Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=644643#post644643][b]Adrian Ivanorovics Black - 2016.12.03. 13:23[/b][/url]

Kell egy kis csend, egy kis egyedüllét, egy kis hideg, hogy kiszellőztessem az agyam. Megpróbáltam otthon. Bezártam a szobám ajtaját, kinyitottam a terasz ajtaját, és bedugtam a fülem, viszont nem volt elég. Ezért most itt vagyok. Összedörzsölöm kezeim, aztán lehúzom füleimre a sapkát, a fogaim között kiszökő pára fehéren száll fel, majd ki a falécek rései között. Lehunyom szemeim, aztán ültömben kiegyenesedve tekerem le a termosz tetejét, hogy igyak egy kis kávét - nagyjából pont akkor, mikor a szőke feje felbukkan. Felvonom szemöldököm, aztán biccentek, most nincs hangulatom gorombáskodni. Bár kétlem, hogy bárkinek is is lenne hangulata gorombáskodni, miután átrendezik az arcát. Soha nem értettem az olyanokat, akik nyers erővel próbálják megnyerni a meccset - nem megy. Az MMA nem arról szól, hogy elkapod, és addig ütöd, amíg van benne szufla. Szerintem legalábbis. Sajnos a legutóbbi ellenfelem nem osztotta a nézetem.
Aztán lassan eljut az agyamig a lány mondata, és felvonva szemöldököm nézek rá.
- Te nézel meccs? - borzalmas kiejtéssel szólalok meg, mert azért mégsem számítottam arra, hogy magyarul kell majd beszélnem. Fejem a mögöttem levő lécnek döntöm, megdörzsölöm arcom, mire az izmaim szinte egyszerre rándulnak össze. A szüleim jó munkát végeztek. Elfedték a feldagadt szemeim, a felszakadt szájam, meg a kisebb-nagyobb (inkább nagyobb) zúzódásokat, de csak külsőleg. A varázslatok ellenére azok még ott vannak, és fájnak, amiről én rendszeresen megfeledkezem.
- Hát.. Még egyben vagy.. ok - szórakozottan, féloldalasan elmosolyodva nyújtom ki az egyik kezem, hogy aztán gyorsan vissza is húzzam. Ó, miért szeretek fájdalmat okozni magamnak, mond miért...?
A kérdésére megrázom fejem, aztán, gondolván, hogy ő is inkább lefoglalja magát a saját dolgaival vissza is görnyedek a könyvem elé, aminek legalább egy kicsi részét a fejembe kéne véssem a következő edzésig. Nem elég a testi felkészültség.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=675589#post675589][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.04.18. 18:02[/b][/url]

A legutóbb itt hagytam valamit, ami nem teljesen az enyém. És erre természetesen az éjszaka közepén kell rájönnöm, amikor mondjuk aludhatnék is. Na de lényeg a lényeg, hogy itt hagytam, és nem kellett volna itt hagynom, és ha nem viszem vissza, akkor úgy akasztanak fel, ahogy vagyok.
- 'sszameg - felszisszenve rántom fel az amúgy is meggyötört, kék-zöld jobbom. Hülye bokor. Hülye cucc. Mi a rákom. Számhoz emelem a karcolást, amit a valamilyen növény ejtett a kézfejemen, majd, jobb híján kiszívom belőle a vért. Egyrészt, hogy ne vérezzen, másrészt meg, ki tudja milyen növény ez. Még a végén megmérgez itt. Az meg nem kéne. Nagyon nem kéne.
Nem tudom, hogy van-e valaki a faházban, de ha van, akkor ajánlom neki, hogy ne legyen. Nem mintha egy agresszív állat lennék, de fáradt vagyok, és nincs kedvem ehhez az egész keresgélősdihez, ami azt jelenti, hogy még a megszokottnál is kevésbé tolerálom az embereket. Már pedig nem nagyon szoktam tolerálni őket, hogy őszinte legyek.
Szinte hangtalanul sétálok végig azon a fahídon, vagy min, csak az elöregedett deszkák nyikordulnak fel a súlyom alatt. Nyelvemmel benedvesítem száraz szám, majd elővéve pálcám gyújtok némi fényt - semmiképp sem többet a kelleténél -, és nyitom ki az ajtót. Körbe sem nézek jóformán, csak megyek abba a sarokba, amelyikbe emlékszem, hogy letettem a dolgot.
- Gyerünk édesem, gyere a papához - dünnyögve guggolok le, és kezdek arrébb pakolni pár odahordott cuccot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=675595#post675595][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.04.18. 18:27[/b][/url]

Figyelmetlenség. Ejnye, Adrian, ez végzetes hiba. Legalább olyan végzetes, hogy a ringben ezért kiverjék a fogam, vagy eltörjék valamim - ismét. Mikor lettem én ennyire felületes? Mi fog következni, nem veszem észre, ha nekem jön egy ököl? Bah. A hangra megfeszülnek az izmaim, egy pillanatra megáll kezem a mozgásban, majd folytatja a pakolgatást, mintha mi sem történt volna.
- Amióta házasok vagyunk, kincsem - megforgatom szemeim, megcsóválom fejem, majd félig a lány irányába fordulva világítok rá, s mérem végig. - Bár nem csodálkozom, ha nem emlékszel, eléggé be voltál állva. Azért remélem mostanában nem tépsz annyit, azt mondják árt a babának - magamra erőltetek egy angyali mosolyt, majd vissza is fordulok az eredeti foglalkozásom felé. Arany fémdoboz, arany fémdoboz, komolyan, ha elvitte valaki, letöröm a karját. Lehunyom szemeim, veszek egy mély levegőt. Nyugalom, Black, az idegesség kapkodáshoz vezet, és a kapkodásból soha nem lesz semmi jó. Tudhatnád. Arrébb seprek egy kupacnyi lapot, nincs itt. Ökölbe szorítom megremegő kezem, majd felegyenesedve sétálok át a ház másik végébe. A következő mondata el sem jut a tudatomig, csak a kérdésére vonom fel egyik szemöldököm. Hátra fordítva a fejem mérem végig ismét. Lássuk csak a lehetőségeket. Lehet, hogy segít, és lehet, hogy hamarabb meg is találja - viszont akkor valószínűleg bele is néz. A nők mindig olyan hülye kíváncsiak, mintha muszáj lenne mindenről mindig tudniuk.
- Boldogulok magamba is. Kösz - dünnyögve rázom meg ismét a fejem, felállok. Idegesen túrok a hajamba, ahogy körbenézek. Gondolkozz már, Black. Hol lennél, ha egy aranyszínű fémdoboz lennél? Hova bújnál el az illetlen kezecskék elől?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=675944#post675944][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.04.20. 15:47[/b][/url]

- Ja, ó, hogy már megvannak - bólintok, aha, hát jó. Tök jó apának lenni, főleg, ha ilyen képzeletbeli gyerekeid vannak egy csajtól, akihez még hozzá se nyúltál. Úgy konkrétan sehogy. Vicci. - Nevük van már? - jó rossz apa lehetek, hogy még ennyire se törődöm a nemlétező fiaimmal, hogy nevet adjak nekik. De amúgy is, ő a női nem képviselője, ő pottyantotta ki őket, szóval őt illeti az elnevezés joga. Meg az eltartás joga is. Az ilyen dolgok kettőn állnak, de leginkább a másikon. Ez egy olyan aranyszabály, ami mindig érvényes, és soha nem lehet elfelejteni, sem megszegni, se semmi. Ja, amúgy bocsi Hajna, amiért így hátat fordítok - nem, csak viccelek, nem bocsi -, de épp nagyon rosszkor vagy itt, és amúgy is, épp az életemért küzdök. A további győzködésére megint csak kiegyenesedem, felé fordulva mérem végig, úgy tetőtől talpig.
- Neked amúgy itt szabad lenne egyáltalán? Úgy értem, nem lőtték fel a pizsit, vagy ilyenek? - szándékosan térek ki a téma alól, ahogy odasétálok az egyik polchoz, és a pálcámmal bevilágítva a teret kezdek ott is kutakodni. - Mármint nem alszok mindig a kastélyba, meg én személy szerint nem is nagyon foglalkozom már vele, de nincs erre egy szabály? Fél tíz, fél tizenegy? - tüsszentek egyet a portól, megrázom fejem. Hányadikos is a leányzó? Négy? Öt? Ott kell legyen valahol.  
- Amúgy figyu, tudom, hogy megy ez nálatok, nőéknél, elveszik tőletek a pasit, és akkor már háborút terveztek meg minden, de ne haragudj amiért elvettem tőled Aident, csak tudod - felé fordulok, a szívemre teszem a kezem. - Ward a lelkem. És nem tudnék együtt élni a ténnyel, hogy valakivel meg kell osztoznom rajta.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=676718#post676718][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.04.23. 12:29[/b][/url]

A tökéletes névválasztásra már tényleg elnevetem magam, majd vigyorogva csóválom meg fejem. Be kell vallanom, hogy ez tetszett. Gratulálok Hajna, ezért már egy kisebb díjat minimum kaphatnál.
- Már értem, miért tőled vannak, és nem mástól - küldök felé egy kacsintást, egy féloldalas mosoly kíséretében. - Azért sajnálom Meg-et, mármint, hogy fog így felnőni? Sose fogja tudni, hogy valójában fiú-e vagy lány - nem tudom a magyaroknál miként megy ez a névadósdi, de nálunk határozottan a női nemnek adnak ilyeneket. Legalábbis erről tudok. És ahogy elnézzük a felállást, a nemlétező kölykeim csak félig magyarok. - Te hallod, ha identitászavarai lesznek, az a te lelkeden szárad - nekem amúgy nincs semmi bajom a melegekkel, csak az én gyerekem ne legyen az. Ez most az én véleményem, de valószínűleg, ha tényleg megtörténne, valószínűleg nem zavarna. Ameddig mondjuk nem anorexiás. Na az már zavarna. És ezen a dolgon nagy eséllyel egy ideig még nem fogom túltenni magam, de mellékes, és amúgy sem erről beszélünk Hajnával. Szóval térj vissza a földre, Adrian.
- Komolyan, kiengedtek az állatkertből? - megemelem szemöldököm, rosszallóan ciccegek párat. Elképesztő, hova fajul ez a világ.
- Azért remélem a láncot rajtad hagyták, vagy legalább egy nyakörvet, a könnyebb megfigyelésért - egy gány vagyok. A legnagyobb létező gány, tudom, tudom. Most felmerülhet a kérdés, hogy mit is jelent tulajdonképpen a gány szó? Nos, ez egy olyan kifejezésmód, amit nem lehet lefordítani, mint például a facepalm, csak tudod, hogy mire mondják. A gány lényegében valami iránt a nemtetszést fejezi ki, jelentése ronda, kiállhatatlan, pofátlan, és más, egyéb, hasonló jelzők. Egy szóval gány.
- Ja, nyugi, nem vesztettél sokat, nem olyan nagy szám ő - megrázva fejem fordulok felé, körbenézek. - Mármint fúj, ha tudnád, miket művel éjjel álmában.. Elég hangos és büdös, ha érted, mire gondolok - őszintén, nem szoktam figyelni, hogy Aiden mennyit és hogyan ereszt éjszaka, de valamivel kell rombolni az őt körbelengő imádatot. Másképp milyen barát lennék már? Rossz. A legrosszabb.
- Figyu, felőlem kölcsönvehetnéd, de felsőbb erők parancsára nem engedhetem semmi női egyed közelébe.. Úgy. És nagyjából nem úgy sem - jó, Shayleen nem mondott nekem semmi ilyet, de kötelességemnek érzem, hogy helyette is vigyázzak a mi kis üdvöskémre. Most ez nem azt jelenti, hogy nem engedek meg neki semmi olyat, nem én vagyok a gonosz mostoha, aki bezárja Szőrmókot a torony tetejébe, de túlságosan nem is engedhetem kicsapongani, annyira legalábbis nem, hogy olyan sokszor jusson a nővérkém fülébe. Szóval ja. Azért elég jó tesó vagyok én, legalább ebben a szerepkörben teljesítsek már, ha másban nem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=678499#post678499][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.04.30. 12:10[/b][/url]

- Jézusom - röhögve túrok hajamba ahogy megrázom fejem, majd kezem végighúzom arcomon, ezzel kicsit meg is súrolgatva azt. Gyerünk Adrian, maradj ébren, addig nem mész haza, amíg meg nem találod. Vagy ameddig ki nem találsz magadnak egy új identitást, új élettel. - Örülök, hogy nem lányaink vannak - azért egy lány már nem fiú. A fiúk még meg tudnak birkózni egy ilyen sorssal, ilyen szülőkkel, ilyen névvel, de a lányok, azok mások. Lehet, hogy a helyzetemből indulva elfogult vagyok - biztos. De tényleg.
- Nem tudod meg, amíg ki nem próbálod - arcomon lassan egy sunyi, féloldalas vigyor jelenik meg, még a szemöldökeim is megvonogatom hozzá. Nem mintha lenne alapja, de a nemlétező gyerekeinknek sincs, szóval ja. Ezen az éjszakán bármi megtörténhet - höh -, szóval Hajna nyugodtan elkönyvelheti, hogy neki ma van karácsony. Kedves vagyok, mi?
- Ja, hogy neked mozgékony kell legyen - kész, beindult a gépezet, és már nem tudok leállni. Sajnálom, Hajna. Tényleg. Sajnálom, hogy egy ilyennel kell egy tető alatt lenned. Aztán az elgondolkodó arcát látva megemelem szemöldököm. Az egyik dolog amit szeretek az emberekben, hogy minden kiül az arcukra. Még ha nem is akarják, vagy küzdenek ellene, vannak árulkodó jelek, amikből könnyű kiolvasni, hogy mire gondolnak. Még nekem is vannak, elismerem. Én sem vagyok egy jéghegy, sem egy szobor, hogy ne üljenek ki rám az érzéseim és a dolgok az agyamban.
- Hé, ne kezdj el kombinálni - gyorsan megrázom fejem, még mielőtt elég messze eljutna, ahonnan már nem tudom visszahúzni. Ha az emberek a fejükbe vesznek valamit, akkor nehéz megtéríteni őket, nekem pedig nincs elég kedvem teperni egy félreértés miatt. Felőlem aztán terjesztheti, hogy Aiden meg én, ha akarja, egy, hogy senki nem fogja elhinni, kettő, aki ismer minket, még ki is fogja röhögni. Jó, hogy a bromance nem ismer határokat, meg minden, de vannak dolgok, amiket inkább nem Szépfiúval csinálnék. Szóval ja.  
- Abban a dologban, amire gondolsz, nem én vagyok a főszereplő - nyilván nem tudom, hogy mire gondol, nem vagyok sem legilimentor, sem gondolatolvasó. Viszont van egy erős sejtésem, és jobb még most, az elején tisztázni a dolgokat. - Nem mondom, hogy nem vagyok benne nyakig, de nem én vagyok a másik fél - ja, elég nehéz a legjobb barátként, meg az öcsiként is jól remekelni, hogy egyik se haragudjon meg rám. És közben persze kell mozgatni a szálakat is, nem úgy, hogy eltűnő legyen. Nem szervezek le nekik találkát, nem beszélem rá egyiket sem a másikra. Legalábbis nem nyilvánosan. Bár jobban belegondolva, nem ártana már főzni valamit, és leültetni őket az asztalhoz. Velem, vagy nélkülem, de mindenképpen a közelemben. Ha ezen a kettőn múlik, soha nem lesz semmi a dologból.
- Szóval ja, elég nehéz eset - megvonogatom vállaim, ahogy lehasalva világítok be egy szekrény alá, s elvigyorodva nyúlok is be. Megvagy.
- Miért, ennyire eleged van belőlem, édes? - elbiggyesztve ajkaim pillogok rá, ahogy a zsebembe süllyesztem a dobozkát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=699441#post699441][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.09.03. 16:12[/b][/url]

Semmi kedvem tovább ülni az üres házban egyedül, mint amennyit kell. Ha Shay nem akar haza jönni, mert be van sérülve rám, akkor ne jöjjön haza. Mintha akkora bűn lenne, hogy nem szaladtam egyből hozzá. Mintha én fordítottam volna hátat neki, pedig hát nem tudom ki váltott iskolát miatta, az után is, hogy egy szót nem volt hajlandó váltani velem. De nyilván legyek én a bűnbak, aki ott van neki, ha kell. Nyilván. Újabban mindenkinek akkor vagyok, amikor kellek, és amikor nekem kéne valaki, akkor hirtelen mindenkinek van valami fontos dolga. Vagy épp meg van sértődve. Hát akkor majd én is megsértődöm.
Kell nekem egy hely, ahol csend van. Mármint úgy tényleg csend, senki nem sipákol a fülembe, nincs zaj, nincs mormolás. Ha arra lettem kárhoztatva, hogy egyedül legyek, akkor olyan egyedül leszek, amennyire csak tudok. Lehet, hogy egyszerűen csak nem nekem szánták az ilyen páros dolgokat. Vannak ilyen emberek, akik tök jól megvannak egyedül. Tök mindegy, hogy én nem vagyok ilyen ember, majd megszokom.
- Bú - nem mintha olyan ijesztő lennék. Mármint valakinek biztos, főleg most, hogy be van kötve az egyik kezem, és a szemem alatt is el van színeződve egy minimálisan, de ezek mind csak munkahelyi ártalmak. Helyet foglalok Emy mellett, lelógatom én is a lábaim.
Na ennyire jól megy, hogy egyedül legyek.
A Fisherek valahogy, így vagy úgy, de a jelenlegi állás szerint egész hatásosan beszivárognak az életembe. Ott van először Rosie, akivel még a Roxfortban sodródtam össze, tök jól megvoltunk egymás mellett, most meg a sors furcsa fintoraként, ő tolja az orrom elé az anorexiát. Mintha az élet időről időre ezzel akarna figyelmeztetni valamire. Először Shay, most meg ő. Ott van továbbá Cole, akinek a létezése szintén Angliában vált nyilvánvalóvá, most meg nem csak a létezéséről tudok. És akkor itt van Emy, aki etetett, meg tetőt adott a fejem fölé. Egy háremet kéne csinálnom belőlük.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=699503#post699503][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.09.03. 20:49[/b][/url]

- Ez most nem ilyen nyerős vagy vesztős móka volt - megrázom fejem a kérdésére, de mielőtt még elszontyolodna vagy valami, folytatom is a válaszom fejtegetését - De több pontot szereztem, az már felér egy kisebb nyertemmel - halványan elmosolyodom, miközben megvonogatom vállaim. Emy valahogy olyan, mintha látná a meccseim, mert a legtöbb esetben tudja, hogy mi tartozik edzéshez, és mi tartozik mérkőzéshez. Mintha ott lenne, de tudom, hogy nincs ott. Vagyis inkább nagyon remélem, hogy nincs ott. Eddig se szerettem, amikor az emberek látták azt az oldalam, és ez az érzésem csak erősödött, amióta elvittem Coltont Lumaj ellen. Olyan ő, mintha nekem is a húgom a lenne, ha már a valódi testvérem újabban nem igazán hajlandó kommunikálni velem.
A kérdésére kíváncsian bólogatni kezdek, még meg is emelem a fejem, hogy jobban lássam, mi történik. Nem mintha lenne más választásom. Nyilván mondhatnám azt, hogy nem, csak épp nem akarom azt mondani, és nem is fogom.
- Oooo, gratulálok. Üdv köreinkben - valamivel szélesebb mosoly jelenik meg arcomon, és inkább a pálcáját kezdem el nézni, hogy ne kelljen azonnal válaszolnom a másik dologra.
- Biztos valami jó oka van rá. Ez elég fontos neked, te meg elég fontos vagy neki ahhoz, hogy a neked fontos dolgok neki is fontosak legyenek - elhúzva szám pislogok fel megint rá, ahogy visszanyújtom neki az időközben hozzám kerülő dobozt. Nem igazán kételkedem abban, hogy tud-e követni, okos lány, és engem is ismer már egy ideje, hogy tudjam, hogy tud.
- Felajánlanám, hogy esetleg megkérdem, de az az igazság, hogy újabban velem sem nagyon találkozik - megvonogatom vállaim, ha akarna, tudna, elvégre egy iskolába járunk, de nem akar, szóval nem is történik meg. Felfújhatnám magam a dolgon, és eljátszhatnám a hattyú halálát, de ezt újfent nem fogom megtenni. Magamtól is tudom, hogy milyen, ő is volt szíves elmondani nekem, szóval eléggé alá ásnék vele a saját szintemnek. Nem mondom azt, hogy jól esik, de nem is fogom kútba vetni magam mert csalódtam.
- Na, mutass valami menőséget, amivel nem ölsz meg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=699933#post699933][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.09.07. 14:33[/b][/url]

Felhorkanok a tényre, hogy szívesen megnézne, majd rövid időn belül meg is rázom a fejem. Valahogy a Fishereknek nem jó ilyen dolgokat mutogatni, túl sok agresszió van benne, túl sok fizikai bántalmazás, amiből így vagy úgy, de mindannyiuk kapott eleget.
- Nem akarod látni azt az embert, aki vagyok - rá nézek, miközben lényegében csak mormolok. Egyszer már elkövettem egy ilyen hibát - mert igen, hibaként könyveltem el -, és nem áll szándékomban még egyszer bele esni ebbe. Vagyok annyira okos ember, hogy egyszeri alkalmakból is tanuljak, ha már muszáj a sajátjaimból.  A következő, Coltonra vonatkozó kérdésére megvonogatom a vállaim, és elfordítva tőle a tekintetem, az eget kezdem nézni. Mintha olyan érdekes lenne. Pedig most határozottan nem az. Cole nem csak nem beszélget velem, hanem nem is találkozik velem, nem lát engem, és a legkevésbé sem tart semmiféle kapcsolatot velem. Ami, természetesen, ismét egy sajátos, rá jellemző közlési formája valaminek. Pontosan tudom, hogy minek. Egyelőre még nem foglalkozom vele, mert ha kényelmesen arrébb tolom, akkor előbb vagy utóbb - általában utóbb - úgyis meg fog oldódni magától. Nem mintha nem érdekelne, természetes, hogy érdekel, nagyon is, viszont nem vagyok a kiskutyája, hogy a sarkában loholjak. Ha ő így, akkor én is így.
- Meg fogja oldani, nagy fiú már - bár az ő problémamegoldó képességéről azért vitatkoznék. De ha nincs rám szüksége, akkor nyilván vagy nem olyan hatalmas baja van, vagy csak egyszerűen úgy vélekedik róla, hogy halvány lila közöm sincs hozzá. Amiről ismét vitatkoznék annak fényében amit láttam, miközben három napig vigyáztam rá, mert volt kedves elszívni az agyát, de sebaj. Mindannyian ismerjük Coltont. Majd feltalálja magát.
Halványan elmosolyodom az ígéretére.
- Ne tégy fogadalmakat ilyen könnyen, Emy. Könnyen megeshet, hogy nem fogod betartani őket. De azért köszönöm - teljesen tökéletesen figyelmen kívül hagyom, hogy meg akar kínálni kakaóval. Az edzőmnek hála elég jó vagyok abban, hogy észrevegyem, mit akarnak elnyomni előlem az emberek, úgyhogy Emily tökéletes arcmimikája sem tudja elfedni az előbbi megingását. Felé fordulva magam mellé húzom az egyik lábam, s felé nyújtom az egyik kezem, hogy ha akar, akkor öleljen csak meg, vagy valami. - Cole vissza fog menni hozzád. Imád téged - megtámasztom állam a fején, majd nyomok egy puszit is a hajába, miközben megsimogatom a hátát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=705718#post705718][b]Adrian Ivanorovics Black - 2017.10.15. 16:18[/b][/url]

- Ahhoz, hogy színész legyek, nem lenne időm foglalkozni a sporttal - elhúzom szám, mintha annyira bánnám ezt. Tulajdonképp meg ezt is csak most találtam ki, mert eddig tényleg nem foglalkoztam a gondolattal. - Márpedig én még híres boxoló kell legyek, utána ráérhetek másra is - kicsit megemelem az állam, hogy fennhéjazóbbnak tűnjön az egész, majd elnevetve magam megrázom fejem. Nem akarok színész lenni. Sikeres boxoló már természetesen akarok lenni, mindenki aka eredményt elérni abban, amit szeret. És ott van ugye a másik dolog is. Ott bent erőszakos vagyok, embereket verek, és véres lesz a kezem, sokszor a lábam is. Ez pedig egyenesen egyenlő az erőszakos viselkedésemmel, amit nem akarom, hogy lásson. Pontosan jól megvagyunk így, én én vagyok, ő ő, és senkit nem zavar az, hogy miből keresek pénzt, az pedig végképp nem okoz senkinek csalódást, hogy mennyire élvezem ezt.  
- Amikor kicsi voltam sokszor néztem a nővéremmel felhőket - elmosolyodva dőlök hátra, és fekszem végig a naptól felmelegedett fán. - Vagy az embereket, és kitaláltunk egy egész életet nekik - lassan válik vigyorrá a mosolyom, ahogy felé fordítom fejem. - Egyszer kipróbálhatnád, vicces szokott lenni - csak egy ajánlat, a vállaim is megvonogatom közben. Hajrá Emy, ha unatkozol, bámulj idegen embereket, lehet, hogy furán fognak rád nézni, de te legalább jól fogsz szórakozni. Úgy érzem jobb, hogy én egy fiatalabb testvér vagyok, másképp őrültet nevelnék abból, aki utánam következik. Nem mintha nem szeretném a gyerekeket, sőt, imádom a gyerekeket. A legtöbbet. A rosszindulatú kölyköket utálom.
Magamhoz húzom egy ölelésre, finoman megsimogatom a hátát, és még egy puszit is nyomok a feje tetejére. Az ember nem hinné, hogy mennyire képes vagyok gyengédnek lenni a nagy kezeimmel, amik leginkább ütéshez vannak szokva. Pedig tudok. És szeretek is. Továbbra is tartom, hogy nem vagyok egy agresszív két ajtós szekrény, vagy ha mégis, akkor ezt kiélem az edzéseimen. Halványan elmosolyodom, talán egy pár pillanattal tovább is ölelem a kelleténél, mert én nagy és erős férfi vagyok, a férfiak meg nem érzékenyülnek el csak úgy.
- Nem kell olyan sok a boldogságomhoz - megvonogatom vállaim, ahogy adok még egy puszit a hajába, de nem engedem el. Ölelem még, és ha majd úgy érzi, hogy elég lesz, akkor úgyis kimászik belőle. - Te is megérdemled, babygirl - az arcom a fejére támasztom, egy pillanatra lehunyom a szemeim is. - Ha valami féltökű megkörnyékez, tudni szeretnék róla - oké oké, nem vagyok az apja, lényegében a rokona sem, és ez félig úgyis csak elviccelése a dolgoknak, de azért eléggé meg lennék sértve, ha nem avatna be ilyen információkba. - Tudod, kezelésbe venni, ilyenek.