29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Ötödikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 719
Összes hsz: 3362
Írta: 2019. február 18. 12:45 | Link

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x

Igazából szerintem szeretem a vizsgaidőszakot. Van egy nagyon különleges hangulata. Meg tök jó, hogy minden nap csak 1-2 óra kötelező elfoglaltsága van az embernek. Ráadásul nem kell a táskánkat mindenhova magunkkal cigölni. Uniformisomban, zsebretett kézzel bandukolok ki az Asztrológia vizsgámról, derűsen. Mások bosszankodva teszik ugyanezt vagy éppen idegesen, mert nem biztosak benne, hogy sikerült. Lehet, mérsékelnem kéne a jókedvemet, hogy ne bántsak meg másokat, azonban arra jutok, hogy a derűm talán ragadós is lehet. Meg különben is, csak nem bánhatják, ha valaki jól van. Én legalábbis ezt nem bánom soha. Örülök neki. Nyilván nem magamból kéne kiindulnom, viszont nem tudom, fogok-e valaha nem így tenni.
- Laura - szólítom meg mosolyogva háztársam, mikor észreveszem. Odaintek neki.
- Most jövök Asztrológiáról. Ma már nincs több vizsgám - számolok be neki vidáman arról, mi velem a helyzet. De még oda se értem hozzá. Menet közben osztom meg vele az infót a távolból, úgyhogy nagyon sokan mások is értesülhetnek róla. Nem mintha annyira érdekelné őket. Sőt, kapok pár amolyan megrovónak induló pillantást, ám aztán besülnek, mert valahogy ők is kicsit derűsebbek lesznek tőlem.
- Te hogy állsz? - érdeklődöm meg tőle, mostmár odaérve hozzá.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. február 18. 14:39 | Link

Thomas



Végre megint elérkezett ez az időszak is, amit a diákság többsége ki nem állhat. Én viszont szeretem: a vizsgaidőszak. Persze ilyenkor mindenki feszült, egy kicsit én is, de jó érzés megtudni, hogy mennyit fejlődtem, mennyi mindent tanultam meg. Na meg, hogy mik a hiányosságaim még. És mivel épp az önismeret vizsgámra készülődés szünetében vagyok, így naná, hogy ezen agyalok a kastély falai között sétálgatva. Lábaim maguktól hoznak, nem is nagyon figyelek oda, hogy merrefelé járok, így nem igazán tudom, hogy jutottam el erre a helyre.
Az eddig mormolt definíciókat most felváltja egy váó, ahogy rájövök, hogy itt mulatozó emberek vannak a festményeken. Meg is állok az egyik előtt, amelyiken egy boros poharat egyensúlyoz egy púderes pacák az orrán. Érdeklődve tanulmányozom, azon drukkolva, hogy ejtse el, amikor hallom a megszólítást. Összerezzenek, mint akit valamin épp rajtakaptak, annyira hirtelen és annyira hangosan érkezik a hang. Oldalra fordulok, ahol a fiút sejtem, de ő még csak a folyosó felénél jár, és onnan árasztja felém a szokásos vidám hangulatát.
- Szia Thomas! - felelem neki, elég hangosan ahhoz, hogy hallja is, amit mondok. Ennek ugyan nem örül mindenki, legalábbis a mellettem a könyveibe merülő lány csittegő reakciója erre utal, de nem nagyon zavartatom magam. Ha nem tetszik neki, akkor menjen a könyvtárba, ott csend van!
- Asztrológia? Az nem volt olyan rossz! - mondom bólogatva. Legalábbis nekem tetszett a vizsga belőle, szívesen újracsinálnám az önismeret helyett. Még pár lépés és már előttem is van a fiú, így már nem kell a hangunkkal bezengeni az egész helyet.
- Túl vagyok már pár vizsgán, ma csak Önismeret lesz, de az csak délután. Már untam a magolást, úgyhogy bepakoltam a taláromat a táskába és mászkálgatni kezdtem. – válaszolom neki, megrándítva a vállamat, amin a táskám lógott. Lehet, hogy kicsit nehézkes lesz pulcsi-ruhámra felvenni, de biztos megoldom valahogy.
- Szerinted mikor ejti el azt a poharat? – súgom oda Thomasnak a kérdést, a fejemmel a portré felé bökve. Nem merem túl hangosan megkérdezni, a végén még meghallja a zsonglőrködő alak és elrontja a mulatságomat.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:11
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Ötödikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 719
Összes hsz: 3362
Írta: 2019. február 18. 19:52 | Link

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x

- Nem, tényleg nem. Tök jó volt - értek egyet a véleményével az Asztrológia vizsgáról. Aztán bólogatok a feleletére az ő dolgait illetően.
- Persze, kell a pihenés. Igazából én már nem is igazán tanulok semmiből - vallom meg, felhúzva vállaimat. Figyelni szoktam órákon, ott a tananyag nagy részét magamba szívom, aztán a vizsgák előtt mindent átolvasok még néhányszor és úgy nagyjából ennyi. Nem igazán hajtok arra, hogy minden vizsgám tökéletes legyen, csak hogy mindenből tudjak eleget ahhoz, hogy jól teljesítsek. Úgyhogy rendesen meglepett tavaly is, hogy annyira klassz eredményeim születtek. Erre azért nem számítottam.
- Remélem, soha! - nézek oda a zsonglőrködő alakra lenyűgözve. Nagyon ügyes a mutatványban. Kár lenne mind a pohárért, mind a mulatságért. Oké, egyszer el kell ennek jönnie, azonban jó, ha inkább utóbb, mint előbb. A legklasszabb az lenne, ha akkor lenne vége, amikor önszántából fejezi be az attrakciót.
- Akkor most szabad vagy? - pillantok vissza Laurára.
- Ücsörgünk egyet a párkányon? Vagy sétálhatunk is - csábítom őt velem való időtöltésre, először elnézve az egyik ablak felé, aztán kicsit el a folyosón.
- Este őrjáratozom, de addig már nincs más tennivalóm, szóval szerintem hazamegyek majd pár órára addig. Bár nem tudom még. Lehet, elvagyok itt addig - fedem fel előtte a mai programomat. Vagyis hát annak hiányát. A prefektusi teendőm az egyedüli, ami biztos. Viszont az befolyásol is minden mást. Simán érdemes lenne még hazaugranom addig Budanekeresdre, viszont azzal az erővel igazán ellehetek itt is. Van kedvem.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. február 19. 08:46 | Link

Thomas



Meglepődöm a vallomáson, miszerint ő nem igazán szokott tanulni. Vannak olyan szerencsések, akik első hallomásból megjegyezik az egész tananyagot, de én nem tartozom közéjük. Sose tartoztam. Igaz, hogy a mugli sulikba nem vittem túlzásba a tanulást, nem akartam kitűnni semmivel sem. Itt sem szeretnék mondjuk, csak éppen érdekel, az amit tanulunk. Általában.
- Azokat szoktam tanulni, amik nem mennek annyira. Vagy, amitől félek. A többit úgy is megjegyzem, maximum a pálcamozdulatokat kell gyakorolni egy kicsit. – felelem neki némi fáziskéséssel, hisz ő már a zsonglőrt nézi. Na nem mintha nem lennék biztos abban, hogy hallja amit mondok. Nem igazán osztom a véleményét, már csak azért sem, mert nagyon unalmas lehet egész nap és egész éjjel borral teli pohárral zsonglőrködni, előbb utóbb biztos szomjas lesz a mutatványos.
- Ahha! Ráérek! – mosolyogok a fiúra, és ő már indítványozza is, hogy miket csinálhatnánk. Na nem mintha nagyon csábítani kellene ezekre, mindegyik opció jól hangzik, főleg ebben a sorrendben. A sok ücsörgéstől úgy is elzsibbad az ember, akkor lehet sétálni.
- Egész nap a tiéd vagyok, max egy fél órát leszámítva amíg vizsgázom.  Ha definíciós, tesztelős lesz a vizsga akkor tíz perc alatt megvan, de ha mondjuk magamat kell elemezni, akkor meglesz az a fél óra. Előbb elemezném ki azt a csoportot ott, mint magamat. – mondom fejcsóválva és már el is indulok az előbb mutatott párkány felé. Mivel nálam van minden, ami kellhet, így aztán tényleg nem kell visszamennem a szobámba sem, enni tudunk menni együtt is, szóval ha szeretné akkor akár tényleg egész nap elidőzhetünk valamerre. Leejtem a táskámat a földre, hogy ne foglalja a helyet a párkányon, majd háttal állok az ablaknak, megtámaszkodom és felhúzom magam rá. Persze a mozdulattól a szoknyám feljebb csúszik, de még így is jócskán a jóízlésen belül vagyunk. Picit hátrébb csúszom, keresztbe teszem a lábamat – hiszen anyukám azt tanította, hogy ha már szoknyát, főleg rövid szoknyát vesz fel az ember lánya akkor ne úgy terpeszkedjen mint egy fiú – és nekidőlök az ablaknak. Elégedetten látom, hogy van még hely mellettem, hogy Thomas is kényelmesen elférjen, ha tényleg ő is fel akar ülni ide.
- Majd sétálhatunk is, hátha találunk valahol egy zeneszobát. – már már lassan ott tartok, hogy kérvényezem, hogy lehessen saját zongorám egy eldugott zugban, annyira hiányzik, hogy játszhassak. A konyhai főzőcske is hiányzik, de az azért fura lenne, ha leosonnék a házimanókhoz egy kis saját házikosztért. Bár ők biztos örülnének, ha ennyivel kevesebb dolguk lenne.
Unalmas lehet egyedül róni a sötét folyosókat. Mondanám, hogy elkísérlek, de… - vonok vállat. Ő is tudja, hogy lehetetlen, vagy legalábbis nekem tilos, őt meg nem akarom bajba keverni. Majd talán egyszer kiosonok. Hirtelen felvidulok, ahogy eszembe jut valami. – viszont ha gondolod kölcsönveheted Benit, tuti boldogan sétálgatna veled, vagy a kapucnidba vagy a válladra telepedve szunyókálna.
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:11
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Ötödikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 719
Összes hsz: 3362
Írta: 2019. február 19. 19:42 | Link

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x

Vannak arra megoldások, hogy a mutatványos ihasson az előadása közben is. Szívószállal lehet neki kínálni valamit, csővel a szájába vezetni, esetleg cseppeket odairányítani. Erre Laura talán még képes is. Milyen menő lenne, ha kis vízcseppeket kapdosna a szájába még a zsonglőrködés mellé! Az egy külön műsorszám.
- Klassz - fejezem ki örömömet, hogy egész nap ráér a lány. Akkor szerintem ez eldőlt. Maradok itt a kastélyban, nem ugrom haza. Lehet, egy időben érkezem így majd Liam bácsival. A fontos, kései emberek.
- Ú, mesélj aztán, mi volt! Nekem az még hátravan - kérlelem az Önismret vizsgát illetően. A tavalyi feladatok tetszettek. Szerintem idén sem fogok csalódni.
Odavetjük magunkat a párkányhoz. Nekem szerencsére nincs táskám, amit bárhova is raknom kéne, úgyhogy csak felülök háztársam mellé, helyezkedve kicsit, hogy talárom ne húzódjon úgy a fenekem alatt. Hamarosan meglelem a megfelelő pózt: hátamat a falnak vetem, az ablakkal párhuzamosan ülve, törökülésbe húzódva. Eléggé széles hozzá, hogy így is ellegyünk rajta. Kezeimet ölemben nyugtatom.
- Jó, persze - bólintok azonnal a későbbi sétára.
- Zeneszobát? - kérdezek vissza, szemöldökösszevonva.
- Hát igen, az nem lenne szerencsés - vigyorgok az őrjáratra kísérés ötletén.
- De nem unalmas különben. Összefutok tanárokkal meg más prefikkel - vonok vállat, hogy nem kell ám sajnálni engem. Tök jól elvagyok a feladatommal.
- Awh - olvadok el a felajánlásra.
- Komolyan? Oké, ezt nem hagynám ki - csapok le azonnal rá, hogy a csodacicával járőrözhessek. Micsoda társaság! Hasznos is, jól a bubi hasa csapdájába ejtheti a tilosban járókat. Meg ki tudja, mikre képes még.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. február 19. 20:11 | Link

Thomas



A festményalak úgy döntött, hogy inkább szomjas, és elég idei szórakoztatta már az egyébként is tovább induló közönségét, úgyhogy gyorsan lekapja az orráról a poharat és két kortyra eltünteti a vörös folyadékot. Ha nem egy festményről lenne szó, akkor lehet hogy elszórakoznék vele egy kicsit, de valahogy kétlem, hogy bele tudnék nyúlni egy lerajzolt, lefestett, lefotózott, szóval nem valódi dologba. Igazából nem is bánom, hogy kiürítette a poharát, elég erőteljes illata volt annak a bornak. Furcsa, hogy érezni lehet.
- Te fogod elsőnek megtudni, ígérem. – mosolygok rá a kérését hallva. Mivel úgy néz ki, hogy megdumáltuk hogy megvár, amíg vizsgázom, így tuti hogy azzal fogok kirobbani az ajtón, hogy elhadarom mi volt, na meg hogy miért tartott annyi ideig ameddig. Aztán gondolom el is fogjuk felejteni az egészet és valami sokkal kellemesebb időtöltés után nézünk. A vizsgák kibeszélése is kellemes tud lenni, de nem kétlem, hogy tudunk mi annál jobbat is. Egy egész nap együtt Thomassal! Van ennél jobb?
- Vagy bármi olyan helyet, ahol van egy zongora vagy szintetizátor. Vagy tudod, mit? Teljesen mindegy mi csak zenét tudjak belőle csiholni. – magyarázok neki egy kicsit kitekeredve. Neki könnyű, felém fordul, nem kell szoknyával meg hasonlókkal bajlódnia, mint nekem. Kezdem átkozni a buta gondolatom reggel, hogy ezt veszem fel. De valahogy egy ideje tetszik a szoknya gondolata, amit hosszú hosszú évekig mellőztem a ruhatáramból. Amennyire tudok azért felé fordulok, de már most látom előre, hogy hamar el fogok így zsibbadni. – Odahaza van egy zongorám, kicsi korom óta nem telt el pár napnál több, hogy ne játszottam volna rajta. Ide nem hozhattam el, szóval… Az hiányzik a legjobban a mugli életemből. Na meg a saját szoba! Még most se tudom teljesen megszokni, hogy vannak szobatársaim. Pedig Danka nagyon jófej, nála jobbat nem kívánhatna az ember, Danát meg szökő évente ha látjuk.
Sóhajtok egy nagyot szinte már lemondóan. A szoba kérdésen nem tudok változtatni, a zene részén meg, hát már arról is kezdek lemondani. Thomas nem is tudja, hogy milyen oltári mázlista, hogy nem a kastélyban lakik. Neki saját szobája is van, és tuti ha akarná akár egy egész zenekari kelléket tarthatna.
- Meg persze rendbontókkal. – vigyorgok rá szinte már cinkosan. Az odáig rendben van, hogy összefut másokkal, de gondolom ez is úgy van, hogy meg van határozva, hogy mettől meddig kell őrjáratoznia. És csak ott. Na ez nekem unalmas lenne. Ha már éjszaka „dolgoznom” kéne a rendfenntartáson akkor én szeretnék oda menni ahova én akarok. Ezért sem lennék jó prefektus.
- Komolyan! Csak majd hozd vissza a klubhelyiségbe, hogy ne kóvályogjon egyedül a kastélyban. – ezzel legalább sikerül majd kárpótolnom a sárkányleopárdot is, akit „otthon”hagytam ma. A vizsgákra nem szeretem elvinni magammal, rendszerint valami rosszaságon töri a fejét. LLG vizsgán például folyton összevizezte a papíromat. Igazán mókás volt a fele időt szárítgatással tölteni. Remélem nem bukok meg miatta.
- Szoktál valamiféle ünneplést csapni, miután túl vagy az egészen? Megjutalmazni magad valamivel, hogy ezt is túlélted?
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:12
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Ötödikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 719
Összes hsz: 3362
Írta: 2019. február 24. 14:54 | Link

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén | x

Igazán örülök, hogy így összefutottunk. Olyan klasszul el tudok lenni magamban is, hogy hajlamos vagyok elfelejteni, mennyire jó együtt lenni valakivel, akivel egy hullámhosszon vagyunk és akivel közösen átélni élményeket háromszor olyan klassz érzés, mint egyedül. Laura ilyen. Zsombi is ilyen. Márton is. Annie is. Riley is. Vannak jópáran szerencsére. Hát Liam bácsiról aztán nem is beszélve. Ó, Liam bácsi! Valahogy el sem tudom képzelni, hogy valaha is kevésbé szeressem, mint most és hogy valaha is kevésbé várjam, hogy a nap végén együtt legyünk.
- Ja, értem - bólogatok a magyarázatára a zeneszobát illetően, és már töprengek is, hova mehetnénk hangszerre bukkanni. Lehet, az az óhajszoba volna a legegyszerűbb. Ott aztán azon játszik, amin csak szeretne.
- A Kívánságok terme? - vetem is hát fel a gondolatom. Különben pedig lehet, nem teljesen kényelmes a szoknyája, viszont, ha tudnám, hogy átkozza magát érte, biztosan megmondanám neki, egyáltalán nem volt butaság, mert nagyon csinos benne. Mindenhogy nagyon csinos, így viszont végképp. Persze, ha nagyon kényelmetlen, nem kell hordania. Máskülönben azonban megérik szerintem ezek a dolgok. Nekem is kellemesebb lenne nem uniformisban lennem naphosszat, viszont úgy érzem, prefiként ez valamiféle kötelességem és emiatt egyfajta büszkeséggel tölt el, hogy ennyit van rajtam. Már meg is szoktam.
- Ú, a saját szoba klassz, az igaz - értek egyet vigyorogva, ahogy az enyémre gondolok, ami valami fantasztikus. Semmi extra nincs benne, de szerintem tökéletes.
- Egyszer átjöhetnél - vetem fel.
- De azért jó nektek is. Tudod, hogy együtt vagytok. Van azért elég helyetek. Mármint nem vagytok olyan sokan. Meg megválaszthatjátok a szobatársat, igaz? - érdeklődöm, hogy is van ez. Ebben nem vagyok biztos.
- Az otthonban nálunk nagyon zsúfoltan voltunk - fintorgok kicsit, orromat ráncolva. Mondjuk én azzal is elvoltam, viszont tény, ma már, hogy megtapasztaltam, lehet ezt máshogy is, nehéz lenne visszaállni arra. Főleg, hogy ott muszáj voltál mindenféle srácokkal egy térben éjszakázni. Sok olyannal is, aki jó viccnek tartotta megzavarni az álmod. Vagy az ébredésed. Vagy a teljes ébrenléted.
- Márton gitározik - jelentem be, a zenés témára reagálva. Nem tudom, ez mennyire érdekes az én csini háztársam számára. Csak eszembe jutott. Irtó jó, mennyi tehetséges és sokszínű barátom van.
- Velük is, igen - vigyorgok a rendbontókat illetően.
- Bár meglepően kevéssel - emelem meg a szemöldökömet.
- Jól van, persze - ígérem, hogy visszakísérem a csodacicát a khba az őrjárat után. Merlinre, alig várom! Igazából az egész napomat nagyon várom. Azt is, amit az elkövetkezendő percekben és órákban csinálunk Laurával, azt is, hogy a kastélyt rójam Benitoval és azt is, hogy hazaérjek a bácsikámhoz. Választani se tudnék, melyik miatt vagyok izgatottabb. Szerencse, hogy nem is kell.
- Az őrjáratot? - pislogok rá értetlenül. Azért nem ilyen veszélyesek...
- Ja a vizsgákat! - kiáltok fel szinte, ahogy rájövök, miről beszél. Egy mellettünk elsétáló levitás ugrik is egyet, úgy megijed.
- Jaj, bocs, bocsánat - nyújtom ki felé a kezem mosolyogva, ő meg csak vigyorogva, a mellkasát fogva rázza a fejét, hogy nincsen semmi baj.
- Liam bácsival csaptunk tavaly egy filmnézős, lazítós estét a vizsgaidőszak végén - emlékszem vissza erre jókedvűen. Nem tudom, hogy ez hagyomány lesz-e. Szerintem igazán lehetne.
- Miért, te? - kérdezek vissza.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. február 27. 16:07 | Link

Thomas



Tudhattam volna, hogy rögtön őt kellett volna megkérdezni, és nem össze-vissza bolyongani a kastélyban. Ahogy megosztom vele a legnagyobb óhajomat, máris tudja a megoldást, és elmondja, hogy hova lehetne menni. A kívánságok termében még nem jártam, nem is tudtam, hogy van ilyen.
-  Kívánságok terme? Jónak hangzik, bármivé átalakul, amit én szeretnék? Még akkor is ha soha nem jártam ott? Vagy ha teszem azt egy tízméteres csokitortát szeretnék, akkor az is megjelenik benne, ehető változatba? Vagy odáig nem terjed ki a varázslata? – árasztom el kérdések tömkelegével a segítőmet. Érdekesnek hangzik nagyon az a hely, főleg ha bármivé alakul, függetlenül attól, hogy ismert hely-e vagy sem. Mindenesetre a célunknak most teljesen meg fog felelni, pontosan tudom, hogy mit kérnék tőle, minden apró részletet pontosan fel tudok idézni. Azért nem sietek annyira, jelenleg pont tökéletes itt ücsörögni az ablakban, majd ha elültük a fenekünket akkor útba ejthetjük. Meg is osztom vele az elképzelésemet.
Majd megnézhetjük később.
Egy darabig fészkelődök, aztán úgy döntök kipróbálom az elképzelt pózt, és háttal helyezkedem a falnak. Így legalább szemtől szembe vagyunk Thomassal, ami sokkal kellemesebbé teszi a beszélgetést. A lábaimat meg szépen keresztezve kinyújtom a párkányon, éppen hogy elfér a fiú mellett. Furcsa, de ettől sem tör ki a frász, hogy beszorult így az ablak és a hozzáérő lábaim közé. Hihetetlen, hogy mennyi mindent meg tudott változtatni bennem, bár mások közelsége még mindig nem elviselhető számomra.
- Sejtem, főleg azok után. – mosolygok én is, egyrészt a vigyorát látva, másrészt mert végre kényelmesen ülök. De inkább a jókedvét látva, az mindig fel tud dobni. A mosolyom marad, de a felvetést hallva kis híján kinyögöm az első eszembe jutó dolgot: He? Szerencsére azonban az utolsó pillanatban visszanyelem a felettébb értelmetlen megnyilvánulást, amit a megdöbbenésem okozott. Amit olyan öröm vált fel, hogy legszívesebben ugrándozva a nyakába borulnék, nos, körülbelül a fél iskolának.
- Szívesen átmegyek. – bármikor – Még soha nem voltam egy suli társamnál se. Úgyhogy majd igyekszem jól viselkedni. – vigyorom szinte a fülemig ér, biztos hogy mindenre úgy rá fogok csodálkozni, mint egy kisgyerek a világra. Ha az embernek saját szobája van, akkor az az ő kis birodalma, amibe hatalmas nagy megtiszteltetés bebocsájtást nyerni. És Thomas érdemesnek tart, hogy bepillanthassak az ő bensőséges kis zugába, engem! Eddig is ilyen gyönyörűen sütött a nap, vagy csak most? Az meg pláne izgalmas, hogy nem is itt lakik, hanem … óó. A kandalló.
- Igen, helyünk az van. – felelem neki még egy kicsit a kandallós utazáson rágódva, amit végül egy vállrendítés kíséretében le is zárok magamban. Lesz, ami lesz, lesz ahogy lesz. Nem lesz gond.
Csak hárman vagyunk szobánként, szóval elég tágas terünk van. Ha meg nem lenne, vagy nem jönnék ki jól a szobatársakkal, akkor még ott a klubhelyiség, vagy ezernyi rejtett zug. Megválaszthatjuk? – kérdezek vissza meghökkenve. Tényleg?
Hát, azt látod nem tudom, anno nem az iskolakezdéskor jöttem, hanem később, így gyorsan az igazgatóiba átestem a beosztáson, megkaptam az órarendem, a körletet már nem is tudom, hogy ki mutatta meg. A szobát is megmutatták, hogy ez lesz az enyém, és ennyi. Szóval én nem választottam semmit. – valószínűleg őket választottam volna mondjuk, tehát végül is minden oké.
- Fiúk lányok vegyesen, vagy ez csak fiú otthon volt? Gondolom voltak gonoszkodóak is. – érdeklődve figyelem, ahogy visszaemlékezik a korábbi életére, hiszen olyan ritkán mesél róla. Ami nem is csoda. A zsúfoltságot azt sejtettem, túl sok gyerek a rendszerben, kevés hely, sajnos alap, hogy egy nagy szobába beraknak annyi emeletes ágyat, amennyi befér. Sok mozgásterük nem is marad. Biztos vannak olyan otthonok, ahol jobbak a körülmények, bár én még nem hallottam ilyenről. Félrebillentem a fejemet szokásos módon, amikor megkérdezem egy korábban felmerült kérdésem. Csak nem akartam felhozni a témát. – Mond csak, van bármi, ami azért hiányzik abból a korszakból?
Kellemesen meglepődök, hogy van egy gitárosunk is. Ugyan nem vagyok benne biztos, hogy az a Márton, akiről ő beszél az az-e, akire én gondolok. Egyszer szívesen megnézném, ahogy játszik, bárki is legyen az. Nem meghallgatnám, megnézném. A gitározáshoz is hosszú ujjak kellenek, mint a zongorázáshoz, de valahogy nekem az sose ment. Igaz, hogy a kölyök gitáromat a sarokba is raktam, ahogy megkaptam a zongorámat. De nézni attól még szeretem az ujjak táncát a hangszeren.
- A navinés, akinek ikertesója van? Sose tudom, hogy melyikük melyik. De lassan saját bandát alapíthatnánk. A billentyűs megvan, gitáros megvan. Hiányzik még a dobos, az énekes, és a basszeres, ha Márton nem azon játszik. Melyiket vállalod be? – kérdezem tréfálkozva. Egy banda sose szerepelt a terveimben, ahhoz emberek között kellett volna lennem. Meg a hobbinál több energiát kellene belefektetni.
- Ha több rendbontót szeretnél éjszaka látni csak egy szavadba kerül, bontok én neked rendet bárhol bármikor. – ugratom tovább a fiút. Igazából csak félig tréfálkozom, még meg is tenném ha kérné, vagy szeretné, bánnám is én a büntetőmunkát. De pont úgy a jó, ahogy most van, kevés rendbontó, kevés konfliktus. Lehet, hogy a legcsintalanabb rendbontót éppen most szerveztem be mellé. Még ő se volt kinn sose éjszaka, ráadásul még mással sem volt kóvályogni. Emiatt sem merem azt mondani neki, hogy holnap hozza vissza a kastélyba a cicát, nem tudom, hogy hogy viselkedne, gondot meg nem szeretnék okozni Thomasnak.
Az is épp elég fejtörést okoz neki, hogy hirtelen váltok a témák között, szegény nem mindig tud azonnal követni. Aminek most egy levitás itta meg a levét, legalábbis ő kapott kis híján szívinfarktust. Bocsánatkérő mosolyt villantok rá, hiszen én okoztam a „felfordulást”, de ő csak legyint egyet és vigyorogva sétál tovább. A végén még mindenki megszokja, hogy mi ilyen közveszélyes népség vagyunk.
- Bocs, legközelebb jelzem ha ilyen hirtelen váltok témát, hogy ne legyen gubanc. – mondom Thomasnak nevetve amikor már kettesben maradtunk, legalábbis az ablakunknál, hiszen a folyosón azért még vannak rajtunk kívül.
- Jól hangzik. Otthon tettétek vagy moziba? – kicsit előrébb dőlök hiszen izgalmas dolgokról van szó – oké, eddig is azok voltak, de olyan jó hallani, hogy milyen szuperul alakulnak a dolgai a nevelőjével. Meg is érdemli.
- Áh, semmi érdekeset. Megtanítom magam úszni. – egy sejtelmes mosoly a szám sarkába, ennyi jelzi csupán, hogy ez igen is érdekes dolognak ígérkezik.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:12
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Ötödikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 719
Összes hsz: 3362
Írta: 2019. március 12. 12:43 | Link

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x

Mosolyogva bólogatok a Kívánságok termét illetően.
- Bizony. Amit csak szeretnél, ott lesz. Magaddal persze semmit nem vihetsz onnan, hiszen nem igazi, ami ott van. Viszont neked valóságosnak tűnik ott és akkor - magyarázom kicsit, miben is áll a hely varázsa, aztán a tortás kérdésével jól megfog. Ezt még nem próbáltam. Mármint nem ettem-ittam bent. Furcsa is, hogy még nem tettem. Dehát, ami késik...
- Kideríthetjük, ha már ott vagyunk - jutok erre, vállat vonva.
Picit közelebb fészkelődöm az ablakhoz, hogy tényleg kényelmesen elférjen, mikor pózt vált. Ettől még hozzám simul a lába, ami nagyon kellemes. Részemről szeretek közel lenni az emberekhez. Főleg azokhoz, akiket kedvelek. Hozzájuk kifejezetten. Természetes és jó hozzájuk érnem. Nekem legalábbis. De ha valakin látom, hogy nem rajong ezért, persze, nem teszem. Azonban még nem sok ilyennel találkoztam.
- Na tök jó, akkor majd kitaláljuk - bólogatok, mikor ilyen szívesen fogadja a meghívásomat hozzánk. Már agyalok is, mikor lenne a legjobb. De tényleg megbeszéljük még. Lehet, spontán döntünk majd úgy, hogy na most hazajön velem. Persze, előbb megkérdezem Liam bácsit, dehát nem is tudom, mondott-e nekem valaha is nemet bármire. Lehet, ebben nagy szerepe van annak, hogy nem igazán szoktam olyasmit kérni, ami ellen akármilyen kifogása is volna.
- Nem kell jól viselkedni - vigyorgok háztársamra, és ha nem rólam lenne szó, akár még azt is hihetnénk könnyedén, hogy valami huncutságra csábítom a lányt ezzel. Pedig tényleg csak arról van szó, hogy lazaság van otthon nálunk. Ha csak arra gondolok, Mártonnal mit rendeztünk az első ottalvós bulin...
Néha kicsit kinézek az ablakon, ha már ilyen klassz a kilátás itt a párkányon ücsörögve, azonban persze főleg a lányt figyelem, most éppen a beszámolóját hallgatva a közös lakrészekről. Hát akkor nem tudom, hogy van ez a választással vagy nem választással. Nem is érdekes.
- Fiúotthon - felelem, nyakkendőmet birizgálva épp.
- Voltak - fintorodom el, de azért még mindig mosolygok. Hiszen ez a múlt. Már nem kell ott lennem velük. Oké, itt is van pár szemétkedő, dehát őket könnyebb kerülnöm, ráadásul prefiségem miatt csak az igazán eszetlenek vagy merészek kekeckednek velem számottevően.
- Szerettek kipécézni, mert soha nem vágtam vissza - vonok vállat és lesütöm a szemem. Próbálhatnám szépíteni, azonban ténykérdés, hogy mindig a "hagyd magad, előbb szabadulsz" taktikát választottam, ráadásul belőlem tényleg hiányzik az az indíttatás, hogy akármilyen szinten részt vegyek sértegetésekben, erőszakoskodásban. Még reposztként sem. Kérni mindig kértem őket, hogy ne csinálják. Igazából a mai napig is csak ennyi telik tőlem. Ha viszont valaki mást bántanak, akkor meglepően határozott tudok lenni néha. Akárhogy is, szerintem, ha annak idején visszaszólogatok a támadóimnak, még nagyobb veréseket kaptam volna.
- Nem is tudom. Mármint... bőven voltak ott jó dolgok is, persze, meg barátok, kedves emberek, viszont... nem mondanám, hogy van, ami kifejezetten hiányzik - válaszolom neki elgondolkozva. Különben is, ami volt, elmúlt. Szerintem alapból sem vagyok az a fajta, aki azt vágyná vissza, ami már nincs.
- Igen, Márton és Zsombi. A legjobb barátaim - bólogatok derűsen a lánynak.
- Azt hiszem, én a lelkes közönség szerepét tudom vállalni, vagy mondjuk táncolok a zenére, amit játszotok - tárom elé, mivel tudok hozzájárulni az együttes sikereihez. Nem tudok hangszereken játszani, egyen sem és szerintem nagy énekes vagyok. A legtöbb, amit elmondhatok az énektudásomról, az, hogy talán nem vagyok hamis. Vagy legalábbis nem mindig.
- Oké. Lehet, szavadon foglak - nevetek a rendbontó felajánlásán.
- Ja, nem kell - rázom a fejem. - Látod, csak rájövök végül - nyugtatom meg afelől, hogy fölösleges külön felhívnia rá a figyelmem, ha témát vált. Nem is árt nekem, ha megpróbálok olykor jobban összpontosítani. Igazán hajlamos vagyok az elkalandozásra.
- Otthon - felelem, és látszik rajtam, hogy lelki szemeim előtt ott lebeg az a filmnézős este meg még pár másik. Említettem már, hogy néha elkalandozom?
- Öm... ezt hogy kell elképzelni? - érnek el hozzám Laura nagy tervei a vizsgák utánra. Igazán különös módja ez az ünneplésnek.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. március 18. 20:27 | Link

Thomas



Egyre jobban fellelkesülök a magyarázatát hallva, hiszen ezt a helyet akkor nekem találták ki! Hogy nem fedeztem én még fel?! Bár ha megtettem volna, akkor valószínűleg állandóan ott lebzselnék, talán még az órákról is megfeledkeznék néha. A kaja kérdés nem is annyira érdekes, ha lehet bent enni, akkor szuper, ha nem, nos akkor legalább megvan a jó okom arra, hogy ki akarjak jönni.
- Hát ez csúcs! – teljes lelkesedés, csillogó szemek. Komoly nehézséget jelent nyugton maradnom, bár ezt ügyesen leplezem a helyváltoztatásommal. Thomas szerencsére nem kap frászt attól, hogy hozzáérek, nem tudnám elkerülni a dolgot így ha igen. Így viszont végre kényelmesen ülök. Az viszont határozottan furcsa, hogy érzem a teste melegét a lábamon. Mármint az a furcsa, hogy szó szerint melegnek érzem. Amióta vízmágus lettem azóta feltűnt, hogy a megszokottnál kicsit alacsonyabb a hőmérsékletem, így nyilván mindenki más meleg hozzám képest. De mivel nem szoktam érintgetni az engem körülvevőket, így ez eddig csupán egy elméleti feltevés volt. Bele se merek gondolni, hogy milyen lenne egy pyrohoz érni.
- Kell valami külön kérvényt benyújtani, vagy simán elhagyhatom a birtokot? – kérdezem meg a látogatással kapcsolatban. Eddig ugye csak otthon voltam, az gondolom rendben is van, de most egy számomra teljesen ismeretlen helyre megyek. Még mindig annyira keveset tudok az ilyen dolgokról.
- Nem? Az jó, sokáig úgyse menne. Benito örülni fog, hogy nem kell úri-macskaként viselkednie. – ami szintén nem menne, nem hogy sokáig, egyáltalán. Fel se merül bennem, hogy a meghívás esetleg nem vonatkozik a kisállatomra, hiszen Thomas annyira rajong érte. Bár ettől még a bácsikája lehet allergiás rá, vagy állatgyűlölő is. Ezt mondjuk elég nehéz elképzelni.
Követem Thomas tekintetét, ahogy kipislog az ablakon, majd nekiállok egy kicsit kidekorálni az üveget. Szerencsére egy kis nedvesség még rajta van a külső felén, így elegendő azt felhasználnom. Nem mozdítom a kezem, hiszen ezt igyekszem gyakorolni, így nagyon lassan, de biztosan a víz elkezd felfelé vándorolni, majd szétágazik, mígnem egy pici virágos képet nem ad ki. Egy újabb gondolat és már rá is fagy az ablakra, jöhet a színezés. Zöld szár, sárga maga a szirom, narancssárga porzórésszel. Nem a legtökéletesebb, de szerintem határozottan hasonlít egy nárciszra. Mire elkészülök vele, addigra Thomas is befejezi a rosszabb emlékek felidézését magában.
- Ismerős taktika, én is azt alkalmaztam. – azokban a ritka esetekben amikor egyáltalán észrevettek. Egyáltalán nem tartom emiatt kevesebb embernek. És sokszor ráadásul tényleg ez a legjobb megoldás. Ha nincs érdekes reakciója a bántottnak, ami miatt érdemes lenne folytatni, akkor előbb otthagyják. Azt viszont sosem fogom megérteni, hogy miért jó másokat bántani. Bármilyen téren.
- Áh, fura. Általában az emberek hajlamosak valami már elmúlt jó után vágyakozni. Még akkor is ha épp még annál is jobb nekik. – bölcselkedek mosolyogva. Viszonylag ritka ez a fajta hozzáállás, legalábbis én még kevés ilyennek voltam a tanúja. Mondjuk én sem vágyom vissza a szüleimhez, meg a kis nyugis életembe, oké, igaz, hogy életnek nem is nagyon lehet nevezni. Egyedül a zongora, de az meg egy tárgy.
- Táncolsz? O-oké! – elnyújtom a szót, jelezve hogy ezt megjegyeztem és a szaván fogom fogni egyszer. Mi zenélünk, ő táncol. Azt megnézném! Ha kell akkor akár egy egész álló nap zongorázok, ha ő végig táncol addig! A tánc nekem sose volt az erősségem, mivel általában két ember kell hozzá. Vagy egy parti. Vagy így ebben a sorrendben.
A legjobb barát dolgon egy csöppet elgondolkodom, hogy vajon az mennyiben más érzet, mint a szimpla barátság. Ahhoz, hogy megtudjam több barátomnak kéne lennie, akkor biztos tapasztalnám én is.
Persze abból a rendbontásból nem lesz semmi, nagyon is jól tudom, de azért megmosolyogtat a dolog. Egy időre hagyom közén leereszkedni a csendet, hiszen láthatóan jól elmereng az otthoni mozizáson. Amikor már látszólag kifelé halad az emlékeiből, akkor bedobom az úszásos témát, és ahogy sejtettem, rá is harap a csalira.
- Úgy, hogy nem tudok úszni. Soha nem voltam se tóban, se folyóban, se medencében se sehol, amiben normális el lehet merülni. – szerencsére az otthoni kádban nem lehet. Az itteni zuhanyzóban meg pláne. – És mégis hogy néz ki az a vízmágus, aki be se teszi a lábát a vízbe? Szóval úgy döntöttem, hogy megtanítom magam. A szünet első napján szépen beveszem magam az alagsorba, vagy barlangba, ahol épp nincsenek és addig nem jövök ki a vízből, amíg úgy nem úszom, mint a hal. Vettem ki könyveket a könyvtárból. – adom elő komolyan az elképzelésem. Tényleg reménykedem abban, hogy könyvekből meg lehet tanulni a mozdulatokat. A víz tetején maradás nem okozhat gondot, majd legfeljebb irányítom az elemem. Bele meg úgyse fulladok, amennyiben tényleg igaz, amit tanultam. Legszívesebben megkérdezném Thomastól, hogy nem akar-e velem jönni, de nem vagyok benne biztos, hogy szeretné nézni a bénázásom. Bár valószínűleg jót nevetne rajtam. Nem, ennyire bátor nem vagyok.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:12
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Ötödikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 719
Összes hsz: 3362
Írta: 2019. március 23. 01:55 | Link

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x

Hiába hűsebb nálam a lány, én ezt nem veszem észre. Csak jól esik, hogy közel van.
- Nem hiszem, hogy kell - vonom össze a szemöldökömet elgondolkozva, a hozzám látogatásos kérdésével kapcsolatban. Ami pedig jogos.
- De nem vagyok biztos benne. Jobb, ha megkérdezed valamelyik profot - javaslom neki, hiszen nem akarnám, hogy bajba kerüljön, csak mert én hiszek valamit.
- Ó, jön ő is? - kérdezem jókedvűen, mert bennem az fel merült, hogy hozná a csodacicát, pedig tök igaz, hogy hogyne hozná? Mégis mi lenne addig Benitoval, amíg ő nálam lebzsel? Oké, akkor ezt is mondom majd Liam bácsinak, hogy jönne a lány állatkája is. De én nem gondolom, hogy ennek bármi akadálya lenne.
Úgy elmerengek pár pillanatra a múltba, hogy csak félig fogom fel, hogy történik valami az ablakon, ám aztán csak magamhoz térek és egyre elszélesedik mosolyom, elkerekednek szemeim. A lány és a műve közt ingázik tekintetem. Hamar rájövök, hogy ezt ő csinálja. Hihetetlen ügyes már!
- Persze - vonok vállat a táncra lezseren.
- Az nem biztos, hogy jól fogok táncolni, de táncolni fogok - pontosítok azért kicsit, nehogy azt higgye, hogy tényleg tudok táncolni. Legalábbis se nem tanultam, se nem gyakoroltam ilyet soha. De szeretek ugrándozni meg mozogni a zenére. Én klasszul érzem magam, hogy ez kívülről hogy fest, az meg már egy másik kérdés.
Figyelmesen hallgatom, honnan is ez az úszás tanulás ötlet.
- Nem kell egy szárnysegéd? - ajánlkozom magamtól.
- Vagy hát... uszonysegéd - vigyorodok el. Persze, ha inkább egyedül próbálkozna, az is oké, megmondhatja. Csak úgy éreztem, tudatnom kell vele, hogy én szívesen társául szegődök ehhez az attrakcióhoz.
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. március 23. 19:10 | Link

Thomas



Ajaj, pont ez az a tanács, amit a legkevésbé kedvelek: kérdezzek meg egy tanárt. Nem olyan rég egy másik háztársam ugyanezt javasolta, teljesen más ügyben, de még amiatt sem sikerült felnőtthöz fordulni. Valószínűleg emiatt sem fogok.
- Körbekérdezek majd. – döntöm el végül. Nem, tanárhoz nem megyek ezzel, inkább az idősebb diákokat faggatom ki. Bár én is kétlem, hogy nagy feneket kéne keríteni a dolognak. Egy egyszerű látogatásról van szó, amit nyilván előre megbeszél a bácsikájával, ő biztos intézkedne ha úgy lenne. Biztos jelenteni kéne valahol ha teszem azt ott is éjszakáznék, de erről szó sincs…vagy…vagy igen? Nem biztos nem, biztos bármikor be lehet lépni a kandallóba, és nem úgy van mint a vonatoknál, hogy lekési az ember az utolsó járatot.
- És öhm, csak az az egy út van? A kandallón át? – teszem fel a kérdést annyira halkan, amennyire csak tudom. Abban azért biztos vagyok, hogy meghallotta, és abban is hogy kiérzi a hangomból az enyhe aggodalmat ezzel kapcsolatban. Hiába, félelmetesnek tartom a dolgot.
- Ha őrá is vonatkozik a meghívás, akkor persze. De ha gond akkor el lesz ő egész nap a takaróm alatt. – és engesztelhetem majd napokig, amikor megérzi rajtam a fiú illatát. Benito mindig tudja ha Thomassal találkozom, még akkor is ha csak a folyosó végéről integetünk oda egymásnak. Azt nem tudom, hogy hogyan, de ő tudja. Mindenesetre ha otthon kell hagynom akkor nem gond, megoldom a dolgot. Csak nekik ne okozzak kalamajkát. – Kérdezd meg, aztán majd igazodunk.
Igen, ez nagyon érett hozzáállás tőlem, egy pillanatra büszke is vagyok magamra. Majd aztán még inkább, amikor a minta úgy kezd el kirajzolódni az ablakon, ahogy én szeretném. A szemem sarkából észreveszem, amikor Thomas újra a jelenbe kerül, és onnantól kezdve csak őt figyelem, miközben a gondolataimmal irányítom a képességem. A mosolyát, a csillogó szemeit, amiben felfedezem a meglepődést majd az elismerést. Legszívesebben teljesen kihúznám magam és önelégült vigyorgásba kezdenék, mindenkire rámeredve, aki csak a közelünkbe kerül, hogy ’látjátok, halljátok…megdícsért’. A szám sarka máris elkezd felfelé görbülni, hogy ezt meg is valósítsam, azonban ekkor egy váratlan dolog történik. Eddig mindig a tenyeremből éreztem a vizet kiindulni, de most olyan érzésem van, mintha az egész alkaromat egy nagy lavórba mártottam volna. A művet elkészültnek is nyilvánítom, pedig még egy madarat is szerettem volna először, de annyira meglep ez a reakció, hogy inkább elfojtom magamba a vizet. És elhatározom, hogy amint tudom felkeresem Westwood profot. Mindenesetre az attrakció másnak is felkeltette a figyelmét, megáll mellettünk pár elsőéves lány és olyan gyorsan és viháncolva kezdenek el hadarni a művemre mutogatva, hogy egy kukkot se értek belőle. Kissé szégyenlősen rájuk mosolygok, majd vetek egy kétségbeesett pillantást a fiúra. Ez már túl sok figyelem nekem, de nagyon nagyon nem lenne illendő elküldeni őket. Úgyhogy feszengve ülök, és várom, hogy kigyönyörködjék magukat és elmenjenek végre. Pár perc után felvisít a szőke csitri majd egy újabb szóáradat és elrohannak a folyosón.
- Hé, ne szaladjatok! – csúszik ki a számon a kiáltás utánuk. Hozzátenném még, hogy így el fognak esni a szőnyegben, de felesleges, már ők is rájöttek. Legalábbis az egyikük tényleg közelebbről is megszemléli magának a mintáját. Mintha mi se történt volna felpattan, majd egy kicsit visszafogottabb tempóban eltűnnek a szemem elől. Hangos sóhaj szakad ki belőlem, ahogy szép lassan napirendre térek a dolog felett.
- A "jól" az olyan relatív. Ha te az adott szituációban jól érzed magad és úgy érzed, hogy ezt kifejezésre juttatod azzal, ahogy mozogsz, akkor jól táncolsz. Még akkor is ha fel-le ugrálsz. – felelem elgondolkodva. Azt nem várom tőle, hogy versenytáncosként lejtsen fel s alá, bár ha megtenné, akkor se esne le az állam úgy mint aki nem nézné ki a másikból. Nem, biztos vagyok benne, hogy Thomas pont úgy fog táncolni, ahogy kell, olyan Thomasosan. Ez vajon hülyén hangzik? Eléggé….
Szerintem jó leszel. Én cserébe megígérem, hogy soha nem fogok énekelni nyilvánosan. – ú bravó Laura, ez még hülyébben hangzott. Cserébe? Dinnye, te zongorázol, ő táncol, mit kell még itt a cserébe adásról szövegelni?
- Hogy mi? – nevetek fel a furcsa ötleten. Uszonysegéd, ez oltári jó. Szerencsére sikerül viszont befognom a számat, mielőtt valami oltári nagy butaságot kezdenék el összehordani, mint az előbb, valamit valami átváltoztatásról vagy hasonlókról. Marad inkább az enyhe elpirulás, egyrészt a közös pancsi tervétől, másrészt a gondolattól, hogy ennyire átlátszó lennék, hogy így rájött mit forgatok a fejemben. – Elég lesz egy pár segítő kéz is, köszönöm. Mármint ha tényleg nem gond. De ugye tudsz úszni?

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:12
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Ötödikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 719
Összes hsz: 3362
Írta: 2019. március 28. 12:16 | Link

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x

Hallom a kérdését és látom rajta, hogy nem rajong a gondolatért, hogy a hopp-hálózattal utazzon. Mondtam már neki, hogy nincs azon semmi félnivaló, dehát ráerőszakolni nyilván nem fogom. Úgyhogy inkább morfondírozom más megoldáson. Ehhez csücsörített számat ide-oda mozgatom, miközben kifelé nézek az ablakon.
- Jöhetsz vonattal, az sem olyan hosszú - vonok vállat. Nem emlékszem, mennyi pontosan az út, dehát egy-két óránál nem több. Zsupzskulcsos lehetőségről én nem tudok. Seprűvel, gondolom, nem repkedhet át csak úgy Magyarországon. Hoppanálási jogosítványa meg még nincs. Viszont...
- Vagy egy felnőttel elhoppanálhatsz - bólogatok. Bár, ha a kandallós utazástól fél, talán ettől is tart. Noha itt sokat segít, hogy van egy gyakorlott kísérőd. Az adhat némi biztonságot. Figyelem háztársam arcát, melyik javaslathoz mit szól.
- Persze, megkérdezem Liam bácsit, de nem hiszem, hogy gond lenne - rázom a fejemet mosolyogva. Már csak abból indulok ki, hogy tudom, gyámom szereti az állatokat, ráadásul ő is át szokott eggyé alakulni és van, hogy otthon is. Szóval ja.
Nem csodálom, hogy más is leáll megszemlélni az ablakon kibontakozó művet, amiről éppen csak azért nézek el, mert meghallom a lelkes elsősöket. Rájuk mosolygok, majd visszanézek az alkotásra. Azonban, ahogy Laurára tekintek, észreveszem, hogy valami zavarja. Felvonom a szemöldököm, és kell egy pár hosszú pillanat, míg összerakom, mi lehet a gond. Odafordulok a lányokhoz és beszélgetni kezdek kicsit velük, ecsetelgetve, nekem mi tetszik legjobban a vízremekben. Ezzel annyit elérek, hogy a művészről magáról elterelődik a figyelem. Inkább az alkotására, meg mostmár rám koncentrálnak. Ahogy aztán jól áttárgyaltuk az élményt, már illannak is el. Utánuk nézve pont látom, ahogy az egyikük elvágódik a szőnyegen. Összeszorítom fogam, de ahogy már pattan is fel, elmosolyodok. Rendben van, semmi baja.
Lágy, figyelmes ábrázattal hallgatom, ahogy párkánytársam kifejti gondolatait arról, mit jelent szerinte jól táncolni. Arcomon egyetértő, nyugodt mosoly ül. Ez szerintem is így van. Szóval csak bólogatok.
- Akkor nem táncolok - tagadom meg a dolgot. Nem akarom, hogy ne énekeljen. Utána azért elvigyorodom, hogy csak viccelek, közben viszont igazából tényleg szeretném hallani énekelni egyszer. Mondjuk oké, nem muszáj nyilvánosan. Csak nekem. Vagy énekelhetünk együtt!
Jaaaj, nem jöttem én ám rá semmire. Nem gondoltam rá, hogy kifejezetten akarna engem segítségül az úszástanuláshoz. Csak az ötlött belém, hogy nekem jól esne, ha valaki, aki már jártas ebben, ott lenne velem. Meg amúgy is. Szóval igazából én csak hozom a szokásos formám, mindenféle tudatosság nélkül.
- Ezt megbeszéltük - bólintok. Akkor találkozunk a medencében!
- Tudok, igen. Fennmaradok a vizen meg haladok is - dicsekedem vele jókedvűen, miben is merül ki az én nagy úszástudásom. Dehát végülis ez a lényeg, nem? Na csak annyit akartam ezzel a tudtára adni, hogy nagy mester az nem vagyok.
- Hm... - adom a gondolkodás hümmögő hangját, ahogy eszembe jut valami.
- Igazából lehetne akár, hogy együtt hazavonatozunk mondjuk egy pénteken. Vagy szünet alatt - nyújtom a lány felé felfordított tenyerem, mintegy új megoldásokat kínálva, és látszik rajtam, nagyon el vagyok merülve ebben a tervezgetésben.
- Oké, az is lehetne, hogy együtt megyünk haza, aztán jövünk vissza másnap reggel suliba, csak... akkor nagyon korán kell kelni. Meg nem lehet sokáig fenn lenni - fintorodom el, teljesen lazán tárva tehát a lány elé, hogy én nem is nagyon gondolkozom másban, mint egy ottalvós buliban. Igazából talán gondolkoztam, amikor még úgy hittem, simán odajön a kandallóban, hiszen akkor érkezhet tanítás után, aztán este egy pillanat alatt otthon lehet, viszont így utazgatva nem éri meg. Túl kevés időt lehetne nálam. Csak néhány órát. Az úgy nem jó. Viszont ottalvással nagyon klassz. Mártonnal is mindig az. Mármint azzal a pár alkalommal az volt, mikor pizsipartyztunk. Az továbbra sem esik le nekem, hogy ezúttal viszont egy lányt hívok magamhoz. Egy nem akármilyen lányt. De majd később szerintem leesik. Lehet, hogy már csak akkor, amikor Liam bácsinak mondom és meglátom az arcán a kérdést. De akkor majd biztosan.
Utoljára módosította:Thomas Middleton, 2019. március 28. 13:01
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. március 28. 15:36 | Link

Thomas



Bármennyire is tartok a kandallóban utazástól az elgondolkodó arckifejezése láttán nehéz visszafogni a prüszkölve felnevetést. Ha lenne fényképezőm akkor ezt tuti meg akarnám örökíteni, hogy akárhányszor vacak kedvem van rápillanthassak és egy pillanat alatt felviduljak. Imádom ezt a fiúban, de a világ összes kincséért sem avatnám be ebbe.
- Oké, de akkor kérek részletes leírást, hogy mikor, hány megálló múlva kell leszállnom. Bár jó sztori lenne belőle később ha eltévednék. – és lássuk be, erre elég nagy az esély. A megfogalmazásból kiindulva egyedül tenném meg az utat, tehát az eltévedés és kalamajka szinte már a levegőben is lóg. Mindenesetre ez már egy szimpatikusabb megoldás. A felnőttel hoppanálás kapcsán viszont jócskán felszalad a szemöldököm. Nem az zavar, hogy eltűnök egy helyen és egy másikon megjelenek, az inkább izgalmas. Sőt, már várom is, hogy hoppanálhassak majd. Talán ha normális környezetben túl esek rajta, akkor a kandalló sem fog már zavarni, legalábbis már tudni fogom, hogy mire számítsak, nagyjából. Mert a sötét és korom és szűk hely az megmarad akkor is. Na meg a para, hogy egy teljesen idegen család konyhájában kötök ki, a világ másik pontján.
- Tehát, vagy elvonatozom, vagy Liam bácsi elugrik értem és elhoppanáltat? – foglalom össze a lehetőségeket. Kétlem, hogy bármilyen felnőttet megkérve odajuthatnék, szóval kénytelen lennék a bácsikájára hagyatkozni. Akit nem ismerek. Akinek a közeledését nem biztos, hogy túl jól fogadnám. Sokatmondó pillantással bámulok Thomasra, hátha leesik neki, hogy nem a legjobb ötlet az utóbbi. Először meg kéne ismernem és szépen lassan meggyőzni magam, hogy nemgond, ő okés, és akkor….nem, valószínűleg akkor sem tudnék fizikai kapcsolatot létesíteni vele. – Azt hiszem kezdetnek maradjon a vonat.
Halk sóhajjal dőlök hátra, ahogy átveszi a beszélgetés irányítását a megzavarónkkal. Épp egy hálás mosolyt akarok rávillantani, amikor elkezd arról beszélni, hogy mi a legjobb benne. Eddig nem foglalta szavakba a tetszését, így eléggé letaglóz azzal, amit mondd. Na meg persze bele is pirulok, nem vagyok én hozzászokva ahhoz, hogy dícsérjenek. Szerencsére nem tart nagyon sokáig a dolog, és visszatérhetünk a normális kerékvágásba.
- Nem? Na ne! De hát, én … hé, te csak ugratsz! – lassan esik csak le a tény, hogy nem komolyan beszél a táncolás elmaradásáról. Kissé szemrehányóan nézek rá, hogy azért ez nem volt szép, de persze a mosoly az megmarad az arcomon. Ha egész nap így fogok vigyorogni, akkor estére iszonyúan fájni fognak az izmaim. De képtelen vagyok megállni a dolgot. Fejcsóválva meredek a fiúra miközben azon járnak a gondolataim, hogy mihez kezdjek én vele. Pocsék hangom van, legalábbis szerintem. És ő mégse akar táncolni, ha nem éneklek neki. Hiba volt megemlíteni a dolgot, de most már hiába sopánkodom ezen.
– Jó, akkor majd egyszer meghallgathatod, ahogy énekelek. De figyelmeztetlek: az összes üveg ki fog törni, ami a közelünkben van. – mondom nagyon komolyan. Arra ugyan jó sokat kell majd várnia, hogy betartsam a most adott szavamat, de ha tényleg ennyire szeretné, akkor ám legyen.
- Nya, pont azt szeretném megtanulni én is. Akkor majd küldök tollast, hogy melyik hely lesz a befutó. – a vizsgaidőszak miatt egyáltalán nem biztos, hogy személyesen meg fogjuk tudni beszélni, bár lehetséges. Szuper, megvan a stressz-levezető programunk is. Majd előtte le kell mennem a faluba fürdőruhát venni, mert persze, hogy nem hoztam. És eddig nem is nagyon kellett. De ezt magányos tevékenységnek tartom, szóval meg se említem. A hümmögése kizökkent az előttem álló legborzalmasabb feladat időpontjának kitalálásában. Félrebillentett fejjel pillantok rá, és már épp visszahümmögnék, amikor folytatja a gondolatot. És ekkor valami nagyot puffan bennem. Együtt, haza, pénteken. Együtt, haza, pénteken. Képtelen vagyok megbírkózni az elhangzott szavakkal, látom a felém nyújtott tenyerét, ami nyilvánvalóan egy gesztus, de nem tudom hirtelen, hogy mit akar jelképezni.
- Oké, jó. – mondom szinte állomittasan, kinyújtott tenyerébe téve a kezemet, elfogadva azt. Gőzöm sincs, hogy mi történik. Mintha transzba lennék. Hipnotizáltak? Ahogy hozzáérek a bőréhez vízcseppet érzek az arcomon. Egy csepp, majd még egy. Kissé megrázom a fejem, amitől legalább „felébredek” és eljut a tudatomig a gondolatmenet folytatása. Együtt, haza, másnap, reggel. Újabb vízcseppek az arcomon. A szabadon lévő kezemmel teszek egy gyors mozdulatot, mintha előrenyúlnék valami láthatatlanért és azt az öklömbe zárnám, így legalább a valahogy kiszökött vizet meg tudom szüntetni. Bárcsak a fejemben kattogó ’mit tettél’ skandálást is sikerülne ilyen könnyen befejezni. Immáron másodszor vesztettem el az irányítást a mágiám felett.
- A korán kelés lehet, hogy problémás lesz. Vagy inkább az ébren maradás az órákon. Úgyhogy ha így csináljuk, akkor egy lightos napot válasszunk, amikor nem gond a dolog.  A szünet lehet, hogy szerencsésebb lenne. – nagy nehezen sikerül újra működésképessé tenni az agysejtjeimet, túl lendülve az enyhe sokkon, hogy nála alvósra kell készülni.  De viszonylag hamar napirendre térek a dolog felett és mosolyogva nézek a fiúra. Enyhe izgatottságot érzek a dologgal kapcsolatban, biztos vagyok benne, hogy szuperul elleszünk. Mikor ne lettünk volna el szuperul?! Talán még a lakásban sem teszünk kárt, bár ahogy nézem ez korántsem biztos ha nem tudom jobban uralni a vizet. Rápillantok a jelre a kézfejemen … a kezemre, ami Thomas kezén van. Felvonom a szemöldököm, mert nem emlékszem, hogy ez mikor és hogy is történt. Biztos így fogadtam el a meghívást, de akkor miért nem kezet rázunk?
– Öhm, pirospacsizunk? – kérdezem, majd megemelem egy kicsit a tenyerem, hogy éppen csak súrolja az övét, és a tekintetem az övébe szúrom, hogy ha valami mozgásra utaló jelet fedeznék fel benne azonnal el tudjam kapni a kezem. A tudatom mélyén motoszkál valami, valami, amitől zavartnak érzem magam, de akárhogy pörgetem vissza a dolgokat nem jövök rá, hogy mi is az.

Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:12
Hozzászólásai ebben a témában
Thomas Middleton
Prefektus Navine, Edictum főszerkesztő, Uralkodó Unikornis, Ötödikes diák


cinnamon roll
offline
RPG hsz: 719
Összes hsz: 3362
Írta: 2019. március 28. 21:18 | Link

LAURA
egy délelőtt a vizsgaidőszak közepén a párkányon | x

Egy kis eltöprengés után bólogatok a kérdésére. Igen, nekem ez a két lehetőség ugrott be most így hirtelen. Viszont hiába néz rám sokatmondóan szegény, nem teljesen értem, mit akar üzenni ezzel. Volt már olyan téma, aminél megpendítette, hogy nincs oda tőle, hogy valaki csak úgy hozzáérjen, viszont bennem nem állt még össze a kép, hogy ez valós gondot jelent számára. Ennek talán az az egyik legfőbb oka, hogy velem nincsen így. Legalábbis, ahogy én látom. Azt pedig a mai napig nem veszem észre, hogy másokkal így lenne. Nehezen rakom össze ezeket a dolgokat. Amíg valaki nem közli velem egyértelműen, talán soha.
- Igen. Vagy Riley... - vonok vállat, a mondatom végén fennhagyva a hangsúlyt, így jelezve, hogy ez csak egy felsorolás kezdete. Biztos van még, akit megkérhetünk. Csak hirtelen nem jut más eszembe.
- Oké, rendben - mosolygok a vonatos választására minden esetre. Nekem mindegy, hogyan, csak el tudjon jönni hozzám. Nem fogok semmit ráerőltetni, amitől óckodik. Persze, talán előnyére válna, ha túllépne a korlátain, viszont az nem én leszek, aki azokon kívül taszigatja. Nem, én addig kedveskedem, amíg hirtelen azt veszi észre, hogy már kint van. Mint akár a mostani párkányozásunk esetében, ahol teljesen kellemesen üldögél ilyen közel hozzám. Tudtomon kívül terelgetem néha, úgy tűnik. Csak csinálom, ami szerintem a legjobb, és amivel szerintem a legjobbat teszek.
- Naná, hogy csak ugratlak - felelem vidáman, széles vigyorral. Aztán csak bólogatok, amikor megígéri, tájékoztat majd az úszástanulás részleteiről. Izgalmas lesz jelen lenni annál, amikor elsajátítja ezt az új tudást. Már most azon gondolkozom, milyen tanácsokat adjak majd neki. Lehet, ki fogom kérdezni bácsikámat. Ő nem úszást oktat, azonban más sportot igen. Biztos vagyok benne, hogy ezek mind egy tőről fakadnak.
Elmosolyodom, amikor megfogja a kezem. Egyáltalán nem azért nyújtottam neki, hogy bele rakja az övét. Fel se tűnt, hogy gesztikulálok, amíg így nem tett. De nem baj persze egyáltalán. Kellemes a keze a kezemben. Viszont utána nem nagyon értem, mi történik. Hogy mik azok a cseppek. Hogy mit kap el a levegőben. Azonban nem kérdezek rá, csak figyelem őt, meg hallgatom az érkező válaszát. Bólogatok. Igen, mindenképp jobb lenne inkább valami szüneti vagy egyéb szabadnap.
- Ne, inkább ne, abban nagyon rossz vagyok - rázom a fejem mosolyogva a pirospacsi ötletére. Nem visz rá a lélek, hogy valakinek, akit kedvelek, a kezére csapjak, még játékból sem. Én pedig soha nem tudok kitérni a csapások elől. Ígéretes kezdetek ezek a harcművészetek majdani elsajátításához, tisztában vagyok vele. Nem csoda, hogy nem vágtam még bele. Elég az hozzá, inkább alulról barátságosan hozzáütögetem tenyerem Laura tenyeréhez.





Szfinx kincse kaland:
Utoljára módosította:Levita, 2019. május 16. 23:08
Hozzászólásai ebben a témában
Juhász Laura
Prefektus Navine, Bogolyfalvi lakos, Ötödikes diák


Nyárfalevél kisasszony ^^
offline
RPG hsz: 779
Összes hsz: 2697
Írta: 2019. március 29. 14:50 | Link

Thomas


Hiába várom a megértés szikráit felcsillanni a szemeiben, azok csak nem akarnak megjelenni. Nem tudom, hogy vajon tényleg nem jön-e rá, hogy mire utalok, vagy csak egyszerűen nem akarja előhozni a témát. Nem merül fel bennem, hogy nem is értette meg már korábban sem a helyzetet. De mivel én kifejezetten berzenkedek a téma ellen, így nem hozom fel a dolgot, nem mondom ki kerek perec, hogy defektes vagyok.
- Ahha, Riley. – halvány lila gőzöm sincs róla, hogy kire utal a fiú. Viszonylag kevés fiúval állok szóba a suliból, azoknak tudom a nevét, de szerintem még a mi házunkban lévőket sem ismerem mindet név szerint. Ránézésre igen, de mégse kérhetem meg, hogy valami képet mutasson vagy fessen le a megemlített emberekről. Végülis mindegy. Úgyis a vonatozás lesz a nyerő, még ha sok idő el is megy majd vele. Ami külön egy kaland lesz, de azért majd idővel jó lenne valami egyszerűbb közlekedési utat használnom. Megkönnyíteni a dolgot. – Talán majd hazafelé igénybe veszem a hoppot.
Hátha majd legközelebb – már ha lesz legközelebb – bele fogok merni lépni a kandallóba, amikor a fiú arra „kér”. Valahogy ért hozzá, hogy a belső falaimat szépen lassan az alapjaiig lerombolja, vagyis leromboltatja. Úgy, hogy nem indítja be a riasztó rendszerem, úgy hogy én is akarjam az eltávolításukat. És jó érzés kikukucsálni a világba, amíg ő ott van a túloldalon. Nem vagyok biztos benne, hogy tudja-e, hogy mennyit építek vissza amikor másokkal vagyok együtt. De ezeknek az újbóli eltüntetése nem kerül több energiába, mint egy függöny elhúzása.  Megjelenik a képben, rám mosolyog és kész, újra olyan a mentális védőrendszerem, mint amikor legutóbb elváltunk.
Néma csend borul ránk egy darabig, amiben nem létezik más, csak mi. Én nézem, ahogy ő mosolyog, ő néz, ahogy hadonászom, ahogy kicsit bosszúsan grimaszolok, ahogy próbálok megbírkózni a szavakkal. Nem szól egy szót sem, de nincs is rá szükség. Így is értem a lényeget. Nem tervezgetjük tovább a látogatásomat, nem is lenne értelme. Hiszen még több tényezős a dolog. Nyilván függ a bácsikájától is, hogy lesz-e egyáltalán, meg hogy mikor. Ráérünk majd megbeszélni akkor, amikor ezek kiderülnek.
- Áh. Jó, nem szívesen ütögetnélek. – mosolygok rá továbbra is. Rápillantok a kezeinkre hiszen érzem, hogy sántít a mondatom. Az ő keze van alul, tehát ő ütne engem, amennyiben akarna játszani. Valószínűleg fájna, mert képtelen lennék eléggé gyorsan elrántani a kezem. Hiszen, hiszen, így olyan kellemes. Még ha nem is ütne nagyot, akkor is fájna. De nem bánnám a dolgot, nem siránkoznék érte. Viszont tényleg nem értem, hogy hogy kötöttünk ki akkor így, ebben a helyzetben. Megvonom a vállamat, ahogy eldöntöm, hogy igazából nem is érdekel. Amikor megérzem a levegőt a tenyeremen, majd újra a fiú bőrét akkor meg aztán pláne nem érdekel.
- Egyszer feltettek nekem egy találós kérdést, amire a mai napig nem tudtam a megfejtést. Hogy hogy kell egy kézzel tapsolni. Azt hiszem így. – osztom meg vele a gondolatomat, miközben ritmust igyekszem adni a tenyerek találkozásához. Néha begörbítem az ujjaim, hogy csak az ujjhegyeink érjenek össze, azok a lágyabb hangok. Egész mókás kis zenét hozunk össze.
- Viszont el kellene indulnunk lassan a terem felé, ha nem akarok lekésni a vizsgáról. – sóhajtok egy nagyot. Amit csak azért nem akarok megkockáztatni, mert akkor jöhetek egy másik napon, és tovább tart ez az egész felkészülésdi, várakozósdi, stresszes időszak. Ha most hamar túl esek rajta, akkor kész is leszek, és jöhet a felhőtlen szünet! Thomas rábólint az ötletre, így hamarosan ismét a folyosón állunk. Legszívesebben nyújtóznék egy nagyot, de majd a mosdóban átöltözéskor megteszem, és újra megfelelő mennyiségű vért juttatok a lábamba. Ahogy elhaladunk az ex-zsonglőr portréja mellett, mintha azt dünnyögné hogy 'turbékoló fiatalok' de nem fordulok már vissza meggyőződni erről.
Az egész mosdós átöltözést, és vizsgázást rekord idő alatt bonyolítottam le. Annyira siettem, hogy a pergamenre majdnem elfelejtettem ráírni a nevemet. A tanárnő csodálkozó mosollyal nézett rám, de én már rohantam is kifelé, hogy Thomasnak ne kelljen túl sokat várnia rám. Nem hiszem, hogy az egész egy negyed óránál tovább tartott volna. A teremből kilépve már sugárzó mosollyal kezdtem bele, hogy mi is volt a feladat. Lehet, hogy nem lett volna szabad beavatnom, vagy legalábbis nem a teremhez ennyire közel kellett volna.
 - Akkor most kóválygunk? Megmutatom a kedvenc helyem ebben a szárnyban! – halkítottam le kicsit a hangomat, mert biztos vagyok benne, hogy az előbbi mondandómat odabenn is lehetett hallani. El is indultunk a megszokott irányba, fel a másodikra, majd onnan a kis szűk melléklépcsőre, hiszen arra kell menni az elemisekhez. Nem hiszem, hogy járt már ott Thomas, de ha járt is, biztos nem látta még úgy, ahogy én. Miután ott végzünk majd megkérem, hogy mutassa meg ő is a kedvenc helyeit. Bőven van még mit felfedezni mielőtt ő elindulna a prefektusi dolgait intézni. Talán még egy kis Benito dögönyözés is belefér az időnkbe…
Utoljára módosította:Juhász Laura, 2019. április 12. 07:13
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet