Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=536916#post536916][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.10.30. 01:54[/b][/url]

Hát ez is csak egy olyan nap, mint a többi, nem? Kellemesen hűvös a délután, túl vagyunk a Halloweenen, végre mindenki lenyugodhat. Ahogy elnéztem a diáktársaimat az órákon rá kellett jönnöm, hogy csalódottságot látok az arcukon. Most már nincs mire várni. A karácsonyi bál még messze van a télapó sem most fog jönni.
A sok fancsali képet elnézve úgy döntöttem, hogy én nem fogom érfelvágással tölteni a délutánomat és inkább lógok egy kicsit. Nem szerettem tilosban járni, de mostanában valamiért elkezdtem élvezni. Persze a folyosókon settenkedtem, mert nagyon féltem a lebukástól de furcsa módon, rajtam kívül alig néhány diák lézengett, őket meg ügyesen kikerültem, igazi kommandós voltam. Pedig, ha jobban megnéztem volna őket láthattam volna, hogy egyáltalán nem foglalkoztak velem, mind mentek a dolgukra, vagy épp annyira bele voltak merülve egy mélyre szántó csevejbe, hogy oda más igazán nem fért volna be. Ettől persze még szerettem volna azt érezni, hogy fontos vagyok, úgyhogy tovább kommandóztam. Épp a vigadófreskók folyosójára értem, ahol általában volt hangzavar, hiszen az itt elhelyezett portrék, hűen a folyosó nevéhez igencsak vigadtak. Számomra ez csak annyit jelentett, hogy képeken szereplő egyének jóval többször öntenek fel a garatra, mint kellene de legalább nem foglalkoztak velem. Néhányan persze integettek, de e legtöbb már annyira hozzá volt szokva a diákokhoz, hogy fel sem tűnt nekik, hogy mozgolódás van a portékon kívül is. Ez a helyzet pedig tökéletes volt arra, hogy egy kicsit gyakoroljak. Jó kedvű voltam, így nem a mérlegállás, vagy a kézenállás, esetleg a spárga mellett döntöttem, hanem az egyik kedvenc nippon zengós koreográfiámat akartam ellejteni. El is kezdtem dúdolni a dallamot, léptem jobbra, ugrottam balra, a kezemmel a láthatatlan áldozatot püföltem, hiszen azért mégiscsak harcművészetről beszélünk, aztán elhaladva az egyik lovagi páncél mellett, gondolván pont kapóra jön hiszen rúgás következik, megálltam, szembe fordultam vele. A cél az volt, hogy jóval a fejem fölé rúgjak. Ami, hát, sikerült is. Meg kell hagyni, igazán szép rúgás volt, szinte kiváló. Csak egy aprócska bökkenő vele, hogy a célzás nem volt tökéletes. Ugyanis nem a lovagi páncél sisakját találtam el, hanem kicsit mellé rúgtam, aminek következtében a lábam beszorult a fal és a lovagi páncél közé. Megpróbáltam gyorsan kihúzni, de csak annyit sikerült elérnem, hogy nem kellett álló spárgába megmerednem hanem lentebb tudtam húzni a kis járatban a lábamat, de hiába próbáltam rángatni, a cipőm és a fal sőt a lovagi páncél is konokul a helyén maradt. Mérgesen fújtatni kezdtem és magam mögé pillantottam, hátha valaki látta az akciót, de sehol nem volt egy lélek se, csak a portréban lévő ittas emberek, akik jót nevettek rajtam.
- Nagyon vicces.
Mondtam nekik fintorogva, kicsit túl is játszva a dolog, majd a combomra csapva sértődötten tekingettem jobbra-balra, hátha erre jár valaki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=536934#post536934][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.10.30. 03:11[/b][/url]

Kisebb pihenő után ismét ráncigálásba kezdtem, de egyrészt féltettem a lábamat, hiszen a sport, a mozgás tette ki az életem nagy részét és ha eltöröm a lábam, vagy akár meghúzom, tudom, hogy soha nem lesz már ugyanolyan hiába minden varázslat, bájital, vagy fásli. Így a következő körben megpróbáltam kibújni a lábbelimből, mert azt nem sajnáltam annyira, ha akarják nyugodtan megtarthatják. Hiába volt azonban a fáradozás, a cipő és vele együtt a lábam is, konokul maradtak beragadva. Fújtam egy nagyot és színpadiasan végigdőltem a combon, miközben türelmet színlelve ismét dúdolni kezdtem. Még szerencse, hogy jó kondiban vagyok, ha mással történik ez meg, valószínűleg két perc után görcsöt kap, engem azonban mindez nem tántorított el, hiszen edzett voltam és szuperhős. Aztán rá kellett jönnöm, hogy rajtam kívül más nem keveredik ilyen helyzetbe. Íme hát, elszállt minden reményem. Tuti le kell vágni a lábamat, mert csak úgy fognak tudni kiszabadítani és akkor soha többet nem táncolhatok és nem is karatézhatok és nem csinálhatok semmit mást, csak lábatlankodhatok a kétlábúak között. Végső búcsút véve átkaroltam a combomat és belefúrtam a fejemet a térdembe, ekkor hallottam meg a köszönést a hátam mögül. A szemem abban a pillanatban kipattant, ergo a búcsút kicsit elodáztam és kiegyenesedve próbáltam valami természetesebb pózt felvenni, amiből annyi sikerült, hogy a hullámos tincseimet kisöpörtem a szememből. Farkasszemet néztem az idegennel fiúval, mikor pedig felfedeztem annak a szikráját is, hogy láthatóan milyen jól szórakozik rajtam összehúztam a szemeimet, de nem tettem semmi mást. Ha nagyszájúskodok akkor itt hagy és várhatok akár estig is, mivel ez egy igen kihalt rész, kevesen járnak erre a portrék miatt.
- Megtennéd?
Az angolja kicsit meglepett, először nem is találtam a megfelelő szavakat, mert nagyon béna voltam a nyelvekben, de csak sikerült, bár a kiejtésemen biztos jót fog derülni, jelenleg ez egy cseppet sem zavart. Mert elkezdett húzódni a szabadságot élvező lábam, úgyhogy ugráltam néhányat, kicsit behajlítottam de mindezt nagyon óvatosan, hiszen ha elveszítem az egyensúlyomat, akkor nagyjából annyi az egésznek és nem csak taknyolok egy szépet, de még el is töröm a lábam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=537016#post537016][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.10.30. 13:29[/b][/url]

Ellenállhatatlan vágyat éreztem arra, hogy a vigyorára nyelvöltéssel válaszoljak, de nem tettem. Ez az a helyzet, ahol az ember lánya nem pimaszkodhat, hanem befogja a száját és reménykedik benne, hogy nem választják el a lábát a teste többi részétől. Mikor a fiú közelebb jön, kicsit odébb ugrálok helyet hagyva neki s mikor a lábam után nyúl még épp szólni akarnék neki, hogy a legjobb ötlet az lenne, ha egyszerűen felfelé tolná a lábamat, amikor csodák csodájára tényleg ez történik. Kicsit meglepődök és bele is pirulok a gondolatban, miszerint szakértő kezekben vagyok, pedig ezt nem néztem volna ki belőle. Amint elkezdi felfelé tolni a lábamat úgy megyek egyre közelebb, végül kénytelen vagyok megkapaszkodni a vállában, de viszonylag büszkén viselem a dolgot, arra való tekintettel, hogy az álló spárga még tényleg mindig ilyen jól megy. Vigyorgok is rajta egy sort, kiélvezem a pillanatot, de mosoly azonnal eltűnik az arcomról, amint a fiú felém fordul. Igyekszem komoly lenni, ráadásul koncentrálnom is kell, hogy értsem mit akar, így mikor felfogom bólogatok, de nem szólalok meg, minél kevesebbet beszélek angolul, annál kevésbé leszek nevetséges. Ez a helyzet már így is túlontúl kellemetlen, nem kellene tovább ásnom a síromat. Kíváncsi voltam, most mi következik, illetve, hogy tudja-e, most mit lehet tenni, nem voltam egy nagy darab lány, sőt, apró voltam és vékony, de mégis kellemetlenül érintett már a gondolat is, hogy megfog emelni. Tudtam, hogy más lehetőség nincs, és láttam a szemében, hogy ő is pont erre gondol. Így mikor hozzámér zavartan köhintek, lesütöm a szememet, a következő pillanatban pedig már a lábam a levegőben kalimpál. Igyekszem könnyíteni a dolgán és külső szemmel nézve talán még egész csinosra is sikeredett a mozdulat, de szerencsére senki nem látta, hiszen csak egy pillanatig tartott, a következőben már két lábbal álltam a földön, vigyorogva mint a tejbe tök, ugyanis megmaradt mindkét lábam és érezhetően semmi baja sincs. Azért gyorsan megcsavartam a bokámat, guggoltam egyet, majd lezárásként felhúztam a fenekemhez a bokámat, sőt, egy kicsivel föntebb is emeltem, megy ám a tarkómig is, de nem akartam ennyire menőzni.
Gondoltam, hogy mindezek után azért egy választ megérdemel, de előtte a biztonság kedvéért azért lenyújtottam, és míg a másik lábamat húzkodtam kicsavarodva fölfelé, igyekeztem összeszedni a gondolataimat.
- Hát ööö.
Kezdtem bele magyarul aztán észbe kaptam. Ajaj, azt hiszem, angolul kell folytatnom. Semmi baj, nyugalom, nem először társalgok külföldi diákkal.
- Tudod én csak gyakoroltam egy Nippon Zengó mozdulatot, és le akartam rúgni a lovagi páncél sisakját, de nem céloztam elég ügyesen.
Megszenvedtem ezzel a mondattal, néha szünetet tartottam, gondolkodtam, újra kezdtem, aztán végül összehoztam, valamennyire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=538207#post538207][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.01. 22:14[/b][/url]

Amint úgy éreztem, hogy a lábamban minden a helyén van, rögtön abbahagytam minden felesleges mozdulatot. Ennél jobban nem tudtam volna a fiú orra alá dörgölni, hogy mennyi minden tudok, s bár különösebb célom nem volt vele, rájöttem, hogy már az első pillanatban leszűrhette, amikor meglátott.
- Tíz év ritmikus gimnasztika.
Valljuk be, nem mindennapi látvány lehetett. Ha most sarkon fordult volna és szó nélkül elment volna, az sem zavart volna, bár biztos, hogy csapkodtam volna egy ideig a homlokomat, miközben azt mondogatom mennyire szánalmas is vagyok és csakis kizárólag én kerülhetek ilyen helyzetben. Azonban a srác nem ment, sőt, mintha kíváncsi lett volna. Én meg persze ettől teljesen zavarba jöttem, mert kérdezgetett a beszéd pedig, főleg fiúkkal még magyarul sem az erősségem, nem még egy teljesen idegen nyelven.
- Áhh, nyugodtan nevess ki. Általános iskolában is én voltam a legbénább angolos.
Legyintek zavartan miközben egy pillanatra érdekesebb lesz a cipőm, mint az, akivel beszélek. Nem tudom, hogy komolyan gondolja-e vagy csak jól szórakozik és ironizál, sajnos ehhez sem volt fülem, de talán most az egyszer elnézem, hogy kinevetnek.
- Küzdősport-aerobik, Kyokushin mozdulatok, zenére.
Ha épp magyarul kellene csevegni biztos csillogó szemmel mesélném el a részleteket, de inkább nem, csöndben maradok, főleg a megjegyzése után. Idegesen hintázok a lábamon, dülöngélek előre-hátra majd, hogy mást is csináljak hátrateszem a kezemet, összekulcsolom magam mögött, felnézek a plafonra, majd vissza a fiúra, és a cipőm orrára. Látszik, hogy egy pillanatra se tudok megállni. Pedig annyira próbálkozom!
- Hát, ami azt illeti...ez attól függ kivel harcolsz, mert egy óriás feje biztosan magasabban van, de a tiéd...
Mielőtt befejezném, néhány lépést hátrálok majd lassan megpördülve a tengelyem körül felemel a lábamat, mintha rúgnék, de koránt sem olyan erősen és gyorsan és jó néhány centire a fejétől megállítom.
- A tiédet könnyen lerúgnám, már izé khm, szóval hogyha akarnám, érted de nem akarom, meg sem fordult a fejemben.
Észbe kapom, gyorsan leengedem a lábamat és visszaállok a kezdő pozícióba, mehet megint a hinta, szuper, most már tényleg gyogyósnak nézhet.
- Lotti vagyok és köszönöm, hogy megmentettél.
Lenézek a felém nyújtott kezére, elmosolyodom és belecsúsztatom az én apró kezemet, hogy egy határozottan lányos kézszorítással hivatalossá tegyük a bemutatkozást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=540117#post540117][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.11.07. 16:12[/b][/url]

Nagyra értékelem, hogy a fiú nem lépett hátra és nem is ijedt mert. Mert valójában a légynek sem tudnék ártani, hiába tudok ezt-azt. A bátyám mindig azt mondja, hogy pont ezért nem ér semmit, hiába vagyok képbe néhány harcművészettel, csak az időmet fecséreltem vele, mert olyan vagyok mint a ma született bárány a lelkem pedig mint a patyolat. Szép hasonlat, kááár, hogy fogalmam sincs róla mi az a patyolat, na mindegy. Inkább azon vagyok, hogy leplezzem valahogy a zavaromat, mert ez a fiú igencsak rendesnek tűnik, semmi okom arra, hogy kisebbségi komplexusom vagy mim legyen mellette. Igaz, magasabb mint én, és idősebbnek is tűnik, ez pedig már bőven elég arra, hogy kicsinek és jelentéktelennek érezzem magamat, de annyira próbálkozom!
 - Kár, hogy nem is tudnálak.
Egy pillanatra lekonyul a szám széle, de épp csak egy pillanatra. Nem vagyok az a fajta aki sokáig kesereg, pláne egy ilyen dolgon, úgyhogy máris újra elöl van a vigyorom. A hintázást abbahagyom, sőt a kezeimet is magam elé veszem, de ránézni még így is nehezen megy. El kell telnie egy kis időnek ahhoz, hogy önmagam tudjak lenni valakivel és ne érezzek semmi mást, csak azt, hogy biztonságban vagyok. Hogy nem nevet ki és nem fog lenézni, hasonlók. Bár, kinevetni kinevethetett volna eddig is, de úgy...igazából, amitől az ember legszívesebben azonnal elbőgné magát, mindenkinél van ilyen érzet, nem? Nem? Ahh, mindegy, a lényeg, hogy tudok én normálisan is viselkedni csak idő kell hozzá és türelem.
- Én is.
Bólintok mosolyogva, kissé oldalra billentett fejjel, miközben azon vagyok, hogy memorizáljam magamban a nevét. Szép neve van, jó kimondani és könnyen tanulható, úgyhogy könnyű helyzetben vagyok. Mármint a nevét illetően, azt, hogy ezután mi következne, arról fogalmam sincs, ha rajtam múlna, most intenék, aztán, hogy ne legyen sokkal sokkal sokkal cikibb a helyzet olajra lépnék. De amikor rápillantok a fiúra látom, hogy mondani készül valami. Hahh, helyzet megmentve! A kérdésre hallatán felpillantva összevonom a szemöldökömet.
- Hát őőőőő. Lemész ezen a lépcsőn, aztán jobbra, aztán balra, utána pedig a harmadik ajtó és akkor ott egy titkos átjáró amin keresztül eljutsz.
Abbahagyom a magyarázást, a mosolyommal bocsánatot kérek.
- Megmutatom.
Ennyit igazán megérdemel, hiszen mégiscsak, ő a megmentőm! Hopáácska! Egy igazi megmentő! El sem hiszem! Egy nagy sasszéval mellé lépek és játékos mozdulattal meghúzogatom a pólóját, ami annak a jele, hogy indulás van.
- Arra megyünk.
Mutatom az ujjaimmal. És már indulunk is, a konyhába. Ajjjajj, csak el ne tévesszem az irányokat!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=556229#post556229][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.22. 23:41[/b][/url]

Közeledik a lefekvés, ám ahelyett, hogy már én is az ágyat nyomnám, arra várva, hogy jöjjön az álom manó, vagy valami ilyesmi, ahelyett éppen Karahval lopózok az egyre csak üresedő folyosón. A szívem a torkomban dobog és a hányinger kerülget, de bátor leszek mert nem akarom, hogy a nálam két évvel fiatalabb lány kinevessen. Pedig simán kinevethetne, mert én biztosan jobban félek, mint ő. Nem akarok lebukni, nem akarok büntetést kapni, én jó lány vagyok, akiben van egy kis huncutság. Ha minden igaz, akkor ez a huncutság most meg is fog mutatkozni.
A nagyteremben ismerkedtem össze a Rellonos lánnyal, aki bár fiatalabb volt mint én, de egyáltalán nem látszott rajta, hogy lenne közöttünk korkülönbség. Össze is haverkodtunk hamar és hát nem volt rest azon nyomban belevinni engem egy kis rosszalkodásba. Így kerültünk hát ide.
Megbeszéltük, hogy a könyvtár előtt találkozunk, és onnan megyünk majd a Vígadófreskó folyosójára, hogy a festmény mellé pingáljunk mi is valamit, csak úgy karácsony alkalmából. Nem ez volt az első ilyen élményem, mert anno Luca is belerángatott valami ilyesmibe, úgyhogy már felkészült voltam. Annyira, hogy feketét húztam és hoztam magammal a megmaradt festékeket. Volt közöttünk arany, ezüst, kék zöld és szivárványszínű is, sőt, majdnem biztos voltam benne, hogy a színváltósból is maradt még egy kicsi.
  - Te nem félsz?
Kérdem tőle, miközben végigosonunk a folyosón. Nem akarok hangoskodni, bár úgyis mindegy lesz, mert a folyosó ahová készülünk mindig hangos, remélhetőleg ezért nem fog feltűnni, hogy mi is ott vagyunk. Ha meg igen, akkor majd játszunk nindzsásat, bújócskázni úgy is szeretek. A büntetés meg, hát, maradjunk annyiban, hogy nem fogunk lebukni és akkor minden rendben lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=556244#post556244][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.23. 01:11[/b][/url]

  - Biztos vagy benne?
Kérdeztem egy halvány félelemmel a hangomban. Nem voltam túl jó a rosszalkodásban, a fránya lelkiismeretem mindig utolért, de mivel én voltam az idősebb igyekeztem nagyon de nagyon bátor lenni, bár azt hiszem, hogy egy Rellonossal soha nem fogok tudni vetekedni, már ami a vakmerőséget illeti. Megpróbáltam magamnak bemagyarázni, hogy annyira nagyon rosszat nem csinálunk és, hogy már korábban is csináltunk ilyet, a kezem meg-meg remegett, ahogy lecsúsztattam a vállamról a táskát, hogy a kezembe szorongatva vigyem tovább.
  - Nem igazán gondoltam végig, tudod, ahogy alakul.
Nem voltam valami művészi alkat, nálam a rajz kimerült a pálcikaemberben és a házikóban, többet senki nem várjon ám tőlem. Ezért lepődtem meg, amikor Karahban felmerült a sárkány és az unikornis ötlete. Szinte azonnal le fogunk bukni, legalábbis tudni fogják, hogy a rendbontók melyik házból valók, hacsaaaak, ez nem egy agyafúrt terv és igazából egy Eridonos és egy Levitás rosszalkodott, csak a másik két házat akarták befeketíteni.
  - Nem tudok rajzolni, de megpróbálhatom végül is.
Megvonom a vállamat, ahogy beérünk a folyosóra kicsit le is higgadok és ledobom az üres fal elé a táskát. Kicsit hátrébb lépek, hogy megszemlélhessem az alkalmi vásznat. Csúú, ez nagyon de nagyon király lesz, mondjuk, nem annak akinek majd el kell tüntetnie, de mi tuti, hogy jót fogunk szórakozni.
  - Na jó, nekem jó lesz a bal oldal, megpróbálok valamit ide...szerinted rajzolhatom ezüsttel az unikornist? Csillogóssal?
Amint kimondom a kérdést, már veszem is elő a fújós festéket és elgondolkodva rázogatom, közben nem törődve azzal, hogy a portréalakok minket figyelnek és ahogy rájönnek mire készülünk rögtön hatalmas kiabálásba kezdenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=557931#post557931][b]Csornay Kíra Lotti - 2015.12.27. 12:47[/b][/url]