36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Lepsényi K. Kende
INAKTÍV


K. K.
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 31
Írta: 2019. január 8. 21:55 | Link

K.
Pécs


Kende szobája mindig tiszta volt, rendezett. A könyvek ábécésorrendben a polcokon, a tollseprűvel még a leheletvékony, már-már otthonossághoz kellő porréteg is eltávolítva; az ágy kínosan beágyazva, a díszpárnák katonás sorrendben; Kolos sokszor le is szidta emiatt, nem szoba az olyan, ahol nincs egy kis összevisszaság, egy csálén lógó kép sem akad; inkább kórterem.
Most kivétel volt: a szőnyeget elborították a műanyag tégelyek, a sarokban álló intarziás diófaasztal – dédnagyanyai örökség volt, Kolos látni se bírta, de Kendének tetszett – teljes tartalma a padlón hevert, Kende lázasan kutatta az új tablettát, amit a pszichiátere írt fel múlt héten; miután felvette az anamnézist. Nem is rendes gyógyszer volt, csak afféle hangulatjavító gyógyhatású készítmény; angyalgyökér és orvosiszékfű-koncentrátummal, semmi komoly. Erről sose számolt be testvérének: ki nem állhatta bosszús pofavágásait, gúnyos szkepticizmusát, amikor szóba került a téma; a gyógyszereit külön tartotta, nem is a fürdőben; persze ettől még Kolos tudta, mi a helyzet. Túl régóta ismerte.
Minden tégely a földön hevert már, s Kende egy másodperc alatt látta, hogy nincs itt, amit keres; még az is felmerült a fejében, hogy esetleg az egyetemen felejtette, előfordul az ilyesmi. Bosszúsan vállat vont; majd nagy műgonddal visszarakosgatta a dolgokat a helyére; s közben az apró neszeket figyelte, azokat, melyek többnyire megbízhatóan jelezték, ha megérkezett testvére, Kolos. A bejárati ajtó előtt összecsörrenő fémkulcsok zaja, a nyikorgó kilincs, vagy a fényesre polírozott, recsegő parkett apró nesze, mind-mind rá utaló zörej. Most azonban semmi ilyesmit nem hallott; csak az első emeletre beszűrődő, tompa utcai zajok törték meg a csendet; autók tülkölése, a fasor sarkán terpeszkedő gyorsétteremből ebédidőben kiáramló, szénhidrátzabáló egyetemisták zsivaja.
Még egy kicsit szöszmötölt a szobában – megigazította az ágyán a díszpárnákat, és leheletnyire kinyitotta az ablakot; rég nem szellőztetett, a sarokban álló ócska konvektorból pedig örökösen áradt a gázszag; Kende utálta. Bár arcát szinte égette a fagyos hideg, felfrissítette. Kellemes gesztenyeillat áradt az utcán; az ablakuk alatt dolgozó Lenke néni gesztenyét süthetett, Kende néha vett egy kis zacskóval; imádta, ahogy a forró papírzacskó szinte égette átfagyott ujjait, és az apró tasakból egyenesen az arcába áradt a gőz; úgy tűnhetett, akár egy ködbe burkolódzó mitikus alak.


Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi K. Kolos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 2
Összes hsz: 2
Írta: 2019. január 9. 10:17 | Link

K.


8 éves volt. Meg persze én is. Ahogy pirospozsgás, gyermeki arcunkat a fehér fajanszban álló – az állandó orvosi fertőtlenítés miatt – kékre színezett víz felé fordítottuk, érezni lehetett, ahogy kettéválunk. Először, de nem utoljára, fájdalmasan, sorsfordítóan – mármint Kendének neki biztosan fájdalmasabb volt, ahogy az aprócska koktélvirslire emlékeztető ujjaim nekicsapódtak a tarkójának. Sosem szerette, ha megütöm, én viszont szerettem megütni. Szeretetből.
Na de, vissza a porcelánhoz -  amiről már messziről kiabált, hogy egy nagykörúti, túlárazott dizájner fürdőszoba berendezést áruló üzlet egyik topterméke -, meg a benne álló kék vízhez, aminek a felszínén a fehér tabletták úgy lebegtek, mint a legszebb tavaszi égbolton békésen úszó cifra szélű vattacukorfelhők. A napi adagom; iskolai szorongás, fáradtság, túlzott aktivitás, elhízás, túlzott fogyás ellen, három különböző vitaminbomba, vastabletta és egyéb, emlékeim kósza útvesztőjében elveszett nevű és felhasználási területű,  feltehetőleg elenyésző fontosságú falatka, amelyeket akkor már egy hónapja elhagytam.
Erre sarkalltam volna Kendét is, akinek parányi, remegő tenyere az ítélet kezeként lógott be a vécécsésze felé, de nem nyílt ki. Az istennek nem nyílt ki, én meg ugyan nem akartam türelmetlen lenni, de voltak ennél fontosabb dolgaim is – például megenni a párnám alá eldugott csokoládé maradékát -, így hát rávertem a kezére, amiből hirtelen potyogni kezdett az ő adagja is, mintha óriási hópelyhek hullanának alá, épp csak cukorka formájában, amolyan karácsonyi ajándékként a gyerekek számára. Apró csobbanás, szinte hallani sem lehetett, ahogy leérkeztek.
Kende arcán akkor megjelent valami, amit akkor láttam utoljára. Ijesztő volt – bár egy nyolc éves számára mi nem ijesztő? -, úgyhogy ráhagytam. Többet nem próbáltam rávenni, hogy csatlakozzon hozzám.
Abban a pillanatban viszont, ahogy beléptem az ajtón, megint láttam az arcán. Párszor már megjelent, amikor az egyetemen hagyta a a bogyóit vagy csak nem abban a zsebében kereste, amelyikbe rakta – amennyire pedáns volt, annyira szétszórt is tudott lenni, talán pont a gyógyszerei nyomták el ennyire -, de sosem volt tartós. Viszont most tudtam, hogy tartós lesz. Na nem azért, mert ennyire ismerem – ami persze egyébként igaz, ennyire ismerem -, egyszerűen csak tudtam, hogy nem fogja megtalálni, amit keres. Vagyis, ha nagyon akarná, megtalálná, puha, visszataszító masszává olvadva a csatornában.
Az ajtón belépve egyenesen a konyhába megyek, hogy elkészítsem a vacsorára szánt turmixainkat. Kende nyugtalan szöszmötölését és az ilyenkor megjelenő, felemás légzését még a csöppet sem környezettudatos műanyagzacskók otromba zörgése sem tudja elnyomni.
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi K. Kende
INAKTÍV


K. K.
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 31
Írta: 2019. január 9. 14:10 | Link

K.

A résnyire nyitva hagyott ablakon csak úgy áradt befelé a hideg, fagyos levegő; Kende lélegzete pedig áttetsző párát hagyott az üvegfelületen, melyen keresztül átirizáltak a téli Nap sugarai. Szórakozottan az ablak felé nyúlt; kiskorában imádta összefirkálni az ablaküvegeket a mutatóujjával; ma már persze nem tenne ilyesmit; tudta, a zsírfolt ott maradna undok, makacs mementóként.

Pár percig nézte a forgalmat; bár arrafelé nemigen volt tömeg, a közeli Meki és pláza is pár sarokkal odébb volt; az ő lakásuk egy csendesebb, de belvárosi köz első emeleti utcafrontján helyezkedett el; valaha jobb napokat látott bútorokkal; s egykor lakkfényű, mára kopottas biedermeier rekamiékkal. A főbérlő ízlése eklektikus volt; az ízléstelen rokokó ornamentikák mellett megfértek a valóban értékes, antik nemesfa bútorok is a lakásban; a konyhai eszközök – a tányérok, a főzőedények és a kredencben sorakozó csuporkollekció – elmúlt idők paraszti tisztaszobájára emlékeztettek; szinte népmeseinek tűnt a sok hófehér anyagedény; kacskaringós, vörös mintákkal.  

Töprengéséből csak a konyhából kihallatszó nesz zökkentette ki valamelyest; megszokott zajok voltak ezek; evőeszközök és tányérok csörrenése, biztos Kolos érkezett haza. Elgémberedett ujjaival bezárta az ablakot; a sarokban álló konvektort egy mozdulattal felcsavarta – bár érezte, hogy mindhiába; annyit ért csak, mint egy kisebb tábortűz a végtelen szibériai tajgán; az ablakok öregek voltak és rosszul szigeteltek, áradt be a hideg akkor is, ha zárva volt.

Belépett a konyhába, valóban ott volt Kolos, esti turmixát készíthette; csak ne felejtse el jól elmosni az edényt utána; Kende szabályosan rosszul volt a műanyag- és üvegedényekben megmaradó tejszagtól, ez is Ilon néni öröksége lehetett, tejet csak bögréből ihattak.

Köszönt testvérének, majd feltette főni a kávéját. Sok kávét ivott; az elmúlt évben nem tiszta babkávét, cikóriával keverte, hogy ne legyen túl magas a vérnyomása. Leült az egyik étkezőszékre; nem szólt semmit. Zaj sem hallatszott, csak a takaréklángon lassan készülő kávé sercegése és Kolos motozása.

Sokáig várt, amíg kész lett a kávéja; majd a feketébe – szokás szerint – két teáskanál hidegen készült mandulatejszínt és egy bogyót tett. Visszaült a székre, lustán kavargatni kezdte a kávét, majd Koloshoz fordult.

- Láttad valahol a tegnap felírt pirulát? Mintha a konyhaasztalon hagytam volna… - bökte ki a mondatot. Nemigen hitte, hogy Kolos elrakta volna valahová; bár neheztelte, hogy annyi tablettát szed, nem is burkoltan; nyíltan ellenezte. Azért megkérdezte mégis; amolyan érdeklődésféleképpen, de nem ítélkezett; nem Pilátus ő.
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi K. Kolos
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 2
Összes hsz: 2
Írta: 2019. január 26. 16:15 | Link

K.


Idejét sem tudom, mikor szoktam rá a turmixokra. Az okát még annyira sem tudnám megmondani; egyik pillanatról a másikra lettem arra figyelmes, hogy addikcióvá vált. Olyan, mint a feszes fenekű, rózsadombi milfek jóga-függősége, csak nem kell az elasztikus elasztán és poliészter keverékéből készült, színes, rikító nadrágba bújni hozzá, ezzel megspórolva még a lehetőségét is a bepálló, bepirosodott bőrnek.
Amikor az Ikeában vásárolt közepesen ótvar minőségű, közepesen életlen kés hozzáér a roppanós kelhez, hogy aztán cafatokra hulljon alatta; az első adrenalinlöket. A kivi lédús fröccsenése, ahogy a penge hegye belemélyed majdhogynem eufóriát okoz. A gyümölcsök váltakozása -  ezzel pedig a textúrák és illatok szoros egymásutánja – az ászanák, a turmixgép ütemes berregése -  bár lehet, hogy erről a szomszéd Vilma néni mást gondol reggel hatkor, amikor Fifikéje ugatja, ezzel felkeltve az egész házat – pedig a savászana, a végső megnyugvás.
Ebben zavar meg Kende; amikor belép a konyhába, a tekintetem sem kell felé fordítanom és tudom, hogy kereste és nem találta meg a gyógyszereit. Tudom, hogy minden apró lélegzetvétellel egyre ingerültebb; nem sok mindennel lehet kihozni a sodrából, nem is sok embernek sikerül, de azon kevesek közé tartozom, akik képesek rá, tudják, hogyan kell.  
Köszönésképpen csak biccentek felé, miközben a megboldogult Keravillben vásárolt turmixgép  megsárgult műanyag fedeléről próbálom a zöld takonynak beillő matcha turmixot lehámozni egy pohárba, ami szintén látott szebb napokat; a mosogatás egyikünknek sem erőssége, bár Kende meg van róla győződve, hogy a kategóriájában nagyszerűen teljesít.
Hosszú percek telnek el némaságban, míg meg nem szólal. Az ezáltal keletkezett csodálatos, szabad perceket a dührohama előtt azzal töltöm, hogy kinézek az ablakon – Fifike épp a bejárati ajtó melletti fa tövébe szarik, Vilma néni pedig gondos körültekintéssel lépdelek mellőle anélkül, hogy felszedné, elvégre lumbágója van, meg elmeszesedett ízületei, senki nem várhatja el tőle, hogy hajolgasson -, a leheletem nyomot hagy, amibe játékosan bele is firkálok – értelme nincs, de legalább Kendét bosszantja. Meg az időt is húzom vele a válaszadás előtt, nem igazán van ma kedvem A Hisztihez. . Persze elkerülhetetlen, ha nem válaszolok, attól borul ki.
- A csatornázási műveket kérdezd, valahol félúton járhat köztünk és a szennyvíztelep között. A számuk benne van az Arany Oldalakban, van egy nappaliban a fotel lába alatt – beszéd közben megvonom a vállam. Minek is idegeskednék? Értelmetlen lenne. Ő mindenképpen dührohamot kap, így hát inkább csak szó nélkül kisétálok a konyhából. A nappaliban megtalál a kanepén elnyúlva, ha akar valamit.
Hozzászólásai ebben a témában
Lepsényi K. Kende
INAKTÍV


K. K.
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 31
Írta: 2019. február 19. 22:14 | Link

K.

Kende már megszokta, hogy Kolos minden este – sokszor reggel is – turmixszal öblítette le a nap fáradalmait, most sem volt másképpen; a vágódeszkán kaotikus összevisszaságban szomorkodó kivik és újhullámos fensziségek – kínai kel, mindenmentes liofilizált aszalványok – sorsát sorra pecsételte meg Kolos kése, ahogy lusta mozdulatokkal felvágta a hozzávalókat. Úgy festett, mint valami középkori szeánsz főpapja; aki hatalmas ónüstbe dobálja az összetevőket, hogy aztán némi hidegen sajtolt gabonaolajjal lazítsa – csak az üstöt itt a turmixgép helyettesítette, és hosszas főzés helyett pár gombnyomásra kész lett az energetizáló varázsital. Kende neheztelő pillantást vetett a vágódeszkára, amin szép lassan folydogált egy kis méregzöld ér; életlen lehetett a kés, a kivinek pedig szanaszét folyt a leve, összetéveszthetetlen shrekszín nyomot hagyva a pozdorján. Kende egy pillantása elég szokott lenni ilyenkor, hogy Kolos, morogva bár, de a csap alá tegye a vágódeszkát, és a kivihéjakat se hagyja szanaszét rohadni, hanem elegáns kézmozdulattal a kukába kúrja. Arra viszont semmi szín alatt nem szokott hajlandó lenni, hogy fertőtlenítse a munkapultot; Kende szokott minden este nekiesni lefekvés előtt, s olyan odőr terjengett ilyenkor a konyhában, mint a lerobbant közkórházak folyosóin, fojtogató neomagnol és flóraszept szaga.

Kolos nem beszélt, matchaturmixát iszogatta, s tüntetően bámult ki az ablakon – ezzel még nem lett volna nagy gond, de Kolos szándékosan őt irritálhatta azzal, hogy rálehelt az ablakra, s ujjaival – csupa zsírral, ofkorsz – összerondította az üvegfelületet. Kende elhúzta a száját, de nem szólt; egyrészt nem szeretett konfrontálódni Kolossal, másrészt érezte, hogy tisztaságmániája túlkapás, s nem hányta szemre Kolosnak a gyermeteg játékot. Olyan kilengés persze nem történhetett meg, hogy domesztosszal, újságpapírral ne tegye nyomtalanná még aznap az ujjlenyomatokat, ez is a lefekvés előtti takarítás része volt.

A mosatlanok közt heverő turmixgépről viszont rögtön intézkednie kellett; Kolos ímmel-ámmal mosogatott ugyan, de semmiképp sem azonnal; ezt a munkát egyébként Kende se szerette, a biomosogatószer csípte a bőrét, az odakozmált ételmaradékok vakargatása taszította. A matcha élénk takonyzöld árnyalata azonban nem tűrt halasztást, Kende a mosogatóhoz lépett, hogy testvére helyett elöblítse a turmixgépet.

Fél füllel figyelt csak Kolosra, de ujjai megdermedtek a fröccsöntött műanyag turmixgépen; mit beszél ez a hülye? Egy pillanatig se gondolta komolyan, hogy Kolos elrakhatta a gyógyszereit; de mire felfogta, mit mondott fivére, már csak a lépteit hallotta.

Dühösen utána csörtetett, a szobájában kereste, de ott nem volt; a nappaliban heverészett a rekamién. Jobbjában még mindig ott csöpögött a turmixgép, a hajópadlóra pedig folyt a szappanos víz, de már ez sem érdekelte, Kolos lusta; közönyös ábrázata felbőszítette, fogta a turmixgépet – nem volt nagy kár érte, elöregedett keravilles darab – és teljes erőből a falhoz baszta. Ilon néni 1950-es nászajándékát találta el, ronda csendélet volt, a közepén most már szappanos folttal, mely teljesen elmosta a nagy műgonddal megfestett szőlőszemeket, és a romantikus, giccses, harmonikus faliképből zaklatott opart műalkotás lett. A turmixgép szétrepedt, de Kendét nem érdekelte, ő úgysem használta; nyugodt elégtétellel szemlélte a művét, majd némileg lehiggadva leült a karosszékbe, Kolost fixírozva.

- Miért? – bökte ki. Egyszerű tőmondat volt, de sok kérdés volt mögötte.
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek