30. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Megjelent az Edictum legújabb száma!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 18 19 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 688
Összes hsz: 6189
Írta: 2014. január 25. 14:58 | Link

Brigitta

A hajnali órák a nap legtitokzatosabb, s mégis legtisztább periódusa, amely nézőjét, és átélőjét minduntalan hatalmas energiával tölti fel. A rellonos bár nem beszél róla, de éltető ereje a kora reggeli első Napfényben rejlik, az első percek, amelyeket a törekvő erővel tölthet el megismételhetetlen élménnyel szolgálnak. Nincs ugyanolyan felkelő Nap, az összes sugár, és szín más, nincs egyezés, hacsak az nem számít annak, hogy a fiatal ittléte óta az összeset látta. Sűrűn bújik elő az alagsor menedékéből, így sok embert ismer, még többel köszönőviszonyban van, de amint végez a napi dolgaival, azonnal visszahúzódik a Rellon sárkányokkal telt fészkébe. Nem félelemből teszi, csupán ott érzi magát különösen jól, az alagsor az otthonává vált, védelmező anyjává. Ugyanúgy érez házvezetőjével kapcsolatban is, hiszen tudja, hogy bármilyen problémájával fordulhat hozzá, ő segítene neki, és sárkánykarmaival tenne igazságot. A szobában gyönyörködik, a lelkében domináló színekben veszik el, és széles mosollyal konstalálja, hogy jól gondolta mi rejlik benne. A zene ami szól, mintha tényleg belőle szólna, mintha saját rezgései komponálnák a finom dallamot. Kemény legény, akinek érzékeny zene szól lezárt lelkében. Noel tűnődik a szólamon, és a vidám mosoly hamar lehervad arcáról. Nem feltétlenül kell metálnak szólnia benne, vagy fájdalmas nótának. Az nem baj, hogy van ízlése, és a testében megszülető tűz nem égeti el benne azokat az érzéseket, és gondolatokat, amelyek emberré - ha naggyá is - de emberré teszik. Gondolatai kuszán kavarognak a zene hallatára, amikor mögötte az ajtó kinyílik, de ő nem néz hátra, kíváncsi a szobára, a nyomban változó színekre, az idegenből szóló zenére, és aurájára. Aztán nekiütközik a jövevény, és ő megfordul, hogy közelebbről is szemügyre vegye az érkezőt. Döbbenet. Csend. A lány, aki az imént nekiütközött szőke, szép, és kedves. A fiú nem képes levenni zöldjeit a magas lány arcáról, csendesen nézi őt, miközben a szeme előtt lejátszódó képsorban mereng el. Hirtelen ötlik fel benne Lyra, nem jól sikerült randevújuk, a lányra erőltetett kapcsolatuk, és saját önzése, agresszivitása, és megtörhetetlen személyisége. A kapcsolatuknak hamar véget vetett, a volt kedvest gyorsan tette tönkre, úgy hagyta el, ahogy azt ember nem érdemli meg. Most ösztönszerűen rázza meg fejét, és felvéve domináns stílusát, a lányra villantja fehér fogsorát. Mosolya sárkányszerű, tekintetében ragyog a tűz, érzi, hogy vissza kell tartsa ösztönös hódítását.
- Nem történt semmi baj - mondja vigyorogva, majd a tüzes falakra pillant, hogy végül ismét a lányon kössön ki zöldes tekintete. Kedélyállapota hamar intenzívre kapcsol, nagyon tetszik neki a lány, és bár nem szeretne senkivel sem járni, a fizikai lét azonnal begyújtja fiatal testét, lázba hozza hormonjait, és az, hogy éppen zsánere nyitott rá, éppen ebben a szobában, ezt sorsszerűnek gondolja. Egyszerűen nem lehet véletlen egybeesés. A kanapékhoz sétál, és leül két párna közé. A dohányzóasztal polcáról levesz egy régi, poros edictumot, majd kinyitva azt felpillant az új szőkére.
- Szereted a hajnalt? - kérdezi tőle érdeklődve, aztán észreveszi, hogy a falak színe tovább sötétedik. Valószínűleg saját tüze tovább égeti a lányét, és a zene is intenzívebbé válik. Noel elvigyorodik, majd kényelmesen elhelyezkedik, könyökét az egyik párnába süllyeszti, így lapozgatva újságját.
- Ritka, hogy bárkivel is összefussak ilyentájt, kivételt képeznek ez alól természetesen a házimanók, de a diáktársak és a tanárok ilyenkor fordulnak a másik oldalukra. Esetleg nem tudtál aludni?
Erős kezdés, ez tagadhatatlan, de a rellonosnak nem szokása kertelni, a romantika kiveszni sem tudott belőle, hiszen ki sem fejlődött lelkületében.Meg akarja ismerni a jövevényt, és ha ő is hajlandóságot mutat, akkor határ a csillagos ég.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nádja
11.22.
Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 26. 16:03 | Link




Szinte már visszafojtott lélegzettel álltam a fiú előtt, várva a csodára. Egyikünk se szólalt meg, egy kis ideig csak bámultunk egymásra, ami kezdett kínossá, de egyben ijesztővé is válni. Megköszörültem kicsit a torkomat, mikor is a velem szemben álló is kicsit észbe kapott, majd hagytam, hogy ő törje meg a csendet. Az Én torkomon egy értelmes szót se tudtam volna kipréselni. Nem történt tehát semmi baj. Lelkemről egy hatalmas kő zuhant le, amire nem tudtam magyarázatot adni. Ő is csak egy ugyanolyan ember, mint bárki más a kastélyba, miért paráztam rá ennyire, hogy netán nem bocsájtja meg a kis koccanásunkat? A tekintete folyton rajtam volt, egyszer sem tévedt el sehová, amitől arcomon megjelent egy kis pír, de igyekeztem minél hamarabb elhessegetni azt. Ekkor, a fiú elsétált a fotelok felé, ahol leült, majd feltett egy kérdést. Pár másodpercig haboztam, hirtelen nem tudtam, mi is lenne erre a jó válasz, de vettem egy mély levegőt, majd rájöttem, idiótaság, hogy folyton idegeskedem. Fel kellene szabadulnom, és élvezni az életet, még az apróbb dolgait is!
- Igen, szeretem. Szerintem csodálatos! Mondtam, egy halovány mosollyal az arcomon, karba font kezekkel. Nálam ez azt jelentette, hogy kicsit zavarban vagyok, de épp a leküzdésén fáradozom. Pár lépéssel közelebb mentem a fiúhoz, mikor az újra megszólalt. Elmosolyodtam kijelentésén, majd ismét tettem egy lépést feléje, és egy laza mozdulattal lehuppantam melléje a fotelbe. Körülnéztem, a szoba színei még mindig nem változtak, sőt, egyre intenzívebbek lettek, amik csak még jobban elvarázsoltak engem. Szeretem az erős színeket, furcsa, de nekem mindig magabiztosságot sugalltak.
- Mi van, ha én egy álcázott manó vagyok? Kérdeztem vissza, majd gyanús tekintettel kezdtem el méregetni a fiút, utána pedig elnevettem magamat. Végre, feloldódtam. Pár másodpercet még vártam, általában poénjaim nem szoktak nagy sikert aratni, ezért is tartottam a hatásszünetet, majd újra megszólaltam.
- Amúgy csak egyszerűen korán ébredtem fel, és nem tudtam visszaaludni. Meséltem el a fiúnak, majd vállat vontam. Nem akartam neki elmesélni, hogy csak nemrég jöttem át egy másik iskolából, és pótolni voltam fent egész álló éjjel. Mondjuk, ahogy magamat ismerem, lehet, hogy hamarosan látni is fogja majd rajtam, a kialvatlanság jeleit.
Vártam pár percet, ez idő alatt nézelődtem, majd a szoba színe változni kezdett, átment olyanná, akárcsak a tiszta, tenger. Zöld és kék színek váltakoztak, néhol még egy kis csillogást is felfedeztem. Szemem ragyogni kezdett a látványtól, a lelkem boldog lett. Mikor magamhoz tértem, ismét köhécseltem egy párat, majd visszafordultam a fiúhoz, és feléje nyújtottam a kezemet.
- Brigi vagyok...amúgy. Mondtam barátságosan, várva, hogy elfogadják a bemutatkozásomat.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sárossy Vencel
INAKTÍV


Venci
offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 752
Írta: 2014. január 26. 20:43 | Link

Titanilla

 Már hosszú percek óta járom a folyosókat. Ezen a környéken még nem voltam. Itt minden olyan egyformának tűnik. Vajon a szobák  is azok?  Megálltam egy ajtó előtt, kezemben a mappámmal, amiben a rajzaim vannak. Még korábban megkezdtem egy rajzot a kastélyról, de nem sikerült befejeznem. A klubhelyiségben nem tudom nyugodtan folytatni, ezért is keresek egy helyet, ahol végre elkészülhetek vele. Az ajtó szépen kidolgozott, talán tölgyből van. Benyitottam és tettem egy lépést előre. Hihetetlen látvány tárult ekkor a szemem elé. A falak színe hirtelen zöldre változott, és a csendet egy patak halk morajlásának zaja törte meg. Kellemes illatot kezdtem érezni, olyat mint az otthoni kertünk virágaié. Ez a hely fantasztikus. A szoba szépen be van rendezve. Egy kanapé, egy dohányzóasztal, körülötte székek, és ablakok, melyekből kitűnő kilátás nyílik az udvarra. Azt hiszem megtaláltam amit kerestem. Leültem az asztalhoz, és elővettem a félkész rajzot. Nekiláttam befejezni rajta a tornyokat. Kezdett minden összeállni. A tornyok után jöhet a háttér, a hegyek az erdő és az ég. Gyorsan repült az idő. Már több mint egy órája dolgoztam. Nincs sok hátra. Egy két apróbb simítás és elkészülök. Egészen jóra sikeredett ez a kép. Meg lehetek vele elégedve. Az árnyékokon még finomítanom kell. Újult erővel kezdtem bele a tökéletesítésbe, amikor léptek zaját hallottam meg az ajtó előtt. Majd belépett a szobába egy számomra ismeretlen lány.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hiszek a mindennapokban,
a reggelekben, alkonyokban,
a fényességben és az árnyban.
Ami állandó: a világban.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. február 8. 18:13 | Link

Szofi

A vizsgaidőszak már itt van a nyakunkon, és ezt már a körülöttem lévőkön is érzem. Szinte mindenki már nagyon be van sózva a vizsgák miatt, és mindenki gőzerővel tanul. A levitában is. Talán én vagyok az egyetlen a kékek közül aki most nem egy könyv felett görnyed, és tanul szorgosan. Persze már én is várom a vizsgákat,várom, hogy minél hamarabb túllegyek rajta, és mehessek haza anyuhoz, apuhoz, és a kisöcsikémhez. Annyira szeretném már látni, és nem csak egy képről csodálni a gyönyörű kis pofiját. Igen, szerintem ő a legtündéribb kisgyerek akit valaha a Föld a hátán hordott, mondom ezt úgy, hogy még élőben nem láttam a kis csöppséget.
Viszont én már nem bírok meglenni a Levita toronyban, látva, hogy mindenki tanul, csak én nem, így inkább fogom magam, és megyek valamerre. Bármerre, csak legyen egy kis nyugtom. Természetesen a mókus, és a puffskein követ engem, de látom, hogy nem igazán tudják velem tartani a lépést, ezért kicsit megszánom őket, és hagyom, hogy kényelembe helyezkedjenek a vállamon. Hamar elérek az északi szárnyba, de ott már nem bírom tovább a képek fecsegését. Általában szeretek némelyikkel beszélgetni, de most valahogy zavar a jelenlétük, így rögtön az első szobába bemenekülök, amit meglátok. És amint becsukom magam mögött az ajtót halkan egy dal csendül fel, ami be kell valljam igen nyugtatóan hat rám, és eszembe juttatja a hazámat, Japánt. Szinte teljesen megnyugszom, és ehhez a kék szín nyugtató hatása, és a sakura fák virágának illata is hozzátesz még. Egy halvány mosoly jelenik meg ekkor az arcomon, majd levetem magam az egyik kanapéra, s szememet becsukva relaxálok. Mogyoró, és Mazsola pedig úgy látszik szintén átvette ezt a nyugodt hangulatot, mert a földön, összebújva szinte azonnal elalszanak.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Szofi Wilkinson
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 87
Írta: 2014. február 10. 16:12 | Link

Keiko


ruha

Nem értem, hogy miért izgul ennyire mindenki a vizsgaidőszak miatt. Nem mintha én nem izgulnék, de akkor is. Mindenki olyan feszült. Az érzés, hogy én már szépen megtanultam mindent, nagyon jó. Aki még csak most kezdi el, azt csak sajnálni tudom. Akinek van egy kis esze, legalább egy hónappal előbb elkezdi a tanulást. Hát de, végül is milyen rossz lenne az, ha a tanárok senkit nem buktatnának meg. Néha ők is biztos örömüket lelik benne. Legalábbis, ha én tanár lennék, biztos, hogy nem sok diák lenne oda értem. Ha nem tudja, egyest kap. Ez van, ezt kell szeretni.
Miután elhagytam a hálókörletet a Lélek szoba felé veszem az irányt, hátha találkozok valakivel, aki nem tanul, és lenne kedve csinálni valamit, vagy csak szimplán megismerkedni.  Kicsit még fáj a térdem, a múltkori szép esésem óta Min Woo-val, de próbálok nem rá gondolni, és haladok a szoba felé. Amikor ablakok mellett megyek el, mindenhol korosztályom pihenteti az agyát, vagy éppen szorgosan tanul, a mondhatni, jó időben. Az eső nem esik, úgyhogy sokan vették a bátorságukat és egy gyors sétát tettek a kastély udvarában.
Amint megérkezek a szobához, benyitok, majd nyugalom tölt el. Leírhatatlan, hogy mennyire jó érzés ilyen nyugalomba lépni. Amikor körülnézek, egy lányt pillantok meg, akinél nincs könyv.
- Hurrá, te nem tanulsz! – kiálltok fel, és mosoly gördül az arcomra.  Lehuppanok vele szembe, és megcsodálom a nyakában ülő kisállatokat. Egy puffskein, és egy mókus. Aranyos állatok, főleg a kis szőrös puffskein, egyszer én is szeretnék majd egyet.
- Ja, egyébként, szia. Szofi vagyok. – szegezem rá a tekintetem. – Te.. ööö… Keiko, ugye? – biztos, hogy így hívják a lányt, és az is biztos, hogy Levitás, mert már láttam őt valahol. Mélyen gondolkozni kezdek, hol is volt az esemény, ahol láttam. Biztos eszembe fog jutni, csak még nem most.  Felhúzom a lábaim, és bámulni kezdem a mellettem lévő ablakot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 688
Összes hsz: 6189
Írta: 2014. február 15. 19:33 | Link

Brigitta kedves

A szoba tüzes hangulatát mindkét jelenlévő csak tovább erősíti, személyével még inkább emeli a határozott színek, a dallam és a helyiség megjelenésének összhangját. A tűzjegyűek találkozására azt szokás mondani, hogy robbanásban teljesedik ki. Ez végződhet katasztrofális botrányban; ami szintén kétfelé válhat: lehet pozitív és negatív, de bárhogy is élik meg a felek, az biztos, hogy hatással van rájuk. Alakulhat köztük több is, mint ismeretség, barátokká válhatnak, szeretői lehetnek egymásnak, vagy akár a másik legádázabb ellenségeként írhatják be magukat a másik életébe.
Noel elmosolyodik a lány érdekes humorán, de gondolataiban felmerül a kérdés, hogy bolond-e ez a szőke, vagy csupán navinés? Hamar talányokba feledkezik, ha egy-egy ismeretlen házáról van szó, hiszen azonnal besorolja az illetőt valahova, és eddig csak nagy ritkán fordult az elő, hogy társaságát rossz házba sorolta, akkor sem értette hogyan tévedhetett egyáltalán.
Kíváncsi, hogy a lány miként felel kérdésére, kedveli-e a hajnalt, a korai órákat, és szívesen felkel-e az átlagnál hamarabb, hogy elkezdje napját, esetleg megnézze a Nap égre emelkedését. Látszik, hogy Brigitta zavarban van, karjait mellkasa előtt fonja össze, és csak nagy sokára foglal ő is helyet. A rellonos végig rajta tartja a szemét, hol haját, öltözetét, hol arcát, és domborulatait veszi szemügyre. Szereti nézni a lányokat, időzni testükön, vagy lélektükreikben, hiszen nem mese, hogy a szem minden titok nyitja.
- Ha te manó vagy köpenyben, akkor én rögvest teljesítem egy kívánságod itt és most...
Hosszan mosolyog ezen a képtelenségen, és gondolata, hogy a lány a navine házat képviseli, komoly meggyőződésévé válik. Hallott már badarságot eridonostól is, de a navinésekben van valami egészen megfoghatatlan, amiről érzi a másik, hogy nem tévedett.
- Örülök, hogy megismerhetlek. Ombozi vagyok, szia.
Gyengéden megrázza a felé nyújtott kezet, majd ő is bemutatkozik, de szigorúan csak apja nevét mondja ki. Keresztneve nem fontos, nem is kell tudnia róla a szőkének, elég ha a lényeget hallja. Mosolyt is párosít a bemutatkozáshoz, hogy aztán elengedje a fehér ujjakat, és hátradőljön a kanapén.
- Megpróbálod elmagyarázni nekem, hogy milyen zenét hallasz? Kíváncsi vagyok a színekre is, amit látsz. Az én szemem zöldet, pirosat és feketét lát körülöttünk, a dallam pedig egészen pörgős, lüktető. Szinte érzem, hogy belőlem áramlik.
Érdeklődik, mert felmerült benne a kérdés, hogy talán nem ugyanazt mutatja nekik a szoba, hogyha bent lennének húszan, akkor mind a húsz ember előtt más árnyalatokban pompázna a lélek szobája. Körbepillant beszéd közben, végül zöldjei visszatalálnak a szőkére. Ismét elmosolyodik, de ez a hosszúra nyúló vigyor talán már nem is Brigittának szól, csak annak az elképesztő nagy mázlinak, hogy mindig szép, szőke lányokkal hozza össze a sors.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nádja
11.22.
Keiko Sama
INAKTÍV


Micike by: Noel; Pikaszisza
offline
RPG hsz: 520
Összes hsz: 24908
Írta: 2014. február 15. 19:55 | Link

Szofi

Miért van az, hogy egyeseknek a vizsgaidőszak előtt néhány nappal jut az eszébe, hogy ideje lenne tanulni. Nem lehet ilyen kevés idő alatt megtanulni a tananyagot. Persze, míg a vizsgák le nem zajlanak, addig tudod, de hosszabb időre lehetetlenség megtanulni azt a nagyon sokmindent. Mondjuk igaz, hogy én sok tantárgyat vettem fel, de az már mellékes. Mégha a lehető legkevesebbet is vettem volna fel, akkor sem azt csinálnám, hogy az utolsó pillanatban kezdek el tanulni, mert nekem fontos az, hogy ne csak néhány napig maradjon meg a fejemben az a minden, amit tudni kell, hanem akár még évek múltán is tudjam, mondjuk.... mondjuk bármit, amit a rúnákról tudni kell.
Ez a szoba tökéletes arra, hogy kicsit nyugodtan tudjak pihenni, távol a sok diáktól, akik bőszen tanulnak, mert év közben nem tették. És amíg rosszabb, hogy egyes levitások is ezt csinálják. Egyszerűen nem értem. Én speciel még nem érzek késztetést arra, hogy egész nap a könyvek felett görnyedjek. Majd talán még vizsga előtt egyszer átolvasok mindent, és kész.
Olyan kényelmes ez a kanapé, meg ez a nyugtató zene, és a szín, meg az illat összhangja olyannyira nyugtatóan hat rám, hogy kezdek elálmosodni. Csak fekszem, de nem akarok elaludni, így valamit tennem kell, hogy ébren maradjak, így a nyakamból leveszem a medált, ami mindig ott van, és a benne lévő képet nézem, azt a boldog családot, amilyenek egykor voltunk. De még ez sem segít, mert szemhéjamat nem bírom nyitva tartani, s én elalszom. Álmodom. Álmomban ismét otthon vagyok, gyerekként. Boldognak érzem magam, mert hát valóban az vagyok. Egy szép kertes házban vagyok, pont olyan, mint amilyenben régen laktunk. És ott van anyu, és apu is. Ők is boldogok, és nevetnek, és szeretik egymást. Olyan tökéletes minden, nem is akarok felkelni.... Azonban az álom hamar szertefoszlik, s csak ködös képek maradnak utána emlékeimben. Egy lány kiáltott fel, mire én válaszképp a földön kötök ki, ugyanis kicsit megijesztett. Vagyis, felijesztett a lány, aminek ez a szépen kivitelezett esés lett a vége. Egy pár percbe beletelik, míg magamhoz térek rendesen, és visszaülök a kanapéra, közben pedig a lány helyet is foglal előttem.
- Szia Szofi. Öhm.... igen.... Deee honnan tudod? - nézek rá értetlenül, és kicsit összezavarodva. Vajon honnan tudja a nevem? Mert én szégyen szemre nem ismerem őt, de mintha ez fordítva nem lenne igaz, azonban halvány lila gőzöm sincs, hogy honnan tudja a nevem.
Eközben pedig a két szőrmók támadásba lendül az ismeretlen lány felé, vagyis inkább csak Mogyoró, a mókus, Mazsola azért már kicsit bátortalanabb. Egyenesen a lány felé ugrándozik, és meg sem áll egészen addig, míg a lány ölébe nem ér, ha az "áldozat" engedi, majd onnan néz fel rá a kíváncsi kis pofijával.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


kérdezőke||SziLK tag|| Lila Kecske||Gwen nővérkéje
Angyal R. Titanilla
INAKTÍV


újra Tita *-*
offline
RPG hsz: 14
Összes hsz: 278
Írta: 2014. február 15. 21:56 | Link

Sárossy Vencel
Viselet

Tulipánokkal telerajzolt, és kívül telematricázott füzetemet a kezembe kapva indultam útnak, hogy felfedezőútra menjek a kastélyban. Egy ceruza is volt nálam, mások, és a saját káromra. Kissé elhamarkodott döntés volt séta közben nekilátni a rajzolásnak. Talán elkerülhető lett volna, hogy orra essek egy elhagyott tankönyvben. Az az egy szerencsém, hogy egy éppen ébredező portréalakon kívül senkii nem látta a mutatványomat, így kissé pironkodva elslisszolhattam.
Betértem minden éppen adódó folyosóra, így kerültem valami ismeretlen, ajtókkal telerakott részre. Kissé féltem benyitni bárhová is azok után, amiket a nagyoktól hallottam a hálóban. Honnan tudjam, nem ugrik-e rám valami szörnyeteg...? Aztán akkor sose látom többet a hercegemet, meg Gergőt. A gondolat is borzasztó.
Addig sétáltam ott, míg fel nem tűnt egy helyes, díszes ajtó. Na, az csak nem lehet egy életveszélyes hely kapuja. Ez a gondolat futott át az agyamon, majd bátran lenyomtam a kilincset, és beléptem. Kissé eltátottam a számat, és beleszagoltam a levegőbe, ami egy pillanat alatt a tulipánok illatára hasonlított. Egy perc ámuldozás után vetem észre, hogy nem én vagyok az első a szobában, a nagy kanapén már ücsörög egy fiú.
- Heló - fülig érő mosollyal intettem neki. - Nagyon megzavartalak? Mert akkor elmegyek - amíg nem kaptam választ, kezem a kilincsen pihent, és vártam az elhessegetést. Feltűnt, hogy ő is éppen rajzol valamit, de biztos nem tulipánt, mint én. Vagyis...amit én elkezdtem, aztán egy firka lett belőle, mert kibabrált velem a könyv, meg a figyelmetlenségem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kőszegi Brigitta Hanna
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. február 16. 13:18 | Link




A fiú egy ideig csak mosolygott, amit először nem igazán tudtam hova tenni. Fogalmam sem volt arról, hogy ez most jót vagy rosszat jelent-e, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Valahogy a már megtett pár mondatából leszűrtem, hogy nem lehet rossz ember. Vagy csak iszonyatosan jól titkolja. Mikor a mellettem ülőre pillantottam, a szoba színei átváltottak vörösre, ami szinte lüktetett. Mondhatni hasonlított a vér színére, de azt túl durvának tartottam volna. Nem tudom milyen érzést jelentett, de hamar megváltozott. A falak színei átmentek pasztel lilává, és így is maradtak. Szerintem ez a nyugalmat jelképezte, mivel a háttérben halk zongora szót kezdtem el hallani. Magamban elmosolyodtam, lehunytam a szememet, és pár percig, egyszerűen csak kiélveztem az egészet. Teljesen ellazultam, jól esett.
A fiú hangja ébresztett fel, kijelentése után egy széles mosolyt villantott felém, amin én is önkéntelenül elvigyorodtam.
- A fenébe, hogy nem vagyok manó! Mondtam, színészien csalódottan. Ha most az lennék, akkor a fiúnak kénytelen lett volna hoznia nekem egy bögre kakaót. Valahogy megkívántam. Mosolyom nem hervadt le, csak nézelődtem, szemem egyszer a falon, egyszer a fiú arcán volt. Nagyon szépek voltak a vonásai, olyan arca volt, amit még sehol sem láttam. Pár perc múlva lehunytam a szememet, valószínűleg a fiúnak is már kezdett furcsa lenni, ahogyan szinte pislogás nélkül elemezgetem tekintetemmel az arca minden egyes kis pontját. Sajnálom, de nagyon szeretek belemenni a részletekbe.
Szerencsémre elfogadta bemutatkozásomat, majd mikor megtudtam a nevét, egy kicsit elgondolkodtam. Ez lenne a tényleges neve, vagy vezetéknév, vagy valamiféle becézés? Nem mertem rákérdezni, így inkább csak elraktároztam magamban, és tovább léptem. Ombozi.
- Részemről a szerencse! Mondtam kedvesen, és nyugodtan. Felsóhajtottam, mikor ismét a falra pillantottam. Már egy jó ideje nem változtatta meg magát, mit kellene tennem, hogy ezt tegye? Szúrjak magamba tűket, hogy érezzek fájdalmat? Attól biztosan csinálna valamit. Na jó, ilyet azért nem fogok tenni, nem vagyok mazochista, és nem is terveztem az lenni, életem hátralévő részében, szóval lépjünk is tovább.
A fiú hátradőlve nézelődött a szobában. Én is ugyanezt tettem, majd mikor már épp elmerültem volna, ismételten csak a részletekben, hangjára újra figyelmes lettem. Kérdésére először nem tudtam mit felelni, olyan lehettem mint aki nem értette mit mondott, majd nyeltem egyet, ránéztem az arcára, utána pedig a szobára. A színek azonnal visszaváltoztak olyanra, mint mikor bejöttem, csak most erősebbek lettek, olyanná váltak, akárcsak egy hatalmas tűzvihar. A zene viszont nem változott. Ugyanazt a lágy, nyugtató zongoraszót hallottam, mint legutóbb.
- A falak...Olyanok akár egy tűzvihar. Piros, fekete és narancs színek cikáznak, és lüktetnek mindenhol. A zene pedig egy lágyabb zongora szó. Mindig ismétlődik ugyanaz a dallam. Mondtam, közben magam elé meredtem, próbáltam minél hatásosabban átadni a fiúnak azokat, amiket én látok. Tehát ő mást lát. De vajon mit? Tetszik ez a szoba.
- Ez érdekes. Akkor ha a lüktetés belőled, akkor ez a tűz meg belőlem jönne? Kérdeztem, hangomban hallható volt az a kis sunyi, megbúvó kíváncsiság, bár ahogyan így visszagondoltam, kérdésem borzasztóan furcsának hangzott. Mindegy, már feltettem, ezen nem változtathatok. Ombozi szemébe pillantottam, mintha azon fáradoznék, hogy én is láthassam azt amit ő. Jó is lenne.
Utoljára módosította:Kőszegi Brigitta Hanna , 2014. február 16. 13:21 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Ombozi Noel
Független varázsló, Bogolyfalvi lakos, Végzett Diák


Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 688
Összes hsz: 6189
Írta: 2014. február 28. 11:21 | Link

Brigitta

A köztük kialakuló némaság, az akadozó gondolatok mind-mind a szoba rejtelmes varázserejének köszönhető. Egyáltalán nem kínos a beálló csend, sokkal inkább nevezhető nyugtatóan zavarba ejtőnek, hiszen a legtöbb ember nem bírja elviselni a társasalgás közben előforduló csendesebb perceket. Noel bágyadtan mosolyog Brigittára, aki hosszasan viszonozza az elnyúló pillantást. A rellonos képtelen nem észrevenni, hogy minden apró vonásán, arcélén, tekintetén, és talán még hosszú haján is végighordozza a szőke tekintetét. Szívesen rákérdezne, hogy tetszik-e neki amit lát, hogy mire gondol most, mi játszódik le fejében vele kapcsolatban. Egy időre lesüti szemeit, hogy a navinés maradéktalanul kiélvezhesse arcának fürkészését, és csak akkor néz ismét rá, amikor félreérthető válasszal szolgál neki.
Nem válaszol azonnal, csak keresi a lány szemeit, hogy amikor megtalálja őket, sokáig nézhesse azokat, kimondatlan kérdésére keresve a lány lelkének válaszát. Egészen belesüpped a kanapéba, jobb lábát átveti a balján, és csak elmélkedik, hogy hogyan tovább. Bagolykőben tartózkodása során ráébredt arra, hogy miként képes hatni a lányokra, és hogy a lányok - főleg a szőkék - milyen hatalmas erővel bírnak felette.
- Örülök, hogy nem vagy az - mondja halkan, míg szája széle mosolyra görbül. - Ha az lennél, nem szívesen jelennék meg veled mondjuk a cukrászdában, hogy meghívjalak egy szelet süteményre.
Ahogy a lány, úgy ő maga is kétesen fogalmaz. Szavait Brigitta veheti meghívásnak, de tarthatja azt egyszerű megállapításnak is. Noel mindeddig spontán döntéseket hozott, sohasem gondolkodott azon, hogy valamit meg kellene-e tennie, vagy várjon vele, esetleg temesse el magában fejüket felütő gondolatait. Most viszont a beálló csöndben azon töpreng, amit az imént mondott társaságának. Rápillant a navinésre, elmosolyodik, s a bemutatkozás után úgy látja, hogy a lány nem tudja hova tenni vezetéknevét.
- Ombozi Noel - segíti ki az elgondolkodott leányzót, s bólint a kedves viszonzásra.
A fiú türelmesen várja, míg a szőke körbehordozza tekintetét a falakon, és szinte vele együtt érzi, ahogy füleit képes lesz hallásra nyitni, szemeivel pedig látni kezdi a valóságot. Lassan érkezik kérdésére válasz, de ez egyáltalán nem zavarja, hiszen - minden bizonnyal a szoba teszi ezt vele - testének összes sejtje ellazul, mintha csak tilos szereket használt volna magán, mielőtt ide érkezett volna. Tőle nem megszokott módon vigyorog, akár egy nem épelméjű tenné, és a szoba leírására ő is bámulni kezdi a színeket.
- Én is a tüzet látom bennük vadul keveredni a zölddel, a zene pedig folyton változik. Előbb zongora, most dob. Vágtat, és dobog mint a paripák patái, lüktet az egész szoba, mintha én magam volnék. Mintha a lelkem elhagyta volna a testem, hogy beköltözzön a szoba falaiba, és dallamként halljam vissza.
Igaz, hogy nem kérdezte Brigitta, hogy a rellonos mit lát, de neki sohasem kellettek kérdések ahhoz, hogy feleljen.
- Tűzjegyű vagyok, emellett tűzember is, ugyanakkor lehet, hogy igazad van, és a saját szemedben te képviseled a tüzet, én pedig a lüktetést.
Még egyszer körbepillant, hogy tekintete végül ismét a lányon pihenjen meg. Egyre inkább érzi, hogy elfogja a vadászösztön, az erősödő érzet, hogy akarja ezt a lányt, mert tetszik neki és egyébként is, ez a vad jár neki. Hódítani, megkapni, felfalni, eldobni. Gondolatai hevessége megváltoztatja a falak zöld színét, azok feketévé változnak, és úgy keverednek a vörössel. Hajába túr, és egy mély levegőt vesz. Nem figyeli tovább a szőkét, mert csak még inkább megbolondítaná őt, és olyat tenne, amit nem tehet meg minden neki tetsző lánnyal. Hirtelen áll fel, és tengelye körül forogva igyekszik kikerülni a kis asztalt, de megbotlik benne, és a majdnem esés után elnézést kér a lánytól, és az ajtó felé veszi az irányt.
- Túl jó vagy ahhoz, hogy maradjak, fogadd bocsánatkérésem, de mennem kell - mondja még visszanézve a szőkére. Nem tudja eldönteni, hogy mi fáj neki jobban: a lehetőség elvesztése, vagy hogy szíve helyett eszére hallgatott. A képzelete színes képkockákban játszadozik elméjével, és pontos utat mutat a lány ajkáig, amit most könnyedén dob el magától.
~ Ekkora idiótát, mint te vagy... komolyan mondom, kezdesz papucs lenni kisfiam... Sárkány vagy, sárkány vagy, nem unikornis, atyaég...~
Az ajtó halkan csukódik háta mögött, majd hátát nekitámasztva öklével párat homlokára csap, csakhogy némileg megbüntesse magát elbukott vadászatáért. Aztán ellöki magát a tölgyajtótól, és a rellon felé veszi az irányt, az út alatt százszor is megesküdve önmagának arról, hogy erről soha senkinek nem fog beszélni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Nádja
11.22.
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 8. 13:20 | Link

cuki Elena

A jegyzeteimmel a kezemben forgolódom a diákok között a folyosón, és nyugodt helyet keresek. tanulni kell, mert mindjárt megbukok, ha nem tanulok és akkor... nem lehetek bogárszakértő, vagy mi ez. Az meg már hogy nézne ki, ha én, nem lehetek szagértő, bűzlene a dolog. Végre benyitok egy terembe, és jáj!
- Vááááó, ez kell nekem! - rávetődök az egyik párnasorra és máris szétszóródnak a jegyzetek, meg mindenféle, ráadásul néhány tücsök ki is pattog belőlem valahonnan. A ruhámból, no. Mivel olyan jól érzem magam, hogy mozdulni sincs kedvem, próbálom a szétszórt lapokat magamhoz húzni. először kézzel próbálkozom, majd egy párnával és amik még messzebb vannak, a lábammal erőlködöm.
- Juppi! - egyet sikerült a lábujjaim közé venni. Hogy is van ez? Ja, igen már lerúgtam a cipőm, a zoknim pedig lyukas, pont kikandikál belőle két ujjacska. A szoba közben vidám színeket vesz fel, ami még jobb kedvre derít. Ha minden jól megy begyűjtöm az összes lapot, mielőtt nekikezdenék a tanulásnak.
- Nini! Miri gyere ide! Vagy Tili vagy? Ö, vagy Piri? - vállat vonok, mert nem tudom, hogy éppen melyik, hiszen elpattog az egyik messzi párna mögé, van vagy két méterre is tőlem. Az a baj, hogy lassan tényleg nem tudok mit csinálni, csak tanulni. De az olyan uncsiii! ~ Anyuuuu, nem akarok tanulni? Felagund olyan cuki, ha viszek neki valamit, biztos átenged! ~ Kovácsolom máris a tervet, önismeretből meg majd... cuki lesz, ahogy Alexa néni is az. Úgyis ad egy kegyelem Elfogadhatót, és akkor mindenki jól jár. Főleg én, de most még fekszem. Valaki váratlanul benyit, ami persze rögtön eltereli a figyelmem a tanulnivalóról.
- Szia, gyere, már úgy vártalak! Te ugye eridonos vagy! Ismered Titát, igaz? Gyere már, itt van hely és olyan cuki ez a szoba, nézd! - mutatom, ahogy tovább változik a szoba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Sárossy Vencel
INAKTÍV


Venci
offline
RPG hsz: 11
Összes hsz: 752
Írta: 2014. március 9. 15:36 | Link

Tita


   A lány mosolyogva üdvözölt. Látszott rajta, hogy meglepődött. Kezében egy matricákkal borított füzetet és egy ceruzát tartott. Talán tanulni vagy rajzolni jött ide.
- Szia! - köszöntem vissza – Nem zavartál meg, már úgyis majdnem kész vagyok. Gyere be nyugodtan.
Most már elengedte a kilincset és belépett. Hirtelen tulipán illata járta át a helyiséget. Eddig ezt nem éreztem. Biztosra vettem, hogy még nem találkoztunk. Közelebbről is szemügyre tudtam venni az ablak fényében. A haja ragyogott a napfénytől, arcáról csillogó szempár nézett rám vidáman . Nagyon csinos.
- Vencel vagyok, navinés – mutatkoztam be. Helyet foglalt mellettem a kanapén.
   Kinyitotta a füzetét, benne egy elmaszatolt rajzot pillantottam meg. Azt hiszem egy tulipánt ábrázolt. Így már világos miért éreztem az illatot.
- Szeretsz rajzolni? - kérdeztem. Rajzomat felé mutattam.
- Én most ezen dolgozok. Szerinted milyen? - érdeklődtem. Szemével végigjárta a lapot. Az arcát figyeltem, hátha le tudok róla olvasni valamit.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Hiszek a mindennapokban,
a reggelekben, alkonyokban,
a fényességben és az árnyban.
Ami állandó: a világban.
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. március 10. 21:57 | Link



Fynnci



Sietnem kell, ha nem szeretnék a földön tiporva végezni vagy akár büntetést kapni az miatt, hogy a folyosón bolyongok amíg mindenki más a dolgát csinálja.  Elméletben azért indultam el, hogy valami nyugodt helyet keressek, hogy ismételgessek a még hátralévő néhány vizsgájára. Tudom, hogy nem sok időm van már hátra, hisz szombaton lezárul a vizsgaírás ideje. Őszintén szólva nem is tudom, valójában miért hagytam két vizsgát az utolsó pillanatokra. Még azt sem mondhatom, hogy a folytonos edzések miatt vagyok így lemaradva, hisz nincs is sok edzésem, meg amúgy is még csak elsős lennék. A színjátszóra sem foghatom, mert még nem is voltam egy próbán sem. Különben is az első próba, - számomra - a vizsgaírás után lesz. Bár nem szeretném bevallani, de valójában nagyon is félek. Nem attól, hogy esetleg nem jutnék másodikba, hanem attól, hogy a kviddics pályán vagy éppen a színjátszó teremben, csinálok valami teljes buta baklövést, amivel ismét elszúrom az esélyeimet a társadalmi életemre nézve.
Ahogy így gondolkodok, hirtelen ajtó nyílást hallok, és diákok elsöprő lavinaként özönlenek az eddig békés folyosóra. Hiába próbálok menekülni, nem bírok szabadulni a tömeg elsöprő "erejétől". Egy szabad pillanatomban megkapaszkodok a fal egyik felében, így kiszakadva az "ördögi kőrből". Gyorsan körülnézek, hátha találok egy helyet, ahova bemenekülhetek. A folyosó végén megpillantok egy szobát, amit még sosem láttam. Pedig elég sokat jártam már, számtalan alkalommal az Északi Toronyban, mióta itt vagyok. Egyszer mert, rajzmágia órám volt, valamikor meg csak azért, mert épp erre tévedtem. De ezt az ajtót még nem láttam sosem. Izgatottan közelebb lépdelek, majd szemügyre veszem az ajtót, közben arra is koncentrálva, hogy mi lehet mögötte. Szépen díszített ajtó vasak. Ez nem meglepő. Itt szinte minden ajtó ilyennel van ellátva. Talán semmi különös sincs ebben a szobában. Hirtelen egy tücsök tűnik fel a bejárat alatti kis nyílásból. A jószág felém ugrál, hosszú csápjait egyfolytában mozgatva. Sosem féltem a bogaraktól, ahogy most sem teszem. Gyorsan a kis állat nyomába indulok, amikor pedig bekászálódik egy sarokba, lehajolok és a kezembe zárom. Egyedül egy embert ismerek, aki tücskökkel és másféle bogarakkal mászkál a suliban. Fynnci! Akkor csak ő lehet a bejárat mögött. Nem is tétovázok tovább, benyitok.
Jól sejtettem. A fiú a teremben lévő kanapén ült, kezében a jegyzeteivel, és épp  engem bámult.
 - Szia! - köszönök illedelmesen, de még mielőtt még valamit mondhatnék, a fiú már is belekezd a mondandójába.
Érdekes. Az emberek általában nem szoktak ilyen hirtelen letámadni, de sebaj! Legalább így feloldódnak a gátlásaim, amik számtalanszor az utamat állják.
 - Igen, eridonos vagyok. Igen ismerem.
Közelebb lépdelek, majd helyet foglalok Fynnci mellett.
 - Ühm... Azt hiszem, ez a csöppség hozzád tartozik. - szólítom meg én is a fiút, majd a talárom alól előhúzom a megrémült tücsköt. Nem volt sokat nálam, de még is úgy fest, mint akin  átment három markoló, meg egy simító gép.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 12. 20:05 | Link

cuki Elena

A lány az egyik bogárkámat hozza vissza, milyen cuki és Eridonos. Ennél jobb már nem is lehetne, és akkor jövök rá, hogy már találkoztunk a padlásavatón. Rögtön meg is ölelgetem, persze a kis jószág el is menekül valamerre.
- Szia Elena! Hiszen téged én ismerlek ám! Emlékszel, régen találkoztunk a padláson, ahol… de pszt! – teszem a mutatóujjamat az ajkaimra, hiszen nem egészen legális az, hogy Leonie és Keith összebútoroztak a padláson. Az is mellékes, hogy csak pár napja volt ez, de az nem mellékes, hogy a barna hajú lány is ott volt. Aki ott volt, az örök barát lett, hiszen, aki Leonie barátja rossz ember nem lehet!
- Te mi járatban erre? Én pihenni jöttem, nagyon elfáradtam – egyből a hátam mögé rejtem a jegyzeteimet, bár pár lap még mindig a földön hever. De nehogy azt higgye, hogy tanultam, mert még strébernek nézne, és az izé. Az olyan levitás, én meg bátor vagyok, de nem a tanulásban. Megpróbálom észrevétlenül a kanapé mögé ejteni a papírlapokat, amik halk puffanással esnek le. Kissé elvörösödök, mint akit elkaptak valami csíny miatt, de gyorsan rendezem az ábrázatom, fő, hogy magabiztosnak tűnjek.
- Csinálunk valami vicceset? Rendezhetnénk versenyt a tücsköknek és fogadnánk, hogy ki nyer. És aki győz, az mondjuk…. hmm… - gondolkodom, majd kérdően fixírozom a lányt. Kis aranyos, olyan, mint Lencsi, meg Tita, biztos vannak jó ötletei.
- Szerinted mi legyen a győztes jutalma? – egészen elfeledkeztem arról, hogy ő nem is biztos, hogy szeretne ilyet játszani, de szerintem jó móka lenne, és hátha belemegy. A győztesnek pedig valami vicces jutalma lesz, például nyugodtan vethet két cigánykereket, vagy ilyesmi. Sosem voltam jó az ilyen ajándékokban, ez Lencsi reszortja. Beszélni viszont tudok.
- Elena, nekem mikor van a szülinapod? MNI a kedvenc virágod? Színed? Csokid? Bogarad? – az utolsót már szinte kigúvadó szemekkel kérdezem tőle. A szoba színe is nagyon vidám lesz, ami csak jobban felpörget. Tök jó szoba!
- Tök jó szoba! Neked is tetszik? – kérdezem, mert még véletlenül csöndbe maradhatna és akkor nekem az milyen rossz. Sokkal jobb, ha vidáman kacarászunk és béke van, meg móka.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. március 15. 22:29 | Link



Fynnci



Nem sok reagálni valója van, mert a fiú hirtelen letámadja. És, hogy bánja e? Nem, egyáltalán nem. Fynncivel a padláson eltöltött naptól kezdve barátok. Azóta nem sokat találkoztak. Jó, az igaz, hogy néha-néha összefutottak a folyosón vagy éppen az Eridonba menet, de így, hogy csak ketten legyenek, kevésszer volt rá alkalom. Sosem gondolta volna, hogy még egyszer a fiúval lehet és most még is itt ül és cseverészik vele. Furcsa véletlenek!
- Szia, Fynnci! Örülök, hogy még emlékszel rám! Én sem feledtelek el ebben a pár napban. - mosolyodik el, de mire még valamit szólhatna, a mellette ülő emberke hirtelen elhallgat. Lehet, hogy a padláson történtek miatt, mert nem mondhatni jó ténynek az, hogy Leonie és Keith összeköltöztek. Hiszen egy fiú és egy lány nem lehetne egy hálószobában, mert tiltja az iskola szabályzata. Ezt Elena már a saját bőrén megtapasztalta. Ugyan is, amikor még épp, hogy két napja járta az iskolát, meglátta a hirdető táblán, hogy szobatársat keres két fiú. Mivel a lány akkor még semmit sem tudott az iskola szabályairól, jelentkezett és el is ment, hogy beköltözzön. A gond csak az volt, hogy amikor pakolt volna, közölték vele, hogy ez így nem fog menni, mert nemigen tolerálják a fiú kontra lány szobatártságos. Mindenesetre is, ezt a szabályt legalább nem feledi el egykönnyen.
- Épp menekülök a tömeg elől... Iszonyatosak, amikor kijönnek a termekből és átgázolnak rajtad.
Ez igaz is. Még mindig fáj az oldala a múltkori, "sétáljunk egyet, mert olyan kedvem van" alakalom végkifejletétől. Viszont van egy dolog, amire nem jött még rá. Hogy tűnt el az egyik zoknija, úgy, hogy a cipő rajtamaradt? Talán a vérszomjas diákok levarázsolták róla? De egyáltalán kinek kéne egy használt, ráadásul már kopott zokni?
 - Tücsök verseny? Szuper! - örvendezik, miközben szétnéz, hátha talál egy "versenyzésre váró" tücsköt. Nem hiszem, hogy a kis jószágoknak az lenne a leghőbb vágyuk, hogy két eridonos diák megtornáztassa őket. Bár kitudja... Ebben a világban már minden megtörténhet.
- A jutalom... Nos,... talán... - gondolkodik, miközben a plafont bámulja - lehetne az a díj, hogy a győztes elnevezhet egy tücsköt vagy... vethet egy szaltót a szobában, vagy megcsikizhet az egyik bogárka hasát.
Ilyenkor kell kiégnie az ember fantáziájának. Soha jobbkor! Bezzeg, amikor semmi szükség nincs rá, akkor ömlik a kreativitás mintha dézsából öntenék, most meg semmi sem jut a lány eszébe. Tipikus Elena viselkedés, erre már csak ezt lehet mondani.
- Szülinapom, szeptember negyedikén. A kedven virágom e rózsa. Szín, a tengerkék. Csokim a... mi is? Á, megvan a Milka csoki! A bogaram pedig a tücsök, szóval jól eltaláltad az ízlésem. - kacag fel, mert nem hitte volna, hogy majd a kedvenc bogárkáit fogja versenyeztetni.
- Akkor most én jövök. Te is mond el ugyan ezeket az infókat magadról.
Ahogy egyre jobban belemerülnek a beszélgetésbe, úgy oldódik Elena is. Általában aki a valódi, és nem a félénk Elenával akar beszélni, annak csáklyát kell hoznia, hogy leverje a jeget róla. Úgy látszik, hogy ez a közösség kifejezetten jó hatással van rá.
 - Gyere, Fynnci! Fogj te is egy tücsit!
Gyorsan odaszalad a kanapéhoz, ahol a párnák között az imént elszalasztott kis jószág kuporog. Némi kínszenvedés után (ugyan is a tücsi nem örült annak, hogy a lány játszani szeretne vele), de végül megkaparintja és odatrappol a fiú mellé.
 - Miért? Milyen ez a szoba? - érdeklődik, majd a szobát kezdi kémlelni. Semmit nem lát. (Legalább is egyenlőre.)
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Kevin F. Rohr
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 30
Összes hsz: 257
Írta: 2014. március 17. 12:05 | Link

Elennaaaa *--*

- Hát az jó! Pedig engem azért el szoktak, de a jó fejek ezek szerint nem – nevetek, miután megölelgettem. Tök jó, hogy ő is itt van, egyedül már biztosan elaludtam volna, vagy ilyesmi. De jött Elena, és minden szuper, ahogy a fal is mutatja. De azért megkérdezem tőle, hogy miért van itt, még akkor is, ha a véletlen egymáshoz sodort minket. Mert biztos nem engem keresett… úgy emlékszem, hogy most nem adtam fel Krumplibogár álnéven hirdetést, néhány elszaporodott jószágomra.
- Olyankor el kell bújni, vagy azt kell mondani, hogy nézd, ott egy gonosz rellonos – kacagok, mert szerintem nincsenek gonosz rellonosok, vagy elkerülnek engem. – Akkor majd mindannyian arra fordulnak és te meg kitérhetsz az útjukból – folytatom a nagyszerű okfejtést, amit ebben a percben találtam ki. Nem vagyok biztos benne, hogy ez működik, de egy próbát mindenképpen megér, és Elena sem lesz kivasalva, ha bejön.
De, hogy legyen valami móka is – meg azért is, hogy előkerüljenek a drágáim – tücsökversenyre hívom ki Elenát, aki rögtön bele is megy a játékba. Az eridonosok mindig ilyen aranyosak, szóval nem is vártam mást.
- Juppi – örülök én is, majd máris elkezdek gondolkodni a pályán. – Csikizés! Hihi, ez nagyon jó ötlet, még sosem próbáltam – csillan fel a szemem, tényleg érdekes lesz, hogy mit reagálnak majd a tücskök. A pálcámmal kisebb pályát hozok létre a fal mentén. Kiszögeléseket „teszek” a falra, amin majd ugrálniuk kell a srácoknak, és még egy átlátszó burokba is vonom az egészet, mintha csak egy szappanbuborékon át néznénk az egészet. Elenkát szórakoztatom a kérdéseimmel, amiket meg is válaszol, majd ő is ugyanezt szeretné rólam megtudni.
- Az én szülinapom november 8-án, virágom a pipacs, színem a türkiz, csokim a keserű és a bogaram… ezekből nem tudok választani – vigyorgok, majd megszemlélem a művemet, azaz a pályát. Már előre tetszik, hogy ott fogunk szurkolni nekik, kíváncsi leszek, hogy elmennek egyáltalán a végére. Már csak két egyed kell, amiket gyorsan be is fogunk.
- Mutasd csak, felnagyítom őket – megvárom, míg Elena odanyújtja a kezét és gyorsan felnagyítom mindkét tücsköt. Aztán berakom a pályára és rájuk zárom a „buborékot”.
- Ez a szoba? Nem tudom, de nekem jó kedvem van, és azóta ilyen szivárványos, de amióta bejöttél, vannak benne más színek is, és fura kavalkád az egész – vonom  meg vállaim, majd most már a versenyre koncentrálok. Az övé egy zöld, az enyém egy szürke, akik egyelőre csak álldogálnak a kezdőhelyükön.
- Na, mi lesz? Hajrá szürkerém! – nevetek fel, majd megbökdösöm mindkettőt a pálcámmal, azok pedig ugrálni kezdenek végre jó irányba. Igaz nem sietik el, néha vissza is fordulnak, de jól láthatóan azért előrefelé haladnak. Hangosan biztatom mindkettőt, nem is igazán érdekel a verseny, csak az, hogy jól szórakozzunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Elena Rose
INAKTÍV


Szép Heléna | Cukorhercegnő | Szél Rózsa
offline
RPG hsz: 256
Összes hsz: 3593
Írta: 2014. március 23. 20:00 | Link



Fynnci



Gonosz rellonosok? Hm... - töpreng magában, miközben tágra nyílt szemekkel figyeli, ahogy Kevin jó tanácsokkal halmozza el. Ittléte során aligha futott össze a Zöld Ház tanulóival. Azt hiszem az egyetlen, akivel sikerült szóba elegyednie az Állia Szipenni volt. Vele is takarodó után futott össze amikor épp menekülőben volt, nehogy rajtakapják, hogy tilosban jár. Ám ott sem történt semmi komoly. Állia nem támadta meg egy átokkal sem. Noha a gúnyos vigyora amelyet minden egyes mondat után magára öltött egy cseppet ráhozta a frászt Elenára.
Mosolyogva figyeli, ahogy a fiúnak megtetszik az ötlete a tücskökkel kapcsolatban. Talán, még valami jó is kisülhet a mai szétszórt napjából.
Maga a srác kedvesnek tűnik. Bár, lehet, hogy ez a kijelentés még túl korai volt, hiszen alig ismeri még Fynncit. Igazán csak a padlásos dolog kapcsán találkozott vele.
 - Oké! - válaszol, majd átnyújtja Kevinnek az imént elfogott állatkát. Szegény kis teremtés azt sem tudja mit tegyen, nagy "szemeivel pislog" össze - vissza, menekülés után kutatva. Mint Elena néha napján, amikor semmi kiutat sem lát a reményre. Mióta a szüleit elvesztette nem találja a helyét, bárhogy is kutat utána.  Bizony, hiába tűnik egy kedves életvidám lánynak, belülről szétesni készül mint egy kártyavár, melyet a szél gonoszul ostromol, hogy aztán majd darabokra repüljön szét. Száműzöttnek, kitaszítottnak érzi magát. És minden egyes perccel, amikor a múltjára gondol, mélyül a lyuk a mellkasában.
Hirtelen felkapja a fejét, mert nem igazán figyelt oda arra, amit a fiú mondott neki. Nagyon röstelli, hogy csak így elkalandozik amikor a másik beszél hozzá, de most már nincs mit tenni. Viszont nagyjából sikerült összerakni a fejében kavargó mondatfoszlányokból Fynnci mondandóját. Ennek alapján kezdeményez meg egy választ.
- Fantasztikus! - mondja, de szomorúságát nem igazán tudja leplezni. Elena olyan mint egy nyitott könyv. Minden meglátszik rajta amit éppen gondol. Ez utóbbi a terem színén is kezd látszódni. A szivárványos színkavalkádból lassacskán eltűnik az eddig pompásan virító rózsaszín árnyalat, és egy sötétebb kékes fekete veszi át a helyét.
Elena szemének sarkában egy kis könnycsepp kezd látszódni, de még mielőtt bárki is tudomást vehetne róla, megtörli a szemét és a tücsökversenyre próbál koncentrálni.
- Hajrá, Prücsök! - kiálltja, kezével fürgén hadonászva, hátha a tücske felbátorodik tőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Ászkíí | Gwency barátosnéja és Haru unokahugicája | The Tractor and the Rose
Szabó Lívia Lujza
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 29. 14:05 | Link

Gwen Laura Kimiko Jones

A klubhelyiségben összeszedelőzködtem és szépen-lassan elindultam, mert most kivételesen nem voltam késésben. Az Északi-toronyba igyekeztem Gwenhez a Lélek szobába. Odaértem.
Gwen még nem volt ott. Addig leültem az egyik fotelbe. Nagy spirituális energia volt jelen és az egész szobában főleg ez uralkodott. Egyébként egy nagyon barátságos kis helység volt. Minden fából volt. A zöld a barna és a fehér színek voltak többségben. Úgy éreztem kicsit fülledt a levegő úgyhogy kinyitottam az ablakot. Kellemes lágy, meleg szellő fújdogált.
Úgy éreztem ez a tökéletes nyugalom. Gondoltam ameddig Gwen nem jön addig írom a Szellemnaplót. Ebbe azokat a dolgokat írom amiket tudok, és utánanéztem a kísértetekről.
Nagy lidércnyomás tört rám amikor megtudtam, hogy ki az a szellem akit a Kísértetházban láttunk. A több mint 100 éve halott mágiaügyi miniszter, Faris Spavin. Aki a hírek szerint Bagolyfalván van eltemetve. Majd meg kell néznem a sírt. Remélem Gwen is velem tart majd a kalandra. A nagy írogatás közepedte megjött Gwen is. Leült mellém. Nézte, hogy mit írok, majd halkan odasúgtam neki: -Megtudtam ki az a szellem akit a Kísértetházban láttunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. március 29. 14:41 | Link

Szabó Lívia Lujza

Jó egy kicsit kijönni a szobámból. Tankönyvvel, pergamennel, pennával, egy kis tintával és a pálcámmal elindulok keresni egy nyugodt helyet ahol tanulhatok. S vizsgáim szörnyűek lettek és végre rávettem magamat, hogy tanuljak. Elindulok az Északi Toronyba mert hallottam ott egy nyugodt helyről ahol lehet tanulni. Gyorsan odaérek majd benyitok. Amint belépek a kék falak átváltoznak rózsaszínre. Hallottam, hogy az ember kedve szerint váltogatja a színeit de eddig nem hittem el. A szoba nem nagy de mégis otthonos. A bézs színű kanapé megy mindenhez, a párnák négyféle színben pompáznak és illenek a kanapéhoz. A velem szemben lévő ablak nyitva áll amin a friss levegő jön be. A redőny fel van húzva amin a nap sugarai jönnek be. A kanapán egy másik ház tagja ül. Először nem ismertem meg a zöld sárkányt mert háttal ült nekem de mikor leültem odakiáltott nekem. Odaköszöntem a barátnőmnek Líviának. A szellemes kaland óta nem találkoztunk. A szemében fény csillan  amiből arra következtetek, hogy rájött ki a szellem és készül valamire.
-Megtudtam ki az a szellem akit a Kísértetházban láttunk - súgja oda nekem. Nem tudom miért suttog mert csak mi voltunk bent.
- Tényleg? Ki? - kérdeztem. Engem is érdekel kinek volt a szelleme.
 
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Szabó Lívia Lujza
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 29. 15:00 | Link

Gwen Laura Kimiko Jones

-Faris Spavin-é. A régi mágiaügyi miniszteré. Azt mondják, hogy Bagolyfalván van a sírja. Ma este elmegyünk a temetőbe és megnézzük a sírt? -kérdeztem fellelkesülten.
Megkérdeztem tőle, hogy milyenek lettek a vizsgái. Ő egy vállrándítással felelt. Ebból sejtettem, hogy nem valami jók. Biztos tanulnia kell. Megpróbáltam neki segíteni elővettem a könyveit, előkészítettem a pennát és a papiruszokat. Először a bájitaltan tankönyvét lapozgatta. Nekem is jó lesz nézegetnem néhány könyvet, hogy felkészüljek a jövőévi vizsgámra, bár tudom, hogy az még odébb van. Én is kezembe vettem egy könyvet és izgatottan olvastam. De az agyam még mindig Faris Spavin-on járt. Miért tette oda a büdisajtot? stb.
A szoba arculata megváltozott rózsaszínből élénkvörösre változott. Nem tudtam mitől lehetett ez, tálán azért mert fáztunk? Nem tudom. Becsuktam az ablakot. Ahogy megérintettem az ablakkilincset, a kezemre fájdalmas görcs jött rá. Rögtön elkaptam onnan és mutogattam Gwennek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Laura Kimiko Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2014. március 29. 15:35 | Link

Szabó Lívia Lujza

Elmondta, hogy a régi Mágiaügyi Miniszter az akit itt Bagolyfalván temettek el. Elkezdett kérlelni, hogy este újra szökjünk ki a sírjához. Kis nyüstölés után belemegyek  aminek nagyon örül. Egy kicsit azért parázok a temetőben éjszaka. Pár mondatot váltunk aztán tanulni kezdek. Mivel Bájitaltanból és a Gyógynövénytanból buktam meg ezeket veszem elő. Kinyitom a tintásüvegem és belemártom a pennámat majd elkezdtem körmölni a pergamenre. Nem dolgozatot írok hanem jegyzetelek. Hallom ahogy Lívia elkezd matatni mellettem majd elveszi az egyik könyvemet. Még nem kaptam meg a másodéves tanszereimet szóval az elsőst hoztam.
- Nekem már nem kellennek megkaphatod őket amíg nem jönnek meg a tieid - mondom neki mosolyogva. A szoba színe hirtelen megváltozik vérvörösre. Nem tudom miért de Lívia becsukta az ablakot.Lehet, hogy fázik. Még egy óráig tanulunk így csendben majd amikor már nem bírom tovább ledobom magam mellé a cuccaimat.Mielőtt elbúcsúztam volna tőle mondtam neki, hogy mikor, mit hozzon meg ilyenek. Nem akarok parancsolgatni de mégis én vagyok az idősebb.
- Tíz órakor találkozunk annál az ajtónál ahol beosontunk. Most megpróbálok nem késni de NE indulj el egyedül - kötöm ki a szabályaimat- Még nem ismersz támadó és védekező varázslatokat de azért hozd a pálcád mert ha engem lefegyvereznek akkor a tiédet próbálom meg használni.
Mondtam majd összeszedtem a dolgaimat és kisiettem, de előtte még elköszöntem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Szabó Lívia Lujza
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. március 29. 16:22 | Link

Gwen Laura Kimiko Jones

Ahogy Gwen elköszönt a hangján éreztem, hogy ismét egy izgalmas estének nézünk elébe. Elmondta, hogy miket hozzak, meg hogy ne menjek el nélküle. Én is elmentem vele a sarokig ahol szétváltunk. Ellőtte köszöntünk egymásnak: -Szia Gwen!
Most csak a "kirándulásra" fogok készülni egész délután. Még egyszer átnézem majd Faris Spavin életrajzát és a szellemekről tanultakat. Akkor aztán már nekivághatunk.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Rentai Bálint
Gyógyító, Végzett Hallgató, Végzett Diák, Iskolai dolgozó


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 433
Összes hsz: 14195
Írta: 2014. március 31. 20:21 | Link

Omboczi Sára

Kell egy nyugodt hely, ahol megírhatok úgy egy tucat levelet. Egyet anyának, egyet apának. egyet Virágnak, egyet Boginak. És ez még csak a családom. De megígértem a koreai barátaimnak is, hogy adok magamról életjelet, amint "beilleszkedtem". Nos, hogy mennyire illeszkedtem be, azt még nem tudom. De találkoztam pár emberrel, és még élek, ráadásul, nem is érzem magam rosszul. Nem is tudom, miért tartottam én ettől a sulitól. Talán mert új, ismeretlen, és nem olyan, mint amihez szokva vagyok. Persze, még most sem szoktam meg, de úgy érzem, ezzel egyáltalán nem lesz gond.
Csak azzal, hogy kiigazodjak a szárnyakon, folyosókon emeleteken. Vajon meg lehet ezt szokni? Elkezdtem amúgy rajzolni egy térképet, amin bejelölöm mi hol van, hogy aztán szabad perceimben memorizáljam, és könnyedén eltaláljak bárhova, de még közel sem jártam mindenhol. Most pedig kéne egy helyiség, ami üres, kényelmes, fényes, és szép a kilátás... szóval torony. Ez egyértelmű volt, a kezdetektől, most pedig, hogy megmásztam nem tudom hány száz lépcsőt, már csak az érdekel, hogy leülhessek. De nem... A bagolyház, a sok huhogó miatt nem az igazi, aztán meg mindenhol termek, meg tanári szobák... Vajon ők hogy tudnak mindennap ide feljönni? Biztos van egy rövidebb út. Jó persze, nem olyan vészes, meg lehet szokni, csak... Huh. Végre egy üres szoba. Szép világos kék falak, csend és nyugalom. Kanapé. Megjöttem!
Nem is gondolkodom tovább, egyszerűen bevetem magam, a kanapéhoz sétálok, lerúgom a cipőimet, és elfekszem. Papírt, és golyóstollat veszek elő, előbb a családnak tudom le a leveleket, aztán jöhetnek majd a varázsló-boszorkány barátok. Rögtön neki is állok, és az első levéllel Virágnak néhány perc alatt végzek. Az utána következővel azonban megakadok a köszönés után és a számhoz kezdem ütögetni a tollat, miközben agyalok, mit is írhatnék anyámnak.
- Tök mindegy, mit írok neked! Így is, úgy is, aggódni fogsz! De könyörgöm Anya, már 18 vagyok!!! - bár a papír nem ért, de nekem kifejezetten jól esik, most vele veszekedni. Furcsa mód, hogy halk zene kezd szólni, én pedig lehunyom a szemem, és fészkelődök kicsit, hogy még kényelmesebben elhelyezkedjem. A levél rá ér... előbb kicsit pihenek...
Utoljára módosította:Rentai Bálint, 2014. március 31. 20:25 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. március 31. 21:06 | Link

Rentai Bálint

Sára a szokásos nyugodt járkálását csinálta a kastélyban. Szeretett volna egy kedves kis helyet, ahova mindig eljöhet pihenni. A vázlatfüzete és a ceruzái helyett azonban most a fényképezőgépét vitte magával. Szeretett volna pár szép fotót csinálni, ha már rajzoláshoz nem talált megfelelő helyet. Éppen az arcához emelte a gépet, úgy nézte a folyosót. Így menetelve egészen más volt a világ, varázslatos. A lába elé ugyan nem nézett, de elesni nem esett el, nem volt béna. A kontyából kilógó, hullámos tincsek csak úgy szálltak körülötte, amikor oldalra is fordította a fejét. Mintha egészen máshol járt volna.
Azonban ebben az álmodozásban nem sokáig tudott elmerülni. Nézte az objektíven keresztül, ahogy szépen egymás után rakja a lábacskáit, amikor hirtelen kiabálás szűrődött ki az egyik szobából. Egy ideig állt, az ajtóra emelte tekintetét, majd felé és fordult. Csendben hallgatott, de semmi újabb kiabálás. Az előzőnek csak a lényegét vette ki, mintha valami családi dráma lenne. De nem, végül nem válaszol senki. Valaki magában beszél? Sára érdeklődően felvonja a szemöldökét.
Óvatosan nyit be a szobába, ahonnan halk zene szól, majd csendesen csukja be maga mögött az ajtót. Csak egy fiú van bent, aki éppen elfeküdt a kanapén. Körbetekintett a szobában, felcsillantak zöld szemei. Nagyon szép szoba, kellemes, nyugodt. Ezt még meg fogja látogatni, hátha itt tud majd nyugodtan alkotni. Már éppen ideje lenne, a támogatói és megrendelői kezdenek lázadozni, Sárát akarják, a művészetét. De egyelőre fényképész-módban van.
Közelebb sétál Bálinthoz, csendben leguggol mellé. Az arcához emeli a fényképezőt, állít az objektíven, hogy szép, éles közeli képet tudjon csinálni róla. Az arca, nagyon békés volt és nyugodt, a szempillái, a bőre színe. Tetszett Sárának ez a részlet, így katt-katt, képeket csinált róla sutyiban, olyanokat, amilyeneket ő szeretne. Ámulva nézte, milyen jól fog majd ez kinézni fotópapíron, közben kicsit még közelebb hajolt és a fényképező fölött nézte zöldjeivel Bálintot.
Egy kukkolónak érezte magát, de lekapni a pillanatot... abszolút megérte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
Gyógyító, Végzett Hallgató, Végzett Diák, Iskolai dolgozó


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 433
Összes hsz: 14195
Írta: 2014. április 1. 19:55 | Link

Ombozi Sára - Boczi lány *-*

A zene egészen megnyugtat. Az jut eszembe, hogy a nagyiéknak tetszene ez a szoba, főleg, ha máskor is játszik ilyen zenét. Bár lehet inkább azon kéne aggódnom, hogy miért is kezd egy szoba, csak úgy, zenét játszani, de jól érzem magam, és nem tartok attól, hogy bármi veszély leselkedne rám. Pont emiatt, nyugodtan dőlök hátra, és hunyom le a szemem.
A gondolataimba merülök, és száz meg száz levelet fogalmazok meg magamban, tudva, hogy egyik sem az igazi, és hogy valószínűleg anyának csak néhány sort fogok írni, nem oldalakat, mint Virágnak. Elhatározom, hogy Boginak a hangul abc-t írom le, hadd örüljön, hogy "rajzolhat". Bár amilyen kis okos, úgyis tudni fogja, hogy azok nem vonalak... Mindegy is.
Visszatérnék gondolatban megint anya leveléhez, de ekkor valami megzavar a gondolkodásban. Egy fényképezőgép. Kattan, s bár szerencsére kikapcsolta a vakut az illető, azért még nem szép tőle, hogy engedély nélkül fotóz. Igaz, csukott szemmel nem látom, hogy valóban én vagyok-e az "áldozat", de ugyan ki más lenne? Igaz a termet is fényképezhetné... csak abban nem sok érdekes van. Nekem legalábbis, leszámítva, hogy hangulatosan van berendezve és olyan nyugodt. Volt.
Kinyitom az egyik szemem, hogy óvatosan szemügyre vegyem azt, aki megzavar. De először csak a fényképező gépet látom, amit a szeme elé tart. Aztán jövök rá, hogy melyik oldalról fotóz, és muszáj megszólalnom.
- A másik profilom előnyösebb - De közben már fel is ülök. Tudom, hogy az apró "pötty" a szemem alatt, nem tesz előnytelenné, de nekem akkor sem tetszik, mondhat bárki bármit, soha nem fogom szeretni. Főleg mert Virág Pötyinek csúfol miatt, bár ő meg van győződve róla, hogy ez egy kedves név... Még szerencse, hogy itt senki nem tud róla, hogy van egy húgom, aki beceneveket ad nekem. - Milyen géped van?
Az enyém még a bőröndömben pihen, de ha már felfedeztem minden zugot én is neki állok majd újra fotózgatni. Amúgy meg, lehet nem ártott volna bemutatkozni... De az is igaz, hogy ő sem azzal kezdte, hogy lefotózhat-e. Akkor meg... kvittek vagyunk, nem?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 2. 20:09 | Link

Rentai Bálint

Sára nyugodtan fényképezget, egészen addig, amíg a fiú fel nem pillant rá. Akkor a fényképező fölött átpillant. Zöld tekintetével nézi őt, egész közelről. Sóhajtott egyet, hiszen amint visszanézett, elveszett a pillanat varázsa. Hiszen Bálint már tudta, hogy fotózzák, így pedig nem ártatlan, nyugodt, természetes. Felveszi a jelleme azt a görcsös kis finomságot, ami szinte minden képen ott van. Sára nagyon nehezen bírja elviselni a beállított képeket, amikor az embereken látszik, hogy akaratlagosan állítják meg a pillanatot. Amikor pózolnak, az pedig a halála. Akármilyen népszerű is a fényképezésnek ezen ága, egész távol áll tőle. Minden képe természetes, elkapott pillanat, valós, érzelmekkel teli. Az élet, maga. Amiben élünk, semmi beállítás, semmi restauráció, semmi cicoma. Fintorog egyet, amikor Bálint a rossz profiljáról beszél.
- Ugyan már... amúgy is elmúlt a varázs. Nagyon békésen pihentél, látszott, hogy elgondolkodsz. Majd kapsz egyet a kedvencemből.
Rámosolygott, miközben a már leengedett fényképezőt megemelte és kicsit megforgatta, hogy értse, mire gondol. Ha már nem akart többet fényképezni, kimászott Bálint személyes teréből, kicsit távolabb guggolt tőle. Körbenézett a teremben és ismét mosoly szaladt az arcára. Igen, ezt a hangulatot kereste, ez volt az a hely, amire annyira várt. Nagyon sok helyet tűvé tett a kastélyban, hátha talál valami igazán nyugodt sarkot. Ha valami, hát ez az volt! Magában örömködött is, miközben a gépét nézte, ahogy a fiú a kérdését feltette.
- Igazából több van. Ez CanonEOS 600D, meg van egy csomó lencsém is. De ez az egyik kedvencem. - Mosolyodott el féloldalasan, majd újra Bálintra emelte tekintetét. - Te is szoktál fényképezni? Szereted?
Ez után a kérdés után lelkesen pislogott a fiúra. Nem gondolta, hogy ebben a suliban túl sok művészlélek van, hiszen nem konkrétan erre szakosodott. De ha valami, hát a művészet, a fényképezés, a festés igazán izgalomba tudták hozni. Kihoztak belőle egy különös, kissé gyermeki ént, aki rajong mindezekért. És ha mástól nem is, ettől igazi szómenést tudott kapni. Bálint jobban teszi, ha okosan válaszol erre a kérdésre.
- Ja, amúgy Sára vagyok, Ombozi Sára, örülök, hogy összefutottunk. - Biccentett aprót a fejével, majd felállt és egy másik ülőalkalmatosságon foglalt helyet, hogy végleg kimásszon a levitás fiú arcából.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
Gyógyító, Végzett Hallgató, Végzett Diák, Iskolai dolgozó


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 433
Összes hsz: 14195
Írta: 2014. április 4. 23:14 | Link

Boczi lány *-*

Van olyan ember, aki szereti ha fotózzák? Nyilván a modellek. De rajtuk kívül? Szerintem nincs. Vagy ha igen, az nagyon ritka. Én pedig nem tartozom közéjük. Átlagos vagyok, és bár tudom, hogy milyen jó lehet egy elkapott pillanat, mégis zavar, hogy a tudtom az engedélyem nélkül lencsevégre kaptak. Talán ezért is reagálok úgy ahogy, bár próbálom viccesre venni... A hangsúlyozásom nem lehet túl jó, mert nem viccnek veszi. Mondjuk, az is lehet, hogy egyszerűen nem érti a tréfát, mert annyira fontos neki a fotózás.
- Ha ezen múlik visszafekszem, adj 10 percet és aludni fogok mint a tej! - legalábbis megpróbálom. Szerintem nem okozna gondot az alvás. Az egyik kedvenc elfoglaltságom, ha éppen nincs jobb dolgom, és nem, nem zavar ha néznek közbe. A fél életem úgy telt, hogy éjjel-nappal szemmel voltam tartva, szóval meg sem kottyan.
- De mindegyikből kérek. Ha már én vagyok rajtuk, ez a minimum.
Jelentem ki határozottan és remélem belemegy. Különben kénytelen leszek elkobozni a gépét, és szépen kitörölni a képeket. De egyelőre nem teszem, várok mi lesz a válasz, és tovább kíváncsiskodom. Figyelek és bólintok, nagyon nem tudok hozzászólni. Nem csilingelnek a harangok a név hallatán, de ez sem jelent semmit. Ha akkoriban jelent meg, mikor Koreában éltünk, akkor simán összefuthattam vele, csak éppenséggel más néven.
- Néha... próbálkozom vele... amolyan hobbi szinten - megvonom a vállam. Bár többek szerint van hozzá érzékem, én nem érzem különösebben érdekesnek, vagy kiemelkedőnek, amit eddig fényképeztem. Inkább csak azért csinálom, mert nekem jelent valamit az adott pillanat. - de én a régebbi gépeket kedvelem... Fekete-fehér filmmel...
Mosolyra húzom én is a számat. Nekem a fekete-fehér képek néha többet mutatnak mint a színesek. Sokan nem értenek meg, de nem is érdekel a véleményük. Elvégre én ezt csak a magam szórakoztatására csinálom. Na meg, hogy dokumentáljak eseményeket az otthoniaknak.
- Bálint. Rentai Bálint - biccentek én is, és felhúzom a lábam a kanapéra, ahogy felé fordulok. - Futásnak éppen nem nevezném, de részemről a szerencse.
Kötekedek már megint. Rossz szokás. De nem tudok róla leszokni. Majd ha egyszer megátkoznak érte, talán abbahagyom. Előbb viszont biztos nem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 4. 23:41 | Link

Bálint

- Nem, ne fáradj, ezek jók lettek, hidd el. - Mosolygott tovább a fiúra, amúgy sem akarta, hogy itt húzza a lóbőrt. Túl pörgős lány volt ahhoz, hogy egész nap itt gubbasszon Bálint mellett és próbálja tökéletesen megörökíteni az alvását. Ahogy emlékezett a fotón gyönyörű fényviszonyok voltak, a porszemek a háttérben homályosan szálldostak a beszűrődő fényben. Senki nem fogja konkrétan Bálintot nézni.
- Öhm... nem. - Szögezte le, amikor a fiú az összes képből kért és kissé furán nézett rá. - Majd a legjobból kapsz, a többit nem mutogatom senkinek, neked se.
Mondata közben elvigyorodott és egy apró bólintással nyomatékosította szavait. Hiába, az olyan képek, amelyek nem tetszettek neki egy aprócska, mégis tértágító bűbájjal ellátott dobozkában pihentek, halmokban. A mutogatni valók, a jó képek pedig egytől egyig albumokba rendezve, dátumozva pihentek. Bár nem tudott ezeregy dolgot csinálni egyszerre, így nem jutott ideje minden héten fotózni, azért az idő során egész sok kép gyűlt össze.
Aztán felcsillannak zöld szemei, amikor Bálint a fotózásról mesél, ő pedig lelkesen pillant fel rá. Figyel, amíg mesél, bár kicsit sután teszi. Fura neki a fiú összeszedetlensége, más emberekhez van szokva.
- Én is nagyon szeretem a fekete-fehér képeket, egészen megváltoztatják a hangulatot, a jelentést, a mélységet. Mégis, amikor a valóságot szeretném visszaadni, pont emiatt nem szeretem használni. Bocsánat, a képekben természetesség-valóság-realitás mániás vagyok, az agyam mindig ekörül forog.
Nevetgél kicsit magán, egyik ujját megemelve köröket rajzol a halántékánál. Bálint nem gondolta át alaposan a válaszát, hiszen Sára nem szokott rengeteget beszélni egyszerre, igazából lelkes sem szokott igazán lenni. Ennek ellenére, ha a művészetről volt szó, fotózásról vagy festésről, mindig elragadta a hév. Most még vissza is fogta magát, nem volt gyerekes, nem ugrándozott ülés közben.
- Fejezd be az akadékoskodást, nem szeretem.
Sáránál így működtek a dolgok. Ha valami nem tetszett neki, megmondta az illetőnek, hogy hagyja abba. Általában hallgattak is rá, hiszen ez a mondat egy burkolt figyelmeztetés is volt, hogy ha nem hagyja abba, azzal viszont felbosszantja. A bosszantás pedig komoly szankciókkal jár együtt, ezt pedig a legtöbben nem szeretik megtapasztalni.
Most, hogy leült és kicsit visszatért a fényképezésből a valódi világban, körbenézett a szobában és érzékei életre keltek. Kellemes zene szólt, puha párnák és furcsán ismerős, kellemes illatok. Vett egy mély levegőt. Mintha amikor bejött volna, más lett volna az atmoszféra. Most sokkal inkább az ő szája íze szerint alakult, sőt... még a falak színe is más volt. Ámulva néz körbe, zöld szemei csillognak.
- Hé, Bálint, te tudod mi ez a hely? Én már most imádom. - Állapította meg, miközben elmosolyodva nézte az egyik vicces alakú párnát, puhának tűnt, szóval felvette és megigazgatta.
- Jézusom, ez hihetetlenül puha! - Tipikusan abból az anyagból volt, ami egyszerűen bizsergeti, csiklandozza az ember bőrét és lehetetlen megállni, hogy hozzá ne érjünk. Sára kezecskéit a finom szőrmére csúsztatta, majd arcához emelte, hogy ott is érezhesse a puhaságát. - Nézd meg te is. - Jutott eszébe a következő pillanatban egy jó ötlet, amikor is lerakta a fényképezőjét és egy gyors mozdulattal Bálint arcához vágta a párnát. Persze kizárólag azért, hogy érezze a puhaságát. Naná. Minden esetre Sára vigyorogva várta, a másik mit szól hozzá.
Utoljára módosította:Ombozi Sára, 2014. április 4. 23:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja
Rentai Bálint
Gyógyító, Végzett Hallgató, Végzett Diák, Iskolai dolgozó


Gyógyító || Vattacukorúrfi
offline
RPG hsz: 433
Összes hsz: 14195
Írta: 2014. április 5. 10:59 | Link

Boczi

- Egy percig sem kételkedtem, csak úgy tűnt többet szeretnél... - belőlem, de ezt csak magamban fűzöm hozzá. Nem tudom mi van velem, biztos a tavasz hozza ki a "rosszabbik" felemet. Vagy csak a szimpla tény, hogy Koreában fiú iskolába jártam, és hirtelen sok a lány körülöttem. De hazudnék, ha azt mondanám nem élvezem. Viszont attól tartok, hogy az egomnak ez árt. Jobb is, hogy beszélgetni kezdünk, különben nagyon elbíznám magam.
- Ez esetben fel kell jelentselek a személyiségi jogaim megsértése miatt - mert ugye az engedélyem nélkül készített rólam fotót, és ugyan miért kéne elhinnem, hogy nem mutatja meg senkinek sem? Bár nem vagyok híres, attól még... Na jó, tudom, hogy semmilyen következménye nincsen, de ki tudja hány képet készített, és csak egyet kapok? Ez nem üzlet. De legalább van közös témánk. Igaz, érdemben nem tudok hozzászólni. Egyszerűen nem találom rá a megfelelő szavakat... Lehetséges, hogy az ember néhány év alatt elfelejtsen magyarul? Remélem azért visszajönnek majd a dolgok. Ő viszont, pontosan tudja és sorolja is, amit én képtelen lettem volna megfogalmazni. Bólogatok is, mert igen, pontosan erre gondoltam, más hangulat, más jelentés, más mélység. Nekem ezekre van szükségem, meg arra hogy a fantáziám szabadon szárnyalhasson.
- Nem vagyunk egyformák... - állapítom meg egyszerűen. Igaz nekem a reaálitás fogalma valamikor akkor szűnt meg létezni, amikor megtudtam, hogy varázsló vagyok. Egészen addig az ilyesmi csak tündérmesének tűnt, erre jön egy levél, majd egy tanár az iskolából, és elmagyarázza, miről is van szó. Azóta a legvadabb dolgokról is képes vagyok elhinni, hogy létezik. Mint például Virág csillámpónijai... Sosem lehet tudni.
- Ne kérj olyat, amit nem tudok teljesíteni - válaszolom könnyedén, mert lássuk be, ha 18 év alatt nem tudtak erről elszoktatni, akkor nem ő fogja a világot megváltani. De persze szabad próbálkoznia. Én meg talán, megpróbálok a kedvében járni, de megígérni biztos nem fogom, hogy nem csinálom többet. Ez nekem csak úgy jön, magától, nem is gondolkodom rajta. Ilyen a természetem, vagy megszokja, vagy... vagy elmegy. Mert én voltam itt előbb.
- Valami mágikus szoba - állapítom meg, és ismét körbenézek, egész biztos, hogy nem ilyen volt, amikor bejöttem, bár még mindig tetszik, és most még valami kellemes illat is száll a levegőbe - olyan nyugis...
És így, hogy belemerülök ezekbe a gondolatokba, egészen váratlanul ér, hogy visítani kezd, s mire észbe kapok egy párna az arcomban landol, majd az ölembe esik. Reflexszerűen hunytam be a szemeimet, s csak az egyiket nyitom ki, a szemöldököm is felhúzom mellé, úgy kérdezem meg.
- Nem volt elég lapos az orrom? - mondom kissé megdörzsölve a nózimat. Nem mintha a párna veszélyt jelentetett volna, de ez egy vicc akar lenni. Amivel nem biztos, hogy kéne próbálkoznom. Inkább megfogom a párnát, és igazat kell adnom Sárának, ez valóban puha, bár engem ez annyira nem hoz lázba. Sokkal inkább a lehetőség, amit tartogat.
- Igen, valóban nagggggyyoooon puha - mondom miközben az arcomhoz emelem, majd lassan felállok, és közelebb is lépek hozzá - Biztos szeretnéd visszakapni...
De persze nem adom. Legalábbis nem a párnát. Azt kapja, amit én is kaptam tőle, egy párnát az arcába... A párna sarkát fogom, és amikor elég közel vagyok, "megütöm" vele, persze csak játékosan és csak is akkor ha hagyja. Jó lenne most egy kis párnacsata.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Faggató |Leghelyesebb Levitás '14 t/ny
Ombozi Sára
INAKTÍV


Soha el nem némuló Sára
offline
RPG hsz: 229
Összes hsz: 678
Írta: 2014. április 5. 18:16 | Link

Bálint

- Nem kell, elég lesz. - Bólintott Sára, majd amikor Bálint azzal fenyegetőzött, hogy feljelenti, először csak felemelte egyik szemöldökét, majd elnevette magát. Komolyan nevetségesnek találta ezt a fenyegetőzést. Majd pont ő ijed meg egy ilyentől? Látszik, hogy Bálint nem ismeri őt.
 - Csak tessék. Bizonyíték nélkül még ott is kinevetnek. - Vigyorgott szélesen a fiúra, fesztelenül. Nem érezte valósnak a fenyegetést, meg amúgy is, a ilyenről van szó, simán eltünteti a képeket, seperc alatt.
Amikor Bálint azt mondta, nem vagyunk egyformák, rámosolygott és megvonta a vállát. Igazat adott neki, a legbölcsebb dolog volt, amit most mondhatott. Valóban, ízlések és pofonok. Ő a realitással, színekkel szeretett dolgozni, Bálint pedig a fekete-fehér képekkel szerette kifejezni önmagát. Szerinte ezzel semmi gond nem volt, abszolút megértette.
Arra pedig, hogy nem tudja teljesíteni az akadékoskodási embargót, összevonta a szemöldökeit. Már miért is nem? Mindegy, nem akart folyamatosan kötekedni. Úgy döntött egyszerűen jó példát mutat a fiúnak ezzel és képes elengedni neki egy szót.
- Ó... nem mondod? - Kérdezte elvigyorodva, amikor Bálint mágikus szobát emlegetett. Égnek is emelte tekintetét. Ki sem találta volna, hogy mágia áll a háttérben. Amikor Bálint megkapja arcába a párnát és Sára meglátja az arckifejezését, jóízűen neveti el magát.
- Ne aggódj, tökéletes leszel, mire befejezem a szobrászkodást az arcodon. - Vigyorgott rá, de amikor a levitás felállt, hátradőlt a foteljában, hogy védekezhessen. Először azt hitte, a fiú nem akarja majd visszaadni neki a párnát. Ám hamar kiderül, hogy Bálint nem ilyen büntetésre gondolt a szemtelenség miatt.
Sára kicsit meglepődött, amikor a párnát az arcába kapta. Megilletődött, két kenyerével az arcához kapott, mintha fájna neki. Egy kis ideig várt, majd egy hirtelen mozdulattal állt fel és adott egy nagy taslit Bálintnak egy másik párnával. Nevetve indult meg a rohamra, folyamatosan ütögette őt, addig, amíg össze nem akadtak a lábai. Akkor pedig elvesztette az egyensúlyát, direkt nem a fotelba, hanem Bálintra zuhant. Sára kiütéssel győzött.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


WE'RE THE OMBOZIS
Aranyvérű Boszorkány Egylet tagja

Oldalak: « 1 [2] 3 4 ... 12 ... 18 19 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyÉszaki Torony