36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. május 28. 20:16 | Link



A lehetőségeihez képest remekül viseli a kialakult helyzetet. Igen, eleinte megőrjítette a bizonytalanság és a másoktól való függés és nehezen tette túl magát rajta. De egyhamar rájött, hogy kicsoda ő. Nem más, mint maga Ombozi Sára, aki nem elég, hogy Sára, de még igazi, vérbeli Ombozi is. Ez a csodás kombináció pedig bőven elég erőt adott hozzá, hogy visszataláljon magához.
Nem, így sem könnyű, mert egyedül érzi magát. Tudja, hogy Noel mindig ott van neki és bármikor, bármiben számíthat rá. De Noel nem olyan társa az életben, amilyen most nyugalmat hozna, elűzné a magányát. Ennek ellenére csodás megoldást talált a helyzetre, egyszerűen átlépett a problémán. Helyette sokkal hasznosabb, konstruktívabb dolgokra koncentrál. Mondjuk a saját vállalkozásának beindítására. Az építkezések már javában zajlanak, a háttérben futnak a jogi dolgok, engedélyek, ő pedig élvezi az ezzel járó pörgést. Lelkesedéssel, szívvel-lélekkel csinálja, csak úgy zsibog az ereiben a vér közben, és úgy érzi, visszatalált Sárához.
Sem fizikailag, sem lelkileg nem bírja ezt csinálni éjjel-nappal. Itthon vannak, hazalátogatott a testvéreivel Székesfehérvárra, itt pedig nincs pörgés, nincs pezsgés. Sokat változott a teste az elmúlt hónapokban, talán ezt a nehezebb megemésztenie. Tisztában van vele, hogy így is gyönyörű - mert mi más lehetne? -, de mégis sérti a hiúságát. Pedig annyit jár tornára, a combjai, popsija feszesebbek, mint valaha voltak. Mégis, ott kerekedik a pocakja, még nem nagy, de már pont elég, hogy ne lehessen eltüntetni. Sőt, hogy kezdjen útban lenni, beférkőzni az életébe. Ő pedig nem így tervezte ezt a dolgot. Úgy gondolta, ő lesz az elsődleges, a baba pedig csak valami mellékes gratis, ami ehhez a dologhoz jár. Azt hitte, ez róla fog szólni, a pocakja (és a lakója) viszont folyamatosan szorítja ki őt a képből és próbálja átvenni a főszerepet, már-már erőszakosan. És ez csak egyre rosszabb, ahogy az idő telik.
A kertben ücsörög, egy kényelmes kerti székben. Magába szívja a tavasz végi, nyár eleji illatok mámorító keverékét. Élvezi a napsütést, a nyár első, meleg fuvallatait és egy nagyot szusszant. Azon kapja magát, hogy a hasát simogatja, és mosolyogva pillant le.
- Ne aggódj, pici - mondja neki mosolyogva, halk, lágy hangon. Egészen máshogy, mint ahogyan valaha egy emberhez szólna. Még más gyermekkel sem tudna így beszélni. Furcsállja is magán, mert idáig nem érezte magát anyának, sőt. Még csak nem is akart hasonlítani egyre, most mégis ösztönösen cselekszik. Ha ő nyugodt, a pici is az lesz egyhamar, mindkettejüknek jó lesz.
- Mi mindig itt vagyunk egymásnak - motyogja egészen halkan, és a gondolatra még szélesebb lesz a mosolya. Nincs értelme, hogy magányosnak érezze magát... hiszen egy ideje már egy pillanatra sincs egyedül. Egy apró sóhaj hagyja el ajkait a gondolatra, a jeges teáért nyúl, koccannak a pohárban a jegek, ő pedig ajkai közé veszi a szívószálat, hogy felfrissítse magát.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Otthon
Írta: 2016. május 29. 11:19
| Link

Sacamanó(cskák)
Székesfehérvár


A tűzhely melletti konyhapulton könyököl, és egy zöldalmával küzdve figyeli az abból az ablakból pont jól kivehető nővérét. A lány odakint, a kertben ücsörög és a napról napra terebélyesedő pocakjával beszélget. Édesanyjuk az ebédet készíti, közben az emeleti szobájában gubbasztó Nellivel vitatkozik valami Noel számára felfoghatatlan női dologról.
- Olyan szomorúnak tűnik – almadarabbal a szájában jegyzi meg, de úgy tűnik az ebédlőasztalnál tanuló legkisebb húgán kívül ezt senki sem hallja meg. Boróka bátyjára pillant, majd otthagyva a bájitaltan kisokost feláll, és a fiú mellé könyököl, hogy az ablakban álló virágosládán túl ő is figyelni kezdje várandós nővérüket.
- Úgy szeretném, ha boldog lenne! – suttogja a lányka, fejét testvére vállára döntve. Noel szíve összeszorul húga szavaira, homlokán összefut néhány mélyülő ránc, míg kiszáradt torkát nyelésre kényszeríti. Igen, ő is nagyon szeretné, ha nem kellene így látnia Sárát, és mást is nagyon, nagyon szeretne, csak ha eleget tenne vágyainak, akkor élete végéig az Azkabanban rohadhatna. Annyit meg nem ér az a szerencsétlen, eszetlen flótás. Semmit nem ér az ilyen ember.
- Én is, cuki – szólal meg kisvártatva, és baljával átkarolja Boróka törékeny kis vállait. Szája mosolyra húzódik, és bár próbál minél őszintébbnek tűnni, egész lényéből árad a kétely. Hiszen ő sem tudja mi lesz Sárával, mégis, nagytestvérként az a dolga, hogy húgának lefesse a lehető legszebb jövőképet. - De tudod, hogy az lesz. Nagyszerű tervei vannak, apáék meg mindenben segítenek neki. Meg egyébként is, van egy hihetetlenül okos, kedves és gyönyörű húga, és most nem Nellire gondolok..., minden adott a boldogságához. Ne szomorkodj, jó?
- Ühüm - bólogat a kész nővé érő legkisebb Ombozi, majd megölelve bátyját visszatér a bájitaltan házijához.
Noel tekintete végigköveti Bori útját, majd visszafordul az ablakhoz, és újabbat harapva az almába kiengedi a mellkasát feszítő fáradt sóhajt. A feszültségtől jár a lába, ujjai a márványpulton dobolnak.
- Kimentem - szólal meg néhány csendes perc után, és a bejárati ajtó felé menet egy bátorító mosolyt küld húgának, majd a kukába dobja az időközben megbarnult csutkát.
A tavaszvégi meleg szellő azonnal megsimítja meztelen karját. A Nap az égbolt közepén ragyog, a madarak a birtokot ölelő erdő fáin csivitelnek, a virágport gyűjtő méhek hangosan zsongnak. Noel óvatosan húzza be maga mögött az ajtót, mozdulatával némi reményt fűzve ahhoz, hogy sem a kert végében dolgozó apja, sem a babájával időző nővére nem hallja meg közeledtét. Nos, a remény hal meg utoljára.
- Sikerült felkelni? Jöhetsz segíteni! - mordul fel apja, és noha pillantását nem látja, a mestertanonc eltudja képzelni, milyen hangulatban van az őszülő férfi.
- Anya küldött Sárához! - kiáltja vissza, gond nélkül füllentve öregének. Most, hogy a jelenléte már nővérének is egyértelmű, gyorsít léptein és elhaladva mellette meghúzza egy szőke tincsét. Aztán bevágódik a vele szembeni székbe, és megvizslatva kerekedő pocakját, széles vigyorral köszön. - Na csókolom, hölgyeim. Vagy apró uram, bocsánat. Mi újság, hogy vagyunk ma?
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. május 29. 12:19 | Link



Kicsit úgy érzi magát, mintha más időben járna. Csak úgy történnek körülötte az események, szaladnak mások, ő pedig nem éri utol őket. Talán most nem is kéne szaladnia sehova, inkább csak csendesen elücsörögni még kicsit idekint. Fogalma sincs arról, ami elhangzik a konyhában, de nem viselné jól, ha tudna róla. Jobb neki a tudatlanság, hiszen érte sosem kellett kifejezetten aggódni, mindig úgy intézte, hogy ne adjon rá okot. Most viszont nem ő irányít, ezt elfogadta és lassan megbékél a helyzettel is, hogy kicsit ki kell fordulnia magából és átengedni magát az állapotnak.
Arra kapja csak fel a fejét, amikor édesapja morranását hallja hátulról, ő pedig értetlenül pillog, mintha neki szólna. Nem nagyon rakja össze a képet, de ahogy háta mögül jön a válasz, már érti is, hogy természetesen nem neki szólt. Észre sem vette, hogy Noel közben kijött, azt viszont már nagyon is érzékeli, ahogy finoman meghúzza a haját, ahogy elmegy mellette. A gondolatra, hogy most már végképp nincs egyedül, pontosan hihető méretre szabott mosoly jelenik meg az arcán, úgy követi zöld tekintetével a másikat, ahogy ledobja magát.
- Hogy vagyunk? Remekül, reggel csuklott, én meg nem tudtam, mi baja van, mert iszonyú furcsa érzés volt. De aztán abbahagyta, hagyott pihenni még kicsit - mosolyogva meséli a történetet és közben akaratlanul is azon jár az agya, hogy milyen szívesen megmutatta volna Viktornak. Azonban esze ágában sincs ilyesmin szomorkodni. Annak, akit mostanában játszik a drága apuka, semmi köze ahhoz a Viktorhoz, akit ő megismert és úgy megszeretett. Az ő Viktora nem egy 12 éves kislány szintjén éli meg a szerelmi drámáit, főképp nem hagyja, hogy ez kihasson más kapcsolataira. A gondolatra egy pillanatra, csupán egy villanásnyi időre fintor ül ki az arcára.
Aztán összepréseli ajkait, a másikra pillant. Kardigánja zsebének mélyére nyúl, egy apró üvegcsét húz elő belőle.
- Tudod mi ez, Noel? - kérdezi halkan, mintha valaki meghallhatná őket. Megemeli az üveget, amit még sok-sok évvel ezelőtt nyert egy rellonos játékon. És tartogatta, mert úgy érezte, egyszer sokkal nagyobb szüksége lesz rá. Most pedig nem tudja, ez-e a megfelelő pillanat, mit tegyen. Mit tehetne? Használni nem volna etikus. Nem használni pedig egyenesen mazochista bűn volna.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Otthon
Írta: 2016. május 29. 18:18
| Link

Sacamanó(cskák)
Székesfehérvár


Hunyorog a szemébe tűző Nap miatt, és a rövid történet során egyre csak összébb szaladó szemöldökökkel hallgatja nővérét. Nem titok, számára már az is kész téboly, hogy a szösszencs pocakjában egy aprócska élet fejlődik, karokkal és lábakkal és dobogó pici szívvel, mindezt úgy, hogy anyukája mindent érez, s vele együtt él át. Azt már inkább meg sem próbálja elképzelni, hogy milyen lehet, ha az ember hasában valaki csuklik. Még belegondolni is rémisztő. Mit rémisztő, valóságos horror!
Ami azt illeti, tegnap este meg is kérdezte édesanyjukat, hogy ő, miután négy alkalommal is volt szerencséje átélni, mihez tudná hasonlítani ezt a egész terhességdolgot, és az asszony azt felelte, hogy olyan, mintha halacskák úszkálnának odabent. Baró. Inkább ne tette volna.
- Áh - mondja, s bólint hozzá válasz gyanánt, majd a kerekedő pocakra pillantva, homlokán halvány ráncokkal teszi fel talán butának ható kérdését. - Honnan tudtad, hogy csuklik?
Ez mondjuk valószínűleg más, fiatal, babavárás előtt álló nőnek is megfordulna a fejében, így annyira nem lehet ciki kimondva sem. Meg amúgy is, családban vannak.
Az üvegcse felmutatására Noel tekintetében - leplezni kívánt - aggodalom csillan, úgy fixírozza testvérét és a kezében tartott fiolát. Összezárt ajkakkal figyeli minden lélegzetvételét és szavát. Már most rossz érzése van.
Főleg az utóbbi hónapokban nemcsak, hogy kíváncsi, de rendkívül figyelmes is Sárival, éppen ezért hangjának halksága és a benne megbúvó komolyság megrémiszti. Jobbjával megvakarja torkát, majd combjaira könyökölve előredől, hogy apjuk még véletlenül se hallhasson meg semmit. Nem mintha rájuk figyelne, de így intimebbnek érzi beszélgetésüket.
- Nem - feleli ugyancsak halkan, fejét gyorsan megrázva. Abban most már egészen biztos, hogy bármi is legyen az üvegben, az nem jelenthet semmi jót. - Mi az?
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. május 29. 19:03 | Link

Noel
- mobilról, utólag át lesz nézve - 

Ezen a kérdésen kissé el kell neki is gondolkoznia. Amikor megvilágosodott, semmi kétsége nem volt, hogy csuklik a baba. Hogy tulajdonképpen honnan tudta, az remek kérdés.
 - Hát, te miből tudod, hogy csuklasz? Kicsit olyan volt, mintha én is csuklottam volna - vonja meg a vállát és rámosolyog Noelre. Nézi, ahogy a másik reagál és magában kuncognia kell, de visszafojtja. Pontosan tudja, testvérének mennyire elképzelhetetlen az egész, legalább annyira neki is az. Pubertása kezdete óta nem ment át ilyen változáson a teste, és ez nem csak fura érzés, de egyenesen ijesztő is. Főleg így, hogy ő maga sem tudja még, mi lesz vele, nem csak a környezete. Cameron rühelli, Viktor legalább annyira saját magával van elfoglalva, mint a legutóbbi szerelme. Neki pedig ezt eddig sen kellett volna eltűrnie, ebben az állapotban pedig még kevésbé kötelessége.
Úgy dönt, előhuzakodik az aduászával. Előveszi a zseb mélyéről. A finom kis üvegcse törékenyen simul vékony tenyerébe, megcsillan a napfényben ahogy megemeli. Noel arcáról leolvassa az aggodalmat, ő viszont nyugodt komolysággal figyel rá. Amikor meglátja, hogy édesapja felemeli a fejét, az ölébe ereszti a bájitalt, nehogy a férfi kiszúrja a csillogását. Határozottan elszorul a torka már a gondolatra is, hogy Farkas megkérdezze, mi ez a kezében, még ha ehhez valószínűleg messze is van.
 - Ez egy második esély - válaszolja halkan, miközben ő is közelebb hajol öccséhez, még bennsőségesebbé téve a beszélgetés atmoszféráját. Lassú, mély levegőket vesz, miközben Noel felé fordítja a címkét, hogy ő is elolvashassa a hatását.
 - Nagyon régóta tartogattam - fog bele mondanivalójába, de az idegesség láthatóan magávalrántja közben. - És talán... Talán itt az ideje használni. Mit gondolsz?
Nagyot nyel a mondandója végén. Nagyon bizonytalan a bájitalt illetően. A verőfényes kert illata és színei fogságba ejtik kis időre érzékeit. Ha használná, akkor sem tudja, pontosan mire, hogyan... És egyedül kellene végigcsinálni. Valahol megszerette út közben a babát is, de nem tud nem keserű szájízzel rágondolni. Még előtte áll az élet, mindig is ő volt az első számára, a legfontosabb, amiért bármikor képes volt küzdeni; Ombozi Sára, a művész, a jelenség, az individuum, a _tökéletes_. És most mindezt visszakaphatná, visszavehetné, újra az övé lehetne a majdnem tökéletes élet.
De a következő pillanatban arra gondol, nagyon tág értelemben ez egy élet kioltásának is felfogható. Erre a gondolatra pedig könnycseppek gurulnak le az arcán, sebesen és csillogva ölébe hullanak. Őt magát is meglepték, nem számított rájuk, így kapkodva törölgeti meg az arcát. Az öléből kiesni készülő fiolát pedig épp időben kapja el, kérdőn, válaszért esdekelve pillant Noelre.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Otthon
Írta: 2016. június 1. 20:27
| Link

Sacamanó(cskák)
Székesfehérvár


Nővére mosolya, ha csak néhány múló pillanatra is, de feledteti vele a mellkasát nyomó, egyre csak növekvő aggodalmát és csak, mint gyermekkorában, most is további szavak és mozzanatok nélkül nyugtatja őt meg. Ilyenkor minden más szükségtelen. Sára mosolya egymaga elég ahhoz, hogy csalfán elringassa, míg úgy szeretett hangja puhán arcához ér. Olyan, mint a selyem.
Sohasem mondta még ki, és talán soha nem is fogja, de számára a lány hangja a világ legvédelmezőbb hatalma. Nem hangoztatja, de az ismerősi körben tudvalevő, hogy Ő az egyik legmeghatározóbb nő az életében, aki még akkor is képes a tökéletes élet látszatát kelteni, még vele is elhitetni, hogy minden rendben van, mikor ő maga valahol útközben elesett és megrepedt a szíve. Holott Noel pontosan tudja, hogy mindez csak délibáb. Szemfényvesztés. Mégis hisz neki.
- Hát arról az egész ház tud, ha én csuklani kezdek - feleli magától értetődően, szája szegletében apró vigyorral, hiszen nem egyszer szóltak már rá, hogy azonnal fejezze be, mert menten megőrülnek tőle. És nem csak otthon, de a Rellon hálókörletben is előfordult már, hogy a szomszédos szobából átordítottak. Ellágyuló szívvel fűzi tovább szavait. - Már teljesen összenőttetek.
Tekintetét elválasztja Sárától, s apja felé pillantva dörzsölgetni kezdi tenyereit. Hihetetlen, hogy a szüleik hamarosan már sokkal többek lesznek egyszerű szülőknél. Nagyszülőkké válnak, nagymamává és nagypapává, ami egyszeriben mindent meg fog változtatni.
Ő pedig nagybácsi lesz, amit ha jól csinál, a kicsi minden titkának tudójává válhat.
A gondolatra elmosolyodik, pillantása apja hátáról nővére kezére esik. Az előhalászott üvegcse megcsillan a napfényben, és egy mozdulat után a ráragasztott címke is jól láthatóvá válik. Noel hunyorogva dől előre, arcáról könnyedén leolvasható az őszinte döbbenet. Ajkainak boldog íve szertefoszlik, vonásai megkeményednek, bőre hamuszínűre sápad.
- Hé - suttogja komoly hangon, és a székről azonnal felemelkedve testvére elé térdel. Kezeit annak lábaira teszi, és fejét oldalra billentve, alulról néz fel az övéhez hasonló zöld szemekbe. - Ezt csak a félelem mondatja veled, Saci.
Noel szíve visszafoghatatlanul ver, tenyerei meg-megszorítják nővére combjait, mintha arra kérnék, hogy térjen észhez.
- Nem teheted meg - jelenti ki, és bár valójában vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Sára hogyan dönt, főleg tudván amit tud, a szívében érzi, hogy most van itt az idő arra, hogy határozottan kiálljon a véleménye mellett. Mert tudja, hogy most az egyszer ő gondolkodik, s érez helyesen.
- Szereted őt - olyan halkan beszél, hogy testvére talán nem is hallja. Azt viszont érezheti, ahogy hüvelykujjával letörli az arcán végiggördülő könnycseppeket. - Ezt már nem irthatod ki magadból semmivel.
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. június 2. 19:25 | Link



- Hát ő tulajdonképpen még pocaklakó, az egész ház tudja itt is - nevetgél kicsit, mert annyira jól esik neki, felszabadító érzés így gondolni a babára. Nem pedig problémaként, a szomorúság forrásaként. Nem vádolni, nem vigasztalni, csak úgy kiélvezni kicsit, hogy itt van vele. Ahogy látja Noel arcán az ellágyulást, hallja a szavait, érzi, ahogy a szíve összefacsarodik a mellkasában. Egy pillanatra még levegőt sem kap, de pánik helyett kellemesen engedi át magát az érzésnek, miközben lágyan, beleegyezően bólint a megállapítására.
Akármennyire is tűnik meghittnek a pillanat, akármennyire szeretné Noelt ilyennek látni, nem tud tovább egyedül kattogni rajta. Megmutatja neki az üvegcsét, a címkét. Legalább annyira kiszolgáltatott most, amikor valaki a pókerben megengedi, hogy meglessék az ütő kártyáját. Még akkor is ijesztő, ha tudja, hogy nem ellenfélnek mutatja meg.
Aggodalom fogja el, amikor Noel döbbenetének helyét sápadtság, kifejezéstelenség veszi fel. Amikor elé térdel, még kifejezetten meg is ijed, hasa felé nyúl védelmezően reflexből és hátra is hőkölne, ha nem ülne éppen. Félelem. Eléggé tisztában van az érzéssel. Még a saját öccse hirtelen mozdulatától is megijed, érzelmileg egy robbanásra kész, élesített bomba és semmi, senki nincs, aki csillapítsa a benne dúló vihart. Kivéve a kis magzatot, aki ott növekszik benne.
Szinte ide hallja, ahogy Noel szíve hevesen ver, a ritmusára pedig meg-megszorítja a combjait, ő pedig elernyeszti izmait. Megadóan hajol előre, megcsapja a másik ismerős, mámorító illata és lassan veszi a mély levegőket. Hallgatja Noel szavait és megnyugtatja a tudat, hogy nem kell mindent kimondania, az arcára van írva az összes érzése, és ha valaki, akkor Noel ezeket könnyedén kiolvashatja belőle.
- Szeretem őt... - válaszolja halk, rekedt hangon, hagyva, hogy testvére letörölje a semmiből jött könnycseppeket az arcáról, még egy kicsit ujjához is simul arcával. - De jobb lenne neki nélkülem.
Pontosan tudja magáról, hogy mennyire csapnivaló anya lenne. Hiszen már most is az, már most is sokkal inkább szól a terhesség róla, mint a babáról. Már most is képes úgy gondolni rá, mint problémára, amit el kell viselni. Hiszen nem akarta őt. Nem is tervezte. Nem érzi azt, hogy ha visszamehetne, akkor is mindent így csinálna. Egyáltalán nem... és most itt van ez a lehetőség, ebben az üvegcsében, ami egy pillanat alatt mindent megoldhatna.
- Meg tudnék tanulni együtt élni a hiányával? - kérdezi Noelt remegő ajkakkal, szemeibe nézve. Az előbb még az egyik lehetőség mellett érvelt, most pedig ellentmond magának csuklóból. Még kérdez is, mert úgy érzi, ebben a pillanatban Noel jobban ismeri őt, mint Sára saját magát. Ennél kétségbeejtőbbet pedig igen nehezen tudna elképzelni.
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Noel
INAKTÍV


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
Otthon
Írta: 2016. június 3. 16:06
| Link

Sacamanó(cskák)
Székesfehérvár


- Dehogyis - feleli halkan, fejét épphogy megcsóválva. Látja Sára pocakját védelmező mozdulatait, amik teljesen ellágyítják szívét. Hangjába ezelőtt soha nem hallhatott bársonyosság költözik, szemei nővére fátyolos tekintetét keresik. Hogy a kicsinek jobb lenne nélküle? - Dehogy. Hát még tőlem is félted őt.
Hangja tovább halkul, a megerősítés már csak suttogva, de annál nagyobb bizonyossággal hangzik el. Tenyerét még mindig Sári arcán tartja, hagyja neki, hogy belebújjon meleg érintésébe, és ha tud, általa megnyugodjon kicsit. Ezekkel a kérdésekkel küszködni szörnyű lehet, marcangoló, belülről emésztő érzés, ami - így, hogy felszínre került - átragad a fűben térdelő Noelre is.
- Neki te vagy a világ - felerősödő hangon fűzi még hozzá előző szavaihoz, és bár a szemeiben aggodalom, féltés és némi szomorúság ül, szája szegletében halvány kis mosoly jelenik meg. Nem sok, de bátorító.
- Meg akarsz tanulni együtt élni a hiányával? - kérdezi pillanatnyi habozás után, nem törődve testvére remegő ajkaival, és figyelmen kívül hagyva saját érzéseit is. Mert ezzel a dologgal kapcsolatban vannak, méghozzá jócskán. - Ez a kérdés.
Ő tudja a választ, és azt is, hogy Sára is. Nem tudja elképzelni, hogy a kicsi ne szülessen meg, még annak ellenére sem, hogy még azt sem látja maga előtt, mi lesz, ha már közöttük lesz. Akárhogy is, apa ide, apa oda, ez a gyerek Ombozi lesz.
Sokáig tartja a szemkontaktust; szemeiből kiolvasható minden gondolata, vonásai viszont rezzenéstelenek. Aztán mély levegőt vesz, és azt hosszan kifújva elenged magából minden rossz érzést és nővérét egyetlen, arcbőrét simító érintéssel magához húzza. Lassú, lágy mozdulatokkal öleli át még most is törékeny hátát, jobbjával végigsimít szőke haján. Csss, sss.
- Már most csodálatos anyuka vagy - őszintén suttogja a nő fülébe, hátát mindvégig simogatva.
Ilyen ez, ha a testvérednek fáj, neked is kénytelen megszakadni a szíved. Nem számít, hogy egyébként mennyire vagy erős. Ha nevet, vele nevetsz, ha pedig sír, és neked van egy kis sütnivalód, vele sírsz, ha nincs, nos, akkor börtönbe mész. Egyszerű a képlet.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek