Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=558121#post558121][b]Reissner Krisztián - 2015.12.27. 20:16[/b][/url]

Hétvége lévén nincsenek órái, kihasználja hát az alkalmat, hogy új könyvek után nézzen. Nincs kedve azonban kimozdulni a nagyvárosba, a kisebb könyvesboltokban pedig amúgy is kis szerencsével valódi ritkaságokra bukkanhat.
A könyvesboltokkal az a baj, hogy az embernek rengeteg idejét felfalják. Nyitáskor jött be, azóta pedig épp csak egy fél polcon rágta át magát, s onnan is csak az őt érdeklő, történelmi/mitológiai vagy mágiaelméleti köteteket szedte le. Egy kisebb, francia szabványú nyomdai kötetet fog a kezébe, amely egyértelműen nem friss nyomású, lehet már vagy harminc éves is, de a gerinc még kitartóan összetartja a megsárgult lapokat.
Egy félreeső helyen ücsörög - talán a lány azért is nem vette észre eddig -, maga mellett két stócban állnak a könyvek: az egyikben a már átnézett kötetek állnak, a másikban pedig a még érintetlen fóliánsok. Kényelembe helyezve magát, ráérősen lapozgatja az épen ujjai között pihenő prózai edda kiadványt, amelynek érdekessége, hogy valamelyik korábbi tulajdonosa hanyag kézírással jegyzeteket hagyott a margón. Nem is olyan ostoba és haszontalan jegyzeteket, ami azt illeti. Teljesen elmerült ezeknek a tanulmányozásában és kibogarászásában, jó időre lefoglalva magát ezzel.
Eleinte nem is tűnik fel neki Karolina sertepertélése a közelben, és a hozzá vissza-visszatérő pillantása. Egy idő után viszont kényelmetlen érzése támad, s először fel szemsarokból néz fel, hogy meggyőződjön, tényleg van-e alapja mindennek. Hol visszatér a szöveghez, hol felnéz, ebből egyszer-kétszer valóban elcsípve egy felé irányuló tekintetet. A harmadik-negyedik alkalommal ujjával jelölve az aktuális oldalt behajtja a könyvet.
- Ha szeretnél valamit, hallgatlak.
Hála a magyar mágusközösség nem éppen szívélyes hozzáállásának a személyéhez, Krisztián sosem volt különösebben ismert a udvariasságáról vagy simulékonyságáról. Korábban minden itthon töltött időben, amikor kamaszként belé kötöttek, tüskésen, zordan - harciasan reagált. Szerencsére ezt az erőszakosságát kinőtte, azaz legalábbis megtanulta kontrollálni, de ez nem jelenti azt, hogy rá gyanúsan tartózkodó vagy ellenséges pillantásokat vető varázslókkal és boszorkányokkal szemben ne lenne pokróc a viselkedése.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=559210#post559210][b]Reissner Krisztián - 2015.12.30. 01:11[/b][/url]

- Aha.
Kurta egyetértés a részéről, igen, tényleg ő. Nem olyan tapintatlan, hogy most nagy mellénnyel visszasüllyedjen a könyvébe, helyette akkor már úgy helyezkedik, hogy rálásson Karolinára. Lehet, hogy összefutottak, a lány arca ismerősnek tűnik, és nagyjából be is tudja lőni, hogy honnan. Már csak azért is érdekli most már, hogy mit szeretne a másik kihozni ebből az egészből.
- Ah, értem, ebben az esetben elnézést. - Van némi kétsége ugyan afelől, hogy valóban így van-e, ahogyan a levitás lány mondja, de csakugyan, nem ismeri őt annyira, hogy ezt teljes bizonyossággal megkérdőjelezze. Már éppen fordulna is vissza az előző könyvéhez, amikor mozdulni látja Karolinát, és ez épp elég ahhoz, hogy megakassza az ő szándékát is. Az a jellegzetes levegővétel mindig úgy belehasít a csendbe, amikor valaki levegőt vesz a beszédhez - ez nem az a csendes, egyenletes légzés, mint általában, annál kicsit harsányabb, kicsit hirtelenebb. Mint egy figyelmeztetés. Jellemző, hogy az emberi test már tudatos szándék nélkül is a figyelem megszerzésére törekszik, mielőtt az első hang elhagyhatná valaki száját.
Azért, hogy a lány ne a földre üljön (ő sem azon ül), odahúz neki egy puffot.
- Szóval ez egy tanulmányi kísérlet? - sandít oldalra, ám a kérdésben ezúttal a minimumra veszi azt az érces modort, amellyel a legkönnyebben elkergetheti a nem kívánatos társaságot. Holott, ha őszinte akar lenni, a nyelve hegyén van a figyelmeztetés, mely szerint nem látványosság, hogy az emberek az érdeklődésüket csak úgy úton-útfélen kiéljék rajta. Gondoljanak, amit akarnak, rég nem törekszik már a jóindulatuk megnyerésére, vagy arra, hogy pozitívabban tekintsenek rá.
- A kulcsszó a dedukció.
Kicsit távolról kezdte a magyarázatot ugyan, de így sem kell nagyon félni attól, hogy bő lére eresztené. Viszont értékeli, hogy Karolina ilyen nyíltan és őszintén rákérdezett (és hogy egyáltalán rákérdezett), szóval nem áll szándékában elhajtani.
- A deduktív levezetésben az általánosból következtetünk az egyedire. Ami több alkalommal előfordul, abból rálátást kapunk az egyedi esetre. Mivel a nagyapám és a nagybátyám metamorfmágusok és gyilkosok voltak, ez alapján a levezetés alapján, én is metamorfmágus vagyok és...
Szabad kezével tesz egy mozdulatot, amivel gyakorlatilag kipótolja azt a hiányzó szót. Higgadt simulékonysággal adja elő mindezt, pedig véleménye szerint ebben az esetben ennél ostobább konklúzióra jutni sem lehetne. Mivel a sajtó úgy is ezerszer lerágta már ezt a csontot annak idején, nincs olyan, amit titokként kéne kezelnie ezzel kapcsolatban. Egy időben még az ostoba szennylapok újságírónak nevezett firkászai még olyan képtelenül ügyefogyott cikkeket is lehoztak, miszerint ha a tizenegy éves Krisztián szereti a meggyes fagylaltot, aminek ugye feltűnő vörös színe van, ez jel arra, hogy vonzódik a vér színéhez ésatöbbi ésatöbbi. Képtelenségek, nevetséges teóriák és találgatások egy gyerek kárára. Azért jó, hogy azoknak az időknek már vége van, minden téma elévül előbb-utóbb, ez is már csak egy kellemetlen, de kevésbé élénken lüktető fekély a köztudat hátán, ami csak akkor fáj, amikor éppen eszükbe jut.
- Nos, te mit gondolsz?
Nem valószínű, hogy tényleg érdekelné, Karolina milyen következtetésre jut ezzel kapcsolatban, alapvetően feltételezi, hogy ugyanarra, amire mindenki más is, elvégre a korábbi viselkedésével már bizonyította ezt. Vagy csupán egyszerűen azt, hogy könnyebb a szülők sugalmazására hallgatni, mint saját véleményt formálni, s talán épp ez az utóbbi sejtelem sarkallja arra, hogy csak úgy, laza félszegséggel odaszúrja Karolinának az utolsó mondatot.