37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza
Őszike néni könyvesboltja - Haru Smith hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 16. 18:58 | Link

Nicol

Habár már pár hónapja itt élek Bogolyfalván, eddig csak a kirakatban gyönyörködhettem kintről. Na nem mintha nem lett volna néha időm rá, de akkor meg lusta érzések uralkodtak el rajtam. Habár mondhatni, talán mindenkinél így van, hogy ha új helyre költözik akkor az első hónapokban el kell intéznie mindent ami  az "új" életéhez igenis szükséges. Ezek után persze nem az volt az első dolgom, hogy a gyűjteménybe egy újabb darabokat szerezzek, vagy csak ellátogassak és eltöltsek pár relaxáló órát itt egy könyv társaságában.
Most mégis, ahogyan eljött a tavasz, én is úgy véltem az egyik szabadnapomon betérek, végre körbepillantok.
A polcnál állva érintettem meg a sok színes kötésű könyvek közül a szerencsés kiválasztott gerincét. Varázslatos receptek. Tökéletes, egy kicsit amúgy is szeretnék kitörni a mugli ételek fogságából. Na mintha nem lenne elégé finom a legtöbb,  csak most szeretnék valami olyat kipróbálni ami az otthoni fogásokra emlékeztetnek. Anya nagyon finoman főzött mindig is, leginkább azt hiányoltam amikor kint voltam. A svédeknél a konyha egészen más. Gondolataimban máris elképzeltem a legújabb ínycsiklandó finomságokat.... na nem mintha túlontúl válogatós lennék. Elég sokáig képes vagyok ugyan azt enni. Ezt akkor is bizonyítottam amikor a sajtostésztákat ettem nap, mint nap. Persze.... nagyon finom volt, az tény. Erre a gondolatra hirtelen csak azt vettem észre magamon, hogy elmosolyodtam. Valahogyan az étellel együtt egyfajta nosztalgia lett úrrá rajtam, így egy kis sóhajjal toltam vissza a már előzőleg kiválasztott gyűjteményi darabot s álltam tovább. Csak pár lépést tettem meg a következő polcig ahol ismételten tovább nézelődtem, ám ezzel ez az érzés nem múlt el. Nem úgy, mintha csak úgy egyszerűen ki lehetne törölni. Vagy ki akarnám. Bármennyire fájdalmas a vége, éppolyan boldog az eleje és a közepe. Felesleges lenne ezt az egészet úgy beállítanom, mintha meg sem történt volna. Viszont az igaz, hogy ahogyan az idő telik, úgy legalább minden más is kicsit gyengébb lesz. Már nem fáj annyira a szívem mintha kiszakították volna, már nincs meg az a pillanat, mintha levegő nélkül kellene élnem tovább, sőt ....
Utoljára módosította:Haru Smith, 2014. március 17. 21:16 Szál megtekintése

Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 17. 21:49 | Link

Nicol

Nem számítottam arra, hogy nekem jönnek, sem ennek következményére, amint a könyv a földön landol egy morajosabb koppanással. Abban a pillanatban nem is magam miatt aggódtam, lendületesen hajoltam le, hogy felvegyem, majd leporoljam, s meggyőződjek abban, hogy semmi baja nem lett. Éppen csak a kezembe akadt a baleset előtt. Nem akartam semmi rosszat. Ezeknek a könyveknek nagy része elég idős... szinte már kincsnek számít. Hiszen ki tudja, hány generáción ment át, míg ide nem került? Az egészbe belegondolni olyan, mintha egy idő után valami örvény szippantana magába. Főleg ha ezt nem egy könyvvel, hanem minddel próbálnád végig vezetni.
Mikor már a kezemben fogtam, hallottam meg a gázolóm hangját. Eddig észre sem vettem, persze tudtam, hogy az egész véletlen volt, elvégre nem hiszem, hogy bárki direkt csinálna ilyet. Sokan nem ismernek itt, régebben pedig nem voltam olyan feltűnő - talán a répa színű hajamon kívül - amit megjegyezhettek volna. Csendes Navinés. Legfőképpen.
A hang gazdája, egy nagyon szép, szőke hajú nő volt, egészen egyedi szemekkel. Ahhoz meg egy még érdekesebb pillantás tartozott. Legalábbis ez volt, amit először észrevettem rajta. A mosoly, vagy legalábbis annak induló szösszenet viszont elérte nálam, hogy én is valami hasonlót engedjek meg magamnak. Habár egy szó hirtelen futott át az elmémben a nővel kapcsolatban, mégsem tudtam pontosan kifejezni... mintha a nyelvem hegyén lenne, ám végül képtelen vagyok rendesen szavakba önteni. Nem úgy, mint ezekben a könyvekben! A szókincs, a terjedelmes, mégis nagyrészt gyönyörű, esetlegesen drámai, csavaros fogalmazások csak megbabonázhatják az olvasót. - Kivétel ha egy enyhén sötétebb tónust választunk- Bár az jelenleg nem került elő nálam ezzel kapcsolatban.
- Nincs semmi baj. Véletlen volt.
Azzal jelzésszerűen leporoltam magam két vonással, mialatt a polc felé fordulva vissza illesztettem a helyére a művelődés eme tárgyát. Most sokkal biztonságosabb az neki.
Csak ezután emeltem vissza rá világos kék szemeim. Nyugodt voltam, habár sejtettem, hogy ugyan az mehet át végig a gondolatain a nőnek, mint sokaknak. Ez persze természetes....
Egy ekkora faluban lényegében mindenki ismer mindenkit. Én elégé kitűnők, mint idegen. Amint felhúzta az orrát, megkönnyítettem a dolgát s rábólintottam a szavaira. Valóban.
- Még a télen költöztem le, itt vállaltam munkát. Haru vagyok, örülök a találkozásnak.
Nyújtottam felé a kezemet, egy kis kedvességgel a mosolyért. Mégse legyek undok vagy bunkó... hiszen ha itt élek ezentúl, akkor legalább egy kicsit legyek meg a szomszédokkal is. Még ha időnként nehezebb nyíltnak lenni. Mondjuk, talán ebben most segített ez a kis incidens is. Megtört egy kis falat. Ha ez nem történt volna, lehetséges, hogy elmegyünk egymás mellett.
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2014. március 29. 01:46 Szál megtekintése

Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 21. 13:58 | Link

(Bocsánat a késésért)
Nicol

A kérdésnél egy kis mosolyt engedtem meg. Nem kellet gondolkodnom a válaszon, hiszen lényegében most nem találta el egyet sem a pontok közül.
- Egyik sem. Csupán nem ez volt az amit kerestem. De ha félteném is, az nem miattad van. Sokkal inkább nem szeretném útban hagyni, ha már így alakult.
Babonás.... nem, nem vagyok babonás. Vagy csak nem tudok róla. Nem is igazán figyeltem eddig ezekre, így ezen sem volt még okom elgondolkodni. Szerencsésnek, sőt balszerencsésnek is mondhattam magam bizonyos esetekben. Első igaz volt a "túlélésre", hiszen voltak már olyan helyzetek, hogy történhettek volna velem balesetek, és éppen annyira voltam balszerencsés a szerelmi ügyekben, mint amennyire mázlista a másikban. Ezt viszont nem babonának vettem fel. Se nem átoknak! Még az kellene....
Látom, hogy ő is elgondolkodott. Már mint. Talán nem is a válaszomon, hanem a saját kérdésén, ami után ismételten egy mosolyt kapok. Ekkor, abban a szent minutumban képet, formát ölt az amit eddig nem tudtam szóba önteni. Az első szavam bizony az lett volna rá, hogy a megjelenése arisztokratikus, de amint hátradobta a haját egy sejtelem vette át ennek a szónak a helyét. "Véla". Különlegesek a maguk nemében. Találkoztam már egyel-egyel Svédországban míg kint éltem. Habár a találkozások nagyja megmaradt tényleg csak annak. Összefutottunk időnként a boltban, vagy az irodában. Esetleg az iskolában. Igen.. bizonyosan az. De persze...ne ítéljünk külsőről.
Kicsit megdöntöttem a fejem. Ha ez igaz is, mit sem változtat. Marad magyarázatnak arra, ahogyan kinéz. Az embert amúgy sem a külseje oka folytán hanem cselekedetei után ítélik meg. Legalábbis számomra így lenne ésszerű. Persze ebben a világban ez sokszor nem úgy működik.
- Régebben ide jártam az iskolába, és úgy véltem a nagyváros után jobb lenne most egy kis csendes zúg.
Mellesleg falun nőttem fel, kellemes emlékeim vannak erről a helyről és reményeim szerint csak itt nem találkoztam volna valakivel. Utóbbiról azonban azóta kiderült, hogy hibásnak vélt gondolat volt.
Kérdései alapján csak néztem, majd megdöntöttem kicsit a fejem. Átmenetileg lemondtam arról, hogy tovább kutassak a könyvek kincsei között. Inkább átadom magam ennek a beszélgetésnek. Lényegében, igyekeznem kell egy kicsit változni, és valamivel újra olyan lenni, mint régen. Ha más nem akkor az emberi kapcsolatokkal szemben.
- Úgy kérdezted ezt Nicol, mintha nem szeretnél itt lakni.
Engedtem meg most én is egy mosolyt.
Szál megtekintése

Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. április 13. 20:38 | Link

Nicol

Felvontam kicsit a szemöldököm a hanghordozásán, s az ahhoz járó pillantáson, amivel nézett. Nem kellet hozzá sok ész, hogy levegyem azt, miként sorolt éppen be, de igyekeztem nem túlságosan felvenni, hiszen lehetséges, hogy a gőg e kis részlege csupán megszokásból maradt vele az idegenekkel szemben. Azért nem hibáztathattam, hogy nem emlékezett rám. Lényegében én sem emlékszem ő rá, pedig valószínűleg jóval szembetűnőbb lehetett már akkor is.
- Kellene, de nem lenne meglepő, ha nem lennék. Azt hiszem, más körökben mozogtunk.
Igen, ez valószínűleg így volt. Nekem legalábbis nem volt konkrét köröm. Voltak barátaim, ismerőseim itt is, ott is, éppen emiatt érdekes emlékeim is. Művész sráctól kezdve a Cupido által okozott dobosig....vagy a Rellonos miatt, aki habár lényegében mindig kihozott a sodromból, mégis, ha véletlenül is, de megmentett a lovagpáncélok maratonja elől. Ott volt Viko, az eperlány, ott volt Edward...
Arcomon átvonulhatott egy enyhe letargia, düh, de elég hamar tovább engedtem. Mindez nagyon régen volt, nyomokat hagyott, még a mai napig is, de most nem volt jelentősége. Ezeknek mind nem volt.
- Stockholmban, egy jó pár évig. De Budapesten is szállingóztam amíg ide nem kerültem.
Egyik nagyvárosból a másikba. A szülőfalumba nem akartam visszamenni... Így jöttem ide, amint megláttam a meghirdetett állás lehetőséget.
Észrevettem rajta, hogy valami aggasztja, de nem igazán véltem helyesnek, ha rákérdezek. Lényegében, még mindig idegen vagyok. De igen, azt hiszem, a hellyel kapcsolatos az egész.
- Régóta élsz itt?
Próbáltam egy kicsit enyhíteni ezt az érzést, ami a levegőben volt, s akkor beütött a dolog. A polgármester felesége? Jól van, Haru... A legjobb ember talált meg elsőnek.... Így kell elkezdeni a szocializálódást...
Így már valamivel érthetőbb az, ami benne volt Nicolban... És igen, ahogyan most felszegte a fejét, s ahogyan pillantott, ismételten érvénybe lépett az első gondolatom. Halk sóhajjal emeltem világos szemeimet rá.
- Ezt elhiszem. Sokkal több dolog nyomja a vállad, mint általában.
Azzal egy hirtelen ötlettől vezérelve oldalra pillantottam. A helyiségben a közelünkben most senki nem volt, ahhoz képest, hogy amikor bejöttem tele volt, ez kissé meglepett, de most csak nyugodt helyzetet adott a folytatáshoz. Talán nem kell arra figyelnie minden pillanatban, mit mondhat, mikor és hol...
- És, mivel pihen vagy szórakozik egy magas rangú feleség? Mert azt mindenkinek kell.
Azzal halvány mosoly kúszott az arcomra.
Utoljára módosította:Szabó-Kelemen Zsombor, 2014. április 14. 11:44 Szál megtekintése

Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. április 21. 23:40 | Link

Nicol

- Azt hiszem, mindenkinek vannak hasonlóan kellemes emlékei.
Fűzőm hozzá a kérdéshez az egyszerű választ. Nem mintha sokat szeretettem volna beszélni róluk, főleg nem egy, azért még idegen előtt. Meg hát, azt sem hiszem, hogy a nőt valóban jobban érdekelné. Így nem is volt szükség arra, hogy elhúzzam…vagy számára üres fecsegéssel traktáljam. Ettől függetlenül észrevettem, hogy az irónia mennyire megjelenik azon a finom vonású arcon. Érthető, az iskolai emlékek már csak ilyenek. Egy kisebb darab az életből. Ha lehet így fogalmazni.
- Nem olyan meglepő. Sokaknak túl nagy a nyüzsgés, egyes részeken pedig még elviselhetetlenebb. De vannak olyan részei is amiket nagyon is lehet szeretni. Nem mondom, hogy nem örülök annak, hogy most itt vagyok, de azért szerettem ott is élni. Persze, ez mind ízlés és megszokás kérdése.
Tovább vittem a történetet. Ha nem Budapest akkor más.. Talán egy másik nagyobb város hazánkban. Debrecen? Székesfehérvár? Győr? Melyik lehet elég jó?
- Megkérdezhetem, hogy honnan jöttél? Mert, ha Budapestet nem szereted, akkor bizonyosan más lehet az a hely.
Talán én hoztam fel olyan témát, amit nem kellet volna, mert Nicol válaszai, vagy kisebb megjegyzései, mindig változatosak, ugyan akkor elégé egy érzelemből jönnek.. Vagy csak én érzem így. Ugyan akkor, igyekszem nem túlságosan magaménak tudni ezeket, ha így is vannak, hiszen, ha valóban teljesen így gondolná, akkor most nem beszélne velem. Nagyon könnyen, gyorsan le lehetne zárni ezt a beszélgetést. De mindketten próbálkozunk, úgy hiszem…. Nekem mindenképpen jót tesz.. Valamilyen úton-módon.
Cipők.. ruhák…. Hallottam már olyanokról akiknek valóban ezek adják a legfontosabb nyugalmat…. Megérthetném.... Habár mindig is más típus voltam. Egy kis zavart vigyor féleséget engedek meg a másik felé, hiszen ő a legkomolyabb tekintetével néz felém. Nem akarom neki tenni a szépet, nem akarok olyat mondani, vagy tenni ami nem lenne igaz, csak, hogy elnyerjek valamit vele szemben. Nem ilyen vagyok, messze álljon ez tőlem. Ugyan akkor igazából megbántani sem szeretném, éppen ezért próbálok minden egyes mondatott annyira ízlelgetni, hogy a megfelelő keretek között tudjak rá válaszolni a saját mércém szerint. Amint elneveti magát, egy kis terhet vesz le a vállamról. Ohh csak viccelt! Remek…sokkal jobb fordulat! Maga  téma pedig…tökéletes.
A mosolyom őszintébbé válik, a lurkó említésnél pedig azzal együtt szélesebbé is.
- Valóban? Gratulálok! Bizonyosan nagyon szép, és jó gyermek. Eleven gyermek? Vagy inkább a nyugodt típus? Értem, akkor valóban le tudod kötni magad. Ez kellemes, maga a régiség bolt is itt van a faluban, igaz? Azt hiszem még nem jutottam el odáig.
Érdeklődőm, nyugodtan továbbra is. Maga a téma sokkal jobb irányba halad, mint remélhettem volna. Éppen ezért nekem sem kell túlságosan megfontolnom mit, hogyan mondok, nehogy megsértsem vele a másikat. A kérdéseinél kicsit feljebb vonom a vállaimat, amiket nem sokkal később le is engedek.
- Igen, most úgy tűnik egy jó ideig itt fogok élni. Az óvodában kezdtem dolgozni, szeretném újra építeni itt az életem, a gyerekekkel pedig ez nagyon is jó. Teljesen elfoglalnak… hát azt nem tudom, hogy végleges e… ez sok mindentől függ. Jelenleg, szingliként talán azt mondhatnám igen, de sosem lehet tudni.
Szál megtekintése

Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. április 29. 11:47 | Link

Nicol

Oxford... bár arra fele sosem jártam, így teljesen érthetővé válik számomra, hogy miért furcsállja ezeket. Ahogyan a tíz évet említi, elgondolkodom egy pillanatra. Hiába az a sok év... Én is töltöttem kint Stockholmban hosszú időket, éveket, mégis valami haza húzott. Éppen ezért az idő nem olyan számottevő. Bizonyára megszoktatja az emberrel, hogy éppen hol van, mit tehet, mégsem feledteti el vele a többi dolgot. Igen... talán én is ezért jöttem haza. Megfordul a fejemben, hogy gondolataimat megosszam e, ezzel kapcsolatban, de végül mégsem terhelem le ezzel beszélgető partneremet. Így az egészet leredukálom, csupán egy bólintással s egy apró mondattal.
- Az otthon nem csak ott van, ahol éppen élünk.
Figyelmemet most az köti le, ahogyan látom Nicol is egyre jobban megnyílik a közös témától, attól a szeretettől amely mélyen benne van a fia iránt. A csodálat, rajongás amit szinte le tudok olvasni a mozdulataiból, reakcióiból. Ez természetes anyai megnyilvánulás, ami azt hiszen ösztönös a legtöbbeknél.
- Akkor lehet egyszer megkeresem...- Azzal felkaptama  fejem. Tényleg? Mennyi is lehet pontosan az idő? - Érthető.... időnként észre sem venni, milyen gyorsan múlnak el a percek.
Pillantok szét, hátha találok valamerre egy órát, ám az csak elkerüli a figyelmemet.
- Sokan ezt gondolják, de azért más amikor velük vagy. - Kivétel amikor éppen kaja csatát hirdetnek és neked kell ezt megfékezned. Már magára a gondolatra is elmosolyodtam... Habár vissza gondolva, sokkal viccesebb, a múltkor nem örültem ennek annyira.
- Nem vagyok semmi jó elrontója, de nem keresem még. Nem ez volt az első pont, amit szeretnék elérni azzal, hogy vissza jöttem ide.
Vontam meg a vállam, s ez igaz is. Nem emiatt jöttem vissza, de ha megjelenne, és el tudná érni, hogy bízzak benne, aminél öszintén bevallom, hogy egy ideje nem vagyok egy könnyű eset. Akkor beadnám a derekam, de az sem könnyíti meg a helyzetett, hogy a múltam egy jelentős személye a szomszédomban lakik.
Eszembe jut, mélázásomból amit Nicol mondott előzőleg. Kedves mosollyal nyújtok felé kezet.
- Örülök, hogy megismertelek Nicol. Ha menned kell, természetesen nem tartalak fel, ugyan akkor remélem még találkozunk.
Utoljára módosította:Haru Smith, 2014. április 29. 11:51 Szál megtekintése

Őszike néni könyvesboltja - Haru Smith hozzászólásai (6 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza