Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=511923#post511923][b]Lasch Ervin Balázs - 2015.08.31. 23:52[/b][/url]

Levizsgáztam. Igen, már így az elején, sikerült megejtenem az akciót, hogy ha esetleg valamiből elhasalnék, még legyen időm felkészülni, és egy későbbi időpontot kiválasztani. Nem volt egy veszélyes művelet a dolog, és remélem, hogy a tanárok is értékelik majd mindazt, amit tettem a vizsgák során, illetve, hogy Cyanne nem taknyol el valamelyik remek vizsgánkon.
Nagyon gázos lenne egy másik padtársat megszokni. A lány meg a furcsa, sőt rendre hátborzongató rajzai már teljesen beleilleszkednek a "ma is be kell menni, te gyerek.", "Meg tudod csinálni.", "Buksisimi, ha oda is figyelsz." esetekbe. Csak ház mágiatörin is, koponyákat rajzolgatott a vizsgalapra, én meg nem tudtam figyelni, aztán kiment, és eszembe jutott a válasz arra a sokpontosra. Nem tud megülni, de esküszöm kiröhögöm, ha tényleg megbukott.
Most csak sétálgatok, mint egy rossz kísértet, zsebre dugott kézzel, tanácstalanul. Holnapután indul a vonatom Pestre, onnan megyek tovább haza, anyámhoz. A jegyem már megvan, be is csomagoltam, hogy mit viszek haza, sőt, furcsa mód még várom is, hogy láthassam azt a nőt, aki a világra hozott. Állítólag már nem olyan elviselhetetlen, mint fél éve, amikor otthon jártam nála. Jó lenne, ha igaz lenne, mégiscsak az anyám, és egészen szeretem. Furcsa amúgy ez a gyerek - szülő viszony. Mármint, itt egy csomóan utálják a szüleiket, meg furcsán negatívan állnak hozzájuk. Az anyám nem százas, ez tény, elvégre nem érdekelte, hogy nem akarok a Durmstrangba járni, neki akkor az volt a jó, és azért nem jöhettem ide. Ettől függetlenül mégiscsak az anyám, és próbálkozott ő anya lenni, még ha nem is volt az. Igazából apám se volt olyan apás. A szüleim inkább gyártók, és nem nevelők, de hát ez legyen a legnagyobb problémám.
- Helló.
Felmászva a faházba, ahol néha elmélkedni, vagy simán csak aludni szoktam, ha már pofátlanul sokat alszom mások előtt, szembe találom magam egy lánnyal. Egy lánnyal, akit egész biztos nem láttam még itt. Mindig éri az embert meglepetés.
- Eltévedtél?
Biztos, hogy nem tévedt el, de olyan kis szerencsétlennek tűnhetek a helyzetben. Nem számítottam rá, hogy más is lesz majd itt. Pedig ez nem ritka. Az emberek járkálni szoktak.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=511941#post511941][b]Lasch Ervin Balázs - 2015.09.01. 00:29[/b][/url]

A lány kijelentése jogos, valóban nem úgy néz ki. Azt hiszem, mégiscsak jobb lett volna egy bemutatkozással indítani, mint azzal, hogy egy ablakon kifelé nézelődő lányról azt feltételezem, hogy eltévedt. Jól van fiam, menj szépen aludni már most. Viszont nem tűnt se félénknek, se bunkónak, ami határozottan pozitívum. Nem bírom a hullámzó nőket.
- Ja ne, nem kell.
Elég rosszul nézhettem ki, ha rögtön felajánlja, hogy ha kell, akkor kilök az ablakon, csak kérjem meg. Vagy valami ilyesmi. Figyeltem ám a mondatára, esküszöm, csak lehet, hogy még korán van. Tiszta bolonddá tesz ez az idő, jó lenne, ha egy kicsit lehűlne már.
- Nem bírom a meleget. A Durmstrangba kezdtem, hozzászoktam az ottani klímához.
Ami sokkal, de sokkal jobb, mint az itteni. Azt az egyet tényleg imádtam benne. Itt, olyan áprilistól szeptember végéig meg tudnék halni attól, hogy a megmozdulásra gondolok, nem hogy még meg is teszem. Nem is tudom, mi lett volna, ha nem fogyok le például. Köszönöm természet, hogy magas gyerek lettem. Nélküled, és a kviddics nélkül nem ment volna.
- Aztán kivágtak. Rossz arc vagyok, és ez a büntetésem.
Ezt nem tudom kihagyni, drámai sóhajjal körbenézek, és teljesen összetörtnek mutatkozok, amíg bírom, de utána szélesen elvigyorodok. Amúgy nem hazudok, tényleg ott kezdtem, tényleg kivágtak, de nem rossz arc voltam, hanem pofátlan, és kierőszakoltam a kirúgásom, anyám pedig tényleg úgy gondolta, hogy az lesz az igazi büntetés, ha apámhoz küld. Egy iskolába, ahova mindig menni akartam. Japp, agyon tud büntetni ez a nő.
- Ervin, vagy Balázs. Bármelyiket használhatod.
Még kacsintok is hozzá. Mind a kettőre hallgatok, főleg, mert apámnak január 14-én született Ervin vagyok, míg anyámnak január 15-én született Balázs. És igen, ennek a párosnak két gyereke is van. Máig sem értem, hogyan lett még egy öcsém is.
- Eridon?
Kérdezek, miközben mellé lépek, és ledobom magam, kényelmes pózban elhelyezkedve.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=511947#post511947][b]Lasch Ervin Balázs - 2015.09.01. 01:02[/b][/url]

- Mert csókos vagyok.
Ezt nem is olyan régen tanultam. Ha valakinek vannak kapcsolatai, melyekkel a hivatalos utat megkerülve előrébb juthat, az csókos. Oké, én nem jutottam sehova előrébb, de eljöhettem ide, miután onnan kivágtak. Csak kellett az a plusz kör, amit azóta is bánok, és talán a szüleim is bánnak. Ajánlom nekik, mert pocsék volt.
- Az apám itt tanít, így a tanárgyerekek táborát bővítem.
Mondjuk én szerencsés vagyok. Tudtam, hogy itt van. Vannak páran, akik itt szembesültek vele, hogy apuci itt tanít, vagy, hogy a bácsi, aki olyan kedves veled, igazából apu. Na ez az, amit én nem szeretnék megérni. Sokkal jobb ez. Apámat is ismerem, anyámat is, tudom, hogy honnan vannak a jó és rossz tulajdonságaim.
- Ez nem olyan király dolog ám, mint hiszed. Még csak nem is hangzik jól.
Persze, hogy nem, hiszen vannak, akik kifejezetten azokra pályáznak, akiknek itt tanítanak a szüleik. Rendszeresen nézek össze olyanokkal, és forgatjuk meg együtt a szemünk, akik olyanok, mint én. Nem mi választottuk ezt, illetve én de, könyörögtem, hogy itt lehessek. Szóval, ha azt vesszük, én ezt választottam.
- Legyen.
Nekem tényleg mindegy, hogy hívnak. A Balázs talán lágyabb, az Ervin számomra túl komoly. Viszont elkövettem egy ennél nagyobb hibát is. Leeridonosoztam egy rellonost. Aztabánatos, ugyebár. Védekezőn felemelem a két kezem, és reménykedem, hogy nincs nála pálca.
- Ne bánts, én csak egy egyszerű Navinés vagyok. Tudod, a jámbor unikornisizták.
Ami nem biztos, hogy segít az előbbi rosszfiús előadásomon, de hát nem tudhattam, hogy elkövetem életem egyik legnagyobb hibáját.
- Csak olyan, normális voltál. A legtöbben, akik bekerülnek oda bunkók lesznek.
Ami sajnálatos, meg az is, hogy sztereotipizáltam. Nem szép dolog. Elvégre biztos mindenhol vannak kakukktojások. Egy csendes eridonos, egy kedvesebb rellonos, egy nagyszájú navinés, és egy könyvundoros levitás. Illetve nem, az utóbbi tuti nem létezik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=512721#post512721][b]Lasch Ervin Balázs - 2015.09.02. 22:44[/b][/url]

Lilla

- Akkor megérted.
Mosolyodom el, és ebben a mosolyban valami keserűség is. Bizony, nem olyan egyszerű tanárgyereknek lenni, mint ahogy azt olyan sokan gondolják. Meg aztán ott vannak azok a bizonyos kihasználók. Azt hiszed, a barátaid, aztán puff, ha kiderül, hogy mégsem tudod miket fog kérdezni a következő dogán, le is kopnak. Mondjuk anyámmal se könnyebb. Általa az előző sulimban én voltam a befolyásos kölyök és az idegen, hiszen van nekünk is mágustanodánk, miért ide jöttem.
Erre nem lehet jó választ adni, amikor pontosan tudod, hogy ez számodra is értetlen. Mert bizony én egy pillanatig sem gondolkoztam másba, csak abba, hogy apám tanít majd, és végre több időt lehetnék vele. Azt hiszem, gyerekként nagyon apás voltam. Most meg már olyan semmilyen vagyok. Nem kötődök olyan véresen egyik szülőmhöz sem. Kellemetlen.
Nézem, ahogy felcsattan, pedig semmi rosszat nem mondtam, olyat meg pláne nem, ami miatt esetleg meg kéne lepődnie. Visszagondolva erre, határozottan általános érvényű dolgokat meséltem neki, szóval nem kellene itt csattognia. Épp a szavába vágnék, amikor ő hirtelen eltűnik. Nem úgy, hogy volt-nincs, hanem kajak a padlón át. Még a szó is belefagy a torkomba, ahogy nézem a helyet, ahol egy pillanattal előbb még állt.
- Öhm… Lilla?
Nem tudok mind tenni, a döbbenet olyan, mint ha megdermesztettek volna. Lesápadok, érzem, ahogy a vér kikúszik az arcomból, majd hirtelen tempóban a végtagjaimból is. Nem is tudom, hogy mit kell ilyenkor tenni. Pillanatok telnek el, mégis hosszú, súlyos perceknek érzem őket, ahogy bámulom a lyukas padlót. Aztán egyszer csak mozdul a testem, és érzem, ahogy a lépcsőn haladok lefelé. Az agyam kikapcsolt, még most sem tudom életre hívni. Fogalmam sincs, mi a francot kell tenni ilyenkor.
- Bocs, megváltoztak a tervek.
Nagyon rossz poént tudtam volna ide beilleszteni, de így is, egy pillanattal később már csomót kötnék a nyelvemre, amiért egyáltalán megszólaltam, itt hallgatni kellene.
- Ne idegesíts, mi az, hogy nem tudsz felkelni?
Nem tudom, mit kell ilyenkor tenni. Felvegyem? Lebegtessem? És ha kinyírom, vagy lebénul? De itt mégsem hagyhatom. A fene esne bele ebbe az egész helyzetbe. Egy pillanatra behunyom a szemem, majd a lányra. Ijesztő a látvány.
- Elküldök valakit a gyógyítóért, rendben?