36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] 2 » Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 11. 23:05 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |hazafelé |o



Felemás érzéseim vannak a mostani programunkkal kapcsolatban. Egyrészt örülök, hogy megmutathatom a barátomnak gyerekkorom helyszíneit, ám másrészről viszont egy porcikám sem kívánkozik vissza a szülői házba. Meg úgy eleve a faluba se. De van, amit nem tud elkerülni az ember, úgyhogy vágjunk hozzá jó képet. A látogatás oka pedig az, hogy megtudjam mit is írt nekem a szülőanyám, hogy mi is van ezzel a házeladással. És az is, hogy bemutassam az ősöket Thomasnak. Mivel a hoppanálásvizsgám még nincs meg, - bár elvileg már tudok ám eltűnni itt, meg megjelenni amott, - így persze, hogy vonatozunk, meg buszozunk muglimódon. Hosszadalmas ugyan, de izgalmas élmény. Meg van időm felkészülni lélekben, már amennyire lehet.
Az utunk amúgy viszonylag gyorsan eltelik, beszélgetünk, nevetgélünk, játszunk, vagy csak nézzük a változatos tájat. Talán egy icipicit túl gyorsan is. A község központjában szállunk le, onnan indulunk el a kis túránkra. Az a jó, hogy hazafelé minden fontos helyszín útba is esik. Megmutatom az iskolát, a könyvtárépületet, ahol rengeteg időt töltöttem, elhaladunk az óvodám mellett is. Ezek a helyek most kihaltak, hiszen szünet van. Az utcák, játszóterek viszont tele vannak bicajozó, gördeszkázó gyerekekkel. A focipályáról meg kastélyparkról nem is beszélve. Lassan haladunk, hiszen közbe mesélek is, igyekszem egész pontos képet lefesteni a kiskori magamról. Egyetlen egy helyen maradok csak csendben, a park egy részén, ott vonásaimba feszültség is költözik, de amint továbbhaladunk ez elmúlik. Egy idő után egy kis csöndes utcába térünk be, ekkor már inkább a házról és a boltról mesélek, majd meg is állunk a szóban forgó előtt. Szándékosan a másik irányból közelítjük meg, hogy ne a bolt ajtaja előtt menjünk el, akkor rögtön be kellene menni köszönni, arra meg még ráérünk. Nemsokára úgyis ebédidő és bezárnak.
Előveszem a zsebemből a kiskapu kulcsát, bemegyünk majd gondosan be is zárom magunk után. A ház maga egy egyszintes, hosszúkás épület, szerencsére két külön bejárattal. Vagyis van a rendes bejárat, és a teraszon átvezető. Ezt használják a szüleim. Ez van közelebb a bolthoz. A másik, amit mi célzunk meg pedig az én kis privát bejáratomként funkcionál. Az ajtót kitárva egy kis előszobába érünk, balkézfelől rögtön lepakolási lehetőséggel, kabát, cipő, táska ilyesmi. Mindkét irányba egy-egy ajtó nyílik, jobb oldalt a fürdő-wc, bal oldalt pedig a szobám. Az ajtóval szemben egy újabb ajtó, ez vezet a ház többi részébe, de ez most be van zárva. Levetem gyorsan a cipőmet, majd nyitok is be a szobámba, szélesre tárva annak ajtaját.
- Üdv nálam! – mosolygok rá a fiúra, aztán belépek és leteszem a táskámat is, amiben épp szunyókál a csodacica, és a betessékelem a fiút. Hosszúkás a szoba, az ajtóval szemben ott a hatalmas ablak, amit imádok, alatta egy kis olvasókuckó. Valaha azt hiszem ágyneműtartónak használták ezt a puha párnákkal borított ládika szerűséget. A jobb oldali fal végig bútorozott, szekrények, polcok, íróasztal. Persze a falakon különféle képek, rajzok, az íróasztal feletti faliújságon meg kivágott cikkek. Már arra se emlékszem, hogy mikről szólnak ezek. Felesleges kacat az nem sok van, plüssből is csak egy nagy kutya az ágyon.  Az ágy  maga balkéz felé helyezkedik el – amolyan pihepuha szuperkényelmes, nem egyszemélyes, de nem is franciaágy, valahol a kettő között lehet méretben – és ami a legfontosabb: rögtön az ajtó mellett baloldalt ott az én imádott zongorám. Odalépek az ablakokhoz és kitárom azokat, beengedve egy kis friss levegőt, majd a barátomhoz fordulok.
Pakolj le nyugodtan, aztán körbevezetlek a házban is.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 12. 21:30 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | x

Szeretek utazni, főleg a lánnyal, ez a mostani pedig egy különösen izgalmas alkalom. Megláthatom, hol élt ő eddig és megismerhetem a szüleit. Nem mintha ez nálunk valamiféle mérföldkő lenne. Legalábbis én nem érzem a súlyát. Remélem, ez nem baj! Őszintén nem is igazán értem, mások miért kerekítenek neki nagy feneket. Vagy hát miért nagyobbat, mint akármi másnak?
Meglehetősen barátnőmre hagyatkozom, ahogy megint mugli közlekedéssel tartunk mugli vidékekre. Mindössze egyetlen hátizsákot hoztam magammal, azt ölelgetem a buszon ülve, vagy éppen dobom vállamra, mikor leszállunk és sétálunk Fehérvárcsurgón. Érdeklődve hallgatom Laut, mindent jól megnézek, és csak néha kérdezek valamit. Figyelem a víg helyieket, eléggé kívülállóként fürkészve mindennapjaikat, aztán a parknál éppen eszembe jut valami és már kérdeznék is idegenvezetőmtől, ám észreveszem, hogy valami elszomorította. Nem értem hirtelen. Később esik csak le, pár perc múlva. Nehezet szusszanok, szemlesütve, ám egyebet sem teszek. Haladunk tovább, minden tekintetben.
Mintha valami távoli helyen járnék. Ha Balatonfüred egzotikus volt nekem, ez a hely egészen nem evilági. Vagy ha ez túlzás is, semmiképp sem ekontinensi. Mintha jóval keletebbre lennénk, egy szegényebb, elmaradottabb térségben, egy-egy felkapottabb résszel. Pedig nem mentünk át másik országba.
Ahogy a házhoz érünk, már szinte teljesen szótlanul követem a lányt, próbálva mindent befogadni. Alaposan körbenézek, el-elmosolyodom, például meglátva, milyen kis külön bejárata van tényleg. Leveszem én is a cipőmet, odabent a szobában pedig a táskámat is az ő táskája sorsára juttatom, mellétéve. Zsebreteszem a kezem, így tekintek körbe kuckójában, egy-egy szegletét jobban megfigyelve. Vajon neki is olyan furcsán kellemes élmény, hogy itt vagyok, mint nekem volt az, mikor az otthonomban köszönthettem?
Megkérdezem aztán, használhatom-e a mosdót, vállam fölött elmutatva az ajtó felé, ami mögött az említett helyiséget vélem, aztán el is tűnök arra kicsit. Kézmosás, miegyéb, megérkezve valahova mindig ezekkel kezdek. Előbukkanok nemsokára és ezt követően beljebb sétálok a szobába, még jobban körbenézek. Közben huzogatom mellkasom táján fehér pólómat, így legyezgetve magam. Nem semmi idő van még mindig és én már nem tudok mit levenni magamról. Kinézek kicsit az ablakon, aztán barátnőm felé fordulok, készen rá, hogy megmutassa nekem a továbbiakat is.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 12. 22:32 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


Elképesztően jó érzés végigvezetni őt a falun, beavatni minden apró emlékbe, ami valamiért fontos számomra. Egy kis röpke bemutató arról az énemről, arról az életemről, ami őelőtte volt. Nem tudom, hogy mérföldkőnek számít-e vagy sem. De jó dolog, nagyon. Ő elég fontos nekem ahhoz, hogy ne csak azt a lányt ismerje meg, aki most vagyok. Hanem azt is, aki voltam. Nem része a múltamnak, de így egy picit olyan, mintha az lenne.
Furcsa lehet neki ezeket az utcákat róni, rá-rápislogok, hogy vajon mit élhet át éppen. Ez a vidék eléggé távol áll, hát úgy mindentől. Nem zajos, nem rohanó, mint Budapest. És végtelenül egyszerű, és nagyon mugli. Picit nekem is szokatlan, pedig hát én itt nőttem fel. De annyira más szemmel nézem már a világot. Ám a kislány, aki állandóan átpördült a hintán még mindig bennem él, kedvem is lenne önfeledten játszóterezni, vagy végigtekerni a fő utcán, mint régen.
Thomas elcsendesedik az utunk végére, sok neki ennyi újdonság, van bőven mit feldolgoznia, ám sajnos ennyivel még nem ér véget a dolog. Csak most jön a java. Szerencsére van kis idő megpihenni, mielőtt jön a neheze: találkozás a szüleimmel. Addig is próbálom magam túltenni azon a szokatlan érzésen, hogy itthon vagyok, a szobámban és amibe az imént engedtem be egy fiút. Egy nem akármilyen fiút, a barátomat. Azt szokták mondani, hogy egy lány szobája intim területnek számít, oda bebocsájtást nyerni nagy dolog ám. Egyet kell, hogy értsek ezzel. A rokonokat sem szerettem beengedni a kis zugomba, de Thomast? Ó őt nagyon szívesen! Örülök, hogy itt van!
Amíg ő felavatja a mosdómat addig én kivadászom az alvó macskát a táskámból, és az ágyamra teszem, nem ébred rá fel. De ha meg is tenné, sem menne el innen. Végigsimítok párszor a puha bundáján, majd mosolyogva pillantok rá a visszaérkező fiúra. Összevonom a szemöldökömet egy pillanatra, de hamar elsimulnak a vonásaim.
- Mindjárt megszerezzük a ventillátort, akkor nem lesz ennyire meleg itt benn. Átmozgatja a levegőt – mondom neki, hozzátéve, hogy mi célt szolgál az említett készülék. Mert ugye nem biztos hogy tudja mi is az a ventilátor. Mivel benne van a további túrában, így el is hagyjuk a szobát, gyorsan gondoskodom vendégpapucsról, amennyiben igényelné. Nekem hiába van, nem veszem fel, kellemesen hűvös a kő, jól esik ilyen melegben. Az előszoba ajtón áthaladva végigmutatom neki a többi helyiséget, a másik fürdőt, wc-t, a szüleim szobáját – ahova csak bekukkantunk - , majd a tágas amerikai konyhás nappali-étkezőbe érünk.
- És, íme itt a másik kis birodalmam – tessékelem be a fiút a konyhába. Azt már korábban meséltem neki, hogy amíg itthon laktam sokszor én főztem-sütöttem, szóval tényleg eléggé a sajátomnak érzem ezt a helyet. Hagyom hogy nyugodtan megszemlélje a berendezési tárgyakat, nekem nem tűnik úgy, hogy sok ismeretlen lenne számára. Talán a mikró. Talán. Majd előveszek két nagy poharat, hogy innivalóról gondoskodjak magunknak.
- Kérsz valamit inni? Vannak gyümölcslevek, ásványvíz, szénsavas üdítőből, ahogy nézem most csak gyömbér … - kérdezem meg a hűtő ajtaját szélesre tárva, hogy lássa a választékot. – Amelyik tetszik azt be is visszük majd a szobámba, úgy is főleg ott leszünk, ja és igen: érezd ám magad nyugodtan otthon!
Mosolygok rá teljesen komolyan is gondolva. Megnézhet, megfoghat bármit, amit csak szeretne. Mivel ebédig van még körülbelül egy óránk, vagyis egy picit kevesebb, így rágcsából csak mértékkel veszek elő. Majd vonulunk is vissza a birodalmamba. Persze ígéretemhez híven ventilátorral. Hamarosan már kellemesebb levegő kering a szobámba.
- Játszak neked valamit? - kérdezem a barátomtól, a zongora felé pillantva. Ha jól emlékszem, akkor jövök neki egy dallal. De ha nem így lenne is nagyon szívesen játszom neki.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 12. 23:00 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | x

Igen, tény, kivárok, hogy megtudjam, mi az a ventillátor, amiről beszél. Ugyan vannak sejtéseim, hiszen a ventillálás valami légmozgással kapcsolatos. Beigazolódnak a feltevéseim és jobban elvigyorodok, mikor rájövök, hogy azért mondja, mert én meg itt a pólómmal legyezgetem magam. A vendégpapucsot megköszönöm, ám egyelőre nem élek vele én sem. Talán majd este. Most inkább megyek vele a további kalauzolásra. Zsebretett kézzel lépdelek a hűs kövön, nézelődve a varázstalan otthonban. Egészen misztikusnak hat nekem. Ha belegondolok, soha nem voltam még ilyenben. Nem is arról van szó, mely eszközök idegenek számomra vagy melyek nem. Az egész környezet az, ami teljesen más. Itt vezetékek lógnak mindenből, villanyáram hajtja a dolgokat, mindenféle kijelző van mindenütt. Ám még ha ezek nem is lennének, a bútorok, az anyagok, a formák mind idegenek nekem. Nem tudnám rendesen elmagyarázni. Valószínűleg ahhoz hasonlít ez, mintha a múlt századokból sétáltam volna be ide.
Rögtön bólogatok az ivás lehetőségére, ahogy a konyhába érünk. Irtó szomjas vagyok! Jó ég, eszméletlenül! Pedig a csapot is félig kiittam az előbb. Már majdnem kapok a gyümölcslé ajánlatán, ám az üdítő még inkább felkelti az érdeklődésemet.
- Gyömbért kérek szépen - bökök a palackra. Nem akarom csak úgy magamhoz ragadni és tölteni, nem tudom, mi itt a szokás ilyen tekintetben. Egyelőre még megfigyelem ezeket, kipuhatolom. Bár csakhamar arra kér, érezzem otthon magam. Hálásan, ám kicsit zavartan mosolyogva bólintok erre. Szoknom kell itt még.
Miután visszavonultunk a zugába, leülök az ablak alatti, párnázott kis helyre. Iszogatok, járatva szemem mindenfele. Feszengősnek tűnök picit. Mondjuk barátnőm szobájában annyira nem, odakint inkább voltam olyan. Ez valamivel ismerősebb, lazábban veszem, mert valahogy áthatja ő maga.
- Persze - mosolyodom el szélesen, a zongoráról visszapillantva rá.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 12. 23:52 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


Igyekszem nagyon úgy idegenvezetni, hogy ne vegyek mindent egyértelműnek. Mert neki nem az, ugyebár. Szóval a szokásosnál is jobban figyelem a vonásait, a reakcióit, hogy azonnal tudjam korrigálni az elhangzottat, tovább magyarázni róla, vagy akármi. De azért nekem sem egyszerű ez. Ugyanis nekem fel sem tűnnek azok a dolgok, amik őt megakasztják, addig amíg csodálkozva meg nem szemléli őket magának. Sok ez neki így elsőre, nagyon sok. Tényleg az a legjobb, ha visszavonulunk hozzám.
Elmosolyodom az udvarias kijelentésén, és töltök neki gyorsan a poharába. Nem lenne semmi gond, ha kijönne bármikor tölteni magának innivalót, de azt azért én is tudom, hogy nem nagyon fog élni ezzel a lehetőséggel. Maximum akkor ha én is a közelben vagyok, de inkább akkor sem. Nem baj, a lényeg, hogy tudja hogy nem úgy kezelem őt itt, mintha vendég lenne.
Igazából először a rádiót akartam bekapcsolni, automatikusan, de aztán eszembe jutott ez a lehetőség is. Még úgyse hallott játszani, és nem sokáig lesz ilyen lehetőségünk. Úgy tűnik tetszik neki az ötlet, úgyhogy bólintok egyet, lerakom a még mindig kezemben tartott poharat az íróasztalomra, és a hangszerhez lépek. Szeretetteljesen végigsimítom a billentyűket takaró fát, majd felnyitom és ujjaimat átropogtatva leülök a székre.
- Oké, rég játszottam már, szóval bocsi előre is – halkan ütöm le a billentyűket, alig-alig hozzáérve a pedálokhoz, eleinte tipikus könnyű dallamokat lejátszva. Majd veszek egy mély levegőt és ténylegesen játszani kezdek. Klasszikusokkal kezdem, mindig azzal szoktam. Beethoven, Bach. Aztán modernebb irányba tévedek, mígnem végül egy ingerült szusszanással félbeszakítom az épp játszott Bohemian Rhapsody-t.
- A fenébe, nem emlékszem, hogy van tovább – próbálgathatnám, hátha beugrik, de nem szeretem ha egy jó dallamot félreütök. És amúgy sem éppen könnyű ezt játszani. Félig hátrafordulok a széken, enyhén félrebillentem a fejemet, majd egy tétova mosolyra húzódik a szám és már fordulok is vissza egy teljesen más stílust játszani. Lassan, szomorkásan indul, majd energikusabbá vált, tele mélységgel, tele érzelemmel, tele izgatottsággal …
~ Hé Kölyök! ~ hallatszik egy mély dörmögés odakintről, én pedig azonnal abba is hagyom a klímpírozást. Bocsánatkérően fordulok vissza Thomashoz, hogy ezt most így félbehagyom, de idő van.
- Megyünk! – kiabálok vissza lecsukva a fedelet, majd feltápászkodom. A barátom is így tesz, és hamarosan már ballagunk is ki a nappaliba. Apu rögtön észrevesz, egy gyors pillantással végigmér, kissé talán meghökkenve a ruházatomon. Ja igen, el is felejtettem, hogy régen sose jártam ilyenekben. Majd tekintete Thomasra vándorol.
- Apu, bemutatom neked a barátomat, Thomast – állok meg apámtól több lépés távolságban, széles mosollyal rámutatva a barátomra. Őszintén szólva bármennyire is izgulok mégis marha jó érzés így bemutatni őt. Majd a fiúhoz fordulva folytatom a formaságokat. – Ő az apukám, Béla.
Nem foglalkozok a vezetéknevekkel, azt úgy is elmondják, ha akarják. Meg amúgy is tudják mindketten. Apun rögtön látni, hogy tudja ám, hogy ugyanarról a fiúról van szó, akihez ottalvós miatt kértem engedélyt. Az anyám bemutatása egyelőre várat magára, ha jól hallom éppen molyol valamivel a szobában. Felajánlom, hogy megterítünk, legalább addig is csinálunk valamit, amíg előkerül. Sorba veszem elő a tányérokat, az evőeszközöket, amik az étkezőasztalra kerülnek majd. Apu persze szokásához híven le is ül a helyére és onnan figyel minket, majd Thomashoz fordul, én pedig azonnal félbehagyok mindent és figyelmeztető pillantást vetek apámra. Csak óvatosan Apu! Oh remek, csupán arra kíváncsi hogy van, hogy tetszik neki a mi kis falunk, látta-e már a boltot. Jó, ezek a kérdések rendben vannak. Ugye, rendben vannak?
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 12. 23:56
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 13. 01:10 | Link

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x

Attól nem kell tartania, hogy nem szólok, ha szeretnék valamit, vagy nem intézem el magamnak valahogy. Viszont mindenféleképpen valamilyen biztonságot ad nekem az óvatosság, az udvariasság. Abban érzem jól magam, úgyhogy talán most kicsit még el is túlzom. Szükségem van rá, baj pedig nem lehet belőle. Remélem. Az lenne gond, ha ez átcsapna ilyen kínos, mulya félénkségbe, azonban ettől szerencsére messze vagyok.
Kortyolok egyet és várom a lány zongorajátékát. Előredőlve üldögélek, karjaim combjaimon támasztom, a poharat lógatom magam előtt kezeimben. Először még a padlóra pislogok, ahogy a dallamok csendülnek, aztán őt kezdem nézni, csodálva. Figyelem nekifeledkezettségét, szenvedélyes mozdulatait, hallgatom játékát. Én nem értek hozzá, mezei zeneszerető vagyok, bármiféle képzettség nélkül. Elragad hát az élmény. Miután hátranézett rám, felállok, kiiszom még a gyömbért és mögé sétálok, figyelve, hogyan táncolnak ujjai a billentyűkön. Odakapom aztán fejem a kintről, valahonnan a nappaliból érkező felszólítás irányába.
Bólintok Launak, hogy mehetünk, ám egy picit elhúzódik az indulásom, mert nyekkenve még visszalépek táskámhoz, előtúrva belőle egy klasszikus díszű papírszatyrot. Ezzel a kezemben követem hát őt és amint meglátom a férfit, rögvest rámosolygok. Ideges vagyok, basszus. Nyugi.
- Örülök, hogy megismerhetem - lépek előre Lau mellől és nyújtom a kezem nagy mosollyal az apukának, aki úgy hallja, magyarul beszélek hozzá. A muglik nem igazán vehetik észre, hogy itt egy fordítóbűbáj ténykedik. - Hoztam egy kis... öm... tessék - hebegek kedvesen és adom át neki az ízléses ajándékzacskót, benne egy üveg jó borral meg egy nagy tábla, angol tejcsokoládéval. Liam bácsi azt mondta, mindenhova illik vinni valamit és hogy ezzel a kombinációval egy magyar háztartásban szerinte nem igazán lehet hibázni. Barátnőm bedobja, hogy terítsünk, tartok is vele egyből segíteni. Mikor az édesapja megszólít, feltéve nekem pár kérdést, éppen az általam szépen félbehajtott szalvétákat osztom szét.
- Ó, köszönöm. Tetszik itt, igazán helyes kis falu - felelem a rám jellemző derűvel, lelassulva a tennivalóimban némileg. - A boltot még csak kintről láttam, de... megnézzük majd, gondolom - pillantok össze a lánnyal megerősítésért. - Igazán klassz, hogy itt lehetek és láthatom, hol nőtt fel Lau. Meg hogy megismerkedhetem Önökkel - bólogatok, miközben mondom, ami csak a számra jön. Nem betanult ez a szöveg. Teljesen őszinte, mint mindig. Az más kérdés, hogy van egy véleményem mind a környezetről, mind a szülőkről, és egyik sem túl szívmelengető, viszont ezek most nem merülnek fel bennem. Hiszen egy részt ösztönösen mindig a jóra koncentrálok, másrészt semmi értelme nem lenne. Nem azért vagyok itt, hogy kioktassam az édesapját bármiről vagy kifejezzem neheztelésem akármi miatt. Ha a lány ezt akarná, ezt várná el, megtenném a magam módján. Viszont én ilyesmiről nem tudok. Nem ezért vagyunk itt. Vendég vagyok a házukban, a lányuk kísérete. Tudom, hol a helyem. Ezzel soha nem volt gond.
- Csak a meleget szokom meg nehezen - vigyorodom el, utalva az albioni szervezetemnek már túl déli magyar éghajlatra, röviden törölve egyet homlokomon kézfejemmel, miközben lépek tovább a következő helyhez, lerakva az egyik szemben lévő tányér mellé a szalvétát. Ahogy előre hajolok, ezüst keresztem kibukik pólóm nyaka alól és innentől felsőmön kívül lóg tovább.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 13. 19:39 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


Nem esik jól, hogy félbe kell hagynom azt a zenét. És annak sem örülök, hogy így, hiszen még annyi mindent szerettem volna mondani a fiúnak, mielőtt betoppannak a szüleim. Azt például említettem valaha, hogy kiskorom óta így szólít apu? Vagy azt, hogy egyáltalán mire készüljön, mire számíthat tőlük? Nem emlékszem, jézusom, nem emlékszem. Az lesz a szép ha teljesen felkészületlenül lép be az oroszlán barlangjába, ami sajnos eléggé valószínű. Csupán abban tudok reménykedni, hogy igyekeznek viszonylag normálisan viselkedni.
Kérdő tekintettel nézek vissza az ajtóból Thomasra, majd a kezében tartott csomagra. Majd újra rá. Meglep, hogy hozott valamit, először nem is értem, hogy miért meg, hogy kinek, de aztán bevillan ez a kis aprócska illemszabály-szerűség. Nem kommentálom a dolgot, túlságosan is feszült vagyok hozzá. A bemutatás jól sikerül, apám is elmosolyodik a határozott fellépés láttán, közli, hogy ő is örül, hogy végre megismerheti, ám meglepődik ő is az ajándék láttán. Komótos mozdulatokkal veszi ki a zacskó tartalmát, megszemlélve azokat, majd szigorú kifejezés költözik az arcára, ahogy hozzám fordul.
~ Te mondtad … ? ~ érkezik a kérdése, mire azonnal megrázom a fejem. Ó nem, ehhez nekem semmi közöm. Biccent egyet, majd visszafordul Thomas felé és hümmög egyet. Nem bírom én ezt a feszültséget, fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében apumnak, így inkább bevetem a kétkezi munka ötletét. Bármit, csak lekössön. Igazából azt akartam ám mondani, hogy elkezdek megteríteni, de persze ezt sem úgy sikerült. Mindegy. Csupán fél füllel hallgatom a barátom válaszát a kérdésekre, a hanglejtéséből tudom, hogy pozitív dolgokat mond. Igazán diplomatikus. Egy apró elbizonytalanodás van benne csupán, erre felkapom a fejemet. Jaj dehogy akarom én megnézni a boltot! De várjunk, miért kérdezi meg apu, hogy láttuk-e? Hol volt ő?
~ Remek-remek. Akkor akár rá is nézhetnétek pár dologra, meg Kölyök, kifogytunk a spéci ékszerekből, összedobhatnál párat. Azt nem mondom, hogy vedd is át egy kicsit a boltot, pedig anyád örülne neki, egész délelőtt ő tartotta a frontot. Boriska néninek kellett kiszállítanom a szokásos gyógyvízéből ~ tipikus Apu. Válaszul csupán hümmögök egyet, nem most fogok belekezdeni egy újabb értelmetlen vitába. Már-már azt hiszem, hogy figyelmen kívül hagyja a fiú válaszát, de mivel én nem reagáltam neki, így újra hozzá fordul. Alaposan szemügyre veszi a fordító medált, amiről ő ugye nem tudja, hogy az, de azt hálistennek nem kommentálja. Pedig nagyon nincs oda a vallásokért. Megnehezíti az emberek rászedését, ha hisznek ilyesmikben.
~ Jól van fiam, jó ízlésed van ~ - mutat rá az asztalra kipakolt borra és csokira, miközben elismerő tekintettel nézi a fiút aprókat bólogatva. Éppen az utolsó helyre lépek, hogy letegyem az evőeszközt, amikor ismét hozzám fordul.  ~ Neked is Kölyök. Udvarias, jól nevelt a srác … gondolom igazi kis gentleman, mi? ~
Megdöbbenve bámulok apám kérdő tekintetébe, majd pislogok párat, ahogy észreveszem a lényeget. Megnyugszom, végre valahára, kicsit enyhül a bennem lévő feszültség, és ez jól láthatóan ki is ül a vonásaimra. Apám elégedett, az alapján amit eddig látott. Őszintén szólva arra számítottam, hogy egyszerűen levegőnek fogja nézni, vagy elkezd belekötni mindenbe, ahogy velem szokta tenni. Azt nem mondom, hogy teljesen normálisan viselkedik, de ennél jobb úgysem lesz.
- Igen – válaszolom egyszerűen a barátomra mosolyogva, majd a tálalószekrényből kiadogatom a poharakat. A hűtőből előveszem a Budapest ragut tartalmazó lábast, alágyújtok gyorsan. A rizst a mikróba dobom megmelegedni. Kavarok egyet a tűzhelyen fortyogó ételen, majd kiveszek belőle egy kis kanállal, hogy megkóstoljam. És már nyúlok is pár fűszerért, mert ezt így túl erőteljesnek találom. Pár olasz zöldfűszer tompítja majd az ízét.
~ Nincs benne erőspaprika, ahogy kérted ~ szólal meg köszönés nélkül a konyhába lépő nő. Lassan felé fordulok, nézem a markáns vonásait, hosszú barna haját, állandóan komor tekintetét. Csupán pár másodpercig néz engem, és már siklik is tova a pillantása Thomas felé. Azonnal kiül anyám arcára a rosszallás. ~ Üljön csak le fiatalember. Laura, te elfelejtettél mindent abban az iskolában, amit tanítottunk neked? Nem dolgoztatjuk a vendéget ~ mondja anyám, ellentmondást nem tűrő hangon, ám rámosolyogva a barátomra. Összeszorítom a számat és csak biccentek Thomasnak, hogy nyugodtan tegye, amit kér tőle. ~ Elnézést, be sem mutatkoztam. Juhászné Takáts Hajnalka vagyok, Laura anyukája. Lányom, mélytányért nem vettél elő? Levest is eszünk, benn van a hűtőben, nem kell melegíteni. ~
Elzárom még a gázt, majd gyorsan befejezem a terítést, és kiveszem a hűtőből a levest. Megkönnyebbülve ülök le végre a fiú mellé, a mozdulat közben egy pillanatra hozzáérek a vállához. Ez a kis apró érintés is sokat javít a kedélyállapotomon. Apám felénk löki a merőkanalat, amit egy másodpercnyi tétovázás után meg is fogok.
- Szedjek neked? Gyümölcsleves – kérdezem meg a barátomtól, rámosolyogva. Hallom a szüleim felől érkező szusszanásokat, és rájövök, hogy tesztnek vetettek alá. Miután mindenki tányérjába kerül a kellemesen hideg levesből hallgatásba burkolózunk. Nem szoktunk beszélgetni, sőt igazából együtt enni sem. Rá-rápislogok Thomasra, hol mosolyogva, hol picit bocsánatkérően grimaszolva. Ez van, ilyen a családom.


/400. hsz  Love /
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 13. 19:56
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 13. 21:24 | Link

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x

Felkészített-e a lány arra, ami rám vár? Egyáltalán nem. Az ismeretlenbe megyek, átlépve a kis külön részlegének küszöbét. Hogy fel tudott volna-e készíteni? Kétlem. Talán jobb néha, ha fejest ugrasz valamibe. Nekem biztos. Ha már előre tudom, mire számítsak, annyit bonyolítom magamban az egészet, míg a végén teljesen ráfeszülök.
Nem igazán veszem észre, hogy talán gondot okoztam az ajándékommal, mert miután átadom, nem figyelem ám árgus szemekkel, mit szól hozzá az apuka. Az oké, hogy Lauhoz odafordul valamivel, ám nem tudom hová tenni. Nade megyünk is készülődni az ebédhez. A közben folyó beszélgetés alkalmat nyit rá, hogy ismét beletenyereljek valamibe. Nem tudtam, hogy a bolt tabu. Igazából az a helyzet, hogy mesélt bár a szüleiről barátnőm, eléggé összefolyik minden. Inkább az érzés maradt meg bennem velük kapcsolatban. Az, hogy megérik a pénzüket. Csak most kezd előjönni pár konkrétum, ahogy meglátom a lányon, hogy pl. talán mégsem akarná megmutatni az üzletet. Összevonom szemöldököm és az édesapjára nézek. Spéci ékszerek? Beállni dolgozni? Nem szólok semmit ezekhez, látszani sem látszik rajtam semmi, csak egyikükről másikukra vándorol tekintetem, miközben folytatom a terítést.
Rámosolygok a férfira, amikor elismer az ízlésem miatt. Magamhoz képest kissé erőtlen ez a mosoly, mert picit zavart vagyok, viszont valakinek, aki nem ismer engem, végtelen kedvesnek és jelentősnek hat. Ahogy aztán a lányának kezd el dícsérni engem, szemérmesen lesütöm a szemem és pakolom tovább csöndesen az evőeszközöket. Éppen csak Laurára sandítok, ahogy helyesel a velem kapcsolatos elképzelésekre. Éppen befejezem aztán az asztalt, amikor megérkezik a negyedik fő. Mosolyogva rátekintek és rögtön bólintok is neki, hálásan a helykínálásért. Kicsit ide-oda nézek köztük, ahogy rászól a tüsténkedő konyhatündérre. Kezet nyújtok aztán a nőnek, most, hogy nyitott felém a bemutatkozással.
- Thomas Middleton - adok teljes nevet a teljes névért cserébe. - Szerettem volna segíteni - nyugtatom meg afelől, hogy nem fogtak be engem semmire, örömmel tettem. Viszont eléggé elengedem különben a fülem mellett azt, ahogyan beszél a gyerekével. Úgy érzem, ez nem tartozik rám. Mintha belelesnék egy család életébe úgy, hogy éppen nem kéne. Elzárom magam. Valószínűleg ezzel mindenki jobban is jár így. Tétovázok még kicsit, barátnőm felé pislogva, biztos meglesz-e már a többivel egy maga, ám úgy látom, én itt már csak láb alatt lennék, szóval leülök, ha egyszer már az anyuka intésével megtudtam, melyik lett nekem szánva. Rámosolygok a végre valahára mellém kerülő szőkeségre.
- Kérek szépen egy kanállal - bólintok és csak azért szerénykedem, mert nem igazán ettem még ilyet, ott hagyni pedig nem akarnám. Inkább repetázom majd, ha annyira ízlik. Mikor már mindenkinek van a tányérjában, emelem fel kezem az asztalról homlokom felé, ám még a mozdulat elején megállok. Nem vagyok biztos benne, hogy kéne-e ezt most. Azonban hiába nem az én otthonomban vagyunk, nem az én családommal, ez bensőséges környezet. Csak étteremben és hasonló, nyilvános helyeken nem imádkozom nagyobb étkezés előtt. Szerintem nem esne jól nekem, ha most nem tenném. Úgy döntök inkább tehát, nem csinálok felhajtást belőle. Keresztet vetek, összefűzöm kicsi ujjaimat, nézem a levest, míg elhangik bennem az ima, ismét kereszvetés és már fogom is a kanalat, körbemosolyogva. Mivel látom, ők nem azok a kifejezett asztalnál társalgók, én sem forszírozom. Különben egyáltalán nem zavar. Mindössze azt engedem meg magamnak, hogy elismerően hümmögjek és bólogassak, illetve kérjek is még egy fél kanállal. Jól esik, milyen hűs ez a gyümölcsös fogás. Tudnék venni én is, csak úgy sejtem, a végén még a lány kapna érte. Ugyanezen okokból nem kelek fel összeszedni a mélytányérokat sem meg egyáltalán, a továbbiakban nem nyüzsgők úgy, mint eddig. Lau kezére adom, amit tudok, ám igyekszem nem pattogni. Ízlik nagyon a ragu is, noha azt valamivel lassabban eszem és néha a számon át lélegzek kicsit. Valóban nem erős, amiért igazán hálás vagyok, viszont fűszeresnek tényleg fűszeres. Sokat fogok inni utána.
- Igazán finom volt minden, köszönöm - biccentek, inkább ránézve mindenkire picit, mert fogalmam sincs, melyik kinek az érdeme. Erős tippjeim persze vannak. Ahogy így körbepillantok, az apukán valamivel hosszabban ott marad a tekintetem. Nem hiszem, hogy feltűnő lenne, csak most jövök rá, mi az, ami miatt főleg nem igazán van most felszínen a rosszallás bennem: Laut látom benne. A szemei, a vonásai, egy-egy mozdulata, mind őt idézik.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 13. 22:38 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


Elcsípem a furcsa pillantást a barátom részéről, és rögtön fel is jegyzem magamban, hogy ezekről majd még szót ejtünk, ha már kettesben leszünk. Igazából egyáltalán nem kerülendő téma a bolt, sőt az sem gond, ha meg szeretné nézni. Csak pont az ilyen kijelentések és kérések miatt gondoltam volna úgy, hogy kihagyjuk. Mert tényleg nem azért jöttünk most ide, hogy mint valami kis manó nekiálljak ékszereket készíteni, rátukmálni emberekre mindenfélét…igaz, hogy ezt nem tettem soha sem. Azt adtam nekik, amire tényleg szükségük is volt, ami tényleg hatott is az emberek bajaira. Ezért voltak annyira speciálisak. Mert személyre szabott. Most, hogy még konyítok is valamit a mágiához meg a gemmológiához, így nem nehéz rájönni, hogy apám arra utal, hogy bűvöljem meg őket. Vagy a vevőket, neki aztán édesmindegy. Csak sok profitot hozzon. Talán majd zárás előtt megnézzük mi is a helyzet ott, akkor már úgyse szokott rászedhető vevő lenni.
A hideg gyümölcsleves az most zseniálisan jó ötlet volt anyámtól, mondanám hogy ráérzett valamire, de eléggé valószerűtlen. Szüleim persze figyelik minden mozdulatunkat, nem feltűnően ugye, de ránk pillantanak elég sokszor. Azon, hogy kiszolgálom a barátomat összemosolyodnak, ezen nem is lepődök meg. És azon sem, ahogy döbbent pillantásokat váltanak az imádkozó fiú láttán. Ők nem zavartatják magukat, már rég kanalazgatnak, én azonban várok. Apám rám néz, én pedig rezzenéstelen tekintettel nézek rá vissza. Igen, imádkozik, igen megvárom, amíg végez. Mi ezzel a gond? Semmi? Jó, én is úgy gondoltam.
Amikor végzünk összeszedem a tányérokat, berakom őket a mosogatóba, majd kirakok még pár innivalót az asztalra és visszaülök a helyemre. Egy ideig még ejtőzünk az asztalnál ülve, szüleimnek még van egy kis idejük, mielőtt vissza kell menniük. Én pedig várakozva pillantok hol az egyikükre hol a másikukra. Nos, mikor kezdünk bele a témába? Kisvártatva apám megköszörüli a torkát, én pedig felkészülök lélekben.
~ Lil írt neked, de ezt már tudod. A dohányzóasztalon van a levél, a magazinok alatt. Nekünk most vissza kell mennünk dolgozni, ha kedvetek van majd benéztek úgy is. A többit majd megbeszéljük késő este. Gondolom úgy is te alszol itt kint, Kölyök ~ elhangzanak a lényeges dolgok, amikre majdnem végig bólogatok. Az utolsó kijelentésre húzom csak fel a szemöldökömet és rázom meg a fejemet.
- Nem. Senki sem alszik kint – mondom határozottan. Anyám elkerekedő szemmel hebegve néz rám, hogy de hát, azt még is, hogy gondolom, gondoljuk, de apám elhallgatatja egy intéssel. Kicsit félrebillenti a fejét, ahogy olvasni próbál bennem. Határozottan nézek rá vissza, ez nem vita tárgya. – A szobámban fogunk aludni, beviszem a matracot is.
Jelentem ki, és egy bólintással elfogadásra is kerül a dolog. Apám még dünnyög egy olyat, hogy végül is, én tudom mit akarok, neki aztán édes mindegy. Aztán felállnak és egy gyors elköszönéssel már ki is lépnek a házból. Leengedem a vállaimat, és hangosan fújom ki a levegőt. Ezt is túléltük.
- Húh, bocsi, ők tudod, hát eléggé … szóval .. ilyenek – fordulok Thomas felé immáron teljesen visszatérve a megszokott önmagamhoz. Egy darabig még elbeszélgetünk az asztalnál mindenféléről. Szándékosan nem kérdezem meg a benyomását a szüleimről. Majd megbeszéljük, hogy inkább menjünk be hozzám, ott azért kellemesebb a légkör, és Benito is valószínűleg már ébren van. A szülőanyám levelét felmarkolom befelé menet. Amint beérünk a szobába becsukom magunk mögött az ajtót, most már tényleg bekapcsolom azt a rádiót, és helyet foglalunk a cica mellett. Aki persze, hogy Thomast részesíti előnyben. Leteszem a levelet az ágyra, majd később elolvasom.
- A szüleim teljesen elfogadtak téged, tetszel nekik. De ugye nem baj, hogy … szóval nem akartál volna szeparálódva aludni, nem? – tudakolom picit szemlesütve. Én nem szeretném, és ha eddig lehetőségünk rá, akkor mindig egy szobában aludtunk, közel a másikhoz. Feltételezem, hogy ez most sem lesz másképp. De lehet, hogy ő másképp gondolná? Ezen tépelődve nyúlok oda a hátára henteredő macskához, hogy megsimogassam a puha pociját.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 13. 23:24 | Link

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x

Kellemes üldögélni még ebéd után kicsit az asztalnál, az innivaló meg főleg jól esik. Az sem zavar tényleg egyáltalán, hogy csöndben vagyunk. Szeretek csöndben lenni, akármilyen hihetetlen is lehet ez azok számára, akiknek általában lelkendezve mondom a magamét mindenféléről. Nekem csak az a gond, ha valamilyen feszült némaság ül a társaságra, ez viszont nem az.
Eltekintek az apa által említett dohányzóasztal felé, ahogyan előkerül az a téma, amiért végülis Lau hazalátogatott. Bólogatok kicsit, tudomásul véve, hogy indulniuk kell. Meg az alvásos dologra is. Ugyanis hirtelen azt hiszem, én lettem kölyökként megszólítva és nem állt szándékomban azon vitatkozni a barátnőm szüleivel, hogy márpedig én bent fogok vele. De nagy homlokráncolva csak ráébredek, őt akarták kitessékelni. Mondjuk ehhez sem szóltam volna semmit, hiszen ezt nekik kell eldönteniük. Megint kissé elzárkózó üzemmódra váltok. Mint aki itt sincs. Rendelkezzenek velem, ahogy akarnak. Nekem bárhogy jó. A szőkeségre kapom aztán tekintetem, amikor ellentmondást nem tűrően közli, mi lesz. Nyelek egyet és lehajtom a fejem kissé, innen pislogok az eseményekre, a szava bentszakadt anyára, a lányával farkasszemet néző apára. Végül szétszéledünk, biccentek nekik elköszönésül és nézek még utánuk egy darabig.
Megrázom a fejem Lau szabadkozására. Nincsen semmi baj. De ha lenne is, ő mit tehetne róla? Igyekszem felvenni a beszélgetés fonalát, bár nem vagyok a toppon. Visszavonulunk a lány berkeibe, ahol az ágyára kényelmesedünk. Hátam a falnak vetem, térdeim felhúzom és arcomon lágy mosollyal cirógatom Benitot. Értetlenül figyelem, ahogy gazdája félreteszi a levelet. Nem olvassa el?
Szóban nem reagálok semmit arra, hogy meglátása szerint a szülei rendben vannak velem. Csak egy apró "ó"-zás után jobban elmosolyodva bólogatok. Igazából eszembe se jutott, hogy ne fogadnának el vagy ne tetszenék nekik, vagy hogy számítana bármit, teszik-e. Ettől függetlenül persze mégis jobb, hogy így van. Gondolom. Már csak a békesség miatt is. Áthelyezkedek törökölésbe.
- Hát... - vágok kissé bizonytalan képet a kérdésére, aztán lenézek a csodacicára, aki kihasználva helyzetváltoztatásomat, peckesen átlépdel combomon és bevackolja magát a lábaim alkotta fészekbe. Simogatom itt tovább. Kedves, lélekerősítő a dorombolása. - N-nem. Végülis nem - adok nem túl meggyőző választ, ám meg nem igazán magyarázom. Igazából nem jut eszembe, hogy kéne.
- Mikor akarod megnézni? - terelődik pillantásom ismét az ominózus levélre. Nem sürgetem, vagy ilyesmi, csak hát végülis ezért jött most haza és gondolom, érdekli. Nem akarom feltartani ebben.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 14. 00:00 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


Őszintén szólva fel se merül bennem az, hogy mégis hogy néz ki az egész jelenet. Mert ugye hát a szüleim szempontjából tényleg az lenne a leglogikusabb, ha nem egy légtérben aludnánk a barátommal. Nem azért, amiért a korunkbeli fiatalokat szoktál elszeparálni. Nem, azért, mert pontosan tudják, hogy milyen gondjaim vannak, és azt is nagyon jól sejtik hogy nem szűnt ám meg a probléma egy pillanat alatt, csak azért mert együtt vagyunk Thomasszal. Így nézve valóban teljesen ésszerű a dolog. Vendéget meg nem pakolunk ki aludni olyan helyre, ahol rendszeresen mászkálnak. Értem, hogy jutottak erre a feltételezésre. Csak hogy nekünk azzal nincs bajunk ha egy légtérben alszunk, vagy közel egymáshoz. Semmi bajunk vele, de tényleg, sőt. Anyám reakciójával én sem foglalkozom különösebben, itt apám az, aki jobban belelát a dolgokba. Jelen esetben belém. Érti és látja, hogy tényleg felesleges erre több szót fecsérelnie, felesleges megjátszania az aggódó szülőt. Nem lesz gond, semmiféle. A matrac említése meg aztán végképp megszüntetett benne minden esetleges ellenérzést. Jól megleszünk. Nekik egy gonddal kevesebb, nem kell kerülgetniük senkit se.
Nekem nem igazán számít, hogyan vélekednek a szüleim Thomasról. Viszont úgy éreztem, hogy talán nem árt tudatni vele, hogy jól sikerült a bemutatkozása, mert azért ez mégis csak jó érzéssel tölti el az embert. És nem biztos, hogy le lehet róluk olvasni. Az, hogy én le tudom az egy dolog. Meg most már ő is. Amit viszont nem tudok, de nagyon nem az az, hogy miért válaszolja azt, amit.
- Nekik sincs ezzel bajuk, csak hát … meglepő volt nekik igazából a kijelentésem. De, Apu amúgy is tudja, hogy … szóval … nem mondtam volna ha nem lenne teljesen rendben a dolog. És nem … feltételez semmit se, ismer ugye engem. Meg … ugye te úriember is vagy … szóval – hebegek össze vissza, mert fogalmam sincs, hogy miért bizonytalan a fiú a szobámban alvással kapcsolatban. Feladom a próbálkozást, hogy valami épeszű dolgot kinyögjek, lehajtom inkább a fejemet és a doromboló kisállatot figyelem. Mellső mancsait ütemesen nyújtogatja előre a levegőbe, kimereszti a karmait, majd visszahúzza azokat, mielőtt a fiú lábához érne. Úgy tűnik határozottan jól érzi magát ott ahol van. Benito mindenhol jól érzi magát, ahol Thomas is ott van igazából.
- Félek megnézni – vallom be halkan. Jelenleg erősen vacillálok azon, hogy meg se nézem. De az már tényleg gyávaság lenne. És az ha elolvasom a levelet, az még nem kötelez engem semmire sem. Tekintetemmel megkeresem a fiúét, hogy bátorságot merítsek belőle, majd a boríték után nyúlok és lassan felbontom azt. Egy darabig csak némán meredek az összehajtott pergamenre, majd gyorsan kihajtom és elolvasom. Majd még egyszer, és még egyszer.
- Találkozni szeretne velem – nyögöm ki lényegre törően, hogy mi is áll a levélben, majd Thomas felé nyújtom, hátha szeretné ő is elolvasni. Fú az nem lenne rossz, lehet hogy én értelmezem félre az egészet, és mégse arról ír, hogy szeretné ha adnék neki egy lehetőséget arra, hogy személyesen elmondjon mindent. Hátha a fiú nem szomorkás és bocsánatkérő hangúnak látja a leírt szavakat. Tényleg jó lenne ha elolvasná.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 14. 01:26 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x

Bólogatva hallgatom barátnőm magyarázatát, noha nem igazán tudom hova tenni, miért van ez most. Elég hosszúra nyúlik a fejtegetése az alvóhely felosztással kapcsolatban, bennem meg fel sem merül, hogy engem akar nyugtatni. Így csak hagyom neki, hogy taglalhassa szépen, amit szeretne. Ezt pedig nagyon jól teszem, hiszen kezdi eloszlatni vele a kis rosszérzéseimet. Az nem jut el hozzám, hogy ezt direkt csinálja ám, az eredmény szempontjából viszont talán lényegtelen is.
- Ó. Jól van... - sütöm le a szemem a cicára szégyenlősen, amikor a lány leúriemberez. A szavaim viszont az azt megelőzőeknek szólnak. - Csak nem akartam, hogy emiatt valami gond legyen - vonok vállat. Elég sok feszültség van ebben a családban, nem kell még ez is. Az anyukája pedig láthatóan nagyon megakadt a dolgon és hát az apukája sem repesett. De ha ennek más okai voltak és ha szerinte elrendezték magukban, akkor oké.
Bátorítóan mosolygok rá. Megértem, hogy fél megnézni. Vannak ilyesmik, amiket odáz az ember, mert fogalma sincs, miként fogja fogadni, és tart tőle, minden megváltozik, miután megteszi. Azonban ezeken érdemes sokszor inkább túlesni. Főleg, ha olyan alkat vagy, akit azért piszkálja. Aki addig nem tudja elengedni magát, míg meg nincs a dolog.
Amíg ő végül olvasni kezd, én Benitot simogatom, néha ujjaim közé fogva kis mancsát, vagy megmarkolva picit combját, tenyerembe fogva fejét, ám kezem mindig folytatja aztán útját. Mindenhol és mindenhogy ott vagyok a puha, doromboló kis testen. Olykor barátnőmre sandítok azért és egy ilyen alkalommal visszanéz rám.
- Oh - adom a meglepetés hangját a tömör tartalomismertetésre és átveszem a levelet. Tekintetem kérdő kicsit, hogy biztos nem baj-e, ha elolvasom. Mivel nem, nekilátok én is. Ugyanarra jutok, mint ő. Visszaadom neki.
- Mit gondolsz erről? Szeretnél találkozni vele? - kérem ki az ő véleményét, érzéseit. Hiszen az a lényeg. Remélem, tudja, hogy csak akkor kell ezt megtennie, ha tényleg szeretné. Ha érdekli ennyire a biológiai anyja. Szerintem én találkoznék vele különben. Meghallgatnám, mit akarhat megosztani velem. Viszont ezt direkt nem kötöm Lau orrára, hiszen ez én vagyok. Nem akarom befolyásolni.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 14. 19:50 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


Máris sokkal nyugodtabbnak érzem magam, amikor lényegesen határozottabban reagál a szavaimra, mint korábban. Nem akart bajt okozni, erről szólt hát ez az egész. Mintha tudna! Szüleimnek csupán kellett némi emlékeztető, hogy ne abból induljanak ki, hogy mások milyenek. Mert én én vagyok, Thomas meg Thomas. Őt ugyan nem ismerik úgy igazán, én viszont igen. Ennyi.
A levelet elolvasva igazából nem fogok fel sokat a környezetemből. Bár a barátomat nézem, és neki nyújtom a pergament, de úgy igazából nem sokat látok belőle sem. A kérdő tekintetét sem veszem észre, de ha fel is tűnt volna se nagyon reagáltam volna rá. Hiszen ha nem szeretném, hogy elolvassa az irományt akkor eleve oda se adtam volna neki. Az rendben, hogy most nem vagyok teljesen itt, de azért ennyire nem járok messze. A gondolataimat rendezgetem magamban akkor is, amikor a cicám felé nyúlok, egészen pontosan annak a farka felé, ugyanis a nagy helyezkedésében ezt éppen átlógatja a fiú bokáján át le az ágytakaróra. Végighúzom párszor az ujjamat a puha bundán, majd visszahúzom a kezemet és magam is törökülésbe rendeződöm.
- Őszintén szólva nem tudom, hogy mitévő legyek. Mert eddig annyit tudtam, hogy csak úgy itt hagyott egy cetlivel. De Apuék véleményével együtt jöttek ezek az információk. Nem is gondoltam bele, hogy miért tehette, vagy ilyesmi. Miért tettem volna? Úgyse változtatott volna semmin, ha ezen rágódom – felelem kicsit vontatottan, ahogy próbálom szavakba önteni a gondolataimat. Rossz szokásomhoz híven bal kezemmel csavargatni kezdem a hajamat, de ezt észre sem veszem. A tekintetem ide-oda vándorol a szobámban, sehova sem fókuszálok túl sokáig. Szeretnék-e találkozni vele? Nem tudom. Tényleg nem.  Már ez is valami, hogy nem élből utasítom el a dolgot.
- Lehet, hogy tényleg jó okkal tette, amit tett, és eléggé úgy tűnik, hogy bánja, vagy nem is tudom. Azt hiszem az rendes tőle, hogy el szeretné mondani. Csak hát … miért most? Na mindegy, még gondolkozom rajta szerintem. Nem most rögtön kell eldöntenem, ugye? – emelem végül a pillantásomat Thomasra kérdő tekintettel. Igazából nem tőle várok választ ezekre a kérdésekre, magamat győzködöm arról, hogy teljesen rendben van ez a bizonytalanság a részemről. Lassan továbblépnek a gondolataim is, már amennyire tovább tudnak, és eszembe is jut pár dolog, amit szerettem volna mondani már korábban is.
- Ja, ha tényleg szeretnéd megnézni az üzletet, akkor szerintem majd zárás előtt menjünk. Vagy, várj. Nem is, inkább korábban, amikor még tömeg van. És öö … - akadok meg, aztán picit lesütöm a szememet és úgy hadarom el gyorsan - … a dalt, amit félbe kellett szakítanom … azt … szóval … te ihletted.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 14. 20:51 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x

Finoman megrázom csak a fejem, támogató kis mosollyal arcomon. Nem, nem kell most döntenie. Ideje, mint a tenger. Az pedig távol álljon tőlem, hogy bármiféle tanácsot osztogassak. Legfeljebb, ha komolyan kérdez, ha tényleg érdekli valamiért egy külső szemlélő nézőpontja. Különben nem szólnék bele. Hiába próbálom meg átélni a helyzetet, fogalmam sem lehet róla. Annyit tudok, hogy az én szüleim óvtak, gondoskodtak rólam és elvesztettem őket, elvesztettek engem, mégsem teperek túlzottan, hogy kiderítsem, pontosan milyenek voltak. Majd egyszer, talán. Nem égetően sürgős. Nem érzem annak. Mi fontosabb lehet bennük számomra annál, mint hogy szerettek? Nem hiszem, hogy volna más.
- Nekem bárhogy jó. Nem feltétlen kell - próbálom Lau tudtára adni, hogy engem aztán olyan nagyon nem érdekel a bolt. Mármint, ahogy az nálam lenni szokott: csak annyira, mint akármi más. Úgyhogy nem muszáj ám mennünk egyáltalán. Azért mondtam azt az apukájának, mert ő említett olyasmit, hogy talán később benézünk. De lehet, félreértettem. A lényeg, hogy hanyagolhatjuk.
Egy ideig csak nézem barátnőmet még, miután elhadarta azt, amit. Tudjátok, a feldolgozó folyamat. Dalt? Milyen dalt? Jaaa, amit zongorázott. Awh, az nagyon szép volt. Szóval én ihletem? Ó, ez... hogy? Én ihlettem? Ez... ez...
- Ez mit jelent? - szökik égbe a szemöldököm és kezem megáll a cicasimogatásban. Csak akkor folytatom lassan, mikor Benito rosszallóan mocorogni kezd tenyerem alatt. Kérdésem - mint mindig - pontosan az, aminek tűnik: őszinte érdeklődés. Nem tudom pontosan, hogyan ihlet valaki vagy valami egy zeneszámot. Olyan a dallam, amilyen ő? Vagy valamit csinált, amiről neki eszébe jut valami és azt lezongorázza? Vagy hogy megy ez? Míg várom a választ, azért elszélesedik egy meghatott mosoly az arcomon, hiszen érzem, hogy ez mindenképp egy megtisztelő dolog.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 14. 21:26 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


- Te találkoznál vele igaz? Adnál neki egy esélyt arra, hogy elmondhassa, amit szeretne? – kérdezem meg Thomastól, bár szerintem tudom a választ. Mindenesetre azért jó lenne ha elmondaná a véleményét. Biztos, hogy van neki, és biztos hogy nem fogok csak az alapján ítélni, amit ő mond. Lehet, hogy homlokegyenest más véleményen leszek. Lehet, hogy nem.
Ó hát ez pompás, akkor felejtős is lehet a dolog. Vagy hát majd meglátjuk, hogy van-e esetleg onnan valami, ami kelhet nekem. Mert ugyebár szét is kéne néznem, hogy mit szeretnék esetleg majd megőrizni innen. Körbepillantok a szobán, a felhalmozott rengeteg emléken … gyerekkori mesekönyvek, ifjúsági regények, kötelező olvasmányok. Hát ezek nélkül elleszek szerintem. Poszterek, újságcikkek, plakátok…szintén felejtős. Zongora, nos hát igen. A zongora. Milyen nagyszerű befejezése közös pályafutásunknak a félig kész dal, amit lejátszottam rajta. Az utolsó dallam, ami megszólalt rajta. Oh, mindjárt sírva fakadok, remek.
- Öhm, hát … - nézek zavarodottan a barátomra. Mit jelent az, hogy ő ihletett egy dalt? Hűha, na ezt hogy mondjam el neki. Fogalmam sincs, hogyan zajlik ténylegesen egy zeneszerzés, hogy tudatosan jön-e, vagy van-e valami központi téma és a köré építik az egészet. Azt tudom, hogy én eddig hogyan csináltam. Nem ez az első eset ugyanis, hogy dallam születik bennem, de eddig csak úgy jött. Nem volt személyhez köthető az egész. – Hát, egyszer csak azt vettem észre, hogy egy dallam kezd el felcsendülni a fejemben, amikor beszélgettünk valahol. Sokszor van az, hogy különféle érzelmekhez, gondolatokhoz háttérzenét adok magamnak úgymond. A hydromágiás relaxációs gyakorlataimhoz már elég csak azt a dalt lejátszanom magamban, amit szoktam. Szóval, lett egy pár hangból álló kis valami először, aztán kezdett egyre több csatlakozni hozzá. Még nincsen kész amúgy, legalábbis úgy érzem.  
Kérdő tekintettel fejezem be a mondatot, nem tudom, hogy ebből értett-e egyáltalán valamit. Nem jut eszembe egy sokkal egyszerűbb megfogalmazás módja az egésznek, talán most nem is fog, talán majd máskor, vagy talán soha. Talán nem is kell, mert megérti ennyiből is. Talán. Ha meg mégsem, hát az sem baj. A lényeg, hogy tetszett neki, meg az is, hogy őneki köszönhető, hogy egyáltalán létezik ez a kicsi dallamocska.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 14. 21:51 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x

Igen? Tényleg olyan biztos, hogy van véleményem róla?
- Fogalmam sincsen - adom meg válaszomat bocsánatkérő hangon. Komolyan nem tudom. Most hirtelen azt mondanám, persze. Dehát honnan lehetne akár csak lövésem róla? Nem szeretek olyasmibe belekotyogni, amit nem hogy átlátni, de átérezni sem tudok. Nincsen véleményem erről. Sajnálom. Természetesen, ha szeretné, beszélhet nekem még róla, vagy elgondolkozhatok hosszabban, törhetem a fejem egy sort, hátha jutok valamire. Egyelőre semmi.
Figyelmesen bólogatok, ahogy megpróbálja elmagyarázni nekem, mit is jelent az, hogy valaki ihlet egy dalt. Hogy én ihlettem most egyet. Egyre áthatóbban mosolygok. Értem szerintem, és láthatja is rajtam, milyen jól esik, hogy most miattam történt ez meg. Viszont felidéznem nem sikerül igazán.
- El tudod majd megint játszani? Vagy... ez nem így megy? - fejezem ki, hogy igazából hihetetlenül szívesen hallanám újra, mert egyáltalán nem maradt meg bennem. Éppen csak a hangulata. Talán.
- Ó, majdnem elfelejtettem - emelem ki lábaim közül finoman a csodacicát és adom át gazdájának, hogy felkászálódhassak az ágyról. Megyek táskámhoz és előveszek belőle egy tálba csokit. - Neked is hoztam ám - nyújtom át barátnőmnek vigyorogva. Nyilván nem csak a szülők kapnak valamit a látogatásom alkalmával. Ez is angol, viszont ez varázsédesség: minden falatjával más töltelékízt érzel a szádban. Rajta van a csomagoláson, mik lehetnek ezek. Előfordulhat karamell, eper, nugát, szeder és kekszdarabkás is. Nem tudhatod, mikor melyik. Visszaülök, ám most nem húzódom egyelőre vissza olyan hátra. Valami még motoszkál bennem.
- Jaj - pattanok fel már megint. Oké, jobb, ha későn jutnak eszembe dolgok, mint soha. Megint a hátizsákomban matatok, az oldalsó zsebében. Előveszem mobiltelefonom és nagyon lassan, nagyon körültekintően nekiállok üzenetet küldeni. - Írok Liam bácsinak, hogy megérkeztünk - magyarázom el, mit művelek ilyen koncentrálva. Még alsóajkam is beharapom hozzá. Jó, hogy nyelvem nem dugom ki, az szokott lenni ugye a másik.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 14. 22:37 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


Oké, erre az eshetőségre nem számítottam, hogy nem tudja, ő mit tenne, hogy ne lenne véleménye róla. Mármint, tényleg? Hát … jó. Akkor erről ennyit. Sebaj, majd alszom rá egyet, vagy kettőt. Vagy sokat. Valami majd csak lesz.
- Nem, semmi gond. Majd helyrerakom magamban, hogy mi is legyen – vonom meg a vállamat. Rendben, de tényleg. Egyelőre viszont tényleg nem akarok ezzel foglalkozni. Összehajtom újra a lapot és visszacsúsztatom a borítékba. Rápillantok újra a címzésre, fürkészve nézegetve a betűk megformálását. Elvileg az emberek írásából egész jó kis jellemrajzot lehet alkotni. Elvileg. Lehet, hogy utána kellett volna járnom ennek a tudománynak? Végül is egész érdekes, úgy eleve.
Most? Nem egészen most. Nem ebben a pillanatban. Ez egy hosszabb folyamat volt, egy a múlt egy adott pontján kezdődő a jelenre is kiható folyamat. Nagyszerű, hello angol nyelvtan. Oké, a lényeg hogy örül neki, sőt, szeretné újra hallani. Mármint, most?
- Majd el persze, meg majd le is kottázom szerintem. De öhm, így félkészen szeretnéd hallani vagy majd ha készen lesz? – mosolygok boldogan a fiúra. Nekem ez sokkal jelentősebb dolog, mint az, hogy bemutattam a szüleimnek. Írtam egy dalt neki, róla, őmiatta, jaj nem tudom hogy mondjam, de a lényeg, hogy tetszik neki, hogy értékeli.
Vonásaim rögtön kíváncsivá válnak, amikor Benito hozzám kerül, és tessék? Én is kapok? Megilletődve pislogok, és picit tétován veszem át a teljesen ismeretlen fajta csokit. Tényleg nekem is jár?
- Köszönöm szépen! – mosolygok rá boldogan majd nekiállok alaposan megszemlélni, hogy pontosan mi is ez. Tyű, na ilyet még nem ettem! Amúgy is kicsit fenntartásokkal fogadom a varázsédességeket, láttam én már csúnya eseteket, és hát nem biztos, hogy szeretnék kannaként sípolni egy fél napon át. De ez nem olyan, ez tök jó. Awh. – Kíváncsi vagyok milyen.
Már épp kérdeznék tőle valamit, de a barátom ismét talpon van, és amint meglátom a készüléket már bólintok is. Nem szólt haza még. Tessék, meg is erősíti a szavaival, hogy miről is van szó. Kedvesen rámosolygok, majd felkelek én is az ágyról. Átrakom az asztalomra a csokit is, meg a levelet is, majd még szélesebb lesz a vigyorom, ahogy ismét a nagyon koncentráló fiúra nézek.
- Jól van, csak nyugodtan, nehogy aggódjon. Üdvözlöm – mondom neki kedvesen, majd még gyorsan hozzáteszem, hogy mindjárt jövök és magára hagyom a szobában a cicával. Útba ejtem először a mosdót, majd a konyhaszekrényeket állok neki módszeresen kifosztani. A sokféle rágcsát, kekszet egy tálcára halmozom, kiveszek még pár üdítőt, mindenféle fajtát, és lassú léptekkel indulok is vissza. Persze megszokásból becsuktam ám magam mögött az ajtót, így kénytelen vagyok könyökkel szerencsétlenkedve lenyomni a kilincset és behátrálok a szobába.
- Hoztam még mindenfélét, ha felmelegedne az innivalód, csak szólj, lehűtöm. Mit szólnál ahhoz, ha gyorsan feltúrnánk mindent, aztán tévézhetünk, játszhatunk, sétálhatunk, vagy csinálhatunk bármit amihez kedved van? – állok elő valami tervszerűséggel óvatosan megfordulva, nehogy elejtsem az egész tálcát.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 14. 23:06 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x

Ámulva nézek rá, hogy le is fogja kottázni. Miket tud!?
- Akkor inkább majd, ha készen lesz - kapok ezen az ajánlaton vidáman. Alig várom!
- Igazán nincs mit - felelem halkan a köszönetére a csokoládé miatt. Ez csak természetes. Mosolyogva nézem, mennyire tetszik neki. Eltaláltam akkor.
Felpillantok a telefonból a lányra és bólogatok. Oké, akkor ezt is megírom Liam bácsinak. Alig az elején tartok még. Elsétálok az ablakig, miközben alkotom a szöveges üzenetet. Felelek neki valami rendben-t arra, hogy jön mindjárt, csak el vagyok merülve teljesen. Igazából szinte minden betűnek újra neki kell álljak, mindig túlnyomom azon, amit szeretnék ezen a régi, nyomógombos telefonon.
- Ó! - sietek hozzá, ahogy észlelem, hogy nyílik a szoba bejárata és aztán meglátom, hogy milyen megrakodva érkezik. Tartom neki az ajtót, hogy biztonságosabban lépdelhessen, hátrálhasson beljebb.
- Köszönöm - bólogatok neki és gyorsan csinálok helyet az asztalon a tálcának.
- Feltúrnánk? - kérdezek vissza, mert na ezzel a fordítóbűbáj aztán főleg nem tudott mit kezdeni, különösen, hogy szerintem akkor se érteném, mire utal most, ha tudnék magyarul - Persze, jó - megyek bele különben a tervekbe, aztán rádöbbenek, hogy az üzenetet még nem küldtem el. Visszakapom kezembe az asztalszélre lerakott telefont, befejezem az írást ééés elküldöm. Aztán jól rámosolygok a lányra, összecsukva a készüléket és zsebretéve.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 14. 23:53 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


- Rendben, akkor addig is csak így tovább – ugratom egy picit a fiút, hiszen tulajdonképpen övé a munka neheze. Ő adja a hangulatot, az érzést, amit én magamban zenére fordítok le. A kottázást meg nem ártott megtanulni. Eleve abból tanulja meg az ember az új dalokat, tehát az olvasása az hamar megy. Leírni meg … nos, az is jön magától, főleg ha kiskorától kezdve zongorázik az ember. Akkor egy hang, egy dallam és máris tudom hogy néz ki leírva.
Igazából gondoltam rá, hogy megemlítsem neki, hogy akár fel is hívhatná ám a bácsikáját, lényegesen gyorsabb és egyszerűbb lenne a dolog, de aztán rájövök, hogy lehet hogy dolgozik a férfi. Akkor meg tényleg jobb ha inkább ír neki. Mindenesetre nem zavarom a pötyögésben, és megejtem most a kis utamat. És őszintén? Meglepődök azon, hogy segít. Jó, ez így rosszul hangzik. Szóval ha ugye azt nézzük, hogy ő milyen, akkor hát persze, hogy segít. De annyira nem veszem az ilyen dolgokat magától értetődőnek, nem várom el senkitől sem, hogy ennyire figyelmes és udvarias legyen. Thomas alapból ilyen, én pedig minden egyes alkalommal nagyra értékelem ezeket az apróságokat. Még ha ezerszer teszi, akkor is.
- Átnéznénk a dolgaimat. Tudod, a költözés miatt – javítom ki magam automatikusan. Már nem megismétlem a szavakat, amikor visszakérdez, hanem másképp fogalmazom meg. Talán tudatosan teszem, talán csak arról van szó, hogy sejtem, hogy a szlengesebb szavakkal nem tud mit kezdeni a keresztje. Mindenesetre egyre jobban oda tudok figyelni ezekre a dolgokra.
Jól van, beleegyezik a tervbe, így hamarosan már bele is vetjük magunkat a munkába. A ruhás szekrény átnézése az rekordgyorsasággal lezajlik, főleg mert sikerül időben észbe kapnom, hogy na talán nem kellene ezt úgy annyira megvizitálnunk. Azt azért talán mégsem. Szóval elég pár pillantást vetnem a tartalmukra és már mehetünk is tovább. Főként a különféle iratok a problémásabbak. Fog nekem valaha kellene bármilyen bizonyítványom például? Talán, félretesszük. Iskolai évkönyvek? Kizárt, de azért átlapozzuk, a tipikus kis játékot játszva: na, megtalálod hol vagyok? A fotóalbumokat is a pici kupacba rakom, meg pár különösen kedves emléket idéző tárgyat. Kották, cd-k, ó a cd lejátszóm! Na az kell, tutira. Lerúnáztatom! A rámolás közben persze végig csacsogunk, nevetgélünk az általam felidézett sztorikon. Mire végzünk addigra Thomas már profin tudja hogy milyen kópéságokat csináltam kiskoromban, mitől féltem, mit szerettem. A rágcsák és üdítők is szépen fogynak, utóbbiak mindig kellemesen hidegek, hála nekem. A nem túl nagy halmot egy dobozba rendezem, ráírom filccel az utasítást, hogy ezt ne dobják ki, és már végeztünk is. Jöhet a szórakozás. A filmezés mellett döntünk, ehhez pedig behúzom a sötétítőfüggönyt, különben semmit nem látunk a tv képernyőből. Egy vígjátékra esik a választásunk, és amíg az ágyon kényelmesen heverve nézzük elfogyasztjuk a varázs csokimat is. Elképesztően finom, lágy íze van maga a csokinak, a töltelék meg hát tényleg lutri. Imádom! Ilyet még kell szerezni!
- Nincs kedved elmenni sétálni? Vehetnénk fagyit is... – vetem fel az újabb ötletemet. Odakint már kezd elviselhetővé válni az idő, így nem lesz annyira megterhelő a gyaloglás. Az elképzelésem elfogadásra kerül, így hamarosan már ki is lépünk a kapun. A szüleimnek hagytam egy cetlit, hogy majd jövünk. Természetesen azzal nem számoltam, hogy a nagyjából mindenhol most ér véget a munka és érnek haza az emberek. És a falunak ezen a részén mindenki ismer mindenkit. Érdekes egy séta lesz.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 15. 00:50 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x

Kevésszer van az, hogy eljövök így otthonról. Igazából eddig csak Lauval mentem ottalvósra mindfele, ha belegondolok. Üzenni meg csak ilyenkor üzenek haza, vagy ha ugye bármi miatt eltérek attól, amiket bejelentettem bácsikámnak. Ha mondjuk mégsem megyek haza x időben meg ezek. Az üzenetküldés meg ezért van, igen, mert nem érzem olyan sürgősnek, hogy emiatt beszélnünk kelljen és hát én, aki legfeljebb bagolyhoz vagyok szokva, inkább az egyéb írott üzenetküldési formát választottam. Jó ez így. Fejlődöm is meg annyiszor tényleg nem szorulok erre.
Igazán segítettem volna is neki különben, ha tudom, arra készül, hogy egy egész hadiellátmányt cipeljen be nekünk, azonban így utólag már nem akarok ezen okoskodni. Inkább csak megtisztítom neki szépen a terepet, amennyire tudom, és remélem, legközelebb szól. Ha nem, akkor meg majd megint ugrom oda hozzá, amikor észreveszem, mi a helyzet.
- Jaaa - emelem meg az állam nagy mosollyal. Így már értem, mire készülünk. Hát persze, a pakolás. Látunk is neki csakhamar. Részemről inkább picit háttérben maradok és abban állok szolgálatára, amire megkér. Nem azért, hogy külön igényt kelljen benyújtania, hanem emiatt, mert nem akarok a holmijában kutatni, leskelődni. Azokat rakom arrébb, azokkal a cuccokkal foglalkozom, amiket a kezemre ad, vagy amikre rámutat. Amíg meg éppen szünet van, csípőre tett kézzel figyelek, tettrekészen. Jön aztán az izgi rész: iratok és fényképek. Elég klasszul megtalálom őt a fotókon. Jókedvűen hallgatom a történeteit, mindössze elvétve szólva hozzájuk. Inkább csak élvezem őket. Meg iszom közben jó sokat. Néha megállok és szellőztetem magam a pólómmal, olykor beállok a ventillátor elé, valamint homlokomon is gyakran törlök meg túrom hátra csapzottá váló hajamat. Utána kell már néznem azoknak a hűtőbűbájok. Viszont csakhamar elérkezik a pihenés ideje! Nincs mese, igazán hatékonyak voltunk.
A filmen vigyorgok végig, néha felnevetek. Imádom a vígjátékokat. Mondjuk még nem tudok róla, hogy vannak ám olyanok is, tele gusztustalankodó hummorral, amiket egyáltalán nem élveznék ennyire. Viszont mindig olyan társasággal mozizok, akik kellemes mozgóképeket mutogatnak nekem. Finoman lehűlök, amíg heverészünk, viszont a séta ötlete úgyszint hívogató. Fagyival aztán főleg!
Késő délután van. Valóban egész baráti már a hőmérséklet. Hol zsebrevágott, hol magam mellett lógatott kézzel sétálok Lau balján. Noha nem mögötte megyek, őt követem, hiszen ő van itthon, ő tudja, merre kell fordulni, ám fel is hívja rá a figyelmem mindg. Nem hoztam a pálcámat, igazából a táskám mélyén lapul. Nyilvános helyen úgyse használhatnám, vészhelyzetre meg nem számítok, amiért szükségem lenne rá.
Rámosolygok mindenkire, aki szembejön. Vannak egy páran. Aki köszön, annak kedvesen biccentek. Viszont annyira néznek, olykor ténylegesen csak azért fordulva felénk, hogy alaposan szemügyre vegyenek minket, hogy néha inkább lefele pislogok a repedésekkel tarkított útra. Az az igazság, hiába viselek még muglik számára is tök hétköznapi fehér pólót, sötét farmert és sárga csíkkal ellátott, fekete csukát, valamint hiába vagyok egy fehérbőrű, tök átlag magas srác, aki ezen tulajdonságai alapján nem kéne, hogy kirívó legyen ezen a vidéken, ám egy részt megbámulandó vadidegen vagyok egy ismerős lány oldalán, másrészt... nem illek ide. Lerí rólam. Lehet, nem tudnák ők sem meghatározni, miért. Talán túl angol vagyok, talán túl derűs, talán máguslétem is kiütközik aurámban és abban, ahogy figyelem, ami körülvesz, viszont az is meglehet, hogy csak irritáló vagy éppen zavarbaejtően megnyerő, hogy még a lezser cuccaimban is úgy festek, hogy akár uniformisban is járhatnám az utcát. Hogy ez a brit származásom, a fiúotthon lenyomata vagy minden egyszerre? Nem is érdekes. A lényeg, hogy ha akarnám se nagyon tudnám titkolni: messziről jött ember vagyok. És nem feltétlenül távolságról beszélünk.
Nem fogom barátnőm kezét, viszont ösztönösen a közelében vagyok végig. Éppen csak nem érünk össze. Bár véletlen olykor igen. Ilyenkor jobban lemosolygok rá, amolyan finom bocsánatkérően is az ütközésért.

¤ ¤ ¤
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 15. 02:00 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


Még egy fél mondat erejéig visszatérve a felpakoltságomra: természetesen nem szándékoztam ennyi mindent a tálcára halmozni. De így sikerült, mert kell egy kis ez, meg egy kis az, áá, abból is jöhet. Na, így lett belőle szép nagy adag. De elfogy úgy is.
Amilyen kis feszélyezve éreztem magam, amikor először belépett a szobámba most annyira felszabadultan adok a kezébe minden szerintem érdekes dolgot. Egyáltalán nem bánnám azt se, bejelentené, hogy megnézi a következő fiókot, bár tény, hogy így hatékonyabb, hogy együtt csináljuk. Végül is úgyis nekem kell döntenem. Mindenesetre egy picit aggódva figyelem a meleggel bírkózó barátomat. Nem tudom lehűteni őt, vagyis de, tudnám … csak, hát na. Vagy nyakon öntöm egy rakás vízzel vagy jeget idézek elő. A baj csak az, hogy kicsit veszélyesnek találom ezeket. Megfázhat, és komolyabb baja is eshet. Na, majd kitalálok valamit. A függöny behúzás kezdetnek jó lesz.
Odakint viszont kellemes idő vár minket, és persze, hogy mindenkibe belebotlunk. De komolyan, mindenkibe. Alig teszünk pár lépést, már elő is bukkan Mariska néni a szomszédból. Kedves aranyos idős nénike, csak éppen a falu pletykahálózatát ő működteti. Elég egy pillantást vetnem rá és már azonnal meg is szólít. Örül neki, hogy végre lát, reméli, hogy jól érzem magam abban a messzi iskolában. Aztán tekintete átsiklik Thomasra, alaposan végignéz rajta, de úgy, hogy abba én pirulok bele. Majd tettetett riadalommal az arcán ismét rám pillant az idős hölgy, hogy ugye nem koedukált az az iskola. Szemforgatva és még egy lépést automatikusan a barátom felé lépve adom meg a választ, amit úgyis tud: de az. Koedukált. Mariska néni kisvártatva elköszön, fejcsóválva dünnyögi az orra alá, hogy bezzeg az ő idejében. Az ég felé emelem a tekintetem és jelzem Thomasnak, hogy haladjunk tovább, lehetőleg egy icipicit gyorsabban, mielőtt az egész utca kicsődül. Tesz róla az idős hölgy, hogy futótűzként terjedjen el a hír: itthon van a Juhászék lánya és egy fiúval andalog az utcán. Kicsi ez a falu, túlságosan is.
Nekem nem tűnik fel, hogy Thomas annyira feltűnő lenne. Mondjuk igaz, hogy én már hozzászoktam a kisugárzásához, ahhoz, ahogy rácsodálkozik mindenre. Én ennyit észlelek. Az, hogy látszódna rajta, hogy egyáltalán nem ehhez a világhoz tartozik, mármint a mugli részéhez ugyebár, hát nekem nem jön le. De azt látom, hogy mennyire érdeklődve néznek ránk, így a kettőnk közti távolságot tényleg nagyon minimálisra vesszük. Nem fenyeget ugyan veszély engem, sem pedig őt, mégis a közelébe húzódok. Kicsit talán óvóan, kicsit talán bátorítóan, de főképp azért mert összetartozunk. Ez elég jól le is jön az embereknek, így már kevésbé bámulnak meg minket. Hiszen a legérdekesebbet már tudják.
Az apró kis váll összekoccanások, vagy kéz összeérések egyszerre mókásak és zavarba ejtőek. Vissza-visszamosolygok, magam is bocsánatkérően pislogva a fiúra. De nem megyek odébb, még véletlenül sem. Ahogy közeledünk a fagyizó felé arra figyelek fel, hogy tisztes távolból, de követ minket pár kisgyerek. Hangosan nevetgélnek, kiáltoznak és próbálják eldönteni, hogy melyikük olyan bátor, hogy megszólítson minket.
- Van pár árnyékunk, ne lepődj meg – súgom oda Thomasnak vigyorogva. Ismerem ezeket a kölyköket, ha tippelnem kellene akkor azt mondanám, hogy a kis vöröshajú lány lesz a legbátrabb. Azt ugyan nem tudom, hogy mit szeretnének megtudni, de úgy is ki fog derülni a dolog. Mindeközben mi megérkezünk a cukrászdához, beállunk a sorba, majd hosszasan eltöprengünk azon, hogy mit is válasszunk. Tényleg rengeteg féle íz van! Még olyan szokatlanul fura nevűek is mint a hupikék törpikék. Azt hiszem azt inkább passzolom.
- Kérnénk szépen két fagyikelyhet. Az egyikbe mondjuk sárgadinnye, áfonyás fehércsoki, meeg sztracsi; a másikba pedig … - fordulok kérdőn a barátomhoz, arra várva, hogy ő is leadja a rendelését. A pult mögött álló lány – volt osztálytársnőm nővére - , még megkérdezi, hogy szeretnénk-e öntetet, meg ostyát is bele, majd közli hogy foglaljunk csak helyet nyugodtan, majd kihozza. Összeszalad a szemöldököm egy pillanatra, nem ez a megszokott itt. De legyen úgy. Egy árnyékos, viszonylag csendesebb zugban lévő asztalt nézünk ki magunknak, noha a kíváncsi pillantásokat így sem tudjuk elkerülni. Szerencsére legalább a fagyira nem kell sokáig várnunk, hamar kihozzák nekünk.
- Hm, ez isteni finom! Kérsz? – ajánlom fel rögvest a kóstoló lehetőségét, amint megízleltem mindhárom gombócomat.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 15. 20:00 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x

Viszont én nem pirulok bele az idős néni méricskélésébe, csak mosolygok rá, meg én is végigpillantok magamon, minden oké-e rajtam, nem hagytam-e magamon mondjuk semmi árulkodót. Szokásom hirtelen zsebre vágni ezt-azt, szóval kikandikálhatna egy pergamentekercs vagy bármi. Azonban semmi efféle nincs most. Sőt, a farmeromban a zsepin meg forintokon kívül csak mobilom lapul, az meg tök muglis.
Feltűnnek a gyerekek nekem is. Oda-odapillantok rájuk kicsit, derűsen, aztán a lánnyal is összevigyorogva. A fagyizóban főleg van sereglet. Nyakamat nyújtogatva figyelem, milyen ízek közül választhatunk.
- Csokoládét, banánt ééés szedres joghurtot kérek szépen - adom le én is rendelésem Lau után, jól rámosolyogva a pult mögött állóra. Nekem jöhet öntet meg ostya is. Kicsire nem adunk. Megyünk helyet szerezni. Miközben ámulva-bámulva nézelődöm, az is jellemző, hogy gyakran lesütöm a szemem, hiszen az embereket magukat nem akarom annyira mustrálni, udvariatlannak lenni, márpedig akárkire odapillantok, szinte mind visszatekint rám. Leülünk az enyhet adó árnyasba és csakhamar érkeznek a fagyi remekek.
- Igen - bólintok a kóstolóra és odatolom barátnőmnek az enyémet, hogy addig ő meg az én kelyhemet ízlelgesse. Visszacseréljük aztán és jóízűen kanalazgatunk. Hátradőlve üldögélek, a tálat kezembe veszem és így fogyasztom fagyimat. Körbepillantok olykor vagy összemosolygok Lauval. Számat gyakran nyalogatom, törlöm meg a szalvétával. Lau észreveheti rajtam, hogy néha megakadok a fagyizgatásban, bár főleg csak lelassulok és fürkészőn nézek körbe. Egy alkalommal picit össze is rezzenek. Ilyenkor mindig csak az történik különben, hogy számomra idegen, meglepő zajok érnek. A gépek hangja cukrászdából, mobilcsörgés, távolról egy kocsiriasztó. Felmerülhet a kérdés, azt hogyan szoktam túlélni, amikor mondjuk Riley a fővárosba visz engem. Azt hiszem, úgy, hogy végig szorosan maga mellett tart és én egy kicsit buborékban közlekedem vele, szűrve mindazt, amit magamhoz engedek. Inkább társaságomra koncentrálok és csak óvatosan fedezem fel a világot.
- Hát ez nagyon jó volt - dícsérem a kelyhet, miután semmi nem maradt már az egészből. Jólesőt sóhajtok és megfogom két oldalt az ülésemet magam mellett. Így ejtőzöm a fagylaltozás hatalmas, kimerítő feladata után.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 15. 20:44 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |cukrászdában |o


Hát a néni nem igazán azt próbálja meg megtudni, hogy mi lapul azokban a farmerzsebekben, szerintem fel se tűnne neki ha bármi árulkodó, nem mugli dolgot cipelnénk magunkkal. De hagyjuk is, örülök, hogy elment. És biztos, hogy legalább fél órán át fogja ecsetelgetni a konklúziót a barátnőinek. Hogy tudtam én itt élni, hihetetlen.
Emlékszem mennyire furcsa volt a kastélyban, hogy amerre mentem mindenhol festmények figyeltek, meg is szólítottak, sőt volt olyan is, aki több képen keresztül loholt utánam. Megszoktam már azt, szóval most már észre sem veszem. Viszont ami most a falunkban zajlik, hát az ezerszer rosszabb, mint ami az első pár napban ért a suliban. Kezd komolyan bosszantani a dolog, de csak mosolygok kedvesen. Legszívesebben pedig rákiabálnék pár emberre, hogy nem illik bámulni a másikat, inkább a saját dolgukkal törődjenek. De csak mosolygok, és az ujjaimmal dobolok az asztalon.
A fagyik tényleg nagyon finomak, Thomas is jól választott meg kell hagyni. Komótosan eszegetjük hiszen nem sietünk sehova. Tekintetem lustán vándorol ide-oda, nem időzve el semmin sem úgy igazából. Amikor épp a fiúra pillantok, akkor persze rögtön mosoly szalad szét az arcomon, de egyébként inkább a gondolataimba mélyedek. Csupán lassan szüremlik át ezen a furcsaság, ami Thomas viselkedésében látható.
- Minden rendben van? – kérdezem meg aggódva, hiszen az imént rezzent össze. Azt ugyan tudom, hogy elég sok élmény éri őt még most is, és nehéz ezt feldolgozni és befogadni, de addig nem jutok el, hogy a hangok is az újdonság erejével hatnak rá. Vagyis az nem, hogy ennyire. Félretolom a kelyhemet, pedig mindegyik gombócból még van egy kevéske benne, de képtelen vagyok megenni. Nagyon kitett magáért a pultos lány, kihozza nekünk ide az asztalhoz, amikor elég nagy a tömeg, és még fejedelmi méretű fagyikat is mér ki. Megérdemli a borravalót az egyszer biztos.
- A legjobb cukrászda a városban, ezért is van ekkora tömeg. Mindenki ide jár – válaszolom mosolyogva, miközben kényelmesen hátradőlök én is. Egyelőre még nem jelzem a lánynak, hogy végeztünk ám, hátha elfogy még a fagyim, meg olyan jól esik itt üldögélni a hűvösben, és Thomast figyelni. Mert éppen azt teszem.
- Nagyon furcsa, hogy ennyire megnéznek téged ... meg minket - csóválom meg a fejemet. Őszintén szólva egyáltalán nem számítottam ilyen reakcióra.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 15. 21:11 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | kora esti séta | x

- Hm? - emelem meg szemöldököm, a lányra pillantva.
- Igen. Igen, persze... - bólogatok, furcsállva kicsit a kérdését. Nem nagyon tudom, minek szól az érdeklődése, hiszen én nem veszem észre, mit csinálok. Nem ráz meg annyira a környezet ám, nincsen miért aggódni értem, csak tényleg picit másképp viselkedem, mintha a megszokott közegben lennék. De jól vagyok. Körbenézek, ahogy a cukrászdáról mesél. Pompás is a fagylaltjuk, az biztos.
- Ó... igazán? - mosolygok, kérdésemmel bevallva, hogy nem gondoltam, hogy ez külön nekem, nekünk szólna. Az volt az elképzelésem, ez egy efféle közösség, ahol mivel mindenki közel áll egymáshoz, nem átallják jól meg is nézni a másikat. Ezek szerint ez nem teljesen így van. Körbepillantok ilyen szemmel is most, aztán aprót nyelek. - De ugye nincs baj? - érdeklődöm tőle, ez nem feszélyezi-e vagy bármi, hiszen akkor mehetünk akár haza. Nem akarom, hogy kellemetlen legyen ez neki.
Elfogy még az a kevés fagyi Launál. Már nyúlok a zsebemhez, amikor érkezik a számla, ám barátnőm kezébe veszi a dolgokat. Köztünk természetes ez. Nincs az, hogy állandóan én fizetek, bár tény, többségében igen. Főleg, mert általában kifejezette én hívom el ide-oda. Megköszönöm hát a cukizást, rámosolyogva és hamarosan állunk tovább. Elindulunk hazafele, viszont nem sietjük el, kerülővel megyünk, hogy lássunk más részeket is a településből. Ez persze megint vizslató tekintetekkel jár, ám nekem nem gond. Komolyan remélem, hogy neki se.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 15. 21:58 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |kora esti séta |o


Rendben, akkor tehát nincs semmi baj, biztos csupán a szokatlan környezet váltja ki ezt belőle. Meg is nyugszom rögtön. Ó hát, az lehet hogy nincs miért aggódni, de ez nem éppen úgy működik, hogy csak akkor aggódunk, amikor tényleges ok is van rá. Vagy legalábbis nagyon úgy néz ki, hogy nálam nem így megy a dolog.
Igazán aranyos, hogy nem is gondol arra, hogy ez most csak és kizárólag nekünk szól. Hogy az egész falu teljesen fel van bolydulva az eseményektől. Az ugyan tény, hogy mindenki tud a másikról mindent – vagy legalábbis ezt hiszik - , és tényleg ismerem a lakosság körülbelül háromnegyedét, de azért ennyire nem bámuljuk ám meg a másikat. Annak mindenesetre örülök, hogy ő nem tartja annyira szokatlannak, nem zavarja ez a helyzet.
- Nem, nincsen baj, csak tényleg furcsa. Nem így szoktak viselkedni. Bár is igaz, hogy engem aztán még soha nem láttak együtt senkivel se. Semmilyen értelemben – felelem teljesen őszintén. Érthető is igazából, kíváncsiak. Kíváncsiak, hogy kinek köszönhető ez a sok változás, hogy ki az a srác aki mellett igazán boldognak érzem magam. Hamarosan úgy is hazamegyünk, és akkor nem lesz mit nézegetniük rajtunk. Nagy nehezen erőt veszek magamon, és elpusztítom a maradék fagyimat, majd a pultos lány felé pillantok. Hatalmas mosoly jelenik meg az arcán, és már jön is az asztalunkhoz. A számlát persze automatikusan a fiú felé nyújtja, csábosan pislogva rá. Összeráncolom a szemöldökömet azonnal, de kedvesen tudatom vele, hogy eltévesztette ám a házszámot, ugyanis én fizetek. Láthatóan megütközik a dolgon, és kissé kelletlenül nyújtja nekem át a blokkot. Amíg én a pénztárcámban matatok a szemérmetlenje ismételten Thomas felé pislog és valamiféle búgó hangon érdeklődik afelől, hogy ízlett-e neki a fagyi, meg hogy elégedett-e a kiszolgálással. Ó és persze, hogy kifejezi a reményét is arra vonatkozóan, hogy hamarosan újra vendégül láthatja. Hangosan fújom ki a levegőt, majd a kezébe nyomom az összeget. Bár megfordul a fejemben, hogy nem adok neki borravalót, ez után az alakítása után még mit nem, de végül csak adok pár plusz érmét. A pultos lány még rebegteti a szemét egy kicsit, majd elvonul. Fejcsóválva figyelem, amíg el nem tűnik, majd újra a barátom felé fordulok, rámosolygok és már sétálunk is tovább.
Úgy határozok, hogy a kastély parkjába is teszünk egy kört. Nagyon hangulatos a tó körüli rész például, a kis híddal, meg a kis pavilonnal. A gyerekek kezdenek lemaradozni, hamarosan nekik haza kellene érniük, ám a vöröske még nem adja fel a követést. Picit lassítunk a tempón, ő pedig ettől felbátorodva utánunk kiállt. Megállunk, hiszen már mióta foglalkoztat minket, hogy mégis mit szeretne ennyire. Gyorsan beér minket, majd egyenesen a barátomhoz fordulva megkérdezi a szokásos gyermeki őszintességgel, hogy Thomas valamilyen messzi földről jött királyfi-e. Azonnal széles vigyorra húzódik a szám, hiszen végülis tényleg van valami az egész kisugárzásában ami miatt erre asszociálhat. Meg persze vissza is idézi bennem a kérdése az első találkozásomat a barátommal. Mosolyogva várom a fiú válaszát, majd a kislány hamarosan el is szelel, mi pedig folytathatjuk az utunkat. A vízparton járunk éppen, amikor a nap kezd elkezd lefelé ereszkedni, gyönyörű színűvé varázsolva ezáltal az eget. Ráérősen bandukolunk tovább, figyelve a fények játékát. Mire elhagyjuk a parkot már el is tűnik a láthatáron. Folytatjuk hát utunkat hazafelé, miközben sötétség borul a tájra. Bársonyos sötétség, nem olyan, mint egy nagyvárosban. A csillagok is sokkal jobban látszanak, én pedig örömmel pillantok rájuk fel. Mivel felfelé pislogok, így a kezem folyton a fiúéhoz ér, de most nem pillantok folyton rá emiatt. Kellemes érzés. A hazafele séta sokkal eseménytelenebbül telik, részben a sötétség miatt is, részben pedig már szerintem mindenki megtudott mindent. Gyorsabban is érünk haza, mint vártam volna, mire észbekapok már a kapunk előtt álldogálunk, és a kulcsomat keresgélem.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 15. 22:37 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | esti séta | x

Különös dolog ez, mert nem tudom, miért érzek valami bizarr, megilletődött kis örömöt attól, hogy ezek szerint igazán engem látnak először vele. Valahogy jól esik, kivételesnek érzem magam, bár közben meg nem tudom, mit szóljak, mivel ez jelentheti azt is, hogy magányosnak ismerik és hogy az is volt. Amiért meg nyilván nem repesek. Vegyes érzelmeim egy szimplán megértő mosolyként ülnek ki arcomra.
Hátulról csap le rám a cukis lány, ezért is a kicsit kései zsebhez nyúlásom. Miközben barátnőm számolgatja pénzét, derűsen felelgetek az igazán kedves kiszolgálónknak. Élvezem, hogy valaki végre azért néz engem ennyire, mert közben beszél is hozzám vagy van valami dolga velem. Felé fordulok a széken, felfelé pislogva rá, egyik karom átlógatva a háttámlán, és elmondom neki, hogy igen, nagyon finom volt, megköszönöm neki, biztosítva róla, hogy minden remek volt, tényleg. Igazán aranyos, ahogy a vendégekkel törődik. Még az újakkal is. Ahogy Lau fizet végül, fel is kelek ültömből. Viszonzom a cukrászdás kedélyes búcsúját, intve neki és utána pillantva kicsit, ahogy itt hagy minket. Indulhatunk!
Csodás a kastélypark, főleg ezekben a napnyugta körüli fényekben. Valahogy mindig ilyen hangulatos helyekre keveredünk Lauval, ennyire mesebeliekre. Olyan helyekre, ahol minden együtt van, ahol a sétából hamar andalgás lesz. A kitartó kiskölykök változatlanul a nyomunkban, mivel pedig esélyt adunk rá nekik, beérnek minket. Érdeklődve fordulok a kislány felé, ahogy láthatóan tőlem szeretne valamit. Szélesen elvigyorodom egy lehelletnyi nevetéssel, összenézve barátnőmmel, majd elárulom a vöröskének, hogy igen, elég messziről jöttem, Angliából, de nem vagyok királyfi. Aztán körbepillantok kicsit, mintha attól tartanék, valaki figyel, és picit lejjebb hajolva, csöndesen hozzáteszem, hogy: legalábbis nem tudok róla. Erre csillogón elkerekedik a szeme, izgatottan felkacag, aztán nemsokára nyoma sincs.
A jótékony sötétség ránk száll lassan, eltakarva az utak repedéseit, homályosítva a máló házfalakat, elcsitítva a helyiek kíváncsiságát. Csöndesen bandukolunk, olykor ejtve csak pár szót, ám ezek is mintha az elérkezett estébe olvadnának, részei volnának. Az én lelkem is nyugszik szépen, ahogy már nem kell annyi minden szokatlanra figyeljek. Hazaérünk Lauékhoz és nemsokára már lépünk is be berkei ajtaján. Leveszem a cipőm és várom, hogyan tovább. Van-e vajon közös vacsora vagy bármilyen jelenés a szüleinél, esetleg ilyenkor már ki-ki saját helyére vonulva tölti pihenését.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 15. 23:28 | Link

Thomas


 
Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |kora esti sétából hazaérve|o


Elég sok olyan vele kapcsolatban átélt élményem van, amit fel tudnék címkézni ezzel az először szavacskával. Jól is érzi, ugyanis tényleg kivételes. Viszont nem ismertek engem magányosnak az itteniek, és én sem éreztem magam annak. Egyszerűen úgy volt, hogy mindig egyedül voltam, ez volt a megszokott, a természetes. Most meg már nem ez az.
Nos én részemről kevésbé örülök annak, aminek a barátom; bár ez nem meglepő, mivel én látom ám, hogy miről van itt szó pontosan. De nem csinálok ügyet a dologból, tulajdonképpen nincs is miből. És egyébként is, éppen elég volt egyszer túlreagálni valamit. Bőven sok. Utána is néz a lánynak, amikor elmegy? Ö, nem. Teljesen megszokott, ártatlan arcvonások. Fogalma sincs róla, hogy mi történt itt az előbb, talán csak kedvesnek találja. Igen. Oké, haladjunk tovább inkább.
Meglep az, ahogy a kislánnyal bánik. A jókedvű válasza az nem, azonban hogy úgy tesz, mint aki egy titkot osztana meg vele, és végül is meghagyja a kislánynak az álomvilágát ha ő is úgy szeretné, hát…nem is találok rá szavakat. Ahogy elfut a lány látom rajta, hogy továbbra is annak fogja tartani Thomast, királyfinak. Egy röpke pillanatra hozzáérek a fiú kezéhez, megsimogatva azt, majd utána húzom is el a kezemet és folytatjuk az utunkat.
A házba beérve az ajtóm felé emelem a karomat, némán mutatva, hogy arrafelé orientálódunk ám. Itthon vannak már ugyan a szüleim ismét, de a közös időtöltést mára már letudtuk. Nem szokás mifelénk se a közös kajálás, se együtt tévézés, vagy lekuporodás a kanapéra, hogy átbeszéljük kinek milyen napja volt. Eléldegéltünk egymás mellett.
- A vacsora az már nem lesz közös, úgyhogy amennyiben valami tartalmasabb ételre vágysz szólj nyugodtan. Általában valamiféle szendvicset, vagy valami könnyed egyszerű dolgot szoktunk vacsizni. Az ebéd a nagy étkezés nálunk. Persze ehetjük azt ettől még, ami ebédre volt, vagy bármit – mondom el neki a továbbiakat az estére vonatkozóan. Kevésbé sikerül összeszedetten elmondanom, ennek pedig az az oka, hogy este van. Este van, és van még valami, amiről nem beszéltünk.
- A matracért viszont kimehetnénk most, hogy ne később kelljen vele vacakolni, amikor ők már alszanak - vetem fel a dolgot, bár ez korántsem az, amit mondani szerettem volna. Köze van hozzá, és ez valóban lényeges is, csak éppen nem ez járt a fejemben az imént. Arra majd rátérek picit később. Most tényleg gyorsan elintézzük ezt, a fránya matrac behurcolása kétemberes feladatnak bizonyul, vagy legalábbis lényegesen egyszerűbb úgy megoldani. Egyelőre betolom az ágy alá a fekvőalkalmatosságot, hogy ne legyen útban, majd gyorsan visszaszaladok még plusz takaróért, párnáért, ágyneműhuzatért amíg a fiút lefoglalja a felébredő cica. Természetesen apám elkap odakint, dörmögése valamennyire behallatszik a szobámba is, de talán nem kivehetőek a szavai. Anyám is sápítozok pár sort, hogy tényleg teljesen biztosak vagyunk-e benne, hogy egy szobában szeretnénk-e aludni. Biztos nem lesz belőle semmi baj, hiszen ... ugye az én múltam meg minden. Az ő szavai már sokkal jobban hallhatóak, ahogy a válaszom is, amelyben biztosítom, hogy nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt alszunk, nem lesz gond, de tényleg. Hamar megnyugszik ettől, és kedélyesen szép estét kíván nekünk. Persze ezt csak így nekem mondja jó hangosan, mert még véletlenül sem menne el a szobámig ... sebaj. Kisvártatva otthagyom őket és sietek is vissza a saját birodalmamba. Bezárom magam után az ajtót egy hatalmas mosollyal az arcomon. Kész, szülők letudva.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 15. 23:30
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 16. 00:22 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x

Nem közös a vacsi. Ó, értem. Bólogatok. Szokatlan nekem ez, hiszen a nevelőotthonban ugye minden étkezés együtt volt kötelezően a nagyteremben, a tanodában is összegyűlünk rá, noha már szabadabban, és Liam bácsival pedig az a napunk egyik fénypontja, mikor leülünk a vacsoraasztalhoz. Ettől függetlenül nem lep meg, hogy náluk nincs így és gondnak sem gond.
- Egy szendvics az teljesen jó - mosolygok. Nekem az esti a melegétkezés, tudom, ezért is ajánlja azt, ami ebédről maradt, viszont simán átállok én és rendben vagyok vele, hogy az volt a fő kaja ma, úgyhogy most elég nekem valami hideg.
Tényleg, a matrac! Megszerezzük, viszont én csalok kicsit és mikor már beérünk az udvarról, javaslom, támasszuk le egy pillanatra és elugrom a pálcámért, lebegtetni, így irányítgatni mégis könnyebb. Bekerül az ágy alá, a nagy ténykedésre meg persze felébred a csodacica. Odalépek hozzá és végigsimítok rajta. Rögtön hátára gördül, nyújtózva, kelletve magát. Hallom a kinti beszélgetést, először csak tompán szűrődik be, aztán egyre jobban elér hozzám. Nyelek egyet, ahogy megértem, miről van szó. Magam elé pislogok, lélegzetem nehéznek érzem. Mikor viszont megjelenik Lau, hozza magával derűmet is. Rámosolygok.
- Biztos ne kívánjak nekik jó éjt vagy ilyesmi? - kérdezek rá a tuti kedvéért. Ha nem kell, nekem nem fontos, csak nem akarom, hogy azt gondolják, bújkálok előlük vagy valami. Nem amiatt, milyen véleménnyel lesznek, hanem megint mindössze azért, hogy aztán ne a lánynak kelljen állnia, ha esetleg keresetlen szavaik lesznek rólam. Viszont nyilván zavarni sem akarok már így este, ha náluk ilyenkor már nem szokás így külön odajárulni a vendégeknek köszöngetni. Ha nekik rendben, nekem rendben. Főleg, ha Launak rendben, nekem rendben.
Kimegyünk a konyhába vacsora után nézni és mivel már a szülők a szobájukba vonultak, mégis lesz ebből közös asztalnál étkezés, csak éppen édes kettesben. Ahogy jóllaktan tartunk visszafele, az anyukával összefutunk még, ha meg már így alakult, megejtem neki azt a mosolygós jó éjt kívánást, aztán vonulunk el. Ezúttal Lau kezd a fürdőben, én addig elvagyok Benitoval, meg sebtében előkészítem magamnak a mosakodáshoz szükséges cuccokat.
Hamarosan enyém a terep, bevetem magam tusolni. Eláll már a zuhany, ám én egy-két percig nem jövök még ki, utána viszont egyszerűen csak törölközővel a derekam körül érkezem meg. Mezítlábú lépteim sietősek, röviden barátnőmre mosolygok, belenyúlok táskámba és kiveszek egy benne felejtett ruhadarabot: a pizsi boxeremet, nyilván. Utána már megyek is vissza, befejezni a meg sem kezdhetett felöltözést. Azon agyaltam különben odabent annyit, hogy miként oldjam meg, hiszen nem akartam Laut megkérni, hogy adja be ezt a ruhadarabomat. A pólóm magamra kaphattam volna, persze, viszont nem mertem, mert azzal bonyolultabb biztosan tartani a törölközőt magamon, az meg nem vicces. Szóval így volt a legegyszerűbb. Mondanám, hogy legközelebb hozom a pálcámat magammal, hogy beinvitózzam, ami kell, viszont egy részt, ha a gatyám elfelejtem, a varázspálcám miért jutna eszembe? Más részt az is elég ciki, ha végigrepül az alsód a szobán a kedvesed orra előtt.

¤ ¤ ¤
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 16. 20:23 | Link

Thomas

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |a szobámban |o


Úgy van, nem közös a vacsi. Alap esetben semmilyen étkezés sem az mifelénk. Már így is alaposan kitettek magukért a szüleim, és még normálisan is viselkedtek! Rosszabbra számítottam, sokkal rosszabbra úgy igazából. Bólintok egyet tudomásul véve, hogy akkor hideget eszünk. Utánanéztem ám pár dolognak az angol szokásokat illetően, javarészt ugyan tudtam is őket, de azért nem árt felfrissíteni az emlékezetemet, ha már egyszer angol barátom van és vendégül látom. Egy dologról feledkeztem meg teljesen, és ez most jut eszembe: a tea. Teljesen kiment a fejemből, hogy megkérdezzem kér-e esetleg teát. Gondolom már késő van hozzá.
Ó hogy az a… hát persze, hogy már megint elfelejtettem, hogy van ám egyszerűbb módja is annak a cipelésnek: a varázslat. Jellemző, de tényleg. Annak mondjuk örülök, hogy apuék nem voltak tanúi a dolognak. Nem ijedtek volna meg, de túlságosan is tetszett volna nekik a dolog. Ezen nem lepődtem volna meg. Azon viszont igen, hogy anyám odajött hozzám aggódva. Teljesen olyan érzésem is lett, hogy na így viselkedik egy igazi szülő. Aggódik azért, hogy vajon tényleg biztonságban fogom-e érezni magam a szobámban, ha egy légtérben alszom a barátommal. De teljesen megnyugtatta a válaszom, én meg boldogan térek vissza a vackomba.
- Nem szükséges, nem szoktunk – nyugtatom meg a barátomat. Amúgy meg nem szoktak vendégeink lenni, a rokonok nem számítanak vendégeknek. De ők sem köszöngetnek el. Rendben van így mindenki, nem kell aggódnia. De végül úgy alakul, hogy mégis el tud köszönni, szóval úgy meg pláne oké minden. Anyám sugárzó mosollyal viszonozza a gesztust, amin megint meglepődök. Még fürdés közben is ezen jár az agyam, hogy mennyire más most nálunk minden, hogy a fiú is itt van. Jó értelemben más. Hinnye, ha ezt tudom …
Amíg a barátom a fürdőbe van, addig én nekiveselkedek az ágynemű behúzásának, persze segítséggel. De valljuk be őszintén: a sárkányleopárd inkább hátráltat semmint segítene. Hamarosan léptek zajára leszek figyelmes, automatikusan kapom is fel a fejemet egy mosollyal az arcomon, mialatt Benitoból éppen csak a mancsai látszanak ki a párnahuzatból. Már csak ezzel kell valahogy megbirkóznom, és kész is leszek az egész hadművelettel.
De megakadok a mozdulatban, amibe belekezdtem és teljesen ledermedve nézem a fiút. Oké, nem kéne néznem, el kéne fordulnom, mondom nem nézni, elfordulni. Szemeim lassan elkerekednek, a szám is eltátom és úgy nézek tovább egyenesen magam elé, oda, ahol az imént még a állt. A barátom, a szobámban, egy szál törölközőben. Thomas, a szobámban, egy törölközővel. Egy törölközőben. A szobámban. Thomas. Egek. Hölgyem és uraim, a ma esti játékunkban az áldozat Lau ép elméje. A megfejtés pedig: Thomas, a lány szobájában, egy törölközővel. A legjobb Cluedo játszma, amibe valaha részem volt. És őszintén? Szerintem ez a kép beleégett a retinámba. Te jó ég! Ha már égésről beszélünk, miért van itt ilyen meleg? De komolyan, szauna van a szobában!
Mint egy lassított felvételen úgy mozdulok meg, és kászálódok le az ágyamról. A félig mosolygós félig döbbent arckifejezés az le se akar kerülni az arcomról ahogy az ablakhoz vánszorgok, hogy teljesen kitárjam azt. Mi a fene van ezzel is már? Miért nem lehet kinyitni? Párszor megrángatom, hátha csak beszorult, majd inkább egyszerűen csak nekitámasztom a homlokomat a hideg üvegnek. Az eszembe sem jut, hogy megnézzem hátha a másik irányba kellene tekernem azt az átkozott kilincset. Ahhoz már gondolkodni kéne, az pedig … hát most valahogy nem megy.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 16. 21:21 | Link

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | este Juhászéknál | x

Mivel én még sehogy máshogy nem láttam ezt a családot, mint most, én nem észlelem a változást, amit a jelenlétem előidéz. Mivel pedig a jelenlétem idézi elő, soha nem is fogom. Tudjátok, a megfigyelt kísérlet.
Nyilván szeretem a teát és Liam bácsival meg Rileyval elég sokat iszom, viszont a nevelőotthonban nem volt divat az ötórai szertartás, hisz örültek, ha a három étkezésre össze tudtak lapátolni minket, úgyhogy nem álltam rá annyira, mint ráállhattam volna. Ettől függetlenül persze akármikor szívesen fogyasztom. Szóval, ha kínálnak, mindenképpen kérek. Hiányolni viszont nem hiányolom. Csak pár nap után.
Igazán remélem, hogy nem baj, hogy így kicsattogtam törölközőben. Hiszen látott már így, nem egyszer. Oké, mármint fürdőgatyában. De ez szinte ugyanolyan, nem? Hm. Mindegy, szerintem elég jól megoldottam.
Megint megérkezem, ezúttal viszont már valamivel több holmiban: fehér póló, kockás boxer. A törölközőt odarakom száradni valahova, aztán ahogy ruháimat szépen a székre teregetem, amin táskámat is tartom, oda-odapillantok az ablaknál álló lányra. Mosolyogva összevonom kicsit a szemöldököm. Nem igazán értem, mit csinál. Ez is valami elemi mágusos dolog? Elképzelésem sincs. Levigyorgok a csodacicára, aki a megvetett ágyneműnkben idétlenkedik, aztán újra barátnőmre tekintek. Ahogy itt áll előttem pár lépésnyire, ösztönösen mennék felé. Mindig ösztönösen mennék felé. De tétovázok még kicsit, pótcselekvésül pólómat igazgatva, nedves hajam hátratúrva. Végül összenyomom ajkaimat és engedek a kísértésnek.
Odalépdelek mögé, kezeimet derekára csúsztatom és belecsókolok hajába, majd orromat szusszanva neki simítom. Olyan jó illata van! Mondjuk nem panaszkodhatom én sem. Két finom illatú, ha találkozik. Jobbomat előrébb vonom, tenyerem lapos hasára simul topján át. Adok még egy puszit tarkója fölé, majd lehajtom fejem. Számat meztelen vállára nyomom és kisvártatva nekisimogatom, csókkal illetve itt is. Figyelek bár rezdüléseire, hiszen nem is tudnék nem figyelni rá, mozdulatfolyamom meggondolatlanul hömpölyög. Teszem, amiben kedvem lelem. Bár lehet, ez túlzás. Inkább kóstolgatok. Mint a fagyit, amiből nincsen sok, ezért lassan, kiélvezve nyalogatod. Engeded, hogy ez adjon teljes élményt, és nem is vágysz habzsolásra.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek