Zója

Mostanság nem töltöttem túl sok időt a faluban, azt hiszem, hogy érthető okokból. Valahogy nem akartam túl sokat látni sem őt, sem a drágalátos testvérét. Szóval ha le is jöttem, az már szürkület után volt, akkor is többnyire csak a kutyával játszottam, vagy Arwent abajgattam. Mert hát ugye megint egyedül voltam a házban, ezúttal bizonytalan időre szólt a dolog. Szóval kellett valami, ami lefoglal, ez pedig az íjászat volt. Ezen kívül csak a suli és a kviddics volt, amibe az energiáimat beleöltem és egy idő után úgy éreztem, ki fogok merülni idegileg. Szóval ma este korábban mentem le, hogy kicsit bóklásszak és bemenjek a könyvesboltba, azzal a célzattal, hogy szerezzek egy útikönyvet.
Mert hogy el akartam menni. Lehetőleg messzire, kicsit felfedezni magamat újra, rendbe tenni a kavargó dolgokat, egyenesbe jönni. Megtenni azt, ami itt nem ment.
Szóval kis biccentéssel léptem be a boltba, ahol aztán egyből be is szippantott magába a hangulat, annyira, hogy alig figyeltem a lábam elé. Mindig ez volt, amikor kerestem valamit, vagy könyvek között voltam. Szóval elsőre fel sem tűnt az ismerős hölgy, csak baktattam tovább, kezemben egy Németország útikönyvvel. Na várjunk...
Hátramenetbe kapcsolva ügettem vissza, hogy aztán elmosolyodjak halványan.
- Hát ön mit keres itt, Ms Mácsai? - érdeklődtem felvont szemöldökkel, közelebb sétálva hozzá.

Zója, te drága

Nos, szinte szégyenteljes, hogy az egyetlen valamire való embert a közvetlen környezetemben elsőre nem ismerem meg. El kéne szégyelljem magamat, de újabban valamiért nem megy, a lelkiismeretem benyújtotta a felmondását és azóta köszöni szépen nem reagál a leveleimre, az idő előtti szerződésbontás miatt. Szóval csak szemügyre vettem a Zója kezében tartott könyvet és egyből kicsit felvontam a szemöldökömet. Hogy ő miket össze nem nézeget.
- Na, ugye! Néha látni engem a házon és a kviddicspályán kívül is. Remélem az emlékezetébe vési majd jól ezt a találkát. - nevettem fel halkan, mert hát újabban tényleg nem igen mentem közösségbe, ez egy olyan kivételes megjelenés volt most. Eközben Zója visszarakta a könyvet a polcra, én meg felvont szemöldökkel néztem sokatmondóan a polcra.
- Oh, hát nem csodálom... elég érdekes volt már a borítója is, szerintem jobb lesz, ha ott marad, ahol eddig büntiben volt.  - jegyeztem meg fintorogva, majd elgondolkozva haraptam az ajkamba. Nem tudtam, milyen jellegű könyvet keres, így elsőre nem is igen tudtam mit javasolni, pedig volt egy pár a tarsolyomban.
- Milyen... stílusra gondoltál? Valami regényt akartál Minának vagy inkább kevésbé komolyat? - kérdeztem a gondolataimba merülve - na nem szó szerint, nem szoktam merengővel a kezemben szaladgálni -, majd felpillantottam rá szórakozott mosollyal. Így hirtelen magam sem tudtam volna megmondani konkrétan, hogy miért is jöttem ide.  Vagyis de, csak nem voltam benne biztos, hogy ezt egyből szét kéne kürtöljem, mikor még annyira bizonytalan minden...
- Igazából, azt hiszem, hogy útikönyvet nézni, leginkább. Mint a mellékelt ábra is mutatja - azzal kicsit magasabbra emeltem a Németország feliratú könyvecskét, aminek az elején egy kastély volt, ami körül egy hippogriff repkedett.

Zója

Egyet kellett értenem vele, tényleg egy kicsit jó volt végre kimozdulni a megszokott rutinból. Mármint azon kívül, hogy a házam egy roncshalmaz, ami kívülről csak annyiban látszik, hogy három ablakot is bedeszkáztam. Egyszerűbb lett volna megoldani valami függönnyel, vagy bűbájjal, de legalább addig is feszültség-levezettem, ameddig a szögeket a falba vertem. Mostanság, ha másban nem is, az ütlegelésben igen profi voltam.
- Amúgy mit vétett? Mármint a kis szutyok - böktem a gyerekkönyv felé bizonytalankodó fejjel. Nem vitatkozom a pszichomókussal, ha szerinte az a könyv nem tett jót a világnak, akkor abban bizonyára igaza van. De azért egy egyszerű kérdést még feltehetek. A kíváncsiságom, ha más nem is, az teljes egészében a régi maradt, szerettem minél több infót a magaménak tudni.
Persze elgondolkoztató volt a kis leírás a könyveket illetően, én pedig az ajkamba harapva futtattam végig az ujjaimat pár könyv gerincén, mintha attól hirtelen kigyulladna a villanykörte a fejem felett. Valójában így is történt, mert hát, alapvetően nem voltam én hülye lány, csak kicsit elszállt az agyam.
- Nem tudom, próbálkoztál már mugli klasszikusokkal? Esetleg verseskötetekkel? Nekem van otthon egy csomó, és azt hiszem, hogy a nagy részüket még le sem amortizáltam. Szeretek olvasni - jegyeztem meg kissé elmélázott, de amúgy teljesen nyugodt hangon és a könyvcímeket böngésztem. Lehet, hogy a kelleténél kicsit jobban rá is hangolódtam, mert mikor pár pillanattal később csukódott a bejárati ajtó, szinte riadtan kaptam fel a fejem. Mély levegőt vettem, majd rosszallóan megráztam a fejemet.
- Ne haragudj, újabban kicsit ború van - integettem az arcom előtt szórakozott mosollyal, aztán ismét Zójára pillantottam. A kérdését illetően még magam is bizonytalan voltam.
- Azt hiszem... még meglátom, de egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy jót tenne egy kis levegőváltozás. Szóval bizonytalan vagyok. De majd úgyis eldől a dolog. Te hogy vagy? - kérdeztem felvont szemöldökkel, szelíd mosollyal. Ez utóbbi az én arcomon nem mindig szokott bizalomgerjesztő lenni, de most igyekeztem nem elcreepysedni. Meg ugye valahogy el kellett terelnem magamról a beszélgetést, nem akartam nyilvánosan kivesézni a magánéletem. Hipp-hopp és az egész falu tudja. Kárörvendő népség.