36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Tülk Imola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
Írta: 2018. február 27. 19:19 | Link

Millió titkos szoba és folyosó van még a falakon belül, melyeket az elmúlt hetek folyamán képtelen volt felfedezni. Nagy általánosságban késő délutánra időzíti a kalandozásait, azonban bár szeret egyedül lenni, mégis vágyik arra, hogy ezeken a sétákon társasága akadjon. Az más kérdés, hogy zárkózottsága miatt, mindig ő az, aki leginkább csak a háttérből figyeli az eseményeket, a népszerű diákokat, a nagy barátságok kialakulását, és bár nem vele történnek mindezek, oly nagy örömmel tölti el szívét egy-egy ilyen boldog pillanat, mintha mindez csak a sajátja lenne. És valahol legbelül hiába minden öröm és eufória ezzel kapcsolatban, szívének kicsiny része úgy érzi, igenis megérdemelné ő is, hogy végre valahára legyen neki is valakije, egy barátja, akivel bárhová elmehet, akivel beszélgethet, és aki pontosan olyan lelkesen keresné a társaságát, mint ahogy viszont is megcselekedné mindezt.
Ebben a felemás lelkületben nyit be a lelkek szobájába, ahol még ezelőtt soha nem járt. Már pár nappal ezelőtt felfedezte ezt az aprócska szobát, azonban a hatalmas kilincsre rátapadó keze nem engedelmeskedett, mikor be akart lépni. Valahogy elrettentette a lélek szó, és úgy vélte, nincs még felkészülve arra, ami valójában odabent várja. Most azonban teljesen kipihenten és felkészülve érkezett, hogy benyisson és szembenézzen azzal, ami majd odabent várni fogja.
Keze alatt az öreg fém megnyikordul, majd az ajtó szélesre tárul.
Íriszei elkerekednek, majd ahogy belép nem győzi kapkodni a szemét, hiszen a szoba rögvest megváltozik. Halovány bézs árnyalata és óriási kanapéja eltűnik, helyette lágy szürkéskék szín dominál, némi capucchino barnával. A kanapé helyén a plafonról lelógó fonott kosár lóg, mintegy hintaként, párnákkal kirakva és kényelmesebbé téve, körös körül pedig óriási ablakok nyújtanak lélegzetelállító látványt. Odakint az erdőt látja, egy másik ablakon a tengert és bár tudja, mindez illúzió, mégis a víz morajlását is hallani véli.
Orrát lágy illat csapja meg, eső, és frissen vágott fű aromája tolul az orrcimpájába, ez pedig arra készteti, hogy az elmúlt napokban először mosolyogjon.
Kecsesen szökdécselő léptekkel siet a hintához, majd lábáról cipőjét lerúgva kucorodik bele a hatalmas párnák közé. Lábát törökülésbe fűzi, úgy hintázik előre hátra élvezve a szoba adta kellemes élményeket.
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2018. március 1. 21:08 | Link


Elnyomva egy ásítást küldöm el az üzenetet, majd a talárom zsebében elsüllyesztem a felrúnázott, tökéletesen működő telefonom. Nem nagyon akarom, hogy bármi baja essen, még csak most lett kicserélve, tiszta új, a face ID gyorsabb meg már nem is lehetne, szóval ja. Jobban vigyázok rá, mint a lelkemre. Nem mintha bármi esélyem is lehetne még a mennybe kerülni, azt hiszem, azon a vágányon már elsiklottam egy ideje. Lazítok kicsit a nyakkendőn, majd, egy hirtelen elgondolás során ki is húzom belőle a fejem, ha már úgyis ott vagyok. Bedugom a fekete anyagot a telefon mellé, közben kigombolom az ingem felső két gombját. Máris sokkal szabadabbnak érzem magam. Belesimítok egy pillanatra a hajamba, kiropogtatom a nyakam, miközben befordulok a következő folyosómra. Az emberek azt hiszik, prefektusnak lenni olyan nagy előkelőség, van egy csomó extra jogod, kedvedre büntethetsz mindenkit, a vezetőség meghallja a szavad.. Valójában minden kis szarról jelentést kell írnod, koptatod a cipőd napi háromszor körbe-körbe, és nagyjából hetente új helyeket kapsz. Ha olyanjuk van a fentieknek, akkor naponta, nehogy véletlenül meg merj szokni valamit. Az egészben annyi a jó, hogy kapsz egy papírt arról, hogy az iskola életének aktív tagja voltál, egy ajánlást, ha tovább akarsz lépni ha itt befejezted a pályafutásod, amiért valljuk be, megéri. Egy jó átlag nem elég mindenhova.
És annyi mindent lehet csinálni a prefektusi fürdőben. Halvány, féloldalas mosoly jelenik meg a szám szélében. Oké, oké, nem ide illő gondolatoknak vége, befejeztem. Legalább egyszer ezt is meg kell csinálni rendesen, hát most na.
Fél kézzel a zsebemben nyitok be a következő ajtón. Őszintén, nem nagyon számítok arra, hogy bárki is lenne idebent. Nem nagyon használják ezt a helyet, pedig van annyira ""menő"", mint a kívánságok terme, vagy tudom is én. Ez a szoba is azzá válik, amit szeretnél, nem? Ki ne akarná megismerni a saját lelkét? Okay, igazából nem nagyon értem hogyan működik a varázslata a helynek, de elég jó munkát végez. Szóval vissza oda, ahonnan elindultunk, be is nyitok azzal a gondolattal, hogy nem lesz itt senki. Aztán jól meglepődök, hogy nem a szokásos látvány fogad, hanem valami más.
- Uh. Bocsi - nem mintha bocsánatot kéne kérnem azért, mert a munkám végzem, de ez mégis csak egy olyan intim légkör, amibe nem illik csak úgy berontani. Halovány dohány - na nem az a kiállhatatlan, büdös fajta, hanem a kellemes, amit már megszoktam, és valami ismeretlen és kitalálhatatlan okból imádok -, férfi parfüm, és festék illata keveredik a bentivel. Nem egészen az otthonom illata így, hogy a másik, rajtam kívül eső is benne van az elegyben, de mégis megmosolyogtat. Szeretem. Már ezt az illatot.
- Ha nincs nálad cigi, fű, alkohol, egyéb tudatmódosító szerek, szúróeszközök, és nem csinálsz semmi szabályzatba ütközőt, már itt se vagyok.
Utoljára módosította:Adrian Ivanorovics Black, 2018. március 2. 15:20
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Tülk Imola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
Írta: 2018. március 2. 09:28 | Link

Mióta eljött otthonról, most érzi egyedül azt, hogy elégedett az életével. Hogy egy kis szeletét az otthonának megkapta, mint egy tortát, és hogy a szoba, melybe sikerült benyitnia a legjobb döntés volt, amit valaha is hozhatott. Ő az egyetlen mágus a családban, még az ük-ük-ük nagyszülei között sem volt egyetlen mágiával megáldott lélek sem. Épp ezért furcsa, hogy benne mégis motoszkál valami, és hogy pont Ő lett az, aki kiérdemelte ezt az óriási kegyet. Mert annak érzi. Még akkor is, hogyha soha nem volt annyira hivalkodó mint a testvérei, és még akkor is, ha ő inkább az a magának való fajta, nem pedig a népszerűség mintapéldánya.
Arcán mosoly játszik, hiszen a szobában terjengő illat eszébe juttatja a balatoni kis faluban töltött nyarak emlékét.
Mikor még minden tökéletes volt.
Mikor a húgai még nem voltak hiperaktív szörnyetegek.
Mikor még olyan jó érzés volt a lábát a jegesen hideg vízbe dugni, mely lehűtötte felhevült testét, és mikor még igazi, összefogó család voltak.
Fejét lehajtja, és nagyokat pislog, hiszen hiába van egyedül, nem akar sírni, nem akar a múlttal foglalkozni, sem a hatalmas honvággyal, mely a szívét szorongatja már napok óta. Egyszerűen csak a helyzet túl új neki, és bár új helyen van, mégsem állíthatja azt teljesen őszintén, hogy annyira megtalálta itt a számításait. Barátai még mindig nincsenek, de legalább már akad pár ismerőse, akivel örömmel folytat eszmecserét a folyosókon egy-egy óra előtt, ezt leszámítva viszont pont olyan egyedül érzi magát, mint egy különálló kisujj. És akármennyire is igyekszik a dolgokat jól látni és megítélni nem tud szabadulni abból a skatulyából, melybe önmagát helyezte.
Gondolataiból valami egészen fura dolog rángatja ki.
Az eső illata eltűnik, vagyis inkább valami belevegyül.
Egy mély és erőteljes, domináns illat, dohány, mint a pipadohány. És ha ez még nem lenne elegendő valami mást is felfedezni vél benne, némi pézsma illatot, valami férfias kölnit, ez pedig elgondolkodtatja. Neki semmi ilyen illattal nem volt még dolga, úgyhogy a helyzet több mint meglepő.
Az ajtó ebben a pillanatban tárul fel, és tör utat magának az ismeretlen fiú, Molka pedig a meglepődöttségtől borul ki az apró hintájából.
És ha már kiborult, akkor a földön is marad, elterülve, mint egy béka, hiszen ki lenne képes ilyenre, ha nem ő?! Jellemző, hogy kellemetlen helyzetbe keveri magát mikor valami új ember sodródik a közelébe.
A fiú kérdéseire csak egy halk nyögéssel tud válaszolni, hiszen nagy valószínűséggel  a lábát sikerült kificamítania. Lassan igyekszik feltornázni magát, legalább felülni annyira, hogy az embereknek ne egy szőnyeg jusson eszébe mikor meglátják, hanem ... mondjuk egy gömb. Mert arra amúgy is jobban hasonlít, és mert az legalább formás. Kicsi és kerek.
- Jól vagyok... - suttogja maga elé, miközben próbál nem hangosan sziszegni a fájdalomtól. Abba már bele sem gondol, hogy hogy volt képes pont úgy esni, hogy a bokáját maga alá gyűrje.
Végül is, ez is egy művészet...
Hozzászólásai ebben a témában

Adrian Ivanorovics Black
INAKTÍV


cigarette daydream
offline
RPG hsz: 403
Összes hsz: 2893
Írta: 2018. március 7. 10:58 | Link


Nem mondom, hogy különösebben számítok bármire is. Nem tűnik egy nagy illegálban settenkedő alaknak, de ha mégis, elég jól álcázza ahhoz, hogy én elégedetten baktassak tovább, teljes lelki békével. Ha megbüntetném, addig tartana, amíg el nem végzi, utána minden menne tovább ahogy eddig is, így nincs is értelme törnöm magam. Azzal viszont a legmerészebb álmaimban sem számítok, hogy leesik. Eddig az ablakon bámultam ki, kicsit az angliai tengerpart jutott eszembe, még a homokkal találkozó hullámok hangját is hallottam, de a kétségbeesett puffanásra már odakapom a fejem. Mert ha valaki lezuhan valahonnan, az véletlenül sem puha, kényelmes koppanás, még ebben a szobában sem.
- Basszus - nyitva hagyva magam mögött az ajtót lépkedek felé. Nem rohanva szelem át a szobát, mert szemmel láthatóan nem vérzik, a baj meg már úgyis megtörtént, szóval egy szívroham nélkül is megtehetem, hogy odajutok.
- Hé, ne mondd el senkinek, hogy rajtam volt a jelvény, jó? - le is veszem a piros-arany prefektusi kitűzőt, jobbommal a talár zsebébe süllyesztem, miközben balommal megtapogatom a bokáját. Már nem azért, mert vonzalmat éreznék a fájó női lábak iránt, hanem, hogy felmérjem, mennyire súlyos a helyzet. - Legalább még egy órát bent kéne ülnöm feleslegesen, amíg szólok a házvezetődnek, meg a sajátomnak, meg megírom a papírt - kezdem magyarázni, miközben felpillantok rá. Kicsit megnyomogatom az ujjaimmal, tudom, hogy fájdalmas meg minden, de szükséges.
- Elviszlek a gyengélkedőre, ott majd rendberakják, és ha szerencséd van még egy igazolást is kaphatsz holnapra - mert való igaz, hogy én is meg tudnám csinálni itt, de még mindig csak tanonc vagyok, úgyhogy bármennyire is szeretném, vannak szabályok, amiket még én is betartok.
- Egyébként nem súlyos, egy kicsit fájni fog amikor helyre rántják, kapsz rá egy szorító kötést, és ennyi - megvonogatom a vállaim, ahogy elengedem a leányzó lábát, és egyik kezemmel a térde, másikkal a háta mögé nyúlok, hogy felemeljem. Nem tervezek megmászatni vele x lépcsőt, ha egyenesben sem tud járni.
- Hova is jársz?
Hozzászólásai ebben a témában

Since you’re going back to hell you might as well get used to it.
Tülk Imola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
Írta: 2018. március 7. 18:41 | Link

Megijed a különös illattól, talán épp ezért is borul le arról a hintáról, mely eddig a kényelmet és az otthont jelentette számára. Elterül a földön, mint egy béka, és arra sem igazán képes, hogy az újonnan érkezőt jobban szemügyre vegye. Lábába belehasít a fájdalom, szinte már égeti, de ettől függetlenül igyekszik magát egyenesbe tornázni. Aprócska kezével tolja fel magát a földről, majd letörli a szeme sarkában megbújó könnycseppet.
Igazából nem remél segítséget, semmit sem vár, hiszen már megszokta a mugli iskoláját, ahol ez egyáltalán nem volt megszokott dolog. Ott senki nem segített a másiknak, és ha valaki rosszul is lett, inkább gúnyolódtak rajta, mintsem hogy segítséget nyújtsanak.
Talán ezért is lepi meg annyira a fiú, aki hamar mellette terem, és igyekszik neki segíteni.
Orrába bekúszik a másik friss illata, valami sampon, és parfüm édes vegyülete, -
vagy lehet hogy csak a másik bőrének illata, - ám ez egyáltalán nem érdekli, teljesen elvarázsolódik attól a gesztustól, amit az ismeretlentől kap. Az érintése fáj, azonban fel sem szisszen, túlságosan lefoglalja hogy elvörösödjön az érintés miatt, és amiatt, mert a fiú egészen közvetlen vele.
- Nem mondom... de te prefektus vagy, nem? - kérdez vissza kissé félénken, és próbálja levonni a kellő konzekvenciát, hogy vajon prefektus létére a másik miért is kéri arra, hogy a jelvénye hordásáról ne beszéljen. Aztán természetesen megkapja a választ is a kérdésére, de hogy milyen szavak is hangzanak el indokként, arra egyáltalán nem tud koncentrálni.
Elméjét és szívét abszolút leköti a másik lénye. Nézi a csodásan csillogó lélektükröket, a kerek pupillát, a dús hajat, a magas és erőteljes termetet, és bár soha nem érzett hasonlót, mégis tudja, hogy most, életében először a szíve megdobbant valaki olyan iránt, akit még csak nem is ismer.
És nem csak a külsőségek teszik ezt vele, hanem az egész helyzet.
A fiú segítőkészsége, a modora, a hangja, az illata és az arcán játszó őszinte aggodalom, ahogy a lábát megérinti.
Az erőteljesebb tapintásra kissé felszisszen, hiszen nem kellemes ahogy áttapintja a bokáját. Mégis összeszorított fogakkal tűri, hogy azt csináljanak vele, amit csak kell, hiszen nincs doktor fóbiája, nem retteg az orvosoktól, meg úgy senkitől sem, aki egészségügyben dolgozik, szóval ha el kell látni, és ki kell feküdnie, akkor megteszi.
- Akkor azt mondod rendbe jön? Mintha te is orvos lennél... - ámuldozik a lány és mikor a másik aprócska derekánál fogva megkapja a szíve őrült ütemben kezd verni. Arcára pír ül ki, és már nem is amiatt aggódik, hogy nem tud a lábára állni, hanem amiatt, hogy vajon a fiú mit fog gondolni róla, hogyha meglátja a vörös arcát, a remegő kezét, és testének minden reakcióját. Hiszen teljesen kipirult a találkozástól, a szeme csillog, ahogy a másik íriszeibe néz, és nem is nagyon tud mást tenni, csak csodálni a megmentőjét, aki pont úgy lépett az életébe, mint egy herceg, vagy egy hős.
- Levitás vagyok, és a nevem Molka. Téged hogy hívnak? - kérdezi meg a fiútól, majd kezével átkarolja a nyakát, bár ez kissé nehezére esik, lévén, hogy termete nem arra teremtetett, hogy ekkora magasságba kelljen kapaszkodnia. Tökéletesen működő másik lábával lábujjhegyre emelkedik, hogy legalább egy kicsit menni tudjon, bár a legjobb megoldást így nem tudja elérni. Szinte úszik a levegőben, és innen már az is célravezetőbb lenne, ha a fiú az ölébe kapná és úgy indulna meg vele a gyengélkedő felé.
- Hát... azt hiszem ma is sikerült a napi szerencsétlenkedésemet letudni.. - dünnyögi az orra alatt, majd két ujjával a felsőjét morzsolgatva hajtja le a fejét.
- Ne haragudj, hogy tönkretettem az estédet!
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony