 Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.
|
|
|
|
Kicsi sárkány
Feszülten figyelte a vele szemben ülőt, a belőle áradó idegesség rácáfolt a cukrászda kellemes aurájára. Türelmetlen volt, hallani akarta már a választ, még ha visszautasítás is lesz: túl akart már lenni a stresszes helyzeten. Amikor a fiú elkezdett beszélni, ha lehet még idegesebb lett, szemei zaklatottan cikáztak, az apró mozdulatokat, esetleges árulkodó gesztusokat keresték, melyekből kiolvashatná a válasz tartalmát.
A felelet elhangzása után még másodpercekig bámult maga elé, agya képtelen volt felfogni a szavak jelentését. Akkor... Ők most... Hogy szerelmi szál? Az övék?
Ajkaira lassan egy megkönnyebbült mosoly ült ki, mellkasából egy hatalmas sóhaj formájában szakadt ki a levegő, hogy utána fellélegezve nevessen rá a másikra.
Hát nem rontotta el mégsem. Vannak még csodák.
A következő pillanatban Noel már felpattant, és indulásra ösztökélte Lyrát is, így a lány utánozva mozdulatait állt fel helyéről, hogy aztán belebújjon kabátjába - a másik udvarias segítségével. Felmosolygott a fiúra, majd miután megérezte a kezét a vállán, elindult a kijárat felé.
A rellonos kijelentésére csak egyetértően bólintott, nem hitte, hogy a közeljövőben ki tudna nyögni bármi értelmeset is. Gondolatai továbbra is száguldoztak fejében, próbálta feldolgozni az utóbbi pár percben elhangzott információkat, melyek még mindig egészen hihetetlennek tűntek számára. Kiérve az utcára arra tért magához, hogy újra szemben találta magát a zöldszeművel, aki ezúttal gyengéd mozdulatokkal igazgatta ruházatát. Ha azt hitte, hogy a cukrászdában történtek igazán felkavarták gondolatait, akkor most rájöhetett, hogy ez koránt sem volt igaz: az elhangzó szavakra elakadt lélegzete és szinte megütközve bámulta a kedves arcot. Nem fért a fejébe, hogy hogy gondolhatta ez az egyébként határozottan értelmesnek tűnő fiú, hogy neki van megköszönnivalója. Fejét csóválva, ajkain egy lágy mosollyal simította végig a komoly vonásokat, hogy aztán a lehető legnagyobb meggyőződéssel hangjaiban suttogja el válaszát.
- Buta. Én köszönöm.
Boldogan simult bele a másik ölelésébe, érezte, ahogy egyszerre rázza ki a hideg és szalad végig egy forró hullám gerince mentén, egész belerázkódott a visszás érzésbe. Arcát a fiú hívogató nyakhajlatába fúrta, úgy hallgatta a szelíd duruzsolást, mely újra kisöpörte összes épkézláb gondolatát fejéből.
Hamarosan - Lyra legnagyobb bánatára - szétváltak, hogy meginduljanak vissza, az iskola felé. A lány az első pár méter után, nem titkolt hátsó szándékkal, határozottan megfogta a mellette haladó kezét, oldalával pedig a lehető legszorosabban hozzásimult. Egyrészt lelkét melengette a számára kényelmes helyzet, másrészt - nem elhanyagolható módon - fagyos ujjait is. Arcáról egy pillanatra sem tűnt el a derűs mosoly, elvégre elérte célját - a vele szembe jövőket egy óvodásra emlékeztethette, aki épp most kapta meg az áhított herceget kedvenc babája mellé.
A hidegre való tekintettel viszonylag tempósan haladtak a kastély felé, a lány végig csendben volt; vagy gondolataiba merült, vagy a fiú esetleges társalgását hallgatta. Na nem mintha nem érezte volna jól magát, sőt, pompásan volt, egyszerűen csak nem érezte helyénvalónak a fecsegést, még mindig a történteket emésztette magába. Nem hitte volna hogy idekerülését követően ilyen rövid időn belül már talál valakit, akit ennyire közel érez magához.
Beérve a kastélyba felpillantott a mellette haladóra, úgy tette fel kérdését.
- Akkor a levita felé?
Meg sem várva válaszát indult meg a keleti szárny felé, immáron kellemes sétára lassítva lépteit. Az első emeletre érve rutinosan indult meg a háza felé, kanyarodott rá a Vigadófreskó folyosójára.
A folyosón a falakat a padlótól a plafonig élénk képek borították, rajtuk a legkülönfélébb emberekkel, akikben csak három közös vonás volt: valamennyien hangosan nevettek, beszélgettek és ittak. Ez utóbbinak volt köszönhető az erős almaborszag, amely az egész folyosót belengte, és amely hosszú szellőztetés után sem tűnt el, az évek alatt már a falakba ivódott.
Ahogy haladtak a levita felé, a portréalakok vidáman kurjongattak nekik, hol kedveskedve, gratulálva, hol pajzán megjegyzéseket kiáltva. A lány már megszokta társaságukat, elvégre naponta többször elhaladt közöttük, ám a fiúnak újdonság lehetett a sok részeg festményszereplő, így kíváncsian pillantott fel rá, arcát fürkészte reakcióját várva.
|
|
|
Lyra Aurora Black
INAKTÍV
kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
|
|
Írta: 2013. december 12. 21:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=213423#post213423][b]Lyra Aurora Black - 2013.12.12. 21:28[/b][/url] Kicsi sárkányFeszülten figyelte a vele szemben ülőt, a belőle áradó idegesség rácáfolt a cukrászda kellemes aurájára. Türelmetlen volt, hallani akarta már a választ, még ha visszautasítás is lesz: túl akart már lenni a stresszes helyzeten. Amikor a fiú elkezdett beszélni, ha lehet még idegesebb lett, szemei zaklatottan cikáztak, az apró mozdulatokat, esetleges árulkodó gesztusokat keresték, melyekből kiolvashatná a válasz tartalmát. A felelet elhangzása után még másodpercekig bámult maga elé, agya képtelen volt felfogni a szavak jelentését. Akkor... Ők most... Hogy szerelmi szál? Az övék? Ajkaira lassan egy megkönnyebbült mosoly ült ki, mellkasából egy hatalmas sóhaj formájában szakadt ki a levegő, hogy utána fellélegezve nevessen rá a másikra. Hát nem rontotta el mégsem. Vannak még csodák. A következő pillanatban Noel már felpattant, és indulásra ösztökélte Lyrát is, így a lány utánozva mozdulatait állt fel helyéről, hogy aztán belebújjon kabátjába - a másik udvarias segítségével. Felmosolygott a fiúra, majd miután megérezte a kezét a vállán, elindult a kijárat felé. A rellonos kijelentésére csak egyetértően bólintott, nem hitte, hogy a közeljövőben ki tudna nyögni bármi értelmeset is. Gondolatai továbbra is száguldoztak fejében, próbálta feldolgozni az utóbbi pár percben elhangzott információkat, melyek még mindig egészen hihetetlennek tűntek számára. Kiérve az utcára arra tért magához, hogy újra szemben találta magát a zöldszeművel, aki ezúttal gyengéd mozdulatokkal igazgatta ruházatát. Ha azt hitte, hogy a cukrászdában történtek igazán felkavarták gondolatait, akkor most rájöhetett, hogy ez koránt sem volt igaz: az elhangzó szavakra elakadt lélegzete és szinte megütközve bámulta a kedves arcot. Nem fért a fejébe, hogy hogy gondolhatta ez az egyébként határozottan értelmesnek tűnő fiú, hogy neki van megköszönnivalója. Fejét csóválva, ajkain egy lágy mosollyal simította végig a komoly vonásokat, hogy aztán a lehető legnagyobb meggyőződéssel hangjaiban suttogja el válaszát. - Buta. Én köszönöm. Boldogan simult bele a másik ölelésébe, érezte, ahogy egyszerre rázza ki a hideg és szalad végig egy forró hullám gerince mentén, egész belerázkódott a visszás érzésbe. Arcát a fiú hívogató nyakhajlatába fúrta, úgy hallgatta a szelíd duruzsolást, mely újra kisöpörte összes épkézláb gondolatát fejéből. Hamarosan - Lyra legnagyobb bánatára - szétváltak, hogy meginduljanak vissza, az iskola felé. A lány az első pár méter után, nem titkolt hátsó szándékkal, határozottan megfogta a mellette haladó kezét, oldalával pedig a lehető legszorosabban hozzásimult. Egyrészt lelkét melengette a számára kényelmes helyzet, másrészt - nem elhanyagolható módon - fagyos ujjait is. Arcáról egy pillanatra sem tűnt el a derűs mosoly, elvégre elérte célját - a vele szembe jövőket egy óvodásra emlékeztethette, aki épp most kapta meg az áhított herceget kedvenc babája mellé. A hidegre való tekintettel viszonylag tempósan haladtak a kastély felé, a lány végig csendben volt; vagy gondolataiba merült, vagy a fiú esetleges társalgását hallgatta. Na nem mintha nem érezte volna jól magát, sőt, pompásan volt, egyszerűen csak nem érezte helyénvalónak a fecsegést, még mindig a történteket emésztette magába. Nem hitte volna hogy idekerülését követően ilyen rövid időn belül már talál valakit, akit ennyire közel érez magához. Beérve a kastélyba felpillantott a mellette haladóra, úgy tette fel kérdését. - Akkor a levita felé? Meg sem várva válaszát indult meg a keleti szárny felé, immáron kellemes sétára lassítva lépteit. Az első emeletre érve rutinosan indult meg a háza felé, kanyarodott rá a Vigadófreskó folyosójára. A folyosón a falakat a padlótól a plafonig élénk képek borították, rajtuk a legkülönfélébb emberekkel, akikben csak három közös vonás volt: valamennyien hangosan nevettek, beszélgettek és ittak. Ez utóbbinak volt köszönhető az erős almaborszag, amely az egész folyosót belengte, és amely hosszú szellőztetés után sem tűnt el, az évek alatt már a falakba ivódott. Ahogy haladtak a levita felé, a portréalakok vidáman kurjongattak nekik, hol kedveskedve, gratulálva, hol pajzán megjegyzéseket kiáltva. A lány már megszokta társaságukat, elvégre naponta többször elhaladt közöttük, ám a fiúnak újdonság lehetett a sok részeg festményszereplő, így kíváncsian pillantott fel rá, arcát fürkészte reakcióját várva.
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
|
Írta: 2013. december 14. 11:47
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=214095#post214095][b]Ombozi Noel - 2013.12.14. 11:47[/b][/url] Szőkém
Királylány hozzáér a rellonos arcához, amire hirtelen összerándul, és első gondolata, hogy pálcát húzzon, de a szőke elmosolyodik, és fejét csóválva butának nevezi őt.
- Hé, vigyázz magadra - vigyorodik el ő maga is, majd magához vonja a levitást, egészen közel engedve őt saját magához.
Forróság indul el nyaka azon pontjából, amit Lyra szuszogása ér. Ez a bizsergető érzés aztán utat talál magának teste további részei felé is, hogy másodpercek alatt végigáramoljon bőre alatt, és eljusson az összes idegvégződéséhez. Végigsimít a karjaiba elbúvó lány hátán, és kissé meg is szorongatja hozzásimuló testét, hagy érezze azt a biztonságérzetet. A pillanat, amit az ölelkezés nyújt neki, fenséges, ezidáig soha át nem élt, és most szembehunyásra késztető. Elsöprő, ami hamar véget ér, és Noelnek ismét ki kell nyitnia szemeit.
Egyszerre engedik el egymást, mintha még nem mernének hosszabb ideig így lenni egymással, és inkább indulnak. A kastély felé csak pár gondolat hangzik fel, sem a lány, sem a fiú nem érzi szükségét a beszélgetésnek, ami valahol érthető is, hiszen egy ilyen este, egy ilyen első randevú után van mit végiggondolnia az embernek. Nem egyszerű vele, ezt már édesanyja is a szeme közé vágta régebben, és ezen az emléken most jót mosolyog. Megszorítja Lyra törékeny kezét, és arcát is felé fordítja, hátha láthatja még egy kicsit annak kék tükreit. Izgalmasnak találja ezt a kialakult helyzetet, és gyorsan biztossá válik, hogy még sokáig így is akarja érezni.
- Nem fázol? - kérdezi Lyrától, amely után felbukkannak a kastély tornyai, és ezzel együtt egy félmosoly is a rellonos arcán. Szelíden engedi el a levitás átfagyott kezét, és annak vállait ölelve még közelebb húzza magához. - Nincs sok hátra, hamar ott leszünk.
Nyugodt hangja biztatóan hathat, és a beesteledett táj ezt a békés hangulatot támasztja alá. Sötét van már, és csend, amiben csak lépteik halovány hangja ad némi támpontot hollétük felől. Noel mosolya mintha odafagyott volna arcára, nem változik, és nem tűnik el.
A kastélyba érkezvén kifújja magát a rellonos, és egy pillanatra elengedi a szőkét, hogy apró kezeit sajátjaiba vegye, és megdörzsölve azokat, kissé felmelegítse őket.
- Máskor, ha megyünk valahova hozz kesztyűt magaddal, mert itt hagylak - mondja kacéran, és talán nem is viccel. Jó a kinti móka, de úgy a legizgalmasabb, ha másnap az ember nem arcüreggyulladással, felfázással és vesefájdalommal ébred. Nem jellemző rá ez a fajta odafigyelés, a másikkal való törődés, és a róla való gondoskodás, az ösztönösség ellenben annál inkább, és ez most az. Nem tűnik fel neki, hogy olyat tesz, amit eddig nem, belemosolyog a meleg szempárba, majd egy apró csókot cuppant el a finom ajkakon.
A levita felé veszik az irányt, így hát nem kerülhetik el a már messze bűzölgő festményekkel teli folyosót, ahol egy józan alakot sem lehetne találni. Undorító az összes. Hangosan kurjongatnak a pár beléptére, amitől Noel azonnal megmerevedik, nem bírja elviselni a szutykos keretlakókat, viszont arra sem vágyik, hogy miután éppen rendezték Lyrával a viszonyukat, a lány most kiábránduljon belőle egy esetleges vászonhasítás látványától. Igyekszik nem figyelni a hangos szavakra, csak maga elé, és az előttük fekvő hideg kövekre bámul, miközben az estét eleveníti fel, a csókot, a szavakat, a cukrászda hol izgató, hol feszült hangulatát. Aztán eljut tudatáig az egyik trágár kérdés, amire azonnal megáll, és Lyra kezét szabadon eresztve odafordul a részeg úrhoz, aki nyomdafestéket nem tűrő kijelentéseket tesz a fiatalokra.
Közel lép az aranykeretes festményhez, és előkapott pálcáját a férfi torkának szegezi.
- Diffindo - mormogja, mire a vászon pálcája nyomán szakadni kezd. Csillogó szemekkel nézi a megrongált alakot, aki ijedten bámul le a fiatal rellonosra. - Ha még egyszer ilyen szavakkal illeted ezt a lányt, vagy engem, nem szakadni fogsz, hanem égni.
Nem viccel, és attól sem tart, hogy egy prefektus erre jár, és büntetőmunkát lógat a nyakába, mi több, egyenesen az igazgatóhoz viszi, mert nem érdekli. Az otthoni leégett házrész, és az érte járó atyai verés sem szegte kedvét egy-egy mocskosabb festmény megbüntetésétől.
Vigyorogva lép egyet hátrébb, de a lányhoz fordulva lehervad előző jókedve. Nem tudja hány emberhez jutott már el a hír, hogy van egy diák, aki előszeretettel játszadozik el a folyosó tintapacáival, de abban biztos, hogy nem szeretné, ha a látottak alapján elítélné őt a szőke.
- Összeragasszam? - kérdezi halkan, pálcáját kabátja belsőzsebébe, kezeit pedig zsebe mélyére csúsztatva.
|
|
|
|
Lyra Aurora Black
INAKTÍV
kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
|
|
Írta: 2013. december 16. 20:58
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=215225#post215225][b]Lyra Aurora Black - 2013.12.16. 20:58[/b][/url] SárkánykaA kastélyba visszavezető utuk hamar elröppent, mindketten gondolataikba merültek és minden bizonnyal a nap eseményeit pörgették át magukban újra. Csak Noel törte meg a csendet, ahogy afelől érdeklődött, hogy partnernője fázik-e, ám a levitás nem válaszolt hangosan, csak némán megrázta fejét és még közelebb bújt a zöld ház lakójához, ha ez egyáltalán lehetséges volt. A kastélyba érkezésükkor szólalt meg először, miután a fiú gyengéden megfeddte feledékenysége miatt. Egy pillanatra elállt a szava a finom kis csóktól, de hamar visszatalált magához és huncut csillogással szemeiben kezdett bele válaszába. - Itt hagysz? De akkor ugye te is itt maradsz velem? Kiskutya szemekkel pillantott fel a magasabbra, tekintetét a jáde tükrökbe fúrta - ám szája sarkában kacér mosoly húzódott. Sejtette, hogy a másik kijelentése nem volt komoly, azonban ez nem akadályozta meg abban, hogy folytassa kis játékukat. - Ilyen könnyen lemondanál rólam, ahelyett, hogy hősiesen, feláldozva magad, felajánlanád nekem a saját kesztyűid?! - Drámai hangsúllyal ejtette ki a mondatot, szemöldökeit finoman megemelte, arcára világfájdalmas kifejezés ült ki, hogy aztán felváltsa azt egy sunyi vigyor és úgy bökje oda a fiúnak utolsó megjegyzését: - Ja, hogy te is elfelejtetted elhozni a sajátod. Válaszát meg se várva, lábujjhegyre pipiskedve, az előzőhöz hasonló csókot nyomott a fiú ajkaira, hogy aztán vigyorogva karoljon bele és kezdje vonszolni maga után a levita felé. A portréalakok a folyosón még a szokásosnál is provokatívabbak voltak, habár a lány türelme szinte végtelen volt ebben a pillanatban, mégis érezte, hogy kezdik túlzásba vinni a festménylakók a kötekedést. Céltudatosan haladt háza felé, mikor egyszer csak megérezte a fiú kezének hiányát. Csodálkozva fordult oda, hogy megnézze, miért állt meg a másik, és hitetlenkedve bámulta, hogyan hasítja fel az egyik vásznat - azt, amelyikről az egyik alak épp az előbb szólt le hozzájuk. Kíváncsian figyelte a jelenetet, nem tudta hova rakni Noel viselkedését, de jelenleg jobban érdekelte, hogy mit fog tenni ezután a rellonos. Az, miután pár, Lyra számára érthetetlen szót mormogott a festménynek, aki rémült tekintettel meredt a fiúra, visszafordult a lány felé, szemében korábban még nem látott diadalmas csillogással. A lány egyre csak fürkészte a másik arcát, mire arról lehervadt a korábbi jókedv és óvatosan, szinte puhatolózva figyelte a levitást. Kérdésére csak megcsóválta a fejét, és elindult a portré felé, miközben elővette pálcáját - csak egyszer pillantott hátra, hogy válaszolhasson a fiúnak. - Jó hogy el nem égetted, sárkányka. Egy cseppnyi feddés érződött szavaiból, de nem volt komoly, megértette a fiú indokait, valóban irritálóak voltak a mázolt alakok. Pálcáját az előtte lévő hasításra szegezte, hogy aztán egy elmormolt "Reparo!" után elégedetten szemlélje az ismét hibátlan vásznat. Továbbra is a falnál maradva fordult vissza a rellonos felé, szemei töprengve figyelték a vonásokat, miközben magában a megfelelő szavakat kereste. - Megértem, hogy miért csináltad. De szerintem felesleges maradandó kárt okozni bennük, idővel megtanulják, hogy mit nem szabad. Hihetné az ember, hogy Lyra naiv volt, ám erre a következő mozdulatával rá is cáfolna, mivel a fiúhoz intézett szavai után, hátra sem pillantva szegezte pálcáját az előbbi alakra - aki most egyrészt hízelegve köszönte meg a lány segítségét, másrészt nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a lány párját -, hogy egy csendes "Silentio!" után arcizmait felengedve sétáljon vissza a másikhoz. - Látod? Máris elhallgatott a többi is. Elégedetten futtatta végig tekintetét a némán rámeredő festményalakokon, akik véletlenül sem akartak társuk sorsára jutni - a némító bűbájt ugyanis nem oldhatták meg annyival, hogy átmentek egy másik keretbe. A lány vigyorogva karolt ismét Noelbe, hogy újfent meginduljon a klubhelyisége felé. Amint kiértek a folyosóról, rögtön meg is hallotta a portrék újra feltörő kiabálását - átkozódását -, de most már biztos volt benne, hogyha legközelebb ismét erre járnak, akkor azok újra el fognak hallgatni, legalább arra az időre, amíg ott nem hagyják őket. Gondolataiból magához térve kíváncsian pillantott fel Noelre, és tette fel a fejében motoszkáló kérdést. - Van valami általános gondod a festményekkel, vagy ezek egyedi esetek voltak? Elég rutinosnak tűntél a szakítóbűbájjal.
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
|
Írta: 2013. december 19. 16:33
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=216113#post216113][b]Ombozi Noel - 2013.12.19. 16:33[/b][/url] Szőkém
Szelíden mosolyodik el a szőke felvetésére, hogy amikor kesztyű híján itt akarná hagyni őt, akkor nyugodtan maradjon vele ő maga is. Megcsóválja fejét erre az ötletre, majd végigsimít a lány hófehér, tökéletes arcélén, és úgy szólal meg.
- Az itt hagyás lényege pontosan abban rejlik, hogy te nem jössz velem, én pedig nem maradok veled.
Halk szavai végén mosolya széles vigyorrá fejlődik, és a huncut szemekbe pillantva játékosan kezd csücsöríteni ajkaival.
- Nem hiszed, hogy itt hagynálak, pedig... - mondja közelebb hajolva a szőkéhez, ujjaival a fényes, puha hajtincsekben veszve el. - ...elhiheted, hogy megtenném.
Tekintete a kék lélektükrökön ringatózik, egyre csak belemélyülve azok mélyébe. A lány játéka nem áll meg, Noel hiába töltené mással vészesen fogyatkozó idejüket - hiszen a levita nincs már túl messze -, a lány csak búg és búg, játszik a szavakkal, a hangsúllyal, ezzel melengetve a fiú szívét.
- Igazán jó színész lennél - jegyzi meg, aztán lehunyja szemét arra a csöppnyi pillanatra, míg a kedves csókja ajkára ég. - Még, még, még...
Suttogja ellazulva, de nincs mese, a levitás már húzza is klubhelyisége felé, és neki lépnie, az iramot tartania kell. A részeges keretlakók folyosójára érve aztán bekövetkezik az, amitől eddig nem, de ettől a perctől fogva igazán tartott. Az agresszív viselkedés, és a kíméletlen módszerek nem biztos, hogy egy randevú szükséges kellékei, de még a hétköznapi életben is elfogadhatatlannak minősíti az általános társadalom. Leszegett fejjel halad a lány mellett, merengve az előzményeken, és folytonosan csitítva gerjedő, dühös gondolatait. Próbálkozása kudarcot vall, és bár ő elégedett a kihasított vászonnal, Lyrára pillantva szokatlan érzés keríti hatalmába. Tart attól, hogy csalódást okoz a levitásnak, de ott mocorog elméje hátsó részében az is, hogy hiába titkolná valóját, jellemét és mások szerint rossz tulajdonságait, egyszer akkor is fény derülne rájuk, és a később jobb, mint soha elmélet talán éppen abban a szent minutumban bukna meg.
Lyrára pillantva nem tudja eldönteni, hogy mégis mit lát. Csalódottságot? Ellenszenvet? Hosszasan fürkészi a bársonyos arcot, fél az esetleges választól, attól ami következhet. De nem következik semmi elutasító, kiábrándultságnak hangot adó, semmi megbotránkozás vagy sírva elrohanás. Nincs hiszti, nincs kiabálás. A rellonos elmosolyodik ahogy hajas babája az előzőleg szétszaggatott kerethez sétál, és onnan visszafordulva huncut válasszal szolgál. A festményt meggyógyító lány a falnak dőlve nézi Noelt, aki félrebillentett fejjel vigyorog. Ő a szemben álló falig hátrál, s annak nekidőlve hallgatja kedvesét.
- Túlságosan bízol bennük - csóválja meg fejét, és már folytatná is szavait, de elnémítja szavakat formáló száját a lány újabb meglepetése. Egyetlen mozdulattal, nem szakítva meg a szemkontaktust Noellel, könnyedén némítja el a káromkodó, büdös alakot, amire a fiú csak széles, fülig érő vigyorral tud felelni.
- Higgadt, és türelmes vagy - mondja a hozzálépő leányzónak, és annak derekát érintve húzza magához. - Emellett éppoly halálos, mint én.
Tekintetével csitítja szőkéjét, ha az mondani is szeretne valamit, most bizonyára elhallgat majd. Mint ahogy első csókjuknál, most ugyanúgy közeledik a szép archoz. Végre kettesben vannak, igaz, hogy ezernyi szem tapad rájuk, de az előző némító bűbáj hatására, most az összes festett élet csendben figyeli a jelenetet. Furcsának, sőt, lehetetlennek tűnik számára, hogy éppen ezen a folyosón élvezze ki a lány ajkait, mégis így történik. Türelmetlenül húzza-vonja a lány testét, hol magához szorítva, hol engedve láncain. Akarja évfolyamtársát, érezni ízét, illatát, tapintani bőre puhaságát. Nézni akarja miközben semmit sem csinál, vagy csak úgy, tanóra alatt, és a folyosón, és mindenhol. Ott akar lenni mindenhol.
- Abba ne hagyd - parancsolja Lyrának egy kisebb elszakadásuk alkalmával, hogy aztán újult erővel vesse bele magát az érzésekbe. Csókjaik közben ide-oda lép, hol az ő háta, hol a lányé érinti a kőfalat. Aztán véget ér a forróság, mint ahogy minden odavész, és Noel átölelve kedvesét sokáig néma marad.
- Kiskoromban az egyik hatalmas képtől rettegtem otthon, Fehérváron - suttogja a szőke fülébe, hogy csak ő hallja. - És amikor elég éretté cseperedtem a bűbájok használatához, felégettem azt, aminek nyomán leégett a házunk hátsórésze. Ez nem tudom, hogy igazi oka lehet-e annak, hogy gyűlölöm az összeset, vagy csak egy eset a sok közül. Rosszul viselem a jelenlétüket, otthon már egy sincs. Itt viszont nem marad más, csak a pálcám.
|
|
|
|
Lyra Aurora Black
INAKTÍV
kék zombikirálylány :3 | Farkaska Piroskája <3
offline
RPG hsz: 171
Összes hsz: 6269
|
|
Írta: 2013. december 19. 23:38
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=216318#post216318][b]Lyra Aurora Black - 2013.12.19. 23:38[/b][/url] SárkánykaMiután még az előcsarnokba érve burkolt sikert aratott kis akciójával, a festmények között is remekel, önmaga legnagyobb megelégedésére. Tartott tőle - nem csak most, már lassan egy hete! -, hogy nem tud majd spontán és őszinte lenni a fiú mellett a hasában lévő állandó görcs miatt, azonban eddig szerencséjére erre nem került sor, a rellonos jelenléte gyógyszerként szolgált félelmeire és összes aggodalmas gondolatára. Ennek volt az is köszönhető, hogy Noel rongáló akciójára is teljes lelki nyugalommal, magához híven tudott reagálni, amely reményei szerint a fiú tetszését is elnyerte. A jóhiszeműségét firtató mondatra csak egy vigyor kanyarodott ajkaira, és dorgáló hangon ejtett el egy újabb kis megjegyzést. - Alábecsülsz. A mondathoz egy pimasz kacsintás is járt, hogy aztán meginduljon a rellonos felé, annak szavait hallgatva. Álmélkodva emelte meg szemöldökét a fiú kijelentésére, melyet egyértelműen bóknak szántak, hogy aztán újabb elégedett vigyor uralja vonásait. - A halálos túlzás, jobb szeretem a veszélyest. Ezzel befejezettnek tekintette pillanatnyi társalgásukat, habár még tudta volna ragozni a dolgot, inkább engedett párja vonzásának, és szorosan hozzásimulva átadta magát újabb csókjuknak. Az előzővel ellentétben, most viszonylagos magabiztossággal fogadta a másik ajkait, hogy aztán minden frissen tanult trükköt bevetve élvezze kettőjük jelképes párharcát. Karjaival eleinte a széles vállakon támaszkodott, hogy bele ne szédüljön sárkánya hevébe, majd lassan csúsztatta feljebb ujjait, hogy végre a hívogató tincsek közé bújtathassa őket és a fiú tarkóján találjon támaszra. Gondolatai mindeközben vadul cikáztak fejében, egyrészt próbálta felfogni a helyzetet, mely még így, másodjára is valószerűtlennek tűnt számára, másrészt igyekezett tudatát a felszínen tartani, félő volt, hogy belezuhan az őt elárasztó hirtelen benyomások óceánjába. Tenyere alatt Noel forró bőrével, orrában az őt körülölelő kesernyés illattal, fülében kellemes baritonja emlékével leginkább úgy érezte, alátemetik az érzések, hullám módjára söprik el összes józan gondolatát. Hirtelen rántotta ki magát a csókból, félő volt, hogy szó szerint elalél az őt elárasztó hatásoktól, így pihegve bámult bele a jádeszín szemekbe, hogy a fiú egy határozott morranására folytassák megkezdett tevékenységüket. A szusszanásnyi szünetnek köszönhetően már nyugodtabban tudta folytatni csókjukat, mely nem volt kevésbé szenvedélyes, legfeljebb kiegyensúlyozottabb ezúttal. Végül, lévén egyszer mindennek vége szakad, csak egymást szorosan ölelve álltak a még mindig néma folyosón, hogy aztán a fiú meleg leheletét megérezve a lúdbőr végigfusson gerince mentén, és úgy hallgassa az apránként megnyíló fiú történetét. Öntudatlanul kezdett bele a puha, hollófekete tincsek cirógatásába, miközben hallgatta a mesét, hogy aztán elgondolkodva távolodjon el Noeltől egy kicsit, hogy bele tudjon nézni szemeibe. Pillanatokig mérlegelte magában, hogy erre mégis mit felelhetne, mígnem lábujjhegyre emelkedve egy apró csókot nyomott ismét a finom metszésű ajkakra, hogy utána egy szelíd mosollyal száján válaszoljon. - Már akkor is hű voltál magadhoz, sárkányka. A mosoly egy pillanatra sem halványodott, ujjait óvatosan húzta végig a fiú majdhogynem festői arcélén, majd folytatta. - Nem tudok jobbat mondani, minthogy újra hozzájuk szoksz. Nem megoldás szerintem, ha a kastélyban lévő több száz portrét egyenként szabdalod szét. Ujjai suttogása közben sem pihentek meg, fáradhatatlanul járták útjukat végig a fiú járomcsontjától le, egészen az álláig. Az előbbi komolyabb hangvételről azonban visszaváltott korábbi, könnyed hangjára, úgy fejezete be gondolatát: - Az viszont talán nem baj, ha addig is egy kis illemet tanulnak. Mosolya vigyorrá szélesedett ismét, és csak remélni merte, hogy Noel nem vette kioktatásnak felvetéseit, hiszen ő semmi ilyesmit nem akart elérni, csak felötlő gondolatait osztotta meg a rellonossal.
|
|
|
|
Ombozi Noel
INAKTÍV
Bejegyzett pyromágus
offline
RPG hsz: 782
Összes hsz: 6313
|
|
Írta: 2013. december 27. 07:50
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=219592#post219592][b]Ombozi Noel - 2013.12.27. 07:50[/b][/url] Szőkém
A két fiatal közötti néma mosolyok, és az apró, szellemi jelenlétüknek is hangot adó szavak gyorsan illannak el, csak úgy, mint az idő egymás teljesebb megismerése, és a kezdetleges fizikai gyönyörök átélése felett. Késő este, már akkor is sötétben érkeztek a kastély falai közé, amely mostanra éjjeli kóborlásba csap át, és bár ez nem zavarja a rellonost, jobbnak látja végigjárni ezt a folyosót, és eljuttatni Lyrát a Levita célállomásáig. Túl sokat árult el ma este magáról, és ez kezdi feszültté tenni önmagával kialakított viszonyát. Senki, és semmi nem nyithatja meg bensőjének ezt a részét, így a levitás lány sem, és ebből nem hajlandó engedni. Élvezzék egymás társaságát, menjenek el ide, és oda, de hagyják meg az egymás közötti tisztes távolságot. Visszahúzó gondolatai alatt meg sem hallja a levitás hozzáintézett szavait. A falnak dőlve, lehajtott fejjel masszírozza jobbjával orrnyergét, ami talán nyugtató hatással lesz háborgó idegeire.
A csókok, az ajkak harca is véget ér, amit ölelkezés követ, ráadásul mindezt ő maga kezdeményezi, mint ahogy fehérvári gyermekkori festménygyújtogatásáról is szívesen beszél. Ahogy abbahagyja az emlék felidézését, és a szőke halkan megjegyzi, hogy már akkor sem hazudtolta meg saját magát, abban a szent minutumban merevedik meg testtartása, és távolodik el a szőke finom testétől, mézillatú hajától, hogy belebámuljon gyönyörű tengerszemeibe. Épp ez az. Akkor hű volt magához. Akkor nem beszélt viselt dolgairól; szavak helyett megcselekedte, amit megkövetelt akarata és szíve. Most viszont elgatyásodva, zöldjei előtt romantikus lepellel tekint a világra, és könnyedén megnyílik a lánynak. A szőke tovább beszél, amire még csak válaszolni sem szeretne a rellonos, hiszen nem tud azzal egyetérteni. Nem fog leszokni arról, amiben élvezethez juthat, még akkor sem, ha ezt éppen Lyra javasolja.
Megrázza fejét, és kifújja tüdeje elhasznált oxigénjét.
- Menjünk.
Bőbeszédűsége itt ér véget, ám hangszíne nem változik, a lánnyal mindentől függetlenül ezután is szépen fog beszélni, és jelenlétében úgy cselekedni, hogy az mindenkinek jó legyen.
- Azt mondják, nekem sem ártana néhány illemtan órára belátogatnom - feleli félmosollyal, aztán zsebébe csúsztatja kezeit, és elindul a folyosón a lány háza felé. Szeretné jó helyen tudni a szőkét, tudni, hogy hazaér, és a klubhelyiségen át bármerre is viszi az útja, otthon van, biztonságban és szeretetben.
- Gyere, késő van.
Hátraszól a lánynak, hogy jöjjön, ő maga pedig megacélosítva magát, tovább sétál, és a folyosón túljutva, hamarosan véget ér közös randevújuk utolsó perce is. Noel szembefordul a lánnyal, és udvariasan köszöni meg neki a mai estét.
- Tőlem ennyire telik, nem vagyok egy tipikus lovag, de még csak herceg sem, és ha úgy gondolod, hogy ennyi elég volt belőlem, azt tényleg megértem, nemcsak úgy mondom, hogy aztán a hátad mögött meg lehordjalak.
Nem siet mondandójával, mert szeretné biztosan tudni, hogy a szőke megérti az őszinte szavakat, és mert az este olyan kabaré volt, amiből egyelőre nem lehet tudni, hogy mi fog következni. A csók nélküli búcsú után elfordul, és visszasétál azon az úton, ahol előzőleg a Levita felé tartottak. Léptei némák, mint ahogy gondolatai is nyugodtak, ám az elnémított festmény előtt megáll, és újfent szétszaggatja.
Ezzel ismét önmaga, és tudja: soha többé nem kér bocsánatot azért, mert azt teszi, amit elméje megkíván. A festmény ijedt arcába belevigyorog még, aztán szája elé teszi mutatóujját, figyelmeztetőleg, hogy bár a keretlakó néma, mint a sír Lyrának köszönhetően, maradjon csak csendbe, és ugyan, ne szégyenkezzen a vászonhasítás miatt, így sokkal csinosabb.
Nem tér vissza a rellonba, helyette ismét Bogolyfalvára vezet útja, méghozzá az első éjszakai, egyedüli kirándulása kezdődik meg.
|
|
|
|
