28. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 » Le | Téma száljai | Témaleírás
Czettner L. Zoé
KARANTÉN



offline
RPG hsz: 456
Összes hsz: 7582
Írta: 2013. október 24. 11:11 | Link



Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.
Utoljára módosította:Lewy Bojarski, 2017. július 3. 19:13
Hozzászólásai ebben a témában
Szalai Dominik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 10
Írta: 2013. november 14. 18:39 | Link

Levente


Dobozok hevernek körülöttem; félig kinyitott bőröndök alig karnyújtásnyira, bennük gyűrt ingek és zakók, farmer- és pizsamanadrágok, bakelit lemezek, nyakkendők, bögrék, feltornyozott könyvek. Allen Ginsberg kötete éppen szabadulni próbál egy puha, kötött pulóver fogságából. Az életem. Dobozokban. Közben hiába túrná fel bárki ezeket, semmit nem találna meg bennük, nincs rajtuk a nevem, nem őrzik más emberek illatát, akik belibbentek és elillantak, nem hordozzák szeretet és gyűlölet lenyomatát – és nem is érzem a belőlük áradó illatot, mintha nem is lenne illat, mintha nekem sem lenne illatom, és én sem léteznék. Bennem sincs lenyomat, csak a folyton tompa sajgásba torzuló üresség bordáim között rekedve.
Az utolsó korty kávé keserűn szalad végig torkomon, hidegen és marón marad nyelvem hegyén, a bögre aljában pedig szétesve, zaccba kapaszkodva hevernek a kockacukrok. Ujjaimmal végigszaladok zilált hajtincseimen, majd konstatálva, hogy ebből a mai nap folyamán nem tudok többet kihozni, halk koppanás kíséretében a padlóra helyezem bögrémet, és nehezen, pillantásomat Kafka levelezésein megakasztva, feltápászkodok. Ma nem dobol lázas őrület dobhártyámon, nem száll meg mélytengeri csend, nem hajt előre a tettvágy, nem izgatnak a papírra vetett szavak – ma nincs bennem semmi. Nem tudom, hogyan lehetne túlélni ezt a kietlenséget.
Lassú mozdulatokkal leporolom a nadrágomat, végigsimítok zakómon, nyakam köré tekerek egy sálat, végül szövetkabátomat eligazítom vállaimon. Hiába mostam frissen hajat, hiába tusoltam le, hiába vettem tiszta ruhát, hiába minden, mert a tükörből valaki egészen más néz vissza rám, talán valahol a pupillák mélyén rejtőzöm én, de olyan sötétségben, olyan végtelenül mélyen, hogy nincs az az erő ma, ami kiránthatna onnan. Szemem alatt karikák éktelenkednek, hiába aludtam hat órát, mintha csak tizenöt percre szenderedtem volna el, arcvonásaim is kemények, szemöldököm is riasztón feszül meg, pedig úgy érzem, egyetlen izom se rándul bennem, minden olyan gépies.
Ebből csak egy regény, egy novella, egy irodalmi folyóirat ránthat ki, egy szó, egy bekezdés, egy mások által megteremtett világ, valami, valami, ami olyan messze van az én valóságomtól, hogy a sajgás nem tud egyebet tenni, mint tompán küzdeni, hogy észrevegyem. És én minden erőmet megfeszítve hagyom figyelmen kívül. A könyvesboltot megérkezésem éjszakáján kinéztem magamnak. Az egyetlen hely, ahol véletlenül se futhatok bele egyetlen diákba sem, és az egyetlen hely, ahol nem futhatok bele a folyton belém maró emlékekbe. Árnyékként követi minden léptemet – az utcák, házam minden szeglete, de még Kafka levelezéseinek betűi közé bújva is simul, törleszkedik, dorombol, aztán éles karmokkal és fogakkal harap belém. Csak éppen már azt nem tudom, van-e még bennem vér, ami kiserkenhet.
Halk csilingeléssel nyílik az ajtó; néhány tétova pillanatig várva, hátha előbukkan a tulaj, meg se rezzenek, aztán lassan felolvad bennem az aggodalom, hiszen a könyvesbolt nyitva van, a csengő rendeltetésszerűen csilingelt, a könyvek puhán hívnak beljebb. Nyelvem végigszalad alsó ajkamon, mutatóujjam rögtön az egyik gerincére siklik, ujjbegyemmel végigsimítok a betűkön, aztán gondolkodás nélkül kezembe ejtem, és felütöm valahol a közepén.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vittman Levente
INAKTÍV


prettylittletimebomb
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 35
Írta: 2013. november 14. 19:50 | Link

DOMINIK


Minidig ugyanolyan. Teljesen mindegy, hányszor ébred még meg a Nap. Teljesen mindegy, hányszor kúsznak be az első sugarai, hogy arcomat gyöngéden simítva szólítsanak életre.  Ha szemhéjaim remegve engedelmeskednek is az álságos, édes szavaknak, lelkem a díszes anyagba csomagolt tollak között marad, valahol félúton álom és valóság között, ahol semmi sem gyötör, semmi sem mardos, semmi sem próbál meg negédes szavakkal boldogságra ösztökélni. És persze ugyanúgy igyekszik minden ölelő cseppje reggeli fürdőmnek lemosni a szürkeséget, ami már bőrömbe maródott, mint elfújni a hideg, fagyos szellő a keserű emlékek még keserűbb utóízét, de persze csak az arcom festi vörösre a pettyek rengetege alatt, ami amúgy is borítja azt.
Aztán minden nap eltelik valahogyan. Teljesen mindegy, hogy miképpen; mélyre merülve a saját gondolataimba, amikben még az a szerelmes csitri vagyok, aki mindig vágytam lenni, esetleg azokban, amikben már régen nem vagyok az. Mások gondolataimban a szerelemről, gyűlöletről, boldogságról és mély bánatról, amik erősek, érzésekről, érzésekről, amik megfoghatatlansága magaslatokba emel, s talán egy pillanatra elfeledteti velem, hogy mennyire alant érzem magam mindennek, ahelyett, hogy minden egy-egy erős szívdobbanás váltana ki belőlem, ami egy-egy újabb lökése az életnek, ami valahol ott kering ereimben, ami a mellkasomra nehezedett ólomsúlyokat emelgeti fel s le, napjában megannyiszor, hogy számolni sem tudom - persze szándékomban sem áll.
Szándékomban nem áll tenni semmit, szándékomban áll tenni mindent ma is, mint tegnap, s mint ahogyan holnapra, s az összes elkövetkezendő napra tervezem. Szándékomban áll oly' módon elmerülni egy könyv borítója alá ma is, ahogyan tegnap tettem, s ahogyan holnapra tervezem, ahogyan mindig is lesz majd, ha megadatik rá a lehetőségem.
 De kár is ennyire előre gondolkozni; hiszen ezt sem terveztem, csak az ölembe szakadt, amolyan égi adományként, hogy foglaljam el magam, hogy felejtsek, hogy emlékezzek, hogy az, amit ki akarok taszítani, az csak gyengéd emlékként fonjon körbe, s most itt vagyok. Itt vagyok a régi könyvek dohos illatával átitatott falak karjai közé szorulva, ahonnan menekvésem nincs, de nem is akarom, hogy legyen. Itt vagyok, ahol minden csilingelő hangot egy kuncogás követ hamarosan, esetleg egy szerelmes sóhaj, netalán egy tudatlan szisszenés;  a reakció nem marad el sosem. És én már rohanok is, hogy megnézzem, mi történik a szeretett gyermekeimmel, akik a polcokat súlyozzák; vigyázok minden betűre, ami itt kering mindenhol, s ez most sincsen másként. Már-már felvillanyozva emelkedem fel a párnák kényelméből, s hagyom el a biztonságos hátsó részét a boltomnak. Ujjaim közt egy bögre teát szorongatva szedem lábaimat,de bárcsak ne siettem volna annyira!
Sötét pillák keretezik a mélybarna szemet, ajkainak íve egy szemernyit sem változott. Arcának éle ugyanaz, mint akkor volt, amikor utoljára elsétált tőlem, és mégis minden vonása ismeretlen napokról, ismeretlen tettekről és gondolatokról mesél egy másodperc alatt. Talán még annyi sincs, de lehet, hogy percek is eltelnek, ahogy csak állok és nézem bambán, mintha megint tizenhét lennék, mintha megint sikítozó hangon akarnék kiabálni, s kérlelni, hogy ne menjen el.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Szalai Dominik
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 7
Összes hsz: 10
Írta: 2013. november 14. 20:33 | Link

Levente


Pillantásom végigsöpör a legelső soron, és érzem testemben szétáradni ezt a beteges nyugalmat, mintha drogot injekcióztak volna vénáimba, mintha az cikázna végig sebesen, lüktetve, mindent lassan felmorzsolva és átformálva, masszíroz és gyúr Encsy Eszter neve, az őzé, aki rombolt, pusztított, sírt, dühöngött, nevetett, tébolyult vigyorba torzultak ajkai, szavalt, mindig csak szavalt, mert beszélni nem tudott. Én sem tudok beszélni. Torkomra karcos emlékek tapadnak vékony hártyaként, állkapcsomat vaníliaillat rántja össze, mert az Ő bőre, az Ő selymes, mindig tökéletes, őzike bőre is így bódított, pont így, pont ilyen illattal. Ez hiányzik a ruhákból. Ez hiányzik mindenhonnan. Ezt nem lehet pótolni. Csak néha, ha megfeledkezem magamról, és tekintetem felemelem a kezemben szorongatott könyvről vagy folyóiratról, akkor érzem egy pillanatra az édességet, a cukrozott selymet, Őt magát - és ezért minden alkalommal súlyos árat fizetek.
Puha léptek zaja üti meg fülemet, és mielőtt egyáltalán megemelném pillantásom a betűk vad örvényéből, már tudom, már érzem, minden porcikám egyszerre reagál az illat tulajdonosára, koponyámon végigcikázik a felismerés, sejtek ezrei bombázzák impulzusokkal, és a szem, az az átkozott szem látványának feszítő szikrázásától sajog. Bűntudat. Önvád. Keserűség.
Pillantásom önkéntelen meneküléssel hullik a padlóra, hirtelen minden repedés élesen kirajzolódik, és én elmerülök bennük, el az összesben, elemi részekre hasadok, szétfolyok, bele a mélységbe, és eltűnök, mert itt van, és ha itt van, nem tudok mit mondani, mert minden egyes szó olyan hamisan csengene, és nem lenne bennük semmi, csak szavak lennének, amelyekkel nem lehet beforrasztani sebeket, nem lehet meghegeszteni repedéseket - és ezek nem is repedések, ezek törések, éles szélű, hasító repedések mindenütt. A levegőben is.
... van benne valami tébolyult gyönyör is, látni Őt, látni a pillákat, látni az írisz tekergőző szépségét, látni a testére tapadó éteriséget, látni, hogy él még, és pontosan olyan, mint amikor hátat fordítottam neki, ugyanolyan lágy és szilaj, a szeplők is mosolyogva ragadtak az arcára, az ajak íve sem változott, nem, szemernyit sem, ránézni pontosan ugyanolyan mellkast-sajdító, fantomi-kéj, nézni az őzike vonásokat, megőrülni, belebolondulni.
Hátrálni.
Nekiütközni a könyvespolcnak. Tarkómnak valami éles vágódik, és halk szisszenéssel próbálok menekülni a gyilkos könyv elől, ami éppen megbosszulja, hogy én ilyen meggondolatlanul merültem el abban, amit elhagytam - mert nem tehettem mást, és most sem tehetek mást. Encsy Eszter a földre hull, fejtetőmnek pedig egy vaskos kötet éles sarka ütődik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vittman Levente
INAKTÍV


prettylittletimebomb
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 35
Írta: 2013. november 14. 21:23 | Link

DOMINIK


Érzem, ahogy a felforrósodott porcelán égeti bőrömet,s alatta cikázik végig egész testemen. Látom, ahogyan szemeit lehunyva mélyet sóhajt. Látom, ahogyan a háta mögött egy apró darabja a vakolatnak a földre hullik. Látom, ahogyan a szél süvít az utcán körülöttünk; akkor is ősz volt. Hideg, szeles ősz. Érzem, hogy körmeim szinte kettéhasítják a fehérre színezett mázat a poharamon, s látom, ahogy ujjai a zakója zsebébe csúznak akkor, valamikor négy évvel ezelőtt, aminek a napja olyan mélyen beleégett elmémbe, és mégis annyira homályos, annyira mélyre el van temetve, hogy azt sem tudnám megmondani; emlékszem-e ténylegesen, vagy csak a gondolataim cikázó játéka minden kép, minden illat és minden érzés, ami körülvesz a pillanatban.
Érzem a talpamban és a térdeimben, érzem a gyomromban, érzem a mellkasom alatt lüktetni, érzem ajkaim közé préselődni, érzem, ahogy ráül szempilláimra, ránehezedik, hogy addig húzza, addig nyúzza, míg a világ sötétségbe nem takarózik, a lámpák sárgás fénye pedig már csak emlékként tetszik vissza, mintha sosem lett volna ott, mintha sosem adott volna világosságot, hogy aztán lebegjen körbe, mintha ott sem lenne. Csak a hiánya tűnik fel, mindig csak az az  undorító, az a kegyetlen, visszataszító, hányingert keltő hiány az, ami látszik, ami azt feltűnővé válik, és elront mindent. Elrontja a legédesebb szavakat, elrontja a legszebb nyári napot, szürkévé teszi a legpompásabb színeket, s értelmetlenné a legtökéletesebb dallamokat, amiket az ember füle bármikor hallhat.
Hiány jelenlétével válik teljessé, hiánya megragadja minden szervem, s addig csavarja, addig feszegeti, tépi, mígnem az összes meg nem érti, fel nem fogja, s el nem fogadja, hogy itt áll velem szemben. És a szorítás rögtön enyhül. Érzem, hogy ujjaimba újra vér költözik, érzem, hogy a zsibbadás, a bénító tehetetlenség el nem illan valahová a hátam mögé, de csak annyira, hogy tudjam; bármelyik pillanatban vissza is költözhet, ha óvatlan vagyok. Tudja, hogy óvatlan vagyok. Nagyon jól tudja.
Pont annyira, amennyire ő maga, ahogy mozdul, megint menekülne, megint távolodik, s bár még látom, s bár még tudom, hogy itt van, nem ment messzire, olyan, mintha soha nem is történt volna meg, s valahol azt kívánom; ébredjek fel, jöjjenek a Nap sugarai, ébresszenek kegyetlen, galád módon, hogy a szenvedéseimnek új napja virradt. De nem azok ébresztenek, hanem a földre zuhanó kötet tompa csattanása az évszázados fapadló vékony porrétegén. Testének hangtalan ütődése a polchoz. Aztán hangom, ami rekedten szakad ki torkomból, mintha ezer éve lenne,  mikor utoljára használtam. Pedig nincs annyi, pár órája csupán, hogy néhány bájosan csivitelő lánykának adtam a legszerelmesebb könyveket, amiket rejthetnek a falak.
- Igazán bántana, ha pont itt, esetleg pont így kellene meghalnod... - jegyzem meg, mintha csak úgy fele vállaról pöccinteném le a szavakat, miközben letérdelek a padlón heverő írásért.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lilith Branwen la Faye
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 4. 22:54 | Link


Estefelé jár az idő - másnak talán szokatlan, hogy sötétben induljon útnak, Lilith számára azonban ez teljesen természetes. Nem kell a fénytől tartania, az utcalámpák pedig sokkal barátságosabb világítást jelentenek. Az egyetlen hátránya, hogy ilyenkor már kevés hely van nyitva, főleg egy ilyen kis faluban; mert Bogolyfalva kétség kívül aprónak tűnt Londonhoz viszonyítva, ahol párszor megfordult. Amikor eldöntötte, hogy a kontinensen fog iskolába járni, sokáig vacilált a Beauxbatons és Bagolykő - hogy is kellett kiejteni? - között. Még mindig nem állt igazán rá a szája erre a különös, barbárnak tűnő nyelvre és jóformán analfabétának érezte magát, mert hiába a táblák és feliratok, a furcsa szavak egyáltalán semmit sem árultak el magukról, nem is hasonlítottak arra, amit ismert. Az egész érthetetlen halandzsának tűnt, ami nem is csoda, hiszen csak pár napja érkezett és alig mozdult ki. Rá akart szánni néhány hónapot, hogy fejlessze a nyelvtudását, mielőtt tanulni kezd, mert többnyire csak a hallására támaszkodhatott és ha nem képes legalább megérteni vagy rögzíteni a hallott szavakat, akkor hiába kapálózik. Nyelvkönyve már volt, viszont jó lett volna valami egyszerűbb olvasmány, amivel bővítgetheti szegényes szókincsét. Ezért is indult útnak - tudta, hogy kell a közelben lennie egy boltnak, így fogta az erszényét, a pálcáját, kabátját és hosszú-hosszú sálját, aztán elindult bolyongani. Óvatosan, lassan sétált, hogy ne ütközzön neki semminek, méltóságteljesen kerülgetve az alattomos akadályokat, miközben a kirakatokat fürkészte. Sokkal könnyebb így akadni rá arra, amit keres, mint megpróbálni halandzsaszavakat betűzni.
Mire megtalálta Őszike néni üzletét, a meleg öltözete ellenére is átfagyott, így miután belépett, az előtérben ácsorgott, elgémberedett kezét melengetve és tornáztatva, megpróbálva érzést lehelni belé. Amikor senki sem sietett elő, hogy eligazítsa, nemes egyszerűséggel vállat vont és valamelyik zsebéből előbűvölte a szerkezetet (megszólalásig hasonlított egy mugli szemüvegre, de annál sokkal erősebben nagyított, akár egy távcső), amit olvasáshoz használt, hogy nekifogjon a gerincek böngészésének. Lassan haladt, találomra kihúzgálva egy-egy kötetet, majd vissza is tolva a helyére, miközben befelé araszolt a polcsorok közt. Frusztráltan sóhajtott egy idő után, mert ugyan semmi sem garantálta, hogy errefelé beszélnek angolt vagy franciát, mégis könnyebb lett volna, ha az eladó segítségét kérheti - azt ugyanis sikerült megállapítania, hogy a helyiség nem kicsi és padlótól plafonig, faltól falig, mindenhol könyvek sorakoznak, így ezzel a tempóval talán jövő hétre meg is találja, amit keres. Az viszont, hogy csak úgy feladja, nem volt opció. Meg kell tanulnia egyedül boldogulni.
Utoljára módosította:Lilith Branwen la Faye, 2013. december 4. 23:01 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2013. december 4. 23:28 | Link

la Faye.


* Estefelé közeleg az idő, a hőmérséklet pedig fagypont alatt van. Szállingózik a hó és kényelmes fehér takaró vonta be a tájat. Minden idilli és szép. Egy fekete pont jelenik meg, valahol a távolban a Fő utcza végén. Ahogy közeledik, jobban feltűnik a fehér rengetegben a bélelt, sötét talárba bugyolált ember alakja. Még a száját is betakarta fekete sállal, fejét csuklya fedi. Utálja a havat. Utál mindent, ahol mégjobban el kell rejtőznie. Az arcát emberek között akkor is takarni szokta, amikor kellemes az idő, így mondjuk még indoka is van erre a cselekvésre. De a hideg nem tetszik neki. Csípi az érzékeny bőrét, a hóról visszacsillanó fény pedig egyenesen bántja a szemét. De nem tántoríthatja vissza ez sem. Amíg nincs pálcája, addig muszáj lesz felkészültnek maradnia. A könyvtárban nincs sok könyv az igazán jó átkokról, vagy legalábbis Matilda nem hajlandó őket elsősnek kiadni. Vagy csak neki. Diszkrimináció. Pfej. Antihősnőnk végigballag az utca további boltjai mellett, sötét szemei végigsiklanak a kirakatokon, de nem látja ott a pálcakészítő műhelyt. Bennettnek megmondta, hogy Londonból kell beszereznie a pálcát, de most már lassan egy magyarral is beérné, csak legyen. Szörnyű. Alig mer kimozdulni a szobájából, ha pedig megteszi, akkor is nagy önuralmat kell tanusítania, hogy ne veszítse el a fejét. Nincs pálca, nincs átkozódás. Sajnos ezt mások nem veszik figyelembe, és amíg ő a körmeivel próbálna az illetőre támadni, addig egy sóbálványátok rá, és huss! Eris már a földön is heverne, ideig-óráig biztosan.
Elhalad a könyvesbolt mellett is, és legalább 5 méterrel arréb veszi csak észre, hogy mit is csinált. Visszasétál hát a bolthoz, mikor belép csak a csuklyát veszi le a fejéről. Érdektelenül végigpillant a temérdek mennyiségű könyvön, aztán meglát egy hófehér, fura alakot. Első ránézésre valami albínó lehet, de ki tudja manapság. Biztosan itt dolgozik, mert most hirtelen nem lát itt mást rajta kívül. Eris odaballag a furcsa szerzethez - aki akár az ő jin-je is lehetne -, aztán megszólítja. *
- Átkokról keresek könyvet. Hol találok?
* Bár azt nem tudhatja előre, hogy szegény lány nem itt dolgozik, és még csak nem is beszéli a magyart, amivel az imént szólt hozzá, de a hanglejtéséből igen rendesen kitűnik, hogy nem mézes-mázosan szólt, hanem elég durván és akaratosan. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Lilith Branwen la Faye
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 5. 00:07 | Link



Kész labirintus ez a nem túl nagy üzlet, mint hamarosan rá kellett döbbennie, annyira nehéz tájékozódni a polcok közt - mindenütt könyvek, amiktől minden egyforma, színpompás masszává olvadt össze szemei előtt. Ráadásul a szemüveg nem sokat segít, ha mondjuk tárgyakról és azok távolságáról van szó, így párszor megbotlott már kósza párnában és összeütközött egy székkel is, ami halk szitkozódást váltott ki belőle - csak azért engedte meg magának, mert piszkosul fájt a sípcsontja és épp senki sem hallotta. Végül meg kellett állnia pihenőt tartani. Az okulárét levéve megszokásból elkezdi tisztogatni az üvegét, pedig nem is koszolta össze. Vacak, minősíti magában, mielőtt zsebébe ejtené, hogy meglazíthassa a sálját, mert mostanra kezd átmelegedni és lassan eléri a másik végletet, amikor a saját levében fog főni. Vajon érdemes visszajönni máskor, vagy rendeljen inkább bagolypostával valamit? Az a baj, hogy fogalma sincs, mit is keres, csak valami nagy és színes képekkel teli könyvet akart kitippelni magának, itt viszont hangyánál hangyább betűkkel töltenek mindent. És még a szótárt is otthon felejtette, pedig most legalább kikereshetné, hogy van a "gyermek", bár, ha nincs itt senki és táblák sincsenek, aligha menne vele sokra. Arra kapja fel a fejét mélázása közben, hogy nyílik az ajtó és megszólal a felette lévő csengő, majd lépéseket hall, amik egyenest felé közelítenek - egy meglehetősen gyászos küllemű ismeretlen tart felé, csak hogy átmenet nélkül nekiszegezzen valamit, ami leginkább félúton van kérdés és kaffantás közt. Lilith feje felett elegáns, cirádás kérdőjelek rajzolódnak, de nem, sajnos egy árva kukkot sem ért az egészből.*
- I beg your pardon but I do not speak Hungarian. Would you be so kind and either speak English or French?-*Mivel számára a magyar alapból nem tűnik túl kultúrált nyelvnek, kicsit bizonytalan azt illetően, vajon most tényleg gorombáskodnak-e vele, vagy csupán ez a nyelvvel jár. Amennyiben neki is ilyen ork intonációval kellene beszélnie, úgy sokkal nehezebb lesz elsajátítania, mint gondolta - az ő megszólalása és viselkedése közelít a kifogástalanhoz, ráadásul apró termetéhez érthető módon magas, tiszta hang társul.*
- If you are looking for the clerk, I haven't seen him.-*Teszi aztán hozzá, kezével a kasszaszerű pult vélt irányába gesztikulálva, mert a lány kitartóan mered rá, amennyire meg tudja ítélni. Ugyan eleve sértő, hogy személyzetnek néznék - ráadásul furcsa is, mert a kabátját ugyan kigombolta, de még mindig tetőtől talpig kinti viseletben áll - mégsem adja ezt a másik tudtára. Meglehetősen különös szerzetnek találja a szeme miatt, mely fekete lyukként sötétlik, nem látott még ilyet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Eris L. Awer-Kowai
INAKTÍV


Sz*rka
offline
RPG hsz: 217
Összes hsz: 3201
Írta: 2013. december 5. 01:53 | Link

la Faye.



* A furcsa, már inkább fehérhajú szöszi megszeppenve néz Erisre. Ez a lányt némiképp felháborítja, az itt dolgozóknak nem pislogniuk kéne az éterbe, mintha most látnának először embert, hanem kiszolgálni. Aztán a lány megszólal, de nem magarul. Antihősnőnk neveltetésének köszönhetően a brit angolt remekül míveli, s ezért meg is érti, amit az albínó kérdez tőle. Először is, hogy nem ért magyarul, másodszor pedig, hogy ő beszéli-e ezen nyelvek valamelyikét? Eris keresztbe fonja maga előtt a karjait és úgy bámul a porcelánbabára. *
- Persze.
* Biccent, rövidre fogva, aztán az ismeretlen mutogatni kezd a pénztár felé és újabb angol mondattal traktálja. *
- Még sosem voltam itt, úgyhogy nem tudom, de rajtad kívül nem láttam senkit.
* Vonja meg a vállát. Ezek szerint a csaj nem itt dolgozik, akkor viszont bajban vanna, mert egyikőjük sem fogja megkapni azt, amit szeretne. Persze emiatt nem kell aggódni, azért biztosan eléggé feltalálják magukat a lányok, hogy ne vesszenek itt el kettecskén. Eris egy szó nélkül beveti magát a könyvrengetegbe, egszer pedig hátranéz kérdőn az ismeretlen, hófehér lányra, hogy jön-e utána. *
- Nem tudom mit keresel, de én megszerzem amit akarok.
* Vágja hátra, aztán elindul beljebb a boltba. A regényektől kezdve a szakkönyvekig, minden van. Csak épp az nincs, amit keres. Jól jönne egy eladói segítség, de így kénytelen lesz egyedül megkeresni az átkokról szóló könyvet. Közben persze vigyázni sem árt, ki tudja, hogy ez az angolul beszélő lány mennyire jártas az átkok szórásában. Ránézésre lehet tizenhét év körül, szóval simán rádobhat egy pár rontást anélkül, hogy bármi baja származna belőle. Éberség. *
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

"A legijesztőbb Rellonos" | Terminátor | Hydromágus...?
Lilith Branwen la Faye
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 5. 16:22 | Link


A másik ingerültsége a lehető legkevésbé sem hatja meg, viszont felkelti az érdeklődését, mert bár eddig is előfordult, hogy ellenségesen, esetleg kifejezetten gorombán viselkedtek vele, ez többnyire csak azután kezdődött, hogy elhangzott a neve. Itt pedig szó sem esett bemutatozásról, véletlenül botlottak egymásba, így szokatlan volt. Kicsivel később megtudta, hogy a fekete lány sem látta még az eladót, ami azt jelenti, hogy vagy oltári pechjük van, vagy a tulaj láthatatlanná tud válni - határozottan bosszantó helyzet. A sötét hölgyemény azonban egyáltalán nem zavartatja magát, gőzmozdonyként csörtet hátrafelé, olyan határozottsággal, hogy Lilith pár pillanat erejéig eltöpreng, ha ennyire tudja, hol van, amit keres, akkor miért is akart tőle segítséget? A kicsivel később érkező mondat azonban rendet tesz gondolatai közt, mert ezt az intonációt már sokkal inkább érti és nem kerüli el a figyelmét arrogáns, dacos csengése - nem mintha magára venné, elvégre még véletlenül sem állta útját, ha vágtázni akar a helyiségben, csak tessék. Viszont olyasmit sejtet, amit nem hagyhat figyelmen kívül.
She has no idea where the book she needs is. Well, it'll be fun to watch. Mivel egyébként sem segítene rajta sokat a szemüveg, látása helyett mágiájára támaszkodik, a lány árnyékára koncentrálva és annak mozgását figyelve, ami a hangokkal kombinálva elég sokat elárul számára. Azt is, hogy időről időre hátranéz, őt ellenőrzive, ezzel meg-megszakítva a polcok böngészését. Lassan ballag utána, háta mögött összekulcsolva kezeit, és ahogy nyúlik a csönd, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy akármit is akart megszerezni a másik, nem elképzelései szerint alakulnak a dolgok. Lilith némán figyeli, elvégre a pihenője hosszát ő szabja meg, és ha most nem is talál semmit, még mindig visszajöhet másnap, mondjuk délelőtt, amikor valószínűbb, hogy lesz is itt valaki, aki segít neki eligazodni.*
- Amúgy ide jársz iskolába?-*Kérdezi végül, semleges hangon, azon töprengve, hogy amennyiben igen a válasz, vajon ez a sötét akármi az egyenruha-e, valamint, hogy valamennyi diáktársa ilyen modorban kommunikál-e? Persze, ez elég valószínűtlen, de olyan keveset tudott az itteni szokásokról, hogy inkább nem bocsátkozott találgatásokba.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 12. 17:13 | Link

Állia

Kezdődik. Amikor beléptem az ajtón, már akkor tudtam, hogy nekem ez a hely nagyon fog tetszeni. Olyan, mint egy nagy labirintus könyvekkel tele polcokból építve. Igazából ma arra kellene használnom az időt, amit kint tölthetek a faluban, hogy keresek valami ajándékot anyunak, de sokkal jobb ötleteim támadnak hirtelen. Nincs itt Misi, hogy megpróbáljon meggyőzni arról, hogy ez talán mégsem annyira szórakoztató, mint gondolom. Olyan csendben csukom be magam mögött az ajtót, amennyire csak tudom. Szerencsére nem nyikorog, pedig amilyen öregnek tűnik, már attól féltem, hogy itt lebukom. Szétnézek, majd lábujjhegyen osonva kezdek araszolni egyik polctól a másikig. Pont olyan, mint valami titkos ügynökös film, bár itt nem lesz olyan lézersugaras akadály. Vagy lehet? Áh, könyvesboltban nem hiszem, hogy lenne. Tárolhatnak itt valami ritkaságot? Egész vicces lenne, ha én most átmászkálnék itt mindenféle akadályokon, aztán ellopnám a nagy kincset. Mint Eugén az Aranyhajban a koronát az őr mellől. Fülig szalad a szám, ahogy felidéződik előttem az egész jelenet, amint Flynn Rider egy kötélen himbálózva ráköszön a katonára, majd eltűnik a koronával. Nem unatkoznék úgy én sem. A tanulás olyan kimerítő, és unalmas dolog tud lenni, ahogy az is, hogy mindig jónak kell lenni. Szerintem a rossz is lehet jó, csak erre mindig az a válasz, hogy ez lehetetlen, hiába magyarázom, hogy de én szeretem, és akkor jó. Fuh, eddig nem botlottam bele senkibe sem, egész jó vagyok. Még egyszer alaposan körülnézek, nincs-e itt mégis valaki, akit nem vettem észre, aztán megszabadulok a kabátomtól, és nekilátok a munkának. A legközelebbi polcról leveszek egy adag könyvet, majd lerakom a földre, pontosan oda, ahol a két polc egymással szemben véget ér és gyakorlatilag egy kisebb keresztútba fut bele az út közöttük. Igen, bizony zsákutcát akarok építeni, rakosgatva egymásra a vastagabb könyveket, amiket találok, mintha téglák lennének. Már jó tíz centis a falam, amikor mintha lépteket hallanék. A polchoz lapulva araszolok odébb a kabátomat sem felejtve el, egészen a másik sorig, mintha nem is jártam volna ott, ahol a falat építeni kezdtem az imént. Még egy könyvet is leveszek a polcról, kinyitom, mintha érdekelne, aztán a következő pillanatban leülök a földre, hátamat a polcnak vetve, és el is felejtem, minek kezdtem neki az imént. Valaki áteshet a könyveket, ha nem néz a lába elé, de engem most sokkal jobban érdekel ez a könyv. Mozgóképek vannak benne, amik még szürkében is gyönyörűnek tűnnek. Megpróbálom elképzelni a színeiket... és uuuh, ebben csobog a patak, meg hallom a szelet is, és susognak fák levelei. Vajon Misinek is tetszene?
Utoljára módosította:Gyarmathi Zsombor Xavér, 2013. december 14. 09:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 12. 19:30 | Link

Zsombi

Elindultam a könyvesbolt felé. Szinte mindent elintéztem úgy, hogy egy kicsit körülnézek. Hátha találok valami jó könyvet. Már úgyis rég vásároltam könyvet.  Most szabad egy kicsit többet költeni rá. Ezzel be is megyek a boltba. Eltervezem azért, hogy nem töltök túl sok időt bent,csak annyit amennyivel még marad időm a többi dolgot is meg venni. Lenne még mit vennem, de most már nincs kedvem így is nagyon-nagyon sok mindent vetem. A hogy belépek meg állok körül nézni. Nagyon érdekes. Labirintus könyvekből. Ez az első benyomásom a boltban körül nézve. Tetszik olyan kis tökéletes útvesztő. Már tudom, hogy ide sokat fogok jönni. Elkezdek sétálni a sorok között. És majd nem sikeresen el is esek. Hát ilyen az én szerencsém. Ha könyvek között vagyok, nem figyelek a lábam elé. Lenézek miben akartam el esni. Mily meg lepő könyvekben. Hát jobb lesz, felrakom őket egy polcra, mert valaki tényleg elesik és meg üti magát. Érdes könyvek egyet kiveszek közülük és a többit visszarakom. Vajon ki volt, aki ide rakta? Talán el akart bújni. Ami nem rossz ötlet. talán én is csinálok ilyet. Egyenlőre elindulok arra a merre a torlasz volt meg nézem hátha meg találom az építészt. Aztán nem tudom mi lesz .A hogy haladok sok érdekes könyvet látok. Sok mindent, amit majd el kell olvasnom. Egyszer csak meg látok egy fiút. egy jó könyv mellet ül,szerintem az nem kell neki.. Egy kicsit ismerős. Láttam szerintem a suliban. Hát mindegy. Köszönök neki miközben lehajolok a könyvért.
-Szia.
Várom, hogy vissza köszön-e. És közben felveszem a könyvet. Meg nézem egy kicsit jobban. Érdekes könyv nagyon szimpatikus. Lehet, hogy megyek is. Hagyom olvasni a fiút.
Utoljára módosította:Gál Botond, 2013. december 22. 19:04 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 13. 23:30 | Link

Állia

Ez a könyvesbolt mintha egy teljesen más világ lenne, mint az, ami az ajtón kívül rekedt. Igazából más is, mert egy nagy-nagy könyvgalaxis, ahol a végtelenül sok könyv közül időnként egy-egy még el is tűnik, aztán pedig megjelennek mások; meg olyan, mint egy csodaország, amelynek minden zugában rejlik valami különleges. Az az első gondolatom, amint beteszem a lábam, hogy itt ma szórakozom egy kicsit. Anyu mindig azt mondogatja nekem, hogy csak olyat csináljak, amitől másnak nem lesz rossz, de szerintem ettől aztán senkinek sem lesz az. Csak átrendezem kicsit a terepet, alkotva egy-két zsákutcát. Neki is látok lelkesen az első fal felépítésének, és mivel alapos munkát akarok végezni és olyan akadályt építeni a két polc közé, ami valamivel tartósabb, mintha csak egymás mellé állítanék egy két magasabb, de könnyen felboruló könyvtornyot, igazán lassan haladok. Közben még arra is figyelnem kell, hogy azért rajta se kapjanak, mert nem akarom büntetésben végezni véletlenül sem csak azért, mert valaki nem érti, milyen szórakoztató is ez. Iglut is lehetne építeni könyvekből és elbújni benne, na meg a múltkor otthon láttam a tévében karácsonyfát belőle. Nem értem, mitől kolesz-változat, egyáltalán mi is az pontosan, de olyan jól nézett ki, lehet, hogy majd idén kikönyörgöm anyunál, hogy olyat csináljunk, csereklyét nem fog hullatni legalább. Közben már legalább tíz centi megvan a nagy könyvfalból, ha nem több, amikor mintha lépéseket hallanék, így átmenekülök gyorsan a másik sorba, mintha semmi közöm nem lenne a túloldalon kialakult furcsaságokhoz és kinyitok egy könyvet is. Talán vissza is mennék, ha nem lenne annyira érdekes az a kötet, amibe belebotlottam. Elmélyülten lapozgatom, amikor valaki köszön. Vajon ez nekem szólt? Elég közel hangzott el, válasz meg nincs rá. A képet bámulva magam előtt fülelek, majd felnézek végre és magamra mutatok, kérdőn emelve meg a szemöldököm. Ez gyakorlatilag annyit jelent a jelbeszédben, hogy én, nagy kérdőjellel ugye a végén, de most esik csak le, hogy hát én hallottam a hangot, akkor meg miért is próbálok itt jelekkel kommunikálni?
- Öh... bocs. Szia. Nem látok mást errefelé, szóval kezdem elhinni, hogy nekem köszöntél. - következtetek, olyan okos képet igyekezve vágni mindehhez, mintha legalábbis Sherlock lennék és most oldottam volna meg egy gyilkossági ügyet. Becsukom a könyvet és feltápászkodom, és hónom alá szorítva a könyvet leporolom először is a nadrágom.
- Zsombi vagyok. Na és mi jót találtál? Melyik részen is vagyunk? Andersen... Bogár Bárd... Grimm... mesekönyvek. Nem is figyeltem arra, hogy ilyen szépen sorba vannak téve. Te szereted a meséket? - kérdezem, közben meg éppen végighúzom az ujjam az egyik Grimm-köteten. Nagyon szeretem azt a könyvet, annyi érdekes mese van benne. A kiadás is szépnek tűnik, réginek, de most nem veszek magamnak ajándékot, nem azért jöttem, meg aztán egyszer már megvan.
Utoljára módosította:Gyarmathi Zsombor Xavér, 2013. december 14. 09:34 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 14. 09:49 | Link

Zsombi

Imádok könyvek között lenni. Úgy hogy ez a hely tökéletes. Olyan, mint egy háznyi csoda. El is nevezem Csodaországnak. Bent olyan szép rend van, persze csak a maga módján. Ahogy jobban körül néztem minden sorban van. Az írok szerint abc-ben csoportokba rakva. Mindenek van helye,de mért ne lenne?Ezen elmélázva sétálok a sorok között. Olvasom a címeket és írókat. Sok olyan van akiről még nem is hallottam. Elindulok a meserészleg felé. Ha jól számolom. Már jó rég olvastam mesét, már jól esne. Na meg is van a sor. Bár itt van egy torlasz. Talán oda nem szabad menni? Hát meg látjuk mi lesz, ha elpakolom a könyveket. Hát nem történt semmi. A könyvek a polcon, én nem érzem, hogy bármi varázslat meg támadót volna. Elindulok újra. A sorok között most már ott a hol a fal állt. Nagyon érdekes mese könyvet találtam. De ami a legjobban tetszett egy fiú mellet volt. Hát akkor elkérem tőle. Kedvesen mosolyogva meg szólítom.
-Szia.
Erre bár pillanatig nem reagál, már kezdek azon gondolkodni, hogy alszik. De lassan felnéz,magára mutat némán kérdezve hogy neki szóltam-e. Ezen meg lepődőm kinek szóltam volna? Aztán rájön, hogy mivel más nincs itt csak őneki szólhattam. Elég érdekes kis fiú. Nagyon vicces hogy olyan zseni arcot vág ehhez. Ezen egy kicsit nevetek. Bemutatkozik. Udvariasan elkezd kérdezni. Mosolyogva válaszolok.
-Én Állia vagyok. A melletted lévő könyvet. Hát szerintem a mese részlegen.
Hát úgy látszik nagyon öregnek látszom. Hogy meg kérdi hogy szeretem-e a meséket. Hát szeretem. Akár milyen vén vagyok.
-Szeretem a meséket. Mért?
Teszem fel egy kicsit kíváncsian a kérdést. Remélem, nem vagyok olyan öreg hogy furcsának néz. E közben le hajolok a könyv ért. És meg mutatom neki hogy melyik re gondoltam. És meg kérdem, hogy kell e neki.
-Ezt olvasod, vagy oda adod nekem?
Remélem csak épp mellette volt és nem kell neki. Vagy legalább hajlandó meg válni tőle.
Utoljára módosította:Állia Szipenni, 2015. augusztus 13. 11:41 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gyarmathi Zsombor Xavér
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 25. 17:43 | Link

Állia

Merő véletlenből olyan könyvre bukkanok rá, aminek köszönhetően elfelejtem, minek is kezdtem neki az előbb, közben meg el is pakolja valaki a tervezett fal kezdeményeit, de ez már nem különösebben érdekel. Sokkal jobban foglalkoztat ez a könyv, és az a gondolat, hogy azt hiszem, megtaláltam a tökéletes ajándékot a bátyámnak, azaz inkább a másik részét, mert az édességet már beszereztem és igyekszem tartani magam ahhoz, hogy nem is dézsmálom meg. Szinte megbabonáz ez a könyv, pontosabban a képei a bűnösek azt illetően, hogy itt ülök a földön, elfeledkezve az egész világról, mert annyira elképesztően valósághűek és én még csak nem is látom a színeket. Azt az egyet sajnálom, hogy Misi meg a háttérzajokat nem fogja hallani, de azt hiszem, majd megoldjuk valahogy. Mesélek neki róluk, és ő cserébe mesélhet nekem a színekről. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki, de még mielőtt megvenném, csak átlapoznám egyszer. Nem szeretném, ha véletlenül is lenne benne hiányzó vagy megrongált lap, fölösleges firkálmány, még ha ez egy könyvesbolt is, ahol az ilyesmi nem igazán valószínű. Csak akkor hagyom abba az alapos nézelődést, amikor rám köszön valaki, és hirtelenjében nem megszólalok, hanem jelelni kezdek rutinból, amíg le nem esik, hogy beszéltek hozzám. Nem figyeltem, ki jár erre, ki nem, csak most tűnik fel, hogy egyedül én vagyok itt, akinek köszönhetett, hát visszaköszönök, be is mutatkozom, majd hamarosan rábólogatok a meglátására, miután felmérem a polcok tartalmát. Bizony, ez a meserészleg. A miértre csak a vállamat tudom megvonogatni. Fogalmam sincs hirtelen, miért kérdeztem, azt hiszem, ez is csak amolyan társalgásfenntartónak szánt kérdés akart lenni.
- Csak úgy kérdeztem, bár ha nem csak erre tévedtél, akkor meg végül is egyértelmű. Na és van kedvenced is? - próbálok érdeklődni tovább. A kérdésre először nagyot nézek, majd miután lehajol egy kötetért és felveszi, megkönnyebbülten fújom ki az imént vett levegőt és elmosolyodom.
- Azt persze, mármint viheted nyugodtan, sőt az összes többit is, én csak ezt az egyet fogom elvinni. - jelentem ki, majd hirtelen mégis gondolok egyet. Vajon a színek tényleg olyan szépek, mint ahogy azt elképzeltem? Remélem, hogy igen, de ha már itt van, miért ne kérdezhetném meg. Nagyobb az esélye annak, hogy látja őket, mint annak, hogy nem.
- Figyelj csak... ezt a könyvet ajándékba szánom a bátyámnak. Szerinted is szépek benne a képek? - kérdezem végül, mert azért nem feltétlen akarom azt is közölni, hogy úgy egyébként fogalmam sincs, mi milyen színű, nem kell ám azt mindenkinek tudni.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 27. 12:35 | Link

Vittman Levente

Ma reggel direkt korábban kelt - élvezte a szünidőt, hogy alig maradt diák a kastélyban és azt is, hogy Nathaniel még vastagon húzta a lóbőrt, amikor ő kikúszott az ágyból. Napsütésről ugyan szó sem volt és hiányolta is egy kicsit, mégis, derűsen készülődött, gyorsan összekapva magát - egyébként sem tartozott a piperkőc emberek közé, bár amióta munkába járt, gyakrabban kísérletezett (hiába) fésülködéssel. Most kicsit kapkodva csavarta nyakába a tarka sálat, hamarabb kellett elindulnia, mert még be akart térni a könyvesboltba is, így kilépett, hogy gyorsabban tegye meg a faluig vezető utat, vállára csapott táskájában legutóbbi szerzeményével, A Mester és Margaritával. Óvatosan nyitotta Őszike néni boltjának ajtaját, halkan köszönve, mert valahogy még mindig inkább feltűnésmentesen szeretett jönni-menni, hiszen aprópénzért kölcsönzött, nem pedig vásárolt. Most viszont - miután már napok óta nem kínozta a késztetés, hogy rágyújtson, s így költenie sem kellett ilyesmire - igenis végleg haza akart vinni egy kötetet, ami megtetszett neki, csak előbb a helyére akarta csempészni a Bulgakov-művet. Ez már megvolt otthon, de nem szívesen kérte volna el a nagyitól bagollyal, kitéve szegény portékát az időjárásnak és tollas postásuk minden szeszélyének. Megkereste a polcot, ahonnan leemelte, majd utoljára ellenőrizte a saját kézzel gyártott könyvjelzőt, melyen az alábbi, kicsit cikornyás betűkkel rótt idézet állt:
"Nem elég olvasni. Újraolvasni - az összes tanácsadók szerint - fontosabb. S nem csak a könyvet kell újraolvasni, melynek emléke halványodik vagy, melyet első olvasásra nem értettünk meg tökéletesen: a mondatot is újra kell olvasni, a főnevet, igét és jelzőt is, mely végzetesen meghatároz a könyvben valamit.
Mit akar egy könyv? Megértetni magát. De az ilyesmi lassan megy, majdnem oly lassan és bonyolultan, mint az életben."

Márai Sándor: Ég és föld

Ez az előző olvasmánya volt, és bár erre is fájt a foga, előbb inkább a Khalil Gibran gyűjteményre szerette volna rátenni a mancsát. Tekintete mohón kereste az ismerős gerincet, vagy a Prófétát szerette volna, vagy s Törött szárnyakat, vagy azt a furcsa aforizmagyűjteményt. Azonban errefelé a könyvek ritkán maradtak ugyanazon a helyen, mintha vándoroltak volna és annyira nem is tartotta lehetetlennek, elvégre félig a varázsvilágban nevelkedett, kevés dolog lepte meg. Most azonban akármilyen kitartóan keresgélt is, csak nem tudott ráakadni egyik könyvre sem, így egyre tanácstalanabbul állt egyik lábáról a másikra, azon töprengve, vajon van-e elég ideje, hogy végigbóklássza az egész kínálatot.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Állia Szipenni
INAKTÍV


Árny
offline
RPG hsz: 358
Összes hsz: 1107
Írta: 2013. december 27. 19:21 | Link

Zsombi

Egyre érdekesebb ez a beszélgetés. Most már hogy nagyjából elkezdtük. Egyenlőre még az udvarias kérdéseknél tartunk. Valamivel meg kéne törni a jeget? Nem is tudom, nem beszélgetni jöttem. De az ért beszélgethetnék. a nehéz kezdés után én már kezdek bele melegedni. Ő is próbálkozik ami jó. Kapok egy kérdést megint amire próbálok olyat válasz szólni  ami nem hangzik teljesen hülyén.
-Nincs igazán,bár ezen még nem is gondolkodtam még. És neked?
Dobom vissza a labdát. Közben mosolygok mert la hajoltam a könyvért amit ki néztem, ő pedig levegőt se vet úgy meg ilyet hogy melyik könyvre gondoltam, a könyvet amit fogott pedig úgy szorította hogy el fehéredtek az ujjai. De mi után fel álltam meg nyugodott és engedett a szorításon. Ezt meg is erősítette. Jó hogy nem ugyanazt a könyvet néztük ki. Abból elég nagy galiba lett volna. Közben figyelem Zsombit látszik hogy gondolkodik. Kíváncsi vagyok min. Talán a könyvön, csak azt nem tudom melyiken. De mindjárt meg tudom mert szólásra nyitotta a száját. Segítséget kér. Hát ez jó. Pont nem erre számítottam. De szívesen segítek. Mosolyogva beszélek hozzá.
-Mindjárt meg nézem. Le ülhetek melléd meg nézni?
Miközben arra várok hogy válasz szóljon fél lábra állok és kíváncsian bele lesek a könyvbe. Ami már kívülről is érdekesnek tűnik.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Vittman Levente
INAKTÍV


prettylittletimebomb
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 35
Írta: 2013. december 28. 15:29 | Link

GILBERT



Kegyetlenül, éles körmeivel mart ki az álmok pille karjai közül a reggel. Utálatos volt minden napsugár, ami a szürke téli égbolton keresztül arcomat érte, miközben fürgén szedtem a lábaimat a kis boltocskám ajtaja felé, s minden karácsonyi maradvány fintorra késztetett, ami még az ablakokban tetszette vissza a szeretet ünnepét, amit idén is, mint olyan régen már; egyedül töltöttem. Egyedül és a könyveimmel, amikben olvastam barátságról és szerelemről a paplanom rejtekében, a boltom zugaiban, amit természetesen most sem zártam be egy pillanatra sem.
Talán ez az oka az állandó aggodalmamnak; a folytonosan nyitott ajtók, s a nem folytonos jelenlétem. Hiszen bár a könyvek visszatalálnak, amíg helyüket nem tudom, addig nyugodt nem tudok lenni.
Mivel az ajtók mindig, szüntelen hívogatják befelé az arra járókat, így eshet meg az is, hogy mire reggel megérkezem, már nem vagyok egyedül, s bár nem látom, ki az és merre jár, egyértelmű nyomai vannak, hogy valaki nem sokkal előttem érkezett; lehetne ez lapokra illően az illata, erős kisugárzása, esetleg hatalmasra nőtt aurája, de ennél sajnos sokkal földhöz ragadtabb jelenlétének jele; cipőjének még frissen taposott nyoma az amúgy nem makulátlan padlómon. Ugyan morcolódom pár pillanatig, hogy már megint takarítanom kell, mégis valahogy megnyugvással tölt el, hogy itt vagyok a kötetek között, így ennek hangot nem adva haladok egyre beljebb, miközben az otthon sokáig válogatott ruhadarabjaim egyre gyorsabban kerülnek le rólam.
Mire a megszokott, kényelmes székemhez érek, már semmi sem bizonyítja, hogy volt, hogy nem voltam itt. S bár következő mondatommal felfedem magam az ismeretlen előtt, remélem, hogy lesz szíves nem elárulni senkinek. Na nem mintha lenne bármi tétje is.
- Szólj, ha szükséged van valamire! - kiáltom bele a levegőbe, mivel tudomásom nem igazán van róla, hogy hol található a vendégem. Mindenesetre amíg más dolgom nincsen, addig lábaimat magam alá húzom, s összekucorodva kezdek bele az előző olvasmányom folytatásába. Hátha meglátom közben Bokonont.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2013. december 28. 21:00 | Link

Levente

Néha segítenek a falak - legyenek fizikaiak vagy csupán képzelete szüleményei. Néha, ha tégla és elutasítás magasodik közte és a világ közt, nem olyan hangos a kint és csak nagyon távolról szűrődnek be gondolatok, ahogy behúzott redőny lapjai közt szivárog be csendesen a fény. Ilyenkor majdnem jó volt, megülni elméje peremén és hagyni halkan zümmögni az idegenek hangjait. Más napokon nem akadt meredéke, sem kő, sem könyv nem segített, csak a menekülés, az üres tér. Karácsonyra annyira kimerült, hogy másra sem vágyott, mint messzire futni és kikerülni minden embert, vagy ha ezt nem tehette, hát fülére tapasztott kézzel járni az utcákat, még ha tudta is, hogy nem segít. Ez a pár röpke nap, amíg kiürült a város és mindenki hazatért, egyszerre hozott szomorúságot és megkönnyebbülést. Ha csak egy-egy hang érte el, elbírta terhét, s ahogy most meglegyintették a közeledő, majd belépő gondolatai, csak egy pillanatra hunyta le szemét. Az érzés minden alkalommal ugyanaz, mint egy hullám, ami magával sodorja, ha nem vigyáz, de most inkább csak bokáját nyaldosta. Bár szó nem hangzott el, reflexszerűen húzta be a nyakát, ahogy a cipőnyomok okozta bosszúság elérte - akármennyire is igyekezett leverni a havat a lábáról, valamennyi mindig maradt és ahogy a boltban sétált, olvadásnak indult, kis tócsák hosszú, egyre keskenyedő sorát hagyva így maga mögött. A másik gondolatai csakhamar más irányt vettek, de etőtl még lelkifurdalása nem szűnt meg; nagyon jól tudta, mennyi munkát jelenthet mások után takarítani. Az előteret ugyan nem ő felügyelte, de egyetlen óvatlan mozdulattal bárki el tudta áztatni a fél asztalt vagy az ülőpárnákat, s százszor jaj, ha még alaposan meg is mézezte előbb a teáját. Előhúzta hát pálcáját, s feladva a hiábavaló keresést, elindult visszafelé, halkan motyogva bűbájjal tüntetve el a nyomait - kicsit az egyiptomi papok jutottak eszébe, akik seprűvel jártak el hasonlóan a sírkamrák lezárásakor, bár fogalma sem volt, miért most villant eszébe mindez. Ahogy elért a polcsor végére, óvatosan kikukucskált, hogy meglesse a tulajt - még sosem találkoztak szemtől-szembe, s most kíváncsian leste, mint mindenkit, akit először látott. Elmélyülten olvasgatott, nem habzsolva, inkább kiélvezve a sorokat, mégis, volt benne valami mohóság, vagy inkább szomj, ahogy a lapokat forgatta. Csak addig szakította el tőle a tekintetét, amíg suttogva az ajtótól idáig sötétlő nyomokra uszította a tisztítóbűbájt. Persze, szörnyen gyerekes dolgot művelt már megint, de mégis elfogadhatóbb, mintha elé állna, csak hogy hosszasan, némán meredjen rá, amíg vonásait és rezzenéseit lesi. Mégis, mivel magyarázná? Hogy talán egyszer papírra veti vonalait, ha emlékei közül előkúsznak egy üres pillanatban?
Végül visszahúzódott, eltette a pálcáját, egyik rakoncátlan tincsét füle mögé tűrte, majd vett egy nagy levegőt és elszántan előlépett - teázó ide vagy oda, ha kilépett a szerepéből, még mindig nehézséget okozott csak úgy odamenni idegenekhez.*
- Elnézést.-*Állt aztán meg kicsit félszegen a pult előtt, megvárva, amíg a tulaj feltekint rá, remélve, hogy nem kap újabb bosszús gondolatot, amiért megzavarja olvasás közben.*- Nem találok néhány könyvet, amit itt láttam és rövidebb időre kölcsönöztem. Szeretném -*nyelt egyet, mert egy boltban a "kölcsönöztem" szó olyan átkozottul furcsán hangzott*- szeretném megvásárolni őket. Khalil Gibran köteteiről lenne szó.-*Tette végül hozzá, halkan, de érthetően beszélve. Megint előjött régi rossz szokása, hogy a gombjait tekergesse, de mivel ezen a kabáton már csak zipzár volt, végül a sálja szélét kapta el, hogy lefoglalja az ujjait
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vittman Levente
INAKTÍV


prettylittletimebomb
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 35
Írta: 2014. január 1. 15:27 | Link

GILBERT



A sorokat követve San Lorenzo - képzeletemben - sárgásbarna utcáin vezetnek végig lábaim, s szinte érzem az otthonokból ebédre készült fűszeres étel illatát. Gondolataim között már megtalálható a szuperjég ismerete is, s amint a Villa Mona fehér párnái közé hajtom fejemet, már ki is veszem farzsebemből, hogy eldugjam a díszesen faragott éjjeliszekrény legfelső fiókjába, hogy kivegyem onnan bármikor, amikor szükségem és kedvem szottyanna rá. Szemeimet lehunyva tisztelettel adózom Bokononnak, s bár tudom, hogy tilos követni és hinni, mégis titokban úgy vonzódom hozzá, mintha tisztes kötelességeim elengedhetetlen egyike lenne.
Aztán ujjaim gyengéden fordítják a könyv lapját egyik oldaláról a másikra, s mintha  kalandjaim abba sem maradtak volna, egy pillanatnyi kihagyás után, amii alatt orromba szívom a régi könyvek illatát magam körül , már folytatódik minden ott, ahol emlékeztem rá.
Aztán hirtelen mindig vége van, keserű vége, amikor a vágyakozás még ott van valahol az ember mellkasa alatt, rátelepszik minden gondolatára, hogy majd a saját utcáján sétálva egy-egy emberre rápillantva a könyve hősét lássa meg benne, s újra vágyódjon rá, hogy akár csak egy oldalt is újra átbogarásszon, mintha újat találhatna rajta, mintha minden olvasással új értelmet nyernének a betűk külön-külön. De előtte érzi, érzi mindenki azt, hogy most vége lesz, amikor a tetőfokára hág, amikor már nincsen más, csak a végkifejlet; s mintha a gondosan felépített kis világ falai láthatatlanul málladozni kezdenének. Mindig érdekes, mindig szomorú és mélyen megdöbbentő az igazság. Az, hogy jól éreztük; a kötete fedelét nézve hirtelen érteni lehet a törmelék ízét a szánkban, s a keserűséget. És ami a jó, hogy rossz nincs. Rossz kaland nincsen, csak nem megfelelő ember; ha felépült környezet nem tetszik, csak mást kell elküldeni, hátha ő valami olyat fedez fel, amit nekünk nem sikerült.
Az utolsó sor utolsó betűit szinte falva nyomom le a torkomon, hogy gyorsan túl legyek a keserű részen; a legvégén. De nem sikerül, hiszen egy szó, egy egészen aprócska szó veri szét a képet orrom előtt. Ujjaimra hajtom a fedelet, remélve, hogy még visszatérhetek hozzá, míg nem hűl ki a történet, de reménykedésem hiábavalónak és reménytelennek tűnik, amikor vendégem tovább pergeti a szavakat. Most  ő válik a célponttá, végighordozom rajta tekintetemet - valahonnan átkozott ismerősnek tűnik, valószínűleg nem most tért be először ide először, s mivel szinte beleolvad a környezetbe, azt gyanítom, nem is ritkák a látogatásai.
- Talán elnézem - szólok hozzá , a vállam megvonom közben, s eleresztem az emlékeit is a macskabölcsőnek ujjaim közül; leeresztem a kis pultomra, szinte hallom, ahogy koppan vele együtt egy nagy kő, valahol a bensőmben.
- Á, szóval te vagy az! - adok hangot a felismerésemnek, amikor a kölcsönözni szót kiejti. Ide nem szoktak az emberek kölcsönözni járni; a többség elviszi, aztán majd visszahozza, vagy csak lefekszik a legkényelmesebb pontokon, hogy ott élje át az izgalmakat, de ez a srác mindig becsülettel megfizeti minden nap árát, amit nála töltenek a történetek.
- A könyvek elvándoroltak, valahogy nem éreztem, hogy jók lennének ott, ahol voltak. Most kicsit hátrébb kell menni - ujjammal a megfelelő irányba mutatok, de közben a kis fotelkémből is felemelkedem; ha akarja, természetesen mindenképpen megmutatom neki pontosabban is, hogy hova kell mennie.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 3. 13:51 | Link

Milan

Fogalmam sem volt, hogy hogy kezdjek neki a keresésnek. Egyszer csak az ölembe pottyan egy kis dobozka, a következőben pedig azt se tudom, hol van, aki a kezembe nyomta. Mivel nem igen volt rajta semmi mütyűr, ami megtartsa, így azóta anyáékkal csináltattam rá egy kis kallantyút, amivel használhatom csatnak, medálnak, vagy akár a karkötőm díszeként is. Jelenleg a második variációt részesítem előnyben, de láthatatlanul, hiszen a magas nyakú garbó pulcsim bőven eltakarja.
Most a könyvesboltban várok, ami a faluban van, mert egy pár nappal ezelőtt sikerült elérnem őt. Annyit tudok róla, hogy rellonos, meg hogy Felagund prof-fal közös a vezetékneve, bár azt nem tudom, hogy rokonok-e. Nagyon sok embert megkerestem, és mindezt csak azért, hogy magyarázatot kapjak erre, mert senki nem ad idegennek semmit indok, ok nélkül, főként nem jót...
Mindegy is, mert lassan egy óra van, a megbeszélt idő, így én is kezdek felhagyni a könyvek nézegetésével, és inkább csak álcázásként folytatom azt a műveletet, amit olvasásnak, érdeklődésnek hívnak, hogy időben észrevegyem azt a fiút, akinek a keresztneve még mindig rejtély számomra.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 4. 11:18 | Link

Levente

Az utóbbi időben hozzászokott már, hogy végigmérik - egyrészt, a munkája része, másrészt, mióta nem sétálhat cilinderben az asztal alatt, csak feltűnőbb, mint régen volt. Most mégis, zavarta kissé, mert úgy néztek rajta végig, mint egy betolakodón, mint egy eltévedt futóférgen és nem mondhatta, hogy nem szolgált rá. Rosszkor szólt - olvasás közben az ember gondolatai kuszák, s hiába próbálta kivárni a megfelelő pillanatot, nem sikerült. Széttörte a képeket, amiket a másik felépített és ráadásul még el is csípett párat belőlük, akaratlan. Egyébként szomorkás, kedvesnek tűnő vonásai bosszúságról árulkodtak, s Gilbert önkéntelenül is erősebben szorongatta sálja rojtjait, bár megállta, hogy lesüsse szemét vagy hátráljon.
- Én.-*Kicsit olyan érzése támad, mintha megint elsős lenne, madárhangú és idétlen külsejű apróság, akire nem lehet máshogy nézni, mint egy verébfiókára - sajnálattal vegyes csodálkozással vagy "hess innen!" kifejezéssel. Akárhogy is, még nem vedlett le minden tollat, s furcsaság maradt. Ő abból indult ki, hogy a bolt tulajának meg kell valamiből élnie s mivel neki nem volt elég pénze, hogy minden számára kedves kötetet azonnal hazacipeljen (pedig megtette volna), hát legalább a kölcsönzésért fizetett. Az a lehetőség, hogy helyben olvasson, egyébként sem jöhetett számításba, hiszen most is legfeljebb tíz perce ülhetett volna le. Így maradtak a vádló, szép szemek, amik számonkérték rajta a durván elrabolt szavakat. A legszerencsétlenebb az egészben, ahogy ezt a szempárt fürkészi, mert minden, mi szép, kiszakíthatja őt a valóság keretei közül, s míg ő fényeket, színeket, formákat, árnyékokat, mélységet és vonalakat habzsol, addig az idő könyörtelenül telik tovább. Ráadásul már nyelve hegyén érzi az elcsépelt mondatot, s bele kell harapnia, hogy örökkön járó száját elhallgattassa. Maga az eladó kínál kapaszkodót szavaival, hogy visszataláljon helyére a képben, vissza gondolataihoz, melyek közt feltűnt egy új szál.*
- Megmutatná, ha megkérem?-*Miközben a szavakat ejti, már szőni kezdi illúzióit - a háta mögötti két polcsor közt fokozatosan tűnik elő a padló csempéi helyett macskakő, s ott, ahol a polcok kezdődnének, hirtelen házak kezdenek a magasba kúszni, karcsú, egymáshoz préselt épületek, zsalus ablakokkal, amik déli rekkenő hőségben árnyat adnak, virágcserepekkel a párkányon és néhol padokkal az ereszek vagy ernyők alatt. Szűk utcácska bontakozott ki a semmiből, s mivel legalább kicsit ismerte a pulton heverő könyvet, a tenger közelsége miatt friss, sós illatú levegő szállt. A színeket csak kicsit koptatta meg, nem lett egészen szépiás a kép, de hiányoztak az igazán rikító árnyalatok, inkább a részletekben jelent csak meg erőteljes, élénk szín, máshol kő, homok, fa dominált. Az illúzió messze nem volt tökéletes, még csak teljes sem - továbbra is érinthetetlen maradt, mert a tapintást még nem tudta becsapni, így könnyedén lebukhatott, hisz a látvány mögött ott lapultak a könyvekkel tömött polcok.
Nem is igazán töprengett a következményeken. Kárpótolni akarta valahogy a kellemetlenségért, amit okozott, s a lehetőség kínálta magát, így akármilyen bizonytalan lap is volt ez, erre tette fel most mindenét, már amit a bolt jelentett. Csendesen, egy kicsit lemaradva követte, s most tényleg fülelt - a kép nem lehetett tökéletes, de ha figyel a másik gondolataira, észrevétlen csempészheti bele azt, amit az hiányol. Ráadásul, ha mégsem a remélt hatást éri el, legalább egy kicsivel közelebb marad az ajtóhoz, bár sokkal inkább az mozgatta Gilt, hogy láthassa a másik reakcióját.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. január 4. 11:44 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2014. január 5. 03:17 | Link

Dóri

Az elmúlt napok érzéseiről nem kifejezetten szeretne beszélni. Elég kellemetlen volt a hét, és valahogy sejti, hogy a folytatás se lesz jobb. Nem érzi jogosnak a helyzetet, azt sem, hogy mindenki mindent jobban tud, és az, hogy ő mit mond erről az egészről, az senkit sem érdekel. Kedves volt Vandától, amit mondott, még ha csak egyetlen szó is volt, de úgy tűnik, hogy nem nagyon tudja, hogyan is kéne kitartania, hiszen még most is, mikor a kabátját húzza, fel tudna robbanni.
- Elmentem!
Kiabál be a konyhába, ahol az anyja épp valami új süteménnyel ügyködik éppen, és csak annyit válaszol, hogy üdvözli Opheliát. Hát azt megteheti, igazán. Kilépve a csípős időbe, kicsit megrezzen, felhajtja a gallért a szürke kabátot, mely a térdéig ér, hogy ne fázzon annyira a nyaka, mert a sál most nem segít annyira. Nem akar késni, így már a kapun túl van, amikor a sálhoz illő fekete kesztyűt is felhúzza. A haja kócos összevisszaságban pihen, arca szúr, hiszen napok óta nem borotválkozott. A szeme alatt sötét karikák húzódnak, hiszen a bosszankodás meggátolja abban is, hogy rendesen aludjon.
Szerencsére nem lakik messze a könyvesbolttól, és viszonylag gyakran is jár ide, most is azért gondolta alkalasnak ezt a helyet, mert amúgy is el kell vinnie fél tucat könyvet, melyet még Lottival rendeltek karácsony környékén, és ha egybe kéri, akkor ugyebár olcsóbb a szállítási költség is. Belépve biccent egyet a tulajnak, majd tekintetével megkeresi a lányt, aki megkereste őt, hogy találkozzanak. Kicsit ugyan kétkedve fogadta a dolgot, de végül rájött, hogy nem veszthet semmit azzal, ha meghallgatja, így most itt van, felé lépkedve lehúzza a kesztyűit, majd érdeklődve kutatni kezdi az arcát.
- Szia, eljöttem. Mit szeretnél?
A hangja egy kicsit kimért, távolságtartó, hiszen nem tudja, pontosan mi a célja a lánynak a találkozással, de biztos felfedi majd, hamarosan.  

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 6. 15:28 | Link

Milan

Éppen helyezek vissza egy könyvet, aminek a címe valami mugli találmány, nem is tudom, hogy mi az, rögtön el is felejtem, mikor hangosan kinyílik az ajtó. Csak felnézek, és máris kicsit megkönnyebbülök, hogy nem lettem átvágva, a következő pillanatban viszont úgy viselkedek, mint amikor a nyúl behúzza fülét- farkát. Őt vártam, de már fogalmam sincs, miért kerestem, és ezt nem tudom másképp kifejezni. A hangom cérnavékony, és ijedt, de nem általános nekem az ilyen stílus, senkitől sem.
- Nem tudom. Elfelejtettem.
Vallom be őszintén, de azt már nem, hogy ő ennek az oka. Elég, ha én tudom...
A kezemet magam elé veszem, és nekiállom tördelni, mert e közben mindig eszembe jut valami okosság. Kivéve, ha az mégis nagy baromság lesz.
- Levente hátrament.
Mondom még mindig cincogva, miközben odanézek a pulthoz, mert ő már nincs ott. Valószínűleg a raktárban van, hogyha van ennek a helynek olyanja. De mindegy is.
- Viszont ha valamit keresel, akkor lehet, tudok segíteni, mert most néztem át a címeket, miközben vártalak.
A kígyó megharapja a saját farkát. Hát így érzem most magam, mert bár el akartam terelni arról a figyelmemet, hogy fogalmam sincs, miért hívtam, végül nem sikerül. Csak ne szidjon meg nagyon. Én pici vagyok, ő meg nagy, és most már kezdek tőle tartani, hogy valami tárgy formájában kerülök ki innen. Ezért is nem merek többet mondani, csak hallgatok, és megpróbálok nem elrontani többet.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Vittman Levente
INAKTÍV


prettylittletimebomb
offline
RPG hsz: 15
Összes hsz: 35
Írta: 2014. január 8. 22:47 | Link

GILBERT



Régen szerettem, ha néznek. Szerettem, ha valaki érdeklődéssel vizslatta arcom minden végtelen vonását szeplőim tömérdek kuszasága alatt. S szerettem, ha valaki rezzenéstelen tekintettel figyelte az ég színét az én tekintetemben, hátha megtalálja benne az örök igazságok titkát. S szerettem, ha valaki gondolatai megremegtek, mikor fülledt hangulatban halántékomra tapadt rézszín hajam, s rátévedt nézni.
Ez mára mind por és hamu, valahol a sarokban, valahol a szőnyeg alatt, valahol a hátam mögé szórva, hogy soha ne is emlékezzek rá, milyen volt a feltűnést csak úgy kelten, csak úgy akarni és kiállhatatlanul vágyni, hogy figyeljenek. Most minden pillantás szúrós tüskeként éri bőrömet, most minden egy rajtam felejtett tekintet egy újabb és újabb csattanó pofon az arcomon. Egy óra, egy perc, egy másodperc, esetleg annak a legapróbb törtrésze elegendő ahhoz, hogy a kellemetlenség minden mélységét és magasságát bejárjam, s a legmélyebb zavar színezze arcomat olyan színűre, mint hajam minden különálló tincse együttvéve sem lesz majd sohasem. Ezért bújok a történetek mögé, ezért óvom magam egy-egy díszesen mintázott fedéllel, s ezért érzem magam olyan nagyon kellemetlenül, ha le kell tennem, s bár megteszem, és teljes sikerrel üzenem vonásaimmal; semmi baj, minden rendben, valójában az egész olyan... borzasztóan nehéz. Mintha ólmos súlyok húznák ajkaim szélét lefelé, úgy kell erőlködnöm minden mosolynál, ha nem őszinte, mégis megteszem, mert szeretem magam megkínozni. Vagy csak szeretem, ha ezt mások sem tudják. A választ még én sem tudom, és nem is kell pont most ezen gondolkoznom, hiába érzem megint. Hiába ér olyan nagyon rosszul az, hogy ez az ifjú rajtam felejti ékkő szemeit. lehet, nem is teszi, én mégis érzem, és ez... Próbálok nem erre gondolni, hiszen ő is láthatóan van kényelmetlen, amit viszont nem engedhetek meg. Senki nem érezheti rosszul magát Őszike falai között, ez az ő öröksége, és én vagyok, akinek ezt foggal és körömmel kell óvnia. De ez valóban az öröksége? Valóban nem máshol vagyok?
Egy olyan helyen, ahova végtelen vágyom, ahol nyugalmat és békét lelhetek. Látogatóm háta mögött már nincsenek könyvek. Már nincsen semmi, ami emlékeztetne a megsárgult lapokra a színes borítok alatt, s nincsen, ami tüdőmre nehezedik; egy pillanat műve volt az egész, s máris örömmel húzom magamra a sós levegő burkát, szinte betakarom magam vele, ahogy megbabonázva lépkedek a macskakövön, bár egy hatalmasra nyílt szirmaival kápráztató virág mellett megállok. Színei valahol a vér és a naplemente tüzes árnyalatai között játszadoznak egymással, én pedig lehunyom szememet, mert ez... mert ez valahol túl szép ahhoz, hogy nézni tudjam.
Helyette megérinteni akarom. Ujjaimmal felé nyúlok, hogy érezzem a bársonyos tapintását bőrömön, de éppen abban a pillanatban, hogy ez megtörténhet, máris visszarántom magam mellé karomat, s másik kezemmel fogom le, nehogy  megint kísértésbe essem. Szemem is kinyílik, egyenes a látogatómra nézek. Feje búbjától vizslatom végig, ha pedig a talpa látható lenne, még azt is megnézném magamnak. Aztán újra arcán állapodom meg, s hatalmasra nyílt szemekkel pislogok rá.
- Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy magázol?  - kérdeztem a bárminemű témától és gondolatoktól függetlenül, miközben még mindig csak úgy pislogok rá - természetesen felfelé, hiszen azt  az esetemben nem nehéz, alig akad valaki, aki nálam alacsonyabb lenne...
- Ennél többet senki sem fizetett még nekem könyvért, köszönöm - hetek óta az első őszinte mosollyal ajándékozom meg, majd újra hátam fordítom felé, hogy lépteimet újra szaporán kövessék egymást, mígnem újra megállok.
- Megjöttünk, azt hiszem - játszi könnyedséggel ejtem ki a szavakat egy utca csap előtt állva, mintha tényleg ide érkeztünk volna meg. Mielőtt pedig eltűnik az illúzió, még  utoljára megpróbálom meghallani a távoli tenger mély morajlását.
Utoljára módosította:Vittman Levente, 2014. január 8. 23:28 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Gilbert Blythe
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 10. 01:53 | Link

Levente

Míg a kékségen mereng, a gondolatok elcsitulnak, s ha apró foszlányaik el is jutnak hozzá, szavak helyett érzést hullatnak ölébe, józanító, szomorkás érzést - a vele szemben ülő nem szereti, ha nézik, mert a pillantások feltépnek valamit, egy vagy több sebet. Amennyire tud, visszahúzódik, tekintetét a polcsorok felé fordítva, mielőtt a felszínnél többet karcolna ostoba szokása miatt, de valahol minden akarata ellenére elorozott darabbal gazdagabb lesz. Még mindig ott a bűntudat fátyolvékony pókhálója, de amíg nem tehet róla, amíg nem szándékosan, erőszakkal veszi el őket, addig mint kisgyerek a porban talált üveggyöngyöket, úgy rejtegeti félve ezeket a lélekszilánkokat. Nem csak a gondolatokat, de minden mást is - rezzenéseket, megtorpanó mozdulatokat, elkapott pillantást, lépések halk neszét, egy kimondatlan szót, egy tekintet cirógatását, bármit.
Most épp az utcát, rézszín szálakon csillanó fényt, macskakövek dorombolását a talpa alatt és azt, ahogy az arcon felszakadnak az árnyakat vető felhők és elfújja őket a sós illatú szél, ahogy nemcsak vonásai, de mozdulatai is megváltoznak, puhábbá válnak. Amint megáll a virág mellett, az ő kedvéért festi a szirmait karmazsinra, s ahogy a másik csodálja, lehunyt szemmel szinte áhítattal nyúl a kehely irányába. Gil csak gondolatban kiáltott megállt felé, mégis, mintha az meghallotta volna, az utolsó pillanatban elkapta kezét, szinte lefogva, nehogy megint megpróbálja megérinteni a képet. Mert jelenleg ez csak egy valóság elé vont leheletnyi függöny volt, ami azonnal elszakadt, ha valaki anyagát simította volna. Mint az álmok, kifolyt az ember ujjai közül, bármily valósnak is tetszett egy szempillantással ezelőtt.
A megpördülésre és a hirtelen rá szegeződő szemekre nem számított, s elsőre leginkább szeretett volna összemenni, hogy kevesebb néznivaló legyen rajta, bár nem érezte, hogy neheztelnének rá engedély nélküli mutatványáért. Tagadhatatlanul oda nem illő lehetett téli kabátban, sálban, pulóverben a napfényes utcán, de már késő megváltoztatni külsejét. A váratlan, költői kérdés hallatán kinyitotta a száját, aztán rövid, potykaforma tátogást követően inkább becsukta és mélyen hallgatott - megint meghasonlott, mert valahogy minden nála idősebb, felnőttnek érzett embert magázott és mivel nem sok gyakorlata volt ilyen téren, nehezére esett rávenni a nyelvét, hogy engedelmeskedjen, amikor tegezni kellett valakit. A dolog furcsaságát tovább növelte, hogy lefelé nézett, mert ülve nem tűnt ilyen alacsonynak a tulaj, ő meg gyakran elfelejtette, mennyit nőtt, pedig nem kevésről volt szó, elvégre elsőben biztosan nem lehetett magasabb, mint a vele szemben álló.
Aztán teljesen lényegtelenné is vált, felelt-e. Új üveggolyót kapott.
Igazán szép volt ez a mosoly, szívből jövő és valahogy ragadós, mert azon kapta magát, hogy visszamosolyog, nem udvariasságból, hanem mert valami apró, furcsa melegség ellenállhatatlanul húzza a szája szélét. Volt benne egy pici zavar, csipetnyi büszkeség, egy kiskanálnyi őszinte öröm, gyűszűnyi napfény és késhegynyi csodálat, mert ez a finom, görbe vonal döntötte el, hogy le fogja rajzolni, amint teheti. Jobb is, hogy hátat fordítottak neki, mert nem töri valamilyen ostobasággal miszlikbe a pillanatot, s jut elég idő, hogy gondosan elcsomagolja a töredéket.
Követi kalauzát, s ahogy megáll, megtorpan ő is. Szavai hallatán egy kis időre lehunyja a szemét, s mire újból kinyitja, a fények kihunytak, a színek kifakultak, aztán elillantak és helyükre tolakodott a könyvek hosszú, tömött sora, mely most talán kevésbé hatott igézőnek. Mégis, ismerős illatuk, fedelük megnyugtató tapintása jó érzéssel töltötte el, ahogy leemelte a két vékony kötetet, a Törött szárnyakat és a Homok és tajtékot. Az egyikben még benne volt a könyvjelző - halovány, zöldes papírra rótt betűk és miniatűr rajz álltak rajta.
"A gondolat a tér szárnyaló madara, amely a szó kalitkájába zárva kitárhatja ugyan szárnyait, de repülni nem tud."
A tulajra pillantott, majd a pult felé, a könyvekre, megint a fiúra, végül az ajtóra - nem húzhatta a végtelenségig az időt, de még nem akart menni, pedig már kezében tartotta, amiért jött. De az égvilágon semmi sem jutott eszébe, hiszen mi mondanivalójuk maradt így, ismeretlenként?*
- Megtenné...d-*nyelt egyet,*- hogy beütöd ezeket a gépbe? Eszembe jutott még valami.-*Reménykedik, hogy kérésében a másik nem talál semmi furcsát, s ha annak megfelelően hátat fordít, táskájába túrva az előzőhöz hasonló cetlit halász elő, meg a kedvenc ceruzáját, hogy az egyik polcot használva a következő szavakat firkantsa rá, pont helyett valamilyen tengeri csiga házát kanyarítva az idézet végére.
Ha az ember lassan végigsimítja a saját füle mögött meglapuló hajszálakat, fejében a hamarosan homokká őrlődő apró kavicsokat magukkal görgető hullámok finom zaját hallja <(( @
A papír másik oldalára csak két szó kapar:
(Pillangóvarázs teaház)

Egy újabb illúziót kihasználva csempészi a papírt a miatta félbehagyott könyv utolsó oldalára észrevétlenül, miközben fizet, majd úgy távozik, ahogy érkezett - gyorsan és csendesen.
Utoljára módosította:Gilbert Blythe, 2014. január 10. 01:55 Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2014. január 14. 17:59 | Link

Dóri


- Elfelejtetted?
Az első gondolata természetesen az, hogy ez a lány szórakozik vele, nem csoda, hogy nem akart eljönni,  a második meg az, hogy annyira ijesztően néz ki, hogy elfelejtette a másik fél, hogy mit is szeretne, illetve fél közölni vele. Ezzel nem nagyon tud mit kezdeni, de azért belenézve az egyik vitrinablakba megállapítja, hogy tény, legalább megborotválkozhatott volna.
- Nem foglak megenni, ha ez lenne a probléma. gyerekként megneveltek arra, hogy viselkedjek az emberekkel, nem úgy, mint pár háztársamat.
Amikor megtudja, hogy az eladó sincs itt, kezd egy kicsit még jobban elbizonytalanodni, hogy minimum gyilkosnak nézi a lány. Hát nem semmi karrier nulla belefektetett energiával. Sosem volt még semmiben ilyen jó, de valahogy most nem éppen a büszke az a szó, ami jellemző lenne rá. Tesz egy lépést a lány felé, remélve, hogy nem ijeszti meg túlságosan.
- Szóval akkor kerestél, de nem tudod miért. Ez elég nehéz. Van valami kiindulópontod, hogy mit szeretnél tőlem?  Jó lenne, ha megoldanánk.
Hirtelen megtorpan egy kérdésre, hogy szeretne-e valamit. Végül is, ha már itt jár, nem ártana körülnézni, hátha a rendelteken felül is szeretne még valamit elvinni. Mondjuk valami hasznosat a húgának.
- Van egy félretett rendelésem, de ha lenne valami ötleted bűbájtanra, esetleg sötét varázslatokra, azt örömmel venném. A húgomat kifejezetten érdeklik ezek a témák, vinnék neki, valami ajándékot.
Menet közben lopva figyeli a lány reakcióját. Kicsit tényleg aggódik, hogy rosszakat gondol róla, és nem szeretné, ha ilyen hírneve lenne. Ennyire azért nem szellemült át rellonossá.

Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 14. 18:25 | Link

Milan

- Aha. El.
Bólintok neki, még mindig ugyanazzal a hangszínnel. Magasan, és cincogva. Csak állok kukán, mígnem picit megnyugszom. Veszek is egy nagy levegőt, majd nekiállok megint gondolkodni. Amikor felém lép, én nem mozdulok semerre, de ez csak azért van így, mert a lábaim még nem engedelmeskednének.
Megpróbál segíteni, hogy miért is akartam vele összefutni. Egy picit én is visszagondolok, és már be is ugrik.
- De mégis emlékszem.
Fejtem ki egy mondattal, most már viszonylag felszabadultan, és én is egy lépéssel közelebb lépek felé.
Az ajkam beharapom egy picit, nem tudom, hogy álljak neki, és inkább egyelőre a könyvekről fogunk társalogni. Nézzük csak. Bűbájtan, meg SVK. Hümmögök egy sort, derekamra teszem a kezem, és elindulok egy sor felé.
- Gyere!
Intek a fejemmel is, és két sorral arrébbig terelem magunkat. Megnézek pár címet, meg az ujjammal is keresgélek, csak mert úgy precízebb, és jobb, majd lekapok egy kötetet.
- Áhá! Ezt kerestem. Én mondjuk csak elsős vagyok, de imádom a bűbájtant. Utóbbiért nem igen vagyok oda, így abban nem segíthetek, de ezzel talán.
Odanyújtom felé a könyvet, egy széles mosoly kíséretében, és máris nekiállok róla csevegni.
- Bár nem mondtad, hogy mi is érdekli benne, de ez ínyenc falat. Két részből áll. Első felében van néhány összehasonlítás, és részletesebb leírás, amivel jobban meg lehet érteni a tudományt, és a pálcát is. Én nagyon szeretem, otthon nekem is megvan. A második felében pedig van néhány különleges bűbáj is.
Nem hagyom abba a sok- sok beszédet, de hát ilyen vagyok. Főleg azért, mert már tényleg felszabadultam. Remélem, hogy így legalább meghálálhatom...
- Óóó, jut eszembe, talán így valamelyest megköszönhetem a khm..
Lehajtom a fejem, mert közben tiszta piros lesz, és nem is tudok mit mondani, vagy mit nem mondani. Remélem, nem nekem kell folytatni a beszélgetést, vagy csak valamit, mert akkor nem fogunk semerre sem haladni. Hát igen. Beszéd, és szégyenlősség. Nem a legjobb kombináció.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában
Milan Blaise Felagund
INAKTÍV


FelaFia
offline
RPG hsz: 50
Összes hsz: 265
Írta: 2014. január 14. 20:13 | Link

Dóri

- Na, remek!
Egy kicsit meglepődik ugyan, hogy a lány nem hátrál meg, sőt, miután megnyugszik, még közelebb is lép. Bátor kislány, ezek szerint ez a cincogó hang akkor természetes. Szegény, de hát ilyennek is kell lenni. Kis egérhangú. Jót mosolyog, amikor a lány csípőre teszi a kezét, és tényleg elgondolkozik a kérésen, nem semmi egy levitás, határozottan jó, ha van egy az ismeretségi körbe.
-Igenis asszonyom!
Még tiszteleg is egy kicsit mosolyogva, és természetesen követi a lányt, hiszen segít neki, ami nagyon kedves, pedig csak azért vetette fel a dolgot, hogy oldja egy kicsit a feszültséget. Miközben haladnak, nézi a könyveket, és kettőt le is emel. Az egyik egy bájitaltankönyv ráadásul, amit jó alaposan el kell majd rejtenie, mert otthon kitér az apja a hitéből, ha mástól visz haza könyvet, pedig igazán érdekli, hogy az egyes bájitalokról mások mit mondanak. Ezeket a jobb kezébe téve sétál aztán tovább, nem akar lemaradni, meg hálátlannak tűnni, ha már egyszer segítenek neki, meg aztán arra is kíváncsi, hogy miért vannak itt.
- Már ez is nagy segítség. Szerintem ez jó lesz neki. Sok mindent írnak benne, olyanokat, amiket nekünk nem tanítanak. Nagyon köszönöm, biztosan örülni fog neki, én már mindent megtanítottam neki, amit meglehetett.
- Nagyon imádja a pálcáját, egyszer elkobozták tőle, mert meg akarta átkozni a volt barátját, kicsit lobbanékony, azt hittem, beleőrül a hiányába. Nagyon sokat olvasott a pálcáról, még arról is, hogy milyen tulajdonságú embernél hogyan viselkedik vagy mi.
- Óóó, már értem, miért vagyok itt. Ugyan már, nem kell hálálkodni érte. Szerintem jól illene hozzád, ezért adtam neked. Nem azért, hogy hálálkodj. Nem a jó embernek készítettem, de amikor megláttalak tudtam, hogy te biztosan értékelnéd és odaadtam, ennyi történt. Szóval ne aggódj, nincs semmi piszkos szándékom, és nem akarlak semmire rávenni.
Védekezőn még a kezét is felemeli, jelezve, hogy nincs nála semmi, amivel manipulálni szeretné.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Lipovszky Dóra Villő
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. január 16. 09:00 | Link

Milan

Ha könyvekről van szó, akkor mindig jól jövök. Főként, ha bármiféle bűbájtanos dologról van szó, avagy átváltoztatástanról. Mindkettőt szeretem, és mindkettőbe beleásom magam, aminek most itt van az eredménye. Tudok segíteni. Mikor odaadom a fiúnak a könyvet, ő meg megköszöni, meg ilyenek, csak lehajtom a pirosló orcámat...
- Igazán nincs mit. Remélem, ő is értékelni fogja.
Teljesen 100%-ban őszinte a mondatom, azt nem szeretném kommentálni sem, hogy átérzem, milyen pálca nélkül boldogulni. Nem könnyű, és ezt kénytelen vagyok magam is belátni. De ezt sem vagyok hajlandó elárulni.
Helyette inkább lassan kezdek rátérni a "lényegre", hiszen mégiscsak egy zölddel van dolgom, akik általában nem a türelmükről híresek. Ennek viszont meg is van az eredménye, ami után kénytelen vagyok bevallani, hogy...
- Nem is vagy akkora sárkány, mint amilyennek tűnsz.
És ez vehető szó szerint is, meg átvitt értelemben is, döntse el, mit akar belőle kiszűrni.
Megint fel merek nézni, annak ellenére, hogy az arcom még mindig pirosacska, a fentiek tükrében talán még érthető is, aztán elkezdek ám gondolkodni is, mert én olyan vagyok, és végre befejezem a nem régen elkezdett mondatomat is, most már plusz pír nélkül, bátrabban.
- Szóval köszönöm szépen...
Ekkor valami szöget üt a fejemben...
- Hogy is hívnak?
Nekiállok vakarni a fejem, és keresztbe tenni a kezem, hozzá meg az "elfelejtettem" arcomat mutatom, elég vicces látvány lehet, de egyszerűen fogalmam sincs, hogy hogy tudnék bármit is megköszöni, vagy kérdezni tőle, ha még a nevét sem tudom. Na mindegy. Addig viszont, míg nem tudom, hogy is hívják, felesleges lenne bármit is tennem, köszönhetően a nevelésemnek, meg anyának, aki megtanította a helyes viselkedést.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában

Oldalak: [1] 2 3 4 5 6 7 » Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaFő utcza