A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

A vizsgaidőszak közepén mi lehetne jobb elfoglaltság, mint a tanulás... Mondaná ezt bárki más, aki nem Heléna. Az ő véleménye szerint felesleges ezen stresszelni, sokkal fontosabb, hogy az ember kialaudja magát, relaxáljon és szakítson időt a hobbijaira. Ezért, és hogy kedves tudásvágytól égő szobatársait ne zavarja, egy kupac régi kottával, egy ősrégi füzettel és a kedvenc színesceruza készletével nekivágott a kastély folyosóinak,hogy ideális helyet találhasson a magányos alkotáshoz.
Fél óra céltalan csámborgás után jutott el a lélekszobáig,miután a klubhelyiséget túl melegnek, a folyosókat pedig túl hidegnek taláta. Odabent kellemes meleg idő fogadta, a falak halvány,a tavaszi napsütést időző sárgában pompáztak. A magával hozott holmit letette a középen álló asztalkára,majd kiválasztott magának egy szimpatikus bézs díszpárnát amit a földre dobott,majd helyetfoglalt rajta. Lábait maga alá húzva kinyitotta a kopottas füzetet,majd a nosztalgia kedvéért végiglapozta. Régi ruhatervek voltak ezek, amelyeket még egészen pici korában tervezett. A divat iránti szenvedélye már nyolc éges kora óta aktívan tartott, ezek a rajzok is még azokból az időkből maradtak meg. Volt néhány év,mikor a tervezés háttétbe szorult, de mostanában ismét elkezdte érdekelni,hogyan lehetne valami újat és extravagánsat létrehozni.
Ahogy a ceruza a papirhoz ért a háttérben halkan felcsendült a Hattyúk tava nyitánya. Heléna ajkai elégedett mosolyra görbültek,amint az ismerős dallamok eszébe juttatták az első balettelőadását. Halkan dudorászva rajzolta fel a hosszúlábú, vékonyka babák körvonalát,majd egy fájdalmas sóhajtás kíséretében a régi,sosem használt kottafüzet felé nyúlt. Felcsapta egy véletlenszerű oldalon,lapozott párat,majd a legszebbnek tűnő oldalt egyetlen határozott mozdulattal kitépte társai közül. Méregette,forgatta egy darabig,majd szépen formára hajtogatva egy egyszerű ragasztóbűbájjal beragasztotta a füzetbe. Elégedett sóhajjal dőlt hátra és messziről is megszemlélte kész művét. A fekete félvállas megoldáshoz csatlakozó kotta-szoknya elégedettséggel töltötte el, végre úgy érezte, hogy valami igazán jót sikerült alkotnia. A háttérben szóló zene váltott, már a Diótörő egy részlete szólt és Heléna nekilátott modellje hajának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=795227#post795227][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.02.21. 22:37[/b][/url]

A vizsgaidőszak közepén mi lehetne jobb elfoglaltság, mint a tanulás... Mondaná ezt bárki más, aki nem Heléna. Az ő véleménye szerint felesleges ezen stresszelni, sokkal fontosabb, hogy az ember kialaudja magát, relaxáljon és szakítson időt a hobbijaira. Ezért, és hogy kedves tudásvágytól égő szobatársait ne zavarja, egy kupac régi kottával, egy ősrégi füzettel és a kedvenc színesceruza készletével nekivágott a kastély folyosóinak,hogy ideális helyet találhasson a magányos alkotáshoz.
Fél óra céltalan csámborgás után jutott el a lélekszobáig,miután a klubhelyiséget túl melegnek, a folyosókat pedig túl hidegnek taláta. Odabent kellemes meleg idő fogadta, a falak halvány,a tavaszi napsütést időző sárgában pompáztak. A magával hozott holmit letette a középen álló asztalkára,majd kiválasztott magának egy szimpatikus bézs díszpárnát amit a földre dobott,majd helyetfoglalt rajta. Lábait maga alá húzva kinyitotta a kopottas füzetet,majd a nosztalgia kedvéért végiglapozta. Régi ruhatervek voltak ezek, amelyeket még egészen pici korában tervezett. A divat iránti szenvedélye már nyolc éges kora óta aktívan tartott, ezek a rajzok is még azokból az időkből maradtak meg. Volt néhány év,mikor a tervezés háttétbe szorult, de mostanában ismét elkezdte érdekelni,hogyan lehetne valami újat és extravagánsat létrehozni.
Ahogy a ceruza a papirhoz ért a háttérben halkan felcsendült a Hattyúk tava nyitánya. Heléna ajkai elégedett mosolyra görbültek,amint az ismerős dallamok eszébe juttatták az első balettelőadását. Halkan dudorászva rajzolta fel a hosszúlábú, vékonyka babák körvonalát,majd egy fájdalmas sóhajtás kíséretében a régi,sosem használt kottafüzet felé nyúlt. Felcsapta egy véletlenszerű oldalon,lapozott párat,majd a legszebbnek tűnő oldalt egyetlen határozott mozdulattal kitépte társai közül. Méregette,forgatta egy darabig,majd szépen formára hajtogatva egy egyszerű ragasztóbűbájjal beragasztotta a füzetbe. Elégedett sóhajjal dőlt hátra és messziről is megszemlélte kész művét. A fekete félvállas megoldáshoz csatlakozó kotta-szoknya elégedettséggel töltötte el, végre úgy érezte, hogy valami igazán jót sikerült alkotnia. A háttérben szóló zene váltott, már a Diótörő egy részlete szólt és Heléna nekilátott modellje hajának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=796056#post796056][b]Aksel Vasquez - 2020.02.28. 21:17[/b][/url]

Aksel elégedett volt. Nem is, inkább hálás. Eh, maradjunk inkább a megkönnyebbültnél. Igen, ez a három érzelem kavargott benne, mikor megtudta, hogy a Bagolykő Mágustanoda befogadná, mint diák. A szintfelmérő vizsga miatt nem különösebben aggódott, tudásában biztos volt, odahaza a Beauxbatons-ban jó, sőt, remek eredményeket tudhatott magának. Gondolta csak nem taníthatnak homlokegyenest mást itt, a Kárpátok szívében, mint Franciaországban. Inkább a húgán járt az esze. Silje nagyon sírt, amikor megtudta, milyen büntetést vett át a válláról az iker-bátyja. Aksel talán akkor először látta sírni. Persze, a gyermek sír, ha leesik a fáról, sír, ha eltaknyol és felhorzsolja a térdét. De az más. Mikor zokogva magához ölelte, a fiú érezte. Átérezte a szégyent, fájdalmat és szomorúságot a lány lelkében. Mintha füstként átgomolygott volna a fiúba, át a felsőjén, be a mellkasán. Akkor legszívesebben ő is sírt volna, de nem tudott. Nem ment. Nem volt rá képes. Hiszen már nem lehet visszacsinálni. Nem lehet visszacsinálni a szétbombázott mosdót, azt sem, hogy kicsapták, azt sem, hogy egy egész iskolatanácsnak hazudott, csakhogy a húga még egy alkalommal megmeneküljön és ne tanuljon a hibáiból. De most talán megértette. Talán felfogta. Habár nem látta Aksel párnába temetett, sikoltva bömbölő arcát, nem érezte arcán a szülei égő, maró, csalódottságtól és szomorúságtól tocsogó tekintetét, abban az ölelésben tényleg megértés és jobbá válni vágyás érződött. De erről már személyesen nem bizonyosodhat meg. Még kissé meg is könnyebbült, mikor cókmókjával együtt elhagyta a hírhedt francia mágusképző falait. Időre volt szüksége. Távol akart lenni Silje-től, hogy legyen ideje megbocsájtani. A fiú eljátszott a gondolattal, hogy a húga ír majd neki és bagolyban fog érdeklődni felőle. Habár gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat. Mikor egy iskolában tanultak, akkor is csak rövid, felszínes beszélgetéseik voltak, illetve Silje csak akkor kereste, mikor bajba keveredett, mert tudta, hogy a jófej nagy testvére majd kihúzza a slamasztikából. Hát, most már csak magára számíthat.
Egészen tetszett Aksel-nek az új környezet. Eddig mindenki kedves volt vele. Kicsit meglepte, hogy az Eridonba került, de nem látta értelmét sokáig töprengeni ezen, hisz tenni nem sokat tud ellene. Gondolta, még mielőtt beleesik a tanulás sűrűjébe, nem árt körbenézni és felfedezni a kastélyt, hisz kellemetlen lesz elkésni már az első óráiról, pláne, hogy majd azzal magyarázná az egészet, hogy eltévedt. Egy ilyen felfedezés során került a fiú az Északi szárnyba, a Toronyba, ha egészen pontosak akarunk lenni. Úgy császkált végig a folyosókon, mint aki életében először lát maga fölé magasodó falakat. Mindössze csak lenyűgözte az építészet. Igen, merthogy Aksel egy olyan varázslópalánta, aki csodálatra méltat ilyen dolgokat. Látott ajtókat is a falakba belesüllyedve. Nem sok teketória után be is lökte az egyiket. Maga sem értette, miért lepődött meg annyira, hisz nem várhatta el, hogy egy terem üres legyen, ha belép oda, hisz egy ekkora kastélyban embereknek is kell lenniük valahol. Mégis szemei egy pillanatig tágra nyíltak, s dereka kissé hátra hajlott a meglepődésben. De ez csak pár pillanatig tartott, után Aksel megint egy alappozícióban nézett farkasszemet egy lánnyal. Igazából ahogy eddig látta, csak ő volt bent egyedül, szóval igazán hívhatja A lánynak. Mivel úgy tanulta, hogy egy ilyen szituációban köszönni kéne, vagy mifene, valami ilyesmire szánta el magát. Kissé tanácstalanul oldalra fordította a tekintetét, majd vissza a lányra,s nagy nehezen kinyögte:
- Bonjour! - spékelte meg egy csak alkart megmozgató intésben. Ezután eszébe jutott, hogy nem biztos, hogy franciául kellett volna nyitni, de ha a lány esetleg nem beszéli a nyelvet, majd úgy is megosztja ezt vele. Szóval most állunk és várunk az üdvözlés fogattatására.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=796432#post796432][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.01. 21:16[/b][/url]

A zene ütemére dobol lábfejével, miközben erőteljes vonalakat húzott a papíron. Teljesen belefeledkezett az alkotásba, azt sem tudta volna megmodani, melyik univerzumban van, ha valaki ilyesm kérdésre vetemedett volna. A papírlány haját két különböző bordó ceruza segítségével alkotta meg. Felhosszú göndör tincseket kreált a lánynak, majd művét magától eltartva messzebbről is megszemlélte. Hümmögött egy sort majd visszahelyezte az asztalra és belefogott az apró javításokba és ismét elmerült a saját kis világába. Elgondolkodott, jó és rossz emlékek cikáztak fejében. Totyogós korától kezdve mostanáig végig pörögtek előtte élete meghatározó eseményei.
A ceruza nagyot koppant a kemény fa padlón, ahogy a nagy bambulásban elfelejtette megtartani. Összerezzent az éles hang hallatán és felvette a színest a földről.
Váratlanul érte a vastag tölgyajtó nyikordulása, riadtan kapta fel fejét, mintha valami rosszban sántikálna éppen. Nagy kerek szemekkel vizsgálta meg az érkező, rendetlen hajú fiút.
- Salut! - válaszolt csípőből. A Herzberg svájci fekvésének köszönhetően legalább annyira volt francia nyelvű, mint német, így némi gyakorlati nyelvtudást magára szedett ott.
- Je m'appelle Heléna vagy Sára? Qui est-ce? - válaszolt - vagyis kérdezett vissza elbizonytalanodva, majd rájött, hogy nem is jó kérdést tett fel. A ki ez? talán kissé bunkónak hathatott így első találkozáskor.
- Merlinre öhm... Comment tu t'appelles? Je suis désolé - Végre kitalálta a jó kérdést és még bocsánatot is kért. Elégedetten dőlt hátra annak tudatában, hogy bár sokat felejtett, de azért még mindig nem olyan szörnyű a franciája. Mint mindenhez amit tanulni kellett természetesen a nyelvekhez is baromi lusta volt, ezért bár lehetősége lett volna rá, sosem hozta fel a franciatudását. A némettel is az volt az egyetlen szerencséje, hogy az anyanyelvi környezetben úgy ragadt rá, mint a kosz. Ezt használta a mindennapokban, az iskolában és a magánéletben is egyaránt. Két év alatt végre visszaállt az anyanyelvi szintű magyar nyelvtudása, de ritkán még mindig megesik, hogy valamit nagy hirtelenjében németül mond ki.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=797231#post797231][b]Aksel Vasquez - 2020.03.06. 19:35[/b][/url]

Ahogy Aksel belépett a szobába, a falak mintha átváltoztak volna. Tisztán látta, hogy a mostani, koszos farmerkék csak épphogy kialakult. A háttérben pedig mintha esőcseppek lágy neszét hallaná. Fura, ugyanakkor kellemes érzés töltötte el, hallgatva a finom kopogást. S csak ezután vette csak észre az eddig a szobában tartózkodó lányt. Aki nem mellesleg úgy nézett a fiúra, mintha az éppen rajtakapta volna az éléskamra kifosztásán. Majd tekintete meglágyul, csak szemei maradnak elkerekedve. Az arca kissé ismerős volt Aksel-nek, csak azt nem tudta, honnan. Lehet egy házba járnának? Elképzelhető. Minden esetre meg mert volna esküdni, hogy látta már valahol őt. Legnagyobb meglepetésére egyből visszaválaszol a lánynak valószínűleg idegen nyelvű üdvözlésre? Vagy ő is francia lenne? Nem, azért annyira nem jó a kiejtése. De eléggé jól esett hősünknek, hogy megint hallhatja. Még ha így is csupán. Folytatja is a lány, elég jól, de aztán sikerült belekavarnia magát. Aksel egyszerűen nem tudott uralkodni magán és akaratlanul is összehúzta szemöldökeit. Nem mondott ő... ezek szerint Sára akkora hülyeséget, csak a fiú nem ezt szokta meg ez után a mondat után. Kicsit rosszul is kezdte érezni magát, hogy gúnyt űz a lányból. De ebből semmi nem látszott az arcán.A szokásos módon.
- Gyakoholnom kell á magyaht, inkább 'asználjuk ázt. - jegyezte meg a szokásos, másoknak olykor bunkónak tűnő arccal - Aksel Vasquet. Ehidon. Gondohom ez lép meg á leghiobban, de... fhancia. - emeli föl a szemöldökét, reménykedve, hogy üt a poén. Lehet, hogy nem a legjobb az érzelmei kimutatásában, de legalább karizmatikus egy kicsit. És erre büszke is volt. Egy kis ideig várt, egy helyben, egyenes állásban, nézelődött körbe a szobában, megállapítva, hogy ez egy igen szépen berendezett helyiség. A farmerkék mondjuk kicsit szomorkás hangot adott neki. Aksel kíváncsi volt, vajon milyen lehetett azelőtt, hogy belépett.
- Léül'etek? - mutatott hűvös arccal a lány mellé. Nem közvetlen mellé, inkább egy olyan tisztes, egy-másfél méteresen mellé. Merlin mentse, hogy ilyen közel kelljen lennie egy idegenhez. Egy szeretett személy már más téma. De az új ismerős annyira nagyon közeli sose lesz. Csak barát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=797614#post797614][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.08. 20:35[/b][/url]

Érezhetően megkönnyebbült, mikor a barna tört magyarsággal szólt hozzá. Igaz, hogy annyira szörnyen francia akcentussal beszélte a magyart, hogy küzdenie kellett a megértésért.
- Szóval Aksel... Erdion? Új vagy? Csak mert nem tűnsz ismerősnek. - Azért biztos ami biztos alaposabban is végigmérte, minden egyes apró porcikáját a lehető legalaposabban kielemezve. Minden apró göndörödést a barna hajban, az arckifejezés legkisebb rezdüléseit és a ruházatát - na jó, főként a ruházatát - is igyekezett a legalaposabban szemügyre venni. Összességében szimpatikusnak találta Akselt, bár úgytűnt, hogy a francia nem kifejezetten szívleli mások társaságát.
- Hűű, na nem mondod, hogy francia vagy? - kérdezett vissza vigyorogva, miközben összepakolta a ceruzáit. A zene elhallgatott és csak most tűnt fel, hogy a falak színe is megváltozott a fiú megjelentével. Annyira nem tetszett neki, hogy a kellemes napsárga szín szomorkás farmerkékké alakult. A csendben esőcseppek kopogását vélte felfedezni, holott meg mert volna esküdni, hogy mikor elindult a szobájából még csodaszép tiszta idő volt.
- Persze, foglalj csak helyet - kedves mosollyal igyekezett ellensúlyozni a fiú rideg ábrázatát, de valahogy nem volt most kedve ledönteni azokat a falakat, amelyek szinte teljesen elzárták Akseltől. Persze bízott abban, hogy a fiú magától is megnyílik majd annyira egy kis idő elteltével, hogy neki csak hátra kell dőlnie és élveznie, hogy a francia mesél. Esetleg a későbbiekben adhatna neki francialeckéket, vagy főzhetnének együtt valami finom francia kaját. Kicsit elkalandozott, ezért fogalma sem volt, hogy a fiú közben leült-e vagy sem. Fejét megrázva pilantott oldalra, hogy felmérje, mi történt amíg ő gondolataiba mélyedt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=800609#post800609][b]Aksel Vasquez - 2020.03.25. 00:39[/b][/url]

- Oui, idén köhtöztem idé. Szoval té sem nékem. - jegyezte meg a fiú, kissé elismerően bólogatva. Kedvesnek tűnt a lány, ezzel nem volt probléma. A gond már a röntgen érzetű tekintetnél kezdődött, ami olyan volt, mintha a lány kiskutyaként végignyalná szeme világával, majd aztán beszippantaná, mint egy fekete lyuk. Aksel elég kényelmetlenül érezte magát, igyekezett kerülni a lány tekintetét. Szóvá már nem tenné. A francia inkább az a "csendben meghalok" típus volt, ami megint abból a problémából ered, hogy nem tudja kommunikálni az érzéseit. Habár másik szemszögből a lány abbahagyhatná, hogy aktívan bámulja. Általában ez a legtöbb ember számára kellemetlenséget okoz. Senki sem szereti, ha bámulják, főleg Aksel. Ő soha sincs sehol, max beleolvad a tapétába. Ha ennyire nézték, mindig fent állt a félelem, hogy megtámadják, vagy valami, elvégre egy csendes, vékony, más érdeklődésű srác elég könnyű célpont. De szerencsére sosem volt ilyenre példa. A Beauxbatons-ba is túlnyomó részt normális emberek jártak. Eddig itt sem volt probléma. A csaj sem tűnt rossz szándékúnak eddig. De azért Értékelte volna, ha abba hagyja a szemlegeltetést.
A kis szarkazmust tartó visszaszólásra szavakkal nem reagált, csak amolyan "hát igen, ez van" nézéssel bólogatott maga elé, összepréselve ajkait. Aztán észrevette, hogy társasága pakolni kezdett. Talán távozni készült? Őszintén szólva a francia nem esett volna túlzottan kétségbe, vagy letargiába. Ugyanakkor feltűnt neki, hogy a lánynak is figyelmébe ötlött a változó környezet. Mintha még egy kis nemtetszést is érzékelt volna. De nem tudott volna sok mindent tenni ellene. Nem tudta, hogy működik ez a dolog.
Az ülésre való engedély megkapása után megkönnyebbült bólintással helyet foglal, de úgy ült ott, mint akinek seprűt kötöztek a hátához. Tekintete egy minimális nyakmozgás nélkül körbejárta a szobát, majd egy sóhajjal visszatért maga elé. Látószögéből észrevette, hogy a lány kissé megrázta fejét. Vajon mi járhatott a fejében? A lelkében lévő kíváncsiság az arcára sajnos már nem jutott el. Ott inkább valami megvetéses, csodálkozós felhúzott szemöldög jelent meg.
- Es... hajzohlsz? - szólalt meg végül a kínos csend által rá gyakorolt nyomás alatt. Komolyan érdekelte, hogy a lány mit csinálhat, de arcán csak egy fapofa gubbasztott. És csak ott ült, egyenes derékkal, tenyerei a térdein, válaszra várva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=800689#post800689][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.03.25. 16:39[/b][/url]

- És eddig hogy tetszik a kastély? - érdeklődött levakarhatatlanul kedves mosollyal. Nem volt kifejezetten meglepve, hogy a fiú nem ugrott a nyakába. Bár a francia máguscsaládok gyermekei leginkább a Beaxbatons kastélyába költöztek be, de szép számmal akadtak a Herzbergben is. Pont ugyanilyenek voltak, távolságtartóak, közönyösek és mogorvák. Na meg persze egy kissé önteltek. Általában az bevált, ha megpróbált velük beszélgetni az ember. Egy idő után megtört a jég, csak elég kitartónak kellett lenni ahhoz, hogy tőmondatoknál többet kicsikarjon belőlük. Amúgy kedvelte a francia lányokat, iszonyatosan jó stílusérzékkel voltak megáldva és szerettek is a divatról fecsegni. Persze azt gondolta, hogy a kis kócost ezzel a témával nem fogja tudni szóra bírni. Bár, ahogy így végig nézett rajta egészen stílusos srácnak tűnt.
- Áhh igen, rajzoltam, de már befejeztem igazából - vonta meg vállait. Kinyújtóztatta lábait, majd visszahúzta maga alá, ezzel egyértelműsítve, hogy nem, ő bizony még nem készül sehova sem menni. Ha már itt volt és sikerült valami beszélgetés félét elkezdeniük akkor nem adja fel, megtöri a jeget. Vagyis megpróbálkozik vele.
- Szóval kedves Aksel, ha már így a jövőben háztársak leszünk... Nem bánod ha kérdezősködöm kicsit? Mármint ha bánod is fogok, de gondoltam aranyos leszek és megkérdezem előtte, hogy te mit szólsz, mert azért hát mégsem akarlak elijeszteni vagy ilyesmi - darálta egy levegővel. Lényegre törően és egyenesen közölte az igazságot a fiúval. Nem lett volna túl sok értelme azt mondani, hogyha a kis kócos nemleges választ ad akkor csendben visszavonul, mert jól tudta, hogy úgysem így lesz. Így legalább előre felkészítette a fiút a várható gyötrelmes szenvedésre.
Lábával együtt kopogott az esőcseppekkel, ujjai tolltartója zipzárjával játszottak. Túl sok energia volt benne ahhoz, hogy csak üljön ott mozdulatlanul és tétlenül, mint a francia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=805600#post805600][b]Aksel Vasquez - 2020.04.15. 19:50[/b][/url]

Aksel valahogy mindig úgy érezte, hogy aki túlságosan kedves, mondhatni bűzlik a jóindulattól, az biztos csak megjátssza magát. Lehet ezt az általa olvasott mesékből tanulta, vagy az ösztönei ültették el ezt a kis magot a fejében. A legrosszabb ebben a hipotézisben az volt, hogy nem létezett rá egyértelmű válasz. Legalább is ez a bizonyos válasz még nem volt a fiú birtokában. Addig, ameddig ez ebben az esetben kiderül, addig nincs más opció a francia számára, mint koppanni a lánnyal folytatott felszínes beszélgetésen. Aksel érdekes módon az alkotásban, a művészetben éltette a szubjektivitást, hogy minden dologból ezer út visz, s hogy mindezek együtt tudnak létezni egymás mellett. Viszont emellett gyűlölte ugyanezt a való életben. Gyűlölte, hogy egyszerűen a többiekkel, a húgával ellentétben kényelmetlenül érezte magát mások között. És ha esetlegesen azok a személyek fontosak is lennének neki, ezt nem tudja kommunikálni feléjük. Amire képes volt, az csupán csak egy sekélyes szóváltás. Irigyelte a lányt, ő nyilván a kisujjából rázza  ki ezeket a szociális kötelességeket.
- Igazán gyönyöhű, habáh kise öhegebbnék tűnik, mint á hégi iskohám. - nézett fapofával maga elé a francia. Egyáltalán nem rossz értelemben gondolta ő, amiket mondott. Sőt, el volt ragadtatva a Bagolykő csodás épületétől. Csak hát néha dolgok teljesen máshogy hangoznak kibukva a szájából, mint lebegve a kócos fejében.
- Cool. Mit mutát? - emelte fel kissé orrát hunyorítva a kis francia. Mint lelkes alkotó, szerette megnézni mások, főleg kortársak alkotásai. Jelentsen ez akadémiailag elismert művészeket, vagy csak szimplán barátokat. Az alapján, hogy az ember milyen gondolatokat vet papírra, könnyen meg lehet állapítani a szándékait.
A lány szólavinájára kikerekedtek a szemei, szíve hevesebben kezdett lüktetni. Kérdéseket? Neki? Miért? Minek? Miről? Lelkét kelletlen fintor, a szoba falai pedig tintacseppenként fekete színt öltenek. Hősünknek csak kicsit vonta el helyzetéről figyelmét a környezetváltozás. Csak barna szemei fordultak egyet a falak irányába, egyébként mozdulatlan maradt. Ellentétben beszélgetőpartnerével, aki úgy tűnt, mintha fel akart volna robbanni, vagy legalább is el készült pattanni, mint egy rugó.
- Nyügodj még, nékem lenne okom félni. - nézett minimális értetlenséggel a tekintetében Aksel - Mit is kéhdeznél tölém ámugy? - csengtek kissé haragosan szavai, ami őt magát is megijesztette, hisz a fiú lelkében semmi harag nem honolt. De inkább nem szólt semmit, csak várt és remélt, hogy nem lesz ebből vita.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=805851#post805851][b]Vizsnyiczky Heléna Sára - 2020.04.17. 16:07[/b][/url]

- Gondolom nem herzberges voltál, hanem a Beauxbatonsba jártál. - nyugtázza a tényt. Egyértelmű, hogyha Svájcba járt volna, akkor ismerné, de mivel ezelőtt sosem találkoztak, így nem volt nehéz összerakni a képet, miszerint a fiú a francia mágusiskola padjait koptatta eddig.
- De igen, ahhoz képest teljesen más ez az épület, de szerintem is szép hely. - Bólogatott, hogy megerősítse egyetértését. Kislánykorától kezdve lenyűgözték a kastélyok, egészen addig, míg be nem költözött egybe. Ott és akkor elvesztette azt a gyermeki lelkesedést és a helyét valamiféle kissé közönyös, távolságtartó gyönyörködés, amivel ugyan még mindig elismerte az építészeti műremekek jelentőségét és szépségét azonban a lelkesedés már rég kiveszett belőle.
- Igazából semmi komoly, csak ruhatervek. - A fiú elé tolta a vaskos füzetet a legutóbbi alkotásnál kinyitva és hátradőlt, hogy Aksel nyugodtan lapozgathassa a rajzokat. Egész tetemes mennyiség összegyűlt már az elmúlt évekből és ha az elejéről kezdte lapozni valaki, akkor remekül láthatóvá vált a fejlődés. Az elején egészen bénácska, néhol alig felismerhető torz emberalakok szerepelnek nagyon csúnya kivitelezéssel. Mostanra már legalább az női alakokról el lehetett dönteni, hogy tényleg női alakok és sokkal szebb volt a színezés is.
- Ó, semmi érdekeset. Tudod, ilyen átlagos kérdés, hogy miért pont Magyarország? Mivel foglalkoznak a szüleid, te mit szeretsz csinálni szabad idődben? De igazából bármi érdekel, amivel kicsit jobban megismerhetlek - vonta meg vékonyka vállait. Néha napján még ő saját magát is kicsit parának tartotta, mert azért így lerohanni szegény fiút... Talán nem illett volna. De Sári meg az illem olyan messze álltak egymástól világ életében. A szülei repestek a boldogságtól, mikor sikerült rendesen viselkednie és nem kiakasztania mindenkit a boltban, az utcán, a játszótéren vagy igazából bárhol ahol csak jártak.