♔ | ♪ | ☞ Újra vele

Karba tett kezekkel vár, türelmetlenségét alig látni, csak a finoman doboló ujja árulja el. Nem gondolkozott, amikor feljött, hogy újra találkozhatnának, azonnal igent mondott. Ha bármi jó hatása is volt a hajtós decembernek és a rémes januárnak, az, hogy nem éri meg aggódni az ilyen dolgokon. Nem történhet semmi rossz, ha egyszer kicsit lazábban tartja a gyeplőt, és nem próbál meg mindent és mindenkit irányítani maga körül.
Az ajkába harap, ahogy az órára pillant. Persze, hogy korábban érkezett, nem akarta megvárakoztatni a fiút. Csak azzal nem számolt, hogy addig ő fogja elunni az életét, meg hatszor átgondolni, hogy nem választott rossz ruhát. A kabátja alatt csak egy egyszerű fehér ruhát viselt, a lábát szabadon hagyta, ami miatt jó páran megnézték. Nem foglalkozott ezzel, csak a fiúra várt.
Amint megérkezett, mosolyogva lép oda Denishez, kezei lehullanak maga mellé.
- Szia. Mehetünk? - kérdezi mosolyogva, bármelyik pillanatban készen állva, hogy az otthonába hoppanáljon vele.

♔ | ♪ | ☞ Nyuff

Ivana
újra velem

Mosolygok, pedig még a mondatot sem fejezed be. Ha tudnád, Ivana, hogy márpedig, ha egyszer eljutunk odáig, ha valaha eljutunk odáig, hogy megkérem a kezed, valami botor gyökérség miatt, akkor leszel csak igazán királynő. Elmondhatnám ezt neked és megígérhetném, de mi értelme lenne? Hamis vágyak keltése és olyan dolgok ígérgetése, ami nem csak rajtam múlik? Pedig őszinte leszek; előttem van, ahogy hófehér ruhában felém sétálsz.
És most életem egy olyan nőjét ismerted meg, aki nem elég, hogy nem beszél vissza, de sokkal többet jelent nekem bárkinél. Amikor még nem volt Payne, amikor nem volt Lorin, ő volt nekem az egyetlen, aki segített túlélni. Szó szerint is érthető, nem véletlen éktelenkedik - már behegesedett – három karomnyom a jobb lapockámon. Zseniális a madár.
Szemtelen mosollyal tartom a tekinteted, szinte magamhoz láncollak már. Ha lehetséges lenne, ha akarnád, már csak az enyém lennél, senki más rád sem nézhetne, amikor én azt meg nem engedem neki. Ha megengedem, akkor is halál fia.
- Az ördögöm is te vagy – nyúlok csípődhöz, ahogy mozdulsz felém. Magamhoz rántalak, ajkaidba motyogom szavaimat, kezemet engedelmesen teszem arrébb. Mosollyal ajkaimon érzem meg fogaid alsóajkamon, kényszeresen vágyom rád, és az érintésedre, mert félő, ha megszakad ez az egész, elsorvadok. Amikor távolodni kezdesz tőlem, és egy gyorsabb csókot szánsz nekem, nem engedlek. Elmélyítem azt, nyelvem táncot jár a tieddel, csak utána hagyom, hogy elhagyj ismét, hogy meleg tested eltávolodjon.
- Voltál már Olaszország eldugottabb részein? – beleszívok cigarettámba, kezemet elveszem onnan, így könnyedén lifeg ajkaim között, szám szegletében. Tekintetem vágyódással van tele, ahogy leguggolsz a sütő elé, aztán teszel-veszel. Muszáj beszélnem, beszéltetnem kell téged is, különben itt és most teszlek magamévá az asztalon. Nem szabad. Önmegtartóztatás, vagy mi a f*szom.

♔ | ♪ | ☞ Hiper-szuper költői

Ivana
újra velem

Számszéle remeg folyamatosan, ahogy végig nézem a sertepertélésedet a sütőnél a pizzával. Mosolyogni akarok mindig, főleg, amikor lehajolsz érte és szemem legeltethetem idomaidon, de nem szabad. Visszafogom magam, és inkább felpillantok a plafonra, mintha valami k*rva érdekes dolog lenne ott. Inkább a plafon bámulása, ahogy mélyet szívok cigarettámból, mintsem olyat tegyek, amit nem szabadna, mert nem illik. Igazából fogalmam sincs, hogy illene-e vagy nem, mert ahogy rám nézel tudom, hogy mindenben benne vagy, amit csak kiejtek a számon. És ezt szeretem. És megérdemlem. És akarom.
Szemöldököm megemelkedik. Nem voltál még Olaszországban, én barom meg pont az eldugottabb részekre kérdeztem rá. Miért is? Remek kérdés, majd megválaszolom, ha nem lesz ennyire kellemetlen, és csak remélhetem, hogy nem kérdezel jobban bele.
- Majd felmelegítelek - lépek hozzád közelebb, hogy hátulról átölelhesselek, amíg elkezded felvágni a pizzát. Államat válladra teszem, szemeimet behunyom. Nem akarom bevallani se magamnak, se másnak, de egy ilyen nyugodt és tiszta pillanatban seperc eltudnék aludni. Kicsit, mintha fáradt lennék, ami egyáltalán nem meglepő. Leszív minden mostanában. Mélyet sóhajtva lépek el tőled és engedlek ki karjaim közül, hogy felhuppanjak a pultra egy pizzát fogva kezembe, miközben a csikket reflexszerűen a mosogatóba pöckölöm. Mire felfogom mit is csináltam, már mindegy, és bűnbánó tekintettel nézek rád.
- Izé... - dörzsölgetem tarkómat szabad kezemmel. - Bocs - emelem rád tekintetem, és elmosolyodom, amikor tele szájjal kívánsz jó étvágyat. Egy biccentéssel viszonzom, és beleharapok. Eddig észre sem vettem mennyire éhes is vagyok valójában, így a pizza első falatja jólesően csúszik le torkomon, azonban mielőtt beleharapnék megint eltekintek rólad.
Mégis belemegyünk jobban, és nem tudom mit is válaszolhatnék. Te nem tudod, hogy miért járok oda. Te nem tudod milyen vagyok valójában, mert még nem találkoztál a valódi Brightmore-ral. Melletted nem vagyok önmagam, mert nem lehetek és nem is tudok az lenni. Aki valójában vagyok, az ilyenkor meghúzza magát és csak röhög a markába, ahogy szokott. Fogalmam sincs hány perc telhet el csöndben, de még most sem tudok válaszolni a kérdésre. Tetszenek az olaszok, válaszolnom kéne arra a kib*szott kérdésre. Hazudjak? Az jól megy, lehet ki sem derülne soha, hogy hazudtam, mert leginkább olyanok tudják ezeket, akikkel nemigen beszélsz. Az a kemény két ember.
- Öm... - szemöldökömet kicsit összehúzom, ahogy megpróbálom keresni a megfelelő szavakat, hogy ne tűnjön olyan szörnyűnek. - Gyakran jártam oda a családommal. Gyerekkoromban felfedeztem az eldugottabb részeket - vonok vállat könnyedén. Büszke vagyok magamra, mert nem hazudtam. Vagyis ez nyilvánvalóan nem az igazság, de nem hazudtam, mert így van. Ez lett a vesztem.

♔ | ♪ | ☞ 

Ivana
újra velem

Nem követtem el nagy hibát, amiért nem mondtam el az igazat, ugye? Mert ennyi történt. Nem hazudtam, csak inkább egy morzsát mondtam el a múltamból, minthogy felfedjem a csúf igazságot. Ahhoz nincs elég közeli kapcsolatunk, bár ebben sem vagyok százszázalékosan biztos. Mostanában miben is vagyok? Még én mondtam Lorinnak - és tisztán emlékszem rá -, hogy azért mert nem tagadta, hogy Payne a családneve, még nem hazudott senkinek, aki azt hitte, csak nem tagadta le a többiek ostobaságát. Így, hogy kiderült, hogy Brightmore, minden sokkal egyszerűbb lett, senki nem meri bántani.
Érzem, ahogy szemöldököm ráncolom, így gyorsan rendezem vonásaimat. Nem bántja Lorint senki. Nem bánthatja senki, amíg vagyok neki, amíg ő van nekem. Végre. Ismét.
- Igen - biccentek egy aprót, majd az újabb megkezdett pizzaszelet felét visszadobom a dobozba. Az elmosogatott holmik közül kikapok egy poharat és megtöltöm vízzel, a felét le is húzom azonnal. Hátat fordítva a pultnak támaszkodom rá. Így nézem végig, ahogy szinte szó nélkül indulsz el a hálószobád felé. A mosoly, ami eddig ékesítette arcomat, fintorba torzul, ahogy tényleg a konyhában hagysz egy szó nélkül. Szemeimet lehunyom, nehogy olyat mondjak vagy tegyek, amit később biztosan megbánok. Jobbommal markolom a pult szélét, annyira, hogy ujjaim vége elfehérednek. Itt hagytál. Volt merszed itt hagyni, és velem még senki nem csinált ilyet. Nem kértél meg, hogy maradjak, nem kértél meg, hogy menjek el. Nem mondtál semmit, csak hátat fordítottál és illegetve tökéletes tested kisétáltál. Elsétáltál tőlem.
Elengedem a pultot, a maradék vizet komótosan kortyolgatva tüntetem el. Sóhajtok egy mélyet, és elindulok a hálószoba felé, hogy felöltözzem. Erre a fordulatra én számítottam a legkevésbé, nem is értem miért, hiszen mindig ez volt. Megtörtént, aminek meg kell, és elváltak útjaink. Mégis, most valahogy jobban... zavar. Igen, zavar.
Belépve a hálószobába rögtön az alsómért nyúlok, amit fel is rántok magamra, de akaratlan rád esik a pillantásom, ahogy csinálod a dolgod a szobában. A nadrágot visszaejtem a padlóra.
- K*rva életbe - motyogom az orrom alatt, és csak remélhetem, hogy nem hallottad meg. Hassal az ágyba vetem magam, egy elbűvölő mosollyal nézek rád, és tárom ki feléd karomat. - Gyere ide - amint tudom, hogy kényelmesen elhelyezkedtél, szinte rögtön elnyom az álom. Még hogy én merítettelek ki téged...

// //