Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=750276#post750276][b]Thomas Middleton - 2019.02.18. 12:45[/b][/url]

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x


Igazából szerintem szeretem a vizsgaidőszakot. Van egy nagyon különleges hangulata. Meg tök jó, hogy minden nap csak 1-2 óra kötelező elfoglaltsága van az embernek. Ráadásul nem kell a táskánkat mindenhova magunkkal cigölni. Uniformisomban, zsebretett kézzel bandukolok ki az Asztrológia vizsgámról, derűsen. Mások bosszankodva teszik ugyanezt vagy éppen idegesen, mert nem biztosak benne, hogy sikerült. Lehet, mérsékelnem kéne a jókedvemet, hogy ne bántsak meg másokat, azonban arra jutok, hogy a derűm talán ragadós is lehet. Meg különben is, csak nem bánhatják, ha valaki jól van. Én legalábbis ezt nem bánom soha. Örülök neki. Nyilván nem magamból kéne kiindulnom, viszont nem tudom, fogok-e valaha nem így tenni.
- Laura - szólítom meg mosolyogva háztársam, mikor észreveszem. Odaintek neki.
- Most jövök Asztrológiáról. Ma már nincs több vizsgám - számolok be neki vidáman arról, mi velem a helyzet. De még oda se értem hozzá. Menet közben osztom meg vele az infót a távolból, úgyhogy nagyon sokan mások is értesülhetnek róla. Nem mintha annyira érdekelné őket. Sőt, kapok pár amolyan megrovónak induló pillantást, ám aztán besülnek, mert valahogy ők is kicsit derűsebbek lesznek tőlem.
- Te hogy állsz? - érdeklődöm meg tőle, mostmár odaérve hozzá.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=750331#post750331][b]Thomas Middleton - 2019.02.18. 19:52[/b][/url]

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x


- Nem, tényleg nem. Tök jó volt - értek egyet a véleményével az Asztrológia vizsgáról. Aztán bólogatok a feleletére az ő dolgait illetően.
- Persze, kell a pihenés. Igazából én már nem is igazán tanulok semmiből - vallom meg, felhúzva vállaimat. Figyelni szoktam órákon, ott a tananyag nagy részét magamba szívom, aztán a vizsgák előtt mindent átolvasok még néhányszor és úgy nagyjából ennyi. Nem igazán hajtok arra, hogy minden vizsgám tökéletes legyen, csak hogy mindenből tudjak eleget ahhoz, hogy jól teljesítsek. Úgyhogy rendesen meglepett tavaly is, hogy annyira klassz eredményeim születtek. Erre azért nem számítottam.
- Remélem, soha! - nézek oda a zsonglőrködő alakra lenyűgözve. Nagyon ügyes a mutatványban. Kár lenne mind a pohárért, mind a mulatságért. Oké, egyszer el kell ennek jönnie, azonban jó, ha inkább utóbb, mint előbb. A legklasszabb az lenne, ha akkor lenne vége, amikor önszántából fejezi be az attrakciót.
- Akkor most szabad vagy? - pillantok vissza Laurára.
- Ücsörgünk egyet a párkányon? Vagy sétálhatunk is - csábítom őt velem való időtöltésre, először elnézve az egyik ablak felé, aztán kicsit el a folyosón.
- Este őrjáratozom, de addig már nincs más tennivalóm, szóval szerintem hazamegyek majd pár órára addig. Bár nem tudom még. Lehet, elvagyok itt addig - fedem fel előtte a mai programomat. Vagyis hát annak hiányát. A prefektusi teendőm az egyedüli, ami biztos. Viszont az befolyásol is minden mást. Simán érdemes lenne még hazaugranom addig Budanekeresdre, viszont azzal az erővel igazán ellehetek itt is. Van kedvem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=750394#post750394][b]Thomas Middleton - 2019.02.19. 19:42[/b][/url]

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x


Vannak arra megoldások, hogy a mutatványos ihasson az előadása közben is. Szívószállal lehet neki kínálni valamit, csővel a szájába vezetni, esetleg cseppeket odairányítani. Erre Laura talán még képes is. Milyen menő lenne, ha kis vízcseppeket kapdosna a szájába még a zsonglőrködés mellé! Az egy külön műsorszám.
- Klassz - fejezem ki örömömet, hogy egész nap ráér a lány. Akkor szerintem ez eldőlt. Maradok itt a kastélyban, nem ugrom haza. Lehet, egy időben érkezem így majd Liam bácsival. A fontos, kései emberek.
- Ú, mesélj aztán, mi volt! Nekem az még hátravan - kérlelem az Önismret vizsgát illetően. A tavalyi feladatok tetszettek. Szerintem idén sem fogok csalódni.
Odavetjük magunkat a párkányhoz. Nekem szerencsére nincs táskám, amit bárhova is raknom kéne, úgyhogy csak felülök háztársam mellé, helyezkedve kicsit, hogy talárom ne húzódjon úgy a fenekem alatt. Hamarosan meglelem a megfelelő pózt: hátamat a falnak vetem, az ablakkal párhuzamosan ülve, törökülésbe húzódva. Eléggé széles hozzá, hogy így is ellegyünk rajta. Kezeimet ölemben nyugtatom.
- Jó, persze - bólintok azonnal a későbbi sétára.
- Zeneszobát? - kérdezek vissza, szemöldökösszevonva.
- Hát igen, az nem lenne szerencsés - vigyorgok az őrjáratra kísérés ötletén.
- De nem unalmas különben. Összefutok tanárokkal meg más prefikkel - vonok vállat, hogy nem kell ám sajnálni engem. Tök jól elvagyok a feladatommal.
- Awh - olvadok el a felajánlásra.
- Komolyan? Oké, ezt nem hagynám ki - csapok le azonnal rá, hogy a csodacicával járőrözhessek. Micsoda társaság! Hasznos is, jól a bubi hasa csapdájába ejtheti a tilosban járókat. Meg ki tudja, mikre képes még.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=750827#post750827][b]Thomas Middleton - 2019.02.24. 14:54[/b][/url]

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x


Igazán örülök, hogy így összefutottunk. Olyan klasszul el tudok lenni magamban is, hogy hajlamos vagyok elfelejteni, mennyire jó együtt lenni valakivel, akivel egy hullámhosszon vagyunk és akivel közösen átélni élményeket háromszor olyan klassz érzés, mint egyedül. Laura ilyen. Zsombi is ilyen. Márton is. Annie is. Riley is. Vannak jópáran szerencsére. Hát Liam bácsiról aztán nem is beszélve. Ó, Liam bácsi! Valahogy el sem tudom képzelni, hogy valaha is kevésbé szeressem, mint most és hogy valaha is kevésbé várjam, hogy a nap végén együtt legyünk.
- Ja, értem - bólogatok a magyarázatára a zeneszobát illetően, és már töprengek is, hova mehetnénk hangszerre bukkanni. Lehet, az az óhajszoba volna a legegyszerűbb. Ott aztán azon játszik, amin csak szeretne.
- A Kívánságok terme? - vetem is hát fel a gondolatom. Különben pedig lehet, nem teljesen kényelmes a szoknyája, viszont, ha tudnám, hogy átkozza magát érte, biztosan megmondanám neki, egyáltalán nem volt butaság, mert nagyon csinos benne. Mindenhogy nagyon csinos, így viszont végképp. Persze, ha nagyon kényelmetlen, nem kell hordania. Máskülönben azonban megérik szerintem ezek a dolgok. Nekem is kellemesebb lenne nem uniformisban lennem naphosszat, viszont úgy érzem, prefiként ez valamiféle kötelességem és emiatt egyfajta büszkeséggel tölt el, hogy ennyit van rajtam. Már meg is szoktam.
- Ú, a saját szoba klassz, az igaz - értek egyet vigyorogva, ahogy az enyémre gondolok, ami valami fantasztikus. Semmi extra nincs benne, de szerintem tökéletes.
- Egyszer átjöhetnél - vetem fel.
- De azért jó nektek is. Tudod, hogy együtt vagytok. Van azért elég helyetek. Mármint nem vagytok olyan sokan. Meg megválaszthatjátok a szobatársat, igaz? - érdeklődöm, hogy is van ez. Ebben nem vagyok biztos.
- Az otthonban nálunk nagyon zsúfoltan voltunk - fintorgok kicsit, orromat ráncolva. Mondjuk én azzal is elvoltam, viszont tény, ma már, hogy megtapasztaltam, lehet ezt máshogy is, nehéz lenne visszaállni arra. Főleg, hogy ott muszáj voltál mindenféle srácokkal egy térben éjszakázni. Sok olyannal is, aki jó viccnek tartotta megzavarni az álmod. Vagy az ébredésed. Vagy a teljes ébrenléted.
- Márton gitározik - jelentem be, a zenés témára reagálva. Nem tudom, ez mennyire érdekes az én csini háztársam számára. Csak eszembe jutott. Irtó jó, mennyi tehetséges és sokszínű barátom van.
- Velük is, igen - vigyorgok a rendbontókat illetően.
- Bár meglepően kevéssel - emelem meg a szemöldökömet.
- Jól van, persze - ígérem, hogy visszakísérem a csodacicát a khba az őrjárat után. Merlinre, alig várom! Igazából az egész napomat nagyon várom. Azt is, amit az elkövetkezendő percekben és órákban csinálunk Laurával, azt is, hogy a kastélyt rójam Benitoval és azt is, hogy hazaérjek a bácsikámhoz. Választani se tudnék, melyik miatt vagyok izgatottabb. Szerencse, hogy nem is kell.
- Az őrjáratot? - pislogok rá értetlenül. Azért nem ilyen veszélyesek...
- Ja a vizsgákat! - kiáltok fel szinte, ahogy rájövök, miről beszél. Egy mellettünk elsétáló levitás ugrik is egyet, úgy megijed.
- Jaj, bocs, bocsánat - nyújtom ki felé a kezem mosolyogva, ő meg csak vigyorogva, a mellkasát fogva rázza a fejét, hogy nincsen semmi baj.
- Liam bácsival csaptunk tavaly egy filmnézős, lazítós estét a vizsgaidőszak végén - emlékszem vissza erre jókedvűen. Nem tudom, hogy ez hagyomány lesz-e. Szerintem igazán lehetne.
- Miért, te? - kérdezek vissza.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=751722#post751722][b]Thomas Middleton - 2019.03.12. 12:43[/b][/url]

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x


Mosolyogva bólogatok a Kívánságok termét illetően.
- Bizony. Amit csak szeretnél, ott lesz. Magaddal persze semmit nem vihetsz onnan, hiszen nem igazi, ami ott van. Viszont neked valóságosnak tűnik ott és akkor - magyarázom kicsit, miben is áll a hely varázsa, aztán a tortás kérdésével jól megfog. Ezt még nem próbáltam. Mármint nem ettem-ittam bent. Furcsa is, hogy még nem tettem. Dehát, ami késik...
- Kideríthetjük, ha már ott vagyunk - jutok erre, vállat vonva.
Picit közelebb fészkelődöm az ablakhoz, hogy tényleg kényelmesen elférjen, mikor pózt vált. Ettől még hozzám simul a lába, ami nagyon kellemes. Részemről szeretek közel lenni az emberekhez. Főleg azokhoz, akiket kedvelek. Hozzájuk kifejezetten. Természetes és jó hozzájuk érnem. Nekem legalábbis. De ha valakin látom, hogy nem rajong ezért, persze, nem teszem. Azonban még nem sok ilyennel találkoztam.
- Na tök jó, akkor majd kitaláljuk - bólogatok, mikor ilyen szívesen fogadja a meghívásomat hozzánk. Már agyalok is, mikor lenne a legjobb. De tényleg megbeszéljük még. Lehet, spontán döntünk majd úgy, hogy na most hazajön velem. Persze, előbb megkérdezem Liam bácsit, dehát nem is tudom, mondott-e nekem valaha is nemet bármire. Lehet, ebben nagy szerepe van annak, hogy nem igazán szoktam olyasmit kérni, ami ellen akármilyen kifogása is volna.
- Nem kell jól viselkedni - vigyorgok háztársamra, és ha nem rólam lenne szó, akár még azt is hihetnénk könnyedén, hogy valami huncutságra csábítom a lányt ezzel. Pedig tényleg csak arról van szó, hogy lazaság van otthon nálunk. Ha csak arra gondolok, Mártonnal mit rendeztünk az első ottalvós bulin...
Néha kicsit kinézek az ablakon, ha már ilyen klassz a kilátás itt a párkányon ücsörögve, azonban persze főleg a lányt figyelem, most éppen a beszámolóját hallgatva a közös lakrészekről. Hát akkor nem tudom, hogy van ez a választással vagy nem választással. Nem is érdekes.
- Fiúotthon - felelem, nyakkendőmet birizgálva épp.
- Voltak - fintorodom el, de azért még mindig mosolygok. Hiszen ez a múlt. Már nem kell ott lennem velük. Oké, itt is van pár szemétkedő, dehát őket könnyebb kerülnöm, ráadásul prefiségem miatt csak az igazán eszetlenek vagy merészek kekeckednek velem számottevően.
- Szerettek kipécézni, mert soha nem vágtam vissza - vonok vállat és lesütöm a szemem. Próbálhatnám szépíteni, azonban ténykérdés, hogy mindig a "hagyd magad, előbb szabadulsz" taktikát választottam, ráadásul belőlem tényleg hiányzik az az indíttatás, hogy akármilyen szinten részt vegyek sértegetésekben, erőszakoskodásban. Még reposztként sem. Kérni mindig kértem őket, hogy ne csinálják. Igazából a mai napig is csak ennyi telik tőlem. Ha viszont valaki mást bántanak, akkor meglepően határozott tudok lenni néha. Akárhogy is, szerintem, ha annak idején visszaszólogatok a támadóimnak, még nagyobb veréseket kaptam volna.
- Nem is tudom. Mármint... bőven voltak ott jó dolgok is, persze, meg barátok, kedves emberek, viszont... nem mondanám, hogy van, ami kifejezetten hiányzik - válaszolom neki elgondolkozva. Különben is, ami volt, elmúlt. Szerintem alapból sem vagyok az a fajta, aki azt vágyná vissza, ami már nincs.
- Igen, Márton és Zsombi. A legjobb barátaim - bólogatok derűsen a lánynak.
- Azt hiszem, én a lelkes közönség szerepét tudom vállalni, vagy mondjuk táncolok a zenére, amit játszotok - tárom elé, mivel tudok hozzájárulni az együttes sikereihez. Nem tudok hangszereken játszani, egyen sem és szerintem nagy énekes vagyok. A legtöbb, amit elmondhatok az énektudásomról, az, hogy talán nem vagyok hamis. Vagy legalábbis nem mindig.
- Oké. Lehet, szavadon foglak - nevetek a rendbontó felajánlásán.
- Ja, nem kell - rázom a fejem. - Látod, csak rájövök végül - nyugtatom meg afelől, hogy fölösleges külön felhívnia rá a figyelmem, ha témát vált. Nem is árt nekem, ha megpróbálok olykor jobban összpontosítani. Igazán hajlamos vagyok az elkalandozásra.
- Otthon - felelem, és látszik rajtam, hogy lelki szemeim előtt ott lebeg az a filmnézős este meg még pár másik. Említettem már, hogy néha elkalandozom?
- Öm... ezt hogy kell elképzelni? - érnek el hozzám Laura nagy tervei a vizsgák utánra. Igazán különös módja ez az ünneplésnek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=752711#post752711][b]Thomas Middleton - 2019.03.23. 01:55[/b][/url]

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x


Hiába hűsebb nálam a lány, én ezt nem veszem észre. Csak jól esik, hogy közel van.
- Nem hiszem, hogy kell - vonom össze a szemöldökömet elgondolkozva, a hozzám látogatásos kérdésével kapcsolatban. Ami pedig jogos.
- De nem vagyok biztos benne. Jobb, ha megkérdezed valamelyik profot - javaslom neki, hiszen nem akarnám, hogy bajba kerüljön, csak mert én hiszek valamit.
- Ó, jön ő is? - kérdezem jókedvűen, mert bennem az fel merült, hogy hozná a csodacicát, pedig tök igaz, hogy hogyne hozná? Mégis mi lenne addig Benitoval, amíg ő nálam lebzsel? Oké, akkor ezt is mondom majd Liam bácsinak, hogy jönne a lány állatkája is. De én nem gondolom, hogy ennek bármi akadálya lenne.
Úgy elmerengek pár pillanatra a múltba, hogy csak félig fogom fel, hogy történik valami az ablakon, ám aztán csak magamhoz térek és egyre elszélesedik mosolyom, elkerekednek szemeim. A lány és a műve közt ingázik tekintetem. Hamar rájövök, hogy ezt ő csinálja. Hihetetlen ügyes már!
- Persze - vonok vállat a táncra lezseren.
- Az nem biztos, hogy jól fogok táncolni, de táncolni fogok - pontosítok azért kicsit, nehogy azt higgye, hogy tényleg tudok táncolni. Legalábbis se nem tanultam, se nem gyakoroltam ilyet soha. De szeretek ugrándozni meg mozogni a zenére. Én klasszul érzem magam, hogy ez kívülről hogy fest, az meg már egy másik kérdés.
Figyelmesen hallgatom, honnan is ez az úszás tanulás ötlet.
- Nem kell egy szárnysegéd? - ajánlkozom magamtól.
- Vagy hát... uszonysegéd - vigyorodok el. Persze, ha inkább egyedül próbálkozna, az is oké, megmondhatja. Csak úgy éreztem, tudatnom kell vele, hogy én szívesen társául szegődök ehhez az attrakcióhoz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=753360#post753360][b]Thomas Middleton - 2019.03.28. 12:16[/b][/url]

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x


Hallom a kérdését és látom rajta, hogy nem rajong a gondolatért, hogy a hopp-hálózattal utazzon. Mondtam már neki, hogy nincs azon semmi félnivaló, dehát ráerőszakolni nyilván nem fogom. Úgyhogy inkább morfondírozom más megoldáson. Ehhez csücsörített számat ide-oda mozgatom, miközben kifelé nézek az ablakon.
- Jöhetsz vonattal, az sem olyan hosszú - vonok vállat. Nem emlékszem, mennyi pontosan az út, dehát egy-két óránál nem több. Zsupzskulcsos lehetőségről én nem tudok. Seprűvel, gondolom, nem repkedhet át csak úgy Magyarországon. Hoppanálási jogosítványa meg még nincs. Viszont...
- Vagy egy felnőttel elhoppanálhatsz - bólogatok. Bár, ha a kandallós utazástól fél, talán ettől is tart. Noha itt sokat segít, hogy van egy gyakorlott kísérőd. Az adhat némi biztonságot. Figyelem háztársam arcát, melyik javaslathoz mit szól.
- Persze, megkérdezem Liam bácsit, de nem hiszem, hogy gond lenne - rázom a fejemet mosolyogva. Már csak abból indulok ki, hogy tudom, gyámom szereti az állatokat, ráadásul ő is át szokott eggyé alakulni és van, hogy otthon is. Szóval ja.
Nem csodálom, hogy más is leáll megszemlélni az ablakon kibontakozó művet, amiről éppen csak azért nézek el, mert meghallom a lelkes elsősöket. Rájuk mosolygok, majd visszanézek az alkotásra. Azonban, ahogy Laurára tekintek, észreveszem, hogy valami zavarja. Felvonom a szemöldököm, és kell egy pár hosszú pillanat, míg összerakom, mi lehet a gond. Odafordulok a lányokhoz és beszélgetni kezdek kicsit velük, ecsetelgetve, nekem mi tetszik legjobban a vízremekben. Ezzel annyit elérek, hogy a művészről magáról elterelődik a figyelem. Inkább az alkotására, meg mostmár rám koncentrálnak. Ahogy aztán jól áttárgyaltuk az élményt, már illannak is el. Utánuk nézve pont látom, ahogy az egyikük elvágódik a szőnyegen. Összeszorítom fogam, de ahogy már pattan is fel, elmosolyodok. Rendben van, semmi baja.
Lágy, figyelmes ábrázattal hallgatom, ahogy párkánytársam kifejti gondolatait arról, mit jelent szerinte jól táncolni. Arcomon egyetértő, nyugodt mosoly ül. Ez szerintem is így van. Szóval csak bólogatok.
- Akkor nem táncolok - tagadom meg a dolgot. Nem akarom, hogy ne énekeljen. Utána azért elvigyorodom, hogy csak viccelek, közben viszont igazából tényleg szeretném hallani énekelni egyszer. Mondjuk oké, nem muszáj nyilvánosan. Csak nekem. Vagy énekelhetünk együtt!
Jaaaj, nem jöttem én ám rá semmire. Nem gondoltam rá, hogy kifejezetten akarna engem segítségül az úszástanuláshoz. Csak az ötlött belém, hogy nekem jól esne, ha valaki, aki már jártas ebben, ott lenne velem. Meg amúgy is. Szóval igazából én csak hozom a szokásos formám, mindenféle tudatosság nélkül.
- Ezt megbeszéltük - bólintok. Akkor találkozunk a medencében!
- Tudok, igen. Fennmaradok a vizen meg haladok is - dicsekedem vele jókedvűen, miben is merül ki az én nagy úszástudásom. Dehát végülis ez a lényeg, nem? Na csak annyit akartam ezzel a tudtára adni, hogy nagy mester az nem vagyok.
- Hm... - adom a gondolkodás hümmögő hangját, ahogy eszembe jut valami.
- Igazából lehetne akár, hogy együtt hazavonatozunk mondjuk egy pénteken. Vagy szünet alatt - nyújtom a lány felé felfordított tenyerem, mintegy új megoldásokat kínálva, és látszik rajtam, nagyon el vagyok merülve ebben a tervezgetésben.
- Oké, az is lehetne, hogy együtt megyünk haza, aztán jövünk vissza másnap reggel suliba, csak... akkor nagyon korán kell kelni. Meg nem lehet sokáig fenn lenni - fintorodom el, teljesen lazán tárva tehát a lány elé, hogy én nem is nagyon gondolkozom másban, mint egy ottalvós buliban. Igazából talán gondolkoztam, amikor még úgy hittem, simán odajön a kandallóban, hiszen akkor érkezhet tanítás után, aztán este egy pillanat alatt otthon lehet, viszont így utazgatva nem éri meg. Túl kevés időt lehetne nálam. Csak néhány órát. Az úgy nem jó. Viszont ottalvással nagyon klassz. Mártonnal is mindig az. Mármint azzal a pár alkalommal az volt, mikor pizsipartyztunk. Az továbbra sem esik le nekem, hogy ezúttal viszont egy lányt hívok magamhoz. Egy nem akármilyen lányt. De majd később szerintem leesik. Lehet, hogy már csak akkor, amikor Liam bácsinak mondom és meglátom az arcán a kérdést. De akkor majd biztosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=753415#post753415][b]Thomas Middleton - 2019.03.28. 21:18[/b][/url]

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x


Egy kis eltöprengés után bólogatok a kérdésére. Igen, nekem ez a két lehetőség ugrott be most így hirtelen. Viszont hiába néz rám sokatmondóan szegény, nem teljesen értem, mit akar üzenni ezzel. Volt már olyan téma, aminél megpendítette, hogy nincs oda tőle, hogy valaki csak úgy hozzáérjen, viszont bennem nem állt még össze a kép, hogy ez valós gondot jelent számára. Ennek talán az az egyik legfőbb oka, hogy velem nincsen így. Legalábbis, ahogy én látom. Azt pedig a mai napig nem veszem észre, hogy másokkal így lenne. Nehezen rakom össze ezeket a dolgokat. Amíg valaki nem közli velem egyértelműen, talán soha.
- Igen. Vagy Riley... - vonok vállat, a mondatom végén fennhagyva a hangsúlyt, így jelezve, hogy ez csak egy felsorolás kezdete. Biztos van még, akit megkérhetünk. Csak hirtelen nem jut más eszembe.
- Oké, rendben - mosolygok a vonatos választására minden esetre. Nekem mindegy, hogyan, csak el tudjon jönni hozzám. Nem fogok semmit ráerőltetni, amitől óckodik. Persze, talán előnyére válna, ha túllépne a korlátain, viszont az nem én leszek, aki azokon kívül taszigatja. Nem, én addig kedveskedem, amíg hirtelen azt veszi észre, hogy már kint van. Mint akár a mostani párkányozásunk esetében, ahol teljesen kellemesen üldögél ilyen közel hozzám. Tudtomon kívül terelgetem néha, úgy tűnik. Csak csinálom, ami szerintem a legjobb, és amivel szerintem a legjobbat teszek.
- Naná, hogy csak ugratlak - felelem vidáman, széles vigyorral. Aztán csak bólogatok, amikor megígéri, tájékoztat majd az úszástanulás részleteiről. Izgalmas lesz jelen lenni annál, amikor elsajátítja ezt az új tudást. Már most azon gondolkozom, milyen tanácsokat adjak majd neki. Lehet, ki fogom kérdezni bácsikámat. Ő nem úszást oktat, azonban más sportot igen. Biztos vagyok benne, hogy ezek mind egy tőről fakadnak.
Elmosolyodom, amikor megfogja a kezem. Egyáltalán nem azért nyújtottam neki, hogy bele rakja az övét. Fel se tűnt, hogy gesztikulálok, amíg így nem tett. De nem baj persze egyáltalán. Kellemes a keze a kezemben. Viszont utána nem nagyon értem, mi történik. Hogy mik azok a cseppek. Hogy mit kap el a levegőben. Azonban nem kérdezek rá, csak figyelem őt, meg hallgatom az érkező válaszát. Bólogatok. Igen, mindenképp jobb lenne inkább valami szüneti vagy egyéb szabadnap.
- Ne, inkább ne, abban nagyon rossz vagyok - rázom a fejem mosolyogva a pirospacsi ötletére. Nem visz rá a lélek, hogy valakinek, akit kedvelek, a kezére csapjak, még játékból sem. Én pedig soha nem tudok kitérni a csapások elől. Ígéretes kezdetek ezek a harcművészetek majdani elsajátításához, tisztában vagyok vele. Nem csoda, hogy nem vágtam még bele. Elég az hozzá, inkább alulról barátságosan hozzáütögetem tenyerem Laura tenyeréhez.