Óráján figyelte egészen idáig, hogy mennyi időt töltött a könyvesboltban. Enyhe gyomoridege van, mert be kell mennie gyakorlatra az iskolába. Hiába tanít az előkészítőben és van egész napokat gyerekekkel, a nálánál nem sokkal fiatalabbak még mindig ilyen izgalmat idéznek elő benne. A maga huszonnégy életévével... Még olyanokkal is összefutott a tanév eleje óta, akik akkor voltak gólyák amikor ő végzős. Saját tablóját is volt alkalma megszemlélni és az sem segített, hogy az egyik "diákja" tegezve elbeszélgetett vele és nem lehetett a végén megállapítani, hogy melyikük van jobban zavarban a tanár-diák viszonytól.
Még bő egy órája van hátra addig, az idő csiga lassúsággal vánszorog és a kinti időjárás csak ront az összképen. Túl pörgős ember ő ahhoz, hogy ne siessen mindig valahová, ha nem is, akkor is talál magának valami elfoglaltságot.
A gyerekkönyvek között nézelődik éppen, amikor meglátja a különös fiút a polc másik oldalán a könyvek között. Hosszú másodpercekig csak nézi, fejében különleges gondolatok születnek meg és máris elfeledkezik az idő lassúságáról.
Ajkai közé fogja a Griffmadárkák címet viselő gyerekkönyvet és igazít a nadrágba tűrt ingén. Mielőtt átlép a polc túloldalára, hajába is beletúr, hogy az úgy álljon ahogy kell neki.
- Ezt kifelejtetted - szólal meg. Baljában tartja a könyvét, jobbjával pedig egy lapot szed fel ami az imént kicsúszott a másik által tartott kötetből. Egy pillantást vet csak rá és nyújtja felé.
- Rúnák? Bírod? - különösen érdeklődik minden iránt, így a könyv feliratát is észreveszi. Bár nem tud rúnát olvasni, volt, hogy bement órára és azért felismeri.

Mindig ügyel a jó megjelenésre, néha már kicsit túlzottan is. Megnézi magát még egy ezüst kanálban is, hogy biztos legyen benne, mindenhol úgy néz ki, ahogy elképzeli magát. Vicces is lenne, ha egyszer ételmaradékos arccal állna a kiszemeltje elé, vagy ami még jobb, olyan hajjal, ami rúnák nélkül is tökéletesen fogja a mugli tévécsatornákat. Csak beállítanák a sarokba és máris lehetne nézni a minimaxot...
Na de nem úgy van ám az! Tök jól néz ki, bátran lép át néhány, a padlón felejtett könyvön és veszi szemügyre az idegent, na meg az olvasmányát. Utóbbiból nem sokat ért, a rúnákhoz túl sokat kellett volna hosszú ideig a fenekén megülnie - és ez nem erőssége.
- Igen? Honnan jöttél? - felszalad félig a szemöldöke a kíváncsiságtól. Azt látta rajta elsőre is, hogy valószínűleg nem magyar, de különösebben nem gondolta, hogy ennyire bejönnek a tippjei.
- Ramholcz Kirill - fog rá a felé nyújtott kézre erőteljesen, nem csonttörősen, de azért érezhető a határozottsága. Közben nem veszi le tekintetét róla, alaposan megnézi magának.
- Hát...fogjuk rá. Nem igazán ismerem őket. Mondjuk, hogy aludni jártam be rúnatanra - próbál nem nagyon vigyorogni, de nem tudja megállni. Finoman végigsimít kissé borostás állán amolyan önkéntelen reakcióként, majd oldalra néz, valami ülőalkalmatosságot keres.
- Miről szól ez a könyv? - érdeklődik fejével az imént összeszedett darabokból újra összerakott könyv felé bökve.

Különös tehetsége van ahhoz, hogy megérezze más személyek kémiáját és bár nem tudatosan csinálja, jól kezeli az embereket ennek megfelelően. Erről a szőkéről például nem tudott mást gondolni, illetve nem is gondolt semmire, csak érezte az első pillanattól, hogy van valami, ami odavonzotta. Mint mágnes a mágneshez, légy a légypapírhoz, úgy képes rátalálni a neki megfelelő személyekre, akikkel teljes lehet az összhang.
- Úúúhh, jó hideg lehet - jegyzi meg viccelődve. Ahogy az látszik is a bőrszínén, félig brazil mivoltja miatt Kirill inkább a forróságot szereti és ha lehet, elkerüli a hideget. A teleket is általában a meleg szobában, a kandalló mellett tölti forró italokkal. Ilyenkor nyáron, nyár felé közeledve van igazán elemében és fogható a csillagok állására is akár, de mintha szerencsésebb is lenne mindenben, legyen szó munkáról vagy kapcsolatokról.
Rúnák és tanórák, ezzel folytatják a beszélgetést. Az ő szíve csücske a zene, meg a gyerekek és nem a rúnák, sajnos. Érzi is a kérdő hangsúlyban azt a minimális számonkérést, de nem reagál különösebben rá, csak felhúzza szemöldökét. Székek híján vállával a polcnak támaszkodik.
- A zene - mondja egyszerűen. - Zenét tanítok, az érdekel és a főzés. Mmmmhhhmm. Tényleg a rúnákat választanád egy jó vacsora helyett? - kérdése kissé ironikus, aztán kapcsol hirtelen és mivel az órája halk pittyegésbe kezd, úgy gondolja, hogy nem hagyja ezt annyiban. - Valamikor vacsorázz velem.
- Mennem kell. Örültem, Ragnar!
Azzal ellöki magát a szekrénytől és mosolyogva int a férfinak. Szívesen beszélgetett volna tovább, de sajnos idő van. Zsebre dugott kezekkel lép ki a könyvesbolt ajtaján és igyekszik fel az iskolába.