36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. január 11. 22:14 | Link


#ígyni | Pécs | január 11., csütörtök


Rettenetesen nehéz volt a reggel, és ha őszinte akarok lenni, nem is nagyon sikerült felkelni. A puszimért igen, mert az fontos volt, de Lewy elég korán elment, mert edzése volt. Klara valamiért nagyon nem volt jól, biztos fájt a pocija, de most először nem igazán akart éjjel alukálni, szóval sok éneklési és mesélési volt, mire én majdnem, de ő leginkább semennyire nem akart aludni. Én nem szerettem volna, ha rossz neki, simizgettem a hasát, ringattam és még járkáltam is vele, meg próbáltuk csendesen művelni, hogy aput ne keltsük mindig fel. Tudtam, hogy ő megy reggel, így nem volna túl jó, de nem mindig sikerülhet minden ugye.
Az éjjel ellenére azért a babahangokra, ami szerencsére nem sírás volt kikászálódtam az ágyból, aztán magamhoz véve a pindurkát lecsücsültünk a reggelihez. Ő evett, aztán még a kis szőnyegén nézelődött Volt is megkapta a hamit és én is kerestem magamnak. Lewy azt mondta, ha tényleg annyira szeretném, cucukajázni kell, szóval olyan furi müzlit ettem. Leginkább olyan volt, mintha áztatott papírt rágcsálnék, a pocim korgott is, és biztos voltam benne, hogy fog is. Szóval ennek tudatában szedtem magunkat össze, kiengedtem a kutyuskát hátra egy nagy puszi után, majd felöltöztünk és elindultunk sétálni és vásárolni. Megígértem az egyik néninek az utcában, aki nehezen tud egyedül bevásárolni, hogy ha már nekünk is kell, elkísérjük a piacra, így is lett. Ha minden jólmegy pont hazaérünk mindennel, mire az apuci is.
- DIMCSIIII - kiáltottam el magam egy ismerős alak felé, bár nem sok fogalmam volt, hogy nem-e tévedek. Éppen egy cukkinit ölelgettem és egy brokkolit félkézzel, ahogy a babakocsi mögül integetni kezdtem. Kedvesen bezacsizta nekem a férfi, kifizettem, aztán beletéve a Stitchekkel tarkított fehér hátimba azt átadtam a néninek is a magáét meg a visszajáróját is elkértem neki. Elmesélte, hogy nem látja jól miből és mennyit vesz, meg mennyiért. Szívesen segítek neki, de a matekban való gyakorlottságom inkább nem feszegettem. Azt mondta körülnéz a kenyereknél, én pedig a babakocsiba kapaszkodva mentem tovább a gyümölcsök és a vicces seprűlovaglós ismerősöm felé.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. január 30. 18:26 | Link




- Igen, csak ezt a kettőt - adom az eladó kezébe a két almát, amit az vállvonogatva átvesz és lemér, aztán kifizetem őket és ellépek a standjától. Futócipőben és -nadrágban, nyúzott AC/DC-s pólóban, csípőre tett kézzel nézek szanaszét, az egyik almán nyammogva. Az elmúlt egy órában lenyomtam 10 kilométert, csorog a hátamon a víz és annak ellenére, hogy fehér párafelhőket eregetek, nem fázok rövidujjúban sem. Vajon van otthon elég tojás? Úgy rémlik… és talán paradicsom is - bár ilyenkor elég pocsék ízűek. Megfordulok és végignézek a pultok során. Valami még kéne. A nevemet hallva - vagyishát annak egy formáját - hátrapillantok és széles vigyor terül szét a képemen.
- Stitch - tárom szét felé a karom, de elég messziről, hogy ne öleljen meg. Nem akar megölelni. Gusztustalan és büdi vagyok. - És a kis mini te, hát helló - próbálok belesni a babakocsi mélyébe. - Reggeli körút, hm? Hogy vagytok? - Lelkesen beleharapok az almámba, de azért nagyon figyelek ám. Csak éhes vagyok.
Mióta nem láttam? Hát lássuk. A nyáron még találkoztunk, meg ősz elején, voltunk önkénteskedni, aztán úgy szalagszakadás, mert jött a tökmag, küldtem ajándékot meg levelet, meg aztán még egy baglyot később, de úgy ennyi. Nem mintha ezt különösnek tartanám. Így megy ez.

Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. február 6. 18:21 | Link


#ígyni | Pécs | január 11., csütörtök


Sokan furcsán méregettek engem, biztos az lehetett a fura, hogy szerettem, ha Klara a kezem ügyében van, így a répákat és a zellert is felette hajolva mutogattam a néninek zacskózásra, amikor meg a cukkinit válogattam, csak addig engedtem el a fogókát, még integettem lelkesen. Már egy csomó zöldséggel és segítéssel magam mögött indulhattam tovább, jól megnézve a gyümölcs részen a felhozatalt. Nagyon szép grépfrútok voltak és citromok, szóval abból is kapkodtam fel egy zacskóba, ahogy vártuk az érkező ismerősünket.
- Iiigen, én… vagyis mi - erősítettem meg széles vigyorral, ahogy félre álltam egy résben két placc között. Az emberek morcik, ha babakocsit kell kerülgetni, nem is tudják mekkora kincs szuszókál odabent. - Ooolyasmi, vásárolunk otthoni hamihoz, meg az egyik szomszédnéninknek segítünk.
Még elmeséltem az itt létem okát, ahogy láttam, hogy a kocsi fölé hajol, maximum a kicsilány álmában kapálózó kezecskéit és csukott szemeit, ha látja, mert eléggé beöltöztettem. Magamat már kevésbé, de ő neki még nem való ez az idő. Mintha nem tudnám magamtól, úgy kapom minden reggel Lewy és az én anyukámtól az időjárásjelentést a város másik feléről.
- Köszönjük szépen jól, nagyon okos baba, sokat alszik is, egy-két kivétellel meg hasonlók… - mondtam, bár még mindig nem voltam mindig képben mit illik elmondani ilyenkor róla. Ő egy pici breki, neki ez a dolga. Enni, mosolyogni és aludni. - És veled mi újság? Te is vásárolgatsz vagy csak útbaesős alma?
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. február 15. 17:58 | Link




Almával teli pofazacskóval bólogatok lelkesen. Mindig jó hallani, hogy vannak még rendes emberek, akik másokra is gondolnak.
- Úgy látom, a helybeliek, főleg az idősek, kicsit idegenkednek a külső népektől. De az jó, ha titeket megszerettek. Én… - elhúzom a számat. - Hát értem nem rajonganak a bogolyfalviak. Érthetetlen, teljesen. Pedig próbálkozok! Mindig gnómtalanítom a szomszédok kertjeit, meg nem zajongok éjfél után… annyira.
Lehet, hogy köze van a dologhoz annak, hogy a Shadowom viszont épp eléggé zajos meg közveszélyes. Biztos az lesz. Mert az nem lehet, hogy életemben először nem kedvelnek az öregek. Az öregek mindig imádtak! Meg a gyerekek. A kettő közötti generációk viszont többnyire irritálónak, infantilisnek, arrogánsnak, vagy csak simán idiótának tartanak. Nem tudnak ők semmit.
- Hát akkor tökéletesen funkcionál. - Megpróbálom megtalálni a ruhák és takarók alatt a békésen szuszogó lakót, akiből végül sikerül felfedezzek egy rózsaszín orrocskát meg néhány miniatűr virslire emlékeztető ujjacskát. Pont úgy néz ki, mint egy egészséges, boldog baba. Persze kétségeim se voltak effelől. A fiatal szülőktől mindenki félti az utódot, de közben kevesen gondolnak arra, hogy ők lesznek a legjobb szülők. Hisz még emlékeznek, milyen volt gyereknek lenni. Még van bennük élet, nem égtek ki, nincsenek túl öt váláson és három anyagi csődön. Még optimisták. És olykor még maguk is kicsit gyerekek. A felelősségtudat nem ott kezdődik, hogy valaki betölt x életévet. Én már csak tudom.
- Voltam futni és megéheztem - harapok bele a második almába, az elsőnek a csutkáját meg diszkréten berugdosom a pult alá. - Az egyetemi koszt se rossz, de azért nem az igazi. - Még van néhány órám az előadásomig, de addig még vár rám egy torony dolgozat. Miért nem szólt nekem senki, hogy a tanítás 99%-a dolgozatok és vizsgák javításából fog állni? Pedig amit csak lehet, szóbelivel és gyakorlattal pontozok, mert nem látom értelmét a különböző kötetekből összeollózott, rémunalmas szövegeknek. Mágusok vagyunk, ennél többre is vihetnénk.
Utoljára módosította:Krushnic Dimitri, 2018. február 15. 18:30
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. február 17. 20:52 | Link


#ígyni | Pécs | január 11., csütörtök


A mesélésem közepében éppen meglátta és szerelembe is estem egy fürt szőlővel, és úgy rémlik, hogy ezt mintha nem is akartunk volna venni, de pont jó lesz holnap a reggelihez. Ha marad. Szóval azt is kértem az eladónénitől lopva egy szemet, aztán pislogtam nagyokat Dimcsire. El nem tudtam képzelni, hogy a nénik ne fogadják el a segítséget. Persze felén is volt, aki annyira nem kedvelt engem mondjuk, vagy azért mert furán méregetett már pocival is, meg fiatalnak mondott; vagy azért, mert a boltban kinézte Lewyt az unokájának, és utána megtudta, hogy ez eléggé nagyon biztos, hogy sosem fog megvalósulni.
- Hogy-hogy nem kedvelnek? Nem mindenki, de szerintem kedvesek. Szoktam néha beszélgetni velük, mikor megyünk sétálni Volttal vagy Klaraval. Néhányuknak csak jól tud esni, ha elmesélhetnek mindent - nevettem fel végül, ahogy szépen elpakolgattam a gyümölcsöket is a zöldségek mellé. Más azt hiszem van is otthon innen. Vagyis nem, de egyelőre nem vettem a bátorságot arra, hogy a nem messze lévő gesztenyéből kérjek. Nem lenne vicces megint nézni, ahogy a férjecském összepréselt ajkakkal úgy tesz, mint aki elfojtja a nevetést, közben csak fokozatosan tör ki belőle. Gonosz dolog felhánytorgatni a dolgokat! Csak megtörtént.
- Igen, teljesen egészséges, ügyesen növöget is, sőt, ügyesebben is, mint pont kéne. Vagy időben, nem tudom, szerintem a babák nem egyformák - vakargattam meg a babakocsit fogó csuklóm, ahogy elgondolkodtam. Vannak babák, akik ennyi idősen még nem csinálnak semmit, ő már egyedül átfordult meg kitartogatta a buksiját is, nagyon szép és csodamesés kislány. Szerettem mindezt végig is nézni, ha valamiről véletlenül lemaradtam volna, azt hiszem rosszul is esett volna. Nem tudtam már úgy elképzelni, mint sok más lány-nő-néni csinálja, hogy a babájukra más vigyáz ők meg erre és arra csámborognak.
- Hát, ha hasonló, mint régen a suliban, akkor az sem lepne meg, ha néha a dolgozatok is jobb nasik - fintorodtam el kicsit, mert emlékszem, ahogy egészséges, sportos hami címen valami zöldturmixolt dolgot öntöttek a manók a tányérba, aminek olyan illata volt, mint az autóguminak. Nem is akartam tudni, mit tettek bele. Mai napig állítom, hogy ez jogos bosszú volt tőlük, szegények csak dolgoznak és dolgoznak, sose köszönik meg nekik. Közben elindultam a kocsit tolva, mert a szűk sorokban ácsorogni sok dolog, csak nem szimpi a húznivaló, kicsikocsis néniknek. - Már nálatok is vizsgaidőszakos láz van, nem? Lewynek is lesz vizsgája?
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. február 27. 19:49 | Link




Csak a vállamat vonogatom az értetlenkedésére. Engem is meghalad. Tudom, hogy sokszor nagyon idegesítő segg tudok lenni, de az idősekkel mindig udvarias vagyok. Mármint úgy magamhoz mérten. Valahogy ez mindig bennem volt. Lehet azért, mert én soha nem ismertem a nagyszüleimet, elnyelte őket a nagy vörös gépezet. Persze mással se vagyok szándékosan köcsög. Csak véletlenül.
- Lehet valami pletyka kering rólam - vetem fel, inkább kérdésként, mint kijelentő módban. Fene se tudja. De azért tovább próbálkozok. Erre jön is egy gondolatom, amit már rég megszerettem volna osztani a lánnyal. Szétnézek morfondírozva a piacon. Valahol a közelben van egy teázó, tudom, mert mindig elszaladok előtte, de még nem jártam bent. Az jobb lenne, mint itt feltartani a sort.
- Senki nem egyforma, főleg nem a babák - bólogatok meggyőződéssel. Felnőttként már jobban uniformizálódunk, de gyerekként még szabadok és őszinték vagyunk. Őket még nem szippantotta magába az ár. - Hamarosan megszólal - és akkor meglátod, milyen végtelen és csodálatos világ van benne - lemosolygok a takaró-halomra, olyan “ugye, igazam van?”-cinkos fejbólintással. Mi tudjuk ezt.
- Hát nem tudom, én a Roxfortban az asztal lábát is megettem volna, folyton éhes voltam, meg az ottani manók szerintem mind michelin-csillagosok, de ezek… lehet, hogy szándékosan kínoznak, valami sztrájk, amiről nem hallottunk? Mindegy is, ritkán eszek ott - megvonom a vállam, de azért mentális emlékeztetőt teszek magamnak, hogy majd nézzek le a konyhába - mindig is megakartam kérdezni, hogy “mi a manó?!”. Bár lehet, hogy ezek annyira nem bírnák a humoromat. Mindenesetre ki kell derítsem, hogy mi történik. Még az is lehet, hogy szegényeknek senki nem szólt, hogy az emberi ízlésnek az ő főztjük nem épp az ideális-kategóriában mozog, s megvannak győződve, hogy mindenki elégedett.
- Mit szólnátok egy teához? Nem a suliban, ne aggódj! A teájuk se valami jó szegényeknek… - Úgy hozzávetőlegesen a megfelelő irányba mutogatok. - Van arra egy teaház. Ha mindennel megvagytok és a néni csomagjait is hazavittük - teszem hozzá, és szétnézek, mintha arra várnék, hogy ezt a pillanatot választja ki a néni, hogy odalépjen hozzánk.
- Jah, már mindenki pánikolva éjszakázik a könyvtárban. Lewynek… igen? Azt hiszem. Ha nem szándékozik megbukni. - A soktantárgyas tanárokkal mindig ez van, alig győzzük észben tartani, hogy ki hova jár hozzánk órára. Már előfordult, hogy egy diák beérkezett szóbelizni varázspszichológiából, én meg rutinos nyugalommal kiadtam a szociológia-tételeket, hogy válasszon, ő meg majd’ elsírta magát. Végülis pszichológia-vizsgának is elment - de ebben az esetben megbukott volna. Amit végül nem tett. Az is megtörtént, hogy az idegösszeroppanás szélén álló diák azt se tudta, hol van, és teljesen random kezdte el mondani a méregtant. Tételhúzás nélkül, ülve szépen a hatodik sorban. Úgy, hogy írásbeli volt. Szociológiából. Fél órával azután, hogy lejárt a vizsga.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. március 6. 23:36 | Link


#ígyni | Pécs | január 11., csütörtök


- A pletyka nem szép dolog - tettem hozzá gyorsan, ahogy megkaptam a nénitől a gyümölcsöt én meg ügyesen el is pakoltam azt, azt hiszem nagyjából minden megvan, amiért jöttem. A gesztenye pedig… én úgy döntöttem nem kísértem az otthoni kinevetést, szóval csendben be is fejeztem a bámulását és inkább a pindurit kerestem én is, ahogy Dimitri. Bár pontosan tudtam, hol is rejtőzik, én csomagoltam be a brekit, olyan volt, mint egy jobb burrito szegény.
- Nem bizony, azt mondta a védőnéni is, hogy ő nagyon-nagyon ügyes, a második oltásnál nem is volt olyan nagy hiszti és sírás, mint más kisgyerekek szoktak - meséltem el büszkén, mert tényleg az voltam, pláne magamból kiindulva. Nagyon nem szeretem a tűket, mindig a sírás kerülget, mondjuk az elsőre mikor mentünk, én is ott bőgicséltem vele, biztos nem voltunk valami szép látvány, de Lewy mindenki kezét fogta és rendben voltunk. Szóval ő már nálam is bátrabb, van is minek örülni. Csak vigyorogva bólogattam én is a beszédre, olvastam én is, hogy lassan, de biztosan majd ad hangokat és minden jön magától.
- Nem tudom, én még a suliban tanultam rendesen, ilyen sportétrendünk volt és külön kaptam, az azért ehető volt, de sokat panaszkodtak a többiek.
A manók kérdésében nem voltam túl járatos, bár mikor még DÖK-tag és elnökhelyettes voltam, felmerült, hogy segítünk nekik plusz szabadnapot kiharcolni a szüneti időre, meg jobb bánásmódot, mert sokan nem kedvesek velük. Sajnáltam a kis lényeket, mert azért mégis csak igyekeznek tenni értünk, aztán bumm, csak taposnak a lelkükbe is, néhányan meg rájuk is. Kegyetlenség és szomorú.
- A tea jó, azt szeretem, meg meleg is, bár ma pont nincs rossz idő, de sosem jön rosszul - mosolyogtam rá az unikornisos pajtimra, aztán vissza is vezettem a tekintetem a babakocsiba. Valahogy jobban éreztem magam, mikor folyamatosan látom, mi is a helyzet vele. Csak vigyáztam rá, nem akartam én semmi bajt abból, ha kimozdulunk, de vannak rosszakarók a világban. - Rendben van, ott a néni, ahogy látom ránk vár ott, de elég őt a buszig, mert ott mindig egyedül közlekedik, a nehezeket meg majd úgyis mi visszük neki haza, az a tea után is belefér - mondtam Dimitrinek, aztán babakocsistól elindultam a déli kijárathoz a pályaudvar felé, ott mindig kevesebben vannak és a buszmegálló is közelebb van.
- Nem, ő nagyon okos és ügyes, tanít is, meg nekem is segít, meg még játszik, meg üzlet, meg apuciskodik meg minden. Szakdolgozatot is írt, azt hiszem az az volt - gondolkodok el a homlokom ráncolva. Mindig figyelek a szívecskére, de ezeket sose tudom megjegyezni. Idő közben beértem a nénit, akit gyorsan bemutattam a tanár bácsinak, majd a kis húzogatós kocsijába raktam a könnyű és fontos dolgait, nincs is neki sok igazából. Megköszönte, még meg is ölelt, aztán elindulhattunk a buszmegállóhoz, onnan még integetett, majd Dimitrihez fordultam, hogy indulhatunk-e. Ekkor gügyögött fel a brekilányka is a ruhahalom alól, hogy felébredt, de egyelőre csak ismerkedett a friss levegővel, meg próbálta magáról letolni, ami nem tetszett neki.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 8. 21:00 | Link




Nagyon egyetértően bólogatok. A pletykát az emberi kommunikáció szemetének vélem. Valakinek nagyon unalmas és sívár kell legyen az élete, hogy a máséban kezdjen el turkálni.
- Majdcsak megenyhülnek valahogy… - vonom meg a vállam. Sokáig tervezek a faluban maradni, megkedveltem a helyet, úgyhogy nem ártana, ha nem lennék a falu egyes számú közellensége. És akit a nénik utálnak, az bizony közellenség lesz. Ez az univerzum rendje.
- Ügyes kislány - vigyorgok rá a takaróhalomra, azt meg kegyesen nem jegyzem meg, hogy csak a második alkalommal volt minden okés. Mit akarok? Valószínűleg üvöltve téptem volna ki a védőnő haját, ha rólam van szó. Mármint babaként, most azért nem. Hülyén néznék ki. De ezt sose fogom megtudni, mert vén vagyok és nekem még nem voltak ilyenek. A varázslók maradiak. Meg főleg a szüleim.
- Mikor nem panaszkodik valaki? Ki tudja, milyen körülmények között güriznek a manók.
Ahhoz képest, hogy most megrugdosnám a panaszkodókat, hogy ne rinyáljanak, nem hercegnők, néhány perce még én is amiatt óbégattam, mert nem elég finom az egyetemi koszt. Nem szép részemről. Vagy csak nagyon éhes vagyok és emiatt sok a bajom.
Elindulunk szépen a néni felé, követem őket a szűk sorok között, mint valami kiskacsa. Jó is, hogy elindultunk, már kezdtem fázni.
- Van időnyerője? - kérdem vigyorogva, persze nem gondolva komolyan. Vagy tényleg van? Nagyon kevés létezik belőle, dehát soha nem lehet tudni. Mármint nem szoktam különleges engedélyekről beszámolót kérni, felőlem thesztrálokon is lovagolhatnak a szabadidejükben. Nekem már az egyetem is meghaladja néha a tűrőképességemet, pedig mostanában tényleg csak ezzel foglalkozok. A mugli ügynököm már eszi is az idegeimet, meg szorít a határidő, de valahogy csak idejében befejezem az újabb kötetet. Még van körülbelül fél évem és megírtam kereken… három oldalt. Jó, talán nem fogom befejezni idejében. Nem mintha annyira tartanék tőle. Egy mugli papírtologató, aki szupersztárnak érzi magát, mert sikerült néhány írót felfuttatnia. Kérlek.
Bemutatkozok a néninek, aztán hamar el is búcsúzunk tőle, ez se tartott sokáig, oké, nézzünk szét, hol is van… Igen, arra.
- Csak tessék - mutatom az irányt, meg hogy mehetünk, s aztán én is felzárkózok melléjük. Az út túloldalán ott is van a keresett hely, ahol biztosan boldogak lesznek, hogy ilyen remek kis izzadt, kinyúlt pólóban teszem jelenésemet. De már voltam itt néhányszor, úgyhogy másfelől meg valószínűleg számítanak egy ilyesmire.
Benyomom az ajtót és felpasszírozódva az ajtófélfára, kitárva tartom, hogy a lányok betudjanak menni. Szerencsére nem kell öt csigalépcsőn felmászni, meg még néhány csapóajtón bekúszni, mint egyes helyeken. Ez egy egész normális hely, de nagyon értenek a teához.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. március 11. 14:49 | Link


#ígyni | Pécs | január 11., csütörtök


A nénik helyzete furcsa volt, nem mindig értettem én sem, rám miért nézett egyik vagy másik csúnyán. Volt egy, aki mindenáron átküldözgette hozzánk a lányát, aki olyan idős, mint Lewy szerintem, hogy a bátyusomat keresse a sütijeivel. Én meg párszor kedvesen elmondtam, hogy a bátyám nem is itt él. Na nem mintha rá tartozna, hogy Benji hol van és mit csinál. Aztán kiderült, hogy ő a férjecskémre gondolt. Akinek nem is a húga vagyok. Én meg nem voltam boldog, szóval onnantól én jártam a boltba, ahol meglepően sokan nem engem vártak. Ez nem szép dolog! Eléggé mérges voltam, olyan szörnyisen és féltékeny is azt hiszem, de ezt megtartottam magamnak. Aztán megnőtt a pocim és megjött a brekilány, már vele költözgéltünk némileg vissza és mostanra mindenki megértette, hogy ez így szép és jó és mi szeretjük egymást, nem várja életem szerelme más lányok jelentkezését, mert a néninek éppen van egy szabad lánya vagy unokája. Inkább én is a babukám figyeltem a kocsiban.
- Hát, igaz, valami olyan, amit elmondana és rossz, mindenkinek van, nem csak a manócskáknak. Bár én azt sem értem, ők miért kell dolgozzanak, nem is igazán hálálják ezt meg nekik, mai nagyon szomorú - biggyesztettem le a szám. Ha Lewy mondjuk sokkal aranyvérűbb lenne vagy hasonló, én akkor se élvezném, ha otthon is manónk lenne. Elég ügyes vagyok összetakarítani, ha főzni még nem is megy expert módon. Majd eljön az is, igyekszem.
- Mi? Neeem, nincs, pedig biztos jó lenne, mert akkor még többet lehetne velünk. Nem igazán van ezen kívül másra ideje, de azt hiszem ő már megszokta vagy hasonló - gondolkodtam el kicsit. Igazából szerintem se nem jó, se nem kényelmes, de sok dolgot szeret csinálni és egyelőre még sikerült is összehangolni, de minden más a jövő zenéje ugyebár. Ezt mondjuk a néninek nem mondanám, mert ő eléggé már korban van hozzá, hogy ne várogasson csak úgy nagy időket, mi sem várattuk meg. Elvettem tőle, ami nehéz volt, segítettem összerakni, mai sürgős és könnyűcske, aztán mentünk is a buszhoz. Mi is sokat szoktunk utazgatni a brekikével, bár a legtöbbször ezt nem hagyják. Nem túl kedvesek az ilyen helyeken, meg nem segítenek és összenyomnak. Pont ezért, ha apu itthon van ő, ha meg nem, akkor vagy az anyukám vagy Lewcsié fuvarozgat minket. De ez nem lehet így örökké, hiába mondom nekik, mintha a falnak beszélnék.
- Pillanat - mondtam, aztán még felpattintottam az egyik kerekecskén lévő fékezőt és már toltam is a kicsi hercilányt a teázó felé, aki gügyögve mocorgott, úgy tűnt jobban érdekelné a világ, mint pár réteg takaró. Meg tudom érteni. Mikor megérkeztünk beügyeskedtem az ajtón magunkat, szerencsére nem volt olyan szűk, aztán egyből mutatta valaki, hogy ott oldalt kényelmesen el lehet férni kocsisan, ücsörgősen és mindenhogy, így arra indultam. Beállítottam egy félreeső részre a kocsit, aztán még Dimitri is utánunk jött, kitakargattam a picit. Csak akkor csücsültem le, mikor őt kiemelve már az ölembe tudtam venni. Lehúztam a pufi ruci cipzárját és a felső testecskéjét kibújtattam, úgy tartottam a karommal megtámasztva a fejét és a hátát kicsit fekve és ülve is. Olyan apróka még mindig. Akkor lépett oda hozzánk egy kedves lányka az ajánlattal és hogy mit szeretnénk.
- Én egy vaníliás feketeteát szeretnék kérni, ha lehetne - emeltem rá a tekintetem mosolyogva, aztán Dimitrit figyeltem még a brekike is az ölembe a nagy, szürkés szemeit felé fordítottam. Még nem olyan csodamesés a látása, de tudta merre kell, okoska. - Te nem szoktál amúgy nagyon unatkozni? Mármint az egyetemen, ez a tanítás nem hangzik olyan nagyon csudividámnak. Meg szórakoztatónak se. - Lewynél se érzem annak, de ugye kinek és mi.
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 13. 20:05 | Link




Nagy az egyetértés, dehát ezen nem kell meglepődni, eddig még szinte semmiben se különbözött a véleményünk. Biztos akadna olyan is, ha nagyon keresni kezdenénk, de minek tennénk ilyet?
- Az emberi faj felsőbbrendűség-érzete és egy elavult társadalmi rendszer az oka - felelem komolyan bólogatva. A Roxfortban voltak még egyenlő jogok-gyűléseink, meg néhány alkalommal megjelentünk a Nagyteremben is táblákat lóbálva és szlogeneket kiabálva, de nem értünk el semmit. Ennél sokkal többre volna szükség, hogy legalább egy iskolában vagy egy aranyvérű családnál megváltozzanak a dolgok. Rég nem is gondoltam rá. Pedig mostanában kezdenek új szelek fújni és a régi állott, mérgező levegőt kifújják a sunyiba. Csak sokkal lassabban megy, mint a mugliknál. Ők a rabszolgaságot, aztán az apartheid-rendszert is levetkőzték, most pedig elérték az egyenlőség bölcsödés-korát. Tehát már elindultak a jó úton, de néha még beszarnak és rendszeresen ki kell cserélni a pelust. Bár mi is legalább ott tartanánk.
- Még bírja, aztán biztos visszavesz a rohanásból, s ő is inkább otthon ül veletek - vetem fel, bár annyira nem vagyok meggyőződve. Nem tudom, hogy ilyen-e a valóság, vagy túl sok mugli filmet néztem.
A teázóban végre leolvadnak a jégcsapok rólam. Soha nem megyek innen ki. Miután a lányok elrendezkedtek, én is ledobom magam a szembelévő székre és forgolódva keresni kezdem a pincért.
- Earl greyt és egy sonkás szendvicset - adom le a rendelést nagyon lényegretörően. Azért mosolygok mellé, hogy ne mondhassák, faragatlan tuskó vagyok. De azért hozza ki gyorsan, or else. Éhes vagyok.
- Unatkozni? - pislogok Majára. Hitetlenkedő kis kacagás jön elő belőlem. - Jó, nem egy broadway, nem megy a buli egész nap, s főleg nem egy tengerparti nyaralás, de unatkozni - na, azt nem szoktam. Bárcsak lenne időm arra! - megrázom a fejem s megvakarom az orromat. Unatkozni? Ilyet.
- Szeretem csinálni s a tantárgyaim szerintem soha nem egyhangúak. Amennyire csak lehet, gyakorlatokat adok ki, csökkentem a beadandókat és az írásbeliket. Önkénteskedünk, emberek közé megyünk, kérdezünk, hallgatunk.
Most, hogy ilyen pozitív fénybe állítottam az életemet, mintha valami elmozdult volna bennem. Valahogy nem azt érzem, hogy ez fárasztó, güriző munka és púp a hátamon, hanem hogyha fáradt is vagyok a nap végén, egy jól elvégzett, hasznos, fontos munkát csináltam. Egy kicsit... nem tudom. Jó érzés.

Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. március 16. 19:55 | Link


#ígyni | Pécs | január 11., csütörtök


Képtelen voltam nem elkuncogni magam a megfogalmazásán, én sosem tudtamm vicceskedni sem ilyeneken, nem annyira vagyok menő a nagy szavakkal, de sejtettem, hogy megint ugyan ott járunk. Igazából én tényleg sajnáltam a manókat ő pedig átlátta a problémájukat, szomorú, hogy van nekik.
- Szereti csinálni, élvezi én meg örülök neki - vontam meg a vállam mosolygósan. Biztos sok olyan lány van, akik ezt nem annyira tartanák jónak, sőt, ott van Luca, szerintem fordított esetben nem annyira tudná kezelni, ha magára maradna néha hosszabb időre önhibáján kívül, meg ezt se, ha a hozzá legközelebb álló is annak teszi ki magát, aminek ő most. Furcsák voltak Lewyvel, hogy maguk sosem féltik, minket meg nagyon. De ez a varázslósport nem egy muglis golf, van is mitől tartani. Az ezen kívüli dolgok meg… hát nem kell mindennek örülni, de ott kell lenni és támogatni a másikat. Én ezt tanultam, ebben cseperedtem fel, anyu is mindig ezt tette velem, vele pedig a nagyiék. Bármit akart megvalósítani, hagyták neki kipróbálni magát és együtt szurkolták ki a sikereit. Neki festőként, nekem táncosként volt pozitív élményem.
- Ó, és kérhetek forró vizet, csak simán, ilyen kis tálkában, úgy ekkorában - mutatom a lánynak, aki miután a cumisüvegért nyúltam azt hiszem megértette miért kérem és bólogatva ment is a rendeléseinkért. A babát hámozgatva ki tettem fel a kérdésem, aztán hagytam, hogy a pici kezeivel elég koordinálatlanul, de nyúlkáljon az enyém után, vagy a kis cumitartóján lifegő rágókákért.
- Mármint… én csak magára a tanítós dologra gondolok. Újra és újra ugyan azt előadni gondolom azért nem akkora élvezet - néztem rá, mert nem akartam én ezzel leszólni az egész tevékenységét. Mikor együtt mentünk ezt-azt csinálni is pontosan tudtam, mert élveztem, hogy nagyon jó részei vannak annak, amivel foglalkozik. Szeretek segíteni, és örülök, ha mások is, együtt sokkal jobb minden. Mosolyogva pusziltam a hajpántos, mini babahajas buksira, ahogy felfelé nyúlkál a szám felé a karjaimon fekve, aztán elkapva a kiköpéstől repülő cumit figyeltem Dimitrire - meg a mini hanghatásokra. Közel sem voltak még rendes hangok, hiszen még elég pindurka.
- Az önkénteskedés jó, sokan nem vágnak bele, mert egyedül nem tudnak vagy nincs bátorságuk… pedig ez nem is olyan nehéz. Én se vagyok olyan merész, mégis sikerült. Mostanában merrefelé segítettél?
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 20. 19:51 | Link




Jó hallani, hogy vannak még párok, családok, akik... rendben vannak. Nem mondhatom, hogy az otthoni példa számomra olyan traumatikus lett volna, mert nem, egyáltalán, csak az más. A szüleimnek a kapcsolatuk volt az egyetlen kapocs és az egyetlen lehetőség egy normális élethez. Az egyedüli mentőcsónak. De ma már megváltozott minden. Nincs egy Nagy Testvér. Nem kell diktatúrában élni. Legalábbis nem itt. Úgyhogy mindenki valahogy könnyelműbb lett. Csak úgy szórja az éveit, az érzéseit. Úgyhogy jah, jó hallani, hogy egyesek nem így tesznek.
- És te mit szeretsz csinálni? - kérdem, talán meglepően komoly hangon. Szoktam néha ilyen is lenni. - Mihez kezdesz, ha majd a tökmag nagyobb lesz és nincs egész nap szüksége rád?
Már amennyire tudom, az iskolából rögtön az anyaságba csöppent. Mint valami tizennyolcadik századi úrilány, akinek az az egyetlen feladata, hogy porontyokat alkosson, aztán hat gyerek után harminckét évesen tüdőgyulladásban meghaljon. Nem hiszem, hogy ennyi elég volna neki. Nem az a típus.
- Még nem tudom, milyen újra s újra előadni ugyanazt, nem tanítok olyan rég - vonogatom meg a vállam. Ez a... második? Igen, a második vizsgaidőszakom. Elméletileg kétszer végigvettem már ugyanazt a tananyagot minden tárgyamnál, de gyakorlatilag még mindig az egész új, felfedezetlen számomra. - Mivel nem a szorzótáblát oktatom heti negyven órában, nem is érzem repetitívnek. De majd kérdezz meg tíz év múlva - vigyorodok el. - Ha tíz év múlva még mindig tanítani fogok... amit kétlek.
Elég kicsi esélyt látok erre. Pedig jó dolog tanítani. Általában. De tíz évig megülni a fenekemen, ugyanazokban a termekben ugyanazt csinálni? A tíz év lejárta előtt a Mungóban leszek páciens.
Közben figyelem, ahogy nyüzsög a borsószem Maja karjaiban, láthatóan őt se arra találták ki, hogy megüljön a fenekén. Pedig neki egy ideig muszáj lesz, legalábbis amíg megtanul járni. Aztán meg se fog állni. Pufi kis lábain úgy fog totyogva suhanni, hogy az anyja aztán jöhet velem maratonra, mert már profi lesz benne.
- Az a baj, hogy az emberek félnek nevetségessé tenni magukat. Azt hiszik, hogy van egy alapbeállítás, amit mindenkinek követni kell, s ha egy kicsit eltérnek attól, akkor majd mindenki kinézi őket. Az emberek hülyék. Ha van valamiféle alapbeállítás, akkor ez az - megcsóválom a fejem, aztán kicsit arrébb húzódok, mert érkezik a rendelésünk. Kaja! Közelebb húzom a tányéromat s gyorsan nekifogok ledarálni a szendvicset. - Mostanában... ja igen, voltam szombaton a grosserliebes kölykökkal a budanekeresdi otthonban, vittünk festékeket, vásznat, meg sok házi sütit, s az öreglányokkal festegettünk a nyári kertben.
Elkezdek kutatni a szabad kezemmel a zsebemben a telefonom után. Ó, otthon maradt, tényleg. Pedig készült néhány egész jó fotó, csak ilyen mugliféle, nem mozognak, de nagyon hangulatosak, ahogy ott egymás mellett festenek a diákok az öregekkel, s közben mindenki olyan maszatos, mint egy kétéves. - Majd mutatok képeket, tök jó volt.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. március 22. 03:49 | Link


#ígyni | Pécs | január 11., csütörtök


Szeretek az ohanáról beszélni, az olyan szép és szeretetes az életembe, sokáig tartott mire tényleg ennyire jó lett minden, bár lehet másnak még tovább, de nekem ez is annak tűnt. Emlékszem, hogy még nem tudtam írni, csak lerajzoltam a Mikulásnak, hogy bizony ezt szeretném Télapóra kérni. Meg utána a Jézuskától és a húsvéti nyuszitól is minden évben, csak lassan megtanultam levelet is írni. Ennyiben változott. Húsvétkor lesz két éve, mikor az utolsó ilyen levelem lett, de az sem olyan volt már, mint a többi. Ott készültem éppen végleg a férjecskéhez költözni, na meg Volthoz.
- Mindenfélét. Lewynek szurkolni, festek meg csinálok apróságokat otthon, meg új dolgokat álmodok meg a Bee Happy-be. Szoktam egy csomót főzni mostanság, sütni eddig is tudtam, de a főzés nem volt egyszerű, de már tök sok megy egyedül. Meg jáááátszunk, soookat, egész nap, mikor lehet - vigyorogtam rá az ölemben tartott minikére, meg ugyan ezt tettem volna a négylábú fehérkével is, de ő otthon van éppen. Vár minket haza. Aztán a mosolyom is elillant, ahogy felfogtam a második kérdését, csak meredtem rá, talán kicsit ijedten, mintsem döbbenten. Nem akartam, hog eltörjön a mécses, de sok jó kedvem nem volt a dologtól.
- Mi? Nem lesz rám szüksége? De miért ne lenne? Még meg kell tanulnunk beszélgetni, meg előtte mászni, járni, futni, rajzolni, színezni, tapsolni, táncolni… mindent is. Ez nem olyan, ami, ha már tud egyedül megfogni egy kanálkát abbamarad - ráztam a fejem tiltakozóan, mert ilyenről hallani se nagyon szerettem. Nem azzal volt a baj, hogy kérdezgetnek dolgokat az emberek, inkább, hogy sokan bele se gondolnak, hogy de most jó minden. Majdnem. Nyilván van, amit csinálnék, de ehhez nem kell őt félretenni, vagy majd a többi brekinket, ha lesznek.
- Majd talán, ha kicsit könnyebb lesz együtt, akkor megint fogok táncolni, de azt vele is lehet, nem kell ahhoz magára hagynom őt. Szeretem, ha velem van, meg otthon is lenni vele. Ha lenne tesója, akkor vele is szeretnék… azt mondták ez unalmas, pedig nem, én imádok ott lenni vele.
Kicsit azt hiszem ezzel értettem meg azt is, ő miért nem unja azt, amit csinál. Szereti, őt szórakoztatja és egyáltalán nem érzi valami száraz tehernek. Nekem sosem voltak nagy karrierterveim, mint mondjuk Hannahnak, vagy olyan hírességé válni, mint Lewy és Sebby. Persze, sikeres akartam és akarok is lenni a tánccal, de már nem az van a legeslegnagyobb kívánságos helyen. Nem lennék csalódott, ha csak kicsit sikerülne megtartani belőle. Mikor vártam Klarat is táncoltam, most is már, mióta szabad. Csak a versenyek nincsenek.
- Mit fogsz csinálni akkor tíz év múlva? - érdeklődtem tőle, miközben jól kiveséztük, hogy az emberek furák. Nem értettem sose azt, miért hiányzik sokakból a segíteni akarás. Meg rengeteg mást sem, de ez nem erre a lapra tartozik. Közben megjött a forróvíz és a tea is, én belefektettem a cumisüveget a vízbe kicsit, közben meg elnyammogtam a kis kekszet, ami a teámhoz járt, bár eléggé picivé zsugorodott a pocim belegondolva még mindig abba, mit Dimcsi kérdezett. Nem lesz rám szüksége, ez szörnyen hangzott.
- Gondolom jobban örültek, hogy volt kivel beszélni és a sütinek, mint a festéknek - gondolkodtam el, de ebben a feltételezésemben majdnem biztos voltam. Pontosan tudom mennyire imádnak beszélni, bárkivel és bárkihez. Közben figyelgettem a tejecskét, ami lassan úgy nézet ki meg is melegszik, legalább annyira, hogy az már finom legyen a minikének. Majd otthon eszizhet rendesen ő is tudja, mindketten várjuk.
- Biztos van pár vicces is, nem zavarta őket a képkészítés?
Utoljára módosította:Maja Bojarska, 2018. március 22. 03:49
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. március 23. 20:28 | Link




Csak hallgatom a lelkes felsorolást. Semmi baj nincs ezzel, nem a karrier a minden. Csak aztán a tökmag nagy lesz, elköltözik otthonról, Lewynek már nem kell szurkolni, s akkor is kell legyen valami. Bár ennyi elfoglaltsággal biztos nem esik majd nehezére új hobbikat találni. Vagy majd engem látogat az öregotthonban s együtt römizünk szombatonként.
- Persze, nem úgy értettem - próbálom gyorsan megnyugtatni, de már késő. Már kiakadt. Nagyon zseniális volt a szóválasztásod, Dimi, ügyes vagy. Most jól kiborítottad. - Mindig szükségetek lesz egymásra. De majd egyszer iskolás lesz, esetleg bentlakó, aztán saját manói lesznek, s kell teret engednetek egymásnak. És ez jó, ez természetes. De igazad van, az még nagyon-nagyon messze van. A nagyon-nagyon messze pedig nem számít.
Tényleg nem számít. Miért is kérdeztem ilyen hülyeséget? Végülis csak azt akartam megtudni, hogy vannak-e tervei. Karrier-álmai. Lehet, hogy nem karriert akar, csak élni. És boldog lenni. És egy kviddics-csapatnyi törpét. Legalább akar valamit s tudja, hogy mi az. Én mit akarok? Csak úgy csapódok ide-oda. Se család, se karrier. Utóbbi lehetne, de nem lesz, tudom. Nem maradok ahhoz elég sokáig egyhelyben. Meg nem érdekel eléggé. De boldog - nos, az én is szeretnék lenni. Valahogy.
- Tíz év? Hmmm - belekortyolok a teába s elgondolkodok. Az olyan messze van. Fogalmam sincs.
- Remélem valami jót. Valahol a világ leghátsó sarkában házakat építek a hajléktalanoknak. Vagy tanítom a kölyköknek a szorzótáblát. Igen, minden évben mindig ugyanazt - röhögöm el magam a csészém mögött, ami miatt épp csak a szemem látszik, abból se sok, mert két csíkká szűkült a nagy vigyorgásban.
- Neked az a fontos, hogy bármit csinálj, csak a családoddal legyél, és ez jó. Nekem pedig az, hogy másoknak segítsek valahol… És ez is jó - felvonom a vállamat s még iszogatok egy kicsit a teából.
- Most épp tanítok és így segítek. Aztán ha úgy érzem, már nem tudok többet adni, vagy máshol többet tudnék, akkor továbbállok.
Majdnem hozzáteszem, hogy a krimijeimmel is segítek, mert szórakoztatok - remélem -, de aztán eszembe jut, hogy nem tud erről az egészről. Egyszer majd elküldöm neki a teljes bibliográfiámat s megkérem, hogy mondja el a véleményét anélkül, hogy tudná, én vagyok az író. Ja, ez jó terv. Hacsak nem fogja utálni őket. Mert akkor nagyon rossz terv.
- Nagyon örültek a kölyköknek, hiába a nagy korkülönbség, szerintem a gyerekek jól megértik az öregeket, meg fordítva. Még mennek egy páran ezen a hétvégén is. Visszavágót kell játszani römiben.
Lehet, hogy én is csatlakozok hozzájuk, de akkor fogalmam sincs, mikor fogom kijavítani a vizsgáimat. Hülye kötelességek.
- Egyáltalán, nagyon lazán kezelték. Fotogének az öreglányok! Kértek is belőle másolatokat, de borzalmasan felháborodtak, hogy nem mozognak a képek, úgyhogy most ez egy ideig kényes téma. Azért remélem elfogadják majd az előhívott fotókat.
Majd tényleg meg kell neki mutassam, át is küldöm őket, amint mugli környékre értem a készülékemmel. Addig kicsit problémás volna a buta mobilommal és a buta mágikus lefedettség-gátolóval.
Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. április 4. 13:43 | Link


#ígyni | Pécs | január 11., csütörtök


A sok jót sorakoztatni ki ne szeretné? Én boldog voltam ezektől a dolgoktól így elég természetesnek is vettem, hogy ez jó és normális, aztán Dimitri kicsit megijesztett. De igyekeztem nem túl érzékeny lenni erre, már tényleg próbálkozom, mert vannak dolgok, amik rosszabbul esnek, mint kellenének. De most itt van a brekike is az ölembe, nem lenne neki szép példa, ha telesírom a kis kikopott, foltos haját a sapin keresztül.
- Nem úgy? - kérdeztem kicsit bizonytalanul. Előfordult már, hogy kicsit félreértettem az embereket, ettől még nem éreztem úgy, hogy amit mondott nekem kellemesen hangzott volna. Aztán hallgattam őt, logikusnak tűnt, amit mond, és most először inkább magam miatt görbült a szám lefelé. Nem is történt semmi, mégis kezdtem érteni, anya miért volt szomorú, mikor sok otthoni közös dolog után elmentem tőle a bentlakásos iskolába. Nem szerettem, ő se, mégis így volt helyes. Én ezt nem tudom mennyire viselném jól. Ülnék otthon egész nap és várnám, mikor végez és jön haza hozzám.
- De, mármint… azt hiszem értem, csak… még pici, még jó így. Még a szülinapja is messze van, nem kell sietni - ingattam is meg kicsit a fejem, azt hiszem nem vagyok valami egyszerű eset ebben, de legalább már nem akartam elsírni magam a gondolattól, hogy majd elmegy és már nem kellek neki semmire. Sóhajtottam is egy picit, ahogy a cumisüveg melegedett és inkább ellenőriztem jó-e már a hamija, mikor úgy ítéltem meg a csuklómon, akkor a szájához tartottam, ő meg pici sipítás után be is kapta.
- Nem szeretem a matekot - ingattam a fejem kicsit el is mosolyodva. - De van ám, amiből az ugyan az se akkora baj.
Korán megtanultam, hogy a művészetben a felfogások változnak és újulnak, az érték nő, ettől még a háttér, az érzések mindig maradnak, amit egy-egy darab ad. Mindegy, hogy festmény, szobor vagy valamilyen egyéb alkotásról van szó. Szerettem őket, bennük azt is, hogy az állandóságra sem tekintettem úgy, mint amit nem hallok újra szívesen. De ebből nem lenne meg a VAV-om, azt hiszem.
- Valahogy úgy, szeretek velük lenni, segíteni is, de valahogy ez így jó - bólintottam aprókat, ahogy picit megdöntöttem a cumisüveget a kicsilánynak. A teám ott hűlt előttem, nem is nagyon szeretem forrón, csak leég a nyelvem, az meg fúj és fáj. - Mert jó ember vagy, ott, ahol szükséges, sokan még a minimálisat sem érzik ennyire elhivatottan, és ez nem túl kedves - ingattam a fejem.
Egész vidáman hallgattam a történetet a nénik és bácsik látogatta fiatalabbakról, még el is képzeltem, ahogy beülnének velük kártyázni és közlik, hogy ez a kis saját körük. Jártam már így, nem vicc! De az egyik bácsi azt mondta, lehetek a kabalája, szóval leültem mellé és néztük együtt a lapjait. Cuki volt.
- Lehet érdemes lenne keresni egy gépet, amivel azt is lehet nekik csinálni, engesztelésként, tudod - mondtam vigyorgósan, ahogy letéve a cumisüveget a teámba kortyolgattam a pelust a vállamra terítve pedig a kislányt oda fektettem simizgetve a hátát. - Van azt hiszem a faluban ilyen bolt, ahol lehet is kapni talán, nem?
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. április 10. 11:12 | Link



Látom rajta, hogy nem sikerült megnyugtatnom. Beletúrok a hajamba s sóhajtva megvakargatom a tarkómat. Előbb-utóbb erre magától is rájött volna, de még pici a tökmag, csak most kezdenek ismerkedni egymással. Ilyenkor érzékenyebbek az anyák, pláné, ha első gyerek, meg ő maga is még félig az. Nem mintha én tudnám, milyen ez. Lehet, hogy anyám is így kiakadt, amikor elmentem a Roxfortba? Remélem Majának több ideje lesz, nem kell 11 évesen elengedje. Bár ő nem anyám. Én körülbelül fejvesztve menekültem, alig vártam, hogy valami mást, valami újat tapasztaljak. Maja brekije biztos szeretni fogja otthon.
- Ne is gondolj erre. Butaság ennyire előreszaladni. Most itt van - bökök rá a nyüzsgő kicsilányra. - Csak ez számít.
Lehet, hogy ettől se fog nyugodtabb lenni, de valószínűleg az a legjobb módszer, ha inkább zárjuk a témát. Majd tíz év múlva esetleg újra elő lehet venni, addig befogom a számat.
- Én szeretem… azt hiszem. - Még annyira nem gondoltam ebbe bele. Ugye a varázsló-oktatás nem épp a reál tantárgyakról híres, van számmisztika meg ilyenek, de olyasmi, ami “muglis”, de ránk is vonatkozik - mint például a matek -, az valahogy kimaradt. Persze kevesebbet is kell használjuk, szinte mindent helyettesít nálunk a mágia, de nekem kifejezetten jól fogott, hogy apám ért hozzá és otthon az ábécével együtt tanítani kezdte. Most nem tudnék mágia nélkül két gyufaszálat összetenni. Meg… nem tudnám, mi az a gyufaszál, de az már mindegy. Szeretem az ilyen muglis dolgokat. Úgyhogy igen, azt hiszem, szeretem a mateket is.
Felcsillan a szemem az ötletére.
- Ja, ezt fogom csinálni! Próbáltam a mugli képeket mozgósítani, de az nem olyan könnyű… - Igazából lehet, hogy csak én vagyok béna, de tényleg nem jött össze. Azon kívül, hogy felgyújtottam néhányat, semmi más változást nem sikerült előidéznem, hiába csináltam mindent úgy, ahogy le van írva. De ha egy mágikus fényképezőgéppel csinálom indulásból, akkor azt csak nem fogom elszúrni. Remélem.
- A ketyerekeskedés? Ott talán akad ilyesmi.
Azt a helyet egy ideje meg kellene látogatnom, csak… nem tudom, halogatom. Még elég jól szuperál a motor, a telefonommal is megvagyok békélve, tudom már, hol találok jelet, meg hol életképtelen a készülék. De majd ha bemegyek fényképezőgépért, akkor ezeket is jól megfogom kérdezni. Majd. Igen, ezt kellene tennem.
Közben betermeltem a szendvicset és a teát is, s most a nyakamat nyújtogatom a pincér után. Még tudnék enni, csak a kérdés az, hogy azért, mert az agyam még nem fogta fel, hogy ettem, vagy tényleg éhes vagyok.

Hozzászólásai ebben a témában

Maja Bojarska
INAKTÍV


méhecske° | mom, the bee°| babygirl°
offline
RPG hsz: 1311
Összes hsz: 4930
Írta: 2018. április 18. 13:10 | Link


#ígyni | Pécs | január 11., csütörtök


Minden nap kapok valami olyan hírt, amivel meg tudnak ijeszteni. Legutóbb anya és Levendula voltak, akik elkezdtek mindenfélét össze meg vissza beszélni a babákról és a betegségekről. Már attól rosszul voltam, hogy belegondoltam, milyen lenne, ha szegénynek láza lenne vagy fájna valamicsodája. Csak nem, én ezeket nem akartam. Persze, sajnos elég biztos, hogy nem kerülhetünk el minden-minden rosszat, de nem akarom én ezeket. Nagyon vigyázok rá és a dolgaira is. És fogok is, bárki bármit mondjon. Ő az én brekim.
- Igen, még pici - erősítettem meg újra, bár ezt látjuk, tudjuk és mondtuk is már, azért nekem ez ilyen fontos. Amiről Dimcsi beszél, az akkor jön, mikor valaki nagyon nagy lesz. Én utáltam, anyukám se szerette, valahogy elborzaszt az elképzelés is, hogy velem is ez fog történni, ha majd olyan iskolásbreki lesz a pindurka. Kicsit a kerek buksira borult az enyém, mielőtt megpusziltam volna a törpikét, talán jobb is így csendben hagyni, hogy erről ne beszéljünk jó sokáig.
- Tényleg? Szerintem nehéz, meg bonyolult is kicsit - és még tudnék vagy húszmillió okot, miért undi egy tárgy. Nem mintha a varázsosok között ne akadna ilyen bőven, sőt, szinte csak ilyesmik jutnak az eszembe. Én sosem kedveltem a tanulást. Aztán eleinte anya szerette volna, ha ügyes vagyok, azért próbálkoztam, aztán meg Lewy volt büszke, mikor jó lett egy-egy vizsgám, szóval ezért megérte, ha másért nem is.
- Könnyebb is, mint utólag csiribúztatni azt hiszem. Meg akkor egyből lesz mozgós és  a nénik se kell sokat várjanak - tettem hozzá egészen elmosolyodva, lassan ugyan, de átléptem azon a tényen, hogy a brekim egyszer nagylány lesz.
- Iiigen, az, nem emlékszem a nevekre mindig pontosan, de biztos egyre gondolunk - bólintottam nagyokat, ahogy picit emeltem egyet a babun, mert kényelmetlen helyzetbe csúszkált a nagy hamizásban. Bár úgy tűnt lassan elég neki, a fél kezemmel elengedtem a cumisüveget, és a teámért nyúltam, hogy lassan kortyolgassak belőle. Közben jutott eszembe, ha a nénik ennyire szeretik magukat a mozgós képeken, akkor mást is biztosan. - Az is lehet, hogy nem csak mozgós képeket, de videót is tudsz felvenni, amit ilyen varázsvetítővel megnézhetnek, az szerintem biztos van az otthonnak is…
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Krushnic Dimitri
KARANTÉN


Árminné | Lois | dárdás nádtippin
offline
RPG hsz: 224
Összes hsz: 2850
Írta: 2018. április 19. 14:26 | Link



Általában önként és főleg kéretlenül szétpukkantgatom mindenki rózsaszín kis illúzió-buborékját. Úgy érzem, egy ennyivel tartozok az emberiségnek. Nem azért jutottunk el idáig, hogy aztán egyesek elhülyéskedjék. Szeretek úgy gondolni magamra, mint aki nem fél megmondani a tutit. Megmondóember. Igen, az vagyok.
Hát most a megmondóember nagyon nem mond meg semmit, csak mélyen hallgat. Valahogy nincs lelkem az ő buborékját tönkretenni. A világ majd úgyis megteszi helyettem. De hátha még egy ideig nem. Hátha lassan ő maga mászik ki belőle. Lehet, hogy valaki fontosabb, mint a nagy igazság? Lehet. Furcsa, de előfordulhat.
- Pedig egyszerű, mint a kétszer kettő - vigyorgok neki, de azért tudom ám, hogy miről beszél. Nem mindenkinek kenyere. Nekem épp az, de biztos valami bibis a fejemben és azért. A legtöbb embernek teljesen érthetetlen az a sok szám meg jel meg betű, nekem viszont egy feladat, amit meg lehet oldani. A szabályok pedig az eszközök. Úgy általában a szabályokkal nem vagyok jó viszonyban, de azért, mert a legtöbb hülyeség. Nincs semmi értelmük. Csak valaki kitalálta félezer évvel ezelőtt s azóta mindenki azt bégeti. De kérjen valaki tőlem egy szekrényt, aminek van párhuzamos, egyenes, stabil, és a matek rögtön a segítségemre siet. Megmondja, hogy mi mennyi és hogyan, s a végeredmény nem lesz egy homunkuluszhoz hasonlatos torz-szülemény.
- Ez mégjobb! - lelkendezek az ötleten. - Kivihetném az öreglányokat valahova, nem tudom, fagyizni, színházba! Jönnének biztos a művészetisek, vagy társulhatsz, ha a breki is úgy gondolja, és lefilmezem az egészet! Dugiban, hogy legyen meglepetés, s utána levetítem nekik, így bármikor újranézhetik.
Már kezdem is tervezni a részleteket. Melyik hétvége lenne jó? Kell egyeztessek a suliban, az otthon vezetőségével, biztos aláiratnak minden hülyeséget velem, amivel még a vesém is eladom, de nem baj, meglesz, aztán kell egy kamera meg egy rendes fényképező is. Csak el kell vándoroljak az üzletbe. De két utcányira van tőlem, nem fogok belehalni.
Végül nem rendelek semmi mást, nem is vagyok már éhes, meg el is felejtem, hogy akartam még enni, s addig szövögetjük a terveinket, amíg a kicsilány közbe nem szól, hogy pardon, neki dolga lenne, úgyhogy mindannyian felkerekedünk, hogy ki-ki a maga dolga után nézzen.


//köszöntem^^//
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek