Fanni


Mostanra már nagyjából kiigazodtam a kastélyban, ideje volt felfedezni a suli többi részét is. Ez a faház egyszerűen tökéletesen a magamfajtáknak lett kitalálva. A félénkebb, csendben tanulós diákoknak. A másik fele nem igaz rám, mert a szerelmes párok körében is közkedvelt a hely, látván a sok-sok szív-keretbe foglalt monogram-véseteket a falban, meg a fán, amin ez a kis faház terpeszkedett.
Foltossal az ölemben ültem egy babzsákon, miközben asztrológiára írtam szorgalmi feladatot. Az a fa-teszt nekem nagyon tetszik, ha már a fáknál és a természetnél tartottam. Egyszerű halásznacit és pólót vettem fel, tekintve, hogy az időjárás egészen kegyesen bánt velünk mostanság, és nem láttam hírét még csak esőfelhőknek sem. Szótárral, meg tankönyvi útmutatóval, meg pergamennel a kezemben nekiálltam a fácskám elemzésének. Háát, nem rajzolok valami szépen…
A fácskám terebélyes, vastag törzsű, ágai közt madárfészek bújt meg. Sűrű, nem igazán részletezett lombkoronával rendelkezett, s a nap vigyorgott az „égbolton”. Meg fű is került rá, sőt, az aljára tulipánokat rittyentettem.
A probléma akkor adódott, mikor valaki majdnem az ölembe ült. Egy ismeretlen, lila hajú leányzó, és nagyon úgy látszott, hogy zenehallgatásra készül.
- Ehm, bócsánát. Ez á bábzsák már foglált – kértem elnézést az esetleges kellemetlenségekért, és reméltem, hogy meghall, mert nem volna szerencsés összetintázni egymást.
Négyféle tinta volt nálam, és most éppen a pirossal készültem kifesteni a tulipánokat, az a szín pedig nem éppen ment volna a lila árnyalatú hajához.