Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=654845#post654845][b]Kaisch Ráhel - 2017.01.13. 14:46[/b][/url]

A könyvtárban nincs. A titkos részlegen... sincs. Tehát mintegy utolsó mentsvárként slattyogok le a faluba, dacolva a mínuszokkal, és az azokkal járó dermesztő hideggel. Zsebemben a cetli, hogy még véletlenül se felejtsem el, miért olyan eget rengetően fontos bemennem a könyves boltba, tudniillik, ha könyvek közé kerülök, hamar elfelejtem azt, mi is vezérelt ide. Most viszont nagyon kell az a könyv, el is mormolok némi imát, hogy itt megtaláljam, mert ha nem így van, lőttek a beadandómnak.
Nem hosszú az út, az én tempómban legalább is, és már bőven kezdem megszokni ezt a távot, még jó, hogy ingázhatok. Nem mindig alszok a kastélyban, lehet, ma már vissza se megyek, ha már egyszer kihasználhatom Zójáék nagylelkűségét.
Bőven itt az ideje annak, hogy már valami finomat is egyek, arra meg abban a házban egyáltalán nincs panasz.
A boltba térve, leveszem a kesztyűm, zsebemből pedig előhalászom a cetlit, mert már most elfelejtettem, miért jöttem.
Kvintesszencia kutatás
Áll ott a gyöngybetűimmel, én meg elhúzom a szám. Nem tudom, itt hogy működik, ritkán járok ide, de... sikerül találnom még egy kósza lelket, nem is vagyok rest megrohamozni szegényt.
- Szia, ne haragudj, segítenél egy kicsit? Ezt a könyvet keresem, de fogalmam sincs, merre kezdjek bele - vágok egy grimaszt, bízva abban, hogy ő nem hisz a sztereotípiákban, mert akkor a hajszínemnek hála, már el is ástam magam előtte. Pedig nem kell készpénznek ám, hogy minden szőke hülye. Sok szőkét ismerek, akik még okosak is.
- Nem tudom, itt hogy rendezik őket, és ha egyedül állnék neki megkeresni, rám esteledne - sóhajtok fel, mert azt nem igazán szeretném. A könyv meg kell, még ha nem is biztos, hogy itt meg fogom találni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=819068#post819068][b]Mácsai Ráhel - 2020.10.10. 13:06[/b][/url]

Nem igazán tartom fontosnak az olyan szociális eseményeket, mint az évnyitó, vagy a bulik. Volt bennük részem, és a nagy többségre nem tudok jó érzéssel visszagondolni. Ahhoz se volt túl sok kedvem, hogy a jelenlétemmel okot adjak az esetleges csamcsogásra azoknak, akik valamiért még itt vannak, és ismerhetnek.
Nem egyszer fordult elő, hogy szó esett rólam a pletykarovatban, de akkor sem bánom. Akkor ez történt, az ember meg akarva-akaratlan változik.
Most pedig számomra az a legfontosabb, hogy letudjam ezt a pár évet, és azzal foglalkozhassak, amivel tényleg szeretnék. Már nem keresem a szerelmet minden sarkon, sőt.
Ezért is fogadom meg a házvezető tanácsát, és keresem fel a boltot. Elcsodálkozok kicsit azon, tényleg mennyit fejlődött ez a hely, és most jó érzés is a macskaköveken járni. Régen ez nem ilyen volt. Egy métert nem tudtál úgy menni, hogy egy siető valaki ne botlott volna feléd, vagy ne lökött volna fel majdnem. Most még pillantást is tudok vetni a megrúnázott telefonomra, hogy jót mosolyogjak a mémen, amivel apám rendszeresen boldogít. Ő is teljesen más lett, mióta le tudtam vele ülni beszélni. Kellett ez. Hogy rendbe tegyük a dolgaink. Talán nekem jobban, mint neki.
Amint meglátom a kijelzőn a számot, ami hív, határozottan húzom az ujjam lefelé, és süllyesztem vissza a zsebembe a telefont. Nem érdekel, anyám - mármint a vérszerinti - mit akar. Megmondtam neki, nem kérek belőle, és nem kívánok az élete része lenni, hisz... ő volt az, aki lemondott rólam. Tudom, csak azt látja, lehet haszna belőlem.
- Jó napot - mosolygok a pult mögött állóra, aztán bevetem magam a polcok közé. Imádom ezt az illatot, na meg a lapok sercegő hangját. Az előttem haladó zsebéből kiesik egy cetli, amit még azelőtt felkapok, hogy földet érne, hogy az illető után lépjek vele. Óvatosan kocogtatom meg a vállát.
- Bocsánat, ezt elhagytad - nyújtom is felé a tulajdonát anélkül, hogy egy pillantást is vetnék arra a cetlire.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=819083#post819083][b]Mácsai Ráhel - 2020.10.10. 15:46[/b][/url]

Nem arról van szó, hogy én egy ilyen helyre életembe nem tettem be a lábam. Minden látszat ellenére, stréber típus vagyok. Épp csak tisztában vagyok vele, minden bolt elrendezése más, és az itt dolgozók is elég elfoglaltnak tűnnek, nem akarom őket zavarni.
Ezért tűnhet esetlennek a toporgásom. Na meg nem segít a térdrögzítő sem, amit a nadrágom takar. Ez viszont már olyasmi, ami mindennapos kiegészítőmmé vált, lévén nem akarom én, hogy folyton folyvást kiugorjon, hiába rakom már vissza egy gyógyító rutinjával, a látvány nem szép, és nem is a világ legjobb érzése. Már azon vagyok, hogy mégis segítséget kérek, de észreveszem a cetlit, szóval úgy döntök, ráér az még. Inkább odaadom a tulajának, lehet ha észreveszi, hogy nincs meg, kicsit mérges lesz. Vagy fogalma se les róla, hogy hagyhatta el.
- Igazán nincs mit. Nem állhatok egy friss szerzemény útjába. Te is úgy szoktad kibontani, mintha karácsonyi ajándékot kapnál? - tudakolom meg egy félszeg mosoly kíséretében, mert lehet ez csak az én heppem. Főleg, ha sokat kell várni rá, mert mondjuk várólistás. Persze nem lehet nem észrevenni a remegő kezét, és esküszöm, még rá is kérdeznék a dologra, ha nem került volna belém az a kapcsoló, amiért mindig is könyörögtem. Most már tudom, hogy mikor kell tényleg csendben maradni.
- Ráhel - kezet nem nyújtok, lévén már nincs neki végtagja, amivel el tudná fogadni, és amúgy sem olyan helyen vagyunk, ahol a protokoll szerves részét képezné.
- Gondoltam úgy fair, ha én tudom a neved - feltéve, ha nem keresett személy vagy, aki inkognitózik - akkor te is tudd az enyém - osztom meg vele a gondolatmenetet, ami arra késztetett, bemutatkozzak.
- És megállapítottam gyorsban azt is, nem most jársz itt először. Kérhetek kis segítséget viszonzásképp? Ezt a könyvet keresem - nyújtom felé a saját cetlim, nem bírom megállni, hogy ne forgassam meg a szemem.
- Ajánlott olvasmány átoktörésre, de valószínűleg a tanár irtó jó pasi lehet, mert a könyvtárat kifosztották. És mielőtt nevetnél, ez egy valós statisztika, ha a tanár jó pasi, még a legrenitensebb diák is odateszi magát - azért én is elvigyorodok, mert mikor Minának kifejtettem ezt, ő nagyot nevetett rajta... de képtelen volt megcáfolni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=819086#post819086][b]Mácsai Ráhel - 2020.10.10. 16:57[/b][/url]

Ez az, ami nem múlt el. Sőt, most, hogy megértettem és elfogadtam azt, aki vagyok, és ami a múltam, egyre nyitottabb vagyok. Viszont míg régen számtalanszor megkaptam, hogy csak magamra gondolok, csak az én sérelmeim fontosak, és engem senki nem ért meg, már ezek eltűntek. Megtanultam figyelni a másikra is. Megtanultam azt is, hogy két szép szó után, ne tekintsem az illetőt a legjobb barátomnak, és aggassam a nyakába a problémáim, mert azt nem feltétlenül értékelné, vagy ha mégis... egyszerűen nem tudna vele mit kezdeni. Észreveszem ám, hogy ő viszont nem olyan szószátyár, még a döbbenet is felntűnik, ami az arcára ül ki pár pillanatra.
- Ja bocsánat, én beszélős vagyok, ha idegesít, lőj le nyugodtan - megvonom a vállam, mert tudom azt is, nem mindenki viseli ezt el, és nem akarok kellemetlenséget okozni.
- De és ha pont az óvatosság buktatna le? Én úgy képzelem, a simlis alakok pont hogy kirakatba teszik magukat, vagy teljesen beleolvadnak a környezetükbe - még hümmögnék is, de az elmarad. Helyette inkább a férfi arcát fürkészem, mintha csak próbálnék belelátni a fejébe, hogy megállapítsam, nem egy olyan alak-e.
- Segítsek megfogni? - óvatosan és halkan kérdezem, mert ezzel mintegy tudtára adom, nem kerülte el a figyelmem, viszont tudom, hogy élből fogja visszautasítani, és akkor még örülhetek, hogy nem akad ki.
- Most keresed az összefüggést? Nem tudsz rájönni, miért keresek ilyen könyvet? Nincs nagy drámai jelentősége amúgy, csak felvettem a tárgyat - belőlem biztos nem lesz minden átok tudója, abszolút nem motivál, hogy ilyen veszélyes dolgokkal kísérletezzek.
- Óóó vagy úgy... összességében nem. De közrejátszott egy kamaszkor, meg egy bonyolult családi dráma - legyintek csak, mert míg akkor ezt tragédiának fogtam fel, mára pontosan ennyit jelent nekem minden, ami akkor történt.
- Mostanra inkább maximalista. Rendezvényszervező leszek, de ahhoz ugye el kell végeznem a mesterképzést. És ha már el kell, akkor nem szeretném, ha csak átrugdosnának - és ez a soft verzió. Azt inkább nem ecsetelem el neki, nálam mit takar a maximalizmus, félő nem tartana teljesen normálisnak.
Követem Ákost, de az a járása se kerüli el a figyelmem, így míg nem figyel, jól kianalizálom. Több verzió is eszembe jut, ami miatt kialakulhattak ezek nála, a stressz... a feszült tartás szinte kézzel tapintható. Igen, ha egy pszichológus a nevelőanyád, akkor akarva-akaratlan átveszel tőle dolgokat.
- Egyébként jól áll a nevetés. Nem szoktál sűrűn, igaz? - talán ez még bóknak is tűnhet, és nem tudom teljes válszélességgel állítani, hogy míg háttal állt nekem, nem siklott a tekintetem olyan helyekre, ahová nem kéne, de mindezt megtartom magamnak, inkább csak a verzióim egyikét akarom megtalálni.
- Ha nem tévedek, akkor te is visszatérő diák vagy... találgathatok? Levita? - így elsőre simán odasorolnám.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=819114#post819114][b]Mácsai Ráhel - 2020.10.10. 19:24[/b][/url]

- Még nem tudtam eldönteni, hogy te az vagy-e, szóval... Akarsz valamit? - vonom fel a szemöldököm kihívón, egyedül az arcomon látszik, hogy ez a kérdés azért nem teljesen komoly. Egyszerűen ez egy magas labda, én meg az olyanokat lecsapom, na meg... hátha elcsípek még egy mosolyt. Komolyan jól áll neki.
- A világ legmenőbb dolga az okklumencia - én ezt persze másképp látom, mint ő. Bár lehet Zóját így se tudnám kikerülni, mert számára nem ilyen téren vagyok nyitott könyv.
Csak mosolyogva biccentek, mert tudtam én, hogy nem fogadja el, de ugye a reakciók... azok a fránya reakciók sok mindent el tudnak ám mondani, ha az ember...figyel. És meglepő, milyen könnyen megy ez nekem, holott évekkel ezelőtt még képtelen voltam rá.
- Érdekel, de túl fegyelmetlen vagyok ahhoz, hogy ilyesmire vetemedjek. Nem vagyok valami bátor, és még a sima bűbájokkal is meggyűlik a bajom. A nevelőanyám szerint, mert túl impulzív vagyok. Volt rá példa, hogy dühös lettem, és egy egész szoba dőlt romba, csak mert nem bírtam kontrollálni az erőm... azóta tanultam némi fegyelmet, de van még hogy így is túlnő rajtam az erő... Hidd el, ezzel teszek egy szívességet a világnak - most rajtam a sor, hogy nevessek, mert azt viszont nem mondhatja senki, nincs önkritikám. Nem is igazán mondanám kritikának, egyszerűen csak tisztában vagyok az erősségeimmel és a gyengeségeimmel. Van amiben szeretnék fejlődni, és van olyan, mint például a fegyelem, amit egyszerűen halott ügynek érzek.
- Attól függetlenül sok minden érdekel, az átoktörés, botanika... csillagászat, történelem. Elsős koromban felvettem minden tárgyat, aztán szelektáltam, ami nem is érdekel, annak esélyt sem adok... tudom, rossz szokás - húzom el a szám, de ez a másik, amin képtelen vagyok változtatni.
- Pedig valami eszméletlen. Jártál bálokon? Most ne feltétlenül a sulisokra gondolj, hanem például egy aranyvérű gálára... ahol még a szalvéta gyűrű is tökéletesen illik a dekorációhoz... és a zene pont olyan, amilyennek lennie kell, na.. az egy rendezvényszervező műve... a saját apám esküvőjét szerveztem meg, és teljesen beleszerettem - nem mintha nem lenne nyilvánvaló, hisz pillanatok alatt leszek szentimentális, és persze alig tudom abbahagyni az áradozást, de mint említettem, ott van az a kapcsoló.
- Neked van valami, amiért ennyire rajongsz? - persze hogy kíváncsi leszek ezek után. De újra el kell vigyorodnom az arcát látva.
- Nyugodj meg.. minden rendben, a világ se dőlt össze, apokalipszis sem ütött be... Sokan nem is gondolnák, hogy egy görbe, vagy a nevetés, milyen sokat jelent - megvonom a vállam, nem is igazán értem azokat, akik inkább egy merev álarc mögé bújnak, mert azt hiszik, az felér egy pajzzsal.
- Eridonos? Ne haragudj, ezt nem tudom rólad elképzelni, mert khmmm... én is az vagyok. De navinésként kezdtem, mennyivel jobb, mi? - mégis úgy érzem, jó helyen vagyok, így kellett ennek lennie.
- Brrr... úgy tűnik, és látod? Nem jó olyanokkal játszani, amik ilyesmiket tudnak okozni.... tényleg nem mindenkinek való - sóhajtok fel, kicsit elhúzva a szám, mert legyek bármennyire erős, azért vannak, amik kiverik nálam a biztosítékot, de ez normális nem?
- Ne haragudjanak, de leltároznánk - töri meg a számomra kellemes beszélgetést az egyik itt dolgozó.
- Ó elnézést, máris - azzal odaszaladok, kifizetem a könyvem, majd megvárom Ákost.
- Köszönöm.. nem sokszor beszélgetek ilyen jót egy könyves boltban úgy, hogy a könyvek szóba se jönnek, egy élmény volt - küldök felé egy szikrázó mosolyt.