Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=213143#post213143][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2013.12.12. 17:13[/b][/url]

Állia

Kezdődik. Amikor beléptem az ajtón, már akkor tudtam, hogy nekem ez a hely nagyon fog tetszeni. Olyan, mint egy nagy labirintus könyvekkel tele polcokból építve. Igazából ma arra kellene használnom az időt, amit kint tölthetek a faluban, hogy keresek valami ajándékot anyunak, de sokkal jobb ötleteim támadnak hirtelen. Nincs itt Misi, hogy megpróbáljon meggyőzni arról, hogy ez talán mégsem annyira szórakoztató, mint gondolom. Olyan csendben csukom be magam mögött az ajtót, amennyire csak tudom. Szerencsére nem nyikorog, pedig amilyen öregnek tűnik, már attól féltem, hogy itt lebukom. Szétnézek, majd lábujjhegyen osonva kezdek araszolni egyik polctól a másikig. Pont olyan, mint valami titkos ügynökös film, bár itt nem lesz olyan lézersugaras akadály. Vagy lehet? Áh, könyvesboltban nem hiszem, hogy lenne. Tárolhatnak itt valami ritkaságot? Egész vicces lenne, ha én most átmászkálnék itt mindenféle akadályokon, aztán ellopnám a nagy kincset. Mint Eugén az Aranyhajban a koronát az őr mellől. Fülig szalad a szám, ahogy felidéződik előttem az egész jelenet, amint Flynn Rider egy kötélen himbálózva ráköszön a katonára, majd eltűnik a koronával. Nem unatkoznék úgy én sem. A tanulás olyan kimerítő, és unalmas dolog tud lenni, ahogy az is, hogy mindig jónak kell lenni. Szerintem a rossz is lehet jó, csak erre mindig az a válasz, hogy ez lehetetlen, hiába magyarázom, hogy de én szeretem, és akkor jó. Fuh, eddig nem botlottam bele senkibe sem, egész jó vagyok. Még egyszer alaposan körülnézek, nincs-e itt mégis valaki, akit nem vettem észre, aztán megszabadulok a kabátomtól, és nekilátok a munkának. A legközelebbi polcról leveszek egy adag könyvet, majd lerakom a földre, pontosan oda, ahol a két polc egymással szemben véget ér és gyakorlatilag egy kisebb keresztútba fut bele az út közöttük. Igen, bizony zsákutcát akarok építeni, rakosgatva egymásra a vastagabb könyveket, amiket találok, mintha téglák lennének. Már jó tíz centis a falam, amikor mintha lépteket hallanék. A polchoz lapulva araszolok odébb a kabátomat sem felejtve el, egészen a másik sorig, mintha nem is jártam volna ott, ahol a falat építeni kezdtem az imént. Még egy könyvet is leveszek a polcról, kinyitom, mintha érdekelne, aztán a következő pillanatban leülök a földre, hátamat a polcnak vetve, és el is felejtem, minek kezdtem neki az imént. Valaki áteshet a könyveket, ha nem néz a lába elé, de engem most sokkal jobban érdekel ez a könyv. Mozgóképek vannak benne, amik még szürkében is gyönyörűnek tűnnek. Megpróbálom elképzelni a színeiket... és uuuh, ebben csobog a patak, meg hallom a szelet is, és susognak fák levelei. Vajon Misinek is tetszene?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=214034#post214034][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2013.12.13. 23:30[/b][/url]

Állia

Ez a könyvesbolt mintha egy teljesen más világ lenne, mint az, ami az ajtón kívül rekedt. Igazából más is, mert egy nagy-nagy könyvgalaxis, ahol a végtelenül sok könyv közül időnként egy-egy még el is tűnik, aztán pedig megjelennek mások; meg olyan, mint egy csodaország, amelynek minden zugában rejlik valami különleges. Az az első gondolatom, amint beteszem a lábam, hogy itt ma szórakozom egy kicsit. Anyu mindig azt mondogatja nekem, hogy csak olyat csináljak, amitől másnak nem lesz rossz, de szerintem ettől aztán senkinek sem lesz az. Csak átrendezem kicsit a terepet, alkotva egy-két zsákutcát. Neki is látok lelkesen az első fal felépítésének, és mivel alapos munkát akarok végezni és olyan akadályt építeni a két polc közé, ami valamivel tartósabb, mintha csak egymás mellé állítanék egy két magasabb, de könnyen felboruló könyvtornyot, igazán lassan haladok. Közben még arra is figyelnem kell, hogy azért rajta se kapjanak, mert nem akarom büntetésben végezni véletlenül sem csak azért, mert valaki nem érti, milyen szórakoztató is ez. Iglut is lehetne építeni könyvekből és elbújni benne, na meg a múltkor otthon láttam a tévében karácsonyfát belőle. Nem értem, mitől kolesz-változat, egyáltalán mi is az pontosan, de olyan jól nézett ki, lehet, hogy majd idén kikönyörgöm anyunál, hogy olyat csináljunk, csereklyét nem fog hullatni legalább. Közben már legalább tíz centi megvan a nagy könyvfalból, ha nem több, amikor mintha lépéseket hallanék, így átmenekülök gyorsan a másik sorba, mintha semmi közöm nem lenne a túloldalon kialakult furcsaságokhoz és kinyitok egy könyvet is. Talán vissza is mennék, ha nem lenne annyira érdekes az a kötet, amibe belebotlottam. Elmélyülten lapozgatom, amikor valaki köszön. Vajon ez nekem szólt? Elég közel hangzott el, válasz meg nincs rá. A képet bámulva magam előtt fülelek, majd felnézek végre és magamra mutatok, kérdőn emelve meg a szemöldököm. Ez gyakorlatilag annyit jelent a jelbeszédben, hogy én, nagy kérdőjellel ugye a végén, de most esik csak le, hogy hát én hallottam a hangot, akkor meg miért is próbálok itt jelekkel kommunikálni?
- Öh... bocs. Szia. Nem látok mást errefelé, szóval kezdem elhinni, hogy nekem köszöntél. - következtetek, olyan okos képet igyekezve vágni mindehhez, mintha legalábbis Sherlock lennék és most oldottam volna meg egy gyilkossági ügyet. Becsukom a könyvet és feltápászkodom, és hónom alá szorítva a könyvet leporolom először is a nadrágom.
- Zsombi vagyok. Na és mi jót találtál? Melyik részen is vagyunk? Andersen... Bogár Bárd... Grimm... mesekönyvek. Nem is figyeltem arra, hogy ilyen szépen sorba vannak téve. Te szereted a meséket? - kérdezem, közben meg éppen végighúzom az ujjam az egyik Grimm-köteten. Nagyon szeretem azt a könyvet, annyi érdekes mese van benne. A kiadás is szépnek tűnik, réginek, de most nem veszek magamnak ajándékot, nem azért jöttem, meg aztán egyszer már megvan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=219003#post219003][b]Gyarmathi Zsombor Xavér - 2013.12.25. 17:43[/b][/url]

Merő véletlenből olyan könyvre bukkanok rá, aminek köszönhetően elfelejtem, minek is kezdtem neki az előbb, közben meg el is pakolja valaki a tervezett fal kezdeményeit, de ez már nem különösebben érdekel. Sokkal jobban foglalkoztat ez a könyv, és az a gondolat, hogy azt hiszem, megtaláltam a tökéletes ajándékot a bátyámnak, azaz inkább a másik részét, mert az édességet már beszereztem és igyekszem tartani magam ahhoz, hogy nem is dézsmálom meg. Szinte megbabonáz ez a könyv, pontosabban a képei a bűnösek azt illetően, hogy itt ülök a földön, elfeledkezve az egész világról, mert annyira elképesztően valósághűek és én még csak nem is látom a színeket. Azt az egyet sajnálom, hogy Misi meg a háttérzajokat nem fogja hallani, de azt hiszem, majd megoldjuk valahogy. Mesélek neki róluk, és ő cserébe mesélhet nekem a színekről. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki, de még mielőtt megvenném, csak átlapoznám egyszer. Nem szeretném, ha véletlenül is lenne benne hiányzó vagy megrongált lap, fölösleges firkálmány, még ha ez egy könyvesbolt is, ahol az ilyesmi nem igazán valószínű. Csak akkor hagyom abba az alapos nézelődést, amikor rám köszön valaki, és hirtelenjében nem megszólalok, hanem jelelni kezdek rutinból, amíg le nem esik, hogy beszéltek hozzám. Nem figyeltem, ki jár erre, ki nem, csak most tűnik fel, hogy egyedül én vagyok itt, akinek köszönhetett, hát visszaköszönök, be is mutatkozom, majd hamarosan rábólogatok a meglátására, miután felmérem a polcok tartalmát. Bizony, ez a meserészleg. A miértre csak a vállamat tudom megvonogatni. Fogalmam sincs hirtelen, miért kérdeztem, azt hiszem, ez is csak amolyan társalgásfenntartónak szánt kérdés akart lenni.
- Csak úgy kérdeztem, bár ha nem csak erre tévedtél, akkor meg végül is egyértelmű. Na és van kedvenced is? - próbálok érdeklődni tovább. A kérdésre először nagyot nézek, majd miután lehajol egy kötetért és felveszi, megkönnyebbülten fújom ki az imént vett levegőt és elmosolyodom.
- Azt persze, mármint viheted nyugodtan, sőt az összes többit is, én csak ezt az egyet fogom elvinni. - jelentem ki, majd hirtelen mégis gondolok egyet. Vajon a színek tényleg olyan szépek, mint ahogy azt elképzeltem? Remélem, hogy igen, de ha már itt van, miért ne kérdezhetném meg. Nagyobb az esélye annak, hogy látja őket, mint annak, hogy nem.
- Figyelj csak... ezt a könyvet ajándékba szánom a bátyámnak. Szerinted is szépek benne a képek? - kérdezem végül, mert azért nem feltétlen akarom azt is közölni, hogy úgy egyébként fogalmam sincs, mi milyen színű, nem kell ám azt mindenkinek tudni.