Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

Mondhatnám, hogy minden zökkenőmentesen ment a csávóval, de akkor kicsit hazudnék. Elég nagyot igazából. A lekezelő és faszfej stílus igenis működőképes, de csak akkor, ha azt én csinálom a másikkal, így amikor a hangnem egy olyan szintet ütött meg, ami nekem nem tetszik, kissé megrebbent a szemöldököm a csókára. És a hangszínt még el is tudtam volna fogadni, csak ugye, ha mindezek mellé még jön a vádaskodás is, miszerint elloptuk azt, amit akartunk és azért nem volt a helyszínen, elég nehezen viseli a megtépázott kis szívem. Lényegtelen, sikerült elrendezni, a pasi is megértette, hogy még egy ilyen és valószínűleg nem velem fog találkozni legközelebb, csak azért, hogy a miheztartást tisztázzuk. Jó dolgok a kapcsolatok, van is belőlük éppen elég, talán még több is, mint amennyi indokolt lenne, de azt nem szeretem, ha hülyének vagyok nézve. De egy kis vélamágia és máris megoldódott a probléma, a faszi készségesen bólogatott minden szavamra, a kis üzenetet pedig, érzem a zsigereimben, hiánytalanul átadta annak, aki őt küldte.
Mivel a napom nagy részét az egyetemen töltöttem, majd jött ez a semmirekellő, akinek a vadáskodásától felállt a szőr a hátamon, hirtelen döntés alapján ülök éppen az Est Caféban. A hely lassan telik meg fiatalokkal - nagyon-nagyon fiatalokkal -, a zene egyre hangosabb és hangosabb, lassan levegőt is alig lehet kapni. Kékjeim vándorolnak az órára, meglepődve konstatálom, hogy nagyjából két órája már annak, hogy itt rontom a levegőt. 9 óra és az emberek csak jönnek, mintha nem lenne jobb dolguk. Jobb kezembe véve a korsómat sétálok ki a hely elé, hogy a jól megérdemelt cigaretta vége felizzon, majd mélyet szívjak belőle. Vissza kellene menni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805670#post805670][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 07:31[/b][/url]

Mondhatnám, hogy minden zökkenőmentesen ment a csávóval, de akkor kicsit hazudnék. Elég nagyot igazából. A lekezelő és faszfej stílus igenis működőképes, de csak akkor, ha azt én csinálom a másikkal, így amikor a hangnem egy olyan szintet ütött meg, ami nekem nem tetszik, kissé megrebbent a szemöldököm a csókára. És a hangszínt még el is tudtam volna fogadni, csak ugye, ha mindezek mellé még jön a vádaskodás is, miszerint elloptuk azt, amit akartunk és azért nem volt a helyszínen, elég nehezen viseli a megtépázott kis szívem. Lényegtelen, sikerült elrendezni, a pasi is megértette, hogy még egy ilyen és valószínűleg nem velem fog találkozni legközelebb, csak azért, hogy a miheztartást tisztázzuk. Jó dolgok a kapcsolatok, van is belőlük éppen elég, talán még több is, mint amennyi indokolt lenne, de azt nem szeretem, ha hülyének vagyok nézve. De egy kis vélamágia és máris megoldódott a probléma, a faszi készségesen bólogatott minden szavamra, a kis üzenetet pedig, érzem a zsigereimben, hiánytalanul átadta annak, aki őt küldte.
Mivel a napom nagy részét az egyetemen töltöttem, majd jött ez a semmirekellő, akinek a vadáskodásától felállt a szőr a hátamon, hirtelen döntés alapján ülök éppen az Est Caféban. A hely lassan telik meg fiatalokkal - nagyon-nagyon fiatalokkal -, a zene egyre hangosabb és hangosabb, lassan levegőt is alig lehet kapni. Kékjeim vándorolnak az órára, meglepődve konstatálom, hogy nagyjából két órája már annak, hogy itt rontom a levegőt. 9 óra és az emberek csak jönnek, mintha nem lenne jobb dolguk. Jobb kezembe véve a korsómat sétálok ki a hely elé, hogy a jól megérdemelt cigaretta vége felizzon, majd mélyet szívjak belőle. Vissza kellene menni...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805680#post805680][b]Szendrey Adél - 2020.04.16. 09:14[/b][/url]

Három nap. Három nap szabadság, amit távol töltök Bogolyfalvától, a kocsmától, és az ismerősöktől. Szeretek a csárdában dolgozni, de mikor egyhuzamban nyomok le 13-14 napot, akkor azért jól esik egy kis pihenés. Szóval vázoltam a helyzetet Nikonak, majd péntek reggel nyakamba vettem az országot és lezötyögtem Pécsre. Nem ez az első ilyen alkalom, így már rutinosan rángattam át az Árkádon a bőröndömet, majd szálltam fel a helyjáratra, ami elvitt egészen Ivettékig. Ivett az egyetlen barátnőm, akivel még anno Budapesten ismerkedtem meg. Együtt dolgoztunk és sok együtt legürizett éjszaka után szinte elválaszthatatlanok lettünk. Két évvel idősebb nálam, így kicsit olyan nővér szerepet is betölt az életemben. Ő még utánam egy rövid ideig ott maradt Budapesten, de végül elege lett a nagyvárosból és hazaköltözött Pécsre. A menetrend általában mindig ugyan az, csak egy-egy program változik. Legutóbb szombaton délután az állatkertben kötöttünk ki, máskor meg csak a Király utcában ücsörögtünk valamelyik vendéglátó egységben és beszélgettünk. Egy azonban mindig fix, az pedig az EstCafé, mivel Ivett ott dolgozik, nem mintha ezt annyira bánnám. Ő előbb elment, mivel össze kellett készülniük, így én a megadott instrukciók alapján tettem amit kellett. Pár órával később komótos léptekkel,  jobbomban egy nem égő cigivel lépkedek le a lépcsőn. Már vannak egy páran, illetve most kissé feltorlódott a sor, szóval a lépcsőn megállva, a "korláton" támaszkodva nézem a „tömeget”.  Őszintén szólva keresek valakit, aki nem akkora gyökér, mint én, és elhozta magával az öngyújtóját… Lehet nem kellett volna egyedül meginnom egy üveg pezsgőt és akkor nem felejtem el. Hamar ki is szúrom a delikvenst, akinek kezében ott izzik a cigaretta. Immár kissé határozottabb léptekkel indulok el felé, majd előtte megállva felmutatom a kezemben lévő cigit.
- Kaphatok tüzet? - kérdem . - Egyébként tudsz róla, hogy marha jól nézel ki? - hirtelen kissé lever a víz. Én ezt most tényleg kimondtam hangosan? Pedig csak gondolni szerettem volna… Azt hiszem nem kellene több alkoholt innom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805685#post805685][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 09:42[/b][/url]

Kevés esélyt látom arra, hogy visszamegyek. A tömeg ahelyett, hogy csökkenne, mert az emberek mondjuk tovább mennek, inkább csak tódulnak befelé. Vissza kellene mennem. Csak még nem találtam ki a hazugságot, amit mondok, hogy miért maradtam el ilyen sokáig. Az egyetem itt már nem játszik, mert aligha marad az ember este 9-ig az egyetemen. Elhúzott ajkaim közé ficcentem a cigarettát, majd kissé megilletődött tekintetemet emelem az előttem elhaladó lánytömegre, akik nem feltétlen diszkréten ecsetelik, hogy mennyire megdugnának. Rendben, ideje lenne hozzászoknom, hogy a muglik mennyivel nehezebben is viselik ezt, vagy csak egyszerűen ennyire barmok. Még nem sikerült eldöntenem melyik a kettő közül, és mielőtt valaki rám rúgná az ajtót, elmondom; ő teljesen más. Ő az enyém. Hozzám tartozik, így nyilvánvalóan nem a barmok kategóriáját erősíti. Én meg hazudni készülök neki, nehogy meg tudja, hogy az Elite miatt maradtam sokáig, ez egy remek kapcsolat kezdete, bár van, ami sohasem változik. Talán én is ilyen vagyok, még annak ellenére is, hogy mellette talán képes lennék rá. Akarok egyáltalán változni?
Kékjeim zuttyannak a bejáratról a lányra, aki megszólít. Lepillantok rá, arcomon széles vigyor terül el, majd lehunyt szemekkel, halkan kuncogok fel. Nos, így is lehet udvarolni, legalább nem kerülgetjük a forró kását. Szövetkabátom zsebébe süllyesztem kezemet, majd egy szó nélkül kattintom az öngyújtót, hogy felé tartsam a kis lángot.
- Nagyon egyértelműen udvarolsz, mondták már? - amint felizzik a cigaretta vége süllyesztem vissza zsebembe, kezemet is benne hagyva. Meglepően hűvös van, ahhoz képest, hogy elméletileg ez a kurva tavasz már bekopogott, a csaj előttem meg úgy van felöltözve, mintha éppen most menne egy 40 fokos strandra. Szemöldököm ívesen emelkedik meg, ahogy végig mérem, végül ajkaim közé biggyesztem a cigarettát, mélyet szívok belőle, majd ujjaim közé csippentve fürkészem tovább a lányt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805690#post805690][b]Szendrey Adél - 2020.04.16. 10:08[/b][/url]

Nem hiszem el, hogy ezt most tényleg kimondtam… Baszki dünnyögöm magamban, majd lehajtom fejem és szabad kezemmel homlokomhoz nyúlok, így kissé eltakarva arcom, ami nagy valószínűséggel kipirult. Ennek ellenére egy széles vigyor jelenik meg arcomon és harsányan ugyan, de felkuncogok. Csak akkor emelem fel fejem, mikor hallom az öngyújtó kattanását. Számhoz emelem a cigit, majd a tűz fölé tartom. Végre izzani kezd a vége. Jó mélyet szívok, majd hátradöntöm fejem és az ég felé kifújom a füstöt. Mikor újra a srácra nézek egy széles mosoly terül el újra arcomon.
- Valamit vagy csináljunk rendesen vagy sehogy… –vonom meg vállaim, majd figyelem az előttem álló reakcióját. Egy „hangos mosolyt” ejtek meg, mikor cseppet sem finomkodva mér végig. Újra beleszívok a cigibe. - De ahogy hallom nem csak én adtam ma tudtodra, hogy nem vagy éppen rossz konstrukció. - fejemmel az éppen befelé lépkedő kisebb csoport felé biccentek, akik már a lépcsőtől azzal voltak elfoglalva, hogy mennyire hű. Mivel mögöttük lépkedtem, így minden szavukat hallottam, melyeket szemforgatás is kísért. - Ha visszamész, akkor vigyázz majd magadra, mert az egyikük lestipistoppolt, hogy pontosan idézzek tőle. Többször elhangzott a szájából, hogy ma az ágyadban fog landolni. - a mondat után újra beleszívok a cigibe. Olyan jól esik, mivel már több, mint fél órája cipeltem a kezemben, át a városon. - Hogy csinálod? – kérdem, és igazából nem várok rá választ, de azért marha kíváncsi vagyok, mivel váltja ezt ki a nőkbőlperlányokból. Nekem se szokott csak úgy kicsúszni a számon az, ami az előbb elhangzott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805697#post805697][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 11:47[/b][/url]

Az ilyen nagyon kis diszkrét bókok mindig jól esnek a lelkemnek. Kinek ne esne jól, no? Bár a tényen nem változtat, hogy ránézek a csajra és kiráz a hideg, és amire a legjobban vágyok az egy forró zuhany. Mondjuk Beliánnal éppenséggel, ha már ennyire belejöttünk a gazdálkodós életmódba, akkor használjuk ki. Halványan mosolyodom el, fejemet kissé megrázva igyekszem elvonatkoztatni az előttem felbukkanó képektől, amik akaratlan törnek fel agyamban. Ja, ez így egyáltalán nem lesz jó, én meg éppen arra készülök, hogy az arcába hazudok arról, hol voltam eddig.
- Micsoda életbölcsesség - csettintek egyet nyelvemmel. Töretlen mosollyal figyelem, és bár a végig mérés még mindig a ruházatának szól, felőlem annak könyveli el magában, aminek akarja. Zsebembe töszködött kezemmel húzom még jobban magam elé a szövetkabátomat. Bassza meg, már ennyitől megfázok, esküszöm.
- Nem, ma éppenséggel nem csak te - forgatom meg szemeimet diszkréten. - De már hozzászoktam - rosszallóan csóválom meg fejemet, mosolyom ugyanúgy szám szegletében ül, mert természetesen nem veszem rossz néven ezeket a megszólalásokat, teljesen mindegy az illető neve. Korsómat emelem ajkaimhoz, hogy egy jókorát kortyoljak a sárgálló italból, majd kékjeimet vezessem vissza az előttem állóra. Hangosan nevetek fel. Ez komoly? Lestoppoltak? Vajon hány évesek lehetnek? Fejemet fordítom a bejárat felé, mintha még láthatnám a betopogó lányokat, de persze, már sehol senki, így visszafordulok váratlan beszélgetőpartnerem felé.
- Egy stoppolásnak senki nem mondhat ellent - halálos komolysággal bólintok pár aprót. - Landolhat az ágyamban, de egyelőre én itt vagyok, szóval fázni fog - vonom meg vállaimat. A kérdésre megrebben szemöldököm és halványan elmosolyodom.
- A hihetetlen csáberőmnek köszönhető. Megmutatom, csak... - pillantásom jár körbe a környéken, végül egy nagyobb fiútársaságon állapodik meg, akik még hallótávolságon belül is vannak. - Oké, meg van. Mit kérsz inni? - a választ várva biccentem oldalra fejemet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805719#post805719][b]Szendrey Adél - 2020.04.16. 13:38[/b][/url]

Hát igen, bölcsességemet már csak szerénységem múlja felül. Továbbra is méreget, igaz csak módjával, én meg már nem tudom ezt mire vélni. Van valami a kabátomon? Elszakadt a harisnyám? Koszos a ruhám? Lepillantok és elkezdem vizsgálgatni öltözékemet, de semmit nem látok rajta. Mondjuk simán lehet, hogy azon akadt fent, mennyire nyáriasan vagyok öltözve, pedig ha tudná, hogy ez a harisnya milyen csodákra képes. Néha van előnye, ha az ember lányának vannak olyan ismerősei, akik használni is tudják a varázserejüket. Igaz ennek ellenére nem izzadok vagy ilyesmi, sőt ha még sokáig fogok kint dekkolni, akkor lehet befagy a hátsóm. A gondolatmenet végén ismét beleszívok a cigibe. A srác reakcióiban érzek némi beképzeltséget, aminek nyilván értem az okát, de azért na… Mikor az ajtó felé néz, én újra csak beleszívok a cigibe. Látszik rajta, hogy élvezi a szitut, mármint, hogy ő van a középpontban, hogy a lányok vele szeretnék összegyűrni a lepedőt. Válaszán ismét kissé felnevetek.
- Hát a stoppolás az szent és sérthetetlen… - egy huncutkás mosolyt küldök felé. Következő megnyilvánulására csak egy szemforgatás a válaszom. Cöh..
- Lássuk… - kacsintok rá, majd a következő kérdésére nemes egyszerűséggel válaszolok. - Vodka narancs, nagy vodkával, rostos naranccsal. - az egyik kedvencem. Mondjuk nincs 5 perce még, hogy elhatároztam, ma már nem iszok többet, de hát ember tervez… Újra beleszívok a cigibe és várok a bemutatóra. Bal kezemet keresztbe teszem testem előtt, jobbomat pedig behajlítom és közel emelem arcomhoz. Újabb slukk, majd oldala biccentett fejjel figyelem a történéseket.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805742#post805742][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.16. 16:17[/b][/url]

Mindent lehet rám mondani. Mármint komolyan mindent, mert egyszer zabálnivaló vagyok, majd a következő pillanatban puszta kézzel tépném fel a torkodat, de ez nem a te hibád, egyszerűen ilyen vagyok. Na de, a lényeg, amiért tényleg mindent lehet rám mondani, csak ezt kiemelném a minden közül, hogy türelmes vagyok. Meglepően türelmes, ezért viselem talán ilyen visszafogottan az ilyesfajta megjegyzéseket, vagy ahogy mindenki bámul folyamatosan, végig mérnek, mint egy darab húst, pedig nekem is vannak ám érzelmeim! Néha. Mostanában egyre gyakrabban, ezt köszönjük meg Helvey-nek később.
- Szóval vodkanarancs - aprót biccentek felé, majd a hiperkemény társaság felé lépkedek, ajkaim közé biggyesztem a cigarettámat. A társaság hangos, irritáló és fel áll a szőr a hátamon tőlük, de mindegyikben olyan könnyen lehet olvasni, hogy már szinte fáj, amiért nincs bennük semmi kihívás. Minden társaságnak van egy központi figurája, akár elismerik, akár nem, de általában az ő szava dönt mindenben. Túl könnyen találtam meg ezt a figurát, pedig csak rájuk néztem. A srác magas, de még így is alacsonyabb nálam - meglepő -, felnyírt haja van, a hideg ellenére egy bőrdzseki van csak rajta, szája szegletében ficeg cigarettája, amit akkor sem vesz ki, amikor beszél, hozzá sem nyúl. Gusztustalan. Megböködöm a vele szemben állót, majd amikor az hátra fordul, zavartalan siklok be a kemény mag közepébe. Elkapom a srác barnáit, apró mosolyt engedek meg magamnak, amely sajnos elbűvölő. Cigarettámat csippentem ujjaim közé.
- A barátnőm - fordulok kissé újdonsült ismerősöm felé, hogy a srác is láthassa. - Vodkanarancsot szeretne inni, rostos naranccsal. Megtennéd nekem, hogy hozol neki egyet? - az apró bólintást igennek veszem, legédesebb mosolyomat eresztem meg feléjük, majd kilépve a bűvös körből, odavetve vállam felett egy "kösz"-t, sétálok vissza.
- A rendelésed leadva - az utolsó kortyot iszom ki a korsóból, majd mielőtt a srác bemehetne az ajtón kapom el a karját és fordítom magam felé. - Ezt is vidd a pulthoz, kérlek - somolygok kicsit neki, majd a mágiámat teljesen visszavéve állok meg ismét a lány előtt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805744#post805744][b]Szendrey Adél - 2020.04.16. 16:41[/b][/url]

Ha nem látom és ne hallom, akkor nem hiszem el. Ha az az áll leesős fajta lennék, akkor most hangos koppanással csattant volna a betonon. Helyette csak kikerekednek szemeim, majd nevetésben török ki. Ezt épp ésszel fel nem foghatom. Aztán jön a megvilágosodás, vagy szerintem az, de semmi bizonyítékom rá. Csak egy szimpla feltételezés, mert ilyen nincs. Muszáj, hogy legyen e mögött valami.
- Nem is tudtam, hogy ilyen gyorsan szintet lépett a kapcsolatunk Drágám! – reagálom azt a barátnő titulusra, majd megcsóválom a fejem. - Hogy? - kérdem oldalra biccentett fejjel. Rá nem kérdezhetek, hogy úgyegyébként nem vagy véla?, illetve ő sem tudhatja rólam, hogy boszi vagyok. Mondjuk a szarabbik fajtából, aki inkább tagadná, mintsem büszke legyen rá.
A srác elveszi a korsót, majd eltűnik a tömegben. A többiek értetlenül állnak a történtek előtt és hallom, ahogy összesúgnak. Percenként felénk pislognak és látszik rajtuk a teljes sötétség. Beleszívok a cigibe, majd a közeli kukához lépek, tetején elnyomom a csikket, majd az ennek megfelelő helyre dobom az immár szemetet. Mivel tudom mennyire pocsék munka a sok csikket összetakarítani, így eszem ágába sincs eldobni. Na meg egyébként se vagyok az a típus. Visszasétálok újdonsült partneremhez, és a srác ekkor lép ki az ajtón egy pohárral a kezében. Felén tart. Hát én lemegyek hídba! Ez tényleg hozott nekem egy pohár vodkanarancsot.
- Ez hihetetlen… – topogok, s hátat fordítok a srácoknak. Felpillantok az égre és elnevetem magam. - Nem tudom mit műveltél, de marha kíváncsi vagyok már… – fordulok vissza hozzá mosolyogva. Elveszem az italt, majd illedelmesen meg is köszönöm neki. Kissé vacillálok, hogy meg merjem-e kóstolni… sose lehet tudni mi került bele menet közben. A kezemben lévő italt bámulom és egy grimasz is megjelenik arcomon.
- Mutass még valamit! -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=805828#post805828][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.17. 09:45[/b][/url]

A srác elmegy a korsóval, könnyű léptekkel battyogok vissza újdonsült ismerősöm felé, hogy érdemben is reagálhassak arra a mondatra, amit egyáltalán nem értek. Mi az, hogy szintet léptünk? Ajkaim nyílnak el egymástól, ahogy megszólalnék, de végül összezárom azokat, mert fogalmam sincs, hogy tegyem fel a kérdést úgy, hogy ne tűnjek annyira értetlennek, mint amilyen tényleg vagyok. Aztán végül rá kell jönnöm, hogy nem érdekel, így a csikket elnyomom, a kukába hajítom, végül visszafordulok felé.
- Én mondjuk egyáltalán nem gondolkodtam ilyenben, de ahogy érzed - vonom meg vállamat, szemtelen vigyorom csak nő arcomon, ahogy rákérdez a hogyanra is. Hát, erről beszélgethetnénk mélyebbre menőbben, csak felesleges, mert nyilvánvalóan nem fogom neki elmondani. Ahogy nagyon ritkán mondom el bárkinek is, hogy mi vagyok. Ez alól aligha egy idegen lesz hirtelen a kivétel, szóval... - Mondtam, a csáberőm - kékjeim villannak a srácra, aki felénk hozza a sárgás italt. Elégedett mosollyal pillantok a srácra, aki visszamosolyog, mintha világi spanok lennénk, esetleg még többek is, majd a csaj felé nyújtja a poharat, amit elvesz, és végre el is takarodik innen az unszimpatikus semmirekellő. Ah, hogy lehet egy embernek ennyire tenyérbemászó képe? Csoda, hogy rá esett a megtisztelőt feladat?
- Mire vagy kíváncsi? - emelkedik meg szemöldököm kérdőn, ahogy arcát fürkészem. Mint mondtam, elmondani nyilván nem fogom, ha boszorkány és rájön, de nem kérdez rá, akkor is ugyanott tartunk, mintha nem is tudna róla. Aligha fogom kiírni a homlokomra, hogy véla vagyok, és mindenki ehhez tartsa magát. Nem, nem hülyültem meg. Akkor oda a szórakozásnak a legetikusabb formája, és sajnos nem vagyok hajlandó megválni tőle. Mert ugye abba még senki nem halt bele, hogy meghívott egy italra egy lányt.
- Mi van? - nevetek fel hangosan. - Nem vagyok cirkuszi szám, elégedj meg ennyivel - mosolygok tovább, hangomban nincs sértődöttség, sem rosszallás, még bunkónak sem mondanám, egyszerű tényeket közlök. Nem fogok minden jelenlévőt megvélázni, azért ennél több eszem van, főleg, hogy a karkötő természetesen jobb csuklómon virít. Esélyem sem lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=806035#post806035][b]Szendrey Adél - 2020.04.19. 14:36[/b][/url]

Minden erőfeszítésem hiába való, mivel nem fog színt vallani. Igazából miért is tenné? Nincs nekem se a homlokomra írva, hogy mizu, szóval elkönyvelem magamban a feltételezésem és tovább lépek a dolgon. Meg merem kockáztatni, hogy ő is azok közé az emberek –akarom mondani varázslók – közé tartozik, akiknek csak megszületni volt nehéz. Amint a példa is mutatja, nem kell nagyon megküzdenie a dolgokért, mivel úgy ugrálnak neki, ahogy ő fütyül. Könyörgöm, ki bír rávenni egy idegent arra, hogy hozzon egy vodkanarancsot?
- Csáberő… hát hogyne… - motyogom a beton felé. Az események igen gyorsan zajlanak, de lehet csak nekem tűnik úgy. A srác szinte még el sem tűnt az ajtó mögött, de már ott is állt előttem az itallal.
- Semmi, semmi… Mindegy. – válaszolok neki, mivel nem tudom megfogalmazni úgysem, hogy az ne legyen túl egyértelmű.
Kérésemre egy számomra azért vicces választ adott, így halványan ugyan, de felnevettem.
- Jogos, bocsi! –  A kezemben lévő itallal szemezek még mindig, aztán arra jutok, ha így ismeretlenül rávette, hogy hozzon piát, akkor valószínűleg annak a szerencsétlennek esze ágába sem volt belekeverni valamit. Kissé bátortalanul ugyan, de iszok egy kortyot. Semmi furcsa íze nincs, így talán meg fogok maradni. Talán. Amikor a hideg ital végigcsúszik torkomon kiráz a hideg. Most kezdem úgy érezni, hogy hűvös van és már nem esik jól itt kint dekkolni. Kissé megélénkül a levegő is, így hajam rakoncátlankodni kezd, egészen pontosan a szélrózsa minden irányába áll. Első körben ujjaimmal hátra fésülöm, de hasztalan. Hajgumi meg persze nincs nálam, mert miért is lenne. Hátrasimítom tincseimet, majd szabad kezemmel fogom le, hogy ne keljenek önálló életre ismét. A bejárat felé pillantok, hogy szemügyre vegyem a sort, ami immár el is fogyott. Viszont éppen ekkor jelenik meg az ajtóban a lánycsapat. Kíváncsian tekintgetnek körbe, míg végül megtaláljak, amit vagyis inkább akit keresnek. A stipistoppolós csaj elindul felénk igen nagy vehemenciával, szemében pedig elszántság csillog. A póthajával és a kis rózsaszín ruhácskájában számomra igen taszító látványt nyújt. Nem szeretem az ilyen cicababákat, így egy spontán ötlettől vezérelve jutok arra az elhatározásra, hogy megmentem az előttem álló srácot, akinek egyébként még a nevét se tudom. Közel lépek hozzá, szabad kezemet gyengéden tarkójához csúsztatom, majd lábujjhegyre állva adok egy csókot neki.
- Szívesen! – ereszkedek vissza, majd a lány felé pillantok. Megtorpant és teljesen megrökönyödve áll a semmi közepén. A háttérben a többiek szintén bugyuta arcot vágva néznek ránk. Elnevetem magam őket látva. – Ja és kössz! – emelem fel kissé az italt, majd a bejárat felé veszem az irányt. - Te nem jössz be? Láttam, hogy nincs éppen meleged. - fordulok még vissza néhány lépés megtétele után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=806376#post806376][b]Mihail Vladiszlav Sztravinszkij - 2020.04.20. 21:34[/b][/url]

Csak párat bólintok, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy mennyire nem hiszi el. Majd hülye leszek bevallani bármit is, amikor abban sem vagyok biztos, hogy ő egyáltalán tudja mi fán terem egy véla. Ha meg egy muglinak mondom el, akkor meg engem vesznek elő. Bár a tényen így sem változtat, hogy nem különösebben érdekel, hogy tudja-e, sejti-e, boszorkány-e, vagy egyszerű mugli, nem szoktam villogni a vélaságommal. Nincs mire. Nevetésére emelkedik meg szemöldököm, megvonom vállamat, még fejemen is aprót rázok, amolyan visszajelzésként, hogy nincs probléma, nevetgéljen csak a válaszon, kérjen bocsánatot, de akkor sem fogom úgy szórakoztatni, ahogy ő szeretné. Lehet, hogy más fajba tartozom, de hülye még nem lettem ettől, úgyhogy a műsornak vége. Még akkor is, ha a srác mindezek után akarva, akaratlan, teljesen mindegy, ide-idepillantgat továbbra is. Látod? A csáberőm.
Hangos nevetésre fordítom fejemet a bejárat felé. Az előttem álló már az ajtót nézi, amikor nekem még csak megpillantják kékjeim a lánycsapatot, akik fennhangon közölték, hogy tenném őket magamévá. Kár, hogy engem erről nem kérdeztek meg, lenne egy-két szavam ehhez, de aligha fogom bele kiabálni az arcukba. Majd ha felidegesítenek, akkor maximum. A lány csapat feje ide-oda jár, ahogy keresnek valamit, éppen felnevetnék, hogy mennyire szánalmasan keresnek bárkit is, de szerencsétlen akárki, amikor megállapodik a pillantásuk rajtam, és rögtön visszatartom a nevetésem, mert így már egyáltalán nem olyan vicces a helyzet, mint az elején volt. A rózsaszín ruha úgy suhan felém, mintha az elhatározás, amely megszületett benne hajtaná előre, nem az, hogy ma mennyire, de meg lesz dugva. Végül is, emlegethetjük egy lapon a kettőt egymással, ez is egyfajta elhatározás, szomorú, hogy ehhez én is kellek. Szemöldököm emelkedik meg, ahogy közelebb és közelebb ér, már kezdeném gondolatban megfogalmazni, hogy mondjam el szépen és kedvesen, hogy takarodjon, amikor megérzem tarkómon a lágy érintést. Megilletődve pillantok az előttem állóra, eléggé előre kell görnyednem, hogy elérjen, de hagyom végül, hogy ajkai érintsék az enyémet, de a csók nem kap viszonzást. Halvány mosollyal ajkaimon rázom meg fejemet, ahogy visszaereszkedik.
- Nem mondom, hogy kösz – egyenesedem ki, majd újdonsült ismerősöm tekintetét követve emelem kékjeimet a lány csapat irányába. Mrs. Rózsaszín bamba arccal áll a két tűz között, én pedig szinte már megsajnálom. Kezemet húzom ki kabátom zsebéből, intek neki egyet egy elbűvölő mosollyal, majd a nő után nézek.
- Nincs mit – nem mintha meg kellett volna erőltetnem magam érte. – Majd máskor esetleg, most várnak rám otthon – és ennyi izgalom mára éppen elég volt, csak hadd aludjak el abban az ölelésben, amit a legjobban kívánok most. Így ezzel a lendülettel intek egyet a nőnek és indulok el a hopponálási pont felé. Mert minél előbb, annál jobb.