29. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék
Faház - Catherine Alexis Rawen hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. szeptember 21. 10:50 | Link

Noel
{ Mert Noel egy hős, aki túlvészelt egy napot velem Cheesy }


Elhagytuk a termet és kifelé vettük az iránt Noellel ami alapjában véve jó, mert minden egyes lépés után kissé könnyebbnek, felszabadultabbnak éreztem magam. Mintha egy mázsás kő esett volna le a vállamról amikor rájöttem, hogy megtudom tartani azokat a titkokat, amiket egyenlőre új barátomnak még nem akartam elmondani. Nem mintha nem bíztam volna benne már most! Csak még úgy éreztem nem jött el az ideje. A kastélyból viszonylag hamar kijutottunk, nem volt nehéz. Inkább bent volt rosszabb, mert hiába ismered a helyet, szerintem könnyű volt benne eltévedni, de ez csak az én megállapításom. Követtem Noelt, aki tudta hova készülünk, én viszont nemigazán, de azt láttam hogy ez erdő felé baktatunk. Elég nagy csend volt közöttünk, de hirtelen Noel megszólalt, az ő sejtése is pont ugyan az volt mint az enyém. Szerintem is a szoba volt a hibás az előbbi őszinteségért. Habár ő is gondolt még a beavatásra, de csak nem ennyire undokok a többiek, hogy ezt megtegyék.
- Csak nem! Gondolom valami biztos tiltja az ilyesfajta beavatásokat, elég rossz lenne ha így avatnának be minket nem gondolod?  - kérdeztem vissza elmosolyodva a cuki füles megjegyzésen, majd azon ahogy mentegetőzött.
- Nyugi Noel nem kell aggódnod vagy mentegetőznöd, értem!- mondtam biztatóan, mert hiába jöttünk ki, szegény megint zavarba került mellettem. Persze láttam azt a pillantás a fülem felé, de nem tettem szóvá, hiszen ezzel semmi baj nem volt.
- Amúgy meg én sem szeretném valaki szemébe mondani elsőre, hogy mit gondolok róla, mert eléggé rosszul is elsülhet a dolog-sóhajtottam-Mint például most, ne haragudj az előbbiért amit mondtam odabent-néztem felé, majd visszapillantottam a lábamra nehogy dobjak egy hasast, mert még az kellene, hogy egy kiálló gyökérben essek hasra. Tovább baktattunk az erdőben és bevallom a hely maga szép volt, pláne azért, mert végeláthatatlannak tűnő erdőnek tűnt. Mintha nem lenne vége! Szerettem az erdőben sétálni, és megfigyelni dolgokat, így most sem volt különb. Érdeklődve pillantottam fel egy-egy távolabbi neszre, vagy zajra, de általában a hang forrását már nem láthattam. Ahogy így haladtunk befelé egyszer kétszer sikerült megbotlanom, de hasra, nagy mázlimra nem estem. Végül csak elértük a célt amit Noel kitűzött. Gyönyörű volt, még ha egy öreg, korhadt fa is volt! Biztos sokat megélt már ez a hely. Felnéztem a házikóra és elmosolyodtam.
- Gyönyörű! -jegyerem meg a kérdésére- Tényleg az!- lelkesedtem, majd bólintottam. Naná, hogy fel szerettem volna mászni! Biztosan belülről is megviselt, de sokat megélt helynek tűnt és az ilyenek mindig lenyűgöztek. Elindultunk az építmény felé, míg Noel meg nem torpant. Kérdőn pillantottam rá, de szinte azonnal megkaptam a választ arra, hogy miért tette. Előre akart engedni. A kis lovagias!! jegyeztem meg magamban.
- Persze, szeretnék előre menni!- néztem a szemébe rámosolyogva – Semmi baj azzal ha a nyomomban leszel! Legalább elkapsz ha mondjuk beszakad az egyik fok!-nevettem fel és nekiiramodtam szépen felfelé. Tényleg egy megviselt hely volt, a lépcsőszerűség megnyikordult felfelé menet, azonban nem szakadt be. Felérve rögtön körbepillantottam a helységben. Elsőre a babzsákok tűntek fel, majd a sarokban egy ottfelejtett hálózsák. Beljebb léptem és körbepillantottam a helységben alaposan. A fal majdnem csordultig volt belevésett üzenetekkel. Kiszúrtam pár érdekeset, pár viccesebbet, mint például a Előre Unikornisok! De voltak ott szerelmes üzenetek is. A hely tényleg szép volt épp úgy ahogy sejtettem és a kilátás pedig pazar.
- Köszönöm, hogy megmutattad a helyet Noel, hálás vagyok neked. Én biztos nem találtam volna ide egymagam!- mondtam hálásan pillantva ifjú barátomra. Legalábbis én már barátomnak tekintettem őt.
Szál megtekintése
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 14. 21:20 | Link

Noel
{ A szakácsmester! Cheesy }


Míg szemlélődtem Noel is alaposan végignézte a faházat, majd hellyel kínált miután megköszöntem neki hogy megmutatta ezt.  A sarok felé pillantottam ahova mutatott, majd némi kis késéssel de követtem és én is helyet foglaltam mellette. Elmosolyodtam azon, ahogy a szó eléggé szoros értelmében belevágódott az ülésbe.
- Igen, szerintem is sokkal kényelmesebb, és kevésbé zavaró, mert nem kell parázni. -feleltem az első kérdésére azonban a második kérdés már gondolkodást is igényelt.
- A sütiket?-kuncogtam fel morfondírozva- Igen, szeretem a sütiket és nagyra becsülöm azokat a fiúkat akik tudnak sütni- kacsintottam rá még mindig mosolyogva. Elég hamar megkedveltem Noelt, vicces fiú volt és szimpatikus. Még annak ellenére is, hogy a haja egy madárfészekre hasonlított jelenleg, de neki jól állt. Akinek meg nem tetszik, az ne nézzen rá.
- Na, de az előző kérdésedre visszatérve, szeretek más dolgokat is. Például szeretek olvasni, szeretem a zenét meg csupa olyan dolgot amit a velem egykorúak szoktak- legyintettem és kíváncsian néztem rá- Na és te? A főzésen kívül és a kviddicsen kívül van még valami ami... megmozgatja a fantáziád?- kíváncsiskodtam.- Ja, és valaki akit kinéztél a suliból, vagy odahaza?- néztem rá szórakozottan. Ez egy eléggé személyes téma is lehetne, de hát eddig kerültem és most nem köteles rá válaszolni. Nem vallottam volna be, de érdekelt a téma, mármint, ez olyan bonyolult! Nem tudtam néha hova tenni a kérdéseimet, de most legalább nem muszáj neki kimondani az igazat. Így azért felszabadultabb a dolog menete, szerintem.
- Tudod.... találkozhatnánk még.- kezdtem bele enyhén érezve, hogy azért zavartan, nem határozottan mondom neki ezeket a szavakat.-Mármint úgy értem hogy nem csak, szóval nem csak tanulni, hanem így... csak úgy. Ajj, bocsi ez nekem eléggé feszélyezett téma, mert a szüleim szinte sohasem hagyták, hogy csak úgy barátkozzam bárkivelm de veled nagyon szeretnék és...- na már megint elszúrtam. Kedvem lett volna homlokon vágni magam. - Bocsi, nem akartalak ezzel lerohanni csak úgy. Nem tudom mi ütött belém, sajnálom néha egyszerűen túllépek egy határon, ha kíváncsiságról, vagy éppen ilyen dolgokról van szó. Tényleg sajnálom Noel- néztem rá próbálva szemkontaktust létesíteni vele. Nem akartam letámadni ezzel, mert ha nem akar akkor nem kell, csak jólesne nem csak tanulás miatt összefutnom vele. De persze ez annyira új volt nekem, mármint az, hogy csakúgy a hecc, vagy a kedv miatt összefussak másokkal. Mert ez a találkozás vele véletlen volt, de mi van ha csak úgy összefutunk és szórakozunk. Az teljesen más, mint leülni és könyveket olvasgatni, vagy tanulni belőlük...
Szál megtekintése
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. október 16. 16:18 | Link

Noel Drága!  Cheesy
avagy az a fiú, aki lehet, hogy elcsavarja a fejecskémet...  Rolleyes  Cheesy


Na persze sikerült rátérnem egy olyan témára ami érdekelt, és bár kissé zavarban voltam, sőt mondhatni nagyon, attól még érdeklődve figyeltem Noelt aki mesélni kezdett. Persze az elején próbált időt nyerni, ami nem volt meglepő, de azért elmondta, hogy mit gondol, illetve azt, hogy ha találna egy olyan lányt akit megkedvel elhozná ide. Na emiatt rögtön lesütöttem a szemem és ha lehet kissé el is pirultam, ami nem éppen az ide vezető séta miatt történt.
- Hát, ez... nagyon aranyos tőled. Mármint, engem is idehoztál és...- próbáltam kinyögni valamit ami normálisan hangzik. Felpillantottam rá, majd újra a kezeim kezdtem fixírozni. Mivel ő sem nézett rám, így egyikünk sem láthatta azt, hogy nem nézünk a másikra ami, ha lett volna itt még valaki, annak a számára szórakoztató lett volna. Persze elszégyelltem magam a kérdés miatt, aonban ő olyat mondott amin elnevettem magam.
-Jaj Noel, te annyira vicces vagy néha! Jó, tudom, hogy biztatásnak szántad és imádlak is érte!- mosolyogtam rá, már nem sajnálva, hiszen azt mondta nyugodtan lépjem túl a határokat. Ez azért kissé másképp hangzott mint egy biztatás, de nem zavart különösebben. Annak is örültem, hogy úgy gondolja találkozhatunk még.
- Szuper, ez.. tényleg remek!- mondtam boldogan felpillantva az arcára. - Nagyon örülök neki, mert szeretnék veled többet lógni, mivel kedvellek és tudod te vagy az egyetlen fiú aki eddig szóba állt velem. Jó, mondjuk nem az ő hibájuk.-töprengtem el ezen,majd egy apró fejbiccentéssel igazat is adtam magamnak. Velem van a baj mert én vagyok az, aki annyira nagyon szóba akar állni mindenkivel.
- Ez komoly?-kérdeztem rá arra, hogy a húgán kívül csak velem beszélgetett.- Én a féltestvéremmel szoktam még szót váltani. Habár, általában nem ér rám, mert mindig felfedez, vagy a saját Maine Coon macskáját kergeti. Na nem mintha nekem ezt nem kellene csinálnom- nevettem fel. Észrevettem hogy előszedte a pálcáját, majd egy C betűt égetett vele a fába. Kíváncsian néztem, hogy ír-e még oda valamit, vagy nem.
- Hát tudod, ha én is ilyen merészen használnám a pálcámat mint te akkor már profi lennék, legalább annyira mint te- kuncogtam, majd előszedtem a saját pálcám.
- Mióta itt vagyok maximum órán merészeltem használni, pedig itt tudtommal lehet. Csak félek, hogy nem sikerül amit akarok és leégetem magam miatta- néztem rá, majd az oszlopra. - Gondolj bele mi lenne, ha mondjuk virág nőne ki belőle, vagy mondjuk papírrá változna!-mondtam vidám éllel a hangomban. - Egyszer például sikerült is elrontanom egy varázsigét... na hogy abból mekkora probléma lett-emlékeztem vissza arra, mi volt amikor utoljára elrontottam az egyik igét. Azóta kétszer meggondoltam, hogy mikor varázsoljak és mikor nem.
- Te neked volt már olyan, hogy nem sikerült?-kérdeztem a pálcám visszasüllyesztve a helyére aztán újra rá szentelve minden figyelmemet.
Szál megtekintése
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 10. 20:52 | Link


Jaj a fejecskémnek! Cheesy


Szórakozottan néztem Noelt, aki nagyon elgondolkodva készítette a művét én pedig egyre kíváncsibb lettem, hogy vajon mi kerül a fába. Mivel nem volt jobb ötletem és nem hagyta, hogy lessek ezért arról meséltem neki, hogy mennyire elszúrnám, ha ilyennel próbálkoznék... Ebben abszólút biztos voltam, hogy ha én csinálnék ilyet akkor ez az egész már lángolna, mi meg menekülnénk mintha az életünk múlna rajta, ami valljuk be ebben a helyzetben igen is azon múlna. Noel végül szabad rálátást biztosított a művére, én pedig a szó eléggé szoros értelmében a nyakába ugrottan. Valahogy engem nagyon könnyű volt meglepni, vagy ha pontosabban akarom mondani elbűvölni, pláne az ilyen dolgokkal, de legyen arra írva, hogy éppenséggel nem nagyon barátkoztam azelőtt sok velem egykorú gyerekkel és ez amit csinált azért eléggé lenyűgözött engem.
- Te jó ég Noel! Ez mesés! - mondtam meghatottan ölelve a fiút. - Köszönöm! - mosolyogtam rá, majd ráeszméltem, hogy ez így eléggé meglepő lehetett a számára, némileg elpirulva húzódtam vissza és egy kissé a hajam mögé rejtettem az arcom zavaromban. Persze amit mondott arra odafigyeltem, de valahogy az a pír csak nem akart eltűnni. Megpróbálkoztam a lehetetlennel, azaz azzal, hogy rápillantottam és próbáltam nem figyelembe venni, az előbb történteket és inkább arra válaszoltam amit mondott.
- Majd lesz rá lehetőséged, gondolom egy órán biztosan össze fogunk futni. De amúgy kedves tőled, hogy megvigasztalnál, mert ha mások előtt csinálom teljesen kikészülök tőle... - feleltem őszintén és rámosolyogtam, mert elmesélte, hogy ő pedig pont órán bénázik.
- Jaj! Abban, ha szeretnéd segítek neked, eddig a bájitalokkal még nem volt bajom! - nevettem fel és barátságosan vállba bokszoltam, majd rámosolyogtam hálásan, mert sejtettem, hogy azért mondta el, mert azt akarta, hogy felviduljak, ami nagyon édes dolog volt tőle. - Habár a szerencselét nem próbáltam még csak úgy előállítani, de amíg nem voltunk abban a szobában addig azon voltam, hogy mondjuk egy Veritaserum nem lenne rossz.. most már inkább nem szeretnék... - mondtam vágva egy grimaszt. - Még jó, hogy veled futottam össze! - néztem a szemébe. - Habár az egy elég vicces találkozó volt, de legalább nem felejtjük el! - tettem hozzá és meglepetten néztem őt, amikor megkérdezte, hogy éhes vagyok-e. Elgondolkodva néztem rá, de a szavak helyett a drága pocakom adta a tudtomra épp most, hogy elfelejtkeztem az evésről. Na szuper! Most még jobba zavarba jöttem, így csak egy bólintásra futotta, és arra, hogy eltakarjam előle a arcom. Valószínűleg most ki fog nevetni, de e azért egy elég kínos pillanat volt!
- A konyhára szeretnél menni? Úgy tudom remek ételeket adnak ott, ha betévedsz oda! - kissé hadarva nyögtem ki ezeket a szavakat, mert eléggé avart, hogy pont most kellett korognia a gyomromnak. Buta, buta korgó pocak!
Szál megtekintése
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. november 11. 21:19 | Link


Mert olyan ari vagy Cheesy

Az a kínos pillanat koronázta meg az egész napomat. Egyszerűen miért nem jutott az eszembe, hogy ne reggeli nélkül induljak el. Na persze ez semmit sem jelentett, sőt  nálam még kevesebbet, mert ha nem jut eszembe akkor addig nem eszek, amíg nem figyelmeztet rá a kedves szervezetem, hogy szüksége lenne némi tápanyagbevitelre. Szerencsémre nem nevetett ki és ki sem cikizett azért, mert ez történt amiért hálás voltam neki. Feldobtam a konyha ötletét, hiszen ott tényleg lehet enni. Persze a drága kitalálta, hogy rendbe szedi magát amin mosolyogtam.
- Oké, akkor szedjünk téged rendbe egy kicsit, mit szólsz? Habár nekem tetszik! - jelentettem ki, majd vidáman keltem fel a kényelmes helyemről és újra rápillantottam a Catra amit odaírt, majd Noelre vissza aztán odamentem hozzá és megigazítottam a haját, nagyjából, hogy ne nézze ki úgy, mit egy bagolyfészek.
- Tessék ezzel megvolnánk! - mondtam vidáman, majd elindultam lefelé. - Ha leesnék elkísérsz a gyengélkedőre ugye? - kérdeztem felnevetve és lemásztam a létrán, vagy mi volt az. Minden egyes fokot megterveztem, mert féltem, hogy leesek és akkor tényleg ott fogunk kikötni, nagy szerencsémre. Leérve felnéztem, hogy jön-e Noel, majd felkiáltottam neki.
- Verseny a bejáratig! - kiáltottam lelkesen és elrajtoltam. Lehet, hogy nekem volt előnyöm, de neki persze könnyebb lesz beérni, mert én annyira tökéletesen nem tudom az utat kifelé. Végeredményképp nem volt nehéz odajutnom, mert megjegyeztem nagyjából az utat vissza, így viszonylag hamar, viszont kifulladva értem oda és elsőként.
- Ez az! - leheltem lelkesen és leültem megvárva míg Noel drága odaér hozzám. Akkor rávigyorogtam és büszke voltam magamra, mert sikerült felfutnom idáig és nem előzött be.
- Ez jó volt! - mondtam még egy kissé szapora lélegzetvétel kíséretében. - Viszont, éhesebb lettem tőle. Be tudnék kapni egy egész farkasfalkát! - nevettem el magam és a fiút néztem. Hamar megkedveltük egymást és már most a legjobb barátomként néztem rá, hiszen kiérdemelte ezt a címet.
- Na mond csak, te tudod merre van a konyha? - kérdeztem, majd ha választ kaptam rá követtem a fiút oda ahova indul. Az se zavart volna, ha nem tudja, mert vele szívesen bolyongtam volna a tanoda falai közt.
Szál megtekintése
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 19. 14:21 | Link

Katherine Danielle Averay
Sötétedés után...

Hogy miért is sétáltam újra kint, mikor már sötét volt? Az élet tehet róla és az, hogy egyszerűen szólva elhagytam egy számomra fontos dolgot, a Londonból kapott karkötőmet, ami olyan mint Lavia karkötője, hiszen az övének a párja volt. Egész délután azt kerestem, de semerre sem leltem rá, pedig már majdnem minden utat bejártam, amire emlékeztem, hogy megfordultam ott a napokban. Tegnap este tűnt fel, hogy a sok karkötő mellett, ami a karomon van, egy hiányzik. Nem volt meglepő, hogy bepánikoltam és az sem, hogy rögtön a keresésére akartam indulni. Nem mertem volna a szeme elé kerülni azzal, hogy nincs meg. Mély levegőt vettem és felnéztem az égre. Ilyenkor haragudtam a téli időszakra, mert olyan hamar sötétedett. Nem adhattam fel, még nem, így megálltam és a pálcám előhalászva elmormoltam a Lumos varázsigét, hogy legalább lássak valamit. Körbepillantottam a területen, hogy rájöjjek hol is vagyok és rájöttem, hogy az erdő közelében álltam meg. Nem éppen a legjobb hely sötétedés után, de nemrég jártam erre, mert a faházhoz lejöttem, hogy megnézzem vannak-e új karcolások a fába vésve. Ó, a faház! Eszembe jutott, hogy talán ott hagyhattam el, ám az erdőbe bemenni, ilyenkor nem a legbölcsebb dolog egy olyannak mint én. Jó a takarodó még messze volt, de most nincs itt Noel, hogy kivezessen, ha esetleg eltévedek. Na meg már azért sem jó ötlet, mert ha találkozom valami élőlénnyel, akkor biztosan szedhetem a lábaim kifelé. Mindegy, Rellonos diákként és prefiként lehetne nagyobb önbizalmam, hiszen ez felbuzdíthatna rá, hogy minden aggodalmam ellenére bevessem magam az erdőbe és megkeressem azt a karkötőt. Egy nagy lélegzetet vettem és a fákat szemléltem, melyek magasan az égbe meredtek.
- Menni fog! Meg fogod találni Cat, szedd már össze magad! - biztattam magam és besétáltam az erdőbe. Az elején persze semmi gond nem volt, nem ijedtem meg, ám ahogy haladtam beljebb, úgy tűnt el az önbizalmam is minden egyes lépésnél egyre jobban. A végére minden egyes ágreccsenés, furcsa zaj, vagy éppen a szél süvöltő hangja megijesztett, így a lépéseim sietőssé váltak, na és a szívem is a torkomban dobogott. Teljesen beparáztam, nem is tudtam igazán, hogyan jutottam el a fához. Sokkal barátságtalanabb volt az egész erdő a számomra éjszaka, pedig nem voltam annyira ijedős, ha az erdőkben kóboroltam odahaza. Azonban ez most más volt, ez nem az a biztonságos erdő, ahol eddig megfordultam, hanem az ahol bármilyen ijesztő lénnyel összeakadhatok aki lehet, hogy megtámad, vagy meg is öl. Gyorsan kapkodva eltettem a pálcám, majd felkapaszkodtam a faházba és bevetettem oda magam kapkodva a levegőt, hála annak, hogy egy újabb ágreccsenést hallottam.
- Hogy az a jó... - haraptam el a mondatot és néztem vissza oda, ahol nemrég álltam, de nem volt ott semmi, ám nem bíztam el magam. Biztos voltam benne, hogy valami itt van az erdőben és még bajt hozhat a fejemre. Hetedik érzék? Vagy a hatodik? Nem is tudtam igazán, de azt igen, hogy nem volt jó ötlet ilyenkor az erdőbe jönnöm.
Utoljára módosította:Catherine Alexis Rawen, 2014. december 19. 14:28 Szál megtekintése
Catherine Alexis Rawen
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2014. december 19. 15:12 | Link

Katherine Danielle Averay
Sötétedés után...

A tekintetemmel kerestem az esetleges vadakat, de ehelyett egy halk mondat volt az, ami kiugrasztott majdnem a faházból, sőt még egy sikkantást is megengedtem magamnak. Egy fordulattal lestem körbe a sötétségbe és a pálca már a kezemben volt, hogy megvédjem magam. Na persze, a reflex! Ha az a valaki tudta volna, hogy egy kis fényen és a lebegtető varázslaton kívül mást nem is merek nagyon használni, mert valaki biztosan megsérül... A sarkot fürkésztem ahonnan jött a hang, ám az egész testem merev volt, ugrásra kész, hogy elmeneküljek, ha kell. Az a valami a sarokban megmozdult, majd közelebb sétált, így valamennyire kivehettem, hogy egy emberi lénnyel van dolgom, nem pedig egy kentaurral. Jó, ez buta egy gondolat volt, mert szegény hogy jött volna fel ide, de jelenleg örültem annak, hogy nem egy szörny az, aki miatt aggódnom kell. Ám, ahogy megfigyeltem jobban a mosolyát, de legfőképpen az arcát, rájöttem, hogy sajnos nem egy kedves iskolástársammal van dolgom aki szintén a faházat kereste fel, hanem egy olyannal, akivel utoljára a kastélyban akadtam össze, habár az sokkal öregebb volt. Az a tekintet és az arca, a fehér bőr... nem volt nagy agytörő, ha az ember elhiszi, hogy egyszer már találkozott valaki ilyesmivel.
- Öhm... - szólaltam meg végül, majd megköszörültem a torkom, mert nem tudtam, hogy mit mondjak hirtelen. - Hát... én! - nyeltem egy nagyot, majd a lélegzetemet próbáltam rendbe szedni. - Egy karkötőt keresek. - néztem felé, de a pálcát nem tettem el. - Te.. szóval. Miért vagy itt? - kérdeztem tőle és megpróbáltam helyre szedni magam, kitisztítani a fejem. Nem tudtam, hogy mit mondjak neki, mert egy az, hogy szép szóval sikerült halálra rémisztenie, a másik pedig, hogy általában ha sokat beszélek, akkor letámadom a másikat a kérdezősködéssel. Jobbnak láttam, ha most várok, hogy ő kérdezzen, vagy mondjon valamit, mert még egy kérdés tőlem és rögtön vagy harminc másikkal néz majd elébe, magamat ismerve.
Szál megtekintése
Faház - Catherine Alexis Rawen hozzászólásai (7 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumA kastélyt körülvevő vidék