 Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.
|
|
|
|
Axi-maxi *-*
Futok. Őrült sebességgel vágtatok a folyosókon, épp csak kiértem az alagsorból, de meg sem állok, csak robogok fel a lépcsőn. Kit érdekel a többi diák, most zsákmány van! Hátrapillantok, hogy lássam, loholnak-e a nyomomban, de mivel azért vannak páran a folyosón, így nem merem biztosra állítani, hogy nem kergetnek vérben forgó szemekkel. Oké, kezdem az elején…
Szóval úgy volt, hogy valaki naaaagyon szépen játszott a hegedűjén. Mármint, én Kahlil bá’-t imádom a legjobban, de ez annyira más volt! Azonnal rákaptam a dologra melodimágus fülemmel és kiszaglásztam, ki az a halálra ítélt, aki épp most fog megválni önkéntelenül a hangszerétől. Nos jah. Voltam olyan merész és életunt, hogy beosontam a Rellonba és lenyúltam a srác hegedűjét, majd mikor kifelé igyekeztem, pechemre összefutottunk. De higgyétek el, közel sem olyan horrorisztikus a helyzet, mint ahogy elsőre tűnik. Igazából tök poénos volt, főleg mikor elkezdett a hegedű után nyúlkálni én meg kikerültem és elrohantam mellette. Bár ha jobban meggondolom, én vagyok az egyetlen olyan elmeháborodott, aki élvezi, ha felhúzhat egy rellonost. Nem először csinálom ezt, lehet, hogy valami új hóbort. Na de nincs most időm ezen gondolkodni, mert itt baromi nagy tömeg van, én meg amúgy is egy nyomorult, szerencsétlen pára vagyok, aki még a saját lábában is képes hasra esni. Szóval előre nézzünk.
Tisztázzuk a helyzetet. Vissza fogom neki adni. Épp csak kölcsönveszem egy pár órára. Már amennyiben hagyja. Szerencsére fürge futó vagyok, két ballábam ellenére is, úgyhogy nincs egyszerű dolga, ha utol akar érni. Nem ma volt, mikor artistaedzéseket vettem, sőt mi több, innen nézve évezredek telhettek el az utolsó alkalom óta, de futni rendszeresen eljárok. Hála égnek, különben már alulról szagolnám az ibolykát. Befordulok a sarkon és a Vígadófreskó folyosójára szaladok. Így legalább lesz is min szórakozniuk, nemcsak úgy a semmibe röhögcsélnek. Nem pillantok hátra, csak nevetve futok, kezemben azzal a gyönyörű hangszerrel, amit már alig várom, hogy megszólaltassak. Hiába, melodimágusi vérem győzött.
|
|
|
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV
melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
|
|
Írta: 2014. március 31. 21:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=263570#post263570][b]Annabell Lucy Parker - 2014.03.31. 21:50[/b][/url] Axi-maxi *-* Futok. Őrült sebességgel vágtatok a folyosókon, épp csak kiértem az alagsorból, de meg sem állok, csak robogok fel a lépcsőn. Kit érdekel a többi diák, most zsákmány van! Hátrapillantok, hogy lássam, loholnak-e a nyomomban, de mivel azért vannak páran a folyosón, így nem merem biztosra állítani, hogy nem kergetnek vérben forgó szemekkel. Oké, kezdem az elején… Szóval úgy volt, hogy valaki naaaagyon szépen játszott a hegedűjén. Mármint, én Kahlil bá’-t imádom a legjobban, de ez annyira más volt! Azonnal rákaptam a dologra melodimágus fülemmel és kiszaglásztam, ki az a halálra ítélt, aki épp most fog megválni önkéntelenül a hangszerétől. Nos jah. Voltam olyan merész és életunt, hogy beosontam a Rellonba és lenyúltam a srác hegedűjét, majd mikor kifelé igyekeztem, pechemre összefutottunk. De higgyétek el, közel sem olyan horrorisztikus a helyzet, mint ahogy elsőre tűnik. Igazából tök poénos volt, főleg mikor elkezdett a hegedű után nyúlkálni én meg kikerültem és elrohantam mellette. Bár ha jobban meggondolom, én vagyok az egyetlen olyan elmeháborodott, aki élvezi, ha felhúzhat egy rellonost. Nem először csinálom ezt, lehet, hogy valami új hóbort. Na de nincs most időm ezen gondolkodni, mert itt baromi nagy tömeg van, én meg amúgy is egy nyomorult, szerencsétlen pára vagyok, aki még a saját lábában is képes hasra esni. Szóval előre nézzünk. Tisztázzuk a helyzetet. Vissza fogom neki adni. Épp csak kölcsönveszem egy pár órára. Már amennyiben hagyja. Szerencsére fürge futó vagyok, két ballábam ellenére is, úgyhogy nincs egyszerű dolga, ha utol akar érni. Nem ma volt, mikor artistaedzéseket vettem, sőt mi több, innen nézve évezredek telhettek el az utolsó alkalom óta, de futni rendszeresen eljárok. Hála égnek, különben már alulról szagolnám az ibolykát. Befordulok a sarkon és a Vígadófreskó folyosójára szaladok. Így legalább lesz is min szórakozniuk, nemcsak úgy a semmibe röhögcsélnek. Nem pillantok hátra, csak nevetve futok, kezemben azzal a gyönyörű hangszerrel, amit már alig várom, hogy megszólaltassak. Hiába, melodimágusi vérem győzött.
|
|
|
|
|
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2014. április 1. 15:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=263971#post263971][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.04.01. 15:59[/b][/url]  Kezdem azt hinni, hogy Hieronymusnak túl veszélyes ez az iskola. Nem elég, hogy a múltkor valami eszement idióta pusztán azért, hogy idegesítsen, lenyúlta a szobámból és szétszórta Bogolyfalván - szerencséje, hogy nem esett baja a stégnél a hegedűnek és így nem álltam neki kideríteni, ki is volt tulajdonképpen mindezek háta mögött - most valami lökött leányzó éppen szembejön velem a folyosón kezében a hegedűmmel. Ez nem lehet igaz. Komolyan nem kezdem érteni, mit vétettem én ezeknek az embereknek, amikor igyekszem nem bántani senkit, legalábbis nyíltan semmiképpen sem, ha mód van rá. Vagy mit ártott az a hegedű? Százas, hogy fel se fogják, hogy egy vagyont érő hangszerrel szórakoznak, bár tény, hogy valószínűleg attól is kiakadnék, ha Lisbeth lenne a kezében, csak ez éppen lehetetlen, lévén, hogy a mesterhegedű épp az én kezemben található a nagy találkozás pillanatában, mert a szép idő örömére a réten gyakoroltam, és oda mégse viszem ki az Amatit. Komolyan ki kell találnom valamit, hogy ez még egyszer ne ismétlődhessen meg, az első azonban az, hogy elkapjam azt a merész, vagy inkább szintén eszement hölgyeményt, akinek kedve támadt lenyúlni a hegedűmet, mert ha van, amiért harapok, hát ezért például igen, úgyhogy futásnak eredek én is a nyomában. Másfél évvel ezelőtt még talán gondot jelentett volna egy ekkora távolság, mint a Rellon hálókörlete és a Vígadófreskó folyosója közötti jó néhány méter lépcsőkkel megspékelve, azonban a kviddicsnek köszönhetően fejlődtem annyit, hogy nem akarom kiköpni a tüdőm, mire a folyosóra érek, bár az még mindig nem igaz, hogy meg se kottyan, lévén, hogy lihegve lassítok le, amint beérem. Kezdem érteni egyébként, hogy miért állt félre a nagy többség olyan készségesen, miközben a hegedűmre kezet emelő lányt üldöztem egészen idáig olyan elszántan, hiszen mindezt úgy sikerült kivitelezni - és komolyan nem így terveztem, azt elmondhatom - hogy a hegedűt ugyan magamhoz szorítottam, a vonót azonban nem, sőt még most is jobb kezemben szorongatom. - Kérem vissza Hieronymust. Most azonnal. - jelentem ki ellentmondást nem tűrő hangon, homlokomat ráncolva, és csúnyán nézve rá, miközben nem engedem le azt a vonót, ami a kezemben van, ha már eddig se tettem. Talán még elhiszi, hogy bántanám, bár jobban meggondolva, valószínű, hogy bántanám, főleg, ha kárt is tesz a hangszerben, csak arra nem a vonót használnám, hanem a pálcát. Pff, jobb lenne higgadtan gondolkodni inkább, mert nem most akarom elveszíteni a prefektusi rangom és nem valami kis hülyeségért, csak az ajándékba kapott pár száz éves hegedűm mégse kis hülyeség. Vissza akarom kapni, most azonnal. Dühösen szusszantok egyet, majd közelebb lépek. - Figyelj, az a kezedben egy Amati hegedű, ha visszaadod, egyezkedhetünk, hogy játszok neked, vagy tanítalak, vagy mittudomén... de ha kárt teszel benne... - nem fejezem be, nem akarom befejezni, nem akarok fenyegetőzni. Nem akarom, hogy változzon túlságosan is a kép rólam, miszerint nem különösebben vagyok tipikus Rellonos. Meg tudnám fojtani éppen egy kiskanál vízben, vagy úgy elátkozni, hogy azt is megkeserülje, hogy megszületett, de ez nem vezetne megoldásra. Nagy levegő, Axel, most kifújod, és lenyugszol, vagy bajok lesznek, rád nézve is, nagy bajok.
|
|
|
|
|
Annabell Lucy Parker
INAKTÍV
melodimágus tanonc
offline
RPG hsz: 59
Összes hsz: 403
|
|
Írta: 2014. április 1. 18:20
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=264127#post264127][b]Annabell Lucy Parker - 2014.04.01. 18:20[/b][/url] Axi-maxi *-* Fáradhatatlanul, nevetve rohanok előre, mint valami őrült. Igen, valahol nyilván az is vagyok, de ha egyszer egy hangszer ilyen gyönyörű és ilyen szépen lehet rajta játszani, hát hogy a rákba várja el tőlem a drágalátós tulajdonos, hogy ne csórjam el? Meg amúgy, vigyázzon rá jobban, ha ennyire érdekli, hogy most futkorászni kell. Ami a legrosszabb, hogy egy cseppnyi megbánás, vagy lelkiismeret furdalás sincs bennem. Őszintén szólva, élvezetes a rellonos fiú idegein táncikálni, amit alkalmasint, ha már játszottam a hegedűjén és visszaadom neki, meg is fogok mondani. Szinte füstölög utánam a kastély padlója, ahogy bekanyarodok a Vigadófreskó folyosójára. Aztán lassítok, míg végül megállok és beér a szőke srác. Wáoh, egész helyes, de látszik, hogy nem vagyunk egy súlycsoport, ha futásról van szó. Csak veszek pár mély levegőt, ő viszont kissé mintha kifáradt volna. Ejnye hát, ennyit bírnak a híres zöldek? Mondjuk lehet nem kéne hergelnem, mert úgy meg fog átkozni, hogy nem az ibolya alá kerülök, hanem én leszek az ibolya, amit hagyni fog elszáradni. Csúf vég lenne. Szóval muszáj tárgyalási üzemmódba kapcsolnom. Kissé úgy nézhetek ki egyébként, mint egy értelmi fogyatékos, mert az első mondataira nem is felelek, csak mosolygok. Igen, ettől határozottan elmeháborodott, vagy legalábbis minden nemű intelligenciahányadostól mentes nőszemély hatását keltem. Pedig most lettem végzős – ami valahol ijesztő. - Felesleges ilyen komolyan beszélned. Olyan csodálatosan játszottál rajta, hogy muszáj volt elhoznom egy kis időre, hogy kipróbáljam! – összecsapom a kezeimet, aminek következtében egy pillanatra elengedem a hegedűt, de rögtön utána is nyúlok, úgyhogy semmi baja sem lesz. Kezdem érezni, hogy a helyzetem nem javul, sokkal inkább romlik. – Ígérem, hogy vigyázni fogok rá! – közlöm, aztán jól megmarkolom, vagyis inkább még jobban megmarkolom a hangszert és újra futásnak eredek, de ezúttal pálcával a kezemben, hogy az esetleges támadásokat ki tudjam védeni. Jártam a fiú szobájában, tisztában vagyok vele, hogy három évvel idősebb vagyok. Oké, hogy nem vagyok egy IQ-bajnok, de varázsolni biza jól tudok. Plusz nem csak ő tud ijesztő lenni. Én a hangommal poharakat török, meg igazából mindent, ami szembe jön. Úgyhogy határozottan van a kezemben – illetve torkomban fegyver.
|
|
|
|
|
Mesélő
Mesélő
offline
RPG hsz: 811
Összes hsz: 1286
|
|
Írta: 2014. április 2. 13:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=264597#post264597][b]Mesélő - 2014.04.02. 13:02[/b][/url] Annabell és Axel
Ahogy Annabell futásnak ered, nem jut nagyon messzire, mert amikor egy pillanatra hátra néz, hogy meglesse, a fiú utána jött-e, gyomorral szalad bele egy zongorába.
|
"Bármi lehetek. Egy virág, egy asztal, egy szellem vagy akár csak egy szellőcske. Sose tudhatod éppen hogyan találkozol velem, viszont mindig tudod, ha ott vagyok. Figyelj rám!"
|
|
|
Axel Sebastian Sjölander
Nyugodjék békében!
offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
|
|
Írta: 2014. április 2. 15:59
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=264732#post264732][b]Axel Sebastian Sjölander - 2014.04.02. 15:59[/b][/url]  Sose volt nagy erősségem a sport, a kviddics is csak azért került a képbe, hogy a szüleim abbahagyják a noszogatásom. Az első edzések után inkább voltam holt, mint élő, erre határozottan emlékszem, mostanra már azonban nem akkora gond ez, mint lehetne. Azt ugyan még nem sikerült kiküszöbölnöm, hogy ne legyen levegő után kapkodós jelenet belőle, de majd idővel az is talán elmarad, ha megmaradok a kviddicsnél és aktívan edzek tovább. A folyosón lelassít a lány is, majd megáll, és megállok én is. Legszívesebben nekimennék, de ettől egyrészt az tart vissza, hogy közben baja eshetne az ismét ellopott hegedűmnek, másrészt meg a prefektusi rangom is odalenne tán, most eredményként, és nem szeretném, ha bármelyik is bekövetkezne. A fenyegetés végét is lenyelem inkább, még mielőtt kiderül, hogy néha használni is szokta az eszét és abból lesz bajom. Egy, kettő, három, szúszááá... beszív, kifúj, megnyugszik. Kár, hogy a mantrák nem éppen úgy működnek, mint a varázsigék, főleg, ha azon kevés dolgok egyikével kerülök szembe, amik szinte azonnal kihoznak a sodromból. - Az a hegedű, amit a kezedben tartasz, 1740-ben ké...- elakad a szavam attól, amit látok, sőt még a szívem is kihagy egy dobbanást, hogy aztán olyan heves dobogással akarja bepótolni azt az egyet, mintha menten ki akarna ugrani a mellkasomból. Te jóságos atyaég, képes volt elengedni a hegedűt, hogy tapsikolhasson lelkesedése jeléül. Mindjárt megtépem, hátha a közmondásnak megfelelően kevesebb hajjal több esze lesz, vagy azt a rövid hajra mondják? Nem számít, ettől még a prefektusi rang se fog visszatartani, sőt az se, ha hazaküldenek: ha összetöri a hegedűmet, neki vége. - Te tényleg nem fogod fel, hogy egy majdnem háromszáz éves hangszer van a kezedben? Ha baja esik, nekem annyi... és holtbiztos, hogy akkor neked is annyi lesz... legalább cseréld le erre, ha már annyira nyikorogni akarsz rajta. - emelem a levegőbe a kezemben lévő mesterhegedűt. Ez utóbbi csak hét éves, és bár nem jelenti, hogy ettől nem nőtt volna a szívemhez ugyanúgy, mint Hieronymus, de ha esetleg ennek sikerült elszakítania valamelyik húrját, akkor az helyrehozható könnyen, az Amatit viszont sokkalta jobban féltem, ha baja esik, biztos, hogy nem vesz a nagybátyám örömében helyette Stradivarit, de még másik Amatit sem. Sajnos az se javít a helyzeten, hogy ismét futásnak ered, újra rohanhatok utána, közben imádkozva a fennvalóhoz - akármilyen természetfeletti hatalom is legyen - azért, hogy baja ne essen a hegedűmnek.
|
|
|
|
|
