28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Hírek: Aki még szeretné zárni évnyitós játékát, november 17-én éjjelig van rá lehetősége! (utána a téma pihenni tér a jövő tanévig)
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Szalai Dominik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 10
Írta: 2014. január 17. 18:59 | Link

Levente




Örvényként ránt magával – emlékképek röppenek fel, száguldó pillanatok lassulnak örökkévalósággá, ajkam barázdáiban is mintha cseppként ülne meg minden egyes csókja, érzem az ízét szétkenődni koponyám belső falán, maró-bódító illatát nyálkahártyámra tapadni, most már minden lélegzetvétel olyan, mintha bennem lenne, mintha lenyeltem volna, és minden sejtemet apránként feltöltené. Lélegzetvételei szinte hozzám csapódnak, hallom, ahogyan tüdeje megtelik levegővel, aztán lassan, a meglepettségtől kissé nehézkesen elhagyja ajkait, amik alig láthatóan elnyílnak, és amitől csak még fájdalmasabb viszont látnom Őt. Kipirulva, macskásan belesimulva a takaró puhaságába, szempillái meg-megrezzennek, ujjaival aprókat lép felém. Ernyedten, kifárasztva, mert mindent nekem adott, amit csak lehetett, és én mohón kiszipolyoztam belőle az utolsó cseppig.
Zavartan oldalra pillantok, szinte el is felejtettem, hogy az imént hozzám vágódott valami, és amint gondolataim erre terelődnek, megérzem az sarok ütötte fájdalom epicentrumát. Ég és lüktet, legszívesebben hozzákapnék, hogy – most már biztosan – kócos tincseim közé túrjak, és kimasszírozzam belőle ezt az őrjítő sajgást. Nem így terveztem a viszontlátást. Sehogyan sem terveztem a viszontlátást. Reméltem, hogy többé nem jön ide, hogy kiszakad ebből a közegből, hogy a háta mögött hagy mindent, ami kicsit is rám emlékezteti, nem lesz olyan ostoba és gyenge, mint amilyen én vagyok, aki éjszakánként külön mazochista-túrákra indul, és bebarangolja azokat a helyeket, ahol... az első csókot loptam, a háta mögé állva mutogattam neki csillagokat, elmélyülten hallgattam történeteit, utcák és játszóterek, a füves rész, ahová letelepedtünk, pingpong asztalok és suttogások, mint valami ki nem hunyó szentség, és billog a lelkemen – levakarhatatlan, belém égetett, nyílt seb.
Végül önkéntelenül nyúlok a zsibbasztó fájdalom felé, és gyakorlott mozdulatokkal próbálom kitapogatni, mekkora területet sikerült megzúznia a vaskos kötetnek. Lehajolni nem merek érte, pontosabban nem mernék érte, mert abban a pillanatban megszólal – bár kétszer is átfut az agyamon, vajon képzelgek-e, és egyáltalán biztos-e, hogy a könyv esett a fejemre, nem Ő támadt nekem valamivel, természetesen jogosan -, és könnyedén lehajol, hogy eltakarítsa az általam teremtett miniatűr káoszt. Mint ahogyan kipucolta magából, hogy léteztem, aztán elmentem, és magammal vittem azt is, amit nem lett volna szabad: válaszokat a kérdéseire, bocsánatkérést, egyáltalán bármit. Egyszerűen eltűntem, és hiába mondanám neki, hogy tudom, mert magamból is eltűntem, silány lenyomata vagyok annak, amit itt hagytam, benne, csak összetákoltam valamit, egy nagyon keveset abból a kevésből, ami maradt, és még így is... és most is... és Ő itt van... Hajolok utána, de meggondolatlan a mozdulat, mert kissé megszédülök, egyensúlyomat vesztem, és szinte rá omlik a testem. Valahogy megkapaszkodom a csuklójában, szemeimet összeszorítom.
- Nem így terveztem a találkozásunkat... – préselem ki ajkaim közül nehezen -, sem a halálomat, hogy őszinte legyek – teszem hozzá. Megpróbálok kierőszakolni egy féloldalas mosolyt, ami végül fájdalmas szisszenésbe torzul.




Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2014. január 21. 22:04 | Link

Dóri


Nem semmi ez a lány. Tényleg kezd igazzá válni, hogy ha az ember szeretne hasznos könyveket szerezni, akkor érdemes egy levitás segítségét kérnie. Látja, hogy a lány zavarban van, de egyrészt van akkora úriember, hogy nem kérdez rá, másrészt meg nem szeretné, ha esetleg elfutna, és az egész kastély megtudná, hogy mit tett vele. Ismeri az embereket, tudja, hogy milyen mesterien tudják kiforgatni a másik szavait.
- Biztosan. Majd megmondom neki, hogy tőled kaptam ezt a nagyszerű tippet, Dóri.
Még kacsint is hozzá egyet. Tényleg érezhető, hogy most csak plusz köröket futnak, mint egy macska, aki játszik az egérrel, mielőtt felfalná. Érzi azonban, valahol halványan a levegőben van, hogy hamarosan rátérnek a lényegre, ám őszintén meglepődik a lány következő mondatán, majd el pillanatnyi csodálkozás után elneveti magát, amin lehet, hogy a lány egy kicsit meglepődik.
- Köszönöm, ezt bóknak veszem, főleg, ha olyan ember mondja, aki tudja, hogy ki az apám.
Azt nem tudja, hogy a lány nincs tisztában a pontos rokoni szálakkal, hiszen a hír viszonylag gyorsan körbe szokott járni, még az elsősök körében is, így csakhamar kiderül, hogy a rettegett bájitaltan tanár kicsi fiacskáját tisztelhetik benne. Mikor az arcizmai elernyednek, és visszaáll a semleges arca, egy félmosolyt is csatol hozzá, hiszen nem szeretné, ha a kialakult pozitív kép, hirtelen megdőlne.
- Igazán nincs mit, örülök, hogy jó kezekbe került. Sajnáltam volna, ha nem így történik.
A második kérdésre kicsit megemelkednek a szemöldökei, és egy „ezt most ugye nem mondod komolyan?” fejjel pillant rá a lányra, aki olyan viccesen néz ki így. Hihetetlen, de nagyon jól érzi magát, így ösztönösen viccesen reagálja le a helyzetet, pedig akár meg is sértődhetne.
- Hölgyem, engedje meg, hogy bemutatkozzam. A becsületes nevem Milan Blaise Felagund, a kiismerhetetlen, büszke szülötte Budanekeresdnek, fia Elisabethnek és Sebastiannak.
A mondathoz meg is hajol, hogy igazán jól nézzen ki a dolog.
- És amiért nem emlékezett a nevemre, hölgyem, ezért büntetésből valamikor el kell fogyasztania velem valamit a cukrászdában. Ismerem a tulajt, így biztos, hogy a legjobbat kapnánk tőle.
Csak reméli, hogy a lány nem mond nemet, elég kellemetlen lenne ezek után, ha simán elsétál, aztán a folyosón összefutva még a végén kellemetlenül jönne ki a dolog
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 22. 10:16 | Link

Milan

"Igazán nem tesz semmit a dolog."
Mondanám, de helyette beszél a megint kipiruló pofikám, és a kézlegyintésem, szóval inkább csendben maradok. Kis idő múlva pedig már elő is jön belőlem, hogy mit is akartam mondani, ami jó, hiszen annál kevesebb időre "erőszakolom" magamra szegény fiút. Bár ahogy halad az óra nagymutatója, kezdem úgy érezni, hogy nem is kell annyira, hiszen magától feloldódik kicsit.
Én is ezt teszem, bár a következő pillanatban picit meg is bánom. Én nem úgy gondoltam, hogy annak szánom, hogy nem is akkora sárkány. De itt valami nem stimmel.
- Én nem tudom, ki az apád.
Rázom meg picit a fejem, és csukom be megint a szám, mert kezd egyre érdekesebb lenni a dolog. Még egy ember, akit valószínűleg másnak hiszek, mint aki. Nem először fordulna elő...
Bár, ha jobban belegondolok, akkor lehet, hogy mégiscsak van rokoni szál közte, meg... Na mindegy, most nem ez a lényeg. Megköszönni jöttem azt, amit, szóval kijönnek ám belőlem azok a szavak is. Nehezen, de kibírom mindenféle jelenet nélkül, már ami a saját kellemetlen helyzetemről szól, és utat engedek neki is. Bár sejtem, hogy mit fog mondani, azért adok egy esélyt, mielőtt letorkollom, bár utólag be kell látnom, hogy igazam volt, amire megint csak mosolyogni tudok. A válaszkérdésem pedig kész is van.
- És honnan tudod, hogy nálam jó kezekben van?
Elvégre nem is ismer, és én sem őt. Ennek ellenére még mindig vidámabban megköszönöm a kis ékszert, vagyis megköszönném, ha nem lenne egy csöppnyi akadálya. A fejem tényleg viccesen nézhet ki, bár én nem annak szántam. Ezt is csak abból szűröm le, ahogy ő viselkedik.
Aztán szöget üt a fejemben valami. Vagyis több minden is.
- Nem is vagy egyáltalán sárkány. Még akkor sem, ha a szigorú bácsi az apud. Amúgy meg...., te figyi!
Jut eszembe valami, bár kicsit későn, de azért mégis. Pluszban így még a családi háttérről sem kell dumcsizni, ami inkább nekem kényelmetlen. Neki kétlem.
- Honnan tudod az én nevem? Még nem is mondtam.
Tényleg nem értem a dolgot, de hát biztos valakitől meghallotta, vagy valami. Na de akkor most mégis sárkány, csak én nem látom? Fura egy emberke, de egyben vicces is. Bár megszeppenek a következő meghíváson, azért torokköszörülés után sikerül kinyökögnöm pár szót.
- Lehet, de nem büntetésként akartad adni, ugye? Mert én nem ismerlek, csak most tudtam meg a neved. Amikor a bálról elrohantál, csak a kezembe nyomtad a dobozkát, bemutatkozás nélkül. Nekem pedig csak annyit sikerült kinyomozni, hogy... hát...
Nem is tudom, folytassam-e, avagy sem. Azért bántó nem akarok lenni.
- ... szóval csak a vezetékneved tudtam meg, a keresztnevedről nem tudtam. De a cukrászdába mehetünk. Imádom a sütiket, legyen sós, vagy cukros, vagy kicsi, vagy nagy. Csak habos ne legyen. Azt nem szeretem.
Nevetem el magam egy picit, mert ekkora fura alak is csak én lehetek. Hangulathullámzás, meg ilyesmi...
- Mit szólnál, ha a következő hétvégén ugranánk le? Utána segítenem kell már Holden bácsinak is, mert megígértem, és hamarosan vizsgák vannak. Arra is kéne tanulni majd.
Tökéletesen vágom a fát. Magam alatt legalábbis, így hozzám méltó módon a kezemmel a homlokomra csapok, ott hagyom a tenyerem, így csóválom picit a buksim, és magamban szidom magamat, hogy már megint hogy lehetek ilyen hangulatromboló. A tanulás csak nekem szórakozás, másnak nem biztos.
Szépen lassan emelem el a kezem, és megpróbálok még valamit menteni.
- Mivel ekkora egoista vagyok, azt hiszem, hogy a nap kiválasztását rád bízom, és őszintén mondom, hogy bármikor lehet, szóval az ezelőtti mondatom felejtsd is el.
Gyenge mentés tőlem, de hát én még pici vagyok a nagyon sok komolysághoz, és az ilyenekhez. Ez még új, hogy vannak ismerőseim, meg barátkozom, és hasonlók, de majd talán lassan belejövök...
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vittman Levente
INAKTÍV


prettylittletimebomb
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 35
Írta: 2014. február 7. 01:14 | Link

DOMINIK


Talán hatalmas pelyhekben hullott a hó, s terítette be a falu utcáit fehér paplannal. Talán esett, mintha dézsából öntenék, hogy aztán mindenki nyakig sárosan rohanjon hazáig. Talán sütött nap, az emberek mellkasa pedig nehezen emelkedett, s ajkuk talán szárazon kapkodok a forró levegő után, ami aztán talán végigégette torkukat. Persze az is lehet, hogy az átlagosnál valamivel átlagosabb nap volt, és a szürke hétköznapok képét csak elmém formálja szélsőségessé, hogy legalább valamilyen legyen. És minden nap és minden óra, s ezeknek az ezrelékei is képesek megváltoztatni a képet, a környezetet és bármit. Egy a közös csak; minden emlékben a hátát látom, ahogy távolodik, a hangomat hallom, ahogy könyörög, és a szívemet, amit darabjaira hullik szét, az emberek hangját, ahogy arról kérdezgetnek, minden rendben van-e, s én azt mondom; igen. Persze dehogy, semmi sem volt rendben, hiszen az utcán térdeltem, és ő elment.
De egyre jobb lett. Első nap még vártam. Vártam, hogy egy doboz csokoládéval és a kedvenc Keats idézetemmel vár rám a szobám ajtajában. Vártam, hogy egy hét elteltével küld egy levelet, két hét múlva már csak egy rövid üzenetet reméltem, egy hónap múlva pedig már csak a csöndes sóvárgás maradt, s mire eljutottam a felismerésig; soha nem jön vissza hozzám, addigra már egészen meg is szoktam a létezés sivárságát, az arcszeszének illata már nem simogatta érzékeimet csalókán, s nem érintettem meg minden férfi vállát örömmel, akinek zakója akárcsak színben megközelítette az övét. Kikapartam a bőröm alól, kimostam a hajamból, nem csókoltam le ajkai emlékét minden pohár széléről, amiről tudtam, hogy nála volt.
Felejteni vágytam, átadtam magam mindennek és ezzel a semminek, a napokból hetek, abból hónapok, majd évek lettek. Hosszú évek, egyre fakuló emlékekkel arról, hogy hogyan simítottam puha bőröm a reggeli borostájához játékosan, hogy rám keljen fel, miután velem aludt el, és... hazudtam magamnak nagyon sokat. Rengeteget, és mikor már a tükörbe sem tudtam nézni, akkor betemetkeztem a könyvekbe, hogy még csak gondolkoznom se kelljen semmiről, nemhogy valamiről.  Álmomban sem reméltem, és a pokolban sem kívántam volna, hogy pont itt találjon meg, hogy itt zavarjon meg, ahol a legundorítóbb tőle, ahova eddig nem férkőzött be, de megtett és én utáltam érte.
És imádom, hogy meg kellett találnia, hogy ahova bújtam, ott is meg kellett lelnie, hogy lássa és érezze, hogy mi lettem miatta, mi lettem általa. Hogy elmondjam neki, mennyire gyűlölöm, hogy valaha szerettem, hogy két szemében a hiányát lássam annak, ami volt. Annak, ami lehettem volna mellette.
Az, akinek megremeg a gyomra érintésének legapróbb ígéretére is. Aki sóhajtva szívja mélyre illatát minden alkalommal, ha közel kerül. Aki ajkait úgy kell visszafogja, hogy ne könyörögjön csókért mindent pillanatban.  
Az lettem, aki segít felállni, ha elbotlik, aki riadta húzza vissza kezét, ahogy teheti, aki egy lépést hátrál, ha csak a közelébe ér. Aki lehajtja fejét, hogy szomorkás hangon szólaljon meg.
- Tudod, ha ez három éve és kilenc hónapja történik, akkor talán elhiszem, hogy egyáltalán tervezted, hogy találkozunk megint. Így viszont - nyelek egyet, nyelvem végigfuttatom alsó ajkamon - azt sem hiszem el, hogy nem lenne neked is kellemesebb, ha most megfognád magad és kimennél az ajtón, amelyiken bejöttél.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 16. 18:58 | Link

Nicol

Habár már pár hónapja itt élek Bogolyfalván, eddig csak a kirakatban gyönyörködhettem kintről. Na nem mintha nem lett volna néha időm rá, de akkor meg lusta érzések uralkodtak el rajtam. Habár mondhatni, talán mindenkinél így van, hogy ha új helyre költözik akkor az első hónapokban el kell intéznie mindent ami  az "új" életéhez igenis szükséges. Ezek után persze nem az volt az első dolgom, hogy a gyűjteménybe egy újabb darabokat szerezzek, vagy csak ellátogassak és eltöltsek pár relaxáló órát itt egy könyv társaságában.
Most mégis, ahogyan eljött a tavasz, én is úgy véltem az egyik szabadnapomon betérek, végre körbepillantok.
A polcnál állva érintettem meg a sok színes kötésű könyvek közül a szerencsés kiválasztott gerincét. Varázslatos receptek. Tökéletes, egy kicsit amúgy is szeretnék kitörni a mugli ételek fogságából. Na mintha nem lenne elégé finom a legtöbb,  csak most szeretnék valami olyat kipróbálni ami az otthoni fogásokra emlékeztetnek. Anya nagyon finoman főzött mindig is, leginkább azt hiányoltam amikor kint voltam. A svédeknél a konyha egészen más. Gondolataimban máris elképzeltem a legújabb ínycsiklandó finomságokat.... na nem mintha túlontúl válogatós lennék. Elég sokáig képes vagyok ugyan azt enni. Ezt akkor is bizonyítottam amikor a sajtostésztákat ettem nap, mint nap. Persze.... nagyon finom volt, az tény. Erre a gondolatra hirtelen csak azt vettem észre magamon, hogy elmosolyodtam. Valahogyan az étellel együtt egyfajta nosztalgia lett úrrá rajtam, így egy kis sóhajjal toltam vissza a már előzőleg kiválasztott gyűjteményi darabot s álltam tovább. Csak pár lépést tettem meg a következő polcig ahol ismételten tovább nézelődtem, ám ezzel ez az érzés nem múlt el. Nem úgy, mintha csak úgy egyszerűen ki lehetne törölni. Vagy ki akarnám. Bármennyire fájdalmas a vége, éppolyan boldog az eleje és a közepe. Felesleges lenne ezt az egészet úgy beállítanom, mintha meg sem történt volna. Viszont az igaz, hogy ahogyan az idő telik, úgy legalább minden más is kicsit gyengébb lesz. Már nem fáj annyira a szívem mintha kiszakították volna, már nincs meg az a pillanat, mintha levegő nélkül kellene élnem tovább, sőt ....
Utoljára módosította:Haru Smith, 2014. március 17. 21:16 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. március 17. 12:28 | Link

Haru

Bárki ezen a kerek földön nyugodt szívvel feltehetné a kérdést, hogy miért megy az ember gyereke könyvesboltba, ha otthon egy könyvtár áll a rendelkezésére? Nos igen, ez a kérdés jogos elsőre hallásra is, meg másodikra is. De válaszolni nem igazán tudok, jobban mondva tudnék, de a válasz kellemetlenül érintene és bizonyítaná a türelmetlenségemet. Túl sok könyvünk van otthon. Ez az igazság, nagyképűen hangzik, de hát mit szépítsem? Magamnak majdcsak bemerem már vallani. A lényeg, hogy azért jöttem a könyvesboltba, mert fele akkora, mint a mi otthoni készletünk, így könnyebben tudok válogatni. Biztos, hogy nem fogom átnyálazni az egészet csak azért, mert valami könnyed, szórakoztató olvasmányra vágyom. Pont ezért jöttem be ide, és akkor el is érkezünk ahhoz a pillanathoz, hogy belépek a könyvesboltba és nyugodt szívvel konstatálom, hogy kellően pici ahhoz, hogy sokat fecséreljek el a drága időmből. Most már csak ki kellene találni, miért olyan drága az én időm? Igazából a világ összes ideje az enyém, sőt, több is, mint amire alapjáraton szükségem lenne, hiszen az én életem hosszabb, mint a legtöbb emberé itt a faluban, akkor meg miért spórolok annyit vele? Nincs jobb dolgom, a boltot nem volt kedvem kinyitni, Nate dolgozik, Christ pedig otthon hagytam Vandával. Lassan sétáltam a polcok között, szórakozottan tördeltem az ujjaimat, miközben a könyvek gerincén lévő címeket böngésztem. Ha valamelyik megtetszett, akkor egyszerűen lekaptam a polcról, beleolvastam, de mindig az utolsó oldallal kezdtem, nem kifizetődő, de én még mindig türelmetlen vagyok. Egészen belefeledkeztem a dologba már azt is kezdtem elfelejteni, hogy ez egy bolt és rajtam kívül más is tartózkodhat a helyiségben, amikor határozott lépéssel nekimentem valaminek, jobban mondva valakinek. Szerencse, hogy épp csak andalogtam, mert ha sietségben vagyok esetleg el is gázolom szegény párát.
- Bocsáss meg, remélem nem ütötted meg magad.
Próbálok bűnbánó arckifejezést vágni -bár ez soha nem ment jól, de azért erősen próbálkozom- mert azért elég kellemetlen a helyzet. Nem láttam még a faluban, pedig én a legtöbb embert ismerem, így arra tippelek, hogy frissen költözött ide, micsoda eszmefuttatás, gratulálok, él a sztereotípia, hogy valaki nem lehet szép és okos egyszerre. Erre a gondolatra felhúzom az orromat, mintha magamat akarnám megszidni, de végül...
- Nem láttalak még a faluban..
A kíváncsiság. Végigpillantok rajta, óvatosan felvonom a szemöldökömet, de mivel nem vagyok előítéletes így inkább nem vonok le elhamarkodott következtetéseket, helyette kap az idegen lány egy elbűvölő félvéla mosolyt.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2014. március 17. 12:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 17. 21:49 | Link

Nicol

Nem számítottam arra, hogy nekem jönnek, sem ennek következményére, amint a könyv a földön landol egy morajosabb koppanással. Abban a pillanatban nem is magam miatt aggódtam, lendületesen hajoltam le, hogy felvegyem, majd leporoljam, s meggyőződjek abban, hogy semmi baja nem lett. Éppen csak a kezembe akadt a baleset előtt. Nem akartam semmi rosszat. Ezeknek a könyveknek nagy része elég idős... szinte már kincsnek számít. Hiszen ki tudja, hány generáción ment át, míg ide nem került? Az egészbe belegondolni olyan, mintha egy idő után valami örvény szippantana magába. Főleg ha ezt nem egy könyvvel, hanem minddel próbálnád végig vezetni.
Mikor már a kezemben fogtam, hallottam meg a gázolóm hangját. Eddig észre sem vettem, persze tudtam, hogy az egész véletlen volt, elvégre nem hiszem, hogy bárki direkt csinálna ilyet. Sokan nem ismernek itt, régebben pedig nem voltam olyan feltűnő - talán a répa színű hajamon kívül - amit megjegyezhettek volna. Csendes Navinés. Legfőképpen.
A hang gazdája, egy nagyon szép, szőke hajú nő volt, egészen egyedi szemekkel. Ahhoz meg egy még érdekesebb pillantás tartozott. Legalábbis ez volt, amit először észrevettem rajta. A mosoly, vagy legalábbis annak induló szösszenet viszont elérte nálam, hogy én is valami hasonlót engedjek meg magamnak. Habár egy szó hirtelen futott át az elmémben a nővel kapcsolatban, mégsem tudtam pontosan kifejezni... mintha a nyelvem hegyén lenne, ám végül képtelen vagyok rendesen szavakba önteni. Nem úgy, mint ezekben a könyvekben! A szókincs, a terjedelmes, mégis nagyrészt gyönyörű, esetlegesen drámai, csavaros fogalmazások csak megbabonázhatják az olvasót. - Kivétel ha egy enyhén sötétebb tónust választunk- Bár az jelenleg nem került elő nálam ezzel kapcsolatban.
- Nincs semmi baj. Véletlen volt.
Azzal jelzésszerűen leporoltam magam két vonással, mialatt a polc felé fordulva vissza illesztettem a helyére a művelődés eme tárgyát. Most sokkal biztonságosabb az neki.
Csak ezután emeltem vissza rá világos kék szemeim. Nyugodt voltam, habár sejtettem, hogy ugyan az mehet át végig a gondolatain a nőnek, mint sokaknak. Ez persze természetes....
Egy ekkora faluban lényegében mindenki ismer mindenkit. Én elégé kitűnők, mint idegen. Amint felhúzta az orrát, megkönnyítettem a dolgát s rábólintottam a szavaira. Valóban.
- Még a télen költöztem le, itt vállaltam munkát. Haru vagyok, örülök a találkozásnak.
Nyújtottam felé a kezemet, egy kis kedvességgel a mosolyért. Mégse legyek undok vagy bunkó... hiszen ha itt élek ezentúl, akkor legalább egy kicsit legyek meg a szomszédokkal is. Még ha időnként nehezebb nyíltnak lenni. Mondjuk, talán ebben most segített ez a kis incidens is. Megtört egy kis falat. Ha ez nem történt volna, lehetséges, hogy elmegyünk egymás mellett.
Utoljára módosította:Lyra Aurora Black, 2014. március 29. 01:46 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. március 17. 23:29 | Link

Haru

A könyv a földön landolt, de legalább a kár minimális. Nem tapostam rajta keresztül, nem tört el a karja, a lába de még csak a körmének sem lett baja, legalábbis ezt állítja. Végignéztem ahogy sietve felkapja a kötet a földről, úgy tűnik vigyáz rá, mint a szeme fényére, csak számomra fura ez? Lehet, hogy nekem az ilyen dolgok megvannak szokva, hiszen a mi könyveink is legalább ilyen régiek, a többi személyes tárgyunkról nem is beszélve, ez múzeumban élek...borzalmas. Türelmesen vártam, míg kereste a szavakat, végtére is nem siettem sehova, de az első benyomásom az volt, hogy megdöbbentette a külsőm. Ez azt jelenti, hogy igazam volt, eddig nem lakott a faluban. Hiszen a falubéliek nagyrészt megszokták a jelenlétemet, kaptam csodálkozó és irigy pillantásokból is eleget, de ez leginkább az átutazókra volt jellemező, akik itt éltek, csupán megdicsérték milyen csinos vagyok, de soha nem tudhattam, hogy ez tényleg a szépségemnek szólt, vagy hízelegni akartak a polgármester feleségének.
- Azért teszed vissza, mert félted, vagy mert rossz előjelnek tekinted, hogy leejtetted?
Felvontam az egyik szemöldökömet, miközben alig láthatóan csücsörítettem, elgondolkodtatott a dolog. Vannak ilyen babonás emberek, nem csodálkoznék rajta, ha rossz előjelnek tekintené a dolgot. Miért gondolkodok egyáltalán ilyesmin? Túlságosan kicsinyes vagyok. Inkább hátradobom a vállam fölött a szőke tincseimet és megpróbálkozom egy újabb mosollyal, úgy láttam, hogy ez őt is felbátorítja egy kicsit. Nem kell tőlem tartani, nem fogok megenni senkit, max a rosszabb napjaimon, a kinézetem meg, nos hát...ezzel kell együtt élnem, már nem mintha nagyon bánnám.
- Hűha, pont itt? Miért pont itt? Egyébként Nicol vagyok, örvendek.
A kérdések önkéntelenül kibuktak belőlem. Nem mintha nem szeretném a falut, egyszerűen csak számomra ez a hely túl kicsi már ami a nevét illeti, igaz, koránt sem mondható már falunak, de a neve egy poros eldugott koszfészket sejtetett. Lehet, hogy már korábban is járt itt? Mindig az volt az érzésem, hogy Nate ide dugott el engem a kíváncsi tekintetek elől, mert túlságosan féltékeny volt, mindenkire, aki rám nézett.
Utoljára módosította:Scarlett Nicol Emily Loughlin, 2014. március 17. 23:30 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. március 19. 11:54 | Link

Kilt úr

 Még van pár nap évnyitóig, a nyár utolsó meleg napjai ezek, a levegőben már az őszi avar illata árad, sorra veszi be a házak közé, s az én szívembe is magát a komor barna bánat. A csend ami egész nyáron táram volt most még erősebben körülölel. Előző este érkeztem vissza a Kastélyba és ma elindultam, hogy pár könyvet beszerezzek, amikben hiányt szenvedek.
 Utam komótos léptekkel teszem, ruhám hollófekete, cipő, szoknya és blúz, hozzá mell alatti fűző, csak a vadság kedvéért. Hajam fonatból tekert kontyban tarkómra tűzve viselem, szemüvegem a nap sugarától sötéten ül orromon. Belépve a könyvekkel zsúfolásig pakolt boltba a zárt térhez hozzá kell még szoknom. Pár pillanat után odalépek az eladóhoz és megérdeklődöm merre találom a Gemmológiával foglalkozó köteteket. A hölgy irányt mutat én pedig elindulok mélyen a helység hátuljába.
 Böngészek, kezemre halmozok vagy öt-hat írást és azokkal balanszírozok kifelé, hogy fizessek, amikor egy bohó diák, ismereten, elsős fajta hirtelen kilép elém és meglök. A lendület engem nem, de a könyvhalmot leborítja amit hordoztam. Nagy csattanás, pergő lapok hangja hallik, és én csak magamban szitkozódom nagyot. Leguggolok és elkezdem felszedegetni a könyveimet, a gyermeket keresem szememmel, de az már eliszkolt, s árkon bokron túl jár.
Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2014. március 19. 22:50 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. március 19. 15:40 | Link

Artemisia Rubya Tanárnő

Kellemes idő volt, bár lassan itt az évnyitó, gondoltam ideje lenne beszerezni a szükséges könyveket, elvégre kíváncsi vagyok mit veszünk a tanévben. Az időjáráshoz illően, kényelmes cipőt, farmernadrágot és piros kockás inget vettem fel. Haladtam a könyvesbolt irányába, belül nagy izgalom fogott el. Ennek köszönhetően kicsit megszaporáztam lépteim, és kis híján megbotlottam egy macskában, mely nem tehetett róla, hogy a lábam alá került. Megijedt szerencsétlen pára, így kötelességemnek éreztem megnyugtatni szegényt. Megálltam majd óvatosan közeledtem felé, majd mikor elértem, megsimogattam. Hangos dorombolással jelezte, hogy már nem haragszik. Ettől lelkem megnyugodott, bár magamat átkoztam, hogy minek ez a rohanás? Ha hamarabb érek a boltba, akkor se tudom hamarabb átolvasni az anyagokat.
Folytattam hát utamat, majd a bolt bejáratánál mély levegőt véve, beléptem. Agyam felmondta a szolgálatot és csak a lábaim vittek előre, azt vettem észre, hogy egy diák egy tanárt véletlen meglökött és leestek a könyvei. Ezt éles csattanás jelezte, meg hallottam ahogy a papírok repkednek a levegőben, végül azok is földet érnek. Láttam, hogy épp szedi a könyveit, odaléptem hozzá.
- Szép napot! Engedje meg, hogy segítsek összeszedni a könyveit! - Azzal lehajoltam és össze szedtem a könyveket, rájuk téve a lapokat. Felálltam, majd átnyújtottam a halmot. - Sok elsős azt hiszi, ha gyorsan fut, akkor hamarabb odaér. De közben nem is figyeli a környezetét. - Aztán észbe kaptam, hogy be sem mutatkoztam. - Oh! Elnézést, a faragatlanságomért, be sem mutatkoztam. Kilt Zoltán vagyok. - Mondtam mosolyogva.
Utoljára módosította:Kilt Zoltán, 2014. március 19. 22:49 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. március 20. 15:06 | Link

Kilt úr

 Egy ifjú toppan elém a semmiből és kapkodja fel villámnál gyorsabban a könyveimet. Miközben lehetőséget kér, hogy segíthessen és szólni sem tudok, pislogok kettőt és már volt-nincs szertehullott kötetkupac. Mind a kezében van és nyújtja őket felém. Átveszem a szakirodalmat miközben csak egy halvány mosolyra futja megjegyzésére. Nincs jó kedvem, nem tudok még annyira sem kedves lenni mint szoktam, ami úgy szólván alapjában véve is morózus természetemből fakad. Amíg ez átjárja agyam tekervényeit a fiú bemutatkozik, a neve ismerős, de talán csak Zoli miatt, ó a fene vigye már megint eszembe ötlött az az átkozott levél. Gyorsan elterelem gondolataimat és viszonzom az illendő üdvözlést.

- Artemisia Rubya, örvendek. Ön is vásárolni jött, vagy csak azért ugrott be, hogy egy ügyetlen professzornő segítségére siessen lovagként?

 Kérdezem és közben megindulok a boltos nő felé, asztalára teszem a könyvet és míg a hölgy azokat beblokkolja és fizetek várom az ifjoncot. Ilyenkor szoktak megszeppenni és elinalni, mert ugye azért az a felnőtt aki őket egyenrangúként kezeli elég szokatlan, bár lehet, hogy csak én vagyok e témában tudatlan. Mindig így bántam a környezetemben élő gyermekekkel, a betegeimmel sem úgy beszéltem egykor, hogy ők alacsonyabb rangúak nálam és ezért sokszor meg is kaptam, hogy lealacsonyítom a Gyógyítók rendjét. Nem érdekelt, mert a visszajelzések mást mutattak, míg utánam a gyógyulni vágyók kutattak, pedig csak segéd gyógyító voltam, addig a neves öntelt kollégáimat messze elkerülték.  

Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2014. március 20. 15:06 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. március 20. 18:51 | Link

Artemisia Rubya Tanárnő

- Örvendek! Mondhatjuk, hogy mindkettő. – Mondtam, miközben elkísértem az eladónőhöz, közben arcomról derű sugárzott. – Gondoltam megnézem, beszerezhetőek-e az új tankönyvek. Ha esetleg nem, átbogarászom, milyen könnyű olvasmányt kínál ez a bolt. Ugyan Professzornő! Nem vagyok lovag. – Szerénykedtem. – Csupán kötelességemnek éreztem segíteni.
Hirtelen rám tört egy emlék. Mugli szülők gyermekének lenni nem könnyű. Főleg mikor megtudják, hogy egy szem gyermekük varázserővel bír. Sokáig ez a fiatal sem tudott róla. Élte szokott mugli hétköznapjait.
Hirtelen azon kaptam magam, hogy állok egyhelyben, faképpel bámulok a messzeségbe.
Volt, hogy megtettem ugyanezt tükör előtt. Rémisztő lehetek ilyenkor.
Magamban kicsit dühös lettem, mert a mai fiatalság (persze vannak kivételek) sajnos igen nagymértékben változott. Nem magam hibáztattam ezért, de szívem legmélyén tettem volna ellene. Az, hogy egy elsős diáktársam fellök egy Professzornőt, de még ha úgy nézem, hogy csak szimplán egy hölgy az áldozata a fellökésnek is, fel tudott bőszíteni.
- Sajnálom a diáktársam nevében is, hogy ez az incidens történt önnel. – Ennél tehettem volna többet is, úgy éreztem, de hirtelen nem tudtam túllépni a diák cselekedetén. Jól meg is feledkeztem eredeti célomról, így míg a Tanárnőt vártam, körbenéztem.  Jó sok könyv van itt. Mindig is szerettem a könyveket. A barátaim nem szeretnek olvasni, sokszor könyvmolynak tartottak, de engem ez roppantmód nem zavart. Sőt, ilyenkor mindig felüdített egy remek könyv. Azután a szívem fájdult bele, a képzelőerőmnek köszönhetően szinte mindig teljes mértékben át tudtam élni az adott könyv világát.
Visszaráztam magam a valóságba, ott álltam a könyvesboltban, vigyorogva, mint a jól lakott napközis. Valahogy idegen volt számomra ez a vigyor, amit inkább vicsorgásnak éreztem. Inkább természetes, bár nem a legszebb, de annál őszintébb mosolyomat vettem elő.
- Ha megengedi, segítek vinni a könyveit! – Nyúltam készséggel a könyvekért. Nehogy már egy ilyen kedves hölgy cipekedjen, mikor jelen van egy segítség. Gondolom, sokaknak jól esne, ha akadna legalább egyetlen ember a Földön, aki szívesen segít másoknak, önzetlenül. Valamiért azt éreztem, hogy a segítség az, ami miatt a világon vagyok.
Elkomorodtam. Ha nem, akkor miért? Tépelődtem magamban. Igyekeztem belső vívódásom a lehető legkevésbé mutatni, sőt inkább rejteni.
Remek, megint rám tör, az, ami korábban is. Ráadásul most az okozója nem is jómagam vagyok, hanem egy diáktársam. Lehet, el kellene mennem ezzel a problémával orvoshoz. De egyelőre még nem. Még bírom tartani magam. Addig meg nincs gond.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Artemisia Rubya
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 305
Összes hsz: 1350
Írta: 2014. március 21. 12:04 | Link

Kilt úr

 Korához képest nagyon választékosan beszél ez a fiú, gondolom magamban, ahogy hallgatom hozzám intézett szavait. Elkísér a pultig, ahol az eladónő szakszerűen beblokkolja és csomagolja is a köteteket, melyeket kifizetek. eközben Kilt úr körbenéz és látom elmereng, néha jó is az ha megmártózunk emlékeink hűsvízű tavában.
 Elnézést kér azért, hogy egy társa fellökött az imént, ez számomra furcsa, de persze jól esik. Elgondolkozom vajon melyik ház tagja lehet. Rellonos talán, mert bár illedelmes valami végtelen elszántság bujkál a hangjában, Ombozi úr az aki beugrik róla. De nem, azt hiszem mégsem a Sárkányok gyermeke, inkább az enyéim közül való lesz mégis. Ezt bizonyítja az is, hogy felajánlja elkísér és cipeli könyveim, Szfinx a lelkem, immár nem vitás, igazi Levitás.

- Köszönöm. Akkor indulhatunk is vissza a Kastélyba, egyenesen a házvezető helyettesi laktérbe. Közben pedig elárulhatja mitől lett hirtelen ilyen zaklatott?

 Kérdezem, mert tekintetében furcsa fényt láttam csillanni és minden rezdülése ezt sugallja számomra. Mintha marcangolná magát mélyen legbelül és nem értem az okát, hiszen nemesen cselekedett, hogy segítségemre sietett és most málhásomként cipeli terhemet. Becsületére válik mert elég nehezek azok a fránya köves könyvek, pedig csak papírok nem malachitlapok.

- Ha azért aggódik, hogy segít és ez nem válik javára, ne tegye. Az önfeláldozás képessége áldás. A gyógyításhoz kötődők egyik mértékadó jellemvonása.

 Nem kell semmilyen különleges adottság, hogy sejtsem valami a pillanat töredéke alatt változott meg benne és mivel szeretek tisztán látni ilyen ügyekben ezért érdeklődtem nyíltan arról, ami foglalkoztat vele kapcsolatban, s nem titkolt célom kizökkenteni is egyeben az előbbi nyílt rákérdezéssel és utóbbi mondataimmal.

Utoljára módosította:Artemisia Rubya, 2014. március 21. 12:08 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. március 21. 13:58 | Link

(Bocsánat a késésért)
Nicol

A kérdésnél egy kis mosolyt engedtem meg. Nem kellet gondolkodnom a válaszon, hiszen lényegében most nem találta el egyet sem a pontok közül.
- Egyik sem. Csupán nem ez volt az amit kerestem. De ha félteném is, az nem miattad van. Sokkal inkább nem szeretném útban hagyni, ha már így alakult.
Babonás.... nem, nem vagyok babonás. Vagy csak nem tudok róla. Nem is igazán figyeltem eddig ezekre, így ezen sem volt még okom elgondolkodni. Szerencsésnek, sőt balszerencsésnek is mondhattam magam bizonyos esetekben. Első igaz volt a "túlélésre", hiszen voltak már olyan helyzetek, hogy történhettek volna velem balesetek, és éppen annyira voltam balszerencsés a szerelmi ügyekben, mint amennyire mázlista a másikban. Ezt viszont nem babonának vettem fel. Se nem átoknak! Még az kellene....
Látom, hogy ő is elgondolkodott. Már mint. Talán nem is a válaszomon, hanem a saját kérdésén, ami után ismételten egy mosolyt kapok. Ekkor, abban a szent minutumban képet, formát ölt az amit eddig nem tudtam szóba önteni. Az első szavam bizony az lett volna rá, hogy a megjelenése arisztokratikus, de amint hátradobta a haját egy sejtelem vette át ennek a szónak a helyét. "Véla". Különlegesek a maguk nemében. Találkoztam már egyel-egyel Svédországban míg kint éltem. Habár a találkozások nagyja megmaradt tényleg csak annak. Összefutottunk időnként a boltban, vagy az irodában. Esetleg az iskolában. Igen.. bizonyosan az. De persze...ne ítéljünk külsőről.
Kicsit megdöntöttem a fejem. Ha ez igaz is, mit sem változtat. Marad magyarázatnak arra, ahogyan kinéz. Az embert amúgy sem a külseje oka folytán hanem cselekedetei után ítélik meg. Legalábbis számomra így lenne ésszerű. Persze ebben a világban ez sokszor nem úgy működik.
- Régebben ide jártam az iskolába, és úgy véltem a nagyváros után jobb lenne most egy kis csendes zúg.
Mellesleg falun nőttem fel, kellemes emlékeim vannak erről a helyről és reményeim szerint csak itt nem találkoztam volna valakivel. Utóbbiról azonban azóta kiderült, hogy hibásnak vélt gondolat volt.
Kérdései alapján csak néztem, majd megdöntöttem kicsit a fejem. Átmenetileg lemondtam arról, hogy tovább kutassak a könyvek kincsei között. Inkább átadom magam ennek a beszélgetésnek. Lényegében, igyekeznem kell egy kicsit változni, és valamivel újra olyan lenni, mint régen. Ha más nem akkor az emberi kapcsolatokkal szemben.
- Úgy kérdezted ezt Nicol, mintha nem szeretnél itt lakni.
Engedtem meg most én is egy mosolyt.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Kilt Zoltán
INAKTÍV


Kili<-By Benedikta,Mr. Kém<-By Alina,Zé <-By Viki
offline
RPG hsz: 250
Összes hsz: 8036
Írta: 2014. március 21. 16:28 | Link

Artemisia Rubya Tanárnő

- Rendben. De csak Ön után, ugyanis arra sem nagyon ismerem a járást. Nem sűrűn jutok oda, hogy bebarangoljam ezt a hatalmas kastélyt. – Elindulunk, bár én kicsit lemaradok, mert egyik könyv eléggé labilisan állt, kis híján le is esett volna, ha nem tartok ellene.
Kiérünk a tiszta levegőre, mely a benti légkör után, szinte felüdülés, sőt a kedélyállapotomnak is kedves a friss levegő, máris jobban érzem magam, ekkor hirtelen komor képpel nézek a Professzor asszonyra. – Nos, nem is tudom egyszerűen kifejezni, mi okozta zaklatottságom. Elnézést kérem, ha ezzel megijesztettem. Tudja, lehet kívül erősnek és nyugodtnak látszom, addig belül vad háború dúl bennem.
Nagyot nyelek. Elvégre ezt a belső kavalkádot, mely bennem folytonosan kavarog és hol a jó nyer, hol a rossz énem kerekedik felül, nos, ezt még senkivel sem osztottam meg. Eddig a pillanatig.  – Az a helyzet velem, hogy igyekszem mindenben a pozitív dolgokat észrevenni, de van, amikor sajnos nem sikerül és lehangolt vagyok, rosszabb esetekben mély depresszióba süllyedek. – Nagyot sóhajtok. Eddig könnyen ment. Csak a könnyek ne menjenek. Legalább addig, amíg egymagam nem maradok. Megköszörülöm a torkom. -  Melyik házvezető helyetteshez van szerencsém? – Kérdezem mosolyogva, bár egy gombóccal csatát vívok, mely a torkomba fészkelte be magát. – Áldás az önfeláldozás? – Ismét elgondolkodok. – Mindenesetre nem sok diáktársam lenne képes ilyesmire. – Majd az orrom alá dörmögöm – A felnőttek között se sok akad.
Normál hangerővel folytatom. – Gyógyítás? Ezen nem is agyaltam még. De sajnos ezzel kapcsolatos tárgyat sem vettem fel, azt hiszem. Ön mit tanít? – Sandán a könyvekre nézek, de momentán azt tudom csak megállapítani rajtuk, hogy vaskosak és állásukból ítélve bizony szakkönyvek lehetnek.
Ha szabad lenne a kezem, most tuti, hogy homlokon csapnám magam. Annyit fecsegtem, hogy szegény Tanárnőt alig hagytam szóhoz jutni. – Jaj, röstellem magam. Csak csacsogok és magába fojtom a szót. – Mondtam mindezt őszinte mosoly kíséretében. – Nem állt szándékomban untatni magammal! De, van egy remek ötletem Tanárnő! Mit szólna hozzá, ha kihívnám Tender Tanár úr kölcsönvett botjaival egy párbajra! Elfogadja?Figyelem a Tanárnő reakcióját.
Utoljára módosította:Kilt Zoltán, 2014. április 13. 21:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"Ha kizárod a lehetetlent, akkor ami marad, az bármilyen valószínűtlen is, de az igazság."
Legbátortalanabb Levitás 2014;legnavinésebb levitás 2015;Legbátortalanabb Levitás 2016. tavasz/nyár
Kérdezz
Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. április 2. 13:04 | Link

Haru

Ohh, mennyire ismerem ezt a nézést! Minden ember arcára kiül, amikor rájön, miért is vagyok olyan, amilyen. Egy ideig hagyom, hadd bámuljon, hiszen végtére is ez a vélák éltető eleme. Én is imádom, ha néznek, attól különlegesnek és felsőbbrendűnek érzem magamat, nem tehettem róla, ezzel azzal járt, ami vagyok. Legyen nő, férfi, vagy gyerek, teljesen mindegy volt, csak nézzenek. Nem mintha otthon nem kaptam volna elég figyelmet, de Nate már a hosszú évek alatt már egészen hozzászokott.
- Ezek szerint ismerősnek kellene, hogy legyél.
Elgondolkodva csücsörítek, miközben ismét végignézek rajta. Hát igen, nem sok tapintat szorult belém. Se névről, se arcról nem ugrott be, hogy tulajdonképpen ki is ez a nő. Pedig úgy sejtettem nagyjából egy idősek lehetünk. A suliban sem foglalkoztam túl sokat az emberekkel, főleg nem lányokkal. Nem szándékoztam faragatlan lenni vele, távol állt tőlem az, hogy lenézzem, vagy leszóljam, de valahogy mégis csak így fordult a kocka. Megköszörültem a torkomat és inkább próbáltam kedvesen mosolyodni, nem akartam elüldözni, ritka az, akivel tényleg normálisan (viszonylag) lehet beszélgetni.
- Hol éltél eddig?
Tényleg irigység csengene a hangomban? Nem, az nem lehet. De a nagyváros szó mindig megmozgat bennem valamit. Kettős érzéssel állok ehhez a dologhoz, hiszen ide tartozunk, itt nőttünk fel és később ide bújtunk el, aztán ment minden, mint a karikacsapás. Sokszor mozdultunk ki, de mégsem annyiszor mint azt egyébként igényeltük volna, de a munka idekötött.
- Szeretek itt lenni, ne értsd félre, ez az otthonom. Egyszerűen csak, tudod, ez a falu kicsi, mindenki ismer mindenkit, és nem könnyű a polgármester feleségének lenni.
Nem akarom rázúdítani a tipikus dumát, hogy milyen nehéz kirakatfeleségnek lenni, mert felesleges hiszti volna. Ezt a kört már lefutottam párszor, így csak felszegtem a fejemet és kihúztam magamat, már amennyire tőlem telt. Nem akartam nyavalyogni, az annyira nem én lennék, pláne nem egy idegennek.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. április 13. 20:38 | Link

Nicol

Felvontam kicsit a szemöldököm a hanghordozásán, s az ahhoz járó pillantáson, amivel nézett. Nem kellet hozzá sok ész, hogy levegyem azt, miként sorolt éppen be, de igyekeztem nem túlságosan felvenni, hiszen lehetséges, hogy a gőg e kis részlege csupán megszokásból maradt vele az idegenekkel szemben. Azért nem hibáztathattam, hogy nem emlékezett rám. Lényegében én sem emlékszem ő rá, pedig valószínűleg jóval szembetűnőbb lehetett már akkor is.
- Kellene, de nem lenne meglepő, ha nem lennék. Azt hiszem, más körökben mozogtunk.
Igen, ez valószínűleg így volt. Nekem legalábbis nem volt konkrét köröm. Voltak barátaim, ismerőseim itt is, ott is, éppen emiatt érdekes emlékeim is. Művész sráctól kezdve a Cupido által okozott dobosig....vagy a Rellonos miatt, aki habár lényegében mindig kihozott a sodromból, mégis, ha véletlenül is, de megmentett a lovagpáncélok maratonja elől. Ott volt Viko, az eperlány, ott volt Edward...
Arcomon átvonulhatott egy enyhe letargia, düh, de elég hamar tovább engedtem. Mindez nagyon régen volt, nyomokat hagyott, még a mai napig is, de most nem volt jelentősége. Ezeknek mind nem volt.
- Stockholmban, egy jó pár évig. De Budapesten is szállingóztam amíg ide nem kerültem.
Egyik nagyvárosból a másikba. A szülőfalumba nem akartam visszamenni... Így jöttem ide, amint megláttam a meghirdetett állás lehetőséget.
Észrevettem rajta, hogy valami aggasztja, de nem igazán véltem helyesnek, ha rákérdezek. Lényegében, még mindig idegen vagyok. De igen, azt hiszem, a hellyel kapcsolatos az egész.
- Régóta élsz itt?
Próbáltam egy kicsit enyhíteni ezt az érzést, ami a levegőben volt, s akkor beütött a dolog. A polgármester felesége? Jól van, Haru... A legjobb ember talált meg elsőnek.... Így kell elkezdeni a szocializálódást...
Így már valamivel érthetőbb az, ami benne volt Nicolban... És igen, ahogyan most felszegte a fejét, s ahogyan pillantott, ismételten érvénybe lépett az első gondolatom. Halk sóhajjal emeltem világos szemeimet rá.
- Ezt elhiszem. Sokkal több dolog nyomja a vállad, mint általában.
Azzal egy hirtelen ötlettől vezérelve oldalra pillantottam. A helyiségben a közelünkben most senki nem volt, ahhoz képest, hogy amikor bejöttem tele volt, ez kissé meglepett, de most csak nyugodt helyzetet adott a folytatáshoz. Talán nem kell arra figyelnie minden pillanatban, mit mondhat, mikor és hol...
- És, mivel pihen vagy szórakozik egy magas rangú feleség? Mert azt mindenkinek kell.
Azzal halvány mosoly kúszott az arcomra.
Utoljára módosította:Szabó-Kelemen Zsombor, 2014. április 14. 11:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. április 21. 15:47 | Link

Haru

Figyeltem az arcát és nem tudtam figyelmen kívül hagyni a megjegyzése utáni pillanatokat. Habár soha nem ástam bele túlságosan magamat az ilyen dolgokba, mert hidegen hagytak, ezt azért nem lehetett nem észrevenni. Kedvesnek kellene lennem és megkérdeznem, hogy mi nyomja a lelkét, talán egy kicsit nógatnom is kellene, hogy mesélje el, de az nem én lennék. Így inkább csak elfintorodom egy pillanatra.
- Kellemes iskolai emlékek?
A kellemesnél felvonom a szemöldökömet, igyekszem ironizálni, már amennyire tőlem telik. Mindenkinek vannak kellemetlen emlékei az iskolából, ha nekem most számot kellene ezekről adni, akkor itt állhatnék ítéletnapig, de én nem vagyok az a fajta aki sokat rágódik a dolgokon, felesleges időpocsékolás, hiszen már nem lehet megváltoztatni a dolgokat és ha lenne rá lehetőségem, akkor sem biztos, hogy megtenném, hiszen minden ami engem ért közrejátszott abban aki most vagyok és ahol most tartok.
- Igazán érdekes lehetett, bár hosszabb időt még soha nem töltöttem ott, Budapestet annyira nem szeretem.
Megvonom a vállamat, majd nekidőlök a könyvespolcnak és összefűzöm magam előtt a karjaimat és úgy hallgatom tovább. Aztán terítékre kerül a téma, amit nem igazán kedvelek hallani más szájából. Bár tényleg felsőbbrendűnek, szebbnek és jobbnak gondolom magamat mindenki másnál, azt azért nem szoktam annyira nagy dobra verni még akkor sem, ha hébe-hóba éreztetem az emberekkel. Mert ez nem azért mert, van én vagyok a polgármester, ugyan már...ez a génjeimbe van kódolva, ez az egész polgármesteres dolog...én voltam az aki a legjobban ellenezte.
- Ami az illeti, el sem hinném, milyen felszínes dolgok nyomják a vállamat.
Igyekszem nem gúnyosnak lenni, minden erőmmel azon vagyok, hogy nem ne legyek lenéző, és szarkasztikus és az nagyjából sikerül is. Nem szeretném a beszélgetést ilyen irányba terelni, annak elég csúnya vége lenne, amit lehet, hogy még én is megbánnék.
- Tudod, ruhák...cipők, ékszerek..
Legyintek egykedvűen, mintha mindez teljesen természetes lenne és valahol az is, de nincs az a mennyiségű ruha, vagy az a drága ékszer ami maga mögé szorítaná a legfontosabb dolgok az életemben. Egy ideig teljesen komolyan nézek az előttem álló nőre, majd halkan felnevetek.
- Csak vicceltem. Van egy két éves kisfiam, ő a legfontosabb és van egy régiség boltunk is, szóval nem unatkozom, vagy legalábbis kevesebbszer, mint a kastélyban. És te? Tervezel hosszabb távra maradni? Esetleg végleges?
Bár imádom, ha én vagyok a téma, de nem árt néha a társalkodófelet is emberszámba venni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. április 21. 23:40 | Link

Nicol

- Azt hiszem, mindenkinek vannak hasonlóan kellemes emlékei.
Fűzőm hozzá a kérdéshez az egyszerű választ. Nem mintha sokat szeretettem volna beszélni róluk, főleg nem egy, azért még idegen előtt. Meg hát, azt sem hiszem, hogy a nőt valóban jobban érdekelné. Így nem is volt szükség arra, hogy elhúzzam…vagy számára üres fecsegéssel traktáljam. Ettől függetlenül észrevettem, hogy az irónia mennyire megjelenik azon a finom vonású arcon. Érthető, az iskolai emlékek már csak ilyenek. Egy kisebb darab az életből. Ha lehet így fogalmazni.
- Nem olyan meglepő. Sokaknak túl nagy a nyüzsgés, egyes részeken pedig még elviselhetetlenebb. De vannak olyan részei is amiket nagyon is lehet szeretni. Nem mondom, hogy nem örülök annak, hogy most itt vagyok, de azért szerettem ott is élni. Persze, ez mind ízlés és megszokás kérdése.
Tovább vittem a történetet. Ha nem Budapest akkor más.. Talán egy másik nagyobb város hazánkban. Debrecen? Székesfehérvár? Győr? Melyik lehet elég jó?
- Megkérdezhetem, hogy honnan jöttél? Mert, ha Budapestet nem szereted, akkor bizonyosan más lehet az a hely.
Talán én hoztam fel olyan témát, amit nem kellet volna, mert Nicol válaszai, vagy kisebb megjegyzései, mindig változatosak, ugyan akkor elégé egy érzelemből jönnek.. Vagy csak én érzem így. Ugyan akkor, igyekszem nem túlságosan magaménak tudni ezeket, ha így is vannak, hiszen, ha valóban teljesen így gondolná, akkor most nem beszélne velem. Nagyon könnyen, gyorsan le lehetne zárni ezt a beszélgetést. De mindketten próbálkozunk, úgy hiszem…. Nekem mindenképpen jót tesz.. Valamilyen úton-módon.
Cipők.. ruhák…. Hallottam már olyanokról akiknek valóban ezek adják a legfontosabb nyugalmat…. Megérthetném.... Habár mindig is más típus voltam. Egy kis zavart vigyor féleséget engedek meg a másik felé, hiszen ő a legkomolyabb tekintetével néz felém. Nem akarom neki tenni a szépet, nem akarok olyat mondani, vagy tenni ami nem lenne igaz, csak, hogy elnyerjek valamit vele szemben. Nem ilyen vagyok, messze álljon ez tőlem. Ugyan akkor igazából megbántani sem szeretném, éppen ezért próbálok minden egyes mondatott annyira ízlelgetni, hogy a megfelelő keretek között tudjak rá válaszolni a saját mércém szerint. Amint elneveti magát, egy kis terhet vesz le a vállamról. Ohh csak viccelt! Remek…sokkal jobb fordulat! Maga  téma pedig…tökéletes.
A mosolyom őszintébbé válik, a lurkó említésnél pedig azzal együtt szélesebbé is.
- Valóban? Gratulálok! Bizonyosan nagyon szép, és jó gyermek. Eleven gyermek? Vagy inkább a nyugodt típus? Értem, akkor valóban le tudod kötni magad. Ez kellemes, maga a régiség bolt is itt van a faluban, igaz? Azt hiszem még nem jutottam el odáig.
Érdeklődőm, nyugodtan továbbra is. Maga a téma sokkal jobb irányba halad, mint remélhettem volna. Éppen ezért nekem sem kell túlságosan megfontolnom mit, hogyan mondok, nehogy megsértsem vele a másikat. A kérdéseinél kicsit feljebb vonom a vállaimat, amiket nem sokkal később le is engedek.
- Igen, most úgy tűnik egy jó ideig itt fogok élni. Az óvodában kezdtem dolgozni, szeretném újra építeni itt az életem, a gyerekekkel pedig ez nagyon is jó. Teljesen elfoglalnak… hát azt nem tudom, hogy végleges e… ez sok mindentől függ. Jelenleg, szingliként talán azt mondhatnám igen, de sosem lehet tudni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Scarlett Nicol Emily Loughlin
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 102
Összes hsz: 1406
Írta: 2014. április 25. 15:54 | Link

Haru

- Valóban, mindenkinek vannak.
Bólintok, közben pedig azon jár az agyam, hogy most ironizált-e. Nekem is sok kellemes emléke van a kastélyból, azokból az időkből amikor a padot koptattuk, de valamiért úgy érzem, hogy az alkalmi beszélgetőpartnerem nem ilyesmire gondolt. Vagy szimplán csak paranoiás volnék? Lehet, hogy foglalkozási ártalom, hogy már mindenben a hátsó szándákos keresem, kellemetlen tud lenni egy idő után. Gondolatban megrázom a fejemet és igyekszem követni a beszélgetés fonalát. Nem ragad le azzal, hogy múltat emlegesse és ezért hálás vagyok neki. Semmi kedvem nem volna erről beszélni.
- Oxfordban nőttem fel, de gyerekkoromban elég sok helyen megfordultam. De már lassan tíz éve itt élek, szóval ami azt illeti ideje lenne megszoknom, hogy itt vagyok.
Ha akarnék se tudnék innen elmenni, minden ideköt. Itt van a családom, a barátaim, a házunk amit úgy rendeztünk ahogy mi akartunk. Remek életünk van itt, egyszerűen csak néha elfog az üresség, de ki az aki nincs így ezzel? Még az is szokott másról ábrándozni, aki ide született, ez emberi természet. Chris említése persze megváltoztatja a légkört, szinte azonnal. Azonnal le lehet szűrni, hogy Haru szereti a gyerekeket, bár azt még eddig nem tudtam, hogy miért. Én nem voltam túlzottan oda a kölykökért fiatalabb koromban, de most már egészen máshogy állok hozzá ehhez a témához.
- Nagyon hasonlít az apjára, most is vele van. Igen, eleven de mindenkit le tud venni egy pillantással a lábáról. Igen itt a faluba, nem is olyan messze most is onnan jöttem, lassan már mennem kellene haza.
Mosolyogva válaszolok neki, nekem ez számomra kedves téma. Ódákat tudnék a fiamról zengni, pedig még csak két éves. Lassan felcseperedik és az biztos, hogy   nagy sármőr lesz a gyerek, bár aki vélákkal tölti az idejét egész pici korától...
- Na hát azt elhiszem, azt hiszem én megbolondulnék annyi gyerkőctől, néha még azaz egy is sok. A szerelem meg várhat, egyszer majd biztos rád talál.
Egyszer mindenkire rátalál nem igaz? Pont amikor az ember nem is várná.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


félvéla.  Chris. Cassandra. Drága.
Haru Smith
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 67
Írta: 2014. április 29. 11:47 | Link

Nicol

Oxford... bár arra fele sosem jártam, így teljesen érthetővé válik számomra, hogy miért furcsállja ezeket. Ahogyan a tíz évet említi, elgondolkodom egy pillanatra. Hiába az a sok év... Én is töltöttem kint Stockholmban hosszú időket, éveket, mégis valami haza húzott. Éppen ezért az idő nem olyan számottevő. Bizonyára megszoktatja az emberrel, hogy éppen hol van, mit tehet, mégsem feledteti el vele a többi dolgot. Igen... talán én is ezért jöttem haza. Megfordul a fejemben, hogy gondolataimat megosszam e, ezzel kapcsolatban, de végül mégsem terhelem le ezzel beszélgető partneremet. Így az egészet leredukálom, csupán egy bólintással s egy apró mondattal.
- Az otthon nem csak ott van, ahol éppen élünk.
Figyelmemet most az köti le, ahogyan látom Nicol is egyre jobban megnyílik a közös témától, attól a szeretettől amely mélyen benne van a fia iránt. A csodálat, rajongás amit szinte le tudok olvasni a mozdulataiból, reakcióiból. Ez természetes anyai megnyilvánulás, ami azt hiszen ösztönös a legtöbbeknél.
- Akkor lehet egyszer megkeresem...- Azzal felkaptama  fejem. Tényleg? Mennyi is lehet pontosan az idő? - Érthető.... időnként észre sem venni, milyen gyorsan múlnak el a percek.
Pillantok szét, hátha találok valamerre egy órát, ám az csak elkerüli a figyelmemet.
- Sokan ezt gondolják, de azért más amikor velük vagy. - Kivétel amikor éppen kaja csatát hirdetnek és neked kell ezt megfékezned. Már magára a gondolatra is elmosolyodtam... Habár vissza gondolva, sokkal viccesebb, a múltkor nem örültem ennek annyira.
- Nem vagyok semmi jó elrontója, de nem keresem még. Nem ez volt az első pont, amit szeretnék elérni azzal, hogy vissza jöttem ide.
Vontam meg a vállam, s ez igaz is. Nem emiatt jöttem vissza, de ha megjelenne, és el tudná érni, hogy bízzak benne, aminél öszintén bevallom, hogy egy ideje nem vagyok egy könnyű eset. Akkor beadnám a derekam, de az sem könnyíti meg a helyzetett, hogy a múltam egy jelentős személye a szomszédomban lakik.
Eszembe jut, mélázásomból amit Nicol mondott előzőleg. Kedves mosollyal nyújtok felé kezet.
- Örülök, hogy megismertelek Nicol. Ha menned kell, természetesen nem tartalak fel, ugyan akkor remélem még találkozunk.
Utoljára módosította:Haru Smith, 2014. április 29. 11:51 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Alegria C. Martinez
INAKTÍV


*rainbowkiss*
offline
RPG hsz: 55
Összes hsz: 929
Írta: 2014. június 9. 11:46 | Link

Lilla
ruha

Mostanában éppen eleget mászkálok azt hiszem, néhány emberen kívül senki sem tudná biztosan megmondani, hogy éppen hol találnak meg. Apámnál voltam, hazanéztem Pestre, bár az igazat megvallva, csak szükségem volt néhány otthoni cuccomra, meg anyagi támogatásra, és én ott biztosra megkapom, ami kell nekem. Onnan vissza kellett jönnöm, mert munkám van, és beszélnem kellett Kristóffal, hogy megint nem leszek, az a napom pedig azzal telt, hogy mint ilyenkor, pár napra előkészítek neki mindent. Akkor Liverpoolba mentem, már napok óta azon voltam, csak sose vitt rá a lélek. Sokat gondolkoztam is ezen, hogy nem csinálhatok mindig mindent csak úgy, ahogy éppen akarok. Jobb lenne, ha nem kötne sehova semmi, ha nem lenne semmi dolgom, csak élni.
Így viszont 4 nap után Leandrótól is el kellett válnom, de nemsokára már ő is jön vissza, addig meg kibírom. Erős vagyok én, kibírtam nélküle éveket. Az mondjuk egy más történet volt, de akkor is ez tartja bennem a lelket, ha nincs itt.
Akkor sem tudok viszont a lakásban maradni, nekem az kihalt egyedül, és mivel egészen nyárias idő van, így egy séta mindig belefér. Konkrét cél nélkül indulok el, mint mindig, de ugyanazon az útvonalon megyek, mint mindig. Látom is pár hozzám hasonlóan majdnem minden nap erre járkáló ember tekintetén, hogy észreveszik, eddig nem voltam itt, most megint.  
Most viszont olyan helyre szeretnék menni, ahol még nem jártam. Ilyen is van a faluban, mert ami nem érdekelt, azt megmondom őszintén, el is kerültem. Imádom a kihalt helyeket, ahol lehet gondolkodni, csak ettől elszoktam, amíg pörgés volt az élet.
A könyvesboltot célzom meg, mert ha szerencsém van, itt rengeteg időt is eltölthetek, és aztán nem mondhatom, hogy nem csináltam egész nap semmit. Nem tudom, hol kezdhetnék neki, hogy mégis mit keresek, mert semmit. Majd az, amit meg kell találnom, az megtalál engem, ez mindig így szokott történni. A falat is beborító könyvespolc sorok felé indulok, és csak könyveket látok mindenhol, ami egy picit elbizonytalanít, de akkor is határozottan tekintek végig rajtuk, hátha a fejemre esik egy, vagy valami, egy kis Isteni szikra.. akármi.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Jimnie Meccoy
Tanár


a Bagolykő metsző szele
offline
RPG hsz: 31
Összes hsz: 1890
Írta: 2014. június 11. 23:15 | Link

× L E V E N T E,

Amikor a világos, szellős utcából a szűk, kopottas helyiségbe lépett, orrát megcsapta az erős naftalinszag.  A naftalin mellett régi papír, korhadó fa tette teljessé a bűzképletet, melyhez vizuális hatásként zsúfolásig rakott, szúette könyvespolcok és ezüstös pókhálófoszlányok társultak. Bizarr, ódivatú bolthelyiség kellős közepébe csöppent, melyet a sejtelmesen derengő félhomály és a kellemetlen szag tett első látásra nemkívánatossá. Az ablaküvegen – melyen részint annak kétes tisztasága, részint sötét üvege miatt csak mérsékelten hatolt be a fény – cirkalmas kézírással díszelgett egy lap: eladót felveszünk.
Jimnie nemigen dolgozott még – a gyógyító képzést elkezdte ugyan, de el nem végezte, így mindössze VAV-vizsgáival felfegyverkezve vágott neki a varázsló-munkaerőpiacnak, viszonylag csekély eséllyel és lelkesedéssel. Bármilyen állást elvállalt volna – pénzszűkében lévén nem válogathatott (álláskeresés címen még az „internetre” is rácsatlakozott, bár a mugli hipermarketek csábító árufeltöltői ajánlatait azért kiszelektálta).
Turkálós göncei, foltos talárja, szerteszét álló, zsíros haja nem volt túlságosan bizalomgerjesztő, sőt, egyenesen egy középkori árvafiú benyomását keltette. Kialvatlan szemeivel körbepillantott az apró boltban, de nem látott sem eladót, sem vevőt – látszólag egyedül volt. Köhintett egyet, csak úgy mellesleg, figyelemfelhívásként. Szinte látni vélte, ahogy az áramló levegő felkavarja a helyiség finoman szálldogáló porát, melyet mintha évtizedek óta nem háborgatott volna senki.

Hozzászólásai ebben a témában

Nap Népe-tag
A paradicsomom
Szalai Dominik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 10
Írta: 2014. június 14. 19:39 | Link

Levente


A fájdalom lustán nyal végig koponyám belső falán, belezsibbad minden gondolatom. Egy kissé a világ is belezsibbad mindenbe, és többé nem tudok mozdulni vagy beszélni akarattal, lassítva látom, hogyan omlik szét minden érzelem az arcán, mintha erőteljes hullámok gyötörnék a vonásait, a gyönyörű vonásait; a szempilla rebben, a pupilla tágul, majd szűkül, az ajak leheletnyire megremeg, és látom ádámcsutkáját is mozdulni, hogy milyen istentelenül, e világtól idegen, éteri nyaka van, az idegek és bőr megvonaglik, az izomkötegek egészen csontosnak hatnak, ahogy belefeszülnek az érintésembe. Forrón ölelem ujjaimmal a falatnyi bőrt, nem jut több, tudom, hogy nem fog több jutni, mert kisétálok innen, ahogyan kisétáltam az életéből is közel négy évvel ezelőtt, ahogy megpróbáltam felépíteni a maszkomat, és hiába fizetek súlyos árat ezért az egyetlen, kétségbeesett birtokvágyért, képtelen vagyok lehámozni róla magamat. Beléolvadok. Valamiképpen, valahogyan, ismeretlenül, mégis otthonosan. Semmi sem változott, sem a tapintása, sem az illata, sem a magassága, sem a csontossága, minden ugyanolyan, én is ugyanolyan vagyok, és olyan végtelenül egyszerű lenne lehajolni, és magyarázkodás nélkül ráharapni az ajkaira, mennyire, mennyire, mennyire ugyanolyan minden. Csak a tekintete nem, csak a tekintetem nem.
Egészen mostanáig tompa volt a fájdalom, vékony hártya, amit nem lehetett lesúrolni, sötétlő folt a gondolatok között, egészen könnyed, egészen sűrű, kiszipolyozhatatlan massza. De elrántja a kezét, a piciny ujjak, a vékonyka csukló mozdul, hidegen, reszketve rázza le magáról forró, billogszerű érintésemet, és pillantásom rögtön elfordul az arcáról, mintha valami undorító, becstelen dolgot tennék vele. Elhagytam. Súlyosan húz végig mellkasomon az igazság, mert elhagytam, egyetlen ok nélkül, kegyetlenül, ridegen, tekintetem az arcára sem fordult, nem bírtam volna ránézni, nem tudtam volna otthagyni, ha meglátom a szemeit, ha látom a beléjük torzuló fájdalmat.  Elhagytam, miután vérző, nyíló rózsákat csókoltam a bőrére. Ha Tata tudta volna… de Tata nem tudhatta, mert sosem voltam elég bátor ahhoz, hogy igazat mondjak.
Tétován emelem lerázott, bizsergő kezemet a fejemhez újfent, hajtincseim közé túrok, végigtapogatok a fejtetőmet, mozdulok, ugrál a tekintetem, nem bírok ránézni, nem bírom elviselni az érintése hiányát. A fagyos elutasítás végigperzseli tenyeremet, és belőlem nem marad más, csupán néhány elharapott, torokra égett gondolat. Mondhatnék valamit, az egymásba préselődő magyarázatok mind hamisan csengenek, és tudom, sosem hinné el nekem, és jogom sem lenne bármit mondani ennyi idő után. És talán igaza is van, talán nem kellene itt lennem, nem kellene maradnom feltépve ezzel tucatnyi éppen hegedő sebet. Az enyémek véreznek, bordáimon érzem a nyomást, az enyémek felszakadtak, az enyémet nem fehérek és simák, hanem vörös és rózsaszín csíkok a bőröm alatt a húsba ágyazva.
- Nem lenne kellemesebb, de azt hiszem… - Ügyetlen, suta mozdulatokkal pakolok néhány könyvet a helyére. – Azt hiszem, neked mégiscsak így lenne a legjobb. Igen, mégiscsak így – ismétlem szinte Encsy Eszternek motyogva, mert Az őz mereven, barátságtalanul pillant le rám. – Mennyibe kerül a könyv? Elvinném, ha nem bánod.
Utoljára módosította:Szalai Dominik, 2014. június 14. 19:40 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Wessinger Lilla
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 27
Összes hsz: 64
Írta: 2014. június 22. 12:31 | Link

Alegria

Kivételesen már hajnalban éber állapotba került, pedig szeret sokáig aludni, még akkor is, ha az ablakokon már nemcsak beszivárog a fény, hanem egészen elárasztja, betölti világosságával a hálószobát. Olyankor találja csak meg igazán a számára legkényelmesebb pozitúrát, hol elnyújtózva keresztben az ágyon, hol félig lelógva arról, máskor összegubózva annak közepén. Ilyenkor a lepedő és takaró persze már régen a földön gyűrődik, valamikor az éjszaka közepén tűnik el észrevétlenül, hogy Lilla aztán minden reggel meglepődjön ágyneműje hiányán. Ma viszont olyan hamar pattantak ki szemei, hogy odakint még csak éppen pirkadt. Az ég vörös színekben pompázott, a nő pedig az ágya szélén ülve, lábait maga mellé húzva gyönyörködött a természeti jelenségen. Ritkán lát ilyesmit, mint ahogy Naplementét sem nézett hosszú évek óta. Az életéből valahol, valamikor kivesztek az igazán nagy dolgok, amelyek minden nap csöndesen történnek meg körülötte, de ő mégsem figyel fel rájuk. Most, a pirkadat jelenségén ámulva ébred csak rá, hogy valójában mi minden mellett haladhat el úgy, hogy nem érez semmit, hogy nem tud róla semmit, és hogyha majd egyszer meghal, talán csak ezeket a figyelmetlenségeit fogja megbánni, semmi mást. Amint felkel a Nap, ő megnyomkodja időközben elzsibbadt tagjait, majd lebotorkál recsegő lépcsőin, s a konyhába érve kakaóporért és tejért nyúl. A pult mellett issza meg az elmaradhatatlan reggeli italát, hogy aztán bögréjével együtt elmosogassa a tegnapról megmaradt edényeket is. A konyha rendberakását a nappali követi, ahol még a földön is könyvek hevernek szerteszét, s ő ismét a könyvespolcokra teszi őket, bár jól tudja, hogy estére újabb példányok kerülnek majd puha szőnyegére. A kötetek polcra helyezése közben veszi észre, hogy hiányzik az egyik kedvenc könyve. Egy pillanatra bénult arckifejezéssel nézi az üres helyet, ahol lennie kellene, majd hátrébb lép, ujjával megtámasztja állát, s hangosan hümmögve pörgeti utolsó emlékképeit Kafka összes művéről. Kizártnak tartja, hogy otthon hagyta volna, hiszen még emlékszik is arra, hogy bedobozolta sötét borítású könyvét, de abban is biztos, hogy Bogolyfalván még nem vette le a szekrényről. Igyekszik higgadt maradni, és bár legszívesebben felhívná anyukáját, hogy legyen szíves, és nézze meg szegedi otthonukban a keresett művet, sajnos térerő hiányában nehezen tehetné. Telefonálás helyett szobájába rohan, ruhásszekrényében válogat, majd a megfelelő darab kiválasztása után pénztárcáját szorongatva zárja be a bejárati ajtót, végül a kaput is. Tudja, hogy van a faluban egy régi könyvesbolt, de eddig még messze elkerülte azt, mert, ha ő betér egy ilyen helyre, akkor hajlamos egész vagyonát egyszerre ott hagyni. Úgy siet, hogy a bolt előtt először véletlenül elmegy, majd az utcasarkon idegesen visszafordulva pillantja meg Őszike néni könyvesboltjának cégerét. Kapkodva nyit be a csilingelő ajtón, majd egy halk köszönés után azonnal beleveti magát polcokon pihenő címek áttanulmányozásába. Éppen az őt érdeklő huszadik századdal foglalkozó rész következne, amikor nem fér oda a kötetekhez, mert egy csinosan felöltözött lány útját állja.
- Ne haragudj - szólítja meg ideges mosollyal őt, s a polc felé mutatva fűzi tovább gondolatait. - Elveszett az egyik könyvem, és muszáj megnéznem, hogy itt van-e! Esetleg a nézelődés közben nem találkoztál Franz Kafka összes művével?
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 23. 10:26 | Link

Lexcsi *.*

Fülig érő mosollyal az arcomon indulok útnak Őszike néni könyvesboltja felé. Körülbelül egy hónapja tértem be először és nagyon megtetszett a bolt. Mindenféle könyvre bukkantam, halál komolyan mondom, tényleg egy csomó érdekes és fura irományra lehet lecsapni. Gondolom az iskolai könyvtár azért mégis több könyvet rejt, ám az korántsem biztos, hogy mesék is vannak. Bár én nem tudhatom, még sosem jártam ott. Na, majd ha várok Viktorra benézek. Remélem a könyvtáros néni vagy bácsi - még azt sem tudom, hogy milyen nemű egyén irányítása alatt áll a könyvtár - nagyon kedves és nem fog elzavarni. Mondjuk a Bagolykőn még sosem tapasztaltam volna azt, hogy az emberek undokok lennének egymással. És szerintem erről nem is mostanában fogok megbizonyosodni.
Egyébként délelőtt van, 10 óra körül jár az idő. Természetesen indulás előtt nyomtam egy hatalmas puszit Viktor arcára, megölelgettem, s csak utána eredtem útnak. Anyával és apával is mindig így csináltam, ha mentem valahova. Persze ők csak a szomszéd sráchoz engedtek, vagy a sarkon lévő boltba. Azért Viktor tudja, hogy már naaagyfiú vagyok sok a-val és már eljárkálhatok egyedül is. Jó, biztosan tökre aggódik értem, de nincs oka rá, csak akkor mozdulok ki, ha világos van, akkor pedig nem eshet bajom, ne, igaz?
15-20 percbe telik, mire a könyvesbolt ajtaja előtt állok, ugyanis út közben ugrándoztam, énekelgettem, köszöntem mindenkinek, és hülyéskedtem. Különben 10-15 perc alatt simán beértem volna, de hát kell a bolondozás. Mikor belépek az üzletbe vidáman integetek a vörös hajú fiúnak, aki mindig itt áll, hiszen övé a bolt. Majd vele is meg kell ismerkedni! Egészen a padlásig lépkedem, mert ismerem már a terepet, tudom, hogy ott vannak a legjobb mesekönyvek. Mikor felérek rögtön a legközelebbi könyvespolcon lévő irományokat kezdem tanulmányozni. Nagyon lassan olvasok, úgyhogy beletelik kis időbe mire, a címeiknek átjutok.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. június 25. 17:15 | Link

< kicsi Radits >

Egész délelőtt itt kuksoltam a könyvet között. Nem állok valami nagy olvasó hírében, nem azért, mert nem szeretek, hanem mert nincs türelmem hozzá. Általában mindig a végével kezdek, vagy ha valaki olvastam már előttem a könyvet, akkor addig könyörgök neki, amíg el nem mondja, mi volt benne. Nem tehettem rólam, bármennyire is szerettem volna, hogy lekössön, nem így történet. De most vészhelyzet volt. A faluban és a kastélyban futótűzként terjedt a hír, hogy mi a helyzet nálunk, és ami azt illeti, valaki túl szemfüles volt. Még az a szerencse, hogy senki sem sejti, mi valójában a helyzet. Legyen csak belém Olivér nyugodtan szerelmes a többiek szerint, ha ez megment attól, hogy kiderüljön az igazság. A kedélyek még mindig nem nyugodtak le, hiába telt már el legalább három hét. Bár a dolgok rendeződni látszanak. Olivér továbbra is kitart amellett, hogy részt akar venni Szörnyi életében, bár néha elég basáskodó tud lenni. Főleg, mikor kijelenti, hogy ez a gyerek az övé, és legyek szíves ne cukorral tömni. Ugyan már! Az a gyerek legfeljebb köröm méretű és biztos vagyok benne, hogy imádja a gumicukrot...apropó gumicukor! Egész megéheztem már attól is, hogy rágondolok. Belenyúlok a zsebembe és elhalászok onnan egy bontatlan csomagot. Emmáéktól van, a legfinomabb amit valaha kóstoltam, ugyanis egyszerre van mindenféle íze, savanyú és édes, néha kicsit keserű...de hát, az élet is. Szóval a gumicukrot rágcsálva haladok tovább a sorok között, miközben olyan könyvek után kutatok, amit választ adnak a kérdéseimre, mert azok aztán voltak bőven. Mi a teendő, ha a születendő gyermekednek két apja van? Hogyan hazudjunk úgy, mint a vízfolyás? Mi a teendő akkor, ha kiderül az igazság? Mit csináljunk akkor, ha a gyerekünk biológiga apja az agyunkra megy? Erről miért nem írnak a könyvek? Ez annyira igazságtalan...
Épp kihajolok az egyik polc mögött, amikor megpillantom a törpét. Egy ideje nem találkoztam vele, mert amíg össze voltunk veszve Viktorral, addig egyetlen alkalommal sem voltam lent és be kell vallanom, azért hiányzott.
- Mesekönyvek?
Mikor melléérek lehajolok, adok neki egy puszit és automatikusan felé nyújtom a zacskót.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 25. 21:26 | Link

Lexcsi *-*

Valami olyan könyvet akarok, ami csak a varázslóknál van. Hogy is mondta Viktor a varázstalan embert...? Bugri? Kugli? Igen, Kugli! Na, szóval a kuglik könyveit már ismerem és olyat szeretnék olvastatni a bátyussal, ami tökre idegen, és még csak nem is hallottam felőle. Hófehérke és Pán Péter története már teljesen hidegen hagy. De ez a A kislány, aki majdnem látott egy Kimérát érdekesnek tűnik. Mondjuk nem tudom mi az a kiméra és azt sem értem miért ilyen hosszúúúú a címe. Majdnem otthagytam, de végül csak elolvastam én, mert egy hős vagyok! Csakúgy mint Viktor! Ő is az, hát mert... Mert a tesóm!
Szóval továbbra is nézegetem a könyveket, néhányat még le is emelek a polcról. Egyre érdekesebbeket találok, például: Mi történt volna ha... Csak ennyi. Nem folytatódik tovább a cím. Akkor biztos valami izgi könyvnek nézünk elébe! Ez kitűnő lesz! Mint az iskolai házi feladataim. Mondjuk Viktor mindig segít bennük, de hát no... És azért is jó az előkészítő, mert mindennap találkozok Emmu nénivel, aki Viktor rokona. Még sosem hallottam felőle, szóval tök jó, hogy most megismerhetem. Nagyon kedves néni, van cukorkaboltja is. Ez ugyebár már két piros pontot is ér nálam. A másik pedig az illata. Olyan jó illata van!
Ekkor valaki mellettem terem. Annyira el voltam foglalva, hogy észre se vettem, hogy egy emberke ide jött. Tökre lefoglaltak a könyvek. Ez gáz. Én nem akarok olyan könyvmoly izé lenni, mint egyesek. Pfejj.
 - Lexiii. - nagyon megörülök neki, mert egy ideje már nem láttam a lányt. A puszira csak mosolygok, utána rögtön meg is ölelem. Neki is jó illata van. Hiányzott már nagyon a lány. Nyúúú.
 - Azok bizony, Viktor mást nem olvas nekem. - mondom elszontyolodva, s közben veszek a zacsiból 3-4 db cukorkát, s a számba nyomom őket. Jíí, de finomak!
 - Tudod Viktor nemrég állati feszült volt. Meg szomorú is. Te nem tudod miért? - azért erre kíváncsi lennék. Néha kérdeztem a tesót, hogy mi a helyzet, de akkor adott egy puszit, utána kitalált spontán valami marhaságot. Nekem sose mond semmit. Én meg kiszagolom, ha baj van. És mostanában az volt. Szóval tökre boldog lennék, ha tudnám mi a helyzet és tudnék neki segíteni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Lexine Westbrook
INAKTÍV


pandicorn
offline
RPG hsz: 152
Összes hsz: 2037
Írta: 2014. június 27. 13:44 | Link

< kicsi Radits >

Én is legalább annyira megörültem Krisztiánnak, mint ő nekem. Nagyon hiányzott már, amúgy is bírom a kölyköket, de ő különleges helyet foglalt el a szívemben, bár erről valószínűleg nem tudott.
 - Na majd én olvasok neked mást is.
Kacsintok rá cinkosan. Persze azért én sem esnék túlzásba, hiszen Krisztián még kicsi, nem szeretném, hogy rosszat álmodjon, aztán elfuserált, fura felnőtt legyen akitől szívesebben tartja magát távol mindenki. Ha ez is az én lelkemen száradna, már tényleg elkezdenék felvésni a nevemet a pokol egyik cellájára.
- Válassz egy olyan könyvet ami címre tetszik, és megmondom, hogy neked való-e vagy sem.
Vagy legalábbis megpróbálom megmondani, ami annyit tesz, hogy random beleolvasok, majd összecsapva megállapítom, hogy ez hazavihető-e vagy sem. Igyekszem körültekintő lenni, főleg a gyerekekkel kapcsolatban, de az igazat megvallva még van hová fejlődnöm. Túlságosan vajszívű vagyok, ez lehet a probléma. Felegyenesedek, majd bekapok én is egy gumicukrot, miközben hallgatom tovább a kis srác csicsergését. Bírtam, hogy ilyen közlékeny volt, legalább nem kellett tapogatózni és csavart kérdésekkel kiszedni belőle a dolgokat. Az persze megint egy más dolog, hogy erről a témáról egyáltalán nem akartam vele beszélgetni, vagy legalábbis nem most. Előbb vagy utóbb muszáj lett volna elmondani neki is, hiszen úgy néz ki megint egy fedél alatt fogunk élni, neki pedig mindig is megvolt a magához való esze, előbb vagy utóbb rá fog jönni. A kérdés csak az, hogy mit mondjak neki pontosan. Nem egyeztünk meg semmiben Viktorral, az igazságot pedig nyilvánvalóan nem mondhatom el. Kerestem a közelben egy apró zsámolyszerűséget odahúztam és leültem rá.
- Most már minden rendben lesz, ne aggódj. Kicsit összezörrentünk, de kibékültünk és úgy néz ki, hogy hamarosan leköltözöm vissza hozzátok.
Kezdetnek mondjuk ez is megteszi...


Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Radits Krisztián
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. június 29. 18:48 | Link

Lexcsi *-*

Már egy ideje nem találkoztam Lexivel, amitől tökre lelombozódtam, mert már totálisan megszoktam, hogy ő is ott lakik velem, csinál nekem reggelit, segít bepakolni az iskolatáskámba... Elképzelni sem tudtam miért ment el. És ami azt illeti, amíg távol volt a szőkeség Viktor állati szomorú arcot vágott. Mindig. Nem is akart velem játszani. Szörnyű napok voltak azok. Komolyan.
 - Téééényleg? - mosolyodok el még jobban. - Jó, majd kiválasztok olyan könyveket.
Az tuti, hogy nem fogok megfelejtkezni erről, de előbb inkább beszélgetnék Lexivel. Sok mindent kell kérdeznem tőle, mert Viktor nem válaszolt meg egy csomó kérdésemet. Na, majd ő. Legalábbis remélem.
Mellesleg azt hiszem már nem csak egyszerűen kedvelem, hanem szeretem is őt, pont úgy, ahogy a kistesók szerethetik a nagytesók barátnőjét. Bírom, hogy Lexinél lazább szabályok vannak, lehet vele jókat nevetni és szinte már annyira bízom benne, mint Viktorban. Vagy mint Bombiban. Vagyis... neeem, Noelben azért még annyira nem bízok, de ő nagyon-nagyon jó fej srác. Tényleg. Szóval szeretem Lexit és szerintem soha nem tenne olyan dolgot, ami Viktornak, vagy nekem fájdalmat okozna, egy tündéri lányka, az biztos. És remélem sosem fognak szakítani. Úúúgy összeillenek, mint a mesében a királylány, meg a királyfi. Például Csipkerózsikáéknál. Ők nagyon cukik.
 - Akkor nagyon jó, mert borzasztóan hiányoztál. - mondom kicsit szomorkásan, aztán leülök elé a földre. Egy ideig csak pillogok és nézem őt, aztán felsóhajtok. Még ásítok is. Jaaaj, nem aludtam el este időben! Talán már fél 10 is lehetett! Pedig általában fél 9 körül már szunyókálok...
 - De ugye még mindig nagyon-nagyon-nagyon szeretitek egymást? - ezt azért még meg kellett kérdeznem.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: « 1 [2] 3 4 5 6 7 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza