Adrian

Mindenkinek vannak furcsa heppjei, nekem is... nem is kevés, amit nem most kezdek el részletezni, mert semmi értelme nem lenne, na meg mi maradna későbbre.
És igen, mint minden embernek, olykor nekem is szükségem van a friss levegőre, még ha ahhoz mínuszok is társulnak. Belefér, lévén a kastély kezd egy kicsit nyomasztó lenni, meg a tömeg is, ami olykor a folyosókon van, s minek eredményeképp én is csak sántikálni tudok.
Megint nem vettek észre, és megint meg is tapostak, de efelett már lazán képes vagyok szemet hunyni, főleg hogy a lány motyogott is valami bocsánat félét. Az ilyen esetek ritkák, viszont megtanítják az embert arra, miért annyira veszélyes a folyosón olvasni.
A könyv persze jön velem, én meg már a faház előtt haladok el, vagyis hát... haladnék, ha nem látnék meg ott egy felettébb ismerős valakit.
Tudom, nekem ez nem megy... nem is kéne erőltetnem, mégis megindulnak a lábaim oda be, s ha valamit mégis elszúrnék, majd arra fogom, hogy csak melegedni szeretnék.
- Azta, hát tényleg igaz, amit rólad mondanak. Nem hittem volna, hogy a múltkori meccs után még itt fogsz sétálgatni, de... azért jól helyben hagytad a hústornyot - hangom csilingelő, mármint az a kellemes fajta, és most még felettébb büszke is vagyok arra, hogy sikerült ilyen szépen, összefüggően beszélnem. Úgy tűnik, mégis fejlődőképes vagyok.
És miután sikerült ilyen szépen felhívni magamra a figyelmet, be is bicegek, na de már feleannyira sem bátran.
- Nem baj, ha befoglalom azt a sarkot? - bicegek is el odáig, max, ha elküld a fenébe, stílusos hátraarcot vágok.