Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=699715#post699715][b]Révay A. Valentin - 2017.09.05. 16:31[/b][/url]

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=703109#post703109][b]Révay A. Valentin - 2017.09.21. 00:59[/b][/url]

Nem egészen erre a válaszra számítottam, mikor feltettem a kérdést, de ez leginkább az első sokk volt, amit mély levegőkkel próbáltam hárítani, mielőtt virágzó éveimben elvisz egy stroke. Azért megzaboláztam az arcvonásaim és csak a szám kissé elhúzva biccentettem aprót. Nos, igen, az nem kevés.
- Hogy már elkezdted? - kissé hitetlenkedően hangzott, de összességében ha neki nem hagyom, hogy könyvet írjon rólam, akkor soha, senkinek.
A kérdésre egy pillanatra elgondolkoztam, de aztán a fejemmel nemet intettem. Ami negatívat lehetett tudni rólam, azt már felnagyítva megpróbálta eladni a bulvár korábban is.
- Nem vagyok benne biztos, hogy minden tetszeni fog, amit találsz.
Egyszerűbb volt ennyit elejteni, amolyan kissé savanykás megjegyzésként, mint elkezdeni lebeszélni, mert olyat tudna meg, ami esetleg felzaklatja, vagy nem kalkulál rá. Nem ő lenne az első ebben. Egy kötetet megemelve referált a korábbi kollégára, akire akaratlanul is védekezőn felemeltem az egyik kezemet, és egy "iiii" kíséretében rándultak össze az arcvonásaim. Rossz élmény volt az a próbafolyamat és előadás-sorozat, mindig hozzá akart érni mindenkihez, mindenhol és volt, hogy már a hangom is felemeltem, pedig ez nem jellemző rám. De azért ugyan takarodjon már a személyes szférámból!
- De... de, ő az. Hogy lett ennek könyve? - tártam szét a karjaim, jelezvén a világnak, hogy valami nagyon nincs rendben vele, kiült az arcomra is a keserűség. Visszaejtettem a karjaim magam mellé, jelezve, hogy igen, én ezennel lemondtam az emberiségről. - Az ilyenek miatt nem lépnek kapcsolatba velünk a földönkívüliek!
Aztán Franci elém teregetett egy lehetséges jövőképet, amire igazából nem az engedélyem kérte, csak az áldásom, hiszen már elég nagy volt, nekem meg semmi beleszólásom abba, hogy mit is szeretne. Kissé zavartan elkezdtem piszkálni az egyik polcot, majd levettem egy bőrkötetes könyvet és felcsaptam. Nem is tudtam, hogy manapság még árulnak bőrkötéses könyvet. A vegánok korát éljük.
- Persze, remek ötlet, Franci. Ha úgy érzed, az boldoggá tenne... - vontam meg a vállaim, kissé erőtlenül ejtve őket vissza, de nem akartam különösebben beleszólni. Elég nagy volt, hogy meghozza a saját döntéseit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=705484#post705484][b]Révay A. Valentin - 2017.10.12. 00:59[/b][/url]

A váz sokkal kevésbé hangzott komolyan és rémisztően, mint az, hogy már elkezdett egy könyvet. Ez utóbbi amolyan potenciális fenyegetésként lebegett a fejem felett, mint Damoklész kardja. Sok ember sokféle képet tudott volna rólam festeni, ha pedig az összeset összerakod egybe, olyan lesz végül, mint egy könyvbe foglalt Picasso mű.
Az elgondolásra, mi lett volna Francival, ha az anyjával hagyom, végigfutott a hátamon a hideg. Az én életem is alighanem más fordulatot vett volna, talán ma más feleségem lenne.
- Ne is említsd, tréfának is kemény beszéd ez - tartottam fel a kezem elutasítóan, mint afféle rögtönzött stoptáblát. Nem is azért hoztam el magammal, mert nem akartam, hogy az anyjával legyen. Sokkal inkább a lányomra való szükség volt a háttérben meghúzódó ok.
Aztán bekövetkezett a csapás, amire nem is vártam, a taperolós mályva árnyalatú könyve lekerült a polcról, egyenesen Franci karmai közé és meg kellett állapítsam, hogy bizony, az ilyenek miatt nem kíváncsi ránk E.T..
Ahogyan olvasni kezdte a sorokat, nekem úgy futott ki egyre inkább a vér az arcomból, sőt, a mindent tudtam mondatnál már a heveny öklendezhetnék is elfogott. Az az ember sosem tudta, hogyan építsen ki saját hírnevet, hát olyanokon lógott, akiknek már van.
- Olyan huncut, hogy azt már magam sem hiszem el. Testvérek. Szavak nélkül beszélgettünk... én azt mondtam fejben, tűnj innen, ő meg úgy vette, cső tesa - pillogtam magam elé zavartan, a kezem a könyvespolcra tévedt, szinte már támasz után kutatva ebben a vészterhes időben.
Az elképzelése, hogy a könyvtárban szeretne dolgozni, nem különösebben ejtett kétségbe. Ha ez a szíve vágya én nem fogok elé állni, majd azt mondani, hogy nem teheti meg.
- Nem, dehogy bánom. Érthető, neked is kell valami, ami elfoglal. Ez egy jó lehetőség, amivel szeretnél élni és senki nem áll az utadba - ingattam meg a fejemet, de a tekintetem akaratlanul is a polcon álló undorlila kötetre tévedt. Ekkor érkezett a kérdés Francitól, én pedig pár pillanatig világfájdalmas fejet vágtam.
- De. - Azzal a könyv már a kosárban is landolt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=707184#post707184][b]Révay A. Valentin - 2017.11.01. 00:02[/b][/url]

Összetehette a világ a két kezét, amiért a lányka velem jött és nem maradt az anyjával, hogy belőle is hárpiát faragjon, mint a többi életképtelen gyermekéből.
A kérdésre ismét végigfutott a hátamon a hideg, mert az az ember amúgy is idegesítően nyomulós volt, és hát, színészet, meg szerepek ide vagy oda, nagyon nehezen tudtam kendőzni az irányában érzett vehemens undort. Akkor is, ha csak egy teremben volt velem, úgy éreztem, elszívja előlem az oxigént és mindenki sokkal jobban járna, ha inkább lezuhanna a zenekari árokba, mondjuk a nyakára.
- Egyértelmű, hogy én ezt nem akarom tudni - közöltem, védekezően feltartva magam elé a karjaimat. Sok pletyka járt akkoriban a színházban, amit ő még tovább is színezett, mielőtt megtartotta volna, hiteles infóként, de ezek a napok hál istennek mára már véget értek és nem kívántam vissza őket. Halkan megköszörültem a torkomat mielőtt ismét Francira vetettem volna a pillantásomat.
- Az apád vagyok, azt hiszem, hogy ez a dolgom, nem?
A puszi kissé furcsán érintett, nagy lány volt már és az ilyenek, mint nyilvános gesztus, hosszú ideje lekerültek már a listáról. Mert nem illik, ciki vagy egyszerűen csak nem olyan nagylányos dolog. Inkább a könyvet vizslattam én is, amit felemelt, hogy el kéne vinnünk Lilinek.
- Hm... szerintem örülne neki, szóval... dobd be! - mutattam a kosárra. Szerettem volna a lánykának mindent megadni, pláne, hogy nálunk sem volt teljes a családja, de legalább... volt.
A lila undormány is ott kötött ki, mert most már tudnom kellett, mi mindent hordott össze az a féleszű, valószínűleg ez is botrányos felolvasás lesz, ami ránk vallana.
- Jó, nem bánom. Fizetek, aztán mehetünk is. Mit főzünk? Lehetne valami olasz, ha már botrány... - böktem az állammal a könyv felé, mielőtt az eladóhoz indultam volna, hogy hivatalosan is birtokba vegyük a könyveket.