Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=245909#post245909][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.03.02. 14:06[/b][/url]

Anna

Elég sokszor hallotta már azt, hogy veszélyes sokat tudni, azt azonban saját bőrén is tapasztalta, hogy néha még veszélyesebb nem eleget tudni. Bizonyos információk életet is menthetnek, de ha annyira nem érnek sokat, akkor is lehetnek értékesek, felhasználhatóak, hasznosak, megszerezni viszont őket... na az nem kis munka, még jó, hogy már megvannak rá a módszerei, lassan két év alatt sikerült kitapasztalni, hol érdemes próbálkozni. Például itt. A vigadófreskó folyosója egy olyan hely, ami tele van részeg portrékkal, akik sokszor az alkohol hatására már azt sem tudják, mit beszélnek, azt még kevésbé, kinek, mikor, viszont fülük van, az egész épületben, és ráadásnak még azt is értékelik, ha néha ide jár hegedülés címszó alatt. Most is itt van, már bő egy órája lassan. Megtanulta azt is, hogy meg kell válogatni, kitől mit vesz készpénznek, ennek ismeretében azonban most éppen egy, az alkoholtól már vörös arcú, parókát viselő és vészesen imbolygó uraság képe előtt áll és arra figyel, amint az hevesen gesztikulálva igyekszik magyarázni, csuklással fűszerezve.
- Tudja, fiam... hikk... az én időmben még nem voltak ilyen lenge öltözetek. Nézze csak meg a kedves másodunokanővéremet ott a szemközti portré melletti... ja, nem... hikk... Amália eggyel odébb található. A zöld ruhás. Kissé belemerült most a mulatásba... szóval, ha meggondolná, hogy netán valaha is portré legyen, kedves Sebastian, itt bizonyára remek helyre lelne... és... hikk... el ne felejtse magával hozni a hegedűjét sem. Most pedig ha kérhetem... eljátszaná nekem... a... a... elfelejtettem. Na nézz oda, már megint nem emlékszem... Beethoven volt? Nem, annak mind olyan lassú andalgós művei vannak... Bach... a fenébe... játsszon valami vidámat, Sebastian, hadd lássam forogni itt a szomszéd portrén Viola kisasszonyt. - csak mond és mond, mutogat körbe, újabb pohár bort hörpint fel egy szempillantás alatt, majd átinteget a szemközti portrén révetegen mosolygó, magáról már egyre kevesebbet tudó hölgyeményre. Ő bólogat közben lelkesen, mintha érdekelné is ez az egész, de hát el kell viselni, ha egyebet is hallani akar, úgyhogy kihúzza magát, és pár pillanaton belül már játszik is valami vidámat, népies motívumokkal tarkított Kodályt, az ittas állapotban lévő úr látható örömére. Ezért sem utolsó dolog ide járni, végtére is látja, hogy valaki értékeli, hogy hegedül, és nem azon agyal közben, hogyan lopja el, szedje szét, tegye némává, esetleg törje el az ő kezét, mert zenélésre vetemedett, vagy ehhez hasonló és még jobb opciók is adódnak bizonyára. Azért a vonósnégyesen még mindig vacillál, talán mindjárt megkérdezi, mit is tudnak itt a képek az iskola zenészállományáról, csak érjen ennek a műnek a végére.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=261239#post261239][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.03.28. 23:13[/b][/url]

Szép is lenne egy zenekar, de sajna csak ő van, bár épp arra adta a fejét, hogy megpróbálja kideríteni, hátha ismernek a festmények más, vonós hangszeren játszó egyéneket az iskolában, akikből egy vonósnégyest össze lehetne hozni. Még nem mondott le az ötletről, mert még mindig úgy gondolja, hogy jó lenne. Viszont mivel semmi sincs ingyen, főleg nem az információ, hát ellenszolgáltatásban részesíti a festményeket: szolgáltatja nekik egy rövid ideig a talpalávalót, közben meg ő is gyakorol, túl az egyébként mindennapos sokórás gyakorláson. Nem árt meg. Némi Kodály még a kedélyeket is felpezsdíti, annyira jó kis pörgős, magyaros, ital mellé való, és mint látja, a portrék értékelik is, ki önmagában, ki az elfogyasztott italmennyiség hatására, de jól szórakoznak rajta. Tartalmas darab, azt is meg kell hagyni, és hosszasan nyúzza Lisbeth húrjait a vonóval, mielőtt a végére érne. Annyira belejött, hogy az sem állítja meg, amikor szeme sarkából mozgást észlel, és nem áll le, csak egy mosollyal nyugtázza, hogy a mázolt alakokon kívül valaki másnak is táncolni támadt kedve erre a dallamra. Biccent az üdvözlésre válaszol és fülig szalad a szája, mert hiszen ennél nagyobb elismerést ebben a pillanatban az sem jelentene, ha megtapsolják, noha részben mégis a darab szerzőjét illetné meg, hiszen ő komponálta az egészet, szerény személye csak zenészként nem tesz egyebet, csak megszólaltatja ennek a kiválasztott alkotásnak a papírra rótt hangjait. És mégis, most örül, hogy azt látja, amit. Sajnos, mint minden, aminek kezdete van, ennek a darabnak is vége lesz lassan, ő pedig, amint elhangzott az utolsó hang is, leengedi a vonót, majd a hegedűt is, és meghajol a közönsége felé. Az öregúr a képen lelkesen tapsolni kezd, mondogatván, hogy még, a következő pillanatban viszont hirtelen előre bukik a feje és máris hangosan horkolva alszik bizonyára a bor hatására, bár valószínűleg hamarosan megbökdösi valaki, hiszen még javában áll a bál, aludni később is ráér, no de addig is van pár szabad pillanata, úgyhogy a lány felé fordul és még mindig csúnyán akcentussal beszélt magyarsággal ugyan, de már egészen kerek mondatokat fogalmazva és érthetően beszélve szólal meg. A szókincsbővítés még felfér, de folyamatban van az is, nincs ok a panaszra, hogy nem igyekezne.
- Szia. Látom, tetszik Kodály. Igazán táncra termett dallamai vannak, az kéts...kétely... mna... szóval az nem kérdés. Egyébként Axel vagyok, örvendek. Nincs jobb látni, mint ha valaki szereti meg értékeli a zenét. Hm, mi lenne, ha te választanál, mi legyen a következő. - mondja, kissé halkabban a normál hangerőnél, addig se ébred fel az öregúr reményei szerint. Sokat egyébként nem tudott meg, csak annyit, hogy rengeteg a zenész, és van néhány hegedűs még, de ez édeskevés, viszont legalább gyakorol, úgyhogy még egy darab legalább belefér.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=263971#post263971][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.04.01. 15:59[/b][/url]

Kezdem azt hinni, hogy Hieronymusnak túl veszélyes ez az iskola. Nem elég, hogy a múltkor valami eszement idióta pusztán azért, hogy idegesítsen, lenyúlta a szobámból és szétszórta Bogolyfalván - szerencséje, hogy nem esett baja a stégnél a hegedűnek és így nem álltam neki kideríteni, ki is volt tulajdonképpen mindezek háta mögött - most valami lökött leányzó éppen szembejön velem a folyosón kezében a hegedűmmel. Ez nem lehet igaz. Komolyan nem kezdem érteni, mit vétettem én ezeknek az embereknek, amikor igyekszem nem bántani senkit, legalábbis nyíltan semmiképpen sem, ha mód van rá. Vagy mit ártott az a hegedű? Százas, hogy fel se fogják, hogy egy vagyont érő hangszerrel szórakoznak, bár tény, hogy valószínűleg attól is kiakadnék, ha Lisbeth lenne a kezében, csak ez éppen lehetetlen, lévén, hogy a mesterhegedű épp az én kezemben található a nagy találkozás pillanatában, mert a szép idő örömére a réten gyakoroltam, és oda mégse viszem ki az Amatit. Komolyan ki kell találnom valamit, hogy ez még egyszer ne ismétlődhessen meg, az első azonban az, hogy elkapjam azt a merész, vagy inkább szintén eszement hölgyeményt, akinek kedve támadt lenyúlni a hegedűmet, mert ha van, amiért harapok, hát ezért például igen, úgyhogy futásnak eredek én is a nyomában. Másfél évvel ezelőtt még talán gondot jelentett volna egy ekkora távolság, mint a Rellon hálókörlete és a Vígadófreskó folyosója közötti jó néhány méter lépcsőkkel megspékelve, azonban a kviddicsnek köszönhetően fejlődtem annyit, hogy nem akarom kiköpni a tüdőm, mire a folyosóra érek, bár az még mindig nem igaz, hogy meg se kottyan, lévén, hogy lihegve lassítok le, amint beérem. Kezdem érteni egyébként, hogy miért állt félre a nagy többség olyan készségesen, miközben a hegedűmre kezet emelő lányt üldöztem egészen idáig olyan elszántan, hiszen mindezt úgy sikerült kivitelezni - és komolyan nem így terveztem, azt elmondhatom - hogy a hegedűt ugyan magamhoz szorítottam, a vonót azonban nem, sőt még most is jobb kezemben szorongatom.
- Kérem vissza Hieronymust. Most azonnal. - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, homlokomat ráncolva, és csúnyán nézve rá, miközben nem engedem le azt a vonót, ami a kezemben van, ha már eddig se tettem. Talán még elhiszi, hogy bántanám, bár jobban meggondolva, valószínű, hogy bántanám, főleg, ha kárt is tesz a hangszerben, csak arra nem a vonót használnám, hanem a pálcát. Pff, jobb lenne higgadtan gondolkodni inkább, mert nem most akarom elveszíteni a prefektusi rangom és nem valami kis hülyeségért, csak az ajándékba kapott pár száz éves hegedűm mégse kis hülyeség. Vissza akarom kapni, most azonnal. Dühösen szusszantok egyet, majd közelebb lépek.
- Figyelj, az a kezedben egy Amati hegedű, ha visszaadod, egyezkedhetünk, hogy játszok neked, vagy tanítalak, vagy mittudomén... de ha kárt teszel benne... - nem fejezem be, nem akarom befejezni, nem akarok fenyegetőzni. Nem akarom, hogy változzon túlságosan is a kép rólam, miszerint nem különösebben vagyok tipikus Rellonos. Meg tudnám fojtani éppen egy kiskanál vízben, vagy úgy elátkozni, hogy azt is megkeserülje, hogy megszületett, de ez nem vezetne megoldásra. Nagy levegő, Axel, most kifújod, és lenyugszol, vagy bajok lesznek, rád nézve is, nagy bajok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=264732#post264732][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.04.02. 15:59[/b][/url]

Sose volt nagy erősségem a sport, a kviddics is csak azért került a képbe, hogy a szüleim abbahagyják a noszogatásom. Az első edzések után inkább voltam holt, mint élő, erre határozottan emlékszem, mostanra már azonban nem akkora gond ez, mint lehetne. Azt ugyan még nem sikerült kiküszöbölnöm, hogy ne legyen levegő után kapkodós jelenet belőle, de majd idővel az is talán elmarad, ha megmaradok a kviddicsnél és aktívan edzek tovább. A folyosón lelassít a lány is, majd megáll, és megállok én is. Legszívesebben nekimennék, de ettől egyrészt az tart vissza, hogy közben baja eshetne az ismét ellopott hegedűmnek, másrészt meg a prefektusi rangom is odalenne tán, most eredményként, és nem szeretném, ha bármelyik is bekövetkezne. A fenyegetés végét is lenyelem inkább, még mielőtt kiderül, hogy néha használni is szokta az eszét és abból lesz bajom. Egy, kettő, három, szúszááá... beszív, kifúj, megnyugszik. Kár, hogy a mantrák nem éppen úgy működnek, mint a varázsigék, főleg, ha azon kevés dolgok egyikével kerülök szembe, amik szinte azonnal kihoznak a sodromból.
- Az a hegedű, amit a kezedben tartasz, 1740-ben ké...- elakad a szavam attól, amit látok, sőt még a szívem is kihagy egy dobbanást, hogy aztán olyan heves dobogással akarja bepótolni azt az egyet, mintha menten ki akarna ugrani a mellkasomból. Te jóságos atyaég, képes volt elengedni a hegedűt, hogy tapsikolhasson lelkesedése jeléül. Mindjárt megtépem, hátha a közmondásnak megfelelően kevesebb hajjal több esze lesz, vagy azt a rövid hajra mondják? Nem számít, ettől még a prefektusi rang se fog visszatartani, sőt az se, ha hazaküldenek: ha összetöri a hegedűmet, neki vége.
- Te tényleg nem fogod fel, hogy egy majdnem háromszáz éves hangszer van a kezedben? Ha baja esik, nekem annyi... és holtbiztos, hogy akkor neked is annyi lesz... legalább cseréld le erre, ha már annyira nyikorogni akarsz rajta. - emelem a levegőbe a kezemben lévő mesterhegedűt. Ez utóbbi csak hét éves, és bár nem jelenti, hogy ettől nem nőtt volna a szívemhez ugyanúgy, mint Hieronymus, de ha esetleg ennek sikerült elszakítania valamelyik húrját, akkor az helyrehozható könnyen, az Amatit viszont sokkalta jobban féltem, ha baja esik, biztos, hogy nem vesz a nagybátyám örömében helyette Stradivarit, de még másik Amatit sem. Sajnos az se javít a helyzeten, hogy ismét futásnak ered, újra rohanhatok utána, közben imádkozva a fennvalóhoz - akármilyen természetfeletti hatalom is legyen -  azért, hogy baja ne essen a hegedűmnek.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=291294#post291294][b]Axel Sebastian Macisajt Sjölander - 2014.05.11. 17:03[/b][/url]

Annácska

Társasága akad, méghozzá kifejezetten kedvére való társasága, lévén, hogy első látásra könnyű megállapítani mennyire is értékeli a leányzó a zenét. Elégedetten szemléli, hogy táncra perdült a hölgyemény is, nem csak a freskólakók, akiknek időnként előszeretettel szolgáltat változatos talpalávalót, majd ha befejezte, előadóművészhez illően meg is hajol közönsége felé, így köszönve meg a tapsban kifejeződő értékelést iménti produkciójára vonatkozóan. Be is mutatkozik, majd legyint a megjegyzésre a képeket illetően, ismeri már őket éppen eléggé.
- Semmi vész, megszoktam, hogy náluk ez is elismerésnek számít - jegyzi meg, majd inkább témát vált felajánlva a lánynak a lehetőséget, hogy válasszon következő dalt, amit játsszon, még egy úgyis belefér, még mielőtt el kellene indulnia, hogy el ne késsen óráról. Hogy válasszon ő ismét? Egy kérdő pillantás az első reakciója, aztán mégis elvigyorodik, és bólint egyet. Az a mozdulat a lánytól, az ajka csipegetése, eléggé nyilvánvaló tényt közöl számára, de ő a maga részéről nem tekinti tragédiának.
- Figyelj, ezért most cseppet se érezd hátrányban magad. Ha az megnyugtat, tíz éve játszom, és még mindig lehet olyan nevet mondani, amiről még csak nem is hallottam. Te például tudtál erről a Ya... Yu... nem... Yiruma... szóval erről az alakról? Életemben nem hallottam a nevét se, pedig állítólag a River flows in you valami nagyon ismert alkotása, ugyan zongorára, de nemrégiben hegedűn hallottam. Csupa-csupa klasszikust ismerek, mert a zeneiskolában őket tanították, meg pár kedvencet, amit én hangszereltem át hegedűre magamnak. Nyugodtan mondj ám bármit, ami csak eszedbe jut, talán még eljátszanom is sikerült. Ha meg nem, akkor marad Kodály, van még tőle a tarsolyomban pár alkotás, de szerintem nekik édesmindegy, hogy valami nagyon új-e vagy kétszáz éve készült, csak zene legyen - vigyorog a lányra, miközben fejével a portréalakok felé int, hogy rájuk gondol, aztán ismét kihúzza magát, és helyére illeszti vállán a hegedűt.
- Na, komolyan, bármi, ami csak eszedbe jut. Legfeljebb felsülök - kacsint a lányra, ma meglehetősen jó kedvében van egyébként is, meg aztán a zene boldogítja az embereket, nem csak őt. Mindenesetre előkeresi emlékezetéből egy másik Kodály mű dallamait a biztonság kedvéért, de nem fog neki, vár, hátha mégis eszébe jut Annának valami, amit nagyon szeretne itt és most hegedűn hallani.