28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 15 16 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Gareth S. Nightingale
Gondnok, Illúziómágus, Végzett Diák, Független varázsló


Whiskey in a teacup
offline
RPG hsz: 505
Összes hsz: 2113
Írta: 2015. szeptember 3. 01:14 | Link


- Nincs abszolút mérce. Ami valakinek meg se kottyan, mást a földre teríthet. Ha számodra teher és sok, akkor a magad módján kell megbirkóznod vele, a saját tempódban.-*Utalt vissza. Ő nem a saját problémáihoz mérte másokét, hanem az adott emberekhez és különbséget tudott tenni nyafogás és tényleg komoly gondok közt. Van, amikor valaki pontosan tudja, mit kellene tennie, csak valamilyen okból fél vagy lusta lépni, az ilyen helyzetekkel ritkán foglalkozott, Ricsinél viszont elemi, alap dolgok is hiányoztak a problémamegoldó eszköztárból. Miután megtudta, hogy árvaként nevelkedett - és valamilyen oknál fogva Márkot sem engedte közel - értette, hogy ezeknek megmutatására, pótlására neki lehet esélye. A fiú minden létező eszközt felhasznált, hogy egyedül próbálja megoldani a gondjait - csak fel kellett neki kínálni őket.*
- Most is valóságos. Attól, hogy nem veszel róla tudomást, az elefánt a szobában van.-*Ez a mugli mondás nagyon megtetszett neki, amikor olvasta és kifejezőnek tartotta - olyan helyzetben, amikor van egy megoldásra váró probléma, amit a jelenlévők ignorálnak, tényleg mintha egy nagy, ormótlan lény jelenléte nehezedne rájuk. Az érzések pont ilyenek, névvel vagy név nélkül, ha nem foglalkoznak velük és figyelnek rájuk, a legrosszabb pillanatokban csaphatnak aztán le, hogy emlékeztessék az embert a jelenlétükre.*
- Lassíts.-*Tanácsolta, ahogy Ricsi túl hirtelen próbálta szinte erőszakkal szavakká szaggatni a gondolatait. A fiú kicsit elhallgatott, szabályozva a légzését és látta rajta, hogy egyre fáradtabb, de akármi is marja belülről, nem és nem hagyja nyugodni. Leginkább félelemnek nevezte volna.*
- Szeretted volna, hogy megöleljelek, amikor először találkoztunk?-*Kérdezte egyszerűen és mindketten tudták, hogy a válasz "nem". Ricsi nagyon tartózkodó volt ilyen gesztusok terén és tudta, hogy nem kis jelentőséggel bír a puszta tény, hogy valakihez hozzá szeretne érni, de nem mer.*- Vannak, akik könnyebben fogadnak érintéseket, vannak, akik nehezebben. Különbség lehet azonban két ölelés közt is. Ez nyomaszt?-*Kérdezte végül, úgy döntve, jobb lesz, ha rövid, egyértelmű kérdésekkel próbálja irányítani kicsit a beszélgetésüket és a másik tépelődését, hogy kiterelje abból a gondolatmókuskerékből, amiben forgott. Már az is haladás, hogy a másik hozzá mert bújni és pár percre ellazult, szinte rongybabaként csüngve rajta, de Ricsi nem engedélyezett magának túl sok időt így sem. Túl hirtelen, túl viharszerűen söpört rajta végig a sok indulat, s a nyugalom után egyszerre szinte kiabált, egyszerre kimondva az egész gyökerét jelentő problémát. Kint volt. Talán észre sem vette.*
- Tudsz rajta változtatni?-*Vetett ellent, szinte puhán.*- Vissza tudsz menni az időben, meg nem történtté tenni, törölni az emlékeidből és örökké elkerülni a másikat?-*Folytatta, szelíden, de könyörtelenül sorolva a lehetőségeket.*- Mert ha nem, nem marad más, mint elfogadni. Hogy vonzó, hogy megfogott, hogy szeretnél tőle valamit. Utána pedig el kell döntened, mihez kezdesz.-Nem könnyű elfogadni, amikor az ember alulmarad valami ilyennel szemben, amikor racionalitását megkerülve, kéretlen és akaratlan ennyire mély benyomást tesz rá valaki, akit talán meg sem akart vagy tudott igazán ismerni. Mégis, elég volt egy apróság, egy részlet, egy foszlány, valami, ami megrezdített a lényükben valamit és beleette magát. Ricsi pedig még messze járt ettől, ha elismerni is alig volt hajlandó.*
- Értem.-*Halkan, tömören, egyszerűen felelt, ahogy a másik háborgása hullámokként zúdult rá, végtelen nyugalommal nézve a másik szemébe. Keresztül ment ezen, talán nem ennyire intenzíven, elvégre egyetlen találkozás szülte az álmait, de ettől még megviselte és nem egy, nem két álmatlan éjjelt köszönhetett annak, ha ébredés után tovább kísértették a képek. Ő már tudta, hogy az ember képtelen teljesen elengedni valami ilyet addig, amíg nem tett egy, legalább egyetlen próbát arra, hogy magáénak tudhassa vágyai tárgyát. Tudta, hogy nem fog véget érni, amíg legalább egyszer nem látja újra és győződik meg róla teljes bizonyossággal, hogy az álmai csak álmok, morzsányi valóság nélkül. És nem mondta, hogy nincs valami mélységesen kétségbeejtő ebben a kiirthatatlan reményben.
Hagyta, hogy Ricsi tétován átrajzolja a tenyerében megbúvó mancs körvonalait, ahogy a fiú lassan megértette az üzenetét. Nem véletlenül hasonlította madárhoz, sokszor tűnt olyan esetlennek és tépázottnak, mint egy fészkéből kipottyant fióka, de volt benne valami több is. Talán a rút kiskacsa hasonlata?*
- Játszanék veled? -*Visszakérdezett, mert bármit is mondott volna, ha a másik magában válaszolja meg a kérdést, nagyobb súlya van. Ő elfogadta Ricsit, talán mert hosszú idő után egy következő lépést jelenthetett önmaga elfogadása felé is. Ki nem mondott félelmeik nagyon hasonlóak voltak, még ha ezt a Rellonos nem is sejthette.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szépvölgyi Richárd
KARANTÉN


aeromágus gyógyítótanonc
offline
RPG hsz: 404
Összes hsz: 1022
Írta: 2015. szeptember 3. 21:30 | Link



Nincs tempóm. Lehet, hogy nem állok késze problémákat feldolgozni? Vagy csak nagyon lassan...? Fejemet a kezembe temettem, majd a hajamba túrtam, mikor eltelt egy kis idő, és felnéztem Garethre. A saját tempómban fogom, vagyis igyekszem. De... én ezt nem akarom feldolgozni. Ezt nem. Ennek a problémának léteznie se kéne...
Szavai első körben lesokkoltak, mert nagyon igazak voltak - ez a probléma létezik attól még, hogy nem akarok róla tudomást venni. Márpedig én nem akarok. Túl nehéz. Túl sok problémával jár, túl sok kérdéssel és önfelfedezéssel, túl sok bonyodalommal és feszültséggel. És én ezt nem akarom. De nagyon nem. Szavak sincsenek rá, mennyire félek ettől, mert valljuk be, félek. Gyáván elfordulok a problémától, ahelyett, hogy foglalkoznék vele, s ennek olyan következményei lehetnek... bele sem szeretnék gondolni. Minden este álmok fognak gyötörni, gondolatok, amiknek folyamatosan Jared lesz a középpontja, mint most. És ez... nem jó.
- Szeretném kizárni az elefántot a szobából. - folytattam Gareth (meglepően találó) hasonlatát. Szerettem volna, hogy az "elefánt" egyszerűen csak eltűnjön, de amikor ezt kimondtam, már akkor tudtam, hogy ez sajnos nem ilyen egyszerű. Pontosan tudtam ezt, meg azt is, hogy Seth is fel fog erről világosítani, de muszáj volt kimondanom ezt, mert jól esett letisztázni legalább a célomat, ha már az okokat nem tudtam.
Lassítottam. Lélegeztem. Semmi gond. Ezzel a két szóval persze hazudtam magamnak, de meg akartam próbálni, abban reménykedtem, hogy elhiszem magamnak, hogy nincs gond. De persze nem. Éreztem, hogy baj van. Szívem gyorsan dobogott - egyedül az mentett meg, hogy már este volt, és ilyenkor már lassabb a pulzusom egy kicsit.
Gareth kérdésére csak meglepve néztem rá, s azonnal tudtam, hogy a válasz "nem". Én nem vagyok ez az ölelgetős fajta, illetve nagyon ritka, ha valakinek hagyom, hogy megöleljen - az meg, hogy én ölelek meg valakit, egyenesen csodának számított. Seth folytatta, a válaszomat nem várta meg. Ismét kérdést tett fel, aminek hatására csak néztem magam elé, még a szemöldökömet is összevontam.
- Igen. - mondtam végül egy kis csönd után. Van különbség aközött, ahogyan Sebbyt ölelem meg, és ahogyan Sethet. Nyomasztó különbség. Sóhaj szaladt ki a számon. Nehéz. Nehéz ez az egész nekem. Nem vagyok hozzászokva ilyen jellegű problémákhoz.
Seth kérdései pofon csaptak. Hatalmas szemeket meresztve néztem rá, mikor sorolta, miket nem tudok megtenni, hogy nem tudom megoldani a problémát. Ezt tettem volna a legszívesebben; eltüntettem volna még az emlékét is ennek az egésznek. De nem tehettem, mert egyszerűen nem volt lehetséges anélkül, hogy ne drasztikus megoldásokhoz fordulnék.
Elfogadni, hogy vonzó, hogy megfogott. Hogy szeretnék tőle valamit. Ezek a szavak olyan súlyosak voltak, hogy olyan volt, mintha valami a gyomromban ért volna talajt. Tekintetem a földre kúszott, és csak néztem magam elé, aztán lehunytam a szemem. Sebby. Egy olyan ember, aki vonzó. Megborzongtam, olyan élesen eszembe jutott az arca, meg úgy mindene. Felborzolt bennem valamit. Megfogott. Mivel? Fogalmam sem volt.
- Te hogy csináltad? - kérdeztem még mindig csukott szemmel. Azt mondta, ismerős neki a helyzet. Valamit neki is lépnie kellett. - Hogy dolgoztad fel?
Megkérdeztem, mert szerettem volna kapni egy megoldókulcsot ehhez az egészhez, bár ezt a saját magam módján kell csinálnom, az én tempóban. Tudtam ezt, de kapni szerettem volna egy támpontot. Valamit. Bármit. Egy szalmaszálat, amibe kapaszkodhatok. Elsodort ez az egész, elsodort Sebby maga. Ez ijesztő volt. Mintha teljesen elvesztem volna.
Madárlábnyomok, olyanok, amik egyszer el fognak tűnni az illúzió miatt, de immár örökké megmaradhatnak az emlékezetemben. Egy madár lennék? Megmosolyogtatott ez a hasonlat, hiszen amikor ott voltam a tükörvilágban, akkor együtt repültem egy hatalmas sassal, és tényleg madárnak éreztem magam. Fantasztikus volt... olyan szabad voltam.
- Köszönöm. - motyogtam, majd laza ökölbe szorítottam a kezem, és úgy tettem, mintha zsebre raknám a lábnyomokat. Velem lesznek. Sethék velem lesznek, és ez egy kis nyugalommal töltött el a káosz után.
Ásítottam egy hatalmasat, majd Garethre pislogtam, és megdörzsöltem a szemem, végül pedig felnéztem a csillagos égboltra, illetve az illúziókra, ha még ott voltak. Aludnom kéne.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Gareth S. Nightingale
Gondnok, Illúziómágus, Végzett Diák, Független varázsló


Whiskey in a teacup
offline
RPG hsz: 505
Összes hsz: 2113
Írta: 2015. szeptember 8. 00:09 | Link


Nem mondta ki a nyilvánvalót, hiszen mindketten tudták, hogy az elefántot nem lehetett örökre kicsukni. Vissza fog jönni. Vagy lesz egy másik elefánt. Ami esetleg majd széttöri az összes ajtót. Kizárni ki lehet, azonban a megoldatlan problémák visszatérnek, újra és újra, egyre dagadva, egyre terjeszkedve és rátelepednek lassan az ember életének minden részére. Egy idő után aztán mindenhol elefántokat lát.
Ahogy a fiú hozzábújt, egészen csendesen és nyugodtan beszélt hozzá, tudva, hogy szinte csüng a szavain és szükségtelen megemelnie a hangját.*
- Az érintéseknek, akár a szavaknak, rengeteg árnyalata van, mert arra teremtették őket, hogy üzenhess velük. Ha hagyod, hogy mások érintsenek és te is megpróbálod, rá fogsz jönni és meg fogod érteni, mitől más egy-egy mozdulat. Közelebb kell engedni hozzá az embereket, többet kockáztatni, de többet is meríthetsz belőle.-*Nem kérdezett rá, mi a különbség a két ölelés közt, csak elindított egy újabb gondolatkereket, hogy őrölje szép lassan válaszokká a kérdéseket. Az ösztönök nyelve logikával nehezen megfejthető, ám nem lehetetlen, ha az ember nem nehezíti tiltakozással és kapálózással a saját dolgát.
Ricsi szinte kétségbeesett szemekkel nézett rá, mint egy állat a fényszórókba meredve, az út közepén megdermedve. Nem kerülhette el az ütközést, ebben a helyzetben a szembesülést azzal, hogy ha csak nem akar erőszakot tenni a saját elméjén és lelkén, nem törölheti ki csak úgy ezt a problémát, forrásával együtt. Aztán tekintete a földre siklott és ellenállása alighanem most tört meg, ha csak magában is, de elismerve a tényeket. A kérdésére Seth elmosolyodott és volt ebben a gyűrött görbében valami, ami leginkább beletörődés és valami súlyos elegye volt. Talán egy hangyányi védekező gúny is meglapult benne, saját maga irányába, mintha arra vértezné magát, hogy kinevetik.*
- Olyan ember kísért, akivel egyetlen egyszer találkoztam, évekkel ezelőtt. Sokáig megpróbáltam száműzni mindent, minden gondolatot, álmot, de van, amikor az okklumencia sem segít.-*Nem kis gyengét fedett most fel, még ha nem is mondott semmi konkrétat, de pusztán elismerni, hogy van, ami kifog rajta, olyasmi, amit talán jó, ha a másik hall. Függetlenül attól, milyen erős valaki, mindig lesznek dolgok vagy személyek, akik erősebbek nála - és ezeknek is lesznek gyengéik.*- Aztán elfogadtam, hogy olyasvalamit adott nekem abban a pár órában, amit nem tudok - és  most már nem is akarok - eldobni. Szeretnék még vele találkozni...-*Hangja itt elhalkult, kissé tűnődővé vált és tekintete valahova Ricsi mögé kalandozott egy pillanatra, aztán már nem fejezte be a gondolatot. Visszatért a kérdéshez.*- Újrapörgettem és elemeztem. Tudni akartam, mi az, ami vonzott benne, mert akármi is legyen, hiányzik nekem. Úgy gondoltam, hogy ha ugyanazt, vagy legalább annak az árnyékát megtalálom másban, aki kevésbé elérhetetlen, akkor megnyugszom. Az értéket kerestem, nem próbálva ilyen-olyan ürüggyel semmissé, jelentéktelenné tenni, mert nem volt az.-*Nem tartott a kezében semmiféle kulcsot, nem ismerte a megoldást. Nem kínált kényelmes és egyszerű kiutat ebből, az ilyesfajta érzések nem tűntek el csak úgy, kiirtani őket pedig lehetetlennek bizonyult.*
- Idővel elkezdtek elmosódni a vonásai. Minden, ami nem elég fontos, ami nem lényeges, homályosodik. Nem tudom, lesz-e még módom keresni és megtalálni, de ha még akkor is úgy emlékszem a szempárra, mint most, akkor keresni fogom. Hogy így vagy úgy, de lezárhassam ezt.-*Nem mondta ki, de egyértelműen ott rezgett ebben, hogy többet szeretne, többet kusza álmoknál és összekuszáló ébredéseknél. Bizonyosságot.
Sikerült előcsalnia egy apró mosolyt és az, ahogy Ricsi ujjait tenyerére szorította, végtelenül aranyos gondolatnak tűnt, zsebretenni a lábnyomokat és úgy őrizni, mint egy titkos kincset. Annyira őszinte... Énje egyik része még mindig, újra és újra elemeire szedte a fiú minden egyes rezzenését, a másik azonban egyre biztosabban tudta, hogy megbízhat benne és nem fecsérli hiába a törődését - és szeretetét - méltatlan emberre.*
- Ha itt nagyobb biztonságban érzed magad, aludj nyugodtan. Felvonok egy illúziót és senki sem lát meg, ha be is néz az ajtón.-*Ajánlotta fel, megsimogatva a kócos fejet - a mozdulat puha volt és nyugtató, miközben az eddig köröttük repkedő lények lassan leszálltak a kanapé szélére, apró, világító gombák és parányi páfrányok képét öltve. Úgy szegélyezték a bútort, mint egy miniatűr erdő, finoman derengve a sötétben, szinte csalogatva.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szépvölgyi Richárd
KARANTÉN


aeromágus gyógyítótanonc
offline
RPG hsz: 404
Összes hsz: 1022
Írta: 2015. szeptember 15. 21:33 | Link



Gareth szavai olyanok voltak számomra, mintha kimondta volna a legnagyobb félelmeim egy részét - mintha rátapintott volna a gyengeségeimre, akarattal hozva fel, bár jó szándékkal, hogy változtathassak rajtuk, legalábbis ezt feltételeztem. Mégis, mikor azt mondta, hogy nyitnom kell az emberek felé, nagyot nyeltem. Nyitnom. Nekem. Na ez az, amitől gyakorlatilag páni félelem öntött el, s összezavarta a gondolataimat, olyannyira, hogy légzésem is egyenetlenné vált. Nyitnom valaki felé, megbíznom benne, hagyni, hogy megérintsen? Felfedni egy részem, esélyt adván ezzel arra, hogy kihasználjanak? Hogy gyengének lássanak? Más dolog ugyanis, ha gyenge vagyok, de senki sem látja. Hazudok vele egy kicsit magamnak is, ezt tény, hiszem az emberek rólam alkotott képe nem fog megegyezni az általam vélt képpel, de... sokkal jobb, mint felfedni magamat valaki előtt, ezzel esélyt adva arra, hogy hazudjon, hogy romba döntse a lelkem egy részét (ha van nekem olyanom egyáltalán).
- Közel engedni... - ismételtem elszorult torokkal. - Nem. Nem. - csupán ezt tudtam kinyögni, gyerekes védekezőmechanizmusom teret nyert, ahogy masszívan tiltakoztam ezzel a két elhaló szóval. Nagy levegőt vettem, úgy pillantottam fel Garethre, s pár pillanat után meg is szólaltam. - Nem akarom. - mondtam immár sokkal határozottabban, mint az előbb. - El se tudom képzelni... hogy valaki megismerjen engem. - Megismerjen engem azáltal, hogy hogyan reagálok az érintésre, hogy milyen érzés számomra egy fizikai kontaktus. Megismerjen engem azelőtt, hogy én megismerném önmagam. Ha ennek az az ára, hogy fogalmam sincs, mit érzek, én... nem mondhatom azt, hogy legyen, természetesen. Mert ezt én sem engedhetem meg magamnak, hogy káoszt hagyjak a saját fejemben. De az, hogy valakit közel engedjek magamhoz, a szó legkomolyabb értelmében halálra rémített - még a szívem is irtózatos tempóban kezdett verni e felvetés hatására.
Nem talált süket fülekre Gareth javaslata, vagy inkább megoldókulcsa. Egyáltalán nem, ugyanis innentől kezdve az agyamba fészkelte magát a gondolat, hogy talán hagynom kéne, hogy valaki esetlegesen megérintsen, meg ilyesmik, de akkora gátlásaim voltak ezzel kapcsolatban, amin még én magam is meglepődtem. Miért is félek ennyire attól, hogy valaki megérintsen? Mert logikusnak tűnik, hogy a megismeréstől tartok, de az érintés, főleg, ha Sebbyre gondolok, borzalmasan megijesztett.
Elfogadni, hogy vonzó. Hogy valamivel megfogott. Hagynom kéne, hogy megérintsen...? Gyomrom görcsbe rándult, mellkasom pedig elnehezült Seth józanító verbális pofonjai nyomán. Mivel fogott meg? Megfogott egyáltalán? Igen. Erre tudtam a választ, természetesen, mert eddig is igencsak nyilvánvaló volt, csak nem akartam észrevenni.
Felpillantottam, mikor elkezdte mesélni a saját tapasztalatát ezzel a dologgal kapcsolatban - reménykedtem, hogy talán leszűrök belőle valamit, valami könnyebb utat esetleg, vagy egyszerűbbet, vagy legalább egy kicsit mást. Újrapörgette, elemzett, egyetlen találkozás, csak pár óra volt. Talán ez a könnyebb eset lenne? Én egész szünetben össze leszek zárva Sebbyvel egy szobába - ó, tényleg, erre eddig nem is gondoltam. Milyen fantasztikus lesz nézni, ahogy kijön a fürdőből, tényleg... felemelően könnyű lesz ez a szünet.
Számomra egyértelmű volt, hogy az "így vagy úgy le akarom zárni" azt takarja, hogy Seth nem szeretné ennyiben hagyni a dolgot - eltűnődtem, mivel hagyhat valaki olyan mély benyomást egy emberben egyszeri találkozás alkalmával, hogy ennyire emlékezzen rá, sőt, álmok gyötörjék emiatt. Ez persze talán nem segített a problémám megoldásán, mégis, érdekes kérdésnek tűnt - fel is tettem volna, ha nem éreztem volna úgy, hogy nem feltétlen kell belemásznom Gareth személyes terébe. Mindegy, legalább lesz min gondolkodnom ezzel a kérdéssel együtt az elkövetkezendő harmincegy nap minden éjszakáján.
- Köszönöm, hogy elmondtad. - motyogtam halkan, ahogy felpillantottam a másikra. - Ha egyszer szeretnéd... elmesélhetnéd a történeted. - ajánlottam fel, ugyanis őszintén érdekelt, mi volt az eleje és a vége ennek a dolognak - s egyébként is, Gareth tipikusan annak az embernek tűnt, akiben sokkal több van, mint amennyit láthatok, bár ezt javarészt csak arra tudtam alapozni, hogy sokkal érettebb és sokrétűbb gondolkodásmódról tett tanúbizonyságot, mint a legtöbb korabeli. Aztán lehet, hogy tévedtem, de egyelőre így tűnt.
Miután a lábnyomok a "zsebembe kerültek", felpillantottam mostohatestvéremre, akinek egy apró mosoly jelent meg az arcán, amit - bár igen visszafogottan, de - viszonoztam is. Pár pillanattal később ásítottam egyet, s mintha csak a gondolataimat találta volna ki, ajánlott fel egy igencsak kényelmesnek tűnő lehetőséget, miközben megsimította a fejem.
- Rendes vagy, de muszáj visszamennem. - mondtam halkan, immár mosolytalanul. - Nem szeretnék kellemetlen kérdéseket a többiektől.
Amint a körülöttem lévő illúziók változni s mozogni kezdtek, rájuk terelődött a figyelmem, ahogy körülvonták a bútort. Kedves dolog ez tőle. Bármennyire is feldúlt ez a beszélgetés, akár ezer kérdésem is lehet magamban, mégis, ezek az illúziók valahogy megnyugtattak - talán arra emlékeztettek, hogy nem csak ez a témakör létezik a nyomorult kis életemben, hanem millió másik is.
Utoljára módosította:Szépvölgyi Richárd, 2015. szeptember 15. 21:39 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Gareth S. Nightingale
Gondnok, Illúziómágus, Végzett Diák, Független varázsló


Whiskey in a teacup
offline
RPG hsz: 505
Összes hsz: 2113
Írta: 2015. szeptember 18. 00:14 | Link


Miriádnyi érzést látott a másik szemében tükröződni, annyira eleven volt a félelme, hogy egyáltalán nem tudta eltitkolni. Pár szótól megdermedt, rémültté vált és ha fizikailag nem is, mentálisan menekült, egy pillanat alatt szakadékot halmozva kettejük közé "nem"-ekből. Sethnek valami olyat sikerült megbolygatnia, amit nem akart - egyáltalán nem úgy értette, hogy kötelező ezt tennie vagy ezt várnák el tőle, ez pusztán egy lehetőség, ami elől a másik ijesztő módon zárkózik el. Ha nem épp érintésekről beszélgetnek, akkor megölelte volna, de úgy érezte, ebben a helyzetben visszájára fordulna az egész, így csak ült, komolyan és higgadtan, hagyva, hogy Ricsi kiadja magából, ami fojtogatta. Szívesen mondta volna azt, hogy pontosan tudja, mit érez, mert ismeri, milyen, amikor mindent, még a gondolataidat is rejted mások elől, hosszú-hosszú időn át, egyszerre vágyva mások közelségére és rettegve attól, hogy annak lássanak, ami vagy. Még a legközelebbi emberek elől is eltitkolta egyes részeit, s bár mardosta a bűntudat, nem akarta őket elveszíteni, nem korábban az elkerülhetetlennél. Lassú, puha mozdulattal emelte balját, s ha a másik nem tiltakozott, megsimogatta a haját.*
- A közelségnek fokozatai vannak. Ha akarnál, sem tudnál egyszerre mindent megmutatni magadból. Nem kell pánikolni. Ha csak olyan közel merészkedsz, ahol még jól érzed magad, nem lesz baj.-*Ricsi fején nyugtatta a kezét - a mozdulat mostanra szinte természetessé vált, bár kicsit atyáskodónak tűnhetett, inkább csitítónak szánta; ártalmatlan, semleges apróságnak, amivel arról próbálta biztosítani, hogy nincs mitől rettegnie. Nem akarja mindenki bántani, még ha a szobatársai sokat gyötörték is, vagy a családja csonkasága miatt nem volt biztos háttere. Megvárta, hogy a másik felpillantson, mielőtt bármi mást tett volna, s akkor is csak visszahúzódott, hogy ne legyen feleslegesen tolakodó. A lehetőség ott volt, hogy a másik jelezze, ha a közelségére vágyna, de nem akarta feszíteni a húrt, amikor ennyire apró dolgokkal is lavinát indíthatott el. A másik... Annyira feszült, görcsös - annyira riadt és szelídítetlen kis lény. Emellett okos és lelkiismeretes, sokat tépelődő, elveszett és végtelenül makacs, tehetséges, de gátlásos és kiforratlan. Ilyennek látta, ahányszor ránézett és minden alkalommal felfedezett valami újat. Most Ricsi maradéktalan őszinteségét kapta, pedig csak békülésre vágyott és igyekezett viszonozni ezt a gesztust, ha voltak is ballépései. Sethként néha nehezen boldogult - Gareth tudta, mit kellene mondani, mit szeretne hallani a másik, ám árulásnak érezte volna.
Ricsi hiába reménykedett, nehéz kérdésekre ritkán könnyű a válasz, ha egyszerűnek is tűnik. Mégis, talán a hasonló érzések miatt, elfogadta a feleletét és nem firtatta, pedig láthatóan lettek volna kérdései - Seth azonban attól tartott, nem ismeri rájuk a választ. A pillanat nyújtózott, aztán tovagördült, ahogy a zöld szempár tényleg megköszönte, amit most láthatott. *
- Köszönöm, hogy nem nevettél ki.-*Rámosolygott, nem felelve a maradékra - nem akart ígérni, de talán egyszer még lesz módja elmesélni a történetet úgy, hogy már ismeri a lezárását. Persze, lehet, hogy ha nem romantizálja agyon, akkor az egész pár órányi semmiséggé törpül, mert szavakba erőszakolva annyira banálisnak tűnt. Valahol talán minden nagy történet ilyen jelentéktelenül indul - egy pillantással, egy könyvvel, egy elejtett csészével, ki tudja? Ricsi megkímélte attól, hogy mondatokká kelljen formálnia valamit, amit nem adhatott vissza igazán, mert ahhoz egyszerűen lényének egy darabját kellett volna kimetszenie és odatennie elé holmi történet helyett.
A halovány mosoly nem várt apróság volt és melengette, nem akarta, hogy ilyen gyorsan elhalványuljon, s ha szavai hasztalannak is bizonyultak, legalább illúzióin át kommunikálhatott a másikkal. Nem esett nehezére, voltaképp élvezte, hogy örömet okozhat velük, még ha nem is segíthetett igazán és ez bántotta. Az ágy szélén körülfutó növényzetet apró halakká változtatta, amik rajban úszkáltak a levegőben, ezüstös buborékokat eregetve, kicsit még ringva is, mintha hullámzó vízben lettek volna.*
- Lekísérlek.-*Félig ajánlat,félig kijelentés volt - jelenlétét könnyen elrejthette, de szeretett volna legalább a Rellon határáig Ricsivel tartani, mert féltette ilyen fáradtan. Ha teheti, még bentre is követi, de így beéri azzal, ha kap végül egy kurta üzenetet majd a füzetbe, hogy minden rendben.
Ahogy kisétálnak, a teremben kialszanak a fények és mintha elszenderedne, ahogy elenyésznek az illatok is.
Utoljára módosította:Gareth S. Nightingale, 2015. október 11. 21:02 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Isaac Nikolai Eccelstone
INAKTÍV


#Miguel
offline
RPG hsz: 29
Összes hsz: 238
Írta: 2015. október 14. 22:31 | Link

Lotticsek


Tánci, tánci, tánci. Aztán egy fordulás, és megtorpanás. Lotti állt az ajtóban, és nevetett, csak azt nem tudtam, hogy mitől. Ennyire viccesen nem táncolok, és ahogyan végignéztem magamon, még nevetségesen se nézek ki, szóval tényleg fogalmam sincs, hogy miért nevet. De, ha rajtam is, az se érdekelt, mert széles vigyorral indultam meg, hogy elé érve én is az ajtófélfának dőlve nézzek rá. Természetesen a másik oldalon, nem közvetlen vele szemben. Viszont, megszólalni… nem igazán ment a kommunikáció a szigeten sem, azóta meg alig tanultam valami magyart. Mert hát elkezdeni… nem, de pár szó rám ragadt, mint pl a…
– Szia. –s ennél meg is állta a tudomány. Érdekes lesz így a beszélgetésünk, olyan activity gyanús lesz, már látom előre. Vagy azóta tanulhatott valami angolt, mert belőle előbb kinézem az idegen nyelv elsajátítását, mint magamból. A kínos csend, viszont nem az én asztalom, így aztán ellöktem magamat, és mosolyogva nyújtottam a kezemet Lotti felé. Táncra invitáltam, bár azt nem tudom, hogy a szoba zenélő része hogyan működik, már pedig, ha nekem akar kedvezni, akkor ajánlom, hogy lassú szám következzen. Megmagyarázhatatlan viszont az is, hogy táncra hívom Lottit, főleg, hogy keveset tudok róla. No, de a figyelmemet nem kerülte ám el, hogy rákezdett a zenére, ami eddig bent szólt, szóval biztosan nincs ellenére, hogy velem táncoljon. Ha már így is „megtettük”, most meg is erősíthetjük ezt a fajta kötelékszerű dolgot. Már csak reméltem, hogy megfogja a kezem, és ha úgy tett, már húztam is be a szoba közepére.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. november 6. 19:55 | Link

Felicity Mulier

 Magányosan császkálok a kastélyban, néha elvesztem a fonalat merre is járok. Most sem vagyok tisztában teljesen melyik felén vagyok az épületnek, mintha az északi részén. Egy lépcsőháznál találom magam, már biztos hogy az északi szárnyban vagyok, úgy tudom itt van torony, felcaplatok, kissé szuszogok, de nem árt a mozgás. Felérve egy szépen kidolgozott ajtót látok, gondolkodás nélkül lépek be. Nincs bent senki. Elég tágas hely, és a berendezés sem teszi zsúfolttá, ahhoz képest, hogy nem kevés van. Meglepetésemre halk zene szól, de nem tudom miért csodálkozok, hiszen ezen a helyen ez természetesnek tűnik. Nem egyszerű hozzászokni, de már kezdem. Lehuppanok az egyik kanapéra, és nézem a falakat. Az az érzésem, hogy amikor beléptem, hirtelen megváltozott volna a fal színe. Most olyan világos barna, ami mindig is tetszett. A zene nagyon megy most a hangulatomhoz, úgy mint a szín. Bejön a hely, nagyon is. Bár ahol jártam eddig, az mind tetszik. Az asztalon újságok vannak, biztos az iskoláé, amit a diákok csinálnak. Mintha említették volna nekem a házban, amikor pár szót váltottam egy - két háztársammal. Belenézek, hátha találok valami érdekes cikket.
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Sólyomfi Helena
INAKTÍV


Ward Nője <3
offline
RPG hsz: 167
Összes hsz: 938
Írta: 2015. november 15. 14:44 | Link

Iza


Megint csak el akarok tűnni. Úgy mindenki szeme elől, csak egy kicsit. Tényleg csak kicsit, míg vissza nem rendeződök eredeti állapotomba.
Minden olyan gyorsan történik, minden gyors, nekem meg már fogalmam sincs, hol vesztettem el azt a bizonyos fonalat. Nemrég Bence, most meg Ward, és bár tökéletesen boldog vagyok, sehogy nem bírom meglelni az átmenetet a kettő között. Jól érzem magam vele, boldog vagyok, de úgy nagyon.
Sok. Ki kell kicsit szabadulnom onnan, átrágni magam a dolgokon, mert félő, ki fogok akadni. Pedig nem. Nem akarom. Akkor este megígértem magamnak, hogy soha többé nem. Nem leszek gyáva. Nem fogom könnyíteni a problémáim, megoldani fogom azokat, még ha elsőre, s talán másodikra is lehetetlennek tűnik. Nem érdekel. Nincs olyan, sose volt, én voltam az, aki azt hitte...hitte.
Nem tudom, mi óta ülök itt de jó. Nem érzem a tehetetlenséget, nem akarok sikítani. Egyre csak pörögnek a képek, egyre inkább érzem, hogy a puzzle darabok a helyükre kerülnek, hogy minden rendben, nem gyors, nem sok, csak idő kell.
Mindenhez kell, hozzám több, noha vélhetően ezt senki nem látja. Nem vagyok, nem is leszek olyan, aki csak úgy másokra aggatja a problémáit, mert miért ne. Azok az enyémek, nekem kell megoldanom őket, és nem kevés önzőség is vegyül ebbe. Nem akarom, hogy csak úgy akárkinek több köze legyen hozzám, mint amennyi feltétlenül szükséges.
Kedves vagyok. Mindenkivel. Mert ilyen vagyok, de ez még korántsem jelenti azt, hogy feltétel nélkül megbízok bennük, nem, hisz elmondhatom, én többet tudok róluk, mint fordítva, és sanszos, hogy ezt ők maguk észre se veszik. ó az álarc, kitűnő, igazi mestermű, csak várjam ki, még lehull...
Hozzászólásai ebben a témában

- Na jó, azt hiszem tőled fogok tanulni
- Egy kolonc a nyakamba...

Szikszai Csanád
INAKTÍV


Mini Xixo; Bubi no.2; Bubié
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 451
Írta: 2015. december 22. 23:22 | Link

Partay Alfréd Benedek

Egyszer volt, hol nem volt, egy Csani nevű kisfiú. Csani nevű kisfiúcska betévedte egy kastélyban. Ottan ment, mendegélt, ameddig el nem tévedt. Miután eltévedt, tanácstalan fejjel nézegetett egy képet.
Ez a kis átköltött dal tökéletesen illik a mostani állapotra, ugyanis valóban eltévedtem a falak között, és fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Túl nagy ez az iskola, legalább ezerszer nagyobb, mint a nevelőotthon, és annak minden egyes zugának felderítése idő volt. Hát még ezt az iskolát mennyi idő lesz feltérképezni? Vajon belefér abba az időbe, ameddig a tanulmányaimat folytatom? Nagyon remélem, de ha nem, hát. Megbukni nem szeretnék, az egyszer biztos. Apa nem hiszem, hogy díjat adna érte, és én magam se lennék büszke az évismétlésre. Így is csodaszámba megy, hogy nyugton ücsörgök minden órán, habár néha a padot is lefejelem az álmosságtól, de hát a figyelemnek ára van. Ezt a figyelmet, éppen egy ajtó kötötte le. A motívumok elég érdekessé tették számomra, és kíváncsi voltam, hogy miféle helyet is rejt maga mögött. Így hát lenyomtam a kilincset, és hamarosan be is léptem az elém tárult szobába. Az orromat rögtön megcsapta az alma és a fahéj különleges illata, és meg is kívántatta velem a teát. A falak színei lenyűgöztek, ugyanis az egyik pillanatról a másikra változott meg. A sötét színek világossá váltak, arcomon a mosoly pedig szélesebb lett. Több se kellett, máris rávetettem magamat a kanapéra, és az egyik párnát szorongatva hunytam le a szemeimet. Halk, karácsonyi ének csendült fel a háttérben, és a kényelem olyan jó hatással volt rám, hogy elszundítottam.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Took a little of my heart; Drained some energy [...]
[...] Standing here on my feet; Proud as I can be
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 23. 18:42 | Link

Szikszai Csanád

 Magányosan császkálok a kastélyban, néha elvesztem a fonalat merre is járok. Most sem vagyok tisztában teljesen melyik felén vagyok az épületnek, mintha az északi részén. Egy lépcsőháznál találom magam, már biztos hogy az északi szárnyban vagyok, úgy tudom itt van torony, felcaplatok, kissé szuszogok, de nem árt a mozgás. Felérve egy szépen kidolgozott ajtót látok, gondolkodás nélkül lépek be. Nincs bent senki. Elég tágas hely, és a berendezés sem teszi zsúfolttá, ahhoz képest, hogy nem kevés van. Meglepetésemre halk zene szól, de nem tudom miért csodálkozok, hiszen ezen a helyen ez természetesnek tűnik. Nem egyszerű hozzászokni, de már kezdem. Lehuppanok az egyik kanapéra, és nézem a falakat. Az az érzésem, hogy amikor beléptem, hirtelen megváltozott volna a fal színe. Most olyan világos barna, ami mindig is tetszett. A zene nagyon megy most a hangulatomhoz, úgy mint a szín. Bejön a hely, nagyon is. Bár ahol jártam eddig, az mind tetszik. Az asztalon újságok vannak, biztos az iskoláé, amit a diákok csinálnak. Mintha említették volna nekem a házban, amikor pár szót váltottam egy - két háztársammal. Belenézek, hátha találok valami érdekes cikket.
 Most veszem csak észre, hogy a szoba egyik felében mormogás, szuszogás szerű hangok jönnek. Nem foglalkozom vele, ráfogom a szélre. Eltelik egy - két perc, de még mindig hallom ezt. Körülnézek, és nem más a hang forrása, mint egy diáktársam. A párnák közt húzza a lóbőrt. Nem nagyon tudom eldönteni, felébresszem vagy nem. Nem lenne szívem arra. hogy miattam szakadna meg egy jó szunyókálása. Nem is kel már ezen töprengenem, hiszen hirtelen felriad.
- Szia! Ne haragudj, nem akartalak felriasztani! Amúgy Partay Alfréd Benedeknek hívnak, és elsőéves Navinés vagyok.
 Nem tudom mennyi ragadhatott meg az elmondott információkból a fiúnak, hiszen így a hirtelen ébredésből nekem sok szokott megragadni, ha ilyenkor mondanak valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Szikszai Csanád
INAKTÍV


Mini Xixo; Bubi no.2; Bubié
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 451
Írta: 2015. december 26. 19:29 | Link

Partay Alfréd Benedek

Az igazak álmát ugyan nem aludtam még, de mégis sikeresen felriadtam, mikor valaki bejött a szobába. A zene és a falak színe rögtön meg is változott, fogalmam sincs minek köszönhetően, de a figyelmemet a bent lévő fiú kötötte le, aki rögtön köszönt és szabadkozott is. Felpattantam a helyemről, és álmos szemekkel ültem le mellé, mert nincs semmi kedvem átkiabálni az egész szobát.
– Szia! Nem a te hibád, nem kellene olyan helyen elaludnom, ahova bárki bejöhet. Örvendek, én Szikszai Csanád vagyok, szintén elsős, de Levitás. Egyébként nem tudod, hogy mi ez a hely? Az előbb még más színűek voltak a falak, meg a zene is más volt. Ahogy bejöttél, rögtön megváltozott mindent… lehet emiatt a változás miatt keltem fel, szóval tényleg nem a te hibád. –össze-vissza kapkodtam a fejemet, mert számomra ez a dolog még annál is furább, hogy létezik mágia. Apropó: vajon hol hagyhattam el a pálcámat? Mert határozottan emlékszem, hogy mikor elindultam, akkor még nálam volt, de most meg nincs. Apa nem fog neki örülni, hogy minden héten másikat kell vennie. Jobban kellene vigyáznom rá, mert az is ilyen életmentő kis dolog, mint az asztma-gyógyszer… Meg ha már itt tartunk, az sincs nálam, szuper. Ügyes kisfiú vagy Csanád, legközelebb a fejedet is hagyd el, úgy sincs rá szükséged.
– Mit olvasol egyébként? Ez az az újság, amit az itteni diákok szerkesztenek, ugye? Sok munka lehet az ilyesmiben, de tök jó dolog szerintem, hogy a diákoknak erre is van lehetőségük. A mugli sulimban is volt ilyesmi, de ott azt mondták a nagyok, hogy a kicsik maradjanak inkább a hintánál, meg a csúszdánál, az ilyesmiket bízzuk rájuk. Beképzelt egy banda volt. –halálosan őszintén, és természetességgel beszéltem erről, miközben kezembe vettem egyet az újságból, és a címlapot kezdtem el olvasni, hátha leköt. Ha nem, úgy is visszakerül az asztalra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Took a little of my heart; Drained some energy [...]
[...] Standing here on my feet; Proud as I can be
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 26. 21:29 | Link

Szikszai Csanád


 Fiú álmos szemekkel mellém ül, és elég kedélyesen kezd bele a bemutatkozásába. Kiderül, ő is elsőéves, a Levita ház tagja. Abból a házból még nem beszélgettem senkivel, mindennek eljön az ideje. Én csak örülök annak, hogy megismerhetek még egy embert. Csanádnak hívják, és a szobáról érdeklődik, hogy miért ilyen furcsa, hogy változik a zene, és a szín ha valaki bejön. Bár még én sem voltam itt, csak következtetni tudok, ami sosem biztos.
- Én is most vagyok itt először, de szerintem a belépő személy hangulatához változik a szín és a zene is. Azt nem tudom neked megmondani, hogy ha több személy van bent, mint most, hogy a kettőnk állapotához együtt, összehangolva kettőnk érzéseinek keverékéhez változik, vagy az egyikünk érzése dominál. Éppen ez tetszik nekem ebben a szobában, már így elsőre is. -
 Beszélt még az újságról is, mivel mikor bejöttem, és nem vettem észre őt, akkor belelapozgattam az újságokba, amik az asztalon hevernek. Elmondásából ítélve szeretné kipróbálni az újságírást. Nem tudom, van e lehetőség az ő házában, úgy tudom igen, mert tudomásom szerint minden háznak meg van a maga lapja, az iskolaújság mellett. Megemlíti, hogy mugli iskolába járt. Ezek szerint mugliszármazású, vagy nagy a valószínűsége annak, hogy az. Én is rendes, normális emberek közt nőttem föl, annak ellenére, hogy van varázsló a felmenőim között.
  - Igen , van újságja az iskolának. Sőt nem csak az iskolának, hanem a házaknak is van. Mindegyiknek van egy belső lapja is. Én a Navine ház lapjába írogatok, van egy rovatom. Igaz, ez a második hónap amikor írtam cikket, majd meglátom, milyen sikerrel, vagy éppen sikertelenül. nem tudom, hogy a Levitában hogy lehet bekerülni a szerkesztőségbe, de ha kedved érzel hozzá, akkor szerintem érdeklődd meg. Szerintem jó dolog, és ha tehetséges vagy, akkor még az Edictumba is bekerülhetsz szerintem, az az iskola lapja. Külön álló szerkesztőséggel, a házak lapjaitól. Lehet vannak átfedések egyes emberekkel, akik mindkét helyen cikkeznek. Érdemes megpróbálnod, én sem gondoltam, hogy ilyenbe vágom a fejszém, de itt a példa. Nagyon is élvezem. -
 Kicsit belemelegedtem az újság témában, de én benne vagyok a dologban, hiszen én is írok a házam lapjába. Bátorítani tudom Csanádot, hogy ha érdekli a dolog, akkor fogjon bele, és próbálkozzon.
- Te mugli származású vagy? Bocsánat, a direkt megfogalmazásért. Én is muglik közt nőttem fel, úgy mint egy mugli gyerek. Attól függetlenül, hogy van a családomban varázsló, nem is egy. Nagymamám,és az ő felmenői varázslók, de édesanyám kvibli. Olyan ember, aki varázslótól származik, de ő nem örökli a varázsló tudást. Én addig nem is tudtam erről, amíg meg nem kaptam az iskolába a meghívót, vagyis, hogy felvételt nyertem. Örülök neki, hogy itt lehetek. Megtudlak érteni, milyen helyzetekben lehettél. -
 Csak nem tudtam kihagyni ezt a muglis témát. Ez van, már mindegy. Csanád lehet az első, akinek a rokonságában nincs varázsló, akivel itt megismerek az iskolában.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2015. december 26. 21:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. december 28. 14:24 | Link

Kállay-Frank Luca
- egy átlagos hétvégén


Továbbra sem szerettem a gólyalakot, annyira zsúfolt és mindig valaki beszél. Olyan sosincs, hogy ne tartózkodna bent egy személy se amikor én. Amióta a kastélyban élek, még jobban irtózok a tömegtől. Vasárnap délután eldöntöttem, hogy keresek egy helyet, ahol az ember nyugodtan tud létezni. Mondjuk általában ezt teszem, nem csak vasárnap, nem csak most. Be kéne már fejeznem az elkezdett számomat, így gitárral a kezemben lementem a klubhelyiségbe, ahol azonban öt-hat diák szunyókált a nagy adag ebéd után. Elhagytam a Levita házat. Kényelemre vágytam, ezért jutottam el a lélek szobához. Benyitottam és láttam hogy nem volt senki bent. Ekkora mázlit, de  komolyan! Beslisszoltam, ajtót magam mögött becsuktam, hogy még véletlenül se szúrja ki senki szemét a szoba. Kis meglepetés ért, ugyanis a hely színei megváltoztak, a fehéres falak sötétedni kezdtek, amíg egy sötétszürkés árnyalat ki nem bontakozott. Lestem, hogy ez meg mi a csuda volt, mondjuk tetszett az új kinézet. Lekuporodtam a párnás kanapéra és a kottás papírjaimat az előttem lévő dohányzóasztalra tettem. Bágyadt hangulat uralkodott az iskolában, én is szívesen aludtam volna egyet, de nem volt hozzá kedvem. Már valami máson járt az eszem: a gitárom húrjain. Elkezdtem a pengetést és haladtam a már fejeben meglévő ritmusokon át. Néhány perc után éreztem, hogy valami nem stimmel, nem olyan hangja van, mint kellene. Megálltam és akkor kiderült, hogy nem én voltam az egyetlen hangforrás. A szoba is zenélni kezdett, egészen hasonlóan mint amit én produkáltam. De engem zavart, úgyhogy elővettem a pálcámat és egy varázslattal elnémítottam mindent magam körül. Ezt a varázslatot bátyámtól tanultam, aki rendszeresen alkalmazta rajtam, mikor gitároztam otthon. Micsoda segfej! Most, hogy elhalkult a szoba, folytattam a gitározást.
Rá tíz percre abbahagytam az ismétlést. Eljátszottam vagy hatszor az eddig kész ritmusokat, ideje volt hogy folytassam a művet. Az ihlet percei következtek, próbáltam kihozni valamit, ami jól hangzott. Sajnos nem igazán voltam elégedett magammal, biztos a jóllakottság és a vasárnapi unalom hibája. Kezdtem mérges lenni és ezt a szoba is érzékelte, ugyanis a szürke falak és bézs párnák a vörös mély színét és a feketét öltöztették magukra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kállay-Frank Luca
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 109
Írta: 2015. december 28. 14:38 | Link

Lepsényi Zalán

Futottam.
Olyan gyorsan szaladtam végig a folyosón, ahogyan csak bírták a lábaim, míg végül meg nem torpantam az egyik üres szakaszon, ahol hatalmas ablakon át világították meg a nap sugarai a szürke kövek sokaságát.
Megtámaszkodva a párkányon, kapkodva vettem a levegőt és igyekeztem legyűrni a mellkasomra telepedő nehézséget. Torkomat gombóc szorította, és könnyek próbáltak áttörni szemhéjaimon, de nem engedtem. Csak lehunytam szemeimet, s ujjaim alatt éreztem a rideg kövek érdességét, miközben légvételemet próbáltam rendezni a történtek után.
De miért is érintett olyan kellemetlenül az, hogy együtt láttam őket? Mi a jó ég telepedett rám, amiért néha úgy éreztem, mintha ezernyi tű marcangolná szét a mellkasomat. Hisz utáltam, a fenébe is azt a nagyképű jelenségét. És ha ki sem állhattam, akkor miért éreztem magam mégis pocsékul, hogy mással láttam? Átkozott legyen Merlin, hogy csak úgy játszik a boszorka lelkével!
- Csak nyugalom...- Motyogtam magam elé, visszaszámoltam tízig, és igyekeztem összeszedni magam, hogy ne viselkedjek már úgy, mint egy kis hisztis liba, mert ugyan miért is? A fene fog egy fiú miatt kiborulni, a nagy francokat.
S ahogy biztattam magamat, igyekezvén megnyugvással tovább lépni a folyosón, meghallottam a közelből felcsendülő dallamokat.
Megtörölve szemem sarkát - ahol azért csak megült egy-két könnycsepp - kifújva a levegőt, a szoba felé lépkedtem, s résnyire nyitva az ajtót, megláttam, hogy odabent egy srác játszik. De nem is akárhogy.
A zene képes volt feledtetni velem minden gondolatot, vagy legalábbis lekötött annyira, hogy mással is foglalkozhassak.
Beljebb lépdelve, összefontam mellkasom előtt a kezeimet, és megállva a srác mellett, kivártam, míg egy versszak végére ér.
- Tudom, pofátlanság megzavarni játék közben, de zavarna, ha csatlakoznék? Úgy értem, ha játszanál...esetleg valami ismertebb dallamot, és én is énekelnék? - Kíváncsian fürkésztem a srácot, akit már egész biztos hogy láttam az órák valamelyikén, de a neve sajnos nem jutott az eszembe.
- Luca vagyok egyébként. -
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szikszai Csanád
INAKTÍV


Mini Xixo; Bubi no.2; Bubié
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 451
Írta: 2015. december 28. 23:23 | Link

Partay Alfréd Benedek

Érdekes volt, amit a fiú mondott, és láttam is benne logikát. Mármint ezt most arra tudom érteni, hogy a szoba a belépő hangulatához igazodik, de mivel megcáfolni nem tudom, ezért igazat adok neki. Aztán majd megmondom neki a magamét, ha közben kiderül, hogy más a szoba titka, és csak elhitette velem ezt az egészet. Habár a hanglejtéséből ítélve, képtelenségnek tartom azt is, hogy hazudna. Cseles, nagyon cseles, jobb lesz, ha figyelek, mert a végén mindent beetet velem.
– Furcsa helyek vannak itt az iskolában, de ha nem lennének érdekesek, nem mondhatná az ember, hogy szívesen eljönne ide tanulni, ne de? Az érved meg egész logikusnak tűnik, és elképzelhető, hogy így van, viszont hátulütője is lehet a dolognak. Gondolj bele: titokban akarod tartani a kedvenc számodat, mert szerinted cikis lenne, ha kiderülne. Bejössz ide, azt játssza le neked a szoba, aztán meg valaki bejön, és máris kiderült a titkod. Ebből a szemszögből meg gonosz egy hely, de tetszik. –fecsegek itt feleslegesen a szobáról, mikor jobb témát is lehetne találni. Nem vagyok egy titokzseni, kizárt dolog, hogy valaki után kémkedjek, csak azért, hogy megtudjam a kedvenc ízléseit. Ha akarom, úgy is nyílegyenesen megkérdezem, veszítenivalóm meg nincs vele. Legfeljebb elküld melegebb éghajlatra az illető, és le van tudva a dolog. Ennek megfelelően hamar témát is váltottam, és az újság került szóba. Alfrédnak hála, sok információt megtudtam, ennek köszönhetően álmos arcomon, máris széles mosoly jelent meg.
– Na, ezt majd megérdeklődöm a háztársaktól, és tök jó dolog, hogy írsz. Kíváncsi vagyok a cikkeidre, habár én nem vagyok egy őstehetség ebben a művészetben. Meg az a baj velem, hogyha nem tud lekötni, öt perc után ott hagyom a fenében, és akkor nem érnének el velem semmit sem, csak hátráltatnám a csapatot, amit nem szeretnék. –vállamat megvontam, végül egy nyújtózkodás után, teljesen „felébredtem”. Alfréd közben magyarázott valamit, de a dolgok jelentését nem igazán fogtam fel elsőnek. Valami származás dologról volt szó, és pillanatokkal később be is ugrott, hogy apa mesélt az ilyenekről valamit. Gyorsan lefuttattam az adatokat a fejemben, és kikerestem a poros archívumomból a jegyzetet, ami erről szólt. Törökülésbe helyezkedtem, végül belekezdtem a nagy válaszba.
– Ezt nem tudom neked megmondani. Lehet, hogy az vagyok, lehet, hogy nem. Az én történetem egy kicsit bonyolultabb, és nem a mesébe illő csilli-villi királyfi életét éltem. Születésemtől fogva nevelőotthonban éltem a muglik között, és alig pár hónapja hoztak ki onnan. Asztmás vagyok, később pedig kialakult a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar is, és szerintem ezért se hoztak el előbb. Viszont nem régiben egy házaspár mégis mellettem döntött, mert kiderült, hogy mágiával bírok. Ne érts félre, nem csak emiatt, mert elsőnek én se akartam hinni a fülemnek, de elmondták, hogy láttak bennem valami különlegeset is emellett. Szóval most itt vagyok köztetek, és alakul az életem. –sok információ így elsőre, de ha csak morzsákat szórok el, nem fogunk soha egyről a kettőre jutni. Időközben repülőt kezdtem el hajtogatni az Edictumnak nevezett lapból, és amint készen lett, el is hajítottam, hagy repkedjen egy kicsit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Took a little of my heart; Drained some energy [...]
[...] Standing here on my feet; Proud as I can be
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. december 28. 23:33 | Link

Kállay-Frank Luca
- egy átlagos hétvégén


Nem igazán álltak össze a ritmusok, amiket ott helyben improvizáltam. Nekem nem tetszettek és bár sok témában unott vagyok és hasznavehetetlen, ha zenélésről van szó, akkor a tökéletességre törekedek. Mi lenne velem, ha a tanulásban is ilyen lennék? Apám büszke lenne rám. De nem és magasról teszek rá, hogy mit gondol rólam az apám.
Az elégedetlenségem miatt a szoba is megváltozott, a viszonylag nyugodt helyiség befeketedett és elvörösödött. Nekem így is tetszett. Folytattam a gitározást, eljutottam valameddig. Kezdtem ráérezni és tudattam magammal is, hogy mi az amit akarok, milyen ritmusokra vágyok. Éppen ekkor nyitottak be a szobába, mire én felnéztem a gitáromról és megláttam a lányt. Na szuper, pont most tört rám egy személy. Próbáltam úgy tenni, mintha ott sem lenne, csakhogy ezt a képességet még nem sikerült elsajátítanom. A kezdeti meglepettség után beljebb lépett és odaállt mellém összefont karokkal. Mi ez, valami ellenőrzés? Nyugi van, nincs nálam fű! Néhány másodperc után elegem lett és megálltam a pengetéssel. Nem én szólaltam meg elsőnek. Mi tagadás, tényleg pofátlanság megzavarni, de nem ez volt a kérdése.
- Igen. - Igen, zavarna a csatlakozása. Egyszerűen megmondtam az igazságot, hisz az egyikőnknek sem lett volna jó, ha nem lettem volna őszinte. Azt akarta, hogy játsszak egy másik dalt, mire bepipultam. Idejön és még azt sem tehetem amit akarok? Ezek a nők!
- Bocs, de a saját dallamomat akarom játszani. - Utasítottam el a feltevését. Persze nem volt semmi rossz a kérésében, csak az idő nem volt a megfelelő rá. Megjött az ihletem, nem terveztem most abbahagyni. Ezt megerősítve pengettem néhányat újra, de ismét megálltam, mert a lány bemutatkozott. Még jobban nem kellett volna bunkónak lennem, elvégre semmi bajom sem volt vele, ezért én is bemutatkoztam a magam bőbeszédű stílusában.
- Zalán. - Azzal elkezdtem megint elölről a gyors ritmusú zeneszámot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kállay-Frank Luca
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 109
Írta: 2015. december 29. 11:12 | Link

Zalán

- Áh, legalább őszinte vagy, nem egy megjátszós , idétlenül vigyorgó majomparádé. Viszont ez most legkevésbé sem érdekel, szeretem a zenét, oké? És ebben az átkozott nagy kastélyban alig hallani normális dallamokat, meg nem is sokan értenek hozzá. – Nem zavartattam magam, s az sem érdekelt, hogy a srácot megzavartam a gitározgatásában. Ha olyan nagy művészlélek, akkor úgyis vissza tud süppedni a melankóliába, hogy tovább folytassa a játékát. Egyébként is, nyilván azért játszik, mert egy napon másokat is szeretne ezzel szórakoztatni. Vagy nem?
- Jaj, saját dallam, hogy oda ne rohanjak. Mi vagy te, valami dalszerző? – Mivel ő is elég mogorván nyitott felém, magam sem óhajtottam kibújni a tüskeházamból. S bár bemutatkoztam, a kezemet már nem nyújtottam felé, inkább lehuppantam a közelében lévő babzsákra, kezeimmel a talajon megtámaszkodtam, és egyik lábamat keresztezve a másikon, kíváncsian figyeltem a srác játékát.
- Klassz, mint a tesóm, könnyű lesz megjegyezni. – Fűztem hozzá bemutatkozásához, s ezt követően igyekeztem csöndesen hallgatni a gyors dallamokat. Ez persze nem tartott túl sokáig, mert annyira élveztem a zenét, hogy először a fejemet ingattam rá, azután dúdolni kezdtem a gitárszólóhoz passzoló dallamot.
- Várj csak…- Felpattanva az asztalon heverő váza után nyúltam, amit az ölembe véve visszaültem a babzsákra, s törökülésben tartva az eszközt, ütemesen kezdtem tenyeremmel ütni a váza száját, másik kezemmel az oldalát, ezzel doboló ritmust adva a gitárjáték alá.
- Tamtatamtam, ez tényleg a te számod lenne? – Kíváncsian fürkésztem a srác pillantását, s ha kért, akkor talán abba hagytam a dobolást.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. december 29. 13:20 | Link

Kállay-Frank Luca
- egy átlagos hétvégén


Hát ja, jól megmondta a csaj, őszinte vagyok. Lehet még értékelte is. Aztán úgy kiosztott, hogy csak lestem. Most akkor nekem kéne elnézést kérnem, hogy ő megzavart engem? Sosem értettem meg a nőket és ez a harcias szőkeség elég befolyásolhatatlannak mutatkozott.
- Jól van, nyugi má'. - Ha már megzavart, legalább tegyen úgy, hogy nem létezik és csak csöndben figyeljen. Bár azt is ki nem állhatom, de még mindig normálisabb lenne. Ezúttal azonban nem egy csöndes, könyvmoly levitással találkoztam. Mondjuk a kék szín sem jelent sokat, azon a házon belül is olyan színesek az emberek, még ha a könyvet bújó stréberek is vannak túlnyomó többségben. Zavart a lány stílusa, fontolgattam, hogy rajta is alkalmazom azt a némító varázslatot, ám annyira pattogott itt mellettem, csak még jobban zavarna.
- Mégis mi közöd hozzá? Ha hallgatni akarsz, rendben, tőlem két lépésnyi távolságra lekuporodhatsz, de nem parancsolgass, hogy mit játsszak a saját gitáromon. - Elszabadultak az érzelmek, erősebb hangra váltottam, ami egyébként nem sokszor történik meg velem és ez sem szándékos volt. Némi csend következett, úgy tett, ahogy mondtam, de feltételezem, hogy nem engedelmességből, hanem mert ő le akart ülni és pont oda. Nekem is jobb volt, hogy arrébb ment, mert nem szeretem, ha hozzám közel vannak az emberek. Bemutatkoztunk egymásnak, milyen véletlen, hogy pont a testvérét is így hívják. Nem hatott meg a dolog, inkább folytattam a zenélést. A húrokat figyeltem, de perifériáról feltűnt, hogy tetszett neki. A dúdolása már kissé idegesített, de nem volt vészes, a gitár hangja jóval erősebb volt. Mikor megszólalt, én megálltam. Elhúztam a számat, amolyan "mi van már megint" gondolattal. Egy váza után nyúlt és ölébe helyezve elkezdte utánozni a dobolást. Kezdetben bosszankodtam, de aztán elfogadtam az ötletét. Belenyugodtam, hogy az eredeti elhatározásomat nem fogom tudni megvalósítani, kizártak tűnt, hogy innen kimegy a lány egyhamar és hogy újra egyedül leszek. A dobolás nem volt olyan, mint a régi bandánk dobosáé és nem azért, mert egy vacak váza volt a kezében, mindazonáltal nem volt rossz a hangzása. Hagytam és én is folytattam a gitározást. A zeneszám - amennyi eddig kész volt belőle - végén ismét megálltam.
- Igen. Nem szoktam ilyenekkel viccelni, se hazudni. - Feleltem kérdésére. Már kiskorom óta gitározok, ez a hobbim, miért olyan lehetetlen hogy magamtól is írok egy dalt?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kállay-Frank Luca
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 109
Írta: 2015. december 29. 19:23 | Link

Zalán

- Ej, de fene morc levitás vagy, eltévedtél tán a házak között? – Flegmán tettem megjegyzést, miközben megforgattam a szemeimet. Őszintén szólva nem hiányzott nekem a vita, sem a bunkóság, így is éppen elég zaklatott voltam, a kedvem sem volt túl rózsás. Bár, ha jobban körbenéztem a szobában, és szemügyre vettem a színeket, akkor úgy tűnt, a goromba pengetős srác sem élte legszebb napjait.
- Jaj, ha uraságod ezt óhajtja, akkor még csak véletlenül se lépem át a perzsaszőnyeged, nehogy véletlenül megérintselek, mert akkor elkapsz valami fertőt, és darabjaidra hullasz majd. – Hozzá hasonlóan, gúnyolódva tettem megjegyzéseket, és tulajdonképp nem is viselkedtem úgy, mint általában.
Alapvetően jobb volt a kedvem, és kevesebbet kötekedtem, jól éreztem magam mások társaságában. Ezúttal azonban nehezen tudtam kezelni a szeszélyes fiút, aki annyi szívességet se tett volna, hogy olyan számot játszana, amit még szeretek is.
Ettől függetlenül még ez is jobb volt a semminél, így egy ideig tűrtem is , s ami azt illeti, még rá is kaptam az ízére. Azt persze nem vallottam volna be, hogy hé te levitás, ez egy egész jó dallam, amit ha tovább fejlesztenél , még sláger is lehetne. Inkább csak élveztem a zenét, és később már magam is csatlakoztam.
- Jól van na, csak kérdeztem.- Eddig bírtam nyugalommal, némi piszkálódással elviselni a hisztérikussá váló fiatal urat. Ennél még a bátyám is kezelhetőbb volt, pedig Ádámnál hisztisebb srácot nem nagyon ismertem.
- Na ácsi, idefigyelj Zétény…vagyis, Zalán. – A fene abba a sok Zé-betűs névbe, főleg az Övébe. Magamat korholtam gondolataimban néhány pillanatig, majd már folytattam is.
- Szóval Zalán, komolyan nálad hisztérikusabb csávót én még nem láttam. Mi a baj, tán megjött a Mikulás, esetleg náthás vagy? Utóbbi a bátyámat szokta kiütni, ha már kapar a torka, akkor elkezd hisztizni rendesen. Bár ha alaposabban szemügyre veszlek. – Ekkor kicsit oldalra biccentettem a fejem, majd közelebb lépve hozzá megérintettem kézfejemmel a homlokát. – Nem, te nem vagy lázas és láthatóan száz százalékig pasi vagy. Legalábbis külsőre..- Gonosz voltam, tudom, de a hisztériát tényleg nehezen viseltem.
- Szóval, elárulnád hogy mi bajod van? Talán, ha kibeszéled magadból, akkor megkönnyebbülsz és nem fogsz ott úgy ülni, mint aki karót nyelt. Egyébként meg csak kérdeztem…talán kicsit piszkálódtam, mert amúgy tetszik a zenéd, csak hót bunkó voltál. Én meg csak zenélni akartam, mert én is szeretem, többek közt. – Igen jót tett nekem a fecsegés, ami két helyzetben tört rám. Az egyik az volt, amikor rettentően zavarba jöttem, és olyankor össze tudtam hordani mindenféle ostobaságot, a másik szituáció az volt, amikor a saját gondjaimról akartam elterelni a problémát.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2015. december 29. 19:51 | Link

Szikszai Csanád

 Úgy látom nem nagyon hiszi el a dolgot a szobáról, amit mondtam. Ettől bizalmatlannak tűnik nekem Csanád, de nagyon is megértem. Új helyen van, és ami még nehezíti a helyzetét, nem más, mint hogy nem szokott hozzá az ilyen varázslatos dolgokhoz, hiszen muglik közt nőtt ő is fel, mint én.
- Én is olyan közegben nőttem fel mint te, így nagyon is tudom mit érzel, de hozzá fogsz szokni. Nekem is kell még szoknom, de már sokkal jobban bírom. Minden helynek megvan a maga titka, mindegyik mást tud, és pont azért mennek oda a diákok. Mindenre van megoldás Csanád, max olyan emberrel jössz ide, aki közel áll hozzád, és nem nevet ki téged semmiért. Jó helyen vagy. Legyél nyitott az emberek felé, ismerkedj, főleg most lényeges szerintem, amíg az elején vagy a tanulmányaidnak. Nem lenne jó, ha befordulsz, és elmagányosodsz. -
 Próbálom átadni neki a tapasztalatomat, igaz még én sem koptatom itt a padokat, és a folyosókat olyan régen itt, de remélem tudok segíteni neki.
- Idejövetelemkor sokat segített egy háztársam, sokat beszélgetett velem, és ő is azt mondta, hogy próbáljak ismerkedni, kezdeményezni. Ne féljek oda menni emberekhez. Nem mondom azt, és hitegetni sem akarlak azzal, hogy nem fognak elutasítani, de sikerrel jársz. Amikor meg van az a pár ember, akivel te is jól kijössz, akkor más mindenhez jobban állsz, mintha egyedül lennél. ha valamiben segíthetek neked, kérdésed lenne a jövőben, akkor nyugodtan keress meg. -
 Felajánlom neki a segítségemet, ha szükség lesz rá, és igényt is fog tartani, akkor nyugodtan felkereshet.
- Ha tényleg érdekel, mit írok, akkor küldök neked egy példányt a Navine újságból. Zenei albumajánlót írok hónapról hónapra, szóval nem az a szokványos cikk, hanem inkább egy olyan rovat, ami kisebb szösszenetekből áll. Nem tudom kiknek jön be, de remélem tetszik azért pár embernek. Én odatettem a részemet. Szívesen csinálom, meg szeretem is. van amikor tényleg nincs annyira kedvem írni, de kell, mert a határidő, az határidő. Ajánlom, próbáld ki. Én csak bátorítalak rá, fogj bele. -
 Mesélek az újságírásról, mennyire érdemes belevágni. Szerintem neki is jót tenne. Főleg, hogy új, és ezáltal jobban is átérezheti a hovatartozás érzését.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Írta: 2015. december 29. 20:21 | Link

Kállay-Frank Luca
- egy átlagos hétvégén


- Nagyon úgy tűnik. - Ezen én is gondolkoztam már. Engem is a süveg sorolt be a házba, mint ahogy mindenkit, bár lehet, hogy akkor éppen be volt tépve, vagy random vágta a diákokhoz a házak nevét. Ettől függetlenül engem nem zavar a Levita és az sem, hogy nem oda illek. Legalább nem mindenki olyan, mint a mellettem lévő nőszemély. Akkor lehet eret vágtam volna már. Mondtam neki hogy nem szeretem, ha emberek, ráadásul idegenek az aurámban vannak, amire ismételten csípős válasz érkezett tőle. Nem lepődtem meg, mondjuk szavai elgondolkodtatóak voltak. Én csak azt nem szeretem, hogyha túl közel vannak hozzám, ám van egy ismerősöm, aki egyenesen gyűlöli ha a közelében vannak és hogy megérintik. Ha jól tudom, haptefóbiás. Kissé rosszul esett, hogy ezzel viccelődött Luca, hiszen ez egy komoly fóbia és tényleg vannak, akik ebben szenvednek és az esetek többségében komoly ok váltotta ki bennük. Szerencse, hogy az én esetemben ez nem ilyen vészes, mert akkor jobban a szívembe mart volna. Az érzéseimet lepleztem, bár mivel nem válaszoltam a gúnyolódására, sejthetet valamit.
A zenéléssel valamennyire lecsillapodtunk. Elmondtam neki, hogy amit hallhat, az valóban az én szerzeményem. Kicsit szüneteltettem a pengetést, lábaimat kinyújtottam és jobb karomat is combomon pihentettem, mikor a furcsa név elhangzott. Zétény? Pedig a testvérét is Zalánnak hívják, nem? Aztán következtek az újabb sértések. Nem értettem, hogy mi miatt kaptam ezeket a jóleső megjegyzéseket, hiszen az utóbbi percekben meg sem szólaltam. Megint rosszul estek a szavak, de úgy voltam vele, hogy nem válaszolok rájuk, nem süllyedek le erre a szintre. Nem érdekem tovább fokozni a feszültséget. Közelebb lépett hozzám és megfogta hirtelen a homlokom. Megelőzött, illetve nem számítottam rá, hogy ennyire közvetlen lesz. Hozzámért, amit nem szeretek idegenektől. Reflexszerűen emeltem hozzá közelebb eső kezemet és az alkarommal erősen ellöktem az ő kezét a homlokomtól. Lehettem volna finomabb is a lánnyal, de ez - ahogy már említettem - reflexszerű mozdulat volt. Majdnem kicsúszott a számon, hogy "ne érj hozzám", de végül nem ejtettem ki, a lehet még ezzel is elkezdett volna piszkálni. Nem vagyok lázas és láthatóan pasi vagyok.
- Wáó, gratulálok! Díjat érdemelsz, micsoda felfedezések. - Az, hogy pasi vagyok-e, ennyiből nem mondhatta meg, de ne is evezzünk ilyen vizekre. Az vagyok, megsúgom. Hihetetlen mennyit tud ez a csaj beszélni! Na de, most már nem csak szidni tudott. Jó ötlet volt csendben maradni.
- Nincs semmi bajom, csak te idejöttél és borult minden elképzelésem. Utálom, ha megmondják mit játsszak. Egyébként meg ritkán akadok ki, de neked most sikerült elérned. - Nem állt szándékomban újabb vitát kezdeni és örültem volna ha megkímél még egy hasonló szócsatától.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kállay-Frank Luca
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 109
Írta: 2015. december 29. 21:10 | Link

Zalán


- Merlinre, hogy te milyen vagy…mi bajod van? Csak megnéztem, lázas vagy-e. – Megráztam a fejem, mert nem akartam elhinni azt, hogy ez a srác ennyire félne egy kósza érintéstől. Nem tapogattam le, hogy zaklatásnak vegye, meg amúgy is, eszem ágában sem volt efféle dolgot tenni. Nem akartam tőle semmit, de ki tudja, mit gondol egyetlen érintés után…
- Háh, de jó, látom tanultál már valamit. A gúnyolódás megy, és élvezed is, mi? – Egyik szemöldökömet felvonva, íriszeit fürkésztem, meg a fizimiskáját. Igazán dús haja volt, de egész jól állt neki. Csak ne lett volna ennyire méregzsák jellem.
Hogy a továbbiakban ne vegye zaklatásnak jelenlétemet, tisztes távolban dobtam le magam a kanapéra, lábaimat elnyújtottam a kényelmes ülőalkalmatosságon, s kezeimet a nyakam alá fúrtam, hogy kispárnaként funkcionáljanak.
- Minden elképzelésed..azért, mert idejöttem? Bocsánat, hogy te milyen kényes vagy. – Megforgatva a szemeimet, máris kimozdultam kényelmes, fekvő pozíciómból, s felállva, arrébb lépdeltem, hogy szemügyre vegyem a szoba falait. Persze, amíg háttal álltam neki, addig is figyeltem arra, hogy mit mond.
- Hát bocs…tudod, nekem sincs olyan jó napom. Én csak zenét akartam hallgatni, meg énekelni. Mert szoktam amúgy..és nem számítottam rá, hogy majd ennyire bunkó leszel, amiért csatlakozni próbálok. De felejtsd is el, zenélj csak, ha neked ennyire jó, így egyedül…- Azzal sarkon fordultam, s ha nem állított meg, elhagytam a helyiséget.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lepsényi Zalán
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 213
Összes hsz: 1788
Zárás
Írta: 2015. december 29. 21:38
| Link

Kállay-Frank Luca
- egy átlagos hétvégén


Minden mozdulatomra, minden kijelentésemre volt megjegyzése és gúnyos, sértő szavai. És még én vagyok a hisztis?! Attól még, hogy én nem hangsúlyozom ki, ő legalább olyan borzaszó ilyen téren. A gond csak az, hogy hasonlít kicsit a jellemünk, mindketten makacsak vagyunk és nem sikerül engednünk a másiknak. Bár az elmúlt percekben nem is mondtam semmit és még így is be nem állt a szája. Biztos van oka, de azért kicsit figyelhetne már magára. Ahonnan én jövök, ott az emberek nem tapizzák a másikat. Ilyen családban nőttem fel és ehhez vagyok hozzászokva. Most már megismert legalább.
- Kényes, hisztis... ezeket már mondtad. Esetleg tudsz másról is beszélni? - Már nagyon témát akartam váltani, de Luca tartotta magát ehhez. Sokkal jobb lett volna, ha egy fiú töri rám az ajtót, akkor néhány pofonnal elintéztük volna egymást aztán kész. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy hogyan fejezzem be a szám végét. Ilyen hangulatban már elég nehéz. Aztán felállt Luca és hátat fordított nekem. Gyakorlatilag elköszönt tőlem durcásan, aztán elindult kifelé és el is hagyta a szobát. Ismét egyedül és csendben. Próbáltam értelmezni az elmúlt percek történéseit. Ez meg mi a franc volt? Ki volt ez a lány? Mindegy. Megráztam magam és próbáltam koncentrálni a dalra, elvégre azért jöttem ide.


Köszönöm a játékot!
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szikszai Csanád
INAKTÍV


Mini Xixo; Bubi no.2; Bubié
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 451
Írta: 2016. január 1. 20:48 | Link

Partay Alfréd Benedek

Meglepődve néztem Alfrédra, mikor elmondta a származását. Noha nem azért, mert valami furcsa volt benne, csak nem gondoltam volna, hogy az első diáktársam, akibe belefutok, szintén muglik között nőtt fel.
– Ez tök jó, mert legalább lesz valaki a közelben, akivel rendesen szót is tudok érteni. Megoldás meg van persze, és soha nem fordulok befele… na jó ez hazugság, már egyszer beletörődtem néhány dologba, de most remény mindig van. Kezdeményezni fogok, ettől nem kell féltened, csak az emberek hozzáállása kérdéses. Szeretek barátkozni, de ha valaki nem visel el maga mellett egy hiperaktív gyereket, valószínű, hogy nem fog mély barátságot kötni vele. –szót szó követ, és nem szándékoztam megbántani ezzel a másik felet, de még új itt minden, és mindenki. Nem ismerem annyira az embereket, hogy könnyedén megosszak velük dolgokat, de most is akadt kivétel. Elvégre a szemben ülő Navissal is most beszélek elsőnek, és máris megosztottam vele az életem egy részét.
– Szerencsére nekem is van segítségem, mert az új családdal rokonokat is kaptam, közülük legalább ketten itt vannak. Egyikük a Bűbájtan tanerő, Szikszai Attila, a másik fél pedig Levitás Mestertanonc, Návay Viktor. A tanárbát biztosan ismered, de lehet Viktort is.  Köszönöm a felajánlást, szívesen fogadom majd, és ha lesz valami, akkor szólni fogok. Majd tanulhatunk együtt, ha gondolod. –szívesen tanulok vele, vagy valami mást kitalálunk, de ha már felajánlotta a segítségét, mégsem mondhatom azt, hogy köszi, de nem. Meg aztán, ha azt vesszük, akkor Alfréd lehet az első itteni barátom, és mint ahogyan azt ő is mondta, fontos kialakítani még most a kapcsolatokat.
– Szeretem a zenét, sokat hallgattam, amikor még lehetett, szóval biztosan tetszeni fog majd a cikked. Az írást meg még meggondolom, először úgy is körbe kell kérdeznem a házban mindenkit, hogy náluk ez miként is megy. –fogtam rövidre az újságos témát, és figyelmemet most más kötötte le: mégpedig a nem régiben elhajított repülőm, ami még mindig repked.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Took a little of my heart; Drained some energy [...]
[...] Standing here on my feet; Proud as I can be
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 2. 15:38 | Link

Szikszai Csanád

 Látom Csanádon, hogy örül annak, hogy hasonló közegből jöttem. Így jobban megértjük egymást. Belefutottam én is egy-két olyan beszélgetésbe, amikor varázsközegből jövő ember, nem értette, miért csodálkozok rá dolgokra. Itt nem minden természetes mindenkinek.
- Mondani is akartam, nem lesz mindig sikered. Én is voltam olyan helyzetben, amikor visszautasítottak, amikor beszélgetést akartam kezdeményezni. Előfordult már olyan is, hogy beszélgetés közben kiderült, milyen közegben nőttem fel, gyorsan lezárta a beszélgetést, és elment. Attól függetlenül, hogy van bennem varázsló vér. Sokan túl nagy jelentőséget tulajdonítanak annak, milyen származású az ember. Én nem foglalkozok ilyenekkel, nem attól lesz jó vagy rossz valaki, hogy milyen vérű. -
 Fejtem ki neki a tapasztalatomat, hogy én milyen helyzeteket éltem át az ismerkedéseim alatt. Szerintem nem lesz gond  fiúnál, az ismerkedéssel, mivel elég nyitottnak és bátornak látom, hogy kezdeményezzen. Segítség nélkül amúgy sem maradna, mivel vannak itt az iskolába rokonai.
- Ha van kedved hozzá, és van olyan tantárgy, amit mindketten tanulunk, akkor nincs semmi akadálya annak, hogy együtt készüljünk fel a vizsgákra. Szerintem a házvezetőd megtudja mondani, kihez kell fordulnod, ha szeretnél részt venni az írásban. Szerintem nem fognak elküldeni. Nálunk örülnek  annak, ha eggyel több ember ír. Azzal is színesebb, és legfőképpen nagyobb terjedelemben jelenhet az újság. nekem is van még hova fejlődnöm, szerintem. -
 Jó beszélgetőtársra találtam Csanád személyében. Az a tény, hogy eddig akikkel beszélgettem, döntő többségében lány, nagyon is érdekes. Egy fiúnál ez nem is csoda, de azért a fiú társaság kimaradt számomra, de mindent be lehet pótolni.
Utoljára módosította:Lasch Ervin Balázs, 2016. január 18. 22:52 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Szikszai Csanád
INAKTÍV


Mini Xixo; Bubi no.2; Bubié
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 451
Írta: 2016. január 9. 23:19 | Link

Partay Alfréd Benedek

– Ez annyira bunkóság az emberektől. Soha nem értettem azt, hogy miért kell valakit megbélyegezni már az első beszélgetés alkalmával, vagy akkor, amikor kiderül a származása. Mennyivel jobb az, ha valakinek a szülei varázslók, mint az, akinek nem? Szerintem mindenkinek ugyanolyan esélye vannak, és aki emiatt nem kezdeményez, vagy barátkozik, üsse kavics. Nincs szükségem olyanokra, akik emiatt megbélyegeznek. –morogtam az orrom alá, de teljesen átéreztem Alfréd helyzetét is. Sajnálom azért, mert egy beszélgetőtársa úgy reagált a vér dologra, ahogyan elmesélte, de nem kell attól tartania, hogy én itt hagyom a beszélgetés közepén. Mármint, ha a valót akarom mondani, akkor amiatt biztosan nem, mert nem aranyvérű, vagy mifene. Meg miért az? Arany folyik az ereiben, vagy mi? Butaság ez az egész.
– Megnézem majd az órarendemet, de biztosan akad olyan tárgy, amit mind a ketten tanulunk. Majd írok neked egy baglyot, hogy miket vettem fel, mert most nem ugrik be egyik sem, és akkor előrébb leszünk. Hmm, Tildus néni biztosan segítőkész lesz, vagy ha nem találom az irodájában, Aileen néni is segít majd. Ők is örülnek majd szerintem, de még koránt sem biztos, hogy írni fogok, Majd kiderül, hogy mit hoz a jövő, mert mint említettem, engem nagyon nehéz lekötni, szóval az, hogy itt ülök, és beszélgetek veled, elkönyvelhető egy sikernek. S ne ért félre, nem akarlak ezzel megbántani, mert nem ez volt a szándékom, és sajnálom, ha mégis sikerült. –elhúzott szájjal figyeltem Alfrédot, és reménykedtem abban, hogy nem eszi le ezért a fejemet. Nehéz lekötni, csak a téma olyan jól beletrafálódott az érdeklődési körömbe, hogy mégis itt maradtam a sráccal, és beszélgettem vele. Sőt, a legjobb az, hogy javaslatokat is kaptam tőle, amiket megfogadhatok. Túlélési képzés, első óra: Hogyan maradj életben az új iskoládban! Találó cím lenne egy könyvnek, nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Took a little of my heart; Drained some energy [...]
[...] Standing here on my feet; Proud as I can be
Partay Alfréd Benedek
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 243
Összes hsz: 401
Írta: 2016. január 10. 14:29 | Link

Szikszai Csanád

 Csanáddal ellentétben, én pozitívnak veszem az általa használt lekötés szót. Azért, mert valamit jól csináltam, hogy nem hagyott még itt, vagy éppen nem szenved a beszélgetés alatt, mert nem akar megsérteni.
- Bosszantó helyzet, ebben igazad van, de nem érdemes felvenni. Nekem is időbe tellett, mire ezt helyre raktam magamban, hogy ilyenek miatt megbélyegzik az embert. Erre szokták azt monda, az ember saját magának tesz korlátokat. Szerintem ez is ebbe a kategóriába esik. Természetes dolog, hogy így érzel, nálam sem volt másképpen az eset után. Nem érdemes felvenni. Nálam sohasem lényeg, ki milyen ősökkel rendelkezik. Az egymáshoz való viszony, hozzáállás a lényeg. Nem mindenki ilyen lekezelő a másikkal a származás alapján, de nagyon kellemetlen, ha ilyen emberrel találkozunk, aki lenézi a másikat, jogtalanul. -
 Fejtem ki neki még egyszer, ezt a származás dolgot, pedig most nem is erről akartam neki beszélni. Azt szeretném neki mondani, hogy csak pozitív, hogy még itt van mellettem.
- Nem veszem rossz néven, hogy nem minden köt le minden. Mostani beszélgetésünk alkalmával pozitívan veszem, hiszen ha nem lenn olyan a téma, ami érdekel, nem is lennél itt. Már lezártad volna a beszélgetést egy olyan indokkal, amin könnyen átlát az ember, és már itt sem vagy, hanem valami más elfoglaltságot keresel. -
 Remélem ezzel megnyugtatom Csanádot, abban a tekintetben, hogy nem bántott meg, és nem kavart fel az őszinteségével. Az együtt tanulás tekintetében meg egyeztetünk még.
- Tantárgyakat meg egyeztetem nekem milyenek vannak felvéve, aztán majd mehet közös a felkészülés a vizsgaidőszakban. Biztos vagyok benne, hogy lesz egyezés, mert mindketten elsősök vagyunk, és kizárt, hogy ne vegyünk fel azonos tárgyat, legalább egyet. Én felvettem kilenc vagy tíz tantárgyat, szóval lesz szerintem közös. -
 Felelek a tantárgy egyezés ügyében. Tényleg nem hiszem, hogy ne lenne közös tantárgyunk. Majd kiderül az egyeztetésnél.
Utoljára módosította:Partay Alfréd Benedek, 2016. január 10. 20:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

" A lelkiismeret 135 sebből vérzik
Megnyerő a címlap mosoly, de a te fajtád messziről bűzlik
Ó az a tekintet egyből elárultad magad
A szemedből látom, nem kell, hogy szólj hazugság minden szavad"
Harold Xperia
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 5
Összes hsz: 10
Írta: 2016. január 10. 16:02 | Link

Aileen Aurora

Délután van, éppen uzsonna után sétálgatok a folyosókon, miközben gondolkodok. Nagyban zajlanak a beszélgetések minden fele, ugyan akkor én még nem tudtam senkivel sem ezidáig nagyon szóba elegyedni.
Kellemesen jó idő van, a zord január ellenére, enyhe napsugarak jutnak be a kastély hatalmas ablakain keresztül, egy pillanatra engem is elvakít, így félre fordulva vettem észre egy nagy tölgyfaajtót. Bekukucskálok rajta, és egy különös szobát látok. Körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el, középen egy kisebb méretű dohányzó asztal foglal helyet. Gondoltam bemegyek, leülök, és olvasgatok egy kicsit.
Ahogy beléptem, észre vettem, hogy  a szoba szín összeállítása kicsit megváltozott, valahogy érezhette hogy nem érzem magam túl jól, mert minden fekete, és szürke színekbe öltözött, mind a falak, mind a tárgyak. Halk zenét hallok, valamiféle búcsú dal lehet. De elhatároztam nem fog ez befolyásolni, és nem gondolok másra csak a tanulásra. Immár több mint 50 pontot gyűjtöttem házamnak, amiért büszkének érezhetném magam, remélem több is sikerülni fog.

Kezdem jobban érezni magam, és a szobában hallható dal is elkezd kicsit vidámabb lenni. Ahogy neki állok olvasni, egyre jobban kipihenem a mai nap fáradalmait, és azt a fájdalmas baglyot amit kaptam. Próbálok nem gondolni rá, és tovább lépni, talán sikerül.
Ahogy a legendás Állatok és Megfigyelésüket olvasgatom, rájövök, milyen jó lenne nekem is egy állat. Mennyire örülne a párom egy magyar mennydörgőnek például.  Na jó, annak lehet, hogy nem, de talán egy kis puffskein mondjuk jó is lehetne. De ne szaladjak ennyire előre, majd ha már haza értem a szünetbe. Most koncentráljuk a tanulásra egy kicsit, aztán folytatom barangolásom a kastélyban.

Egyszer csak hangokat hallok, és a nagy faajtó kitárul, és egy elbűvölő hölgy lép be rajta.

- Hát téged mi szél hozott erre? kérdeztem tőle, és egyből hellyel kínáltam, mutatva a kanapé felé. Csodálkoztam, mert nem hittem hogy bárkivel is össze futok erre fele a toronyban.

- De illetlen vagyok, engedd meg hogy bemutatkozzak, a nevem Harold Xperia, és a Navine házba kerültem első évesként. Kegyedben kit tisztelhetek?
Kezet nyújtok felé. és várom, hogy elfogadja-e közeledésemet, már rég vártam hogy valakivel szóba elegyedhessek.
Utoljára módosította:Harold Xperia, 2016. január 16. 19:53 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Aileen Aurora
INAKTÍV


Csillámhercegnő | Legcukibb | Móki
offline
RPG hsz: 390
Összes hsz: 5022
Írta: 2016. január 15. 17:34 | Link

Harold Xperia

Nagy halom szorgalmit magamhoz szorítva rohanok le az Északi Torony lépcsőin. Nem azért futok, mert késésben vagyok, még csak nem is sietek sehova. Az óráimnak - amiket én tartok és amiket nekem tartanak - vége mára. Hogy akkor miért szaladok? Igazából menekülök.
- Tanárnő! Tanárnő! - szólít le két lány, akik éppen mellettem lépnek ki egy ajtón.
~Nem vagyok itt! Nem vagyok itt!~ Remélem, hogy gondolataim nem ülnek ki az arcomra, bár nem is tudom, mennyire tudják szemügyre venni, mert egy pillanatra sem állok meg. Fél kézzel elengedem a szorgalmi halmot, elsuhantamban még hátraintek a tanulóknak, aztán már ott sem vagyok.
Legszívesebben összekuporodnék, szorosan behunynám a szemem, befognám a fülem, és nem vennék tudomást a világról. Amúgy szeretek tanítani. De tényleg. Örömet okoz, hogy láthatom a többiek lelkesedését, amikor alkotnak, vagy megtudnak valami újat, vagy éppen az örömöt, amit akkor éreznek, amikor helyesen válaszolnak egy kérdésre és pontot kapnak rá. Szívesen lelkesítem őket, mert a boldogságuk nekem is jól esik. De... Miért akarja most mindenki megnyerni ezt a házversenyt? Miért vannak ennyire szorgalmas diákok? Úgy érzem magam, mintha már mást se csinálnék, csak javítanék egész nap. Mikor fogok a saját vizsgáimra készülni?
Múltkor viccesen megkérdeztem ezt az egyik évfolyamtól. Válaszul azt kaptam poénosan megjegyezve, hogy jósoljam meg magamnak, és, ha nem tudom, akkor inkább már most adjam fel a sikeres vizsga álmát. De ez kicsit sem vicces!
Lihegve megállok az egyik emeleten, és körbenézek. Hangok hallatszanak lentről, de fentről is. ~Bekerítettek!~ Kész vége, tudom, hogy ma már nem lesz nyugtom. Utolsó lehetőségként körbenézek valami mentő ötlet után kutatva, és meglátva egy ajtót hirtelen a kilincsért kapok. Szinte bevetődök a terembe, gyorsan bevágom az ajtót, aztán egy mély sóhajt hallatva nekidőlök. ~Megmenekültem.~
Most, hogy már tiszta a levegő, körülnézek. A tekintetem megakad a fiún, akit valószínűleg megzavartam a betoppanásommal. Kedvesen, tegeződve fordul felém. Kissé gyanakodva nézek rá, de fiatalnak tűnik, úgy érzem a reakciójából, hogy nem tudja, hogy tanár vagyok. Udvariasnak tűnik, így hát rámosolygok, kezet rázok vele, és bemutatkozom:
- Hajnal Ilona vagyok. Bocsi, hogy megzavartalak - mosolygok rendületlenül, és közben próbálok fiatalabbnak tűnni a koromnál. Ez nem nagy kihívás.
Hogy miért a magyar nevemen mutatkozom be? Mert gyanítom, hogy ha külsőre nem is, a nevemről valószínűen megtudná, hogy ki vagyok. Nem azért, mert a nagyképűségem nem ismer határokat, de hát elég ritka, hogy valaki diákként lesz házvezető-helyettes. A lényeg, hogy egy kis nyugit akartam. És végül is nem hazudok, ez a nevem. Más kérdés, hogy nem így használom.
- Ha nem gond, csatlakoznék - lépek beljebb, majd a kupacnyi pergament leteszem a kis asztalra a képekkel lefelé. A falak színe kékre, a párnák rózsaszínre, a kis asztal lilára változik. Kellemes zongoradallam hallatszik a szobában, és tavaszillat van. Aztán lassan minden kezd megint megváltozni...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szikszai Csanád
INAKTÍV


Mini Xixo; Bubi no.2; Bubié
offline
RPG hsz: 25
Összes hsz: 451
Írta: 2016. január 17. 12:05 | Link

Partay Alfréd Benedek

A származásos dolog eléggé szíven ütött, hiszen nem ez lesz az első hely, ahol rám fogják nyomni a bélyegzőt. Ezt persze kifele nem mutattam, de majd vigyázok, hogy kinek mit is mondok, de ahogy eddigi tapasztalataim mutatják, a beszélgetőtársamban megbízhatok.
– Némileg tudom kezelni az ilyet, csak azért mégis rosszul tud esni az embernek, ha megbélyegzik. A mugli suliban is mindig megbélyegeztek, hiszen nevelőotthonos voltam, meg ugye itt vannak a betegségeim, de mindig feltaláltam magam. Szerencsére a legtöbb nevelőotthonos társam is ugyanoda járt, így nem kellett attól félnem, hogy nem lesz társaságom, meg ők már ismertek, tudták kezelni a bajaimat. csak azért mégis a felsőbb sznob réteg… ne is beszéljünk inkább ilyenről. –legyintettem egyet a jobbommal, jelezve, hogy tényleg hanyagoljuk a témát, mert felesleges ezen tovább filozofálni. Azt tudom, hogy Alfréd nem tartozik azok közé, akik elítélik az embereket, és ez egy jó pontot eredményez. Közben szegény repülő, ami eddig repkedett, lecsapódott, mert mikor legyintettem, pont berepült a kezem elé. A kényszerleszállás nem volt az erőssége a papírmodellnek, de mosolyogva vettem fel a földről, igazítottam ki a szárnyakat, és hajítottam el ismét, hogy repkedhessen. Tetszik, hogy így repül az iskolai újság. Ha másért nem, ezért majd érdemes lesz megszerezni egy-egy példányt.
– Örülök neki, hogy így vélekedsz, és valóban. Ha nem lenne izgalmas a téma, már leléptem volna, de kifejezetten jó veled beszélgetni. –mosolyogva néztem a Navis fiúra, de aztán le is esett az állam. Hogy bírt ennyi tárgyat felvenni, és egyáltalán hogyan tud mindent észben tartani?
– Wow, az elég jó sok tárgy. Így aztán nagyobb az esély, hogy van olyan, amit mind a ketten tanulunk. Én nem bírnék ennyit tanulni, örülök, hogy az alapokkal nem szenvedek. Majd talán a későbbi tanévekben felveszek még újakat, de előbb szeretném, ha lenne egy biztos alapom mindenhez, utána majd gondolkodok a többin. Csak a vizsgákon jussak át valahogy, és lehetőleg ne bukjak meg. Apáék nem lennének büszkék rám, bár szerintem megértenék, azért mégsem szeretnék elhasalni semmiből sem. –főleg nem úgy, hogy van segítségem a tanuláshoz, de nekem ugye nehezebb az ilyesmi… Remélem a tanárok valahogy felkészültek arra, hogy rám különösebb figyelmet kell fordítani, mert ha nem, akkor baj lesz majd a nagy megmérettetésen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Took a little of my heart; Drained some energy [...]
[...] Standing here on my feet; Proud as I can be

Oldalak: « 1 2 ... 5 6 [7] 8 9 ... 15 16 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony