Ruha

Jó hosszú idő után kénytelen volt visszatérni Bogolyfalvára. Amíg nem volt itt, építgette a japán kapcsolatait, az üzletét Budanekeresden és odaát is, ráadásul egy német vállalkozó is szemet vetett a seprűire, így európában máshol is lehetne egy csak Hullócsillag néven futó márkabolt. Mindjárt itt az új tanév és Portnipper professzor csúnyán a körmére nézett, hogy vissza kéne jönnie a hosszú pihenéséből tanítani is, nem csak üzletasszonyosat játszani. Bizonyos okokból nem szívesen jött volna az ismerősök közé, de mivel fix szerződése van... az egyik könyvespolcról leemel egy könyvet, belelapoz, visszateszi. Nincs semmi konkrét, amit keres, nem is tudja hogy tehetné, diákkorában is messziről kerülte a könyveket. Azt tudja nagyjából mit akar, de túl gyáva megkérdezni erről bárkit is. Csak áll a gyereknevelésről szóló okosságok előtt kétségbeesetten és azon vacillál, most azonnal kirohanjon-e a boltból, minthogy beszerezzen itt valamit, ami által nem kell megint Alexát zaklatnia. Még a testvérei se tudnak a dologról, egyedül a volt rellonos iskolatársnőjének küldött füstjeles baglyokat... pedig nemsokára látszódni fog. Végigsimít a hasán, ami enyhe ívben domborodik, éppen csak annyira, hogy némi elhízásnak tűnjön. Ajkai megremegnek, de visszafogja magát, nem szabad nekiállnia bőgni egy könyvesbolt közepén, itt mindennek híre megy pillanatok alatt. Sarkon fordul és inkább a kviddicses részleghez sétál, de oda-oda sandít ahhoz a polchoz, ahol az előbb járt. Egy falubeli jön a boltba, ő pedig gyorsan lekapja az első könyvet ami a keze ügyébe akad, mintha nagy elmélyültségben tanulmányozná, majd mint aki csak most vette észre az ismerős érkezőt, mosolyogva biccent köszönésképp és "visszatemeti" magát a lapok közé. Az olvasottakra megszeppenve fordítja meg a kötetet, hogy elolvashassa a gerincen lévő címet, miszerint A pálya füvének gondozását tartja a kezében. Egy darabig még szorongatja az unalmas művet, aztán mikor a boltot elhagyja a helyi fickó, visszarakja a helyére és odaoson a gyerekekről szóló irományokhoz. Onnan emel le pelenkázásról szóló ősrégi irományt, de arca elfintorodik már a kinyitásakor is, amaz ugyanis olyan émelyítő szagokat áraszt, mintha már órák óta ki kéne cserélni pelust.

Ruha

Amíg a kviddicses könyveknél bujkált, még szép idő volt, amint viszont kinyitotta a pelenkaszagú kötetet villámlott egyet, mintha az időjárás is azt akarná sugallni, hogy nehéz időszak elé néz. Az igazat megvallva még mindig kétségek gyötrik, amiket még magának sem mer felhozni. Mindig is az örökbeadás ellen volt, ez most sem kéne, hogy másképp legyen. Ugye. Ugye...? Majd kifordul a bele a szagtól, visszafojtott lélegzettel nézegeti az ódon, mozgó grafikákat amik a helyes műveletet mutatják be a pálcával. Egy ostoba hiba miatt... egy ostoba hiba miatt... Észre sem veszi, hogy közben egy jókiállású férfi lépett be a boltba, aki a pult után olvasnivaló keresésére indult és egyenesen mellette állt meg. A gratulációra majdnem elejti a könyvet a kezéből, aztán ijedten az idegenre néz és teljesen elvörösödik az arca. Ennyire látszik? Dehát még csak a harmadik hónap! És olyan ruhát is vett fel, amitől annyira nem látszik! A bokái... a bokái meg az intim részei megdagadása... Te jó ég, egy tehén lett és lehet ettől nézik terhesnek. Mondjuk oké, az is, de mégjobban felpuffadt... Remegő ajkain még egy köszönet sem jön ki, az eddig felgyülemlett feszültség a hormonok hatására könnyekben törik belőle, a könyvet pedig pánikszerűen csapja be, nehogy attól meg elhányja magát. Szája elé emeli a kezét, becsukja szemeit, aztán rázni kezdi tenyerét, hátha ettől majd elmúlik a sírás.
- Sa... sajnálom... ne... - de értelmes mondatot nem tud összehozni, inkább szorítja kézfejét az iménti helyhez, hogy legalább ne bömböljön itt egy gyerek módjára. A gyerek szó gondolatára mégnagyobb zuhatag törik ki belőle, ő meg elfordul, bár legszívesebben kirohanna a világból szégyenében. Így reagálni egy jókívánságra is csak ő tud.

Ruha

Most biztosan egy őrült tyúknak nézi őt a férfi, vagy csak szimplán ráfogja a hormonjaira. Igen, a hormonok, azokra kell fogni. Amúgy is érzi magán, hogy sokkal érzékenyebb mostanában a kelleténél. A sírás szép lassan alább hagy, ő visszatartva a levegővételt próbálja csitítani, így már csak szipogós-könnyezős csuklásnak hathat hátulról nézve. Hátrasandít, hogy még mindig ott áll-e az idegen mögötte, aki épp akkor ugrik hátra a recepteskönyvekhez. Megtörölgeti a szemét és bátortalanul hátra fordul.
- Én... sajnálom, nem... nem akartam megijeszteni... ~Megijeszteni? Viko, nem vagy normális, nem megijesztetted, hanem automatikusan őrültnek titulált, mindjárt rádhívja a gyerekfelügyeletet. Meg se szülted, de gyorsan el is veszik tőled. ~
- Bo... bocsánat és... köszönöm. - megpróbál mosolyogni, de csak egy félszeg ív kerül ajkaira és az se sokáig, így érződik tőle, hogy nem tudja őszinte jókedvvel fogadni a jókívánságot. Mindenesetre lassacskán beszélgethetős állapotba kerül, már csak szipog és a hangja is tisztul. Visszarakja a pelenkás könyvet a helyére, aztán visszahúzza a szívéhez a kezeit és leszegett fejjel fordul meg, hogy a piciny könyvesbolt egy másik sarkába állíthassa magát, amíg az úriember el nem megy, mert akkor visszatér majd a baba-mama polchoz és most már elvisz valamit tényleg. Addig pedig leemeli a Terelők bibliája egy régebbi kiadását és úgy tesz, mintha nagyon olvasná, közben pedig a férfi felé pillantgat. Várja, mikor megy ki a boltból, addig pedig próbálja jól megfigyelni a másik vonásait és nem elkapni a tekintetét. Nem kéne vele többet összefutni, így is rossz hírét fogja kelteni.

Ruha

Lassan megérkezik az eladó a férfi rendeléseivel, Viko pedig az egyik polc mellől oda-oda les. Odakint az idő egyre cudarabbra fordul, s bár bentről nem látni, az eső szinte egyik pillanatról a másikra szakadni kezd, amit néha megzenget pár mennydörgés is. Ez hősnőnknek csak most tűnik fel, és bár esernyőfélét tud varázsolni, melegebb holmit nem hozott, így már előre látja, hogy át fog fagyni hazafelé. Addig is, míg az egyszem vevő rajta kívül a pultnál nézi át a rendelését, a fiatal nő gyorsan a helyére teszi a kezében lévő könyvet és odasettenkedik a baba-mama polchoz. Amikor venné le a következő kötetet, a férfi megadja a számla adatait, Viko pedig meghallva azt pillant a pulthoz. Shanes... a név hallatán eszébe jutnak az iskolás évei, no meg az a pár előkészítős, akivel aztán összebarátkozott később. Meg Haru, aki ott dolgozik, csak... csak most már ki tudja mióta nem látta. Ha jól tudja, haza kellett utaznia az anyjához, talán történt vele valami. Vagy csak simán távol akar lenni attól az idióta szomszédjától.
Ez a férfi is ott dolgozik? Nem ismerős neki az arca. Szórakozottságában a taláromra leemelt könyvet kinyitja, ami azon nyomban egy kiadós és kellően hangos bababüfivel borítja be  ruházata felső részét. Elképedve pillant végig magán, a lapok pedig sírásba kezdenek, úgyhogy nem elég az iménti közjáték, még csitítgathatja is le ezt a könyvet. Merthogy hiába csukja be, amaz intenzív hisztériába kezd, akárcsak egy csecsemő. Viko ijedtében vissza akarja tenni a helyére, de mivel nem múlik a sírás a polcon se, visszaveszi és idegesen ringatni kezdi, de a rázástól a kellemetlen hang elviselhetetlenebbé válik. Hol az eladóra, hol a talán még bent maradt férfia pillant, kínosan mosolyog és folytatja a sajátos altatást, mindhiába.
- Tsss, tsss, ne sírj, tss...

Ruha

Nem elég, hogy a felsője csupa babakönyvbüfi lett, még sír is itt neki ez az átkozott, ő pedig, mint igencsak gyakorlatlan legkisebb gyermek, pánikba esve rázza amazt, ringatás gyanánt, de mint hallatszik, sikertelenül. Sőt, még hangosabb és életszerűbb hisztit csapnak le a lapok... Viko szintén a sírás környékén jár, mire érkezik is a felmentő sereg, akiről már azt hitte, hogy fizetett és elment. A férfi kiveszi a kezéből a könyvet és láthatóan rutinos mozdulatokkal nyugtatja meg és hallgattatja el. A nő is hüppög párat, zsebéből egy zsebkendőt vesz elő és a benedvesedett szemei helyett a ruhájáról igyekszik vele leszedni papírmasé állagú ragacsot.
- Kö... köszönöm... - makogja halkan, pillantását elvéve a másikról. Halványan elmosolyodik és óvatosan bólint.
- Néha pedig találtam. Volt, amelyik dorombolt is. - bár annyiszor nem volt könyvekhez szerencséje, ezt a részt mindig átpasszolta a testvérének, ő inkább csak azt nyitotta ki, amit nagyon muszáj volt. Az említett példányt pedig még a macskája neveléséhez kapta. Óvatosan felnéz a férfira, aztán a kezében tartott kötetre pillant.
- Úgy látom, nem először tartja így a kezében... - mostanra már ő is megnyugszik, a ruháján is csak egy világosabb folt látszik, amit majd egy bájitallal úgy is ki tud majd takarítani, így hát bátorkodik némi beszélgetést kezdeményezni, habár úgy is tudja, hogy a férfinak mennie kéne már.