A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

- kaland, valamikor júliusban -

Már viszonylag hosszú ideje nem volt álmatlan éjszakám. Hónapok óta ez az első alkalom, hogy hiába képzeltem magam elé a kerítésen átugráló bárányokat, a négyszázhuszonhetedik után is éppen annyira nem jött álom a szememre, mintha még hatvankettőnél tartanék vagy valahol annál is előbb. A mennyezet bámulása hasonlóan sokat segített, de még az ablakon át látható csillagokat is hiába lestem kitartóan. Végül már úgy döntöttem, hogy felkelek és a konyhában keresek valami megoldást a problémára, például tejet és mézet, ha ugyan akad még belőle, vagy ha nem, hát főzhetek kakaót is. Akár. Ám a mocorgásommal akaratlanul is sikerült felébresztenem Richárdot is még azelőtt, hogy egyáltalán a szobából sikerült volna kijutnom, és a csillagvizsgáló ötlete az ő agyából pattant ki aztán. Azaz pontosabban vánszorgott, amilyen álmosan pislogott rám még abban a pillanatban, amikor megkérdezte, miért nem ülünk be oda kicsit, de hát ez már puszta részletkérdés. A konyhába azért csak sikerült eljutnom, és végül kakaó helyett karamellás tejet igyekeztünk nem kilötyögtetni a bögréinkből útban az északi torony felé. Ide talán két órája hoztam át a párom, miután a vállamnak dőlve sikerült elaludnia, nekem pedig nem volt szívem felébreszteni, hogy akkor menjünk már vissza a hajóra. Ez a kis szoba úgyis itt van a csillagvizsgáló szomszédságában, és hétvégéken eléggé néptelen tud lenni ahhoz, hogy bárkit is zavarjon, ahogy éppen Richárd békésen alszik a kanapén, én meg nagyokat ásítva pislogok magam elé, mert az álommanó továbbra is messzire elkerül - nagyon megorrolhatott rám tegnap valamiért -, és simogatom a haját, ahogy fejét az ölemben nyugtatja. Milyen békés, állapítom meg magamnak gondolatban. Észre sem vette, hogy odakint milyen vihar tombolt még nemrég. Tulajdonképpen nagyon örülök is neki, hogy ez nem ébresztette fel, miután nekem már úgyis sikerült.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=699082#post699082][b]Návay L. Viktor - 2017.09.01. 18:30[/b][/url]

- kaland, valamikor júliusban -

Már viszonylag hosszú ideje nem volt álmatlan éjszakám. Hónapok óta ez az első alkalom, hogy hiába képzeltem magam elé a kerítésen átugráló bárányokat, a négyszázhuszonhetedik után is éppen annyira nem jött álom a szememre, mintha még hatvankettőnél tartanék vagy valahol annál is előbb. A mennyezet bámulása hasonlóan sokat segített, de még az ablakon át látható csillagokat is hiába lestem kitartóan. Végül már úgy döntöttem, hogy felkelek és a konyhában keresek valami megoldást a problémára, például tejet és mézet, ha ugyan akad még belőle, vagy ha nem, hát főzhetek kakaót is. Akár. Ám a mocorgásommal akaratlanul is sikerült felébresztenem Richárdot is még azelőtt, hogy egyáltalán a szobából sikerült volna kijutnom, és a csillagvizsgáló ötlete az ő agyából pattant ki aztán. Azaz pontosabban vánszorgott, amilyen álmosan pislogott rám még abban a pillanatban, amikor megkérdezte, miért nem ülünk be oda kicsit, de hát ez már puszta részletkérdés. A konyhába azért csak sikerült eljutnom, és végül kakaó helyett karamellás tejet igyekeztünk nem kilötyögtetni a bögréinkből útban az északi torony felé. Ide talán két órája hoztam át a párom, miután a vállamnak dőlve sikerült elaludnia, nekem pedig nem volt szívem felébreszteni, hogy akkor menjünk már vissza a hajóra. Ez a kis szoba úgyis itt van a csillagvizsgáló szomszédságában, és hétvégéken eléggé néptelen tud lenni ahhoz, hogy bárkit is zavarjon, ahogy éppen Richárd békésen alszik a kanapén, én meg nagyokat ásítva pislogok magam elé, mert az álommanó továbbra is messzire elkerül - nagyon megorrolhatott rám tegnap valamiért -, és simogatom a haját, ahogy fejét az ölemben nyugtatja. Milyen békés, állapítom meg magamnak gondolatban. Észre sem vette, hogy odakint milyen vihar tombolt még nemrég. Tulajdonképpen nagyon örülök is neki, hogy ez nem ébresztette fel, miután nekem már úgyis sikerült.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=699085#post699085][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.09.01. 18:42[/b][/url]

Nem aludtam jól, még úgy sem, hogy éreztem Viktor illatát. Valami nem hagyott nyugodni - talán a vihar miatt volt nyugtalan az álmom, amiatt nem volt pihentető. Arra is csak halványan ébredtem fel, hogy valaki a karjaiba vett. Kótyagosan pillogtam fel még a másik oldalról, az elmém mélyéről, ahol az álomképek születnek, a félhomályban vörös fürtöket láttam, amik lelógtak az arc halványan látszódó vonalait takarva. Éreztem az erős kezeket, amik fognak, úgyhogy nem aggódtam. Odabújtam, s próbáltam visszaaludni. Talán el is mosolyodtam.
Kellemes. Kellemes itt. Megnyugszom némileg, mocorgok egy kicsit. Még mindig érzem az illatát, pillogok, és meglátom, ahogy néz. Az ölébe hajtotta a fejem. Jó úgy.
Pár óra múlva ébredek. Még sötét van, korán - talán a madarak sem csicseregnek odakint még, mikor ismét megmozdulok. Tagjaim elgémberedtek, kinyújtóztatom görcsben álló combomat és karomat. Ásítok egyet.
Látóterembe bekúszik Viktor arca, amit halvány derengésbe von a kint uralkodó félhomály. Nyünnyögök egy kicsit, ahogy reggel szoktam, nagyon fáradtan. Feltornázom magam, hogy megkapjam a reggeli ölelést, és a nyakához fúrjam az arcom.
- Nem aludtál? - kérdem halk, érdes hangon, kótyagosan. Mintha itt ült volna egész éjjel, és őrizte volna az álmom. Tudom, hogy néha nem tud aludni.
Még úgy vagyok jó pár percig, úgy, hogy ölelem. Jól esik hozzábújni ilyenkor, álmosan.
Mikor némiképp felébredtem, felállok a kanapéról, és úgy is kinyújtóztatom a tagjaim. Az ablakhoz sétálok - figyelem a romba dőlt fákat, élvezem a kintről beáradó hűvös reggeli levegőt az arcomon, ami felébreszt egy kicsit. Kellemes.
Nem is hallom a szárnysuhogást, csak mikor megfordulok, pillantom meg az ismeretlen szürke madarat. Érdeklődve, szinte boldogan tekint rám a kanapé karfájáról. Összevonom a szemöldököm.
- Hát te ki vagy? - kérdem a madártól - na nem mintha válaszolni tudna -, ahogy felé lépek. - Korai posta? Biztos eltévedtél.
Ahogy felé lépek s oda is érek hozzá, a bagoly szinte megőrül, nyújtja a lábát, szállnak a tollai. Odahajolok, nem túl közel, hogy megnézzem a címzettet, miközben nyugtatom.
- Jól van na, jól van - motyogom, miközben meglepve látom, hogy a kis csomag igenis nekem szól. - Akkor ez az enyém… - kommunikálok továbbra is az állattal, s ahogy leveszem az erős kötést a lábáról, azonnal felreppen, én pedig csak zsibbadtan, némileg álmosan bámulok utána. Goromba egy madár. Ha vissza kell írnom, mehetek fel a bagolyházba.
Egy meglepően nagy doboz került így a kezembe, a címzést rajta lehelyezem a kanapé karfájára. “A padláson találtam, gondoltam, kellhet.” Összeráncolt homlokkal nézem csak a sebtében körmölt betűket, amiket még sosem láttam. Női írás, érdekes. Agatha lett volna? Az ő írását nem ismerem annyira.
De hát nincs is padlásunk.
Egy gondolatbeli vállvonással nyitom ki inkább a dobozt - benne biztos lesz magyarázat, gondolom én. Egy bőrkötéses könyv, s egy összehajtott levél - ennyit látok, először a levelet veszem ki, hogy kinyissam.
Ahogy végzek az olvasással, szemeim hatalmasra nyílnak, érzem, hogy bukfencezik a gyomrom olvasás közben. Leginkább ijedtnek tűnök.
Hitetlenkedő, ijedt, fájdalmas pillantásom Viktorra vetem, ahogy ajkaim is elnyílnak, s érzem, hogy könny gyűlik a szemembe. Csend van. Hallom, ahogy bent a szobában zümmög egy légy. Fájdalmas ez a csend. Ismét a levélre nézek, és újra elolvasom. “Éppen most rúgtál egyet. Félek is, hogy olyan széles vállad lesz, mint az édesapádnak.”
“Kicsikém”... “Alig várom a szünetet, hogy együtt lehessünk…” “Szerető anyád… csókol…”
“Családi örökséget”...
Fordul velem egyet a világ.
“Halált nem kívánhatsz, de kínt igen.”
Leülök. A földre. Igazából mindegy hova, csak most le kell ülnöm.
- Nem halt meg senki… nyugi… - Halk a hangom, de már egyáltalán nem álmos; ez az első, ami kijön a számon, ez a mondat, hogy Viktor megnyugodjon. Nem halt meg senki. Igazából de, az anyám, még tizennyolc évvel ezelőtt, ez viszont nem újdonság. És most írt. Nekem írt. Még régebben.
Halk, repetitív káromkodás hallatszik, csak ismételgetem, mintha attól megszűnne bármi is.
A doboz még mindig a kezemben van, de nem bírok ránézni, lerakom a földre. Csak fogom a levelet, ismét elolvasom, újra és újra. Óvatosan tartom, nehogy meggyűrődjön. Nem hiszem el. Nem akarom elhinni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=699087#post699087][b]Návay L. Viktor - 2017.09.01. 18:52[/b][/url]

Mocorog. Ébredezik. Megsimogatom a haját, aztán nyújtózik egyet, és rám emeli a tekintetét. Milyen kis álmos még. Hihetetlenül aranyos, ahogy még fáradtan dünnyög is. Megölelem. Jólesik most ez nekem is, és ahogy a nyakamhoz fúrja a fejem, most is felhangzik torkomból az az elnyújtott, nem igazán artikulált hang, ami leginkább dorombolásra hasonlít. Most kevésbé mély, mint amikor éppen felébredek, sokkal inkább rekedt, morgásra emlékeztető, de azért még nem marad el. Már egyfajta reggeli rituálé, üdvözlés, mielőtt még képes lenne értelmesen megszólalni bármelyikünk is. Hümmögéssel jelzem, hogy nem aludtam, a fejemet is megrázva mellé. Egy pillanatra lehunyom a szemem aztán. Ég a szemhéjam, már-már fájdalmasan, nem is bírom csukva tartani sokáig, de ha ez most ilyen, estére talán éppen elég fáradt leszek ahhoz, hogy aludjak is végre. Az is lehet, hogy akár már délutánra is. Orromat a hajába fúrom, amíg még hozzám bújik, aztán engedem, hadd keljen fel. Én még maradok, fejemet hátradöntve pislogok a mennyezetre, még ha pihentebb ettől aztán nem leszek kicsit sem. Nem tűnik fel a madár, amíg újra meg nem szólal. Most mozdulok csak meg, nyújtózva, végigropogtatva pár mozdulattal a hátam és a vállaim is, aztán pedig az ablak felé fordulok, hogy megnézzem, hogy áll mostanra a vadőr azzal a fával. Futó mosollyal veszem tudomásul, hogy övé a posta, de azért nem igazán fogom fel. Fáradt vagyok. Még szerencse, hogy ma nem kell mennem dolgozni, az Eridont pedig remélem Ádám megbírja egyedül is így vasárnapra, mert semmire sem vagyok jó gyakorlatban. Legalábbis úgy érzem. Talán ha nagyon muszáj, össze tudom szedni magam egy vödör kávé után, de inkább ne kelljen.
- Hm… jó nagy pusztítást végzett ez a fránya vihar - állapítom meg egy hatalmas ásítást követően, és megfordulok, éppen amikor leül a földre.  Ajjaj, mi lehet a baj? Elkerekedik a szemem. Nem halt meg senki? Jaj, édesem, de akkor meg miért olyan szomorú? Mi történt? A káromkodás az ő szájából különösen fura, még ha nem is holmi különösebben csúnya. Leülök mellé a földre és átkarolom a derekát.
- Mi a baj? - kérdezem csendesen, államat a vállán támasztva meg, homlokomat a halántékának döntve. Mondd el nekem, mi a baj, mert valami van, ez kétségtelen. A kezében tartott levélbe szándékosan nem nézek bele. Bizonyára gyors választ jelentene, de ő kapta, megvárom, hogy elmondja, mi zaklatta fel ennyire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=699088#post699088][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.09.01. 18:53[/b][/url]

Szeretem, mikor dorombol nekem. Szinte már kedveskedve bújok a nyakához, hallgatom egy darabig - régen mindig azzal viccelődtem, hogy ezt biztosan a macskáitól tanulta, és most is elmosolyodok, ahogy eszembe jut. Elképzelem, ahogy ez az érett férfi mellettem kérdezgeti Őrnagyot mellette guggolva, érdeklődően, hogy “hogy csinálod, így?”, s mutatja mellé. Tudom, nem így volt, de vicces elképzelni.
Aztán széttörik bennem valami. Olvasok.
Hallom elmosódottan Viktor hangját, késve fogom csak fel, hogy a viharról beszél kint, s nem látja, hogy mekkora vihar is van most bent.
Megérzem magamon a kezét, ahogy átkarol, hogy kérdezi, mi a baj. Éppen ott tartottam, hogy “hiszen tudod, mire vágysz”. Hát persze, hogy tudom. Kiráz a hideg. Ez nagyon durva.
Óvatosan mozdulok, ahogy Viktor elé tartom a levelet. Nem adom oda neki, a kezébe, csak tartom, hogy olvassa. Még nem remeg a kezem, szóval a betűk sem fognak elmosódni a szeme előtt. Nem akarom, hogy a kezébe vegye.
Egy idő után leeresztem a levelet, ha már biztos lehetek benne, hogy elolvasta.
- Nem tudom, ki küldte. Nem ismerem az írást a dobozon. - A hangom már remeg. Derült égből villámcsapás. Pont, mint a tegnapi vihar. Nagyon vicces, anyatermészet. Fájdalmasan fordul a gyomrom. Anyatermészet, igen. Ez most nem jött ki jól.
Még ülök kicsit. Várok. Feldolgozás alatt van az információ. Az összes, mert elég sok van belőle.
Tehát van egy anyai hagyatékom, amit egy év késéssel kaptam meg. Vagyis tizennyolc, de igazából egy. És van egy ismeretlen feladóm, aki valószínűleg nő. És nem Agatha. És nem az anyám, értelemszerűen. És nem Zója, és nem Mina, és nem Kamilla, senki, akit ismerek. És van egy könyvem. Szépvölgyi-örökség. Megugrik a szívem a félelemtől.
Nyilván nem fogadják majd szívesen, ha megtudják, hogy egy fattyú félvérnél kötött ki a notesz.
Nyelek egyet. Szóval van egy családi örökségem. Amit tovább kell adnom. A gyerekeimnek. Aha. Persze. Viktorra nézek.
Az anyám azt írta, hogy reméli, nem lesz széles a vállam. Nem lett. Biztos nem apától örököltem. Ki az apám?
Ki adta fel a csomagot?
Miért írta meg anya a levelet? Erre végül is egyszerű válaszolni. Már terhes volt velem, és tudta, hogy nem a férjétől terhes. És akkor már talán azt is tudta, hogy le fog lépni onnan, Márktól. Le fog lépni az apámmal. Úgyhogy megírta ezt a levelet, mikor rúgtam egyet a hasában. Talán addigra már nem is Márkéknál volt.
Előre megírta. Tizenhét év múlvára. Sejtem, ez mit jelent.
- Mi az isten ez, jézusom - fújok halkan, feszülten. Ez most sok. Eléggé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=699095#post699095][b]Návay L. Viktor - 2017.09.01. 19:05[/b][/url]

Megváltozik a hangulat a szobában. A bútorzat is változik, alakul a hirtelen rátelepedő érzésnek megfelelően, de enélkül is pontosan érzem. Leköti a figyelmét a levél. Zaklatott. Ismerem már minden rezzenését lassan, nem kell ahhoz szólnia. Mellé ülök és átölelem a derekát. Elém tartja a levelet válaszul a kérdésemre. Nem engedem el a derekát, ahogy államat még mindig vállán támasztva olvasom el a levelet. Sóhajtok a végére. Nem tudom, hol kallódhatott, de megértem, ha zaklatott. Minden emléke egy fénykép, és most mégis itt van egy kézírás is, egy egész levél. Csókot nyomok az arcára, megsimogatva a haját is aztán egy pillanatra elengedve bal kezemmel a derekát, majd újra átkarolom.
- Talán meg kellene nézetnünk először is valakivel, aki ért az átkokhoz. Ismerek pár átoktörőt a minisztériumnál, valamelyiküket megkérdezhetem akár, hogy nem vetne-e rá egy pillantást - vetem fel. Azért van bennem némi szkepticizmus az egésszel szemben, merthogy Richárd bármilyen különleges is, a vér szerinti családjáról nem feltétlen hallani sok jót. Ismerem őt, tudom, hogy semmiben nem hasonlít rájuk, és bizonyára már az anyukája is páratlanul egyedi Szépvölgyi lehetett, de a nagyszülei meg úgy egyáltalán a közismertebb rokonok minisztériumi körökben inkább hírhedtnek számítanak. Nem vagyok benne biztos, hogy nem lennének képesek akár valami ilyesmire is, ha eszükbe jut, hogy van még egy leszármazott, aki talán jól jönne mindenféle családi ügyletbe.
- Ha meg kiderül, hogy ártalmatlan, akkor elkezdhetünk gondolkodni azon is, hogy merre, hogyan tovább. Jó? - kérdezem tőle, az utolsó egyszavas kérdést már csak dünnyögve, majd puszit nyomok a hajtincsei közé. Minden rendben lesz. Nem vagyok ugyan száz százalékig biztos ebben hirtelen, de szeretnék az lenni. Szeretném azt mondani, hogy nem lesz semmi baj, mert kitaláljuk, hogyan is lesz ez a legjobb. Ki fogjuk találni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=699096#post699096][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.09.01. 19:07[/b][/url]

Amikor kedvesem megszólal, ráemelem a tekintetem - pillantásom ködös, hitetlenkedő, aztán szinte dühössé válik.
- Ja, biztos jó ötlet besétálni a minisztériumba egy könyvvel, ami tele van olyan kívánságokkal, amik szenvedést kérnek valószínűleg köztiszteletben álló személyeknek, és felmenőről felmenőre visszakövethető. A családom tuti repesne a boldogságtól, ha feladnám mindegyiküket. Lakcímeket és elérhetőségeket ne mellékeljek rögtön? - Háborgok halkan, feszülten. A dühöm nem Viktorra irányul, ezt valószínűleg ő is pontosan tudja, de most nincs más, akire rázúdíthatnám ezt az egészet. Ő sem érdemli meg, de nem tudom visszafojtani sem. Eszembe se jut.
- Nem, ha szakértőt keresünk, olyat kell, aki véletlen sem jelenti. Eddig nem keresett egy Szépvölgyi sem, szeretném, ha ez így is maradna. - Már jönnek is a rémképeim, a pánikolós túlgondolás egy év nyugi után újra jelentkezik. Eszembe jut, hogy még nekem is lehet Angliám - már olyan értelemben, mint amilyenben Sethéknek is volt. Vagy bármi… Egyszerűen csak… A párom auror… A testvéreim Selwynek… De nem, pont emiatt vagyok védve, igaz? Pont emiatt vannak ők is védve…
Aztán ismét ránézek, mikor megszólal. Arcom megnyúlik, a szemeim is nagyra nyílnak. Azt hiszem, sápadtabb lehetek, mint amennyire nálam egészséges.
- Ártalmatlan? Ártalmatlan? - kérdem halkan, de élesen. - Ez egy Szépvölgyi-örökség, egy kínzófüzet, aminek mostanra valószínűleg személyisége van. Ha tényleg teljesíti a kívánságaid, akkor igen nagy erejű varázstárgy is, tehát… - Elharapom a mondatot.
- Ártalmatlan… - ismétlem hitetlenkedve. - Ha valami, akkor ez nem ártalmatlan.
Dühös vagyok. Lehunyom a szemem, megpróbálok megnyugodni. Az érzelmi kilengések sosem jók. Nyugalom. Megnyugszom. Mindjárt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=699099#post699099][b]Návay L. Viktor - 2017.09.01. 19:08[/b][/url]

Mellbevágnak hirtelen a szavai. Nyelek egy nagyot. Nem akartam rosszat, és nem hiheti ő sem komolyan, hogy csak úgy bevinném a naplót, hogy tessék, nézzék meg, és akkor már a Szépvölgyi családnak is utánanézhetnek egyúttal. Azért ehhez kicsit több szorult belém a szfinxekből, nem véletlen végeztem náluk. Mielőtt azonban bármit is mondanék, le kell nyelnem ezt a pillanatnyi rossz érzést. Kelletlenül szusszanok, többre azonban tulajdonképpen energiám sem marad. Az át nem aludt éjszaka szerencsére eléggé leamortizált ahhoz, hogy ne támadjon kedvem esetleg itt hagyni és becsapni egy ajtót, amíg öt percnyi dühös toporgás után lenyugszom és visszajövök átbeszélni. Fáradtan sóhajtok, és mindössze annyiban látni, hogy nem esett ez most jól nekem sem - még ha tudom is valahol az egész mögött, hogy inkább a helyzetnek szólhat a haragja, én csak itt vagyok -, hogy elengedem. Térdemre támaszkodva bámulok a naplóra, majd rá emelem a tekintetem, aztán ismét visszanézek a naplóra.
- Arra gondoltam, hogy kereshetnék olyat, akiben bízom, mert jobban ismerem… és aki nem retten vissza modjuk egy titoktartási szerződéstől. Hülye azért nem vagyok - közlöm, és itt mégiscsak kiérződik némi sértődés a hangomból. Nem véletlen lettem auror sem, szögezzük le azt is. Ismét szusszanok aztán kurtán, már jóval kevésbé kelletlenül, és megrázom kissé a fejem.
- Az tényleg nem hiányzik - állapítom meg, lassan újra dereka köré fonva a karom közben, hogy újra elengedjem percekkel később. Úgy tűnik, jobb lesz, ha most kicsit hagyom inkább, hogy kiháborogja magát.
- Ezért lenne szükségünk olyasvalakire, aki igazán ért is ezekhez. Ez átoktörőre például, aki nem csak a bűbájokat tudná megnevezni, amivel létrehozták, hanem azt is meg tudja állapítani, nem horcrux-e netán, vagy milyen mágia van rajta és azok hogyan fonódtak össze. Ki tudja, mit alkotott eddig az a sok egymásra halmozott varázslat - válaszolom elmélázva a lehetőségeken. Amióta ténylegesen a minisztériumnak dolgozom, egész érdekes dolgokat is láttam már, különös átkokat, felgyülemlett mágia okozta furcsaságokat, és még csak most kezdtem. Messze nem ismerem az egész varázsvilág mély bugyrait, amiknek egyikéből ez a napló is származik, de biztosan van olyan ember, aki már kellőképpen beleásta magát ezekbe.
- Túl fáradt vagyok, de dühöngeni én szoktam, azt ugye vágod? - kérdezem meg, és kinyújtom a karom, hogy nagyot roppan tőle a vállam. Lehunyom a szemem is egy hosszabb pillanatra. Ég a szemhéjam, kellemetlenül, hogy nehéz lehunyva tartani, így ismét ki is nyitom a szemem és elnézem a naplót, meg a páromat. Ritkán… nem, egész pontosan még soha nem láttam ilyennek, és valahol értem, hiszen felbukkant valami az inkább hírhedt, mint híres családjából, aminek nem kellett volna, viszont most úgy vagyok vele, hogy erre is találunk valami megoldást, ha nem előbb, hát utóbb.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=699101#post699101][b]Szépvölgyi Richárd - 2017.09.01. 19:10[/b][/url]

A hirtelen dühöm úgy elszáll, mintha sosem létezett volna - csak meredek előre, és megszáll valami világvége hangulat. Mi a francért kellett ezt nekem elküldeni? Ki küldte egyáltalán? Tudni akarom, ki volt az, aki megkeserítette az életemet. Direkt csinálta volna?
“Hülye azért nem vagyok.” Viktorra nézek.
- Ennek a könyvnek nem szabad a minisztérium közelébe se kerülnie. - Szögezem le. - Még véletlenül sem. Nem szabad… - Úgy érzem, hogy megint tele leszek titkokkal, kellemetlen, sőt, borzalmas titkokkal. Felfogtam, hogy mit mondtam? Védem ezeket a rohadékokat? Van nálam valami, amivel leleplezhetőek lennének, és nem érzem úgy, hogy oda kéne adnom az auroroknak? Úgy, hogy aki mellettem ül, a párom is egy auror, és én is az leszek?
- Ha nem muszáj, ne keverjünk bele külsősöket. Épp elég baj, hogy… te is tudsz róla… - ránézek. Talán nagyobb biztonságban lenne, ha nem tudná. Auror, tudom, sokan azt mondanák, hogy teljesen felesleges aggódnom érte, hiszen képes megvédeni magát - katona is volt, az ég szerelmére, de mégis… akkor is féltem, bármi is legyen a foglalkozása. Aktakukac is lehetne, akkor sem feltétlenül lenne nagyobb biztonságban, mint aurorként; sőt…
Szinte észre sem veszem, hogy karjait a derekam köré fonja. Meredten bámulom a levelet, egyre több kérdésem lesz ezzel az egésszel kapcsolatban. Miért nem állította meg még soha senki ezt a borzalmas láncot, ezt a genetikai csődöt, a Szépvölgyiséget? Miért nem? Jobb lett volna…
- Tudom, kihez viszem. - Belém csap a felismerés. - Fekete mágiában bőven tapasztalt varázstárgyszakértő, aki nem külsős? - kérdem, és mintha csak egy elcseszett találóskérdés lenne. Én sem örülök neki, hogy meg kell keresnem. - Segítek, nem Seth. Túl sok kérdést vethet fel, túl sok emléket hozhat a felszínre…
A kérdésére bólintok. Vágom. Ennél többet viszont nem tudok reagálni rá - a levelet visszarakom a dobozba. Na, most akkor hol tartsam ezt a dobozt? A Levitában? Vagy az auror kedvesem lakásán? Vagy egy Selwyn szobájában, netán Avery Lyallnál? Esetleg Minánál, az auror apával? Basszus…
- Helyezzük ezt biztonságba. - Bökök a fejemmel a dobozra. A lakásban, amit még Sebbyék használtak régen, és mára már szinte az enyém - ami le van védve ezer bűbájjal. Ott kell, hogy legyen a helye. Egy kis utómunka még…
Fel is állok, rögtön el is indulok, a birtok határát célozva. Az ajtóban viszont még visszafordulok.
- Nem muszáj velem jönnöd. Jobb lenne, ha pihennél. - Motyogom. - A szobádban hagytam egy kis álomhozót, ott van az éjjeliszekrényem legalsó fiókjában a jobb hátsó sarokban, ha kell.
Aztán el is indulok. Kell egy kis levegő, kell a tágas tér. Gondolkoznom kell.