28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek:
Figyelem! Iskolai dolgozók, Bogolyfalva vezetése és felelősök kerestetnek! Ezen kívül kikerült a JV pályázat is, csekkoljátok a híreknél! Wink
U.i.: ez is beleszámít a multiakcióba!
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. január 27. 14:32 | Link

Szeged (Egy januári hétköznap este, egyelőre egymagamban)

 Miután a szilvesztert Keresztapámmal töltöttem, (amiről jó pár fotó is készült, még az utcán is...a népszerűség átka...) úgy döntöttem kicsit kitolom ott tartózkodásom idejét és nála maradok. A helyiek által "Napfény városa" néven emlegetett település számomra keserédes emlékek tömkelegét takarja, minden épület mesél nekem. Itt operáltak meg, többször is, itt kaptam a ritmusszabályzómat és igen, itt készült a megbűvölt kövem, mely életben tart. Dél-Magyarország legszebb városában Szegeden töltök tehát most még pár napot, mielőtt visszatérnék a Kastélyba.
  Egymagamban sétálgatok a Tisza partján, majd megállok s az árvízi emlékmű tövében csendben figyelem a fények játékát a víz színén. Elgondolkozom az elmúlt idők eseményein. Túl gyors, túl szép és tökéletes mindez, hogy igaz legyen, valami úgyis elrontja ezt a csodát, ami köztem és Ádám között kialakult.
 Apjától kapott medálom színe tiszta, átható vörös, tehát kedvesem jól van és ez nyugalommal tölt el, ám mégis belül a lelkem mélyén félelem ébred és kúszik felfelé torkomig, hogy elszorítsa azt. Ott kezdődött, azon a vallatós délutánon, erős dobbanásokkal, melyek felhatottak szegycsontomig. Pedig nem féltem, nem volt okom rá, mégis megremegtem beléjük és szinte fájtak az ütések.
 Lassan ideje visszamennem a keresztszüleimhez, nem laknak messze, pár perc séta a Dómon át, még pár pillantás és elindulok hát. Lépteim lassúak, komótosak de erőteljesek. A kihalt szűk utcák sötétje körbevesz, mintha nem akarna elereszteni, s én megint érzem azokat a fájdalmas szívveréseket.
 A félelem hirtelen utat tör magának bennem, s szinte fuldokolni kezdek. Tudom hol vagyok, az Apáthy utcában, de hiába szándék, ha torkomra forr a sikoly, a kiáltás. Lerogyok a földre, erőm elszáll, szemem előtt mindent fehér "rizspor" von be, hányingerem támad, forog velem a világ. Nincs más reményem a hideg földön fekve utolsó erőmmel előveszem kabátom zsebéből pálcám, közben mélyeket lélegzem, ami segít pár pillanatra visszanyerni tiszta öntudatomat. Átjár az emlék, egy másodpercre csupán, de most ennyi is elég.

- Expecto Patronum!...

 Mondom remegve, mire pálcám hegyéből előszáll a kékesen derengő fénysugár, hogy kisvártatva egy apró macskává inkarnálódjon. Sikerült a varázslat, még éppen időben az újabb kínzó roham előtt. Patrónusom előttem áll és mintha várna, pedig csak erőm tartja ott, az emlék ereje. Újabb lélegzetekkel enyhítem a görcsös fájdalmat és odahajolok az állathoz, hogy suttogjak néhány szót neki.

- Hívj segítséget...Siess...Kérlek...

 Alig ejtem ki e szavakat a kékes fénylény szertefoszlik, elillan szemem elől, akár a füst. A szívem, mint rab, kit bordák rácsa tart féken ismét eszeveszett tombolásba kezd mellkasomban, ám ezt már nem bírom elviselni éberen. Fejem lehanyatlik és függesztőszálait vesztett marionettbábuként heverek a fal tövében, egymagam a sötétben.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 643
Összes hsz: 6125
Írta: 2014. március 8. 15:04 | Link

Székesfehérvár

~ Michelle drágám és kedves családom, avagy az első lány otthon.

A könyvtárban való egymásra találás nem is csúcsosodhatott volna ki annál szebben, minthogy másnap kora hajnalban a fiatalok már vonaton zötykölődtek az Ombozi család otthona felé. Noel még előző este bagollyal üzent haza, hogy érkezésére plusz egy fővel számítsanak. Az nem érdekelte különösebben, hogy ehhez az otthoniak mit fognak szólni, valószínűnek tartotta, hogy édesanyja kitörő örömmel fogja fogadni mind fiát, mind az első szerelmet, akivel ő hazalátogat. Elegáns, fekete ingbe bújt, és erős illatot fújt magára, aztán egy utazótáskába pakolt néhány dolgot. Nem tudta, hogy mégis mit vigyen haza, ahol mindene megvan, mégsem akart üres kézzel hazatérni, így pár könyvet, és pólót pakolt a táskába, majd a klubhelyiségben megvárta nehézbombázó barátnőjét, hogy kéz a kézben, szerelmesen andalogjanak ki az állomásra. Noel biztosította Michellet arról, hogy szülei kedvelni fogják, Sára valószínűleg otthon sem lesz, a két kisebbik lánnyal pedig ne törődjön, mert felesleges. A vonatúton végig egymással foglalkoztak, fekete humorú vicceken nevettek, és a fiú azt is elmesélte, hogy miképpen ásott ki egy ötszáz éves kardot a határmenti temetőben. Egymás fülébe duruzsoltak, tekintetük percekig csak a másikéban vesztegelt, hogy éhező ajkaik végül forró csókokban érjenek össze. Noel le sem vette kezét a lány vékony combjáról, folyamatos volt kettejük között a kontaktus, a hangos nevetések, az intenzív flörtölés. Elérte őt a szerelem, és ha ezt egy aprócska lénynek is köszönhette, végtelenül hálás volt érte. Michellenél szebbet nem hordott még hátán a Föld, és az a magabiztosság, ami abból áradt, ahogy a lány szépségét tudatosan kezelte, a végletekig fokozta a fiú vágyálmait, s ébredező kíváncsiságát. Az út gyorsan telt el, az egyszeri átszállás után szinte azonnal szállhattak is le.
- Szerintem apám fog értünk jönni autóval - mondta a lánynak, miközben lesegítette őt a vonatról. Bőröndjét megfogta, hogy neki ne kelljen semmivel sem bajlódnia, csak arra figyeljen, hogy ilyen csinosan, és vonzón tipegjen mellette. A rellonos fiú ajkait beharapva nézte a rájuk eső pillantásokat, a férfiak Michellet mustráló tekintetét, és arra gondolt, hogy ha most féltékenységében nem végez senkivel, akkor soha sem fog. A lány gömbölyű feneke billegett előtte, ahogy az állomás pihenőrészén áthaladtak, és fütyülnie kellett elégedettségében. Hihetetlen, kész tébolyda. Ezt a lányt megkapni furcsamód egyszerre gyönyör, és veszett érzés. Féltékenysége csillapíthatatlanná válva ült ki tekintetére, ami a többi hímre nézve fenyegető volt.
Ahogy kiértek a napsütötte parkolóba hamar meglátta fekete BMW-jüket, ami bár mugli találmány volt, tagadhatatlanul imádta. Apja és anyja helyett Sára szállt ki a volán mögül, amitől Noel izgatottságában gyorsuló szíve először kihagyott egy ütemet. Nem hitt szemeinek, csak amikor a lány már a nyakában volt. Túl régen látta testvérét ahhoz, hogy ne örüljön neki hangosan. Sára barátságosan üdvözölte Michellet, majd gyorsan a hátsó ülésekre tessékelte a párost azzal az indokkal, hogy otthon nagy készülődés fogja fogadni őket, és sietniük kell. Nagyjából húsz percnyi, jó hangulatú, egymás szavába vágva beszélgetős út után Sára leparkolt a házuk előtti füves területre.
Odabent huhogás, sikítás, és örömkönnyek várták a fiatalokat, Noel anyukája nemcsak fiára, de Michellere is ráborult, hogy mellére szorítva őket könnyek között örvendjen boldogságuknak. Apja a háttérben maradt, két kisebbik húga pedig az asztalt készítették ebédhez. Noel szótlanul hagyta a családnak, hogy mindenki saját módján örüljön nekik, majd már az asztalnál mutatta be a leggyönyörűbb sárkányleányt kis családjának.
- Háztársak vagyunk, de elhihetitek nekem, hogy az iskola legjobb nője lett vele az enyém - vigyorgott apjára, majd az oldalán ülő szőkére. Apja gazdasági, s politikai témában társalgott fiával, míg a többiek Michelle szüleiről, testvéréről, róla, és persze Noelről kérdeztek. Mindent tudni akartak, igazi női pletyka indult világnak az asztal túlsó végén. A fiú addig elmesélte édesapjának saját nézeteit, miközben a mugliknál közelgő szavazásra is kitértek. Az ebédből bőségesen fogyott, a család elmondása alapján sokkal jobb ízűt ettek így, hogy együtt voltak. Miután mindenki befejezte az ebédet, édesanyja és a kisebb lányok elpakolták a maradékot, s a tányérokat, Sára pedig londoni dolgairól mesélt.
A délután további része is kellemes családi idillben telt, a fiú régen érezte már magát ilyen jól, és önfeledt boldogságban. Michellet körberajongták a lányok, és ahogy ő látta apja is közeledni próbált. Kérdezgette őt a szülei politikai nézeteiről, és a galleon árzuhanásáról, amit személy szerint nem tud hova tenni. Noel csak mosolygott a háttérben, és néha búbon csókolta szőke kedvesét.
- Jól érzed magad? - kérdezte tőle este, zuhanyozás után. Végre kettesben lehettek szobájában, ami a rellon színeiben pompázott, tele mozgó kviddicses plakátokkal, és tűzokádó sárkányokkal. Polcai roskadoztak a nehéz könyvek súlya alatt, seprűi a sarokban álltak, a szekrények, és tárgyak rendezett küllemben várták haza régen látott tulajukat. Kétszemélyessé varázsolt ágyára dőlt, és a lány szőke tincseivel játszadozva húzta őt magához. - Gyere már ide, egész nap azt vártam, hogy végre este legyen.
Michelle jókedvűn bújt a fiúhoz, aki nem volt rest további okokat adni a jó hangulatnak.

7 nap múlva

Kipattanó szemeiből dörzsöli ki a csipát, közben felül az ágyon, s mint minden hajnalban, most is hamar öltözködni kezd. A belül alvó lányt eddig felébresztette reggelente, hogy együtt nézhessék, amint felkel a Nap, de most nem érzi rá a késztetést. Mintha valami az éjszaka alatt megváltozott volna. Ránéz a döglesztő testre, aztán érzelmeit keresve nyúl egy cigaretta után. Kisétál szobájából, és egy létrán felmászik a padlásra, hogy az ablakon át a tetőre ülhessen ki. Még hűvös van, és a Napot ő ma is megelőzi. Rágyújt a dohányra, és az elmúlt egy hétre gondol. Nem élt át még ehhez hasonló egyetlen érzelmet, és fizikai megvalósulást sem, mint amit eddig Michelle neki ajándékozott. Lyrát sem tudja hozzá hasonlítani, mert annak a kapcsolatnak még csak esélyt sem adott. De most mégsem úgy dobog a szíve, mint ahogy a könyvtár óta járt. Mellkasára szorítja tenyerét, és hosszasan engedi érezni a dobbanásokat. Végül megrázza a fejét, és a rózsaszín sugarakra emeli pillantását. A tüdejébe érő füst nyugtatja testét, a színek közben elméjét élénkítik. Talán csak fáradt, vagy megfázott, és azért vannak ilyen gondolatai. Nincsen semmi baj.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 19. 22:08 | Link

Székesfehérvár
Médea
A veszekedés után


Amikor a cuccait cincálva lépdelt a kastélyban, összefutott Médeával. A veszekedés utáni éjjelen nem aludt, csak sírt. Szemei alatt fekete karikák futottak, fáradt volt és megtörten pillantott fel a lányra. Csak annyit kérdezett tőle, vele jön-e a fehérvári birtokukra, ő pedig beleegyezett. Nem is tudta, mit csinált volna, ha egyedül marad.
Biztos volt benne, hogy Noel még mindig haragszik rá és élénken él a fiúban a csalódás, amit okozott. A veszekedés mellett olyan sebeket tépett fel az öcsikéje, amelyek még be sem gyógyultak teljesen. Erős nőnek gondolta magát mindig is és aszerint is viselkedett általában, most viszont megkérdőjelezte. Elgondolkodott azon, meddig lehet ezt bírni, meddig lehet ugyanúgy folytatni az életet, mosolyogva-vigyorogva továbblépni és eltemetni magában mindent.
Amíg kiértek a vonatállomásra, nem is mondott semmi mást, nem szokott csendben lenni, most viszont túlságosan el volt merülve a gondolataiban. A vonatra felülve pedig csak leült a levitás lány mellé. A kemény éjszaka miatt hamar elszundikált, feje oldalra biccent és végül Médea vállán talált támaszt. Az utat szinte végig aludta, de amikor felébredt, csak még nyúzottabbnak érezte magát. Erőltetetten vigyorgott egyet, amikor előredőlt és kicsit próbálta kisimítani az arcát, ráncosnak érezte magát. Vett egy mély levegőt.
- Ne haragudj, tisztára ki voltam ütve. Már mindjárt odaérünk. - Állapította meg, miközben kipillantott az ablakon. Hamisan mosolygott az üveg felé, majd amint meglátta benne visszatükröződni magát, elfordult. Inkább idegesen az előtte lévő ülést nézte. A megfelelő megállónál pedig ugrasztotta Médeát is, hogy le kell szálljanak. Aztán amint lecincálta a csomagját is, körbenézett.
- Ja igen, nem jönnek értünk, nem szóltam, hogy jövünk. Ilyen gyors ötlet volt, de nem lesz baj, hidd el. Csak gyalogolnunk kell.
Biztatta a kis levitást, mert ismerte már annyira, hogy tudja, ettől be fog pánikolni. Gyorsan el is kezdte terelgetni a lányt az irányba, mielőtt még fennakadhatott volna a tényeken. Lassan sétált, elgondolkozott közben. Biztos volt benne, hogy nem teheti meg a barátnőjével, hogy nem mond neki semmit. Valószínűleg folyamatosan azon gondolkozik, mi is lett vele, talán aggódik is amiatt. Sára maga is megijedt attól, amit látott magán... hát még egy kívülálló? Nehezére esett azonban beszélnie ezekről.
- Biztosan érdekel, mi a fene folyik itt. - Mondta hamisan mosolyogva, táskáját maga mögé vette, háta mögött kulcsolta össze kezeit. Kicsit hátradöntötte a fejét, lassan lépdelt, noha még viszonylag hosszú út volt előttük. - Hosszú és szomorú történet. Biztos hallani akarod?
Meg kellett kérdeznie. Biztos volt benne, hogy ez egy olyan történet, ami súlyt rakhat az ember vállára. Ennek ellenére úgy gondolta, Médea elbírja majd, nem ismerte gyengének vagy igazán érzékenynek. Javasolta, hogy ehhez üljenek le egy padra, kényelmesebb lesz és ő is jobban össze tudja szedni a gondolatait.
A lány válaszától függően kezdett bele a mesébe. Az elején kezdte, Angliával. Hogyan akarta kihasználni a tanárát, Andrew-t, hogy sikeres lehessen és előnyhöz juthasson. Azt is elmondta, hogyan vált ez eszeveszett, mindent felrúgó szerelemmé. Azzal folytatta, hogyan romlott meg a kapcsolatuk, hogyan esett kétségbe attól, hogy komolyabbra fordulnak a dolgok és a férfi vele tervezi a jövőjét. Hogy mennyire fájt neki, mégis szakított a férfival, otthagyta Angliát, az életét. Hazamenekült, aztán Noelhez. Itt jött a képbe Noel, akivel a veszekedést is elmesélte részletesen, illetve az érzéseket, amik benne kavarogtak akkor és ott.
- És... ezért jöttem most haza. - Fejezte be végül, nagyot nyelve. Aprókat bólogatott. - Tudom, hogy ez így most nagyon sok volt és rád zúdult, emésztgesd csak. A kérdésekkel pedig ne kímélj. - Biztos volt benne, hogy a lánynak vannak homályos foltok, felmerült benne pár kérdés. Itt voltak, itt volt az alkalom, megbeszélhetik. Ha már padlón van, mindegy, hányszor rúgnak bele, egyszer úgyis fel kell állni... nem?
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 20. 00:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
László Dalma
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. május 21. 20:59 | Link

Alexi ^^

Fertőd, otthon
Valamikor júniusban egy teljesen szabad hétvégén
Vasúton  reggel 9, Fertődön dél körül...

Egy hónapja ezt a hétvégét vártam. A csomagom már időben összekészítve, ahogy az anyunak, apunak, és Biusnak vett kis ajándékaim is. Az ágyamon egy nagy bőrönd fekszik, ami a téli, kora tavaszi ruháimmal van tele. Itt az ideje, hogy hazaköltözzenek és helyükre a nyári göncök jöjjenek, de nem csak ez az okom van hazamenni.
A csomagom tetején ott egy műanyag, kerek, perec formájú tárgy is, aminek a tokja nem létező fogalom...
Már csak a cipzárat kell összehúznom, és utazásra készen vagyok. Odalépek a cucc mellé, megteszem ezt a rövid mozdulatsort és máris húzom kifelé a szobámból, le a lépcsőkön, az előcsarnokig, hogy aztán társaságot kapva együtt induljunk el a vasútig.
- Ha nem haragszol, most inkább nem borulok rád, a reggeli úgyis alig fél órája lett vége.
Vigyorodom el, amivel csak annyit akarok kifejezni, hogy ma már egyszer kapott megfelelő üdvözlést.
Előszedem a pálcám, amire korábban nem is gondoltam, elvégzek egy lebegtető bűbájt, mire a csomagjaink előttünk kezdenek lebegni, ki az ajtón, át a birtokon, a kapun, a faluba vezető ösvényen, na meg a falusi poros utakon is.
A vonatunk nemsokára indul, így jobb lesz időben felszállni rá. Segítünk egymásnak, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, majd az egyik fülkében elhelyezkedve máris megered a nyelvem.
- Izgulsz?
Vágok egy fura fintort, ami a vigyor és a kíváncsiság keveréke, aztán befészkelem magam az egyik sarokba, hogy a korakelést kompenzáljam egy kis pihenéssel.
Körülbelül három óra az út, aminek a végét éles sípszó jelzi, így könnyű felébrednem. Megdörzsölöm a szemem, ásítok egyet, felkecmergek, és egy olyan "Isten hozott Fertődön" puszit nyomok a szájára, majd nem engedve, hogy bármin is elidőzzünk, fogom a cókmókunkat, és kézzel, pálca nélkül cuccolunk le, ahol már vár a kis kocsi.
- Anya meg apa is dolgozik, így taxival megyünk hazáig. Bianka még suliban van, körülbelül délután négyig, szóval önkiszolgálónak kell lennünk.
Mosolyodom el, majd a kijárathoz érve máris kerítek egy taxit, akinek a sofőrje kedves gesztusokkal segít be a hátsó ülésre minket, majd hajt a kijelölt cél felé. Haza...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 643
Összes hsz: 6125
Írta: 2014. május 29. 20:52 | Link

SZÉKESFEHÉRVÁR

Az Ombozi birtok

Apa
Szülők

Először tér haza azóta, hogy Michelle olyan stílusban hagyta itt a birtokot és családtagjait, amilyet sem ő, sem édesapja nem volt képes megfelelően lereagálni. Apja csöppet sem tolerálja a tiszteletlenséget, és bár akkor nem vette elő érte bús gyermekét, a lány hibájáért még jól tudja, hogy felelnie kell. A hétvége, amit hazalátogatására választott ki, tökéletesnek bizonyult, hiszen ekkortájt Sára és Nelli a kastélyban, legkisebb húga, Boróka pedig nagyszüleiknél időzött. Noel hosszú ideje szeretne már kettesben lenni szüleivel, akik úgy érzi, lemaradtak arról, hogy ő időközben felnőtt. Ideje, hogy tisztázzák a helyzetet: előttük immáron nem a két évvel ezelőtti fiúk áll, aki öt centivel alacsonyabb volt, arcán még csak pelyhekben állt a férfiasság előszele, teste törékenynek és gyerekesnek tűnt. Ma viszont már csak foltokban emlékeztet régi önmagára, éppen ezért elérkezettnek látja az időt arra, hogy otthon megbeszéljék a kérdéses, olykor kétes dolgokat. Az állomáson édesapja már várja, szeretett BMW-jük az egyetlen, amit a férfi képes eltűrni maga körül, mint mugli találmány. Az autóban hűvös a légkör, csak Boriról, az anyukáról esik néha szó, hogy a fiú kedvencét főzi ebédre, vagy egész hajnalban takarította a házat. Noel tudja, hogy kapni fog erős fizikummal megáldott apjától Michelle-ért, a balhéjukért, de nem bánja, hiszen ő is elszeretné mondani véleményét a férfinak, kérdéseket intézne hozzá: mégis hogyan viselkedhet így édesanyjával, mert ő ugyan nem bánna úgy egy nő lelkével, mint ahogy negyvenéves apja - ki tudja milyen régóta? - teszi azt. A birtokra kanyarodva Noel megpillantja a házuk előtt várakozó anyukáját, s a látványra ajkai elérzékenyült mosolyra húzódnak. Kiugrik az autóból, és ráveti magát a törékeny nőre.
- Gyönyörű vagy! - mondja neki boldogan, és több puszit is ad arcára. Le sem tagadhatná, mennyire szereti anyját, hogy egyáltalán mennyire anyás gyerek, aki bármikor képes ugrani a nőért. Ahogy az anyjuk liberális nézeteit szidalmazó Nellinek támadt a DÖK szervezte majálison, úgy menne neki bárkinek gondolkodás nélkül, legyen az hatalmas mágus vagy egyszerű mugli. - Milyen üres nélkülünk a ház. Azért jól megvagytok?
Kérdése már ebéd közben hangzik fel, ahogy túlságosan csendes apjáról, a nő felé fordítja fejét. Érzi, hogy valami nem teljesen normális, érzi saját feszültségét és apjáét is, amitől gyomra már most összeugrik. Fél a férfitól, elég visszaemlékeznie arra a két verésre, amit életében összesen kapott tőle. Az egyik az ominózus festményégetés volt, amitől a ház hátsórésze porig égett, a másik pedig apja egyik terelőütőjének összetörése. Mindkét verést megemlegette, és mindkettő hasonlóan néma csenddel indult, mint a mai. Megköszörüli torkát, és kérdőn néz anyjára, célozva ezzel apja furcsa viselkedésére. Aztán leteszi a villát, és hátradől a régi széken.
- Szeretnék elnézést kérni Michelle-ért. Nem fordul elő még egyszer - jelenti ki határozottan, tekintetével villáját tartva fogva. Nem mer ránézni szüleire, akik nem érdemelték meg, hogy egy lány ilyenformában mutasson feléjük tiszteletlenséget. Mint ahogy édesanyja sem érdemli meg azt, hogy férje terrorizálja őt lelkileg. Gondolataira zöld szemei felkúsznak a szigorú férfira, és ha az viszonozza pillantását, nem engedik szabadulni. Válaszokat akar, ám kérdezni egyelőre nem mer.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

valami vége néha valami kezdetét jelenti
 és
valami kezdete néha valami végét



Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. július 9. 23:39 | Link

< Viktor >
Esztergom
Palatinus-tó


Jó ideje nem voltunk Viktorral sehol kettesben. Az utóbbi hónapok úgy repültek el, hogy észre sem vettem, de azon kaptam magamat, hogy minden nappal egyre jobban hiányzott a társasága. Azelőtt nagyon jól megvoltunk, soha nem veszekedtünk, az utóbbi idők problémája azonban kihozta belőlünk a legrosszabbat. Nem kiabáltunk, az nem a mi világunk volt, inkább sok mindenben nem értettünk egyet és, hogy elkerüljük a konfrontációt, inkább egymást is egy elkerültük kissé. Ez pedig, akarva-akaratlanul elég távol sodort minket egymástól. De ettől függetlenül az érzéseim nem változtak az irányába, ugyanúgy szerettem, ahogy szerettem az első pillanattól kezdve. Minden tiszteletem az övé volt, amiért hajlandó volt kiállni mellettem, tiszteletben tartotta a döntésemet, pedig tudtam, hogy egyáltalán nincs ínyére a dolog, hogy Olivér jelen legyen az életünk fontos szakaszain.
Most viszont nem volt itt. A nap melegen sütött, de nem volt tikkasztóan meleg, inkább a tökéletes standidőnek mondanám. Épp ezért döntöttünk úgy, hogy egy kicsit lelépünk, hogy kettesben lehessünk. A választásunk Esztergomra esett, a nyárra tekintettel pedig természetesen a vízpartra. Soha nem volt bajom a fürdőzéssel, de az utóbbi időben szégyenlősebb lettem a kelleténél, főleg, mivel a hasam már a hosszú világoskék ruhámban tökéletes kitűnt. Nem volt nagy, még nem nyeltem le a görögdinnyét de látszódott, hogy jelenleg sosem vagyok egyedül. A hajamat a melegre való tekintettel felkötöttem, a lábamat pedig egyszerűen csak strandpapucsba bújtattam. A cél valami víz melletti kajálás és beszélgetés lett volna, de igazából teljesen mindegy volt a részemről, hogy mit csinálunk, csak legyünk végre egy kicsit együtt, ketten.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Turnman Katalin
INAKTÍV


exHobbikviddicses
offline
RPG hsz: 225
Összes hsz: 2790
Projektmunka.
Írta: 2014. július 28. 23:21
| Link

Azt hiszem sokat változtam az elmúlt időszakban. Vagy a dolgok változtak körülöttem, nem is tudom. Vagy csak most ébredtem rá, hogy már régebben változtak. A lényeg, hogy ebben a tanévben végre igazán céltudatos vagyok, rájöttem, hogyan szervezzem jól az időmet. Legalábbis többnyire. Azért elég nehéz párhuzamosan végezni két nem is olyan könnyű szakot, és közben a lehető legtöbb időt Yarral tölteni, aki meg edzésekkel van betáblázva. Mégsem érzem magam mókuskerékben, legalábbis egyelőre tényleg nem, aztán nem tudom, meddig fogom ezt így bírni, de egyelőre még érdekel, amit tanulok, élvezem, hogy elfoglalt vagyok. Élvezem, hogy azt érzem, halad valamerre az életem. Fogjuk rá.
Azért néha vannak pillanatok, amikor egyszerűen csak szeretnék visszabújni az ágyba és egész nap fel sem kelni. A hétvégéket általában Yarnál töltöm, ma reggel, vagyis még hajnal van, nagyjából háromnegyed négy, a kastély beli szobámban ücsörgök egy bögre gőzölgő kávéval a kezemben. Egyelőre nem vagyok túl élénk, de feltételezem, hogy a projektmunka gyorsan felráz majd, gyorsabban, mint a kávé. Dwayne azt írta, öltözzek megfelelően, ezt úgy interpretáltam, hogy kényelmesen tudjak mozogni és adott esetben ne sajnáljam, ha a ruhámat már varázslattal sem lesz érdemes mentegetni a kukától. Ettől függetlenül, azért okozott némi fejtörést, hogy mit is kellene felvennem. Hiszen nyár van, az első gondolatom egy sima rövid gatya volt, aztán megfordult a fejemben, hogy sok esetben elég hasznos tud lenni, ha védi valami a csupasz lában, még ha csak egy vékony ruhaanyag is. Rögtön ezután meg is cáfoltam a dolgot azzal, hogy égési sérülés esetén kifejezetten kellemetlen tud lenni, ha beleég az ember bőrébe a ruha. Ami azért nem valószínű, hogy most megtörténik velem, de sose lehet tudni, és egyébként is melegem lenne hosszúban. Mindezt pár másodperc alatt pörgettem végig, és végül az eredeti tervhez tartózkodva, felvettem egy régi, kényelmes farmer shortot, egy egyszerű passzos, homokszín ujjatlannal, aminek a tetejére azért csak felkaptam egy vékony pulcsit, mert hajnalban azért még hűvös van, és edzőcipővel, majd lófarokba kötöttem a hajam. Én magam és a pálcám, ennyi kell. Ez megvan.
Még hamarabb is elkészültem, mint vártam. Ezért üldögélek most, ujjaim között forgatva a kavicsot. Túl fáradt vagyok még, hogy az előttem álló feladaton morfondírozzak. Egyébként sincs rajta mit gondolkodni. A tantervben van. Pont. Na, ezért mondtam, hogy változtam. Az utóbbi időm jönnek a dolgok, történik ez-az, én meg tudomásul veszem, ha probléma megoldom, ha valami jó, örülök neki, de semmit nem reagálok feleslegesen túl.
Az óramutató lassan a négyesre vándorol, a kezemben tartott zsupszkulcs működésbe lép, ismerős rántás a köldökömnél, szédítő forgás, és végül egy tisztásra érkezem. Mélyet szippantok a hűvös levegőből, szerencsére azért nincs nagyon hideg, egész kellemes az idő. Már kezd világosodni, legalábbis meg tudom állapítani, hogy egy erdei tisztáson vagyok, de még nagyjából egy óra lehet hátra napkeltééig.  
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

melodimágus|exprefektus |Nivor| Yaricsbogyó<3
David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Temetés
Írta: 2014. július 30. 21:37
| Link

Nina.
2014. július 30. 17 óra körül


 Ennyi volt. El sem bírom hinni. Milyen törékeny az emberi lét, nemdebár? Az emberek azt hiszik, hogy a boldogság egy finom és forró kávéból áll, egy éppen kisült cipó végének a letöréséből vagy egy olyan személyben rejlik, akit annyira szeretünk. És mit hisznek az emberek, hogy mi a szomorúság? Hogy milyen is az.. nyomorúnak lenni. Hát tessék, elmondom. A húgom temetésén állok. A legkisebbik húgom is miattam halt meg, akárcsak Ginger és később Cassie is. Nem tudtam rájuk vigyázni, mert túlságosan is lefoglalt az, hogy mentsem azt a riherongy életemet és bőrömet .. de miért is? Mi értelme van élni azok után, hogy az élet térdre kényszerített, meggyötört, elvette mindenemet majd ott hagyott a sárban gyötrődni és szenvedni.. Ginger. Őt nem tudtam megmenteni, ő saját maga döntött úgy, hogy a vesztébe rohan és erről még csak nem is tudtam egy árva szót sem. Nem voltam ott, amikor vízbe fulladt, nem voltam ott, amikor valaki kiemelte onnan - ahogy akkor sem voltam ott, mikor valami kis szertartáson elhamvasztották és az isten tudja hova szórták el a hamvait. Cassie.. mind a mai napig nem tudom, hogy merre van, hogy hol kellett elesnie, hol kiáltotta utoljára a nevemet segítségképp - minden reményét abba vetve, hogy majd a csodával határos módon megjelenek egy hatalmas karddal és lekaszabolom azokat, akik bántalmazták, erőszakkal megkínozták és .. még mit csináltak vele. És most Ginny. Egy kórházban kellett meghalnia, ahol még csak ott sem voltam - holott nagyon is jól tudtam, hogy melyik az a kórház, hányas terem és hasonlók. Négy idegen, emberi kéz által épített fal között kellett meghalnia pedig milyen régóta mondogatta, hogy ő valami olyan helyen szeretne nyugovóra térni végleg, amely a természet által határolt.. A családom egyetlen tagját már csak Földesy Kristóf képezi, akivel bár eleinte volt jó sok balhénk volt, nagyon kötődünk egymáshoz. Itt áll a jobb oldalamon és biztos vagyok benne, hogy tudja, sőt, érzi, hogy min megyek keresztül. Aztán itt van Grace is. Mikor legutóbb láttam, akkor magam sem voltam megbizonyosodva afelől, hogy életben fog-e maradni a következő évben, hisz annyira csont és bőr volt, de mostanra mintha megint jól nézne ki. Azóta tartjuk a kapcsolatot, hogy elment egy művészeti iskolába és soha nem hittem volna, hogy eljön a temetésre. Leonardot is akartam hívni, de végül mégsem tettem, hisz neki is épp elég gondja van anélkül, hogy egy ilyen eseményen megjelenjen. Mihaelt invitáltam, hisz neki köze van ehhez az egészhez .. és mint jó barát, ő is támogatva a jelenlétével eljött ide. Akárcsak Nina, akire az élet bármely napján és pontján támaszkodhattam. Soha nem fogom tudni meghálálni neki a támogatását ahogy azt sem, hogy mennyire szeretem.
Egyedül lenni. Félelmetes érzés, habár az igazi jelenlétét csak akkor tudhatod meg, amikor pontosan átéled. A szavak szétfolynak azelőtt, hogy a füledbe jutnának, a szemed mereven bámul egy pontot és képtelen vagy felfogni a helyzetet. Valójában senki sincs ezen a világon, aki kétség, vagy akár szennyfolt nélkül is élhetne. Azok, akik örökké megpróbálnak isteni alakban élni és a teremtőt játszani; azok, akik megnövelik a jóindulatúság és bizalom határait; azok, akiket a gonosz szennyez be... Mindenki azt kívánja, hogy megmentsék.
 Milyen szomorú is az emberek élete. Tele van tragédiákkal, rosszindulatúsággal, fájdalommal és gyűlölködéssel. Ginny is azért halt meg, mert valaki engem akart megfosztani az élet jogától és mégis.. mindenki más szenvedett emiatt. Hosszú halált halt... tele fájdalommal. És nem voltam ott. Gyűlölöm magam emiatt. És annyi minden más miatt is, amik miattam történtek. Nem érdemlem meg ezt a tengernyi áldozatot, ami hozatott csak azért, hogy az én nyomorult életem megmaradjon... De .. búcsút kell vennem tőle. Én okoztam a sérüléseit, a szenvedésének az oka is csak én vagyok, miattam halt meg és élt olyan meggyötört életet. Jobbra volt érdemes. Mindig az ártatlanok bűnhődnek és őket büntetik a mi hibáinkért. Igen, már belátom. Nem kellene élnem. Miért is nem hagytam magam megöletni azelőtt, hogy abba az iskolába értem? Miért kellett nekem megmenekülnöm és a testvéreim fejére hozni a bajt és az ördögöt? .. Mindent megtennék, hogy visszaforgassam az idő kerekét és megváltoztassam a jövőjüket. Hogy akkor én meghaljak és ők engem elfeledve tovább éljék az életüket.. eséllyel a boldogságra. Tönkretettem a saját családomat a szánalmas kis életem miatt. Hogy lehetek ennyire önző..
 Megtört bennem valami. Végleg. Nyilván Nina is észrevette, hogy most olyan valamivel állok szemben.. olyan démont kell legyőznöm, aminek a harcában senki sem segíthet. De akkor sem tudom visszahozni Ginnyt.
 Hirtelen éreztem meg, hogy a gyomrom felkavarodott és arcomat úgy öntötte el valami idegen forróság, hogy időm sem volt felkészülni. Kiváltam a tömegből, illetve kiszakítottam magam a koporsó körül álló igencsak csapott létszámú emberek gyűrűjéből egy 30 méterre arrébb lévő fáig, hogy összegörnyedve öklendezzek, ám semmi sem jött ki. Pusztán sírni kezdtem. A tölgyfa törzsének dőlve Ginny alakja elevenedett meg előttem, ahogy nyújtja felém a kezeit egy furcsa, ám boldog mosollyal az arcán, vérben úszva. Ekkor láthatott utoljára. Gyomrom még mindig bukfenceket vetett, de a hányinger már elmúlt. És csak sírtam. Forró cseppek peregtek végig az arcomon eláztatva ezzel a bőrömet. Egy cigaretta került elő a fekete öltönyöm zsebéből és most muszáj volt elszívnom egyet, mert ha nem nyugszom le legalább egy kicsit, akkor oda az emberek közé fogok rókázni. Itt van Ráhel meg a lányunk is, Runa, Mihael, Kristóf, Grace, Nina.. És mindenemet odaadnám, hogy ha visszamehetnék az időbe és én halhatnék meg Ginny helyett. Istenem..Bárcsak én haltam volna meg helyette!..
Utoljára módosította:David Bennett, 2014. július 31. 09:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Várkonyi Arnold
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 114
Összes hsz: 245
Írta: 2014. augusztus 1. 13:03 | Link

Projektmunka - Mátra

Nyugtalanul mozog a térdem fel-alá, ahogy tekintetem sokadszorra is végigfutja a kissé rongyosra fogdosott levelet, mintha elfelejthetnék valami létfontosságút a feladattal kapcsolatban. Alig néhány információ csupán, amit a kezemben tartok, és az évfolyamlépésem elég nagy részben ettől a projektmunkától függ, talán nem alaptalan az aggodalmam. Három óra ötvenkét perc. Hangos sóhaj töri meg a szoba halk neszeit, a szuszogás és a nadrág szövetének suhogása mellett, képtelen vagyok mozdulatlanul ülve várakozni, pedig soha életemben nem küzdöttem lámpalázzal, és hasonlókkal. Könnyedén ki tudom magam vágni bármilyen szituációból, csak hagynom kell, hogy a gondolataim nagy része szavakká formálódjon és elhagyja a számat, csakhogy most a beszéddel semmit sem fogok elérni. A tudásom, az ítélőképességem, a döntésképességem és még vagy egy tucat fontos tényező mellett és leginkább a pálcám fog számítani a terepen, ahova… kerek hat perc múlva megérkezünk.
A korai kelés és általános éjjelibagoly mivoltom ellenére sikerült időben ágyba kerülnöm tegnap, hogy kipihenjem magam a megmérettetés előtt, de a szükségesnél korábban kipattantak a szemeim, és azonnal minden álmosság elillant. Ráérős kört tettem a kastélyban, ellátogattam a konyhára, ahol a manók már talpon voltak, és rögtön a kezembe nyomtak egy igen kiadósnak tűnő reggelit, de az étvágyam cserbenhagyott, csak egy keveset tudtam legyűrni, azt is kizárólag azért, mert tudtam, hogy szükségem lesz az energiára.
Mindenféle kapkodást mellőzve öltöztem fel, lehetőleg kényelmes ruhadarabokat összeválogatva, amik inkább feszesek, hogy minél kevesebb lehetőséget adjanak a környezeti tényezőknek a megtépázásukra. A kavicsot az ujjaim közt görgetem, másik kezemben pedig a pálcámat szorongatom, indulásra készen. Már csak egy perc. Nem a legkellemesebb zsupszkulccsal utazni, de nem is a legszörnyűbb. Könnyedén landolok, hogy aztán rögtön a helyszín felmérésével foglalatoskodjak, végül pedig a tanárokon állapodik meg a tekintetem, akik pillanatokon belül beavatnak a részletekbe. A hajnali órákban még hűvös van, és csak remélni tudom, hogy a későbbiekben is meg tud állapodni az időjárás valami nem túl szélsőséges állapotnál, például egy nagyobb viharnak sem örülnék, ahogy a fullasztó, párás meleg sem kedvezne ma. Ugyanakkor fogalmam sincs, mennyi időm lesz, talán nem is kell aggódnom a későbbi időjárás miatt.  
Utoljára módosította:Várkonyi Arnold, 2014. augusztus 1. 13:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Grace Erin Green
Mestertanonc Tanár


Assassin | Gracie
offline
RPG hsz: 352
Összes hsz: 2178
Írta: 2014. november 28. 22:01 | Link


Egy szabad hétvégén, vonatút Miskolc felé

Ha azt mondanám, hogy sok barátot szereztem itt tartózkodásom röpke pár év alatt, azt hiszem, hazudnék. Soha nem voltam az a barátkozós fajta és ez meg is látszott a társasági életemen, a jellememen is. Inkább tartottam magamat zseniális szociopatának, mint vicces embernek, aki a társaság középpontja. Viszont ez alól a szabály alól kivételt tettem kevés emberrel, így voltak, akiket kis túlzással, de a barátaimnak is nevezhettem volna akár. Ezek közé az emberek közé tartozik Dasha Fresmoon, aki nem más, mint a házunk kviddicscsapatának kapitánya. Én legalábbis itt ismerkedtem össze vele, miután bevett a csapatba és amit nem bántam meg. Jelentős javuló tendenciákat váltott ki a hangulatom terén, főleg, mert terelő lettem és le tudtam vezetni a fölösleges feszültséget magamból. Arra pedig álmomban sem számítottam, hogy majd jóban leszek a lánnyal. Valahogy mégis összejött a dolog, mert ha nem sikerült volna, most nem vártam volna rá a vasútállomáson pár cuccomat egy táskába pakolva. Bizony, ez nem volt rám jellemző, de fogtam magamat és összepakoltam egy hátizsákba a cuccaimat, aztán kibaktattam  az állomásra és vártam Dashát. Még az öltözködésemen is változtattam a kiruccanás miatt. Fekete farmert vettem fel, egy kék pólót, de a kabátos összeállításom még mindig maradt. És persze az elmaradhatatlan kék sálam most is ott csüngött a nyakamban, a cidrire való tekintettel. Pár ember lézengett csak itt-ott, ami azért meglepő volt a számomra, de megkönnyebbülés is, mert így elég hamar kiszúrtam a közeledő alakját. Széles és megkönnyebbült mosoly ült ki az ajkaim szélére, bár nem kételkedtem benne, hogy el fog jönni. Intettem neki, mert azért nem lehettem annyira biztos benne, hogy észrevett, viszont így már az voltam. A padra néztem, majd vissza a lány felé és elővettem a jegyemet. Azt legalább megvettem előre és már nem kezdett vele vacakolnom. A hátamra vágtam a táskát, majd meghúztam a copfomat és mellé ugrottam lelkes mosollyal.
- Szia Dasha! Mizujság? Hogy aludtál? Mehetünk? Izgatott vagy? Én az vagyok - tört ki belőlem a még számomra is meglepő szóáradat. Valahogy nem értettem, hogy pöröghettem fel ennyi idő alatt, de azért jó érzés volt. Ritkán érzett energia pezsgett bennem, ami azt hiszem, érezhető volt a szavaimban is.
- Akkor megyünk? - mutattam a vonatra, aminek mindössze pár perc volt az indulásáig.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Dolánszky Alex
INAKTÍV


Hakuna Matata
offline
RPG hsz: 498
Összes hsz: 14900
Írta: 2015. március 9. 10:11 | Link

Abigél, szünet
(Levitás feladat^^)

"Keverő előtt" - ennyit pötyögök SMS-ben a telefonomon (ez az egyik jó dolog abban, ha az ember itthon van, a mugli világban, nem a BK-n), ezt küldöm az Abiból újonnan kicsikart telefonszámra.
Hülyeség volt konkrétan a koncert helyszínére megszervezni a találkozót, de ezt a tanulságot most már csak a következő alkalommal kamatoztathatom. Legalább nem a verdában ülve kell megpróbálnom feltűnőnek lenni, mondjuk így sem vagyok valami magas. Lábujjhegyen állva lesem Abigélt. Végigfuttatom a szemem a színpad felé forduló arcrengetegen, barna, hosszú haj libbenését és valami bohókásat remélek. Mondjuk buborékokat minimum.
Áh, ott van! - néhány ácsorgó koncertváró között elsuhanok, és beérem barátosnémat.
- Megvagy, végre! Legközelebb valami kevésbé zsúfolt helyen verődjünk össze - javaslom, és a zsebembe csúsztatom a telómat.
A lányra hagyom, hogy eldöntse, előre menjünk inkább a zsufiba, vagy maradjunk hátul, ahol szellősebben állnak az emberek. Hamarosan a koncert is megkezdődik, Tibi rögtön bele is vág a közepébe, az egyik szeretemszám indul! Ütemesen bólogatok az elején, de a szövegét igazából csak a refrénnek tudom:
- Neki megadom magaam, neki megadom magaaam!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gwen L. Blake
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni | barna hála a Mesélőtársnak
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. július 25. 00:19 | Link

Alíz és Krisz
Pécs | Éjjel 11 után | Ruha | Három héttel később | [Zárt]

Mivel a bácsikája és annak felesége hazaérkeztek a nyaralásból, rögtön küldött egy baglyot, ami elvitte a levelet, miszerint hazamegy pár napra. A felnőttek nem szóltak semmit, de, ha a lány ilyen hirtelen küld egy levelet a semmiből, akkor biztos valami baj van, szóval hazajöhet. Nem kellett sokat noszogatni, bepakolta a cuccait és itt van. Tegnap érkezett, egy levelet sem hagyott a szobatársainak, se senkinek, Kathnek és Shaynek sem szólt. Arra nem gondolt, hogy esetleg aggódhatnak érte, meg kell érteniük. Senki nem tudott kihúzni belőle egy szót sem, pedig a két nőnek általában mindent elmond. Majd valamikor meg fog nyílni előttük, de várniuk kell. Ideérkezése óta a szobájában gubbaszt, az ágyon fekszik, nem csinál semmit. Néha tesz egy kört, ad ételt az állatainak, de ők is érezhetik a dolgok súlyát, gazdájuk megváltozott és nem tudják miért. Az állatok érzik a dolgokat.
Viszont a lány nem az a megülök a fenekemen típus, másnapra nem bírta a négy fal között. Mindig is szeretett kint lenni a friss levegőn, főleg nyáron és este (inkább éjszaka) és Pécsen úgyis rég volt kint. A szomszédja nincs itthon, Őt nem tudja elhívni magával, ezért egyedül kell útnak indulnia. Nem zavarja a dolog, de most örülne Kevin társaságának, a fiú mindig megnevetteti. Neki is kell a nyaralás, a szőke megérti, de pont most. Na, mindegy! Felveszi a válltáskáját, beletesz némi mugli és varázslópénzt, hátha kelleni fog, bár ilyenkor már semmi nincs nyitva. A kutyáit most nem viszi magával, ki tudja, merre megy, illetve a két eb már rég elaludtak, nincs szíve felébreszteni őket. Egész nap rohangáltak és ugattak a melegben, egy pillanatra nem maradtak nyugton, megérdemlik a pihenést. A bácsikája és a keresztapja éppen valami sportot néznek a tv-ben, de azért Gwen szól, hogy elmegy, majd jön. Nem izgulnak, ismerik a szőkét, és meg tudja védeni magát, ha bármi történne. De mi történhetne? A pálcája vele van, de nem feltétlenül azt használja. Az utcára kilépve, elindul a város belseje felé, amerre általában Kevinnel szoktak menni. Egy pillanatra, mintha egy vörös villanást látna, az arcot csak futólag pillantja meg, mert az éppen befordul ez egyik utcába. Biztos rosszul látta, Alíz nem lehet itt, ott kell lennie a suliban. Egy vállrándítás után folytatja az útját.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


 Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
David Anglesea
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 81
Összes hsz: 1626
Írta: 2015. július 29. 16:12 | Link

Zalaegerszeg

A vendégszobában általában rend szokott lenni, de mivel itt voltam a hétvégén, ezért a szoba egy káosz volt. Mindenfelé könyvek, papírok, összegyűrt fornettis zacskó, csokis papír.
Miután felkeltem, valamilyen rendet próbáltam csinálni, kisebb-nagyobb sikerrel. Már majdnem 11 óra volt, amikor úgy gondoltam, hogy így jól van. Ezután indultam el, az aznapi teendőimet elintézni.
Először is, elköszöntem rokonaimtól, akik vendégül láttak, majd a távoli kórházba  mentem, ahol dédmamám gyógyulgatott. Vele beszélgettem egy keveset, majd hagytam, hogy pihenjen, hiszen komoly műtéten esett át.
Az óra már délután egyet ütött mikorra visszaértem a vendéglátóimhoz, ebédeltem, majd felmentem a szobámba, a táskámból kivettem a felesleges dolgokat, betettem a pénztárcámat, amiben most mugli pénz volt, majd megkérdeztem a nagynénémet, hogy merre találok egy könyvesboltot. Értettem amit mondott, el is találtam oda. A könyvesboltba máskor egy jó regényért szoktam elmenni, de az új hóbortom a nyelvtanulás lett. Angolul és magyarul már teljesen folyékonyan beszéltem, megértettem mindent, tudtam írni, fogalmazni. A svédet és a leprikónt is nagyjából megértettem, de messze voltam még a jóhoz. Ezért azt terveztem, hogy belenézek egy-két nyelvkönyvbe, hátha megtetszik valamelyik. 1 óra keresgélés után kiválasztottam egy német, meg egy spanyol nyelvkönyvet, plusz mindegyikből egy-egy szótárt. Örültem volna, ha van svéd, de hát nem volt.
Mikor kiléptem a viszonylag hűs boltból, megcsapott a 35 fokos meleg. Körbenéztem, és megláttam egy feliratot, ami nagybetűvel hirdette, hogy ott jégkását és fagyit lehet venni. Odamentem, majd megnéztem a kínálatot. Szívesebben vettem volna epres fagyit, de az nem volt, így az epres jégkását választottam, majd elindultam a közeli park felé, ahol le tudtam ülni egy padra. Éppen, miután leültem, leraktam a táskám, megpillantottam egy ismerős arcot. Jól láttam, hogy egy ismerős? Felálltam, és felé kezdtem el sétálni, mikor felismertem, elmosolyodtam, majd megszólítottam:
- Szia! Örülök, hogy találkoztunk? Hogy-hogy itt vagy?
Utoljára módosította:David Anglesea, 2015. július 29. 16:18 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2015. augusztus 14. 19:53 | Link

Cameru-u-un szívecske
#mecsek #sátorbanalszok #indianasára


Ezúttal okosabb és felkészültebb. Nem csak a csodás, Indiana Jones Barbie baba felszerelése van nála, még csak nem is él abban a hitben, hogy ennyi bőven elég lesz. Hála Viktornak és a kiképzésének, most sokkal felkészültebben indul túrázni meg sátorozni, persze ez azt is jelenti, hogy tripla annyi cuccal. Mondjuk cipekedni speciel nagyon nincs kedve, attól függetlenül, hogy pakolni volt, szóval megoldotta a helyzetet. Ezúttal igazán fontos tartozéka a túrának és a nagy önmegvalósításnak, ami a dolog mögött állt, ez pedig nem más, mint Cameron. Ha véletlen valami hülyeséget csinálna, akkor ne kelljen idegenek jóindulatára számítani. Ha véletlen nem tudna lejönni valahonnan ismét, máris kéznél a megoldás. És eleget pillogott rá, szóval még a cuccait is hozza. Ő csak roppant divatos kis hátizsákját viszi, hüvelykujjait beleakasztva és pattogós léptekkel közlekedik az ősvadonban. Illetve ő úgy érzi, éppen meghódítja az érintetlen természetet, szívja magába a friss levegőt, holott csak a turistaútvonalat fedezi fel éppen, de azt nagyon.
- Áh, ez tökéletes lesz! - mondja olyan lelkesedéssel, mintha éppen túlélő ösztöneinek és kivételes tehetségének köszönhetően talált volna táborhelyet. Holott egy éppen csendes, üres, kijelölt kempingezőhelyet sikerült levadásznia, elképesztő tehetségével. Mégis elégedetten vigyorog, mert tudja, hogy Viktor nagyon büszke lenne rá. Legalábbis ő szeret ezzel a gondolattal élni.
- Héé, te ugye tudsz sátrat állítani? - kérdezi csak úgy mellesleg. Mert ezzel az eggyel ugyan nem számolt. - Akkor csinálhatnád te. Én hülyén festenék, és úgy akarok kinézni, mint aki rutinos - szegi fel állát közben és megvillantja fogait, melyeket elbűvölő mosolya keretez. Na igen, ő igazi Ombozi. Az otthon kényelmében nőtt fel, igazi aranyvérű kislányként. Sosem volt még szüksége rá, hogy két kezével sátrat állítson, itt meg nem szívesen varázsolna, nehogy egy mugli meglássa. Véletlen sem akarja kihasználni Cameront. Egyszerűen olyan hasznos, örül, hogy magával hozta.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Mihael Gérard Saint-Venant
INAKTÍV


XV. - Az Ördög
offline
RPG hsz: 383
Összes hsz: 5183
Írta: 2015. augusztus 23. 17:42 | Link

Michelle
~Velencei tó környéke, röviddel a Madagaszkárról való visszaérkezés után~


Egy vidéki kis tanya a Velencei tó partján. Nem is annyira tanya, csak egy egyszerű tóparti ház kertecskével. Amolyan menedéknek szánja, hogy ezentúl nyaranta ide tűnhessen el a világ szeme elől Roxyval, vagy éppen, ha Michelle-lel akar időt tölteni, vagy ő vele, legyen hova visszahúzódniuk. A házat nem bankon keresztül vette; utánajárt a lehető legparasztibb, legvirtuálatlanabb módon. Értem ez alatt a netrendszer teljes porba tiprását, mert ha lenyomoznák ezt az ingatlant is, már tényleg nem volna hova meneküljön, ha egy nap mégis megüti a bokáját, mert olyasmibe mászott bele, amibe nem kellett volna.
Egy vidéki ház fehérre meszelt falakkal, belül nagyanyó korabeli bútorokkal dekorálva, kendőkkel az asztalokon, égetett agyag söröskorsókkal a vitrinben, cserépedényekkel díszítésül a falakon. A térelválasztók színét puritán fehérként őrizte meg, csak az ágyakat dobta ki és cserélte kényelmesebb darabokra. Minden mást meghagyott az eredeti tulajdonostól, ami azért is furcsa, mert Mihael lakások terén kialakított ízlése még csak meg sem közelíti a magyar tanyasi világot. Valami másra vágyott, valami helyire, régire, tradicionálisra. Valami olyasmire, ami nem ő, ami tényleg egy másabb hely, nem a komfortzónájának tükre. Sikerült ezt a házat a kezébe kaparintania.
Tegnap este hirtelen ötlettől vezérelve hívta fel Michelle-t. Ugyan nem tartózkodott Magyarországon, de attól még a rúnázott telefon, amit egymás között használnak a nővérével, mindig jól jön egy aktív roaming csomaggal párosítva. Szóval felhívta, váltottak pár szót, aztán megkérdezte, van-e kedve eltűnni vele egy kicsit? Megadta a találkozási helyet és egy egy órával későbbi időpontot Budapesten; ott találkoztak. Nem hoppanált sehová sem, helyette bérelt kocsival mentek tovább. Elfelejtette közölni, hogy megszerezte a jogosítványát, de út közben megmutatta a francia igazolványt a lánynak, hogy igen, legálisan tud autót vezetni idéntől kezdve. Normális, kedves út volt, beszélgettek, nevettek, a légkör hosszú idő óta felszabadulttá vált. Édes kis semmiségek hangzottak el, mint hogy Avignonban már csitul a meleg, az újgazdagok utolsó hajrájukat élik az Aranyparton és környékén, Párizsban pedig masszív tömeget képeznek a nyári turisták, főleg a rengeteg kínai. Elmesélte, hogy találkozott Charonnal, hogy Rose-t még nem érte utol, Michelle-t pedig a bogolyfalviakról és a kastélybeliekről faggatta, bár igaz, csak a közös ismerősök érdekelték, mint például Nina, David vagy Aileen.
Miután megérkeztek hagyta Michelle-t kedvére kinézelődnie magát, berendezkednie, ő közben bepakolta a hűtőbe az italokat és a kaját, amit magukkal hoztak, illetve egy részét. A másik részét az asztalon hagyta a további beszélgetéshez. És az este folyni kezdett, mint egy összefüggő folyó. Nevettek, még többet beszélgettek, előkerült egy pakli kártya, az országút öregségű piros, egy klasszikus szett póker, aztán olyan gyermeki játékra is rávette a nővérét, mint a „Ki vagyok én?”. Hajnalra már fájt a hasuk a nevetéstől. Mintha egy gennygóc kezdett volna felszakadni bennük, de legalábbis benne biztosan; a sok elfojtott düh, harag, érzelem egy része távozott a féktelen jókedvvel és nevetéssel a bensőjéből. Tudja jól, hogy rengeteg dologról nem beszéltek még és talán nem is fognak, de időről időre egy ilyen terápia mindkettejüknek jót tesz. Végül is túl sok van mögöttük ahhoz, hogy elidegenedjenek egymástól, és túlságosan összenőttek a múltjuk eltörléséhez.
Hajnalodik a parton. Negyed órája jöttek ki az ötórai sötétség felszakadása előtt, leültek a tornácra: Mihael Michelle mögé, átölelte a nővérét, állát pedig Michelle szőke fürtjeire fektette. A lány érezheti, ahogy az áll izmai megrándulnak a fejbúbjánál- Mihael elvigyorodott.
- Mióta nem csináltunk így valamit, ketten? – Költői kérdés, hosszú ideje hanyagolták a közös perceket. Akárki látná most őket, feltételezhetné, hogy szeretők, de az, hogy kétpetéjű ikrek, keveseknek fordulna meg a fejében. Pedig valójában nagyon hasonlítanak külsőre is, belsőre is, csak ezeket az apró jeleket jobbára ők látják, mások pedig nem.
- Ez a hely maradjon titok. Még Roxy-t akarom elhozni ide, de rajtunk, hármunkon kívül senki mást. Még Davidéket sem. Ha valami… történne, bármikor, bárhol, bármelyikünkkel, legyen ez a menedékünk. Mit szólsz? Rá sem lehet ismerni a bogolyfalvi házunkhoz, vagy a lakáshoz képest, nem? Meg az én párizsi garzonom sem így fest. Sokkal modernebb berendezésű. De ettől ilyen jó ez a hely. Semmi nem utal arra, hogy mi laknánk, csak a kulcsaink… - Az utolsó szóra előbányássza egyik zsebéből az egyik másoltatott kulcsfüzért: egy a kapuhoz, egy a bejárati ajtóhoz, egy pedig a ház mögötti kis raktárhoz.
- Tedd el. Ha akármikor bajba kerülsz, vagy csak el akarsz szakadni mindentől, használd a helyet. A raktárt majd időről időre feltöltöm, hagyok tartalékpénzt is. Minden eshetőségre. Meg ami még kellhet. Sosem tudhatjuk… – Olyan fáradt a hangja, annyira megviselt. A végére lehunyja a szemét és fejét leejti Michelle vállára, hogy beszippantsa a nővére illatát. Leírni is nehéz lenne, mennyire hiányzik neki az a meghittség, ami sokáig közöttük feszült, és amit utóbb elvesztettek, vagy legalábbis aludni küldtek a folyamatos súrlódások miatt. Rengeteg érzelem rezeg a hangszálaiban, amit tisztán ki lehet hallani, nem próbálta eltakarni őket: félelem, izgatottság, fásultság, megszállottság, boldogság, némi keserűség. Minden jóra jut valami rossz, és fordítva: minden rosszra jut valami jó. Ahogy öleli a testvérét, ahogy gondoskodni próbál róla, ahogy törődik vele, ahogy vissza próbálja húzni a legbensőségesebb köreibe, mégis csak sokat elárul róla. Mihael sosem hagyja el igazán azokat, akikért az életét is odalökné, így Michelle-t is egyre jobban félti, mert az ő hülyeségeivel a nővére is potenciális veszélyzónában mászkál tudtán kívül. Talán jobb a részletekről hallgatni, vagy talán mégsem. Dilemmák. Akárhogy is, jó most ez így, ölelni a szőke hercegnőt, akit gyerekkora óta szeret és ragaszkodik hozzá, ahogy ő védte Mihaelt. Kicsit megint úgy érzi, hogy hazatalált.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

>Év terelője 2015-16 ősz-tél< | Gyakorló apuka
Saragob Kíra
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 173
Összes hsz: 560
Írta: 2015. szeptember 23. 16:46 | Link

Kensimensi<3
in the middle of nowhere

Tisztán látta maga előtt a házat. Vagyis azt, ami megmaradt belőle. Vakon ásító ajtó-és ablaknyílások. Padlót borító nyirkos avar, amit befújt a szél, rongy és szivacs cafatok. Összefirkált, csupasz, hideg kőfalak, pergő vakolat. A tetőről egy nagy foltban hiányzó cserepek, kikandikáló gerendák. Moha, zuzmó, kőtörmelék, üvegszilánkok. Szinte érezte az áporodott, dohos levegőt, az évek alatt kialakult állandó, enyhe bűzt.
Kírának fogalma sincs, miért jutott eszébe ez a hely. Kirázza a hideg, ahogy hirtelen a fák között találja magát alig húsz méterre az épülettől. Járt már itt, hiszen elevenen élt benne a kép, mégsem tudja felidézni mikor és miért. Vagy, hogy most mi hozta ide.
Szipog párat, letörli arcáról a sós cseppeket.  Ködös tekintettel pislog le a könnyektől nedves ujjaira. Felrémlik előtte a sikátor, a lány és a férfi. De mindez csak valami távoli víziónak tűnik, valaminek, ami nem is vele történt, és főleg nem alig egy perccel ezelőtt. A nadrágjába törli a kezét, és sóhajt egyet. Nem tudja hová tenni az előbbi képet, de nem ez most az első eset. Többnyire nem akad már fenn az ilyesmin, nem is próbál minden emlékképbe belekapaszkodni és a helyére tenni azt. Egyszerűen csak hagyja, hogy mint a homok, kifolyjanak az ujjai közül. Könnyebb nem ragaszkodni, nem keresni a magyarázatot. És Kíra bizonyos helyzetekben szereti a könnyebb utat választani.
Lassan, óvatosan indul el az omladozó ház felé. Valami láthatatlan erő vonzza befelé. Nem is volt kérdés, hogy bemegy, ha már itt van. Rengeteg érzés, gondolat kavarog a fejében. Egyszerre rettenti és izgatja a helyzet. Egyedül van. Most nem látja senki. Nyugalommal, önbizalommal, szabadságérzettel tölti el a gondolat. Egyedül van, nem látja senki és bármi történhet, de fél attól, hogy történni fog.
Lassan lépi át a küszöböt, aztán kikerül egy kisebbfajta bokorkezdeményt, ami a padló repedései közül nőtte is magát. Határozottan vág át az első helyiségen, a másodikban ismerősen csikorognak a talpa alatt a szilánkok, de megy tovább.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Roxanne Megane Saint-Venant
INAKTÍV


XVIII. - A Hold
offline
RPG hsz: 45
Összes hsz: 163
Írta: 2015. szeptember 23. 20:03 | Link

Már legalább egy órája csak a Hold tündököl az égen, csillag-háremével körülvéve. Tiszta az égbolt, a víz felszínén hosszúkás árnyként csillan a Hold ezüstös fénye. A tó fenekén békésen szunnyadnak már a halak és társaik, mintha nem is léteznének, csak napfelkeltétől napnyugtáig. Kihalt a környék, csak a tücskök muzsikája töri meg az éteri csendet, néhol egy-egy kutya nyüszítése, madarak riadt röppenése, faágak rezdülése. Görnyedt alak ücsörög a köveken. Piszkos sárga, kötött kardigánja 2 számmal nagyobb, mint az ő mérete, anyaga pedig pókláb hosszúságú ujjaira is rácsúsznak, ahogy egy fényképet tart bennük. Kócos hajával az esti szellő kénye-kedve szerint játszik, de nem foglalkozik vele túl sokat. Ugyanez a szellő megfodrozza az előtte elterülő Velencei-tó felszínét, a nádast meghajlítja, a fülledt levegőt tovarepíti, ám mindebből semmit se lát az ott ülő alak. Nem tudni milyen kifejezés ül az arcán, talán nem is lényeges, de mivel az ember szereti tudni az ilyet: semmitmondó és merengő. A képen, amit zongorista ujjaiban tart, egy fiú meg egy lány látható, minden bizonnyal egy párt alkotnak. Egy teljesen hétköznapi jelenet elevenedik meg rajta és játszódik le újra meg újra, mint egy felvétel. Az ott szereplő lányt már ismerjük hátulról, ő üldögél itt a köveken. A képen is bozontos, göndör, piszkosszőke haja van, amit az erősen fújó szél hol az arcába pakol, hol eltűri onnan. Egy viccet mesél. Nem túl különleges, még csak nem is kifejezetten poénos, de látszik, hogy nekik, kettejüknek igenis, vicces. Lényegtelen a tartalma, hisz ez csak nekik, kettejüknek humoros. A lány itt-ott beleakad, mire a végére ér, ám szemmel láthatóan jól sikerült, mert a férfi társa, egy jó kiállású, feketés hajú, sűrű, hosszú szemöldökű fiatalember, közepesen vékony szájjal és erős járomcsonttal, azonnal elkezdett teli torokból nevetni - melyet bár a kép nem ad vissza. De a vak is látná: tetszett neki, élvezte és átjött neki a poén. Szemei egészen résnyire összeszűkülnek, nevetőráncai megjelennek, ajkait a füléig tolja a mosoly. Átkarolja a lány nyakát, magához húzza és homlokon csókolja. Aztán az elejétől ismétlődik ez a jelenet.
A tó mellett üldögélő egyénünk egy mély sóhaj kíséretében nyakához nyúlt, majd medáljának a láncát összecsippentve előhúzta azt a pólójából. Egy lakatot ábrázol. Egymás mellé teszi ezt a két tárgyat, majd ahelyett, hogy tovább mustrálná őket, elréved a tekintete a távolba. Ha egy mondatban össze lehetne foglalni az őt gyötrő problémát, akkor az a következő lenne: A jövője ajtaján bekopogtatott a múltja. Jobb kezében a fénykép, baljában a már szabadon lengő medál. Mindkét tárgynak egész más a tapintása, egész más érzéseket társít hozzájuk. A nyaklánchoz tartozó személy emléke régóta kíséri és kísérti az életét, majdnem 6 éve. Egy nagyon őszinte és mély érzelmet jelképez, s egyúttal ez a múlt. A fotó egy új keletű érzést takar, a fényt a sötétségben, a levegőt az óceán mélyén, a boldogságot a kínok sűrűjében. Bizalmat és örömet, kötődést és szabadságot, megnyugvást és hiperaktivitást. De hiába a képre siklik többször a pillantása, ha a medál valami nagyon mélyre eltemetett dolgot hoz a felszínre újra és újra, ahogy meglátja.
Percekig, sőt, talán még órákig ücsörgött ott. Többször felemelte a bal kezét, hogy az abban lévő tárgyat a víz bugyraira bízza, ám mégis, valami visszahúzta a kezét, valami nem engedte. Ha a kép széttépése vagy a lánc elégetése között kéne választania, fel se merülne benne a választási lehetőség, hisz azonnal tűzbe vetné az ezüstöt.
De most még nem tudja eldobni a múltat a szebb jövőért. Olyan hirtelen kocogtatta meg a vállát és vigyorgott a képébe a lezáratlan élete, amitől szabályosan megrettent - ezért is jött le a számára is felajánlott házba ide a tó mellé. Kell egy kis magány. Hogy végiggondolhasson pár dolgot. Nem mintha kifejezetten menekült volna e bal kezében tartott tárgy adójától, csak.. nem akarta többé látni. Jobb volt ez így. Jobb volt nem tudni. Jobb volt elfelejteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gryllus Matilda
INAKTÍV


Mrs. Riviera Kön(n)y(v)fakasztó könyvmolylepke
offline
RPG hsz: 274
Összes hsz: 6651
Győrött
Írta: 2015. szeptember 27. 18:42
| Link

Drága Lori
Sok mindent először tapasztaltam meg az utóbbi hónapokban, olyan dolgokat, melyeken sokan már tinédzser éveikben túlestek. Olyan dolgokat, melyeknek egy huszonkilenc éves nő számára már nem feltétlenül kellene olyan szintű zavart okozniuk, hogy megszólalni se tudjon, és egy könyv mögé temesse az arcát. Már ha épp volt könyv a közelben, mert olykor csak a takaró maradt.
De nem, nem arról van szó, hogy ezek a dolgok rosszak lettek volna, kellemetlenek, vagy bántam volna, hogy át kell őket éljem, egyszerűen csak esetlennek, szerencsétlennek éreztem magam közben. Tudatlannak, olyannak, aki hiába olvasta el könyvek százait, nem tudott semmit a valódi világról. És az emberekről benne, és a szerelemről. És mindarról, ami vele járt. Ami egyszerre volt csodálatos, és ijesztő. Hatalmas kaland és kihívás.
Meg akartam felelni neki, azt akartam, hogy magabiztosan tudjam kezelni ezeket az új életszituációkat is, megtaláljam a helyem bennük. A kapcsolatom működőképes része akartam lenni. Mert szerelmes vagyok Loriba.
Nagyot nyeltem, ahogy a taxiból kiszállva felnéztem a házra, melyben felnőttem. Nem a ház volt maga ijesztő, bár régimódi volt, és sötétben még baljóslatú is, sokkal inkább attól rettentem meg, ami odabent várt rám. És Lorira.
Remegő kezem felé nyújtottam, ahogy magam mellett találtam őt, és összefűztem ujjaim az övéivel. Rámosolyogtam, biztatóan, de sokkal inkább én szorultam volna biztatásra.
- M.. mondd, hogy vagy? - kérdeztem tőle, bár eredetileg azt kellett volna, hogy "mehetünk-e". De még nem éreztem, hogy készen állnék elindulni az ajtó felé.
Közben a taxi elhajtott mögülünk, én pedig utána kaptam a tekintetem, és néztem, ahogy távolodik, kicsit remélve, hogy a sofőr visszafordul, mert nem adtunk elég pénzt neki, vagy a kocsiban hagytunk valamit. De persze egyikről sem volt szó, és a jármű a következő pillanatban eltűnt a sarkon.
Ismét a házra fordítottam tekintetem. Győrben voltunk, mugli szomszédságban, kicsit furcsán is festett a sok modern ház között a Gryllus rezidencia. Kétszintes volt (plusz tetőtér), lépcsőfeljáróval, és díszes, magas ablakokkal. Szögletes, masszív építmény volt, vörös téglából emelt falakkal, és fehér oszlopokkal, melyek a kinyúló, szürke palatetőt tartották a körben húzódó terasz felett.
Megszorítottam Lori kezét kicsit, bátorságot gyűjtve, és inkább magamat győzködve szólaltam meg ismét, mielőtt elindultunk volna, hogy találkozzunk a szüleimmel.
- Minden rendben lesz.
Utoljára módosította:Gryllus Matilda, 2015. szeptember 27. 18:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lori Ann
Návay L. Viktor
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. október 18. 18:48 | Link

A t t u
Szeged, Dóm tér, tanévközi szünet vége, vasárnap délután

-Olyan szép idő van, üljünk le kicsit. Tudom, hogy kávézóba indultunk, de majd mindjárt. Ismerek egy nagyon jót a közelben, és még Reginek is vihetünk sütit - állok meg a hittudományi fősuli előtt elszórt padok egyikénél. Még egészen kellemes a délutáni napsütés ahhoz, hogy egy kávézóba húzódjunk be. Később. Igaz, így vasárnap délutánra valamivel többnek tűnik a járókelő, mint amennyire emlékszem, a galamb meg valamivel kevesebbnek, de egyik sem zavar különösebben. Nagy a tér, elférünk. Az ötletem inkább elhatározás, semmint kósza javaslat, leülök. Lábaimat előre nyújtva kényelemesen keresztül rakom a jobb bokámat a balon, jelezve, hogy egyelőre nem szándékszom tovább rohanni egy szabad asztalra vadászva valamelyik kávézóban, és hátradőlök a padon, intve, hogy üljön csak le ő is. Kezeimet zsebre dugom és a járókelőket bámulva várom meg, hogy helyet foglaljon ő is a padon.
- Egyébként... még Regi is észrevette, hogy valami nincs rendben, pedig ő aztán alig lát téged, szóval ki vele, Attu, mi a gond? - kérdezem gond nélkül térve rá a meglehetősen kényes témára, futólag pillantok felé, majd jobb kezemmel elgondolkodva vakargatom meg a tarkómat. Nem is tudom, merjem-e mondani, hogy búval bélelt, mert talán nem teljesen lenne igaz, az viszont biztos, hogy különös az aurája.
- Gréta van a dolgok mögött? Azaz... a szakítás? - kérdezem pár pillanatnyi csend után végképp a közepébe vágva az egésznek, ugyanis pletykákat hallottam a szakításukról, de ő maga nem igazán beszél róla, ami azért kissé árulkodó. Nem is annyira a kíváncsiság vezérel, nem szokásom beleártani magam mindenki magánéletébe, egyszerűen csak határozottan furcsa, látszik, hogy nincs minden a helyén éppen, bármennyire is szeretné netán ezt a látszatot kelteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Zétény
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 202
Összes hsz: 1574
Írta: 2015. december 14. 20:29 | Link


Lyra bekötött szemekkel állt előttem. Nem volt egyszerű rábeszélnem, mert még nem bízik meg bennem annyira, hogy bármit megtegyen a kedvemért. Legalább egy fél óráig győzködtem, és mindenfélére esküdöztem, de így is majdnem nem állt kötélnek. Csak akkor, amikor megígértem neki, hogy abba a ruhába megyek a bálba, amit ő kiválaszt nekem, és tényleg bármi lehet. Nyilván maga miatt sem fog túl gáz ruhába bújtatni, de biztos vagyok benne, hogy valami olcsó rongyot vesz, amibe végig kényelmetlenül fogom érezni magam. Úgyis tudja mindenki, hogy nem járok akármibe, azt persze nem, hogy egyes szettek akár 1000 galleonos tételek. Ugyan honnan tudnák?
- Na, akkor hoppanálni fogunk. Vigyázok rád, tényleg, utána megmutatom a meglepetést – vigyorgok rá, bár már úgysem lát. Aztán koncentrálok, és megpördülök vele és máris megérkezünk Szedreshez, a rezervátum elé. Már mindent elintéztem, intetek is a beengedő embernek, miközben én a Lyra kezét fogom és húzom az úton a kijelölt helyünkhöz. Úgy tudom, hogy ez a legjobb idő, nyugi van, és lehet, hogy meg is tudja simogatni Lyrát. Hihihi, kíváncsi vagyok, hogy milyen képet fog majd rá vágni, amikor megtudja a nevét a Mennydörgőnek. Még pár kanyar és ott is vagyunk, én is elég régen láttam már a kis pikkelyest. Remélem, hogy etetik rendesen, mert elég pénzt adományoztam már a rezervátumnak ezért.
- Remélem, hogy már nagyon kíváncsi vagy – hallani a hangomon az elégettséget, és végül megérkezünk. Mákom van, mert az állatok most éppen nem üvöltöznek, egy morranás sincs. A kis Lyra pedig a kifutóján szaladgál és elmélyülten rágcsál valami állati véres maradékot.
- Itt az idő, készen állsz? – amikor igent mond, leveszem róla a szemkötőt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. március 13. 16:17 | Link

Vikicica
a vizsgák után, pizsiparty


Hosszú napnak a végére értek, ő pedig tök jól érezte magát. Az már más kérdés, hogy nincs jó kedve csúcsán, és nehezére esik bármihez is jó képet vágni éppen. Lefárasztotta az utazás, meg amúgy is, nem volt meg a kilenc órás szépítő alvása, ettől pedig karikás szemű bányarémnek érzi magát. Mellesleg legalább olyan tökéletesen fest, mint mindig, inkább csak a hangulatát mérgezi meg a gondolat.
Viszont Viktor, nos, ő tudja, mi kell a nőnek. Akármennyire is bizarr az állítás, ez így van, mert leült vele borozgatni, Sára lelke pedig egyből megnyugszik a gondolattól. Bár szokatlanul csendes, azért mégsem tűnik mélabúsnak. Inkább csak furcsán elgondolkozó, sokáig bámulja a poharát, lötyögteti a rohamosan fogyó, édes rozét. Valahogy tetszik neki, ahogy a rúzsa nyomot hagyott a poháron. Tompán dúdolgat közben egy dallamot, annak ritmusára ingatja kicsit a fejét is.
- Tudod, igazából egy gonosz nőszemély vagyok. Mindig csak akkor veszlek elő, amikor valami bajom van - mondja meg neki a tutit elgondolkozva és hümmögve. Jobban belegondolva csak félig szánta poénnak, így zöld tekintetét érdeklődőn villantja a másikra, vajon mit szól majd hozzá. Ki tudja, lehet, hogy a másik már rég rájött erre a felállásra és úgy gondolja, ez így rendben van.
- Te sosem jössz hozzám, ha bajod van. Nem is baj, nem szeretem a nyafogós embereket - teszi hozzá, egy laza legyintés kíséretében és iszik még egy korty bort. És pontosan tisztában van vele, hogy Viktornak minden oka meglenne most kipenderíteni. Mégsem fogja, mert... miért is nem? És akkor eszébe jut valami, hirtelen váltásként nevetésben tör ki.
- Emlékszel, amikor először találkoztunk Madagaszkáron? - kérdezi még mindig jót mulatva, fejét kicsit oldalra biccentve.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2016. május 28. 20:16 | Link



A lehetőségeihez képest remekül viseli a kialakult helyzetet. Igen, eleinte megőrjítette a bizonytalanság és a másoktól való függés és nehezen tette túl magát rajta. De egyhamar rájött, hogy kicsoda ő. Nem más, mint maga Ombozi Sára, aki nem elég, hogy Sára, de még igazi, vérbeli Ombozi is. Ez a csodás kombináció pedig bőven elég erőt adott hozzá, hogy visszataláljon magához.
Nem, így sem könnyű, mert egyedül érzi magát. Tudja, hogy Noel mindig ott van neki és bármikor, bármiben számíthat rá. De Noel nem olyan társa az életben, amilyen most nyugalmat hozna, elűzné a magányát. Ennek ellenére csodás megoldást talált a helyzetre, egyszerűen átlépett a problémán. Helyette sokkal hasznosabb, konstruktívabb dolgokra koncentrál. Mondjuk a saját vállalkozásának beindítására. Az építkezések már javában zajlanak, a háttérben futnak a jogi dolgok, engedélyek, ő pedig élvezi az ezzel járó pörgést. Lelkesedéssel, szívvel-lélekkel csinálja, csak úgy zsibog az ereiben a vér közben, és úgy érzi, visszatalált Sárához.
Sem fizikailag, sem lelkileg nem bírja ezt csinálni éjjel-nappal. Itthon vannak, hazalátogatott a testvéreivel Székesfehérvárra, itt pedig nincs pörgés, nincs pezsgés. Sokat változott a teste az elmúlt hónapokban, talán ezt a nehezebb megemésztenie. Tisztában van vele, hogy így is gyönyörű - mert mi más lehetne? -, de mégis sérti a hiúságát. Pedig annyit jár tornára, a combjai, popsija feszesebbek, mint valaha voltak. Mégis, ott kerekedik a pocakja, még nem nagy, de már pont elég, hogy ne lehessen eltüntetni. Sőt, hogy kezdjen útban lenni, beférkőzni az életébe. Ő pedig nem így tervezte ezt a dolgot. Úgy gondolta, ő lesz az elsődleges, a baba pedig csak valami mellékes gratis, ami ehhez a dologhoz jár. Azt hitte, ez róla fog szólni, a pocakja (és a lakója) viszont folyamatosan szorítja ki őt a képből és próbálja átvenni a főszerepet, már-már erőszakosan. És ez csak egyre rosszabb, ahogy az idő telik.
A kertben ücsörög, egy kényelmes kerti székben. Magába szívja a tavasz végi, nyár eleji illatok mámorító keverékét. Élvezi a napsütést, a nyár első, meleg fuvallatait és egy nagyot szusszant. Azon kapja magát, hogy a hasát simogatja, és mosolyogva pillant le.
- Ne aggódj, pici - mondja neki mosolyogva, halk, lágy hangon. Egészen máshogy, mint ahogyan valaha egy emberhez szólna. Még más gyermekkel sem tudna így beszélni. Furcsállja is magán, mert idáig nem érezte magát anyának, sőt. Még csak nem is akart hasonlítani egyre, most mégis ösztönösen cselekszik. Ha ő nyugodt, a pici is az lesz egyhamar, mindkettejüknek jó lesz.
- Mi mindig itt vagyunk egymásnak - motyogja egészen halkan, és a gondolatra még szélesebb lesz a mosolya. Nincs értelme, hogy magányosnak érezze magát... hiszen egy ideje már egy pillanatra sincs egyedül. Egy apró sóhaj hagyja el ajkait a gondolatra, a jeges teáért nyúl, koccannak a pohárban a jegek, ő pedig ajkai közé veszi a szívószálat, hogy felfrissítse magát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Lucy Elliston
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 23
Összes hsz: 34
Sárvár. Nagy Ábel.
Írta: 2016. szeptember 22. 10:41
| Link

A hazaút viszonylag gyorsan telt. Legalább is úgy láttam. Picit csalódott voltam, hogy elkellet hagynom a kastélyt, hiszen mostanra egészen belejöttem. Ezek ellenére is volt bennem pici öröm, hogy láthatom szüleim sugárzó arcát. A vonat hamar visszavitt kis városomba Sárvárra. Ahogy ott álltam a sok mugli közt, akik éppen munkába siettek, esetleg a gyerekek sétáltak barátaival mind-mind emlékeket idézett vissza. A fákról hullottak le a levelek az ősz alkalmából, az ismerős illat az arcomba csapott, az autók monoton hangja... Olyan dolgok ezek, amiket a kastélyban nem érezhettem. Halvány mosolyra húztam ajkaim, és nehezen ugyan, de felkaptam dolgaim majd elindultam. Eredeti célom szerint egyből hazamegyek. A lábaim még is egy nem messze eső fagyizóba vittek. Fogalmam sincs miért akarok pont fagylatot enni. Lehet a sok emlék miatt? Ahogy megálltam a sok cuccal a kezembe a sor végén. Mély gondolkodásba estem úgy mindenről. A gondolataim mély foszlányából egy gyerek sírás kapott ki. Hosszú pilláim alól lassan felnéztem a hangra. A kislány egy fagylatot akart, és folyamatosan a pultra mutogatott közben az édesanyja ruháját böködte. Az anya félszegen ellenkezett. Láttam rajta, hogy szívesen venne egyetlen gyermekének egy fagylatot. Óvatos hallgatásba kezdtem.
- Kicsim sajnos nem lehet. Sietni kell haza a papához. - nyeltem egyet. Az emlékek futótűzként törtek rám. Teljesen elfeledkeztem, hogy én jönnék így csak hosszú szólongatás után néztem az eladóra. Közben a gyermek beletörődött ebbe és elvonulóra fogták magukat. Cselekednem kellett minél hamarabb, mielőtt késő. Gyorsan rendeltem, két gombóc csokoládés fagylatot, kifizettem és rohantam a család után a holmijaimat ott hagyva. Szerencsére nem jutottak messze, így éppen hogy utol értem.
- V-várjanak! - lihegtem és a térdemre támaszkodtam a fáradtságtól. Néhány izzadtságcsepp legördült arcomon, amiket gyorsan letöröltem. Felegyenesedtem és kihúztam magam büszkén.
- Ezt a fagylatot a kislányának vettem! Láttam, hogy nagyon szeretne egyet.. - nyújtottam a lány felé. Felcsillant a szemem és szinte kikapva kezemből kezdte el a finom édességet nyalni. Az anyja meghökkenve nézett engem.
- Kedvesem... - feltettem a kezem, hogy ne is folytassa.
- Szívesen vettem! - ismerem be a tarkóm vakargatva, hiszen én is éreztem már így, mint ez a kisgyerek. A nő elővette a pénztárcáját gondolom, hogy fizessen. Hevesen megráztam azonnal a fejem. - Kérem ne! Teljesen ingyen vettem. - mosolygok kedvesen az anyukára. Erősködni kezdd, de én addig- addig győzködöm amíg egy "Köszönöm''-öt mormolva elvonultak. Elégedett vigyor ült ki ajkamra és nagyon büszke voltam magamra. Végre valami jót is tettem! Anya büszke lesz rám, ha megtudja, hogy mit tettem. Azonban rájöttem, hogy minden holmim a fagyizónál maradt. Megfordultam mielőtt valaki gondol egyet és elviszi az értékes holmijaim.
Utoljára módosította:Lucy Elliston, 2016. szeptember 23. 15:07 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner R. Luca
Független boszorkány, Boltos


Törpe° | Frau Liebhart | Valcsi trénerlánya°
offline
RPG hsz: 717
Összes hsz: 6623
Írta: 2016. december 22. 22:41 | Link

Vince ♥;;
-Kékes-tető, Mátra, kirándulós-


Lá-lá-lálá-lá-lálá-lá-lá... Luca boldogan dudorászott, még kesztyűjébe bújt és a sapiját igazította fejére. Jó melegen fel kellett öltözni, ami nem volt annyira ínyére, egyébként sincs oda a ruházkodásért, a tél meg kész katasztrófa tud lenni azzal a sok réteggel, amit ildomosnak tartanak és erősen ajánlanak neki. Egy hangyányit bosszús is volt ezért, de inkább ezzel foglalkozott, mint bármi más történéssel körülötte. Az esküvőtől enyhe gyomorgörcsöt és szélütést tudott volna kapni, izgatott volt, de meg is remegtek a lábai a dologtól, furcsa ez, ahogy egyre közelebb van az igazi nagy nap; ami meg a másik részét illeti a hangulatváltozásának az némi családi zűr. Egy igazán aprócska, amiről tudomást sem óhajt venni, volt s nincs, pontosabban. Jelentéktelen tény, ha az ember lánya húszas éveiben szembesül vele, hogy lehet nem ő a legkisebb gyerek, hogy lehet van egy húga, hogy ez a húg itt van az orra előtt és nem is kicsi. Felejtős téma, pedig egyszer majd valamit kell vele kezdeni, főleg ha előkerül az esküvői vendéglista. És itt ért össze a két téma, amitől nagyot ugrott a gyomra. Biztos csak éhes.
- Vinceeeeee. Készen vagy?
Nagyot sóhajt, mikor Vincét keresi tekintetével, hogy indulhatnak-e végre. Nagyon várta már ezt a kis kirándulást, a havat szereti a tél minden hátrányának ellenére, és hol lehetne ezt jobban kitapasztalni, mint az ország tetején. Kulcsos faház, kettecskén való őrület, és lehetőségek tengere. Luca amennyire szerette a pörgést, most annyira akarta ezt, és hogy kicsit kisajátítsa Vincét, a szabadidőt és mindent. Úgy is nemsokára a pályán kell jeleskednie, és nem a kis aranyost kergetve, hanem Manda oldalán figyelve és bizony meccset irányítva. Jó, be kell vallania, ezt nagyon várja már. Sok új vár itt rá, ami feldobja nagyon.
- Kaptunk ilyen térképet, mehetünk ezzel is szerintem, van több út is, melyik lenne jó?
Természetesen a "van több út" kettőt jelent, csak Luca rosszul értelmezi és az egyéb légi jelöléseket is sikeresen belevette. Ja, amúgy meg fejjel lefelé is nézi a térképet, nem baj, nem a buksi tartalmadért szeret Vince!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Bayern Münchener Drachen cikeszkergetője | Mancs-hely
Lewy Bojarski
Tanár, Világalkotó, Végzett Hallgató


Lengyel csk | Satan | Apuci | Mr Schwarz| kewy
offline
RPG hsz: 1188
Összes hsz: 2258
Írta: 2016. december 24. 02:44 | Link

Maja kedves  Love
Az ablakod alatt, december 24 hajnala, kinézet

Azt hiszem Javínak igaza volt és az az utolsó pohár tojáslikőr tényleg nem kellett volna. De ugye nekem aztán beszélhetett szegény hajtó, csak leintettem, hogy "maradjál már magadnak" aztán felhörpintettem a krémes itókát. Nem is vagyok biztos benne, mikor fogalmazódott meg bennem ez az egész ötlet, de mire észbe kaptam, már magamra cibáltam a sapkámat, a kabátomat, hónom alá vágtam a kis dobozkát és kirángattam a Wierzbat a szekrényből. Határozott léptekkel hagytam el a koleszt, miközben igyekeztem Manut meggyőzni, hogy ez igenis jó ötlet, maradjon, igya a forrócsokiját és hallgasson el. Elég jól mehetett, mert az őrző végül feladta, visszasétált a szobámba, én pedig sértetlenül indulhattam utamra.
Meglehetős csend telepedett már a kertváros ezen részére, de a Maja által elkottyantott infók és pár lelkes szomszéd által a napokban elújságolt adatok alapján elég hamar megtaláltam a házat. Egy pillanatig csak ücsörögtem az utca közepén, féloldalasan pihenve a seprűmön, végül csak sóhajtottam és lehuppantam a közlekedési eszközről.
Jóformán egy puma lopakodási képességeivel közelítettem meg azt a bizonyos ablakot, ahol ismét hezitáltam, a kezemet a levegőben tartva. Aztán csak megtörtént. Kopp. Kopp. Ko-koppkopp. Do you wanna...? Na jó, elég lesz.
Mély levegőt véve igazítottam még egyet a hajamon, miközben az ajándékot a másikban szorongattam, és próbáltam a seprűm is állva tartani. Különlegesen tehetséges vagyok az ilyesmiben. Utánam a vízözön...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Mikola Keve Áron
Tanár, Animágus, Végzett Hallgató


#kewy #daddycool
offline
RPG hsz: 215
Összes hsz: 679
Írta: 2016. december 29. 00:07 | Link



Tél van, de se hó, se szél, ami igazán meglepő. Keve nem éppen arról híres, hogy nagyon megülne magában, vagy az ünnepeket élvezné otthon, igazából csak kihasználja a szabadság adta időt. Gondtalanul szív a cigarettába, majd engedi ki a füstöt a hűvös levegőbe. Lassan sötétedik, és ideje lenne indulnia. Komótosan húzza össze a bőrdzsekit, majd a közeli kukánál elnyomva a csikket, megszabadul a bűzforrástól. Lazán kémleli az eget, még gyalogol végig az utcán a célállomáshoz. Csak egy egyszerű este, mert ő ilyen random, semmi több. Magának ezt mondja, közben meg ennél jóval több zajlik le benne. Olyanra készül, amire korábban nem igazán, nagyon komolyan veszi most, amit elképzelt, és nem akar tágítani mellőle, ezért is kérdezősködött, kutakodott és bukkant fel Karácsony után Szalamantonban, egyenesen Nelie lakóhelyénél. Kopogás után pedig egyből ezerwattos vigyorral figyeli a remélhetőleg megjelenő lányt.
- Megjött a Mikulás, bár kicsit késve. - Mondja komoly arcot magára erőltetve, majd a saját nyakához emeli a kezét és zavartan masszíroz bele még össze próbálja szedni a szavakat. Igazából nagyon határozottan elő tudja adni, de nem akar se árulkodó lenni a dolog kapcsán, se pedig túl erőszakos, hiszen célt kellene érni. - Van egy meglepetésem, amit ki kell bontanod, de nem kérdezhetsz és velem kell jönnöd. Most.
Mondja, majd mosolyogva lefejti a sálat, és kezében fogva néz a rellonos bombázóra, mi lesz a következő lépése.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csornay Vince Levente
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 141
Összes hsz: 1041
Írta: 2017. január 3. 14:17 | Link

Lucának ♥;;
Tata. Pálmaház

Furcsa érzés volt ide megérkezni. Hirtelen úgy érezte, holnap már oltár elé kell állniuk és visszavonhatatlanul összeadják őket, akár akarja, akár nem. Nem mintja nem akarná, de tudja, hogy az esküvő több szempontból is surlódási pont kettőjük között. Ő nem erőltette, a dolog magától jött, és azzal nyugtatta magát, hogy egy papír nem fog változtatni a kapcsklatukon.
De most itt vannak. Már régóta váratott magára a személyes találkozó, hogy elrendezzék, véglegesítséaka rézsleteket, ehhez pedig el kellett ide jönniük.
- Vigyázz.
Még van annyi lélekjelenléte, hogy odébb húzza Lucát, mielőtt letarolja őket két mugli, akik egy igencsak nehéznek tűnő asztalt próbálnak kihúzni a hatalmas ajtón. Türelmesen megvárja, míg eltűntetik az asztalt, csak utána húzza be Lucát a hatalmas terembe.
-Úgy tűnik tegnap még buli volt.
Szilveszteri buli, vagy korai esküvő, igazából mindegy. A dekoráció még férfiszemmel is lélegzetelállító volt. Látszott, hogy a hely tulajdonosa jártas a mágiában, muglik nem tudnak ilyet csinálni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Renée Faraday
KARANTÉN


késdobáló istennyila.
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 816
Itt van a lelkem Pesten, mégis Pécsen hagytam a testem
Írta: 2017. január 19. 02:30
| Link

Mikula bácsi. *#*
Valahol Pécsett.

csinálsznekemajándékot?

Hú, reggel van? Mennyi idő telt el vajon azóta, hogy lefeküdt aludni? De az is egy nagyon fontos kérdés, hogy a Mikulás nevű csávó miért fekszik vele egy ágyban? Eh, lehet, hogy előbb kicsit kevesebb kérdés és több tényfeltárás kellene ide. Mindenesetre kicsit feljebb tornássza magát az ágyban, hogy félig ülőfekvő pozícióba kerüljön, fejét az ágytámlának dönti. Picit fáj a buksija, mintha fejbe kólintották volna egy túlsúlyos dinnyével. De az majd elmúlik idővel, mikor beverte a fejét a padláson a gerendába, az is gyorsan elhussant. Egyelőre viszont tényleg módfelett kíváncsi arra, hogy miért is ez a nagyon furcsa felállás Kevével. Könyökkel röpke bordaközi vizsgálatot indít a fiú felé, hátha akkor majd felébred. Vagy legalább is felé fordítja a tök fejét.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Czettner L. Maja
Művészetis tanonc, Világalkotó, Független boszorkány


méhecske° | mom, the bee°| Queen-bee°
offline
RPG hsz: 1299
Összes hsz: 4917
Írta: 2017. január 22. 18:20 | Link

Életem értelme💕
lazácskán
január 27. este, otthon


Pécs. Újra itthon, éppen körbeudvarolta az anyukáját, aki pár órája készül és pakolászik, Maját pedig furán méregeti. Az elmúlt időszakban túl sűrűn jött haza szabadidejében a navinés, mikor korábban jó, ha versenykor vagy szünetben látták. Már gyanús lenne az anyjának, ha nem értené jobban is talán, mint Maja. Nem is kérdezett tényként kezelte, hogy biztos valami susmus vagy találka van a háttérben. Ezért ez a nagy extra erős kedvesség is talán, ki tudja. A konyhában ücsörögve végül kibújt a szög a zsákból, hogy áthívta Lewyt, segít neki tanulni. Amire csak pár szarkasztikus „képzelem” volt a válasz, meg pár kérdés, mint a "meddig marad? mikor megy?", amikre Maja illedelmes kislányként teli szájjal nem felelt. Úgy eset neki a salátájának, mintha az élete múlna rajta, úgy is érezte. Még mindig sok kellemetlenséget okozott ez, de már kezdte elfogadni Veszna is a helyzetet, ráadásul ahogy múlt az idő, talán neki is megnyugtatóbb volt, meg egyszerre aggasztóbb is, hiszen, ha ezek után válnak szét az útjaik, neki kell majd felkapargatni a lányát. Meg úgy egyébként is, eddig a kicsi egyetlene volt, most meg… gyorsabban közeleg az, hogy felnőtt nő legyen, mint hitte. A szülőség már csak ilyen.
Persze a navinés fejében ilyen szörnyűségek nem járkáltak, volt rosszabb. Maja előre látja - jósnak se kell lennie ehhez -, ahogy szépen lassan bele fog fulladni a házik, beadandók és tanulás tengerébe. Levágódott a kanapéra, ahol csak szemezett a szobája ajtajával, ami mögött a könyvek voltak, végül egy puszi meg ölelés kíséretében hagyta az anyját elkészülni az indulásra és a szobájába ment, letérdelt a földre, majd a sarkaira ülve nézett körül. Nagy sóhaj kíséretében csúsztatta ki két oldalra lábait maga alól, hogy a popsija a padlón pihenjen. Még jó, hogy bármilyen ülő póz kényelmes neki, ha már hajlékony. Jobbra és balra rakosgatja a holmiit, azt se tudja, hogy fogjon neki, lassan az ABC sorrend lesz az egyetlen, amivel dűlőre tud jutni. Vagy az sem. Az egyik kupacba kitett négy könyvet, a többi halomra hevert jegyzetekkel meg összefirkált lapokkal együtt… Hogy lesz ebből jó bizonyítvány?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Brownie°|Hápi°|Commander Sunshine°|Bee Happy°
Révay Nándor
INAKTÍV


Mr. Aurorparancsnok
offline
RPG hsz: 63
Összes hsz: 119
Írta: 2017. február 23. 20:32 | Link

Hajna


Pécs.
Egy kis mellékutca, majd egy nagyobb tér.

Az előző esti drabális blama következtében, Aurorparancsnokunk mára inkább terepre helyezte magát, csak hogy a lehető legtöbb kilométert tehesse a Minisztérium és szerény személye közé. Félreértés ne essék, nem megfutamodik a szembesítéstől, egyszerűen csak kell neki is egy kis idő megemészteni ezt a bődületes bukást. Hiába van hihetetlenül vastag és elképesztően ellenállhatatlan bőr az arcán, olykor az ő egója is sérülhet. Most pedig éppen ez történt. Ki kell átkoznia a lelket is valakiből, hogy a világ egyensúlya ismét helyreálljon, ennek pedig a legjobb módja, ha felhajt néhány pitiáner törvényszegőt. Ki tudja, talán ma szerencséje is lesz.
 Egy kisebb mellékutcába hoppanált, ahol, mint általában a szokásos kellemetlen szagok terjengenek, noha a köztisztaságiak már kiürítették a kukákat. Első körben azonban kávéra van szüksége, addig nem kezdődik meg a műszak, amíg azt le nem tudja. Sajnos azonban Pécset szinte egyáltalán nem ismeri, a térképen nagyon magabiztosan rá tudna már bökni, de a várost magát ennél jobban nem ismeri. Ettől függetlenül úgy indul meg a főutca felé, mintha legalábbis lenne konkrét célja.  A mugli területeken sosem érzi magát túlságosan természetesen, nem is kedveli ezt az őrült kavalkádot, az autókat, a buszokat, de még mindig kellemesebb itt, mint Budapesten.
 Az időjárás tökéletesen tükrözi a férfi kedvét, a felhők szürkék, az eső nem régen állt el, hideg van, és talán újabb záporok várhatók. A feltételek nem épp a legalkalmasabbak, de ez most teljesen releváns. A téren csak kevesen lézengenek, ami ideális a számára, kevesebb embert kell szemmel tartania. Tartása kissé merev, mindenkire szúrós szemmel néz, mintha legalábbis arra számítana, a következő pillanatban az általa keresettek jönnek vele szemben. Egyébiránt egy félhosszú, fekete szövetkabátot visel, bakanccsal és fekete nadrággal és szokásosan mogorva arckifejezéssel.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 3 4 5 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek