A folyosón haladva egy szépen kidolgozott tölgyfaajtócskába botlunk. Külsőleg semmit nem árul el magáról a szoba, aki pedig nem ismerős errefelé, annak elképzelése sem lehet, mi is van odabent. Azonban abban a percben, hogy benyitunk, egyből magunkénak érezhetjük a szobát. A szoba alapvető kinézete a négy ház színeit hordozza magán, a bent lévő bútorzat pedig kényelmet és nyugalmat sugároz. Belépve azt látjuk, hogy körben egy kanapégarnitúra helyezkedik el. A párnák eltérő árnyalatokban pompáznak, van köztük sárga, bézs, fehér és szürke színű egyaránt. Középen egy nagyobb dohányzóasztal található, ami alatt kis rekeszek, azok régebbi Edictum számokat, pennát és pergament rejtenek magukban. A tetőtéri ablakon át beszűrődő fény bevilágítja a teret, de ez sem állandó, mint ahogy itt semmi. Különleges és hívogató szobácskáról beszélhetünk.

A falak színei a belépő ember hangulatát követve váltanak árnyalatot, ahogy a szobán belüli környezet is ehhez alkalmazkodva alakítja magát. Érzelmeinkhez igazodik a bent szóló dallam, vagy esetlegesen a csend, mindamellett, hogy kellemes illatokat is érzünk, ami szintén a mi javunkra válik. Lesz olyan, aki a csoki illatától örömittasan ír meg egy-egy szorgalmit, de lesznek keserűbb napjukon éppen ide menekülő diákok is, akiket valami más, szomorúságuk elillanására létrejövő érzetet kapnak. Szinte minden érzékszervünket megnyugtató kényeztetés veszi kezdetét. A látvány kápráztatja a szemet, az illat az orrunkat még a zene vagy éppen a csend a hallásunkat.

Ám a szoba egyszerre lehet áldás és átok is, hiszen, ha nem egyedül vagyunk bent, akkor azzal mások előtt titkunk is felfedődhet ízlésünkről, de másokat meg megismerhetünk. Ilyenkor valami olyan elegyét kaphatjuk a bent lévő személyeknek, amire még mi sem számítunk, de a szobán ülő varázslatnak köszönhetően ez a keverék olyan lesz, hogy a bent lévők egyikét se kergesse azért őrületbe, mégis megfeleljen mind a kettőjüknek.

Ez az a hely ahová menekülhet bárki, nem túl nagy, mégis tökéletes a léleknek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=464957#post464957][b]Grace Erin Green - 2015.02.16. 21:52[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=466894#post466894][b]William H. McWhite - 2015.02.24. 12:45[/b][/url]

Azon kezdtem gondolkozni, hogy mit mondjak, miket játszok. Igen-igen. Nem azon, hogy miket játszok, hanem azon, hogy MIT MONDJAK. Valamiért újszerű megfelelési kényszer ütötte fel a fejét bennem. Korábban soha nem fordult elő, hogy egy kicsit is adjak mások véleményére, pláne zenei tekintetben, most mégis azon járattam az agyam, hogy mi lehet a megfelelő válasz a lány kérdésére.
- Leginkább klasszikus William-et játszok. Azaz mindent, ami belőlem jön.
Még végig sem mondtam a mondatot, de már elégedetlen grimasz ült ki a fejemre. Mi van? Nem gondolhattam komolyan ezt a mondatot. Na, most már mindegy, hiszen kimondtam. Gyorsan lecsaptam a béna próbálkozásomat, egy sokkal kézenfekvőbb folytatással:
- Mert így hívnak. William. - húztam ki magam.
Hatalmas szerencsémre a hölgyemény ezzel egyidőben ocsúdott fel, ami a bemutatkozás időszerűségét illeti. Feszülten koncentráltam a nevére, mert hódítói pályafutásom egyik biztos tapasztalata, hogy a nőszemélyek igen rosszul viselik, ha rossz néven szólítom őket. Hiába ráncoltam homlokomat az erősebb figyelmet hangsúlyozva, így sem biztos, hogy sikerült pontosan elcsípnem becses nevét. Valami G betűs az tuti. Nem volt más választásom, mint bevetni a jó öreg, ámbár kissé átlátszó trükköt, arra az esetre, ha az ember nem érti partnere szavait.
- Ühüm. - bólogattam beszippantott szájjal.
Eközben felküldtem egy imát az égbe, hogy valamilyen furcsa helyzetből kifolyólag még egyszer kimondja a saját nevét. A gondolattal egyidőben láttam be, hogy erre elég csekély az esély. Volt már rá példa korábban is, hogy napi szinten beszélgettem valakivel, akinek nem tudtam a nevét, ügyesen lavírozva a megszólítások útvesztőjében.
Zavaromban dobolni kezdtem a gitáromon, észre sem véve, hogy Miss G. hangolni próbált. Csak hosszú másodpercek múlva tűnt fel, hogy megszűnt a korábban halkan zengő pengetés. Felnéztem, és egy éles szempárral találtam szembe magam. Mindenre tökéletes reakcióm - a vigyorgás - azonnal elterpeszkedett az arcomon.
- Bocsesz! - böktem oda hanyagul - Figyi Gr.. köhmm.. figyi, ismered azt a számot, hogy Stay with me?
Válaszát meg sem várva zendítettem rá a nótára http://youtu.be/bMA4KNMFUjE.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=466924#post466924][b]Grace Erin Green - 2015.02.24. 15:44[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=482389#post482389][b]Scarlett Conroy - 2015.03.26. 19:43[/b][/url]

  Scarlett éppen a szobájában volt, amikor baglyot kapott. Az apjától. Remegő kézzel bontotta ki a kis kézzel írt papirost. Szemével átfutotta a sorokat. Szinte levegőt is alig mert venni közben. Aztán csalódottan leeresztette a kezét.
  ~ Megint nem jön el! ~ gondolta, és szemében a csalódottság tükröződött. Aztán az hirtelen haragba váltott, de mivel nem akart, hogy mindenki fül tanulja legyen a dühkitörésének, ezért a papírt a földre dobva sietett ki a szobából, sőt az egész rellon házból.
  Fel-alá caplatott az iskolán belül. Régen is gyakran járta ki magából a feszültséget. Szinte nem is figyelt merre megy, így amikor egy kis ajtóhoz ért, megrökönyödött. Biztos, hogy már járt itt, de erre még nem figyelt fel. Kopogott, de senki nem válaszolt, így benyitott.
  A szeme elé egy szép, rendezett szoba tárult. Először csend volt, de ahogy beljebb lépett, egy zongora lassú, csöndes klimpírozására lett figyelmes. A levegőben a tavaszi illatok keveréke érződött. Scar szinte teljesen el is felejtette, hogy miért, és hogyan került ide. Leheveredett a kanapéra, és végignyújtózott rajta. Nem volt itt senki más. Végre egyedül volt. Hagyta, hogy a zene ellepje az elméjét. Szinte elérte a teljes lelki nyugalmat, amikor az ajtó nyikorgására lett figyelmes.
  - Nem tudom ki vagy, de most én vagyok itt! - mondta szinte már álmos hangon. Úgy érezte, hogy most igazán kisajátíthatja ezt a helyet. Mert csak ő érdemli meg a teljes lelki nyugalmat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=492763#post492763][b]Pintér Alina - 2015.04.12. 22:24[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=492864#post492864][b]Némethy Máté - 2015.04.13. 18:56[/b][/url]

Egy új éjszaka, egy új járőrözés.
Benjamin halkan hápogott hátam mögött, miközben lassan készülődtem az éjjeli kötelességem elvégzésére. Ujjaim végigfuttattam az alapos munkával, figyelmesen faragott pálcán tekintetem elidőzött rajta, majd talárom zsebébe dugom. Megigazítottam nyakam körül az első osztályú ruha belső részét, és a tükörhöz léptem. Hatalmasat sóhajtottam, mikor megláttam az összképet. Még mindig nem voltam megelégedve külsőmmel, akármilyen méregdrága talár mögé bújtatjuk, a csont-bőr alak megmarad, és talán hófehér ingemen is átütöttek volna kiugró bordáim. Pedig én mindent megtettem a változás érdekében. Apa által küldött bájitalokat ittam, amik az immunrendszert erősítették amellett, hogy segítettek egy kis izomhoz jutni. Mellette elkezdtem edzeni a kviddicsre, mivel nem sokra mentem volna így. Talán jó lettem volna gurkófogónak, hogy a hasznos játékosok, és a vasgolyó közé berepüljek. Logikus.
 Nala már valami horkolásszerűt produkált az ágyam közepén. Mivel Ben nem akart egyedül maradni, és mindenhova követett, akkor is lábaim körül totyogott, és türelmetlenül megcsipkedte nadrágom alját.
- Jól van, jól van. Indulunk már, nem kell türelmetlenkedni. - leguggoltam a kis sárga pelyhes madárkához, és megérintettem a fejét. Barátságosan csőrét odatolta hozzá, én viszont felegyenesedtem, és kiindultam őrjáratozni. Az egyik teremből zongoraszó szűrődött ki.
Ez ám az izgalom! Ujjaimat megropogtatom, kiegyenesedek, ujjamat ajkaimhoz emelem, mintha megértené a kacsa, de esélytelen. Elkezd hápogni, majd megcélozta az ajtót. Gyorsan kinyitottam előtte, nehogy neki szaladjon. Hamar szem elől vesztem, ám sebesen vissza is tért az "apukájához".
- Khm... - köszörültem meg torkom, hátha felkel rá. - Egy picit elszunyókáltunk? Házon kívül?
Tekintetem talárjának szélére siklott, ahogy felfedeztem a vékony sárga-fekete csíkot.
- Navinés létedre rendbontó vagy. Nem kéne. Tényleg nem.
Ennyi fenyítés tellett tőlem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=493602#post493602][b]Pintér Alina - 2015.04.16. 10:05[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=498315#post498315][b]Chevailer Zsanett Vanda - 2015.07.20. 22:24[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=498942#post498942][b]Állia Szipenni - 2015.07.22. 14:50[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=499441#post499441][b]Lornitz Emma Ilona - 2015.07.23. 20:48[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=505679#post505679][b]Isaac Nikolai Eccelstone - 2015.08.15. 12:01[/b][/url]

Nyöh, ez az iskola baromi nagy… Most már elhiszem, hogy miért nevezik ezt egy kastélynak, de én ráaggatnám még a labirintus nevet is. Folyamatosan eltévedek, ráadásul mindenki olyan nyelven karattyol, amit nem értek meg. Tányusnak igaza volt, jó lett volna elkezdeni megtanulni a magyar nyelvet, most nem lennék elveszett lélek… Senkit nem ismerek Lottin és a rokonaimon kívül, de őket se találom most, hogy segítséget kérjek abban, hogy merre van a bűbájtan tanterem. Ez a vizsgáknál nagyon érdekes lesz, mert ismerve a szerencsémet, biztosan akkor futok majd be, amikor már mindenki végzett, és insta megbukás lesz az adott tantárgyból. Na, azt azért nem szeretném, hogy nézne már ki? Idejövök, és bukással indítok… Anyuék ki is akadnának.
Fogalmam sincs, hogy merre bolyongok éppen, de benyitottam egy random helyre, és egy üres szobába jutottam. Már mint nem teljesen üres, mert a bútorok, ilyesmik ott voltak, de egy nebuló sem volt bent. Csodálatos, rly… valaki jöjjön már erre, és segítsen. Habár ez a szoba eléggé csábított, hiszen egy nagyon ismerős, és az egyik kedvenc zeném csendült fel, nem is beszélve narancs illatról. Becsuktam magam mögött az ajtót, és a szoba közepéhez sétáltam. Olyan érzés fogott el, mikor egyedül voltam otthon, max hangerőn üvöltött a zene, és senki nem szólt érte. Mivel itt is egyedül voltam, táncolni kezdtem, de az se nagyon érdekelt volna, ha valaki bent van. Imádom ezt a számot, ne szóljon be senki sem, amikor hallgatom, vagy esküszöm, hogy kivágom az ablakon. Cuki gyerek vagyok, mondtam már? Nem? Hát akkor most mondom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=505818#post505818][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.08.15. 21:17[/b][/url]

Az álmatlanság talán nem csak a vizsgáknak tudható be. Talán nem csak azért nem tudok aludni, mert Erikék ott vannak. Talán nem az az oka ennek az álom nélküli estének, mert izgulok, vagy görcsölök valamin.
Talán nem kéne kimennem a körletemből, és még kevésbé kéne olyan helyekre mennem, ahol a lelkem kivetülését láthatom egy szoba képében. Talán nem kéne, de mindenképpen igaz rám az az állítás, hogy ezen az estén ez nem feltétlen érdekel. Tehát, este kikeltem az ágyamból, s a Lélek szoba nevezetű hely felé vettem utamat; már nem azért, hogy többet megtudjak a lelkemről, ennek pusztán az volt az oka, hogy nem akartam túl távol lenni a körletemtől. Azt hiszem, sok dolgon kellett gondolkodnom, és erre nem a Rellon volt a legmegfelelőbb helyszín.
Amint beléptem a helyiségbe, kissé nyugodtabbnak éreztem magam. Odabent senki sem fogadott, sőt, még világosság se gyúlt a tiszteletemre, de azt hiszem, pont a félhomályra volt szükségem. Sőt, pár lépés után, ahogy a mennyezetre tekintettem, az szinte áttetszőnek hatott, a csillagokat mutatta nekem. Bár igencsak furcsa volt, és talán nem mindegyik csillagkép volt a helyén, ezzel akkor nem foglalkoztam kifejezetten, hiszen akkor csak arra volt szükségem, hogy lássam őket, s a szoba ezt biztosította is. A kanapéra heveredtem, s megéreztem egy nagyon furcsa illatot, amit nem tudtam volna definiálni, de valami füstölő lehetett. Nem szoktam füstölőt égetni, a családom se nagyon, de az az illat valahogy megnyugtatott akkor.
A kanapén heverve néztem a csillagokat, karjaimat használva párnának a fejem alatt. Furcsa kérdések jutottak mostanában eszembe; hogy vajon mitől válok felnőtté, például. Vagy hogy mi a különbség vonzalom, szerelem, szeretet és érdeklődés közt? Mitől különbözik egyik a másiktól? Halk sóhaj szaladt ki belőlem. Az ablak nyitva volt, így éreztem a hűvös levegő áramlását - vihar közeleg...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=505838#post505838][b]Gareth S. Nightingale - 2015.08.15. 22:28[/b][/url]

Amikor nekivágott, hogy megkeresse Ricsit, igazából csak hirtelen döntést hozva felpattant az ágyáról, lecsapta a könyvet, ami jóformán egy órája csak díszként nyugodott az ölében és egy perc múlva már az Eridon toronytól sétált lefelé. Nem mintha nem rágódott volna a kettejük közt fennálló mosolyszüneten eleget - hiszen pont emiatt hevert előtte az ágyon az iránytű, a kis csillag vésetre állítva. A Rellonos kegyetlen mérges volt rá, amiért némi alkoholt csempészett az italába (ennek mennyiségéről mi sem árulkodik jobban, hogy sem ő, sem Jared nem vették észre, épp csak kicsit jobban ellazultak). Már tett egy - helyesebben, másfél - békítési kísérletet, de csúfos kudarcot szenvedett. Az emlékre egy nagy sóhajt eresztett meg, mert minden igyekezete ellenére, túl kevéssé ismerte még a fiút, hogy tudja, hogyan engesztelhetné ki. Csendesen, lassan mozgott, mert ha nála is volt a pálcája, nem tudott volna gyorsan reagálni, a válla még mindig nem jött teljesen helyre, inkább el akarta kerülni a lehetséges prefektusokat. Csak reménykedhetett, hogy jól értelmezte a tű mozgását és Ricsi elhagyta a hálókörletét, mert bár takarodó tájékán egyébként is figyelte, a lakótársai miatt, eddig nem tapasztalt semmi hasonlót. Az északi toronyba felkapaszkodni kockázatos volt - sosem repesett, ha a zöldek felségterületén kellett tartózkodnia, hát még sérülten, mégis, makacsul követte a Rose által jelzett irányt, végül egy számára ismeretlen helyiség előtt állva meg. Óvatosan nyitotta résnyire, bekémlelve, bár eltartott, míg a szeme hozzászokott a sötéthez és ki tudta venni a fekvő fiú körvonalait. Leguggolt, kicsit eltöprengve - idáig nem nagyon gondolkodott azon, mi lesz, ha egyszer ideér - végül úgy döntött, ha nincs ésszerű megoldása, akkor marad a megérzéseknél és nekilátott egy apró illúzió megalkotásának. Nem volt nagy, talán tenyérnyi lehetett az egész, ahogy kezei közt életre kelt egy patrónushoz hasonló, aranysárga fényből álló teknőc. Az uszonyai helyén szárnyak voltak és amint kipróbálgatta őket, bereppent, hogy Ricsi felé szálljon, kis kört csapva előtte, leereszkedve, mintha incselkedne vele, csak hogy csalfa módon mindig elrebbenjen, ha megpróbálja megérinteni.
Amikor Ricsi észrevette - alighanem feltűnő lehetett a világos ajtórés - kissé esetlenül lengette meg a kezét.*
- Szia.-*Suttogta, remélve, hogy odabent is hallható.*- Bejöhetek, vagy...?-* Még mindig túl dühös vagy lett volna a folytatás, de nem akarta feleslegesen ingerelni. Az igent és a nemet is éppúgy elfogadta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=505844#post505844][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.08.15. 22:46[/b][/url]

És vajon van különbség? Biztosan, hiszen ezek nem szinonimák, különálló jelentésüknek kell lennie. Én azonban valahogy nem tudtam megkülönböztetni ezeket egymástól. Nem, valahogy nem ment.
És ez az álom, ami még mindig nyomott egy kicsit belülről; nem is értettem a keletkezésének okát. Persze, egy neves szaktekintély, akinek most nem jut eszembe a neve, azt állítja, hogy az álom az agy afféle végterméke (vagyis ő agysz*rnak nevezi), és nincs különösebb jelentéstartama, de ez azért nem tűnt kis horderejű dolognak, legalábbis számomra nem. Azt hiszem, ez volt az első ilyen jellegű álmom, és ez talán megijesztett egy kicsit...
Lehunytam a szemem, s belélegeztem az egyelőre ismeretlen illatot; ekkor nyílt ki az ajtó, amit csak abból vettem észre, hogy a folyosón lévő fáklyák fénye megváltoztatta a szemhéjam belsejének színét. Tekintetem az ajtóra irányult; oké, akkor meg fognak büntetni. Mindegy.
Felpillantva azonban egy arany színű teknőc úszott felém a levegőben. Összevontam a szemöldököm, ahogy figyeltem a fénylényt, s eszembe jutott egy pillanatra, hogy talán hallucinogén anyagok vannak ebben a füstölőillatban, aztán elvetettem a dolgot, ahogy észrevettem az alakot a kis lény mögött. Ahogy az illető köszönt, kissé összeugrott a gyomrom; Gareth... Zavarodottan tekintettem az apró lényre. Tehát Jared legilimentor, Gareth ért az okklumenciához, s ha ez a kis fényteknős hozzá köthető, akkor valószínűleg illúziómágus is. Végül is, nem lep meg, azt hiszem.
Kérdését egyelőre lógva hagytam, s kezemet kinyújtottam a kis lény irányába, ami arrébb rebbent, mikor meg akartam érinteni. Ujjaim megpróbálták követni az útját, de sosem sikerült megérintenem az állatot. Lesütöttem a szemem, kezem pedig visszaejtettem a kanapéra.
- Gyere. - mondtam végül halkan, s tekintetem ismét felemeltem a csillagokra. Természetesen ez igencsak átgondolatlan egy lépés volt, ugyanis éppen olyan dolgokon gondolkodtam, amiket talán nem lett volna tanácsos megosztani Garethtel, de akkor valahogy annyira el voltam gondolkodva ezeken a témákon, hogy ez eszembe se jutott; sőt, haragudtam is rá, ami miatt pedig kizártam annak a lehetőségét, hogy megnyílok neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=505855#post505855][b]Gareth S. Nightingale - 2015.08.15. 23:30[/b][/url]

A legutolsó, amire most vágyott, egy felé hajított tárgy vagy meglepetésszerű átok lett volna, de pár dermedt pillanat eltelte után Ricsi mozdult és bár választ nem adott, eljátszott a könnyedén illanó teknőccel, ami nem és nem hagyta magát megfogni. Azonban ahogy leejtette a kezét, az állat kis habozás után a vállára ült, furcsa kis hangot hallatva, ami leginkább egy egészen kicsi madár csirpenésének tűnt. Persze, esetlennek tűnt így, ahogy egy alapvetően tengeri állat is az a szárazföldön, de tollas szárnyait behajtogatva helyezkedett egy kicsit, mielőtt újabb, elégedett kis trillát hallatva megtalálta a legkényelmesebb pontot.
Alig, de hallotta a neki szánt szót és felegyenesedve belépett, csendesen és óvatosan mozogva, hogy a sötétben ne ütközzön neki semminek lehetőleg, amíg talált magának egy szimpatikus pontot, nem messze, de nem is túl közel Ricsihez. Legutóbb is végighallgatta a mondanivalóját, mielőtt jóformán szó szerint az orrára vágta az ajtót, csak azért véve el a béküléshez szerzett csokoládét, hogy a földre ejtse és otthagyja, sarkon fordulva. Lehetőleg nem akart támadási felületet nyújtani, sem úgy éreztetni, mintha meg akarná vesztegetni, mert nem ez volt a célja. Ami viszont egy pillanatra elterelte a figyelmét, a teremben érződő pillecukorillat volt - keveredett mellé még valami karamelles is, de tisztán ki tudta venni ezt a jól ismert aromát. Inkább nem tette szóvá, meg egyébként is, miután ült egy kicsit, mintha inkább eső és rózsák illatát érezte volna. Valószínűleg a hely mágiája lehetett, szinte érezte maguk körül, ahogy az apró változásokon keresztül vibrál az erő, amitől mintha fényesebbekké váltak volna a csillagok, a nyitott ablakon át pedig a nyári viharok utáni friss, éjszakai fuvallat kúszott be, nedves levegő és lombok, virágok nyomai a széllel. Nem törte meg a csendet, hiszen ő már mindent elmondott - csak várta, hogy a másik szóljon, mert ha holnap ugyanúgy is fog rá fújni, mint eddig, szerette volna, ha elmondja, miért ül itt az éjszaka közepén, egyedül és furcsán merengő vonásokkal. Amikor először felnézett rá, egészen nyitott volt az arca, csak a láttára zárkózott vissza és élénken élt még Garethben ez a kép.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=505886#post505886][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.08.16. 10:47[/b][/url]

Gareth belépett a szobába, s a fénylény ezzel párhuzamosan helyet foglalt a vállamon, valami furcsa, csiripelésszerű hangot adva. Mikor megtalálta a legkényelmesebb pozíciót, elégedett trillát hallatott. Tehát Garethnek ilyesmi a képzeletvilága? Elég elvont, vagy nem is tudom. Mármint, kinek jut eszébe egy csiripelő teknős? Furcsa volt, hogy nem éreztem az érintés nyomát a vállamon... bár a fény érintését nem nagyon érzi az ember.
Ezen a problémán továbblépve bámultam a kifényesedő csillagokat, s szomorúan konstatáltam, hogy az a finom illat, amit sajnos nem tudtam beazonosítani, lassan eső- és virágillatba megy át. Gareth igencsak álmodozó alkat, ha jól gondolom.
Tehát... tehát mi a különbség? Vajon jó dolog egyáltalán, hogy ezen gondolkodom? Talán már ezt sem kéne megengednem magamnak? Ahogy bámultam a csillagokat, s éreztem, hogy rám jön a kinti hűvös levegő, sóhajtottam egyet. Az az értetlenség, ami bennem volt egy ideje, nem múlt el, de most valahogy tudtam nyugodtan kezelni, nem akadtam ki rajta annyira, mint mondjuk a szigeten. Ennek ellenére azonban valamilyen szinten nyugtalanított a dolog, de ez furcsán keveredett valami nyugodtsággal, ami talán a szoba műve lehetett; nem tudom.
Gareth egy szót sem szólt, úgyhogy azt feltételeztem, hogy nekem kéne beszélni, azonban ehhez egyáltalán nem volt kedvem. Még mindig néztem a fényes pontokat fölöttünk, s gondolataim csapongani kezdtek a két téma közt, mármint a kakaó és az álmom között. Bűntudatomnak kéne lennie, hogy ezt álmodtam? Gareth miért nem kérdezte meg, hogy rakhat-e rumot a kakaóba?
- Ha megkérdezted volna, nem mondok nemet. - közöltem végül halkan. - De ez így... - Ez így kihasználás volt. Így láthatták azt az énemet, amit nem terveztem sok embernek megmutatni; azt az énemet, amelyiket csak ritkán engedem a felszínre, akkor, ha már megbízok az emberekben. Gareth és Sebby ezt még nem érdemelte ki - tény, hogy az előbbi már bizonyított egyszer, mégpedig azzal, hogy senkinek sem beszélt a bájitalról, de a rumos akció igencsak levett az érdemeiből. Sebby meg, hát... nem, őt egyelőre nem tudtam hova tenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=505970#post505970][b]Gareth S. Nightingale - 2015.08.16. 15:06[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=505977#post505977][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.08.16. 15:49[/b][/url]

Valóban, nem tudtam nagyon hova tenni Sebbyt, főleg ez után az álom után. Ismét visszatértem erre a témára gondolatban, de ekkor eszembe jutott, hogy nem beteges-e, hogy ennyit foglalkozok ezzel. Vagy ez természetes? Ahogy néztem a fénylő pontokat magam fölött, legalább annyi gondolat jutott eszembe egyszerre, mint ahány csillagot meg lehetett volna számolni fölöttünk. Ez normális? Normális vagyok? Vagy ez is valami olyasmi, ami csak nálam fordulhat elő? Ez a korommal jár, nem? De az természetes dolog, hogy ennyit tépődök rajta? Vagy ez csak a jellememből fakad?
Gareth hangja rántott ki ezekből a gondolatokból, megjegyzésére óvatosan arra fordítottam a fejem, ahonnan a hangját hallottam. Végül csak egy lemondó mosollyal válaszoltam.
- És látod, így se sikerül. - feleltem végül, s bár tudtam, hogy Gareth nem fogja teljesen átélni és megérteni a szavaim jelentőségét, én értettem, és ez volt a fontos. Bármennyire is próbálkozom, az tudatalattimat nem lehet kordában tartani, álmokkal és felszínre jutó gondolatokkal fog dobálni, amiktől nem fogok tudni olyan egyszerűen megszabadulni, mint egyes rossz ötletektől vagy néhány megoldhatatlan problémától.
Az új illúzió, a papírrepülő elvonta a figyelmem a teknősről - lehet, csak nekem tűnt úgy, de olyan volt, mintha ez is derengve fénylene egy kicsit. Tekintetemmel követtem lassú sodródását, és valahogy magamat láttam benne, bár lehet, hogy ez csak a filozofikus hangulatomnak volt betudható. Egy illúzió, ami sodródik az árammal... igen, határozottan magamat láttam benne, pedig én sosem voltam jó az ilyesmi hasonlatokban.
Meg akart nevettetni, ezt mondta, s ez valahol furcsán jóleső érzéssel töltött el. Már meg se próbáltam követni ennek a logikai útját, valahogy nem volt érdemes azon görcsölni, hogy most ez miért esik jól - azt hiszem, ez afféle emberi reakció lehet, hogy jól esik valakinek, ha a meg akarják nevettetni. Gondolom. Mindenesetre erre megengedtem magamnak egy félmosolyt.
- Furcsa, hogy örülsz neki. - mondtam végül, majd két repülőkörnyi idő után ismét megszólaltam. - Én is örülök, hogy veletek nevettem, csak... az zavar, hogy... ezt egyébként nem tudnám megtenni. Úgy értem, hogy... zavar, hogy nem teljesen magamtól tettem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=506028#post506028][b]Gareth S. Nightingale - 2015.08.16. 19:44[/b][/url]

Nem zavarták a hosszú csöndek - most nem érezte elutasítónak, inkább csak fáradt, méla hangulat ült a szobán, ami bizalmas ismerőse volt, hosszú éjjeleken és álmatlan hajnalokon. Csupán a bögréje hiányzott a kezéből, a berögzült mozdulattal kavargatott, ihatatlanná hűlt kávéval, amit már háromszor melegített meg, csak hogy negyedszerre is elfelejtse meginni, gondolataiba merülve.
- Senkinek se sikerül. De mindig könnyebb, ha az ember elfogadja ezt.- *Mindenkinek vannak gondjai, emlékei, álmai, vágyai, amik megkínozták őket - naivitás lett volna azt hinni, hogy csak Ricsi csatázik a tudatalattijával vagy önmaga elfogadásával, de ki-ki más síkon vívta ezt a harcot. Apránként rájött, hogy néha egyszerűbb letenni a fegyvert, mert ha kéretlenül is került életébe néhány dolog, nem kellett okvetlen megszabadulnia tőlük, megpróbálni letagadni, hogy valaha is léteztek. Akadtak azonban olyanok is, amik ellen foggal-körömmel küzdött, és fog is még, nem kevés ideig.
Szerette az embereket nevetni látni, s minél közelebb állt hozzá valaki vagy minél nagyobb súlyokat érzett a vállán nyugodni, annál inkább élt benne a késztetés, hogy legalább mosolyra bírja őket. Valamiért ellenállhatatlan varázsa volt számára az ilyesminek, derűt csiholni Matthew, Sebby, Agatha arcára - furcsa felfedezés, az biztos. Az ördög tudja, mit eszik a gödröcskéken.*
- Furcsa ember vagyok.-*A hangsúlya egy derűs vállvonás megfelelője volt, mert bár ott lappangott valahol elméje egy hátsó szegletében, hogy sok szempontból egyáltalán nem jó értelemben furcsa. Azonban ez nem az az este, amikor majd mindent elmond Ricsinek, az nagyon, de nagyon össze fog még kuszálni mindent. Talán ezért is igyekezett fokozatosan leplezni le kisebb-nagyobb titkokat - Jared nagykorúságáig egy év volt mindössze hátra, bár a mostani történések fényében úgy érezte, hamarabb el fog jönni az ideje, hogy abbahagyják a bújkálást. Elgondolkodott, s szórakozottan létrehozott egy újabb illúziót - ujjai között egy szál bóbitás pitypangot forgatott, aztán egyszerre ráfújt és a szerteszálló magok apró szentjánosbogarakká változva rebbentek szét, hogy titokzatos morzéjukkal szálldossanak.*
- Figyelj, az az este nem arról szólt, hogy ilyennek kell lenned, velünk vagy másokkal. Nekem az is abszolúte megfelel, ha csak ülsz és olvasol vagy csinálod a magad dolgát. De meg akartam mutatni, hogy lehet ilyen is, azon túl, hogy úgy éreztem, jobb levezetni a történteket.-*Csendesen beszélt, nem próbálva alkudozni vagy esedezni, egyszerűen a gondolatait közölte, sallang nélkül. Hogy Ricsi elfogadja-e, már nem rajta állt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=506047#post506047][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.08.16. 20:26[/b][/url]

Válaszára összevontam a szemöldököm, s tekintetem a derengő papírrepülőre függesztettem; szemeimben visszatükröződött a fénye, pont úgy, mint ahogy oldalról a teknősé.
- Könnyebb lenne. - fűztem hozzá halkan, mindeközben az álomra gondolva. - De nem tudom, mi az, amit még tudnom kéne kontrollálni.
Fogalmam sem volt, hogy vajon azért mondom-e ki ezeket, hogy könnyítsek magamon, vagy azért, mert már ennyire megbízom Garethben - arra a lehetőségre, hogy azért teszem, mert Sebby testvére, nem is mertem gondolni. Inkább csak néztem a repülő körözését, s igen, elmosolyodtam, ahogy szerette volna. Nem azért csináltam, hogy örüljön; azért, mert ez a sok apróság megmosolyogtatott. Olyan dolgok voltak, amik egy teljesen más világot sejtettek - talán Gareth benső világát? Talán a hangulatát. Esetleg csak azért csinálta volna hogy kiengeszteljen, felvidítson? Azért, mert unta magát, vagy zavarban volt? Fogalmam sem volt, de ezek az apró illúziók sokat segítettek, annak ellenére, hogy az illúziómágiával eddig csak rossz tapasztalataim voltak.
Furcsa ember? Válaszolni szerettem volna erre a kijelentésére, azonban ekkor megjelent a kezében egy gyönyörű pitypang - ő elfújta a magokat, s azok szentjánosbogarakká változtak. Szemem felcsillant, ajkaim pedig elnyíltak, ahogy figyeltem a gyönyörű jelenséget. A szentjánosbogarak szerte szálldosni kezdtek a szobában - egy részük felém jött, s egyikük leszállt az orromra egy pillanatra. Bár az érintését nem éreztem, mégis bandzsítva figyeltem a kis lényt, s arcomon immár határozott mosoly látszott. Aztán a bogár felszállt, de én még követtem tekintetemmel pár pillanatig.
- Lehet, hogy furcsa vagy, de nem azért, mert örülsz mások boldogságának. - közöltem végül halkan, még mindig ezt a csodát figyelve magam körül. - Lehet, hogy nekem ez furcsa... de nem kéne annak lennie, azt hiszem.
Amint ezek a szavak elhagyták a számat, mintha kicsit megkönnyebbültem volna; rájöttem, hogy abszolút normális lenne, hogy más embereknek fontos, hogy nevessek, és az is hétköznapi, hogy fordított esetben igaz ez, vagyis hogy én szeretnék megnevettetni másokat. Bár a szeretet, ha szabad így megfogalmaznom ezt az érzést, nálam másban mutatkozik meg, azt hiszem.
Amint egy sóhaj elhagyta ajkaim, a teknős felcsiripelt a vállamon; csupán egy apró trillát hallatott, mégis, mintha még szabadabbnak éreztem volna magam ezek láttán és hallatán. Ezek a gyönyörű dolgok úgy vettek körül, mintha védelmezni akartak volna.
Az, hogy nem volt elvárás a részükről, hogy mindig olyan feloldott legyek, mint akkor, megnyugtatott valamelyest, de nem adott választ arra a kérdésre, hogy hogyan érhetem el, hogy mégis tudjak ilyen lenni. Hogy mindenféle trükkös kakaó nélkül tudjak velük együtt nevetni néha, ha olyan kedvem van. Bár tény, hogy most épp ez az állapot is tökéletesen megfelelt - sokkal nyugodtabb voltam, mint mikor beléptem ide.
- Örülök, hogy megmutattad. - mondtam halkan, s kinyújtottam a kezem az egyik szentjánosbogár után; azonban a kis állat rögvest továbbrepült. Ezt mosollyal vettem tudomásul. - De szeretném ezt a magam tempójában csinálni.
Ekkor sokkolt a szavaim igazsága - a saját tempómban kell feloldódnom, azt hiszem. Erre tökéletesen alkalmas lehet ez a nyugodt közeg, amit ők biztosítanak, de saját magamat sem szabad siettetnem, sőt; az a kettős érzés, az akarás és a félelem mindig bennem van, amikor kifejezem (vagy csak megpróbálom kifejezni) a gondolataim előttük, úgyhogy nem is tudom, miért siettetem a dolgot. Talán hagynom kéne mindent megtörténni a maga idejében, és nem abszolút ráfeszülni a dolgok irányítására.
De vajon az álommal is ez a helyzet? Helyes dolog ezen gondolkodni? Szemöldököm összeszaladt, s a mosoly is leolvadt az arcomról, ahogy eszembe jutott a jelenetsor. Annyira szeretném, ha a srác csak hasonlított volna Jaredre...
Csiripelés hangzott fel a bal vállamról; a repülő még mindig körözött, s a szentjánosbogarak úgy keringtek a szobában, mint az élő csillagok. Felpillantottam a csillagos mennyezetre, s abban a pillanatban megéreztem ugyanazt a megnyugtató illatot, mint amikor beléptem a szobába, immár azonban az eső illatával keveredve. Amikor bekattant, hogy pillecukorillat ez a rejtélyes aroma, kicsit kiszáradt a szám. Még mindig a csillagokat néztem, de beúszott elém egy kis bogár. Gondolataim elterelődtek pár pillanatra.
- Hogy találtad ki ezeket? - kérdeztem halkan, szinte csodálattal a hangomban, ahogy mindkét kezemet felnyújtottam a bogarak közé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=506185#post506185][b]Gareth S. Nightingale - 2015.08.16. 22:46[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=506322#post506322][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.08.17. 18:30[/b][/url]

Gareth szavain rágódtam egy kicsit, de szemöldököm összeszaladt, ahogy fejem felé fordítottam.
- Nem egészen így értettem. - mondtam halkan. - Nem konkrét dolgokra értettem, hanem gondolatokra. - böktem ki, de aztán el is hallgattam, hiszen valószínűleg nem lett volna épp a legbölcsebb dolog elmondani a másiknak, hogy mi is nyomaszt tulajdonképpen, és hogy én már rég másról beszélek, mint ahonnan kiindultunk.
Mert tényleg, most feltűnően sok gondolatomat kötöm ehhez a dologhoz, és fogalmam sincs, hogy ez így nem furcsa-e - bár, mint tudjuk, ez is relatív, hogy kinek mi a furcsa, de... az érdekelne, hogy ez természetes dolog-e. Legszívesebben sóhajtottam volna, de visszafogtam magam, hogy ne tűnjön fel annyira Garethnek, hogy teljesen máshol járok.
Mondandójára csak egy "mhm" jött ki a számon, ugyanis át kellett gondolnom, amit mondott. Vajon milyen életút kellett neki ahhoz, hogy ilyen élesen lássa a dolgokat? Persze, amit mondott, az evidens, de akinek nincs rá szüksége az életében, az nem is tudja nagyon megfogalmazni az ilyesmit, vagy csak szimplán nem jut eszébe... Ahogy a másikra pillantottam, volt egy olyan érzésem, hogy sokkal több dolgot élhetett át, mint amennyit egy átlagos korabeli; ez a mozdulataiból, a beszédéből, pár reakciójából de még a külsejéből is látszott. Ennek függvényében igyekeztem reagálni, miközben néztem a papírrepülőt.
- Igen, a környezet nagyban befolyásol... - motyogtam, aztán belegondoltam egy kicsit jobban; Márk próbált úgy nevelni, hogy nyitott legyek mindenre, hogy ne legyenek gátlásaim, s ne féljek az érzelmeimtől - hogy nekem is az legyen a célom, hogy megnevettessem a szeretteim. Azt hiszem, ez a legkevésbé sem jött neki össze. - De néha vannak olyan dolgok, amik miatt teljesen másfelé fejlődünk.
Azt, hogy sajnos vagy szerencsére, már nem fűztem hozzá, hiszen ezt egyelőre a magam helyzetére nézve sem tudtam eldönteni; hogy vajon jobb-e, hogy ilyen gyanakvó vagyok annál, hogy naivan elhiszek mindenkinek mindent. Úgy gondolom, inkább az előbbi lehet a szerencsés, de fene se tudja. Talán az utóbbival több csalódás érne, de több pozitív élmény is.
Egy pillanatra szinte láttam magamat kívülről, ahogy felnyújtottam a kezem a fénylő pontok irányába - úgy nézhettem ki, mint egy kisgyerek, de akkor ez a legkevésbé sem zavart, hiszen tudtam volna rá racionális magyarázatot adni; "mindössze kíváncsi voltam, hogy reagálnak", vagy bármi hasonló. Nyilván erre senki sem fog rákérdezni, de valahol megnyugtatott a tudat, hogy nem vagyok védtelen, s van alibim arra, hogy még egy kicsit mutatok magamból.
Gareth nyugtatására csak bólintottam egyet, afféle köszönömként - csak azért nem mondtam ki a szót, mert valami olyasmit gondoltam mélyen belül, hogy "nehogy már én köszönjem meg", de ilyesmiket akkor egyáltalán nem állt szándékomban mondani - ehelyett hol a csillagos eget, hol a papírrepülőt figyeltem, ami pár pillanat múlva áthajtogatta magát, s jó pár halványan fénylő daru lett belőle, amik V alakban repültek a szobában. Kezem tétován feléjük nyújtottam, mire körberepülték az ujjaim, hogy aztán folytassák körözésüket.
Mostohatestvérem válaszára ismét bólintottam, s csak figyeltem, ahogy tekintete a bogarakra téved, amik leszálltak feltartott kezeimre, szép lassan. Egy masszává olvadtak össze, én pedig nagyra nyílt szemekkel figyeltem, ahogy aranyszín fényük ezüstösre vált, s a furcsa fény lassan lecsöppenne a kezemről - aztán kígyó alakjában ért le a fénylény a testemre.
- Elképesztően kreatív vagy. - mondtam végül, majd egy kis csönd után ismét Garethre emeltem a tekintetem. - Mióta tanulod az illúziómágiát?
Figyeltem a kígyót, s gondolataim közben visszakalandoztak az álom felé - immár kissé bosszúsan vettem tudomásul, hogy nem is tudom, hányadszorra jut eszembe a dolog, amióta Gareth belépett a szobába. Valamiért nagyon foglalkoztatott ez most; talán azért, mert friss volt az élmény? Vagy azért, mert feltűnt benne egy ismerős arc? Furcsa érzés kezdett kavarogni a gyomromban, ahogy ránéztem a másikra. Már megint azt éreztem, mint a szigeten, hogy kikívánkozik belőlem a dolog - de azt mégis hogyan lehet finoman megfogalmazni, hogy "volt egy ilyen álmom az öcséddel"? Kiszaladt a számon egy sóhaj, s elfordítottam a tekintetem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=507613#post507613][b]Gareth S. Nightingale - 2015.08.21. 19:33[/b][/url]

- A gondolat valahol már konkrét, elvégre megfogalmazódott. Az alaktalan, amorf érzések, késztetések rosszabbak.-*Nem firtatta, mi rejtőzhet Ricsi ráncokba tömörülő tépelődése mögött, csupán hozzáillesztette a saját gondolatait, hátha új irányt adhat neki, olyan szemszöget, amit még nem próbált. Ha a másik el is kalandozott, nem bánta, álmatlan éjjeleit szívesen töltötte ilyen és ehhez hasonló beszélgetésekkel, a beékelődő csöndek neki is hagytak időt töprengésre, de nem merült olyan mélyre és nem találta magát ördögi körei egyikében. Most leginkább a másik figyelése kötötte le, nem tolakodóan bámulta, de tekintete sokat pihent rajta, ha épp nem illúzióit ellenőrizte egy-egy pillantás idejéig. Ricsi próbálta összetartani megszokott szigorú, rezzenéstelen álarcát, ám talán azért, mert későre járt, talán az említett gondolatok miatt repedések futottak rajta végig és a réseken át itt is, ott is látott belőle apró darabokat. Talán ezért sem esett nehezére cserébe magából is többet mutatni, mint normálisan tette - más talán egy Rellonosnál alattomos manipulálásra gyanakodott volna, ő azonban tudta, hogy nem erről van szó. Ricsi nem kért a szimpátiájából, sem az együttérzéséből, sőt, a hallgatásán kívül soha, semmit sem kért.*
- Így természetes. Érző, gondolkodó, önálló akarattal bíró lények vagyunk.-*Sosem volt semmiért olyan hálás, mint a tényért, hogy egyetlen ember sem egyszerű, könnyedén programozható gép, bár tagadhatatlanul megszenvedte, amit az évek során mégis sikerült rögzíteni benne.* - Nem gondolod, hogy igazságtalan lenne, ha csak a körülmények alakítanának minket, ha mások határoznák meg a sorsunkat?-*Sosem tudott kibékülni a gondolattal, hogy előre el legyen döntve a sorsa, élete helyette és csak véghezvigye valaki más terveit. Nem hitt magasabb hatalmakban, még ha ez azt is jelentette, hogy minden tettének, minden döntésének viselnie kellett a súlyát. Nagyon is tudatában volt ennek és sosem próbált kimászni a felelősség alól - ezért is jelentett annyit, ha az öccse mellette volt és átvállalta a terhek egy részét, levéve a válláról.
Elnézte, ahogy Ricsi enged a kísértésnek, hogy egy kicsit játsszon a köröttük sodródó illúziókkal - ez a kicsi is jó volt, mert addig is elengedte magát, ami ha nem is azt jelentette, hogy megbízik benne, de legalább nem feszengett állandóan mellette. Beérte ennyivel, mert kezdetnek elég. Azt akarta, hogy tudja és megszokja, hogy nem bántja és nem is él vissza a bizalmával, hogy ne rezzenjen össze, ha megsimogatja a fejét, vagy ha megöleli. Nem várt nagy vallomásokat, folytonos egymáson csüngést, semmi eltúlzottat, csupán fel szerette volna apránként oldani az a görcsösséget és bizonytalanságot, amit olyan gyakran érzett ki a szavaiból, mozdulataiból.*
- Igazából Sebby kreatívabb. Én nem tudok absztraktban gondolkodni.-*Jól másol, élethűen papírra tudja vinni vagy meg tudja formálni, ami a fejében él, de mindig minden túl kézzelfogható, mindenben a részletek ragadják meg és ha rajzolni kell, gyakran szinte technikai skiccként építi fel a képeit. Nem rossz a maga módján ez sem, de eléggé limitálja a lehetőségeit - festeni például nem tud, nem lenne elég kontrollja az ecset és festék felett.*
- Két éve.-*Válaszol, de voltaképpen Ricsi sem kíváncsi erre, így fejtegetés helyett a földre csusszanó kígyóval szórakoztatja, ami a padlón tekeregve siklik tova, nyomában zúzmara futja el a deszkákat, majd télizöldhöz hasonlatos jégvirágok buja takarója nő ki ebből, indák tekeregnek, kacsok kapaszkodnak és leheletfinom virágok kelletik magukat. Akármi is nyomasztotta a fiút, az előadás nem feledtette vele és sóhaja arra késztette Garethet, hogy eredeti elhatározásával ellenkezve mégis kérdezzen. Az egyik papírdarut használta fel ehhez, Ricsi kezébe ejtve és ahogy a papírlény széthajtogatta magát, a négyzetes lapocskán betűk tűntek fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=507631#post507631][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.08.21. 20:38[/b][/url]

Amit Gareth mondott, gondolkodásra sarkallt. Vannak nekem amorf érzéseim, meghatározhatatlan késztetéseim a szóban forgó probléma kapcsán? Lehunytam a szemeim, s elkezdtem kutatni valamiféle ilyesmi után az emlékezetemben. Az, hogy ma este elő akartam venni a galaxismodellt, és megkeresni Sebbyt, egy ilyen dolog, erre jutottam. Bár végül nem suttogtam oda a kis üvegnek, hogy "Pillecukor", mégis eljátszottam ezzel a gondolattal, mielőtt útra keltem volna egyedül az Északi szárnyba. És tessék, Farkas most rám talált, anélkül, hogy kerestem volna. Pedig pár pillanatig ez is a fejemben volt, de túlságosan ingerült lettem belülről, ha a trükkös kakaó jutott eszembe - valamiért azt okoltam ezért az egészét, noha valójában Erikéket kellett volna, akik bezártak minket a szekrénybe.
Tehát, vannak késztetéseim? Meg akartam keresni, ez tény, de természetesen nem tettem. És az az álom vajon... késztetésen alapul?
- Lehet, hogy vannak. - mondtam végül, az eget bámulva. - Nem tudom. - És nem is akartam megtudni.
A következő percekben elterelődtek a gondolataim egy kicsit. Hogy igazságtalan lenne-e, ha csak a körülmények irányítanának bennünket? Igazságtalan lenne, ha olyan lennék, mint amilyet Márk próbált nevelni belőlem? Logikus, higgadt, de érzelmes, aki megérti mások problémáját? Igazságtalan lenne, ha tudnék kommunikálni a környezetemmel, és ha nem félnék az emberi kapcsolatoktól?
Ugyanakkor ezt nem csak Márkra érthetem, mármint Gareth e megállapítását. Igazságtalan lenne, ha csak az Erikék által elkövetett dolgok alakítanának? Lehunytam a szemem egy pillanatra. De hát engem azok alakítanak. Miattuk lettem összezárva Sebbyvel, s emiatt lett ez az álom, ami okán végül itt kötöttem ki. Igencsak közvetetten, de Erikék a felelősek azért is, hogy ez a beszélgetés zajlik. Nem tudom, ezt az álom miatt nem tekintem feltétlen pozitívnak. A csók meg, hogy pozitív, vagy negatív-e... kipirult az arcom.
- Igazságtalan, hogy sokszor csak ezek alakítanak. - nyögtem artikulálatlanul. - És hogy néha nem tudunk mit tenni ellene. Vagy csak nem találjuk rá az eszközöket. Vagy nem tudjuk eldönteni, hogy kell-e tenni valamit is egyáltalán...
Arcom még vörösebb lett, amint rájöttem, hogy ezeket hangosan mondtam ki, s nem csak gondoltam - hangom elég feldúlt volt az előbbi nyugalomhoz képest, úgyhogy lélegeztem párat. Az ablakon beáramló hűvös levegő segített egy kicsit megnyugodni.
- A sorsunkat magunk határozzuk meg. - mondtam már egy kicsit nyugodtabb hangnemben. - De ha mások alakítanak minket, akkor közvetetten ők alakítják a sorsot. Nem? - Itt tartottam egy kis szünetet, hogy átgondoljam ezt. - Vagy ez csak azon múlik, hogy mennyire hagyjuk magunkat megváltoztatni?
De ki dönti el, hogy mit kell hagyni, és mit nem? Vagy hogy mit lehet hagyni. Ezen kattogott az agyam. Gondolataim gyors iramban cikáztak a fejemben, hol az álom képe bukkant fel, hol Erikéké, hol Márké, hol pedig valami egyéb, jellegtelen apróságé. Túl sok szempontú ez a beszélgetés, nincs egy keret, amin belül szemlélhetném a kérdést, így agyam megannyi irányba indult el egyszerre, s a rengeteg gondolat kis híján fejfájást okozott. Ekkor azonban az illúziók, melyek egy pillanatra megszűntek számomra létezni a rengeteg ötlettől és kérdéstől, beúsztak a képre - ujjaimon masszává álltak össze, majd a kígyó hamarosan kacskaringózni kezdett a földön.
Időm se volt visszatérni gondolatban az álom-témára, vagy a sorsra, Gareth máris kimondta Sebby nevét, mintha csak direkt akart volna visszaterelni erre az egészre. Aprót nyeltem, Gareth valószínűleg nem vette észre a sötétben.
- Jó neki. - mondtam végül. Eltelt egy kis idő; a kígyó indává szőtte magát, s gyönyörű, ezüstösen derengő jégvirágokat bontott, mire ismét szólásra szántam magam. Számat még ki se nyitottam, amikor az egyik daru megváltoztatta pályáját, s elválva a többiből rám esett. Hajtásai elengedtek, s mint valami szelíd rivalló, nyílt szét előttem, hogy aztán felfedje előttem Gareth szavait, amiket nem mondott ki hangosan.
Amit leírt, az valahogy betalált. Furcsa, nevetésszerű lélegzet hallatszott a szobában, ahogy fájdalmas mosolyra húztam a szám. Megráztam a fejem. Mit lehetne erre mondani?
- Hmm. - közöltem végül roppant kreatívan, csak hogy időt nyerjek magamnak; ez a "hmm" nagyjából azt jelenthette hogy "pontosan a lelkem közepébe találtál, de még nem tudom, hogy kezdjek neki", csak e szavakat sok időbe tellett volna megfogalmazni szóban - annyi időbe, amennyink nincs ebben a szobában.
Figyeltem a nyíló szirmokat magam mellett, és erre az egészre gondoltam, hogy mennyit mondhatok el, mennyit szabad felfednem ahhoz, hogy még ép maradjon minden eddig felépített dolog - hogy mennyit szabad felfednem magam előtt is. Hirtelen belegondoltam ebbe az egész álom-dologba, minden lehetséges vonzatába, és megijesztett ez a sok lehetőség. Kiszáradt torokkal emeltem tekintetem Garethre, de eltelt még pár másodperc, mire meg tudtam szólalni; ekkor még kerestem a szavakat, beszédem emiatt szaggatott és zavaros volt.
- Álmodtam. Azt, öööh... - tekintetem a csillagokat kezdte keresni a mennyezeten. - Amit izé. Szóval olyan volt, hogy... azt... na. Ilyet még nem tapasztaltam azelőtt, hogy... - ebben a pillanatban egyébként mentálisan vertem magam, ugyanis tudtam, hogy habogásommal többet fogok elárulni, mint amennyit terveztem. - Várj, megfogalmazom.
S így is tettem - megpróbáltam összeszedni magamban a gondolataim, mindent, amit ez a dolog kiváltott, hogy aztán megszűrjem, s rendszerezzem azt, amit ki is akarok mondani.
- Szóval azt álmodtam, hogy... - ismét elakadtam. Türelmetlen sóhajtás szakadt ki belőlem, s kétségbeesve néztem Garethre, valami olyasmire gondolva, hogy ugyan, mondja már ki helyettem, amit akarok. Krákogtam egyet. - Elég kínos ez az egész, mert... volt egy álmom, amiben... tehát, tudom, hogy minden kamasznak van ilyen álma, mármint olyan hogy...
Nagy levegőt vettem, de akkor meg ez volt a baj - a pillecukorillat semmiképpen sem segített megnyugodni. A francba. Nem hiszem el. Nem tudom kimondani. Tudtam, hogy van valami szó, amivel ki lehet fejezni, amit akarok, de annyira komplexnek tűnt számomra ez a probléma, hogy egy szavas opció nem is jutott eszembe. Ismét megköszörültem a torkomat.
- Olyannal álmodtam, akivel nem kéne. - nyögtem végül, s lelkem leghőbb kívánsága (miszerint múljon el a pillecukorillat) meghallgatásra talált; helyette a dohos fa kellemesen lágy illata töltötte be a szobát. Jaj, ne. Szekrényillat.
Gyűlölöm ezt a szobát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=508030#post508030][b]Gareth S. Nightingale - 2015.08.23. 02:15[/b][/url]

- Az életet nem lehet emberek és történések külső hatásától mentesen élni. Ugyanazt a találkozást vagy eseményt mindenki máshogy éli meg egy kicsit, mert máshogy érzékeljük, dolgozzuk fel, értékeljük és reagálunk az átéltekre. Nem hiszem, hogy egyik jobb vagy rosszabb a másiknál.-*Általánosságokban beszélt, mert Ricsi valószínűleg könnyebben megemésztette és elfogadta így, mint ha azt közli vele, egyáltalán nem baj, hogy annyira eltérőek, nem baj, hogy ő érzések helyett logikán, intuíció helyett érzékeken keresztül szűri a dolgokat, amibe rettenetesen belekeverhetnek az érzések, amiknek kimutatásával gondjai vannak. Alapból az, ki hogyan fogadja be a környező világot és hogyan tud vele kommunikálni, részben adott és részben fejleszthető, nem látott ebben kivetnivalót.*
- Sok múlik azon, az ember mennyire tudatosítja ezeket a hatásokat, akkor tud igazán tenni azért, hogy valamilyen irányba változzon. A végső döntés minden esetben a miénk, hogy elfogadjuk-e vagy szembeszállunk vele. De azt hiszem, a lényeg, hogy megismerjük és elfogadjuk magunkat és az összes többi lehetőséget is, hogy amikor a saját helyünket és utunkat keressük, meghagyjuk ezt másoknak is. Van, amit lehet fejleszteni, de van, amit kár erőltetni.-*Sokat töprengett ilyeneken, bár könnyen lehet, hogy gondolatai nem voltak teljesen logikusak és támadhatatlanok, mert ő képtelen lett volna Ricsi fejével elemezni ezeket a dolgokat. Érzékeny, intuitív lény volt és magyarázatai is ezt tükrözték - nem sok emberrel beszélgetett ilyen szinten, mert ezzel is kiadta magát, gyengéit és örökös bizalmatlansága ezt ritkán engedélyezte.
Kicsit meglepetten nézett fel a Rellonos reakciójára - mintha nem ez lenne az első alkalom, hogy úgy érzi, bosszantja Sebby, vagy az említése, pedig most csak magukat hasonlította össze. Határozottan irritáltnak hangzott, olyan tompa és kifejezéstelen volt. Egyelőre félretette ezt, mivel Ricsi sem pazarolt rá több szót és fontosabbnak tűnt az, ami miatt éjnek évadján ide jött egyedül, nem csak a prefektusok büntetőmunkáját, de a szobatársai felébresztését is kockáztatva.
Akármi is legyen az, az üzenettel rátapintott - a disszonáns mosoly és keserű nevetés-árny, a fejrázás ezt mondták neki. A csend feszült lett, bár ő igyekezett annyira semleges és megnyugtató maradni, amennyire csak lehetőségei engedték, a másiknak ez úgy tűnt, nem segít. A szemkontaktus feltűnő kerülése, a zavar és a meglehetősen zagyván, össze-vissza hadart mondatfoszlányok valóban többet árultak el, de nem ez bírta mozgásra. Ricsi annyira belelovallta magát a beszédbe, hogy észre sem vette, ahogy eleredt az orra vére. Túlpörgette magát és úgy tűnt, kínlódik, hogy túljusson valamin, hiába ugorva neki újra és újra. Felkelt és odalépett, a kanapé elé guggolva, előügyetlenkedte a zsebkendőjét és egy óvatos mozdulattal a fiú orra alá nyomta, gesztikulálva, hogy forduljon meg.*
- Nagy levegő. Számol. Kifúj.-*Diktálta, amíg egy hűtőbűbájt idézett a tarkójára, s kihasználva a helyzetet, három szóban summázta az eddig összehordottakat.*
- Erotikus álmod volt.-*A hangsúly semleges, tárgyias és cseppet sem meglepett. Nyugodtan kezelte a helyzetet, mert teljesen természetes velejárója a serdülésnek, nem sok rendkívüli van az ilyen álmokban, akármennyire is pánikolt épp a Rellonos, még csak nagyon tenni se tehetett ellene. Ennél sokkal rosszabb és kínosabb dolgok is történhetnek az emberrel, ő viszonylag kellemes kategóriába sorolta az ilyen elme-bajokat, szemben az inszomniás időszakokkal. A következő mondat viszont más megvilágításba helyezte kicsit az egészet és újra rátört az ölelgethetnék, végül mégis inkább csak megsimogatta Ricsi fejét.*
- Ismerős.-*Nagyon halkan fűzte ezt hozzá, mert egyetlen személy teljesen megváltoztathatta a helyzetet, a feje tetejére állítva mindent. Még neki is gondjai voltak, nem tudta, mihez kezdjen ezzel és sok álmatlan hajnalt köszönhetett neki.*
- Objektív nem-kéne vagy szubjektív nem-akarom?-*Kérdezte aztán finoman, bár sejtette a választ, ha nem is tervezte ezzel szembesíteni a fiút. A szoba közben újra változott, most inkább hozzá igazodva könyvek, vaníliás dohány és kávé illatát adva, talán az előkerült zsebkendő miatt is. Jobb ez most, mint a pillecukor és a szúette, nedves deszkák szaga.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=508104#post508104][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.08.23. 12:33[/b][/url]

Számomra furcsa volt Gareth gondolatmenete, sokszor a mondandója eleje és vége teljesen eltért egymástól - nem ellentétes jelentéssel bírt, csak olyan volt, mintha egy témából észrevétlenül átcsusszant volna egy másikba. Emiatt néha kicsit nehéz volt követnem, de igyekeztem felfogni azokat a dolgokat, amiket mond amellett, hogy folyamatosan kattogott az agyam.
Teljes mértékben igaza volt abban, hogy nem élhetem külső hatások nélkül az életem - amikor erre rájöttem, fellélegeztem egy kicsit, de aztán Gareth folytatta a mondandóját, és rájöttem, hogy attól még, hogy külső hatások nélkül nem élhetek, még vannak fajtái maguknak az események megélésének, s nálam talán ezek azok, amik nem megfelelők. Vagyis, pontosan ez volt a kérdés, és egy tapodtatnyit sem jutottam előrébb a válasz megtalálásával kapcsolatban.
Utolsó mondatával azonban valahogy másfelé vitte el a dolgot, egyikről és másikról beszélt, amit pár pillanatig nem tudtam hova tenni; szemöldökömet összevontam, s mikor átgondoltam újra minden szavát, mondhatni újradolgoztam magamban az információkat, jöttem rá, hogy nem arra gondol itt, hogy milyen érzést vált ki egy-egy történés az emberekből, hanem a módra, amivel feldolgozza a történteket.
- Nem erre gondoltam. - mondtam talán kissé türelmetlenül, hiszen már másodszor értettek félre, de úgy voltam vele, hogy inkább hagyom. Úgysem tudom soha kifejezni a gondolataim, minek erőlködjek? - De ebben mindenképpen igazad van.
A tény, hogy fogalmam sem volt, milyen belső késztetéseim lehetnek esetlegesen, illetve hogy léteznek-e egyáltalán, rossz érzést okozott a gyomromban. Ahogy néztem a csillagokat, megdörzsöltem a szemem. Egy ideje nem alszom jól, így már kezdett lassan rám ereszkedni a fáradtság, de ez akkor a legkevésbé sem érdekelt.
Amit mostohatestvérem mondott, gyakorlatilag ijedtséget idézett elő bennem. Tudatosítani a hatásokat, eldönteni, hogy mit akarok kezdeni ezzel az egésszel, nos, ez megijesztett, ugyanis valahol azt jelentette, hogy megvan annak a lehetősége, hogy ebben az álomban okkal szerepelt az a bizonyos személy - talán olyan okkal, amitől még a hideg is kirázna. Tehát, összehúztam magam a kanapén Gareth szavai nyomán. Sejtettem, hogy ő ezt az egészet teljesen máshogy gondolta, ugyanis egyáltalán nem tudott erről az ügyről, de valahogy nehéz volt rákoncentrálni az ő értelmezési módjára, túlságosan sok volt a fejemben a gondolat. Persze, megpróbáltam; az előző megszólalásához kapcsolva valószínűleg még mindig az értelmezési és feldolgozási módok kontextusába kellett volna belehelyeznem szavait. Végiggondoltam - így természetesen már máshogyan festett az egész, de az első értelmezési mód, melyet személyre szabtam, sokkal jobban nyomott, mint holmi feldolgozási módok. Egyelőre azon kellett gondolkodnom, hogy egyáltalán van-e mit feldolgozni... vagyis az mindig van. De...
- Számomra iszonyatosan nehéz tudatosítani ezeket az alaktalan késztetéseket... vagy egyáltalán azokat a dolgokat, amik zavarnak. - nyeltem egyet, s vártam még pár pillanatot, mielőtt folytattam volna. - Madagaszkáron... amikor felajánlottad a bájitalt, azt azért tetted - gondolom, emlékszel -, mert könnyezni kezdtem. Az azért volt mert véletlenül hozzáértem az érzéketlen kezedhez. Emiatt könnyezni kezdtem, de nem értettem, hogy függ össze a két dolog. Az ok-okozat megvolt, csak a logikai összekötés hiányzott. És mostanában jöttem rá, hogy azért volt, mert zavarban voltam. Nem azért voltam zavarban, mert véletlen hozzáértem a kezedhez, mert ilyen bárkivel megtörténhet. Azért, mert... - itt belefutottam egy problémába, úgyhogy elhallgattam egy kicsit. - ...mert számomra zavarba ejtő volt a kisugárzásod.
Itt őszintén reméltem, hogy a másik figyel a múltidőre, de akár figyel, akár nem, mindenképpen zavarba jöttem egy kicsit. Bámultam az illúziókat, az eget, és próbáltam lenyugtatni magamat.
- Érted, amit akarok mondani? Amorf érzelmek, esetenként furcsa, megfoghatatlan késztetések, amikről azt sem tudom sokáig, hogy vannak. Csak valami ellentétes érzést keltenek a mellkasomban, és fogalmam sincs, mik is azok.
Mikor már kifogytak belőlem az erre a témára vonatkozó szavak, egy daru szállt felém, s az üzenet kiakasztotta bennem a mérőt. Értelmetlen mondatfoszlányok buktak ki a számon, bizonytalanul kiköpött artikulálatlan szóhalmazok. Gyakorlatilag észre sem vettem, hogy orrom vérezni kezdett a nagy erőlködésben; Gareth pár lépéssel átszelte a szobát, s egy papír zsebkendőt nyomott az orrom alá. Hamar átvettem a kezéből a zsebkendőt. Azzal, hogy felhívta figyelmemet a lélegzésemre, gyakorlatilag megmentett attól, hogy hiperventilálni kezdjek - be: egy, kettő, három, négy; ki: egy, kettő, három, négy, öt, hat... Tarkóm, mely egészen fel volt forrósodva eddig, most lehűlt egy kicsit, ez pedig arcizmaim kisimulását eredményezte.
Aztán egyszer csak három szó csattant a szobában - Gareth kimondta a problémát, én pedig megkövültem. Igen, az "erotikus" szó volt számomra olyan komplikált, hogy csak több szóval tudtam volna leírni. Pár feszült pillanat után zavartan bólintottam, mert végül is igen, ilyen álmom volt, bár ezt már jó pár árnyalatnyival sápadtabban tettem meg. Mostohatestvérem messze együttérzőbb volt annál, hogy kinevessen, vagy esetleg csak elfordítsa a fejét; amikor ezt a dolgot kimondta, valahogy úgy éreztem, mintha megváltozott volna bennem valami, de fogalmam sincs, mégis micsoda. Amorf érzések! Gyűlölöm őket!
Végül kimondtam, ami igazából nyomasztott, s ekkor jöttem rá én is, hogy igazság szerint maga a személy zavar ebben az egészben, nem pedig az álom; hiszen ez természetes velejárója ennek az egésznek, még ha egy kicsit kellemetlen is.
Ekkor lepődtem meg a legjobban; Gareth azt mondta, hogy "ismerős". Hatalmas szemeket meresztettem rá, és ismét megjelent valami furcsa benső késztetés, de ez sokkal jobban kivehető volt, mint az eddigiek. Talán a fáradtságom miatt, talán azért, mert akarva-akaratlanul is Gareth belépett a bizalmi körömbe (egyedüliként az összes ismerősöm közül) - egyszer csak azon kaptam magam, hogy fejem a nyakába fúrom, és igen lazán köré kulcsolom a kezeim. Ismerős. Tudja, milyen érzés lehet ez, nekem pedig ennél több nem is kellett. A másik közelsége segített megnyugodni, ahogy a nyakába lélegeztem. Valahogy emiatt eszembe jutott egy olyan szituáció, amit még sosem élhettem át; arra gondoltam, milyen jó lenne, ha ezt egyszer megtehettem volna az édesanyámmal is, hogy így odabújok hozzá.
- Objektív. - motyogtam habozás nélkül, még mindig Garethet ölelve, a zsebkendőt immár nem tartva az orrom elé, hiszen a hőhűtőnek és a sápadásnak köszönhetően elmúlt a vérzés (sokkal jobban megúsztam, mint szoktam).
Pár pillanatnyi csönd után kattogni kezdett az agyam. Ez úgy hangzott, mintha akarnám? Én nem akarom, és nem is kéne.
- Mindkettő...? - hangom a suttogásnál alig volt hangosabb, s e mellé igencsak bizonytalanul csengett. Annyira kellemetlen volt, hogy Sebbyről volt szó... - De nem tudom... hogy... mindegy. - az ekkor hirtelen felvillanó gondolatmenetemet nagyon gyorsan vágtam el; helyette inkább az illatokat kezdtem figyelni. A kávé és a könyvek illata igazán jól esett, a vaníliás dohány pedig Madagaszkárt juttatta eszembe, amikor úgyszintén kaptam Garethtől egy ilyen szagú zsebkendőt. Nagyon apró sóhaj szaladt ki belőlem, és fejemet óvatosan még inkább odadugtam Gareth nyakához. Ritka pillanatok egyike volt ez, hiszen ilyet sosem csinálok, de annyira össze voltam zavarodva, annyira sok gondolatom volt, hogy muszáj volt lehorgonyoznom pár percre. Csak pár percre...!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=508694#post508694][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.08.24. 14:04[/b][/url]

Mivel mostanában leginkább tanulni kellene, így természetes, hogy ahogy csak lehetett menekültem a szobámból, nem voltam az a tanulós típus. Bár, ami azt illeti, minden lépéssel amivel magam mögé utasítottam a Navinét egy kicsit bűntudatom lett, Vince biztos nagyon mérges lesz, ha bármiből is megbukok, anyuról, apuról nem is beszélve. Mindig azt mondják, hogy kövessem a bátyámat, hiszen ő remek tanuló, sokat olvas és minden iránt érdeklődik, bezzeg én. Én is érdeklődöm, csak nem a könyvek iránt, ami persze szúrja a szemüket rendesen, ha megtudnák, hogy nem tanultam, biztos nagyon mérgesek lennének.
Na de félre ezzel, gyorsan megvizsgálom magamat az egyik lovagi páncél tükröződésében a folyosón, megigazítom a fullcapemet, mert ez így trendi és egy stílszerű sasszével már állok is odébb, soha nem érdekelt igazán, hogy mások bolondnak, vagy furának néznek, már megszoktam..a mi családunkban valamiért mindenkinek eggyel több kereke van, mint kellene.
Ha már így elindultam, úgy voltam vele, hogy keresek valami elfoglaltságot, amihez társaság is jól jönne, csakhogy minden barátom tanult a könyvtár pedig nem az én terepem, mert ott csöndben kell lenni, az meg nekem nem megy. Így inkább a folyósokat róttam, kutatva egy-két ismerős után, akikre ráakaszkodhatok. Hát így láttam meg az ismerős alakot, aki kissé tanácstalanul bolyongott jó négy méterrel előttem, a semmiből tűnt fel, kicsit meg is lepődtem - pedig amúgy csak nem figyeltem oda, de sokkal varázslatosabb volt azt gondolni, hogy csak úgy odapottyant - de aztán gyorsan összeszedtem magamat és utána osontam. A terv az lett volna, hogy a hátára ugorva ijesztem meg, de tett egy éles kanyart jobbra, be a lélekszobába. Megtorpantam és oldalra billentett fejjel vártam, hogy mikor fog kirohanni onnan a meglepetéstől, de mivel ez nem történt meg, lassú osonó léptekkel mentem az ajtóhoz, pedig mellettem négyen is elmentek közben engem kiröhögve majd mikor odaértem belöktem az ajtó, kopogtatás nélkül természetesen. Belépni azonban nem léptem be, mert ismertem a szoba kis titkát. Az orromat megcsapta a narancs illata a zenétől pedig rögtön elkezdett járni a csípőm, így inkább nekidőltem az ajtófélfának és a látványtól hangosan felnevettem. Nem őt nevettem ki, hanem az egész helyzetet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=509758#post509758][b]Cornelia R. Knight - 2015.08.27. 01:37[/b][/url]

Közeleg itteni pályafutása alatt az első éles vizsgaidőszaka és mivel nem sokkal jutott előrébb az "igen" és "nem" magyar szavaknál, úgy érzi lesz bőven nehézsége egyik-másik vizsgánál. Az igazgatóság biztosította róla, hogy vannak tanárok, akik a vizsgát idegen nyelven adják ki, ez némileg megnyugtatta, mégis ideges járt-kelt. Fenébe mindennel, ez valahogy nem az ő hónapja, pedig amúgy...
Boldog, nagyon, de tényleg. Jeremy, ennél jobbat nem kívánhatott volna szülinapi ajándéknak, minthogy már az ő oldalán tartózkodik a nagy iskolai nyaraláson. Bár hozzá kell tenni attól nem volt boldog. azt a meleget, azt a sok vizet nem neki találták ki. Belegondolva még mindig a hideg rázza az úszástól, de egészen sokra jutott Kornéllal. Meglepő módon jobban áll ezzel, mint a magyar nyelvvel, pedig azt hány éve veri belé szavanként háztársa? Mindegy is.
Kis nyugalomra van szüksége, no meg arra, hogy kicsit szorgalmaskodjon. Két LLG könyv pihen a kezében, pár jegyzet, n meg egy füzet, amiben egy halom magyar kifejezés van, de egyet se tanult még meg. Egy ideig bóklászik, mire sikerül benyitnia egy szobába, aminek a közepén már valaki olvas. Nagy szemekkel bámul és most hirtelen azt sem tudja mit csináljon, angolul kezd bele végül.
- Elnézést. Zavar ha leülök én is készülni?
Reménykedik benne, hogy pozitív választ kap, mindenesetre közelebb lép és addig is a cuccait az ablak alatti kanapérészhez viszi majd a párkányba pakolja. Ezután teljesen természetesen folytatja, még mindig angolul a társalgást, bele se gondolva, hogy a másik ebből esetleg alig ért valamit. Kornél azt mondta sok itt a külföldi, mért ne abba futott volna?
- Mit olvasol ennyire?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=510019#post510019][b]Gareth S. Nightingale - 2015.08.28. 01:33[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1284&post=512144#post512144][b]Szépvölgyi Richárd - 2015.09.01. 19:02[/b][/url]

Gareth jól mondta - a gondolkodásmódunk homlokegyenest különbözik. Mikor erre emlékeztetett, jöttem rá, hogy nem hibáztathatom azért, mert máshogy gondolkodik, mint én, vagy más úton jut el az eredményig. Emberek vagyunk. Erre néha furcsa rájönnöm.
- Majd... megszokom. - mondtam végül. - Igyekszem megérteni a gondolatmeneteid. - Csak én néha túl lekorlátolt vagyok ilyen szabad gondolkodású emberekhez, de ezt már nem mondtam ki hangosan.
Nehéz volt számomra elfogadni, hogy mindenképpen muszáj lesz tudatosítanom, hogy mi történik bennem. Az önismerettől, mint olyantól eléggé tartottam (ezért is utálom ennyire azt a tantárgyat), mert féltem megismerni önmagam, féltem, hogy mit találok odabent. Hogy olyan érzelmekre akadok rá, amiket nem tudok kezelni, olyan jellemvonásokra, amiket nem kívánok magamba, és amiket nem tudok megváltoztatni. Ezeket az amorf késztetéseket pedig csak és kizárólag úgy lehet megérteni, ha van némi önismeretem - élni is csak így lehet igazán, mert ha tudom, hogy egyes kitöréseim, vagy érzelemhullámaim miért is keletkeznek, könnyebb elfogadni is azokat. Múltbeli események? Vagy megragadt gondolatmenetek? Kis kori élmények? Fogalmam sincs, miért féltem ennyire attól, hogy legalább önmagamat megismerjem, ha már másokat úgysem fogok...
Sok dolog nehezedne rám? Nem tudom. Annyira kicsi problémák is lehettek ezek - esélyes volt, hogy csak én nagyítom fel az élet mindennapi dolgait, csak én nem tudok feldolgozni olyan dolgokat, mint az esetleges érzelmeim vagy álmaim... Mint hogy van valaki, akire támaszkodhatok, akiben megbízom annak ellenére, hogy kilenc éves koromban megfogadtam, hogy senkinek sem fogom kiadni magam; egészen eddig sikerült is. De Gareth áttört valamit. Ezt is fel kellett dolgoznom, azt hiszem, de talán ez volt a legkisebb baj amellett, hogy Sebby... Sebby egy olyan személy volt számomra, akinek a jelenlétében sosem tudtam semleges maradni. Ő az első ilyen ember. Eddig minden emberi kapcsolatomban képes voltam megtartani azt a bizonyos két lépés távolságot, tudtam érdektelen maradni és objektív, ha úgy kellett szemlélődnöm, de Sebbyvel kapcsolatban egy pillanatig sem tudtam objektíven vizsgálódni. Egy percig sem. Először nagyon utáltam, aztán meg... aztán meg? Fogalmam sincs.
- Nem tudom, hogy sok dolog-e, vagy csak én nagyítom fel. - böktem ki, miközben Garethre pillantottam. - Nem tudom, mennyire normális, hogy ilyen dolgokon gondolkodom ennyit. Úgy értem, nem tudom, ez mindenkinek ilyen jelentős-e, vagy csak én csinálok ügyet belőle. Mert lehet.
Furcsa, hiszen Seth jelenlétében valahogy mindig olyan dolgokra jövök rá, amikre egyébként sosem tudnék - nagyon inspiráló gondolkodásmódja volt, még ha nem is értettem mindig igazán. Segített új nézőpontokat meglátni - pont úgy, mint ahogy most is, hogy a Madagaszkáros dologról beszéltem. Miközben formáltam a szavakat, jöttem rá a megoldásokra, a kis megoldóképletem tökéletes válaszaira - talán egy kicsit fel is csillant a szemem a zavar mellett, hiszen sikerült megtalálnom egy kérdésre a választ, amin sokat gondolkodtam. A hozzám hasonló embereknek ez akkor is öröm, ha ilyen, számukra kellemetlen témában is találnak választ - de akkor az önismerettől miért félek? Azt hiszem, azok más jellegű kérdések lehetnek, mint ezek. Önmagammal, a benső énemmel kapcsolatban sokkal nehezebb válaszokat találni, mert sokkal komplexebbnek tartom, lévén sosem engedem a felszínre, ezért néha még azt sem tudom, milyen is vagyok én magam. Mármint, néha fogalmam sincs róla. Abszolút semmi.
Nem lepődött meg, nem ítélt el, és nem értett félre, pedig magyarázatom elég zavaros és félreértelmezhető volt - nagyon örültem ennek, egy nagy kő esett le a szívemről. Néha elgondolkodom azon, hogy vajon miért kaptam én magam mellé ezt a testvérpárost, hogy vajon milyen jó dolgot követtem el az életemben, ami miatt most ez jár. Mert igen, Sebbyt is abszolút jó dolognak tekintem az életemben, akármennyire is összezavar és benső feszültséget okoz - Sebby egy olyan ember, akit ha nem ismerek meg, vesztek valamit. Gareth hasonlóképpen - egy teljesen más gondolkodásmóddal rendelkező ember, akitől rengeteget tanulhatnék, aki valamiféleképpen példát mutat számomra, még ha ezt nehéz is így kimondani.
Nevet adni nekik - attól olyan valóságossá válna az egész. Bár talán jobb lenne ilyen nevekbe kapaszkodni, mert talán adnának valamicske támpontot, de ezek egyelőre annyira árnyaltnak tűntek számomra, hogy képtelen lettem volna mindegyiket nevesíteni, mert életem végéig "jegyzetelhetném" ezeket, akkor sem találnék mindenre külön szót. Vagy talán egy szó sok érzelmet is magába foglalhat. Elvégre szeretni is sokféleképpen lehet, vagyis azt mondják. Utálni is. Ezt már ismerem.
- Ha nevet adok neki, valóságos lesz. - nyilvánítottam ki. - Tudod, nem tudom, hogy mennyire akarom, hogy ezek valóságosak legyenek. De, tudom. Nagyjából semennyire. - mondtam halkan, s észre se vettem, hogy hangom remegett. Féltem. Azt hiszem. - Mert mi van, ha én érzek késztetést bizonyos dolgok vagy emberek felé, de például lehetetlenség lenne esetleg... szóval, mi van, ha van egy bizonyos késztetésem, mondjuk hogy... - nyeltem egyet. Nem mondhattam ki, amit akartam. Nem lehet igaz, hogy ilyeneken jár az agyam. Nem akarhatom, hogy Sebby akarja, hogy megöleljem például. Nem.
Kifújtam a levegőt, lassan lélegeztem, s ez alatt megpróbáltam összeszedni a gondolataim, nem sok sikerrel. Valahogy annyira csapongtam - valószínűleg a fáradtság, illetve a gondolataim mennyisége is hozzájárult ehhez -, hogy már nem tudtam témánál maradni. Illetve de, de csak egy téma körül járt az agyam folyamatosan... minden egyetlen témának az alfaja, minden egyetlen dolog körül forgott most a fejemben, bármennyire különböző gondolatmeneteket és önelemző monológokat is nyomtam a fejemben. Minden Sebbyből indult ki, és ez megrémisztett.
- Mi van, ha olyan késztetésem van, amit nem lehet teljesítenem? Mert valamiért... mert mondjuk... Vegyük példának, hogy meg akarom... hogy meg akarok ölelni valakit. De ő nem szeretné. Jó, értem, hogy akkor nem fogom. De... de ezek... más késztetések, mint... mint amiket eddig ismertem. - fejeztem be végül, magamat is teljesen összezavarva.
Mire gondolhatott itt a költő? Mármint, most magamra célzok, bár költő a legkevésbé sem vagyok. Mire is gondolok most pontosan? Arra, hogy olyan késztetéseim vannak, amiket eddig még nem tapasztaltam. Sebby irányába. És... várjunk, mire is akarok én pontosan kilyukadni ezzel? Lehunytam a szemem, és ujjaim megtalálták az orrnyergeim. Nem tudtam, mire is gondolok. Mások ezek a késztetések, de nem tudtam, miben, és ez nyomasztott, zavart, feszélyezett. Sejtettem, hogy miben, de arról az opcióról egyszerűen nem akartam tudomást venni...
Egy pillanatra talán el is felejtettem az egészet, mikor hozzábújtam Garethhez, tehát a mozzanat elérte az egyik célját, hogy lehorgonyozzak pár percre. Bár karjaimat olyan lazán tartottam, hogy lehetséges volt, hogy a másik nem is nagyon érzi, mégis, a fejemet odafúrtam a nyakába, s így ültünk egy darabig, amíg meg nem szólalt. Egy ideig még nem voltam hajlandó felfogni ezt, csak azzal törődtem, hogy Gareth finoman ringatni kezdett, én pedig tudtam hova bújni. El tudtam bújni egy kicsit. Nagyon rég nem csináltam ilyet, felemelő érzés volt valahogy.
Csak akkor értettem meg, mit mondott, mikor már elhúzódtam tőle, akkor viszont sokkolt, főleg az utolsó mondat.
- Más! - csattantam fel, bár ez esetemben csak azt jelenti, hogy normál hangerővel szólalok meg. - Más! Hát pontosan ettől félek én is! - mondtam még mindig emelt hangerővel. Azt hiszem, Gareth akkor nem értette meg a probléma jelentőségét. Nem tudta, kiről beszélek, ez tény, de... oké. Talán én nem értem, amit ő akar mondani, vagy ahogy ő látja a dolgokat. Azt hiszem, Gareth szerint egyáltalán nem baj, ha valaki iránt érzünk valamit. Engem pusztán ez a gondolat is megijesztett, de az, hogy esetleg ez a személy Jared legyen, egyenesen kiakasztott és az őrületbe kergetett lassanként. Mert igen, volt valami halvány benyomásom arról, hogy elképzelhető, hogy ez a helyzet, de nem akartam tudomásul venni, egyszerűen nem. Tajtékzottak bennem az érzelmek.
- Csak egy álmom volt, de az is éppen elég volt. Mert... túlságosan akarok megint olyat álmodni, érted? - kérdeztem kétségbeesetten, bár ez inkább afféle költői kérdés lehetett, hiszen meg sem várva a válaszát folytattam. - Nem feltétlen olyat, oké. De... azt is szeretném, hogy ez az álom ne csak a fejemben létezzen, és ez kiakasztó. Mert ez félelmetes. Mert kiszolgáltatott egy érzés. És mert... Akár objektíven, akár szubjektíven nézem, nem szabadna.
Kezem valahogy Garethébe került egy kis idő múltán - először kétkedve fogadtam az érintését, akármennyire is bújtam hozzá az előbb, de végül elfogadtam, s egyáltalán nem ellenkeztem. Simítása nyomán megjelent valami a kezemen, valami fénylő - madárlábnyom... Összevont szemöldökkel néztem az apró léptek lenyomatára, majd Gareth kezére pillantottam, és beugrott. Lesokkolódva pillantottam ez után a kezemre, melyen még mindig ott voltak a nyomok, s csak néztem őket, de úgy, mintha megkaptam volna életem ajándékát. Sejtettem, hogy Seth mit szeretne ezzel mondani szavak nélkül, és megálltam a "miért" kérdés feltétele nélkül a dolgot - csupán annyit tettem, hogy végigsimítottam a saját nyomaimon, aztán Garethén, amennyiben megengedte, hogy odahúzzam magamhoz a kezét.
- Tényleg így gondolod? - kérdeztem végül nagyon halkan, utalva ezzel arra, hogy számomra az volt az üzenet, hogy "közénk tartozol". És ha most eltekintünk attól, mekkora kavarc van a fejemben Sebby kapcsán, akkor ez egy olyan kötelékbe való befogadás volt, amiről életemben nem mertem volna álmodni; egy testvéri kötelék, amiben nekem egyke árvaként sosem volt részem.