Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

Az élet nem fair.
17 évesen mások eljárnak bulizni, a fesztivál outfitjeiken aggódnak, vagy azon, hogy tudnák kicselezni a szüleiket. Nem pedig megrendezik az anyukájuk temetését. Liza mégis végigcsinálta, még csak nem is sírt.
Akkor sem, amikor neki kellett megírnia a pap beszédét, sem amikor feladott egy hirdetést a helyi újságnál. Családtagokat nem kellett értesítenie, ami csak növelte benne az ürességet. Most már teljesen egyedül maradt.
Őrá nem gondolt, aki okozta ezt az egészet. Szigorúan elzárkózott mindentől, pedig nem egy auror jelentkezett be nála, hátha tud valamit. Akkor csapott le megint, amikor senki nem várta.
Szögegyenes derékkal ült, ahogy hallgatta a számára ismerős monológot. Alig jelentek meg páran, leginkább csak a falusiak, akik szerették Vivient. A hozott csokrok, emlékiratok ott sorakoztak a zárt koporsó előtt. Azonnal arra gondolt, mennyire szerette volna a virágokat az anyukája. Akkor kedvelte leginkább a növényeket, amikor nem neki kellett gondozni.
A sír felé tartó úton is csak maga elé meredt. Nem érzett semmit, minden kikapcsolódott, ahogy meghallotta a hírt. Egy hete történt, mégsem sikerült feldolgozni. Az otthonukba ment, mielőtt ide indult, akkor is arra várt, mikor toppan be a nő óriási szatyrokkal, segítségért kiabálva. Egymás elé pakolta a lábait, abban reménykedve, mikor fogja átölelni a vállát az anyukája, hogy megnyugtassa. De nem történt semmi, csak elérték a végső nyughelyét. Páran rá néztek, hátha mond ő is egy beszédet, de Liza nem így akart elbúcsúzni.
Elővette a táskájából a tollat, amit hónapok óta keresett az anyukájának. Két hónap múlva akarta odaadni karácsonykor, de ember tervez, Isten végez. Most már nem fogja megtudni, hogy tetszett volna Neki, vagy hogy megint frászt kapott volna a mágikus dologtól.
Így utólag nem csodálta, hogy miért utálta az anyja ennyire a varázsló közösséget. Hiába kapott frászt először, ő mégis felnevelt egy boszorkányt a legjobb tudása szerint, örült, hogy négyszer is iskolaelső lett a lánya. Az ötödik alkalmat pedig már nem fogja látni.
Az élet nagyon nem fair.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=738295#post738295][b]Reissner Eliza - 2018.10.27. 20:02[/b][/url]

Az élet nem fair.
17 évesen mások eljárnak bulizni, a fesztivál outfitjeiken aggódnak, vagy azon, hogy tudnák kicselezni a szüleiket. Nem pedig megrendezik az anyukájuk temetését. Liza mégis végigcsinálta, még csak nem is sírt.
Akkor sem, amikor neki kellett megírnia a pap beszédét, sem amikor feladott egy hirdetést a helyi újságnál. Családtagokat nem kellett értesítenie, ami csak növelte benne az ürességet. Most már teljesen egyedül maradt.
Őrá nem gondolt, aki okozta ezt az egészet. Szigorúan elzárkózott mindentől, pedig nem egy auror jelentkezett be nála, hátha tud valamit. Akkor csapott le megint, amikor senki nem várta.
Szögegyenes derékkal ült, ahogy hallgatta a számára ismerős monológot. Alig jelentek meg páran, leginkább csak a falusiak, akik szerették Vivient. A hozott csokrok, emlékiratok ott sorakoztak a zárt koporsó előtt. Azonnal arra gondolt, mennyire szerette volna a virágokat az anyukája. Akkor kedvelte leginkább a növényeket, amikor nem neki kellett gondozni.
A sír felé tartó úton is csak maga elé meredt. Nem érzett semmit, minden kikapcsolódott, ahogy meghallotta a hírt. Egy hete történt, mégsem sikerült feldolgozni. Az otthonukba ment, mielőtt ide indult, akkor is arra várt, mikor toppan be a nő óriási szatyrokkal, segítségért kiabálva. Egymás elé pakolta a lábait, abban reménykedve, mikor fogja átölelni a vállát az anyukája, hogy megnyugtassa. De nem történt semmi, csak elérték a végső nyughelyét. Páran rá néztek, hátha mond ő is egy beszédet, de Liza nem így akart elbúcsúzni.
Elővette a táskájából a tollat, amit hónapok óta keresett az anyukájának. Két hónap múlva akarta odaadni karácsonykor, de ember tervez, Isten végez. Most már nem fogja megtudni, hogy tetszett volna Neki, vagy hogy megint frászt kapott volna a mágikus dologtól.
Így utólag nem csodálta, hogy miért utálta az anyja ennyire a varázsló közösséget. Hiába kapott frászt először, ő mégis felnevelt egy boszorkányt a legjobb tudása szerint, örült, hogy négyszer is iskolaelső lett a lánya. Az ötödik alkalmat pedig már nem fogja látni.
Az élet nagyon nem fair.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=738456#post738456][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.10.28. 15:19[/b][/url]

Van az a mondás, hogy a történelem ismétli önmagát. De arról nem volt szó, hogy ennyire gyorsan.
Az emeleti szobában, Alexa szobájában egy kislány készülődik, hogy az utolsó útjára kísérje az édesanyját. Ő a második lány, aki erre készül ebben a házban. Az első Kincső voltám, ám ő akkor még olyan apró volt, hogy semmit sem fogott fel belőle, szerencsére. Még mindig nem mondták el neki, hogy mi az igazság, még mindig csak görgetik maguk előtt a beszélgetést a kislánnyal, és most, itt egy újabb akadály, megint egy ok, ami miatt Kincső esete hátrébb sorolódik. Anna kérdezte, hogy mikor, de valahogy úgy érzem, hogy még egy terhet most nem kéne a ház légkörére rápakolnunk. Majd.
Ő nem jött velünk, kértem, hogy ne jöjjön, mert nem bízok abban, hogy ez a mai esemény zavartalanul lemegy. Kincső és ő maradjanak csak otthon, ahol nem bánthatják őket, ahol külön védelem alatt állnak. Én is felvettem a temetéseken viselt egyenruhámat, hiszen ez a mai alkalom az auroroknak egy bukás, mivel ennyi idő alatt el kellett volna már kapni Reissnert, vagy jobban meg kellett volna védeni a lányt és az anyját. Szótlanul haladok mellette, lapátkezemet folyamatosan a hátán tartva, de a tekintetem egy pillanatra sem lankad. Látni akarom, ha történik valami, ha valaki máshogy mozdul, mint normális volna. El akarom kapni, és érzem, hogy ma eljön ide.
A szertartás alatt az apa helyén ülök, nem mintha ő megérdemelné azt, hogy akár csak ezt a levegőt szívja. Ha azt tehetném, amire vágyok, akkor nem is venne levegőt többé. A pár ember között álcázott aurorok is megbújnak, más-más kinézettel ugyan, de folyamatosan figyelnek. Az nagyon gyanús lenne, ha most felkelnék, és elkezdenék itt masírozni. Kezemmel megfogom Eliza kezét, és bátorítóan megszorítom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=738683#post738683][b]Reissner Eliza - 2018.10.28. 20:45[/b][/url]

Felnéz a férfira, ahogy érzi a szorítást a kezén. Azt mondták neki, hogy benne megbízhat, hogy majd ő megvédi. Korábban látta párszor az iskolában, még a tanórájára is jelentkezett, hogy jobb jegyeket kapjon.
De nem tud bízni benne.
Tekintetét a sír felé fordítja, üveges szemekkel nézi, ahogy elkezdték rászórni a földet. Nem tudná megmondani, hogy mennyire végeztek gyorsan, vagy elhúzódott-e, csak a tollat kereste végig. Persze hamar betemették, mire egy pillanatra elbizonytalanodott. Anyja egész életében elzárkózott a varázslatos dolgoktól, Liza most mégis mellé helyezte és az lesz mellette örökké.
De már nem tudta visszacsinálni, meg nem is akarta. Végülis boszorkány volt, ha mást nem is, de ezt elfogadta az anyukája.
Lassan a temetés vége felé érkeztek, sorra ölelték át a lányt és fejezték ki részvétüket. Eleinte még próbált szót váltani az emberekkel, de a végére ebbe is beleunt.
Egészen addig, amíg nem érkezett meg Dóri. Homlokát ráncolva nézett a nőre, akit ezer éve nem látott. Még kiskorában párszor átment hozzájuk a hölgy, de ez is abbamaradt, amikor felköltözött a fővárosba. Liza azt hitte, hogy összevesztek az anyjával, ezért nem is gondolt rá.
- Őszinte részvétem - szólalt meg előbb Dóri.
Liza összevonta a szemöldökét, közelebb lépett a nőhöz. Homályosan élt csak az emlékeiben, de az megmaradt, hogy sosem mulasztotta el Liza cicának nevezni. Igazából csak azért emlékezett még erre, mert nagyon utálta ezt a becenevet.
Bólintott egyet, mire a nő ajkai megremegtek és a lány nyakába borult. Szorosan ölelte át, amit nem is tudott lereagálni hirtelen Liza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=739483#post739483][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.11.03. 09:57[/b][/url]

Mi is történik egy temetésen?
Megható beszéd, emlékezés, csend, majd csendes részvétnyilvánítások, aztán ki jobbra, ki balra el, és a végén nem marad semmi.
Mi történik a fejekben?
Na az más sokkal érdekesebb. Emlékek, jók és rosszak, de valahogy azért inkább jók, vagy a rosszak jóba fordítása. Mert hát tény, hogy Vivike kicsi gyermekként megette a legjobb barátnője, Betti sütijét is a zsúron, de milyen szerencse, hiszen, ha nem tette volna meg, Betti elméje szerint most kétszáz kilós lenne. Kicsit összevonom a szemem ennél a gondolatmenetnél, mert bár nem hiszem, hogy egy szelet tortán múlik a dolog, de hát ki tudja.
Marika néni, aki párszor vigyázott Elizára, ergo, árgus szemekkel figyelte, hogy vajon egy pillanatra is magára marad-e a kislány, egy esetleges feljelentés reményében, emlékszik, hogy több ízben is meglátogattam én az elhunytat, amíg a kislány a kertben játszott, és mekkora baj lehetett volna ebből, hiszen a gyerekek simán beleszaladnak a fűkaszába. Nyilván pedig, mert sokat jártam oda, így én viszem magammal Elizát, mint nevelőapa. Mekkora ostobaság, hiszen nem is ismertem az elhunytat, és ha nem lenne némi fogalmam arról, hogyan kell ezt csinálni, plusz, ha nem lenne Anna, akkor nagy valószínűséggel most nem én ülnék itt.
Az emberek fejében sok minden lezajlik egy temetésen. Az emlékezésben könnyes arcuk halvány mosolyra húzódik, a fejüket szégyenlősen lehorgasztják, hiszen nem akarnak illetlenek lenni. Ha én egyszer elmegyek, remélem, nálam mernek nevetni, főleg, mivel mindent leírtam a szervezésről, megvan a helyszín, a bár, a félretett pénz, sőt, én még perverz módon egy videót is csináltam, amit minden évben bővítek az aktuális hülyeségekkel, amikre lehet emlékezni. Sosem mondtam, hogy normális vagyok.
Aztán jön jő, a mímelt nő, akivel valahogy nem oké valami. Nem tudom, hogy mi, hiszen sem a gondolataiban, sem a kifogásaiban nincs hiba, inkább Elizán érzem meg azt, hogy valahogy nem tetszik neki a dolog.
- Gyere csak egy kicsit Cica, itt van Kata is.
Húzom a lányt magamhoz, remélve, hogy a harmadik fél enged a szorításból. Közben látom, ahogy páran a mieink közül közelebb lépnek.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=739671#post739671][b]Reissner Eliza - 2018.11.04. 18:10[/b][/url]

Persze tudja, hogy célzásképp akarta mondani a nevelőapja - most először mondja ki magában - a legutálatosabb becenevet valaha, de akkor is mérges lesz egy kicsit ettől.
Nem látja, hogyan reagál erre a másik nő, pedig kíváncsi lenne rá. Megpróbál ellépni onnan, hátha még elkapja a pillantását, de ez elég nehezen kivitelezhető. Vagyis Dóri továbbra is csimpaszkodik, csak nagyon lassan engedi el. Liza hátrébb lép egyet, ha nem tanult volna némi illemtant, biztosan felsóhajt.
Viszont amit remélt, azt nem látta. A nő továbbra is sírt, bár próbálta eltüntetni ennek a nyomait a kezével, tökéletesen nem tudta kivitelezni.
- Köszönöm - mondja lassan, már épp fordulna el, hogy az említett Katához menjen, még ha csak kitalált is.
A cipője orrát nézi, aztán hirtelen eszébe jut valami. Lehet, hogy őrültség, sőt, egészen biztosan, de most vannak itt. Visszafordult, még ugyanott állt a nő, ahol hagyta. Először azt akarta megkérdezni, hogy került ide, mégis elvetette.
- Esetleg nincs meg valahol az a karkötő, amit anyutól kapott? - Kapásból magázta, de ezen nem lepődött meg. Most már ismeretlen lett számára. - Amin voltak azok a szép csüngők, görkorcsolya, magnó, meg... - nem fejezte be és még csak nem is szándékos volt. Tényleg kutatott az emlékei között, hátha eszébe jut, mi volt a harmadik, de ha a nő egészíti ki, neki úgy is jó.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=739753#post739753][b]Mesélő - 2018.11.05. 17:38[/b][/url]

Nem akarom megtenni. Nem akarom elengedni. Nem azért, mert érzelmileg kötődnék hozzá, ugyan miért is tenném, mikor is alakult volna ki ez? Több érzelem fűzött a drága Vivienhez, mint hozzá, és abból is mi lett? Egy kis szúrás itt, egy leheletnyi vágás ott, és most eresztik a föld alá. Mert így akartam. Azt akarom, hogy Eliza - milyen bájos név, bájos pofi -, mellettem maradjon. Hogy használnám is a képességeit vagy csak úgy haláli mókát űznék vele, nem tudom, de érzem, ahogy a bosszúság egy pillanatra felfortyant, majd el is múlik, ahogy jött, úgy távozik, mert észbe kapok, de késő, hiszen a kis nyavalyás kicsúszott a kezeim közül. A vérszomj érzem, hogy lassan el fogja önteni az agyam, ahogy utána nyúlok, de ujjaim között a ruhája egyetlen hajtása se halad át. Nézem őt, nézem a férfit, és összeszűkül kissé a tekintetem. Láttam már őt korábban, de csak lassan esik le, hogy miért is szólt, és úgy tűnik, ez valami családi vonás lehet, mert abban a pillanatban, hogy úgy tűnik, ideje kereket oldanom, a lány visszafordul. Ostoba liba.
- Fagylalt.
Mondom úgy, hogy közben meg sem remeg a hangom. Biztos vagyok a válaszomban, ugyanis a karkötő most is ott van a zsebemben. A nő, akinél volt, ezt viselte akkor, amikor megszereztem a hajszálát. Erről jut eszembe, az időm lassan lejár, így gondolkodás nélkül ugrok előre, és késemmel támadást indítok a kis taknyos irányába, miközben a bájos arc kezd eltűnni, és helyét átveszi az igazi arcom, Látom, hogy a kés találatot ért, hiszen véres, és nem is érdekel, hogy melyiküket érte, miközben rám erős kezek szorítanak, és már érzem is az átkokat a hátamban, meg a nyomást a köldökömnél, ahogy elhoppanálunk. Csak remélem, hogy sikerült.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=739866#post739866][b]Sárközi Norbert Dorián - 2018.11.06. 19:54[/b][/url]

Éppen mondani akarom neki, hogy lassan induljunk, és úgy nézni, amiből a gyerekeim tudni szokták, hogy ellenkezésnek helye nincs. Szerintem ő is megértette, és azt is, hogy valami nem tetszik, de ahelyett, hogy a kis praclijait egymás után téve, a normális részideje alatt elhagyná a helyet, visszafordul és kérdez. Mármint tényleg, visszafordul. Hát az agyamat most fogom eldobni teljesen. Nyúlnék utána, hogy ne legyen hülye, de addigra már késő, kérdez, választ kap, és ahogy lendül a kéz, csillan a tárgy, úgy lépek kettejük közé, kezeimet Eliza vállára téve. Mivel jóval magasabb és szélesebb vagyok nála, nem kizárt, hogy a mellkasommal kicsit megütöm az arcát, de most egy kicsit sem izgat.
Az sokkal inkább, hogy a kés a húsomba hatol, és nem csak, hogy új sebet okoz, egy nemrég behegesedettet is felszakít. A lány vállán lévő ujjaim megfeszülnek, de hangtalanul tűröm, ennél voltak sokkal súlyosabb sérüléseim, és mégis túléltem őket, sem nyavalyogni, sem belehalni nem fogok ebbe. Viszont szó nélkül nem hagyom, lendületből fordulok, és bár már rámarkoltak a karjaira, izomból kétszer bele verek a képébe, érzem, ahogy reccsen az orra, és talán csak ez az egy hang állít meg.
- Gyökér.
Rázom le a kezemről a vérét, majd sokkal határozottabban fogom meg Eliza könyökét, mint ahogy az előbb tettem, és bár nem vagyok híve az erőszaknak, esküszöm, Alexát is csak egyszer egyetlen pofonnal jutalmaztam a mutatványaiért - bár még mindig érzem, hogy néha többször kellett volna -, most hasonlóan ellentmondást nem tűrően húzom magam után a lányt.
- Elmegyünk innen.
Nem érdekel, hogy még nincs teljesen vége, sem az, hogy mi lesz még itt, nem maradhat itt. Menet közbe a másik kezemet felé nyújtom, abban ott van a karkötő.
- A zsebében volt, gondolom szuvenírként. Van egy olyan tippem, hogy nem csak pár hajszálat vett el a nőtől, hanem az életét is.
Muglik, mindenhol muglik, nincs egy normális pont, ahol az ember nyugodtan hoppanálhatna.
- Ott hátul jó lesz, oda megyünk.