Aileen Aurora


Ahogy haladtunk a folyosón észrevettem, hogy kisérőmre milyen tisztelettel köszönnek, pedig még Ő is nagyon fiatal. Nem mertem rákérdezni, hogy esetleg a házunk kviddics sztárja, vagy  ennyire népszerű tanár az iskolában. Èn az utóbbira gondolok.
- Igen, tudok főzni! Húzom ki magam büszkén.
- Ha lesz elég bátorsága a tanárnőnek, szívesen megkínálnám majd a főztömből. Szereti a halászlevet? Esetles a szílvásgombócot? Ezeket nagyon tudom.
Kísérőm azon szavain jót mulattam, hogy milyen veszélyek leselkednek rám. Habár más szenszögből én arra gondolnék, vajon a veszély tudja, hogy most rajtam kellene kifognia?
A vigadófreskó folyosórája érve újra tágra nyílt szemmel tekintettem a képekre. Meglepő módon az illatok is erős hatást keltettek bennem.
Jól érezhető borszag terjengett az egyik kép elött, amin valami nagy tivornyázás volt.
Persze ezt nem jegyeztem meg.
Az viszont tetszett, hpgy Aurora, ahogy a hideg után újra felengedett egyre többet beszélt, mesélt igazi átéléssel.

Kiss Roland

Az idegen érkezésére azonnal felkapom a fejem. Szuper végre jár erre valaki,talán még sikerül is rásózni néhány sütit.-Szia-köszöntöm vidáman és lassan végignézek a mézeskalácsokon.-Hát ezt tényleg sok lesz-válaszolok tetett gondolkodással.-Nem kérsz?-nézek rá végül mint akinek fantasztikus ötlete támadt. Talán tiszteletlenség de pillanatnyilag nem nagyon érdekel. Mindenenesetre felkészülök a bocsánatkérésre ha esetleg megsértődne. Sokszor fordult már elő,hogy nem a megfelelő hangnemet ütöttem meg,ilyenkor csak tudni kell gyorsan helyrehozni a dolgokat.-Nagyon finomak ám-teszem hozzá ezúttal őszinte ~és kedvesnek szánt~ mosollyal.

Bogi, Bende és a többiek

A tizedes Brigi, Bogi meg a többiek.  

Bende és húgai épp a Levita klubhelyiség felé tartanak, mivel ott tartózkodnak a lányok barátai is, akiket az előkészítős évek során már megismerhettek. Közben Brigi fogja a kezét, amit egyáltalán nem bán persze. Egyrészt szereti mindkét húgát, meg a többieket is, ahogy jó tesóhoz illik, másrészt ugyebár felelősnek is érzi mágát értük, különösen a kisebbekért. Ezerszer jártak már erre, bizonyára eltalálna akár egyedül is, de azért mégis csak jobban biztonságban érzi őket így. A kastélyban egyébként a megszokott tömeg van, így még könnyebben elveszthetnék egymást, ha nem maradnának szorosan egymás nyomában. Hármuk közül most is Bogi viszi a prímet a beszélgetésben, Bende jobbára csak helyesel, illetve ha van értelmes hozzáfűzni valója a témához, akkor azt nyilván hozzáteszi. Brigi most hallgatag, szintén szokásához híven. A téma egyébként az állatok körül forog, most épp a lovak körül. Bogi olvasott valami állatos könyvben róluk, és megpróbálja rávenni Bendét, hogy szerezzenek otthonra, mert "mennyire cukik."
- Egy lovat? Mégis hova szeretnéd tenni otthon? Azoknak hatalmas lovarda kell, tömérdek étel és... olyasmi, ami szintén sokba kerül. De a suli körüli birtokon van istálló, ott láthatsz lovakat, meg a gazdájuk biztos megengedi, hogy felülj a hátukra. De otthon az állatkertben is láthatsz lovakat, meg másokat is, mint mondjuk... koalát. Igaz, Bogi?
Kérdi a lányra kacsintva, és ebben a pillanatban észreveszi, hogy mintha könnyezne a lány, mert szaporábban pislogott pár másodpercig.
- Mi történt, Brigi? Te is szeretnél lovat otthonra?
Kérdi picit megijedve, nem akarja ezt az idillinek indult napot azzal tölteni, hogy a két lányt lebeszélje egy képtelenségről. A lány azonban nem tűnik túlzottan szomorúnak, inkább csak megilletődöttnek, úgyhogy talán nem emiatt sír, már ha ugyan tényleg sírt. Lehet, hogy csak rosszul látta a dolgot.

Tesók, meg aki jön még

Bogi, Bende és a többiek

Bogi, Brigi és közeledő negyedik
Mivel Bende a legidősebb tesó a Soóki-famíliából és egyedül ő ismerte az apjukat, aki aztán fogta magát és eltűnt, részben az ő mágikus képességei miatt is, ő igyekezett valamelyest pótolni a testvérei számára az elvesztett családfőt anyjuk mellett, és a lehető legtöbb szabadidejét velük töltötte. Brigi és Bogi születésekor még nagyobb fiú volt, mint a két öccse születésekor, így aztán felnőttebb fejjel tudta végig követni a lányok nevelkedését. Ezért mindig megérzi, hogy mi van velük, mi foglalkoztatja őket, milyen hangulatuk van... Anyukájuk után mondhatni ő ismeri őket a legjobban. Ezért aztán Brigi minden rezzenését érti és elmondják neki, hogy egyáltalán nincs annyira rendben minden, mint ahogy azt a lány állítja. A lány még jobban megszorítja a kezét, és Bende is férfiasan erősen, határozottan tartja, hogy húga szavak nélkül is megértse, hogy rá bármikor számíthat és mindent elmondhat neki, amit szeretne.
- Nincs baj, mi? Hát... ahogy gondolod. Akkor majd később. Súgja úgy, hogy elsősorban csak Brigi értse, bár ha akarja, Bogi is meghallhatja és annyira nagy titkot úgysem mond, hogy ő ne hallhatná. De másik húga jelenleg egyelőre el van varázsolva a lovak világában.
- Értem. Majd beszéld meg anyuval is, neki is biztos lesz véleménye a dologról. Ezzel lezártnak tartja a részéről a témát, most inkább azon jár az agya, hogy vajon Briginek mi jutott eszébe, amitől látszólag egyik pillanatra a másikra lehangolódott.
Miközben a folyosón haladnak, a nagy tömegben nekiütköznek valakinek Brigivel, mert igazából egyikük sem nézett a lába elé, csak ment elgondolkodva. Brigi majdnem elesik, de még mindig szorosan tartja, úgyhogy hamar megtalálhatja újra az egyensúlyát. Akinek viszont nekiütköztek, valamit még motyogott is, ami a hangsúlyból ítélve nem volt túl kedves. Egy nagyobb darab navinés sráccal futottak össze, aki láthatólag elég mogorva.
- Bocsáss meg, nem hallottam tisztán. Mit is mondtál az előbb? Kérdi nyugodtan, bár kissé gyanakodva. Valahogy nem tetszik neki ez a srác... Bár persze az is lehet, hogy rosszul hallotta és semmi rosszat nem mondott. Ez esetben persze az ügy lezárva és mennek tovább, mintha mi se történt volna. Brigit minden esetre egy ösztönös mozdulattal finoman a háta mögé húzza.

Tesók, meg aki jön még

A koboldok

Bogi, Bende és a többiek

Brigi, Bogi és a kötekedő Aaron

Bogi rendületlenül ragaszkodik ahhoz, hogy igenis márpedig neki lovacskája lesz és hogy ő fogja gondját viselni és hogy milyen nagyszerű lesz, ha otthon lovagolhat. Azonban megint olyat akar kérni tőle, amit olyankor szokott, ha valami vaj van a füle mögött, nevezetesen, hogy ne mondják el a dolgot az anyukájuknak. Bende egy félmosollyal megcsóválja a fejét.
- Tudod, hogy nem szeretek hazudni...
Mondaná is tovább, de ekkor futnak bele a navinés prefektus fiúba, szó szerint. Bendének gyanús egy picit az illető, és Bogi mondja is, hogy inkább menjenek. A fiú azonban első hallásra nem mond rosszat róluk és tesz is egy lépést, hogy továbbmenjenek, de aztán megáll és elsápad. Ekkor esik le neki, hogy a fiú voltaképpen házimanóknak nevezte őket. Ebben Brigi arca is megerősíti, aki ismét csak sírni kezd. Mindennek a tetejébe a srác lopással gyanúsítja meg őket azzal, hogy elkezd kutatni a tárcája után. Bendénél itt telik be a pohár és elköveti az első végzetes hibát: elengedi a húga kezét. Megindul a fiú felé, miközben a sápadtságból a dühtől teljesen vörössé válik a feje és úgy kezd üvöltözni az egyébként nála jóval nagyobb navinéssal. Már nem mérlegeli, hogy könnyűszerrel legyőzheti őt a fiú, az égbekiáltó hazug vád megtorlást kíván, méghozzá tettleg. Legalább egy kis fájdalmat okozna a fiúnak, hogy észbe kapjon, hogy ilyet nem illik másoknak mondani, mindegy, hogy utána kiüti.
- Szóval szerinted tolvaj házimanók vagyunk, mi? Mert te ki vagy, hogy itt papolsz nekünk? Te, te ROHADT SÁRVÉRŰ!!
Mondja a végét már ordítva és hogy nyomatékot adjon a szavainak, a tőle telhető legerősebben és leggyorsabban lendíti is a karját a fiú hasa felé, hogy behúzzon neki egyet. Ez volt a második végzetes hibája. Valójában persze fogalma nincs, hogy miket hordott össze, ahogy arról sem, hogy a fiú valóban mugli származású-e, mindössze a dühe hajtja egyrészt amiatt, amit mondott, másrészt, hogy Brigi épp ő miatta sír megint. Ha valaki nem lép közbe, itt elszabadul a pokol... vagy sem, mert a fiú egy legyintéssel elintézi Bendét, amilyen jó erőben van.

Tesók, meg a Bunkó

Soókik, meg a navis prefi
Ennél több karit már nem hozok ide ígérem XD

A koboldok, meg a csaj, akit Alízzal majdnem megmérgeztünk

Bogi, Bende és a többiek

Tesók, Ms. Aurora Tanárnő és Aaron, a prefi

Amint megtette, már le is higgadt és nyomban meg is bánta, hogy verekedésbe kezdett. Egy pillanat műve volt az egész, elborult az agya a sértés miatt, de mire észbe kapott, már késő volt. Már várja, hogy visszakapja az ütést, akkor legalább kvittek lennének és el lenne intézve a dolog, még csak nem is védekezne. Azonban ekkor megjelenik valaki... Aileen, a HVH-juk. A "lány", vagy inkább ez esetben inkább tanárnő először a prefihez fordul, őt vizsgálja meg, aztán hozzá intéz néhány szót. Az elején szemlesütve hallgatja a rendre utasítást, amit nagyon is helyén valónak érez, a büntetésért viszont már felkapja a fejét, arra meg, hogy navinés lesz, csak pislog, mint a leveli béka. Nem is ismer rá a tanárnőre, sosem látta még ilyennek, inkább úgy ismerte meg, mint aki vidám, engedékeny és ha büntet is, nem túl szigorúan. Ezek szerint tényleg túlment most egy határon, jórészt határon kívül.
-Nade... Aileen... Mármint... Ms. Aurora. Hogy én navinés? Dehát... és ő nem is kap semmit? Ő sem tolvaj házimanózhat le senkit, nem? Meggyanúsított minket lopással és el akart küldeni minket a konyhára, mint házimanókat, mint szolgákat! Ha prefi, akkor ő még rosszabb dolgot tett, nint én! És... azt se tudom, hogy hol van a navine klubhelyiség meg a jelszót sem. És... Még folytatná tovább az értetlenkedést, de a Ms. Aurorává avanzsált Aileen már a húgaival foglalkozik. Még elcsípi a prefi lesajnáló tekintetét, meg Brigiét is, aki megint majdnem sír, ezúttal azonban teljesen érthető okból. Neki is nagy kedve lenne sírni, bár most annyi érzés kavarog benne, hogy képtelen rá, inkább ordítani lenne kedve, azt meg megint nem lehet, mert még a végén folyosón való ordítozásért is megbüntetik és nem a tanév, hanem élete végéig lesz navinés.
-Igenis, Tanárnő. Mondja a "Tanárnőt" megnyomva, sértődötten, bosszúsan, majd gondol egyet és leveti a levitás talárját és ledobja a földre.
-Gondolom, erre már nem lesz szükségem. Ja igen, navinés talárom sincs.
Mondja Aileen képébe szinte ordítva, és elfordul, mert már ránézni sem bír az (egykori?) tanárjára. Nagy dühös léptekkel elindul a régi klubhelyisége felé, hogy összeszedje a holmiját, aztán próbál valami navinés diákot keríteni, aki hajlandó lesz elkísérni a klubhelyiségbe. A prefi nyilván megtehetné, igazából talán kötelessége is lenne, de most ő az utolsó ember, akihez egyáltalán szólni akar, nem hogy még szívességet kérjen tőle.

Kedves Ellenségem
Chris

A napjának annyi, kész. Amint meglátta a fiút, azonnal sprintelt is volna vissza, de attól több spiritusz szorult belé, hogy megfutamodjon. Nem, arról szó sem lehetett. Most kifejezetten nem örült annak, hogy ilyen későn sikerült kiruccannia, de késő bánat, eb gondolat. Legalább családban marad a kényszeres szabályszegés.
Egyben reménykedett, hogy kedvenc felügyelőjének talán nem okoz akkora csalódást, pedig készült, becsületére legyen mondva, készült arra, hogy ezúttal átadja másnak a korlátlan randalírozás stafétáját (nem mintha eddig annyira rossz kislány lett volna), de nagyon nehéz ellenállni a kísértésnek, ha az ember lánya-fia szembetalálkozik esküdt ellenségével. Kimondottan rühellte ezt a fenegyereket, és ezt nem mulasztotta el egyetlen alkalommal sem a tőle két évvel idősebb legény orra alá dörgölni.
- Már megint te?  - fintorgott, s kivételesen örült neki, hogy nem a pályán találkoztak, különben a csapatuk már rég szétátkozta volna a két kakaskodót, ha nem bírnak egymással, s ez a meccs rovására menne. Márpedig Nati Chris közelében naagyon nem bírt magával. Egyesek szerint azért, mert talán tetszik neki a fiú, de az igazság távol állt ettől. Ez egyszerűen csak unszimpátia, méghozzá igen erős.

Csermey Natália Babett

Kóborlás, késői séta, kalandozás és még megannyi szóval tudnám jellemezni a mostani hálókörleten kívüli tartózkodásomat. Most, ha bárki megkérdezné, hogy mit keresek itt, akkor nem tudnék érdemleges választ adni tevékenységemre, mert magam sem tudom, hogy miért is nem alszok. Talán azért, mert felfedező útra indultam egyedül, elvégre ilyenkor már az új szabály szerint, nem is nagyon mászkálhatnék a folyosókon. Nem is értem, hogy miért, pedig itt aztán nem kell semmitől se félnem, ugyan mi jönne velem szembe, ami nekem vagy bennem kárt okozna?
Még szerencse, hogy nem tettem fel hangosan ezt a kérdést, mert épp most jön velem szemben, drága ellenségem. Olyan hamar felment a pulzusom, mint kakas a szemétdombra. Arcom színe lángvörösre változik, ujjaim ökölbe záródnak és fogam csikorgása elnyomja a leghangosabb zajokat is. Ám, ez még semmi, még ő van felháborodva, hogy találkozunk.
- Még te vagy felháborodva? Azóta a tett óta, azt se mondtad, hogy „bukjál fel”!- pulzusom a levegővételeim számával egyenlő iramban gyorsul. Mindjárt elájulok, a dühtől két centiméterre se látok el.
- Tudod milyen nehéz volt az áfonyaszószt kimosni a ruhámból? Arról nem is beszélve, hogy nem csak a háztársaim előtt, de az egész iskola szeme láttára szégyenítettél meg a reggelinél!- tényleg gúny tárgyává váltam azon a reggelen, amikor a kedves iskolatársam megtréfált. Egyáltalán tréfának nevezhető az a cselekedet, amikor valakinek az arcára áfonya lekváros kenyeret dobunk, és amilyen bamba az illető még végig is húzza az ingjén, mert nem tudja magáról leszedni a reggelit. Sőt, ha ez még nem volt elég, akkor a kiszemelt célpont nadrágja is leesett a Nagyterem kellős közepén.
- Elővehetném a pálcámat és békává varázsolhatnálak, de ahogy látom, az rajtad csak segítene!- mondom gúnyosan. Úgy érzem magam, mint egy orvosi rendelőben, csak úgy repkednek az oltások.
- Nem félsz attól, hogy visszaadom neked? Nem ismered azt a mondást, hogy „kölcsönkenyér visszajár”?

Kedves Ellenségem
Chris

Ó, igen! Azok a bizonyos szép napok, mikor még javában tombolt benne az energia, és nem volt mivel lekötni, hát célpontokat keresett magának. Chris nyilván úgy utálhatta őt, mint paraszt a kolerát a középkorban, illetve talán a teljes Csermey-csapatot is, beleértve az exdiák Dávidot, s az eridonos Dominikot és Petrát, az ikreket. Már csak ők hárman maradtak a rosszalkodó-brigádból, a diákság legnagyobb megkönnyebbülésére. Viszont külön-külön is elég volt elviselni az energiatúltengéses lurkókat, ami azt illeti, főleg a kissé nagyra magasodott Natáliát.
Az az áfonyalekvár mindent megért akkor, ráadásképp nem szabad elfelejteni, hogy ő a magasságára roppant háklis volt.
- Te meg csúfoltál a magasságomért és a hajamért. Igazán megérdemelted azt a kiadós reggelit, és ha ennyire óhajtod, ne mondd, hogy bunkó vagyok: bukjál fel! – pimaszságban nincs határ, ha épp senki sem figyeli. Ha Kelemen úr ezt látta volna, biztos nem hinne a szemének, hisz nem ilyen volt a leányzó a felügyelővel való találkozás estéjén.
Christopher közelében viszont mintha kibújt volna a kisördög a bokorból.
- Jaj, mindjárt szalad anyuci szoknyája mögé a pici tüncimanó! – gügyögte, ironizálva arra a nehéz mosási panaszra reagálva. – Teszek rá! Utállak, és fogalmad sincs, mennyire. Nagyon jól megérdemlik a hozzád hasonlók, hogy megleckéztessék őket.
A békás megjegyzést elengedte a füle mellett.
- Mondd csak, ki van neked a négy kereked? Vagy egyáltalán bármilyen kereked, Blake? – forgatta a szemeit a kölcsön kenyeres szöveg hallatán. Nem tudta eldönteni, hogy sírjon-e, vagy inkább röhögjön egyet a pórul járt srácon.

Csermey Natália Babett

Csak hallgatom a lányt, és mély megdöbbenést tanúsítok szavait hallván. Én ilyen idősen nem mertem volna visszaszólni egy felsőbb évesnek, főleg úgy, hogy nem tudhatom, hogy milyen képességekkel rendelkezik átkok és bűbájok terén. Lehet, hogy egy suhintással felnyom a falra, de ő ezzel nem is törődik. Pedig simán legyőzhetném egy párbajban úgy, hogy meg se érezném.
- Ó, igaz! Ezer bocsánat! Máris elbújok szégyenemben, csak kegyelmezz Úrnőm!- ez irónia, a hangsúlyomon is lehet hallani, de ha ez még nem lenne neki elég, akkor még gesztikuláltam is  közben, hogy biztosra vegye, hogy nem gondoltam komolyan amit mondtam.
- Tényleg, ha már itt járunk! Mond csak, milyen odafent a levegő? Én még sose jártam olyan magasan, mint ahonnan te csak lenézel ránk, apró népre! Bele se merek gondolni, hogy milyennek látod a házi manókat! Tényleg, te egyáltalán látod a manókat, vagy ők neked csak porszemek?- teszem fel gúnyosan kérdéseimet. Most megtaláltam a gyenge pontját, és bizony szerelemben és háborúban nincs kegyelem. A kimondott szavakat már nem szívom vissza, egyrészt azért, mert nem félek egy másodikostól, és azért sem, mert ő is megsértett. És én haragtartó ember vagyok.
Az anyucis megjegyzésén, csak hangosan felnevetek. Most tényleg azt gondolta, hogy ezzel a beszólással engem megtud bántani? Korábban kell ahhoz felkelnie!
- Nem! Te fogsz anyucihoz szaladni! Vagyis bocsánat, békaként fogsz odaugrálni hozzá, ha egyszer felbosszantasz, akkor haragomtól senki nem menthet meg!- ördögi kacajt hallatok, és ezután csak kis sunyi mosoly jelenik meg arcomon. Nem tudom miért, de vannak napok, amikor imádom mások vérét szívni, olyan vagyok, mint egy Rellonos, de csak nagyon ritkán. Ám, akkor ha belendülök, le se tudnak állítani. Most megbánja Natália, hogy velem kezdett ki!
- Miért ne lenne ki? Azért, mert nem süllyedek le a szintedre? Vagy, mert még nem dobtam rád lekváros kenyeret?- kérdezek vissza a lánytól, és értetlenül bámulok rá.

Kedves Ellenségem
Chris


Natáliát nem igazán érdekelte az, hogy Christopher gyakorlatilag két évvel idősebb volt nála, és valószínűleg annyival többet is tudott. Sőt, az se zavarta túlzottan, hogy a fallakók nem igazán díjazták a heves szócsatát, ami kettejük közt zajlott.
Natália még sosem haragudott így senkire, pláne nem egy fiúra, s az pedig elkövette azt a hibát ,hogy tovább hergelte a nőszemélyt, márpedig az egyébként békés hölgyeményt nem ajánlatos felpaprikázni, különben beláthatatlan következményei lehetnek. Csak egy legillimentor tudná, mit forgat a buksijában.
Az iróniát elengedte szintén a füle mellett, lepergett róla, de a magasságára tett megjegyzést már nem tolerálta.
- Fogd be… most… azonnal! – sziszegte, ökleit dörzsölgetve. Szíve szerint betörte volna az orrát, de az olyan snassz… sőt, pálcát is rántott volna, de olyan snassz. Egyedi ötlet kellett. – Ha annyira tudni szeretnéd, a házimanók értelmesebbek nálad! Ők legalább tudják, hogy nem illik egy hölgyet semmilyen külső adottságában megsérteni. Nem tehetek erről, hogy ekkora vagyok. Neked meg a szádat nem ártana zsugorító főzettel kezelni, Blake.
Egyelőre annak örült, hogy még egy prefektus, vagy épp járőröző tanár sem vette észre őket, avagy hallotta meg. Ezt jobb szerette volna négyszemközt, szem – illetve fültanúk nélkül lerendezni.
Nagyon nem bírta a negyedéves főnixet, az meg csak hab a tortán, hogy mi lesz így a következő meccsen, ha szembekerülnek egymással… Matt ki fogja nyírni, de jelenleg nem igazán érdekelték az esetleges következmények, amíg jót szórakozhat Blake dühös képének látványán. Felbecsülhetetlen élmény…
- Te most komolyan leragadtál a békáknál? Fétised van rájuk? – Igen, képes volt ilyen részleteken is fennakadni, de ez a legkevesebb. Ez az idióta önmaga paródiája… még jó, hogy nem vagyunk sem évfolyam, sem pedig háztársak. Előbb mérgezném meg magam bájitallal, minthogy valaha is belezúgjak egy ilyen taplóba. Pedig átkozottul helyes. Na, nem… ezt most verd ki a fejedből, Nati!
Még bírta valamennyire cérnával, de már kezdett elszakadni. Nem igaz, hogy nem bír lakatot tenni a nagy szájára… még egy rossz szó, és beveri a képét. De még jobb lenne, ha valahogy el tudna csenni egy kardot az egyik lovagdísztől.

Csermey Natália

Megkell hagyni, hogy elég bátor a lány! Nem fél tőlem, meg attól se, hogy egy tanár vagy prefektus elkaphat minket? Ám, abban az esetben olyan gyorsan eltűnnék, hogy még nyomkövetővel se tudnának követni. Az ilyen zűrös esetekben való felszívódás az erőségem. Sok bajból mentettem már ki magam, még mielőtt bárki is észrevett volna. Olyan kis sunyi tudok lenni olyankor, és itt még nem is sajnálnám Natit hátrahagyni, piszkálják csak őt, vonjanak csak le pontot tőle, és ne engem hozzanak ki bűnösnek az esetből! Hisz, ez az egész a lány hibája.
- Ó, csak nem lettél ideges? Csak fel ne szökjön a vérnyomásod!- kacsintok rá. Igen, ezt is egy poénnak szántam a magasságára.
- Na, ne hord olyan magason az orrod! Csak nyugi!- mosolygok sunyin a lányra, kezdek belejönni. Főleg most, hogy megtaláltam a gyengepontját, nem hagyhatom abba.
- Valóban okosabbak a házi manók, de csak Tőled! Tudod, ők nem mernének kiszúrni egy idősebb fiúval! Ők félnének a következményektől, amiktől úgy látom, hogy te nem tartasz!- mosolygok rá sunyin. Ez már egy célzás volt, hogy nem fogom annyiban hagyni a dolgot, valamilyen formában visszaadom neki.
- És soha többé ne hívj a családnevemen! Neked csak Chris vagyok, vagy főnök úr!- mondom lassan, és tagoltan a lánynak. Utálom, ha valaki Blake-nek szólít. Egyszerűen rosszul vagyok, ha valaki a vezetéknevemet mondja ki és azt használja a becenevemnek, ilyenkor felmegy bennem a pumpa és egyből dühössé válok.
- Csak nem féltékeny vagy?- teszem fel a békás kérdésére, a kérdésemet. – Valld be, irigykedsz a békákra, mert sokat beszélek róluk! Szeretnéd, ha rólad beszélnék! Nekem megmondhatod őszintén, hogy csak azért csináltad az egész cirkuszt, mert belém zúgtál! Nem szégyen, sőt érthető is!- kacsintok rá, és egy kicsit közelebb lépek hozzá. Mélyen a szemébe nézek.
- Mond csak, nem néznéd meg, hogy mi van a plafonon? Te úgyis közelebb vagy hozzá!- kacsintok Natira, és ismét megjelenik a huncut kis mosoly arcomon.

Kedves Ellenségem
Chris

Már-már szakad az a bizonyos cérna, legalábbis pattanásig feszült. Ha a fiú tovább folytatná, annak tényleg felmérhetetlen, kiszámíthatatlan eredménye születhet, és ez egyiküknek sem lenne veszélytelen. Christopher nagyon rossz pontra tapintott, a lánykának kedve lett volna kidekorálni a falat a sráccal.
- Kikaparom a szemed, ha tovább piszkálsz. Vagy netalán jobb szeretnél megint égni a fél suli előtt? Megoldható, ha ez lenne minden vágyad – morogta Natália, s már azon volt, hogy bemos komolyan a negyedikesnek, mikor elkövette a hibát, hogy belenézett azokba a barna szemekbe. Ó, rohadnál meg, muszáj ennyire jól kinézned? Így hogy merjek bemosni neked?
- Letojom, hogy hány éves vagy, hidd el, magasról, ha már ennyire élvezed, hogy heccelhetsz ezzel – ironizált ezúttal, és valóban nem érdekelte, hogy jelenleg a fiú volt erőfölényben elviekben. Gyakorlatilag fogalma sem volt mert fizikumra mindketten viszonylag erősek voltak, hála a kviddicsben játszott szerepüknek. A gurkópüföléshez és bajkeveréshez szokott leányzó eddig még nem igazán találta meg a közös hangot az ellenkező nemmel, nem nyitott még feléjük ilyen téren. Háztársaival simán elvolt, Chris viszont valamiért kihúzta nála a gyufát azzal a kis tréfával, ami Natinak már közel sem volt ilyen vicces. Szívesebben lett volna átlagos lány.
- Majd ha gumikacsák potyognak az égből, és hápognak – horkant fel mérgesen, s megpróbált kitérni a fiú útjából. A srác pedig mintha kitalálta volna a boszorkány gondolatait, még inkább rátett egy lapáttal.
- Féltékeny? Én? Fúj. Ha te komolya smároltál békával, hozzád se érnék – ismét gyenge pont, bár inkább egy béka az ő részéről, mint egy patkány. – Előbb mérgezném meg magam, minthogy valaha is beléd zúgjak, te idióta. Túlságosan nagy az egód.
A plafonos megjegyzés hallatán tényleg plafonon volt. Az a bizonyos cérnaszálacska pedig most szakadt el, és lendült is a keze az eridonos arca felé.

Ellenségem
Natália

- Csak nem bosszantottalak fel?- nevetek a leányzó arcába. Pont ez volt a célom, hogy elérjem nála azt, hogy falra másszon tőlem. – Ugyan mit tennél te velem? Már nincs több trükköd!- mondom mosolyogva a lánynak. És még mindig büszke vagyok magamra, amiért sikerült kihoznod nyugalmi állapotából, kedves ellenségemet. Nem is tudja, hogy ezzel az egy mondatával milyen nagy örömet okozott nekem. Ami a legjobb az egészben, hogy ő még mindig folytatja, és ugyan úgy ideges.
- Pedig jobban járnál, ha nem tojnád le! Nem tudod, hogy mire vagyok képes!- mondom neki, és közben kis sunyi mosolyt villantok felé. Lenyűgöző bátorsága, már szinte irigylésre méltó, nincs félelem érzése. Én az ő helyében fülem, farkam behúzva menekülnék, de ő más! Talán ettől tetszik? Még senki nem szólt nekem így vissza, mint most ő! Valami miatt bejön, pedig alapjáraton nem az esetem, de ez a bátorság és tiszteletlenség megfogott. De nem, ilyet nem érezhetek iránta! Inkább tovább szívom a vérét, csak, hogy megtudjam, hogy ő milyen érzéseket táplál irántam, s felém.
A gumikacsás megjegyzését elengedem a fülem mellett, de a nagy felháborodását a szerelmes beszólásomra, nem engedhetem el. Most sikerült zavarba hoznom.
- Te tényleg szerelmes vagy belém! Szeretnél megcsókolni?- kacsintok rá egyet, és mélyen a szemébe nézek. Egy romantikus kis pillanatot varázsolok ide pár perc alatt, csak kár, hogy el is rontom a plafonos megjegyzésemmel, amire válaszként a lány megüt. Na, ezt nem! Nem hagyhatom annyiban, hiába tetszik, de ez több a soknál!
- Mit képzelsz?- teszem fel a kérdést a dühtől remegő hangon. Majd előkapom a pálcámat és a lány felé mutatok vele, s hátralépek egyet, hogy ne legyek olyan közel hozzá.
- Most rossz döntést hoztál! Ezt nem kellett volna!- mondom ingerülten ellenségemnek és annyira ideges vagyok rá, hogy még a pálca is remeg a kezemben.
- Búcsúzz el!- szólítom fel ellenségemet, de nem akarom bántani, eszem ágába sincs. Pedig, ha más ütött volna meg, akkor már simán elátkoztam volna, de őt valahogy nem tudom. Nem jönnek a varázsigék a nyelvemre. Ám, azért remélem sikerül megfélemlítenem őt.

Kedves Ellenségem
Chris

A boszorkánynak úgy tűnt, mintha a fiú szánt szándékkal akarná felhergelni, de azt már nem tudta eldönteni, hogy bátorságnak vegye-e, vagy szimplán bolondságnak. Kicsit is-is, de ez oda-vissza működött.
- Drága, te csak ne kételkedj egy Csermey kreativitásában, és ne piszkáld az unikornist, ha nem akarod, hogy felnyársaljon – mézes-mázos hangja szinte üvöltötte, hogy nem is olyan ártatlan ez az ifjú leányzó, mint amilyennek első ránézésre gondolná az ember, ha társai közt látja.
- Mert, mire vagy képes? – billentette oldalra a fejét, de lehet, hogy jobb lett volna bölcsebben hallgatni. Kicsit elgondolkodott, hogy talán mégsem a megfelelő házba osztották, de inkább örült neki, a Navine elég messze esik az Eridontól, az ő legnagyobb megkönnyebbülésére.
Tulajdonképpen nem is egészen a magasságos beszólása miatt utálta meg a fiút, amiért aztán röpült az a lekváros kenyér. Becsületére legyen mondva, még sajnálta is az áfonyalekvárt, mert istenien készítik a manók. Járt már a konyhában, tudja, hogy ügyesek, de ő eltökélte, hogy nem lesz manója, mert… nem akart rabhajcsár lenni, és egyébként is, szeretné, ha majd a főztjével elkápráztathatná a környezetét, kivéve Christopher Blake-et.
Tutira elsóznám jóóó alaposan, ha neked kéne főznöm. Te sem vagy különb, ugyanolyan vagy, mint ő! Mégis hány lányon gázolhatott át ez a tapló?!
- Szerelmes a fekete halál! – igyekezett taszítani egyet rajta, hogy minél messzebb kerüljön tőle, és lehetőleg attól a barna szempártól is, ami képes így megzavarni. Nem, még egyszer nem dől be, és nem hagyja magát kihasználni. – Nem mernéd megtenni… békák után, pfujj… békakirályfi.
A pofonra a fiú feldühödött, Natinak reagálni sem volt ideje, máris kivonta a pálcát, ő nem tette, tudván, hogy a fiú valószínűleg többet tud nála, így más módszer kell a legyőzéséhez. Pont ezt akarta elérni, hogy a másik pálcát rántson, így Chris kerülne bajba, ha valaki meglátná őket.
Mindenesetre nagyokat pislogott, hisz már fel volt készülve az átokáradatra, és egy gyengélkedőn töltött estére, de ez váratlanul elmaradt. Sikerült őt meglepni. – Csak rajta, ha van merszed. Ez az eridonos bátorság, hűha? Átgázolni és megalázni egy lányt persze, az mennyire egyszerű… de ha már visszanyal a fagyi, az nem esik jól a te tapló fajtádnak, mi?
Nem is értette magát, hogy miért árult el részletet magáról.
Legalább tudja, hogy miért utálom…

Ellenségem
Natália

- Drága? Érdekes megszólítás tőled!- mosolygok a lányra. – Félreértesz, én nem kételkedem! Csak szimplán lenézlek Téged és az egész családodat! Csak sajnálni tudlak titeket!- mondom az ellenségemnek, a tőlem elvárt nyugodt hangon, de kioktatóan. Még a végén azt hiszi majd, hogy én felnézek rá a kreativitása miatt. De az ilyen trükköket csak szánalmasnak találom. Főleg úgy, hogy én vagyok a sértett él és mégis Nati játssza meg magát. Már egy jó ideje itt állunk, de még mindig nem kért bocsánatot tőlem. Pedig ez elvárató a részemről. Nem is értem, hogy mire vár, tapsra? Tapsolok neki, ha kell, de abban nem lesz köszönet! Csak most jövök rá, hogy egy igazi díva áll itt velem szemben.
- Sok mindenre! Jobb, ha nem tudod! Lehet, hogy Rellonos vér csörgedezik ereimben, csak titkolom! Ám, ha egyszer kiszabadul a vérem, akkor azt ne várd meg!- mondom tekintélyt parancsolóan. Nem akarok én fenyegetőzni, de jobb, ha még most befenyítem a lányt, nehogy még egy kis trükkel jutalmazzon meg engem és a ruhám bánja. Viszont abban az esetben már nem leszek ilyen elnéző iránta. Még egy trükk és ott mindenki előtt varázsolom zászlóvá. Miért pont zászlóvá? Hogy igaz legyen a mondás, miszerint „elszáll, mint a győzelmi zászló!” Nem vagyok szájhős, én betartom az ígéreteimet és bárkinek megmerem mondani az igazat! Engem nem érdekelnek a hamis emberek érzelmei, távol is tartom őket magamtól!
Próbál eltolni magától, bizonyára zavarba jött. Ez csak fa volt a tűzre, ismét találtam egy gyengepontot rajta. Lehet, hogy nem tudatosan tette, de ezzel felkeltette az érdeklődésemet, most már nem szabadul meg olyan könnyen tőlem. Szinte szavak nélkül árulta el, hogy bejövök neki.
„Nem mernéd megtenni” kijelentésére egy sunyi mosoly jelenik meg arcomon és miután befejezte a mondatát, odalépek hozzá és megcsókolom. Majd gyorsan eltávolodok tőle!
-  Soha ne mondj olyat, hogy nem merem megtenni! Ez számomra egy felkérés!- kacsintok rá, majd a huncut kis mosoly ismét megjelenik arcomon. Ám, nem sokáig maradt ott, mert Nati pofon vág. Én erre előkapom a pálcámat és a lány arcára kiül a félelem, de nem veszi elő a pálcáját. Ez így nekem nem tetszik, nem bánthatok védteleneket. Tudom, hogy fél és az ócska kis dumája arra szolgál, hogy húzza az időt! De várjunk csak! Mi az, hogy tapló vagyok?
- Nem vagyok tapló! Azért, mert elővettem a pálcámat, mert megtámadtál, attól ez még nem taplóság! Amint látod még mindig egyben vagy!- mondom a lánynak dühösen, de mégis meglepődötten.
- Nem vagyok olyan, mint a többi srác! Te nem ismersz engem!- ezután leeresztem pálcámat, de még a kezemben szorítom. Egy pillanatnyi gyengeségem jele ez, de hamar megrázom a fejemet és ismét felemelem a fegyveremet.
- Mond el, hogy miért vagyok taplón! Utána megengedem, hogy elő vedd a pálcádat!- szólítom fel a lányt fenyegető hangon.

Kedves Ellenségem
Chris

- Őket hagyd ki, neked még nem ártottak. Pedig még tehetik, Dominik háztársad. És hidd el, külön-külön is rosszabbak, hát, még ha Petra és Dominik összeáll. Ha le akarsz nézni minket, nőjél még pár centit – grimaszolt Nati. Kezdett elege lenni ebből az oda-vissza szóping-pongból.
Jól tudta, hogy a fiú mit akart kicsikarni belőle, de nem volt hajlandó megadni neki, amit akart. Az összes ilyen szélcsapó szemét megérdemli, ahogy járnak, vélte ő, bár hogy volt-e benne igazságtartalom, abban már nem lehetünk ennyire biztosak.
- Hadd világosítsalak fel: te sem tudod, mire vagyok képes, úgyhogy ne hergelj tovább, ha nem akarsz pórul járni ismét – sziszegte dühösen. Kezdett egyre inkább elfogyni a türelme, már ment volna fel a körletükbe, de a büszkesége nem engedte, hogy csak úgy eloldalazzon.
Valóban bölcsebb lett volna, ha nem provokálta volna ő sem az ellenségét, mert bizony ki derült, hogy mit mer és erre a leányzó nem számított. Kvázi hidegzuhanyként érte, hogy megcsókolták, és még csak értékelni sem tudta rendesen, úgy meglepődött.
- Nem azért vagy tapló, az önvédelem. Mégis hány lányon gázoltál te át hasonlóan, hm? A te fajtád mind olyan. Jó szórakozni mások érzéseivel, mi? – kapta fel a vizet a sárgácska.
Aztán a másik válaszkövetelésére már alig tudott mit reagálni úgyszintén. – Elmondtam. Te sem vagy különb, és ezt be is bizonyítottad.
A pálcáját még mindig nem vette elő, ő azon volt, hogy miként kényszeríthetné megadásra a negyedikest anélkül, hogy tettlegességgel odavonzanák a tanárokat, prefektusokat, ne adj isten felügyelőket… az egyikük házának sem tett volna jót.
Végül elővette a pálcáját, de várt. Okosabb kivárni, mit lép az ellenfél, mielőtt belesétálna a csapdájába. Azt a lopott pillanatot meg kellett torolnia a másikon. Főleg azt, hogy nem kicsit hozta zavarba, és sajnos arcszíne orvul árulkodott erről, nem sok hiányzott, hogy a hajával megegyező árnyalatot vegyen fel.

Ellenségem és a tanárnő
Nati

- Nem érdekel! Ugyan olyanok, mint te! Én nem dicsekednék azzal, hogy rosszabbak nálad!- mondtam felháborodottan a lánynak, nem érdekel, hogy pont a háztársaimról beszélek. Egy a vérvonal, nem különböznek egymástól. Ugyan ilyen arrogáns, tiszteletlen diákok, mint ő. Akkor miért is beszélnék róluk máshogy? Miért kéne őket az egekig magasztalnom? Bizonyára, nem a tankönyvekből tanulta ezt a viselkedést Nati, a család a példa egy gyermek számára. Ez elég indok arra, hogy ne viselkedjek differenciáltan velük. Még mindig bátor a leányzó, szinte már ámulatba ejtő a vakmerősége.
- Ezt vegyem fenyegetésnek?- teszem fel a kérdést, dühtől eltorzult arccal. Engem ne fenyegessen egy másodikos sárga! – Ostoba vagy, Csermey Natália Babett és ezért fogsz mindent elveszíteni!- mondom neki szigorúan. Ez egy vészjóslat volt felé, és talán egy jel, hogy ideje változtatni a stílusán. Mégis csak ez felsőbb évessel beszél, még akkor is, ha mindezt unintelligens formában teszi.  Kérdésén annyira meglepődök, hogy hátra is lépek egyet.
- Mi az, hogy hány lányon gázoltam át? Ebből látszik, hogy nem ismersz! A hozzád hasonló lányok játszanak az én érzéseimmel! Én soha nem ártottam egy nőnek sem!- válaszolok ingerülten. Nem is értem, hogy egyáltalán miért válaszoltam a kérdésre, elegendő lett volna, ha simán figyelmen kívül hagyom őt. Legalább akkor nem tudott volna ennyire felbosszantani, de most már késő bánat.
Nagy nehezen, de a lány is előveszi a pálcáját és rám szegezi. Épp jelezném neki, hogy kezdhetjük a párbájt. Már a kis „úgyis legyőzlek” mosolyomat rá is varázsolom az arcomra, de ekkor megjelenik egy tanár. Hogy kicsoda? Gőzöm sincs! Még nem találkoztam vele! De beáll kettőnk közé! Pont úgy, hogy a pálcámat felé tartom, és mivel ez így elég veszélyes szituáció, ezért úgy tartom helyesnek, ha inkább elteszem a fegyvert.
- Pálcát szegezett rám!- mondom a tanerőnek magyarázat képen. És figyelem Nati reakcióját. Vajon most, hogy vágja ki magát a szituációból? Mert tényleg rám szegezte a pálcáját, ergo nem hazudtam a Házvezető helyettesnek. Sőt ha ügyes vagyok, akkor győztesen jövök ki a konfliktusból.