Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=467604#post467604][b]Renée Faraday - 2015.02.26. 03:26[/b][/url]

Fut, fut, fut, folyosósarok, csúszós kő, spárga, fájdalmas visítás. Renée a szokásos hévvel és elővigyázatossággal közlekedik végig a kastélyon. Igazából már nem lepődik meg azon, hogy kb napi szinten mutat be ilyesfajta mutatványokat, társai nagy-nagy örömére. Most is körberöhögi 2-3 felsőbb éves, de annyira nem zavarja, inkább velük kacag ő is. Mondjuk az annyira nem nevetni való, hogy a késeinek tokja beleállt a bal oldalába, mikor eldőlt a földön, mint egy zsák krumpli. Az úgy elég érzékenyen érintette szegényt.
Miután összeszedte magát az aljzatról - egy nagyon kedves Navinés mestertanonc lány segített összelegózni őt - tovább bandukol a kastélyban, ezúttal kicsivel kevesebb kilométer per órával. Nincs éppen semmi fontos dolga, így kedvére randalírozhat a folyosókon. Nem tudja hova akar menni, csak menni szeretne, nincs más vágya. Hajtja a vére.
Réges-rég hallott, de ismerős hangra lesz figyelmes rövid bóklászás után. Épp most fordult meg a fejében, hogy visszamegy a konyhába, táncol egy kicsit a manókkal, majd eszik velük valamit, mikor a fülébe jut a zaj. Ütemes pattogás a kőlapon. Ismeri a hang kiadóját. Már csak azt kellene megkeresni, akinél a játékszer van, és elszórakozni vele. Hátraarc, másik irány. Villámgyorsan szedi apró lábait a járólapon, befordul a következő sarkon, és ott is van nem sokkal előtte az, aki a labdát birtokolja. Satuféket nyom, hogy lehetőleg ne a szemközti falon végezze matricaként, majd teljes sebességgel nekilódul szegény gyanútlan háztársának.
- Én iiiiiis! - sikoltja rá vágyálmát szerencsétlen fiúra, majd hátulról előkerül annak hónalja alól, és ha nem vigyáz Rey, könnyen elvehetik tőle a kosárlabdáját.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=468058#post468058][b]Renée Faraday - 2015.02.27. 03:26[/b][/url]

Rey villámgyorsan felfedezi a partizánakcióra készülő Renée-t, ami lássuk be, ilyen hangeffektek mellett nem túl nehéz feladat. Az teljesen bizonyos, hogy a kislány soha életében nem fog tudni olyan helyen olyan munkát végezni, ahol csendben kell maradni. Túl hangos hozzá. Túl argentin.
Egy macska ügyességével bújik be háztársának karja alá, majd már lendülne a labdáért, mikor Rey hirtelen eltünteti előle a gömbölyű sportszert, ő meg majdnem orra esik, mert nem számított erre a váratlan helyváltoztatásra. Egyetlen másodpercre megenged magának egy bosszús pillantást, aztán visszaköltözik az arcára az elszántság és a vidámság. Most veszi csak észre, hogy a fiú mennyivel magasabb nála, eddig fel sem tűnt neki, hogy már megint egy égaljafestővel van dolga. Serényen bólogat a játékos kérdésre, naná hogy szeretne, eleve azért kereste meg, hogy játszanak kicsit. A felhívásra csak még elszántabban néz, mint eddig, majd lendül, hogy kivegye a másik kezéből a labdát, de az villámgyorsan eltűnik a szeme elől.
- Heeeeeej! - szól rá kicsit hangosabban Reyre, hogy ne legyen vele ennyire kíméletlen. Kicsi és még lány is, kér egy pici respektet. Közben ahelyett, hogy bosszús lenne, csak kacarászva rohangál és ugrál a fiú körül, minden erejét beveti, hogy megszerezze a sportszert. Természetesen teljesen esélytelen, hogy ez sikerüljön neki, így egy idő után kifulladva áll meg háztársa előtt. Úgy tűnik a fiú ismeri a könyörületet, mert végül elé tartja a labdát. Már venné magához, mint győzelmi trófeát, mikor ismét elszublimál az orra elől, ő meg csak értetlenül pislog Reyre.
- Na jó - vált át angolra és adja be a derekát. Nem kell túl sokat győzködni a dologról, szívesen oszt puszit. A hova a nem mindegy nála. Jó néhány országban szokás nem pont az arcra, hanem a szájra adni a puszit, Renée is ezt követi - jó, leszokóban van már róla - így ha Rey nincs erre teljesen felkészülve, akkor kap egy meglepetéscsókot a szájára. Töki pedig kíméletlenül ki fogja használni a helyzeti előnyt, és kiveszi a kezéből a labdát...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=468315#post468315][b]Renée Faraday - 2015.02.28. 02:52[/b][/url]

Ha tudná, hogy mennyire Rey szívének közepéig hatolt egy kis bosszúsággal, azonnal visszaszívná azt a pillantást a helyére. Vagy lehet hogy elkezdene táncikálni a kezében a srác szívének letört darabkájával. Kedvtől függ. De a végén úgyis visszasimogatná a helyére az elkóborolt darabot, szándékosan nagyjából soha nem tudna gonosz lenni másokkal. Neki is megvan az a kis hippi része, mint a másiknak. Kellőképpen naiv és gyermeki még a kicsi.
Ostromlóakciói egyre-másra kudarcot mondanak, de ahelyett, hogy mérgelődne a dolgon, csak nevet. Eleve úgy vágott bele a játékba, hogy maximum úgy látott esélyt a nyerésre, ha felkúszik Rey nyakába, és onnan próbál bűvészkedni valamit. Aztán letett erről.
Már csak a buksisimit várná a dicséret mellé, de azt nem kap, ellenben puszit ad a fiúnak. Igazából csak akkor esik le neki, hogy nem biztos, hogy a megfelelő helyre nyomta az ajándékot, mikor már hozzáért Rey szájához. Ez az átka annak, ha az otthoni szokásokat egy másik országban is használod. Cseppet megijed, hogy mit fog vajon szólni a másik, hátrébb is húzódik, közben azért csak elveszi a másik kezéből a labdát. Végül is azért ment a harc eddig, most már nem fogja nem magához venni. De aztán látja, hogy sem harag, sem más negatív érzelem nem bukkan fel Rey arcán, így megkönnyebbül. Megenged magának egy apró sóhajt, majd lábujjhegyre áll és a fiú nyakába csimpaszkodik, mintha ezeréves ismerősök lennének. A labdát közben a földre tette, most épp a lábfejének támaszkodik a sportszer. Fogalma sincs mire fel jön a gesztus, egyszerűen ez olyan, mint a teniszben egy ki nem kényszerített hiba: teljesen indokolatlanul jön.
- Régen játszottam néha a többi gyerekkel. De soha nem voltam benne jó, túl kicsi vagyok hozzá - csacsogja, miután eleresztette háztársát és a kezébe kapta a labdát és elkezdte maga mellett pattintgatni. Amíg a földön kell vezetni az eszközt, addig nincs vele semmi problémája, pattogtatni, a lábai között átjátszani át tudja a játékszert - a gondok akkor kezdődnek, mikor fel kell dobni a palánkhoz. - A torna sokkal jobban bejött - pici demonstrálásként, még a labdával a kezében hátrahajol, hogy hídba ereszkedhessen, a sporteszközt elengedi a földön, két kezét a kőre teszi, majd óvatos, de határozott mozdulattal ellöki magát a lábával a talajtól, hogy ismét állásba érkezhessen. Nem fél tőle, hogy netán lekaratézza a srác arcát, magasan van, ő meg alacsonyan, és különben is hátrébb állt már az ölelése óta. Szélesen mosolyog a másikra, hiszen épp szerepel, és amúgy is jó kedve van.
- Renée, és én is örülök neked! - vigyorogja rá a nevét Reyre. Mókásnak találja, ahogy így körbemagyarázta neki az "örvendek a találkozásnak" frázist, eddig is érezte, hogy jóban lesznek, továbbra is határozottan él benne ez az érzés.
- Felveszel a nyakadba? Kíváncsi vagyok milyen lehet olyan magasan élni! - igazából nem várja meg az igenlő választ - mert totál biztos benne, hogy azt kap -, hanem villámgyorsan megkerüli Reyt, és két lépésből nekirugaszkodik a srác hátának. Egy majom ügyességével kúszik felfelé, miután megfogta a vállakat, már semmi baj nem lehet, onnan már csak pár mozdulat. Reméljük Rey tartja magát, mert ha nem, akkor elég nagyot borulhatnak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=468726#post468726][b]Renée Faraday - 2015.02.28. 23:59[/b][/url]

Ha olyan kedve lenne, megmondaná a fiúnak, hogy nem kell ám rá úgy vigyázni, mint valami hímes tojásra, van benne erő. Nem véletlenül lett terelő a kviddicscsapatban sem, meg hát évekig szerepelt előtte a cirkuszban is, szerzett magának kondíciót, meg annyi erő, hogy túlélje a világot, de legfőképpen saját magát.
- Remélem még növök pár centit! - csacsogja nagy vidáman, miközben a labdát egyik kezéből a másikba pattintja. Tényleg ebben áll minden reménye, nem szeretne ilyen picike maradni. Persze tisztában van vele, hogy a padlócirkáló létnek is megvannak a maga előnyei, de jobban örülne annak, ha össze tudna még szedni pár kóbor centimétert. Ő azért nem akarja ülő testhelyzetből nyalogatni a Holdacska alját.
- Pedig nem nehéz - kacagja már fejjel lefelé, majd visszalöki magát a normálisnak minősülő vertikális pozícióba. - Hát, azt hiszem oldalra is menne - egy cigánykerék jobbra, egy másik pedig balra. Igen, tényleg hajlik a 4 fő irányba. Joysticknak azért nem minősülhet, őt nem lehet csak úgy hajlítgatni a szélrózsa minden irányába, az fájna neki. Spárgába is lecsúszna talán, ha kilöknék alóla az egyik lábát, de azt inkább nem. Az előbb az nagyon fájt, mikor még idefelé jövet eltakart a folyosón és egyik lába itt volt, a másik meg ott. Miután érzése szerint teljesen a végére ért a tornászbemutatónak, végre újra függőlegesben van, és ha nincs is szemmagasságban, azért Rey arca felé pislog.
- Különleges neved van neked is, nem ismerek még senkit rajtad kívül, akit így hívnának - csak mosolyog és jókedvű, és nem is tűnik fel neki, hogy kvázi hipnotizálta a srácot. Pedig nem csinált semmi különlegeset, csak olyan... Renée, mint általában. Hát, ha lenne egy kicsi szeme az ilyen dolgokhoz, talán feltűnne neki a dolog.
Nem kellett gondolatolvasónak lennie ahhoz, hogy levágja Rey eddigi viselkedéséből, hogy a srác szíves örömest a nyakába veszi őt, aztán pedig mehetnek a végtelenbe és tovább! Még segítenek is neki, a kedvéért háztársa még a térdeit is behajlítja, hogy könnyebben felkapaszkodhasson a célig. Nincsen nehéz dolga, néhány pillanat múlva már a jól megérdemelt helyén ücsörög odafent a magasban. Kapaszkodni ugyan nem nagyon tud hova, így jobb híján Rey homlokára teszi két pracliját, és a srác fején fogódzkodik.
- A végtelenbe és tovább! - adja ki az utasítást, miközben egyik kezével előre mutat - amit valószínűleg a másik nem lát - és várja az indulást. Közben kiveszi Rey hóna alól a kosárlabdát, és a kezébe fogja. Most csak lábbal kapaszkodik, de semmi félelemérzet nincs benne, amúgy sem tériszonyos, de úgy is érzi, hogy megbízhat a fiúban.
- Szeretek veled lenni - jelenti ki néhány perc múlva a nagy semmiből. Kijelentése teljesen ártatlan, semmiféle hátsó gondolat nincs mögötte, egyszerűen csak a gyermek őszintesége jön elő belőle. Egyik kezével megsimogatja Rey haját, a másikban pedig továbbra is a megszerzett kosárlabdát szorongatja.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=470618#post470618][b]Renée Faraday - 2015.03.04. 03:26[/b][/url]

Kivát már kínvallatásoknak vetette alá, hogy ugye az apukájuk magas volt, és ugye neki is van még esélye nőni valamennyit. Ha valamit, hát ezt az egyetlen egy dolgot irigyli a nővérétől - természetesen azon kívül, hogy ő éveket tölthetett együtt az édesapjukkal. A magasságát. Ha a centimétereket kis edényekben lehetne termeszteni, Töki biztosan megpróbálkozna saját magasságot növeszteni.
Szélesen mosolyog arra, hogy Reynek ennyire tetszik a kis tornászbemutatója - a szája majdnem körbeéri a fejét. Először nem gondolta volna, hogy a fiú ilyen lelkesen fog majd reagálni a produkciójára, de kétségtelenül nagyon jól esik neki, hogy elismerik.
- Igen, eléggé. A szüleim cirkuszt vezetnek Argentínában, ott nőttem fel - magyarázza nagy lelkesen Reynek a szituációt. Attól függetlenül, hogy Ana és Alberto nem az igazi szülei, soha nem fémjelezte őket "nevelőszülők"ként, bár nem is szólította őket apának vagy anyának. Azokból mindenkinek csak egy van az életében, és ő pont pórul járt, és elveszítette őket korán. De ettől függetlenül még rajongva szereti a házaspárt, akik örökbe fogadták, és 7 évig a családja voltak.
- Ó, őt nem ismerem - jelenti ki picit csodálkozva. Kutatgat a fejében ezután a különös névösszeállítás után, de nem találja meg, szóval igen, tényleg nem ismeri még hallomásból sem Markot. Mikor Rey rámutat a monoklijára, és elújságolja, hogy a bátyjától zsebelte be ezt a kis ajándékot, kissé aggódó képpel lép hozzá közelebb, fogja meg a fiú arcát, és simít végig óvatosan a már múló folton. - A testvéreknek nem szabadna így viselkedniük egymással - közli igencsak határozott hangon véleményét háztársával. Ő tudja, mekkora csoda az, ha hosszú évek után felbukkan a semmiből egy vérrokon, akiről addig nem is tudtál és végre úgy érezheted, hogy igazán tartozol valahová. Talán ezt egyszer majd kifejti Reynek, de ez nem az az időpont.
Másodpercek alatt felkúszik friss ismerőse nyakába, és onnan kukucskál le a földre. Vicces ilyen magasan lenni, de azért állandó jelleggel nem próbálná ki a dolgot. Valószínűleg fárasztó lehet egy idő után egyensúlyban tartani ezt a hosszú testet. Elneveti magát Rey szuperhős-pózán, aztán meg élvezi az utazást. Nem tudja merre tartanak, de nem is igazán törődik vele egyelőre. Bár kezd kicsit későn lenni már, lassan haza kellene menjen.
Picit még saját magát is meglepi azzal, hogy ennyire őszintén nyilatkozott a jelenlegi érzéseiről. Persze nem szokása sem hazudni, sem magában tartani az igazat, de ez váratlanul jött ki belőle. Tudja, hogy lassan majd le kell szokjon arról, hogy ennyire nyíltan közli az érzéseit, mert bárki könnyen félreértheti őt, de nagy mázlijára Rey nem ez a fajta ember.
- Akkor ugye majd máskor is találkozunk? - kérdezi reményekkel telve a fiútól. Igazán nagyon élvezte ezt a kis találkozót, fájna a szíve érte, ha most látná Reyt utoljára, mert igencsak kivételes társaságot nyújtott Töki számára. A másik nyakán lógás különben is erőteljesen az ő műfaja.
- Hazaviszel, légyszi? Kezd későre járni, és nem akarom, hogy otthon aggódjanak értem - tárja kívánalmát a srác elé. Nem tudja, hogy tényleg le fogja-e vinni így a faluba, de nem kell csalódnia, Rey beleegyezik abba, hogy hazavigye. Ő nagy vidáman elcsicsergi a fiúnak a címüket, aztán szépen a két alak - aki most éppen egy - eltűnik a folyosóról.