36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek

Oldalak: « 1 2 ... 36 ... 44 45 [46] 47 48 ... 56 ... 135 136 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Ombozi Zlatan
INAKTÍV


A hibád
offline
RPG hsz: 194
Összes hsz: 308
Írta: 2019. szeptember 5. 20:53 | Link

Mikecz x Győr



Elhúzom a számat a köszönöm szóra. Mintha olyan kurva sokat tettem volna eddig az ügy olyan kimeneteléért, amilyennek szerintem kéne lennie. Nem Mes volt, és ez az egy, ami biztos, mert a járása nem ugyanolyan, mint az előttem ülőnek. A mozdulatai sem összehasonlíthatóak, ám ez nem elég ahhoz, hogy azt mondhassam nem bűnös, és kiálljak a hivatal elé, hogy bevédjem. Szar dolog ez a holtakkal kommunikálás, mert mindent úgy kell visszaadnod ahogy láttad különben cseszhetjük az egészet. Hüvelyk és mutatóujjammal megdörzsölöm szemeimet, mikor újra feltekintek a nőre. Pillantása ökölbe szorult kezemre esik, én meg gyorsan lazítok szorításomon, mintha mi sem történt volna pár pillanattal előbb. Idegesítő az egész, ahogy van, és azzal, hogy idegeskedem rajta még én is, csak azért mert Emese ott volt, egyáltalán nem segítek rajta, de legfőképpen magamon nem.
- Mindegyik mutat valamit, Mes - sziszegem a szavakat. Szar érzés, hogy így tudja meg, amikor olyan sok boldogsággal teli és örömittas éjszakánk volt együtt már. Egyszer nem említettem, szinte senki nem is tud róla, így miért ő lett volna a kivétel? A hivatalban tudják, a minisztérium tud róla, és a család. Senki másnak nem kell tudnia róla, hogy miért kap el a hányinger, ha egy ember közelít felém, és nem önszántamból érek hozzá. Senkinek nem kell tudnia, hogy lelkem egy darabja minden egyes ilyen esetnél távozik a holttal is, mert még halálukban sem hagyom őket békén. Néha áldásnak érzem, néha pedig egy olyan átok, ami mintha azt mondaná, hogy erre lettem kárhoztatva valamiért. Az ok sosem fontos, itt sincs ez másképp. Szemeimet lehunyom, és amikor ismét kinyitom pont elkapom tekintetét, így örömtelien nézhetem végig, ahogy állkapcsa megfeszül a megszólítástól. Vigyorom még szélesebb lesz, jobb kezemet az asztallapon pihentetem, ujjaim halkan játszanak egy ritmust rajta.
- Micsoda bókok, kérem - kapok a szívemhez drámaian, jobb kézfejemet még homlokomra is csapom, hogy hatásosabb legyen a jelenet. Óvatosan elmosolyodom felé, miközben leengedem kezeimet. Istenem, ha nem visítanának gondolatai a fejemben sokkal egyszerűbb lenne. Figyelemelterelés. Valószínűleg tényleg erre vagyok a legjobb neki, főleg most, ha már a nyomozásról többet nem tudok mondani. Pillantásom megakad arcának élén, és egy elégedetlen sóhajjal konstatálom, hogy bizony az semmit nem változott, amit oly' sokáig, oly' sok csókkal hintettem.
- Eddig sem volt esélyed, de így, hogy már tudsz a legilimenciáról - könyökölök az asztalra. - Még viccesebb a gondolataid között matatni - széles és gonosz vigyorra húzom számat, amikor a pincér az asztalhoz lép a kikért italokkal. A sört először elém teszi le, de gyorsan helyre rázom, majd amikor végre eltakarodik, ismét minden testrészemet - khm - Emesének szentelhetem. Rögtön észreveszem, hogy arca megváltozik, mereng valamin, én pedig ezt nem akarom hagyni. Kezei arcára simulnak, én pedig anélkül, hogy átgondolnám mit teszek, emelkedem fel kissé a székről, hogy jobb kezemmel elkapjam egyik kezét, és levegyem azt arcáról, hogy rám nézzen.
- Gyere velem - hangom nem erőszakos, de éppen annyira parancsoló, amennyire lennie kell, és biztos vagyok abban, hogy szó nélkül fog követni. Felállok az asztaltól, a pénzt az asztalra dobom, meg sem számolva, rá sem nézve, majd ujjaimat Emese ujjai közé fonva emelem fel székéről és kezdem el magam után húzni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 5. 21:13 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

Oldalra nézek, ahogy kilép mellém. Lehunyja a szemét, én pedig rajta hagyom pillantásom, így tanúja vagyok átszellemült vonásainak, az eső nyújtotta önfeledtségnek és annak, ahogy a szél hátrafújja haját. Apró, csodáló mosollyal nézem, és a mennydörgésre összerezzenek én is. Vigyorogva nézek össze szintén megijedt barátnőmmel. Figyelmünk ismét a zivatarra terelődik. Úgy érzem, akármeddig el tudnám nézni. Egyre közelebb van egymáshoz a villámlás és a dörgés. Tudjuk, ez mit jelent. Előbbiek különben egészen lenyűgöző látványt nyújtanak, ahogy átcikáznak a tó felett az éjszakai égen.
Viszont ez az idő azzal is jár, hogy hirtelen sokat csökkent a hőmérséklet. Végigpillantok Laun és sietve eltűnök a szobában, hogy ott feltúrjam táskámat és pár pillanat múlva két meleg, kapucnis pulcsimmal térjek vissza. A sárga-fekete cipzárosat szétnyitva tartom a lánynak, hogy belebújhasson, majd a kék bebújosómat magamra húzom. Fejemre automatikusan rákerül a kapucni, de ott is hagyom. Én mondjuk még csak ellettem volna a hosszúgatyás pizsimben, viszont őt nem hagyhattam megfagyni itt a falatka alvóruháiban. Meg tényleg, azért nekem is sokkal kellemesebb így. Mi a pulcsis idő, ha nem egy ilyen megkapó, nyári vihar?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 5. 21:58 | Link

Thomas

 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


Így, hogy már nem csukott szemmel figyelem a vihart nem ijedek meg a többi dörgéstől. Automatikusan fennhangon számolgatni kezdem, hogy a fény után mennyivel érkezik a hang. Közelít, méghozzá nagyon gyorsan. Hiába a vízfelület csak úgy vonzza a környező hegyek által visszaterelt viharfelhőkből előbukkanó villámokat. A fényjátékot izgatottan figyelem, hiszen az is előfordulhat, hogy a vízbe fog belecsapni egy. Ki tudja, lehet, hogy pont a következő.
A hirtelen feltámadó széllökés újabb adag esőt permetez hozzánk közel, amitől most kiráz a hideg. Eleve lehűlt a levegő, az eső sem éppen meleg, szóval hamarosan tiszta libabőr leszek. Tényleg be kéne mennem azért a pokrócért, de ekkor egy újabb villám tűnik elő, a vízparthoz egészen közel érve földet. Megbűvölten nézem a jelenséget hirtelen elfeledve azt az apróságot, hogy fázom. Thomas ekkor bemegy, én pedig kérdőn nézek utána. Kész, ennyi? Megunta? És apropó, miért nem szól egy szót se? Nem értem.
Frusztráltan fordulok vissza a víz felé, ajkamat harapdálva. Hamarosan viszont meghallom közeledő léptei és megnyugodva sóhajtok . Akkor mégsem unta meg, vagy nem tudom. Egy röpke pillanatra értetlenül meredek a felkínált pulóverre, aztán felderül az arcom, ahogy rájövök mit szeretne vele. Awh, de édes!
- Köszönöm – töröm meg végül a csendet kedvesen mosolyogva, mialatt belebújom a navinés darabba. Máris jobban érzem magam, így hogy nem fázom annyira. Össze is cipzározom, hogy még jobban melegítsen. Sosem volt rajtam másnak a ruhája, főleg nem fiúé. De ez nyilván más, ez olyan természetes. És kellemes, nagyon kellemes ahogy a puha, meleg szövet Thomas-illatot árasztva magából körülölel. Persze a versenyt nem veheti fel azzal, ha a fiú teszi ugyanezt. Azzal az érzéssel lehetetlen versenyezni. Finoman megsimogatom a kezét majd visszateszem az enyémet a korlátra.
- Nincs kedved leülni esetleg? – kérdezem meg tőle halkan, fejemmel a székek felé biccentve, ám pillantásom hamar visszakapom a vízre, éppen elcsípve egy hatalmas villám találkozását vele. Gyönyörű! Jaj, de remélem nem volt éppen nem volt benn senki!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 5. 23:15 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

Irtó helyesen fest a sárga pulcsimban. Mosolyogva figyelem őt, aztán megemelem a szemöldököm, ahogy kérdez. Kiülni? Ah, hogy ide a székekre vihart nézni. Pompás ötlet!
- De, persze - megyek bele rögvest, lehúzva a korlátról kezem.
- Viszont... szerintem hozok ki nekünk takarókat, jó? - jut ez eszembe, mielőtt még leülnék. Úgy lesz az igazán kényelmes. Comfy and cozy. Már megint suhanok hát be a szobánkba, elkezdve felnyalábolni a plédeket, amikkel alapvetően az ágyaink voltak letakarva. Ahogy viszem őket kifele, megállapítom magamban, mennyire hasonlítanak az egyikre az otthoni pokrócok közül. Mire átlépem az erkély küszöbét, egészen szűknek érzem torkom. Egyelőre viszont nem foglalkozom vele. Odaadom inkább barátnőmnek az egyiket és kezdem kihajtogatni magamnak a másikat, ám mozdulataim egyre jobban lassulnak. Végül csak állok a takaróval, markolva a tetejét, miközben alja az ajtóhoz közelebbi székre lóg, amibe leülni készültem. Nyelek egyet, nézve magam elé, majd lassan a lányra pillantok kapucnim alól.
- Én... mindjárt jövök, oké? - jelentem be, hiszen bár kérdés formájában hozom fel, inkább csak tudatom Lauval, hogy most ez lesz. Lerakom a székbe a plédemet és megyek be a telefonomért, ami az éjjeli szekrényen hever. Még van három pilicka a jobb felső sarokban. Gondolom, az elég lesz. Liam bácsival szeretnék beszélni. Késő van, persze, viszont gyámom eléggé éjjeli bagoly. Alaposan átgondolva nyomom le a billentyűket, előkeresve a számát, aztán jön a zöld telefonkagylós gomb. Meg még egyszer meg kell nyomni? Jó. Megvan. Fülemhez kapom és hallgatom a csörgést, miközben járkálni kezdek a szobában. Mert hát így kell telefonálni. Eddig mindenkitől így láttam. Várom, hogy összekapcsolódjunk és különben az meg fel sem merül bennem, hogy a lánynak azt nem mondtam, miért is jövök be és kire fogok rácsörögni.
- Ó öm... - indul a mobilbeszélgetésem ilyen kiválóan, miután bácsikám felvette és rögtön csak annyit kérdez, jól vagyok-e. Hiszen még életemben nem hívtam fel - Szia. Persze. De... honnan tudtad, hogy én... ja. Ja írja a képernyő neked is, igaz? - adom meg a választ saját értetlenkedésemre, zavart kis nevetéssel - Na jól van, én csak... csak gondoltam felhívlak. Hogy vagy? - hebegek mosolyogva, benyúlva kapucnim alá és nyakamat masszírozom, miközben érdeklődöm tőle. Elmondhatatlanul jól esik hallani a hangját. Mindössze hümmögök meg igenlő kis hangokat adok, ahogy picit furcsálón bár, de röviden beszámol nekem róla, mit csinál éppen - dolgozik otthon természetesen -, meg kérdezget ismét arról, rendben megy-e a nyaralás, jól érezzük-e magunkat. - Igen, minden nagyon klassz, csak... - torpanok meg. Beszédemben is és sétámban is. Kicsit haladok aztán tovább, távolodva az erkélytől. Eltökélem magam, hogy befejezem a mondatom, hiszen ezért hívtam - Csak hiányzol - bököm ki végre csöndesen, összehúzva magam kicsit. Lehet, hogy nem kéne ilyeneket így rázúdítanom másokra, amikor belém vágnak, azonban nálam ezek már csak így mennek. Azonban nem akarom ám soká húzni a társalgást, komolyan mindössze pár szóra volt szükségem vele, de aztán megyek mindjárt vissza majd Lauhoz, ahogy ígértem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 6. 00:30 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Tetszik neki a javaslatom, szuper!  Rögtön egy mosoly jelenik meg az arcomon, majd bólintva fogadom az ötletét. A takaró az tényleg jól jön, bár a pulcsi egész jól melegít, ám a lábaim még mindig nagyrészt csupaszon vannak. Oké így álldogálva nem annyira vészes a dolog, de ha leülünk hát biztos, hogy fáznék. De szerencsére nem fenyeget ez a veszély, hiszen a barátom helyettem is gondolkodik, és gondoskodik a kényelmünkről, na meg az egészségünkről is.
Elrebegek egy köszönömöt, ahogy átveszem tőle a pokrócot, majd gyorsan szétnyitom az egészet. A székem mellé lépek vele ám nem ülök még le. Megakaszt a mozdulatban, az hogy Thomast figyelem. Összeráncolom a homlokomat, ahogy megállapítom, hogy csak álldogál egy helyben, tekintete alapján valahol nagyon messze jár éppen.
- Persze, menj csak – felelem neki egy bólintással továbbra is analizálva minden mozdulatát. Amint beér viszont a szobába elfordítom a tekintetem és leülök a székembe. Bármit is akar csinálni benn éppen, az az ő dolga. Nem fogom azt figyelni árgus szemekkel, hogy mégis mikor mit csinál. Szóval mondhatni magára hagyom az elintézendőjével.  A pokrócot magamra hajtogatom, természetesen alattam is van belőle egy réteg, hiszen hideg már az ülőalkalmatosság és nem sok kedvem van felfázással kínlódni a nyaralás hátralévő részében. Meg úgy egyáltalán semmikor sem. A lábaimat kinyújtva felrakom a korlátra, félig fekvő helyzetbe hozva magam ezáltal. Egész kényelmes így.
A fiú hangját meghallva arrafelé fordítom a fejemet, de hamar rájövök, hogy telefonál. Nem nagyon szokott, szóval egy pillanatra felébred a kíváncsiságom, de végül visszazavarom a ’most ne’ kategóriás érzések és gondolatok közé. Nem igazán tartozik rám. Amúgy is lenne tippem, hogy ki lehet az. Egy halvány mosolyra húzódik a szám, amikor arra gondolok, hogy íme, egy echte varázsló, aki mugli eszközön beszélget. Meg, hogy egyáltalán, van kit felhívnia. Azok akik az én telefonomban vannak, hát nem annyira fontosak, hogy az éjszaka közepén felhívjam őket és érdeklődjek hogylétük felől. Mármint dehogynem fontosak a barátaim, csak na. Oké ez az éjszakai telefonálás egy kicsit öhm szokatlan.
Hirtelen csend lesz odabenn, majd újra megmozdul és valamit dünnyög. Összeszűkülő szemekkel fürkészem tovább a viharos eget, jobbommal piszkálgatni kezdem a karkötőmet és minden erőmmel azon vagyok, hogy ne gondoljak semmire se. Ujjaim önkéntelenül kezdenek el táncolni a csuklómon, majd halkan hümmögni kezdek. Nos, igen, mert nálam az úgy megy, hogy nem gondolok semmire igaz? Most is már rögtön egy dal jut az eszembe. Ez mondjuk legalább jobb, mintha bármi más lenne. Kezeim a combomra helyezem és mintegy képzelt zongoraként szolgálnak. Aztán halkan énekelni is kezdem az esőben éneklős dalt. Halkan, hiszen nem szeretném zavarni a fiút, és amúgy is. Én zongorázok, nem éneklek. Az előbbibe jó vagyok, az utóbbiba nem. Profin elszórakoztatom én magam, amíg vissza nem ér a barátom, mi? Unatkozás teljességgel kizárva. Thomas meg majd jön, ha végzett a telefonálással. Kivéve ha leragad Benitot kényeztetni, aki biztos, hogy kényelmesen befoglalta magának a nagy ágyat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emir Mahfud
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
Írta: 2019. szeptember 6. 17:06 | Link




Eljött a 2019-es év utolsó fesztiválja, legalábbis számomra. Idén megjártam a VOLT-ot, a Szigetet és most pedig zárom a szezont a SZIN-nel. Már hagyománnyá vált a baráti társaságban, hogy itt, Szegeden zárjuk a nyarat, a fesztiválszezont. Szeretjük a várost is, illetve magát a fesztivált is. A szállásunk sokak meglepetésére nem egy hotel, hanem egy-egy sátor. Valami miatt a legtöbben azt hiszik, hogy mivel eléggé befutott és szerencsére felkapott modell is vagyok, így nem adom lejjebb, mint négy csillag. Pedig nem így van! Tökéletesen elvagyok a kis sátramban, a hálózsákomban egy kispárnával. Eleinte mondjuk nehezen békültem ki azzal, hogy egy csomó ember után és emberrel kell együtt fürdenem, de mára már elvagyok a gondolattal.
Éppen a Pepsi Nagyszínpad közelében támasztom az egyik asztalt egy alkoholmentes sör társaságában. A Cloud9+ koncert percekkel ezelőtt kezdődött,a többiek pedig már eléggé szétcsapva nyomják a színpad előtt. Én igazából annyira nem rajongok az ilyen műfajért, de többség dönt. Szóval én arra jutottam, hogy elütöm az időt a söröm társaságában, illetve abban is biztos vagyok, hogy túl sokáig nem leszek egyedül, hisz fesztiválról beszélünk.  Valamiért ilyenkor mindenki barátja mindenkinek, így itt a legkönnyebb ismerkedni az eddigi tapasztalataim alapján. Lábam azért jár a zene ütemére, olykor még a fejem is megmozdul, de komolyabb cselekedet nem vált ki belőlem. Sóhajtok egy nagyot, majd iszom egy kortyot, végezetül pedig nézelődni kezdek a tömegben, hátha megpillantok valakit. Igyekeztem öltözetemmel is beleolvadni a tömegbe, de még így sem sikerült  álcáznom magam, ugyanis ekkor négy fiatal leányzó ugrik elém, majd visítani kezdenek. Elmosolyodom magam, már szinte vártam… A csajok nagyjából egyszerre kezdenek el beszélni hozzám, majd előkerül egy alkoholos filc is, végül egy mellnél lehúzott, és egy hasnál felhúzott felső, valamint egy hát és egy kar is. Én pedig, mint egy jól nevelt kisfiú kezdem el körmölni az aláírásom.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 6. 21:05 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

A beszélgetés túlvégére megilletődött csend ül, én pedig szorongani kezdek és szidni magam. Vissza kéne vonnom vagy csökkenteni a jelentőségét valahogy? Inkább csak kezdjek el csacsogni valami másról? Mielőtt viszont ezeket a zavart gondolatokat tettekre válthatnám, bácsikám halkan tudtomra adja, hogy hasonlóan érez. Én is hiányzom neki. Mosoly árad szét arcomon. Aztán folytatja azzal, hogy viszont szerinte ne foglalkozzak most ilyenekkel, érezzem jól magam, úgyis találkozunk pár nap múlva. Észre sem veszem, hogy könnybe lábad a szemem. Érkeznek tőlem tovább az igenlő hümmögések, hangom picikét belecsuklik egybe-egybe. Ezután kezdek felfigyelni rá, mi van velem. Megnyalom a szám és harapdálom kicsit alsóajkam, hallgatva még gyámom kedves szavait. Belepittyen aztán valami a társalgásunkba. Azt mondja, csak hívja valaki más. Olyasmit motyogok neki, hogy oké, nem is tartom fel tovább, megyek vissza az erkélyre esőt nézni. Mindezt még beljebb sétálva teszem, ugyanolyan visszafogott hangon, mint vallomásommal volt. Egyszerűen nem megy másként. Elbúcsúzunk, lenyomom a piros gombot és a hívásnak vége. Nézem a nevét a képernyőn, amíg el nem sötétedik. Lélegzek pár mélyet, számon át fújom ki a levegőt. Szipogok keveset, törlök szememen, aztán finoman ütögetem még a mobilt tenyerembe, miközben próbálom összeszedni magam, hogy lehetőleg itt hagyjam a szobában ezeket a rám tört érzéseket és hagyjam itt őket szertefoszlani, miközben mi kint lazulunk. Visszarakom készüléket a helyére, fordulok az erkélyajtó felé és indulok Lauhoz.
Kilépve röviden lemosolygok rá. Hosszabban akartam, viszont ahogy ránéztem, mintha mellkason vágott volna a minden, amit a háló terében felejteni igyekeztem. Rendezkedni kezdek inkább gyorsan. Jópofa, ahogy feldobta a lábát a korlátra. Szeretnék én is valahogy így elkényelmesedni, szóval felkapom azt az érdekes hokedlit a fal mellől, a székem elé vonom, aztán magamhoz veszem a hanyagul letett takarómat, hátamra terítem és beleburkolózva ülök le, lábam felrakva a másik ülőalkalmatosságra. Helyezkedem aztán még kicsit, kapucnim is igazgatom magamon. Letekintek a korlát rácsai között az esősben ázó, lámpafényes tájra, egy picit kiüresedő fejjel. Barna tekintetem üvegesen mered a semmibe.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 6. 21:51 | Link

Thomas

 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


Megunom azt a dalt, úgyhogy lázasan kutatni kezdek a fejemben másik után. Persze, hogy olyanok jutnak eszembe, mint az iskola himnusza – és kizárt, hogy én most azt nekiálljak énekelgetni – majd végül csak úgy hümmögni kezdek, ahogy az esőt hallgatom. Kezeim visszahúzom az ölembe, a bal kezem mutatóujjával ütemesen dobolni kezdek a jobbom átfogott ujjain. Odabenn folytatódik tovább a beszéd, valahogy megváltozik a hangvétel, talán emiatt is lesz búskomor hangzása az én dúdolásomnak is. Talán más miatt. Igazából fel sem fogom azt, hogy zenei aláfestést komponálok jelenleg.
Szomorkásan mosolygok vissza amint ismét csatlakozik hozzám, a hümmögést abbahagyva, bár a fejembe még szólnak a bús melódia hangjai. Ha nem felejtem el leírom gyorsan, amint bemegyek.  Vagy nem, nem ez lenne az első olyan kreálmányom, amit nem jegyzek le és a feledés homályába veszik. Valószínűleg ezzel sem lesz másképp.
Szemem sarkából figyelem Thomas ügyködését, ahogy elrendezgeti a széket, a sámlit, a takarót és végül magát. Valami nem stimmel ezzel az egésszel. Már onnantól kezdve, hogy bement telefonálni. Szomorú. És nem értem, hogy miért. Nem történt semmi olyan, ami miatt annak kéne lennie, nem? Hiszen, csupa jó dolgok történtek. Akkor ... miért? Bevillan pár elcsípett szó a telefonbeszélgetésből, főleg a hirtelen csend előtti. Addig még úgy egész rendben volt a hangszíne.  Elszoruló szívvel kapom el a tekintetem inkább és bámulok magam elé. Az egyik lámpabúra körüli fénykupolát figyelem, ahogy meg-megcsillannak az esőcseppek ott.  
- Valahol máshol szeretnél most lenni, igaz?– szólítom meg halkan a fiút teljesen felé fordulva. Egy icipicit ugyan felmegy a hangsúlyom, de nem kérdezem ténylegesen. Kijelentem inkább. Hiszen itt van ugyan, de nincs itt. Szomorkás, a beszélgetés felkavarta, holott ő kezdeményezte. Tiszta sor.  A megfogalmazásom meg, hát szándékosan volt olyan, amilyen. Nem mondtam ki a gondolat folytatását, miszerint más valakivel szeretne lenni, de talán kihallható. Ha meg nem, nos annak én csak örülök.  Próbálok arra gondolni, hogy csak Liam bácsival beszélt. Bár az lenne a leglogikusabb feltételezés, minden stimmelne. És, ez lenne a legjobb. De mi van ha nem ő az? Nem lehetek benne száz százalékosan biztos, igaz? Ahhoz meg aztán tényleg nem érzem magam felhatalmazva, hogy rákérdezzek, hogy kivel beszélt. Nem vagyok olyan, nem vagyunk olyanok. Szóval pusztán csak megállapítom a tényt. Szomorúság kezdi el fojtogatni a torkomat, de nem hagyom, hogy ez meglátszódjon. Vagy legalábbis megpróbálom nem hagyni. Áh, inkább nézem tovább a vizet.


♪♪♪
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 6. 22:45 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

Rákapom a fejem, elkerekedett szemekkel, ahogy kérdez. Ugyan beletelik egy hosszabb pillanatba, mire eljut hozzám a tényleges jelentése. Amíg a szavak mögé tartalmat tudok húzni. Ekkor viszont belém hasít, szinte fájdalmasan.
- Nem - lehelem ki, szinte lélekszakadva. - Nem, dehogyis - rázom a fejemet, csaknem kétségbeesetten. Hogy lehetek ilyen hülye? Mit csináltam? Hogy gondolhat ilyenre? - Nem. Nem - ismételgetem, beakadt lemezként. Kiváló, Thomas, mostmár mondhatnál mást is, ami több, mint szimpla, ismétlődő tagadás.
- Csak valahogy hirtelen rám tört, hogy... - állnék neki őszintén, hadarva elé tárni, mi van velem, viszont hangom elcsuklik bele. Visszarántom a fejem, előre nézni, a tájat fixírozni, zihálva kissé a pániktól. A pániktól, amit amiatt érzek, hogy Lauban egyáltalán megfordult ilyesmi és hogy ezt én okoztam. Meg attól, hogy az ok, amiért ilyen állapotban vagyok, az... azt nem tudom, ki lehet-e csak így mondani. Nem szokás-e inkább függetlenebbnek, érettebbnek, erősebbnek mutatkozni. Főleg a kedvesed előtt. Arra jutok, hogy de, az. Szokás. Nekem viszont nem menne. Nem is akarom megtenni. Nem akarok olyasmiért több lenni a lány szemében, ami nem vagyok. Nem akarok titkolózni előtte. Nem akarok színészkedni. Úgysem menne. Képtelen vagyok rá.
- Hiányzik Liam bácsi - suttogom magam elé. - Felhívtam, csak beszélni vele pár szót - mesélem el neki, mert fogalmam sincs, észlelte-e, mit csináltam odabent vagy kivel társalogtam. Valószínűleg igen. De így a tiszta sor, ha elmondom - Tudod, én... én még nem voltam ilyen hosszan el otthonról - folytatom, révetegen kicsit, hiszen erre ebben a pillanatban jövök rá. Ez a bajom. Ezért mardoshat ez így. Nyilván, elég gyermeki dolog, hogy így rád törjön a szeretett szülő hiánya mindössze két nap után. Dehát ez vagyok: gyereki. Amennyire talpraesett tudok lenni, olyan végtelen gyámoltalan is. Főleg az utóbbi.
- De nincs olyan hely a világon, ahol most szívesebben lennék, mint itt veled - nézek aztán barátnőm szemébe, miközben az enyém rám tört érzelmeimtől még sebezhetően, ám szavaim komolyságától határozottan csillog.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 6. 23:36 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


Érzékelem azt, hogy hirtelen megmozdul, de nem vonom el a tekintetemet a víztől.  Szinte kapaszkodom a látványba, ami segít, hogy ne vigyem tovább a fejembe tolakodó gondolatokat egyre rosszabb irányokba.  Miért nem tudtam csak szimplán odamenni hozzá és átölelni ha egyszer látom, hogy szomorú?  Persze eszembe jutott a dolog. És mégsem tettem semmi hasonlót. Lelkiismeret furdalásom támad, hallva a kétségbeesett hangját.  Hihetetlen, már megint ezt csinálom velünk.
Lassan fordítom felé a fejemet, amikor tovább lendül a nem-eken. Szemeim tágra nyílnak látva, hogy mit sikerült elérnem. Vadul rázni kezdem a fejemet, nem, én egyáltalán nem ezt akartam. Nem akartam azt, hogy a szomorú hangulata még rosszabba menjen át. Édes Istenem, hiszen mellette kéne lennem, támogatnom, nem pedig csak rontani az egészen. Ez egyszerűen…hát…gyönyörű. Tényleg, igazán, zseniális.
- Thomas, én … - kezdek bele valami akármibe, de gyorsan be is fejezem, amikor látom, hogy szólásra nyitja a száját. Befogom, inkább befogom. Az lesz a legjobb. Azon amit mondd nem lepődöm meg, és nem érzem úgy, hogy gyenge lenne emiatt, vagy hogy túl gyerekes. Thomasos inkább. Ő ilyen csupaszív figura. Aprót bólintok csupán amikor elmondja amit magamtól is észrevettem. Bement, telefonált. Most már abban is megerősített, hogy Liam bácsival. Aztán megértés íródik az arcomra és tekintetembe. Ezért ilyen szomorú hát. Awh, édesem! Picit még várok, mielőtt újra megszólalnék, hátha van még valami mondandója. Félbeszakítani azért nem szeretném.
Ám már nem is tűnnek olyan fontosnak azok a szavak, amik eddig az eszemben voltak. Egy halk nyüszögésre futja tőlem, tekintetem tele szeretettel és egy árnyalatnyi megbánással is amiatt, amit mondtam. Egy mozdulattal lekapom a lábaimat a korlátról, felülök és teljesen felé fordulva jobbommal megfogom a kezét.
- Ne haragudj, hogy azt mondtam. Nem akartalak megbántani vele. Láttam, hogy mennyire máshol jársz gondolatban, hogy mennyire szomorú voltál a telefonálás után – mondom neki csendesen, csupán annyi szünetet tartva, hogy megnedvesítsem az ajkaimat.
Az teljesen normális, hogy hiányzik neked a bácsikád. Úgy meg főleg, ha még sose voltál sokáig távol tőle, meg az otthonodtól – folytatom kedves, gyengéd hangon a mondandómat, rámosolyogva. Előttem aztán tényleg nem kell megjátszania magát, sem ebben, sem semmi másban. Igaz, hogy hülye dolgok jutnak az eszembe, az önbizalmam is a béka feneke alatt van, fogalmazni sem mindig sikerül rendesen; de igyekszem őt megérteni, amennyire csak lehet. És elfogadom őt olyannak, amilyen. A hibáival meg mindenjével együtt. Az, hogy ennyire honvágya legyen pár nap után az meg amúgy sem hiba.
- Szeretem ezt benned, hogy ilyen … ilyen … ilyen vagy – fejezem be kicsit sután, hiszen tényleg nem tudnék jelzőt találni arra, hogy ez milyen tulajdonság. Lágyan mosolygok rá, miközben elengedem a kezét, az arcát veszem inkább célba és lágyan megsimogatom a puha bőrét. A komoly kijelentésére meg, őszintén szólva azt sem tudom, hogy mit mondhatnék, annyira meghatott vele. Szavak helyett így inkább lassan közelebb hajolok egy apró puszit adok a szája sarkára, majd hátrahúzódom, visszaülve a székembe rendesen. Kezem is visszaejtem az ölembe és szégyenlősen pislogok rá.
- És Liam bácsi hogy viseli ezt a távollétet?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 7. 00:28 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

Csak megrázom a fejem. Nincsen semmi baj. Nem bántott meg. Persze, hogy ha egyszer nem mondok neki semmit, feltételezésekbe bocsátkozik és végül a legrosszabbra gondol. Én, a fő aggódó ezzel aztán teljesen képes vagyok azonosulni.
Megérti. Teljesen megérti és elfogadja, amit érzek, ami belém nyilallt. Hálásan pislogok rá érte, még el is mosolyodom kicsit végre. Úgy igazán. Noha szomorkás ez még, maga a téma miatt. Nem mondom, az lenne a legjobb, ha a bácsikám itt lenne a szomszéd szobában. Azonban én aztán pontosan tudom, hogy az élet nem a Reggeli Próféta kívánságrovata és hogy mindent csakis saját magunk tehetünk tökéletessé saját magunknak. Le kell küzdenem az egyik szeretett ember hiányát és kitölteni a miatta bennem tátongó űrt a másik szeretett ember jelenlétével. Bácsikám is arra kért, hogy csak élvezzem a nyaralást. Könnyű teljesíteni a kérését ilyen társasággal, ilyen varázslatos élményekkel. Csak saját magam lehetek az akadálya, hogy ezt megtegyem. De nem leszek.
Megemelem kicsit szemöldököm. Milyen vagyok? Furcsa, kettős érzéssel tölt el ez. Hiszen szereti bennem, hogy ilyen vagyok amilyen. Ez pedig mindenképpen jó. De milyen vagyok? Milyen az az ilyen? Érzelmes? Védtelen? Miközben tehát hálás vagyok szavaiért és örülök nekik, valami kis keserűség is felüti bennem a fejét. Ám nem hagyom elhatalmasodni. Alkalmam sincsen rá, hiszen megsimogat és idehajol hozzám, elhinteni egy puszit. Megáll bennem az ütő egy pillanatra, ahogy hajol felém, ám szám szélét célozza csak. Egyszerre könnyebbülök meg és csalódok. Újra a kettősség. Végül viszont egyszerűen jól esik. Eszméletlenül jól esik.
- Megvan, dolgozik, a szokásos, tudod, de... megijedt kicsit szerintem, hogy feltelefonáltam. Még soha nem telefonáltam fel - mesélem, elvigyorodva, ahogy visszaidézem szegény rémült hangját. Aztán széles mosolyom lassan, de biztosan csodáló kifejezésbe fordul szépen. Végignézek kicsit a lányon. Tekintetem végül megállapodik vékony ajkain, amik az imént ismét engem értek. Ez pedig felidézi az éjszakai fürdőzésünket, első csókunkat. Megnyalom a számat és zavart kis mosollyal körbenézek inkább.
Az előbb csillapodott a zivatar, most rákezd újfent. Kisvártatva kibontakozom a takaróm alól, és balommal átnyúlok hozzá, megfogva kezét, összemosolyogva vele. Aztán előjövök valami sztorival bácsikámról meg arról, hogy a lakás bármely pontján képes a munkájával bíbelődni és hogy mennyire szeretem hallgatni, amikor a záróbeszédét gyakorolja a szobájában. Kedves semmiségekről követi egyik szavunk a másikat, ahogy kéz a kézben, pihe-puhán beburkolózva ámuljuk az esős, éjszakai Balatont.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 7. 01:22 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


Mondanám, hogy pontosan tudom milyen a honvágy érzése, de nem lenne igaz. A szobám hiányzott amikor idekerültem, de más nem igazán. A szüleim, hát néha-néha. Inkább éreztem magam végre felszabadultnak, semmint szomorúnak, hogy bentlakásosba jöttem. Egy teljesen új világba. De azt viszont nagyon is tudom, hogy milyen, ha hiányzik valaki. De még ha nem is tudnám, akkor is elfogadnám a dolgot.
Sajnos annál jobban pedig nem tudom kifejezni, mint ahogy mondtam. Hiszen egy tulajdonságra gondoltam az elején, de aztán jött az összes többi, ami jellemző rá. Itt ülnénk legalább egy hétig ha nekiállnék végigsorolni, hogy mi mindent szeretek benne, hogy milyen tulajdonságai vannak. Egyszerűbb sokkal úgy hivatkozni az ő milyenségére, hogy olyan Thomasos. Ez fejezi ki a legjobban, ez mondja el a legjobban.  Ha majd egyszer rájövök, hogy melyik szót is kerestem most éppen, akkor majd elmondom neki.
A puszi után bevillan a gondolat, hogy talán mégsem kellett volna ezt tennem, de annyira jó érzés volt. Úgy látom neki sincs gondja vele, szóval el is hessegetem gyorsan ezt az újabb butaságot. Most rendhagyóak a körülményeink, belefér. Ha visszatérünk a normális kerékvágásba, vagyis a suliba, hát nem hiszem, hogy túl gyakori lenne az ilyesmi. Ahogy az érintések sem azok, amikor figyelő tekintetek vannak mindenfelé. Kár, hogy nem tudunk több időt tölteni teljesen kettesben odahaza. De hagyjuk is ezt most, élvezzük ki ezeket a pillanatokat. Carpe diem vagy mi.
- Akkor most sok újdonságot csinálsz. Hosszan el vagy otthonról, felhívod telefonon … - sorolok fel pár dolgot mosolyogva. Folytathatnám még de képtelen vagyok kimondani azt, amire gondoltam. Oké, amikre gondoltam. Ezzel jó lenne kezdeni valamit, kicsit zavar már, hogy vannak olyan szavak, amiket nem tudok kiejteni a számon. – Furcsa lehet neki a csend.
A helyzet az, hogy nem tudom mire vélni az arckifejezését. A szeme elkalandozását, és tekintete elfordítását viszont igen. Eszébe jutottak neki is a korábban történtek. Mosolyom icipicit halványul, na nem mintha nem lenne jó kedvem, vagy nem lenne örömteli visszagondolni ezekre. Az, ajaj, nagyon is az. De éppen ez az, hogy annyira elfoglal a felidézés, hogy a mosoly fenntartására már nem is igazán van erőm. Picit megkönnyebbülök hát, amikor pár teljesen általános témát hoz fel és könnyed társalgásba merülünk. Ez így igazán pompás. Itt üldögélni az erkélyen, pokrócokba takarózva, egymás kezét fogva, boldogan mosolyogva. Valamire emlékeztet ez a kép, valamire, aminek olyan jó a kisugárzása. Békés, szeretetteljes, kedves. De persze ez sem jut most eszembe.
- Thomas? Esetleg nem feküdhetnénk le? – teszem fel a kérdést halkan. Tekintetem lassan vándorol át a tóról a barátom arcára, bocsánatkérő pillantást vetve rá. Gyönyörű ez a nyári esőzés, nagyon szívesen elnézegetném, csak most már kezd elgémberedni mindenem az üldögéléstől. Igazán választhattak volna kényelmesebb székeket. Szóval jól esne egy kicsit kinyújtóznom. Persze ha arra voksol, hogy inkább maradjunk itt kinn még egy kicsit, az sem probléma, de akkor bemegyek párnáért, hogy azzal tegyem komfortosabbá a helyzetemet az ülőalkalmatosságon. A mozgás is meglesz úgy. Egyelőre azonban csak várok a válaszára.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Mitzinger-Yazel Frances
INAKTÍV


She-hulk
offline
RPG hsz: 80
Összes hsz: 149
Írta: 2019. szeptember 7. 04:49 | Link



Szinte már nevetségesen boldog tud tőlem lenni néha, asszem ez valami olyan dolog, amit én nem értek. Talán azért, mert annyit várt. Alapvetően ez azért bizarr, mert valami olyasmit keresett, amiről azt sem tudta, mi is az, akár végérvényesen ki is ábrándulhatott volna, mikor újra látott. Mert sok dolog vagyok, de egyszerű nem. De nem tette. Itt van, velem és boldog. Szürreális.
- Nem tudom még, hogy mennyire fogják egymást csípni, vagy viselkednek-e, szal... ezt asszem passzolom - tolok be egy rágót a táskámból, majd lelkesen rágni is kezdem, azért hátranyúlva, hogy megvakargassam kicsit Duplo fejét. Csoda ez a kutya, az életem fontos része lett, nem teljes a reggel anélkül, hogy lemennénk egy cigire meg pisire. Természetesen mindenki a rá jutó feladatot végzi el.
- El én. Foglalt a szívem fullba. Hát... most? Még nem késő, nem? Vagy most már nem szöktetsz meg, csak aláírod? - kérdezem, megforgatva a szemeim is kicsit, de aztán csak tovább bámulok ki az ablakon, még egy ásítást is elnyomva. Nem voltunk olyan sokat ébren a nagyfiúval, de azért eléggé leszívta az energiáim így is.
- Bende! Elalszol még itt vezetés közben? - nézek rá végül számonkérőn a bambulásra, mielőtt visszatérnék a koszpöttyöm nagy lelkes ugráltatásába, azt hiszem, erre mondják, hogy elvan a gyerek, ha játszik. Duplo is csak szaglászik mindenfelé, bele a nagy vakvilágba.
- Marley. Bob. Nagyon chill darab, aranyos, szeretem. Bejárok hozzá, de az egyetemről kicsit más - vonom meg a vállam. Nem volt egyszerű megbeszélni, hogy deigenis lesz albérletem, csak bízzanak benne, de én ragaszkodom az ebhez és ő is hozzám. Nem gonoszak. - Csodaszép kék szemei vannak. Várom a féltékenységi rohamot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Antoinette Myra Blackburn
Független boszorkány


Magyar Mennydörgő | anya
offline
RPG hsz: 479
Összes hsz: 5688
Írta: 2019. szeptember 7. 12:17 | Link

Emir
szépmosoly

Talán még sosem élvezte ennyire a szingliséget, mint ezen a nyáron. Fesztiválról fesztiválra járnak a barátnőivel és a sportújságokon kívül a divatmagazinokban is felbukkant. Nem csak a buli létezik, keményen dolgozik a szünetben, amíg nincsenek edzések és tud arra koncentrálni, hogy kihasználja adottságait. Mostanra úgy pózol, mintha ebbe született volna.
Azt is kihasználja, hogy nem csak azok ismerik meg, akik ismerik és követik a kviddics történéseit és nem, egy percig sem zavarja, hogy beszélnek arról, amikor egy buliban helyesebbnél helyesebb ismert emberekkel jelenik meg. Talán csúnya dolog ezzel népszerűsíteni magát mugli körökben, az eredmény mégis megvan, ráadásul élvezi, hogy az esték nem feltétlenül úgy végződnek, ahogy pletykálnak róla.
Az aktuális fesztiválra délután érkeztek néhány barátnőjével. Ez nem az a nap, amire őrülten bólogatott, mert rajongana bármelyik előadóért, de ugye, az élet nem kívánságműsor, ha viszik, hát megy.
Valahogy útközben összeszedtek pár spanyol fiút, akik meggyőzték őket, hogy tudják, hol lesz a legjobb buli és velük kell menniük. Ez azonban még pár pohár italt igényelt volna, hogy Myra is igazán élje a bulit. Barátnői pillanatok alatt eltűntek a tömegben, ahonnan ő inkább kifelé araszolt. Levegő után kapva helyezi bordáira a kezét, mintha valaki pontosan oda könyökölt volna bele. Valószínűleg így is történt.
Érzi, hogy ehhez kelleni fog még két rövid, meg egy kis üldögélés ott a bódé falánál. Első útja a pulthoz vezet, ahol a sorral nem törődve, szép pofiját felhasználva kikéri a két rövidet, na meg kísérőnek egy pohár sört. A koncertnek úgysem mostanában lesz vége, ez a tízperces pihenő biztos belefér.
Legalább szemügyre veszi a srácot, aki olyan ismerős, de nem tudja hova rakni. Két korty között homlokát ráncolja, próbálkozik erőteljesen. Nem, nincs meg.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Emir Mahfud
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 64
Összes hsz: 88
Írta: 2019. szeptember 7. 12:50 | Link




A lányok üdvrivalgása egy ideig eltart. Csak úgy záporoznak felém a kérdések, én pedig nem túl sok információt adva, de azért válaszolok rájuk. Természetesen a kérdések között szerepel az is, hogy van-e barátnőm, mire nemmel válaszolok, aminek következtében szinte remény csillant meg a lányok szemében. Hirtelen még jobban kezdték el tenni magukat, amitől nekem személy szerint herótom van, pláne annak fényében, hogy alig van bennük 20 év. Nagy nehezen sikerül leépítenem őket, de addigra már a söröm is elfogy, így a pulthoz lépkedek, vagyis inkább verekszem át magam a tömegen. Egyre többen vannak itt, amiből azt sikerül levonnom konzekvenciának, hogy mindenkinek van legalább egy barátja, aki nem szereti ezt az együttest, szóval itt iszik a bulizás helyett. Elmosolyodom a módfelett komoly gondolatmenetem végén és még a fejemet is kissé megcsóválom. Közben a pulthoz érek, ahol kérek egy újabb doboz alkoholmentes sört. A csaj aki kiszolgál, szinte lemerevedik és visszakérdez, hogy mi is. Újra elmondom, hogy egy alkoholmentes sört, mire értetlenség csillog a szemében. Hosszas keresgélés után végre talál egy darab behűtött példányt, melyet letesz elém. Kifizetem az árát és még némi jattot is hagyok neki, majd egy széles mosollyal távozom. Sose fogom megunni az emberek arcát, mikor egy buliban alkoholmentes sört kérek. Egy másik hordóhoz lépek és rátámaszkodom, de ekkor feltűnik egy újabb adag lány, akiknek szemében ott csillog a felismerés szikrája. Még nem sikerült teljesen befókuszálniuk, de nekem most nincs hangulatom még egy menethez, így inkább elaraszolok a bódé mellé, ahol egy lány van, illetve kicsit arrébb egy srác éppen könnyít magán a sötétben.
- Hello! – köszönök neki, amit akkor is megért, ha éppenséggel külföldi. Lehuppanok a földre, lábaimat kinyújtom, majd bokánál keresztezem. A sört csak ekkor bonom ki és húzom le az első kortyot. - Ó, ba**ki… – csúszik ki számon egy sóhaj kíséretében, mely leginkább arra vonatkozik, hogy most ehhez annyira nem sok hangulatom van. Komolyan elkezdek azon gondolkodni, hogy visszamegyek inkább a sátrunkhoz és ledőlök, vagy átnézek egy másik koncertre. Úgyis meg van beszélve, hogy hova megyünk innen majd tovább…
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 7. 20:43 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

Erre nem is gondoltam. Hogy bácsikámnak furcsa lehet, hogy nincsen az én neszezésem a lakásban. Meg minden apróság, ami jelzi az ottlétem. Aztán felmerül bennem, hogy talán nála van a fiúja. Miért ne használnák ki, hogy nem vagyok otthon? Ha otthon vagyok, úgyse jön át. Olyankor bácsikám megy el hozzá, bár azt se túl sűrűn. Ahogy ezen rágódom, amin különben tökre nem kéne, különös vonások jelennek meg rajtam, amilyeneket máskor nem igazán látni. Mintha... neheztelnék? Mintha nehezményeznék valamit? Igen, tudok olyat. Nyilván nem túl erősen, a színezet is más, ám létezik. Mindegy, nem merengek tovább ezen.
Derűsen elbeszélgetünk, esőt szemlélünk, aztán érdeklődőn pillantok rá, mikor megszólít. Amit pedig kérdez, attól lefagyok. Mármint tényleg úgy festek, mint aki beledermedt abba, amiben éppen volt. Mintha még mindig arra várnék, miért szólított meg, holott azt már megtudtam. De... mit is tudtam meg? Abból, ahogy néz rám, ahogy vagyunk, meg egyáltalán, nekem egyértelmű, hogy aludni szeretne, legalábbis az ágyban heverni és azt szeretné tisztázni, ez nekem is okés terv-e. Viszont hozzám ezek a szavak nem így jutnak el. Az ezüst keresztem fordítóbűbáján át hozzám úgy szüremlik át, hogy azt kérdezi... jaj, hiszen tudjátok. Igazából hihetetlen sokszor kezel ám nagyon érdekesen a nyakláncom szavakat, kifejezéseket, ám a legtöbbet már kiismertem; vagy a helyzet adja, hogy világos legyen, hogyan értette a másik; sokszor pedig úgy döntök, talán nem volt ez olyan fontos részlet, amin fenn kéne akadnom. Viszont ez itt és most nem olyasmi, amit lelegyintenék azzal, hogy "hát remélem, azt mondta, amit gondolok".
- Tessék? - kérdezek vissza, összevont szemöldökkel. Mintha nem hallottam volna. Igazából valahogy úgy is könyvelem el magamban. Lehet, egyszerűbb lett volna megtudakolni, hogy álmos-e vagy ilyesmi, viszont jelen pillanatban azt is szép teljesítménynek tartom magamtól, hogy nem csak úgy rábólintottam, reménykedve abban, hogy jól értettem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 7. 21:14 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánk erkélyén |o


Ha az előbb szokatlan volt az arckifejezése, hát akkor most ez a mostani még inkább az.  Valahogy nem pont ilyesmire számít az ember, amikor arról van szó, hogy hiányzik neki a szülő, és hogy milyen furcsa lehet az otthoniaknak ilyenkor a hirtelen csend.  Erre valami szomorkás, vagy rádöbbenő vagy valami hasonló reakció lenne a megfelelő, szerintem. Vagy nem tudom. De ez most nem az, nem egészen az. Van itt valami más is. De nem foglalkozom vele különösebben, ha szeretné úgyis megosztja velem a gondolatait, érzéseit.  Tudja, hogy megteheti.
Kérdésem után bocsánatkérően ugyan, de mégis reménykedve figyelem a vonásait. Tényleg jól esne kinyújtóztatnom magam, akármennyire is fantasztikus ez az esőnézelődés. De ő, valahogy … kővé dermed szinte. Ennyire nem szeretné itt hagyni az erkélyt? Vagy miről van szó?  Meglepődve nézem a vonásait, igyekszem rájönni, hogy mi is okozta ezt nála. Nem fogalmaztam volna pontosan? Ahogy ez az eszembe ötlik, újragondolom pontosan a szavaimat és szemeim azonnal ki is kerekednek. Na nem, tényleg úgy hangzott volna, amit mondtam, mintha mintha…nem….nem…nem. Biztos, hogy nem. Mármint de, úgy hangzott, de biztos, hogy tudja, hogy érti.  És mégis értetlenül kérdez vissza. Számat enyhén eltátva a tekintetem lejjebb vándorol a mellkasa felé, majd újra a szemébe pillantok.
- Azt kérdeztem, hogy esetleg nem mehetnénk-e be elheverni az ágyra és ott folytatni a beszélgetést meg az eső nézést – kezdek neki újra lassan, gondosan végiggondolva minden egyes szót. Lehetséges, hogy a fordítóbűbáj is bekavart, az már csak hab lenne a tortán, az eleve furcsa megfogalmazásom miatt. Jézusom, ez ... te jó ég. Bele se merek gondolni, hogy ő mit gondolhat, és tiszta szívemből reménykedem, hogy tényleg nem is értette úgy igazán. Lehet, hogy csak áltatom magam, de muszáj. Ha értette … oké, ez nem jó. Túl gyorsan veszem a levegőt. Oké, nyugalom. Kell keresnem egy angol tanárt, de sürgősen. Lehet, hogy magyar tanárt is. Nyugi. Nem gond. Ha értette is, akkor is megkaptam a lehetőséget, hogy normálisan fejezzem ki magam, mintha el se hangzott volna az az idióta mondat. És ez jó, nagyon jó. Ez az, látod Lau, máris jobb. – Kicsit elgémberedtem ebben a székben, de ha te még szeretnél kinn maradni az sem baj. Szerzek egy párnát és … nem vagyok még álmos.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 7. 21:40 | Link

LAU
éjszaka a szobánk erkélyén | a szünetben Balatonfüreden | x

Hála Istennek, tényleg nem megismétli a kérdést, hanem máshogyan teszi fel, átfogalmazva, jobban kifejtve. Mostmár értőn elmosolyodom, megkönnyebbülten veszek egy nagyobb levegőt. Akkor a durva félretolmácsolás ellenére jól gondoltam. Oké. Dehát biztosra kellett mennem. Amiatt viszont nem kell aggódnia, hogy én bármibe is mélyre hatóbban belegondoltam volna. Jó, ez egyrészt annak köszönhető, hogy enyhe sokkot kaptam, másrészt viszont annak, hogy amúgy sem vagyok az a fajta, aki túlságosan belebonyolódna bárminek az előre elképzelésébe. Főleg nem ilyesmiébe.
- Nem, igaziból elgémberedtem kicsit már én is. Klassz lenne fekve - bólogatok, kapva az ötleten, mintha az előbb mi sem történt volna. Elengedem barátnőm kezét és elkezdek felkászálódni a székből. Leveszem takaróm, a karomra terítem, aztán visszarakom a sámlit a fal mellé. Körbenézek, nem hagyok-e kint mást megázni a permettől, aztán besétálok a szobába. Összehajtom a plédet és lerakom a fotelba, majd a kapucnis pulcsimtól is megszabadulok, lekapom, odaterítem a bútorra. Hátratúrom a mozdulattól összeborzolt hajam, elugrom a mosdóba, ahol többek közt iszom is egy keveset. Száma törölgetve térek vissza és már bújok is be az ágyba, amit Lau ágya mellé odatolva hagytunk. Kellemes egyébként, hogy a vihar ilyen finoman hűssé varázsolta a levegőt, így viszont igazán jól esik nem csak derékon átdobni a paplant, hanem egészen bebújni alá. Párnám fejem mögé teszem, hogy a támlának döntsem, ne legyek még annyira lent. Kezeimet összefűzöm aztán mellkasomon, a takaró felett.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 7. 22:13 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Elsimulnak a barátom vonásai, amitől én is sokkal könnyebben veszem a levegőt. Egy pillanatra felmerül bennem, hogy megkérdezzem, hallott-e egyáltalán valamit, és ha igen mit, de végül úgy döntök, hogy jobb ezt nem tudni. Határozottan jobb. Jézusom, ez azért nem volt semmi.
- Szuper! – villanyozódom fel teljesen, pedig nem is belém csapott az imént lesújtó villám – na az azért elég morbid lett volna - , de örülök, hogy értjük egymást, és annak meg pláne, hogy örül is a javaslatomnak. Nem is húzzuk tovább az időt, nekikezdünk szedelőzködni. Kihámozom magam a takaróból, felállok, majd megigazítom a székemet is. Ez igazából még a mugli életből jött beidegződést, hogy betolom magam után a székemet. Itt a suliban sem egy káros dolog, csak éppen jelenleg teljesen felesleges. Csak mi ketten vagyunk, nem lett volna zavaró akkor sem, ha úgy hagyom. Elfértünk volna tőle. Thomas után megyek csak be a szobába, gondosan behúzva magunk után a függönyt. Nem zárom be az erkélyajtót, finom friss a levegő, jöjjön csak be szépen a szobába. Jobban fogunk tőle aludni. Elpakolom én is a dolgokat, ám végig úgy ténykedek, hogy fél szemmel végig a fiút figyelem. A pulcsilevételnél megrándul a szám sarka, de igazán csak akkor mosolyodom el, amikor segít a hajának még inkább össze-vissza állni. Így ugyan egy kicsit lassabban végzek a pokróc elrakásával, valljuk be őszintén elsőre nem igazán sikerült megtalálnom, hogy melyik sarkát melyikhez akarom illeszteni. Mire befejezem Thomas már végez is a mosdóban, így szabad lesz a terep nekem is. Egy vigyorral váltom hát fel, hogy pár perc múlva vissza is térjek.
Csak amikor az ágyhoz érek veszem észre, hogy a barátom pulcsija még mindig rajtam van. Igazából iszonyatosan kényelmes ám, szóval egy picit szomorkásan válok meg tőle. De hát pulcsiba csak nem alszik az ember nyáron. Meg télen sem. Szóval a fekhelyem mellett állva lehúzom a cippzárt és kibújok belőle, majd elviszem a fotelig, hogy lerakjam. Nem, ne is kérdezzétek, hogy eleve miért nem mentem oda levenni és úgy visszajönni. Fogalmam sincs. De tényleg, fogalmam sincs.
- Öhm, mond csak …- kezdem óvatosan, mialatt felhajtom a takarómat, és bemászom az ágyba. Kicsit igazgatok a párnán, hogy kényelmesebb legyen a félig ülő, félig fekvő helyzet, amit választottam magamnak. A támlának csupán a fejem van nekidöntve, a vállaim megemelésére szolgál a pihepuha fejtámasztékom. A takaró sarkát megfogva áthúzom a felsőtestemen, hogy fedje a derekamat. Így a pulcsitól megszabadulva hirtelen picit fázom, hála a hirtelen beáramló hideg szélnek.
A fordítókereszted … szokott félrefordítani? Mármint sokszor? – fejezem be végül az előbb elkezdett  kérdésemet picit hezitálva. Magam elé meredve ejtettem ki a szavakat, de utána vetek egy gyors pillantást Thomasra, és úgy döntök, inkább folytatom mielőtt esetleg olyanra kapnék választ, amit nem szeretnék tudni.  – Szóval, szerinted lehet, hogy jobb lenne ha nem is tudom, próbálnánk a te nyelveden beszélgetni néha, vagy ha tudnék rendesen angolul?
Ez már eszembe jutott amúgy párszor, hogy tényleg milyen jó lenne ha egy nyelvet beszélnénk, szóval amint feltettem a tényleges kérdésem el is mosolyodom. Szerintem szuper gondolat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 7. 22:42 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Ágyam kényelméből figyelem, ahogy ő is elrendezkedik még. Megmosolygom a fotelra kerülő pulcsimat. Pont mondani akartam neki, hogy tegye csak oda nyugodtan. Végre bebújik aztán mellém. Vagyis hát mellénk, hiszen Benito is odahelyezkedett szépen. Oldalra is nyúlok kicsit, megsimogatni. Mivel én csak a fejem döntöm a párnával puhított támlának, valamivel lejjebb vagyok csúszva, mint végül barátnőm. Enyhén megemelem szemöldököm, várva, mit szeretne kérdezni. Oh. Nyelek egyet és már nyitnám válaszra számat, ám folytatja még. Becsukom hát, kivárva a végét.
- Igen, az előbb is félrefordított odakint - vigyorodom el, feljebb húzva kicsit a paplant mellkasomon. Hiszen én nem tudhatom, hogy ő ezt nem akarta tudni. Meg ugye azt se hozom össze teljesen, hogy az iméntiek miatt kérdezte. Csak kicsit csodálkozom, hogy pont olyankor hozza ezt fel, amikor nekem is vannak ekörül gondolataim. - De nem annyira sokszor. Mármint nem olyan vészes. Meg már nagyjából tudom kezelni, megszoktam - magyarázom tovább lazán. - Úgyhogy nem kell szerintem - rázom a fejem mosolyogva, mert azt meg persze nem veszem észre, hogy Lau kifejezetten lelkesedik a saját ötletéért. Bennem csak az van, hogy nem várok tőle el ilyesmit, nem akarom, hogy törje magát értem. Főleg, hogy én azt ugyan be nem vállalom, hogy megtanuljak magyarul. Pár szót szívesen, viszont annál többet képtelenségnek érzek elsajátítani.
- Ah.. - nyögök aztán hirtelen egy kelletlent, lehunyva a szemem. - A cseppek - húzom el a számat, hiszen eszembe jutott, hogy a főzetemről elfeledkeztem teljesen. Már régen túl kellett volna esnem a dolgon. Sóhajtok egyet, ledobom magamról takróm és kiülök az ágy szélére, elővéve az éjjeliszekrény fiókjából a fiolát, amit elraktam oda. Maradok így a lánynak háttal, miközben elvégzem a cseppentést, hiszen tudom, hogy nem bírja látni se. Miután megvagyok, lezárom az üvegscsét, vakon tapogatózva elrakom, majd óvatosan fekszem vissza ágyamba. Felhuzogatom magamra ismét paplanom és helyezkedek a párnán, majd úgy maradok, lehunyt szemmel, hanyatt heverve. Szusszanok egyet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 7. 23:07 | Link

Thomas


Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o



Az természetes, hogy nem dobálom le csak úgy a ruhákat, még a sajátomat sem, másét meg pláne nem. És mivel ő is oda rakta a sajátját, így én is oda teszem az enyémet. Izé, övét, ami rajtam volt. Egy pillanatra felvonom a szemöldökömet a csodacica helyválasztása láttán, de egyelőre nem kommentálom a dolgot. Élvezze ki a helyzetet egy kicsit, mielőtt odébb tessékelem. Most majd szépen lefektetjük az alapszabályokat, a sárkányleopárd és én.
Igazán gondolhattam volna, hogy választ kapom ám a fel nem tett kérdésemre. Főleg ha már egyszer felhozom a témát. Az égnek emelem a tekintetem, és bár az van a fejemben, hogy itt ennyiben is hagyom a dolgot mégsem ezt teszem.
- Ehgen, észrevettem, hogy valami nagyon nem stimmelt. Eleve nem jól fogalmaztam – vallom be neki a dolgot. És nem, arra aztán végképp nem kérdezek rá, és kíváncsi sem vagyok rá, hogy ő mit értett. Tudom, hogy mit értett. Csak nem mondja el, vagy … vagy igen? Majd kiderül.
- Oh – kommentálom kicsit csalódottan az elhangzottakat. Hát, jó. Rendben. Ha ő nem tartja fontosnak … legyen akkor úgy. Mindenesetre nem valószínű, hogy még egyszer fel fogom hozni ezt a témát mostanában. Az pedig eszembe sem jutott, hogy esetleg neki kellene megtanulnia magyarul. Hiába vagyunk Magyarországon. Anyanyelvem borzasztóan nehezen tanulható a külföldiek számára, én valamelyest már úgy is tudok angolul, úgy a logikus ha én leszek perfekt egy másik nyelvből is, nem? De ha nem, hát nem.
Csendesen figyelem a cicát simogatva, ahogy előhalássza a gyógylöttyöt. Arcomra kiül a hála, amiért hátat fordítva végzi el a műveletet hiszen még ebben is tekintettel van rám. Komolyan, mindig van valami, amivel jó értelemben megdöbbent, meghat, amivel fokozza az érzéseket bennem, amikről nem is gondoltam volna, hogy fokozhatóak. Picit meglököm Benitot, fejemmel intve neki, hogy most legyen kedves és másszon el onnan. Egyrészt mert ugye Thomas nem lát, amikor visszamászik a helyére. Rám telepszik a cica hát, és amint Thomas kényelmesen elhelyezkedik, felülök és felemelem a csöpp kis testet. Áthajolok a fiú lába fölött; vigyázva, hogy ne érjek hozzá, maximum csak egy picit; hogy a másik oldalán tegyem le a dorombológépet. Határozottan bólintok egyet a cicára nézve, majd szépen visszahelyezkedem. Na, ez is megoldva. Benito drága, ezennel befejeztük azt, hogy köztünk alszol. Ez az üzenete a tettemnek, amit a macsek meg is ért, mert kényelmesen végignyúlik a fiú lába mellett, anélkül, hogy megpróbálna visszamászni.
- Meddig kell még utókezelned amúgy?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 7. 23:37 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Nem, nem árulom el neki, mit értettem. Nem azért, mert ne árulnám el szemrebbenés nélkül, át se gondolva. Csak nem tartom most lényegesnek. Főleg, hogy észrevette ő is, hogy valamit nem fogtam teljesen. Akkor erről ennyit. Megrázom csak a fejem mosolyogva, hogy semmi baj.
Ha Lau nem fogja újra felhozni ezt az angolul beszélős témát, akkor ez bizony annyiban fog maradni. Mert én a kis csalódott hangját sem veszem csalódott hangnak, inkább valami nyugtázófélének. Azt hiszem, ezekből talán lesznek még gondjaink, ha másból nem is. Hiába akadtak már visszafogott vitáink, bizarr félreértéseink, veszekedni még soha nem veszekedtünk és elég elképzelhetetlen az számomra, hogy miért tennénk valaha is. Viszont az ilyesmik szülhetnek majd feszültséget, amit persze már így az elején feloldhatnánk, ha a lány tudná, hogy komolyan milyen rosszul megy nekem az, hogy észrevegyek dolgokat. Hiába van tisztában már az efféle hiányosságaimmal, nehéz ezt ténylegesen a helyén kezelni. Láthatja azonban, amit megértek, arra tekintettel vagyok, arra odafigyelek. Nem a figyelmesség hiányzik belőlem, hanem az alapvető képességkészlet, hogy felismerjek dolgokat.
Összevonom kicsit a szemöldököm, próbálva rájönni, mi történik körülöttem, mikor már lehunyt szemmel fekszem. Barátnőm áthajol fölöttem? Mit csinál? Mintha most visszahúzódva, mégis mozgás van mellettem az ágyszélen. Á, ez Beni. Mosolyogva odanyúlok hozzá, mire ő eldobja magát egy édes kis nyikkanással, dorombolva nekisimulva combom oldalának a paplanon át.
- Nem lehet tudni. Pár hétig mindenképpen, aztán megint megyek vissza kontrollra - felelem, jobbommal a csodacicát cirógatva, bal kezem eddig a paplan tetejét fogta, most becsúszik pólóm nyakán, hogy megvakarjam vállam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 8. 00:18 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Nem zárom azt ki, hogy soha többé nem fogom megkérdezni, csupán azt, hogy most nem. Bár, ahogy ismerem magam majd szépen megoldom, és egyszer csak fogom magam és levágok egy egész szónoklatot neki angolul. Ó igen, ez nagyon jól is hangzik ráadásul. Biztos nagyon meglepődne. Az a hangocska meg igazából egyszerre volt a kettő, csalódott is, de elfogadó is. Szóval nem annyira csodálkozom azon, hogy nem vette észre. Hogy később miből lesz feszültség vagy gond közöttünk, hát a jó ég se tudja. Nagy naivan azt mondanám, hogy semmiből. De hát tudjuk, hogy az élet nem habos torta, szóval biztos nem így lesz. Viszont hiszem azt, hogy nincs olyan dolog, amit ne tudnánk megbeszélni ha akarjuk.
Nem meglepő módon fel sem fogom, hogy ez a fiún áthajlás dolog hogy nézhet ki. Csak jön, hiszen azt szeretném, hogy a macska a másik oldalon legyen. Azt meg vagy úgy csinálom, ahogy tettem; vagy nekiállok fennhangon magyarázni a macskának, aki tuti nem akarná felfogni a dolgot; vagy kikászálódok az ágyból és átcipelem oda. A legegyszerűbb és leggyorsabb dolgot választottam hát. És igen, így máris sokkal jobb. Imádom a cicámat, de ismerem annyira, hogy tudjam kivel is szeretne úgy igazán aludni. Nem lesz gond, hogy nem mellettem van. A dorombolását hallom úgy is, meg itt van mellettem Thomas, aki mellett ugye biztonságban érzem magam. Legfeljebb ha nagyon össze-vissza dobálnám magam az ágyon valami rémálom miatt, akkor átjön majd a bársonytalpú, hogy lenyugtasson. Addig is csak foglalkozzanak ők egymással külön a másik oldalon. Mosolyogva figyelem, ahogy ezt meg is teszik.
- Á, és akkor majd ott megmondják. Liam bácsi elkísér? – bólintok egyet jelezve, hogy igen ez világos. A mugliknál is így szokott lenni általában. Amint elhangzik a kérdésem eszembe jut valami, ami eddig nem is tudom, hogy miért nem. Óvatosan kikászálódok az ágyból, elhadarva egy mindjárt jövök-öt, bár csupán a táskámig megyek el. Valahol benne kell lennie … tuti, a legalján van, mert hol máshol lenne, mint a legalján … na, hol van már? Női táska rejtelmei, röhej. Áh, megvagy!
Egy diadalmas vigyor kíséretében kihorgászom a keresett tárgyat, megkeresem a megfelelő opciót, majd gyorsan megfordulok és magam elé tartom. Egy gombnyomás, egy villanás, egy fura kattanás, és már kész is életem első fényképe, amit a telefonommal lőttem. A témája meg persze mi más is lehetne, mint a barátom és a cicám. Gyorsan visszanézem a készült képet és jót mosolygok rajta.
- Haláli pózt vág, de most ugye nem látod. Lefotóztam, hogy meg tudd nézni – magyarázkodok miközben nekiállok mindenféléről képet csinálni. A viharról – bár szerintem semmi sem látszik belőle – a szobáról, sőt még a fürdőről is. Majd visszatérek az ágyhoz, de egyelőre csak leülök rá Thomas felé fordulva. Hátha lesz még valami olyan pillanat, amit jó lenne lefotózni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 8. 20:40 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

Bólogatok neki, lehunyt szemmel heverészve. Igen, a vizsgálatok után derül ki mindig, éppen hogyan tovább. Viszont ez a csöppentgetés tényleg semmiség már. Az se zavarna, ha egész életemben folytatnom kéne. Ha ez az ára, hogy jól lássak, legyen. Mikor megkérdezi, bácsikám elkísér-e, egy pillanatra megállok Benito simogatásával és kelletlen kis fészkelődésbe kezdek, enyhén megráncolva homlokom.
- N-nem hiszem. Inkább Riley talán - válaszolom mosolytalanul. Nem szomorúan, csak simán tárgyilagosan. Mégis valami kis komorság játszik vonásaimban, amik várakozón simulnak el, mikor barátnőm kiszáll mellőlem az ágyából. Úgy hallom, kutat valami után. Aztán valami kattan, meg valami villan. Utóbbi a vihar lenne? Nem hallottam egy ideje mennydörgést. Ám hamarosan magyarázat érkezik. Elmosolyodom. Szóval fényképeket készít. A cica említésére jobban végigsimítok az élvezkedő állatkán.
- Holnap is csinálsz majd képeket? - kérdezem, ám hangom kérő is. Dankáék készítgettek párat, amiket majd jól behajtunk rajtuk, viszont nem ártanak sajátok sem egyáltalán. Különösen érdekel, Laut mik fognak meg, miket tart megörökítésre érdemesnek és hogyan. Komolyan, már előre izgatott vagyok, hogy új fotók díszítik majd a falamat. Ehhez persze segítségért fogok folyamodni, hiszen fogalmam sincs, hogyan kell a mobilkütyüről átvarázsolni az alkotásokat kézzel foghatóvá.
- Te tudod, hogyan lesz belőlük... hol lehet előhívni őket? - keresem a kifejezéseket. - Vagy legfeljebb megkérdezhetjük Rileyt - jövök újfent a dokival, hiszen tőle kaptam legutóbb fényképeket, úgyhogy ő tutira érti a csínnyát-bínnyát. Nekem meg igazán már fel sem tűnik, hogy mennyit emlegetem őt. Dehát nagyon közelállunk, az életem szerves része. Viszont eszembe juttatja most azt, ami az imént átsuhant rajtam, amitől megint kicsit gondterhes lesz lehunyt szemű arcom, de aztán egy szusszanással feloldom. Hiszen nincsen semmi baj. Csak vannak kétes érzések bennem néha egy-egy dolog kapcsán a mindennapjaimból, amikről azért nem beszélek, mert nem teljesen tudok róluk én sem, vagy egyszerűen úgy vagyok vele, nincs rajtuk mit rágódni, nem kell velük törődni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2019. szeptember 8. 21:23 | Link

ELME
Találkozás I.


Ruganyos léptekkel haladt végig a folyosón a kezelője oldalán. Nem sietett, nem volt kíváncsi. Szeme alatt a karikákba már beköltözött a tél és lilás hidegséggel terítette be a magas fiú arcát. Olyan volt, mint akit hónapok óta nem ért napfény, se egy kedves arc. Pedig a mellette lépkedő dolgozó még így is próbált sugárzó arcot felvenni, és kedves szavakkal illetni az igencsak lassan lépkedő szellemfiút.
Beértek a nagyterembe. Zsombinak eszébe jutott, amikor először pillantotta meg a hatalmas falakat, melyeket színes tintára festettek az évek alatt megperdülő kezeltek. Akkor ámulattal nézte a csodát, most pedig számos műve nézett vissza rá. Aztán ahogy a tekintete tovább siklott, hirtelen megállapodott az ismerős arcon. Megtorpant, szinte a világ is megállt forogni. Rá nem haragszom. Ő nem ártott nekünk. Ő írta a levelet.
Ahogy agya hátsó zugából felzizzentek ezek a mondatok, úgy kezdett el hozzá visszatérni a környezete. A lassú Bach muzsika, amely a gramafonból csengett, az ápoló keze a karján, mely arra ösztökélte, hogy folytassa az útját és az a feledhetetlen mosoly annak a fiúnak az arcán, akit egyszer a legjobb barátjának tartott. Mintha csak egy másik életben lett volna.
Lassan újra nekiindult. Lábai nehezek voltak, csikorogtak mint egy roboté. Legalábbis a fejében. Ott minden más volt. Minden különbözött a régitől. Megállt az asztalnál, ahol Thomas helyet foglalt, és nézte. Remélte, hogy nem neki kell kezdeni. Remélte, hogy nem érinti meg. Remélte, hogy mégis.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Juhász Laura
INAKTÍV


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 919
Összes hsz: 3147
Írta: 2019. szeptember 8. 21:29 | Link

Thomas


 
Balatonfüred, augusztus 19 |éjszaka a szobánkban |o


Valami mintha átsuhanna az arcán így nem is forszírozom tovább a témát. Nyilván örülne neki vagy szeretné ha a bácsikája el tudná kísérni őt. De úgy tűnik erre nem sok esélyt lát, gondolom a férfi munkája kavar be.  Bólintok csupán a dokim neve hallatán. Az jó, örülök, hogy ő el tud vele menni. Megfordul a fejemben, hogy megkérdezzem esetleg szeretné-e ha elkísérném, de aztán még sem teszem. Viszont rájövök, hogy a néma reakcióimból jelenleg semmit sem érzékel.
- Értem. Biztos rendben lesz minden – mondom ki végül hangosan mindazt, ami a fejemben van. Az érdekes az, hogy nem csupán a szemével kapcsolatban jelentem azt ki, hogy rendbe lesz. Azt is értem alatta, hogy Riley aktív szerepe az életében is tök oké, és tényleg jó, hogy lehet rá számítani. Meg ott van még a remény is abban a mondatban, hogy a bácsikája sem fog folyton a munkája áldozatává válni és több időt tudnak tölteni egymással.
Miután elkészülnek a fotók és már visszahuppanok az ágyra jut csak az eszembe, hogy talán előtte szólnom kellett volna. Mondani, hogy mire készülök. Hiszen mégis csak csukott szemmel fekszik előttem a barátom, szóval lehet, hogy nem is szeretné, ha ilyen képek készülnének róla. Bár nem valószínű.
- Nem baj, hogy lefotóztalak így, ugye? – teszem fel hát a kérdést, úgy hogy érthető legyen a véleményem. Szerintem rendben van neki. Az ő kérésén kicsit eltöprengek, mert addig rendben van a dolog, hogy látok valamit és megnyomok egy gombot. Csak éppen nem tudom, hogy a tűzijátékból látszana-e valami egyáltalán. Vagy valami plusz beállítás lenne szükséges egy éjszakai képhez? Csak egyféleképpen tudhatom meg, nem igaz?
- Ha nem felejtem el akkor persze, csinálhatok – amúgy is ez szokott a bibi lenni. Vagy nem is jut eszembe, hogy fotózzak, vagy nincs nálam a mobil. Majd igyekszem jobban megerőltetni magam, hogy valahogy figyeljek oda ezekre, hiszen … tényleg nincs egy kép sem rólunk, sem pedig olyan dolgokról, amiket együtt közösen élünk át. Ó, hát a megörökítési módom szerintem hagy némi kívánnivalót maga után, de ha kíváncsi rá akkor persze, hogy megmutatom az én látásmódomat.
- Öhm, hát … - kezdek bele a válaszba, de félbe is hagyom. Kicsit felszalad a szemöldököm amikor megint a dokimhoz lyukadunk ki. Na igen, megkérdezhetjük őt. Persze. Hogyne. Nekem viszont feltűnik, hogy sokszor előkerül a neve, és látom, hogy mennyi mindenben támaszkodik rá automatikusan. Ami teljesen rendben is van, de tényleg. De most egyáltalán válaszoljak a kérdésére? Eléggé lezártnak tűnik a téma számomra, azzal a megoldással a részéről, hogy megkérdezzük a dokit. Sóhajtok egy aprót. – A mugli világban tudom, hogy lehet előhívatni őket. De ezek speciális készülékek, rúnázottak meg minden. Nem biztos, hogy meg lehet úgy oldani. Lehet, hogy nem kompatibilis a technika. Na meg, nem is lenne jó, ha a muglik látnának mindenféle varázsvilágos képeket, nem? Benitot például.
Igazából én valószínűleg úgy kezdenék neki a dolognak, hogy felkeresem azokat, akik profik az ilyen dolgokban, a szakembereket. Ha megoldható, akkor még be is szerzek ezt-azt, hogy később ne kelljen támaszkodnom senkire és akkor hívjam elő a fotókat amikor én szeretném. Aztán ha ők nem tudnak segíteni, nos … hát azt azért kétlem, hogy ne tudnának. De hogyne, persze, kérdezzük meg Rileyt. Legalább nem kell utánajárnom az ilyeneknek. Egy gonddal kevesebb, nem igaz?
- Tudod, ha egyszer lesz saját helyem, hát biztos, hogy tele lesz mugli cuccokkal. Amikhez értek is – sóhajtok fel egy nagyot frusztráltan, majd a telefont az ölembe ejtve dőlök hátra. Könyökömön megtámaszkodom, és úgy pislogok fel a plafonra. Kinyújtott lábaim keresztbe téve pihennek a párnámon. Így tök jól látnám a fiú arckifejezést, ha éppen odanéznék. De nem teszem, csak pislogok a dísz szegélyre, ami elválasztóként funkcionál a plafon és a fal között. Fejemben az imént elhangzottak járnak. Tényleg marhára zavaró, hogy amik eddig működtek egyféleképpen és úgy tudtam és értettem a dolgokat, hát most már azok sem. Mert valami speciális csavar mindig van az egészben.
- Nagyon szerencsések vagytok, hogy ott van nektek Riley – mondom lassan, még mindig a gondolataimba merülve. Arcomon egy őszinte mosoly jelenik meg, hiszen tényleg így is gondolom. De valahogy nem tudom úgy igazán megérteni az egészet. Már eleve azt, hogy milyen lehet az, hogy ennyire számíthatsz egy felnőttre.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 8. 21:50 | Link

ZSOMBIÉK
egy délután az ELME nagytermében | x

Hihetetlenül izgulok. Egyszerre vagyok határtalanul boldog, hogy annyi hónap után újra láthatom barátaimat és torkomat mégis aggodalom szorongatja, mi fogad majd itt. Nem feleltek a levelemre. Nem lehetett nekik, gondolom. Viszont most végre eljöhettem látogatni. Liam bácsi elkísért, odakint fog várni az előtérben. Bátorítóan szorítja még meg karom, aztán léphetek be az ajtón. Az egyik ápoló kedvesen int nekem, melyik asztalhoz ülhetek le. Helyet foglalok, alaposan körbenézve a színes térben. Az asztal alatt lábaimat rázom. Nehezen bírok magammal.
Megérkeznek. Megérkezik. Bár kétszer kell ránéznem, mire egyszer megismerem. Ekkor viszont szélesen, sugárzó arccal mosolyodom el és szinte megilletődötten figyelem, ahogy közeledik. Közelednek. Már itt áll előttem, mire észbe kapok, hogy mozduljak, vagy tegyek, mondjak bármit. Csak hát alig tudom elhinni, hogy végre látom. Tétovázok egyetlen, hosszú pillanatot. Hiszen olyan sápadt, olyan törékenynek tűnik. Nem tudom, szabad-e önmagamnak lennem. Viszont nem megy, akkor sem tudom megállni. Felpattanok és magamhoz ölelem őt.
- Szia - üdvözlöm, mosolygó lélekszavadva lehelve szavamba, szemem lehunyva, lágyan szorítva magamhoz a fél fejjel magasabb srácot, hogy aztán örömmel pislogjak fel rá, kezeimet karjain tartva. Istenem, de hiányzott. Istenem, de szörnyen hiányzott. Hiányoztak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Csonka-Ramholcz Zsombor
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos


Csupa haszon
offline
RPG hsz: 450
Összes hsz: 1331
Írta: 2019. szeptember 8. 22:15 | Link

ELME
Találkozás I.


A félelem elárasztotta a testét, szinte legyűrte minden végtagját, ahogy közeledett. Aztán csak állt. Még akkor is, amikor Tom átölelte. Olyan furcsa érzés volt valaki mást olyan közel éreznie magához, hogy teste nem is reagált rá. Aztán agyában valami végigment. Lassú volt és erőteljes. Zsombor megmozdult, és hevesen visszaölelte barátját, mint aki soha nem akarná elengedni.
Látszólag az addig mellettük álló ápoló megnyugodott, és kicsit távolabb ment. A reakció nem volt légből kapott, hiszen mindenki emlékezett rá, amikor Kirill jött látogatóba...
- Haver... - nyögte ki Zsombor egy félmosolyt megengedve magának. Fogalma sem volt róla hogyan folytassa. Hiányzott neki? Hiányzott. Akkor miért nem tudja kimondani? Vagy hogy mennyire örül, hogy itt van. Mintha minden szavával egy újabb lyukat tudna ütni abba a kis hajszálvékony falva, amit épített ott bent.
Leültek. Aztán Zsombi mégis felállt. - Akarok mutatni valamit - jelentette ki. Talán az volt az egyetlen dolog, amivel bizonyítani tudta a gondolatait anélkül, hogy ártott volna bármit is.
Átvezette Thomast egy másik, kisebb szobába, ami tele volt festőállványokkal. Néhol egy-egy kép is megpihent, volt ami befejezetten, volt ami csak épp el lett kezdve. De mindegyik más volt. Zsombor a szoba falához ment, ahol még több vászon foglalt helyet, és keresni kezdett közöttük. Aztán kihúzott egyet, és megnézte magának.
- Emlékeztem - nyújtotta végül a titkát a másik fiúnak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

VB meglepi


|2017/2 legszimpatikusabb kisgólya|
Mikecz Emese
INAKTÍV


#köszönjükemese
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 106
Írta: 2019. szeptember 8. 22:20 | Link

Ombozi | Győr | reggelfelé | #summervibes

Fészkelődöm egy kicsit a széken, mert nem tetszik, ahogy Zlatan elhúzza a száját. Az ökölbe szoruló keze, az eddig észre sem vett feszültsége lassan kúszik fel a gerincem mentén, stresszgombóccá gyűlve a mellkasomban. Nyelek egyet. Mindegyik mutat… szóval ezt csinálja? Ezért van most is itt?
- Miért nem mondtad korábban? - a kérdés szinte önkéntelenül szakad fel belőlem, valami nagyon mély keserűséget hordozva magában. Talán meg is tudnám válaszolni annyival, hogy mert nem voltunk olyan közel. Mert nem érdemeltem meg. Vagy mert úgyis csak magammal voltam elfoglalva. Mindig. De valahol ez arra is vonatkozik, hogy miért nem mondta most? Miért kellett így kiszedni belőle?
Hülyeség lenne azt hinnem, nem veszi észre, hogy a megnevezésével elérte a kívánt hatást; az a szélesedő vigyor bőven elég árulkodó jel, amire csupán egy megszokott fintorral tudok válaszolni.
- Ezt a drámai mozdulatot még a Bogoly Színházban is megirigyelhetik. Vigyázz, nehogy befogjanak, ha legközelebb arra jársz - forgatom meg a szemeimet vigyorogva. Hatásvadász, azt meg kell hagyni.
- Tökéletes indok, hogy végre keressek valakit, aki legalább minimális okklumenciát tudna tanítani - fonom keresztbe karjaimat magam előtt. Ugyan már korábban is kacérkodtam a gondolattal, hogy ideje lenne egy kis mentális önvédelmet tanulni, de ez a kiszolgáltatott, nyílt érzés csak még inkább megerősíti ezt az elhatározást.
Egy pillanatra elveszítem az idő-, tér- és minden érzékemet, és az átéltek újra ólmos súllyal zuhannak a gondolataimra. Alattomos egy dolog, mikor már éppen azt hinném, hogy könnyítek valahogy, akkor jön egy apró részlet, amitől bumm, visszajön az egész (és örülök, hogy ebbe mondjuk a reggelim nem tartozik bele).
A pohár koppanására ocsúdok fel, és arra, hogy Zlatan ujjai a kezemre kulcsolódnak. Meglepetten pillantok fel, és egy mintegy hipnotizálva emelkedem fel a székről.
- Hova? - Baszki, hogy tehetek fel még ilyenkor is ennyire ostoba kérdéseket?… Ha a nővérem ezt hallaná… Azt hiszem nem lenne túl büszke. Mielőtt ellépnék az asztaltól még éppen van annyi lélekjelenlétem, hogy a szabad kezemmel az aranyló sör után kapjak. Persze ennek a lendületnek az eredménye, hogy legalább három nagy korty az utca kövén landol, mire egy cifra káromkodás hagyja el ajkaim. Cseppet sem nevezném magam kifinomult hölgynek jelen pillanatban. Shame on me. Bocs Zlatan, hogy beégetlek, de hát gondolom megszoktad.
Egy kicsit határozottabb szorítással próbálom lassításra bírni Ombozit, hogy ha sikerül felkeltenem a figyelmét, akkor legalább a sör következő három kortyáról gondoskodjak. Amint ezt kivitelezem rögtön érzem, hogy a világ egy kis szelete helyrekattan.
- Hogy ez mennyire hiányzott - lehunyt szemmel, elégedetten emelem az arcomat az ég felé, már ha az ujjaimra kulcsolódó ujjak nem késztetnek rögtön sürgős továbbhaladásra… Ami végül is nem lenne ellenemre, tekintve, hogy megfújtam egy korsót. Megint.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

köztünk nincs távolság.  
csak az el nem érés  
szívritmuszavara.  
Thomas Middleton
KARANTÉN


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 800
Összes hsz: 3957
Írta: 2019. szeptember 8. 22:56 | Link

LAU
éjszaka a szobánkban | a szünetben Balatonfüreden | x

- Nem, nem baj - erősítem meg gondolatában, bár tény, szerencséje van velem ilyen tekintetben, hiszen biztos van, aki rossz néven vette volna, viszont én kevés dolgot veszek rossz néven. Talán semmit. Viszont igaz, zavarban voltam kicsit, mi történik. - Csak... majdnem kinyitottam a szemem - bököm ki, ahogy ez hirtelen beugrik, ha már erről beszélünk. Igen, mondjuk az nem rossz, ha erről ejtünk pár szót - Lehet, hogy amikor így cseppentés után vagyok, akkor... szóval mondanád, mit csinálsz vagy ilyesmi? - kérem őt erre, nyilván egyáltalán nem felelősségrevonóan, azonban most eszméltem rá, hogy ez talán nem olyan egyértelmű. Hiszen én sem értem mindig pontosan, mitől érzem kellemetlenül magam. Ilyenkor márpedig elég kiszolgáltatott állapotban vagyok. Óvatosabbnak kell lenni velem, mivel csak sejtéseim vannak, mi zajlik körülöttem. Ha pedig valami váratlanul ér és felnyitom a szemem, az nem jó. Abból baj lehet. Érdemes figyelmeztetni, amire lehet, hogy ne érjen túl váratlanul semmi, amire hirtelen reagálnék.
- Csinálhatnánk közöset a parton, meg akár itt a szobában is... - sorolom, hol és miket gondoltam lefotózni, ugyanis én nem feltétlen a tüzijátékra céloztam ám. Igazából egyáltalán nem arra. Csak észrevettem, hogy eddig nem készített képeket. Vagy én nem tudok róla. Mindössze bólogatni tudok arra, amit az előhívás kapcsán mond és hát végül ő is arra jut, legjobb lesz Rileyt megkérdezni. Akkor legyen így! Ez a legegyszerűbb. Közben odanyúlok kicsit szememhez, masszírozom arcomat körülötte és felkészülök rá, hogy kinyissam nemsokára.
- Ó - mondok először csak ennyit a mugli cuccokkal teli, jövőbeni saját helyét illetően. Valamiért émelyegni kezdek. Elhúzom kicsit számat és megmasszírozom kicsit mellkasom. Szemem nem nyitom ki még. Inkább próbálok figyelni arra, amiről beszélünk és akkor ébredek rá, hogy igazából amiatt kezdtem szédülni. - Az... akkor... - nyökögök kicsit, mert nem is tudom, mennyit akarok elmondani abból, ami most bennem kavarog. Talán semennyit nem kéne. Dehát miért ne? Miért lenne baj, ha elmondom? - Akkor én ott inkább nem nyúlok majd semmihez - mosolyodom el, bár kicsit keserűre sikerül az a mosoly. Mert valahogy... előjött bennem az, amit Candylandben is éreztem, mikor erről az elköltözésről beszélt, meg most rákerült még egy lapáttal. Viszont ennek a lapátnak köszönhető, hogy talán most világosabban látom, mi nyomaszt a témát illetően: nem látom magam ebben. Mintha én nem lennék a tervek közt. Egyedül tervezgeti az otthonról elköltözést, egyedül keres magának valamit és olyasmikkel veszi körbe magát ott, amik számomra teljesen idegenek. Én hol vagyok ebben? Vagy sokat képzelek magamról, hogy úgy érzem, ott kéne lennem valahol? Jogos egyáltalán a feltételezés, hogy szívesen lát majd engem az új helyén, bármivel ügyetlenkedni? Oké, le kell állnom. Ez nyilván teljes hülyeség. Komolyan semmi értelme. Csak túl szó szerint veszek mindent. Csak már megint nem megy, hogy olvassak a sorok közt. Azért, mert nem esik szó rólam, még nem jelenti, hogy nem vagyok ott. Mély levegőt szívok be és lassan fújom ki.
Felnyitom a szemem, sokat pislogok.
- Igen - mosolygok a plafonra immáron őszintén, szeretettel Riley említésére. Viszont utána rögtön összeszökik szemöldököm. - De Liam bácsi is megoldaná ám, ha kéne. Elkísérne az ispotályba is meg ilyenek, csak... csak sok a munkája, Riley meg szívesen eljön velem, szóval... - vonok vállat, mentegetni kezdve bácsikámat, mintha támadná bárki is. Mintha mondta volna akárki is, hogy nem teljesíti a velem kapcsolatos kötelességeit. Ez igazából még a kontrollvizsgálatom említéséről maradt talán bennem és azóta csak rakódott még rá a minden más. Feszült lettem, az az igazság. Azt hiszem, túl sok mindenről beszélünk most, amikkel kapcsolatban olyan érzéseim vannak, amiket nem szoktam említeni senkinek, talán még saját magamnak sem, ezek pedig összeadódtak. Miután az iménti Liam bácsi védelmezés után kibólogattam magam - mintha ettől igazabb lenne, amiket mondok -, felülök és kezeimmel rászorítok combjaimra, ahogy lábaim észevétlenül remegnek a takaró alatt. Nyugi, Thomas, nyugi. A finom remegés lassan kezeimen is tetten érhető. Lélegzek tovább mélyeket, hogy elmúljon. Van ilyen néha. Nincsen semmi baj.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 ... 36 ... 44 45 [46] 47 48 ... 56 ... 135 136 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek