Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

Matt
 
Pár napja kezdődött az egész. Először nem igazán történt semmi különös, de aztán nem is emlékszik, hogy mi történt pontosan. Fájt, abban biztos. Rohadtul fájt, amíg valami csúnya mágiával, fogalma sincs hogyan, rákerültek a tetoválások. Tapasztalatból tudja, hogy minden tetoválás fáj, hiszen kilencet varratott már magára. Tűvel készül. Naná, hogy fáj. Csakhogy ez valami számára ismeretlen mágia eredménye az ismerős fájdalom ellenére is, már csak azért is, mert három nappal ezelőtt Liz azzal hívta fel, hogy üresek a vásznai a kiállításon. Persze, hogy üresek, ha valami módon mind a bőrén végezték. Itt mocorognak, mintha minden rendben lenne, és jó, hogy az arcát is nem fedik. Ráadásul a nyakán az a szó egészen aggasztó. Sári. Csak rá tud gondolni, és ahogy elváltak... ez valami bosszúféle lehet, de mégis miért most. A fenébe a szőkével, hogy olyan sokáig bírt várni ezzel, ha egyszer az ő keze van benne. Az írás erre enged következtetni. Felszisszen, amikor nyakán megmozdul az egyik falevél, hogy odébb sodródjon. Meg eleve a szél, ami sodorja, borzolja a kedélyét is, nem csak a bőrét, arra késztetve, hogy a libabőr apró kis hepe-hupái jelenjenek meg rajta. Kelletlenül szusszant. Ez persze még semmi. A falevél mindjárt eléri a táncosnőt, aki a mellkasán kapott helyet, és két napja duzzog, hogy nincs számára kellően sok fény, így az is meg fog mozdulni. Még kellemetlenebb lesz, mint a pici kis levél mocorgása. Jó, hát muszáj találnia valami megoldást erre. Talán nem ártana gyógyítóhoz is elmennie, de fogalma sincs egyelőre, hogy kihez is fordulhatna. A nővére, aki a családban ezt a szerepet ellátja, nem tudott semmiféle tanáccsal szolgálni. Maradnak a könyvek egyelőre, mint vészmegoldás. Még a ketyerekereskedésben is szabadnapot vett ki ezért, abban a reményben, hátha sikerül találnia valamit, ugyanis annál, hogy mocorog rajta tizenkét megbűvölt kép minden eleme és alakja, csak az kellemetlenebb, hogy némelyikük még beszél is. Tegnap rémesen rosszul érezte magát például, amikor a táncosnő kényeskedve emelte fel a hangját az egyik órán, és nem sikerült időben elnémítania, lévén, hogy a reggeli kávé után elfelejtette a nagy sietségben. A személyiségét elvenni viszont bizonyára azzal járna, hogy amint visszakerül a vászonra, már sosem lesz a régi. Szörnyű ez a helyzet. Feltűri inge ujját könyékig, így láthatóvá válik az új, színes műalkotások egy része, és elkezd keresgélni a könyvek között, hátha talál valamit, ami a tetoválásokról szól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=685758#post685758][b]Cameron Wallace - 2017.06.15. 02:04[/b][/url]

Matt
 
Pár napja kezdődött az egész. Először nem igazán történt semmi különös, de aztán nem is emlékszik, hogy mi történt pontosan. Fájt, abban biztos. Rohadtul fájt, amíg valami csúnya mágiával, fogalma sincs hogyan, rákerültek a tetoválások. Tapasztalatból tudja, hogy minden tetoválás fáj, hiszen kilencet varratott már magára. Tűvel készül. Naná, hogy fáj. Csakhogy ez valami számára ismeretlen mágia eredménye az ismerős fájdalom ellenére is, már csak azért is, mert három nappal ezelőtt Liz azzal hívta fel, hogy üresek a vásznai a kiállításon. Persze, hogy üresek, ha valami módon mind a bőrén végezték. Itt mocorognak, mintha minden rendben lenne, és jó, hogy az arcát is nem fedik. Ráadásul a nyakán az a szó egészen aggasztó. Sári. Csak rá tud gondolni, és ahogy elváltak... ez valami bosszúféle lehet, de mégis miért most. A fenébe a szőkével, hogy olyan sokáig bírt várni ezzel, ha egyszer az ő keze van benne. Az írás erre enged következtetni. Felszisszen, amikor nyakán megmozdul az egyik falevél, hogy odébb sodródjon. Meg eleve a szél, ami sodorja, borzolja a kedélyét is, nem csak a bőrét, arra késztetve, hogy a libabőr apró kis hepe-hupái jelenjenek meg rajta. Kelletlenül szusszant. Ez persze még semmi. A falevél mindjárt eléri a táncosnőt, aki a mellkasán kapott helyet, és két napja duzzog, hogy nincs számára kellően sok fény, így az is meg fog mozdulni. Még kellemetlenebb lesz, mint a pici kis levél mocorgása. Jó, hát muszáj találnia valami megoldást erre. Talán nem ártana gyógyítóhoz is elmennie, de fogalma sincs egyelőre, hogy kihez is fordulhatna. A nővére, aki a családban ezt a szerepet ellátja, nem tudott semmiféle tanáccsal szolgálni. Maradnak a könyvek egyelőre, mint vészmegoldás. Még a ketyerekereskedésben is szabadnapot vett ki ezért, abban a reményben, hátha sikerül találnia valamit, ugyanis annál, hogy mocorog rajta tizenkét megbűvölt kép minden eleme és alakja, csak az kellemetlenebb, hogy némelyikük még beszél is. Tegnap rémesen rosszul érezte magát például, amikor a táncosnő kényeskedve emelte fel a hangját az egyik órán, és nem sikerült időben elnémítania, lévén, hogy a reggeli kávé után elfelejtette a nagy sietségben. A személyiségét elvenni viszont bizonyára azzal járna, hogy amint visszakerül a vászonra, már sosem lesz a régi. Szörnyű ez a helyzet. Feltűri inge ujját könyékig, így láthatóvá válik az új, színes műalkotások egy része, és elkezd keresgélni a könyvek között, hátha talál valamit, ami a tetoválásokról szól.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=685947#post685947][b]Isaac Matthew Philips - 2017.06.16. 18:51[/b][/url]

Ez a pár hónap, olyan volt, mint egy fehér pergamen. Egysíkú és változatlan. Órákon kívül nem dugtam ki az orrom a szobámból, az ablak mellől, ritkán fel sem néztem a füzetemből, telefirkálgatva a szűz, fehér lapokat. Fannival sem beszéltem egy ideje. Máshol jártunk egy ideig, külön utakon, én is, ő is. Mi tagadás, hiányzott az energiája, hogy feltöltsön. Vajon miért nem keres. Vagy azt várja, hogy én tegyem meg? Nem tudom, a válasz még nincs meg. Ez első lépés felé pedig az, hogy kitörjek ebből a remeteségből. Lassan kiléptem a kastély falai közül. Hónapok óta először éreztem magam körül a friss levegőt. Kicsit csiklandozott, ahogy a napfény hozzáér a sápadt arcomhoz -már ami a hajam miatt látszott belőle- és a testem fedetlen részeihez. Jól esett a kis menetszél is, ami kivitte a hosszú, barna tincseket az arcomból. Akár a filmekben. A bebábozódásom ideje alatt megnőtt. Elértem a célom. Illetve egy részét. A terv csak a faluba való leérésig volt megírva. Azon túl nem tudtam, mihez kezdjek. Gondolataim a Fő utca felé tereltek. Sorban nézegettem a kirakatokat. Volt ott minden: ékszerek, pálcák, művészeti bolt -ide is egyszer benézek- és egy....könyvesbolt? Kedvemre való időtöltés az olvasás, ezért meglepődtem, hogy még sosem voltam itt ezelőtt. "Ezen most változtatok" elhatározással csoszogtam az ajtóhoz. A kilincs kattanással vált el az ajtófélfától, beengedve az üzletbe. Bent szerencsémre nem volt nagy tömeg, csak 1-2 embert láttam, akik épp az könyv oldalakon lévő szótengerben úsztak. Igyekeztem csendben mozogni, nehogy zavarogjak. Csak nézegettem a könyvgerinceket, melyik vonzz a leginkább. A végén valami legendákról szóló könyvet szúrtam ki -természetesen egy jó magas polcon- és megpróbáltam leszedni. Igen ám, de a polc eléréséhez a 170 centim nem volt elég.
 A pálcámat meg persze a szobámban maradt,így a varázslatot kizárva szóval maradt a "lábujjhegyen talán elérem" módszer maradt meg. Lábujjhegyen nyújtózkodva, ugrálva próbálkoztam, de csak nem akart lefáradni a polcról.Végül csak elértem az áhított tárgyat, ám az olyan lendülettel lódult meg a polcról, hogy kibillentett a súlypontomból, így hát hátrahőköltem és -kis híján majdnem egy emberke lábára, de- végül a földre huppantam egy kisebb puff-al, a könyv pedig pár centivel mellettem landolt.Pár másodpercig kellett, hogy realizáljam, hogy majdnem egy srác lábára érkeztem, hátradöntöttem a nyakam, így kb. láttam az arcát is.
- Uh, bocsi, nagyon béna vagyok, ugye nem ütöttelek le véletlenül?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=690744#post690744][b]Cameron Wallace - 2017.07.15. 21:07[/b][/url]

Matt

Kitartóan keres bármit, aminek a tetoválásokhoz köze lehet. Mellkasán a táncosnő közben szokásához híven némán hisztizik, ami roppant kellemetlen érzéssel jár, ugyanis beszéd helyett mozgásban éli ki sértettségét és hirtelen haragját. Igazi tüzes mediterránnak kellett megalkotnia neki is, hát most szenvedheti a következményeket. Minden egyes mozdulat fájdalommal jár, ami még ha egyenként nem is sok, összességében azért tud egész jelentős mennyiség lenni. Kevés azonban az olvasnivaló, aminek hasznát vehetné. Egy könyvet talál fél óra alatt, és abban is csak a tetoválás története lelhető fel mindössze, illetve a világ különböző tájain gyakorolt hagyományok összegzése. Elnézi egy pillanatig az egyik képet, amin egy ainu lány bajuszhoz hasonlatos arctetoválással mosolyog, aztán inkább becsukja a könyvet és visszateszi a polcra. Vajon akad egyáltalán bármi itt a mágikus testfestésről? Reméli, hogy igen, csak hol is keresse. Egy pillantra hátrébb lép, hogy jobban rálásson a polcra, hátha akkor észrevesz bármiféle rendszert, amely aztán hasznára válhatna és elősegítené a hatékonyabb keresgélést, de nem jut semmire. Nem igazán tűnik úgy, mintha lenne rendszer, ráadásul egy fiúnak éppen itt sikerül bénáznia, hogy majdnem a lábán köt ki. Rosszallóan forgatja a szemét, miközben végigméri.
- Khm - köszörüli meg a torkát is nemtetszése jeléül, majd visszalép a polchoz. Sosem a türelem volt a legfőbb erénye, de amióta tele van ezekkel a mágikus tetoválásokkal, még annál is kevésbé jellemző rá. Mégiscsak ott mozognak a bőrén a saját festményei, ami meglehetősen kellemetlen érzés tud lenni, az pedig csak ráadás, hogy egyik-másiknak személyisége van és beszélnek. Rosszabbak, mint egy tényleges kisangyal vagy ördögfigura a vállán.
- Nem, de azért nem ártana, ha szét is néznél - válaszolja nem éppen kedvesen, majd ismét feltűri lecsúszni készülő inge ujját, aztán nekiáll