36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 [2] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 6. 00:30 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Tetszik neki a javaslatom, szuper!  Rögtön egy mosoly jelenik meg az arcomon, majd bólintva fogadom az ötletét. A takaró az tényleg jól jön, bár a pulcsi egész jól melegít, ám a lábaim még mindig nagyrészt csupaszon vannak. Oké így álldogálva nem annyira vészes a dolog, de ha leülünk hát biztos, hogy fáznék. De szerencsére nem fenyeget ez a veszély, hiszen a barátom helyettem is gondolkodik, és gondoskodik a kényelmünkről, na meg az egészségünkről is.
Elrebegek egy köszönömöt, ahogy átveszem tőle a pokrócot, majd gyorsan szétnyitom az egészet. A székem mellé lépek vele ám nem ülök még le. Megakaszt a mozdulatban, az hogy Thomast figyelem. Összeráncolom a homlokomat, ahogy megállapítom, hogy csak álldogál egy helyben, tekintete alapján valahol nagyon messze jár éppen.
- Persze, menj csak – felelem neki egy bólintással továbbra is analizálva minden mozdulatát. Amint beér viszont a szobába elfordítom a tekintetem és leülök a székembe. Bármit is akar csinálni benn éppen, az az ő dolga. Nem fogom azt figyelni árgus szemekkel, hogy mégis mikor mit csinál. Szóval mondhatni magára hagyom az elintézendőjével.  A pokrócot magamra hajtogatom, természetesen alattam is van belőle egy réteg, hiszen hideg már az ülőalkalmatosság és nem sok kedvem van felfázással kínlódni a nyaralás hátralévő részében. Meg úgy egyáltalán semmikor sem. A lábaimat kinyújtva felrakom a korlátra, félig fekvő helyzetbe hozva magam ezáltal. Egész kényelmes így.
A fiú hangját meghallva arrafelé fordítom a fejemet, de hamar rájövök, hogy telefonál. Nem nagyon szokott, szóval egy pillanatra felébred a kíváncsiságom, de végül visszazavarom a ’most ne’ kategóriás érzések és gondolatok közé. Nem igazán tartozik rám. Amúgy is lenne tippem, hogy ki lehet az. Egy halvány mosolyra húzódik a szám, amikor arra gondolok, hogy íme, egy echte varázsló, aki mugli eszközön beszélget. Meg, hogy egyáltalán, van kit felhívnia. Azok akik az én telefonomban vannak, hát nem annyira fontosak, hogy az éjszaka közepén felhívjam őket és érdeklődjek hogylétük felől. Mármint dehogynem fontosak a barátaim, csak na. Oké ez az éjszakai telefonálás egy kicsit öhm szokatlan.
Hirtelen csend lesz odabenn, majd újra megmozdul és valamit dünnyög. Összeszűkülő szemekkel fürkészem tovább a viharos eget, jobbommal piszkálgatni kezdem a karkötőmet és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne gondoljak semmire se. Ujjaim önkéntelenül kezdenek el táncolni a csuklómon, majd halkan hümmögni kezdek. Nos, igen, mert nálam az úgy megy, hogy nem gondolok semmire igaz? Most is már rögtön egy dal jut az eszembe. Ez mondjuk legalább jobb, mintha bármi más lenne. Kezeim a combomra helyezem és mintegy képzelt zongoraként szolgálnak. Aztán halkan énekelni is kezdem az esőben éneklős dalt. Halkan, hiszen nem szeretném zavarni a fiút, és amúgy is. Én zongorázok, nem éneklek. Az előbbibe jó vagyok, az utóbbiba nem. Profin elszórakoztatom én magam, amíg vissza nem ér a barátom, mi? Unatkozás teljességgel kizárva. Thomas meg majd jön, ha végzett a telefonálással. Kivéve ha leragad Benitot kényeztetni, aki biztos, hogy kényelmesen befoglalta magának a nagy ágyat.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 6. 21:05 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

A beszélgetés túlvégére megilletődött csend ül, én pedig szorongani kezdek és szidni magam. Vissza kéne vonnom vagy csökkenteni a jelentőségét valahogy? Inkább csak kezdjek el csacsogni valami másról? Mielőtt viszont ezeket a zavart gondolatokat tettekre válthatnám, bácsikám halkan tudtomra adja, hogy hasonlóan érez. Én is hiányzom neki. Mosoly árad szét arcomon. Aztán folytatja azzal, hogy viszont szerinte ne foglalkozzak most ilyenekkel, érezzem jól magam, úgyis találkozunk pár nap múlva. Észre sem veszem, hogy könnybe lábad a szemem. Érkeznek tőlem tovább az igenlő hümmögések, hangom picikét belecsuklik egybe-egybe. Ezután kezdek felfigyelni rá, mi van velem. Megnyalom a szám és harapdálom kicsit alsóajkam, hallgatva még gyámom kedves szavait. Belepittyen aztán valami a társalgásunkba. Azt mondja, csak hívja valaki más. Olyasmit motyogok neki, hogy oké, nem is tartom fel tovább, megyek vissza az erkélyre esőt nézni. Mindezt még beljebb sétálva teszem, ugyanolyan visszafogott hangon, mint vallomásommal volt. Egyszerűen nem megy másként. Elbúcsúzunk, lenyomom a piros gombot és a hívásnak vége. Nézem a nevét a képernyőn, amíg el nem sötétedik. Lélegzek pár mélyet, számon át fújom ki a levegőt. Szipogok keveset, törlök szememen, aztán finoman ütögetem még a mobilt tenyerembe, miközben próbálom összeszedni magam, hogy lehetőleg itt hagyjam a szobában ezeket a rám tört érzéseket és hagyjam itt őket szertefoszlani, miközben mi kint lazulunk. Visszarakom készüléket a helyére, fordulok az erkélyajtó felé és indulok Lauhoz.
Kilépve röviden lemosolygok rá. Hosszabban akartam, viszont ahogy ránéztem, mintha mellkason vágott volna a minden, amit a háló terében felejteni igyekeztem. Rendezkedni kezdek inkább gyorsan. Jópofa, ahogy feldobta a lábát a korlátra. Szeretnék én is valahogy így elkényelmesedni, szóval felkapom azt az érdekes hokedlit a fal mellől, a székem elé vonom, aztán magamhoz veszem a hanyagul letett takarómat, hátamra terítem és beleburkolózva ülök le, lábam felrakva a másik ülőalkalmatosságra. Helyezkedem aztán még kicsit, kapucnim is igazgatom magamon. Letekintek a korlát rácsai között az esősben ázó, lámpafényes tájra, egy picit kiüresedő fejjel. Barna tekintetem üvegesen mered a semmibe.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 6. 21:51 | Link

Thomas

 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


Megunom azt a dalt, úgyhogy lázasan kutatni kezdek a fejemben másik után. Persze, hogy olyanok jutnak eszembe, mint az iskola himnusza – és kizárt, hogy én most azt nekiálljak énekelgetni – majd végül csak úgy hümmögni kezdek, ahogy az esőt hallgatom. Kezeim visszahúzom az ölembe, a bal kezem mutatóujjával ütemesen dobolni kezdek a jobbom átfogott ujjain. Odabenn folytatódik tovább a beszéd, valahogy megváltozik a hangvétel, talán emiatt is lesz búskomor hangzása az én dúdolásomnak is. Talán más miatt. Igazából fel sem fogom azt, hogy zenei aláfestést komponálok jelenleg.
Szomorkásan mosolygok vissza amint ismét csatlakozik hozzám, a hümmögést abbahagyva, bár a fejembe még szólnak a bús melódia hangjai. Ha nem felejtem el leírom gyorsan, amint bemegyek.  Vagy nem, nem ez lenne az első olyan kreálmányom, amit nem jegyzek le és a feledés homályába veszik. Valószínűleg ezzel sem lesz másképp.
Szemem sarkából figyelem Thomas ügyködését, ahogy elrendezgeti a széket, a sámlit, a takarót és végül magát. Valami nem stimmel ezzel az egésszel. Már onnantól kezdve, hogy bement telefonálni. Szomorú. És nem értem, hogy miért. Nem történt semmi olyan, ami miatt annak kéne lennie, nem? Hiszen, csupa jó dolgok történtek. Akkor ... miért? Bevillan pár elcsípett szó a telefonbeszélgetésből, főleg a hirtelen csend előtti. Addig még úgy egész rendben volt a hangszíne.  Elszoruló szívvel kapom el a tekintetem inkább és bámulok magam elé. Az egyik lámpabúra körüli fénykupolát figyelem, ahogy meg-megcsillannak az esőcseppek ott.  
- Valahol máshol szeretnél most lenni, igaz?– szólítom meg halkan a fiút teljesen felé fordulva. Egy icipicit ugyan felmegy a hangsúlyom, de nem kérdezem ténylegesen. Kijelentem inkább. Hiszen itt van ugyan, de nincs itt. Szomorkás, a beszélgetés felkavarta, holott ő kezdeményezte. Tiszta sor.  A megfogalmazásom meg, hát szándékosan volt olyan, amilyen. Nem mondtam ki a gondolat folytatását, miszerint más valakivel szeretne lenni, de talán kihallható. Ha meg nem, nos annak én csak örülök.  Próbálok arra gondolni, hogy csak Liam bácsival beszélt. Bár az lenne a leglogikusabb feltételezés, minden stimmelne. És, ez lenne a legjobb. De mi van ha nem ő az? Nem lehetek benne száz százalékosan biztos, igaz? Ahhoz meg aztán tényleg nem érzem magam felhatalmazva, hogy rákérdezzek, hogy kivel beszélt. Nem vagyok olyan, nem vagyunk olyanok. Szóval pusztán csak megállapítom a tényt. Szomorúság kezdi el fojtogatni a torkomat, de nem hagyom, hogy ez meglátszódjon. Vagy legalábbis megpróbálom nem hagyni. Áh, inkább nézem tovább a vizet.


♪♪♪
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 6. 22:45 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

Rákapom a fejem, elkerekedett szemekkel, ahogy kérdez. Ugyan beletelik egy hosszabb pillanatba, mire eljut hozzám a tényleges jelentése. Amíg a szavak mögé tartalmat tudok húzni. Ekkor viszont belém hasít, szinte fájdalmasan.
- Nem - lehelem ki, szinte lélekszakadva. - Nem, dehogyis - rázom a fejemet, csaknem kétségbeesetten. Hogy lehetek ilyen hülye? Mit csináltam? Hogy gondolhat ilyenre? - Nem. Nem - ismételgetem, beakadt lemezként. Kiváló, Thomas, mostmár mondhatnál mást is, ami több, mint szimpla, ismétlődő tagadás.
- Csak valahogy hirtelen rám tört, hogy... - állnék neki őszintén, hadarva elé tárni, mi van velem, viszont hangom elcsuklik bele. Visszarántom a fejem, előre nézni, a tájat fixírozni, zihálva kissé a pániktól. A pániktól, amit amiatt érzek, hogy Lauban egyáltalán megfordult ilyesmi és hogy ezt én okoztam. Meg attól, hogy az ok, amiért ilyen állapotban vagyok, az... azt nem tudom, ki lehet-e csak így mondani. Nem szokás-e inkább függetlenebbnek, érettebbnek, erősebbnek mutatkozni. Főleg a kedvesed előtt. Arra jutok, hogy de, az. Szokás. Nekem viszont nem menne. Nem is akarom megtenni. Nem akarok olyasmiért több lenni a lány szemében, ami nem vagyok. Nem akarok titkolózni előtte. Nem akarok színészkedni. Úgysem menne. Képtelen vagyok rá.
- Hiányzik Liam bácsi - suttogom magam elé. - Felhívtam, csak beszélni vele pár szót - mesélem el neki, mert fogalmam sincs, észlelte-e, mit csináltam odabent vagy kivel társalogtam. Valószínűleg igen. De így a tiszta sor, ha elmondom - Tudod, én... én még nem voltam ilyen hosszan el otthonról - folytatom, révetegen kicsit, hiszen erre ebben a pillanatban jövök rá. Ez a bajom. Ezért mardoshat ez így. Nyilván, elég gyermeki dolog, hogy így rád törjön a szeretett szülő hiánya mindössze két nap után. Dehát ez vagyok: gyereki. Amennyire talpraesett tudok lenni, olyan végtelen gyámoltalan is. Főleg az utóbbi.
- De nincs olyan hely a világon, ahol most szívesebben lennék, mint itt veled - nézek aztán barátnőm szemébe, miközben az enyém rám tört érzelmeimtől még sebezhetően, ám szavaim komolyságától határozottan csillog.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 6. 23:36 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


Érzékelem azt, hogy hirtelen megmozdul, de nem vonom el a tekintetemet a víztől.  Szinte kapaszkodom a látványba, ami segít, hogy ne vigyem tovább a fejembe tolakodó gondolatokat egyre rosszabb irányokba.  Miért nem tudtam csak szimplán odamenni hozzá és átölelni ha egyszer látom, hogy szomorú?  Persze eszembe jutott a dolog. És mégsem tettem semmi hasonlót. Lelkiismeret furdalásom támad, hallva a kétségbeesett hangját.  Hihetetlen, már megint ezt csinálom velünk.
Lassan fordítom felé a fejemet, amikor tovább lendül a nem-eken. Szemeim tágra nyílnak látva, hogy mit sikerült elérnem. Vadul rázni kezdem a fejemet, nem, én egyáltalán nem ezt akartam. Nem akartam azt, hogy a szomorú hangulata még rosszabba menjen át. Édes Istenem, hiszen mellette kéne lennem, támogatnom, nem pedig csak rontani az egészen. Ez egyszerűen…hát…gyönyörű. Tényleg, igazán, zseniális.
- Thomas, én … - kezdek bele valami akármibe, de gyorsan be is fejezem, amikor látom, hogy szólásra nyitja a száját. Befogom, inkább befogom. Az lesz a legjobb. Azon amit mondd nem lepődöm meg, és nem érzem úgy, hogy gyenge lenne emiatt, vagy hogy túl gyerekes. Thomasos inkább. Ő ilyen csupaszív figura. Aprót bólintok csupán amikor elmondja amit magamtól is észrevettem. Bement, telefonált. Most már abban is megerősített, hogy Liam bácsival. Aztán megértés íródik az arcomra és tekintetembe. Ezért ilyen szomorú hát. Awh, édesem! Picit még várok, mielőtt újra megszólalnék, hátha van még valami mondandója. Félbeszakítani azért nem szeretném.
Ám már nem is tűnnek olyan fontosnak azok a szavak, amik eddig az eszemben voltak. Egy halk nyüszögésre futja tőlem, tekintetem tele szeretettel és egy árnyalatnyi megbánással is amiatt, amit mondtam. Egy mozdulattal lekapom a lábaimat a korlátról, felülök és teljesen felé fordulva jobbommal megfogom a kezét.
- Ne haragudj, hogy azt mondtam. Nem akartalak megbántani vele. Láttam, hogy mennyire máshol jársz gondolatban, hogy mennyire szomorú voltál a telefonálás után – mondom neki csendesen, csupán annyi szünetet tartva, hogy megnedvesítsem az ajkaimat.
Az teljesen normális, hogy hiányzik neked a bácsikád. Úgy meg főleg, ha még sose voltál sokáig távol tőle, meg az otthonodtól – folytatom kedves, gyengéd hangon a mondandómat, rámosolyogva. Előttem aztán tényleg nem kell megjátszania magát, sem ebben, sem semmi másban. Igaz, hogy hülye dolgok jutnak az eszembe, az önbizalmam is a béka feneke alatt van, fogalmazni sem mindig sikerül rendesen; de igyekszem őt megérteni, amennyire csak lehet. És elfogadom őt olyannak, amilyen. A hibáival meg mindenjével együtt. Az, hogy ennyire honvágya legyen pár nap után az meg amúgy sem hiba.
- Szeretem ezt benned, hogy ilyen … ilyen … ilyen vagy – fejezem be kicsit sután, hiszen tényleg nem tudnék jelzőt találni arra, hogy ez milyen tulajdonság. Lágyan mosolygok rá, miközben elengedem a kezét, az arcát veszem inkább célba és lágyan megsimogatom a puha bőrét. A komoly kijelentésére meg, őszintén szólva azt sem tudom, hogy mit mondhatnék, annyira meghatott vele. Szavak helyett így inkább lassan közelebb hajolok egy apró puszit adok a szája sarkára, majd hátrahúzódom, visszaülve a székembe rendesen. Kezem is visszaejtem az ölembe és szégyenlősen pislogok rá.
- És Liam bácsi hogy viseli ezt a távollétet?
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 7. 00:28 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

Csak megrázom a fejem. Nincsen semmi baj. Nem bántott meg. Persze, hogy ha egyszer nem mondok neki semmit, feltételezésekbe bocsátkozik és végül a legrosszabbra gondol. Én, a fő aggódó ezzel aztán teljesen képes vagyok azonosulni.
Megérti. Teljesen megérti és elfogadja, amit érzek, ami belém nyilallt. Hálásan pislogok rá érte, még el is mosolyodom kicsit végre. Úgy igazán. Noha szomorkás ez még, maga a téma miatt. Nem mondom, az lenne a legjobb, ha a bácsikám itt lenne a szomszéd szobában. Azonban én aztán pontosan tudom, hogy az élet nem a Reggeli Próféta kívánságrovata és hogy mindent csakis saját magunk tehetünk tökéletessé saját magunknak. Le kell küzdenem az egyik szeretett ember hiányát és kitölteni a miatta bennem tátongó űrt a másik szeretett ember jelenlétével. Bácsikám is arra kért, hogy csak élvezzem a nyaralást. Könnyű teljesíteni a kérését ilyen társasággal, ilyen varázslatos élményekkel. Csak saját magam lehetek az akadálya, hogy ezt megtegyem. De nem leszek.
Megemelem kicsit szemöldököm. Milyen vagyok? Furcsa, kettős érzéssel tölt el ez. Hiszen szereti bennem, hogy ilyen vagyok amilyen. Ez pedig mindenképpen jó. De milyen vagyok? Milyen az az ilyen? Érzelmes? Védtelen? Miközben tehát hálás vagyok szavaiért és örülök nekik, valami kis keserűség is felüti bennem a fejét. Ám nem hagyom elhatalmasodni. Alkalmam sincsen rá, hiszen megsimogat és idehajol hozzám, elhinteni egy puszit. Megáll bennem az ütő egy pillanatra, ahogy hajol felém, ám szám szélét célozza csak. Egyszerre könnyebbülök meg és csalódok. Újra a kettősség. Végül viszont egyszerűen jól esik. Eszméletlenül jól esik.
- Megvan, dolgozik, a szokásos, tudod, de... megijedt kicsit szerintem, hogy feltelefonáltam. Még soha nem telefonáltam fel - mesélem, elvigyorodva, ahogy visszaidézem szegény rémült hangját. Aztán széles mosolyom lassan, de biztosan csodáló kifejezésbe fordul szépen. Végignézek kicsit a lányon. Tekintetem végül megállapodik vékony ajkain, amik az imént ismét engem értek. Ez pedig felidézi az éjszakai fürdőzésünket, első csókunkat. Megnyalom a számat és zavart kis mosollyal körbenézek inkább.
Az előbb csillapodott a zivatar, most rákezd újfent. Kisvártatva kibontakozom a takaróm alól, és balommal átnyúlok hozzá, megfogva kezét, összemosolyogva vele. Aztán előjövök valami sztorival bácsikámról meg arról, hogy a lakás bármely pontján képes a munkájával bíbelődni és hogy mennyire szeretem hallgatni, amikor a záróbeszédét gyakorolja a szobájában. Kedves semmiségekről követi egyik szavunk a másikat, ahogy kéz a kézben, pihe-puhán beburkolózva ámuljuk az esős, éjszakai Balatont.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 7. 01:22 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


Mondanám, hogy pontosan tudom milyen a honvágy érzése, de nem lenne igaz. A szobám hiányzott amikor idekerültem, de más nem igazán. A szüleim, hát néha-néha. Inkább éreztem magam végre felszabadultnak, semmint szomorúnak, hogy bentlakásosba jöttem. Egy teljesen új világba. De azt viszont nagyon is tudom, hogy milyen, ha hiányzik valaki. De még ha nem is tudnám, akkor is elfogadnám a dolgot.
Sajnos annál jobban pedig nem tudom kifejezni, mint ahogy mondtam. Hiszen egy tulajdonságra gondoltam az elején, de aztán jött az összes többi, ami jellemző rá. Itt ülnénk legalább egy hétig ha nekiállnék végigsorolni, hogy mi mindent szeretek benne, hogy milyen tulajdonságai vannak. Egyszerűbb sokkal úgy hivatkozni az ő milyenségére, hogy olyan Thomasos. Ez fejezi ki a legjobban, ez mondja el a legjobban.  Ha majd egyszer rájövök, hogy melyik szót is kerestem most éppen, akkor majd elmondom neki.
A puszi után bevillan a gondolat, hogy talán mégsem kellett volna ezt tennem, de annyira jó érzés volt. Úgy látom neki sincs gondja vele, szóval el is hessegetem gyorsan ezt az újabb butaságot. Most rendhagyóak a körülményeink, belefér. Ha visszatérünk a normális kerékvágásba, vagyis a suliba, hát nem hiszem, hogy túl gyakori lenne az ilyesmi. Ahogy az érintések sem azok, amikor figyelő tekintetek vannak mindenfelé. Kár, hogy nem tudunk több időt tölteni teljesen kettesben odahaza. De hagyjuk is ezt most, élvezzük ki ezeket a pillanatokat. Carpe diem vagy mi.
- Akkor most sok újdonságot csinálsz. Hosszan el vagy otthonról, felhívod telefonon … - sorolok fel pár dolgot mosolyogva. Folytathatnám még de képtelen vagyok kimondani azt, amire gondoltam. Oké, amikre gondoltam. Ezzel jó lenne kezdeni valamit, kicsit zavar már, hogy vannak olyan szavak, amiket nem tudok kiejteni a számon. – Furcsa lehet neki a csend.
A helyzet az, hogy nem tudom mire vélni az arckifejezését. A szeme elkalandozását, és tekintete elfordítását viszont igen. Eszébe jutottak neki is a korábban történtek. Mosolyom icipicit halványul, na nem mintha nem lenne jó kedvem, vagy nem lenne örömteli visszagondolni ezekre. Az, ajaj, nagyon is az. De éppen ez az, hogy annyira elfoglal a felidézés, hogy a mosoly fenntartására már nem is igazán van erőm. Picit megkönnyebbülök hát, amikor pár teljesen általános témát hoz fel és könnyed társalgásba merülünk. Ez így igazán pompás. Itt üldögélni az erkélyen, pokrócokba takarózva, egymás kezét fogva, boldogan mosolyogva. Valamire emlékeztet ez a kép, valamire, aminek olyan jó a kisugárzása. Békés, szeretetteljes, kedves. De persze ez sem jut most eszembe.
- Thomas? Esetleg nem feküdhetnénk le? – teszem fel a kérdést halkan. Tekintetem lassan vándorol át a tóról a barátom arcára, bocsánatkérő pillantást vetve rá. Gyönyörű ez a nyári esőzés, nagyon szívesen elnézegetném, csak most már kezd elgémberedni mindenem az üldögéléstől. Igazán választhattak volna kényelmesebb székeket. Szóval jól esne egy kicsit kinyújtóznom. Persze ha arra voksol, hogy inkább maradjunk itt kinn még egy kicsit, az sem probléma, de akkor bemegyek párnáért, hogy azzal tegyem komfortosabbá a helyzetemet az ülőalkalmatosságon. A mozgás is meglesz úgy. Egyelőre azonban csak várok a válaszára.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 7. 20:43 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

Erre nem is gondoltam. Hogy bácsikámnak furcsa lehet, hogy nincsen az én neszezésem a lakásban. Meg minden apróság, ami jelzi az ottlétem. Aztán felmerül bennem, hogy talán nála van a fiúja. Miért ne használnák ki, hogy nem vagyok otthon? Ha otthon vagyok, úgyse jön át. Olyankor bácsikám megy el hozzá, bár azt se túl sűrűn. Ahogy ezen rágódom, amin különben tökre nem kéne, különös vonások jelennek meg rajtam, amilyeneket máskor nem igazán látni. Mintha... neheztelnék? Mintha nehezményeznék valamit? Igen, tudok olyat. Nyilván nem túl erősen, a színezet is más, ám létezik. Mindegy, nem merengek tovább ezen.
Derűsen elbeszélgetünk, esőt szemlélünk, aztán érdeklődőn pillantok rá, mikor megszólít. Amit pedig kérdez, attól lefagyok. Mármint tényleg úgy festek, mint aki beledermedt abba, amiben éppen volt. Mintha még mindig arra várnék, miért szólított meg, holott azt már megtudtam. De... mit is tudtam meg? Abból, ahogy néz rám, ahogy vagyunk, meg egyáltalán, nekem egyértelmű, hogy aludni szeretne, legalábbis az ágyban heverni és azt szeretné tisztázni, ez nekem is okés terv-e. Viszont hozzám ezek a szavak nem így jutnak el. Az ezüst keresztem fordítóbűbáján át hozzám úgy szüremlik át, hogy azt kérdezi... jaj, hiszen tudjátok. Igazából hihetetlen sokszor kezel ám nagyon érdekesen a nyakláncom szavakat, kifejezéseket, ám a legtöbbet már kiismertem; vagy a helyzet adja, hogy világos legyen, hogyan értette a másik; sokszor pedig úgy döntök, talán nem volt ez olyan fontos részlet, amin fenn kéne akadnom. Viszont ez itt és most nem olyasmi, amit lelegyintenék azzal, hogy "hát remélem, azt mondta, amit gondolok".
- Tessék? - kérdezek vissza, összevont szemöldökkel. Mintha nem hallottam volna. Igazából valahogy úgy is könyvelem el magamban. Lehet, egyszerűbb lett volna megtudakolni, hogy álmos-e vagy ilyesmi, viszont jelen pillanatban azt is szép teljesítménynek tartom magamtól, hogy nem csak úgy rábólintottam, reménykedve abban, hogy jól értettem.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 7. 21:14 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


Ha az előbb szokatlan volt az arckifejezése, hát akkor most ez a mostani még inkább az.  Valahogy nem pont ilyesmire számít az ember, amikor arról van szó, hogy hiányzik neki a szülő, és hogy milyen furcsa lehet az otthoniaknak ilyenkor a hirtelen csend.  Erre valami szomorkás, vagy rádöbbenő vagy valami hasonló reakció lenne a megfelelő, szerintem. Vagy nem tudom. De ez most nem az, nem egészen az. Van itt valami más is. De nem foglalkozom vele különösebben, ha szeretné úgyis megosztja velem a gondolatait, érzéseit.  Tudja, hogy megteheti.
Kérdésem után bocsánatkérően ugyan, de mégis reménykedve figyelem a vonásait. Tényleg jól esne kinyújtóztatnom magam, akármennyire is fantasztikus ez az esőnézelődés. De ő, valahogy … kővé dermed szinte. Ennyire nem szeretné itt hagyni az erkélyt? Vagy miről van szó?  Meglepődve nézem a vonásait, igyekszem rájönni, hogy mi is okozta ezt nála. Nem fogalmaztam volna pontosan? Ahogy ez az eszembe ötlik, újragondolom pontosan a szavaimat és szemeim azonnal ki is kerekednek. Na nem, tényleg úgy hangzott volna, amit mondtam, mintha mintha…nem….nem…nem. Biztos, hogy nem. Mármint de, úgy hangzott, de biztos, hogy tudja, hogy érti.  És mégis értetlenül kérdez vissza. Számat enyhén eltátva a tekintetem lejjebb vándorol a mellkasa felé, majd újra a szemébe pillantok.
- Azt kérdeztem, hogy esetleg nem mehetnénk-e be elheverni az ágyra és ott folytatni a beszélgetést meg az eső nézést – kezdek neki újra lassan, gondosan végiggondolva minden egyes szót. Lehetséges, hogy a fordítóbűbáj is bekavart, az már csak hab lenne a tortán, az eleve furcsa megfogalmazásom miatt. Jézusom, ez ... te jó ég. Bele se merek gondolni, hogy ő mit gondolhat, és tiszta szívemből reménykedem, hogy tényleg nem is értette úgy igazán. Lehet, hogy csak áltatom magam, de muszáj. Ha értette … oké, ez nem jó. Túl gyorsan veszem a levegőt. Oké, nyugalom. Kell keresnem egy angol tanárt, de sürgősen. Lehet, hogy magyar tanárt is. Nyugi. Nem gond. Ha értette is, akkor is megkaptam a lehetőséget, hogy normálisan fejezzem ki magam, mintha el se hangzott volna az az idióta mondat. És ez jó, nagyon jó. Ez az, látod Lau, máris jobb. – Kicsit elgémberedtem ebben a székben, de ha te még szeretnél kinn maradni az sem baj. Szerzek egy párnát és … nem vagyok még álmos.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 7. 21:40 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

Hála Istennek, tényleg nem megismétli a kérdést, hanem máshogyan teszi fel, átfogalmazva, jobban kifejtve. Mostmár értőn elmosolyodom, megkönnyebbülten veszek egy nagyobb levegőt. Akkor a durva félretolmácsolás ellenére jól gondoltam. Oké. Dehát biztosra kellett mennem. Amiatt viszont nem kell aggódnia, hogy én bármibe is mélyre hatóbban belegondoltam volna. Jó, ez egyrészt annak köszönhető, hogy enyhe sokkot kaptam, másrészt viszont annak, hogy amúgy sem vagyok az a fajta, aki túlságosan belebonyolódna bárminek az előre elképzelésébe. Főleg nem ilyesmiébe.
- Nem, igaziból elgémberedtem kicsit már én is. Klassz lenne fekve - bólogatok, kapva az ötleten, mintha az előbb mi sem történt volna. Elengedem barátnőm kezét és elkezdek felkászálódni a székből. Leveszem takaróm, a karomra terítem, aztán visszarakom a sámlit a fal mellé. Körbenézek, nem hagyok-e kint mást megázni a permettől, aztán besétálok a szobába. Összehajtom a plédet és lerakom a fotelba, majd a kapucnis pulcsimtól is megszabadulok, lekapom, odaterítem a bútorra. Hátratúrom a mozdulattól összeborzolt hajam, elugrom a mosdóba, ahol többek közt iszom is egy keveset. Száma törölgetve térek vissza és már bújok is be az ágyba, amit Lau ágya mellé odatolva hagytunk. Kellemes egyébként, hogy a vihar ilyen finoman hűssé varázsolta a levegőt, így viszont igazán jól esik nem csak derékon átdobni a paplant, hanem egészen bebújni alá. Párnám fejem mögé teszem, hogy a támlának döntsem, ne legyek még annyira lent. Kezeimet összefűzöm aztán mellkasomon, a takaró felett.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 7. 22:13 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Elsimulnak a barátom vonásai, amitől én is sokkal könnyebben veszem a levegőt. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy megkérdezzem, hallott-e egyáltalán valamit, és ha igen mit, de végül úgy döntök, hogy jobb ezt nem tudni. Határozottan jobb. Jézusom, ez azért nem volt semmi.
- Szuper! – villanyozódom fel teljesen, pedig nem is belém csapott az imént lesújtó villám – na az azért elég morbid lett volna - , de örülök, hogy értjük egymást, és annak meg pláne, hogy örül is a javaslatomnak. Nem is húzzuk tovább az időt, nekikezdünk szedelőzködni. Kihámozom magam a takaróból, felállok, majd megigazítom a székemet is. Ez igazából még a mugli életből jött beidegződést, hogy betolom magam után a székemet. Itt a suliban sem egy káros dolog, csak éppen jelenleg teljesen felesleges. Csak mi ketten vagyunk, nem lett volna zavaró akkor sem, ha úgy hagyom. Elfértünk volna tőle. Thomas után megyek csak be a szobába, gondosan behúzva magunk után a függönyt. Nem zárom be az erkélyajtót, finom friss a levegő, jöjjön csak be szépen a szobába. Jobban fogunk tőle aludni. Elpakolom én is a dolgokat, ám végig úgy ténykedek, hogy fél szemmel végig a fiút figyelem. A pulcsilevételnél megrándul a szám sarka, de igazán csak akkor mosolyodom el, amikor segít a hajának még inkább össze-vissza állni. Így ugyan egy kicsit lassabban végzek a pokróc elrakásával, valljuk be őszintén elsőre nem igazán sikerült megtalálnom, hogy melyik sarkát melyikhez akarom illeszteni. Mire befejezem Thomas már végez is a mosdóban, így szabad lesz a terep nekem is. Egy vigyorral váltom hát fel, hogy pár perc múlva vissza is térjek.
Csak amikor az ágyhoz érek veszem észre, hogy a barátom pulcsija még mindig rajtam van. Igazából iszonyatosan kényelmes ám, szóval egy picit szomorkásan válok meg tőle. De hát pulcsiba csak nem alszik az ember nyáron. Meg télen sem. Szóval a fekhelyem mellett állva lehúzom a cippzárt és kibújok belőle, majd elviszem a fotelig, hogy lerakjam. Nem, ne is kérdezzétek, hogy eleve miért nem mentem oda levenni és úgy visszajönni. Fogalmam sincs. De tényleg, fogalmam sincs.
- Öhm, mond csak …- kezdem óvatosan, mialatt felhajtom a takarómat, és bemászom az ágyba. Kicsit igazgatok a párnán, hogy kényelmesebb legyen a félig ülő, félig fekvő helyzet, amit választottam magamnak. A támlának csupán a fejem van nekidöntve, a vállaim megemelésére szolgál a pihepuha fejtámasztékom. A takaró sarkát megfogva áthúzom a felsőtestemen, hogy fedje a derekamat. Így a pulcsitól megszabadulva hirtelen picit fázom, hála a hirtelen beáramló hideg szélnek.
A fordítókereszted … szokott félrefordítani? Mármint sokszor? – fejezem be végül az előbb elkezdett  kérdésemet picit hezitálva. Magam elé meredve ejtettem ki a szavakat, de utána vetek egy gyors pillantást Thomasra, és úgy döntök, inkább folytatom mielőtt esetleg olyanra kapnék választ, amit nem szeretnék tudni.  – Szóval, szerinted lehet, hogy jobb lenne ha nem is tudom, próbálnánk a te nyelveden beszélgetni néha, vagy ha tudnék rendesen angolul?
Ez már eszembe jutott amúgy párszor, hogy tényleg milyen jó lenne ha egy nyelvet beszélnénk, szóval amint feltettem a tényleges kérdésem el is mosolyodom. Szerintem szuper gondolat.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 7. 22:42 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Ágyam kényelméből figyelem, ahogy ő is elrendezkedik még. Megmosolygom a fotelra kerülő pulcsimat. Pont mondani akartam neki, hogy tegye csak oda nyugodtan. Végre bebújik aztán mellém. Vagyis hát mellénk, hiszen Benito is odahelyezkedett szépen. Oldalra is nyúlok kicsit, megsimogatni. Mivel én csak a fejem döntöm a párnával puhított támlának, valamivel lejjebb vagyok csúszva, mint végül barátnőm. Enyhén megemelem szemöldököm, várva, mit szeretne kérdezni. Oh. Nyelek egyet és már nyitnám válaszra számat, ám folytatja még. Becsukom hát, kivárva a végét.
- Igen, az előbb is félrefordított odakint - vigyorodom el, feljebb húzva kicsit a paplant mellkasomon. Hiszen én nem tudhatom, hogy ő ezt nem akarta tudni. Meg ugye azt se hozom össze teljesen, hogy az iméntiek miatt kérdezte. Csak kicsit csodálkozom, hogy pont olyankor hozza ezt fel, amikor nekem is vannak ekörül gondolataim. - De nem annyira sokszor. Mármint nem olyan vészes. Meg már nagyjából tudom kezelni, megszoktam - magyarázom tovább lazán. - Úgyhogy nem kell szerintem - rázom a fejem mosolyogva, mert azt meg persze nem veszem észre, hogy Lau kifejezetten lelkesedik a saját ötletéért. Bennem csak az van, hogy nem várok tőle el ilyesmit, nem akarom, hogy törje magát értem. Főleg, hogy én azt ugyan be nem vállalom, hogy megtanuljak magyarul. Pár szót szívesen, viszont annál többet képtelenségnek érzek elsajátítani.
- Ah.. - nyögök aztán hirtelen egy kelletlent, lehunyva a szemem. - A cseppek - húzom el a számat, hiszen eszembe jutott, hogy a főzetemről elfeledkeztem teljesen. Már régen túl kellett volna esnem a dolgon. Sóhajtok egyet, ledobom magamról takróm és kiülök az ágy szélére, elővéve az éjjeliszekrény fiókjából a fiolát, amit elraktam oda. Maradok így a lánynak háttal, miközben elvégzem a cseppentést, hiszen tudom, hogy nem bírja látni se. Miután megvagyok, lezárom az üvegscsét, vakon tapogatózva elrakom, majd óvatosan fekszem vissza ágyamba. Felhuzogatom magamra ismét paplanom és helyezkedek a párnán, majd úgy maradok, lehunyt szemmel, hanyatt heverve. Szusszanok egyet.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 7. 23:07 | Link

Thomas


Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o



Az természetes, hogy nem dobálom le csak úgy a ruhákat, még a sajátomat sem, másét meg pláne nem. És mivel ő is oda rakta a sajátját, így én is oda teszem az enyémet. Izé, övét, ami rajtam volt. Egy pillanatra felvonom a szemöldökömet a csodacica helyválasztása láttán, de egyelőre nem kommentálom a dolgot. Élvezze ki a helyzetet egy kicsit, mielőtt odébb tessékelem. Most majd szépen lefektetjük az alapszabályokat, a sárkányleopárd és én.
Igazán gondolhattam volna, hogy választ kapom ám a fel nem tett kérdésemre. Főleg ha már egyszer felhozom a témát. Az égnek emelem a tekintetem, és bár az van a fejemben, hogy itt ennyiben is hagyom a dolgot mégsem ezt teszem.
- Ehgen, észrevettem, hogy valami nagyon nem stimmelt. Eleve nem jól fogalmaztam – vallom be neki a dolgot. És nem, arra aztán végképp nem kérdezek rá, és kíváncsi sem vagyok rá, hogy ő mit értett. Tudom, hogy mit értett. Csak nem mondja el, vagy … vagy igen? Majd kiderül.
- Oh – kommentálom kicsit csalódottan az elhangzottakat. Hát, jó. Rendben. Ha ő nem tartja fontosnak … legyen akkor úgy. Mindenesetre nem valószínű, hogy még egyszer fel fogom hozni ezt a témát mostanában. Az pedig eszembe sem jutott, hogy esetleg neki kellene megtanulnia magyarul. Hiába vagyunk Magyarországon. Anyanyelvem borzasztóan nehezen tanulható a külföldiek számára, én valamelyest már úgy is tudok angolul, úgy a logikus ha én leszek perfekt egy másik nyelvből is, nem? De ha nem, hát nem.
Csendesen figyelem a cicát simogatva, ahogy előhalássza a gyógylöttyöt. Arcomra kiül a hála, amiért hátat fordítva végzi el a műveletet hiszen még ebben is tekintettel van rám. Komolyan, mindig van valami, amivel jó értelemben megdöbbent, meghat, amivel fokozza az érzéseket bennem, amikről nem is gondoltam volna, hogy fokozhatóak. Picit meglököm Benitot, fejemmel intve neki, hogy most legyen kedves és másszon el onnan. Egyrészt mert ugye Thomas nem lát, amikor visszamászik a helyére. Rám telepszik a cica hát, és amint Thomas kényelmesen elhelyezkedik, felülök és felemelem a csöpp kis testet. Áthajolok a fiú lába fölött; vigyázva, hogy ne érjek hozzá, maximum csak egy picit; hogy a másik oldalán tegyem le a dorombológépet. Határozottan bólintok egyet a cicára nézve, majd szépen visszahelyezkedem. Na, ez is megoldva. Benito drága, ezennel befejeztük azt, hogy köztünk alszol. Ez az üzenete a tettemnek, amit a macsek meg is ért, mert kényelmesen végignyúlik a fiú lába mellett, anélkül, hogy megpróbálna visszamászni.
- Meddig kell még utókezelned amúgy?
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 7. 23:37 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Nem, nem árulom el neki, mit értettem. Nem azért, mert ne árulnám el szemrebbenés nélkül, át se gondolva. Csak nem tartom most lényegesnek. Főleg, hogy észrevette ő is, hogy valamit nem fogtam teljesen. Akkor erről ennyit. Megrázom csak a fejem mosolyogva, hogy semmi baj.
Ha Lau nem fogja újra felhozni ezt az angolul beszélős témát, akkor ez bizony annyiban fog maradni. Mert én a kis csalódott hangját sem veszem csalódott hangnak, inkább valami nyugtázófélének. Azt hiszem, ezekből talán lesznek még gondjaink, ha másból nem is. Hiába akadtak már visszafogott vitáink, bizarr félreértéseink, veszekedni még soha nem veszekedtünk és elég elképzelhetetlen az számomra, hogy miért tennénk valaha is. Viszont az ilyesmik szülhetnek majd feszültséget, amit persze már így az elején feloldhatnánk, ha a lány tudná, hogy komolyan milyen rosszul megy nekem az, hogy észrevegyek dolgokat. Hiába van tisztában már az efféle hiányosságaimmal, nehéz ezt ténylegesen a helyén kezelni. Láthatja azonban, amit megértek, arra tekintettel vagyok, arra odafigyelek. Nem a figyelmesség hiányzik belőlem, hanem az alapvető képességkészlet, hogy felismerjek dolgokat.
Összevonom kicsit a szemöldököm, próbálva rájönni, mi történik körülöttem, mikor már lehunyt szemmel fekszem. Barátnőm áthajol fölöttem? Mit csinál? Mintha most visszahúzódva, mégis mozgás van mellettem az ágyszélen. Á, ez Beni. Mosolyogva odanyúlok hozzá, mire ő eldobja magát egy édes kis nyikkanással, dorombolva nekisimulva combom oldalának a paplanon át.
- Nem lehet tudni. Pár hétig mindenképpen, aztán megint megyek vissza kontrollra - felelem, jobbommal a csodacicát cirógatva, bal kezem eddig a paplan tetejét fogta, most becsúszik pólóm nyakán, hogy megvakarjam vállam.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 8. 00:18 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Nem zárom azt ki, hogy soha többé nem fogom megkérdezni, csupán azt, hogy most nem. Bár, ahogy ismerem magam majd szépen megoldom, és egyszer csak fogom magam és levágok egy egész szónoklatot neki angolul. Ó igen, ez nagyon jól is hangzik ráadásul. Biztos nagyon meglepődne. Az a hangocska meg igazából egyszerre volt a kettő, csalódott is, de elfogadó is. Szóval nem annyira csodálkozom azon, hogy nem vette észre. Hogy később miből lesz feszültség vagy gond közöttünk, hát a jó ég se tudja. Nagy naivan azt mondanám, hogy semmiből. De hát tudjuk, hogy az élet nem habos torta, szóval biztos nem így lesz. Viszont hiszem azt, hogy nincs olyan dolog, amit ne tudnánk megbeszélni ha akarjuk.
Nem meglepő módon fel sem fogom, hogy ez a fiún áthajlás dolog hogy nézhet ki. Csak jön, hiszen azt szeretném, hogy a macska a másik oldalon legyen. Azt meg vagy úgy csinálom, ahogy tettem; vagy nekiállok fennhangon magyarázni a macskának, aki tuti nem akarná felfogni a dolgot; vagy kikászálódok az ágyból és átcipelem oda. A legegyszerűbb és leggyorsabb dolgot választottam hát. És igen, így máris sokkal jobb. Imádom a cicámat, de ismerem annyira, hogy tudjam kivel is szeretne úgy igazán aludni. Nem lesz gond, hogy nem mellettem van. A dorombolását hallom úgy is, meg itt van mellettem Thomas, aki mellett ugye biztonságban érzem magam. Legfeljebb ha nagyon össze-vissza dobálnám magam az ágyon valami rémálom miatt, akkor átjön majd a bársonytalpú, hogy lenyugtasson. Addig is csak foglalkozzanak ők egymással külön a másik oldalon. Mosolyogva figyelem, ahogy ezt meg is teszik.
- Á, és akkor majd ott megmondják. Liam bácsi elkísér? – bólintok egyet jelezve, hogy igen ez világos. A mugliknál is így szokott lenni általában. Amint elhangzik a kérdésem eszembe jut valami, ami eddig nem is tudom, hogy miért nem. Óvatosan kikászálódok az ágyból, elhadarva egy mindjárt jövök-öt, bár csupán a táskámig megyek el. Valahol benne kell lennie … tuti, a legalján van, mert hol máshol lenne, mint a legalján … na, hol van már? Női táska rejtelmei, röhej. Áh, megvagy!
Egy diadalmas vigyor kíséretében kihorgászom a keresett tárgyat, megkeresem a megfelelő opciót, majd gyorsan megfordulok és magam elé tartom. Egy gombnyomás, egy villanás, egy fura kattanás, és már kész is életem első fényképe, amit a telefonommal lőttem. A témája meg persze mi más is lehetne, mint a barátom és a cicám. Gyorsan visszanézem a készült képet és jót mosolygok rajta.
- Haláli pózt vág, de most ugye nem látod. Lefotóztam, hogy meg tudd nézni – magyarázkodok miközben nekiállok mindenféléről képet csinálni. A viharról – bár szerintem semmi sem látszik belőle – a szobáról, sőt még a fürdőről is. Majd visszatérek az ágyhoz, de egyelőre csak leülök rá Thomas felé fordulva. Hátha lesz még valami olyan pillanat, amit jó lenne lefotózni.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 8. 20:40 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Bólogatok neki, lehunyt szemmel heverészve. Igen, a vizsgálatok után derül ki mindig, éppen hogyan tovább. Viszont ez a csöppentgetés tényleg semmiség már. Az se zavarna, ha egész életemben folytatnom kéne. Ha ez az ára, hogy jól lássak, legyen. Mikor megkérdezi, bácsikám elkísér-e, egy pillanatra megállok Benito simogatásával és kelletlen kis fészkelődésbe kezdek, enyhén megráncolva homlokom.
- N-nem hiszem. Inkább Riley talán - válaszolom mosolytalanul. Nem szomorúan, csak simán tárgyilagosan. Mégis valami kis komorság játszik vonásaimban, amik várakozón simulnak el, mikor barátnőm kiszáll mellőlem az ágyából. Úgy hallom, kutat valami után. Aztán valami kattan, meg valami villan. Utóbbi a vihar lenne? Nem hallottam egy ideje mennydörgést. Ám hamarosan magyarázat érkezik. Elmosolyodom. Szóval fényképeket készít. A cica említésére jobban végigsimítok az élvezkedő állatkán.
- Holnap is csinálsz majd képeket? - kérdezem, ám hangom kérő is. Dankáék készítgettek párat, amiket majd jól behajtunk rajtuk, viszont nem ártanak sajátok sem egyáltalán. Különösen érdekel, Laut mik fognak meg, miket tart megörökítésre érdemesnek és hogyan. Komolyan, már előre izgatott vagyok, hogy új fotók díszítik majd a falamat. Ehhez persze segítségért fogok folyamodni, hiszen fogalmam sincs, hogyan kell a mobilkütyüről átvarázsolni az alkotásokat kézzel foghatóvá.
- Te tudod, hogyan lesz belőlük... hol lehet előhívni őket? - keresem a kifejezéseket. - Vagy legfeljebb megkérdezhetjük Rileyt - jövök újfent a dokival, hiszen tőle kaptam legutóbb fényképeket, úgyhogy ő tutira érti a csínnyát-bínnyát. Nekem meg igazán már fel sem tűnik, hogy mennyit emlegetem őt. Dehát nagyon közelállunk, az életem szerves része. Viszont eszembe juttatja most azt, ami az imént átsuhant rajtam, amitől megint kicsit gondterhes lesz lehunyt szemű arcom, de aztán egy szusszanással feloldom. Hiszen nincsen semmi baj. Csak vannak kétes érzések bennem néha egy-egy dolog kapcsán a mindennapjaimból, amikről azért nem beszélek, mert nem teljesen tudok róluk én sem, vagy egyszerűen úgy vagyok vele, nincs rajtuk mit rágódni, nem kell velük törődni.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 8. 21:29 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Valami mintha átsuhanna az arcán így nem is forszírozom tovább a témát. Nyilván örülne neki vagy szeretné ha a bácsikája el tudná kísérni őt. De úgy tűnik erre nem sok esélyt lát, gondolom a férfi munkája kavar be.  Bólintok csupán a dokim neve hallatán. Az jó, örülök, hogy ő el tud vele menni. Megfordul a fejemben, hogy megkérdezzem esetleg szeretné-e ha elkísérném, de aztán még sem teszem. Viszont rájövök, hogy a néma reakcióimból jelenleg semmit sem érzékel.
- Értem. Biztos rendben lesz minden – mondom ki végül hangosan mindazt, ami a fejemben van. Az érdekes az, hogy nem csupán a szemével kapcsolatban jelentem azt ki, hogy rendbe lesz. Azt is értem alatta, hogy Riley aktív szerepe az életében is tök oké, és tényleg jó, hogy lehet rá számítani. Meg ott van még a remény is abban a mondatban, hogy a bácsikája sem fog folyton a munkája áldozatává válni és több időt tudnak tölteni egymással.
Miután elkészülnek a fotók és már visszahuppanok az ágyra jut csak az eszembe, hogy talán előtte szólnom kellett volna. Mondani, hogy mire készülök. Hiszen mégis csak csukott szemmel fekszik előttem a barátom, szóval lehet, hogy nem is szeretné, ha ilyen képek készülnének róla. Bár nem valószínű.
- Nem baj, hogy lefotóztalak így, ugye? – teszem fel hát a kérdést, úgy hogy érthető legyen a véleményem. Szerintem rendben van neki. Az ő kérésén kicsit eltöprengek, mert addig rendben van a dolog, hogy látok valamit és megnyomok egy gombot. Csak éppen nem tudom, hogy a tűzijátékból látszana-e valami egyáltalán. Vagy valami plusz beállítás lenne szükséges egy éjszakai képhez? Csak egyféleképpen tudhatom meg, nem igaz?
- Ha nem felejtem el akkor persze, csinálhatok – amúgy is ez szokott a bibi lenni. Vagy nem is jut eszembe, hogy fotózzak, vagy nincs nálam a mobil. Majd igyekszem jobban megerőltetni magam, hogy valahogy figyeljek oda ezekre, hiszen … tényleg nincs egy kép sem rólunk, sem pedig olyan dolgokról, amiket együtt közösen élünk át. Ó, hát a megörökítési módom szerintem hagy némi kívánnivalót maga után, de ha kíváncsi rá akkor persze, hogy megmutatom az én látásmódomat.
- Öhm, hát … - kezdek bele a válaszba, de félbe is hagyom. Kicsit felszalad a szemöldököm amikor megint a dokimhoz lyukadunk ki. Na igen, megkérdezhetjük őt. Persze. Hogyne. Nekem viszont feltűnik, hogy sokszor előkerül a neve, és látom, hogy mennyi mindenben támaszkodik rá automatikusan. Ami teljesen rendben is van, de tényleg. De most egyáltalán válaszoljak a kérdésére? Eléggé lezártnak tűnik a téma számomra, azzal a megoldással a részéről, hogy megkérdezzük a dokit. Sóhajtok egy aprót. – A mugli világban tudom, hogy lehet előhívatni őket. De ezek speciális készülékek, rúnázottak meg minden. Nem biztos, hogy meg lehet úgy oldani. Lehet, hogy nem kompatibilis a technika. Na meg, nem is lenne jó, ha a muglik látnának mindenféle varázsvilágos képeket, nem? Benitot például.
Igazából én valószínűleg úgy kezdenék neki a dolognak, hogy felkeresem azokat, akik profik az ilyen dolgokban, a szakembereket. Ha megoldható, akkor még be is szerzek ezt-azt, hogy később ne kelljen támaszkodnom senkire és akkor hívjam elő a fotókat amikor én szeretném. Aztán ha ők nem tudnak segíteni, nos … hát azt azért kétlem, hogy ne tudnának. De hogyne, persze, kérdezzük meg Rileyt. Legalább nem kell utánajárnom az ilyeneknek. Egy gonddal kevesebb, nem igaz?
- Tudod, ha egyszer lesz saját helyem, hát biztos, hogy tele lesz mugli cuccokkal. Amikhez értek is – sóhajtok fel egy nagyot frusztráltan, majd a telefont az ölembe ejtve dőlök hátra. Könyökömön megtámaszkodom, és úgy pislogok fel a plafonra. Kinyújtott lábaim keresztbe téve pihennek a párnámon. Így tök jól látnám a fiú arckifejezést, ha éppen odanéznék. De nem teszem, csak pislogok a dísz szegélyre, ami elválasztóként funkcionál a plafon és a fal között. Fejemben az imént elhangzottak járnak. Tényleg marhára zavaró, hogy amik eddig működtek egyféleképpen és úgy tudtam és értettem a dolgokat, hát most már azok sem. Mert valami speciális csavar mindig van az egészben.
- Nagyon szerencsések vagytok, hogy ott van nektek Riley – mondom lassan, még mindig a gondolataimba merülve. Arcomon egy őszinte mosoly jelenik meg, hiszen tényleg így is gondolom. De valahogy nem tudom úgy igazán megérteni az egészet. Már eleve azt, hogy milyen lehet az, hogy ennyire számíthatsz egy felnőttre.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 8. 22:56 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

- Nem, nem baj - erősítem meg gondolatában, bár tény, szerencséje van velem ilyen tekintetben, hiszen biztos van, aki rossz néven vette volna, viszont én kevés dolgot veszek rossz néven. Talán semmit. Viszont igaz, zavarban voltam kicsit, mi történik. - Csak... majdnem kinyitottam a szemem - bököm ki, ahogy ez hirtelen beugrik, ha már erről beszélünk. Igen, mondjuk az nem rossz, ha erről ejtünk pár szót - Lehet, hogy amikor így cseppentés után vagyok, akkor... szóval mondanád, mit csinálsz vagy ilyesmi? - kérem őt erre, nyilván egyáltalán nem felelősségrevonóan, azonban most eszméltem rá, hogy ez talán nem olyan egyértelmű. Hiszen én sem értem mindig pontosan, mitől érzem kellemetlenül magam. Ilyenkor márpedig elég kiszolgáltatott állapotban vagyok. Óvatosabbnak kell lenni velem, mivel csak sejtéseim vannak, mi zajlik körülöttem. Ha pedig valami váratlanul ér és felnyitom a szemem, az nem jó. Abból baj lehet. Érdemes figyelmeztetni, amire lehet, hogy ne érjen túl váratlanul semmi, amire hirtelen reagálnék.
- Csinálhatnánk közöset a parton, meg akár itt a szobában is... - sorolom, hol és miket gondoltam lefotózni, ugyanis én nem feltétlen a tüzijátékra céloztam ám. Igazából egyáltalán nem arra. Csak észrevettem, hogy eddig nem készített képeket. Vagy én nem tudok róla. Mindössze bólogatni tudok arra, amit az előhívás kapcsán mond és hát végül ő is arra jut, legjobb lesz Rileyt megkérdezni. Akkor legyen így! Ez a legegyszerűbb. Közben odanyúlok kicsit szememhez, masszírozom arcomat körülötte és felkészülök rá, hogy kinyissam nemsokára.
- Ó - mondok először csak ennyit a mugli cuccokkal teli, jövőbeni saját helyét illetően. Valamiért émelyegni kezdek. Elhúzom kicsit számat és megmasszírozom kicsit mellkasom. Szemem nem nyitom ki még. Inkább próbálok figyelni arra, amiről beszélünk és akkor ébredek rá, hogy igazából amiatt kezdtem szédülni. - Az... akkor... - nyökögök kicsit, mert nem is tudom, mennyit akarok elmondani abból, ami most bennem kavarog. Talán semennyit nem kéne. Dehát miért ne? Miért lenne baj, ha elmondom? - Akkor én ott inkább nem nyúlok majd semmihez - mosolyodom el, bár kicsit keserűre sikerül az a mosoly. Mert valahogy... előjött bennem az, amit Candylandben is éreztem, mikor erről az elköltözésről beszélt, meg most rákerült még egy lapáttal. Viszont ennek a lapátnak köszönhető, hogy talán most világosabban látom, mi nyomaszt a témát illetően: nem látom magam ebben. Mintha én nem lennék a tervek közt. Egyedül tervezgeti az otthonról elköltözést, egyedül keres magának valamit és olyasmikkel veszi körbe magát ott, amik számomra teljesen idegenek. Én hol vagyok ebben? Vagy sokat képzelek magamról, hogy úgy érzem, ott kéne lennem valahol? Jogos egyáltalán a feltételezés, hogy szívesen lát majd engem az új helyén, bármivel ügyetlenkedni? Oké, le kell állnom. Ez nyilván teljes hülyeség. Komolyan semmi értelme. Csak túl szó szerint veszek mindent. Csak már megint nem megy, hogy olvassak a sorok közt. Azért, mert nem esik szó rólam, még nem jelenti, hogy nem vagyok ott. Mély levegőt szívok be és lassan fújom ki.
Felnyitom a szemem, sokat pislogok.
- Igen - mosolygok a plafonra immáron őszintén, szeretettel Riley említésére. Viszont utána rögtön összeszökik szemöldököm. - De Liam bácsi is megoldaná ám, ha kéne. Elkísérne az ispotályba is meg ilyenek, csak... csak sok a munkája, Riley meg szívesen eljön velem, szóval... - vonok vállat, mentegetni kezdve bácsikámat, mintha támadná bárki is. Mintha mondta volna akárki is, hogy nem teljesíti a velem kapcsolatos kötelességeit. Ez igazából még a kontrollvizsgálatom említéséről maradt talán bennem és azóta csak rakódott még rá a minden más. Feszült lettem, az az igazság. Azt hiszem, túl sok mindenről beszélünk most, amikkel kapcsolatban olyan érzéseim vannak, amiket nem szoktam említeni senkinek, talán még saját magamnak sem, ezek pedig összeadódtak. Miután az iménti Liam bácsi védelmezés után kibólogattam magam - mintha ettől igazabb lenne, amiket mondok -, felülök és kezeimmel rászorítok combjaimra, ahogy lábaim észevétlenül remegnek a takaró alatt. Nyugi, Thomas, nyugi. A finom remegés lassan kezeimen is tetten érhető. Lélegzek tovább mélyeket, hogy elmúljon. Van ilyen néha. Nincsen semmi baj.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 9. 12:47 | Link

Thomas

 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Basszus! Erre nem is gondoltam! Pedig hát, logikus. Csukva van a szeme, nem lát semmit, én meg áthajolok rajta, meg elkezdek össze-vissza kutakodni, nyilván elég jól hallhatóan, majd kattintgatok meg vakuzok. Csoda, hogy úgy tudott maradni egyáltalán.
- Bo…bocsánat, ez eszembe se jutott – hebegek egy kicsit és nagyon örülök annak, hogy most nem látja a szégyent az arcomon. Eszembe kellett volna jutnia, gondolnom kellett volna rá. Ez nem szimplán figyelmetlenség tőlem, hanem egy kicsit naivság is. Valahogy úgy gondoltam, hogy a szer eleve nem is engedi, hogy kinyissa a szemét, amíg nem szabad. Biztos vannak ilyenek is, nem? A varázsvilágban minden van, amivel csak meg lehet könnyíteni az életet. De igazán jó lenne, ha nem bocsátkoznék ilyen légből kapott feltételezésekbe, hanem inkább úgy kezelném ezeket, mintha nem is léteznének. Egy szimpla egyszerű szemcsepp, semmi extra nincs benne, utána nem szabad kinyitni a szemét. Mindenféle hókuszpókusz nélkül.
Persze, szólok ezentúl meg jobban figyelek meg minden – bólogatva bizonygatom, hogy úgy lesz minden, ahogy ő kéri, hát persze hogy úgy lesz. Magamban ugyan még folytatom az értelmi képességeimre vonatkozó negatív megjegyzéseket, ám ami kihallható a hangomból az csupán tényleg egy árnyalatnyi lelkiismeretfurdalás és határozottság. Nem érzem úgy, hogy le lennék szidva, nem érzem úgy, hogy valami rosszat csináltam volna. Vagyis hát de, de szerencsére nem annyira rosszat, hogy baj legyen belőle. De nem érzem azt, hogy hibáztatna vagy neheztelne rám érte.  Szóval bár nem vidám a hangszínem, de mindenképpen nyugodt, normális.
Helyeslően hümmögök csak a felvetéseire, hogy milyen témái lehetnének a fotóknak. Jó ötlet mindegyik, megvalósítjuk majd őket. Picit azért sajnálom, hogy a hajókázás az pont nem lett megörökítve, de így jár az, akinek későn jut eszébe, hogy telefon is van a világon. Izgatottan figyelem, ahogy mocorogni kezd, ha kinyitja a szemét akkor akár csinálhatnánk is pár képet. Szóval várok, bár nem tudom figyelmen kívül hagyni a bosszúságomat, hogy mennyire nem tudok napirendre térni egy szimpla fényképelőhívás felett. Vagyis hát főképp a technikai problémái felett.
Azonnal észreveszem az enyhén lebiggyedő ajkakat, amikhez kisvártatva hebegés is társul. Hiába érkezik utána egy mosoly, sem a hangsúly, sem az arckifejezés, sem pedig az elhangzott mondat nem stimmel hozzá. Beletenyereltem egy kényes témába. Egy érzékeny témába. Csak éppen nem áll össze, hogy mitől is az.
- Miért ne nyúlnál? – érkezik a kérdésem automatikusan kicsit értetlenül. Mert mugli ketyerék? De hát itt is hozzányúlkál azokhoz. Meg otthon is. Mégis mi a különbség a kettő között? Ami otthon van náluk és ami nálam lesz … szinte tök ugyanolyan. – Liam bácsi cuccaihoz is hozzányúlsz, nem? Azok is mugli dolgok, legfeljebb kicsit fel vannak tuningolva – gondolkozom hangosan majd gyorsan beavatom abba, hogy felülni szándékozom, ami ugyebár az ő számára is érzékelhető mozgással jár. Amint ezt megteszem összetámasztom az ujjaimat és úgy töprengek tovább. Nem értem. Most az a baj, hogy azok az én cuccaim lesznek? Vagy, hogy mugli dolgok? Mert oké, nem ért hozzájuk, de hát tényleg már úgy is van egy csomó, amit tud kezelni. Meg eleve, hol van ez még? Mi zavarja őt pontosan? Nem nyúl semmihez … mert fél, hogy elrontja? Vagy mert … na várjunk csak …
- Bármihez hozzányúlhatsz majd, amihez csak kedved lesz. Igaz ugyan, hogy még kilátás sincsen arra, hogy a kastélyból elcuccoljak, de amikor ez megtörténik … akkor … hát szeretném ha majd te is otthon éreznéd magad ott – erről lenne szó? Hogy nem tud azonosulni a mugli dolgokkal, amik körülöttem lennének? Hogy úgy érzi, hogy neki ott nincs semmi keresnivalója, mert nem ért ezekhez? Nem kezdek el most belemenni, hogy az általa eddig ismertekhez képest mennyire kevés dolog van a fejemben, amit így hirtelen szeretnék. Inkább megvárom, amíg meg tudom, hogy az zavarja-e hogy ő esetleg kirekesztődne onnan, mert minden ismeretlen lenne neki.
- Még el se mondtad, hogy neked mi a véleményed erről az egészről … - mondom neki csendesen, felvíve a hangsúlyt a mondat végén. Mert ugye ez egy kérdés, hogy ő mit gondol róla. Candylanden nem mondott rá semmit, azt leszámítva, hogy ez nagy dolog.  Igen az. Viszont csak most kezdek rájönni arra, hogy ez jóval többről szól. De nem gyártom az elméleteket inkább, beszéljük át, úgy tiszta lesz mindkettőnknek a helyzet.
- Nem is mondtam, hogy ne tenne meg mindent Liam bácsi érted. Lefogadom, hogy csak egy fél szavadba kerülne és már rohanna is ide ha valami miatt szükséged lenne rá. Ha meg bajba lennél, hát akkor a világon semmi sem állíthatná meg – mosolygok rá halványan a védőbeszédet hallva. Tudom én, hogy úgy van, ahogy ő mondja, és azt is, hogy tényleg úgy lenne ahogy most lefestettem. Az ugyan már egy másik kérdés, hogy lehet, hogy néha ennél többre lenne szüksége Thomasnak. Több együtt töltött időre a szeretett emberrel. De ezeket nem említem neki, mert már így is kezd szétcsúszni. Tényleg úgy fest, mint aki próbálja magát egybetartani. Vetek egy pillantást a remegő kezeire, a vállaira, ahogy a szokásosnál jobban emelkednek és már mozdulok is. Ülésből térdelésbe helyezkedem, visszaereszkedve a sarkaimra, bal kezemet a kezére teszem. Jobbomat pedig finoman a vállára teszem, simítok rajta egyet, majd egy aprót szorítok rajta mielőtt elindulna a kezem a háta felé, hogy nyugtatóan simogassam azt. Ha nem tetszik neki, vagy nincs rá szüksége, akkor egy mozdulattal le tud így rázni. Nem mondom, hogy túlságosan jól esne, de megérteném teljesen. Ahogy neki a jobb.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. szeptember 9. 12:49
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 9. 20:51 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Akkor ezt megbeszéltük. Különben tényleg simán benne lehetne a pakliban, hogy képes sem lennék feltárni a szemem a főzetnek köszönhetően, viszont én ilyenről nem tudok, az a helyzet. Kipróbálni meg nem is szeretném.
- Legközelebb megkérdezem, mi van, ha véletlen kinyitom - mondom ezt csak úgy inkább feljegyezni magamban, nehogy elfelejtsem. Hiszen annyiról tájékoztattak, hogy a hatás érdekében lehunyva kell tartanom ilyenkor mindenképpen. Talán a vizsgálati pergamenemen is van valami erről. A lényeg, hogy jobb szerintem, ha biztosra megyek és örülök, hogy ezt tisztáztuk Lauval is.
Már a megdöbbent visszakérdezésétől megkönnyebbülök valamennyire. Csaknem teljesen. Hogy nem is érti, miért ne nyúlkálnék azokhoz a cuccokhoz. Ebből én nem annak örülök, hogy szerinte igenis megtehetném, hanem annak, hogy úgy tűnik, tényleg alap neki, hogy ott leszek és megteszem.
- Nem, én... nem igazán - rázom a fejem. - Egy-két dolgot megtanultam kicsit kezelni, a többit viszont csak vele együtt használom - helyesbítem a feltételezését. Attól, mert látott benyomni egy lemezjátszót meg a filmvetítőt, még koránt sem tudok hova lenni a mugli kütyükkel. Csak megtanultam pár gombot lenyomni. Illetve a mi cuccainkat akkor is varázslat hajtja jórészt. Különben, ahogy nézem, a muglik gyakran hiszik ezt, hogy a dolgaikhoz érteni mi sem természetesebb. Pedig pont a lány tudhatná, hogy hiába él a mágusvilágban x éve, hány és hány rejtély van a számára a mai napig. Én meg még csak nem is élek a varázstalan világban és soha sem éltem egyáltalán. Csak a szeretteim egy része kedveli ezeket a technológiákat. Mindegy, mert különben az egészben nem is ez a fontos. Ami fontos, azt meg csak én képzelem be magamnak. Úgyhogy próbálom is elfelejteni. Azonban miután felül, figyelmeztetve engem előtte, a következő szavai úgy találnak bele a kényes témába, ahogyan vannak. Majdnem kiszakad belőlem egy felszabadult "igen?" arra, hogy szeretné, ha én is otthonérezném magam ott. Ám rájövök, ez mennyire furán venné ki magát, tekintve, hogy mindaz, amik miatt aggódtam, csak az én fejemben voltak. Ő nem is értené, nem tudná mire vélni.
- A véleményem? - ráncolom homlokom, miközben nyitogatom fel már éppen a szememet. Milyen véleményem kéne, hogy legyen? A költözéséről beszélünk egyáltalán? Mi lenne arról a véleményem? - Ha úgy érzed, így lesz neked a legjobb, akkor gyere el otthonról, persze - kezdek el vontatottan, csöndesen mondani valamit, igazából közben ezzel puhatolózva is némileg, mit akar pontosan hallani tőlem. Felnézek rá magam mellé, ahogy üldögél az ágyán.
Hiába higgadtam már le közben pár dologgal kapcsolatban, a kavargás már megindult bennem miattuk és a Liam bácsit illetőek mind rárakódnak, összeadódnak. Barátnőmre pillantok, ahogy segítségemre siet rohamomban..
- Bocsánat, mindjárt... mindjárt jobb lesz - kérek elnézést remegésemért. Angol vagyok, nem számít, hogy nem tehetek valamiről, akkor is szabadkozom érte. Közelsége pedig igenis gyorsítja a feloldódást. Finoman remegő kezeimmel megfogom a kezét és mélyeket lélegzek. Szépen lassan pedig visszaállok nornálisba. Abbamarad a kontrollálhatatlan reszketés. Bólogatok neki, hogy jól vagyok. - Köszönöm - mosolyodom el.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 9. 21:39 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


- Lehet, hogy nem is kell a kontroll után már használnod. De ha kell is, akkor is inkább figyelek, hogy ne történjen meg. Végül is nem véletlenül mondták, hogy ne nyisd ki a szemed – teszem még hozzá, ezzel lezárva magamban ezt a témát. Mindegy, mit mondanak neki, tényleg semmibe nem kerül nekem odafigyelni az ilyen apróságokra. Csak néha nem árt valahogy felnyitni a szememet, hogy ja amúgy vannak ám ilyenek, amikre esetleg kéne figyeljek. De majd dolgozok azon, hogy jobban észleljem ezeket.
Igazából én pont erről beszéltem, hogy tud egy-két dolgot kicsit kezelni. Éppen csak annyira amennyire számára szükséges. Egy fél pillanatig nem gondoltam olyanra, hogy Thomasnak perfektnek kéne lennie például a mosógép működési elvéből, annyira, hogy ha valami történik akkor simán meg is tudja javítani. Na mondjuk azt azért megnézném, de na kanyarodjunk csak vissza. Szóval egyáltalán nem úgy vagyok vele, hogy mindenhez érteni kellene, vagy hogy könnyű megtanulni annyi mindent.
- Hát, azoknál sokkal bonyolultabb dolgokra én sem gondoltam. Igazából most csak a képek előhívásához esetleg szükséges dolgok jutottak az eszembe. Laptop, pendrive, nyomtató ilyesmi. Persze varázslattal is működethetőek lehetnek, csak érted … nekem ezek olyan mugli dolgok, olyan ismerősek. Mint a telefon. És zavar hogy van egy mugli dolgom, és fogalmam sincs, hogy tudnám megoldani azt, amit egyébként tök könnyű lenne. De nem … nem tervezgetem még, hogy milyen dolgok kellenek majd pontosan – avatom be abba, hogy igazból fogalmam sincsen ám a berendezésekről meg úgy tényleg, semmiről. És az meg nyilvánvaló, hogy egyedül nem fog menni mindennek a beszerzése sem. Nem értek hozzájuk. Szóval ha eljutok oda, akkor nyilván felkeresek én mindenkit, akinek számít is a véleménye, hogy ilyet vagy olyat lenne érdemes. Nincsen semmi sem kőbe vésve, van beleszólási lehetőség ezekbe. De, még egyszer: hol van ez még?
Figyelem ugyan a vonásait, hátha valamit elárulnak arról, hogy igazam van-e, hogy mi zavarja. De nem sok mindent tudok meg, csak annyit látok, hogy nyugodtabb. Bármi is volt az, valószínűleg helyrerakta magában, és remélhetőleg valami olyat mondtam, ami ehhez hozzásegítette.
Ha nekem úgy lesz a legjobb? Nanáhogy, hiszen senki sem szeret úgy ott lakni valahol, hogy azt éreztetik vele nem látják szívesen. Ennél aztán tényleg jobb szinte bármi. Szinte. Még ha rengeteg gonddal is fog járni az egész. De igen, nekem úgy lesz a legjobb, az tuti.
-  Nem egészen erre gondoltam. Erre is, meg, hogy mit gondolsz az elképzeléseimről, terveimről, amiket inkább neveznék még csak valamiféle vágyaknak, vagy céloknak. Szerinted hülyeség? Lenne jobb megoldás? – már akkor ott a cukorkafesztiválon fel kellett volna tennem ezeket a kérdéseket, csak hát öhm, nos, kissé – nagyon – túlreagáltam az egészet, és képtelen voltam tisztán végiggondolni. Érdekel a véleménye, hát persze, hogy érdekel.
- Sshh – csitítom halkan, amikor bocsánatot kér. Nem kell, amúgy sem tehet róla. Persze tudom, hogy ez az udvariaskodás a része neki. De akkor sem kell most azonnal elmondania ezeket, sőt kimondania sem kellene, a szeméből meg tartásából úgy is ki tudnám ám olvasni őket. Inkább fókuszáljon arra, hogy megnyugodjon. Itt vagyok, segítek. Nem kérdezgetek, nem csacsogok, csak szimplán mellette vagyok. Megsimítom a kezét, amikor ráfog az enyémre, a háta simogatását pedig nem hagyom abba. Ez az, alakul, még pár pillanat és már a múlté az egész.
Visszamosolygok rá, tekintetem egy pillanatig  kérdő majd gyorsan átvált derűsbe. Biztos, hogy minden oké? Meg úgy egyáltalán mi is volt ez? Szokott ilyen lenni? Gyakran? Tudja mikor mitől jön elő? De gyorsan elhessentem ezeket a kérdéseket és hunyorgok egy picit. Megköszöni azt, ami természetes. És bár hiába múlt a roham nem mozdulok még el mellőle, folytatom a simogatást is. Ha már nem lesz rá szüksége majd odébb húzódik úgy is, addig és nagyon szívesen maradok így.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 9. 22:36 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Igazából soha sem az volt a bajom, hogy nem kérte ki a tanácsomat. Hiszen mit is tudnék én neki mondani? Semmiféle tapasztalatom nincs erről, engem mindig csak rakosgattak helyekre. Soha nem álltam még a saját lábamon és fényévekre vagyok tőle, hogy megtegyem. Az se biztos, hogy valaha képes leszek rá.
- Nem, ez... nagyon jól hangzik - rázom a fejem és miközben egyáltalán nem tudok semmi építővel szolgálni, és semmit nem tudok hozzáadni ahhoz, amiket elképzelt, mégis elmondhatatlanul jól esik, hogy most azt érzem rajta, számít, amit mondanék. Hogy olyan, mintha megbeszélnénk most ezt. Mintha ez a kettőnk ügye lenne. Azt hiszem, ezt vártam volna csak akkor is. Mert az, ahogy ott Candylandben feldobta ezt nekem, az nem ilyen volt. Úgyhogy, azt hiszem, most kicsit próbálom úgy venni, mintha a múltban lennénk. Ott és akkor, amikor ő ezt nekiállt eldönteni, csak azzal a különbséggel, hogy most a kezdetektől bevont engem is. - Szívesen elkísérlek majd helyeket megnézni is, meg... bármiben segítek, amiben szeretnéd - ajánlom egészemet mindenféle hezitálás nélkül és mostmár végre a helyemen érzem magam. Benne Lau életében, támogató kedveseként. Ez az, amitől megfosztatva éreztem magam, azt hiszem. Már nem érzem.
Nem hagyok fel a mély, lassú légzéssel még azután sem, hogy már úgy fest, rendeződtem. Ilyenkor még bizonytalan ám ez a rendben lét. Könnyedén visszatérhet a reszketés. Vissza tudok billenni.
- Néha van ilyen - lehelem lágyan, egyszerre nyugtatón és tájékoztatón, hiszen még ha nem is látnám rajta a kérdést, sejteném, hogy tartozom némi magyarázattal. Nem volt még tanúja nálam ennek. Mondjuk tényleg nem gyakori. Elvétve fordul elő. - Amikor felizgatom magam valamin - térek rá az okára is, ám ekkor rájövök, hogy ezt most jól megcsináltam, hiszen akkor már jogosan merül fel a kérdés barátnőmben, most ezt mi váltotta ki. Noha néha nem tudom ám én sem. Most mondjuk pont de. Viszont az elsődleges kiváltó okról nem biztos, hogy akarok beszélni. Hiszen már most, így pár perccel később tiszta idétlenségnek tartom, hogy egy pillanatra is azt hittem, ki akarna hagyni az életéből. Ám akkor is... talán jobb, ha tudja. Jobb ha tudja, mekkora mafla a barátja. Megérdemlem, amekkora hülye tudok lenni néha ezekkel.
- Tudod, valahogy úgy éreztem, hogy... hogy szerinted nincs olyan sok közöm ahhoz, hogy mikor meg hova akarsz költözni otthonról és ez rosszul esett. De már rájöttem, hogy butaság volt - mosolyodom el magamon, szégyellve a gondolatokat, amiket elétárok. - Nem is érdekes - rázom a fejem, megerősítve, hogy ezzel már komolyan ne is foglalkozzunk. Csak azért mondtam most el, hogy tudjon róla, de nincsen dolga vele. Nincs mit bizonygatnia. A helyemre kerültem. Elég volt néhány szava és mindaz, amit felém árasztott.
Azon viszont, hogy ezen kívül mi borzolta még fel a kedélyemet, azon bizony töprengenem kell kicsit. Mert nem ennyi volt. Nem mintha néha ne lenne elég akár csak ennyi. Azonban még valami közrejátszott most. Á, megvan! Nem egyszerűen közrejátszott, annál szakadt el végleg a cérna: Liam bácsi. Persze, hogy ő. Elmerengve pislogtam le kicsit kezeinkre, míg morfondíroztam, hogy most megint Laurára tekintsek. Ám, ahogy a szemébe nézek, rájövök, nem akarok erről beszélni. Félek, megint visszatérne a reszketegség. Majd elmondom máskor. Ő nem jött semmi olyannal, ami baj lenne. Nekem jutottak csak eszembe olyanok. Saját magamnak csináltam.
- Meg a többi sem - zárom hát le inkább a magyarázatomat, önelemzésemet. Nem szeretném folytatni. Örülök, hogy kikecmeregtem a mélyéről, és bár tudom, érdemes ezt majd máskor elővenni, nem kell most. Most én egyszerűen csak élvezni szeretném tovább ezt a csodás estét, a lány társaságát. Remélem, megérti ezt! Remélem, nem baj, hogy nem osztom meg vele a többit! Úgyis biztosan sejti, hogy bácsikámmal kapcsolatos. Ő jobban átlátja ezeket, mint én. Arra is ráérzett, előbb mi nyomaszthatott.
Elengedem kezét és puhán visszadőlök hát, feljebb húzva a paplanom. Mosolyogva nézem Laut. Jól vagyok, tényleg.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 9. 23:27 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o



Nem zavar egyáltalán, hogy igazából semmi újat nem mond. Egyszerűen csak örülök annak, hogy elmondja a véleményét. Jól hangzik, szerinte jól hangzik. Persze ha nem nyerte volna el a tetszését a dolog sem lenne semmi gond, csupán akkor valószínűleg nekiállnánk töprengeni, hogy akkor mégis hogy kéne, hogy lehetne. Ha ő neki nincs ötlete, akkor lehet, hogy a felnőttekhez fordultunk volna. Rendben hogy naivak vagyunk mindketten, de nem ostobák. Ha szerinte valami nem oké, vagy akár szerintem, akkor érdemes utánajárni, bevonni másokat is.
- Jaj de jó, reméltem, hogy így lesz! – vidulok fel egy hatalmas sóhajtás után. Nagyon örülök annak, hogy nem egyedül kell végigcsinálnom az egészet. Biztos meg tudnám ugyan oldani, de őszintén szólva nem akarom. Jaj tök szuper lesz, majd megyünk mindenfelé, kiadó lakásokat nézegetünk és … . Eddig jutok a gondolataimban, majd egy aprót rándul a szám széle és gyorsan lehunyom a szememet pár pillanatra. Nos igen, abból, hogy kell nekem egy hely, elég gyorsan lett valami olyasmi, hogy majd együtt nézünk helyeket. Merthogy persze segít. Igen, segít. Segít. Támogat. Mellettem áll, ilyesmik. Ismét rándul egyet a szám, de egy gyors levegővétel és máris meg van oldva. Nem most kellene hisztérikus nevetésben kitörnöm egy iciripiciri pánikocskaszerűség miatt, amit a gondolataim okoznak. Még pár mélyebb levegő, és már rendbe vagyok. Remélem simán betudható annyinak, hogy nagyon örülök, és nem kell belemennem abba, hogy mégis mi jutott az eszembe. Nagyon, nagyon remélem! Téma lezárva.
Körkörösen kezdem el a hátát simítani, hol az ujjbegyeimmel, hol finoman körömmel. A lényeg, hogy megnyugtató és egy kicsit elterelő is legyen. Hogy erre is tudjon koncentrálni, ha szükséges lenne. Nem, valóban nem láttam még ilyennek, és nem igazán tudnám elmondani most magamról, hogy teljesen nyugodtan szemléltem végig. De látszik ebből rajtam bármi is? Nem, addig nem, amíg arról nem értesít, hogy már jól van. Egyedül akkor vehető ki a kérdő tekintetet mögött az aggódás.  Felizgatja magát valamin? Akkor jól láttam, hogy nagyon zaklatott. De hogy ennyire, hogy rohamot váltson ki nála?! Erről sejtelmem sem volt. Oké, a rohamról sem. Vannak ötleteim, hogy miért került most ilyen állapotba, szóval emiatt sem kérdeznék rá. Meg amiatt sem, mert csak most múlt el neki. Ha most feleleveníti magában akkor kezdődhet az egész elölről, gondolom én. De ő végül elmondja.
- Értem – felelem egyszerűen mindarra, amit elmond. Lenne ugyan mit hozzáfűznöm ahhoz, hogy nincs köze a dolgaimhoz, de ő már lezárta ezt a témát. – És amúgy ilyenkor mit lehet tenni? Mi segít a legjobban?
Biztonságosabb inkább ez után érdeklődni. Ha megtörténik a baj, akkor én mivel könnyíthetem meg a dolgát? Egy ideig mintha gondolkozna, valószínűleg a kiváltó okokat illetően, a saját gondolatait érzéseit elemezgetve, majd látom az elhatározást a tekintetében. Biccentek egy aprót, már az előtt, hogy ő kijelentené a tényt. Téma lezárva. Nem akar belemenni a többibe. Hagyom, hogy visszahelyezkedjen, és már vissza is tér az arcára a szokásos mosoly.
- Oké, mit szólnál ahhoz, ha megmutatnám milyen képeket csináltam az imént? – mire befejezem a kérdést, már félig mellette is ülök, kezemben a telefonnal. Még egy picit fészkelődök, hogy jól lássa a kicsi képernyőt, anélkül, hogy az imént megtalált kényelmes helyzetén változtatnia kellene. Előhívom az első képet, amin Thomas van lehunyt szemmel, meg Benito. Utóbbi a hasát felfelé fordítja, ám a fejét olyan szögben tartja, mintha ki lenne tekerve a nyaka. Vicces, amikor így fekszik a kis állatka. Amíg alaposan megszemléli a fiú ezt a képet, addig én alig észrevehetően megcsóválom a fejemet. Méghogy szerintem nincs sok köze ahhoz, hogy mi történik az életemben. Ez tényleg butaság.


xxx

Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 10. 22:06 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Igazán örülök, hogy örül. Meg különben is örülök. Mostmár egészen másként állok ehhez az egész költözéshez. Végre minden a helyén. Érdeklődve pislogok rá, ahogy hosszan lehunyja a szemét. Ezzel a tekintettel találkozhat akkor is, amikor feltárja. Mintha valami eszébe jutott volna. Különben amennyire rémesen kellemetlen, ha így összejönnek bennem a dolgok, olyan végtelenül jóleső, mikor mindez feloldódik. Mikor elmúlik a remegés, elmúlik a rohamféleség és minden olyan, mint előtte volt. Mintha nem történt volna semmi.
- Nem is tudom... - vonom össze a szemöldököm. - Le kell nyugodnom. Mélyeket lélegezni vagy járni egyet. Ilyesmi. Attól elmúlik pár percen belül. Mint most. Oké, van, amikor hosszabban tart, viszont az tényleg nagyon ritka - rázom a fejem, hogy talán szóra sem érdemes. Nem csak ezek az elvétve berobbanó esetek, hanem úgy az egész. Mert tényleg nincs vele nagyon mit csinálni. Azonban az érdeklődését nyilván nem akarom semmibe venni és szívesen elmondom, amit tudok, ezen nem múlik. - Megvizsgált a gyógyító még az otthonban emiatt - derül ki, hogy egyáltalán nem új ügy ez. - Meg mert különben is könnyen görcsölök meg zsibbadok. Azt mondták, magnéziumhiányom van és kaptam rá főzetet. De nem nagyon hatott. Úgyhogy azt mondták, nem tudnak vele mit csinálni. Mélyen kell lélegeznem, vizet innom esetleg, de főleg megnyugodni - vonok vállat, ismertetve a lánnyal, mit írt elő végül az orvos. - De ez már tök rég volt. Fura, szinte el is felejtettem - mosolyodom el. Milyen érdekes, mennyire a háttérbe rakja az ember bizonyos emlékeit. Pedig azt hihetnénk, egy ilyen vizsgálat jelentős és jobban elraktározod, feljegyzed magadban. Hát én ezeket annyira jól elraktározom, hogy úgy kell külön erőfeszítéssel előszednem.
- Jó! - csapok le egyből a képnézegetés lehetőségére és mocorgok azért egy keveset hozzá, hogy kényelmesen szemlélődhessek. Végül összekulcsolom kezeimet hasamon és vigyorogva nézek a sárkányleopárddal közös képre - Aaawh - olvadok és lemosolygok Benitora, odanyúlva, megsimogatva a hasát, amit még mindig kínál nekem. Csoda pofa ez a csodacica.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 10. 22:49 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Mire kinyitom a szemem addigra már egész jól lenyugszom. Bár ez talán nem a megfelelő szó, hiszen nem is voltam se zaklatott, se ideges meg semmi ilyesmi. A kissé visszafojtott nevetésszerűségtől viszont csuklani kezdek. Tipikus. Belepislogok a csodaszép csokibarnákba és máris azonnal tudom, hogy észrevette ám, hogy valami jár a fejembe. Jó, hát nem nagyon szokott csak úgy meg-megrándulni a szám széle. De azért egy kicsit meglepő, hogy felfigyelt rá.
- Azt … ugye tudod …, hogy azt … fo-ogják hinni – kezdek bele majd pici szünetet tartok enyhén ingerült arckifejezéssel. Hülye csuklás, félbeszakítja a szavaimat és képtelen vagyok egybe elmondani. Lehet, hogy nem is kellene, de… Ugyan mi ez már nekünk? Úgyis rájön majd ő is magától, és amúgy is, miért ne mondhatnám el neki? – szóval, azt fogják hinni, hogy közös helyet keresünk. Kettőnknek. Tudod. Ö-ö-összeköltözősen – fejezem be végül lesütve a szememet. Mert végül is mi mást hinnének ha egy pár megjelenik lakást nézegetni? Hogy ebbe mi a mókás?  Nem maga az ötlet, dehogy, csak hát rólunk van szó mégis csak. És a feltételezések, meg az átlagos dolgok … na hát ránk nem igazán igazak. A kis pánikocska rész is ebből adódik, hogy belegondoltam az összecuccolásba, ami egyszerre tűnik picit ijesztőnek – jó, nekem mi nem tűnik annak? – és, hát … felettébb izgalmas dolognak. Olyannak, amit el tudok képzelni, ami hát … tök jó is lenne. Nem most, nyilván nem most. Majd, egyszer, talán, valamikor. Izé. Hát ebből lett a hisztérikus nevetés kényszerem, amit szerencsésen leküzdöttem. – De nem baj ha azt hiszik, mármint higgyenek, amit csak akarnak. Én nagyon örülök annak,  hogy elkísérsz, meg szeretném is.
Teszem hozzá gyorsan, hogy tudja hányadán állok a dologgal. Fürkésző tekintettel nézem őt, hogy vajon ez mennyire rázza meg esetlegesen. Csak nehogy megint rohamot kapjon itt nekem! Azt láthatja rajtam, hogy tényleg őszintén gondolom az örömöt és a vágyat is, hogy eljöjjön velem majd. És hogy tényleg nem érdekel, mit gondolnak, hogy minek látszik majd. Nincs ezzel semmi bajom. És nem tartom marhaságnak, nem zárom ki a lehetőséget, hogy majd egyszer megvalósulhat a dolog.  De most csak eszembe jutott,  már lepörgettem magamban, már sehol semmi a korábbi fura reakciókból.
Bólogatva hallgatom, hogy mi a teendő egy újabb roham esetén, de igazából nem sok. A meglepetésem is tisztán kiül az arcomra, amikor visszaemlékszik a korelőzményére. Nem azért csodálkozom, mert elfelejtette, hanem azért mert ez már régóta fennálló probléma akkor. Jó ritkán jön elő, de akkor is.
- Reméljük nem lesz gyakran ilyen – teszem még hozzá, mielőtt belekezdünk a fénykép nézegetésbe. Ez volt a legjobb mód, amit ki tudtam eszelni hirtelen arra vonatkozóan miszerint felfogtam, hogy nem most beszéljük meg a többi őt aggasztó dolgot. És még ráadásul remek elfoglaltság is.
- Ezen kívül van még pár kép a szobáról, csak úgy – mondom miután kigyönyörködte magát a cicás képen, és tovább lapozok a többire. Igazából egyszerűbb lenne ha ő tenné ezt, de tényleg csak 3-4 képről van szó, az meg nem sok.
- Csináljunk most párat? – kérdezem meg vidáman rápillantva a fiúra.
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 10. 23:44 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Összeszűkítem picit szemem, ahogy hallgatom barátnőmet. Mit fognak hinni? Elmosolyodom, ahogy csuklik. Cuki. Nyilván, kellemesnek ez nem túl kellemes. De kivárom, nem kell izgulnia. Végül csak sikerül befejeznie, amit akart.
- Ó - szökik fel szemöldököm. Nem gondoltam erre. - Hát... - kezdek bele valamibe, pedig elképzelésem sincs, mit akarok erre mondani. Ugyanis én nem viszem ám tovább a gondolatot odáig, ameddig Lau teszi. Én megragadok annál, hogy hisznek majd valamit, ami nincs úgy és feltételezem, a lány azért agyal ezen, mert esetleg ez bonyodalmat okozhat, hiszen két embernek más megkötésekkel adják ki a lakásokat, mint egynek. Mindegy, majd elmondjuk legfeljebb, hogy csak neki keresünk. Lau is megerősít benne, hogy ez nem gond, miközben rajtam teljes nyugalom ül, hiszen az én eszem nem jár semmilyen összeköltözés felé. Most nem. Lehet, majd fog. Majd eszembe jut ez a kis beszélgetés pár perc, pár óra vagy pár nap múlva és akkor felgyúl az isteni szikra.
Miután túlbeszéltük a remegésem kérdéskörét és megegyeztünk, hogy lehetőleg ilyen ne gyakran legyen, jöhet a képnézegetés. Nem nyúlok a telefonért, nem veszem át, még csak a szándék legkisebb jelét sem adom. Hiszen azt sem tudom, hogyan kell kezelni, mit kell vele tenni. Mármint látom, hogy az ujjával lökdösi arrébb a fotókat, meg minden, azonban ez... magas nekem, na.
- Csinálhatunk - megyek bele egyből, jükedvűen.
- Felkapcsoljam a villanyfényt? - használok már megint meglehetősen helytelenül egy mugli kifejezést, miközben elpillantok a bejárat melletti kapcsoló felé. - Van ezen is olyan, hogy minket fényképez? Mármint hogy látjuk magunkat? - mutatok rá a mobilra és hadonászásomban megnyomom véletlen a képernyőt, amitől átvált a képernyő. - Hopp... bocsánat - kapom barátnőmre a tekintetem, hogy ugye most nem követtem el valami végzeteset.

¤ ¤ ¤
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 11. 00:32 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Az összes pénzemet fel mertem volna tenni rá, hogy eddig eszébe se jutott ez a dolog. Meglepődött, és az arckifejezését elnézve nem igazán rakta még össze magában, hogy egészen pontosan miről is van itt szó. Nem baj, egyáltalán nem baj. Na viszont nekem az nem jutott eszembe, hogy  a lakáskiadás kapcsán jelent majd valami nehézséget az, hogy ketten nézegetjük. Pedig, nyilván a bérleti díj, meg minden. Na, mindegy, ezen most aztán felesleges agyalni, majd meglátjuk mi lesz ha ott leszünk. Őszintén szólva kezdem várni, hogy ott tartsunk. Még ha ehhez az kell, hogy túlessünk a „haza”látogatáson. És most erre inkább nem gondolok.
Főleg mert van ennél is jobb dolgunk is, mégpedig a fotózkodás. Igaz, hogy nem egészen tudom, hogy fogjuk megoldani, de majd lesz valahogy. Maximum jókat nevetünk a készült borzadályokon.
- Villa … ja, hagyd majd mindjárt felkapcsolom a lámpát, úgyis szomjas vagyok – elsőre nem értem meg, hogy mire gondol villanyfény alatt. Aztán persze leesik a dolog, ám inkább egy egyszerűbb kifejezést használok ahelyett. Nem szeretném állandóan kijavítgatni ha valaminek nem egészen a modern kifejezését használja. Idővel úgy is ráragadnak a megfelelő szavak, én nem akadok fenn rajtuk, más meg most nincs itt. Mindenesetre ha tudok, akkor kínálok egy alternatív szót, amivel aztán tényleg nem lehet melléfogni, anélkül, hogy azt az érzést erősíteném benne, hogy egy csomó dolgot nem tud. Már épp dőlnék előre, hogy felálljak, amikor a kérdései megakasztanak a mozdulatban. Összeráncolom a homlokomat mialatt gondolkozom.
- Öö, kellene, hogy legyen valami ilyesmi – pedig a múltkor már sikerült valahogy megtalálnom, de vajon mit is nyomtam meg akkor?  Töprengőn figyelem az előhívott kamera módnál a kis ikonokat, majd felderül az arcom. Áhhá, az lesz ott! Vagyis, az előbb még az volt ott. De várjunk, az előbb még a szoba képét mutatta, most meg valami egészen furát. Mintha … várjunk csak!
- Öhm, azt hiszem meg is találtad – megmozdítom a telefont, mintha tükörnek akarnám használni, és voilá, máris mi vagyunk a képen. De tényleg elkell ide az a fény, szóval át is nyújtom a készüléket Thomasnak, hogy orvosoljam a problémát. – Nyugodtan nyomogathatod ám, nem tudsz benne nagyobb kárt tenni, mint én. Hozzak neked is vizet?
Szólok neki oda mosolyogva, arra utalva hogy én sem értek ám még valami jól a saját készülékemhez. Sms-t írni tudok, telefonálni tudok. A többit még nem nagyon használtam, de ami késik, nem múlik. A lámpa felkapcsolása után beugrom gyorsan a fürdőbe, hogy az innivaló is szervírozódjon a szobába. Az éjjeliszekrény pont jó lesz erre. Gyorsan visszatelepszem az ágyra, törökülésbe helyezkedve. Na, így már jók lesznek a képek.
- Elvileg van rajta valami időzítő is, beállíthatjuk, hogy hány másodperc múlva csinálja meg a képet automatikusan. És akkor nem kellene fogni a telefont.
  
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 11. 21:10 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Meglepődötten vigyorodom el, mikor kiderül, hogy véletlenül megtaláltam a módot, amit kerestem. Áhá, már látom is magunkat. Megkapom a telefont, amit két kezemben fogok, meglehetősen furán, mintha egy ereklyét adtak volna át nekem, csak egy selyempárna hiányzik alóla. Köszönettel nem kérek vízet. Amíg barátnőm odavan a mosdóban, addig óvatosan megnyomok a képernyőn pár ártalmatlannak tűnő szimbólumot. Ez a varázspálcás elég bíztató. Viszont hamarosan rengeteg fura dolog történik velem. Legalábbis azt hiszem, hogy velem történik, hiszen a képernyőn az látszik, hogy szívek szállnak körülöttem, viszont mikor körbevizslatok, sehol semmi. Átnyomok egy másik kis figurára, mire medvefüleim lesznek. Odakapom kezem, de nem érzek ott a világon semmi változást.
- Lau, ebben van ilyen illúziómágia billentyű - újságolom az előkerülő lánynak elképedve és megmutogatom neki, mennyi mindent tud csinálni velünk a telefonja. Miután ezzel kiszórakoztuk magunkat, barátnőm elintézi, hogy megint simán önfényképező beállításon legyünk.
Kezdetét veszi a fotózkodás! Kapcsolunk időzítőt, ez viszont inkább csak azt segíti elő, hogy miután lenyomtam a gombot, jobban kinyújtsam karom és megtaláljuk a megfelelő kamerázási szöget, hogy mire elér a nullához, mindenki benne legyen a keretben, tetszőleges arcot vágva. Először még helyesen mosolygunk, aztán javaslom, hogy ilyen-olyan kifejezéseket vágjunk. Gondolkozós, távolba révedős, aztán integessünk, végül persze átmegy az egész idétlenkedésbe, én meg nem átallok ezeket a nevető, beszélgető pillanatokat is megörökíteni. Mindig ezek a legjobbak.
Miután visszanézegettük az alkotásainkat, bevetjük magunkat a fürdőbe a közös fogmosásra és egyezményesen nyugodni térünk. Későre jár. Oldalamra fordulok, felkönyökölve, így nézem Laut, fáradt mosollyal. Benito a vádlimnál ölt gombócalakot. Váltunk még pár szót a holnapról barátnőmmel, aztán...
- Jól van. Hát... akkor jó éjszakát - kezdem igazgatni magamon a paplant, mikor elérkezünk ehhez a pillanathoz. Kisváratva vontatottabbá lesznek mozdulataim. Hálótársamra kúszik a tekintetem. Elmosolyodom, tekintetébe merülve, arcán kalandozva, aztán röpkét nyalok ajkaimon, lassan föléhajolok és finoman szájon csókolom, megpecsételve a szóbeli búcsút, mielőtt az álmok világába lépnénk. Felemelve a fejem, szemébe nézek, érzelmekkel telten, majd visszahúzódom saját térfelemre. Hasamra fordulok és kezem magunk közé pihentetem, lezárva pilláim, végtelen jólesően szusszanva egyet, beszívva aztán az eső dús illatát. Hallgatom a cseppek kopogását, a csodacica dorombolását, barátnőm neszeit.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 11. 22:08 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Mosolyogva nézem a barátom meghökkent arckifejezését, ami arra utal, hogy valami nagyon érdekeset vagy furcsát talált. Vagy mindkettőt. Kíváncsi is leszek rögtön, hogy vajon mi lehet az. Nem kell sokáig várnom, mire lekapcsolom a fürdőben a lámpát addigra már meséli is. Illúziómágia billentyű? Hát az meg mi lehet? Nincs olyan tárgyam, így nem igazán tudom mire vélni ezt a kifejezést. Bűvész trükköket csinál a telefon? Jaj, lehet hogy azokra a fura bigyókra gondol, amikor mindenféle fura állatfigurás dolgokat pakol rá az emberre.
- Awh, ez cuki! – mutatok rá a nyuszifüles képre, kezeimet pont úgy érintve a fejemhez, ahogy az illúzión látszik. Kicsit meg is döntöm hozzá a buksimat, így aztán tényleg egy kis kajla tapsifülesre hasonlítok.  A malacorros az úgy annyira nem nyeri el a tetszésemet, de összeségében zseniális az egész. Ám ideje komolyra fordítani a szót, szóval visszaállítom normálisra a készüléket, és már kattog is vadul a telefon, képek tucatjait készítve el. Valahogy sikerül olyan gyorsan megnyomni, hogy egy rendes kis sorozatkép áll össze párból. Az idétlenkedős arcainkon meg hát muszáj vagyok kacagni, de annyira, hogy még a szemeim is megtelnek könnyel.
- Hogy eddig miért nem csináltunk ilyet?! – nyögöm ki nagy nehezen a hasamat fogva. Ez a sok nevetés és rázkódás … hát most szabályosan izomlázam van. A vicces képek közé azért itt-ott belekerül egy-egy komolyabb arcú is, de egy olyat nem találok, amire azt mondanám hogy törlendő. Egy hirtelen ötlettől vezérelve átállítom a készüléket és mielőtt még lefekvéshez készülődnénk gyorsan kimászom az ágyból és levideózom a szobát, a macskán végigsimító Thomast, majd őt, ahogy kikecmereg, hogy elinduljon a fürdő felé. Ez még jobb mint a fotózás! Csak pár lépést tesz meg, már kapcsolom is ki a kamerát, és a telefont visszatéve az asztalkára már csatlakozom is hozzá a fürdőbe.
Ásítozva térek vissza a szobába, ma biztos, hogy ahogy leteszem a fejem párnára elalszom. Bevackolom magam a helyemre, rögtön Thomas felé fordulva, derekamra ráhúzva a takarót. Nem fázom úgy különösebben, de tegnap is betakaróztam (?) szóval biztos kelleni fog. Vagy nem, de akkor meg lerúgom. Beni szerencsére jó cica, és marad a másik térfélen, nem csatangol be közénk.
- Jó éj … - érkezik a feleletem, ám megakadok a szóban. A fejemből kiszállnak a gondolatok, ahogy fejest ugorva elmerülök a csokibarnák feneketlen mélységű áramlataiba. Nem időzhetek bennük túl sokáig, mert elvonja a tekintetét. Hosszan fújom ki a levegőt, amit eddig benn tartottam és ahogy tovább figyelem őt, rájövök,hogy tudom mi fog következni. Pulzusom felgyorsul, szám egy gyors mosolyra húzódik mielőtt az ajkai az enyémhez érnének. Viszonzom a jóéjt csókot, ismerősként üdvözölve a sok kis lepkét, ami az érzés nyomán megjelenik. Jólesően hümmögök egyet, majd szeretetteljes pillantással nézek rá, amikor újra forogni kezd a világ körülöttünk. – ..szakát.
Halkan fejezem be a korábban félbehagyott szót, majd eligazgatom a párnámat, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni rajta. Szemeim le-lecsukódnak, de egy darabig még küzdök, hogy újra kinyissam őket. Egy idő után ez már nem sikerül, vonásaim lassan elsimulnak, és már bele is vetem magam az álmok tengerébe. El-elmosolyodom, meg-megrezzenek, talán még kezünk is összeér Thomasszal. Ki tudja? Az biztos, hogy egy ilyen csodálatos nap után egyáltalán nem meglepő, hogy nagyon szépet álmodok.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek