Kilt úr

 Még van pár nap évnyitóig, a nyár utolsó meleg napjai ezek, a levegőben már az őszi avar illata árad, sorra veszi be a házak közé, s az én szívembe is magát a komor barna bánat. A csend ami egész nyáron táram volt most még erősebben körülölel. Előző este érkeztem vissza a Kastélyba és ma elindultam, hogy pár könyvet beszerezzek, amikben hiányt szenvedek.
 Utam komótos léptekkel teszem, ruhám hollófekete, cipő, szoknya és blúz, hozzá mell alatti fűző, csak a vadság kedvéért. Hajam fonatból tekert kontyban tarkómra tűzve viselem, szemüvegem a nap sugarától sötéten ül orromon. Belépve a könyvekkel zsúfolásig pakolt boltba a zárt térhez hozzá kell még szoknom. Pár pillanat után odalépek az eladóhoz és megérdeklődöm merre találom a Gemmológiával foglalkozó köteteket. A hölgy irányt mutat én pedig elindulok mélyen a helység hátuljába.
 Böngészek, kezemre halmozok vagy öt-hat írást és azokkal balanszírozok kifelé, hogy fizessek, amikor egy bohó diák, ismereten, elsős fajta hirtelen kilép elém és meglök. A lendület engem nem, de a könyvhalmot leborítja amit hordoztam. Nagy csattanás, pergő lapok hangja hallik, és én csak magamban szitkozódom nagyot. Leguggolok és elkezdem felszedegetni a könyveimet, a gyermeket keresem szememmel, de az már eliszkolt, s árkon bokron túl jár.

Kilt úr

 Még van pár nap évnyitóig, a nyár utolsó meleg napjai ezek, a levegőben már az őszi avar illata árad, sorra veszi be a házak közé, s az én szívembe is magát a komor barna bánat. A csend ami egész nyáron táram volt most még erősebben körülölel. Előző este érkeztem vissza a Kastélyba és ma elindultam, hogy pár könyvet beszerezzek, amikben hiányt szenvedek.
 Utam komótos léptekkel teszem, ruhám hollófekete, cipő, szoknya és blúz, hozzá mell alatti fűző, csak a vadság kedvéért. Hajam fonatból tekert kontyban tarkómra tűzve viselem, szemüvegem a nap sugarától sötéten ül orromon. Belépve a könyvekkel zsúfolásig pakolt boltba a zárt térhez hozzá kell még szoknom. Pár pillanat után odalépek az eladóhoz és megérdeklődöm merre találom a Gemmológiával foglalkozó köteteket. A hölgy irányt mutat én pedig elindulok mélyen a helység hátuljába.
 Böngészek, kezemre halmozok vagy öt-hat írást és azokkal balanszírozok kifelé, hogy fizessek, amikor egy bohó diák, ismereten, elsős fajta hirtelen kilép elém és meglök. A lendület engem nem, de a könyvhalmot leborítja amit hordoztam. Nagy csattanás, pergő lapok hangja hallik, és én csak magamban szitkozódom nagyot. Leguggolok és elkezdem felszedegetni a könyveimet, a gyermeket keresem szememmel, de az már eliszkolt, s árkon bokron túl jár.

Artemisia Rubya Tanárnő

Kellemes idő volt, bár lassan itt az évnyitó, gondoltam ideje lenne beszerezni a szükséges könyveket, elvégre kíváncsi vagyok mit veszünk a tanévben. Az időjáráshoz illően, kényelmes cipőt, farmernadrágot és piros kockás inget vettem fel. Haladtam a könyvesbolt irányába, belül nagy izgalom fogott el. Ennek köszönhetően kicsit megszaporáztam lépteim, és kis híján megbotlottam egy macskában, mely nem tehetett róla, hogy a lábam alá került. Megijedt szerencsétlen pára, így kötelességemnek éreztem megnyugtatni szegényt. Megálltam majd óvatosan közeledtem felé, majd mikor elértem, megsimogattam. Hangos dorombolással jelezte, hogy már nem haragszik. Ettől lelkem megnyugodott, bár magamat átkoztam, hogy minek ez a rohanás? Ha hamarabb érek a boltba, akkor se tudom hamarabb átolvasni az anyagokat.
Folytattam hát utamat, majd a bolt bejáratánál mély levegőt véve, beléptem. Agyam felmondta a szolgálatot és csak a lábaim vittek előre, azt vettem észre, hogy egy diák egy tanárt véletlen meglökött és leestek a könyvei. Ezt éles csattanás jelezte, meg hallottam ahogy a papírok repkednek a levegőben, végül azok is földet érnek. Láttam, hogy épp szedi a könyveit, odaléptem hozzá.
- Szép napot! Engedje meg, hogy segítsek összeszedni a könyveit! - Azzal lehajoltam és össze szedtem a könyveket, rájuk téve a lapokat. Felálltam, majd átnyújtottam a halmot. - Sok elsős azt hiszi, ha gyorsan fut, akkor hamarabb odaér. De közben nem is figyeli a környezetét. - Aztán észbe kaptam, hogy be sem mutatkoztam. - Oh! Elnézést, a faragatlanságomért, be sem mutatkoztam. Kilt Zoltán vagyok. - Mondtam mosolyogva.

Kilt úr

 Egy ifjú toppan elém a semmiből és kapkodja fel villámnál gyorsabban a könyveimet. Miközben lehetőséget kér, hogy segíthessen és szólni sem tudok, pislogok kettőt és már volt-nincs szertehullott kötetkupac. Mind a kezében van és nyújtja őket felém. Átveszem a szakirodalmat miközben csak egy halvány mosolyra futja megjegyzésére. Nincs jó kedvem, nem tudok még annyira sem kedves lenni mint szoktam, ami úgy szólván alapjában véve is morózus természetemből fakad. Amíg ez átjárja agyam tekervényeit a fiú bemutatkozik, a neve ismerős, de talán csak Zoli miatt, ó a fene vigye már megint eszembe ötlött az az átkozott levél. Gyorsan elterelem gondolataimat és viszonzom az illendő üdvözlést.

- Artemisia Rubya, örvendek. Ön is vásárolni jött, vagy csak azért ugrott be, hogy egy ügyetlen professzornő segítségére siessen lovagként?

 Kérdezem és közben megindulok a boltos nő felé, asztalára teszem a könyvet és míg a hölgy azokat beblokkolja és fizetek várom az ifjoncot. Ilyenkor szoktak megszeppenni és elinalni, mert ugye azért az a felnőtt aki őket egyenrangúként kezeli elég szokatlan, bár lehet, hogy csak én vagyok e témában tudatlan. Mindig így bántam a környezetemben élő gyermekekkel, a betegeimmel sem úgy beszéltem egykor, hogy ők alacsonyabb rangúak nálam és ezért sokszor meg is kaptam, hogy lealacsonyítom a Gyógyítók rendjét. Nem érdekelt, mert a visszajelzések mást mutattak, míg utánam a gyógyulni vágyók kutattak, pedig csak segéd gyógyító voltam, addig a neves öntelt kollégáimat messze elkerülték.  

Artemisia Rubya Tanárnő

- Örvendek! Mondhatjuk, hogy mindkettő. – Mondtam, miközben elkísértem az eladónőhöz, közben arcomról derű sugárzott. – Gondoltam megnézem, beszerezhetőek-e az új tankönyvek. Ha esetleg nem, átbogarászom, milyen könnyű olvasmányt kínál ez a bolt. Ugyan Professzornő! Nem vagyok lovag. – Szerénykedtem. – Csupán kötelességemnek éreztem segíteni.
Hirtelen rám tört egy emlék. Mugli szülők gyermekének lenni nem könnyű. Főleg mikor megtudják, hogy egy szem gyermekük varázserővel bír. Sokáig ez a fiatal sem tudott róla. Élte szokott mugli hétköznapjait.
Hirtelen azon kaptam magam, hogy állok egyhelyben, faképpel bámulok a messzeségbe.
Volt, hogy megtettem ugyanezt tükör előtt. Rémisztő lehetek ilyenkor.
Magamban kicsit dühös lettem, mert a mai fiatalság (persze vannak kivételek) sajnos igen nagymértékben változott. Nem magam hibáztattam ezért, de szívem legmélyén tettem volna ellene. Az, hogy egy elsős diáktársam fellök egy Professzornőt, de még ha úgy nézem, hogy csak szimplán egy hölgy az áldozata a fellökésnek is, fel tudott bőszíteni.
- Sajnálom a diáktársam nevében is, hogy ez az incidens történt önnel. – Ennél tehettem volna többet is, úgy éreztem, de hirtelen nem tudtam túllépni a diák cselekedetén. Jól meg is feledkeztem eredeti célomról, így míg a Tanárnőt vártam, körbenéztem.  Jó sok könyv van itt. Mindig is szerettem a könyveket. A barátaim nem szeretnek olvasni, sokszor könyvmolynak tartottak, de engem ez roppantmód nem zavart. Sőt, ilyenkor mindig felüdített egy remek könyv. Azután a szívem fájdult bele, a képzelőerőmnek köszönhetően szinte mindig teljes mértékben át tudtam élni az adott könyv világát.
Visszaráztam magam a valóságba, ott álltam a könyvesboltban, vigyorogva, mint a jól lakott napközis. Valahogy idegen volt számomra ez a vigyor, amit inkább vicsorgásnak éreztem. Inkább természetes, bár nem a legszebb, de annál őszintébb mosolyomat vettem elő.
- Ha megengedi, segítek vinni a könyveit! – Nyúltam készséggel a könyvekért. Nehogy már egy ilyen kedves hölgy cipekedjen, mikor jelen van egy segítség. Gondolom, sokaknak jól esne, ha akadna legalább egyetlen ember a Földön, aki szívesen segít másoknak, önzetlenül. Valamiért azt éreztem, hogy a segítség az, ami miatt a világon vagyok.
Elkomorodtam. Ha nem, akkor miért? Tépelődtem magamban. Igyekeztem belső vívódásom a lehető legkevésbé mutatni, sőt inkább rejteni.
Remek, megint rám tör, az, ami korábban is. Ráadásul most az okozója nem is jómagam vagyok, hanem egy diáktársam. Lehet, el kellene mennem ezzel a problémával orvoshoz. De egyelőre még nem. Még bírom tartani magam. Addig meg nincs gond.

Kilt úr

 Korához képest nagyon választékosan beszél ez a fiú, gondolom magamban, ahogy hallgatom hozzám intézett szavait. Elkísér a pultig, ahol az eladónő szakszerűen beblokkolja és csomagolja is a köteteket, melyeket kifizetek. eközben Kilt úr körbenéz és látom elmereng, néha jó is az ha megmártózunk emlékeink hűsvízű tavában.
 Elnézést kér azért, hogy egy társa fellökött az imént, ez számomra furcsa, de persze jól esik. Elgondolkozom vajon melyik ház tagja lehet. Rellonos talán, mert bár illedelmes valami végtelen elszántság bujkál a hangjában, Ombozi úr az aki beugrik róla. De nem, azt hiszem mégsem a Sárkányok gyermeke, inkább az enyéim közül való lesz mégis. Ezt bizonyítja az is, hogy felajánlja elkísér és cipeli könyveim, Szfinx a lelkem, immár nem vitás, igazi Levitás.

- Köszönöm. Akkor indulhatunk is vissza a Kastélyba, egyenesen a házvezető helyettesi laktérbe. Közben pedig elárulhatja mitől lett hirtelen ilyen zaklatott?

 Kérdezem, mert tekintetében furcsa fényt láttam csillanni és minden rezdülése ezt sugallja számomra. Mintha marcangolná magát mélyen legbelül és nem értem az okát, hiszen nemesen cselekedett, hogy segítségemre sietett és most málhásomként cipeli terhemet. Becsületére válik mert elég nehezek azok a fránya köves könyvek, pedig csak papírok nem malachitlapok.

- Ha azért aggódik, hogy segít és ez nem válik javára, ne tegye. Az önfeláldozás képessége áldás. A gyógyításhoz kötődők egyik mértékadó jellemvonása.

 Nem kell semmilyen különleges adottság, hogy sejtsem valami a pillanat töredéke alatt változott meg benne és mivel szeretek tisztán látni ilyen ügyekben ezért érdeklődtem nyíltan arról, ami foglalkoztat vele kapcsolatban, s nem titkolt célom kizökkenteni is egyeben az előbbi nyílt rákérdezéssel és utóbbi mondataimmal.

Artemisia Rubya Tanárnő

- Rendben. De csak Ön után, ugyanis arra sem nagyon ismerem a járást. Nem sűrűn jutok oda, hogy bebarangoljam ezt a hatalmas kastélyt. – Elindulunk, bár én kicsit lemaradok, mert egyik könyv eléggé labilisan állt, kis híján le is esett volna, ha nem tartok ellene.
Kiérünk a tiszta levegőre, mely a benti légkör után, szinte felüdülés, sőt a kedélyállapotomnak is kedves a friss levegő, máris jobban érzem magam, ekkor hirtelen komor képpel nézek a Professzor asszonyra. – Nos, nem is tudom egyszerűen kifejezni, mi okozta zaklatottságom. Elnézést kérem, ha ezzel megijesztettem. Tudja, lehet kívül erősnek és nyugodtnak látszom, addig belül vad háború dúl bennem. –
Nagyot nyelek. Elvégre ezt a belső kavalkádot, mely bennem folytonosan kavarog és hol a jó nyer, hol a rossz énem kerekedik felül, nos, ezt még senkivel sem osztottam meg. Eddig a pillanatig.  – Az a helyzet velem, hogy igyekszem mindenben a pozitív dolgokat észrevenni, de van, amikor sajnos nem sikerül és lehangolt vagyok, rosszabb esetekben mély depresszióba süllyedek. – Nagyot sóhajtok. Eddig könnyen ment. Csak a könnyek ne menjenek. Legalább addig, amíg egymagam nem maradok. Megköszörülöm a torkom. -  Melyik házvezető helyetteshez van szerencsém? – Kérdezem mosolyogva, bár egy gombóccal csatát vívok, mely a torkomba fészkelte be magát. – Áldás az önfeláldozás? – Ismét elgondolkodok. – Mindenesetre nem sok diáktársam lenne képes ilyesmire. – Majd az orrom alá dörmögöm – A felnőttek között se sok akad.
Normál hangerővel folytatom. – Gyógyítás? Ezen nem is agyaltam még. De sajnos ezzel kapcsolatos tárgyat sem vettem fel, azt hiszem. Ön mit tanít? – Sandán a könyvekre nézek, de momentán azt tudom csak megállapítani rajtuk, hogy vaskosak és állásukból ítélve bizony szakkönyvek lehetnek.
Ha szabad lenne a kezem, most tuti, hogy homlokon csapnám magam. Annyit fecsegtem, hogy szegény Tanárnőt alig hagytam szóhoz jutni. – Jaj, röstellem magam. Csak csacsogok és magába fojtom a szót. – Mondtam mindezt őszinte mosoly kíséretében. – Nem állt szándékomban untatni magammal! De, van egy remek ötletem Tanárnő! Mit szólna hozzá, ha kihívnám Tender Tanár úr kölcsönvett botjaival egy párbajra! Elfogadja?Figyelem a Tanárnő reakcióját.