28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Ho-ho-ho-hó! 🎅
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Andretzky Korinna
Független boszorkány, Animágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Cinkelány
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 224
Írta: 2019. március 3. 14:25 | Link

Mr. Everleigh
Öltözetem


Az az egyetlen mondat, Keszthelyen ért. Látni akarlak. Ebben benne van a minden. Látni akar. Miért? Hogy azt mondja, rendben? Vagy, hogy ezt, nem? Látni akar. Mindegy miért, de ha látjuk egymást, ha nem csak papír és tinta lesz minden, mely mögött egy halványuló emlékkép lapul, akkor én már boldog vagyok.
Jöjjön hát ide, kértem, semleges vidékre. Semleges? Csakugyan az volna? Hiszen körülöttem mindenhol Balázs emléke néz vissza rám. Balázs. Levettem egy képet, majd visszatettem a falra. Balázs azt akarná, hogy boldog legyek. Ésha Jacket választom, és ha Jack engem választ, tudnia kell életem ezen részéről. Tudnia kell Balázsról. Tudnia kell a múltamról. Nem mindenről, de róla igen. Ő különleges nekem.
Nem is biztos, hogy ide eljutunk, hiszen azt írtam, hogy a hajókikötőben találkozzunk, háromkor. Ideges vagyok, a szemem kihúzását négyszer rontom el, mire végre elhiszem, hogy tökéletes. Nem akarom túlspilázni, mert nem tudom, hogy mi lesz velünk például fél négykor. Lehet, hogy csak elbúcsúzik tőlem. Hogy a makulátlan stílusa nem engedi, hogy írásban köszönjön el. Élő szóban találkoztunk először, és talán úgyis beszélünk utoljára. Meg fogom érteni. Meg  kell értenem. Nem öltözök úgy, mint legutóbb, nem leszek más. Azt adom, amit a hétköznapokban jelentek. Farmer, pulcsi. Elegáns, de nem kirívó.
Bár már tavaszodik, csalóka a napfény, várakozás közben a vizet kémlelem, a kabátot fázósan húzom össze magam előtt. Minden perc egy kínszenvedés, minden perc úgy telik, mintha öt perc lenne. Aggódom.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 94
Írta: 2019. március 3. 15:10 | Link

A.  K.
Látni akarlak.


Jack már percek óta figyeli a kikötőben várakozó nőt. A háttérben áll, vállát egy vaskos fa törzsének dönti, szemét egy pillanatra sem választja el Korinnától. Olyan sok idő telt el azóta, hogy ők ketten, emberi alakjukban találkoztak, hogy most egészen borzongatja a viszontlátás gondolata. A viszontlátás.
Észre sem vette, hogy míg ők az otthon védelmében pennával a kezükben, tintafoltos arccal egymás levelei fölött görnyedtek, a hónapok odakint elteltek, hogy a tél elmúlt, és lassan ismét minden zöldbe borul.
Fogalma sincs, mi lesz. Nincsenek elvárásai, képzelgései annál inkább. Látja Korinnát maga mellett a stég kopott deszkáin ülni, somolyogva, zavartan a vizet bámulni, látja őt rá mosolyogni, kéz a kézben sétálni, a hűvös szélben összesimulni. A sóhaj nehézkesen szakad ki belőle.
Korinna hol balra, hol jobbra néz, Jack látja rajta, hogy ideges, hogy egyik lábáról a másikra állva várja őt.
Ideje indulni.
Ellöki magát a fától, megigazítja kockás pulóverét, majd zsebre tett kezekkel a nő mögé sétál. Hevesen kalapáló szívvel, sűrűn pislogva áll meg mögötte alig néhány méterrel.
- Korinna - jobb öklét szája elé téve köszörüli meg a torkát, majd a félelemtől kiszáradt szájjal folytatja. - Szia. Kicsit hamarabb érkeztem, és sétáltam egyet a közelben.
Jack hüvelykujjával zavartan maga mögé mutat, aztán elmosolyodik, és tekintetét végighordozva Korinnán, enyhén megingatja a fejét. A nő gyönyörű. De akkor mi a gond? Az agya egy hátsó szegletében hirtelen lábra kapó rémisztő gondolat előretolakszik. A nő gyönyörű, ... pont, mint Virginia.
A mosoly lehervad Jack arcáról, és pillantását lesütve kezd összpontosítani. Ki kell zárnia magából a másik nőt. Mert most már Virginia a másik nő.
Sokáig úgy érezte, hogy Korinna az, ő a másik nő, akinek nem volna szabad a napjai részesévé és a gondolatai visszatérő vendégévé válnia, tegnap éjszaka azonban, mikor képtelen volt elaludni, s végül az íróasztala mögött kötött ki, azzal, hogy leírta: látni akarlak, pontot tett Virginia végére. Eldöntötte, hogy vége. Elhitte, hogy ő már nem létezik többé. Végleg elengedte.
Utoljára módosította:Jack W. Everleigh, 2019. március 3. 15:20
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
Független boszorkány, Animágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Cinkelány
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 224
Írta: 2019. március 3. 15:44 | Link

Mr. Everleigh


A hangja távolról, mégis közvetlen közelről szól hozzám, összerezzenek és bizsergek egyszerre, mint akit áram csapott meg. Reszketek és vágyok rá, vele akarok lenni, és most mégis, félek megfordulni. Ideges, őrülten ideges vagyok. El is köszönhet tőlem, ha megfordulok, az búcsú lesz? Nem tehettem, hogy nem írom le, ennyi idő után ki kellett adnom magamból. Azt akartam, hogy tudja, önző módon mindent feltettem egyetlen lapra. Tessék Jack, feltártam magam, fogadj el, vagy búcsúzz örökre. Mondjuk leginkább fogadj, de ez ugye nem olyan dolog, amibe bele kellene merülni.
- Jack, szia!
Mosolyogva köszöntöm, és elpillantok arra, amerre mutat. Mosolyog, és ez jó, ám még éppen az előtt, hogy elhinném, ez valóban egy jó jel, a mosolya lehervad. Istenem Jack, ne tedd ezt velem. Mit akarsz? Neked adom magam, vedd el a testem, vedd a lelkem, vedd a gondolataimat. Minden a tiéd. Ledobom a pajzsom, ledobom a kardom. Ellened nem harcolok, ellened nem harcolhatok.
Imádlak és gyűlöllek egyszerre, hiszen a tekinteted a páncélomat megrepesztette, hangod a kardom elgörbítette. Beengedtelek ide, a városba, ami az utolsó mentsváram volt. Beengedtelek ide, az életem titkos szegletébe. Miért múlt el a mosolyod? Olyan jól állt. Gyönyörű voltál vele.
- Tetszik? Ez a szakasz egész szép. A Helikon park a kedvencem, de a kastélykert is csodaszép, mondjuk inkább nyáron, de nagyon szeretem a kaktuszokat.
Mi van? Nagyon szeretem a kaktuszokat? Kit érdekel? Jesszus lány, szedd már össze magad egy kicsit kérlek! Közelebb lépek egyet, egészen közel vagyok már így is, de muszáj még közelebb lennem hozzád.
- Mit szeretnél csinálni? Sétálhatunk, beülhetünk valahova, vagy akár hozzám is elmehetünk. Pár utcára lakok innen.
Persze, rögtön felviszem magamhoz, hogyne, mi sem természetesebb. Istenem, szét vagyok esve! Te meg nem mosolyogsz.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 94
Írta: 2019. március 3. 16:11 | Link

A.  K.
Látni akarlak.


Korinna hangja megmelengeti Jack szívét, főleg mikor nevén nevezi őt. Olyan, mintha a leveleik ezzel az egy szóval lépnék át képzelet és valóság határát, mintha a méterekkel a vízfelszín alatt, a tengerfenékbe ágyazott érzések, gondolatok, a saját, egymásnak való jelentésük, minden, amik ők ketten valaha is voltak, egyszerre kibukkannának az édesvízből, és Jack hosszú hónapok elteltével most először jutna lélegzethez.
- Nagyon - feleli mély baritonján, kissé artikulálatlanul. Ritkán beszél, és akkor is leginkább Doriával, aki már félszavakból megérti őt, így előfordul, hogy vadidegenek azt hiszik, nem is magyarul beszél, pedig csak elharapja a szavak végét. Az ujját szorító, megbűvölt pecsétgyűrű különben tesz arról, hogy bármilyen nyelven is szólaljon meg, a környezete gondolatait már saját nyelvén hallja. - Még nem jártam errefelé, de Keszthely csodálatosnak tűnik.
Már éppen kezdenek olyanok lenni ők ketten, mint két zavart kamasz, akik inkább elcsevegnek az időjárásról, mintsem valamivel jobban is megismerjék egymást. Habár Jack és Korinna mostanra már jóval mélyebben ismerik egymást, mint azt a második találkozó megkívánná, a kezdeti nehézséget áthidalhatják a város dicsérésével és...
- ...a kaktuszokat? - kérdezi a férfi félszeg mosollyal, szemöldökeit csak egy múló pillanatra húzva össze, majd vonásait gyorsan kisimítja, nehogy Korinna észrevegye a mozzanatot, és azt higgye, valami rosszat mondott, vagy, hogy Jack nem is olyan, amilyen, hanem inkább pontosan olyan, mint a többi, egy bennszülött bárdolatlan bunkó.
- Ööö... - jön a határozott válasz, miután célt tévesztett gondolatai közül a nő kérdése, és a kérdésébe foglalt meghívás rántja vissza. Hűha! Jack ajkai elválnak egymástól, és Korinna vállán át a vízre pillant, úgy tűnik, Aquamantől a semmiből várja a megoldást. - Talán először sétálhatnánk egyet. Megmutathatnád a kedvenc kávézód, amiről írtál, és esetleg megihatnál ott velem egy kávét. Nem tudom..., csak ha van hozzá kedved?
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
Független boszorkány, Animágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Cinkelány
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 224
Írta: 2019. március 3. 16:40 | Link

Mr. Everleigh


- Nyáron még szebb, rengeteg program van itt, csodás a gasztronómia, a borok, a hangulat. Egyszerűen, pezseg a véred.
Nem úgy, mint máskor, amikor valami jó történik veled. Nem, ez másféle pezsgés, ez különleges. A gyerekkorom egy részét itt töltöttem, a nagyi háza nem lehetett másé, csak az enyém. Nekem itt kellett maradnom. Nekem ide kellett hoznom Jacket, és Jack itt van. Mondanám, hogy majd nyáron megérti, hogy miről beszélek, de ne szaladjunk annyira előre. Nem mintha a levelemben nem azt fejtegettem volna, hogy szívesen hallgatnám, ahogy beszél, miután szeretkeztünk. Pedig ez a nagy helyzet. Kiéget aggyal az ember őrültségeket beszél, össze s vissza, sokszor összefüggéstelenül. Tudom, hogy ha mi együtt lennénk, az első alkalommal ez lenne velünk is. Csak szavakat mondanánk ki, csak beszélnénk a semmiről.
- Kaktuszokat.
Mondom félszeg mosollyal, mert nem tudom, hogy ezt mennyire értékeli. Rengeteg kaktuszom van otthon, a legnagyobb meg én magam vagyok talán. A gondolatra elmosolyodom, hiszen nem gondoltam volna, hogy ilyen helyzetben is humoromnál lehetek. Azt hittem, mostanra már belegyalogolok a vízbe.
- Jó tervnek tűnik. Egy kicsit sokat kell sétálnunk hozzá, de megéri, mert nagyon finom ott minden. Vannak tortáik, sőt, egy csomó marcipánjuk, ilyen kiállítás.
Hoppanálhatnánk is, nem venné észre senki, de sétálni szeretnék vele. Vele szeretnék lenni. Lépek még egyet felé, és egy nagy levegőt véve, megteszem. Karomat Jack karjára fonom, ujjaimat megpihentetve a szöveten.
- Oda fel kell mennünk.
Mutatok a templomtoronyra. Kicsit persze arrébb, de onnan már csak néhány lépés, és tényleg megéri. Én mindig elmegyek oda. Miközben elindulunk, sűrűn pillantok oldalra, hogy mit szól, amikor ilyen merész lépést tettem.
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 94
Írta: 2019. március 3. 17:40 | Link

A.  K.
Látni akarlak.


Jack vére már most is pezseg, de a világért sem adna ennek hangot, vagy tenne a nő felé egy jelentőségteljes lépést, egy olyat, amiből Korinna bármit is leszűrhetne. A férfinak gyakorlatilag nincs randevú-kultúrája, nem ért a nők nyelvén, ő soha nem ment oda bárokban neki tetsző lányokhoz, hívta meg őket egy pohárka gintonicra, vagy csúsztatta ujjait idegen ujjak közé, és vonta a táncparkettre a nőt, aki a bűvkörébe vonta. Igazából soha nem is tetszett neki senki, kettőt kivéve. Egyikük most itt áll vele szemben, és a hely hangulatáról beszél. Ő meg csendben figyel, olykor biccent, és olyannyira koncentrál Korinna hangokat, szavakat formáló ajkaira, hogy közben mindenről lemarad.
Jack egyetlenegyszer járt bárban. Méghozzá a kedvesével ment el, aki kikérte helyette az italokat, mire ő álmatagon a pultra készítette a pénzt, és szende mosolyával a lányra nézett, figyelte az arcát, a mozdulatait, és őt figyelte akkor is, mikor az nevetve kapaszkodott a kezébe, és húzta a tömeg közé. Tetszett neki - a lány miatt. Ügyetlenül követte, és kezdett táncolni, nem érdekelte más, csak hogy boldoggá tegye a vékony karjait nyaka köré fonó lányt.
- Szeretem a kaktuszokat - jegyzi meg Jack halkan, ugyanazzal a félmosollyal, amellyel Korinna is rá néz. Somolyognak, édesen, és kerülik egymás tekintetét, mintha azzal, hogy hosszabban néznek egymásra, hétpecsétes titokról rántanák le a leplet. - Láttál már óriásokat? Olyanokat, amelyek kétszer-háromszor magasabbak nálad?
Jack, míg beszél, vízszintesen tartott tenyerét jóval a nő feje búbja fölé emeli, és tekintetével követve is mozdulatát, próbálja mutatni neki, miről is beszél.
Kisfiú korában, mikor még alig érte fel pado ölét, mindig azt mondogatta magának, hogy ha majd magasabb lesz a kedvenc kaktuszánál, ha majd magasabb lesz egy másik kaktusznál, akkor majd történik valami. Valami fontos. Hogy az majd jelenteni fog valamit. A szigeten, ahol élete legszebb időszakát töltötte, megannyi növény volt. És mind óriás.
Végül lepillant Korinnára, és kiszélesedő, zavart mosolyával belenéz a szemébe. Szereti a szemeit. Szívesen hintene rájuk apró, észrevétlen csókot, miközben a nő álmodik, csak hogy védelmezze, hogy ekképp, szavak nélkül susogjon neki át, az álmok világába.
- Oda? - kérdezi összevont szemöldökei alatt, míg fejét a templom felé fordítja. Egy perccel később visszasandít Korinna irányt mutató kezére, és ellenőrzi, biztosan ugyanarra a templomra gondolnak-e. Még ajkát is megemeli, fejét előrébb billenti, úgy néz a messze távolba. Rögtön az első gondolata, hogy kár, amiért nem a kemény talpú bakancsát választotta. Máskülönben viszont Jack kifejezetten kedveli a hosszú sétákat, és bár általában a húgával szokott erdőt mászni, a szíve repes a boldogságtól, hogy Korinnával közösen indulnak útnak. - Hiszel I...
A nő érintésére hangja elakad. A vékony ujjak ráfonódnak karjára, a szíve meg olyan szakadatlan kezd verni, hogy hirtelen megszédül. Ajajaj. Lepillant a karjára, tekintete elidőzik az első valóságos érintésen, aztán a barna tekintet elindul fel, a nő alakján, egészen az arcáig. Összezárja a száját, és széles mosolyra húzza azt.
Az első lépést megannyi másik követi, mire Jack hangját újra hallani lehet.
- Azt akartam kérdezni, hogy hiszel-e valamiben, amit mások Istennek neveznek? - néz le a nőre, aki tökéletesen illik mellé, akinek az arcát minden levelében látni vélte, akinek az illatát ezidáig saját tintájának illatával helyettesítette. Úgy képzelte, Korinnának tintaillata van. Hollóalakban a nőt egészen más aromák vették körbe. Nem emberi, nem olyan, mint most.
- Korinna? -
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
Független boszorkány, Animágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Cinkelány
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 224
Írta: 2019. március 3. 18:22 | Link

Mr. Everleigh


Tekintetemmel követem a kezét, ami fölém emelem, a testem nem, de a fejem megemelkedik, érzem, ahogy a nyakamon megfeszül a bőr. Vannak pillanataink, amikor belelendülünk, amikor olyanok vagyunk, mint mindenki más, ám máskor, nem igazán. Ezért is olyan nehéz ez. Nem tudom, hogy mit rejt a jövő, vagy mi van a jelenben. Nem tudom, hogy ő mit gondol, hogy én mit gondoljak. Olyan, mint gyerekkoromban a kincskeresések. A titkok vezetnek el a célig. Néha könnyű felfedni a titkot, néha nem is alszol miatta. Sokszor nem aludtam már Jack miatt.
- Még sosem, de egyszer nagyon szeretnék.
Inkább csak a kisebbeket ismerem, illetve azt a párat, ami a kertben van. Ott vannak nagyobbak is, de nem olyan nagyok, mint amit az előbb mutatott a férfi. Imádom a kaktuszokat, mindent, ami kaktuszos. Ha lesz lehetőségem, mindenképpen látni akarom az óriás kaktuszokat.
- Oda.
Bólintok egyet határozottan, mert hát majdnem teljesen stimmel tényleg a dolog. Az a kicsi már nem oszt, nem szoroz. Így is és úgy is messze van, de amikor majd odaérünk, nagyon fog neki tetszeni. Legalábbis nagyon remélem. Ha meg mégsem tetszik neki a táv, én olyan félúton lakom, közel a Nádasközhöz, így haza is tudunk sétálni, otthon is van kávé, és süthetek neki süteményt. A hiedelmekkel ellentétben, tudok sütni, és nem csak random ötletektől vezérelve elutazni.
- Istenbe?
Fáziskésés. Ahogy elindultunk, felpillantottam rá, és elvesztem abban, amit láttam. Mosoly. Nem olyan, mint eddig, egy teljesen másféle mosoly. Egy széles, határozott mosoly, olyan, aminek a jelenléte mellett az ember a legcsodálatosabbnak hiszi magát. Én a legcsodálatosabbnak hiszem magam ebben a pillanatban, itt lépve mellette. Egyszerre lépünk, pont ugyanakkora távot tesznek meg a lábaink, pont ugyanazzal a lábunkkal lépünk. Nem beszéltünk össze, az elején nem így volt, most viszont, ahogy lepillantok magunk elé, megmosolyogtat lábunk összhangja. Én vezetem őt, hiszen én vagyok ismerős a környéken, de mintha nem is kellene vezetnem, magától is tudja az utat. Együtt tudjuk a utat.
- Nem. De nem azért nem, mert nem hiszek semmiben. Hiszek rengeteg mindenben. Hiszek a sorsban, hogy minden okkal történik, hogy az életutak a megfelelő pillanatban fonódnak össze, hogy vannak emberek, akik évekig élnek egymás mellett, majd egyszer csak meglátnak valamit a másikban. Hiszek abban, hogy az emberek születésének és halálának megvan a miértje.
Én ne hinnék? Hiszen személyesen tapasztaltam meg, milyen az, amikor a nagykorúsága mellé az ember özvegységet is kap. Mégis, itt és ebben a pillanatban megkaptam azt, akire vártam. Ha Balázs életben marad, én nem válok azzá, aki most vagyok, és nem találkozom soha Jack-kel. Tudom, ez borzalmasan hangzik, de így van, és én ezt elfogadom, ahogy azt is, hogy Balázs küldte őt hozzám.
- Hiszek abban, hogy vannak megérzések, iránymutatások. De nem vagyok képes egyetlen névvel illetni a főnököt. Különben is, ha megnézzük az indiai vagy görög valláskultúrát, nem egyetlen személynek köszönhetünk mindent. De éppen így izgalmasnak tartom Platón másolt világ elméletét is. Inkább megfigyelő, érdeklődő vagyok, mint hívő, de tisztelem mások hitét, szívesen beszélgetek róla.
Meg amúgy is szívesen beszélek, ahogy ezt a mellékelt ábra is mutatja, így ajkaimat összecsukva, zavartan pillantok rá.
- Te hívő vagy?
Hozzászólásai ebben a témában

Jack W. Everleigh
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos


A holló | Bennszülött
offline
RPG hsz: 48
Összes hsz: 94
Írta: 2019. március 4. 19:42 | Link

A.  K.
Látni akarlak.
Ezt hallom, mikor a szigetre gondolok. Hallod te is?


Egy nap talán visszautazhatunk a szigetre mi ketten, te és én, ina és ama tudta nélkül. Soha nem tudnék a szemükbe nézni ismét, ha úgy ülnénk hajóra, hogy előtte ők arra nem adták áldásukat. És nem adnák. Száműzetésünk ideje ugyanis épp aznap hajnalban telik le, mikor a Nap az égbolt nyugati féltekén tűnik fel és a keleti féltekén bukik alá, mikor majd tenger borítja a kék eget, és a boltozat minden csillaga a föld alá süpped. Majd akkor, ha Atlantisz hatalmas romjai kiemelkednek a mélyből.
Téged mégis szeretnélek elvinni oda, ahol a Nap citrom és narancs sugarai az év legtöbb napján meleg ölelésükbe vonnak, és ahol a növények jóval fejünk fölé magasodnak, azok, amelyek nálatok, itt Európában alig térdhajlatig érnek.
Lehajtott fejjel hallgatlak. Csendben vagyok, még egy kóbor pisszenés sem hagyja el ajkaimat. Pillantásom az együtt mozduló lábainkra esik, és nem bírom ki, zavarodottan elmosolyodom, s az ajkaim megrándulnak, mert nem tudják, szabad-e, vagy illetlen. Nem is tudom, ez nehéz. Nehéz elmagyaráznom.
Végül oldalvást rád nézek, szemeimben melegség fészkel, olyasfajta, amely mellé már nincs szükség szavakra. Az imént elmondtál mindent, amit gondolok. Szavakká alakítottad azt, amit a teremtőről és az útról képzelek.
Tekintetem sokáig elidőz rajtad, a szemed világán és arcod apró pöttyein, és csak miután felpillantok a messzi távolban, a fák közül kitűnő templomtoronyra, szólalok meg.
Úgy érzem, most először, mióta a húgommal Magyarországon vagyunk, hogy le kellene vennem a gyűrűmet. Azt, amely számodra is érthetővé teszi a szavaimat, amelytől a te fülednek nem a sziget nyelvén szólalok meg, hanem magyarul.
Le kellene vennem, hogy amit mondani készülök, a saját anyanyelvemen keresztül adhassam át neked.
Lassan, az érzésnek meggondolatlanul eleget téve húzom ki kezeimet nadrágzsebemből, majd a járdapadkát figyelve kezdek babrálni az ezüstben fénylő ékszerrel. Nem, nem vehetem le, hiszen semmit sem értenél, csak halk hadoválást hallanál, és ha eddig még nem tetted, hát most már tényleg bolondnak néznél. A sziget nyelve ugyanis kétszáz éve eltűnt a föld színéről. Legalábbis az a mágusvilág, amit te ismersz, ezt hiszi. Holtnyelv. Én mégis beszélem.
- A törzsben, ahol felnőttem - nagyot nyelek, és csak egy futó pillanatra fordulok feléd, majd az arcomba hulló fakó tincseket fülem mögé söpörve megnedvesítem a szám. Azután a tekintetemet ismét engedem a tájba veszni. - Esténként a tűz körül, mikor mindenki hazatért, és az asszonyok gyermekeikkel férjük köré gyűltek, azt beszélték, hogy minden család más istentől származik. Hogy a család legősibb tagja magától az istentől született le a Földre, és az az ág onnantól kezdve annak az istennek tartozik hálával.
Sejtelmem sincs, ezek a szavak vajon mit váltanak ki belőled, hiszen erről korábbi leveleimben egyszer sem írtam. Ez ahhoz túlságosan is bennem van, és...
Míg beszélek, kezeimmel erősen gesztikulálok, gömböket és finom hullámokat, eget és esést szimbolizálva rajzolok magam elé a levegőbe, hogy te is lásd, mintha láthatnád, amit én látok a szemeim előtt. Az emlékek életre kelnek.
- A testvérem a legerősebb isten gyermeke - mondom még, már egészen elhalkulva, hevesen csapkodó szívem azonban büszkeséggel telik meg. - Ő mangangaso. De még nem tud róla. Ő már nem a szigeten nőtt fel.
És akkor megtörik a varázs. Szemöldökeimet zavartan húzom össze, homlokomat ráncolom, és mint aki nem éppen a teste, a lelke legmélyéről beszélt, csevegőhangon megkérdezem.
- Van itt mozi? - pillantok rád ártatlanul. Nem, szerintem nincs több személyiségem. Őrült sem vagyok. De ha már itt tartunk, kedvelem a mozik sajtos popcornját. Nagyon.
Hozzászólásai ebben a témában

Andretzky Korinna
Független boszorkány, Animágus, Egyetemi tanár, Bogolyfalvi lakos


Cinkelány
offline
RPG hsz: 101
Összes hsz: 224
Írta: 2019. március 4. 21:20 | Link

Mr. Everleigh


Megyek, visz a lábam, ismerem az utat, tudom, hogy nem tévedhetünk el. Itt sosem tévedek el. Ez a hely olyan, mint az én saját szigetem, minden rezzenését tudom a fáknak, ismerem az utcákat, a titkos átjárókat, melyekkel a kertek alatt eljuthatok a célig olyan gyorsan, hogy más csak néz. Tudom, hogy hol lehet a legfinomabb péksüteményt kapni, és hogy hol éri meg a jégkása. Mindent tudok, ami Keszthely.
Nem érzem azt, hogy vezetnem kellene, egy ütemre lépünk, megbízik bennem, és megbízok benne. A karjába kapaszkodva csak még magabiztosabbnak érzem magam, csak még inkább elhiszem, hogy a "látni akarlak" nála nem azt jelenti, "búcsúzom". Még mindig látom magam előtt azt, amit az első alkalommal, még mindig látom magam, ahogy hálás szemmel pillantok rád, meztelen bőröm bőrödnek feszül, kipirult arcomon ajkaim hálás sóhajt lehelnek ajkaidba. Még mindig látom magunkat így eggyé válni, de most már mást is látok, egy vékony, ezüst fonalat, mely összeköt minket, egy láthatatlan, csodálatos dolgot, mely lassan teljesen körénk fonódik, eggyé olvaszt minket. Mondd kedves, te is látod? Te is érzed, hogy hozzád tartozok?
Miért nem lepődök meg, amikor azt mondja, a "törzsben, ahol felnőttem"? Nem lepődök meg, nem csodálkozom rá, mert annyira illik hozzá, annyira ő. Figyelmesen hallgatom, amit mesél, bizalmát kiélvezve szorítok rá kissé a karjára, hogy érezze, tényleg figyelek.
- Vagyis, vannak az istenek, akik a család fejét adták a világnak? Hány isten létezik a törzsed hitvilágában?
Nem hallottam még ezt, de nagyon érdekesnek tartom, és egyáltalán nem lehetetlennek. A parkon át szeretném megközelíteni a helyet, mert a park, maga a csoda. Az ottani nyugalom egy ekkora városban, szinte elképzelhetetlen. Vannak benne előre meghatározott utak, padok. Hűvösebb van itt, közelebb bújok Jackhez, bár be kell vallanom, ebben van egy kis szándékosság is. Közelebb bújok, mert azt akarom, hogy érezzen engem, hogy tudja, érezze, hogy számolhat még mindig velem, hogy én nem riadok meg attól, amit mesél. Érdeklődöm, és élvezem a történetet.
- Doria, ha jól tippelem.
Könyvek és folyóiratok, a lány természetes szépség, aki a Vajda kozmetikumok hirdetésein pózol. Nem került sok időbe kideríteni, hogy ki ő. Nem szándékosság vezetett, pusztán csak üzletet akartam ajánlani az idősebb Vajdának, de egyelőre kemény diónak bizonyul. Doria azonban, csodálatos lenne könyvborítón is. Persze akkor még nem kapcsoltam össze őket, sőt, egy perccel ezelőttig sem, hiszen nem hasonlítanak, ám az a pár apró félmondat, ami most elhangzott, sok mindent a helyére tett. Jó vagyok a nyomozós játékokban.
- Mozi? Ha működik még, akkor a főtéren van.
Mozi? Nem, ki van zárva, hogy valóban a mozi lenne a lényeg, hogy moziba akarna menni. Mit lehet csinálni egy moziban? Filmet nézni, csókolózni, a lány kezét véletlenül megfogni. Vagyis, az utolsó kettőt fordítva csinálni. Másért nem nagyon van értelme moziba járni, és nem hinném, hogy Jack annyira mozis típus lenne, hacsak! A szám gyermeki mosolyra húzódik, a szemem felcsillan, ahogy rá pillantok.
- A popcorn miatt?
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek