Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772736#post772736][b]Harriet O. Wallace - 2019.09.12. 19:35[/b][/url]

- Igazából a sajátod is befektetés is, gondolom. Csak nem pénz, inkább élet - billentettem oldalra a fejem még egy kicsit el is mosolyogva magam az orrom alatt, de csak befejeztem a szájjártatást. Egyelőre. Kényszerem van rá, valahogy jó hallgatóság vagyok ugyan, de mikor érzem, hogy nekem kell vezetni, ha hallani akarom, kénytelen vagyok csipogni. A kijelentését amennyire lehetett nem akartam kinevetni, de bizonyosan igaza van. Nekem ez ettől még nem ilyen komoly, azt hiszem csak az elveim tartanak, használok alkoholt mondjuk sütéshez, de nem magamban, az ételbe borítom. Sosem kapott el a hév, na. A cigit egyszer próbáltam, pár slukk, de ennyi. Nem volt kellemes.
- Nekem is, ne is mondd. Még a tükörnek se hittem el - ingattam is a fejem látványos csodálkozással, ami azért nem volt valódi, de próbálkoztam. Tény, hogy sokat látott, eleget járkálok, mikor tudok a lovardába, ezt nem ott hordom. A versenyeken pláne. A cukrászdában nem nézegetik az embert és így ebben szerintem ki is merült az, hogy lásson bárki. Vagy nem tudta hogy én vagyok! Volt, hogy évek után megkérdezte egy pasas, hogy nem jártam eddig ide. Addig minden évben ott voltam, csak lovas cuccban és legtöbbször apám oldalán, ott a nevelőanyám választott velem ruhát meg minden. Egyből más lett a fekvés. És miután kifordult ettől a gyomrom, megint leszoktam róla.
- Én szeretem Bremzayt, de most még hozzá képest is... csak fura - vontam vállat, mert ha szarul is néz ki, ahogy éppen felém nézett meg a korábbi diskurzus inkább nem mondatja ki magam, csak megemelem a kezeim megadóan, hogy elfogadtam, ha így, hát így.
- Szépek, igen. gondolom nem szépségért vásárolnál, de azért megéri őket végignézni. Van pár oktatóló meg egy-egy versenylónak szánt is, de ritkák, mert viszonylag gyorsan forgó eszközökként mennek - vontam vállat, mert annyira nem voltam benne mint ő vagy a szüleim, én a hallomásból építkeztem, és hittem ezekben. - Hát?
A kérdésre rá emeltem a tekintetem, de aztán csak jött a többi én meg meg is álltam. Ha kicsit is közelebb megyek minimum jön valaki, hogy kész a box, bár most nem arra figyelek, hogy tudjam. - Én nem csak. Azt mondtad nem vagy beteg - csattantam fel, mert emlékszem ám a kaszinósra. - Mondjuk nem úgy nézel ki, mint aki bevallaná, ha vele lenne...szóval... mi az igazi gond?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772739#post772739][b]Bremzay A. Eugén - 2019.09.12. 20:06[/b][/url]

- Sajátot vállalni nagy felelősség, amit érdemes... átgondolni - ízlelgettem a szót pár pillanatig, mielőtt kimondtam volna. Mert az érzelmi kötődést jelent, ami nem minden esetben pozitív. Főleg nem olyanban, ahol nem ártana objektívnak és függetlennek lenni. Admirallal már vagy hét éve együtt dolgoztunk, múltam volt vele, az a kibaszott ló az életem. Nem tudna kevésbé érdekelni az üzlet jelen pillanatban.
- Ezt úgy mondod, mintha baj lenne azzal, ahogy kinézel - állapítottam meg, lassan kifújva a füstöt. Nem értem a nőket, néha még a legszebbeknek is megfordul az az abszurd gondolat a fejében, hogy "Ronda vagyok". Mi a faszom probléma van az agyukkal?
- Fura mi? Nem értem a problémádat - közöltem halálos nyugalommal, még csak rá sem nézve, mert így könnyebb volt. Edlerrel is ez volt anno a gond, hogy olyan rohadtul kotnyeles volt és egy idő után akarva-akaratlanul, de nem akartam neki többet hazudni. Most kezdem magam kissé hasonlóan érezni és még egy kicsit sem vagyok rá büszke, vagy nyugtat meg. Nem.
- Az oktatólovak jók, de abból is csak az idősebbek, a fiatalabbakat bele kell szoktatni, arra nincs időnk. - Többesszámban, nekem nem kell, hogy Bonnie hónapokig futtasson egy lovat, meg dolgozzon vele, mire képes megállapítani, hogy hajlamos lesz-e majd iskolalónak. A visszakérdést ignorálom, csak elnyomom a cigarettám maradványait, majd a szemem megforgatva torpantam meg, nagyot sóhajtva.
- Nem vagyok beteg... Nem tudok róla, hogy lenne betegségem - korrigáltam magam, mert egyik nem zárja ki a másikat, helyette inkább megfeszítettem az állkapcsom pár pillanatra, mielőtt ellazítottam volna. - Nehéz éjszakám volt. Ez minden. Mehetünk, vagy mindenképp megvárjuk, míg a családod jön ki érted?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772755#post772755][b]Bremzay A. Eugén - 2019.09.12. 20:48[/b][/url]

A legtöbb interjúra élből azt mondom, hogy nem, ki van zárva és lehetőleg most azonnal felejtsenek el engem. Nem feltétlenül azért, mert misztifikálni akartam a Bremzay nevet, pedig sokan erre fogták, még csak nem is azért, mert annyira elfoglalt lennék, egyszerűen nem tudom tolerálni a fasz embereket az idióta kérdésekkel.
Így egy kicsit afféle üdítő változatosság volt, mikor nem mint magánszemélyt kerestek fel, vagy üzletembert, vagy lovast, egyszerűen a kaszinó kapcsán. Így kivételesen nem mondtam nemet.
Korán érkeztem. Soha nem szoktam késni, mert minél többet késik az ember, annál kevésbé hiteles és annál tovább kell maradnia, ehhez pedig még minimális kedvem sem volt. Így a megbeszélt kávézó kerthelyiségébe ültem le, viszonylag napos délutánunk volt. De ha nem lett volna, akkor is itt ülnénk, mert feltétlenül el kellett szívjak egy cigarettát. El is foglaltam a helyemet a lefoglalt asztalnál, majd a kezeim az ölemben összefűzve vártam, hogy ideérjen a firkász nő. Nagyon remélem, hogy nem csak az időmet vesztegeti.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772762#post772762][b]Harriet O. Wallace - 2019.09.12. 21:13[/b][/url]

- Vagy beleszeretsz és mindent feláldozol - közöltem szinte azonnal, nem azt mondom, hogy most mondhatják mennyire együgyű és felelőtlen vagyok, de így van. Hajthat aki és amit akar, engem ez nem fog zavarni. Annak idején remek állapotú paciknak mutattak be, egytől egyig a legjobbak lehettek volna, én csak néztem őket, és valahogy összeakadtam a fiammal. Ő makacsabb volt mint a többiek. Fújtatott, látszott, hogy megindulna, nem bírta magát fegyelmezni. Nekem ő kellett, ez ott eldőlt. Engem szeretett is. Hiába nem voltam idős és tapasztalt, velem többet tanult, mint a hivatásossal a lovardában. Aztán csak összenőttünk.
- Nincs, gondolom. Remélem. De ne vegyél már ennyire komolyan, nem mindig vagyok valami bomba, de ha annyira tudni akarod, direkt vettem fel. Én is fel tudok öltözni, ha akarok - közöltem végül ki is fújva a levegőt. Nem azt mondom, hogy komolyabban vett most, mint kellett volna, de talán igen. Nyilván megvannak a magam gondjai a külsőmmel, miért felelne meg minden valakinek magán? Na ugye! De most nem ennek volt itt a köre éppen. Próbáltam úgy kinézni, mint egy nő, nem pedig mint a pajtából szakasztott kislány. Ahhoz könnyebb pedig ruhát szelektálnom.
- Nyomott vagy, Eugén. Biztos ilyen szarul festhettem én is, mikor egy hete nem aludtam - préseltem össze az ajkaim, igazából csak a szemei pirossága volt olyan, ami talán lehetett emiatt. De ki tudja, lehet csak a sok cigarettafüst, őt meg nem zavarná. Én meg minek nézegetek ilyeneket, mint szem, ugyebár... mindegy.
- Sok tényező nem mindegy, ha komolyan gondolja az ember. De mégis vannak, akik csak úgy értelmetlenül költik a pénzt. A nevelőanyám szerint legalábbis sokan nem értenek hozzá, vagy nem befektetésnek sikerül - mert volt már, hog ő is eladott egy lovat, akit még ő maga se vett volna meg. Mutatóba volt, mert csinos, de csak a baj volt vele és ezt nem is titkolta. Annyira.
- Ennek még mindig örülök, de ettől még nem magyarázza meg ezt - mutatom így magunk elé a helyzetre törekedve célozni. Aztán csak sóhajtottam egyet, majd egy mosollyal néztem rá, ha ő nem is feltétlen hajlandó mindig rám nézni, mikor beszél. - Ha nem kezdesz el nyihogni, prüszkölni és repülsz egy kört az udvaron, aligha indulnak meg rögtön - és ez azt hiszem elég öndegradáló, de tény. Rá számítanak, Ránk így nem. Azt hiszem.
- Miért nem mondtad, ha nem alkalmas? NEm tudom mi nyomaszt ennyire, de remélem megoldódik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772768#post772768][b]Antoinette Myra Blackburn - 2019.09.12. 21:29[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772769#post772769][b]Thomas Middleton - 2019.09.12. 21:30[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | x



Szeretek utazni, főleg a lánnyal, ez a mostani pedig egy különösen izgalmas alkalom. Megláthatom, hol élt ő eddig és megismerhetem a szüleit. Nem mintha ez nálunk valamiféle mérföldkő lenne. Legalábbis én nem érzem a súlyát. Remélem, ez nem baj! Őszintén nem is igazán értem, mások miért kerekítenek neki nagy feneket. Vagy hát miért nagyobbat, mint akármi másnak?
Meglehetősen barátnőmre hagyatkozom, ahogy megint mugli közlekedéssel tartunk mugli vidékekre. Mindössze egyetlen hátizsákot hoztam magammal, azt ölelgetem a buszon ülve, vagy éppen dobom vállamra, mikor leszállunk és sétálunk Fehérvárcsurgón. Érdeklődve hallgatom Laut, mindent jól megnézek, és csak néha kérdezek valamit. Figyelem a víg helyieket, eléggé kívülállóként fürkészve mindennapjaikat, aztán a parknál éppen eszembe jut valami és már kérdeznék is idegenvezetőmtől, ám észreveszem, hogy valami elszomorította. Nem értem hirtelen. Később esik csak le, pár perc múlva. Nehezet szusszanok, szemlesütve, ám egyebet sem teszek. Haladunk tovább, minden tekintetben.
Mintha valami távoli helyen járnék. Ha Balatonfüred egzotikus volt nekem, ez a hely egészen nem evilági. Vagy ha ez túlzás is, semmiképp sem ekontinensi. Mintha jóval keletebbre lennénk, egy szegényebb, elmaradottabb térségben, egy-egy felkapottabb résszel. Pedig nem mentünk át másik országba.
Ahogy a házhoz érünk, már szinte teljesen szótlanul követem a lányt, próbálva mindent befogadni. Alaposan körbenézek, el-elmosolyodom, például meglátva, milyen kis külön bejárata van tényleg. Leveszem én is a cipőmet, odabent a szobában pedig a táskámat is az ő táskája sorsára juttatom, mellétéve. Zsebreteszem a kezem, így tekintek körbe kuckójában, egy-egy szegletét jobban megfigyelve. Vajon neki is olyan furcsán kellemes élmény, hogy itt vagyok, mint nekem volt az, mikor az otthonomban köszönthettem?
Megkérdezem aztán, használhatom-e a mosdót, vállam fölött elmutatva az ajtó felé, ami mögött az említett helyiséget vélem, aztán el is tűnök arra kicsit. Kézmosás, miegyéb, megérkezve valahova mindig ezekkel kezdek. Előbukkanok nemsokára és ezt követően beljebb sétálok a szobába, még jobban körbenézek. Közben huzogatom mellkasom táján fehér pólómat, így legyezgetve magam. Nem semmi idő van még mindig és én már nem tudok mit levenni magamról. Kinézek kicsit az ablakon, aztán barátnőm felé fordulok, készen rá, hogy megmutassa nekem a továbbiakat is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772779#post772779][b]Emir Mahfud - 2019.09.12. 21:50[/b][/url]

Meglepődök mikor a lány elkéri a koszos és leharcolt inget, de lovagiasan elkezdem kikötni a csomót, majd kissé megemelkedve kihúzom magam alól. A művelet végén a lány felé nyújtom a ruhadarabot.
- Remélem segít majd valamit… - közlöm és figyelem, ahogy a lány közelebb araszol hozzám. Egy mosoly fut át arcomon, amiben minden benne volt, ami éppen a fejemben jár. Amikor lovagnak nevez elnevetem magam.
– Örülök neki, hogy akkor én lehettem ebben az első… – őszintén szólva lövésem sincs, hogy erre most mit is kéne válaszolni, de most így ennyire futotta. Túlesünk a formalitásokon, majd az események némi fordulatot vesznek. Vagyis nekem úgy fest a dolog, hogy amennyire úgy éreztem, nem füllik a foga a dologhoz, majd ő kezd el közeledni felém. Egy sármos mosoly jelenik meg arcomon, ami innentől kezdve lemoshatatlan lesz, és amiért olyan sok lány dobta már el az … eszét.
- Nos nagyon örülök Myra, hogy találkoztuk. – a lány kézfogása módfelett férfias, határozott kisugárzást tükröz, ami azért eléggé szimpatikus. Emiatt talán én is kissé keményebben fogok rázom meg a kezét, mint ahogy a nőknél szoktam. A hirtelen váltás meglep. Az előbb egy kemény csaj ült mellettem, aztán most meg a fejét vállamra döntve, karomat pakolgatva helyezi kényelembe magát, mint egy törékeny nő.  Huh, kezdem nehezen követni a váltásokat, de még talán megy, illetve reménykedem benne, hogy ez már a végleges Myra lesz. Ahogy karomat átteszi vállán, gyengéden cirógatni kezdem karjának azon részét, melyet elérek. Nem direkt csinálom, csak valami hülye berögződés lehet, de ha őt nem zavarja, akkor nem hagyom abba. Figyelem a lány mozdulatait, amit a poharával művel, majd a kérdése hallatán szélesebb mosolyra húzódik szám.
- Hát igen… Sajnos csak ilyet szabad. Allergia- megvonom vállam és egy cuki kisfiús arcot vágok hozzá. De mikor a lány felé fordulok, és megpillantom mennyire közel van hozzám, arcom komollyá válik, tekintetem pedig mindent elárul. Az orrunk szinte összeér, így pedig az ajkaink is, szóval ha a leányzó úgy gondolja, hogy mégis élne a lehetőséggel, hát most itt a nagy pillanat, hogy lépjen. Én nem fogok. Hogy miért? Mert az előbb valami kosár félét kaptam, túlzottan nyomulni és erőszakosnak tűnni pedig nem szeretnék.
Szóval… – mondom, bár nem tudom minek, de hátha mégis érkezik rá válasz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772780#post772780][b]Bremzay A. Eugén - 2019.09.12. 21:52[/b][/url]

 
Felelet helyett csak bólintottam. Egyszerű képlet, ha nem első látásra szerelem és kapcsolat a lóval, megvenni is teljesen fölösleges. Inkább csak hallgatásba burkolóztam, míg Wallace nagy magyarázkodása kezdett. Összefontam a kezeim a mellkasom előtt.
- Nem, nincs. Ha akarsz? Úgy tűnik, most eléggé akartál - biccentettem oldalra a fejem pár pillanatra, de aztán csak visszahoztam egyenesbe, minden további kommentár nélkül. Miért akarsz, Wallace? Már, engem, nem felöltözni, az elég egyértelmű.
- Az egy hét sok, ott még nem tartok - intettem le, de kriminális éjszakám volt és ha nincs javulás, a következőek is azok lesznek. Gypsy az életem központi figurája volt, nem akartam, hogy valaha akár egy szőre szála is meggörbüljön és mégis itt voltunk.
- Sok embernek egy centet nem adnék, nem hogy a pénzem jelentős részét! Ugyan... - horkantam fel, mert egy lónál sokmindent figyelembe kellett venni, mielőtt pénzt adsz ki rá, közben meg ismertem olyat, aki úgy vett már meg mént, hogy meg sem nézte a családfáját, a jármódját, a fogait. Ez nem így működik, sem tenyészetnél, sem sportlovaknál.
- Nem is kell mindent megmagyaráznom, azt hiszem - tártam szét a karjaim tanácstalanul, majd visszaejtettem magam mellé őket, miközben újabb szál után nyúltam. Túlságosan is magas volt a pulzusom és szétvetett az ideg, nem hiányzott ez most. - Ugye tudják, hogy nem kell szárnyam legyen ahhoz, hogy meglovagoljanak?
Még a szemöldököm is felcsúszott magasra, rezzenéstelen arccal, de igyekeztem minél kevesebb zajt csapni, nem szerettem az extra közönséget, pláne, ha az ilyen családi dolog volt.
Rántottam egyet a vállamon, majd meggyújtottam a cigarettámat, miközben ránéztem.
- Attól, hogy nem jövök el, Admiral nem kezdi el terhelni a lábát, viszont a szavam is hitelét veszti, és a kibaszott aukcióra sem jutok el, ez nem ilyen egyszerű, Harriet - daráltam le viszonylag gyorsan, aztán csak a homlokom masszírozva vettem mély levegőt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772805#post772805][b]Antoinette Myra Blackburn - 2019.09.12. 22:29[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772806#post772806][b]Juhász Laura - 2019.09.12. 22:32[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Elképesztően jó érzés végigvezetni őt a falun, beavatni minden apró emlékbe, ami valamiért fontos számomra. Egy kis röpke bemutató arról az énemről, arról az életemről, ami őelőtte volt. Nem tudom, hogy mérföldkőnek számít-e vagy sem. De jó dolog, nagyon. Ő elég fontos nekem ahhoz, hogy ne csak azt a lányt ismerje meg, aki most vagyok. Hanem azt is, aki voltam. Nem része a múltamnak, de így egy picit olyan, mintha az lenne.
Furcsa lehet neki ezeket az utcákat róni, rá-rápislogok, hogy vajon mit élhet át éppen. Ez a vidék eléggé távol áll, hát úgy mindentől. Nem zajos, nem rohanó, mint Budapest. És végtelenül egyszerű, és nagyon mugli. Picit nekem is szokatlan, pedig hát én itt nőttem fel. De annyira más szemmel nézem már a világot. Ám a kislány, aki állandóan átpördült a hintán még mindig bennem él, kedvem is lenne önfeledten játszóterezni, vagy végigtekerni a fő utcán, mint régen.
Thomas elcsendesedik az utunk végére, sok neki ennyi újdonság, van bőven mit feldolgoznia, ám sajnos ennyivel még nem ér véget a dolog. Csak most jön a java. Szerencsére van kis idő megpihenni, mielőtt jön a neheze: találkozás a szüleimmel. Addig is próbálom magam túltenni azon a szokatlan érzésen, hogy itthon vagyok, a szobámban és amibe az imént engedtem be egy fiút. Egy nem akármilyen fiút, a barátomat. Azt szokták mondani, hogy egy lány szobája intim területnek számít, oda bebocsájtást nyerni nagy dolog ám. Egyet kell, hogy értsek ezzel. A rokonokat sem szerettem beengedni a kis zugomba, de Thomast? Ó őt nagyon szívesen! Örülök, hogy itt van!
Amíg ő felavatja a mosdómat addig én kivadászom az alvó macskát a táskámból, és az ágyamra teszem, nem ébred rá fel. De ha meg is tenné, sem menne el innen. Végigsimítok párszor a puha bundáján, majd mosolyogva pillantok rá a visszaérkező fiúra. Összevonom a szemöldökömet egy pillanatra, de hamar elsimulnak a vonásaim.
- Mindjárt megszerezzük a ventillátort, akkor nem lesz ennyire meleg itt benn. Átmozgatja a levegőt – mondom neki, hozzátéve, hogy mi célt szolgál az említett készülék. Mert ugye nem biztos hogy tudja mi is az a ventilátor. Mivel benne van a további túrában, így el is hagyjuk a szobát, gyorsan gondoskodom vendégpapucsról, amennyiben igényelné. Nekem hiába van, nem veszem fel, kellemesen hűvös a kő, jól esik ilyen melegben. Az előszoba ajtón áthaladva végigmutatom neki a többi helyiséget, a másik fürdőt, wc-t, a szüleim szobáját – ahova csak bekukkantunk - , majd a tágas amerikai konyhás nappali-étkezőbe érünk.
- És, íme itt a másik kis birodalmam – tessékelem be a fiút a konyhába. Azt már korábban meséltem neki, hogy amíg itthon laktam sokszor én főztem-sütöttem, szóval tényleg eléggé a sajátomnak érzem ezt a helyet. Hagyom hogy nyugodtan megszemlélje a berendezési tárgyakat, nekem nem tűnik úgy, hogy sok ismeretlen lenne számára. Talán a mikró. Talán. Majd előveszek két nagy poharat, hogy innivalóról gondoskodjak magunknak.
- Kérsz valamit inni? Vannak gyümölcslevek, ásványvíz, szénsavas üdítőből, ahogy nézem most csak gyömbér … - kérdezem meg a hűtő ajtaját szélesre tárva, hogy lássa a választékot. – Amelyik tetszik azt be is visszük majd a szobámba, úgy is főleg ott leszünk, ja és igen: érezd ám magad nyugodtan otthon!
Mosolygok rá teljesen komolyan is gondolva. Megnézhet, megfoghat bármit, amit csak szeretne. Mivel ebédig van még körülbelül egy óránk, vagyis egy picit kevesebb, így rágcsából csak mértékkel veszek elő. Majd vonulunk is vissza a birodalmamba. Persze ígéretemhez híven ventilátorral. Hamarosan már kellemesebb levegő kering a szobámba.
- Játszak neked valamit? - kérdezem a barátomtól, a zongora felé pillantva. Ha jól emlékszem, akkor jövök neki egy dallal. De ha nem így lenne is nagyon szívesen játszom neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772814#post772814][b]Harriet O. Wallace - 2019.09.12. 22:42[/b][/url]

Mosolyogtam, nem művien, nem is cinikusan, sőt, még csak meg sem próbáltam befolyásoló és direkt lenni, egyszerűen a kérdés hozta ki. A válasz igen, de ezt mondanom sem kell, már megtettem. Aztán valahogy ugyan ez az arcomról elhalványul, nem azt mondom, hogy lelombozó kicsit, mikor elfordul, de valahol most kéne, ha illedelmes meg olyan kis teszetosza lennék közölni, hogy felejtse el vagy éppen, hogy ez nem számít. Nem teszem.
- Szerintem is, annyi talán nekem is csak költői túlzással volt, amúgy nincs baj az alvókámmal... általában - nem mintha kérdezné, vagy kíváncsiság csendülne a hangjából, de ha nem beszélek ki fog? Na, hát helyben vagyunk. Nem tudom mondjuk mi zavar jobban, még nem sikerült eldöntenem. A csend jó vagy rossz? És az, mikor úgy felel, mintha akadékoskodnék? Eskü', semmi szándékos.
- Az emberek amúgy sem érik meg - ingattam is meg a fejem, nem voltam lenéző, egyszerűen kiskorom óta nem mérem őket értékben. Azt hiszem ebben nagy benyomása volt a biológiai anyámnak, aki engem sem tekintett egy idő után értéknek, vagy úgy bárminek. De majd kinövöm. Viszont a lovakban ha nem is maradéktalanul, de jórészt egyetértettünk Bremzayval, ezt már tudtam egy ideje és örültem is neki, azt hiszem ez olyan közös nevező ami nélkül Pacihotelt se bérelhetnék. Sok dolog kedvezményes nekünk így a fiammal. Az élet, leginkább.
- Azt hiszed? - kérdeztem kicsit hitetlenül, magához képest ez olyan furcsán bizonytalanná tette őt, ami még engem is megzavart. Őt mondjuk láthatóan nem, így végül ahogy lelassultam és meg is álltam felé is fordultam már és a házak helyett a tekintetét kerestem. Bár a kezét előbb sikerült megtalálnom. Már nem is igazán tűnik fel külön, ha újabb szál kerül a kezébe. Olyan megszokott, olyan Eugén. Mint a kérdése, amire el is kezdtem nevetni.
- Én tudom, elég sok sejtésem van erről ami azt illeti - még bólintottam is párat magam elé, ahogy közelebb lépdeltem hozzá. - Nem mondtam, hogy egyszerű, csak hogy mindig van lehetőség. Mi történt Admirallal?
Igazából anélkül, hogy kérdeztem vagy figyeltem volna a kezem már az arcán volt, egyrészt mert nem vártam meg, még megint rákezd az elfordulásba, másrészt már egyébként is itt voltam. Ezért is, mint már mondtam is, de nem figyel rám.
Nem figyelt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772829#post772829][b]Thomas Middleton - 2019.09.12. 23:00[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | x



Igen, tény, kivárok, hogy megtudjam, mi az a ventillátor, amiről beszél. Ugyan vannak sejtéseim, hiszen a ventillálás valami légmozgással kapcsolatos. Beigazolódnak a feltevéseim és jobban elvigyorodok, mikor rájövök, hogy azért mondja, mert én meg itt a pólómmal legyezgetem magam. A vendégpapucsot megköszönöm, ám egyelőre nem élek vele én sem. Talán majd este. Most inkább megyek vele a további kalauzolásra. Zsebretett kézzel lépdelek a hűs kövön, nézelődve a varázstalan otthonban. Egészen misztikusnak hat nekem. Ha belegondolok, soha nem voltam még ilyenben. Nem is arról van szó, mely eszközök idegenek számomra vagy melyek nem. Az egész környezet az, ami teljesen más. Itt vezetékek lógnak mindenből, villanyáram hajtja a dolgokat, mindenféle kijelző van mindenütt. Ám még ha ezek nem is lennének, a bútorok, az anyagok, a formák mind idegenek nekem. Nem tudnám rendesen elmagyarázni. Valószínűleg ahhoz hasonlít ez, mintha a múlt századokból sétáltam volna be ide.
Rögtön bólogatok az ivás lehetőségére, ahogy a konyhába érünk. Irtó szomjas vagyok! Jó ég, eszméletlenül! Pedig a csapot is félig kiittam az előbb. Már majdnem kapok a gyümölcslé ajánlatán, ám az üdítő még inkább felkelti az érdeklődésemet.
- Gyömbért kérek szépen - bökök a palackra. Nem akarom csak úgy magamhoz ragadni és tölteni, nem tudom, mi itt a szokás ilyen tekintetben. Egyelőre még megfigyelem ezeket, kipuhatolom. Bár csakhamar arra kér, érezzem otthon magam. Hálásan, ám kicsit zavartan mosolyogva bólintok erre. Szoknom kell itt még.
Miután visszavonultunk a zugába, leülök az ablak alatti, párnázott kis helyre. Iszogatok, járatva szemem mindenfele. Feszengősnek tűnök picit. Mondjuk barátnőm szobájában annyira nem, odakint inkább voltam olyan. Ez valamivel ismerősebb, lazábban veszem, mert valahogy áthatja ő maga.
- Persze - mosolyodom el szélesen, a zongoráról visszapillantva rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772839#post772839][b]Juhász Laura - 2019.09.12. 23:52[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Igyekszem nagyon úgy idegenvezetni, hogy ne vegyek mindent egyértelműnek. Mert neki nem az, ugyebár. Szóval a szokásosnál is jobban figyelem a vonásait, a reakcióit, hogy azonnal tudjam korrigálni az elhangzottat, tovább magyarázni róla, vagy akármi. De azért nekem sem egyszerű ez. Ugyanis nekem fel sem tűnnek azok a dolgok, amik őt megakasztják, addig amíg csodálkozva meg nem szemléli őket magának. Sok ez neki így elsőre, nagyon sok. Tényleg az a legjobb, ha visszavonulunk hozzám.
Elmosolyodom az udvarias kijelentésén, és töltök neki gyorsan a poharába. Nem lenne semmi gond, ha kijönne bármikor tölteni magának innivalót, de azt azért én is tudom, hogy nem nagyon fog élni ezzel a lehetőséggel. Maximum akkor ha én is a közelben vagyok, de inkább akkor sem. Nem baj, a lényeg, hogy tudja hogy nem úgy kezelem őt itt, mintha vendég lenne.
Igazából először a rádiót akartam bekapcsolni, automatikusan, de aztán eszembe jutott ez a lehetőség is. Még úgyse hallott játszani, és nem sokáig lesz ilyen lehetőségünk. Úgy tűnik tetszik neki az ötlet, úgyhogy bólintok egyet, lerakom a még mindig kezemben tartott poharat az íróasztalomra, és a hangszerhez lépek. Szeretetteljesen végigsimítom a billentyűket takaró fát, majd felnyitom és ujjaimat átropogtatva leülök a székre.
- Oké, rég játszottam már, szóval bocsi előre is – halkan ütöm le a billentyűket, alig-alig hozzáérve a pedálokhoz, eleinte tipikus könnyű dallamokat lejátszva. Majd veszek egy mély levegőt és ténylegesen játszani kezdek. Klasszikusokkal kezdem, mindig azzal szoktam. Beethoven, Bach. Aztán modernebb irányba tévedek, mígnem végül egy ingerült szusszanással félbeszakítom az épp játszott Bohemian Rhapsody-t.
- A fenébe, nem emlékszem, hogy van tovább – próbálgathatnám, hátha beugrik, de nem szeretem ha egy jó dallamot félreütök. És amúgy sem éppen könnyű ezt játszani. Félig hátrafordulok a széken, enyhén félrebillentem a fejemet, majd egy tétova mosolyra húzódik a szám és már fordulok is vissza egy teljesen más stílust játszani. Lassan, szomorkásan indul, majd energikusabbá vált, tele mélységgel, tele érzelemmel, tele izgatottsággal …
~ Hé Kölyök! ~ hallatszik egy mély dörmögés odakintről, én pedig azonnal abba is hagyom a klímpírozást. Bocsánatkérően fordulok vissza Thomashoz, hogy ezt most így félbehagyom, de idő van.
- Megyünk! – kiabálok vissza lecsukva a fedelet, majd feltápászkodom. A barátom is így tesz, és hamarosan már ballagunk is ki a nappaliba. Apu rögtön észrevesz, egy gyors pillantással végigmér, kissé talán meghökkenve a ruházatomon. Ja igen, el is felejtettem, hogy régen sose jártam ilyenekben. Majd tekintete Thomasra vándorol.
- Apu, bemutatom neked a barátomat, Thomast – állok meg apámtól több lépés távolságban, széles mosollyal rámutatva a barátomra. Őszintén szólva bármennyire is izgulok mégis marha jó érzés így bemutatni őt. Majd a fiúhoz fordulva folytatom a formaságokat. – Ő az apukám, Béla.
Nem foglalkozok a vezetéknevekkel, azt úgy is elmondják, ha akarják. Meg amúgy is tudják mindketten. Apun rögtön látni, hogy tudja ám, hogy ugyanarról a fiúról van szó, akihez ottalvós miatt kértem engedélyt. Az anyám bemutatása egyelőre várat magára, ha jól hallom éppen molyol valamivel a szobában. Felajánlom, hogy megterítünk, legalább addig is csinálunk valamit, amíg előkerül. Sorba veszem elő a tányérokat, az evőeszközöket, amik az étkezőasztalra kerülnek majd. Apu persze szokásához híven le is ül a helyére és onnan figyel minket, majd Thomashoz fordul, én pedig azonnal félbehagyok mindent és figyelmeztető pillantást vetek apámra. Csak óvatosan Apu! Oh remek, csupán arra kíváncsi hogy van, hogy tetszik neki a mi kis falunk, látta-e már a boltot. Jó, ezek a kérdések rendben vannak. Ugye, rendben vannak?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772846#post772846][b]Thomas Middleton - 2019.09.13. 01:10[/b][/url]

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Attól nem kell tartania, hogy nem szólok, ha szeretnék valamit, vagy nem intézem el magamnak valahogy. Viszont mindenféleképpen valamilyen biztonságot ad nekem az óvatosság, az udvariasság. Abban érzem jól magam, úgyhogy talán most kicsit még el is túlzom. Szükségem van rá, baj pedig nem lehet belőle. Remélem. Az lenne gond, ha ez átcsapna ilyen kínos, mulya félénkségbe, azonban ettől szerencsére messze vagyok.
Kortyolok egyet és várom a lány zongorajátékát. Előredőlve üldögélek, karjaim combjaimon támasztom, a poharat lógatom magam előtt kezeimben. Először még a padlóra pislogok, ahogy a dallamok csendülnek, aztán őt kezdem nézni, csodálva. Figyelem nekifeledkezettségét, szenvedélyes mozdulatait, hallgatom játékát. Én nem értek hozzá, mezei zeneszerető vagyok, bármiféle képzettség nélkül. Elragad hát az élmény. Miután hátranézett rám, felállok, kiiszom még a gyömbért és mögé sétálok, figyelve, hogyan táncolnak ujjai a billentyűkön. Odakapom aztán fejem a kintről, valahonnan a nappaliból érkező felszólítás irányába.
Bólintok Launak, hogy mehetünk, ám egy picit elhúzódik az indulásom, mert nyekkenve még visszalépek táskámhoz, előtúrva belőle egy klasszikus díszű papírszatyrot. Ezzel a kezemben követem hát őt és amint meglátom a férfit, rögvest rámosolygok. Ideges vagyok, basszus. Nyugi.
- Örülök, hogy megismerhetem - lépek előre Lau mellől és nyújtom a kezem nagy mosollyal az apukának, aki úgy hallja, magyarul beszélek hozzá. A muglik nem igazán vehetik észre, hogy itt egy fordítóbűbáj ténykedik. - Hoztam egy kis... öm... tessék - hebegek kedvesen és adom át neki az ízléses ajándékzacskót, benne egy üveg jó borral meg egy nagy tábla, angol tejcsokoládéval. Liam bácsi azt mondta, mindenhova illik vinni valamit és hogy ezzel a kombinációval egy magyar háztartásban szerinte nem igazán lehet hibázni. Barátnőm bedobja, hogy terítsünk, tartok is vele egyből segíteni. Mikor az édesapja megszólít, feltéve nekem pár kérdést, éppen az általam szépen félbehajtott szalvétákat osztom szét.
- Ó, köszönöm. Tetszik itt, igazán helyes kis falu - felelem a rám jellemző derűvel, lelassulva a tennivalóimban némileg. - A boltot még csak kintről láttam, de... megnézzük majd, gondolom - pillantok össze a lánnyal megerősítésért. - Igazán klassz, hogy itt lehetek és láthatom, hol nőtt fel Lau. Meg hogy megismerkedhetem Önökkel - bólogatok, miközben mondom, ami csak a számra jön. Nem betanult ez a szöveg. Teljesen őszinte, mint mindig. Az más kérdés, hogy van egy véleményem mind a környezetről, mind a szülőkről, és egyik sem túl szívmelengető, viszont ezek most nem merülnek fel bennem. Hiszen egy részt ösztönösen mindig a jóra koncentrálok, másrészt semmi értelme nem lenne. Nem azért vagyok itt, hogy kioktassam az édesapját bármiről vagy kifejezzem neheztelésem akármi miatt. Ha a lány ezt akarná, ezt várná el, megtenném a magam módján. Viszont én ilyesmiről nem tudok. Nem ezért vagyunk itt. Vendég vagyok a házukban, a lányuk kísérete. Tudom, hol a helyem. Ezzel soha nem volt gond.
- Csak a meleget szokom meg nehezen - vigyorodom el, utalva az albioni szervezetemnek már túl déli magyar éghajlatra, röviden törölve egyet homlokomon kézfejemmel, miközben lépek tovább a következő helyhez, lerakva az egyik szemben lévő tányér mellé a szalvétát. Ahogy előre hajolok, ezüst keresztem kibukik pólóm nyaka alól és innentől felsőmön kívül lóg tovább.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772849#post772849][b]Bremzay A. Eugén - 2019.09.13. 01:13[/b][/url]

- Általában? Mi okoz álmatlan éjszakákat? - érdeklődtem egyszerűen, minden különösebb kommentár nélkül. Nem szoktam személyes infókban kotorászni, de. De. Vannak olyan emberek, akikkel kivételt teszek. Nem sok, szerintem egy kezemen meg tudnám számolni, hogy kiktől kérdezek a kötelezőn túl. Pechjére, Wallace ebben a kis számban benne van.
- Ebben jobban igazad van, mint hinnéd - világítottam rá a problémára, hogy hiába fiatal, attól még erre most nagyon ráérzett, én is sokszor így viszonyulok az emberekhez, pedig tudom, hogy nem így kellene. Ez nem változtat a tényen, hogy így tettem és fogom is tenni valószínűleg, míg koporsóba nem raknak, ami azért belátható távon belül fog történni.
- Tudom - korrigáltam magamat, mielőtt még bárki azt hiszi, hogy nem vagyok elég határozott férfi, mert de. Nincsenek gondjaim a döntésekkel, csak van, amit egyszerűbb így tálalni. A tekintetem kereste, én meg a legjobb tudásom szerint igyekeztem elkerülni azt, egy darabig kifejezetten sikeresen.
- Valóban? Tapasztalt nő vagy - mértem végig, ahogy egyre közelebb lépdelt hozzám, talán egy pillanatra meg is volt a késztetés, hogy kihátráljak, de végül nem tettem meg. A szabad kezemmel a halántékom masszíroztam, mikor a nő az arcomra tette a kezét, nekem meg kiült az értetlenség a vonásaimra. Kicsit talán le is szegtem az állam, az arcába bámulva, aztán felszusszantam. - Reggel még minden rendben volt, aztán tegnapelőtt estére, mikor behoztuk a karámból, sántított. Tegnap reggelre nem terhelte és ez nem igen látszik javulni. Félek, Hattie.
Könnyebben volt kint a számon a vallomás, mint azt szerettem volna, le is dobtam a félig elszívott szálat, a kezem az övére téve, a tekintetét keresve. Miért vagy még itt?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772850#post772850][b]Harriet O. Wallace - 2019.09.13. 02:12[/b][/url]

- A globális felmelegedés, a gazdasági válság, a féreghajtók hatása, anyám, az afrikai éhezés, a vízszennyezés... mi nem okozhat? - tettem fel a kérdést a hadarásom után, mintha ezzel lerendezném. Nyilván nem. Mondjuk nincs nekem semmi komoly bajom, néha rosszakat álmodok, és vannak dolgok, amik nem akarom, hogy újrakezdődjenek ha visszaalszom. Álmatlan, mert nem akarok aludni, az nem ugyan az. Ilyenkor sütök, recepteket írok, gyakorlatsort állítok össze magunknak a pacikával. Hasznos idő.
- Lehet - rendeztem le egyszerűen, mert ha így is van, gondolom ez valahol keserű dolog, még ha én vagy ő a magunk kis indokaival máshogy is látjuk. Mondjuk mentségemre legyen szólva, én megpróbáltam párszor elhinni az ellenkezőjét. Nem igen jött be, így hát el is engedtem, hogy megcáfoljam.
Tudja, én tudom, most, hogy tudjuk inkább el is felejthetjük. Nem vagyok az, aki majd ebbe is beleköt, van elég más. Illetve nem is igazán akarok, ki vagyok hogy kérdezzek? Persze érdeklődni egy dolog arról, mi van vele, megint más számon kérni. Tegyük hozzá, eleve nem ilyennek szántam a kérdéseim, elcsúsztam, talán túlságosan akartam. Még sóhajtottam is egyet, ahogy néztem őt, majd bólintottam nagyokat.
- Így van, nálam többször senki nem próbálta tökéletesre sütni a képviselőfánkot, és kevés nő tudja kézzel úgy felverni a tojáshabot, hogy azon akár könyökölni is lehessen bűntelenül - húztam ki magam kicsit büszkén, mert persze ha a beszélgetéseinkről volt szó, nem a cukrászság a fő profilom, de bármilyen hihetetlen, más sem. Nem tartom magam pengének, mert próbálgattam ezt-azt. Pláne ha valami szar volt, ahhoz vissza se tértem.
Ott voltam előtte. Ha akarta, ha nem. Ha kérte, ha nem. Ha tehetett volna ellene, ha nem. Néztem rá, talán csak addig vettem el a szemeim az övéiről, még a keze az enyémre tartott és kinéztem arra. Nem akartam kiprovokálni, hogy még szarabbul érezze magát, de úgy látom helyben vagyunk. Én ezt nem szerettem volna, azt sem, ha ilyet él meg. Nem csak ő, bármelyikünk. Én is tűzbe mennék a patásomért, nem kevésbé tenné Bonnie is például. Szomorú lettem, mert értettem, éreztem mi ebben akkora gond, miért mondja azt, amit. Tőle valahogy még nagyobb súlya volt a szónak, amire kicsit össze is rándult a gyomrom és az ajkaim is. A kezem lassan csúszott át a tarkójához, hogy közelebb húzzam és nem igazán kérdeztem vagy kérleltem, csak átkaroltam a nyakát és úgy húztam közelebb és szorítottam magamhoz. A jobbom a hajába futott, de inkább megnyugtatásként simítottam végig. Befogtam, kivételesen a számat is. Nem értettem miért jött, én sem tettem volna. Engem sem érdekelt volna ez vagy az hogy itt vagyok, ha nekem ott kell lenni. Bármilyen szarul is hangzik.
- Ha hátul kezdünk a versenylovaknál spórolunk vagy egy órát... és sok embert. Előbb visszamehetünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772862#post772862][b]Dr. Halty L. Zaina - 2019.09.13. 12:37[/b][/url]

Sokan mondták már nekem, hogy bármilyen kis nyünny is - igen van ilyen szó, és használom is, köszi - a személyiségében, valahogy mindig szeretek olyan embereket meginterjúvoltatni, akiktől az emberek legtöbbjének áll a szőr a hátán. Nincs ez másképpen ma sem, mert az interjúalany egy igen befolyásos férfi, akinek a neve lehetséges, hogy majdnem mindenhol ismert. Bremzay Eugén azok közé a businessmanek közé tartozik, akik - ha pontosak az információim, de azért nekem sincsenek tévedhetetlen forrásaim - csak a biztosra mennek, és már ha csak abból indulok ki, hogy milyen messze jutott a férfi, aki tőlem nem messze ült le nemrég az asztalnál, akkor engedek a híreknek és kijelentem, hogy elhiszem. Öltönyben van, igen jól áll neki, de a kisugárzása mégis ad valami olyasmit, hogy még a pincér is habozással menjen oda. Együtt mozdulok a pincérrel, ahogy ő elindul, úgy én is felkelek a padról és indulok el a férfi felé. Könnyed léptekkel közeledek, nem sietek, és még így is az időpont előtt három perccel állok meg az asztala mellett. Kellemes mosollyal tekintek le rá.
- Halty Lianna Zaina - nyújtom felé jobb kezemet. Szívem olyan hevesen dobog, hogy megmerem kockáztatni a szívinfarktus kockázatát, de ha meghalok is belé lehozom ezt a cikket. Végül is, ez a hivatásom, és ha kell meghalok érte, nem? Szépen néznénk ki... - Szabad? - engedem el a kezét, miután megtörtént az elvárt formalitás és bemutatkozás, hogy a vele szemben lévő székre tegyem azt jelzésképpen. Ha ezt apám meg tudja nem elég, hogy büszke lesz, de még pezsgőt is bont, amiért ennyire bátor voltam. Mert kérem, igen, nálam ez bátorság, mert a férfi határozott és magabiztos kisugárzása mindenkit elsöpör, aki a közelünkben ül. Ha a válasz pozitív, akkor helyet foglalok vele szemben, ha nem, akkor nem is tudom... állok tovább, mint egy ügyes.
- Köszönöm szépen, hogy időt szakított rám - mosolygok őszintén a férfira. Talán több időnk lesz - remélem -, mint öt perc, és nem kell kapkodnom, mert akkor biztos, hogy elvérzek. Így sem tuti, hogy fogom tudni tartani magam, de nagyobb esélyt látok rá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772890#post772890][b]Emir Mahfud - 2019.09.13. 15:57[/b][/url]

Mikor közlöm vele, hogy alkohol allergiám van látom rajta a meglepődöttséget, ami egyébként nem lep meg. A legtöbben tudnak róla, hogy létezik ilyen, de ennek ellenére is furcsán nézek rám. Aki pedig sose hallott róla – mert ilyen is van – annak az első kérdése, hogy akkor eddig még egyetlen korty alkoholt sem ittam? Ilyenkor el szoktam mesélni, hogy de, ittam már, aztán azután derült ki a kórházban, hogy allergiás vagyok rá.  Aztán mivel utálom a kórházakat és kerülöm őket, így inkább nem iszom. Na de most ez nem az a pillanat, ahol ezt el kéne mesélnem. Ez most sokkal inkább másról szól, és sokkal inkább más irányba tart, mint a kommunikáció. Vagyis szeretném ezt hinni, hogy nem csak egy-két csók lesz. Bár őszintén szólva nekem már akkor is jó estém lesz, ha csak annyi lesz. Myra szemébe meredek és állom az egyébként elég durva pillantását. Látom, vagyis inkább érzékelem, hogy valami történik a kezében lévő pohárral, majd ezt követően a kezét érzem arcomon. Itt már akarva akaratlanul egy eléggé tipikus mosoly jelenik meg arcomon, ami mindent elárul. Érintésének köszönhetősen szemeimben eddig nem látott csillogás tűnik fel. A cirógatás is elmarad menet közben, de kezemet nem veszem le a lány válláról. Amikor orrunk összeér lehunyom szemeim, szinte már ösztönösen, majd mikor megcsókol, a vállán lévő kezem kissé lejjebb csúszik, majd Myra tarkóján állapodik meg. A csókot természetesen viszonozom, és cseppet sem finomkodom. Ugyan minek tenném?! Eléggé egyértelművé tette, hogy benne van a buliban, szóval akkor élvezzük. A csók után –ami elég hosszú és szenvedélyes lett - elhúzódok tőle és fejemet visszadöntöm a bódénak, de közben a mellettem ülőt nézem.
- Szóval Myra, mik a terveid az este további részében? – kérdezem egy apró és sokat sejtető mosoly kíséretében, végezetül pedig iszom egy kortyot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772893#post772893][b]Gálffy Erik - 2019.09.13. 16:12[/b][/url]

A lány hangja olyan, mintha kissé kezdene pánikba esni, vagy legalábbis nem érezné eléggé komfortosan magát.  Ennek a helynek pedig pont a nyugalom és a kikapcsolódás lenne az értelme, élvezni a csendet, érezni a fák és virágok illatát, megnyugodni és lazítani. De rajta pont az ellenkezőjét látom, amihez a drága gondnokunk is hozzá tett, mikor ha jól sejtem iderángatta szegény lányt. A kérdésemre egy lehet a válasz, szóval akkor nagy esély van rá, hogy már találkoztunk, de ha megköveznek akkor sem jut az eszembe, hogy mikor és hol. De a válaszából arra következtetek, hogy neki sincs lövése róla. A kérdés hallatán elmosolyodom, és ez legalább ad egy támpontot, hogy merre kellene indulnom az ismeretség tekintetében, mivel az említett település a boszorkányok és a varázslók körében ismert és lakott hely.
- Természetesen. – egy széles mosoly terül el arcomon, mivel ez valami tesztféle volt a részéről… Ügyes, módfelett ügyes! Majd ezután tüsszentek és fújom ki orromat, amire megjegyzés is érkezik.
- Oh, ez a legjobb rá ... Odabent megőrülnék, utálok feküdni és nézni a plafont. – megvonom vállaim, majd egy sóhaj tör fel belőlem. Mintha anyámat hallanám, mikor a leányzó ecseteli, hogy mit kéne tennem, illetve mit nem. 26 éves vagyok az Isten szerelmére… De szerencsére nem rugózik tovább rajta, amiért igen csak hálás vagyok. Egy kicsit köhögök, de azért figyelek és hallom is, hogy mit mond.
- Hát ma már innen sehogy nem fogsz tudni eljutni Pécsre, de holnap szívesen elviszlek, ha gondolod. – válaszolok neki és valahogy sejtem, ez az opció annyira nem fog tetszeni neki. Így még mielőbb beleesne a pánikba folytatom tovább a mondatot. De nyugi, abba a kastélyba van pár szabad szoba, ahol el tudsz tölteni egy estét, illetve vacsora is lesz. Szóval akkor a vendégem vagy mára! – bár a nevét még továbbra sem tudom, illetve semmit sem tudok róla, de nem tűnik veszélyesnek, se gyilkosnak. Szóval az áldott jó lelkem fog egyszer a sírba vinni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772899#post772899][b]Zippzhar Mária Stella - 2019.09.13. 19:06[/b][/url]

Dimi bábácsi és az ELME játéka
*-* Kész vagyok, mehetünk!- 🎶

Mikor nem érkezik helytelenítés, igazából nyugodtabban pakolászom a köveket, és úszom az árral. Észre se vettem, hogy mennyire befeszült a vállam, ezt most leengedem, ahogy társalgás alakul ki. Elvigyorodok Dimi bácsi mondatán, és helyeslően hümmögök egy sort.
- Kivéve ha velem szemben eszik valaki, onnan mindig hamar felállnak, mert elmegy az étvágyuk. Lehet a baracklekváros tejfölös tészta, vagy a pirosarannyal megkent mákos bejgli lehet az oka. - Úgy teszek mint aki eltöpreng a miérteken, és a két fiatal (mármint bocsánat Dimi bácsi, természetesen szintén nagyon fiatalnak tetszik lenni, de most na ők jobban) elkerekedő szemmel néz össze. Csak bólintok, hogy nem viccelek, tényleg ilyeneket szoktam enni, mire hitetlenkedve nevetik el magukat. Szépen megköszönöm a limonádét és a poharat is, és olyan szinten elkényelmesedek a helyzetben, hogy lassan lábaim is kalimpálni kezdenek alattam. Ez valami olyasmi lehet mint kutyáknál a farokcsóválás, ha megnyugszanak, csinálják, és mindenki tudja, hogy minden rendben van.

Kifejtem, hogy mennyire sajnálom, hogy a bagolykőben nem tanítanak több olyat amit a mugli sulikban szokás. Magyart, irodalmat, matekot, fizikát... de kijelentésem nem arat osztatlan sikert, azt mondják nekik még az is sok volt amit akkor kellett. Így csendben sajnálkodok tovább, majd kijátszom a köröm.
Felmerülnek a házak, a számon pedig meggondolatlanul rögtön kiszalad, hogy egy fában élünk. Illetve nem, már ugye nem, helyesbítek, most már csak olyan mintha az lenne. Nem is kell bőven kifejtenem, a tornnyal történtekről hallottak ők is. Vidámabb témákra terelődik a szó, elmesélem hogyan néz ki a lombok közötti rész, már csak hallásra is nagyon tetszik nekik. Szorgalmasan igyekszem a játékban, meg is lepődök amikor egyikük kijelenti, hogy ő akkor most igazából nyert. Öööh, meg nem mondom honnan gondolja, mert továbbra sem igazán látom a játék értelmét.
- Köszönöm a játékot - mosolyodok el azért, hiába nem tudom még mégis mit csináltam. Valószínűleg becsúszott nálam pár szabálytalanság is, de lehet látszott hogy semmi közöm a témához, és nem szúrtam el olyan nagyon, szóval nem szóltak rám.
- Nagy gond lenne ha hoznék valamilyen kártyát most? - nézek körbe bociszemekkel. Ha beleegyeznek kerítek két pakli franciát, majd csak az egyiket emelem fel, felajánlva az egyetlen kedvenc játékomat. - Kent-kupé?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772901#post772901][b]Juhász Laura - 2019.09.13. 19:39[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Nem esik jól, hogy félbe kell hagynom azt a zenét. És annak sem örülök, hogy így, hiszen még annyi mindent szerettem volna mondani a fiúnak, mielőtt betoppannak a szüleim. Azt például említettem valaha, hogy kiskorom óta így szólít apu? Vagy azt, hogy egyáltalán mire készüljön, mire számíthat tőlük? Nem emlékszem, jézusom, nem emlékszem. Az lesz a szép ha teljesen felkészületlenül lép be az oroszlán barlangjába, ami sajnos eléggé valószínű. Csupán abban tudok reménykedni, hogy igyekeznek viszonylag normálisan viselkedni.
Kérdő tekintettel nézek vissza az ajtóból Thomasra, majd a kezében tartott csomagra. Majd újra rá. Meglep, hogy hozott valamit, először nem is értem, hogy miért meg, hogy kinek, de aztán bevillan ez a kis aprócska illemszabály-szerűség. Nem kommentálom a dolgot, túlságosan is feszült vagyok hozzá. A bemutatás jól sikerül, apám is elmosolyodik a határozott fellépés láttán, közli, hogy ő is örül, hogy végre megismerheti, ám meglepődik ő is az ajándék láttán. Komótos mozdulatokkal veszi ki a zacskó tartalmát, megszemlélve azokat, majd szigorú kifejezés költözik az arcára, ahogy hozzám fordul.
~ Te mondtad … ? ~ érkezik a kérdése, mire azonnal megrázom a fejem. Ó nem, ehhez nekem semmi közöm. Biccent egyet, majd visszafordul Thomas felé és hümmög egyet. Nem bírom én ezt a feszültséget, fogalmam sincs, hogy mi járhat a fejében apumnak, így inkább bevetem a kétkezi munka ötletét. Bármit, csak lekössön. Igazából azt akartam ám mondani, hogy elkezdek megteríteni, de persze ezt sem úgy sikerült. Mindegy. Csupán fél füllel hallgatom a barátom válaszát a kérdésekre, a hanglejtéséből tudom, hogy pozitív dolgokat mond. Igazán diplomatikus. Egy apró elbizonytalanodás van benne csupán, erre felkapom a fejemet. Jaj dehogy akarom én megnézni a boltot! De várjunk, miért kérdezi meg apu, hogy láttuk-e? Hol volt ő?
~ Remek-remek. Akkor akár rá is nézhetnétek pár dologra, meg Kölyök, kifogytunk a spéci ékszerekből, összedobhatnál párat. Azt nem mondom, hogy vedd is át egy kicsit a boltot, pedig anyád örülne neki, egész délelőtt ő tartotta a frontot. Boriska néninek kellett kiszállítanom a szokásos gyógyvízéből ~ tipikus Apu. Válaszul csupán hümmögök egyet, nem most fogok belekezdeni egy újabb értelmetlen vitába. Már-már azt hiszem, hogy figyelmen kívül hagyja a fiú válaszát, de mivel én nem reagáltam neki, így újra hozzá fordul. Alaposan szemügyre veszi a fordító medált, amiről ő ugye nem tudja, hogy az, de azt hálistennek nem kommentálja. Pedig nagyon nincs oda a vallásokért. Megnehezíti az emberek rászedését, ha hisznek ilyesmikben.
~ Jól van fiam, jó ízlésed van ~ - mutat rá az asztalra kipakolt borra és csokira, miközben elismerő tekintettel nézi a fiút aprókat bólogatva. Éppen az utolsó helyre lépek, hogy letegyem az evőeszközt, amikor ismét hozzám fordul.  ~ Neked is Kölyök. Udvarias, jól nevelt a srác … gondolom igazi kis gentleman, mi? ~
Megdöbbenve bámulok apám kérdő tekintetébe, majd pislogok párat, ahogy észreveszem a lényeget. Megnyugszom, végre valahára, kicsit enyhül a bennem lévő feszültség, és ez jól láthatóan ki is ül a vonásaimra. Apám elégedett, az alapján amit eddig látott. Őszintén szólva arra számítottam, hogy egyszerűen levegőnek fogja nézni, vagy elkezd belekötni mindenbe, ahogy velem szokta tenni. Azt nem mondom, hogy teljesen normálisan viselkedik, de ennél jobb úgysem lesz.
- Igen – válaszolom egyszerűen a barátomra mosolyogva, majd a tálalószekrényből kiadogatom a poharakat. A hűtőből előveszem a Budapest ragut tartalmazó lábast, alágyújtok gyorsan. A rizst a mikróba dobom megmelegedni. Kavarok egyet a tűzhelyen fortyogó ételen, majd kiveszek belőle egy kis kanállal, hogy megkóstoljam. És már nyúlok is pár fűszerért, mert ezt így túl erőteljesnek találom. Pár olasz zöldfűszer tompítja majd az ízét.
~ Nincs benne erőspaprika, ahogy kérted ~ szólal meg köszönés nélkül a konyhába lépő nő. Lassan felé fordulok, nézem a markáns vonásait, hosszú barna haját, állandóan komor tekintetét. Csupán pár másodpercig néz engem, és már siklik is tova a pillantása Thomas felé. Azonnal kiül anyám arcára a rosszallás. ~ Üljön csak le fiatalember. Laura, te elfelejtettél mindent abban az iskolában, amit tanítottunk neked? Nem dolgoztatjuk a vendéget ~ mondja anyám, ellentmondást nem tűrő hangon, ám rámosolyogva a barátomra. Összeszorítom a számat és csak biccentek Thomasnak, hogy nyugodtan tegye, amit kér tőle. ~ Elnézést, be sem mutatkoztam. Juhászné Takáts Hajnalka vagyok, Laura anyukája. Lányom, mélytányért nem vettél elő? Levest is eszünk, benn van a hűtőben, nem kell melegíteni. ~
Elzárom még a gázt, majd gyorsan befejezem a terítést, és kiveszem a hűtőből a levest. Megkönnyebbülve ülök le végre a fiú mellé, a mozdulat közben egy pillanatra hozzáérek a vállához. Ez a kis apró érintés is sokat javít a kedélyállapotomon. Apám felénk löki a merőkanalat, amit egy másodpercnyi tétovázás után meg is fogok.
- Szedjek neked? Gyümölcsleves – kérdezem meg a barátomtól, rámosolyogva. Hallom a szüleim felől érkező szusszanásokat, és rájövök, hogy tesztnek vetettek alá. Miután mindenki tányérjába kerül a kellemesen hideg levesből hallgatásba burkolózunk. Nem szoktunk beszélgetni, sőt igazából együtt enni sem. Rá-rápislogok Thomasra, hol mosolyogva, hol picit bocsánatkérően grimaszolva. Ez van, ilyen a családom.

/400. hsz   /

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772926#post772926][b]Antoinette Myra Blackburn - 2019.09.13. 20:12[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772942#post772942][b]Thomas Middleton - 2019.09.13. 21:24[/b][/url]

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Felkészített-e a lány arra, ami rám vár? Egyáltalán nem. Az ismeretlenbe megyek, átlépve a kis külön részlegének küszöbét. Hogy fel tudott volna-e készíteni? Kétlem. Talán jobb néha, ha fejest ugrasz valamibe. Nekem biztos. Ha már előre tudom, mire számítsak, annyit bonyolítom magamban az egészet, míg a végén teljesen ráfeszülök.
Nem igazán veszem észre, hogy talán gondot okoztam az ajándékommal, mert miután átadom, nem figyelem ám árgus szemekkel, mit szól hozzá az apuka. Az oké, hogy Lauhoz odafordul valamivel, ám nem tudom hová tenni. Nade megyünk is készülődni az ebédhez. A közben folyó beszélgetés alkalmat nyit rá, hogy ismét beletenyereljek valamibe. Nem tudtam, hogy a bolt tabu. Igazából az a helyzet, hogy mesélt bár a szüleiről barátnőm, eléggé összefolyik minden. Inkább az érzés maradt meg bennem velük kapcsolatban. Az, hogy megérik a pénzüket. Csak most kezd előjönni pár konkrétum, ahogy meglátom a lányon, hogy pl. talán mégsem akarná megmutatni az üzletet. Összevonom szemöldököm és az édesapjára nézek. Spéci ékszerek? Beállni dolgozni? Nem szólok semmit ezekhez, látszani sem látszik rajtam semmi, csak egyikükről másikukra vándorol tekintetem, miközben folytatom a terítést.
Rámosolygok a férfira, amikor elismer az ízlésem miatt. Magamhoz képest kissé erőtlen ez a mosoly, mert picit zavart vagyok, viszont valakinek, aki nem ismer engem, végtelen kedvesnek és jelentősnek hat. Ahogy aztán a lányának kezd el dícsérni engem, szemérmesen lesütöm a szemem és pakolom tovább csöndesen az evőeszközöket. Éppen csak Laurára sandítok, ahogy helyesel a velem kapcsolatos elképzelésekre. Éppen befejezem aztán az asztalt, amikor megérkezik a negyedik fő. Mosolyogva rátekintek és rögtön bólintok is neki, hálásan a helykínálásért. Kicsit ide-oda nézek köztük, ahogy rászól a tüsténkedő konyhatündérre. Kezet nyújtok aztán a nőnek, most, hogy nyitott felém a bemutatkozással.
- Thomas Middleton - adok teljes nevet a teljes névért cserébe. - Szerettem volna segíteni - nyugtatom meg afelől, hogy nem fogtak be engem semmire, örömmel tettem. Viszont eléggé elengedem különben a fülem mellett azt, ahogyan beszél a gyerekével. Úgy érzem, ez nem tartozik rám. Mintha belelesnék egy család életébe úgy, hogy éppen nem kéne. Elzárom magam. Valószínűleg ezzel mindenki jobban is jár így. Tétovázok még kicsit, barátnőm felé pislogva, biztos meglesz-e már a többivel egy maga, ám úgy látom, én itt már csak láb alatt lennék, szóval leülök, ha egyszer már az anyuka intésével megtudtam, melyik lett nekem szánva. Rámosolygok a végre valahára mellém kerülő szőkeségre.
- Kérek szépen egy kanállal - bólintok és csak azért szerénykedem, mert nem igazán ettem még ilyet, ott hagyni pedig nem akarnám. Inkább repetázom majd, ha annyira ízlik. Mikor már mindenkinek van a tányérjában, emelem fel kezem az asztalról homlokom felé, ám még a mozdulat elején megállok. Nem vagyok biztos benne, hogy kéne-e ezt most. Azonban hiába nem az én otthonomban vagyunk, nem az én családommal, ez bensőséges környezet. Csak étteremben és hasonló, nyilvános helyeken nem imádkozom nagyobb étkezés előtt. Szerintem nem esne jól nekem, ha most nem tenném. Úgy döntök inkább tehát, nem csinálok felhajtást belőle. Keresztet vetek, összefűzöm kicsi ujjaimat, nézem a levest, míg elhangik bennem az ima, ismét kereszvetés és már fogom is a kanalat, körbemosolyogva. Mivel látom, ők nem azok a kifejezett asztalnál társalgók, én sem forszírozom. Különben egyáltalán nem zavar. Mindössze azt engedem meg magamnak, hogy elismerően hümmögjek és bólogassak, illetve kérjek is még egy fél kanállal. Jól esik, milyen hűs ez a gyümölcsös fogás. Tudnék venni én is, csak úgy sejtem, a végén még a lány kapna érte. Ugyanezen okokból nem kelek fel összeszedni a mélytányérokat sem meg egyáltalán, a továbbiakban nem nyüzsgők úgy, mint eddig. Lau kezére adom, amit tudok, ám igyekszem nem pattogni. Ízlik nagyon a ragu is, noha azt valamivel lassabban eszem és néha a számon át lélegzek kicsit. Valóban nem erős, amiért igazán hálás vagyok, viszont fűszeresnek tényleg fűszeres. Sokat fogok inni utána.
- Igazán finom volt minden, köszönöm - biccentek, inkább ránézve mindenkire picit, mert fogalmam sincs, melyik kinek az érdeme. Erős tippjeim persze vannak. Ahogy így körbepillantok, az apukán valamivel hosszabban ott marad a tekintetem. Nem hiszem, hogy feltűnő lenne, csak most jövök rá, mi az, ami miatt főleg nem igazán van most felszínen a rosszallás bennem: Laut látom benne. A szemei, a vonásai, egy-egy mozdulata, mind őt idézik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772955#post772955][b]Juhász Laura - 2019.09.13. 22:38[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Elcsípem a furcsa pillantást a barátom részéről, és rögtön fel is jegyzem magamban, hogy ezekről majd még szót ejtünk, ha már kettesben leszünk. Igazából egyáltalán nem kerülendő téma a bolt, sőt az sem gond, ha meg szeretné nézni. Csak pont az ilyen kijelentések és kérések miatt gondoltam volna úgy, hogy kihagyjuk. Mert tényleg nem azért jöttünk most ide, hogy mint valami kis manó nekiálljak ékszereket készíteni, rátukmálni emberekre mindenfélét…igaz, hogy ezt nem tettem soha sem. Azt adtam nekik, amire tényleg szükségük is volt, ami tényleg hatott is az emberek bajaira. Ezért voltak annyira speciálisak. Mert személyre szabott. Most, hogy még konyítok is valamit a mágiához meg a gemmológiához, így nem nehéz rájönni, hogy apám arra utal, hogy bűvöljem meg őket. Vagy a vevőket, neki aztán édesmindegy. Csak sok profitot hozzon. Talán majd zárás előtt megnézzük mi is a helyzet ott, akkor már úgyse szokott rászedhető vevő lenni.
A hideg gyümölcsleves az most zseniálisan jó ötlet volt anyámtól, mondanám hogy ráérzett valamire, de eléggé valószerűtlen. Szüleim persze figyelik minden mozdulatunkat, nem feltűnően ugye, de ránk pillantanak elég sokszor. Azon, hogy kiszolgálom a barátomat összemosolyodnak, ezen nem is lepődök meg. És azon sem, ahogy döbbent pillantásokat váltanak az imádkozó fiú láttán. Ők nem zavartatják magukat, már rég kanalazgatnak, én azonban várok. Apám rám néz, én pedig rezzenéstelen tekintettel nézek rá vissza. Igen, imádkozik, igen megvárom, amíg végez. Mi ezzel a gond? Semmi? Jó, én is úgy gondoltam.
Amikor végzünk összeszedem a tányérokat, berakom őket a mosogatóba, majd kirakok még pár innivalót az asztalra és visszaülök a helyemre. Egy ideig még ejtőzünk az asztalnál ülve, szüleimnek még van egy kis idejük, mielőtt vissza kell menniük. Én pedig várakozva pillantok hol az egyikükre hol a másikukra. Nos, mikor kezdünk bele a témába? Kisvártatva apám megköszörüli a torkát, én pedig felkészülök lélekben.
~ Lil írt neked, de ezt már tudod. A dohányzóasztalon van a levél, a magazinok alatt. Nekünk most vissza kell mennünk dolgozni, ha kedvetek van majd benéztek úgy is. A többit majd megbeszéljük késő este. Gondolom úgy is te alszol itt kint, Kölyök ~ elhangzanak a lényeges dolgok, amikre majdnem végig bólogatok. Az utolsó kijelentésre húzom csak fel a szemöldökömet és rázom meg a fejemet.
- Nem. Senki sem alszik kint – mondom határozottan. Anyám elkerekedő szemmel hebegve néz rám, hogy de hát, azt még is, hogy gondolom, gondoljuk, de apám elhallgatatja egy intéssel. Kicsit félrebillenti a fejét, ahogy olvasni próbál bennem. Határozottan nézek rá vissza, ez nem vita tárgya. – A szobámban fogunk aludni, beviszem a matracot is.
Jelentem ki, és egy bólintással elfogadásra is kerül a dolog. Apám még dünnyög egy olyat, hogy végül is, én tudom mit akarok, neki aztán édes mindegy. Aztán felállnak és egy gyors elköszönéssel már ki is lépnek a házból. Leengedem a vállaimat, és hangosan fújom ki a levegőt. Ezt is túléltük.
- Húh, bocsi, ők tudod, hát eléggé … szóval .. ilyenek – fordulok Thomas felé immáron teljesen visszatérve a megszokott önmagamhoz. Egy darabig még elbeszélgetünk az asztalnál mindenféléről. Szándékosan nem kérdezem meg a benyomását a szüleimről. Majd megbeszéljük, hogy inkább menjünk be hozzám, ott azért kellemesebb a légkör, és Benito is valószínűleg már ébren van. A szülőanyám levelét felmarkolom befelé menet. Amint beérünk a szobába becsukom magunk mögött az ajtót, most már tényleg bekapcsolom azt a rádiót, és helyet foglalunk a cica mellett. Aki persze, hogy Thomast részesíti előnyben. Leteszem a levelet az ágyra, majd később elolvasom.
- A szüleim teljesen elfogadtak téged, tetszel nekik. De ugye nem baj, hogy … szóval nem akartál volna szeparálódva aludni, nem? – tudakolom picit szemlesütve. Én nem szeretném, és ha eddig lehetőségünk rá, akkor mindig egy szobában aludtunk, közel a másikhoz. Feltételezem, hogy ez most sem lesz másképp. De lehet, hogy ő másképp gondolná? Ezen tépelődve nyúlok oda a hátára henteredő macskához, hogy megsimogassam a puha pociját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772969#post772969][b]Thomas Middleton - 2019.09.13. 23:24[/b][/url]

LAU meg a SZÜLŐK
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Kellemes üldögélni még ebéd után kicsit az asztalnál, az innivaló meg főleg jól esik. Az sem zavar tényleg egyáltalán, hogy csöndben vagyunk. Szeretek csöndben lenni, akármilyen hihetetlen is lehet ez azok számára, akiknek általában lelkendezve mondom a magamét mindenféléről. Nekem csak az a gond, ha valamilyen feszült némaság ül a társaságra, ez viszont nem az.
Eltekintek az apa által említett dohányzóasztal felé, ahogyan előkerül az a téma, amiért végülis Lau hazalátogatott. Bólogatok kicsit, tudomásul véve, hogy indulniuk kell. Meg az alvásos dologra is. Ugyanis hirtelen azt hiszem, én lettem kölyökként megszólítva és nem állt szándékomban azon vitatkozni a barátnőm szüleivel, hogy márpedig én bent fogok vele. De nagy homlokráncolva csak ráébredek, őt akarták kitessékelni. Mondjuk ehhez sem szóltam volna semmit, hiszen ezt nekik kell eldönteniük. Megint kissé elzárkózó üzemmódra váltok. Mint aki itt sincs. Rendelkezzenek velem, ahogy akarnak. Nekem bárhogy jó. A szőkeségre kapom aztán tekintetem, amikor ellentmondást nem tűrően közli, mi lesz. Nyelek egyet és lehajtom a fejem kissé, innen pislogok az eseményekre, a szava bentszakadt anyára, a lányával farkasszemet néző apára. Végül szétszéledünk, biccentek nekik elköszönésül és nézek még utánuk egy darabig.
Megrázom a fejem Lau szabadkozására. Nincsen semmi baj. De ha lenne is, ő mit tehetne róla? Igyekszem felvenni a beszélgetés fonalát, bár nem vagyok a toppon. Visszavonulunk a lány berkeibe, ahol az ágyára kényelmesedünk. Hátam a falnak vetem, térdeim felhúzom és arcomon lágy mosollyal cirógatom Benitot. Értetlenül figyelem, ahogy gazdája félreteszi a levelet. Nem olvassa el?
Szóban nem reagálok semmit arra, hogy meglátása szerint a szülei rendben vannak velem. Csak egy apró "ó"-zás után jobban elmosolyodva bólogatok. Igazából eszembe se jutott, hogy ne fogadnának el vagy ne tetszenék nekik, vagy hogy számítana bármit, teszik-e. Ettől függetlenül persze mégis jobb, hogy így van. Gondolom. Már csak a békesség miatt is. Áthelyezkedek törökölésbe.
- Hát... - vágok kissé bizonytalan képet a kérdésére, aztán lenézek a csodacicára, aki kihasználva helyzetváltoztatásomat, peckesen átlépdel combomon és bevackolja magát a lábaim alkotta fészekbe. Simogatom itt tovább. Kedves, lélekerősítő a dorombolása. - N-nem. Végülis nem - adok nem túl meggyőző választ, ám meg nem igazán magyarázom. Igazából nem jut eszembe, hogy kéne.
- Mikor akarod megnézni? - terelődik pillantásom ismét az ominózus levélre. Nem sürgetem, vagy ilyesmi, csak hát végülis ezért jött most haza és gondolom, érdekli. Nem akarom feltartani ebben.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772976#post772976][b]Juhász Laura - 2019.09.14. 00:00[/b][/url]

Fehérvárcsurgó, a nyári szünetben |home sweet home |o


 oo

Őszintén szólva fel se merül bennem az, hogy mégis hogy néz ki az egész jelenet. Mert ugye hát a szüleim szempontjából tényleg az lenne a leglogikusabb, ha nem egy légtérben aludnánk a barátommal. Nem azért, amiért a korunkbeli fiatalokat szoktál elszeparálni. Nem, azért, mert pontosan tudják, hogy milyen gondjaim vannak, és azt is nagyon jól sejtik hogy nem szűnt ám meg a probléma egy pillanat alatt, csak azért mert együtt vagyunk Thomasszal. Így nézve valóban teljesen ésszerű a dolog. Vendéget meg nem pakolunk ki aludni olyan helyre, ahol rendszeresen mászkálnak. Értem, hogy jutottak erre a feltételezésre. Csak hogy nekünk azzal nincs bajunk ha egy légtérben alszunk, vagy közel egymáshoz. Semmi bajunk vele, de tényleg, sőt. Anyám reakciójával én sem foglalkozom különösebben, itt apám az, aki jobban belelát a dolgokba. Jelen esetben belém. Érti és látja, hogy tényleg felesleges erre több szót fecsérelnie, felesleges megjátszania az aggódó szülőt. Nem lesz gond, semmiféle. A matrac említése meg aztán végképp megszüntetett benne minden esetleges ellenérzést. Jól megleszünk. Nekik egy gonddal kevesebb, nem kell kerülgetniük senkit se.
Nekem nem igazán számít, hogyan vélekednek a szüleim Thomasról. Viszont úgy éreztem, hogy talán nem árt tudatni vele, hogy jól sikerült a bemutatkozása, mert azért ez mégis csak jó érzéssel tölti el az embert. És nem biztos, hogy le lehet róluk olvasni. Az, hogy én le tudom az egy dolog. Meg most már ő is. Amit viszont nem tudok, de nagyon nem az az, hogy miért válaszolja azt, amit.
- Nekik sincs ezzel bajuk, csak hát … meglepő volt nekik igazából a kijelentésem. De, Apu amúgy is tudja, hogy … szóval … nem mondtam volna ha nem lenne teljesen rendben a dolog. És nem … feltételez semmit se, ismer ugye engem. Meg … ugye te úriember is vagy … szóval – hebegek össze vissza, mert fogalmam sincs, hogy miért bizonytalan a fiú a szobámban alvással kapcsolatban. Feladom a próbálkozást, hogy valami épeszű dolgot kinyögjek, lehajtom inkább a fejemet és a doromboló kisállatot figyelem. Mellső mancsait ütemesen nyújtogatja előre a levegőbe, kimereszti a karmait, majd visszahúzza azokat, mielőtt a fiú lábához érne. Úgy tűnik határozottan jól érzi magát ott ahol van. Benito mindenhol jól érzi magát, ahol Thomas is ott van igazából.
- Félek megnézni – vallom be halkan. Jelenleg erősen vacillálok azon, hogy meg se nézem. De az már tényleg gyávaság lenne. És az ha elolvasom a levelet, az még nem kötelez engem semmire sem. Tekintetemmel megkeresem a fiúét, hogy bátorságot merítsek belőle, majd a boríték után nyúlok és lassan felbontom azt. Egy darabig csak némán meredek az összehajtott pergamenre, majd gyorsan kihajtom és elolvasom. Majd még egyszer, és még egyszer.
- Találkozni szeretne velem – nyögöm ki lényegre törően, hogy mi is áll a levélben, majd Thomas felé nyújtom, hátha szeretné ő is elolvasni. Fú az nem lenne rossz, lehet hogy én értelmezem félre az egészet, és mégse arról ír, hogy szeretné ha adnék neki egy lehetőséget arra, hogy személyesen elmondjon mindent. Hátha a fiú nem szomorkás és bocsánatkérő hangúnak látja a leírt szavakat. Tényleg jó lenne ha elolvasná.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=772984#post772984][b]Thomas Middleton - 2019.09.14. 01:26[/b][/url]

LAU
a nyári szünetben Fehérvárcsurgón | Juhászéknál | x



Bólogatva hallgatom barátnőm magyarázatát, noha nem igazán tudom hova tenni, miért van ez most. Elég hosszúra nyúlik a fejtegetése az alvóhely felosztással kapcsolatban, bennem meg fel sem merül, hogy engem akar nyugtatni. Így csak hagyom neki, hogy taglalhassa szépen, amit szeretne. Ezt pedig nagyon jól teszem, hiszen kezdi eloszlatni vele a kis rosszérzéseimet. Az nem jut el hozzám, hogy ezt direkt csinálja ám, az eredmény szempontjából viszont talán lényegtelen is.
- Ó. Jól van... - sütöm le a szemem a cicára szégyenlősen, amikor a lány leúriemberez. A szavaim viszont az azt megelőzőeknek szólnak. - Csak nem akartam, hogy emiatt valami gond legyen - vonok vállat. Elég sok feszültség van ebben a családban, nem kell még ez is. Az anyukája pedig láthatóan nagyon megakadt a dolgon és hát az apukája sem repesett. De ha ennek más okai voltak és ha szerinte elrendezték magukban, akkor oké.
Bátorítóan mosolygok rá. Megértem, hogy fél megnézni. Vannak ilyesmik, amiket odáz az ember, mert fogalma sincs, miként fogja fogadni, és tart tőle, minden megváltozik, miután megteszi. Azonban ezeken érdemes sokszor inkább túlesni. Főleg, ha olyan alkat vagy, akit azért piszkálja. Aki addig nem tudja elengedni magát, míg meg nincs a dolog.
Amíg ő végül olvasni kezd, én Benitot simogatom, néha ujjaim közé fogva kis mancsát, vagy megmarkolva picit combját, tenyerembe fogva fejét, ám kezem mindig folytatja aztán útját. Mindenhol és mindenhogy ott vagyok a puha, doromboló kis testen. Olykor barátnőmre sandítok azért és egy ilyen alkalommal visszanéz rám.
- Oh - adom a meglepetés hangját a tömör tartalomismertetésre és átveszem a levelet. Tekintetem kérdő kicsit, hogy biztos nem baj-e, ha elolvasom. Mivel nem, nekilátok én is. Ugyanarra jutok, mint ő. Visszaadom neki.
- Mit gondolsz erről? Szeretnél találkozni vele? - kérem ki az ő véleményét, érzéseit. Hiszen az a lényeg. Remélem, tudja, hogy csak akkor kell ezt megtennie, ha tényleg szeretné. Ha érdekli ennyire a biológiai anyja. Szerintem én találkoznék vele különben. Meghallgatnám, mit akarhat megosztani velem. Viszont ezt direkt nem kötöm Lau orrára, hiszen ez én vagyok. Nem akarom befolyásolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773006#post773006][b]Emir Mahfud - 2019.09.14. 08:28[/b][/url]

Őszintén szólva kifejezetten élvezem ezt a huzavonát ami most kettőnk között zajlik.  A lány stílusa eléggé bejön, ahogy játszik, ahogy úgy tesz, mintha semmi nem történt volna. Mindezek csak folytonos mosolyt csalnak elő belőlem. Ezen kívül nem tudok nem beszállni a játékba én is… De ez egy fesztivál! Nem mondom, hogy bármit lehet, de ami itt történik az nagy eséllyel itt is marad. Igaz, mindig bennem van az a félsz, hogy egy olyan lánnyal sodor össze az élet, aki itt eléggé nagy játékos, de utána is még nagyon próbálkozik. Utálok beletaposni a lelkükbe azzal, hogy az annyi volt, nem lesz folytatása, nem akarok kapcsolatot. Köszönöm szépen én egy nagyon boldog egyedül élő férfi vagyok. Majd egyszer lehet benő a fejem lágya, aztán akkor feleség meg gyerek, de azonnal. Azonban most még nem tartok ott, és a közeljövőben szerintem nem is fogok. Nem tiltakozom ellene, ha jön valaki, aki levesz a lábamról, akkor hajrá, de nem küzdök érte. A mellettem ülő leányzó pedig szerencsére nem tűnik annak a típusnak, aki majd az éjszaka után bombázni fog a leveleivel és mindenáron engem akar. Felnevetek az elhangzottak után.
- Hát megnézhetjük azt is, vagy akár egy nyugisabb helyet is kereshetünk… - felállok a földről, majd Myra elé lépve felé nyújtom a kezem. - Gyere! - közlöm vele, majd ha elfogadja, akkor felhúzom a földről. Ha már mindketten állunk, akkor kissé közelebb húzom magamhoz és a füléhez hajolok. - Van egy eléggé frankó sátram, de ahhoz, hogy megmutassam tudnom kell valamit… Ismered Bogolyfalvát? – kérdem tőle rögtönözve. Tudnom kell, hogy boszi-e avagy sem, mivel a sátor tértágító bűbájjal lett ellátva. Az egyik haverom akivel most ide jöttem szintén varázsló, aki eléggé keni vágja a dolgokat, így a sátrat mellyel érkeztünk egy-két ügyes varázslattal egy frankó kis kéglivé varázsolta. Vagyis nem egy luxus lakás, mivel csak annyit tett, hogy két részre osztotta, valamint bekerült egy-egy franciaágy, szekrénnyel és hűtővel. Mivel a fesztivál életérzést azért valamennyire érezni szeretnénk, így a fürdést a közös helyiségekben oldjuk meg a többi fesztiválozóval.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773014#post773014][b]Dr. Adrian Black - 2019.09.14. 11:16[/b][/url]

- Ugyan már – rövid mosollyal legyintek, miközben fejemmel a lángos felé bökök. – Tartsd csak meg – ahogy az az eredeti terv is lett volna, ha egyszer neki adtam, akkor az az övé is marad. Lehet jól is fog majd esni a sok édes után egy kis sósabb íz. Velem legalábbis biztosan így történne, ha élnék az ajánlatával, viszont a kínálatra csak megrázom fejem.
- Nem, köszönöm – alapvetően nem vagyok egy erre hajlamos testalkat, viszont tény, hogy a sportolói korszakomhoz képest határozottan kevesebbet mozgok. Így sem elhanyagolható persze a mennyiség, de teljesen más volt akkor. Shit, napról napra egyre jobban hiányzik a bunyózás, kezdek úgy viselkedni, mintha elvonási tüneteim lennének – úgy is érzem magam.
Nem kell valami nagy gondolatolvasásba fognom, hogy értelmezzem a reakcióját. Szórakozott mosolyra húzódnak ajkaim, szemeim körül és szám szegletében felgyűlnek a nevetőráncocskák, ahogy újra beleiszok a sörbe – elvégre, addig kell meginni, amíg még hideg. Mindenki életében eljön egyszer ez a pont, ahol szégyenteljesen gyorsan kiüti őt az alkohol, nekem is megvan a magam története. Ez normális.
- Gondolom, nem akarsz róla beszélni – vagy hát, ha mégis, nálam jobb partnert aligha találhat. Nem vagyok sem az apja, sem a házvezetője, nincs miért szégyenkeznie.
- Hát az valóban nincs – lassan már én érzem magam kínosan. Hasonlóan húzódik el szám és emelkedik meg szemöldököm is, ahogy eltüntetve a lángost törlöm meg kezem a vele járó fehér – kissé átzsírosodott – szalvétában, majd a papírral együtt gombócba gyúrom, s kicsit arrébb tolom az asztalon. Nem tervezem itt hagyni, majd eldobom egy kukába, csak ezért viszont nem fogok felállni.
- Nem szereted? – az én életemből például teljesen kimaradt a hasonló családi puccparádé. A szüleimnek és nekem teljesen eltérő volt a véleménye, a testvérem betöltött szerepéről, mikor oda került a sor, hogy fel kellett vállalniuk a gyerekeiket. A legtöbbször rosszul is végződött. Nem egy túl vidám történet. – Ahh,  a szüleid nem varázshasználók – bólintok, ahogy megértem – legalábbis az autós közlekedésből ezt a következtetést vonom le.
- Én a te korodban cikinek éreztem volna a tanárommal palacsintázást – de azért örülök, hogy ő nem olyan, mint én.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=773043#post773043][b]Emir Mahfud - 2019.09.14. 13:44[/b][/url]

Ez a hetem eléggé sűrűre sikeredett, és ha ez nem lenne elég még szombaton is dolgozom. Amivel egyébként nincs semmi gond, mivel ebben a szakmában ez eléggé megszokott. Csak most valahogy semmi ingerenciám nincs hozzá. Vannak ilyen napok… Nem ez a megszokott tőle, de megesik, hogy rossz lábbal kelek és akkor senkihez és semmihez nincs kedvem. Ez ma pont ilyen. Szerencsére egy fotózásom lesz csak ma, utána pedig hazáig meg sem állok. Szintén ront a helyzeten, hogy nem  Budapesten vagyunk, hanem Nádasdladányban a kastélynál. Mindenki  sürög és forog, én pedig halál nyugodtan egy colát iszogatva ülök a székben és bámulok ki a fejemből. Mivel hét ágra süt a nap és meleg van, így fejemen napszemüveg az öltözékem pedig eléggé nyárias. Már vagy háromszor szóltak, hogy menjek öltözni, de nem tudom rávenni magam,hogy megmozduljak. Eszter elvileg már teljes harci díszben várakozik, már csak egy-két igazítás van vissza rajta, nekem pedig már csak öltöznöm kell, után indulhat a buli. A parfümök szépen kikészítve várják, hogy kezünkbe kapjuk őket és jó pofát vágjunk. Szinte már látom lelki szemeim előtt, ahogy kiadja a fotós az ukázt, hogy most hajoljak oda Eszterhez és szaglásszam a nyakát. Vannak annyira tipikus beállások, hogy az elmúlt évek alatt már rögzültek, így fél szavakból is tudom, hogy éppen mit szeretne a fotós. Megiszom az utolsó korty colamat, majd az épület egyik terme felé igyekszem, ami most öltözőként funkcionál. Ha jól tudom akkor inkább külső helyszínen fognak készülni a fotók, pedig meg kell, hogy mondjam, ez a kastély valami gyönyörű belül is. Főleg a könyvtár és az a nagyobb terem, ahol kint vannak a hatalmas portrék. Látok benne nem kevés fantáziát, bár egy parfümös fotózásnál igazából…  Komótosan magamra aggatom a kikészített ruhát, a fodrász még egyszer igazít rajtam, majd erőteljesen tessékelnek kifelé, mivel „Mindenki rád vár!”.