Nina.


 Ennyi volt. El sem bírom hinni. Milyen törékeny az emberi lét, nemdebár? Az emberek azt hiszik, hogy a boldogság egy finom és forró kávéból áll, egy éppen kisült cipó végének a letöréséből vagy egy olyan személyben rejlik, akit annyira szeretünk. És mit hisznek az emberek, hogy mi a szomorúság? Hogy milyen is az.. nyomorúnak lenni. Hát tessék, elmondom. A húgom temetésén állok. A legkisebbik húgom is miattam halt meg, akárcsak Ginger és később Cassie is. Nem tudtam rájuk vigyázni, mert túlságosan is lefoglalt az, hogy mentsem azt a riherongy életemet és bőrömet .. de miért is? Mi értelme van élni azok után, hogy az élet térdre kényszerített, meggyötört, elvette mindenemet majd ott hagyott a sárban gyötrődni és szenvedni.. Ginger. Őt nem tudtam megmenteni, ő saját maga döntött úgy, hogy a vesztébe rohan és erről még csak nem is tudtam egy árva szót sem. Nem voltam ott, amikor vízbe fulladt, nem voltam ott, amikor valaki kiemelte onnan - ahogy akkor sem voltam ott, mikor valami kis szertartáson elhamvasztották és az isten tudja hova szórták el a hamvait. Cassie.. mind a mai napig nem tudom, hogy merre van, hogy hol kellett elesnie, hol kiáltotta utoljára a nevemet segítségképp - minden reményét abba vetve, hogy majd a csodával határos módon megjelenek egy hatalmas karddal és lekaszabolom azokat, akik bántalmazták, erőszakkal megkínozták és .. még mit csináltak vele. És most Ginny. Egy kórházban kellett meghalnia, ahol még csak ott sem voltam - holott nagyon is jól tudtam, hogy melyik az a kórház, hányas terem és hasonlók. Négy idegen, emberi kéz által épített fal között kellett meghalnia pedig milyen régóta mondogatta, hogy ő valami olyan helyen szeretne nyugovóra térni végleg, amely a természet által határolt.. A családom egyetlen tagját már csak Földesy Kristóf képezi, akivel bár eleinte volt jó sok balhénk volt, nagyon kötődünk egymáshoz. Itt áll a jobb oldalamon és biztos vagyok benne, hogy tudja, sőt, érzi, hogy min megyek keresztül. Aztán itt van Grace is. Mikor legutóbb láttam, akkor magam sem voltam megbizonyosodva afelől, hogy életben fog-e maradni a következő évben, hisz annyira csont és bőr volt, de mostanra mintha megint jól nézne ki. Azóta tartjuk a kapcsolatot, hogy elment egy művészeti iskolába és soha nem hittem volna, hogy eljön a temetésre. Leonardot is akartam hívni, de végül mégsem tettem, hisz neki is épp elég gondja van anélkül, hogy egy ilyen eseményen megjelenjen. Mihaelt invitáltam, hisz neki köze van ehhez az egészhez .. és mint jó barát, ő is támogatva a jelenlétével eljött ide. Akárcsak Nina, akire az élet bármely napján és pontján támaszkodhattam. Soha nem fogom tudni meghálálni neki a támogatását ahogy azt sem, hogy mennyire szeretem.
Egyedül lenni. Félelmetes érzés, habár az igazi jelenlétét csak akkor tudhatod meg, amikor pontosan átéled. A szavak szétfolynak azelőtt, hogy a füledbe jutnának, a szemed mereven bámul egy pontot és képtelen vagy felfogni a helyzetet. Valójában senki sincs ezen a világon, aki kétség, vagy akár szennyfolt nélkül is élhetne. Azok, akik örökké megpróbálnak isteni alakban élni és a teremtőt játszani; azok, akik megnövelik a jóindulatúság és bizalom határait; azok, akiket a gonosz szennyez be... Mindenki azt kívánja, hogy megmentsék.
 Milyen szomorú is az emberek élete. Tele van tragédiákkal, rosszindulatúsággal, fájdalommal és gyűlölködéssel. Ginny is azért halt meg, mert valaki engem akart megfosztani az élet jogától és mégis.. mindenki más szenvedett emiatt. Hosszú halált halt... tele fájdalommal. És nem voltam ott. Gyűlölöm magam emiatt. És annyi minden más miatt is, amik miattam történtek. Nem érdemlem meg ezt a tengernyi áldozatot, ami hozatott csak azért, hogy az én nyomorult életem megmaradjon... De .. búcsút kell vennem tőle. Én okoztam a sérüléseit, a szenvedésének az oka is csak én vagyok, miattam halt meg és élt olyan meggyötört életet. Jobbra volt érdemes. Mindig az ártatlanok bűnhődnek és őket büntetik a mi hibáinkért. Igen, már belátom. Nem kellene élnem. Miért is nem hagytam magam megöletni azelőtt, hogy abba az iskolába értem? Miért kellett nekem megmenekülnöm és a testvéreim fejére hozni a bajt és az ördögöt? .. Mindent megtennék, hogy visszaforgassam az idő kerekét és megváltoztassam a jövőjüket. Hogy akkor én meghaljak és ők engem elfeledve tovább éljék az életüket.. eséllyel a boldogságra. Tönkretettem a saját családomat a szánalmas kis életem miatt. Hogy lehetek ennyire önző..
 Megtört bennem valami. Végleg. Nyilván Nina is észrevette, hogy most olyan valamivel állok szemben.. olyan démont kell legyőznöm, aminek a harcában senki sem segíthet. De akkor sem tudom visszahozni Ginnyt.
 Hirtelen éreztem meg, hogy a gyomrom felkavarodott és arcomat úgy öntötte el valami idegen forróság, hogy időm sem volt felkészülni. Kiváltam a tömegből, illetve kiszakítottam magam a koporsó körül álló igencsak csapott létszámú emberek gyűrűjéből egy 30 méterre arrébb lévő fáig, hogy összegörnyedve öklendezzek, ám semmi sem jött ki. Pusztán sírni kezdtem. A tölgyfa törzsének dőlve Ginny alakja elevenedett meg előttem, ahogy nyújtja felém a kezeit egy furcsa, ám boldog mosollyal az arcán, vérben úszva. Ekkor láthatott utoljára. Gyomrom még mindig bukfenceket vetett, de a hányinger már elmúlt. És csak sírtam. Forró cseppek peregtek végig az arcomon eláztatva ezzel a bőrömet. Egy cigaretta került elő a fekete öltönyöm zsebéből és most muszáj volt elszívnom egyet, mert ha nem nyugszom le legalább egy kicsit, akkor oda az emberek közé fogok rókázni. Itt van Ráhel meg a lányunk is, Runa, Mihael, Kristóf, Grace, Nina.. És mindenemet odaadnám, hogy ha visszamehetnék az időbe és én halhatnék meg Ginny helyett. Istenem..Bárcsak én haltam volna meg helyette!..

Nina.


 Ennyi volt. El sem bírom hinni. Milyen törékeny az emberi lét, nemdebár? Az emberek azt hiszik, hogy a boldogság egy finom és forró kávéból áll, egy éppen kisült cipó végének a letöréséből vagy egy olyan személyben rejlik, akit annyira szeretünk. És mit hisznek az emberek, hogy mi a szomorúság? Hogy milyen is az.. nyomorúnak lenni. Hát tessék, elmondom. A húgom temetésén állok. A legkisebbik húgom is miattam halt meg, akárcsak Ginger és később Cassie is. Nem tudtam rájuk vigyázni, mert túlságosan is lefoglalt az, hogy mentsem azt a riherongy életemet és bőrömet .. de miért is? Mi értelme van élni azok után, hogy az élet térdre kényszerített, meggyötört, elvette mindenemet majd ott hagyott a sárban gyötrődni és szenvedni.. Ginger. Őt nem tudtam megmenteni, ő saját maga döntött úgy, hogy a vesztébe rohan és erről még csak nem is tudtam egy árva szót sem. Nem voltam ott, amikor vízbe fulladt, nem voltam ott, amikor valaki kiemelte onnan - ahogy akkor sem voltam ott, mikor valami kis szertartáson elhamvasztották és az isten tudja hova szórták el a hamvait. Cassie.. mind a mai napig nem tudom, hogy merre van, hogy hol kellett elesnie, hol kiáltotta utoljára a nevemet segítségképp - minden reményét abba vetve, hogy majd a csodával határos módon megjelenek egy hatalmas karddal és lekaszabolom azokat, akik bántalmazták, erőszakkal megkínozták és .. még mit csináltak vele. És most Ginny. Egy kórházban kellett meghalnia, ahol még csak ott sem voltam - holott nagyon is jól tudtam, hogy melyik az a kórház, hányas terem és hasonlók. Négy idegen, emberi kéz által épített fal között kellett meghalnia pedig milyen régóta mondogatta, hogy ő valami olyan helyen szeretne nyugovóra térni végleg, amely a természet által határolt.. A családom egyetlen tagját már csak Földesy Kristóf képezi, akivel bár eleinte volt jó sok balhénk volt, nagyon kötődünk egymáshoz. Itt áll a jobb oldalamon és biztos vagyok benne, hogy tudja, sőt, érzi, hogy min megyek keresztül. Aztán itt van Grace is. Mikor legutóbb láttam, akkor magam sem voltam megbizonyosodva afelől, hogy életben fog-e maradni a következő évben, hisz annyira csont és bőr volt, de mostanra mintha megint jól nézne ki. Azóta tartjuk a kapcsolatot, hogy elment egy művészeti iskolába és soha nem hittem volna, hogy eljön a temetésre. Leonardot is akartam hívni, de végül mégsem tettem, hisz neki is épp elég gondja van anélkül, hogy egy ilyen eseményen megjelenjen. Mihaelt invitáltam, hisz neki köze van ehhez az egészhez .. és mint jó barát, ő is támogatva a jelenlétével eljött ide. Akárcsak Nina, akire az élet bármely napján és pontján támaszkodhattam. Soha nem fogom tudni meghálálni neki a támogatását ahogy azt sem, hogy mennyire szeretem.
Egyedül lenni. Félelmetes érzés, habár az igazi jelenlétét csak akkor tudhatod meg, amikor pontosan átéled. A szavak szétfolynak azelőtt, hogy a füledbe jutnának, a szemed mereven bámul egy pontot és képtelen vagy felfogni a helyzetet. Valójában senki sincs ezen a világon, aki kétség, vagy akár szennyfolt nélkül is élhetne. Azok, akik örökké megpróbálnak isteni alakban élni és a teremtőt játszani; azok, akik megnövelik a jóindulatúság és bizalom határait; azok, akiket a gonosz szennyez be... Mindenki azt kívánja, hogy megmentsék.
 Milyen szomorú is az emberek élete. Tele van tragédiákkal, rosszindulatúsággal, fájdalommal és gyűlölködéssel. Ginny is azért halt meg, mert valaki engem akart megfosztani az élet jogától és mégis.. mindenki más szenvedett emiatt. Hosszú halált halt... tele fájdalommal. És nem voltam ott. Gyűlölöm magam emiatt. És annyi minden más miatt is, amik miattam történtek. Nem érdemlem meg ezt a tengernyi áldozatot, ami hozatott csak azért, hogy az én nyomorult életem megmaradjon... De .. búcsút kell vennem tőle. Én okoztam a sérüléseit, a szenvedésének az oka is csak én vagyok, miattam halt meg és élt olyan meggyötört életet. Jobbra volt érdemes. Mindig az ártatlanok bűnhődnek és őket büntetik a mi hibáinkért. Igen, már belátom. Nem kellene élnem. Miért is nem hagytam magam megöletni azelőtt, hogy abba az iskolába értem? Miért kellett nekem megmenekülnöm és a testvéreim fejére hozni a bajt és az ördögöt? .. Mindent megtennék, hogy visszaforgassam az idő kerekét és megváltoztassam a jövőjüket. Hogy akkor én meghaljak és ők engem elfeledve tovább éljék az életüket.. eséllyel a boldogságra. Tönkretettem a saját családomat a szánalmas kis életem miatt. Hogy lehetek ennyire önző..
 Megtört bennem valami. Végleg. Nyilván Nina is észrevette, hogy most olyan valamivel állok szemben.. olyan démont kell legyőznöm, aminek a harcában senki sem segíthet. De akkor sem tudom visszahozni Ginnyt.
 Hirtelen éreztem meg, hogy a gyomrom felkavarodott és arcomat úgy öntötte el valami idegen forróság, hogy időm sem volt felkészülni. Kiváltam a tömegből, illetve kiszakítottam magam a koporsó körül álló igencsak csapott létszámú emberek gyűrűjéből egy 30 méterre arrébb lévő fáig, hogy összegörnyedve öklendezzek, ám semmi sem jött ki. Pusztán sírni kezdtem. A tölgyfa törzsének dőlve Ginny alakja elevenedett meg előttem, ahogy nyújtja felém a kezeit egy furcsa, ám boldog mosollyal az arcán, vérben úszva. Ekkor láthatott utoljára. Gyomrom még mindig bukfenceket vetett, de a hányinger már elmúlt. És csak sírtam. Forró cseppek peregtek végig az arcomon eláztatva ezzel a bőrömet. Egy cigaretta került elő a fekete öltönyöm zsebéből és most muszáj volt elszívnom egyet, mert ha nem nyugszom le legalább egy kicsit, akkor oda az emberek közé fogok rókázni. Itt van Ráhel meg a lányunk is, Runa, Mihael, Kristóf, Grace, Nina.. És mindenemet odaadnám, hogy ha visszamehetnék az időbe és én halhatnék meg Ginny helyett. Istenem..Bárcsak én haltam volna meg helyette!..