Lucy

Nem is tudja, hogy mi hozta erre. Egyszerűen csak úgy érezte, hogy egyedül akar lenni. Távol a kastély zárt falai közül és távol a nyüzsgéstől. Ritkán tud igazán magával foglalkozni, hiszen az elmúlt pár hónapban vagy tanul vagy kviddicsezik vagy a barátaival nevet valahol. Igazából imádja ezt az egészet. Nem gondolta volna, hogy ilyen hamar jó barátokra lel.
Kabátját még jobban összehúzza, miközben halad a fák felé. Lassan, komótosan, a környezetét figyelve.
Hamarosan itt az újabb meccs. Kicsit ideges miatta, ráadásul valami menthetetlenül hiányzik az életéből, bár maga sem tudja, hogy mi is az.
Ahogy sétál, a fák szürke ágait nézi. Olyan jó, hogy még mindig látszik a hó. Sokkal szebbnek tűnik miatta minden.
Így akad meg a tekintete a házikón is. Karbafont kezekkel körbenéz, de nem lát senkit, így megindul felé.
Nem tűnik túl jó állapotúnak, de talán egy fokkal melegebb lesz ott bent, mint itt, főleg úgy, ha láthatóan lépcső vezet fel a házikóba.
Kiskorában mindig is szeretett volna egy hasonlót. Ami csak az övé, de sosem kapott. Gyorsan kapaszkodik fölfelé, így néhány pillanat alatt már ott is áll az ajtaja előtt.
Bentről mintha valami furcsa hangot hallana, de miért jönne ide fel egy kutya? Óvatosan belöki az ajtót, majd félig belép a kunyhóba.
- Hahó!
Tekintete először a szőke lányon akad meg, majd a kutyán. A lány valahonnan nagyon ismerős neki, de hirtelen nem ugrik be, hogy honnan.
- Szabad?
Mutat a kutyára, hiszen szereti az állatokat, de megtanulta őket tisztelni.

Lucy

A válasz hamar érkezik, bár a felé nyúló mancsok talán méghamarabb találják meg.
- Hát sziaaa!
Kapja el a kutya mancsait, majd legugolva mellé egy kiadós fülvakargatásban részesíti.
- Nagyon szép állat! Mi a neve?
Néz fel a gazdira, majd még egy kicsit tovább gyömöszöli a fellelkesedet kutyát. Nevetni kell rajta, hiszen mindezt annyira aranyosan csinálja.
- Lucy... akkor ugye te vagy Derek...unokatestvére?
Villan be hirtelen az apró kis emléktöredék.
- Derek már sokat mesélt rólad!
Mosolyog, hiszen a híre valóban megelőzte a szöszit, na meg persze örül neki, hogy mindez az eszébe jutott.
- Én pedig Mea vagyok.
Mutatkozik be azért ő is, hiszen fordítva nem biztos, hogy ugyanúgy állnak a dolgok.
Lassan feláll a kutyus mellől és rendesen körbenéz a kunyhóban.
- Azta! Azért ezt nem gondoltam volna lentről!

Lucy

Igazság szerint egy kicsit meglepődött, mikor a faházba felmászva talált itt valakit. Még az is előfordulhat, hogy átvillant az agyán az a bizonyos csalódottság, hiszen így nem lehet egyedül, de Lucy-re pillantva, na meg persze Luke-ra, ezek a dolgok nem is tűnnek olyan elkeserítőnek. Úgy is kíváncsi volt már rá, hogy ki lehet az a bizonyos unokatestvér, mivel csak annyit tud, tudott róla, hogy szőke, nagyon aranyos, Derek imádja és hogy Navinés. Talán még a kutya is említve lett egyszer, de úgy látszik kellett hozzá egy kis emlékeztető, hogy ezt el is raktározza az emlékeiben.
Kíváncsian az ablakok felé lépked, majd a lány felajánlására mosolyogva visszafordul.
- De, mindjárt!
Kinéz a teraszra.
- Szerinted...ahh...azt hiszem ezt most nem lehetne megállapítani!
Neveti el magát, majd a tőle telhető legynagyobb női eleganciával lehuppan a mutatott puffra.
- Azt hiszem az ilyen helyek miatt kedvelem egyre inkább az iskolát!
Tényleg! Eddig milyen? Hogy érzed magad? És bocs ha sokat kérdezek, csak tényleg érdekel!