Saját Télapó

Hazautazott mindkét családjához az ünnepekre, egyik nap a cirkuszban, másik nap Ádámnál volt. Imádja az öccsét, szóval kihasználta az alkalmat rá, hogy kedvére gyömöszölhette. Erre a napra lustálkodást tervezett a családja, ő viszont edzett is, hogy lekösse a felesleges energiáit. A bogolyfalvi család egésze vele tartott, Noakot is beleértve, így az állatok most az egész cirkusz állataivá váltak az ünnepi időszakra.
Épp az edzés utáni tisztálkodásból tért vissza a lakókocsiba, ahonnan valamiért eltűnt az egész család. Esti sétához készülődve lábát csizmába bújtatta, és épp a sáljának feltekerésénél tartott mikor bekopogtak.
- Hol jár... Keve - meglepetten pislogott az előtte álló férfira. Szemöldöke megemelkedett, mert mielőtt még bármit mondhatott volna, az exnavinés magyarázatba kezdett.
- De én épp... - mondott volna valami frappáns kifogást, aztán felsóhajtott. Visszalépett a lakásba, hogy kabátját is felvegye, majd kilépett Keve mellé.
- Azért ugye nem fogsz megölni? Nem tudom, ki gondoskodna Noakról - vigyorodott el és kezeit zsebre dugva várta, mit szándékozik tenni vele a pasi.

Télapó

Saját sétát szeretett volna tenni, aztán érkezett Keve, akinek nem tud nemet mondani. Felöltözve, csinos állt az ajtóban, értelme se lett volna kifogásokat keresni, hogy miért utasítja vissza, ha már meglepetésről beszélt.
- Te nem is szalamantoni vagy... - vonta össze szemöldökét amikor fejben megpróbálta helyrerakni a kirakós elemeit. Közben a felé nyújtott kézre pillantott, és sajtjaira, amit viszont a zsebébe dugott. Néhány másodperc után megadta magát és kezét Kevéébe csúsztatta. Furcsa érzése támadt, mert nem gyakori, hogy ő fizikai kontaktust létesít szinte idegenekkel.
- Nem aggódok - ingatta meg fejecskéjét. A meglepettségen és kíváncsiságon kívül nem sok mindent érzett.
- Mondjuk, hogy a hop-hálózatot jobban szeretem - szavai az este csendjében halkan szóltak. Saját tempójában igyekezett Keve oldalán, ujjait néha-néha megmozdítva a másik kezének fogságában.
Egyáltalán nem tud annyit beszélni, mint aktuális elrablója, de nem érzett kínos csendet. Sokkal nyugodtabb, ha a természet hangjait hallhatja és nem az emberek dumáját.
Gyanús pillantásokkal méregette a szobrot, ami felé közeledtek, még talán egy erőteljesebb szusszanást is hallatott.
- Orra fogok buk... - elsőként a kezén érezte azt  szörnyű húzást, majd mintha a gyomrát rántotta volna valami a föld középpontja felé - niii - grimaszolással fejezte be a mondatot.

Télapó

Azért ment Kevével, mert nem úgy ismerte meg, mint aki képes lenne bántani, vagy elrabolni, ha épp ahhoz van kedve. Sőt, ami azt illeti, egész kedves és jó társaság ha leszámítja a nyomulását, ami viszont néha bosszantani tudja.
Nem volt a legkellemesebb az utazás, kicsit még a földet érés után is kavargott a gyomra, de igyekezett eltüntetni arcáról az undort és mosolyt erőltetni a helyére. Szorítása már nem volt, ezekben a pillanatokban épp csak a férfi tartotta markában a lány apró kezét. Húzta is ki, szabadulni akart, mert kezdett sok lenni az érintkezés.
- Egyben vagyok - bólintott és tenyerét kabátjába törölte, mintha került volna valami oda nem való is a bőrére. El kell neki nézni, nem tehet róla.
- Nehogy rám kösd azt... - tiltakozott volna, fejével követte is a válláig Keve mozdulatait. Majd úgy, ahogy a sétát, ezt is megengedte és bár bizalmatlankodott, legalább a terromágiájára számíthatott.
- Komolyan Keve, miért akarsz egyáltalán meglepni? - mert hogy ez egészen rendben van, de a miértjét továbbra sem fedte fel emberünk. Kezét szorosan fogva lépdelt mellette és fülelt, hátha meghall valamit abból, egyáltalán hol vannak.
Megálláskor kíváncsian forgatta körbe fejét, mintha a sálon keresztül látni lehetne valamit. De nem, szóval várnia kellett a másik instrukciójára, ami egész hamar megérkezett, Annelie pedig lehúzta szeméről az anyagot.
- Keve - ámuldozva nézett körbe, és elnevette magát. A fejét rázva sétált utána. - Betörtünk, vagy mégis hogy csináltad...?

Télapó

Csettintett nyelvével, mert nem szereti, ha kerülik a válaszadást. Csendben is maradt inkább, mielőtt még valami cifrát mondott volna a nem túl kedves reakcióra. Már nagyon érdekelte, miért hozta el Keve otthonról.
Várakozott, hallotta a kapunyitást és zörgést, minden egyes apró zajra megrezzent a füle. Türelmetlenül húzta le szeméről a sálat amikor a srác szabad jelzést adott, és hitetlenkedve nézett végig a vidámpark belátható részein.
- Nem akarom tudni - ingatta meg a fejét. Ha esetleg rájuk szabadulnának az aurorok, ő tudja azt mondani, hogy csak elrabolták. Slussz-passz, nem is akart jönni.
Átlépett a kapun, kisgyermekre hajazó, csillogó tekintettel nézett szét. Az egy dolog, hogy cirkuszban nőtt fel, na de vidámpark! Méghozzá nem is akármekkora. Mosolyogva fordul elrablójához és felhúzza vállait.
- Lőj nekem egy plüss-sárkányt - vigyorgott, nagyon vigyorgott. - Aztán üljünk fel az óriáskerékre! Sőt! Előbb oda akarok menni - mutatott is azonnal arra, aztán lépteit megszaporázta, futva indult a magasság felé.

Télapó

Nem volt biztos benne, hogy egész éjszaka kint akar-e lenni Kevével, de a vidámpark okozta boldogság el is feledtette vele ezt a részt. Élvezte, hogy a sok fény között most csak ketten voltak, nem kellett sorba állni, és szaladhatott az óriáskerékre, ahogy bírt.
Hatalmas mosollyal és gyermeki csillogó szemekkel nézett a fiúra lépteit lelassítva. Várakozott és Keve titkon le is nyűgözte azzal, ahogy pillanatok alatt kezelt mindent, ami kellett ahhoz, hogy mindketten felülhessenek a kerékre.
- Nem elég nagy az ágy hozzá, hogy több is legyen - nevetett fel. Szó nélkül tűrte, hogy a másik biztonságba helyezze magukat. Bár egy kissé feszélyezte a hirtelen jött közelség, mély sóhajjal inkább elnézett a másik irányba. Izgatottan várta a magasabb pontokat, ahonnan belátni a karácsonyi fényekbe burkolózott várost.
- Egyáltalán hol vagyunk? - kérdőn nézett újra rá. - És miért pont öt perc? Készülsz még valamire? Féljek? - a szokásosnál többet beszélt így hirtelenjébe, de nem sokáig. Egész testével próbált előre dőlni, amennyire ez lehetséges volt, és száját tátva nézett végig a lábaik előtt heverő helyen.

Télapó

Jól érezte magát, egyáltalán nem bánta, hogy nem hajtotta el Kevét, aki úgy néz ki, miatta rendezte így az estét. Nem hagyta, hogy az ilyen és ehhez hasonló gondolatok fejébe férkőzzenek, teljesen elzárkózott már magától a feltételezéstől is, hogy ez esetleg több lenne, mint egy sima baráti bulizás. Ennek értelmében nem is válaszolt, sőt, néma csendben maradt. Gyorsan elterjedt a híre, hogy újra egyedül alszik, de egészen eddig senki nem célzott rá ilyen pontossággal. Most pedig még menekülni se tudott.
Ezért, na meg a látvány miatt elterelte figyelmét erről, és tovább faggatta - mert ő ilyen. Kérdésre is szeret kérdéssel válaszolni.
- Talán? - ismételte a választ merő kétkedéssel a hangjában. Szemöldöke az egekben, aztán megforgatta szemeit. - Ne faggassalak - bólintott, elfogadva, hogy nincs esélye, jobb ha csak hagyja, hogy Keve kezébe kerüljön a vezetés teljesen.
- Mit? - pislogott nagyokat az ajándék hallatán. Erre nem számított, nem is akarta, és... A fa! Széles mosollyal nézte az agyondíszített szépséget. A nagy egyszerűség mániás lány képes lelkesedni egy ilyenért... - Figyi...ez valami...ahhjj! Köszönöm - belepirult ugyan, de egy gyors puszit nyomott a fiú arcára. Épp csak annyit időzött arcánál, hogy a másik levegőhöz se jusson, és már libbent is ki az óriáskerék üléséből.
- Menjünk oda! Most kérem azt az öt percet - vigyorogva nyújtotta felé a mancsát.

Télapó

Nem megszokott dolog ez, hogy Annelie bárkivel is kéz a kézben sétálgasson. Na de ez egy különleges alkalom volt, hogy Keve elvitte a vidámparkba és minden szomorúságot elfelejtett arra a kis időre. Boldogan nézett végig az óriáskerék által lábaik előtt heverő fényekbe borult városon, majd kisgyermekként indult meg a hatalmas fa felé.
Hagyta persze, hogy a fiú vezessen, mert hát ő ismeri a terepet, és közben végignézett mindent, már ki is tűzte a következő célokat sorban. Széles mosollyal torpant meg a karácsonyfa és Keve között.
Nem gondolta, hogy tényleg ajándékkal készült neki a másik, zavarba is jött rendesen. Nézett egyszer az emberre, egyszer a dobozra a fa alatt, aztán elvigyorodott és hátrálni kezdett felé, ha már arra nem vette a navinés a fáradtságot, hogy át is adja.
- Mi ez? - összefont szemöldökkel nézett a doboz felett rá. Leguggolt, úgy kezdte kibontani azt. Izgatottsága nem hagyta nyugodni egészen addig, míg a kezébe került a másik dobozka.
Nagyokat pislogva nyitotta azt ki, és csillogó szemekkel húzta végig mutatóujját a medálon.
- Csodaszép - súgta maga elé, majd a dobozt ott hagyva, a nyaklánccal a kezébe szökellt vissza a fiúhoz. - Köszönöm - azzal hálából nagy, cuppanós puszit nyomott az arcára.

Emir
születésnapos

Különleges ez a nap, bár Annelie nem éppen így fogja fel. Inkább úgy, mint hogy ez az a nap, amikor egy évet öregszik és egy újabb ránc jelenik meg a homlokán. Még mindig nem néz ki huszonkettőnél többnek, előszeretettel mondogatja is az alkohol hatása alatt, hogy a tizennyolcadikat ünnepli. Hát majdnem tíz évvel ezelőtt tényleg azt ünnepelte.
A gyerekekre a nagynénjük vigyáz, míg az anyjuk a sokadik felest önti le a torkán itt valamelyik mugli város egyik szép kis bárjában. Eddig még semmit nem fizetett, csak kapta és nem csupán a kisebb baráti körétől, hanem a pasiktól, akik nőszámba véve ezzel próbálják az ágyukba csalogatni. Kevesebb, mint több sikerrel.
Egy ideje megint rágyújt, persze csak alkalmanként, de ez most nagyon is aktuális. Az öngyújtóval szórakozik, próbálja meggyújtani a szálat miközben kifelé sétál. Épp csak annyira részeg, hogy néhány lépésben már el tudjon akadni, főleg, ha egy pár fokos lépcsőn is le kell menni a kijáratnál.
Nehezen veszi az akadályt, szerencse, hogy van kapaszkodója. Ahogy felpillant, először konstatálja, hogy sikerült meggyújtani a cigit, beleszív, majd rájön, hogy egy idegen férfi a kapaszkodója és éppen egyenesen a szemébe néz.
- Hoppá, elnézést - ejt meg egy zavart mosolyt.

Emir
születésnapos

Elfelejtette felvenni a dzsekijét, de egyelőre nem érzi a hideget, csak a friss levegőt, amit mélyen szív tüdejébe. Ő és az alkohol csak azóta ilyen jó barátok, hogy South lelépett. Nem, nem felejteni akar, hanem kiélni magát. Mert évekig, mióta Sam megszületett, ő be volt zárva a négy fal közé és az anyaságon kívül nem ismert mást. Most boldognak érzi magát, lebeg a föld felett fél méterrel, és minimum ennyivel magasabbra kell felnéznie, amikor a férfira fókuszál.
Még egy kis ideig nem engedi el, fél kezével kapaszkodik, a másikkal szívja a cigit. Annyira eszénél van, hogy tudja, nem illik a másik arcába fújni a füstöt.
- Igen, csak...eggyel több tequilát ittam, mint kellett volna - magyarázza mosolyogva. - Milyen fura a szemed - kissé oldalra dönti a fejét mikor jobban megnézi az idegen lélektükreit.
- De buta vagyok, kérsz? - kérdezi a kedves és barátságos énjét elővéve, majd a ruha rejtett zsebéből előveszi a doboz cigarettát. Mondjuk így már, hogy nem kapaszkodik, kissé meg is inog. Talán jobb lenne, ha leülne.

Emir
születésnapos

Nem érzi, hogy részeg lenne, épp csak kellemesen repül a föld felett. Rég érezte magát ilyen jól, olyat pedig nem is csinált még, hogy egy idegen férfihoz ilyen közel merészkedjen.
Reméli, hogy a cigarettával majd jobb lesz, hogy majd nem szédül meg tőle jobban és a lépései kiegyenesednek. Igaz, nem érzi magát rosszul, sőt. Miért is akarna szabadulni az érzéstől?
Válla felett hátramosolyog a mankóként szolgáló férfira. Biztosan az alkohol hatása, hogy nem zavarja a derekán levő kéz, más esetben már rég felpofozta volna.
Mivel az ajánlatából a férfi nem kér, megvonja a vállát és beszéd helyett ajkait lefoglalja a cigivel. Dülöngél, de meg bír állni a lábán miközben lehunyja a szemét. A hirtelen érkező meleg ölelésre lepillant a vállára és megszeppenve pillant fel.
- Köszönöm, kedves vagy - őszinte mosollyal figyeli a másikat. Azt észre sem veszi, hogy bármelyikük is vacogna kabát nélkül, az indulás ellen viszont kézzel-lábbal tudna jelen helyzetben tiltakozni.
- Nem, én nem idevalósi vagyok - rázza meg a fejét. - Itt, vagy...ott alszom - céltalanul mutat minden irányba mutatóujjával. Hát ez a része az estének nem lett megtervezve. Józanodásig kellene itt lennie, hogy reggel hazahoppanáljon.
- Amúgy Annelie vagyok - átveszi baljába a szálat és jobbját a férfi felé nyújtja. Úgy tiszta, ha bemutatkozik, miután korlátnak használta szerencsétlent.

Emir
születésnapos

Van az úgy, hogy beüt az alkohol, főleg, ha olyan iszik, akinek ez nem szokása. Mostanában igen, mert mióta South lelépett, Annelie kiéli magát és a szabadságát, néha elidőzik a pubban Minával, vagy ilyen helyeken, ahol kicsit nő lehet. Ez az az alkalom, amikor nem ő tervezte meg az estét és nem számított rá, hogy majd azon fog gondolkodni, hol aludjon. Elaludna ő most akár az egyik padon is, de nem álmos. Kicsit sem. Még bulizna.
- A születésnapomat ünnepeljük, ők hoztak - felhúzza a vállait, jelezve, hogy tényleg nem tudja, mit is keres éppen itt. Egyáltalán hol vannak? Hiába mondaná el a férfi, úgysem jegyezné meg. - Ígértek vetkőzős fiút is, de nem jött - kuncogni kezd, mintha olyan vicceset mondott volna. Hát Annelie sem a humoráról, vagy a kedvességéről híres, az egyszer biztos.
- És te? Egyedül? Vagy már leráztad a barátaid? - kíváncsiskodik két slukk között. Azt az egy nyamvadt szálat már el szeretné szívni, nem megy semerre, csak topog egyik lábáról a másikra, néha tesz egy-egy lépést oldalra, de mindig Emirt nézi.