29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek: Nagy baj van, kérem, riadó! Halló, halló, már megint egy Évnyitó!
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyAlagsor

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 8 9 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Kiranella Amorden
INAKTÍV


Belle au bois dormant
offline
RPG hsz: 88
Összes hsz: 99
Írta: 2014. december 3. 21:58 | Link

  Dereknek

~ Na, nekünk lőttek... Szimat és Keksz most bajba kerül, az biztos.~
Fut át rajta a gondolat, mikor Derek elkezd hebegni. Igaz, most ő sem volt a toppon, hogy kivágja magát. Lázasan kezdi törni a fejét, hogy valahogyan mentse a helyzetet. Nagy örömére és meglepetésére barátja kihúzza magát és olyan méltóság teljesen vágja ki magát, mint egy igazi nemes Egyiptomi, még a nevekre is pontosan emlékszik ezúttal. Nehéz visszatartania a mosolygást a Nílus gyökeréből érkezett nemes modor hallatán, ami annyira nem illik a fiúhoz, ő is kihúzza magát és a lehető legméltóságteljesebben bólint az írnok felé, akit úgy tűnik, meggyőztek, mert hajlongva szólítja fel őket, hogy kövessék, és egyenesen Kleopátra elé vezeti őket. Gyorsan barátja fülébe súgja, miközben vonulnak a teremben.
- Ez ügyes volt, Szimat herceg.
Néz rá vigyorogva, de sokáig nem tud, mert az írnok bejelenti érkezésüket jó nagy hangon, amire szinte minden fej feléjük fordul. Kicsit zavarba jön, de elvileg ő most egy hercegnő, úgyhogy orrát igyekszik fent tartani és kecsesen kihúzva magát lépkedni, mintha ez lenne számára a világ legtermészetesebb dolga. A terem központi helyén elhelyezett asztal elé érnek, ahol Kleopátra feje feléjük fordul, és gyönyörű ívelt szeme végig néz rajtuk, amitől majdnem tátva marad a szája. Szeme sarkából vidáman pillant Derekre, majd egy szép meghajlást produkál a királynő felé, ha barátja nem követné a példáját, azonnal akkor elkapja a ruhája ujját, ha lehet észrevétlenül és magával húzza. A királynő nagylelkűen mosolyog és megjegyzi, hogy Kemszit nagyon megnőtt mióta utoljára látta nem is beszélve a jóképű és erős Szimut hercegről, akit alig ismer meg, majd egy kis kacsintással feléjük hívja őket, hogy velük tartsanak. Felemeli díszes uralkodói jelképét, egy hajlított bot szerű kék és arany színű jogart, és a nem messze tőle lévő asztalra mutat, aminél szabad hely van. Mosolyogva néz Derekre, miután köszönetüket kifejezve megint meghajol és gyorsan helyet foglal a finomságokkal megpakolt asztalnál. Ha Derek is leül akkor halkan odasúgja neki.
-Kleopátra hihetetlenül szép és nagyon kedves is volt, nem?
Utoljára módosította:Fandler Ágoston, 2014. december 14. 15:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Egerszegi Nina Viktória
INAKTÍV


félvéla legilimentor
offline
RPG hsz: 602
Összes hsz: 3841
Írta: 2014. december 16. 21:53 | Link


Fura újra látni mindezt. Szinte el sem hiszem, hogy milyen régen volt és milyen boldog voltam. Nem mondom, hogy gyors készülő lennék, de azon az estén kétszer annyi időt töltöttem a tükör előtt, finomítva mindenen, hogy aztán tökéletesen léphessek David elé. Annyira mélyről jött és olyan vágyakozó volt az érzés, ami hozzá húzott. Mintha egész életemben ezt az egy személyt kerestem volna és miután megtaláltam, foggal-körömmel ragaszkodnék. Összepréselem ajkaimat, ahogy felidézem a hangját, az érintését. Ebben az évszázadban is gyönyörű lennél. Csak ő tudott nekem valaha is ilyet mondani, azokkal a csillogó szemekkel, amikkel állandóan rám nézett. Egy pillanatra sem tűnt el az a kis plusz, amit mindig megtaláltam, amikor felém fordította tekintetét. Ha végigmért, ha beszélt, ha magához húzott, minden mindegy volt, ha csak egyszerűen figyelt, akkor is. A látóterében mozogtam, ő pedig figyelt és vigyázott rám.
De most egyszerűen csak áll és kimondja a világ legidegenebb mondatát, amit ebben a helyzetben mondhat. Csak nézek rá. Mihael elment. Ismét összepréselem ajkaimat, mert tudom, tisztában vagyok vele. És fáj. Nagyon fáj. Életem két legfontosabb személye közül az egyik lazán elment, még csak üzenetet sem hagyott. Nem akarom, hogy könny szökjön szemembe, így tekintetem lesiklik a levegőben megálló kezére, aztán vissza rá. Mit akarsz? Ez az egy kérdés kattog a fejemben szüntelenül, de mióta beállított hozzám este, azóta. El sem hiszem, hogy idáig jutottunk. Nagy nehezen nyelek egyet és a falnak döntve hátamat lecsúszom a padlóra, hogy térdemre fektessem fejem. Pánikroham minimalisztikus verzió.
- Először te hagytál el, aztán Mihael. Vicces nem igaz? - felnézek rá, szemem vádlón csillan meg. Megrázom fejem és elfordítom tekintetem, mert megjelenik a legfájdalmasabb jelenet: az Árnyas sétány, ahogy csak várjuk, mit lép a másik. David a csomagokkal, én a büszkeségemmel. Mindketten romokban. Nem szabadott volna hagynom, hogy elmenjen, de képtelen voltam tovább visszatartani. Elfáradtam és a szívem is elfáradt. Több megpróbáltatást nem élt volna túl. Úgy éreztem, az lesz a legjobb, ha mindketten keresünk mást magunknak, mert mi nem lehetünk boldogok. De mi van akkor, ha csak egymással lehetnénk boldogok? Nem tudom. Már ezt sem tudom. Csak annyi biztos, hogy megint itt vagyunk egymással szemben és a falak fel vannak húzva. Szeretném, ha megint le tudná dönteni. Szeretném. Bárcsak...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

David Bennett
INAKTÍV


Kinyírta a zenekart.
offline
RPG hsz: 344
Összes hsz: 1551
Írta: 2014. december 21. 17:24 | Link

Nini.


 A jelenet körülöttünk továbbra is pörög kegyetlenül, szünet nélkül. Egyetlen mondatom mindössze 2 szóból állt, amire a várt hisztérikus reakció elmaradt - nagy megdöbbenésemre. Inkább visszatámad, mire fejemet muszáj elfordítanom, hisz nem akarjuk, hogy Nina bármit is lásson, nemdebár?  
 Eközben mivel a fél szemem azért rajta tartottam szünet nélkül, volt lehetőségem megfigyelni a lecsúszását a földre, a falat segítségül hívva. Szarkasztikusan mondta a válaszát majd arcát finoman megrázva elfordította azt. Oldalról vizslattam a szépséges profilját, mely sziklaszilárdan üzenni akart valamit - csak azt nem tudtam eldönteni, hogy mi a csudát. Halkat sóhajtva kezeimbe temettem az arcom, majd ugyanezen mozdulattal hajamat hátrasimítva mégis leguggoltam elé. Lábszáramra ültem egy kicsit - pusztán azért, hogy még több erőt gyűjtsek magamnak - majd azokon felegyenesedve meleg tenyereim közé fogtam Nina bársonyosan puha arcát és még mielőtt bizonytalanul ajkaimat az övéhez érintettem volna, csak fürkésztem a szemeit. Fáj neki. Annyi mindenen ment keresztül, megannyi dolog hasogatja, marja és mérgezi belülről azt a csodálatos és hatalmas szívét, melyet bármikor hajlandó lett volna feláldozni értem. Oroszul halkan a bocsánatát kértem a hamarosan maguknak utat törő ajkaim nevében. Nem bírnak magukkal, ahogy én sem.
Utoljára módosította:Egerszegi Nina Viktória, 2014. december 21. 17:31 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Jake Sandder
INAKTÍV


Blöff | Bátty | Álom xD
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 166
Írta: 2015. január 15. 19:10 | Link

Cath

A bál még őt is eltudta varázsolni, de talán nem a dekoráció találta el így az ízlését. Lavia-val jól elvolt, főleg a csoki szökőkútnál, de figyelme minduntalan másra terelődött. Eleinte észre sem vette, de aztán elkezdte idegesíteni ez furcsa késztetés. Most még is itt van. Amennyire az elején jópofa ötletnek tűnt a terve, annyira kevésbé biztos most az ép eszűségében. Legszívesebben visszamondaná az egészet, inkább nem mondott volna semmit és hagyná az egészet a francba.
Mivel a bálon a nem akarta zavarni, főleg a hóhajú miatt, útközben kapta el és kért egy táncot a lánytól féloldalas mosollyal. Fehér öltönyében tiszta úriembernek érezte magát, hiszen a helyzet adott volt és a igenlő válasz olyan természetesnek hatott a lány szájából, mint az, hogy a plafonról hópelyhek szállingóznak alá anélkül, hogy az bárkit is zavarna.
Most persze más a helyzet. Ugyan a bál hangulata még ott lebeg a szeme előtt, de a megbeszélt folyosón ácsorogva sok mindennek van ideje felötölnie benne, hogy aztán bosszúsan elkergesse. Szorongásai viszont csak addig tartanak, míg Cath meg nem jelenik. Ha már korcsolyázni nem, de mást annál inkább tud.
Szokásos, féloldalas mosolya most csak a lánynak szól, mikor mellé ér.
- Kérlek csukd be a szemedet!
Még egy kendőt is szerzett időközben, hogy a meglepetés teljes legyen. Ha Cath engedi, finoman megköti a sálat, hogy ne lásson semmit, majd megfogja a kezét és finoman elkezdi húzni tovább a folyosón.
- Csak bízz bennem! - Sugallja a lánynak, s igyekszik a lehető legóvatosabban irányítani az ajtó felé.
Pár napja találta meg ezt a termet, s mikor az ötlet elsőként fogalmazódott meg a fejében, ki is próbálta. Sikeresen.
- Jó, itt vigyázz! - Mosolyodik el, s ez bizony a hangján is érezhető.
Mikor a megfelelő ajtó elé érnek, halkan lenyomja a kilincset.
- Küszöb! - Figyelmezteti a lányt, majd átvezeti az ajtón, lehetőleg minden esés nélkül. Ha Cath el is esne, ő biztosan elkapná.
- Jó. Most állj meg és várj egy kicsit.
Még mindig fogja Cath kezét, most inkább csak a lány biztonságérzete miatt, majd behunyja a szemét, hogy jobban tudjon koncentrálni. Mikor a következő pillanatban kinyitja a szemét, elégedetten néz körül.

Terem

Cath először valami halk zeneféleséget hallhat, majd Jake finoman lehúzza róla a kendőt.
- Szabad egy táncra?
Ő nem viccelt, mikor megkérdezte. Nagyon reméli, hogy a lány sem.
Utoljára módosította:Jake Sandder, 2015. január 15. 19:58 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
Írta: 2015. január 16. 21:18 | Link

{Gwen}
[Zárt] Éjjel, fél kettő felé.


Sötét van, hideg és minden olyan… más.
Nem lenne semmi baj, ha a lány a szobájában feküdne az ágyában arra várva, hogy az álommanók elérjék a buksiját és végre valahára megszabadulhatna aznapi gondolataitól. De a lány éppen azzal van elfoglalva, hogy a falnak támasztott háttal ül a földön és maga elé bámul, mintha semmire sem gondolna éppen. Pedig nagyon is sok mindenre gondol, épp az a baj, hogy nem tudja őket elrendezni, minden olyan gyorsan jön és még végig sem tudja gondolni őket, amikor jön egy újabb és egy új és így tovább.
Tappancsait felhúzza, háta jobban begörnyed, ahogy átkarolja a lábait. Állát sóhajtva a térdére fekteti, még jobban összehúzza magát és a szobában kizárólag a szuszogását lehet hallani. A nyaklánca az ölébe hull, de ez most nem tudja érdekelni. Zöld szemei végigfutnak a szobán, gerince mentén jeges borzongás fut keresztül, ahogy megpillantja a festőállványokat. Pislog párat, hogy felfogja a dolgokat és emlékeztesse magát, hogy hol is van most. Így rögtön nem ugrik be neki a hely, hogy hova került, az állványok azonban nagyon ismerősek neki. Összefonódott ujjai lassan szétválnak, fejét felemeli, ajkai lassan szétnyílnak. Hirtelen rájön, hogy hol is van, de a felismerés villámcsapásként éri, feje a falnak koppan és egy újabb sóhajtás kíséretében megrázza a fejét. Nem, nem akar itt lenni. Gyűlöli ezt a helyet, mindennél jobban és legszívesebben kitörölné az emlékeiből, de nem lehet.
Valaki belép a terembe.
A lány felkapja a fejét és az egyik állványhoz masírozó illetőben önmagát ismeri fel. Ugyanaz a vörös haj, a barna, ijedt szemek és a görbe testtartás, ami azért az idő múlásával elmúlt. Gerincferdülése sem lett. Ahogy ajkai újra szétnyílnak, ő lassan felkel a földről és közelebb lép fiatalabb énjéhez. Nem tudja, hogy hogy került ide, mindenesetre megélni borzasztóbb volt és talán, ha visszanézi a történteket, majd okul belőlük. Vagy nem. Fiatalabb énje az egyik üres állványhoz érve megáll, felkészül a festésre és pillanatokkal később már a vászonra viszi a festéket. Sosem tudott festeni, most még is úgy érzi, hogy sikerülni fog a kép. Márpedig sikerülnie kell.
Aztán az ajtó szinte berobban, mintha berúgták volna, egy tajtékzó férfi masírozik be rajta, a festőállvány előtt álló pedig egy sikoltással elejti az ecsetet, ami hangos koppanással ér földet. A lány elugrik az állványtól, ami most a terem másik felébe repül, ahogy a férfi eltaszítja az útból. Alíz ledöbbent arccal nézi a jelenetet, amit ő maga pár évvel ezelőtt átélt. Így nézni még is olyan más. Szétnyílt ajkaival, kitágult szemeivel és a mellkasa előtt összefont karjaival olyan látványt nyújt, mint egy megrémült őzgida, aki menten elrohan. A férfi üvöltözése erősödik, a lány a sarokba szorul, őzgida Alíz szemei elől pedig a könnyfátyol takarja a képet.
Aztán az ajtó újra kinyílik, de valaki olyan lép be rajta, aki nem illik ebbe a képbe. Egyáltalán nem…
Utoljára módosította:Szentesi Alíz Zsófia, 2015. január 16. 21:59 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. január 17. 13:14 | Link

Alíz
Ruha

Elege van már mindenből és mindenkiből. A sok iskolai elfoglaltság kifárasztja, és semmire sem marad ideje. Tudja, hogy Ő vállalta el mindet, de akkor nem hitte volna, hogy ennyi energiát és időt elesznek tőle. És most itt van ez az Edictum is, amiben interjút készítettek vele. Már az elején tudta, hogy nem kellene belemenni, de végül mégis igent mondott. A kérdések közepénél jött rá, hogy nemet kellett volna rávágnia, de akkor késő volt. Na, mindegy most nem is ez a lényeg. A kviddics edzések is sok idejét elveszik, főleg, amikor még egyedül is eddz, vagy pedig marad még egy fél órára és boldogítja Ádit. A fiú azt mondja, nem zavarja, de Gwen párszor megkérdezi még, hogy biztos nem-e baj. Ez mellé még valamilyen cikket is össze kéne dobni az újságba, nehogy kirúgják onnan. A mostani cikk nem a kedvence, azért szeret irkálni mindenfélét, és a legutóbb megjelent ajánlójára egy kicsit büszke is. Shayleennel is kéne valamikor találkozni, és kicsit javítani a dolgokon, vagy legalábbis megpróbálni. A múltkor is elmentek valahová, akkor máskor is megtörténhet, valamint lehet, hogy akkor sem veszekednének és tudnának váltani pár szót. De ez még messze van. Meg előbb mással kéne találkozni nem az unokatesóval. És ezek mellé még itt a költözés is, amit egy hülye elszólás miatt a többiek is megtudtak. Nem tudja, hogy lehetett ennyire... ennyire... nincs is rá jó szó. Majd valamikor februárban akarta bevallani Alízéknak, mert a következő hónap végén megy el, és, akkor talán nem lettek volna annyira szomorúak. Ez persze, nem igaz, csak a lelkiismeretének tett jobban, ami már nem is bír el több dolgot. Pedig utálja a hazugságot és a titkolózást, viszont most Ő ennek a csapdájába esett. Rájött, hogy sokkal könnyebb nem elmondani, és hallgatni róla, mint mindent bevallani.
A mai éjszakán is inkább kint csatangol a folyosókon, mintsem a barátnőinek a szemébe nézzen. Nem tud! Egyszerűen nem megy neki. Nem fél attól, hogy elkapják és megbüntetik, az már mindegy ebben az iskolában, hogy megcsinálja-e vagy sem. A Roxfortban sem fog takarodókor a halókörletében tartózkodni, ott is róni fogja a köröket az iskolában vagy a faluban. Nincs meghatározott útvonala, csak megy, oda, ahová a lába viszi. Ismeri már az egész helyet, legalábbis szerinte így van. Mikor már kezd kicsit fáradni az órák óta tartó séta miatt betér az első ajtó mögé, amit meglát. Nem nagyon foglalkozik vele, hogy mi van ott, esetleg veszélyes-e ilyenkor, csak benyit, és meglát egy ismerős személyt. Pont Alíz volt az egyik, akivel nem szeretett volna összefutni. Bárki jobb lett volna, de tényleg bárki, csak ne Ő. Kedveli a másikat, meg mindent megtenne érte, de a bűntudat miatt nem tud a másik szemébe nézni.
- Ha zavarok, elmegyek - mondja halkan, majd várja a másik válaszát. A háttér nem érdekli nagyon, meg sem nézte, hogy mi folyik itt, csak bejött és Alíz reakcióját figyelte mindvégig.

//Kérem a prefektusokat és a tanárokat, hogy ne mászkáljanak pont erre, szeretnénk elkapás nélkül játszani. ^^ Köszönjük! //
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
Írta: 2015. január 17. 14:22 | Link

{Gwen}
Éjjel, fél kettő felé.


Sosem értette, hogy aznap hogyan találtak rá. Elvégre senki sem követte, hangtalanul hagyta el a szobáját és ugyanolyan csendesen vágott át a nappalin, ahogy még senki, soha. De akkor hogyan jöttek rá, hogy kiszökött? Honnan tudták meg, hogy ide szokott feljárni, hogy átalakította a padlás egy részét és éjszakánként fest? Még így utólag nézve is zavaros neki a kép, a kérdéseire sosem kapott választ és nem is fog már. A lány csak csendben álldogál a fal mellett, könnyei fátyolként takarják előle a világot. Néha szipog egyet, de nem lehet hallani az üvöltözésben. Most nem is gondol arra, hogy a kastélyban van, és ezt meghallhatják, a szobát biztos ellátták valami bűbájjal, ami hangszigetelőként funkcionál. Nem igazán tud most erre gondolni, karjait jobban összeszorítja maga előtt és hallgatja a férfi üvöltését. A tudatáig nem jut el, hogy mit is vágott hozzá a fejéhez anno a nevelő, de biztos, hogy nem akarná felidézni. Most még is ez a kép villant be neki, így lassan rájön, hogy hol is van és hogy ki szorítja neki a falnak, miközben az illető öblös hangjától lassan az egész ház felébred.
Viszont nincs idő sokáig azon gondolkozni, hogy ki a férfi, hogy mit keres itt, mert az ajtó újra kinyílik. Alíz arra fordítja a fejét, könnyei egy pillanatra sem állnak el, hiába törölgeti most már őket az arcáról. Meglepődik az érkezetten, hiszen egyáltalán nem illik a visszaemlékezésbe. Most már emlékszik: a nevelő berontott, üvölteni kezdett, ő a falhoz szorult és végül az ember megverte. Nem nagyon, de éppen annyira, hogy még egy hét múlva is emlékezzen rá. Azóta nem járt többet a padláson, nem festett többet és senkinek nem beszélt a helyről. És most még is: a barátnője itt áll a szobában, őt nézi és furcsa, de nem vesz tudomást az üvöltő férfiről és a földre csúszott, ijedt őzgidáról. Nem tud mit mondani neki, a kérdésére sem válaszol, csak visszafordul az esemény felé. Lassan elindul fiatalabb énjéhez, aki most már sírni kezdett, hiszen az első ütés már elérte a fejét. Nem nyavalygott, hangtalanul tűrte a verést, még is látszott rajta, hogy mit érez. Alíz nem vesz tudomást a barátnőjéről, a titka kiderült és ha a lány még nem jött rá, hogy hol is vannak és mi történik, akkor majd rá fog. Nemsokára újabb megrázó dolgok történnek majd. Egyelőre viszont a lány a földön fekszik, a férfi pedig tovább üvölt vele. Az árva hirtelen megáll, lábai remegve összecsuklanak és a lány sírva a földre zuhan. Nem bírja ezt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. január 17. 15:47 | Link

Alíz

Amint megpillantja, a másikat még jobban elkomorodik. A feltett kérdésre nem felel semmit, de igazából Gwen nem is számít rá. Valahogy sejtette, hogy nem fog hozzászólni és inkább visszafordul az eseményhez, de azért egy bólintást elfogadott volna.
A háttérben történő dolgokat, csak azután fogja fel, hogy Alíz visszafordul a földön fekvő másikhoz. Az ott fekvő sír, egy ember pedig üvöltözik a háttérből. A mostani időszakot leszámítva Gwennek még soha nem kellett ilyet elviselni egyik családtagjától sem. Az unokanővérével való kapcsolatát leszámítva harmonikus családban élnek. bár most ez sem a régi a hülye ügyek miatt. De még most is jobb, mint, amit a szőke itt lát. Alíz nem sokat mesélt a múltjáról, de amennyit a családjáról hallott, mindig azt hitte, hogy szeretik őt és mindent megtennének érte. Viszont, ami elé tárul az az, hogy egy férfi kiabál vele.
- Ő az apukád? - kérdezi megrökönyödve a szőke. Még nem jött rá, hogy Alíz nem az igazi szüleivel lakik, hanem befogadták őt. Erről még nem mesélt a lányoknak, legalábbis Gwennek biztosan nem. A mostani körülményeket elnézve lehet, hogy most sem fog több dolgot megtudni, mint eddig, de, ha a vörös nem beszél, akkor megkeresi a családfáját. A keresztapjának biztos van egy, ami a magyar családokról szól, nem lesz nehéz. De az nem kicsit bántaná a szőkét, ha neki kéne kiderítenie, és nem a barátnője mondaná el. Tudj Ő, hogy hibát követett el, egy igen nagy hibát, amit, visszacsinálna, és mindenkinek egyenként mondaná el az első napon, de már nem lehet. És, ha Alíz igaz barátja, akkor ezt meg fogja tudni érteni és elfogadja, mert nem tudnak ellene tenni. Valamint még van másfél hónapjuk, amit együtt tud tölteni a barátaival. Ezt ki kell használni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
Írta: 2015. január 18. 11:43 | Link

{Gwen}
Éjjel, fél kettő felé.


Csendben áll a szobában arra várva, hogy a szobatársa végre kilépjen azon az ajtón és elfelejtse ezt az egész dolgot, amire eddig nem is figyelt. Csak hogy a lány nem igen akar kimenni, sőt, most már elkezdi bámulni a jelenetet, ami miatt Alíz könnyei újra a felszínre törnek és lefolynak a lány arcán, egyenesen a festékes padlóra csöppenve. Bár annak már amúgy is mindegy, hiszen a pacák már régen rászáradtak és ki tudja, talán fel sem lehetne róla mosni. Mindegy is, Alíz lábai közben felmondják a szolgálatot, sírva a földre zuhan, arcát kezeibe temeti, és csak zokog tovább. Nem képes uralkodni a könnyein, igaz, most nem is annyira akar, így hagyja, hogy hadd törjenek újra elő. Igazából nem akarja, hogy a szobatársa így lássa, de most már mindegy.
Aztán meghallja a kérdést.
Szipogva, szuszogva felnéz a lányra és megrázza a fejét. Nem, nem az apja. Még csak az kéne… Viszont ebből a kérdésből azt szűri le, hogy a lány nem jött rá, hogy hol is vannak most. De hát hogyan is jöhetett volna rá, még csak utalásokat sem tett arra soha, hogy őt örökbefogadták. Jól van, akkor itt az idő, hogy Alíz bevallja az igazságot. Akár mennyire is esik nehezére ez a dolog, tudnia kell róla a lánynak. És Elenának is. Egyikőjük sem tudja, hogy milyen előélete volt, de szerintem jogosan hallgatta el. A háttérben történő dolgok miatt.
- Ő egy nevelő. És most egy árvaházban vagyunk – szipogja a könnyeit törölgetve, miközben a sarkáról a földre ül. Nyaklánca eddig ide-oda himbálózott, most viszont az ujjai közé veszi és forgatni kezdi a hópelyhet. – Ez az egyetlen emlékem, ha úgy vesszük, az anyámról. Az igaziról. Nagyon régen láttam és biztos, hogy nem ismerném már fel.
Megvonja a vállát és újra letöröl egy könnyet az arcáról. Próbál megnyugodni azzal, hogy nagyokat sóhajt, de a háttérben zajló események miatt nem igazán tud. Lehunyja szemeit, a kép pedig változik. A festőállványok az üvöltöző férfival együtt eltűnnek, nem látszódik már az őzgida, a következő helyszín egy lila szoba. Méghozzá nem is akármilyen szoba, ez Alíz szobája. A nevelőszüleinél. Csend van és tulipánillat lengi be a szobát. Alíz végül lassan kinyitja a szemeit, hátát az ágynak dönti és pislogva néz fel a barátnőjére.
- Ez a szobám. A nevelőszüleimnél – ha a lány még nem jött rá a dologra, akkor a „nevelőszüleimnél” szó biztos ráébreszti arra, hogy mi is történt a lánnyal. Többet nem kíván erről beszélni, önszántából biztos nem. Talán a barátnőjének vannak kérdései, azt megérti, de csak akkor válaszol azokra, ha a lány is felfogta, hogy mi történik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. január 18. 12:39 | Link

Alíz

A választ figyelmesen várja, mert a vörös még nem beszélt a múltjáról. A legtöbb dolgot Ő is eltitkolta, mint Gwen, de azt nem tudja a szőke, hogy miért. Hiszen szerető családban lakik, testvére is van, és szeretik. A válasz csak félig lepi meg, mert annak örül, hogy nem Alíz apjáról van szó, de a nevelő szóra nem tud rögtön reagálni. Miért kellett Alíznak az? És a fontosabb, hogy miért járnak itt. Kell pár perc, míg a szőkének leesik a tantusz, miszerint a vörös árvaházban nevelkedett. De még így sem képes felfogni. A másik nem ismeri a szüleit, vagy csak nagyon régen találkozott velük. Mielőtt azonban kérdezhetné a dologról, jön a többi dologgal kapcsolatos magyarázkodás. Szóval, találkozott az édesanyjával és még emléke is van róla, méh, ha csak kis kori is. Ezt Gwen is meg tudja érteni, mert Ő is öt éves lehetett, mikor elveszítette azokat, akiket a legjobban szeretett, így nem is emlékszik sokra az arcukból.
- Át tudom érezni, hogy milyen, ha nem emlékszel rájuk - válaszolja együtt érzően. Kicsit közelebb lép a másikhoz, de nem tudja, hogy mit kéne csinálni. Nem szokta megvigasztalni az embereket, és megkockáztatandó, hogy ez az első eset, mikor valaki neki mondja el az ilyesfajta dolgait. Általában Gwent elkerül az együtt érzős témákkal, mert őt nem érdeklik, de ezek az emberek nem ismerik igazán. Bár az embereket kerüli, és bunkó velük, ha valakin látja, hogy nincs jól, annak próbál segíteni, legalábbis, ha tud. De nem könnyen megy a segítség neki a múltban történtek miatt. Viszont most itt van Alíz, aki itt sír, vagy majdnem elsírta magát. Gwen vesz egy nagy levegőt, majd közelebb lép a barátnőjéhez. Mielőtt még megszólalhatja ad neki egy ölelést, amitől Alíz nem kicsit lepődhet meg. Ugyanis a szőke nem szeret másokat ölelgetni, és magától még biztos nem volt ilyen megmozdulása.
A pár másodperces ölelést követően ismét hagyja beszélni a másikat, és megpillantja a szobáját. Mindig is is szerette az ilyen színösszeállításokat, de mos nem ez a fontos. A nevelőszülei szócskára csak egy aprót bólint, és szóra nyitja az ajkait.
- És azóta nem is kerestek az igazi szüleid? - kezdésnek ennyi talán elég is. Reméli, hogy nem sérti meg a kérdésekkel, valamint nem is bántja meg jobban. Nem szeretné, ha Alíz sírva fakadna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
Írta: 2015. január 18. 13:08 | Link

{Gwen}
Éjjel, fél kettő felé.


- Nem az, hogy nem emlékszem rájuk, csak… - elharapja a mondat végét és inkább a szemben lévő tévét kezdi el bámulni a falon. Igen, a szobája nagyon hasonlít egy mugli lány szobájához, aki úgy tizennyolc-tizenkilenc éves. Igaz, hogy a családja valamennyire gazdag – hát mi számít annak? – de még sem akart ilyen szobát. Neki megfelelt volna egy kis zug a padláson, vagy az egyik lépcsőfordulóban, de nem, ő akkor is saját szobát kap, hatalmas ággyal meg mindennel. Talán így akarták elfeledtetni vele az árvaházas éveket, de nem biztos. Mindenesetre most csak megvonja a vállát és a lány felé fordul.
- Apa meghalt, azt tudom. Anyám meg… nem igazán keresett, legalább is én nem tudok róla – újra megvonja a vállát és átkarolja felhúzott térdeit. Az ablak nyitva áll, kintről behallatszik egy bagoly huhogása és a januári szél néha meglengeti a fátyolfüggönyt. Igazából most lehetne elgondolkozni azon, hogy a barátnője mit mondott. Átérzi a helyzetét. De hogyan? Alíz nem igazán tudja, hogy a lányt sem a vér szerinti szülei nevelték, szóval a végén még kiderül, hogy a szobatársainak nem is azok a szüleik, akiket mondott? Talán mindhárom lányt örökbefogadták és… Na jó, ez fura.
- Szeretem a családom, de néha nagyon hiányzik az anyám. Mármint az igazi. És az a legrosszabb ebben az egész dologban, hogy nem tudom, hogy hol van. Hogy él-e még, meg ilyenek. De bízom benne, hogy értesülnék arról, ha már… tudod… ő… - nem fejezi be a mondatot, helyette révetegen bámul maga elé, miközben ujjai remegni kezdenek. Nagyot nyel és lassan visszapillant a barátnőjére. Meg kell mondania a másik dolgot is.
- Van még valami… - nehezére esik erről beszélni, de a lánynak most már erről is tudnia kell. Ha már a családjáról kiderült a dolog. Sóhajtva leszorítja remegő ujjait és próbál nem sírni. – Di… diszlexiás vagyok.
Hát ennyi volt, kinyögte, szegény most fellélegezhet. Most már csak a szobatársának kell jól reagálnia rá és akkor minden happy lesz! Fantasztikus éjszaka ez. Nevezzük a „legyünk őszinték” éjszakának.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gwen Jones
INAKTÍV


=^.^= Sóginéni
offline
RPG hsz: 589
Összes hsz: 12926
Írta: 2015. január 18. 17:41 | Link

Alíz

- Csak rég elhagytak, igaz? - kérdezi. Az ő szülei is már rég elmentek, és, ha a képek nem lennének, akkor csak az ijedt arcukra emlékezne.
Hirtelen nem tudja eldönteni, hogy melyiküknek a helyzete rosszabb? Ő, akinek meghaltak a szülei, vagy Alíznak, akit elhagytak. Nem ismeri a szülőket, de, hogy képesek ilyet tenni, bárkivel is. Biztos nem csak Alíz az, akit magára hagytak az iskolában, de a szülők miért csinálják ezt? A hallott információk miatt és a döbbentség miatt az nem jut az eszébe, hogy talán az anyagi helyzet, vagy, mert nem tudják felnevelni a gyereket. De ez most eszébe se jut.
- Még egy levelet sem hagyott? - kérdezi csodálkozva. Az évek alatt legalább annyit hagyhatott volna a vörösnek. Nem az Ő dolga, vagyis nem kéne belefolynia, de most úgy érzi, hogy rá is tartozik a dolog. A legjobb barátnőjéről van szó, és ez azért fontos. Még azt sem tudja, hogy az igazi anyja él-e. Vajon boszorkány a nő, vagy mugli? Ez azért nagyban befolyásolja a dolgokat Gwen szerint.
- Szeretnéd megkeresni? - kérdezi barátnőjét. Ha a lány igent mond, akkor majd keresnek egy könyvet, amiben a varázslócsaládok szerepelnek. És, ha mégsem azok, akkor nehezebb dolguk lesz, de Gwen nem adja fel.
Szöget üt a fejében az a gondolat, hogy talán neki is el kéne mondania a családjával kapcsolatos tudnivalókat. Ám ezt a gondolatot hamar elhessegeti, mert most nem róla van szó, inkább hagyja Alízt beszélni. A vörös úgyis több dolgot tud róla, mint fordítva (és, mint kéne). A szőke nem szereti, ha sokat tudnak róla.
- Vagyis nehezen megy az írás, és olvasás? - érdeklődi meg az információkat a betegségéről. Hallott már róla, meg a keresztanyja sok orvosi könyvet is olvasott. Bár egy picit sejtette, hogy Alízzal van valami, azért egy kis meglepettség kiül az arcára. Nem hitte volna, hogy ilyen probléma van a lánnyal.
Pár perc némaság után a másikra emeli a tekintetét. Muszáj megkérdeznie azt a dolgot, még, ha vita is lesz belőle. Reméli, hogy Alíz nem akad ki nagyon és nem kezdenek el kiabálni, mert azt még a holtak is meghallanád, de a prefektusok, vagy a tanárok előbb. Mindazonáltal fel kell tennie ezt a két kérdést.
- Tudsz róla? Haragszol? - csak ennyi jön ki a hangján, többet nem tud kérdezni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Másik Felem | Mesélőtárs | profi kviddicsjátékos
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. január 25. 19:58 | Link

Jake
A bál után egy kicsivel... Pirul

A bál maga öröm és bánat egyvelege volt a számomra, mivel tudtam hogy Dió ezután elfog utazni, ami azért egy kissé lelombozta a jókedvem, na meg az, hogy hozzámegy valaki máshoz, de ahogy szokták mondani, ilyen az én szerencsém. Viszont sokat tanultam a kapcsolatunkból és lehet mással van a fiú, attól még nem leszek vele rosszban, illetve haragudni sem fogok rá, hiszen náluk ez ilyen, nem tehet róla. A bál végeztével Diótól elbúcsúzva indultam vissza a körletem felé, ám nagy meglepetésemre elkapott Jake. Elsőre teljesen meglepett  kérdése, de végül egy mosollyal és egy könnyed igennel mentem bele a táncra való felkérésbe, habár ne igazán tudtam elképzelni, hogy hogyan is tervezte el ezt az egészet. Kíváncsi és izgatott voltam és ezek az érzések elmosták a bánatomat, vagyis egyenlőre kiölték belőlem, elillantak melegebb éghajlatokra. Megbeszéltük hol találkozunk, így viszonylag hamar ott kötöttem ki, ahol már várt. Na persze minden egyes lépéssel egy kicsit jobban izgultam, hiszen ötletem se volt, hogy most hogyan is lesz ez az egész, de azért lehettek sejtéseim ami miatt még izgalmasabb volt ez az egész... Odaérve a fiúhoz megajándékoztam egy mosollyal, hiszen a tőle jól megszokott féloldalas mosolyát villantja rám, amit korizás közben már megismerhettem. Nem tudom nem viszonozni a mosolyát ha így néz.... Mikor megkér rá, hogy hunyjam le a szemem nem habozok, megteszem. Azért bíztam már benne annyira, hogy ne tegyek meg ennyit a kedvéért, habár amikor beköti a szemem egy picit jobban meglepődök a kelleténél. Nos a helyzet váratlan fordulatot vett! Itt vagyok és a sötétben kutakodom, mivel nem tudom mégis mire kell a kendő.
- Hát Jake, most megleptél! - mondtam szórakozottan, mert annak ellenére, hogy be volt kötve a szemem egész kellemesen éreztem magam. Két okból is hagytam hogy vezessen a fiú. Az egyik az volt hogy amilyen balszerencsés vagyok nekimennék az első ajtófélfának, vagy falnak ami az utamba kerül, esetleg átesnék valamin. A második az volt, hogy ő tudta csak az utat. A bízz bennem megszólalására bólintottam egy aprót mosolyogva, hiszen abszolút bízom benne, hogy nem hagy elterülni a földön, ha már táncolni fogunk. Haladtunk előrefelé, ő pedig itt-ott szólt ha éppen át kellett lépni valamit, vagy vigyázni kellett, ami nagy segítségemre szolgált. Végül megálltunk én pedig hallgatóztam, hogy mit is csinálhat a fiú. Hamar rájöttem, hogy valami ajtót nyit ki, mivel halkan, de hallottam a kilincset lenyomódni. Beljebb sétáltunk és átsegített a küszöbön amit meg is említett közben, majd mikor megkért, akkor megálltam és vártam, hogy mégis mire készül. Kíváncsi voltam már nagyon hogy mégis miről lehet szó és hol vagyunk, de csak akkor jöttem rá hol is vagyunk, mikor megszólalt a zene. Teljesen biztos viszont csak akkor lettem, mikor levette a szememről a kendőt, én pedig pislogva kicsit a hirtelen fényviszonyok között megszemlélhettem a helyet.  Elmosolyodva pillantottam a fiúra és a kérdésére szinte rögtön válaszoltam.
- Igen, szabad! - teljesen meghatott azzal, hogy ennyi mindenre gondolt, hiszen a kendő miatt teljesen más volt az egész hangulata, mintha csak úgy simán idejöttünk volna. Már majdnem elrebegtem egy köszönetet, ám inkább megtartottam magamnak, már csak azért is, mert még csak most jöttünk ide és tudom, hogy ha rajta múlik, akkor felejthetetlen lesz a nap befejezése és nem sírva fogok ágyba keveredni. A fiút szemléltem, majd egyet gondolva egy apró, de mégis hálás puszit leheltem az arcának a bal oldalára, hogy kifejezzem mennyire is hálás vagyok neki és mennyire örülök a  hirtelen jött kérdésének.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Szentesi Alíz Zsófia
INAKTÍV


tulipánhercegnő
offline
RPG hsz: 230
Összes hsz: 1276
Zárás
Írta: 2015. február 7. 20:29
| Link

{Gwen}
Éjjel, fél kettő felé.


- Olyasmi. Talán. Nem tudom – kínosan felnevetve megvonja a vállát, majd rögtön ezután le is süti a szemét. Nem akar a barátnője szemébe nézni, nem tudna mit mondani neki. Apját nem is ismerte igazából, mert hát ki emlékszik az öt éves kora előtti időszakra? Senki. Kivéve, ha nem vagy időutazó, mert hát akkor egyértelműen vissza tudsz menni, feleleveníted, és na, értitek. Csak hogy itt most az a bökkenő, hogy azon kívül, hogy varázslók, egyikőjük sem időutazó, ezáltal kilőve az időutazás is.
- Passz. Az árvaháznak csak írt valami kis szösszenetet, hogy mi van velem, mit kell tudni rólam meg ilyenek, de én ilyesmit sosem kaptam. És nem is reménykedem, hogy majd a tizennyolcadik születésnapomon kiderül, hogy van egy egész vagyonuk, amit rám hagytak. Nem vagyok Harry Potter – röhögi el magát kínosan, miközben felnéz a lányra. Ahhoz képest, hogy nem akarta, hogy megtudja hogy bántak vele az úgymond első lakhelyén, most egész felszabadultan beszélget a barátnőjével. Hát jó, elvégre barátok, meg tudják beszélni a dolgokat, talán ilyesmiről a nevelőszüleivel még nem is beszélt. Mert oké, hogy ők nevelik meg minden – azért nevelőszülők -, de neki szüksége van egy olyan emberre, akivel olyan dolgokat is kibeszélhet, amit mondjuk még a vér szerinti anyjának sem mondana el. Mert mindig vannak olyan dolgok, amit vagy csak az egyikkel, vagy csak a másikkal lehet megbeszélni. Csak.
- Nem. Nem érdekel. Elhagyott, nem törődött velem és az sem érdekel, hogy miért tette. Az ő baja, ha tizenakárhány év után rájött, hogy szüksége van rám – komolyan néz maga elé és most érzi azt először igazán őszintén, hogy tényleg nincs szüksége az anyjára. Mert tényleg eldobta magától, lehet, hogy anyagi gondjai voltak, lehet, hogy más oka volt, de még is árvaházba dugta és még sem törődött vele. Még egy levelet sem hagyott. Semmit.
- Olyasmi – mosolyodik el halványan. Nem akar belemenni a dologba, a pszichológus meg az a három különböző orvos is furcsa szavakat használt a diszlexiájára, amiket hát nem jegyzett meg, mert hát hazaérve még a nevelőszülei is csak pislogtak, hogy mi van. Aztán mindenki szépen rájött, hogy mi van és kezdődhetett a depresszióba esés, a csendben a földön ülő gondolkodás és hasonlók. Végül mindenki szépen lassan felfogta, hogy mi is van a lánnyal és akkor kezdődött a „járassuk pszichológushoz, aztán majd sikerül neki feldolgoznia” dolog. Szóval visszavitték a kedves nénihez, aki nem is volt olyan kedves, furcsa szakszavakat használt és a legtöbbször nem is volt érthető az, amit mondani akart. Nem volt kedves.
- Tudok róla – biccent mosolyogva. Hogyne tudna! – Nem.
Továbbra is mosolyog, ezen mást nem lehet csinálni. A szeme melletti kis mosolyráncokkal pillant fel a lányra, majd lassan feltápászkodik és egy utolsó terepszemle után kisuhan az ajtón. Remélhetőleg a szöszivel a nyomában.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
William Steve Livingstone
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 16
Összes hsz: 762
Írta: 2015. február 7. 21:39 | Link

!!!Táboros játék!!!
Kérlek ne töröld, ne írj bele! Köszi: Táborszervezők
A játék megoldásához elég, ha csak elolvassátok a szöveget, nem muszáj hsz-ban reagálni, de tiltva sincs, ha van időtök, vagy kedvetek, miért ne? Cheesy



A terem ajtaján egy kis cetli található, amire a következő tanács van írva.
„Legyen elméd üres, hogy a terem is azzá váljon, és megtaláld, amit keresel. Ne gondolj sem királyokra, sem varázslókra, sem győzedelmes pillanatokra, sem elbukott csatákra.”
Éppen, hogy el tudtad olvasni az utolsó szót, amikor egy láthatatlan erő megragad és berepít a terembe. A fejedben még a szöveg kavarog, próbálod fölfogni, hogy mi a feladatod. Szóval ne gondoljak semmilyen csatára. Természetesen azonnal több csata is fölvillan az elmédben, és a szoba egyből megelevenedik. Egy régi vár előtt találod magad. Nagy harc dúl a védők, és a támadók között. Az idegen harcosok létrákat támasztanak a falaknak, és azon másznak föl, a védők pedig forró szurkot és vizet öntenek rájuk.
Pár percig csak a szádat tátod a monumentális csata láttán, majd eszedbe jut, hogy rossz úton jársz. – Nem csaták, nem muglik. – kiáltod, és azonnal változik a kép. Egy erdőben vagy, ahol egy zöld átok repül feléd. Egy pillanat csupán az egész, de ebben a pillanatban halálra rémülsz. Tudod, hogy mi közelít feléd, és azt is, hogy nincs előle menekülés. Reflexszerűen fordulsz hátra, de addigra az átok már át is suhant szellem testeden, hogy mellkason találja a veled szemben álló szemüveges fiút. A döbbenettől el is felejted, hogy ez csak egy emlék, és beletelik pár másodpercbe, mire újra a feladatodra tudsz koncentrálni.
- Ne gondoljak semmire! – ismétled magadnak behunyt szemmel. – Jobb lett volna, ha csak ennyi áll az üzenetben, nem több. Ne gondoljak semmire. – ismétled meg füstölögve. – Ha azt mondják, hogy ne gondoljak a rózsaszín elefántra, akkor biztosan a rózsaszín elefántra fogok gondolni. Jaj, ne, már megint valami másra gondolok, de csak nem volt semmilyen történelmi pillanat, ahol rózsaszínű elefántok lettek volna.
Óvatosan nyitod ki a szemed, várva egy csapat elefántot, de nem történik semmi. A terem üres, és makulátlanul tiszta. Alig fél méterre előtted pedig egy szépen kimunkált fatábla lebeg, amire a következő három szám van fölvésve. 5 6 9. Fölírod magadnak, és már ki is léptél a teremből.


Tovább a Boglyas térre
Tovább a Rúnaterembe
Tovább a Bagolyházba
Tovább a Kins & Kens-be
Utoljára módosította:William Steve Livingstone, 2015. február 10. 02:01
Hozzászólásai ebben a témában
Jake Sandder
INAKTÍV


Blöff | Bátty | Álom xD
offline
RPG hsz: 19
Összes hsz: 166
Írta: 2015. február 8. 21:59 | Link

Cath

Amióta meglátta azt a hóhajút Cath oldalán, annál jobban érdekelte, hogy ki is lehet az illető. Így mire a bál elkezdődött, már nagyjából ismerte a sztorit, s habár a fiút ezek után sem szívlelte túlságosan, Cath miatt tudta, hogy meg fogja tudni tenni ezeket a lépéseket.
A mosoly nem tűnik el a szája csücskéből, mikor a lány igent mond neki, bár a puszi váratlanul éri. Ezt azonban nem akarja elárulni a lánynak, így a lány apró kis mozdulatával együtt megfogja a derekát, majd a kezét és így, egyet hátralépve  bevezeti a táncba.
Jake igen jól tud táncolni, bár ezzel sohasem dicsekedett. Ez is egy olyan téma a számára, amit kevesekkel oszt meg. Még a húga se tudta rávenni, hogy mutasson neki valamit, pedig ő aztán eléri azt, amit egyszer már a fejébe vett.
Óvatosan, mégis lendületesen vezeti, s mikor megpörgeti, furcsa szorító érzés kerülgeti, ahogy elkapja Cath szikrázó kékjeit.
Annyi minden átfut ebben a pillanatban az agyán. Annyi elfelejtett sztori, lehetőség és végkimenetel, de tudja, hogy ezek közül itt és most egyik sem fog megvalósulni. Más híján, így megpróbál minden idegszálával magára a pillanatra koncentrálni, hogy mindezek ne látszódjanak rajta, hiszen így is mindig ezt csinálta.
A következő fordulatnál már nevet és végre eléri, hogy a pillanat szinte tökéletes legyen.
Utoljára módosította:Jake Sandder, 2015. február 8. 22:10 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. február 24. 00:04 | Link

Jake
A bál után egy kicsivel... Pirul

Teljesen Jake hatása alatt vagyok. Ez az egész.. a bekötött szem, az ide való vezetésem, majd a hely varázsa... Szinte könny szökik a szemembe ahogy csak belegondolok mennyire meghatott a dolog. Ezt kimutatva, hirtelen reakcióként pusziltam meg őt, habár az hogy derékon fog és táncba vezet szinte varázsba illő pillanat a számomra. Olyan akár egy mesebeli pillanat amire mindenki vágyik és én most megkaptam ezt a lehetőséget egy remek fiú társaságában. Jake igen jól tud táncolni, ami előny, hagyom hogy ő vezessen engem és nem próbálom én vezetni őt. A tánc maga még felemelőbbé teszi az érzést ami eddig is jelen volt. Egy kissé el is pirulok a gondolatra, hiszen úgy érzem magam mintha álmodnék és kedvem lenne könyörögni, hogy sose érjen véget ez az éj. Ahogy megpörgetett, ahogy a tekintetünk találkozott... Nagyot dobbant tőle a picike kis szívem, szinte árulónak éreztem. Szerettem volna megszólalni, de nem jöttek szavak az ajkamra, így hagytam had maradjon meg közöttünk a varázsa a pillanatnak. Ahogy egyre jobban belemelegedünk a táncba Jake is egyre jobb kedvre derül ami rám is kihat. Mosolyogva nézem őt, majd csatlakozom a nevetéshez. Remekül érzem magam, pedig tudom hogy most szomorúnak kellene lennem. Nem megy, ez a pillanat talán mindörökre megváltoztatja az egészet, ennek a varázsa... Végre találok szavakat, önkéntelenül buknak ki belőlem, de helytállóak és igazak.
- Köszönöm Jake... Mindent. - mondom keresve a tekintetét és ha sikerül akkor egy hálás mosollyal jutalmazom meg őt. Élvezem a forgolódást, a táncot és minden olyan tökéletesnek tűnik ekkor, mintha minden darabka a helyére került volna, én pedig egy boldog új fejezet részese lehetek. Legalábbis most így éreztem, de mélyen tudtam, hogy ez nem így lesz. Többet jelent számomra az ami most történik mint eddig bármi... Ilyen az első szerelem.
- Tudod... nem is hittem volna hogy ilyen remek táncos vagy! - mondom, de bóknak szánom. Próbálok vele beszédbe elegyedni, hiszen szeretnék annyi mindent megosztani vele, csak nem tudom hogyan kezdjem el...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cameron Wallace
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. július 15. 00:10 | Link



Puszta kíváncsiságból szerzett egy mágiatörténet tankönyvet még a délelőtt folyamán, hogy lássa, mi is az, amit itt tanítanak, hiszen nem árt felmérni, miről maradt le és miről tud többet esetleg. Igaz, bele se nézett a tájékoztatóba, amit kapott, hogy mit is fog tanulni majd, de valaki könyvét elemelte teljes lelki nyugalomban egy asztalról a tanulóban, a figyelmetlen tulajdonos meg így járt. Majd talán visszarakja, ha már kellőképpen átböngészte, addig viszont nem is kell álmodni róla. Fene se tudja, fog-e egyáltalán mágiatörit tanulni, de ha nem, annál jobb, ha igen, hát majd csak megkapja a kitűnőjét hivatalból. Persze, szakot is találomra választott, viselkedéselemzést, mert ott állt előtte, hogy mugli, és az már eleve felbőszíti az anyját kontextustól függetlenül, meg újságírást, mert amennyire Sárától hallotta, az érdekes, és annyira biztos magában, hogy teljességgel elképzelhetetlen, hogy ne szerepelne itt is, ott is ragyogóan. Lazán lapozgatja a könyvet, itt-ott beleolvas, és sikeresen nekisétál valakinek. Az illető viszont csak úgy, minden bocsánatkérés nélkül megy is tovább, és ez nem elég, de veszi a bátorságot, hogy csúnyán merjen ránézni, holott ő teljesen vétlen az egészben. Hogy is merik bármivel gyanúsítani? Úgy dönt, benyit inkább az első terembe, mielőtt még újabb hasonlóan pimasz és neveletlen kölykökkel hozná össze a véletlen. Dohogva nyomja le a legközelebb eső ajtó kilincsét, remélve, hogy tanterembe téved, de az üres terem is megteszi, ahová belép. Legalább nem poros, úgyhogy az ajtó mellett közvetlenül leül a földre, hátát a falnak veti és nekilát ismét a könyvnek. Itt-ott kiszemel egy-két bekezdést. Az ókori boszorkák megvoltak, egyből Merlin következik? Pff, a druidák hol maradnak. Csalódott arcot vágva lapoz tovább, hátha mégis talál róluk bármit, de mindössze egyetlen bekezdésecskét szánt rá valaki. Hirtelen haragra gerjedve a megbocsáthatatlan vétségen, hogy egy kelet-európai mágiatörténet tankönyvben Salem szerepel, viszont a druidákat éppen csak említik, földhöz is csapja a könyvet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 655
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. július 15. 10:11 | Link

Cameron Wallace


Kami öltözetét jelenleg egy tegerkék csőfarmer alkotta, amely tökéletesen követte vékony lábainak ívét, és az egyetlen díszítés rajta az a két kiszakított terület volt a térdénél, illetve a magasított szára. Nár azt nem igazán lehet díszítésnek nevezni, az csak ott van. Allját kénytelen volt felhajtani, ugyanis ez is, mint az összes többi, hosszabb volt a kelleténél, és mégsem hagyhatja, hogy ott lógjon a cipőjébe. Egy szürke ujjatlan tartozott felsőtestéhez, illetve a rávett, szintén szürke vékonyabb pulóver, amit néhány kiloccsantott tojás portréja díszített. Lábbelijeként egy fekete Vans szolgált. Bár még javában tartott a nyár, itt, a kőfalak között mégis csak hűvösebb volt, és bár Kami szerette a hűvös helyeket, jobban ragaszkodott a maga kis kényelmes melegjéhez. Ezért is szerette inkább a hűvösséget. Olyankor el tudta intézni magának a tökéletes hőmérsékletet, de egy kánikulában már nem tudodd hideget varázsolni maga köré.
Haját egy laza lófarokba kötötte még reggel, ami mostanra kilazult, a gumi lejjebb csúszott, és néhány tincs még ki is szabadult. Ám mindezt csupán annyival intézte el, hogy megszorította a fekete hajgumit, s kétfelé osztva a köteget húzta meg őket, így újra biztosan tudta a haját, még úgy is, hogy az rendezett összevisszaságban helyzkedett el fején.
 Már épp elhatározta, hogy beleolvas a Mágiatörténet könyvébe, mert már ezelőtt is szerette a muglitörténelmet, hát még a boszorkányok és varázslók történelme, az bizonyára sokkalta érdekesebb. Még ki is vonult a szobájából, egy erre kialakított terembe, mert a hálóban bizonyára nem tudna odafigyelni, az állatkáit piszkálná csak. Meg amúgy is, ágyban tanulni.. Hagyjuk már. Szóval az eset (amit most fogok kifejteni), részletre pontosan úgy történt, hogy letette az asztalra a könyvét, ám akkor eszébe jutott, hogy kéne nei egy lap, vagy füzet, vagy akármi, amire kiírhatja azt, ami tetszik neki. Meg akkor már egy penna is. Szóval otthagyta az ominózus könyvet, és visszaszaladt az említett ezközökért. És mikor betoppant, a könyvének már hűlt heje volt. Meglepetésében még a száját is eltátotta. Kinek kéne egy elsős történelemkönyv, már mégis?? Két eset lehetséges ebben a szorult helyzetben. Vagy ő kezd megőrülni, vagy valaki tényleg lenyúlta. Erőtelljesen kifújta a levegőt, majd sarkon fordulva az ajtóban, kicsit sem dühösen leráncigálta magáról a pulóvert- mivel ez egy izzasztó munka lesz-, és minden egyéb dologgal, ami nem szükséges neki a könyve felkutatásában, megindult az egyik folyósón csak úgy. Na majd meglátja az a mocsok kis tolvaj, akárki legyen is, hogy majd ő, úgy a fejére fog ejteni egy vasalót, hogy félévre rá is csengeni fog a füle.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2015. július 15. 11:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cameron Wallace
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. július 15. 13:51 | Link



A mocskos kis tolvaj egy centi híján üti a százhetvenet, mindjárt betölti a huszonkettőt és bár mindössze ötven kilót nyom, plusz-mínusz egyet, azt hiszi, hogy ő a világ közepe és neki aztán mindent szabad, többnyire büntetlenül. Ha kiderül az ellenkezője, azért hajlandó vállalni a felelősséget, de az esetek többségében továbbra is előbb cselekszik, mint gondolkodik, így került az említett könyv is hozzá. Ez nem is lenne akkora gond egyébként, ha képes lenne egy helyben maradni, de a mozgásigénye nem áll fordított arányban az évei számával. Gyereknek is hiperaktív volt, most meg még kevésbé bírja a helyhez kötöttséget, a számára céltalan ácsorgást. Fogva a könyvet, ami nem tulajdona, de ideiglenesen annak tekinti, elvégre mégsem szerepel benne senki neve, sétára indul már csak megszokásból is. Kisebb ütközés kell hozzá, hogy ráébredjen, hogy ez nem éppen a legjobb ötlet, mert nem tud egyszerre a könyvre is figyelni meg a lába elé is nézni, és más figyelmetlen egyedek nem veszik a fáradtságot, hogy szétnézzenek. Dohogva bevonul inkább az első üres terembe. Mindez viszont nem elég. Hogy ez a könyv is mekkora átverés már. Átfogó összefoglalás, azt mondja az alcím. A modern mágia korai atyjai igenis Merlin mellett a druidák, ne tessék elsumákolni a jelentőségüket és egyetlen bekezdésbe beletuszkolni említés szintjén, hogy léteztek és foglalkoztak mágiával. Chh. Milyen összecsapott munka ez már? Megy és megkérdezi a tanárt is a végén, hogy képzelte, hogy kihagyja őket minden nyomósabb indok nélkül? Még ha a kelet-európai mágiatörténetről szólna a könyv, nem is lenne panasza, itt csak nem voltak druidák, ahogy a keltákból se nagyon jutott ki errefelé tudtával, sámánokból sokkal inkább, de akkor meg nem kellene olyan nagy áhítattal emlegetni Merlint és olyan részletesen tárgyalni Salem-et. A végére már a könyv bánja, hogy ő ennyire komolyan veszi ezt az apróságot, hangosan csapja földhöz. Még szerencse, hogy egyébként nem sérül a kötet, de lecsapja maga mellé rendesen, hogy talán még az ajtón túl is hallani. Amilyen közel ül hozzá, inkább biztos, hogy hallani. Kerek öt percnyi duzzogás után össze is szedi magát és hóna alá csapva a könyvet, kinyitja az ajtót.
- Hé, te ott - illedelmes megszólítás a javából, de magát azzal védi, hogy úgysem tudja a lány nevét, aki éppen nagyon harciasan caplat valamerre.
- Merre találom a mágiatörténet tanárt? - vág a közepébe mindenféle körítést mellőzve, még a szokásosnál is bunkóbb, de éppen kisebb világvége, hogy a kedvencei nem kaptak külön fejezetet a könyvben. Fogalma sincs egyébként, hogy ő a szerző, vagy sem, azt meg se nézte, de nem mindegy?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 655
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. július 15. 14:14 | Link

Cameron Wallace


Na jó, azt mondjuk nem gondolta át elég részletesen, hogy hogyan is fogja visszaszerezni a könyvét. Elvégre, nem épp a legmagasabb, sőt, még csak nem is magas. Szőke. És a vékonyságán még az sem segít, hogy a csontjai is ugyan olyan könnyűek. Az ellenfele bizonyára nem fogja kinézni belőle, hogy képes lenne addig verni egy serpenyővel, ameddig vissza nem kapja a könyvét. És képes is lett volna rá. Mert mérges volt. Mérgesen olyan, mint egy vipera. Kiszámíthatatlan. És ha meg is bántják valamivel, már csak büszkeségből sem mutatja ki azt, hanem átvált sárkánnyá. Szóval, ha megtalálja a könyvét visszaszerzi. Akár agresszív módon, akár nem. Elvégre Farkas. A Farkasok vadak, harapnak, karmolnak, nyakra mennek, kitépik a másik gigáját. Mondjuk, ő azért nem gondolt arra, hogy kitépje valaki gigáját, de egy önlelkesítő szövegnek tökéletesen megfelelt. A haját is olyan erővel rendezte el, hogy pár elgyengült, elhalt szőke szálacska az ujjai között maradt. Bár az elhalt szálak amúgy is mindíg ki szoktak jönni, mellékes.
Azt, hogy mi lesz akkor, ha esetleg az egyén önként átadja neki a könyvet, nos, nem egészen gondolta át. Mindíg ezt szokta csinálni. Beszélni is általában az átgondolás előtt szokta, ezért van, amikor néha kissé kínos helyzetbe hozza önmagát, de javára legyen mondva, tökéletesen el tudja viccelni az ilyen eshetőségeket. Nem igazán volt tisztában azzal, hogy merre is megy, a vörös köd szinte telljesen elvakította, csak úgy fogta magát, és ment, és majd csak meglesz az a könyv. Visszatalálni meg.. Hát. Sikít. Akkor a segítségére mennek, és visszavezetik. Ennyi a tökéletes terv. Kivitelezhető, és nagyságos. Ám mindenek előtt a könyv. Nem igazán figyelte, hogy kinek megy neki, vagy kinek nem, vagy ki szól hozzá, vagy ki nem. Ő csak a könyvét akarta, és mindenre felfigyelt, ami esetleg a könyvéhez kötődhet. Amikor valaki megszólított vaószínűleg egy másvalakit- erre sem szentelt túl sok mindent-, és még a "mágiatörténetet" is kiejtette a száján, eme bűvös szót, úgy fordult sarkon, mintha kísértet látott volna, még a hajkolonca is repkedni kezdett körülötte, hogy utána az arcába csapódjon. A vele szemben álló olyan 10-15 centivel lehetett magasabb nála, ám ez sehogy sem rémítette meg. Jelenleg csak egy kísértet egy erdő, vagy egy fogorvos ijesztette volna el, de ez, ez egyikre sem hasonlított. És pont őt nézte, szóval bizonyára neki szólt a megszólítás.
Kami jól végigmérte, mint ellenfelet, aki vette a bátorságot, hogy félbeszakítsa dicső könyvmentésében, ám ennyi volt, egészen addig, amíg meg nem pillantotta a kezében A KÖNYVET, csupa nagybetűvel, ami, bárhogy is nézzük, nagyonis hasonlított az övére.
- Az honnan van?- szegezte neki a kérdést, elengedve füle mellett a másik kérdést, ami meg pont őt illette volna.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Cameron Wallace
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2015. július 24. 09:35 | Link



Fellapozza a könyvet, duzzog kicsit a szerinte nagyon igazságtalan megvalósításon és úgy dönt, hogy ez megtorlást kíván, de ha azt nem is, legalább egy alapos számonkérést, hogy ezt mégis hogy gondolták. Neki is indul nagyon lendülettel, ahogy az tőle várható, kivágja a terem ajtaját és leszólítja az első arra járót. Nem törődik vele, hogy van-e dolga az illetően, mi olyan sietős, és az illemet is mellőzi, hát nem csoda, hogy a lány megy is tovább, azonban a kérdésében mintha benne lenne valami mágikus szó, megáll és visszafordul. Mondta volna, hogy kérem? Nem emlékszik ilyesmire, nem is érti, mi volt akkor a "szezám, tárulj" megfelelője, pedig nem is lenne rossz tudni, mi vált be annyira jól, hátha másoknál is használhatja. A választ hiába keresi azonban, a lány nem adja meg, őneki meg ideje nincs rájönni, ugyanis a kért információ helyett kérdést szegez neki a lány. Meglepetten pislog, mi több, hátra is hőköl. Na ez meg hogy jött?
- Ott hevert egy asztalon gazdátlanul - válaszolja vállát megrándítva nemtörődöm módon. Kit érdekel honnan van a könyv? Őt aztán nem. Mindennél fontosabbnak tartja, hogy amíg még nagyon is buzog benne a felháborodásból fakadó tenni akarás, eljusson a mágiatörténet tanárig és számon kérje, hogy ugye nem gondolta komolyan az alcímet. Vagy legalább többet tanít a druidákról, mint ami le van írva. Esetleg azt is közölheti, hogy nem a saját könyve, talán még az is mentségére szolgálna valamelyest. Egyelőre azonban a terem küszöbén állva lapozza fel a könyvet és tartja a lány orra alá.
- Tényleg mindössze ennyit képesek itt tanítani a druidákról és azt mondják, hogy ez egy átfogó mágiatörténeti tankönyv? - nem a mágiatörténet tanár ugyan, de azért még éppen annyira jól fel tudja tenni a kérdést. Főpróba. Ahogy egy fél lépést tesz még hátra, miközben a küszöbön ácsorog egyik lábáról a másikra állva és észre sem veszi, ahogy a háta mögött szép lassan elkezd megelevenedni a háborgása központi témája. Túlságosan is betölti az agyát a druidákat ért atrocitás kérdése, hát szépen kezd körvonalazódni az árnyékokkal teli erdő, lombok között átszűrődő napfénnyel, meg a kissé hajlott hátú alakkal, akinek a kezében sámánbotszerű, de valamivel egyszerűbb varázseszköz található. Másik is követi, fiatalabb, erősebb, akinek fejét kámzsa fedi, és így arca teljesen árnyékba borul, a kezében lévő bot nyelébe illesztett kristályon viszont szépen megtörik a napfény és kisebb szivárványt alkot. Kár, hogy ennek az egésznek éppen háttal áll és semmit sem vesz észre belőle.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4690
Írta: 2015. július 25. 11:53 | Link

Emily

Ha az ember lánya képtelen megülni egy helyben, az sok mindenhez vezethet. Például egy eltévedéshez. Is. Mert most sikerült eltévednem. Tudom, hogy hol vagyok, de halványlila gőzöm sincs, hogy hogy kerültem ide. A könyvtárba akartam először menni. És végül itt kötöttem ki.  A múlt árnyainak termében. Életemben először járok itt, de most is csak azért, mert itt lyukadtam ki. De mindegy. Ide is elakartam jutni.
Felnevetek, kitárom a két karomat és elkezdek össze-vissza szaladni. A terem nagyságát simán kihasználom. Imádom ezt a helyet. Itt leszek egy jó ideig. Ezt eldöntöttem. Addig fogok itt maradni amíg meg nem unom.
Ha valaki most bejönne, egy mezítlábas virágmintás ruhájú lányt látna, aki össze vissza futkorászik miközben épp repülőt játszik. Mintha nem lenne teljesen épp elméjű. Talán nem is az. Talán egy kicsit őrült. De lényegtelen.
Mert ő Tüszőfűi Lilith, aki kiismerhetetlen és kiszámíthatatlan.
A hangulatom határozza meg a viselkedésemet. És a hangulatom pedig, nos gyorsan változik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Blue
INAKTÍV


Alice Greenwood
offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 20
Írta: 2015. július 25. 12:48 | Link

Lilith

Persze, őt, ott, a kis sárvérűt senki nem veszi észre. És ha senki nem veszi észre, akkor senki nem ismeri meg. És ha nem ismerik meg, nem tudják, hogy már csak pár nap, és tizenöt éves lesz. Egyetlen varázslók közt használatos szót tanult meg eddig: sárvérű. És ez az elnevezés kicsit... Mássá tette őt. Persze nem sokan hívták eddig így, de az is csak azért lehet, mert még alig álltak le vele beszélgetni. Otthon mindig is az a fecsegő lány volt, aki minden második embert barátjának tartott, de... Most... Szóval más. Minden. Vadi új talárjában feszít, és semmit sem tud. És most itt bandukol, mert vissza akart menni a házába, de eltévedt. Szomorúan bámulja a padlót, és néhányszor neki is megy a falnak. Benyit az első ajtón ami elé kerül, és nem is foglalkozik a lánnyal, aki itt rohangál a teremben. Talán észre sem veszi. Most nagyon szomorú, mert hiányzik neki Agatha, és azt akarja, hogy látszódjon rajta, hogy rossz kedve van. Arra gondol, mikor a bankrablás történt... Az a mindent eldöntő bankrablás. Ekkor lassan, varázslatosan történik valami elmondhatatlan a teremben. A másik lányra ügyet sem vet, ugrándozzon csak, nem akar zavarni. Ő a történéseket figyeli, és a lány is láthatja talán, ha mással is foglalkozik, nem csak a jókedvvel. Milyen varázslatot tartogat még számára a kastély? Mintha... Egy bank képe tárulna a szeme elé. Két ismerős arc is feltűnik neki; egy szőke hajú, szemüveges, fiatal nő nevetve beszélget egy barna hajú, szintén fiatal férfival. Csak nem... Mintha az egyik ablakon egy fekete maszkos alak kukkantana be... Mi lesz itt?! Emily összehúzza magát, de kíváncsian figyel. Úgy látszik, a szeme láttára fogják lemészárolni a...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4690
Írta: 2015. július 25. 13:05 | Link

Emily

A következő pillanatban megdermedek. De emiatt viszont közelebbi találkozást csinálok a talajjal. Valaki figyel, súgták az ösztöneim. Tettem egy teljes fordulatot és megláttam őt. Ott ült egy padon, mintha nem is lenne. Szomorúnak tűnt. Elvigyorodtam, és oda futottam hozzá.
-Szia! Hogy hívnak? Mi a baj? Honnan jöttél? Melyik Házba való vagy? Hányadikos vagy? Miért vagy szomorú? Hiányoznak a szüleid, vagy miért? - Kezdtem el kérdezni. Nem tudom, hogy mit gondol rólam, de nem is érdekel.
-Tudod, amióta az eszemet tudom, ide akarok járni. A dédim mindig erről a helyről mesélt. Meg arról, hogy mivel foglalkozott amíg nem születtek gyerekei. És te? Te mióta tudsz a varázsvilágról? Van kedvenc bandád? Mert nekem a FOB, az rHCP, az Imagine Dragons meg egy csomó más - majd hátrébb megyek és csinálok egy cigánykereket. Egy lendületből. És vissza rohanok.
-Amúgy a nevem Tüszőfűi Lilith. Van testvéred? A szüleid mivel foglalkoznak? Az apám üzletember, már ha annak lehet nevezni, az anyám pedig régész.
Bátorítóan rámosolyodok. Remélem, nem zavarja, hogy tisztára bepörögtem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Farkas Kamilla
INAKTÍV


aeromágus
offline
RPG hsz: 655
Összes hsz: 7403
Írta: 2015. július 25. 13:36 | Link

Cameron Wallace

Már nagyon belelendült ebbe a támadásba, sőt, még az is megfordult a fejében, hogy a következő megszólalásnál visszakézből jól visszapofázik neki, mert azért már mégis, kérem szépen. Nem elég, hogy csak úgy lenyúlja a könyvét, mert biztos, hogy az az ő könyve, de még így is viselkedik vele. Azt érti ő, hogy nagyobb, meg biztos idősebb is, de hát mostmár akkor is. Ez nem ér. Ahogy jobban szemügyre vételezte ellenfelét, hogy azért már mégis tisztában legyen vele, hogy mi a dörgés, meg, hogy mik lehetnek az esetleges gyengepontjai, ha arra kerülne a sor, rájött, hogy amúgy fogalma sincs arról, hogy a másik fiú-e vagy lány. Mármint.. Elég fiúsan nézett ki, de akkor is, a vonásaiban meg volt nőiesség. Alig láthatóan megrázta fejét. Ez itt kész őrület, minden. És amúgy is, most nem ez a fő probléma, hanem az, hogy még mindíg az ő kezében van a lány könyve, és nem a lányéban. Vagyis, most kifejezetten elég vészesen közel áll a győzelemhez, tekintettel arra, hogy a másik majdnem orrbavágta vele. Már épp kapna a keményfedéllel védett lapok után, amikor a másik fogja magát, és csak úgy elhátrál. Ilyen nincs, most biztos csak hülyét akar csinálni belőle. Mikor emlegetni kezdte a druidákat, a lány fejében megfogalmazódott a kérdés, miszerint ki nem.. KHM kakálja le a druidákat, amikor ott volt Salem, ami kétség kívül sokkal érdekesebb, mint pár ókori kelta pap, akik fagyöngyökhöz meg mindenféle istenekhez imádkoztak. Persze mindebben volt egy sokkal kevésbé hölgyhöz méltó kifejezés is, amit úgy, abban a formában azért mégsem mondhatott ki.
- Ki a rákot érdekelnek a druidák?- tárta szét kezeit. Na, az azért már mégis sokkal szebben hangzott. Először túlságosan is leköti a következő ellentámadás, és észre sem veszi mindazt, ami a szemei előtt kibontakozik, ám mikor csaknem fejbeveri a másikat egy faág, ami most ott csüng fölötte, valahogy mégis szemügyre veszi az egészet. Szemei dióméretűre nőnek, s álla úgy esik le, mint valami diótörőnek. Pislog párat, amíg rájön, hogy ez bizony nem csak képzelgés, majd telljesen megfeledkezve a veszekedés, részéről való valódi tárgyáról, elfurakszik a fiú- tutibiztos, hogy fiú- mellett, s mutatóujjával megbögdösi a  botos bácsit, hogy meggyőződjön arról, hogy vajon az is igazi-e. Az valamit motyog, egy számára érthetetlen nyelven, és elég hangosan ahoz, hogy Kamilla rájöjjön, ez biztos nem egy köszönet-féle volt. Tesz egy fél lépést hátra. Még mindíg nem tudja elhinni, hogy az nem egy bábu, olyan, mint a múzeumokban, és arról pedig fogalma sincs, hogy honnan és mikorból kerüt ide. Apropó, a teremnek a falai is eltűntek valahol, helyüket a természet vette át és a már csípősen friss levegő. A fiatalabbik elég érdekesen bámult rá, valószínűleg még nem látott fehér embert, vagy az egész megjelenése érdekelte, vagy ki tudja. Eszébe jutott, hogy rajtuk kívül itt még van egy ember, vagyis kéne legyen, ha azóta gyorsan nem húzta el a csíkot.
- Te látod ezt?- kérdezte, hogy felé fordult.
Utoljára módosította:Farkas Kamilla, 2015. július 25. 13:36 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Blue
INAKTÍV


Alice Greenwood
offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 20
Írta: 2015. július 25. 13:58 | Link

Lilith

Mintha a lány nem is látná az eseményeket. Pedig ott van, előtte! Mikor Emily elkezd a lányra figyelni, hirtelen tényleg megszűnik az a "látomás". Bár ez nem nevezhető annak, hisz ott volt előtte, nem a fejében történt. Örül, hogy nem ért addig... A részig. Akkor nézzük a többi pozítivumot a dologban: barátkozás lehetősége merül fel, nem fog unatkozni... Bár azért jó lenne, ha ezt a "csodamasinát" is végre elhallgattatná. A kezével int, hogy nyugodjon le, majd megköszörüli torkát, és nekikezd, kissé szomorkásan, hisz... Nem tudja öt másodperc alatt elfelejteni amit látott.
- Szia... Alice Greenwood-nak hívnak. - Igen, történetesen... Nem, nem hazudott. Otthon tényleg így hívták. Az már más kérdés, hogy nem ez volt a neve.
- Semmi... Csak... Mindegy, hagyjuk. - Nem volt biztos benne, hogy egy vadidegennek bármit elmondhat. Igen, mondhatni, hogy bizalmatlan volt.
- Ezt hogy érted? Hol születtem, vagy hol lakok? Mellesleg levitás vagyok... Azt hiszem... - Muszáj volt hozzátenni az utolsó két szót. Tényleg nem volt biztos a dolgában. Úgy tudja, hogy oda az okosak kerülnek. És habár elég eredményes volt eddig, most, itt, a sok varázslópalánta mellett, akik a kitudjahanyadik manófelkelésről szónokolnak, olyan picivé törpülnek az ő sikerei és tudása.
- Elsős vagyok. - Ezt határozottan jelentette ki, mert ez volt az egyetlen dolog, amiben biztos volt. Kicsit furcsa nem? Ilyenkor tényleg butának érezheti magát az ember.
- Szerintem inkább nevelőszülőket akartál mondani... - Javította ki szenvtelenül a lányt Emily. Már régóta elfogadta ezt, és úgy gondolja, hogy ez így van helyén. Nem szabad felbolygatnunk a múltat, és csak keseregnünk rajta. Adni kell egy új esélyt a boldog életnek, és ha nem válik be, akkor még egyet. Aztán a lány nekikezdett annak a résznek, amit Emily utált; a varázsvilágról mesélt.
- Sárvérű vagyok. Nem ismerek bandákat. - Jelenti be kertelés nélkül. Azért a lány társaságában jobban érezte magát, ezért egy halvány mosoly felvillant az arcán.  
Örvendek, Lilith. Van, miért kérded? Nem is egy, egy csomó! - Innentől kezdve már Emilyt is elfogta a lelkesedés. -  Agatha Greenwood, Anton és Antonia Greenwood, Adrian Greenwood, Ariel Greenwood, Albert Greenwood, és mindjárt eljön Angelo is! - Arról valahogy elfelejtett szólni, hogy ők mind mostohatestvérek...
- Az anyukám színész. Az apukám bolti eladó. - És hát persze, hogy ők is csak pót szülők, de hát ez kit is zavar?! Valahol az agya mélyén próbálta valami felhívni arra a lány figyelmét, hogy; helló, most nagyon nem önmagad vagy! Hol van a búskomor Emily Blue? Hát igen, most átváltott Emily Alice Greenwoodba, akkor meg a jó emlékek jutnak eszébe a pót-családdal.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4690
Írta: 2015. július 25. 14:47 | Link

Alice

Szóval Alice. Hazudik. Nem ez a teljes neve. Ebben biztos vagyok. De miért hazudik? Tovább hallgatom. A szüleiről feltett kérdésre annyit mond, hogy nevelőszülőket kellett volna mondani. Önbizalom hiánya van. És Leviatás. Oké. Ezzel a lánnyal most lesz egy elég alapos beszélgetésem arról, hogy mit gondol a világról.
-Alice. Egy. Lehet, hogy ez furcsán fog hangzani, de szülő szempontjából szerencsés vagy. Lehet, hogy csak nevelő szülők, de szinte mindig találkozol legalább az egyikükkel. Ebben az évben összesen kétszer találkoztam velük, csak pár órára a munkájuk miatt.
Leültem mellé.
- Kettő! Azt a szót, hogy sárvérű, felejtsd el! Most rögtön! Mert hülyeség. Nem sárvérű, hanem mugliivadék vagy. A sárvérű olyan de olyan nagy hülyeség, hogy azt szóban nem lehet kifejezni. Én is mugliivadék vagyok. És bátran mondom ezt.
Figyelem, hogy mit csinál.
-Három. Van egy szerető családod, akik azért küldtek ide, hogy boldog legyél. Vannak testvéreid, amire irigy vagyok. Nekem sose lesznek testvéreim sajnos. Tudod, mielőtt megfogantam volna az anyukám háromszor vetélt el. Ezek után nem várom el, hogy újra próbálkozzanak. Aztán a munkájuk miatt állandóan a világ két ellentétes oldalán vannak.
Átölelem a vállát.
-Négy. A szüleid szerinted ezt akarják? Hogy boldogtalan legyél? Mert szerintem nem. Nem kérdezem, hogy hogy haltak meg. Igen, tudom, hogy meghaltak. De tudod, állítólag ez a szoba megmutatja azt az régi eseményt amire gondolunk. Hogy hogy is történt.
Elkezdem simogatni a haját.
- És öt. Ne keress barátokat, csak olyanokat akikben megbízol. Mert már én mondjuk a barátod vagyok. Remélem nem fog zavar. Vedd bizalomnak azt, hogy elárultam, hogy az anyukám vetélt már. Remélem, jó barátok leszünk. Amúgy mi a teljes neved?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Emily Blue
INAKTÍV


Alice Greenwood
offline
RPG hsz: 17
Összes hsz: 20
Írta: 2015. július 25. 15:32 | Link

Lilith

Jó, már kezdi úgy érezni magát itt, mint egy űrlény. Tudnak gondolatot olvasni? Lehet, mindenesetre ez a lány rájött. Rájött mindenre, amit titkolt előtte. Valahogy a lány a víg fecsegőből valami sokkal komolyabbá váltott át, és ez nem tetszett Emilynek. Csak nehogy a lány kiprovokálja belőle a... A vitás énjét. Mert Emilynek valahogy nem tetszik, ha fogyatékosnak nézik, és szívhez szóló beszédet mondanak hozzá, nyugodtan. Utálja, ha valaki azt gondolja, hogy azzal, hogy megárvult, más lett. Ő is egy ember! És attól még, hogy szomorú, nem biztos, hogy az árvaság az oka! Ő árván is boldog!
- Félreértettél. Száz százalék, hogy félreértettél. - És csak azért, hogy ez nyomatékosítsa, elnevette magát, ami szerencsére alkalomhoz illő volt, hisz ilyen vicces félreértéseken lehet nevetni.
- Semmi borús nem volt abban, amit mondtam. És... Alig ismersz. Honnan veszed, hogy a szüleim ráérnek? Apa éjjel-nappal dolgozik, anya akkor van munkában, amikor mi gyerekek otthon vagyunk, és... - Valahogy nem tudta elfogadni a lány ezen arcát. Olyan más volt... Egy jó ideig csak hallgattam, nem reagáltam arra, amit mondott. Egy csomó dolog - a sárvérű-dolgon kívül - nem volt igaz.
- Van. Nem. Azért küldtek... - Hallgatott. Ehhez a lánynak semmi köze, vagy ha van, akkor sem elég annyi.
- Testvé... Testvérek... Játszok velük valamikor? Kihasználhatom azt, hogy vannak testvéreim?! Nem, egész idő alatt tanulok, hogy jó jegyeim legyenek! - Túlságosan felhúzta magát. Le kell, hogy nyugodj, Emily. Lassan elszámolsz magadban tízig, és minden rendben lesz. Lilith-tel is összehozzátok valahogy. Egy, két, há', négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc, tíz. Sokkal jobb. Megrázta a fejét, majd újra a lányra figyelt. Végighallgatta, de nem válaszolt. A lány úgy se értheti, ő nem tudja tapasztalat nélkül átérezni. Van Emily-nek egy nagy titka, a testvérével, Adrian-nal. Senki más nem tud róla.
- Más-más a tapasztalatunk a világról. Mások a szokásaink. Én minden új emberhez bizalommal fordulok, és érzem, hogy ki lehet hozni egy barátságot. Az már más kérdés, hogy soknál utólag veszik el a bizalom... - Most persze nem a lányra célzott. Megbízik benne... Megbízik benne, csak nem teljesen. És amíg nem a teljes bizalmasa a lány, addig a neve is Greenwood marad. Ezt a pótszüleivel beszélték meg. És neki is jó ez így. Csak a leges-leges-leges-leges-leges-legjobb barátjának fedi fel a legnagyobb titkait - na meg a testvéreinek. - Alice Laura Olivia Emily Greenwood.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Tüszőfűi Lilith
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 244
Összes hsz: 4690
Írta: 2015. július 25. 15:55 | Link

Alice

Oké. Eléggé meglepett a lány. Bár ki tudja. Kapcsolatot ritkán alakítok. De van egy barátom! Megölelem, teljes szívből. Majd megszólalok.
-Oké, egy kicsit félre ismertelek. De te legalább fontos vagy több embernek is. Végül is, különben nem lettél volna boldog, mikor a testvéreidről kérdeztem. Tudod a szüleim bármikor meglátogathatnának, mert lenne rá idejük, de ehelyett 2 éves korom óta a 95 éves dédimamámmal vagyok. Ahelyett, hogy ők nevelnének fel. A legnagyobb titkom az, hogy láttam egyszer egy Magyar Mennydörgőt. Mármint a sárkány fajtából egyet. Egyszer meg mellém csapott egy villám. De még mindig az vagyok aki voltam. És ha már így szóba kerültek a nevek, Alice. Vagy hívjalak máshogy? Szólj nyugodtan emiatt. Kérlek, ne Lilithnek szólítsd. Találj ki valami becenevet, jó? - Újra vidám leszek. Az előbbi komolyságom már a múlté. Mintha nem is lett volna.
-Továbbá. Hogy hogy nem ismersz egy zenebandád sem? Nem ismered a Fall Out Boys, a Red Hot Chili Pepperst, az Imagine Dragonst? Hahó, ezeket kötelező ismerni! An kezemet lóbálom a szeme előtt.
-Leviatás vagy. Valahogy sejtettem, hogy állandóan tanulsz. Nos, tudod én meg annyit mondok. Otthon csak akkor tanulj, ha nincs más dolgod. Meg mindenhol máshol is - újra komolyan mondom.
- Hiába vagyok Eridonos, én két szakmából szeretnék leérettségizni a mestertanoncképzésnél. Viszont ahhoz tanulni kell ugye. Tudni akarod, hogy mi történt a szüleiddel? Hogy hogy haltak meg? Mert itt az alkalom. Ha szeretnéd, melletted leszek. Ha szeretnéd kimegyek. Ez a te döntésed - először így vidám kezdem el mondani. Majd rejtélyes leszek és kérdező. Végül extra komoly és őszinte.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 2 3 [4] 5 6 7 8 9 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Északi szárnyAlagsor