36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Tülk Imola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
Írta: 2018. március 1. 17:32 | Link

to; Lilla

Az alkohol savanykás szaga azonnal megcsapja az orrát, ahogy befordul a folyosón. Soha nem ivott még, azonban emlékeiben még mindig él apjának és anyjának borvirágos orcája, mikor valami alkalomból ünnepeltek valamit és ahol megengedhették maguknak hogy egy pohárkával legurítsanak. Szerette ezeket az estéket, mert minden és mindenki olyan felszabadult volt, viszont az alkoholt nem tartotta soha túlontúl jó dolognak, nem tehetett róla, legbelül mindig is visszahúzódó és szende lány volt, ezen a tényen pedig az évek sem változtattak. Nem volt bulis típus, többre értékelt egy könyvet a vígasságnál, és épp ezért is hökkent meg a festményeken, melyek hangosan tudatták vele, hogy most épp valami hatalmas buliba csöppent. Egy percig csak állt a vörös kordon mellett, úgy nézte a képeken hullámzó embertömeget, a mosolygó arcokat és a férfiak és nők hangos nevetését.
Torkát lágyan megköszörülte, ezzel is figyelmet követelve magának, majd az első rápillantó férfihoz intézte szavait.
- Bocsánat a zavarásért... azt hiszem, azt hiszem eltévedtem. Merre vagyok? - érdeklődött udvariasan, ám a festmény hangos nevetésére egyáltalán nem számított.
- A legjobb helyen jársz gyermekem. Csatlakozz hozzánk! Úgy látom rád férne némi lazítás! - bólogatott a szakállas férfi, majd közelebb lépett a lányhoz, hogy jobban szemügyre vehesse.
- Nocsak, te még igen fiatalkának tűnsz. Miért jársz ilyen helyen, ami nem gyerekeknek való? - tudakolta a férfi, majd megsimogatta szakállát, miközben kezéből még véletlenül sem tette le hatalmas rézből készült kupáját.
- Öhm... nem akartam direkt ide jönni... én csak... - kezdett bele a lány a kifogások keresésébe, hiszen tényleg nem célirányosan érkezett. Közben persze belülről marta az idegesség, hiszen nem nevezte már mostanában senki sem gyereknek, és őszintén szólva nem is érezte magát annak. Inkább fiatal felnőttként tekintett önmagára, nem pedig úgy, mint egy játszadozó kisgyermek. Ettől függetlenül próbált magára nyugalmat erőltetni, és a legtermészetesebb és legudvariasabb formáját elővenni.
- Ne haragudjon még egyszer, hogy zavarni mertem, Uram, én csak azt szeretném megkérdezni, hogy hogyan juthatok vissza a hálókörletembe! Levitás vagyok... - suttogta, hátha ezzel segíteni tud, és végre megkaphatja a kellő útba igazítást.
- Nem zavarsz kicsim, sőt mi több! Maradj itt velünk, és érezd jól magad! - mondta a férfi, majd hátrafordult és poharát a magasba lendítette. Molka eközben kissé idegesen mozgolódva próbált nyugalmat erőltetni magára, és nem azon elmélkedni, hogy a festményeken lévők nem segítenek neki a visszajutásban, és hogy örök időkig ezen a folyosón fog ácsorogni... vagy ami még ennél is rosszabb! Lehet magába szippantja a kastély, és mint egy labirintusban, soha nem jut ki belőle!
Utoljára módosította:Tülk Imola, 2018. március 2. 09:00
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. március 1. 23:32 | Link

Imola

Sosem voltam különösebben szentimentális típus – habár sok szempontból nem vagyok tipikus Rellonos, ebben éppen nagyon is – azonban tény, hogy az utolsó év és az utolsó vizsgaidőszak nosztalgikus ködöt húz mindenre, többek között még erre a rémes folyosóra is. Sokak számára az ötödik év nem jelent nagy változást, hiszen még akár három évig maradhatnak mestertanoncként, ám velem kapcsolatban ez az illúzió sosem állt fent (milyen ironikus egy illúziómágus növendéktől, ugye?). Szóval most már máshogy látom a dolgokat, engem azonban ez a legtöbbekkel ellentétben nem hangol le. Várom az új életemet, sokat gondolok rá és kifejezetten szeretem azt az érzést, hogy itt a kastélyban minden és mindenki ismerős.
De hopp, talán mégsem mindenki. Miközben igyekszem a lehető leginkább a számon át lélegezni, hogy az átható szeszszag minél kevésbé jusson el hozzám, egy elesettnek tűnő leányzóba botlom, akit éppen a helyi bűnbanda próbál beszervezni magának ivócimborának. Milyen bájos. Pár gyors és ruganyos lépéssel mellettük termek, enyhén szórakozott, félig azonban lenéző tekintetemmel pedig a portrét ajándékozom meg.
- Kopj le Ernie, nem látod hogy kiskorú? - vetem oda egy sokatmondó pillantással a szeszkazánnak, aztán alaposabban szemügyre veszem a lányt is. Jó pár évvel fiatalabbnak tűnik nálam, így a kiskorúval nemigen lőhettem mellé, habár itt sosem tudni, de általában a lefelé tippeléssel nem szokott gond lenni... Sokkal gyakoribb az, hogy a tizennégy évesek is úgy néznek ki, mintha most léptek volna valamelyik magazin címlapjáról, és itt nem feltétlenül az 1'80-as magasságra vagy a dizájner ruhákra gondolok, hanem a fejbúbig érő vakolatra, amely rájuk dob úgy 5-6 évet. A szokásaikat inkább nem firtatnám, mert még a végén valaki könnyűszerrel nekem szegezhetné a vádat, hogy képmutató vagyok.
- A titok az, hogy nem szabad leállni velük - vonom meg a vállam, kezeimet a fekete pulóver zsebében elrejtve, majd tanácstalan arcát látva megértő mosollyal és egy kis kíváncsisággal, újabb kérdést teszek fel.
- Hova szerettél volna kilyukadni? Gondolom nem ide. - Ha mégis, akkor jó hülye. Vagy Navinés. A kettő számomra nagyjából egyet jelent (a karakter nézeteit az álmodó nyilvánvalóan nem osztja, sőt messzemenően elítéli - a szerk.) Na de mindjárt kiderül.
Hozzászólásai ebben a témában

Tülk Imola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
Írta: 2018. március 2. 09:12 | Link

to; Lilla

Nem szokott olyan könnyen kétségbeesni, bár tény és való, hogy eddigi élete során nem is igazán voltak olyan pillanatok, mikor ezzel kellett volna egy helyzetet megoldania, vagy épp a feszültségét levezetnie.
Tök egyszerű körülmények között nőtt fel, nem érte semmi stressz, most pedig, hogy bekerült ezek közé a falak közé, ez már a harmadik olyan dolog, ami totálisan kirángatja a komfort zónájából. Először egy könyvbe esett, másodszor elfelejtette a jelszavát hála egy bűbájos csokinak, most meg ez. És hiába is próbál jóképet vágni mindenhez, legbelül megállás nélkül csak azon morfondírozik, hogy vajon a "balek" szó rá van-e írva a homlokára, vagy hogy egyszerűen csak ennyire látszik rajta, hogy nem varázslókkal teli helyen nőtt fel.
Ajka még egyszer szólásra nyílik, azonban mielőtt még harmadjára könyörögne, valaki megelőzi. Valaki, aki olyan halkan közelítette meg, mint egy kígyó az aldozatát, és bár tudja, hogy a lány most épp nagyon is sokat tesz érte a jelenlétével, mégis a frászt hozza rá.
- Hát nem látszik rajta a kora. Ezek a fiatalok mind egyformák! Különben is, én már ebben a korban réges-régen.... megyek már!!!! - vigyorog a festményen lévő alak segítőmre, majd inkább hátat fordít és visszamegy a többi festett szereplőhöz, hogy folytassák azt amit elkezdtek.
- Köszönöm szépen! - bukik ki belőle az őszinte hála, és lehet hogy a másik ennyire azért nem vágyik arra, hogy megköszönjék, Molka mégis nagyon nagy megkönnyebbüléssel ragadja meg a számára ismeretlen kezét, és rázza meg azt ezzel is kifejezve érzéseit. Meg mert fogalma sincs, hogy lányként, egy lánynak hogyan is kellene hálálkodnia. Talán ebből is látszik, hogy szociális kapcsolataiból nem igazán akadt sok, sőt mi több, barátai sem igazán voltak, de hát ez most cseppet sem érdekli, jobban foglalkoztatja az, hogy végre kikerülhet innen.
- Igazából csak útba igazítást akartam kérni tőlük, de majd többet nem teszem! - fogadkozik, miközben mereven bámulja a padlót és tekintetével lassan lyukat éget a kastély kövébe.
- Hát valahogy eltéveszthettem az egyik lépcsőt. Amúgy a Levitába igyekeznék, csak már fogalmam sincs hogy hol van. - vonja meg a vállát, majd tekintetét az előtte álló lányra emeli és kivert kiskutya szemekkel igyekszik azt jobb belátásra téríteni. Jelen esetben némán azért fohászkodik, hogy a másikban legyen annyi empátia, hogy elkiséri a portréjukhoz.
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. március 28. 18:17 | Link

Imola

Szegény lány. Láthatóan már ennyi segítségért is iszonyatosan hálás, amiből önkéntelenül is azt a következtetést vonom le, hogy vagy volt már szerencséje valamelyik háztársamhoz, vagy egyszerűen csak a Bagolykő szervezésétől megszokott módon egyáltalán nem volt megfelelő tájékoztatásban részesítve. Ahogy látom, még egy térképet sem bírtak a kezébe nyomni. Hálálkodására csak bólogatok, majd tovább hallgatom a mondandóját, elvégre ha már itt vagyok, akár hazajutni is segíthetek neki. Akár. Na nem mintha papíron tudnom kellene, hol és miként lehet bejutni a Levitásokhoz, de a rohadtnagy szfinx a szomszéd folyosó közepén mondjuk elég árulkodó. Némi sajnálattal nézek rá, mert a szfinxről eszembe jut, hogy a megpróbáltatásainak még nagyon nincsen vége, elvégre találós kérdésekkel fogja a portré szórakoztatni és addig nem juthat majd be, amíg nem tudja a választ. Levitások...
Mindenesetre egy kicsit azért elnevetem magam. Lépcsőt aztán biztosan nem tévesztett, mert tökéletes emeleten van, maximum két kanyart véthetett el.
- Igazából nagyon közel vagyunk, szóval szívesen elkísérlek - ajánlom fel végül, miközben jobban megnézem magamnak. Fejemmel biccentek egyet a megfelelő irányba, majd teszek pár lépést, de közben továbbra is felé fordulok, így kicsit forognom kell a tengelyem körül. Várom, hogy ő is elinduljon.
Aztán egyszercsak BUMM. A mögöttem található festmény - ami nagyon eredeti módon egy kocsmát ábrázol - nagy csattanással a földön landol mögöttem. Én persze ijedtemben hatalmasat ugrok előre, majd guvadt szemekkel fordulok meg és meredek a képre. Úgy látszik ez a kastély előbb megöl, minthogy elengedjen. De mi a franc volt ez? Odasétálok a kép mellé és fölémagasodva elkezdem szemlélni a festményen zajló eseményeket, hátha az majd segít.
Utoljára módosította:Somoskői Lilla, 2018. március 28. 19:56
Hozzászólásai ebben a témában

Tülk Imola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
Írta: 2018. március 28. 18:32 | Link

- Hát azt nagyon - nagyon megköszönném! - hálálkodik, és érzi, hogy egy mázsás súly szakad le a mellkasáról. Jó hát nem kapott külön térképet, vagy ha osztogattak is, neki fogalma sem volt róla, hogy az mi, vagy hogy miért lehet fontos és szükséges. Eddig még mindig feltalálta magát minden helyzetben, bár az is igaz, hogy eddig a hálószobája és az iskola között egy utat kellett megtennie, amin a szülei furikázták, nem pedig egy kesze-kusza, labirintusszerű folyosókon kellett megfejtenie, hogy vajon merre is van észak, vagy épp dél.
Emlékei szerint egy másik lépcsősor lett volna a megoldás, azonban már abban sem igazán biztos. A találós kérdéstől egyáltalán nem fél, nem is tart, arra mindig tudja a választ, csak hát az a fránya navigálás... lehet, hogy egy GPS-t kérni karácsonyra lenne a legjobb megoldás.
- Amúgy Molka vagyok, és szereted a csokit? Csak mert van egy csomó a szobámban, és hát ezért a segítségért az a minimum, hogy kiválassz egyet magadnak! - mosolyog a lányra, majd mosolya hirtelen eltorzul, ahogy a kép lehull a helyéről. Szíve vadul megdobban, és apró sikkantás is elhagyja az ajkait, de ez már csak ilyen, ha megijesztik, a kép leesése ugyanis hatalmas dörrenéssel jár. A vele szemben lévő lány is hasonlóképp reagál, bár az biztos, hogy ha egy két lábon járó szörny lenne ott velük szemben, akkor a túlélési esélyei a másiknak lennének magasabbak. Molka legalább is biztos abban, hogy az sem jutna eszébe hogy hol is tartja a pálcáját.
- Mi a fene? - kérdezi megkövülten, majd ahogy a számára ismeretlen lány felfordítja a képet, annak háta mögé lép és onnan szemléli a kialakult katasztrófát.
Soha nem látott még festményt verekedni, ez az első. Por és rémült arckifejezések tökéletes elegye bámul vissza rá, és egy pillanatig fel sem tudja fogni mit lát.
- Most komolyan... azért esett le, mert ...?
Hozzászólásai ebben a témában

Somoskői Lilla
INAKTÍV


harci-Barbie
offline
RPG hsz: 214
Összes hsz: 290
Írta: 2018. március 28. 19:55 | Link

Imola

A neve hallatán kicsit értetlenül ráncolom a szemöldökömet. Egyértelműen becézés, odáig én is eljutottam, de hogy mi lehet az eredeti verzió, az nem teljesen világos. Habár nincsen a top 10 szokásom között a másokról való érdeklődés, azért ezt mégsem bírom ki, úgyhogy neki is szegezem a kérdést:
- Molka? Az a Molly becézése, vagy...? - Érdeklődőn oldalra biccentem a fejem, majd elgondolkodom az ajánlatán. Nem lenne rossz az a csoki, de sajnos nem igazán élhetek ilyesmivel. A végén még elhízok és akkor annyi a grand échappéknak... Lehel meg is ölne ott helyben.
- Lilla. Köszönöm, de nem igazán eszem csokoládét, csak ünnepnapokon - rándítom meg a vállam, mikor a hirtelen nagy puffanást hallom magam mögött.
Bár az agyam elég ügyesen kizárja egy pillanatig a zuhanó festményen kívüli külvilágot, azért nagyjából eljut az agyamig, hogy a Levitás felsikkantott. Hát persze.
Pár pillanat múlva már a festmény felett állok, riadt tekintetem pedig egy ideje már jóízű vigyorra váltott. Uramisten, hogy ez mennyire tipikus. A képen hatalmas porfelhő, mögötte pedig nehezen kivehető emberi testek, amelyek egymás-hegyén hátán verekednek egy hatalmas kupacban. Egyesek már pálcát is rántottak, mások széket ragadtak, van aki vajsörös korsóval készül beverni a másik fejét. Valószínűleg a nagy civakodásban lelökték magát a képet a falról. Közben már a Levitás kishölgy is csatlakozott a bámészkodáshoz, a festményen szereplő jelentnél pedig már csak a tekintete viccesebb.
- Hát üdvözöllek a Bagolykőben, ahol a diákoknál már csak a képek lakói idiótábbak - nevetem el magam, habár mondandóm csak félig vicc. És valójában lehet, hogy a diákok még elborultabbak, sőt szinte biztos vagyok benne... De ezt inkább magamban tartom, mert nem örülnék ha holnap a szüleitől kapnék levelet, amiért hazamenekült miattam a gyerek.
Hozzászólásai ebben a témában

Tülk Imola
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 39
Összes hsz: 70
Írta: 2018. március 29. 17:09 | Link

- Imola vagyok, csak apu mikor kicsi voltam mindig Molkának becézett és ez valahogy rajtam maradt. A Mollyra például nem is hallgatok... - vonja meg a vállát  és kedvesen mosolyogva a lányra pislog. Még mindig nem szokta meg, hogy a Molka beceneve miatt mindenki teljesen aberráltnak nézi.
- Örülök hogy megismertelek, vagy hát jobb helyzetben is találkozhattunk volna - pislog kellemesen, majd a kezét nyújtja, ám a mozdulat a kép hirtelen helyváltoztatásától megszakad. Arra már nincs ideje, hogy lereagálja a lány mondatát, miszerint nem eszik csokit. Valójában ha elgondolkodhatna ezen, akkor biztos végigmérné a lány törékeny alkatát, és nem értené, hogy miért ne férhetne bele egy kis boldogsághormon a napi betevőjébe. Pláne hogy nem is mindig eszik édességet, és hát ennyi csak kijárna ezért a segítségért, amit nyújtott.
Mindenesetre nincs ideje ezen agyalni, mert a falról egyszerűen csak lehull a kép, és a rajta lévők összeverekednek. Molka még soha nem látott ehhez hasonlatosat. El sem tudta képzelni, hogy az ott "lakók" ilyenre is képesek lehetnek, és agya akármennyire is szeretné feldolgozni a látottakat, nem tudja befogadni a képet.
- De és ilyenkor nem tudnak kiesni belőle? - teszi fel az elsőre eszébe jutó egészen bugyuta kérdést. De hát ő varázstalan családból érkezett, soha nem volt senkije sem mágus, így az ilyen újdonságok, mint a beszélő és mozgó festmények is teljesen újak neki, de ezzel valószínűleg egy mágus is így lenne, ha épp az kerülne be a mugli világba.
Hozzászólásai ebben a témában


Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastély - Keleti szárnyElső emelet