Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=674273#post674273][b]Lewy Bojarski - 2017.04.14. 19:55[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=674299#post674299][b]Czettner L. Maja - 2017.04.14. 21:54[/b][/url]

Hirtelen annyira jól sikerült lefoglalni a gondolatait, hogy a nagy ezotv kontra asztrotv harcban nem is tudta már ki áll nála nyerésre. Mondjuk meg kell hagyni, ezen a színvonalon maradva lenne még pár adó, amit fel tudna sorolni. A kanálhajlítós dologra felnevetett, aztán tudatlanul megrázta a fejét és még a vállát is megemelte. Lövése se volt a mentalistákat melyikbe szuszakolták be. Durva, hogy mik vannak, és hogy erre vevők, vagy legalábbis zizik annyira, mint Maja, aki egyszer leült és belenézett ebbe a kínálatba. Bár leginkább tág pupillákkal meredt a TV-re hogy, jézike, mi folyik itt? Még ő is!
- Én sosem tudtam megkülönböztetni. Mondjuk a másik furi dolog az, ami ilyen művészettel foglalkozik. Filmek, galériák, elvont alkotók. Anya mindig ilyen izékkel foglalkozik. Én olyankor alszom mellette mondjuk. Marha uncsi, meg néha a hajam égnek áll, hogy képesek két totál különböző Vasarely művet összekeverni!
Még egy sziszegő hanghatást is hozzátett. Aztán észrevéve magát nagy szemeket meresztett. Nem azért, mert sokat beszélt, hanem mert észlelte, hogy miről. Ilyenkor mindig olyan kellemetlenül érezte magát, ebben nem volt olyan buta, mint másban, csak erre meg nem kíváncsiak. Viszont mielőtt kihűl a gyomra, inkább érdeklődött és kiélvezte az ölelést. Vigyorogva végigsimított a Drága arcán, aztán egy hosszabb csókkal inkább elhessegette az iskola témát. Maaajd máskor.
- Volt olyan, hogy valahova jöttem hozzád és végül nem ragadtam ott? - A buksiját félrebillentette, miközben kérdezett és elhúzta kezeit az arcáról. Mosolygott, igazából cseppet sem bánta, hogy mindig így alakult. Bár az egyre furcsábbnak bizonyult, hogy lassan „elfogyott a ruhám” távlatokban sikerült kivitelezni ezeket. - Szeretnék maradni…
Beharapva az ajkát akart volna még talán mondani valamit, mikor érezte a picurkát a lábánál, lepillantva rá pedig annyira cukin nézett felé, hogy hát nem lehetett nem rá figyelni. Talán még egy kicsit direkt is csinálják ezt a kutyák, nem? Visszafordult aztán végül… és nagy vigyorogva gondolkodott el.
- Ühm, valami mesét mondtál, befejeztétek már?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=674358#post674358][b]Lewy Bojarski - 2017.04.15. 02:26[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=674361#post674361][b]Czettner L. Maja - 2017.04.15. 04:11[/b][/url]

Talán egy hangyányit sikerült magát elragadtatnia, amin ő lepődött meg a legjobban. Ennek ellenére igyekezett a legkisebb feltűnéssel zavartatni magát, hiszen nem volt baj, csak ő generált magának. Milyen meglepő ez is. Elmosolyodott, azt viszont nem igazán tudta, hogy ezt tényleg folytatnia kéne-e, nem igazán könnyed tízperces csevej témája általában, ő is csak akkor állt rá, mikor kényszerből belökték emberek közé, és annyira ciki volt már a hatodik ember, aki némának nézte, hogy inkább beszélt.
- Az azért túlzás csak… van, amikor még én is tudok valamit, és mások a buták, az pedig bosszantó, ha ilyen alapvető. Vagy lehet csak nekem az. A művészet közel áll hozzám, anyu sokat rángatott minden irányba, de ettől még ennél többet azt hiszem nem tudok mondani.
Ó, de, menne az egy kis megerőltetéssel, vagy ha megint látna valamit, amiről eszébe jut. Viszont jobb az, ha ő hallgathatja, vagyis ezt szereti, inkább kiélvezi így az együtt töltött időt. Ki tudja mennyi alkalma lesz, ha Veszna komolyan veszi ezt a testőrködést és a végén a szobáját is lelakatolja, nem még a szekrényt. Pedig, Maja már magától is egyre többet indul neki és köt ki a lengyellel, komoly szándék vagy cél nélkül, amit nem nagyon lehet hová tenni.
- Szeretlek, nem is szeretnék… általában muszáj. Edzés, meccs, próba, verseny, suli… anya. Nehéz úgy, hogy mindenhez máshol kell lennem, majd máshova „haza” menni.
Kicsit lebiggyesztette a száját, de nem volt rossz kedve, csak szemléltette az állapotot. Mosolyra húzódtak ajkai, egy sóhajjal pedig lehunyta a szemét az ajkain végig húzódó simítás erejéig. Érzékelte a kis Voltot, hamar el is vitte a figyelmét.
- Ú, jól hangzik. Ühhüm, de segíthetek pakolni is, vagy ahogy gondolod. Volt gondolom haaaatalmas segítő jobb. - Az elnyújtott szóban minden benne volt, így az, hogy felnevetett már csak tetézte az elképzelését. Valamiért inkább hátráltatónak látta a kutyát, aki odatipeg, finoman megharapdálja a cipőt, hogy „hé, tedd le azt a pólót, menjünk labdázni”. Közben el is indult a kanapé felé, félig Lewy irányába gügyögve, bár nyilván az ebnek szólt az még, csak aztán a lengyelnek.
- Persze, ráérek, tiéd az összes létező időm.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=674538#post674538][b]Lewy Bojarski - 2017.04.15. 17:22[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=674624#post674624][b]Czettner L. Maja - 2017.04.15. 22:37[/b][/url]

Ha van valami, amivel esetleg villogni tudna a tánc mellett, az sem a kviddics elsőként, hiába van vele képben, hanem a művészet. Legyen az festészet, vagy egyéb ág, mint a zene. Ennek ellenére sosem teszi, és ez bizonyosan nem most fog megváltozni. Talán van az a hely és idő, mikor igen. Kicsit feszengve pillogott a dicséretre vagy megszólásra, hirtelen nem tudta eldönteni, de azért érezte az elismerést így aprót szusszant és bocsánatkérős mosolyt eresztett meg, hogy aztán a tincseit eltűrje. Nem zavarta, szerette bármi módon, ha a hajában matatott, és ilyenkor még az se érdekelte, ha ezután húsz perccel hosszabb fésülködésen kell átessen mert tiszta kóc lesz.
- Igazából én sem, és nem is tudom mi lenne a jó, de ez így szerintem nem az. Mármint érted, nem azzal van a baj, hogy van dolgunk, az normális, csak, hogy mégis ilyen rosszul jön ki. Tökre mindegy hogy most egy hét, vagy két nap, mindkettőnél tökre hiányzol nekem is.
Beszéd közben inkább a kutyus felé pillogott, meg úgy félre, kicsit lehet zavarban volt a saját okfejtésétől, pedig nem volt abban semmi rossz. Csak kimondták végre, hogy valami nem patent még. A végére emelte fel a buksiját és veszett bele a kékjeibe mosolygósan pár pillanatra.
Még választ kapott és Ők elhelyezkedtek, gyorsan visszatotyogott a shakeért és ledobta a cipőit, hogy a Minnie egeres zoknijában visszatipegve a kutyus másik oldalára huppanjon a lábait maga alá húzva. Megsimogatta a puhaság buksiját, még fél szemmel már a mesét követte.
- Akkor majd később segítek. Te meg milyen ügyes vagy, legalább megdicsért érte, hogy elvitted?
Igen, bizony ezt az érdemi szóáradatot Voltnak szánta, mit sem törődve vele milyen fura, hogy akiről éppen szó van centikre eszik tőlük. - Ú, jó étvágyat!
Eszmélt, hogy ez elmaradt, aztán míg a mese betéve tudott forgatókönyvét motyogta - sikeresen lespoilerezett két sort előre - a kis kutyika életre kelt. A lányka karjaiban kapaszkodva mellső lábaival felnyújtózott a nyakáig és a megkötött sál egyik felére harapva bontotta le és húzta el. Na szép, tolvajjal van dolog. Nevetve rázta a fejét, de szót sem szólva hagyta, hogy a mancsaival játsszon vele és az ölébe húzódjon. Legalább a kajáról le bírta venni a szemét. Látta ám hogy pillogott.
- Volt már evett?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=674648#post674648][b]Lewy Bojarski - 2017.04.16. 00:22[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=674658#post674658][b]Czettner L. Maja - 2017.04.16. 02:44[/b][/url]

Nehéz volt számára elképzelni, hogy bármilyen helyzet előkerüljön, amiben esetleg nem csak ő tanácstalan. Valamiért abban a hitben létezett eddig, hogy Lewy mindig tudja merre van és ezzel ő a lehető legmagasabb szinteken elégedett is volt. Miért ne lett volna? Ő még a saját maga teremtette világban is elveszett néha, bár egyre kevesebbszer, és a döntési helyzeteket is viszonylag nehezen viseli. Életében talán négy vagy öt alkalom volt, mikor nagyobb hezitálás nélkül képes volt kitérés nélkül választ adni. Például az ujján is pihenő gyűrű ügyében is.
- De Te mit szeretnél? - Nézett rá, valami olyan választ várva, amivel előrébb jut. Maja esetében mindig nyilvánvaló, hogy mindig másoknak akar jót, de mostanság két szék közt a pad alá zuhanástól fél. Ez pedig el is bizonytalanítja még jobban, és valahol kicsit észhez is térítette, hogy mozdulni kell valahogy. - Szerintem már átesett azon, most a szívéhez szokott kapkodni, nem pedig a fejéhez. De nem boldogtalan vagy elkeseredett, csak nehezen fogadja el és nem is akarja. Bár gondolom ez normális az anyáknál...
Lehet, hogy egy picit tényleg erősebb befolyással van rá Lewy, mint azt gondolná és ezt Veszna is remekül érzékeli, de Majának ettől nagy az öröme, és ő sem akarhatja letörni. És ahogy másban, itt is valahogy azt szeretné, ha a kviddicssztár boldog lenne, nem pedig örök ingázást és hogy sehogy se legyen jó. Valahogy annak kell lennie, mindig van egy jó. Olyan nincs, hogy nem.
- Tetszett neki, ha olyan jól nézne ki egy cipő, én is elrohannék vele! A múltkor el is gondolkoztam egy rózsaszín Air Max-en. De inkább hazamentem és ettem egy fagyit.
Aztán ezzel abba is hagyta a csacsogást és inkább a mesére koncentrált az egyik kezével pedig Volt fülét piszkálgatta, aztán megvakargatva a buksiját hagyta, hogy lassan megsemmisítse azt a kis kiegészítőjét. Legalább öröme van kicsinek is! Mindenkinek boldogságot kampányt indíthatna lassan a navinés. Bólogatott aztán az etetésre és mosolyogva tapadt nagy szemekkel a mesére. Bírta azt a nagy vörös loboncot, bár neki sosem kellett volna. Az már a túúúl feltűnő kategória. De az biztos, hogy a főszereplő elég talpraesett lányka. Irigylésre méltó.
- Nem kell ám sietni, ráérünk, vagyis ő még egy kicsit, én meg aztán nagyon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=674659#post674659][b]Lewy Bojarski - 2017.04.16. 04:00[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675053#post675053][b]Czettner L. Maja - 2017.04.16. 22:46[/b][/url]

Tudja? Tudja. Majának olyan érzése van sokszor, mintha egy hatalmas, minden kérdéssel teli szobában magára maradna, és amíg nem ad válaszokat, amik egyértelműek és döntéseknek bizonyulnak, nem szabadul. Ettől el szokta más esetben fogni a pánik is és nagyon örül, hogy csak egyedül maradva minden elmúlik. Most azonban elkerülhetetlenként lebeg szemei előtt ez az egész. Nem is akar kibújni alóla, és bármennyire próbált legalább hárítani kicsit, csak rá maradt.  Bólintott egy aprót, egyelőre szó nélkül, aztán a meséről a szemei Voltra keveredtek. A kicsike mosolyra késztette és addig is egy sóhaj kíséretében nem hagyta leblokkolni. A kutyitól távolabbi lábát, hiszen csak az volt éppen szabad, felhúzta, aztán a fejét a térdére hajtva karolta át, hogy oldalra fordulva Lewyt figyelje. Ő néha tényleg az, akinél az önálló véleményhez kell a harapófogó, de ahhoz, hogy valamit, amiben nem csak ő érintett eldöntsön… hát ő se tudja mi.
- Valószínűleg ő is szereti a kéket, vagy fázott a talpa. Bármi lehet. - Valóban, ki tudja mi járhat a fehérke buksijában. Lazán a vállát is megmondta a jelzőre meg csak felkuncogott. Nem is érti, hát szerinte aztán tök normális néha miket művel. - Hát csini volt, na. A fagyi meg finom, kárpótolt hamar.
Közben a sál lassan majdnem az utolsó centikig merő nyál volt, ráadásul az új gyerkőc szájában, amire egy percre még Maja is megijedt talán, vagy meglepődött. Visszahúzkodva tőle kicsit körbetekerte a mancsán, így nem tudott annyit elhúzni és fulladozni se szerencsétlen. Az nem zavarta, amit csinál, de nem viselné jól a lelke, ha itt miatta kapna sokkot, illetve ne kapna levegőt. Hazudna, ha azt mondaná a mesével foglalkozott, az agyacskája dolgozott, az egyik kezét a kutyus nyalogatta meg rágcsálta vidáman a másikkal meg még mindig a lábát szorongatta. Látta, hogy a vőlegénye végzett, a kérdésre megrázta a fejét aztán. - Ebédeltessünk, már biztos nagyon éhes, az evés fontos…
Látta már jó párszor a Meridát, hogy a konyhába menet fejből is befejezze nekik akár szó szerint is, szóval nem lesz nagy hiányérzet. Mondjuk egy Lilo és Stitchnél már tuti nem állna fel ennyivel, szörnyű. Lassan összekapta magát és fel is pattant, hogy a konyhába vegye az irányt a kis Ohanával. Kiérve körülnézett a tálka után és ha megtalálta, vagy kisegítették magához is vette, hogy hamarosan finomságot pakoljanak bele Voltnak.
- Szeretném én is – dobolt kicsit zavartan a pulton, még a kviddicsesre pillantott. Iiigen, bizony nem engedte el a költözködés témát, csak most teljesen randomra és értelmetlenre sikerült így mindez. Bár Majánál mikor van helyén?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675064#post675064][b]Návay L. Viktor - 2017.04.17. 01:11[/b][/url]

- Jobban nem is időzíthettünk volna, hallod? Ha szerencsénk van és nem lesz felhős az ég, holnap este még a Geminidákat is láthatjuk - állok meg egy pillanatra a pakolászással. Rengeteg szükséges holmit rejt a hátizsákom, végtére is két egész napra jöttünk, most pedig azon vagyok, hogy elővarázsoljak belőle például egy térképet. A sátrat már előszedtem, és bűbájjal pillanatok alatt kész is. Ugyan eredetileg úgy terveztem, hogy hanyagolom a mágiát idekint, nem látom most értelmét azzal vacakolni, hogy összerakosgassam a vázát. Fölösleges macerának látom, hiszen van egyszerűbb megoldás. Egyébként is sok mindent terveztem eredetileg. Azt is, hogy egyedül jövök ki, ahogy azt, hogy jóval kevesebb dolgot cipelek magammal, vagy épp azt, hogy valamivel korábban kerül sor erre az egész első hó előtt megejtendő magányos barangolásra a Mecsekben. Az első hó is lehullott már, társaságom váratlanul akadt nem is olyan régen, ennek eredményeként egyeztetni kellett sok apróságot is, és tulajdonképpen már nem is annyira csak a túráról szól az egész, hanem egy olyan út kezdetéről is, aminek a végére talán kiderül, hogy ebből a kezdődő valamiből mi lehet még, vagy lehet-e akármi, merthogy ez is éppen úgy kérdés még mindkettőnknek. Egy pillanatra elidőzök a megválaszolandó kérdések fölött, felpillantva Ricsire is, majd folytatom a pakolást, különben sose fejezem be. Szép sorban kerülnek elő a dolgaim, és amint végeztem, kiterítem a térképet is, amelyen pirossal bejelöltem már előre az útvonalat.
- Hát erre nem fogsz pluszpontot kapni órán, de kárpótlásul csillagtúrát terveztem - mutatok rá a szépen berajzolt vonalakra, amelyek mind visszafutnak a kiindulási ponthoz. Nem mondom, hogy nincs kedvem esetleg lebontani a sátrat, hogy magunkkal cipelve felhúzzuk aztán máshol, de minek? Úgy vélem, ez most így egészen nagyszerű lesz, hogy kinevezzük ezt a bázisnak, és innen indulva bejárjuk a környéket, bár azért kíváncsi vagyok a véleményére, hiszen ezt tulajdonképpen meglepetésként mutatom csak most. Fel is pillantok rá kérdő tekintettel, érdekel, vajon mit mond, habár reménykedem benne, hogy egy csillagásznak mégiscsak szimpatikus lesz az elképzelés.
- A hidegtől is kezdett megmutatkozni amúgy a látens-eridonos arcod, ugye tudod? - vigyorodom el, még mielőtt választ adhatna. - Képzeld, találtam egy új szót erre. Olyan… na várj, ez tetszeni fog, a húgomtól tanultam - tartok drámai szünetet, hogy komoly képet tudjak vágni nagy nehezen, és ne érjen fülig a szám, mert az mégiscsak rontaná a hatást. -  Olyan cuki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675065#post675065][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.04.17. 01:13[/b][/url]

Széles mosoly. Talán ez a legjellemzőbb ‘vonulat’ itt, a Mecsekben - ez a mosoly, ami szétterjedt az arcomon a meteorraj hallatán.
- Tényleg, a Geminidák…! - mondtam, miközben én is letettem a hátizsákom, hogy kikeressek benne valamit. - Régebben is sokat nézegettem őket Márkkal. El is felejtettem, hogy most van itt az idejük.
Amíg Viktor a sátorral volt el, én két elegedhetetle tárgyat szedtem elő a zsebek mélyéről, melyeket túrázásnál mindig kézközelben tartok. Az egyik egy iránytű volt - bár tudom, hogy mágusok vagyunk, s egy pálcaintéssel egyszerűbb elintézni az ilyesmit, mégis mindig magamnál hordom. Még akkor kaptam, amikor nem használhattam pálcát az iskolán kívül; Márk adta, hogy ha egyszer valaha eltévednék, akkor is tudjam, merre kell menni. Gyönyörű darab, ami a csillagos eget is megmutatja, ha jól nézi az ember, így pedig nem kell estének lennie ahhoz, hogy az ég alapján mondjam meg az aktuális helyzetemet. A másik dolog még az a galaxismodell volt, amit Sethtől kaptam az apró kis ábrákkal - praktikumban semmi köze sem volt az erdőjáráshoz, de elengedhetetlennek tartottam, hogy a nyakamban függjön. Egy pillanatra elmerültem a nézegetésében; az apró jelek, Seth és Sebby jelei nem fénylettek, nem jeleztek veszélyt, így csak a bolygók és a csillagok fényes játékát figyeltem az üvegbe zárva. Sokszor el tudok veszni ebben, s máig hihetetlennek tartottam, hogy Seth csak úgy előrázta a zsebéből ezt a kis apróságot, ami nekem olyan sokat jelent.
Végül persze én is előpakoltam mindent, amint kigyönyörködtem magam a függőben; a hátizsákom, és immár én is nagyjából készen álltam a barangolásra. Amikor a másik hangját hallottam, felnéztem.
- Elég pontot fogok látni az égen - mondtam, majd oda is mentem a térképhez, hogy szemügyre vegyem a Viktor által tervezett útvonalat. Ó, hogy így! Kissé közelebb hajoltam a papírhoz, érdeklődve szemlélve a csillag ágait, sőt, még végig is húztam a kezem az egyiken, majd megszemléltem a környezetet, hogy ez alapján merre is kell mennünk. - Jó, jól hangzik. - Néztem rá végül a vörösre. - Lesz mit bejárnunk, az biztos.
Igazság szerint én láttam e mögött az útvonalrajz mögött a tervezést, meg hát, hogy csillag; valahogy úgy sejtettem, hogy Viktornak nem ez volt az eredeti elképzelése ezt a kiruccanást illetően. Elképzeltem, ahogy azzal tölti az idejét, hogy a térkép fölé hajolva gondolkozik ezen a csillag alakú útvonalon, és ez úgy jól esett.
Felnevettem, ahogy megpaskoltam az arcomat, ami a hőmérséklet miatt ismét kipirosodott a jelek szerint, bár ez nem az a zavaró vörösség lehetett, amely a múltkor uralta. Arra viszont, arra a szóra, amit mondott, meglepetten felvontam a szemöldököm.
- Cuki. - Szünet. - Cuki? Inkább legyek helyes, vagy kedves, vagy elbűvölő - nevettem, utalva a múltkori bókolására, aztán fogtam, és megböktem Viktor arcát, azon belül is az egyik szeplőjét a millióból. - De neked is cuki a piros alapon vörös.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675066#post675066][b]Návay L. Viktor - 2017.04.17. 01:18[/b][/url]

- Máskülönben hétvégére terveztem volna, de ezt vétek lenne kihagyni. Mégiscsak az utolsó meteorraj ebben az évben, és itt többet látni belőle - válaszolom kihúzva kissé magam, ahogy felpillantok a dolgaim közül, végtére is alaposan átgondoltam én ezt. Közben arra is rájövök szép lassan, hogy bár végiggondoltam mindent, mégis elcipeltem magammal néhány olyan holmit is, amire csak akkor lenne szükségem, ha egymagamban indulok útnak az eredeti terveim szerint. Azokban az elképzelésekben például nem szerepelt még sátor sem például, ami azért szolgál némi otthonos kényelemmel mágikus voltának köszönhetően. Na nem baj, elfér azért még itt ez a pár felesleges kacatnak minősülő tárgy is, szerencsére helyben sincs hiány.
- Jól van akkor - bólogatok egyetértően. - Na de ezt nézd. Elhagyhatunk még belőle, meglátjuk majd, milyen az idő meg a kedvünk, de egyelőre ennyit gondoltam - mutatom neki, merre is terveztem az útvonalat. Elnézem, ahogy végighúzza ujját a vonalakon, és valahogy olyan jó érzés, hogy láthatóan tetszenek neki az elképzeléseim a túrát illetően. Örülök. Ebben az egészen kellemes hangulatban aztán, ami egyszerűen van - úgy értem, nincs kínos csend, nagyon erőltetett beszélgetés, még azt se érzem, hogy esetleg szorongana azon, hogy mit mondjon, tudomisén -, ismét piszkálni kezdem, mintha ez valami szórakoztató játék része lenne.
- Na nézz oda, micsoda pretenciók - nevetek vele én is, amikor elmondja, mi minden legyen inkább, mint cuki. - Lássuk csak, mit tudok még kitalálni? Imádnivaló? Tündéri? Elragadó? - sorolom, ami éppen eszembe jut hirtelen még lehetséges szinonímaként ebben az esetben. - Kösz. A vörös továbbra is jóláll ezek szerint. Különben játszhatjuk azt, hogy mindig jövök egy új javaslattal, hátha szimpatikusnak találod. Ezaz, szimpatikus… és akkor a cuki már elvetve - mondom még mindig vigyorogva, miközben összehajtogatom a térképet, ha már megegyeztünk abban, hogy ez a terv megfelel. Remekül elszórakozom különben ezekkel a jelzőkkel. Gondolatban még mindig próbálok újabbat és újabbat vadászni, hátha találok, míg meg nem akadok egynél.
- Tudod amúgy, melyik a kedvencem? - teszem fel a kérdést neki, amelyre talán tudja már a választ. Valahogy különlegesnek érzem azt a jelzőt, habár eredetileg csak a neve miatt fordult meg a fejemben, de végtére is a csillagokhoz is kötődik. - Hm? - próbálom válaszra bírni, noha abban már nem vagyok biztos benne, hogy szóhoz fog-e jutni, mert ahogy itt elvagyunk féltérden vagy guggolva, éppen úgy, mintha még mindig ki lenne terítve a térkép előttünk, gondolkodás nélkül hajolok közelebb. Magától értetődőnek tűnik, hogy megcsókolhatom, és meg is teszem. Egyszerűen jó ez így.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675067#post675067][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.04.17. 01:20[/b][/url]

- Még jó, hogy kettőnk közül valaki előre gondolkodik - jegyeztem meg, felpillantva rá. - A Quadrantidák sincsenek mondjuk annyira messze… de hát, igen. Azért szerencse, hogy ilyenkor már lazábbak a dolgok a suliban…
Szépvölgyi Richárd, levitás diák órákat hagy ki, hogy eljöjjön túrázni a Mecsekbe. Nyilvánvalóan ehhez nyomós érvekre volt szükség, és nem is egyre: nem is tudom, mennyire állta meg a helyét a testvéreim számára, hogy “eljövök túrázni két napra a… azért mert, izé… szóval elmegyünk túrázni Viktorral, aztán gondoltam, szólok”. Hát, igazából úgy sejtettem, Seth valószínűleg már ebből is többet szűrt le, mint amit mondjuk én levennék, de… ez van, vagy nem is tudom.
Végül letérdeltem a vörös mellé a térképhez, nézegettem kicsit a dolgokat - aztán kortyoltam egy nagyot a friss levegőből, amin annyira imádok kint lenni. Különben is, olyan régen túráztam már, sőt, mostanában a sport sem tud rendszeresen a napirendemben szerepelni, tehát a mozgás mindenképpen jól fog esni.
- Persze, majd ahogy jön - bólintottam rá a tervezetre, elvégre szinte biztos voltam benne, hogy valami máshogy fog alakulni (hívhatjuk ezt, nem tudom, női megérzésnek); hogy letérünk az útvonalról, máshol kötünk ki, vagy csak nem járjuk be az egészet, vagy esetleg többet, mint terveztük. Ki tudja, ugye.
A hangulatom alapvetően kellemes volt, valahogy a szabadban (ahogy a nevében is benne van) felszabadultabbnak érzem magam, mint valahol bent. Ahogy az elemi mágiát egyre inkább kitanulom, úgy erősödik bennem a kültér iránti igény is, bár azt nem mondhatnám, hogy a négy fal között rosszul érzem magam - inkább csak kint egyre jobb.
Viktor ismét viccelődni kezdett, amin vigyorognom kellett. Jaj, hát persze. Nyilván ennek csak és kizárólag az a célja, hogy az arcom ne fázzon meg, és hogy elég jó legyen a vérkeringésem. Egyértelműen.
- Tündéri! - Emeltem ki kissé hitetlenkedve a jelzőt. - Mi vagyok én, karácsonyi ajándék kis masnival?
Persze-persze, a vörös még mindig jó, de úgy gondoltam, hogy Viktor erről már épp eléggé meg van győződve.
- Az is igaz, hogy alapjáraton inkább hasonlít a bőrszíned ahhoz - mutattam rá a hóra, - csak… - Elmosolyodtam. Hááát, talán ezt a mondatot esetleg mégsem fejezem be, elég ez a sokat sejtető görbület, és majd gondolkozzon, mit akartam mondani, ha érdekelné.
- Jó, játsszuk azt. - Egyeztem bele immár egy vigyor kíséretében. Oké, legyen, értem én; csak aztán bírjam pirulás nélkül. Igaz, itt kint azért rá lehet fogni arra, hogy hideg van, ez egy jelentős könnyítés.
Kérdésére elgondolkodtam, félre is döntöttem egy pillanatra a fejem, hogy elmélázzak, vajon melyik jelző lehet a kedvence. Sürgető hümmögésére végül ráemeltem a tekintetem, s hirtelen már csak azt vettem észre, hogy jelentősen közelebb hajolt, hát behunytam a szemem, és én is mozdultam, hogy csökkentsem a köztünk lévő távolságot. Viszonoztam tehát a csókot, de azért erre már mégis éreztem, hogy lehetséges opcióvá vált, hogy nem pusztán a hideg miatt változott el az arcom színe. Kezem (immár talán bénázás nélkül) érintette meg Viktor fejét közvetlen a sála fölött, s amikor vége lett a csóknak, nos, én nem húzódtam sokkalta távolabb tőle, ujjaim ugyanott maradtak.
- Nem, nem tudom. Melyik? - kérdeztem végül, enyhén felvonva a szemöldököm, úgyszint játékos hangsúllyal. Valahogy automatikusan ez jött; hiába, az oldott közeg, és a zöldszemű előttem azért jelentősen javított a feszes hozzáállásomon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675069#post675069][b]Návay L. Viktor - 2017.04.17. 01:24[/b][/url]

- Majd azt is megnézhetjük - válaszolom egy félmosollyal. - Egyébként is még a szünet idejére esik a feltűnésük, kevesebb egyeztetést fog igényelni jó eséllyel, mint ez a túra. - Most azonban nem csak a meteorraj megcsodálása a cél, de ezt már nem teszem hozzá. Mindketten tudjuk anélkül is. Megmutatom inkább a térképet az át nem beszélt útitervvel, apró meglepetés részemről a csillagszerű útvonalrajz. Jó érzés, hogy értékeli. Megállapítására beleegyezően bólogatok, kiderül majd, mit valósítunk meg mindebből. Sok mindentől függ az, így eleve nem is tervezek foggal-körömmel ragaszkodni a papírra vetett elképzelésekhez.
- Az hát… mégiscsak te fogsz tudni repülni seprű nélkül is, nemde? - kérdezem, majd fejemet kissé oldalra döntve egész komoly ábrázattal mérem végig, elgondolkodva vakargatva meg államat, amint szóba kerül a karácsonyi ajándék.
- Tulajdonképpen… akár. Remélem piros masnira gondoltál, az az igazi - vigyorodom el, és még folytatnám is, ha nem torpannék meg annál a befejezetlen mondatnál. Csak mi?
- Csak? - kérdezek vissza kissé felvonva a szemöldököm. Érdekel, mi az, amit nem mondott ki valami oknál fogva. Nem tudom eldönteni, hogy ez most vajon csak egy újabb ártatlan elszólás-e részéről, vagy netán kezd ráérezni, milyen is ez a szóbeli adok-kapok, amivel én már régóta szórakozom. Aztán azelőtt csókolom meg, hogy az újabb kérdésemre választ adhatna, és csak magamnak nyugtázom, hogy valahogy észrevehetően határozottabb, magabiztosabb, nem is tudom, lehet az is, hogy csak bátrabb, vagy kevésbé feszült. Akárhogy is, elmosolyodok, hogy nem húzza el a kezét, és már az érintése sem olyan, mintha attól félne, hogy menten eltűnök, mint valami délibáb.
- Hát az oroszlánszívű. Mi más? - válaszolok félhangosan, ha már úgyis elég közel vagyok még mindig hozzá, hogy így is hallja, és a hangom ettől mintha egy fokkal mélyebbnek is hatna, vagy csak a hideg teszi és kezdek berekedni? A pillanatnak azért mégiscsak van valami sajátos varázsa, ahogy itt ácsorgunk, egészen addig, amíg értelmét nem látom annak, hogy megmozduljak, áthelyezve a súlyom egyik lábamról a másikra, de kissé elgémberedett bokám ezt éppenséggel nem díjazza. Megbicsaklik, enyhén ugyan, de ahhoz éppen eléggé, hogy én is meginogjak, és egyensúlyomból kibillenve máris a fagyott talajon kötünk ki. Elnevetem magam a saját bénaságomon. Szerencsére reflexből a tenyeremre érkezem - volt alkalmam megtanulni rendesen esni -, meg aztán a lendület sem elég ahhoz, hogy különösebben sérüléssel járjon, de mégis kicsit aggódva pislogok Ricsire, de még mindig nyomával a vigyoromnak, mégiscsak vicces ez szerintem, és igyekszem minél gyorsabban feltápászkodni.
- Rendben vagy? - kérdezem meg, összeszedve magam, és nyújtom is a kezem felé. - Gyere, fejezzük be a pakolást, aztán levédem a sátrat, és mehetünk is, mielőtt ránk esteledik, addig viszont mesélhetnél például… nem is tudom, mi az, amit nem tudok rólad még. Mesélj nekem a karácsonyokról például - teszek javaslatot újabb beszédtémára, bár nem is tudom hirtelen, van-e most ehhez kedvem úgy igazán. Vajon mennyire nehéz téma? Hagyhatnánk estére is, hogy egy tea mellett részletezzük? - Vagy esetleg valami egyébhez lenne kedved?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675070#post675070][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.04.17. 01:28[/b][/url]

Felvetésére egy szélesebb fajta mosollyal válaszoltam, ahogy bólintottam. Valahogy Viktorral, mondjuk úgy, olyan magától értetődőnek tűnt ez az egész; a felvetülő lehetőségekre nem stresszel reagáltam, hanem csak várakozással és örömmel. Kellemes volt, és jól éreztem magam ebben az állapotban.
- Persze, ha úgy van, benne vagyok - bólintottam rá a dologra, tényleg örülve az ötletnek. Főleg, mert tudtam - ez egy ötlet. Nem éreztem kötelezve magam semmire, pont úgy, ahogy valószínűleg ő sem; ez pedig iszonyatosan megkönnyítette a dolgokat, hogy volt választási lehetőségünk, ötleteink, és (nem utolsó sorban) megvolt a megfelelő hozzáállásunk, én legalábbis így éreztem. Ezt főleg az bizonyítja, hogy volt időm gondolkodni a legutóbbi találkozásunk óta, és én mégsem gondolkodtam.
Már éppen mondtam volna, hogy akkor már mi szeretnék lenni tündér helyett, azonban ezt gyakorlatilag teljesen elfelejtettem, ahogy a férfi végigmért. Lehunytam a szemem és összepréseltem az ajkaimat, ezzel jött ki a zavarom. Aha. Hm. Mhm.
- Az majd megy a hajadhoz - motyogtam a szokásosnál is halkabban, ahogy kinyitottam a szemem, s Viktor tincsei közé temettem az ujjaim, összeborzolva azokat. Azért nem annyira jöttem zavarba, de nem mondhatnám, hogy egyáltalán nem hatott meg az a pillantás. Hahj.
Inkább el is tereltem a szót, valami olyanra, ahol kicsit magabiztosabban tudok működni, azonban végül mégis megfutamodva csak egy sokat sejtető mosolyt prezentáltam, mely a vörösnek nyilvánvalóan nem volt elég.
- Csak? - pillantottam fel rá (félig-meddig már realizálva, hogy ismét a szempilláim alól teszem), ahogy szinte már ‘pimaszul’ kérdeztem vissza ugyanazzal a mosollyal az arcomon. Na? Csak…?
A férfi hangja mélyebben töri meg a csendet, mint szokta, erre pedig egy jóleső borzongás fut végig rajtam, s érzem, hogy valóban libabőrös lettem. Főleg, hogy közben a szemébe is néztem, amikor ezt mondta, hát… hát hú, szép hangja van.
- Még nekem is ki kell találnom valami hangzatosat - mondtam halkan, próbálván kibírni, hogy ne süssem le a szemem.
És abban a pillanatban Viktor elzúgott, én pedig úgyszintén elvesztettem ettől az egyensúlyom, és hát kevésen múlt, hogy a férfin kössek ki. Végül valahogy sikerült úgy korrigálnom, hogy tenyeremmel meg tudjak támaszkodni. Áh, a szétzúzott pillanatok… ismerős talajra tévedtem.
Felpillantottam a kérdésre, s el is nevettem magam. Ez tényleg vicces volt, ez a szituáció.
- Persze, megvagyok. - Ezzel el is fogadtam a felém nyújtott kezet, s így pár pillanattal később ismét két lábon álltam. A felajánlásra bólintottam, s el is kezdtem pakolni a cuccokat, amikre szükségünk lehetett; Viktor pedig rögtön beszédtémát ajánlott.
- Oh, a karácsonyok… igen - mosolyodtam el, ahogy eszembe jutottak; mégsem volt túl vidám gesztus ez. - Mesélhetek a karácsonyaimról, ha érdekel, de elég hosszú kifejtést igényelnek… - Felnéztem rá, gyakorlatilag beleegyezést vártam. Igazság szerint fogalmam sem volt, mennyire részletesen fogom kifejteni, ha azt mondja, a hossz ellenére szeretné hallani.
- Nos… hát. Ugyebár én szinte nagyanyáméknál laktam egy ideig kiskoromban, amikor Márk sokat dolgozott. Nekik gyümölcsöskertjük van, elég jól élnek belőle - eladják a nyers gyümölcsöt, csinálnak lekvárt…
Miközben beszéltem, pakolásztam, s nem pillantottam fel a másikra, hangom azonban nem tűnt különösképpen sötétnek, vagy nehéznek. Csak halkabban beszéltem egy kicsit.
- ...pálinkát… - motyogtam. - Az van, hogy nagyapám alkoholista. A karácsonyaim, hát… nos… mindig ugyanúgy teltek. - Elmosolyodtam, csak egy apró, jelentéktelen pillanatra. Éppen bogoztam a hátizsákom madzagját, de nem néztem fel. - Megérkeztünk Márkkal. Nagyanyám üdvözölt, megkérdezte, hogy valakinek udvarlok-e. Mármint, hogy udvarlok-e valakinek. - Javítottam ki magam. - Bementünk. Nagyapám ivott, mint a gödény, én mindig kiöntöttem amit nekem töltött a szemetesbe, Márk pedig, mivel nem akart kísértésbe esni, ő az ablakon locsolta ki. Aztán odaadták nekem minden évben ugyanazt az ajándékot, az “Ábel a rengetegben”-t, amit minden évben ott hagytam náluk, hogy legközelebb oda tudják adni… Nem akartam ugyanis még több példányt belőle.
Észre sem vettem, hogy tulajdonképpen ömleni kezdett belőlem a szó. Még mindig a hátizsákommal vacakoltam.
- Amikor nagyapám rosszul lett az alkoholtól, Márk őt ápolta, én pedig a sokkos nagyanyámat istápoltam, helyrehoztam a vércukrát, nyugtatócseppek, minden. Néha nagyapámat be kellett vitetni az ispotályba, de párszor elvolt otthon is. Aztán Márkkal másnap este haza tudtunk jönni, ha szerencsénk volt, és nem tartottak ott minket. Ha nagyapámat nem kellett bevinni, akkor többször fordult elő, hogy muszáj volt még egy napot maradnunk… - Sóhajtottam. - Nagynénémnél jobb a helyzet. Ő mondjuk siket és kvibli, ezért kitagadták a nagyszüleim, de hát…
Sikerült bekötnöm a zsákomat. A vállamra kanyarítottam, de még mindig nem szívesen néztem volna fel, így hát azzal foglaltam le magam, hogy ellenőriztem a sátor (mágikusan felállított) cölöpeit. Hasznos elfoglaltság.
- Amikor hozzá mentünk, nála azért jobban telt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675072#post675072][b]Návay L. Viktor - 2017.04.17. 01:32[/b][/url]

- Naná. Az egy fontos szempont. Még az Eridont is azért vállaltam el, amikor Radúz megkérdezte, mert a ház színei mennek a hajamhoz - nevetek rá jókedvűen, miközben összeborzolja a tincseimet, majd a befejezetlen mondatra is rákérdezek. Nocsak. Meglepődöm kissé, amikor visszadobja a kérdést, ezúttal is roppant aranyosan nézve fel hozzá a pillái alól, bár most az az érzésem támad, hogy ezt már valamivel tudatosabban csinálja, mint eddig bármikor is tette.
- Pontosan. Mit akartál mondani a csak után? Nem mintha nem tudnám meglesni, ha nagyon akarnám, de jobb szeretném tőled hallani - válaszolok. Igaz, a legilimenciát akkor se használnám engedély nélkül, ha nem adna választ, de ettől még nem látom akadályát annak, hogy megemlítsem, igenis ki tudnám deríteni könnyedén, mit nem mond el, csak éppen az mégiscsak kevésbé lenne szórakoztató, arról nem is beszélve, hogy meglehetősen etikátlan megoldásnak gondolom úgy egyébként. Ahhoz viszont ilyesmire például a legkevésbé sincsen szükségem, hogy lássam, milyen hatással van rá a hangom szemernyi kis változása. Ezt nem árt megjegyezni.
-  Hajrá. Éld ki a kreativitásod, legfeljebb vétózok, ha nagyon nem tetszik - mondom egy biztatónak szánt mosoly kíséretében, a következő pillanatban meg már oda is a hangulat, és nevetve veszem tudomásul, hogy milyen remekül sikerült ez a landolás. Felsegítem, amint magam is feltápászkodom, és idejét látom, hogy befejezzük a pakolászást. A sátorba belépve még magam is meglepődöm kissé a mágiának köszönhető összkomforton, amellyel egy varázstalan változat aligha szolgálna. Tényleg magammal cipeltem néhány felesleges dolgot, amelyre így a legkevésbé sem lesz szükségem, de szerencsére ez is, akárcsak a Ki vagy, doki? híres-neves kék telefonfülkéje, belül tágasabb - a tértágító bűbájé az érdem -, nem lesz gond, hogy hol fog elférni, amire éppen nincs szükség. Idebent még a hőmérséklet is egészen kellemes, így az éppen becipelt hátizsákomat letéve megszabadulok a kabátomtól és a sáltól is, hogy aztán az utamba eső ágyra dobva helyet is foglaljak egyelőre.
- Ha már hosszú történet, szerintem ülj csak le nyugodtan, a kilátó tíz perccel később is ugyanott lesz, egyáltalán nem kell rohannunk semerre sem - javaslom, intve, hogy nyugodtan üljön csak le bárhová, ahol éppen szimpatikusabb. Két tábori ágy is van, meg néhány összecsukható szék, nyugodtan lehet válogatni. Igaz, azért jelzésértékűen éppen az általam befoglalt ágyon paskoltam meg a takarót az elhangzó szavaimhoz mellékelten, de ha másik helyet szemel ki magának, én ehhez nem ragaszkodom. Közben egyelőre a bakancsomtól is megszabadulok, hogy kényelmesen felhúzhassam a lábaimat is az ágyra, és törökülésbe helyezkedjek, érdeklődve hallgatva máris, mit is oszt meg velem gyerekkora karácsonyairól. Ahogy halad előre a történettel, annál inkább az az érzésem támad, hogy ennél bármilyen más kérdés jobb lett volna, még ha előbb-utóbb ez is előkerül. Kitartóan bogozza közben a hátizsákja madzagját. A fenébe. Most aztán vállon veregethetem magam alaposan, hogy ilyen szépen beletenyereltem ebbe.
- Mhm - dünnyögöm, amint befejezte, és kissé zavartan túrok bele a hajamba. Ezt tényleg megcsináltam. - Ricsi… biztos, hogy rendben van, nem fog ránk dőlni a sátor. Gyere inkább ide - szólalok meg pár pillanatnyi csend után türelmetlenül, majd pillanatokon belül lehúzom válláról a hátizsákot - ha rajtam múlik, még maradunk kicsit, mielőtt nekivágnánk az ösvények egyikének -, és átölelem. Szinte szorongatom, olyan erővel fonom köré a karjaimat, közel húzva a mellkasomhoz. - Úgy sajnálom. Bocsánat - szólalok meg. - Örülök, hogy jobbak már a karácsonyaid - teszem hozzá aztán, fokozatosan engedve a szorításomon, és rámosolygok, még ha egyelőre halvány is ez a mosoly, amit kap.
- Van amúgy ennek köze ahhoz, hogy gyógyító is szeretnél lenni, nem csak auror? - kérdezem meg hosszasnak tűnő hallgatás után. Nem lennék meglepődve, azt hiszem, ha igennel válaszolna esetleg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675073#post675073][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.04.17. 01:35[/b][/url]

- Aha, szóval ennyire érdekel! - mondtam vidám hangon, még mindig felfelé lesve rá. Tulajdonképpen nem is igazán volt tudatos ez a fajta mozdulat, csupán akkor jöttem rá, mit is tettem, amikor már megléptem; de végtére is, pont jó volt ez így. - Még meg is lesnéd, mi? Nem elég, hogy elgondolkozhatsz rajta, vajon mi is jár a fejemben? - kérdeztem hasonló hangnemben, mint amiben az imént mondtam azt a bizonyos “csak”-ot. Mosolyom töretlen maradt. - Pedig kíváncsi lennék, magadtól ki tudod-e találni…
Végül el is zúgtunk, s hamar fel is lettem segítve; rossz ötlet volt, igen, hogy ott guggolásban kísérleteztünk mindenféle kontaktokkal, talán inkább ülve kellett volna, de végtére is, mindegy is. Volt egy olyan határozott érzésem, hogy lesz még alkalmunk ilyesmire, szóval nem aggódtam túlzottan.
Viktor, ahogy bement a sátorba, én is önkéntelenül követtem. Így hát, amikor megpaskolta maga mellet a helyet, le is ültem mellé, s mesélni kezdtem. A hátizsák, mely az ölemben pihent, kiváló tekintetvonzónak bizonyult, így ugyanis nem kellett felnézem a mellettem ülőre; hát ahelyett, hogy odakint a sátrat nézegettem volna, inkább foglalkoztam továbbra is a csomóval, aminek a problémáját pedig megoldottam. Csak úgy, hogy ne kelljen megemelni a tekintetem. Nem mintha sajnáltam volna, hogy erről “kellett” mesélnem. Nem mondom, hogy nem volt hatással rám a karácsonyok felemlegetése, de nem is éreztem magam kellemetlenül, hogy erről beszéltem. Ami azt illeti… eddig nem sok embernek meséltem erről. Tulajdonképpen senkinek. Jól esett beszélni róla, főként úgy… neki.
Feltápászkodtam a történet végén, hogy felvegyem a táskát, a férfi azonban visszahúzott, s hamarosan a karjaiban kötöttem ki. Apró mosoly jelent meg az arcomon, ahogy visszaöleltem, és megéreztem a vörös illatát.
- Ugyan, miért kérsz bocsánatot? Tán a te hibád, hogy nagyapám iszik? - kérdeztem még mindig mosolyogva. - Még nem igazán meséltem erről senkinek, és szerettem volna veled megosztani, ha tényleg kíváncsi vagy rá.
Közelebb bújtam hozzá, gyakorlatilag megböktem az orrom hegyével a nyakát, és ismét belélegeztem az illatát - nem volt ilyen hatalmas sóhaj, vagy ilyesmi, csak úgy éreztem, és ez kellemes, megnyugtató dolog volt számomra, ugyanis Viktornak nagyon jó illata van. Mosolyom, bár lassan leolvadt, a következő kérdésre ismét megjelent.
- Igen, mondhatjuk - bólintottam. Kissé távolabb húzódtam, hogy felnézhessek rá, de mégsem engedtem el azért a derekát. - Ugye igen gyenge az immunrendszerem, meg volt ez a szívbetegség is, szóval eléggé értek már a gyógyításhoz, meg kellett tanulnom. Egy idő után már magamat kezeltem néha, amikor lebetegedtem vagy rosszul lettem, Márk elég sokat dolgozott, nem akartam ezzel zavarni. És hát, egy idő után már nem is… - elhallgattam. Lesütöttem a szemeim.
Aztán lehunytam őket, s kissé megráztam a fejem. Ugyan. Itt vagyok Návay Viktor karjaiban, csak nem fogok siránkozni. Megugrott a szívem egy pillanatra, ahogy ebbe belegondoltam. Jaj, tényleg. Nem sok okom lehet most panaszra. Különben sem hiszem, hogy érdemes lenne elfecsérelni a jelen pillanatait arra, hogy a régmúlton rágódjak, amikor azon már úgysem tudok változtatni.
- Mindegy, nem fontos - jelentettem ki határozottan, mintegy arrébb söpörve gondolatban a témát. - Ezt majd egyszer máskor… máskor majd elmesélem. - Kissé kihúztam magam, és most orrommal az övét nyomtam meg egy kicsit, ezzel jelentős mértékben letudva a köztünk lévő távolságot. - Csak most éppen túlságosan jó ez így ahhoz, hogy deprimáljam magunkat.
A “csak” szó akaratlagos megnyomása, mint egy visszautalás az előzőekre szerepelt a mondat elején, hogy oldani tudjam egy kicsit a hangulatot. Elvégre, tényleg. Egyelőre szerintem elég, s így nem fordulok befelé; amire hajlamos is vagyok, ha túlságosan bensőséges témát érintünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675074#post675074][b]Návay L. Viktor - 2017.04.17. 01:41[/b][/url]

-  Persze, hogy érdekel, mi az a csak… de tudod, hogy úgysem nézném meg engedély nélkül - válaszolom. - De megpróbálhatom kitalálni… Hm… Csak nem arra gondoltál, hogy akár Hófehérke is lehetnék, csak Harisnyás Pippi szeplőivel mégsem az igazi a kép - nevetem el magam, amint kimondom, mi jutott éppen eszembe. Végtére is éppen arról volt szó, hogy olyan fehér a bőröm, mint a hó, csak… A szó aztán lassan sokkal komolyabb témákra terelődik köztünk, hála egyetlen kérdésnek, amit Ricsihez intézek. A karácsonyhoz egészen kellemetlen, rossz emlékei kapcsolódnak, mint kiderül, nyomasztó tapasztalatok, amelyekbe meglepően könnyedén sikerült belenyúlnom azzal az egy kérdéssel. Ahogy beszél mellettem ülve, egyre inkább hajlok rá, hogy ha végére ért a történetnek, igenis bocsánatot fogok kérni, amiért ezt egyáltalán felhoztam. Csak hát én meg a nagy szám.
- Persze, hogy érdekel. Bármi érdekel, amit elmondasz, csak valahogy azért az az érzésem, hogy ennél rosszabb kérdést fel sem tehettem volna így hirtelen - mondom, miközben szorosan ölelem még mindig. Jólesik azért, amit mond, hogy meg szerette volna osztani már valakivel, velem, de mégsem feszegetem tovább a témát. Nem látom jónak. Igaz, még ha akarnék is esetleg kérdezni, valószínűleg elfelejteném, mert egészen gyorsan és hatékonyan tereli el a figyelmemet az az aprócska tény, ahogy a nyakamhoz bújik. Hirtelen beleborzongok. Végül valami mégiscsak olyan kérdésem akad nem sokkal később, amely az eddigi témához is kötődik kicsit, de azért nem szorosan, mint kiderül, arra azonban tökéletes, hogy a választ hallgatva ismét kicsit szorosabban húzzam magamhoz. Összeszorul a szívem valahogy, miközben arról beszél, hogy mennyi minden jutott neki már eddig is. Ehhez képest én ritka szerencsés vagyok hátam mögött egy ép, normális és támogató családdal, mindössze szerelmi téren volt holmi katasztrofálisnak mondható tapasztalatom. És még én voltam el, pedig hát szót se szólhatok. Nyakához fúrom az arcom, ahogy eluralkodik rajtam valami zavarféle e felismerés hatására. Kell pár pillanat, hogy megpróbáljam helyére tenni az egészet, vagy legalább kiverni a fejemből, és ismét erre a pillanatra koncentrálni.
- Mhm. Rendben - dünnyögöm, amikor ismét a szemébe nézek, és halvány mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy olyan közel hajol hozzám, hogy az orrunk összeér. Belesimítok a hajába, megélve azt a számomra igenis ritka pillanatát az életnek, amikor nem tudom, mit is mondhatnék, vagy kell-e mondanom bármit. Akarok-e mondani bármit is, vagy jó most ez a csend? Végül is nem érzem kínosnak, és a kényszer sincs meg, hogy mindenképpen beszédtémát keressek, hogy megtörhessem. Ujjaim elvesznek a tincsei között, és csak arra tudok gondolni, hogy nem tudom, mikor öltött ez ilyen határozott formát bennem, de én igenis akarom azt, hogy ez a “mi” működőképes legyen. Olyan természetesnek tűnik minden eget rengető, éles átmenet nélkül, hogy itt ülünk éppen.
- Az én karácsonyaim egészen csendes, normális ünnepek voltak, egészen addig, amíg be nem jelentettem egy alkalommal, hogy meleg vagyok. A nagyszüleim kissé konzervatív emberek voltak, és rémes vita lett belőle, hogy a szüleim ezt hogy tudják eltűrni. Megvan vagy tizenegy éve, azt hiszem ennek, és azóta sem volt közös karácsony, amiért úgy döntöttek, hogy inkább támogatnak, ha már ez van - szólalok meg végül, válaszolva egy most fel nem tett kérdésre, de ha már ő mesélt, nekem is éppen úgy ideje megosztani cserébe ezt, hiszen még meg is ígértem, hogy mesélni fogok erről. - Még a nagybátyáim is beálltak a sorba családostól, mai napig Attu az egyedüli a Szikszai ágon, aki úgy véli, hogy ez így teljesen rendben van, és számára elfogadható.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675075#post675075][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.04.17. 01:43[/b][/url]

- Hát, ez nem talált - csóváltam meg a fejem. Egyébként tisztábban voltam vele, hogy a másik nem nézne úgy bele a fejembe, hogy nem adok rá neki engedélyt, de mégis izgalmas volt eljátszani ezzel így szóban. Ismét hozzáértem a szeplőihez az arcán, most összekötöttem párat egy sorba, s tekintetem ezekről siklott a mozdulat közben a szemére. - Na, és mit adnál azért cserébe, hogy belepillanthass a fejembe?
Nem mintha annyira átgondoltam volna ezt a mondatot. Úgy értem, tényleg; kimondtam, és így leesett, mit jelentenek a szavaim. Na mindegy, hát, igazából ez így talán még jó is - főleg, hogy sokat sejtető mosolyom még mindig nem tűnt el, s miután rájöttem, mi szaladt ki a számon, még enyhén meg is emeltem a szemöldököm.
A szóba jövő ünnepek más hangulatot teremtettek a sátorban, aminek az lett az eredménye, hogy ismét olyasmi helyzetben voltam, mint a legutóbb, nevezetesen pedig elég közel a férfihez, ismét öleltük egymást. Ez azért, mit ne mondjak, kárpótló tényezőnek minősült a szememben.
- Nekem pedig az az érzésem, hogy ennyivel is könnyebb lett a lelkem, hogy ezt elmondtam valakinek - válaszoltam, s tekintetem, mely most az övéhez kapcsolódott, talán igazolta a szavaim számára is. Nem szerettem volna ugyanis, ha emiatt lelkiismeretfurdalása lenne neadjisten, vagy esetleg kevésbé érezné magát jól, elvégre tényleg nehéz a téma, de… de talán nem kell ezt még jobban nehezíteni, vagy ilyesmik.
És az mégis csak jó érzés volt, hogy bármit szívesen meghallgat, amit mondok. Ezt például nem sok embertől tudnám elhinni, Viktortól azonban őszintének hangzottak a szavak, s pont emiatt nagyon… szép pillanat volt az úgy, egy olyan valami, ami kedves nekem.
A férfi a nyakamhoz bújt; megéreztem a lélegzetét a bőrömön és a közelségét, és egyszeriben libabőrös lettem, gyakorlatilag tetőtől talpig, de még meg is remegtem egy kissé. Hát erre én abszolút nem számítottam. Ösztönös reakció volt, hogy az ujjaim, melyek eddig félig behajlítva kulcsolódtak Viktor derekára, most kinyíltak, s így öleltem őt tovább. Hát, Vöröske…? Lehetne, hogy ezt esetleg, ömm, legalább előre jelzed? Hallasz?
Elmosolyodom, amikor végtére is ismét szembe kerülünk egymással, s az ujjai rátalálnak a hajamra. Ó, basszus, vörös lettem. Áááh...
Arra jutottam, hogy az a legbiztosabb, ha inkább csak óvatos, lassú mozdulattal megsimítom Viktor hátát.
A kimondatlan kérdésemre - mert hogy tényleg az volt, s már eszembe is jutott, hogy feltegyem, de ő még az előtt válaszolt, hogy esetlegesen megszólaljak - adott válaszát hallgatva fokozatosan vontam össze a szemöldököm. Nos, én ezzel például nem találkoztam családon belül - mondjuk lehet azért, mert nagyapáék sosem fogják megtudni, Márk meg szerencsétlen úgy tudta meg, hogy Agatha elintézte helyettem a dolgot.
- Ezt meg én sajnálom - mondtam, ismét megsimítva a férfi hátát. Eszembe jutott, hogy vajon a hátán is annyi szeplő lehet, mint az arcán? Izé, szóval. - De végtére is az már pozitív, ha a szüleid melletted állnak, meg azért még páran… Meg hát, az is lehetséges, hogy idővel megbékélnek, nem?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675077#post675077][b]Návay L. Viktor - 2017.04.17. 01:50[/b][/url]

- Mit kérnél cserébe? - kérdezem meg, miközben leheletnyit közelebb húzódom ujjaihoz. Jólesik az érintése bőrömön, és bár nem vagyok teljesen biztos benne, mit is jelentenek az ujja hegyével rajzolt vonalak, azt hiszem, a szeplőimmel szórakozik éppen. Tetszik az is, ahogy kihívóan teszi fel a kérdéseit éppen, húzva tovább az időt, s velem is játszani próbál közben. Mosolyra késztet az igyekezete, ahogy belemegy ebbe a játékba.
A karácsony témája aztán már kevésbé bizonyul kedélyesnek, sokkal inkább nehéz, nyomasztó, és végül még bocsánatot is kérek, hogy felhoztam. Lelkifurdalásom ugyan nem lesz, hogy kimondtam, amit éppen ki akartam, ilyesmin nem szokásom problémázni, de azért szeretném, ha tudná, hogy nem állt szándékomban elérni mégsem, hogy esetleg rosszul érezze magát. Jó érzés mégis, hogy azt mondja, könnyebb lett ettől a lelke, bár még mindig el akarok bújni nyaka hajlatában, amíg helyre rakom, hogy ehhez képest én tényleg meg sem szólalhatok, amennyire jó szerencsét kaptam születésemkor a csillagoktól. Kellemes az illata, megnyugtató, vonzó, kicsit mámorító is. Főleg abban a pillanatban tűnik annak, amikor beleborzongok, ahogy ujjai végigsiklanak a hátamon. Nem is tudja, milyen veszélyes területre tévedt feltehetően puszta jó szándékból. Lehunyom a szemem egy pillanatra, nagy levegőt véve, majd el is húzódok, hogy aztán szemébe nézve fúrjam ujjaimat a hajába. Tényleg akarom, hogy működjön ez. Akarom, hogy legyen valami köztünk, mert már most is van tulajdonképpen, még akkor is, ha nem is tudom nevén nevezni. Nem bánom a csendet, ami néhány percre közénk telepszik, és végül csak azért szakítom meg, hogy válaszoljak egy el nem hangzó kérdésre, de mégis úgy érzem, ha már ő válaszolt, joga van tudni ezt.
- Igen, habár vicces lenne, ha elleneznék. Apának pasija volt anyát megelőzően - jegyzem meg elmosolyodva. Valamiért viccesnek érzem ezt az apróságot, habár jó is. Bármit meg tudok vele beszélni, tényleg bármit, és cseppet sem néz rám furán. Érti. A gondolataimat viszont gyorsan eltereli az, hogy Ricsi ismét végigsimít a hátamon. Mit is akartam mondani? Jaj igen, a nagybátyáim kapcsán valami félszót.
- Nem tudom… nem érdekel - dünnyögöm végül, még mindig a szemébe nézve egy hosszú pillanatig. Elvarázsol az a tekintet. Nem írja felül azt a színváltót az arany pöttyökkel, de elhomályosítja, és nekem most ez kell, nem a vibrálás a levegőben. A nyugalmat akarom, amit Ricsi közelsége ígér. Ezt az új kezdetet akarom, amelyből hiányzik a múlt árnyainak hajkurászása.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675078#post675078][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.04.17. 01:51[/b][/url]

Ahogy Viktor közelebb húzódott, ujjhegyeimmel a szeme alatti íven lévő szeplőt érintettem meg, majd utána egy szabálytalan vonallal jutottam el a szája szegletéig, talán csak miliméterekkel elkerülve azt.
- Még kitalálom - motyogtam halkan, s tekintetem immár csak a vörös pöttyök vonalát követte, talán kissé elgondolkodva néztem a bőrén lévő foltokat. Szépnek találtam őket, és úgy alapvetően a velem szemben lévő férfit. A tőlem szokatlan évődő hangnem bár nem maradt el, s tekintetem is ugyanúgy csillant, gondolatban mégis lefoglalt az a mély benyomás, amit Viktor tett rám. Nem csak az, hogy szép - bár nem tagadhatom, ez is teljes mértékben igaz volt, sőt -; csak úgy gondoltam, hogy annyi minden lehet benne, amit még nem ismerek, annak ellenére, hogy teljesen őszinte ember. Ahogy a szemébe néztem, az jutott eszembe, hogy ő tényleg olyan, mint az égbolt. Igaz az is, amit nappal látok belőle, de a csillagok mégis csak este látszódnak, és akkor sem mindegyikük. És az is szép, amit nem látok belőle, az is érdekel. Talán egyszer megpillanthatom őket, ha úgy hozza a helyzet. S hogy folytassam a hasonlatot - mint csillagász, mindenképpen örülni fogok neki. Szeretném, ha ő lenne az én külön bejáratú égboltom… Ez jutott eszembe, ahogy ismét végighúztam az ujjam az arcán lévő szeplőkön.
Szavain később azért megdöbbentem, s ez arcomra is kiült - szemeim nagyobbra nyíltak, ahogy rá pillantottam.
- Ne már, tényleg? Apudnak? - kérdeztem meglepett hangon. - Hú, de fura lehet… Ez nem kínos így anyukádnak? - szökött ki a kérdés. Ez azért nem egy standard családmodell, még ha nem is ‘szivárványcsalád’ (bár ez a szó szerintem elég giccses ahhoz, hogy megpróbáljam mellőzni a használatát), de azért közel áll hozzá valamilyen szinten. Elméletileg. Én pedig sosem tudtam elképzelni egy olyat, olyan furának tűnik nekem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675079#post675079][b]Návay L. Viktor - 2017.04.17. 01:55[/b][/url]

Lassan olyan témák kerülnek elő a könnyed évődés helyett, amelyek komolyabb, talán komorabb hangvételűvé teszik beszélgetésünket, de tulajdonképpen ezt sem bánom. Kell ez is. Szükség van rá, ha nem csak holmi felületes ismeretséget szeretnék, márpedig egyre biztosabb vagyok benne, hogy Ricsitől ennél többre vágyom. Elmosolyodom csodálkozását látva, hiszen ez nekem igazán természetes, hogy apámnak is van egy ilyen oldala, még ha egészében nem is olyan, mint én. Megkönnyíti tulajdonképpen az életem, hogy olyan dolgokat beszélhetek meg vele bármikor, amit bizonyára nehezen tennék bárki mással.
- Bálint meghalt még valamikor a húszas évei elején egy balesetben. Anyát később ismerte meg és teljes mértékben szereti, és igazából ez szóba sem került addig a pillanatig, amikor azzal álltam eléjük, hogy meleg vagyok. Halottak napján azért kimegy Bálint sírjához is, de ez úgy nem igazán van hatással a családunkra, és azt hiszem, anya érti is, hogy ez semmilyen hatással nincs apa hűségére - vonom meg a vállam, hiszen amióta az eszem tudom, ez sose jelentett gondot a családunkban.
- Különben nem sokan tudják róla, mert Bálint apja ellenezte. Annyit tudok róla, hogy auror volt, és titokban kellett tartaniuk, apáról szerintem ezt nem is tudják a honvédségnél. Nem úgy, mint rólam - szalad ki a számon a nevetős szusszanás. Végtére is rólam gyakorlatilag mindenki tudja, akivel csak találkoztam, hogy meleg vagyok. Nem tudom megtartani a saját titkaim, és nem is akarom, így nem csak ezt nem őrzöm meg magamnak, hanem az egyre határozottabb alakot öltő vágyat sem, hogy igenis szeretném, ha Ricsivel közünk lenne egymáshoz, nem csak a barátság semleges szintjén. Nem. Úgy érzem, akarom, szükségem van rá, hogy az életemben gyökeret eresszen a nyugalma, hogy része legyen valami komolyabb, jelentősebb módon, mint eddig. Nem tudom azt mondani, hogy szeretem, de talán majd fogom idővel, ahogy megismerem lassacskán. Nem tudom azt sem kijelenteni határozottan, hogy tetszik, habár ez is olyan, hogy minden egyes együtt töltött pillanattal szebb lesz valahogy a szeme, nyaka íve, tincsei alól kibukkanó fülei, valami kis részlet, amihez hozzászokom. Azt viszont el tudom mondani, és el is mondtam, hogy kedvelem, most meg azt is elmondom, hogy szeretnék az élete része lenni, és ebből értetődően szeretném, ha az életem része lenne.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675080#post675080][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.04.17. 02:02[/b][/url]

A túrázás helyett végül inkább úgy döntöttünk, a sátorban maradunk; végül egymás karjaiban merültünk álomba. Nyugodt volt az éjszakám - rég volt ilyen nyugodt, azt hiszem… izmaim elernyedtek, immár nem feszültek készenléti állapotba, pedig még sokszor vissza szokott jönni ez az alvási magatartásom. Most csak nyugodtan aludtam, talán nem is nagyon forgolódtam.
A hajnal delejes ébredést hozott magával, ahogy éreztem, hogy Viktor mozdult mellettem valamicskét. Lassanként kezdtem rájönni, hogy fejét a nyakamhoz fúrta, s hamarosan megcsókolta, mire libabőrös lettem, pedig melegem volt a takaró alatt. Még gyakorlatilag álmomban úgy sejtettem, hogy a hajam hasonlóképp nézhetett ki, mint Iszet bundája egy tizenkét órás alvás után, és abban sem voltam teljesen biztos, hogy a bőrömet itt-ott nem fedik vörös csíkok a párna miatt.
A hajamon valami simításszerűt éreztem meg, de nem igazán tudtam pontosan beazonosítani annak mibenlétét (hogy kósza szellő volt-e, vagy Viktor ujjai, esetleg valami teljesen egyéb, ezt nem tudtam eldönteni, korán volt… tulajdonképpen még aludtam).
Közelről valami hang férkőzött a tudatomba, Viktor érdes hangja, mire - kissé megkésve - egy halk kis nyögés szaladt ki, amolyan reggeli nyűglődés, még mindig fél lábbal az álmok világából. Mit is mondott? Valami "jó"... "jó"...
- Mhmny - válaszoltam ezt mind, ahogy hatalmas fáziskéséssel fordítottam arrafelé a fejem, majd fordultam én magam is, és odabújtam hozzá, tulajdonképpen fogalmam sincs, pontosan hova. - Mhhhhmm… - Próbáltam összeszedni magam egy-két szóra. - Jóreggelt - motyogtam vissza, de még egyáltalán nem voltam ébren, ez csupán az átverés része, ugyanis ennyit nagyjából képes vagyok álmomban kinyögni, mert a tudatalattim rellonos, és általában szeretné, ha még aludni hagynák.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675081#post675081][b]Návay L. Viktor - 2017.04.17. 02:18[/b][/url]

Túrázás... majd holnap. Egész jól alszom, annak ellenére is, hogy majdnem minden órában felébredek egy-két pillanat erejéig. Jobb, mintha nem is aludnék egyáltalán, vagy nyomasztó álmok gyötörnének, és legalább addig is elnézem, milyen édesen alszik a karjaimban. Tényleg nehéz elhinni egy-egy pillanat erejéig, hogy nem álom ez az egész. Nem is tudom, kellene-e ennél nagyobb boldogság, vagy lehetne-e.
- Jó reggelt... - Mosolyogva húzódom hozzá közelebb kicsit, talán érzi is kiserkent borostámat a bőrén, ahogy megcsókolom, hangja hallatán meg egy fokkal szorosabban ölelem magamhoz, nevetős szusszanással fúrva az arcom a nyakához. Válaszul elnyújtottan morgok neki kicsit, arcom bőréhez dörgölve, akár egy macska tenné lelkesen igyekezve kifejezni ragaszkodását. Annyira jó érzés a közelsége, szinte nem is akarok felkelni hirtelen, megfordul a fejemben, hogy tulajdonképpen átlustálkodhatnánk itt a mai napot is, amíg csak el nem érkezik a csillaghullás ideje, de aztán csak elhessegetem a gondolatot. Hiszen lesz még időnk együtt ébredni, kis szerencsével, na meg munkával, éveken keresztül, nem kell most mindent behozni előre máris. Fészkelődöm  aztán kicsit, hogy csókot tudjak lopni ajkairól, és végül megmozdulok. Feltápászkodva megkeresni igyekszem az órámat, hogy fedelét felkattintva megnézzem a pontos időt. Nem különösebben számít idekint az erdő közepén, és úgy érzem, hogy Ricsivel főleg nem, nem abban az értelemben, hogy sietnék bármerre is, csupán kíváncsi vagyok.
- Van kedved megnézni velem a napkeltét? Ennél romantikusabb talán csak a csillaghullás lenne, de addig még sok van hátra. Készítek kávét is hozzá. Kérsz, ugye? - kérdezem két apró csók között. Valahogy természetesnek tűnik számomra a kép, hogy együtt kávézzunk a sátor előtt ácsorogva, miközben felkel a nap, és soha nem voltam különösebben vevő a romantikára néhány ritka kivételtől eltekintve, most ez mégis egészen szimpatikusnak tűnik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675082#post675082][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.04.17. 02:20[/b][/url]

Álomittasan, sőt - álmomban húzódtam közelebb Viktorhoz, egy nagyot sóhajtva. Mivel elemi szinten éreztem meg az illatát, valahol a tudalattim mélyén elkezdett motoszkálni egy gondolat, miszerint esetleg fel kéne ébrednem, de hamar annyiban is hagytam a dolgot, mert ott volt az illata, és az pont elég biztonság volt nekem, az úgy jó volt, lehet tovább durmolni…
De mi ez a furcsa tapintás a nyakamon? Jó érzés volt, úgyhogy ezt muszáj lesz megnézni, ahhoz pedig fel kell kelni, vagy legalábbis kinyitni a szemeim.
A “kómás” szó nem kifejezés arra, ahogy kinéztem, de azért kiküzdöttem tekintetem a felszínre, ahol első körben annyit láttam, hogy vörös (mondjuk ez Viktor társaságában nem is meglepő), majd pár lapos pislogás után realizáltam, hogy az a haja, úgyhogy felemeltem a kezem és belesimítottam. Viktor-haj.
Aztán eltávolodott tőlem egy picit. Résnyire nyílt szemeim egyből rátaláltak annak a bizonyos ‘jó érzésnek’ a forrására, de alighogy ezt felfoghattam, kaptam egy csókot, és lomha voltam, hogy viszonozzam, de éreztem a férfi friss borostáját az arcomon.
- Mhhhhhh - próbáltam kommunikálni, de ez sajnos nem fejezte ki eléggé tetszésemet, több szót azonban nem nagyon tudtam érdemben kinyögni. Nem, ezt nem szabad ilyenkor erőltetni, mert még a végén azt fogja hinni, hogy este zagyválóátkot szórtak rám.
Amikor a férfi eltűnik mellőlem, megadóan ejtem a kezem az ágyra ott, ahol a derekának kellett volna lennie.
- Ajj már - mutattam ki nemtetszésem, aztán inkább becsuktam a szemeim. Ha nincs itt, mit nézzek, minek legyenek nyitva? Mert igen, úgy érzékeltem delejes agyammal, hogy talán elment mellőlem valamiért, és ajj. Mh.
Ismét arra jutottam, hogy érdemes volna felnézni, hogy megjegyezzem magamnak a szavak, bár azt nem állíthatjuk, hogy eddig nem sikerült. A nyakamhoz érve megint a hideg rázott, de egye fene, megengedem.
Őszintén? Hallottam minden szót, de kettő jutott el a tudatomig első körben, a napkelte és a kávé. Utóbbi előbb. Az, arra szükségem van. Prezentáltam egy kótyagos bólintást, aztán így eszembe ötlött, hogy valamit én akartam korábban, de… áh! Tényleg.
Mivel beszélni még mindig nem igazán tudtam értelmesen, ezért csak végigsimítottam az arcán (a borostáján, hogy egészen pontos legyek).
- Tetszik nagyon - motyogtam kissé összeszedetlenül, majd folytattam is a sort. - Napkelte… kávé… - soroltam el mind a két szót, amit felfogtam az előbbi mondandójából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675083#post675083][b]Návay L. Viktor - 2017.04.17. 02:30[/b][/url]

Kedvemre való ez az ébredés. Nem tudnám pontosan leírni, milyen érzések kavarognak bennem ezt illetően. Abban biztos vagyok, hogy örömmel tölt el, ahogy eszembe jut mindaz, ami ide vezetett, és jó érzés elnézni a vonásait, kócos tincseit, hozzáérni, beszívni bőre illatát. Valahogy egyszerre különleges és természetes ez az egész. Nem érzem a sürgető kényszert, hogy minél hamarabb eltűnjek innen, sőt inkább az a gondolat fut át az agyamon, hogy boldog lennék és elégedett, ha ez rendszeres lenne. Megmosolyogtat az is, ahogy ébredezik, ahogy mocorog, ahogy belesimít a hajamba. Olyan bensőséges az egész. Mintha régóta érne már, hogy ez így valóra váljon. Tényleg nem tudnám megragadni szavakban, hát el is engedem az érzést. Létezzen csak a maga megragadhatatlan valójában, elég azt tudnom róla, hogy kellemes, és Ricsi váltja ki belőlem. Megkeresem az órámat, és szusszanok egyet a nemtetszését kifejező szavakat hallva.
- Na… ne hiányolj máris annyira, még a végén nem fog elférni a májam a helyén. Nem megyek semerre, csak az órámat néztem meg. - Rávigyorgok, megpiszkálva kócos tincseit, majd a vigyor lassan mosollyá szelídül arcomon, aztán az is leolvad, helyet adva a csodálkozásnak. Ha tudná, milyen gyönyörű tud lenni, mennyire vonzó. Viszont ha nem mozdulunk meg, még lekésünk a kelő nap színpompás nyitányáról. Kidörzsölöm szememből az álom maradékát, nyújtózom egyet, hogy hangosan roppannak közben a csontjaim.
- Ébresztő, Csipkejózsika… megvolt már a varázscsók, mindjárt kávéd is lesz, addig kapd össze magad... - Rákacsintok, és már neki is látok, hogy elkészítsem az elixírnek is beillő italt. Percek kérdése csupán és néhány bűbájé, hogy gőzölgő bögrét nyújtsak felé, majd a takarót is hurcolva magam után kisétáljak a hajnali sötétségbe. Dereng már az ég alja, amikor átölelem a derekát, ha méltóztatik kijönni, és a takaróba igyekszem burkolózni közben.
- Fogd meg, kérlek - nyomom végül kezébe a bögrém, amíg megoldom a takaró kérdését, aztán vállán megtámasztva az állam visszaveszem az innivalóm. - Köszönöm - dünnyögöm a fülébe, és körülnézve elmosolyodom. - Hát nem gyönyörű? Nem gondoltam, hogy le fog havazni reggelre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675084#post675084][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.04.17. 02:31[/b][/url]

Eltűnt mellőlem, én pedig, mivel reggelente az önkontrollom egyenlő nullával, és az öntudatom is ekörül tendál, kifejeztem nemtetszésemet.
- Majd meggyógyítom a májad - motyogtam delejes félálomban, mert tényleg nem fogtam fel teljesen a helyzetet, sőt, mondhatjuk, hogy közel sem voltam hozzá. Furcsa. Általában nem engedem meg magamnak ezt a fajta figyelemzavart, most mégis elengedtem magam - mert ha képes voltam ilyen nyugodtan és mélyen aludni, akkor a felkelés után sem fenyeget veszély.
Lassan ébredeztem; fokozatosan kezdtem felfogni, hogy Viktor karjaiban vagyok, még mindig csak feküdtünk egymás mellett, betakarva, a hajnali félhomályban fel-felpillogva egymásra… A tegnap este emlékei felderengeni látszottak, megköszörültem a torkom, s a csillagles, az esti beszélgetések, szavak lenyomatai ébredésre késztettek, ahogy ebben az idilli hangulatban mintha hűvös fuvallat futott volna végig a bőrömön. E sok apró érintésre egy apró, álmos sóhaj szaladt ki a számon, szinte “elégedett” kis mosoly kúszott az arcomra. Olyan jó itt.
Az utolsó, apró csók kiváltképp jól esett. Ahogy lassan kinyíltak a szemeim, és szembe találtam magam Viktorral, az olyan kellemes volt, és nagyon örültem neki a reggeli kómám ködén át.
- Meg tudnám szokni, hogy erre keljek - motyogtam. Kézfejemet végül a szememre téve csúsztam majdnem vissza az alvó állapotba, de a férfi hangja kirántott onnan. Nem is bántam.
- Értettem, hercegem - válaszoltam, majd erőt vettem magamon, s egy hirtelen mozdulattal fel is ültem. Csak akkor tudtam magam további mozgásra rábírni, amikor megéreztem a kávé illatát. Az agyam ilyenkor megnyugszik; “oké, most már tényleg fel tudok majd kelni”, szóval kitakatóztam, hogy emberi formát öltsek egy plusz pulcsi által. Érkeztemmel a meleg levegő is beköszöntött, az elemem szinte önműködően végezte a dolgát.
Hajnalodott. A kezembe kerülő saját bögrémből kortyoltam egyet, s ahogy ezt megtettem, már jobban felfogtam a minket körülvevő színeket, a csillagokat, melyek elkezdtek nappali világosságba fordulni. Viktor fejéhez döntöttem a sajátom, s még pár korty után - láss csodát - értelmes gondolatok formálódtak a fejemben.
- Nagyon gyönyörű. - Szünetet tartottam, ahogy csak bámultam az égbolt alját. - A napkelte a kedvenc napszakom az éjszaka mellett.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675085#post675085][b]Návay L. Viktor - 2017.04.17. 02:39[/b][/url]

Mosolyogva simítom meg kócos tincseit szavai hallatán, és elnézem, ahogy ébredezik. Tetszik, ahogy a szemhéja rebben, az álomtól még kissé ködös tekintete, a mosolya, ahogy egyáltalán rám néz. Azt hiszem, minden perccel kicsit jobban szeretem, és minden egyes kis apróság, amit csak felfedezek, kicsit jobban megbabonáz. Nehezen engedem el, hogy felkeljek végre, és kijelentését hallva még visszafordulok, hogy gyorsan végigsimítsak arcán.
- Ezt én is, de a hajón akkor alszol nálam, amikor csak szeretnél - ajánlom neki. Igaz, én azt sem bánnám, ha a toronyban lenne rendszeres vendég, amikor csak kedve tartja - az előző párom a szobatársam volt, szóval gyakorlatilag nem is tudom szinte, milyen az, amikor valaki nincs ott az idő nagy részében -, kifogást, magyarázatot mindig lehet találni, de így, hogy már nem ott lakom, még egyszerűbb is. Azt azért mégsem szeretném, ha hátránya származna ebből, vagy éppen nekem köszönné meg az eddigi munkámat Kriszpin. Nekilátok végül elkészíteni a kávét. A magam részéről anélkül is felébredek rövid időn belül, és a vérnyomásommal sincs gond, hogy esetleg életképtelen lennék a koffein hiányában, inkább csak megszokás, amire még a bogolyfalvi ház konyhájában kaptam rá.
- Ezt sem mondták még. Tudod, nem vagyok az a szőke, fehér lovon érkező típus, csak egy egészen új Tűzvillámom van, de ha ez is megteszi, én nem bánom - közlöm vele nevetve, és ha már úgyis mágiát használok éppen a kávéfőzéshez is, szórakoztató ötletnek tűnik átváltoztatni egyetlen intéssel a kezem ügyébe akadó tárgyak valamelyikét gyerekrajzokon látható fényes koronává, hogy aztán kissé féloldalasan a hajamba illesszem. A másik mintapéldányt az ágyra teszem mellé.
- Ha tiarát szeretnél, az is megoldható, noha szerintem ez jobban fog állni - vigyorgok rá, és a kávéját is átnyújtom, ha már összeszedte magát annyira, hogy ki is dugjuk az orrunkat a sátorból. Belelépek a bakancsaimba, nem törődve a fűzővel, hadd lógjon, majd kisétálok a sötétbe, és Ricsi hátához simulva burkolózom a takaróba. Egész hideg van kint, de meseszép a táj, ahogy belepi a hó.
- Azt hiszem, sejtettem. Én is szeretem, ezért megéri korán kelni - válaszolom, kissé szorosabban ölelve egy pillanatig, valahogy olyan meglepően jó érzés felfedezni minden újabb kis apróságot, amin osztozunk így vagy úgy, és nem tudom, hogy érti-e ezt a mozdulatomból, de talán. Elmondani úgysem tudnám, milyen is. Futó csókot nyomok az arcára, majd belekortyolok a kávémba. - Sehol máshol nem lennék most szívesebben - mondom ki hangosan, ami éppen a fejemben jár, bámulva közben, hogyan is vált színt lassan az ég alja. - Van kedved sétálni egyet, ha már reggeliztünk is? Az útvonal tervet félretehetjük egy másik alkalomra, most… nem is tudom… csak nézzünk szét, ha már itt vagyunk, aztán meg kitaláljuk, mivel töltsük el az időt, amíg fel nem tűnnek a csillagok. Hm?   - kérdezem, de egyelőre nem érkezik válasz. Szótlanul bámuljuk, ahogy felkel a nap, majd csak reggeli után merül fel ismét, hogy a gondosan megtervezett csillagtúra melyik bejelölt ösvényein tegyünk hosszabb sétát, elütve az időt az esti csillaghullásig.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=675466#post675466][b]Lewy Bojarski - 2017.04.18. 03:37[/b][/url]