37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Faház - Mei Watts hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Mei Watts
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 19. 19:03 | Link

Moon Jun Seo
#13 || #kentaurlesős || #katt



Kevés óra volt, ami igazán lekötötte a figyelmem, nem úgy a legendás lényeg gondozása. Imádtam, mert elég volt megtanulni a dolgokat, máris lehetett sikereket elérni. Főleg Mikola profnál, aki amúgy a szememnek se olyan rossz. Szóval így történt, hogy ma is kicsit elkalandoztam az óráján. A kentaurokról volt szó, csak épp a magyarázat közepén már nem igazán a szavaira figyeltem. Ez van. Azért szerintem még így is én fogom a legjobb vizsgát írni az évfolyamomon, ennyire már ismerem magam.
Tehát a mondókája végén figyeltem fel, akkor mondta, hogy él pár a kastély melletti erdőben, sőt, az egyikük régebben tartott asztrológiai órákat is. Nehéz lenne elképzelnem, ahogy egy kentaur áll Várkonyi mellett.
A házi persze egy beadandó írása volt, amihez anyagot a saját könyvünkből, vagy a könyvtárból lehetett gyűjteni. Mikola prof biztos nem arra gondolt, hogy saját megfigyeléseink alapján kellene írni, de ha már prefektus nem is, mestertanonc még vagyok, nagy baj nem lehet.
Ezzel nyugtattam magam, ahogy az erdő mélye felé sétáltam. Persze a sűrű növényzet miatt már egyre kevésbé láttam bármit is, ezért egy idő után a pálcám segítségével világítottam magam elé. Valami neszt hallottam magam mögött, mire kicsit ijedten fordultam 180 fokot.
- Kentaur bácsi? - kérdeztem suttogva. Nem azért a két fillérért, de azért egy kicsit megijedtem.
Szál megtekintése
Mei Watts
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 19. 20:54 | Link

Moon Jun Seo
#13 || #kentaurlesős || #katt



Ahogy megszólalt a fiú, hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy most örüljek, vagy se. Már tényleg felkészültem, hogy testközelből láthatok egy kentaurt, talán még interjút is készíthettem volna vele. A levitás külön újságba nagyon jó lett volna, a házunk tagjai tuti imádnák. Jó lenne, ha nem csak Edictummal a kezükben sétálgatnának, hanem a saját magazinunkkal is, ha már van.
Na de visszatérve a jelenbe vigyorogva néztem a fiúra, majd közelebb léptem hozzá. A kezemet nyújtottam felé, hogy segíthessek a felállásban.
- Sebaj, azért még hasznodat vehetem. Van kedved egy kis kentaurleshez? - kérdeztem továbbra is mosolyogva. Két ember elvégre többet lát, mint egy.
A fiú akár elfogadta a segítségem, akár nem, kicsit elfordítottam a fejemet tőle.
- Ott mintha látnék egy házat, vagy olyasmit. Szerinted oda be lehet menni?
Jó lenne, ha igen. Már eléggé az erdő mélyén jártunk, az pedig tuti kis fedezék lenne. Talán még leírást is találhatok ott, merre szoktak vonulni kentaurok.
Szál megtekintése
Mei Watts
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 20. 22:24 | Link

Moon Jun Seo
#13 || #kentaurlesős || #katt



Szuper! Mármint persze az is, hogy úgy tűnik, bírja a gyűrődést a srác, de az még jobban, hogy velem tart. Nem is tudom miért nem gondoltam erre korábban, egyedül egyáltalán nem vicces az erdőben mászkálni. Kicsit nyomasztó is, talán azért féltem, de most már a fiú társaságában mindjárt más a megvilágítása a dolgoknak.
- Megnézzük mi van bent? - kérdezem vidáman. Nem feledkeztem meg a kentaurokról, de ha már itt vagyok, akkor jó lenne megnézni mást is. Időnk pedig még van, a takarodó szerencsére arrébb van.
Ahogy meghajol, egy pillanatra leblokkolok. Nagyon-nagyon régen találkoztam másik ázsiaival, aki szintén ragaszkodik a gyökereihez. Nem tudom, hogy ő is olyan hibrid mint én, vagy csak tetszik neki ez a szokás, de úgy döntök, hogy ezt nem is fogom most megkérdezni. Végül mosolyt erőltetek az arcomra, igyekszem nem foglalkozni a feltoluló emlékekkel.
- Mei Watts, yoroshiku - felelem kapásból. Ahogy felegyenesedek, rájövök, hogy annyira elragadtattam magam, hogy japánul üdvözöltem. Kacarászva megvakarom a tarkóm, aztán kijavítom magam. - Akarom mondani örülök, hogy megismerhetlek.
Zavaromban újra félre nézek, közben lassan elindulok a faház felé. Ritkán szoktam ennyire kizökkenni, azt hiszem elég pár perc és újra a szokásos energiabomba leszek.
Szál megtekintése
Mei Watts
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 20. 23:36 | Link

Moon Jun Seo
#13 || #kentaurlesős || #katt



Ahogy elindulok, szerencsére követ, szóval még nem kapott frászt tőlem. Általában kedves vagyok, most is igyekszem erre, csak az a meghajlás. Jól van Mei, csak egyszerűen meghajolt, tedd már túl magad rajta! - korholom magam. Kicsit megrázom a fejem, Jun Seo felé nézek. Nem hiszem, hogy azért jött velem, hogy a lélegzet vételeimet hallja, úgyhogy épp ideje lenne újra beszélgetni.
- Hányadikos vagy amúgy? - Jobb hirtelen nem jut eszembe, innen is bocsi srác. Nem vagyok teljesen socially awkward, de azért majdnem.
Közben elérjük a kunyhót, ahová én megyek előre. Meg sem kérdeztem, egyszerűen gondolkodás nélkül odaléptem. Nem tudom, hogy melyik dominált jobban, a védelmező ösztönöm, vagy a kíváncsiság, de a lényeg, hogy én néztem körbe először. Amint megbizonyosodtam, hogy nincs bent semmi, a magasba emeltem a pálcámat, hogy többet lássunk. Végül inkább egy apró lángocskát varázsoltam a tenyeremre, ami nem éget, így megszüntettem a pálcám hegyén a fényforrást.
- Hát azt hiszem, nem tegnap jártak itt utoljára - jelentem ki vigyorogva.
Mindenféle papírlapok, megszáradt levelek, kisebb-nagyobb ágacskák hevertek, na meg persze a temérdek por, amitől alig lehetett kivenni bármit is.
Szál megtekintése
Mei Watts
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 23. 16:06 | Link

Moon Jun Seo
#13 || #kentaurlesős || #katt



Mivel a korát illetően semmi más nem jutott eszembe, gyorsan elengedtem a témát. Azért megjegyeztem, hogy fiatal, mégis itt járkál kint. Biztos ő is az a fajta, mint néhány háztársam, akik szeretik felfedezni az itteni élet minden kis részletét. Tényleg örültem, hogy nem egyedül kell császkálnom az erdőben, azért elraktároztam ezt az információt.
Na meg az is nagy szerencséje Jun Seonak, hogy pont a múlthéten vette el tőlem a prefektusi jelvényem a házvezetőm, így megbüntetnem sem kell.
Hiába volt minden poros, azért kivettem pár babzsákfotelt. Pár egyszerű varázslattal eltüntettem a koszt kettőről, az egyikbe le is vetettem magam. Egy kis pihenés nem árt.
- Te sem tudsz olyan varázslatot, ami megmutatná az élőlényeket körülöttünk, ugye? - kérdeztem, közben elnyomtam egy sóhajt. Eddig eljutni könnyű volt, de innen nem tudtam hova tovább.
Felpattantam, az ablakhoz sétáltam, azon kinézve kémleltem a sötét erdőt. Vajon hol lehetnek?
Szál megtekintése
Mei Watts
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 27. 00:02 | Link

Moon Jun Seo
#13 || #kentaurlesős || #katt



Igazából még én sem hallottam olyan varázsigéről, de ha azt is ki tudják mutatni, mi volt a pálcám utolsó varázslata, akkor nehogy már ne lehessen megmutatni az élőlényeket. Azt hallottam, hogy a muglik telefonkészüléke is kijelzi, ha az egyik barátjuk a közelben van. Meg olvastam egy tinder nevű dologról, az is hasonló lehet, de erről még nagyon keveset tudok, ezért nem is teszem szóvá.
Ajkamat harapdálva meredek ki az ablakon, valami ötlet most nagyon jó lenne. Megvan!
- Expecto patronum - suttogom, majd a megfelelő pálcamozdulat után megjelenik a kis ezüst oposszum a föld felett.
Egy mozdulattal elküldöm, aztán reménykedve fordulok Jun Seo felé.
- Ha ezekkel lehet üzeneteket küldeni, akkor keresni is lehet, nem? Milyen király lenne, ha megtudnám így mondani, hol vannak most kentaurok - mondom újra lelkesen.
Bár azt hiszem, hogy ez is felesleges próbálkozás volt. Mégis honnan tudnám, hogy a patrónusom látott valamit?
Szál megtekintése
Mei Watts
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 27. 17:08 | Link

Moon Jun Seo
#13 || #kentaurlesős || #katt



Jun Seo arcát elnézve még jobban elbizonytalanodom. De már mindegy, próba cseresznye. Míg nem tudom, mit kellene csinálni, visszaülök a fotelba, röviden körbenézek. Most kellene beszélgetni valamiről, amiben nem vagyok a legjobb. De hát addig tanul az ember, míg él, szóval vágjunk bele újra.
- Amúgy szeretsz itt lenni? - Komolyan mondom, tapsot érdemelnék ezért a kérdésért. Inkább azt a lassú, megalázó fajtát, de legalább taps.
Azért engem tényleg foglalkoztatott. Eddig még nem igazán tudtam erről mással beszélni, a házban teljesen más témák vannak, meg nem is nagyon beszélek. Talán pont ezért érzem magam annyira otthonosan a levitában, mert senki nem akar megváltoztatni. Régebben elvárták tőlem, hogy bekapcsolódjak, itt viszont teljesen rendben van, ha csak nevetek velük.
Szál megtekintése
Mei Watts
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 28. 21:13 | Link

Moon Jun Seo
#13 || #kentaurlesős || #katt



Igazából nem is vártam más választ. Itt tényleg jó, bár nem tudom milyen lehet a rellonban - amit lelestem a köpenyéről, onnan tudom -, de a levita nagyon klassz. Külön konyhánk van, ahol mindig lehet teát főzni, meg a kilátónk is mesés. Nem is a saját válaszomon gondolkozok sokáig, hiszen azonnal kiül az arcomra is.
- Még nem voltam ennél jobb helyen, azt hiszem - mondom ki végül. Kicsit olyan, mintha révbe értem volna, a Bagolykőben újra otthonra találtam.
A dobogást én is meghallottam, mire azonnal felpattanok. Lehetséges lenne, hogy még csak ki sem kell menni, mégis láthatunk kentaurokat? Nem, az túl szép lenne.
- Ugye te is hallottad? - kérdezek rá azért a biztonság kedvéért.
Felpattanok a fotelből, újra az ablakhoz rohanok. Meg sem próbálom csendben véghez vinni ezt a mutatványt, a száraz levelek miatt lehetetlen lenne. A sötétben alig látni, kicsit össze is szűkítettem a szemeimet, hátha hamarabb észreveszek valamit.
- Valami mozgás van ott - suttogom bizalmasan, ahogy magam elé mutatok.
Az árnyak között tényleg mozgás lehet megfigyelni, viszont dobogást már egyáltalán nem hallok, szóval akármi is jött, az biztos megállt egy kicsit szimatolni. Tényleg nagyon remélem, hogy csak egy kentaur lesz, nem pedig valami veszélyesebb bestia.
Szál megtekintése
Mei Watts
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. október 30. 16:38 | Link

Moon Jun Seo
#13 || #kentaurlesős || #katt



Vigyorogva nézek a fiúra, amikor mellém ér. Nem gondoltam volna, hogy olyannal hoz össze a sors, aki még nálam is lelkesebb. Majdnem el is felejtettem Mikola profot és az eredeti küldetésem.
Eleinte beszélgetni akartam a kentaurral, de ha csak látom, már azzal is beérem. Nem szeretném sem a saját, és most már Jun Seo biztonságát sem veszélyeztetni. Ennyit erről, elég lesz látni. Kár, hogy nincs nálam fényképezőgép, nagyon, nagyon, tényleg nagyon örültem volna, ha le tudom fotózni.
Mert hogy végül ő lépett előrébb. Elakadt a lélegzetem, nem gondoltam volna, hogy ilyen magasak. Persze, tanultunk az átlagmagasságukról, de teljesen más, amikor egy szám van leírva a tankönyvben, mint mikor szembe jön velem.
Az egyik fánál időzött egy darabig, aztán még előrébb jött, hogy nyugodtan felnézhessen az égre. Ott épp volt egy kisebb lyuk a lombkoronánál, ezért megvilágította a fény.
- Azta, ezt nem hiszem el - suttogtam halkan.
Leheletnyivel előrébb hajoltam, mintha számítana az a pár milliméter, de a én így is boldog voltam. Most úgy tűnik ilyen sikerszériám van.
Szál megtekintése
Mei Watts
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2018. november 2. 21:37 | Link

Moon Jun Seo
#13 || #kentaurlesős || #katt



Még mindig sajnáltam, hogy nincs nálam fényképezőgép, de leírást még készíthetek. Előkaptam a talárom rejtett zsebéből a jegyzetfüzetem egy tollal együtt, aztán újra felpillantottam. Még ott volt, de nem igazán tudtam, mit kellene írnom róla. Lejegyeztem a magas szót, aztán mögé írtam, hogy nagyjából a két métert is eléri. Az arca nyugodt, bár a szemöldökeire ráférne egy kis ápolás, így olyan morcosnak tűnik. A lábai vaskosak, ha rálépne egy nyuszira tuti nem élné túl. A haja világosabb volt, talán már kezdett idősödni a kentaur bácsi. Más jelet nem láttam rajta, ami annyira fontos lenne.
- Szerinted ki kellene mennünk? Talán beszélhetnénk vele - dobtam fel a témát suttogva végül. Ennyit arról, hogy elég, ha csak látom.
Fogalmam sincs, hogy meghallotta ezt a kentaur vagy sem, de a háta mögé nézett, aztán elindult. Először csak pár komótos lépést tett, aztán max sebességre kapcsolva eltűnt a sötétségben. Az én részemről örültem, hogy végül nem mentünk oda hozzá, mert ha épp útban lettünk volna az indulásánál, az nagyon veszélyes lett volna.
- Hát, most már mindegy, azt hiszem - vontam meg a vállam. Ezen azért talán még túl tudom magam tenni.
Szál megtekintése
Faház - Mei Watts hozzászólásai (10 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék